Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt Kitüntetést

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt Kitüntetést"

Átírás

1 Október 23-i nemzeti ünnep alkalmából kitüntetések átadására került sor a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban. Az ünnepi eseményen, október 18-án, a Köztársasági Elnök megbízásából Kóka János, miniszter állami kitüntetéseket adott át. Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikereszt Kitüntetést Siklós Csaba, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. vezérigazgatója vett át, a közlekedési és távközlési infrastruktúra fejlesztésében, valamint szolgáltatásbiztosítás liberalizációjában végzett több évtizedes munkássága elismeréseként. Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt Kitüntetést Egyed László, újságíró, a Csodák Palotája Kht. ügyvezető igazgatója vett át, a tudományos ismeretterjesztés érdekében végzett tevékenysége, a Csodák Palotája vezetőjeként végzett munkája elismeréseként. Rajki Zsuzsanna, a DOW Hungary Vegyipari Kft. vezérigazgatója vett át, a magyar-amerikai vegyipari és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett munkássága elismeréseként. Dr. Takács Ildikó, a TriGranit Fejlesztési Rt. kommunikációs igazgatója, a Reklám Világszövetség alelnöke vett át, a magyar és nemzetközi reklám és kommunikációs területen végzett több évtizedes szakmai munkássága elismeréseként. Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült 1 / 12

2 Gáspár Mátyás, a Magyar Teleház Szövetség tiszteletbeli elnöke, a Magyar Teleház Szövetség létrehozásában, kialakításában, működtetésében végzett több évtizedes eredményes munkája elismeréseként. Dr. Kiss Márta, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Közgazdasági Főosztálya vezető-főtanácsosa, az államigazgatásban, kiemelten a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi szabályozás területén végzett több évtizedes kiemelkedő munkája elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából. Dr. Schmideg Iván, a Nemzeti Hírközlési Hatóság tanácsadója, a hírközlés területén végzett több évtizedes kiemelkedő munkája elismeréséül. Dr. Szakál László, az EDS Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, az információs technológiák alkalmazása, az üzleti célú informatikai szolgáltatások magyarországi elterjesztésében kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként. Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vett át Dr. Nyevrikel Emília, a közgazdaságtudomány kandidátusa, a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa tagja, a hírközlésben végzett kiemelkedő színvonalú szakmai tevékenysége, odaadó munkája, valamint az oktatás területén végzett kimagasló tevékenysége elismeréséül. Az Október 23-ai nemzeti ünnepünk alkalmából Dr. Kóka János miniszter Magyar Gazdaságért Díjat, Baross Gábor-díjat, Klauzál Gábor-díjat, A Közlekedésért Érdemérmet", és Miniszteri Elismerést adományozott. Magyar Gazdaságért Díjban részesült (A díjjal oklevél, plakett és pénzjutalom jár. A magyar gazdaság és közlekedés érdekében 2 / 12

3 végzett kimagasló, példamutató tevékenység, illetve életmű elismeréséért adományozható.) Csatári Éva, az MK Berlini Nagykövetség vezető külgazdasági szakdiplomatája, a magyar-német gazdasági kapcsolatok ápolása során végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként. Cselovszki Róbert, az Erste Bank Befektetési Rt. elnök-vezérigazgatója, a magyar pénz- és tőkepiacok fejlődésében, valamint a budapesti értéktőzsde sikeres működésében végzett kiemelkedő munkája elismerésekén. Giacomo Pedranzini, a KOMETA 99 Zrt. ügyvezető igazgatója, magas színvonalú szakmai munkája elismeréséül. Hák-Kovács Tamás, a Commerzbank Zrt. vezérigazgatója, a magyar kis- és középvállalkozás szektor finanszírozási lehetőségeinek fejlesztésében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként. Mózes Zoltán, Hubertus Mozes and Partners ügyvezetője, a magyar kis- és középvállalkozások hatékonyságát valamint versenyképességét támogató példamutató tevékenysége elismeréseként. Oliver Sipeer, a Commerzbank Zrt. vezérigazgatója, a magyar kis- és középvállalkozás szektor finanszírozási lehetőségeinek fejlesztésében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül. Takács Ferenc, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya vezető főtanácsosa, külgazdasági szakdiplomataként végzett kiemelkedő színvonalú munkájáért, nyugállományba vonulása alkalmából, életpályájának elismeréséért. 3 / 12

4 Baross Gábor-díjban részesült (A díjjal oklevél, bronzplakett és pénzjutalom jár A közlekedés érdekében végzett kimagasló, példamutató tevékenység, illetve életmű elismeréséért adományozható.) Nagy Attila, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. vezérigazgatója, a hazai gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetési és szolgáltatási színvonalának európai színtű fejlődése terén végzett eredményes tevékenységéért. Klauzál Gábor-díj elismerést vett át (A díjjal oklevél, plakett és pénzjutalom jár Azoknak adományozható, akik a kereskedelem terén végeztek kiemelkedő szakmai tevékenységet.) Fülöp Gábor, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára, az e-gazdaság és az e-kereskedelem vállalkozások közötti elterjesztése, valamint a kis- és középvállalkozások képzése (e-learning) területén kifejtett munkája elismeréséért. Oláh László, a Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége ügyvezető igazgatója, a vendéglátás és az idegenforgalom uniós kapcsolatrendszerének építése terén végzett kiemelkedő tevékenységéért. A Közlekedésért" érdemérem" elismerést vett át 4 / 12

5 (A kitüntetéssel oklevél és ezüstérem jár. A közlekedési ágazat érdekében végzett magas színvonalú, eredményes munka elismeréséért adományozható.) Boros Péter, a Nemzeti Autópálya Zrt. programiroda-közútfejlesztési igazgatója, Diczkó János, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Finanszírozási Programok Főosztály referense, Horváth László, a MÁV Északi Járműjavító Kft. Kontrolling és Gazdálkodási Osztály osztályvezetője Kilián Ferenc, a Volánbusz Zrt. Vezérigazgatóság forgalmi igazgatója, Mátrai Imre, az Északerdő Rt. Lillafüredi Állami Erdei Vasút üzemigazgatója, Nyikon Tibor Ödön, a Magyar Közút Kht. Nógrád Megyei Területi Igazgatóság gépkezelője, Siklósi János, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. Marketing és Értékesítési Osztály üzletkötője, Somodi Márta, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. Értékesítési és Ellenőrzési Igazgatóság értékesítési és ellenőrzési igazgató-helyettese, Szokodi Attila, a MÁV Cargo Zrt. regionális igazgatója, Villányi György, nyugdíjas. 5 / 12

6 Miniszteri Elismerésben részesült (A kitüntetéssel oklevél és ezüst emlékérem jár. A minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó területen eredményes, példamutató tevékenységet végzett személy részére adományozható.) Antos István, a Nemzeti Autópálya Zrt. vezető terület-nyilvántartási mérnöke, Arday Zsuzsanna, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Finanszírozási Programok Főosztály pénzügyi referens Ágoston László, a MÁV Zrt. Személyszállítási Üzletág Személyszállítási Csomópont Budapest-nyugati csomóponti vezetője, Dr. Árva Ilona, a MÁV Kórház és Központi Rendelőintézet Budapest Központi Anaesthesiológiai és Intenzív Therápiás Osztály szakorvosa, Bakoss Borbála, az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság beruházási mérnöke, Bárány András, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Közbeszerzési, Tervezés-Koordinációs és Kontrolling Főosztály szakági referens Bene Péter, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. Forgalmi Osztály főmunkatársa, 6 / 12

7 Bitter Ferenc, a Nemzeti Hírközlési Hatóság Piacelemzési Igazgatóság műszaki szakértője, Bugyik Rozália, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Üzleti Környezet Fejlesztése Főosztály titkárnője, Buzásné Nagy Zsuzsanna, a Magyar Szabadalmi Hivatal Gyógyszeripari Osztály osztályvezető-helyettese, Chikán Gábor, a Magyar Vasúti Hivatal engedélyezési referense, Dr. Csorba Imre, a Nemzeti Hírközlési Hatóság Közgazdasági Szabályozási Igazgatóság igazgatója, Czank Mihály, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. Üzemeltetési Igazgatóság gépjárművezetője, Dr. Döbrentei Margit, a Központi Közlekedési Főfelügyelet osztályvezetője, Falussy Gusztáv, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Kereskedelempolitikai és EU Koordinációs Főosztály osztályvezetője, Faragó Eszter, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Innovációs és K+F Főosztály ipari parki referense, Ferenczi Jánosné, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. 14. sz. Autópálya Mérnökség gépészeti adminisztrátora, 7 / 12

8 Gál Róza, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Nemzetközi Kapcsolatok Főosztály titkársági referense, Goldschmied István, a Keszthelyi Ipartestület ügyvezető igazgatója, Gulyás Imre, a Területi Ipartestület-Berettyóújfalu ügyvezető igazgatója, Hollóy Zoltánné, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Parlamenti Kapcsolatok Főosztály titkárnője, Horváth Károly, a MÁV Cargo Zrt. értékesítési referense, Dr. Járomi Ernő, a Bányászati Útkezelő és Éjjeli Szanatórium Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa, Kajzinger Ervin, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Infokommunikációs, E-gazdaság Főosztály referense, Kalocsainé Sági Marianna, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Költségvetési Főosztály referense, Kiss Attila, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Infrastruktúráért Felelős szakállamtitkárság nemzetközi referense Koczka Géza Győző, a Moszkvai Kereskedelmi Képviselet külgazdasági szakdiplomatája, 8 / 12

9 Kovács Gábor, a Magyar Közút Kht. Heves Megyei Területi Igazgatóság nyugdíjasa, Dr. Lábóné Británszki Erzsébet, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Üzleti Környezet Fejlesztése Főosztály kijelölési referens, Dr. László Beáta, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Vagyongazdálkodási Főosztály jogi referense, Lesku Lászlóné, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. Martonvásár APM raktárosa, Magas Imre, a MÁV Északi Járműjavító Kft. üzembe helyező művezetője, Mester Lajos, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) Somogy Megyei Tagegyesület elnökségi tagja, felügyeleti bizottság elnöke, Mérai Ildikó, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Nemzetközi Kapcsolatok Főosztály titkárnője, Müllner János, az ExVÁ Robbanásbiztos Berendezések Vizsgáló Állomása Kft. tanúsító szervezet vezető, Papp János, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Belső Ellenőrzési Főosztály volt főosztályvezetője, Papp Judit, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Finanszírozási Programok Főosztály referense, 9 / 12

10 Patak József, a Magyar Közút Kht. Somogy Megyei Területi Igazgatóság területi főmérnöke, Patonai Jenő, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. Értékesítési és Ellenőrzési Igazgatóság M3 területi irodavezetője, Pintér Erika, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Nemzetközi Kapcsolatok Főosztály délkelet-ázsiai referense Potyók Imre, a MÁV Zrt. Gépészeti Üzletág, Területi Vontatás-Szolgáltatási Központ mozdonyvezetője, Ragó Árpád, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. Káli Autópálya Mérnökség forgalomtechnikai művezetője, Rácz Krisztina, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Kommunikációs Főosztály főosztályvezetője, Dr. Révész Ildikó, a Bányászati Útkezelő és Éjjeli Szanatórium Reumatológiai Osztály osztályvezető főorvosa, Rózsa László, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Energetikai Főosztály villamosenergia-ipari referense, Dr. Solti Ágnes, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Jogi és Koordinációs Főosztály tanácsosa, Dr. Soósné dr. Dobos Mária, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Parlamenti 10 / 12

11 Kapcsolatok Főosztály főosztályvezetője, Szabó László Zsolt, a Magyar Energia Hivatal, Gázengedélyezési és Felügyeleti Osztály engedélyezési ügyintézője, Szigeti Viktor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Kommunikációs Főosztály honlapszerkesztője, Szilli Anna, a Bányászati Útkezelő és Éjjeli Szanatórium megbízott vezető ápolója, Szűcs Lajos, az Országos Mérésügyi Hivatal Mértékhitelesítő Hivatal hivatalvezetője Toró Krisztina, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Informatikai Főosztály projektvezetője, Tót Katalin, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal főelőadója, Tóth Ildikó, a Budai MÁV Kórház-Igazgatóság titkárságvezetője, Tóth Károly, a Közlekedési Múzeum üzemeltetési osztályvezetője, Varga Lajos, kisiparos, villamossági szerelő, Varga Renáte, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Gazdasági Igazgatóság munkatársa, 11 / 12

12 Dr. Varsányi Marianne, a MÁV Kórház és Központi Rendelőintézet III. Belosztály szakorvosa, Dr. Váczi Magdolna, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Jogi és Koordinációs Főosztály fogalmazója, Vida Józsefné, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. Bicske Autópálya Mérnökség gépjármű gazdálkodási munkatársa, Zóka István, a FlyBalaton repülőtér üzemeltetési igazgatója. 12 / 12

A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA V. ÉVFOLYAM 20. SZÁM 2006. OKTÓBER 31. A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 987 FORINT FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét az értesítõ utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra

Részletesebben

Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi. Hivatal, szakfőigazgató

Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi. Hivatal, szakfőigazgató Felterjesztett neve Munkahelye, beoszása Sinkáné dr. Csendes Ágnes Szabó Károly Nagy Sándor Dr. Kőrösi Margit Mamuzsics Gábor Lajos Bancsi Attila Rácz Róbert Dr. Asztalos Gézáné Dr. Ferenczy Judit Katalin

Részletesebben

Ft 0 hónap végkielégítés - 3 hónap felmondási idő - önálló x x x. 35 nap felmondási idő és 1 hó végkielégítés Ft.

Ft 0 hónap végkielégítés - 3 hónap felmondási idő - önálló x x x. 35 nap felmondási idő és 1 hó végkielégítés Ft. járó és és ketten en ketten en Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zsupponits Jenő Vezérigazgató 2 000 000 alapbér 80%a A KHEM javadalamzási 399 507 Ft 0 hónap 3 hónap önálló x x x Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Részletesebben

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Fekete Zoltán ügyvezető igazgató Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 n.n. titkárságvezető Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 Nagy Attila IIR vezető,

Részletesebben

MINISZTERI TITKÁRSÁG. Név, beosztás Telefon, fax E-mail cím MINISZTERI KABINET. Név, beosztás Telefon, fax E-mail cím

MINISZTERI TITKÁRSÁG. Név, beosztás Telefon, fax E-mail cím MINISZTERI KABINET. Név, beosztás Telefon, fax E-mail cím Bajó Zsanett, osztályvezető, A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM VEZETŐINEK ELÉRHETŐSÉGEI FRISSÍTVE: 2013. JÚLIUS 9. MINISZTERI TITKÁRSÁG 79-51167, 79-50631 zsanett.bajo@nfm.gov.hu MINISZTERI KABINET Kaiser

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL)

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL) MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, a honvédelmi miniszter előterjesztésére ÁLLAMI ÜNNEPÜNK 2013. augusztus 20-a alkalmából KITÜNTETI A MAGYAR ÉRDEMREND

Részletesebben

Ezúton küldjük további szíves felhasználásra a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményét!

Ezúton küldjük további szíves felhasználásra a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményét! Tisztelt Szerkesztőség, Kedves Kolléga! Ezúton küldjük további szíves felhasználásra a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményét! A csatolt fotókon Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter látható.

Részletesebben

Nógrád Megyei Kormányhivatal Címe: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Telefon: 06 (32) Fax: 06 (32)

Nógrád Megyei Kormányhivatal Címe: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Telefon: 06 (32) Fax: 06 (32) Nógrád Megyei Kormányhivatal Címe: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Telefon: 06 (32) 620-700 Fax: 06 (32) 620-713 Dr. Szabó Sándor Kormánymegbízott 06 (32) 620-700 Dr. Kalocsai Péter Igazgató 06 (32) 620-758

Részletesebben

KOVÁCS BALÁZS ZSOLT tű. alezredesnek, a Körmendi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Körmendi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnokának.

KOVÁCS BALÁZS ZSOLT tű. alezredesnek, a Körmendi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Körmendi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnokának. KIVONAT MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK, A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG FŐIGAZGATÓJÁNAK, VALAMINT A VAS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓJÁNAK ÁLLOMÁNYPARANCSAIBÓL Szombathely,

Részletesebben

A DUNAÚJVÁROSI EGYETEM SZERVEZETI EGYSÉGVEZETŐINEK ELÉRHETŐSÉGEI. Egység Név Beosztás Iroda Telefon

A DUNAÚJVÁROSI EGYETEM SZERVEZETI EGYSÉGVEZETŐINEK ELÉRHETŐSÉGEI. Egység Név Beosztás Iroda Telefon Egység Név Beosztás Iroda Telefon E-mail Dr. habil András István Rektor F-109 (25) 551-215 rektor@uniduna.hu Kancellária Kabinet Kancellár F-420 (25) 551-174 kancellaria@uniduna.hu Dr. Rajcsányi-Molnár

Részletesebben

Magyar joganyagok - 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat - kitüntetés adományozásáról 2. oldal Rigó Máriának, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hi

Magyar joganyagok - 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat - kitüntetés adományozásáról 2. oldal Rigó Máriának, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hi Magyar joganyagok - 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat - kitüntetés adományozásáról 1. oldal 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat kitüntetés adományozásáról Az Alkotmány 30/A. (1) bekezdése j) pontja, valamint

Részletesebben

Batthyány-Strattmann László díjban részesült. kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként

Batthyány-Strattmann László díjban részesült. kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként Batthyány-Strattmann László díjban részesült kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként Dr. Bazsó György Garadna község háziorvos Dr. Bazsó Péter Prügy község háziorvosa Prof. Dr. Falkay György a Szegedi

Részletesebben

Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter március 15-e alkalmából kitüntetéseket adott át. A kitüntetettek:

Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter március 15-e alkalmából kitüntetéseket adott át. A kitüntetettek: Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter március 15-e alkalmából kitüntetéseket adott át. A kitüntetettek: Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) Bajnai Gordon, a Wallis

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői 1.1.3. A szerv vezetői Az Országos Bírósági Hivatal vezetői OBH elnöke Dr. Handó Tünde elnök Telefon: 311-5884 és 312-7424 OBH elnökhelyettese Dr. Gyarmathy Judit elnökhelyettes Telefon: 354-4270 E-mail:obh@obh.birosag.hu

Részletesebben

Magyar Gazdaságért Díj kitüntetésben részesül: Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója,

Magyar Gazdaságért Díj kitüntetésben részesül: Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója, Díjazottak névsora, 2014. október 21. Nemzetgazdasági Minisztérium Magyar Gazdaságért Díj kitüntetésben részesül: Dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke, Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom

Részletesebben

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER A Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, felelős beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül 2011. október 23-i hatállyal kinevezte dandártábornokká

Részletesebben

Tiszteletbeli szenátorok kinevezése, díjak átadása. Dr. Magyar Gábor elnök. HTE Közgyűlés május 16.

Tiszteletbeli szenátorok kinevezése, díjak átadása. Dr. Magyar Gábor elnök. HTE Közgyűlés május 16. Tiszteletbeli szenátorok kinevezése, díjak átadása Dr. Magyar Gábor elnök HTE Közgyűlés 2018 2018. május 16. Tiszteletbeli szenátor jóváhagyása Az Egyesület tagjait és tiszteletbeli tagjait az Egyesületben

Részletesebben

Kötelezettsé gvállalás. ellenértéke. Mt. 3. (6) alapján (4) Munkáltató által kezdeményezett munkaviszony. Mt. 3. (6) alapján [hónap] (4) Időtartam

Kötelezettsé gvállalás. ellenértéke. Mt. 3. (6) alapján (4) Munkáltató által kezdeményezett munkaviszony. Mt. 3. (6) alapján [hónap] (4) Időtartam MENEDZSMENT, OSZTÁLYVEZETŐK, ÜZEMVEZETŐK Közvetlen pénzbeli juttatás Közvetett pénzbeli juttatás Mozgóbér [%/év] (1) szerződés szerinti Kafeteria hozzájárulás (3) költségtérít és felmondási idő [nap] SZABÓ

Részletesebben

ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL.

ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. OLVASÓPARANCS ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. Tájékoztatásul bejelentem, hogy a Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére

Részletesebben

OST MUNKABIZOTTSÁGOK CÍMLISTA

OST MUNKABIZOTTSÁGOK CÍMLISTA OST MUNKABIZOTTSÁGOK CÍMLISTA 1.A hivatalos statisztikai szolgálat keretében végrehajtott adatgyűjtések közötti tartalmi átfedések elkerülését vizsgáló munkabizottság: tel: 795-5811) Nemzeti Erőforrás

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter. ./2007. (.) GKM rendelete

A gazdasági és közlekedési miniszter. ./2007. (.) GKM rendelete A gazdasági és közlekedési miniszter./2007. (.) GKM rendelete a gazdasági és közlekedési miniszter által adományozható elismerésekről A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium, Kommunikációs osztály

Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium, Kommunikációs osztály Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium, Kommunikációs osztály Sajtóközlemény Március 15-ei nemzeti ünnepünk alkalmából 2009. március 11-én a Köztársasági Elnök megbízásából dr. Molnár Csaba

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői 1.1.3. A szerv vezetői OBH elnöke Dr. Handó Tünde elnök Telefon: 311-5884 és 312-7424 Az Országos Bírósági Hivatal vezetői OBH elnökhelyettesei Dr. Gyarmathy Judit elnökhelyettes Telefon: 354-4270 E-mail:obh@obh.birosag.hu

Részletesebben

KIVONAT. a megyei önkormányzat (közgyűlés) különböző társaságokban, (köz)alapítványokban és szervezetekben való képviseletének felülvizsgálatáról

KIVONAT. a megyei önkormányzat (közgyűlés) különböző társaságokban, (köz)alapítványokban és szervezetekben való képviseletének felülvizsgálatáról KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2006. november 23-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA RENDELÉSI IDŐ BEOSZTÁSA: C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék 07:30-13:30 Dr. Reményi Ákos szds.adjunktus

Részletesebben

Batthyány-Strattmann László napi elismerések

Batthyány-Strattmann László napi elismerések Batthyány-Strattmann László napi elismerések Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű szakmai és tudományos munkája elismeréseként

Részletesebben

Ismertetem. Emléktárgyat adományoz. Oklevelet adományoz

Ismertetem. Emléktárgyat adományoz. Oklevelet adományoz Ismertetem Magyarország Honvédelmi Miniszterének a Honvéd Vezérkar Főnökének a Honvéd Vezérkar Logisztikai Csoportfőnökség csoportfőnökének a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése 1 NYZCS/14/12291107 CSONTOS GABRIELLA 4 845,54 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12291207 GÁLOS GÉZA 4 040,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12290028 MATEJKA CSABÁNÉ 2 800,00 520 000 520 000 4 NYZCS/14/12291175 MÓZES

Részletesebben

IV. MERCEDES-BENZ CLASSIC CSILLAGTÚRA 2006 - VÉGEREDMÉNY

IV. MERCEDES-BENZ CLASSIC CSILLAGTÚRA 2006 - VÉGEREDMÉNY 1 51 Veégh Attila Gáspár Béla MB 450 SL R107 E45 1974 1 Man 0 489 489 Szakaszeredmények: 1. 3(3) 2. 7(5) 3. 52(9) 4. 32(19) 5. 25(16) 6. 2(2) 7. 42(3) 8. 81(7) 9. 14(2) 10. 43(33) 11. 61(5) 12. 5(1) 13.

Részletesebben

Biharkeresztes választási eredményei október 13.

Biharkeresztes választási eredményei október 13. Biharkeresztes választási eredményei DANI BÉLA PÉTER Független jelölt 998 57,22% SEMLYÉNYINÉ MIZÁK ÁGOTA NÉPPÁRT 499 28,61% HARSÁNYI CSABA Független jelölt 223 12,79% MAGYARI CSABA Független jelölt 24

Részletesebben

Közszolgálati Tisztviselők Napja június 28. BM központi épület márványaula ORBÁN VIKTOR, MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE

Közszolgálati Tisztviselők Napja június 28. BM központi épület márványaula ORBÁN VIKTOR, MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE Közszolgálati Tisztviselők Napja 2013. június 28. BM központi épület márványaula ORBÁN VIKTOR, MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE A KÖZIGAZGATÁSI MINŐSÉGPOLITIKÁÉRT ÉS SZEMÉLYZETPOLITIKÁÉRT FELELŐS MINISZTER

Részletesebben

Kötelezettsé gvállalás. ellenértéke. Mt. 3. (6) alapján (4) Munkáltató által kezdeményezett munkaviszony. Mt. 3. (6) alapján [hónap] (4) Időtartam

Kötelezettsé gvállalás. ellenértéke. Mt. 3. (6) alapján (4) Munkáltató által kezdeményezett munkaviszony. Mt. 3. (6) alapján [hónap] (4) Időtartam MENEDZSMENT, OSZTÁLYVEZETŐK, ÜZEMVEZETŐK Közvetlen pénzbeli juttatás Közvetett pénzbeli juttatás alapbér Mozgóbér [%/év] (1) szerződés szerinti Kafeteria hozzájárulás (3) költségtérít és felmondási idő

Részletesebben

Közszolgálati Tisztviselők Napja június 30. BM központi épület márványaula

Közszolgálati Tisztviselők Napja június 30. BM központi épület márványaula Közszolgálati Tisztviselők Napja 2016. június 30. BM központi épület márványaula TISZTELT ÁLLAMTITKÁR ÚR! TISZTELT HELYETTES ÁLLAMTITKÁR ASSZONY! TISZTELT HELYETTES ÁLLAMTITKÁR ÚR! HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA RENDELÉSI IDŐ BEOSZTÁSA: C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék 07:30-13:30 07:30-13:30 07:30-13:30 07:30-13:30

Részletesebben

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató TOLNA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA 7100, Szekszárd, Szent István tér 11-13. Honlapcím: http://kozig.tolnamegye.hu Központi tel.szám:74/505-600 Fax:74/415-686 e-mail: tolnakh-mk@lab.hu Név

Részletesebben

Víz Világnapja március óra BM márványaula DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE

Víz Világnapja március óra BM márványaula DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE Víz Világnapja 2017. március 22. 14.00 óra BM márványaula DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE A VÍZÜGYI IGAZGATÁS TERÜLETÉN HUZAMOSABB IDŐN KERESZTÜL VÉGZETT PÉLDAMUTATÓ MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL,

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői 1.1.3. A szerv vezetői Az Országos Bírósági Hivatal vezetői OBH elnöke Dr. Handó Tünde elnök Telefon: 311-5884 és 312-7424 OBH elnökhelyettese Dr. Gyarmathy Judit elnökhelyettes Telefon: 354-4270 E-mail:obh@obh.birosag.hu

Részletesebben

A tervezési munka első lépéseként a Tervezőnek a Balatonrendes-Zánka szakaszra Engedélyezési tervet kell készítenie.

A tervezési munka első lépéseként a Tervezőnek a Balatonrendes-Zánka szakaszra Engedélyezési tervet kell készítenie. Címzett: Mellékelt címlista szerint Iktatószám: K-21202/2017/1 NIF-806-79/2017 Ügyintéző: Kovács Csilla Projektkód: B004.08 Melléklet: Bírálati engedélyezési terv Tárgy: MEGHÍVÓ Tervbírálatra Kerékpárforgalmi

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

Kötelezettsé gvállalás. ellenértéke. Mt. 3. (6) alapján (4) Mt. 3. (6) alapján [hónap] (4) Időtartam. végkielégítés [hónap] Irányadó.

Kötelezettsé gvállalás. ellenértéke. Mt. 3. (6) alapján (4) Mt. 3. (6) alapján [hónap] (4) Időtartam. végkielégítés [hónap] Irányadó. MENEDZSMENT, OSZTÁLYVEZETŐK, ÜZEMVEZETŐK Név Munkakör/tisztség alapbér Közvetlen pénzbeli juttatás Közvetett pénzbeli juttatás Munkáltató által kezdeményezett munkaviszony megszűnése esetén kifizetendő

Részletesebben

Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása. Dr. Huszty Gábor elnök. HTE közgyűlés 2012. 2012. május 24.

Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása. Dr. Huszty Gábor elnök. HTE közgyűlés 2012. 2012. május 24. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása Dr. Huszty Gábor elnök HTE közgyűlés 2012 2012. május 24. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása Az Egyesület tagjait és tiszteletbeli

Részletesebben

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.05.21. adatai 1 KZCS/14/12193369 PAIS-HORVÁTH SZILVIA 631 380 17 210,00 631 380 2 KZCS/14/12193377 ÁBRAHÁM LÁSZLÓ 422 420 14 500,00 422 420 3 KZCS/14/12193299 KEMÉNYNÉ NAGY ERIKA 493 326 9

Részletesebben

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója. dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója,

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója. dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója, Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy A katasztrófavédelem terén huzamosabb ideje végzett kiemelkedő tevékenységének elismeréséül Tűzoltó Nap alkalmából

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék DÉLELŐTT (07:30-13:30) Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus

Részletesebben

A Magyar Köztársaság Belügyminisztere a vörösiszap-katasztrófa elhárítása, valamint a mentés során tanúsított kimagasló helytállása elismeréséül

A Magyar Köztársaság Belügyminisztere a vörösiszap-katasztrófa elhárítása, valamint a mentés során tanúsított kimagasló helytállása elismeréséül A Magyar Köztársaság Belügyminisztere a vörösiszap-katasztrófa elhárítása, valamint a mentés során tanúsított kimagasló helytállása elismeréséül Rendkívüli helytállásért vörösiszap-katasztrófa érdemjelet

Részletesebben

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G A megválasztott személyek neve és annak a tisztségnek, illetve testületnek a neve, amelyre, illetve amelybe a jelöltet megválasztották: Elnök DR. TÓTH M. GÁBOR Főtitkár DR. GYALOG BALÁZS Elnökhelyettes

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői 1.1.3. A szerv vezetői OBH elnöke Dr. Handó Tünde elnök Telefon: 311-5884 és 312-7424 Az Országos Bírósági Hivatal vezetői OBH elnökhelyettesei Dr. Gyarmathy Judit elnökhelyettes Telefon: 354-4270 E-mail:obh@obh.birosag.hu

Részletesebben

Titkárság 2660 Balassagyarmat Pf:1. Telefon: 06 (35)301-995

Titkárság 2660 Balassagyarmat Pf:1. Telefon: 06 (35)301-995 NÓGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL BALASSAGYARMATI JÁRÁSI HIVATALA TÖRZSHIVATAL 2660-Balassagyarmat,Rákóczi fejedelem u. 12. E-mail: titkarsag@balassagyarmat.nmkh.hu Név Telefonszám E-mail cím Dr. Tőzsér Zsolt

Részletesebben

A Vasutas Nyugdíjpénztár 2012. január 26-án megtartott Küldöttválasztó Gyűlésén megválasztott küldöttei

A Vasutas Nyugdíjpénztár 2012. január 26-án megtartott Küldöttválasztó Gyűlésén megválasztott küldöttei A Vasutas Nyugdíjpénztár 2012. január 26-án megtartott Küldöttválasztó Gyűlésén megválasztott küldöttei BUDAPEST TERÜLET 1/1 BAKONYINÉ RIGÓ ZSUZSANNA MÁV Zrt. HUMÁNPARTNER SZERVEZET-SZÉKESFEHÉRVÁR CSP.

Részletesebben

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül:

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül: A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül: Év tűzoltója címet adományozta: Bódi Csaba tűzoltó alezredes úrnak,

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE A MAGYAR HONVÉDSÉG ÁLLOMÁNYÁBAN TÉNYLEGESEN ELTÖLTÖTT SZOLGÁLATI IDEJE, VALAMINT EDDIG VÉGZETT EREDMÉNYES MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, 2016. AUGUSZTUS 20-A ALKALMÁBÓL

Részletesebben

Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere. Szolgálati tevékenysége elismeréséül a tűzoltóság napja alkalmából

Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere. Szolgálati tevékenysége elismeréséül a tűzoltóság napja alkalmából A tűzoltóság napja alkalmából belügyminiszteri és főigazgatói elismerésben részesültek kollégáink. Az elismerések átadása a Belügyminisztérium és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ünnepélyes

Részletesebben

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax E-mail Irsz. Helység Cím Bocskay Vince Régió igazgató Igazgató (22) 548-901 (22) 316-270 kdr.igazgato@apeh.gov.hu

Részletesebben

Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés

Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés Baksa József Bánhidi Sándor dr. dr. Orbán Zsófia pót Nyugat-Dunántúl (regionális civil szervezetek kollégiumválasztó ) Győri-Dani Lajos pót Hódi Gyula Dél-Alföld

Részletesebben

01:20: MACSEK Zoltán :20: BOKOR Attila :20: RÁKSI Mihály 1980

01:20: MACSEK Zoltán :20: BOKOR Attila :20: RÁKSI Mihály 1980 Sólyom Team SE 11:53:58.867 1 1 3 1009 HORVÁTH Ákos 1975 01:20:30.633 2 9 1015 MACSEK Zoltán 1974 01:20:32.640 3 10 1008 BOKOR Attila 1982 01:20:32.693 4 49 1016 RÁKSI Mihály 1980 01:28:53.583 5 67 1014

Részletesebben

Városi Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság ülését november 21-én órára összehívom. Az ülés helye: Városháza II. Tárgyaló,

Városi Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság ülését november 21-én órára összehívom. Az ülés helye: Városháza II. Tárgyaló, Városi Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság ülését 2018. november 21-én 16.00 órára összehívom Az ülés helye: Városháza II. Tárgyaló, Napirendek: 1./ az Egri Városfejlesztési Kft. 2018. évi üzleti tervének I-III.

Részletesebben

NÓGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL BALASSAGYARMATI JÁRÁSI HIVATALA. Törzshivatal. Titkárság

NÓGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL BALASSAGYARMATI JÁRÁSI HIVATALA. Törzshivatal. Titkárság NÓGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL BALASSAGYARMATI JÁRÁSI HIVATALA 2660-Balassagyarmat,Rákóczi fejedelem u. 12. E-mail: titkarsag@balassagyarmat.nm Törzshivatal Név Munkakör Telefonszám E-mail cím Dr. Tőzsér

Részletesebben

miniszter 7959512 kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes

miniszter 7959512 kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes SZERVEZETI EGYSÉG NÉV MUNKAKÖR TELEFON E-MAIL CÍM FAX Miniszter dr. Trócsányi László miniszter 7959512 miniszter@im.gov.hu Miniszteri Kabinet Tari Sándor kabinetfőnök, 8961095 sandor.tari@im.gov.hu 7950729

Részletesebben

2. oldal Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkári Kabinet kabinetfőnöke Molnár Évát a Család- és Ifjúságügyér

2. oldal Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkári Kabinet kabinetfőnöke Molnár Évát a Család- és Ifjúságügyér 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2016/21. számában Az Emberi Erőforrások Minisztériuma személyügyi hírei 2016. április hónapra vonatkozóan Kormányzati szolgálati jogviszony létesítése Balogh

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Szervezet Név Beosztás, feladatkör Telefon Cím: 8200 Veszprém, Jókai Mór u. 3-5. Telefon: 88/593-220 Fax: 88/593-221 vemkh.tarsadalombizt.foglalkoztatas@veszprem.gov.hu

Részletesebben

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens 2. Árváné dr. Ványi Georgina adjunktus GTK Vállalkozásfejlesztés nem önálló 3. Dr. Bácsné dr. Bába Éva egyetemi docens 4. Dr. Bai Attila egyetemi docens GTK Vállalatgazdaságtani

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának 591/2016. (11.16.) számú á l l á s f o g l a l á s a az Önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaságok személyi

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK

HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK 1. 4024 Debrecen, Piac u. 54. Kormánymegbízott: Rácz Róbert Telefon: :(+36 52) 504-102 E-mail: hivatal@hbmkh.hu Főigazgató:

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Szervezet Név Beosztás, feladatkör Városi Telefon Belső Cím: 8200 Veszprém, Jókai Mór u. 3-5. Telefon: 88/593-220 Fax:

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus Dr. Mező Marléne

Részletesebben

ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.)

ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.) Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.) 1. Béres Ferenc Elhunyt 2. Fecske Jenő Elhunyt 3. Fekete Álmos Elhunyt 4. Fogarassy Pál 5. Fóti Mária 6. Hidasi György 7. Hirling

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus Dr. Molnár Dávid

Részletesebben

A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak

A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak J E L Ö L Ő B I Z O T T S Á G A Budapesti Ügyvédi Kamara 2010. évi választás A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak JELÖLŐ LISTÁJA (A tisztségviselők

Részletesebben

2015. április 1-től. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei

2015. április 1-től. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL 2800 Tatabánya, Bárdos László u. 2. Telefon: 34/515-100, Fax: 34/515-109, E-mail: hivatal@kemkh.hu Honlap: www.kormanyhivatal.hu/hu/komarom-esztergom Kormányablakok

Részletesebben

Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) 503-350 (42) 503-214 ear.igazgato@apeh.gov.hu 4400 Nyíregyháza Szabadság tér 7-8.

Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) 503-350 (42) 503-214 ear.igazgato@apeh.gov.hu 4400 Nyíregyháza Szabadság tér 7-8. Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax E-mail Irsz. Helység Cím Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) 503-350 (42) 503-214 ear.igazgato@apeh.gov.hu 4400 Nyíregyháza Szabadság tér 7-8. Gáll Eszter Adó-

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Balla Gergely szakorvos Dr. Molnár Dávid szakorvos Dr. Szilágyi Kamilla szakorvos Dr.

Részletesebben

Adatszolgáltatás a évi CXXII. tv. alapján

Adatszolgáltatás a évi CXXII. tv. alapján prémium (az %- (az tartam Igazgatóság Illés Zoltán elnök (nem munkajogviszony) önálló - - 650 000 - - - - - - - - Kálmán László tag (nem munkajogviszony) együttes - - 450 000 - - - - - - - - dr. Károlyi

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ december 1-jétől változik az orvosok beosztása! DÉLELŐTT (07:30-13:30)

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ december 1-jétől változik az orvosok beosztása! DÉLELŐTT (07:30-13:30) MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna adjunktus Dr. Szilágyi Kamilla rezidens Dr. Lénárda

Részletesebben

Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelemi minisztere, és Bozó Tibor dandártábornok parancsnok

Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelemi minisztere, és Bozó Tibor dandártábornok parancsnok Kivonat Magyarország honvédelemi miniszterének 186/2016. számú határozatából, valamint a MH Altiszti Akadémia parancsnokának 750/2016. számú parancsából a személyi állományra vonatkozóan. A határozatokat,

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, augusztus 20-a alkalmából

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, augusztus 20-a alkalmából MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, 2019. augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE több mint négy évtizedes katonai szolgálata során végzett kiemelkedő színvonalú szakmai

Részletesebben

BKV ZRt évi CXXII. törvény 2. (1)-(2) szerinti közzététel Cégjegyzésre jogosult munkavállalók április 1.

BKV ZRt évi CXXII. törvény 2. (1)-(2) szerinti közzététel Cégjegyzésre jogosult munkavállalók április 1. t KSZ, Ki Bolla Tibor Mihály vezérigazgató 2008.07 07 1969.10.12 x 1 600 000 1 600 000 40 % x x Mt. 2 hónap Mt. 45 nap Bátora László Takács Péter Szedlmajer László 2012.01 02 1967.04 01 x 1 450 000 1 450

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

OKTATÓK ELÉRHETŐSÉGEI 2014/2015. tanév tavaszi félév. Gazdálkodás és Menedzsment Tanszék

OKTATÓK ELÉRHETŐSÉGEI 2014/2015. tanév tavaszi félév. Gazdálkodás és Menedzsment Tanszék Gazdálkodás és Menedzsment Tanszék BUDAPEST Oktató neve szoba-szám telefon e-mail Dr. Bartók István 309 06-1/450-2420/235 mellék bartok.istvan@edutus.hu Fabricius-Ferke György 06-1/450-2420/225 mellék

Részletesebben

Országos Tisztifőorvosi Hivatal által kiírt és elbírált pályázatok január 1-től. Eredmény

Országos Tisztifőorvosi Hivatal által kiírt és elbírált pályázatok január 1-től. Eredmény főosztályvezető-helyettes - Gyógyszerészeti Főosztály Megjelenés: 2009. január 19. KSZK, Gyógyszerészeti Főosztályra főosztályvezető-helyettes feladatkör ellátására Pethőné dr. Kiss Csilla kinevezéséről

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Anaesthesiológiai szakgyakorlat 6 hónap (Terv ) Budai Irgalmasrendi Kórház 1023 Budapest Frankel Leó út 438-8601 212-5378 Aneszteziológiai és Intenzív Osztály Dr. Papp Tamás Rész 3 hónap 2 fő 2012.09.15.

Részletesebben

Szakmai (közlekedési) Képzés - Közlekedésfejlesztés Magyarországon, Szakmai napok 2015 Balatonföldvár, 2015. május 12-14.

Szakmai (közlekedési) Képzés - Közlekedésfejlesztés Magyarországon, Szakmai napok 2015 Balatonföldvár, 2015. május 12-14. 8.30-tól regisztráció 2015. május 12. (kedd, délelőtt) 9.30-10.00 A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai Előadó: Dr. Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár, NFM 1. témakör:

Részletesebben

Átadták a évi Nemzeti Minőségi Díjakat és európai elismeréseket

Átadták a évi Nemzeti Minőségi Díjakat és európai elismeréseket Átadták a 2009. évi Nemzeti Minőségi Díjakat és európai elismeréseket A 2009. évi Nemzeti Minőségi Díjakat, az oklevelet és a kisplasztikát, Dr. Molnár Csaba Minisztere Az NFGM megbízásából 16 a Szövetség

Részletesebben

1975-ben végzett IV. a Autószerelő Igazgató: Nagy László Osztályfőnökök: Kerényi László Vascsur Ernő Derzsi László

1975-ben végzett IV. a Autószerelő Igazgató: Nagy László Osztályfőnökök: Kerényi László Vascsur Ernő Derzsi László 1975-ben végzett IV. a Autószerelő Igazgató: Nagy László Osztályfőnökök: Kerényi László Vascsur Ernő Derzsi László Idézet: Amíg az ember él, előre kell haladni (Che Guevara) Antal László Bakó Károly Búzás

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A. elismerések adományozásáról

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A. elismerések adományozásáról MGYRORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H T Á R O Z T elismerések ásáról Magyarország honvédelmi minisztere a társadalmi szervezetek és a nyugállományúak egyesületei javaslatára, a HM Társadalmi Véleményező

Részletesebben

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János 1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János Idézet: Élj az idővel hát: fürgén elindulnak az évek, s nem jön olyan jó több, mint ami már oda van

Részletesebben

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés ERDÉLYI LAJOS dandártábornoknak, a Honvéd Vezérkar, volt Személyzeti csoportfőnökének

Részletesebben

Megyei matematika verseny 2009.

Megyei matematika verseny 2009. 9. évfolyam 1 Pácsonyi Márton 77 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt, Péteri Szabolcs 2 Bubits Bence 66 Kölcsey Ferenc Zalaegerszeg Forgács Ferencné 2 Jung Dániel 66 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt,

Részletesebben

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények 10km Férfi 10-18 éves 1 2064 Lovas Bence 2004.04.04 11 0:35:29 1:14:41 10km Férfi 19-30 éves 1 2044 Szabó József 1990.02.16 25 0:21:54 0:44:37 2 2099 Szaniszló Máté 1988.08.23 26 0:23:08 0:47:23 3 2105

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.04.28. 1 KZCS/14/12193524 MAKAI RÓBERT 649 986 8530 649 986 2 KZCS/14/12193363 PAUSITS ERIKA 643 204 7480 643 204 3 KZCS/14/12193462 VIDA JÁNOS 650 000 7280,4 650 000 4 KZCS/14/12193486 MILÁVECZ

Részletesebben

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút 5. Keszi Maraton eredménylista 2015.09.19..xlsx - 5km abszolút 5km abszolút 1. Filep Alex 446 Férfi 5km Tiszaújváros 0:24:28.193 2. Bordás Attila 410 Férfi 5km Kistokaj 0:24:40.395 3. Burai Jácint 430

Részletesebben

Közzétételi Szabályzat Melléklet II / 10. szerinti adatok Országos Tisztifőorvosi Hivatal

Közzétételi Szabályzat Melléklet II / 10. szerinti adatok Országos Tisztifőorvosi Hivatal által főosztályvezető-helyettes - Gyógyszerészeti Főosztály Megjelenés: 2009. január 19. KSZK, 10. alapján az pályázatot hirdetett a Gyógyszerészeti Főosztályra főosztályvezető-helyettes feladatkör ellátására

Részletesebben

Sorszám Név Születési idő Utolsó bejegyzés Megjegyzés 1. Ágoston Terézia Ajtai Mária

Sorszám Név Születési idő Utolsó bejegyzés Megjegyzés 1. Ágoston Terézia Ajtai Mária Sorszám Név Születési idő Utolsó bejegyzés Megjegyzés 1. Ágoston Terézia 1936.10.10 1949.01.31 2. Ajtai Mária 1970.07.01 1985.06.18 3. Antal József 1956.08.22 1971.06.12 4. Antal Mária 1940.02.19 1953.06.17

Részletesebben

2. oldal Farkas Ferenc kormánytisztviselőnek; közös megegyezéssel Feke Anikó kormánytisztviselőnek, Grézál Ádám kormánytisztviselőnek, dr. Klemencsics

2. oldal Farkas Ferenc kormánytisztviselőnek; közös megegyezéssel Feke Anikó kormánytisztviselőnek, Grézál Ádám kormánytisztviselőnek, dr. Klemencsics 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2017/36. számában A Belügyminisztérium személyügyi hírei 2017. június hónapban A közigazgatási államtitkár Kinevezés Bereczki Ferencet a Belügyminisztériumban,

Részletesebben

XXI. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március

XXI. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március 8 00 10 00 Regisztráció 10 00 10 15 A konferencia megnyitása: Papp András szakmai alelnök, 10 15 12 00 Előadások Köszöntés Dr. Kiss Csaba elnök, Kapcsolt energiatermelés Magyarországon 2018 Dr. Kiss Csaba

Részletesebben