Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület"

Átírás

1 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

2 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Nyíregyháza, május RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Budapest I. Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest VI. Angyal Péter Zsámboki Zsoltné, Ökrös 2 Budapest II. Kovács Pál Gimnázium Budapest XV. Csaba 3 Csongrád I. Szegedi Deák Ferenc Gimnázium Szeged Engi Zoltán Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai 4 Győr-M-S I. Szakközépiskola és Szakiskola Győr Gyulay László 5 Hajdú-Bihar I. Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Debrecen Varga Zoltánné 6 Pest I. Váci Madách Imre Gimnázium Vác Csernákné Quell Beáta 7 Somogy I. Somogyi TISZK Mathiász János Tagintézménye Balatonboglár Kiss Szilárd 8 Szabolcs-Sz-B I. Esze Tamás Gimnázium Mátészalka Torma Tamás LEÁNY CSOPORTBEOSZTÁS LEÁNY A csoport LEÁNY B csoport A1 Debrecen, Csokonai Vitéz Mihály B1 Mátészalka, Esze Tamás A2 Budapest, Kölcsey Ferenc B2 Szeged, Szegedi Deák Ferenc A3 Vác, Váci Madách Imre B3 Budapest, Kovács Pál A4 Balatonboglár, Somogyi TISZK B4 Győr, Bercsényi Miklós május 29. (péntek) LEÁNYOK CSOPORTMÉRKŐZÉSEI Wesselényi Miklós Középiskola, Szakiskola és Kollégium 14:00 A1 Debrecen, Csokonai VM. - A2 Budapest Kölcsey F. 24:30 15:10 B1 Mátészalka Esze T. - B2 Szeged Deák F. 25:27 16:20 A2 Budapest Kölcsey F - A3 Vác Madách I 32:28 17:30 B4 Győr Bercsényi M. - B1 Mátészalka Esze T. 43:21 Kertvárosi Általános Iskola 14:00 A3 Vác Madách - A4 Balatonboglár Somogyi TISZK 21:32 15:10 B3 Budapest Kovács P. B4 Győr Bercsényi M. 21:28 16:20 A4 Balatonboglár Somogyi TISZK A1 Debrecen, Csokonai VM. 37:23 17:30 B2 Szeged Deák F. B3 Budapest Kovács P. 22:17

3 2015. május 30. (szombat) LEÁNYOK CSOPORTMÉRKŐZÉSEI Wesselényi Miklós Középiskola, Szakiskola és Kollégium 8:00 A3 Vác Madách I - A1 Debrecen, Csokonai VM. 25:31 9:10 A4 Balatonboglár Somogyi TISZK - A2 Budapest Kölcsey F 35:21 10:20 B3 Budapest Kovács P. - B1 Mátészalka Esze T. 24:16 11:30 B4 Győr Bercsényi M. - B2 Szeged Deák F. 32:23 LEÁNY A csoport LEÁNY CSOPORTOK VÉGEREDMÉNYE Iskola / Település Gy D V Csokonai V M Debrecen Kölcsey F Budapest Madách I Vác Somogyi TISZK Balatonboglár Dobott Kapott Gólkül. Pont Hely 24:30 31:25 23: III. 30:24 32:28 21: II. 25:31 28:32 21: IV. 37:23 35:21 32: I. LEÁNY B csoport Iskola / Település Gy D V Esze T Mátészalka Deék F Szeged Kovács P Budapest Bercsényi M Győr Dobott Kapott Gólkül. Pont Hely 25:27 16:24 21: IV. 27:25 22:17 23: II. 24:16 17:22 21: III. 43:21 32:23 28: I.

4 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Nyíregyháza, május RÉSZTVEVŐK FIÚK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános 1 Békés I. Békés Cifra Tibor Iskola, Óvoda és Kollégium 2 Csongrád I. Dugonics András Piarista Gimnázium Szeged Bereczky András Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium Borosné Paku 3 Pest I. Vác és Kollégium Beáta 4 Pest II. Táncsics Mihály Gimnázium Dabas Kovács István Vargáné Hidvéghy 5 Somogy I. Somogyi TISZK Mathiász János Tagintézménye Balatonboglár Édua, Vágó Attila 6 Szabolcs-Sz-B I. Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium Nyíregyháza Bartha Dénes Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű 7 Veszprém I. Balatonfüred Kárpáti Krisztián Idegenforgalmi Szakközépiskola 8 Veszprém II. Vetési Albert Gimnázium Veszprém Varga Balázs FIÚ CSOPORTBEOSZTÁS FIÚ A csoport FIÚ B csoport A1 Balatonfüred, Lóczy Lajos B1 Dabas, Táncsis Mihály A2 Nyíregyháza Nyíregyházi Zrínyi Ilona B2 Balatonboglár, Somogyi TISZK A3 Szeged, Dugonics András B3 Békés, Szegedi Kis István A4 Vác, Boronkay György B4 Veszprém, Vetési Albert május 29. (péntek) FIÚK CSOPORTMÉRKŐZÉSEI Bem József Általános Iskola 14:00 A1 Balatonfüred, Lóczy - A2 Nyíregyháza, Zrínyi 29:20 15:10 B1 Dabas, Táncsics - B2 Balatonboglár Somogyi Tiszk 22:41 16:20 A2 Nyíregyháza, Zrínyi - A3 Szeged Dugonics 22:29 17:30 B4 Veszprém Vetési - B1 Dabas, Táncsics 37:24 Bencs László Szakiskola 14:00 A3 Szeged Dugonics - A4 Vác, Boronkay 27:18 15:10 B3 Békés, Szegedi K. I. - B4 Veszprém Vetési 22:33 16:20 A4 Vác, Boronkay - A1 Balatonfüred, Lóczy 20:32 17:30 B2 Balatonboglár Somogyi Tiszk - B3 Békés, Szegedi K. I. 32:17

5 2015. május 30. (szombat) FIÚK CSOPORTMÉRKŐZÉSEI Bem József Általános Iskola 8:00 A3 Szeged Dugonics - A1 Balatonfüred, Lóczy 23:33 9:10 A4 Vác, Boronkay - A2 Nyíregyháza, Zrínyi 31:27 10:20 B3 Békés, Szegedi K. I. - B1 Dabas, Táncsics 26:29 11:30 B4 Veszprém Vetési - B2 Balatonboglár Somogyi Tiszk 27:28 FIÚ A csoport FIÚ CSOPORTOK VÉGEREDMÉNYE Iskola / Település Gy D V Lóczy L. Balatonfüred Zrínyi I. Nyíregyháza Dugonics A. Szeged Boronkay Gy. Vác Dobott Kapott Gólkül. Pont Hely 29:20 33:23 32: I. 20:29 22:29 27: IV. 23:33 29:22 27: II. 20:32 31:27 18: III. FIÚ B csoport Iskola / Település Gy D V Táncsics Dabas Somogyi TISZK Balatonboglár Szegedi K. I. Békés Vetési A Veszprém Dobott Kapott Gólkül. Pont Hely 22:41 29:26 24: III. 41:22 32:17 28: I. 26:29 17:32 22: IV. 37:24 27:28 33: II.

6 2015. május 30. (szombat) ELŐDÖNTŐK Bem József Általános Iskola Fiú elődöntő óra AI. Balatonfüred, Lóczy BII. Veszprém Vetési 25: óra BI. Balatonboglár Somogyi Tiszk AII. Szeged Dugonics 32:22 Leány elődöntő óra AI. Balatonboglár Somogyi TISZK BII. Szeged Deák F. 29: óra BI. Győr Bercsényi M. AII. Budapest Kölcsey F 29: május 31. (vasárnap) HELYOSZTÓK Bem József Általános Iskola Fiú VII-VIII. helyért 8.00 óra AIV. Nyíregyháza, Zrínyi - BIV. Békés, Szegedi K. I. 24:20 Leány VII-VIII. helyért 9.10 óra AIV. Vác Madách I - BIV. Mátészalka Esze T. Elmaradt Fiú V-VI. helyért óra AIII. Vác, Boronkay - BIII. Dabas, Táncsics 21:26 Leány V-VI. helyért óra AIII. Debrecen, Csokonai VM. - BIII. Budapest Kovács P. 21:31 Leány III- IV. helyért AI-BII Bujtosi Szabadidő Csarnok 9.00 óra vesztese Szeged Deák F. - Fiú III- IV. helyért AI-BII óra vesztese Veszprém Vetési - BI-AII vesztese Budapest Kölcsey F 18:23 BI-AII vesztese Szeged Dugonics 33:26 Leány döntő: óra Fiú döntő: óra AI-BII győztese AI-BII győztese Balatonboglár Somogyi TISZK Balatonfüred, Lóczy BI-AII győztese Győr Bercsényi M. 18:16 BI-AII győztese Balatonboglár Somogyi Tiszk 20:19 Eredményhirdetés várhatóan kor!

7 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Nyíregyháza, május VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve Somogyi TISZK Mathiász János 1. Somogy I. Tagintézménye Balatonboglár Kiss Szilárd Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai 2. Győr-M-S I. Szakközépiskola és Szakiskola Győr Gyulay László 3. Budapest I. Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest VI. Angyal Péter 4. Csongrád I. Szegedi Deák Ferenc Gimnázium Szeged Engi Zoltán 5. Budapest II. Kovács Pál Gimnázium Budapest XV. Zsámboki Zsoltné, Ökrös Csaba 6. Hajdú-Bihar I. Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Debrecen Varga Zoltánné 7. Pest I. Váci Madách Imre Gimnázium Vác Csernákné Quell Beáta 8. Szabolcs-Sz-B I. Esze Tamás Gimnázium Mátészalka Torma Tamás FIÚK Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű 1. Veszprém I. Balatonfüred Kárpáti Krisztián Idegenforgalmi Szakközépiskola 2. Somogy I. Somogyi TISZK Mathiász János Tagintézménye Balatonboglár Vargáné Hidvéghy Édua, Vágó Attila 3. Veszprém II. Vetési Albert Gimnázium Veszprém Varga Balázs 4. Csongrád I. Dugonics András Piarista Gimnázium Szeged Bereczky András 5. Pest II. Táncsics Mihály Gimnázium Dabas Kovács István Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, 6. Pest I. Vác Borosné Paku Beáta Gimnázium és Kollégium 7. Szabolcs-Sz-B I. Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium Nyíregyháza Bartha Dénes Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános 8. Békés I. Békés Cifra Tibor Iskola, Óvoda és Kollégium LEÁNYOK KÜLÖNDÍJAK Hlogyik Petra - Budapest, Kölcsey Legjobb kapus Sneider Bence - Balatonfüred, Lóczy FIÚK Kenyeres Barbara és Zsikó Zsanett Alma lal (Szeged, Deák) Gólkirálynő / Gólkirály Dimovics Ádám 37 lal (Szeged, Dugonics) Lakatos Rita Szeged, Deák Kiss Szilárd- Balatonboglár, Somogyi TISZK Legtechnikásabb játékos Legjobb felkészítő Tóth Márton Veszprém, Vetési Kárpáti Krisztián Balatonfüred, Lóczy

8 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Nyíregyháza, május Csapatnévsor: FIÚK: 1. Balatonfüred, Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola: Sneider Bence (1998), Horváth Márton (1999), Orbán Barnabás (1999), Gaál Levente (1999), Takács Ádám (1999), Horváth László (1998), Vékony Bence (1999), Orbán Ákos (1998), Németh Alex (1998), Máthé Dominik (1999), Turcsán Dávid (1999), Sövegjártó Mátyás (2000), Szöllősi Olivér (1998), Burger Kristóf (1999). 2. Balatonboglár, Somogyi TISZK Mathiász János Tagintézménye: Albek József (1999), Bátky Patrik (1999), Borzas Uros (1999), Csomay Pál András (1998), Csomor Tamás (1999), Gerendi Ákos (1999), Jónás Bálint (1999), Kecskeméti Tamás (1998), Scháffer Zsolt (1999), Simotics Mátyás (1999), Somogyi Bálint (1998), Takács Zalán (1998), Szöllőskei Gergő (1998), Váczi Milán (1999). 3. Veszprém, Vetési Albert Gimnázium: Dainese Nicolas (1999), Éles Benedek (1999), Hári Levente (1999), Hungler Félix (1999), Kisgyörgy Ádám (1999), Kristóf Mátyás (1998), Merkli Kornél (1999), Sótonyi Áron (1998), Szita Zoltán (1998), Szmetán Péter (1999), Tóth Márton (1998). LEÁNYOK: 1. Balatonboglár, Somogyi TISZK Mathiász János Tagintézménye: Abuczki Fruzsina (1998), Tornóczky Sára (1999), Pacsirta Zsóka (1999), Tutti Kata (1998), Horváth Laura (1999), Giricz Laura (1998), Puskás Lilla (1999), Szabó Kitti (1999), Farkas Kata (1999), Pankotai Luca (1999), Mike Cintia (2000), Román Dorina (1999), Fodor Csenge (1999), Dányi Bernadett (1998). 2. Győr, Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola és Szakiskola: Bíno Boglárka (1999), Fazakas Barbara (1998), Lakatos Rita (1999), Varga Emőke (2000), Tamási Emese (1999), Moharos Vivien (1999), Angi Hortenzia (1998), Baracskai Patrícia (1998), Hudák Emma (1998), Szilovics Fanni (2000), Takács Inez (1998), Takács Rebeka (1998), Imrei Réka (1999), Molnár Viktória (1999). 3. Budapest VI.: Kölcsey Ferenc Gimnázium: Hlogyik Petra (1999), Balogh Boróka (1998), Kocsis Nikolett (1999), Nagy Lívia (1999), Opre Zsófia Luca (1998), Sallai Réka (1999), Anasztasziadisz Melinda (2000), Horváth Fanni (1999), Mics Annamária (1999), Szucsánszki Margit (1999), Kuczora Csenge (2000).

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Nyíregyháza, 2015. május 29-31. RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10.

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Debrecen Balmazújváros 2014. május 8 10. 1 Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Veszprém I. Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium Palotai Nándor Veszprém és

Részletesebben

2013/2014. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Miskolc, május

2013/2014. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Miskolc, május 2013/2014. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Baranya I. Siklósi Közoktatási Intézmény Kanizsai Dorottya Általános

Részletesebben

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10.

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Debrecen Balmazújváros 2014. május 8 10. 1 KÉZIABDA DIÁKOLIMPIA Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Győr-M-S I. Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ A KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA Eger, 2015. június 14-16.

2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ A KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA Eger, 2015. június 14-16. RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Baranya I. Kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskola Kozármisleny Somlai Viktória, Vártokné Szabó Ágnes 2 Budapest I. Zuglói Hajós

Részletesebben

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Bács-Kiskun II Kalocsa és Térsége Általános Iskolája Kalocsa 2 Békés I Békési Kistérségi Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Sportiskola,

Részletesebben

2016. január 22. (péntek)

2016. január 22. (péntek) 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Veszprém, 2016. január 22-24. RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Budapest I. Kölcsey Ferenc Gimnázium

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16. Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT 1 RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Baranya I. Kozármislenyi Janikovszky Éva

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16. Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT 1 RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Baranya I. Kozármislenyi Janikovszky Éva

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő,

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, 2015. január 09.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, 2015. január 09. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT Budapest, 2015. január 09. 1 2014/2015. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT Kaposvár, 2015. január 23-25. RÉSZTVEVŐK

Részletesebben

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület Csongrád Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV VÉGEREDMÉNY 1 VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Békés Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba

Részletesebben

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10.

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10. Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT 1 AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE V. KORCSOPORT VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő

Részletesebben

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Bács-Kiskun II Kalocsa és Térsége Általános Iskolája Kalocsa 2 Békés I Békési Kistérségi Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Sportiskola,

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16. Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16. Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, március

2012/2013. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, március 2012/2013. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, 2013. március 08-10. VERSENYPROGRAM FIÚK 2013. március 9. (szombat) MÉRKŐZÉSEK: A és C csoport Lauber Dezső Városi

Részletesebben

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26.

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26. TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks 2014. január 24-26. 1 2013/2014. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks, 2014. január

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ KISPÁLYÁS V-VI. KORCSOPORT 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM FIÚ KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE

Részletesebben

Arany János Ált. Isk.

Arany János Ált. Isk. 1 12 Szeged Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex Arany János Ált. Isk. Berényi Kristóf 9,000 9,300 0,000 18,300 Nagy Dominik 9,050 9,300 9,500 27,850 Kálai Gábor 9,500 9,300 9,500 28,300 Selényi Márk 9,450

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

FIÚK RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

FIÚK RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚK RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Békés I. Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Orosháza Pásztor István 2 Borsod-A-Z. I. Mezőkövesd Szent

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),

Részletesebben

2007/2008. TANÉVI V-VI. KORCSOPORTOS LABDARÚGÁS-LEÁNY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Szekszárd, 2008. május 24-25.

2007/2008. TANÉVI V-VI. KORCSOPORTOS LABDARÚGÁS-LEÁNY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Szekszárd, 2008. május 24-25. VÉGEREDMÉNY: 2007/2008. TANÉVI V-VI. KORCSOPORTOS LABDARÚGÁS-LEÁNY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Szekszárd, 2008. május 24-25. 1. Bercsényi Miklós Közlekedési Középiskola és Sportiskolai Módszertani Központ

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.

Részletesebben

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18.

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. 1 FIÚ Hely Megye Iskola Település Testnevelő neve 1. Komárom-E

Részletesebben

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március Országos Elődöntő I-II. korcsoport B kategória leány Csapatbajnokság Csapat neve: Ugrás Gerenda Talaj Össz pont Helyezés Batthyány Kázmér Ált. Iskola Siklós 47,8 46,9 47,15 141,85 I. Köztársaság Téri Ált.

Részletesebben

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Pécs, június

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Pécs, június BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Pécs, 2014. június 15-18. 1 2013/2014. TANÉVI A KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VÉGEREDMÉNYE VÉGEREDMÉNY - LEÁNY Hely Iskola / Település Tanár neve

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián )

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián ) 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián - 2009) 3. Bakai László 2006 Nyíregyházi Sportc. 0:46,46 4. Ullaga Ármin 2006 Debreceni Sportc. SI 0:43,10 5. Sütő Alexander

Részletesebben

2008/2009. TANÉVI ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ

2008/2009. TANÉVI ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ 2008/2009. TANÉVI V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ Helyszín: DEBRECEN Időpont: 2008. szeptember 24. A Versenybíróság elnöke: Benéné Lipcsey Irén FIÚ V-VI. KORCSOPORT (1990-1991-1992-1993-ban /

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VVI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Békéscsaba, 2015. április 2426. RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 2014/2015. TANÉVI A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS

Részletesebben

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok január

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok január TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. 1 FIÚ Hely Megye Iskola Település Testnevelő neve 1. Budapest

Részletesebben

Atlétika - Mezei futó Diákolimpia országos döntő

Atlétika - Mezei futó Diákolimpia országos döntő Csapat neve: Dunaújváros, Széchenyi István Gimn. Egyéni absz. helyezési összeg:60 Csapat helyezése:1 3 1532 MATKÓ Csaba 00:16:24 7 1529 BUDAI Levente 00:16:49 20 1533 SALAMON Zalán 00:17:58 30 1530 CSATHÓ

Részletesebben

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI.

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. TERÜLETI TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA i Batthyány Sportiskolai 2015.02.07. Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. korcsoport

Részletesebben

Tagintézmény 6. Bábosik Ádám Szolnoki Műszaki Szakközépés. Tagintézmény 7. Barta Martin Szolnoki Műszaki Szakközépés

Tagintézmény 6. Bábosik Ádám Szolnoki Műszaki Szakközépés. Tagintézmény 7. Barta Martin Szolnoki Műszaki Szakközépés Lábtoll-labda Diákolimpia V-VII. korcsoport Kistelek, 2014. április 10. 26 iskola, 99 versenyző V. korcsoport Fiú csapat (4) 1. Ágotai Olivér, Barta Martin, Bábosik Ádám i Műszaki Szakközépés 2. Faragó

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont (év,

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás Jegyzőkönyv 1. I. kcs. 50m fiú gyorsúszás 1. Bordás Levente 2005 Kodály 00:37,44 2. Takács Dani 2004 Móra 00:38,38 3. Fekete Máté 2004 Móra 00:44,79 4. Zuppán Zsolt 2004 Móra 00:49,87 5. Kerpics Martin

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat VERSENYEREDMÉNYEK 2011/2012. tanév felső tagozat MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Vers- és prózamondó (vers 5-6.o.) Jáger Anett 5.d 1. 9. Králusz Tamás 5.c 2. Csánky Nóra 5.a 3. Harsányi Pandora 5.d 3. Vers- és

Részletesebben

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 Helyszín: KOMÁROM GYÓGYFÜRDŐ FEDETT USZODA EREDMÉNYEK 0. KORCSOPORT - FIÚ 33,3 m GYORS 1. Halász Viktor (oklevél) 1 : 05 : 30 Gesztenyés Óvoda 33,3 MELL 1. Halász

Részletesebben

25 m. leány hát láb 2. versenyszám

25 m. leány hát láb 2. versenyszám 25 m. leány hát láb 2. versenyszám F 1. Horváth Eszter 2006 Lenti Gyógyfürdő 0:54,07 1/14 25 m. fiú hátúszás 3. versenyszám B 1. Szirtes Botond 2002 Délzalai Vízmű 0:20,72 2. Dobri Lajos 2002 Délzalai

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

Szeged Várkonyi Béla 7 Fejér Tóvárosi Általános Iskola Székesfehérvár Fodor Tamás 8 Győr-Moson-S

Szeged Várkonyi Béla 7 Fejér Tóvárosi Általános Iskola Székesfehérvár Fodor Tamás 8 Győr-Moson-S TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA LABDARÚGÁS RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: Testnevelő tanár / Felk.: 1 Baranya Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola Pécs Szikszai Zsolt / Ángyán

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

"Fut mint a nyúl" - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények

Fut mint a nyúl - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények 3,6km Gyerek I. fiú 2000-2003 1 105 Perusza Zoltán 2000 8:13 16:55 2 92 Bácsai Balázs 2001 8:19 17:21 3 96 Németh Péter 2001 8:29 18:09 4 103 Ruppert Péter 2000 8:47 18:28 5 104 Csatlós Dániel 2000 9:02

Részletesebben

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa 2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa I. kcs., fiú 50 m gyors: 2. Soós Bence 48.00 3. Nyakas Kristóf 48.25 6. Úr Bendegúz 50.70 leány 50 m gyors: 4. Bogos Csenge 51.58 fiú

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

NEMZETKÖZI AMATŐR GÖRKORCSOLYA VERSENY JÁSZBERÉNY AUGUSZTUS Korcsoport Leányok Rövid Táv -400m Hosszú Táv - 600m

NEMZETKÖZI AMATŐR GÖRKORCSOLYA VERSENY JÁSZBERÉNY AUGUSZTUS Korcsoport Leányok Rövid Táv -400m Hosszú Táv - 600m 1. Korcsoport Leányok Rövid Táv -400m Hosszú Táv - 600m Idő Hely Idő Hely Öszetett 83 Szőcs Dorottya JSE 44.606 1 1:06.785 1 1 71 Szilicei Rebeka JSE 44.734 2 1:06.880 2 2 17 Túri Anna JSE 47.632 4 1:06.947

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA B KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Veszprém Vetési Albert Gimn. 37,850 36,350 37,400 37,900 37,650 36,950 224,100 2 Nyíregyháza Eötvös József Gimn. 37,450 37,050 36,000 37,750 37,100 36,650 222,000 3 Nagykőrös Arany

Részletesebben

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18.

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. 1 FIÚ Hely Megye Iskola Település Testnevelő neve 1. Budapest

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Fonyódliget Erzsébet Tábor, 2014. május 24-25. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM FIÚ KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola "Pais anyanyelvi verseny" 2011.03.28. I. korcsoport

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola Pais anyanyelvi verseny 2011.03.28. I. korcsoport Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola I. korcsoport Kódszám: Név: Iskola neve: Tollbamondás: Teszt: Fogalmazás: Összesen: 1. Varga Dorottya Dózsa Ált. Isk. 13 36 17 66 2. Vigh Dorottya Dózsa Ált. Isk.

Részletesebben

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Debreceni Vörösmarty Mihály és Alapfokú Művészeti Iskola Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2016. november 28. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

Úszott idő. Úszott idő

Úszott idő. Úszott idő Diákolimpia IV. korcsoport 100 m fiú gyors A Diákolimpia IV. korcsoport 100 m leány gyors A 1. 1,00,19 Novoszáth Noel 2000 Radnóti 1. 1,05,57 Bonecz Boglárka 2000 Karolina 2. 1,02,15 Molnár Bálint 1999

Részletesebben

EREDMÉNYEK 53. TISZALIGETI NAPOK SZEPTEMBER Labdarúgás 1-2. osztály fiú

EREDMÉNYEK 53. TISZALIGETI NAPOK SZEPTEMBER Labdarúgás 1-2. osztály fiú 53. TISZALIGETI NAPOK 2016. SZEPTEMBER 21-24. EREDMÉNYEK Labdarúgás 1-2. osztály fiú 1. Szandaszőlősi Ált. Isk. 2. Széchenyi Körúti Ált. Isk. 3. Kassai Úti Ált. Isk. 4. Kőrösi Csoma S. Ált. Isk. 5. II.

Részletesebben

SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK

SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK Rajtverseny 2000-01-es lányok Döntı 1. Bambach Emese Gyakorló 2. Kovács Adrienn Gyakorló 3. Adorján Rebeka Dienes 4. Gellér Fanni

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 2. Novoszáth Noel 2000 Szegedi Úszó Egylet 0:42,98 131p 5. Pápai Balázs 2000 Szegedi Úszó Egylet 0:45,27 112p 6. Balla Bálint 2000 Szegedi Úszó Egylet 0:45,42 111p 9.

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Ózd Újváros Téri Ált. Isk. 36,600 38,000 74,600 2 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk. 35,850 37,400 73,250 3 Kecskemét Széchenyivárosi Óvoda és Ált. Isk. 35,250 37,750 73,000 4 Zalaegerszeg

Részletesebben

Versenyeredmények 2015/2016. Berzsenyi Dániel Gimnázium

Versenyeredmények 2015/2016. Berzsenyi Dániel Gimnázium Versenyeredmények 2015/2016. Berzsenyi Dániel Gimnázium MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Krúdy Gyula országos prózamondó verseny 1. helyezés Pántics Luca 10.E Felkészítő tanár: Horváthné Csoszó Gyöngyi Nagy Kitti

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2009/2010 tanév Szombathely, április III-IV. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2009/2010 tanév Szombathely, április III-IV. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. 46,550 1 47,850 1 47,750 1 142,150 2 Nagykőrös Kossuth Lajos Ált. Isk. 45,650 2 46,650 3 47,750 1 140,050 3 Villány Alapfokú Okt. és Nev. Központ 45,600

Részletesebben

- eredmények - 5. osztály

- eredmények - 5. osztály 5. osztály N o Név Felkészítı tanár 17. Keresztes Dániel Hatvani Márton 4. Kotormán Dóra Torma Evelin 12. Kollárik Kálmán Gábor Viktor 3. Szeles Dávid Szögi László 13. Sisák Tamás Kovács Dezdemona 11.

Részletesebben

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT Pécs, 2014. június 15-18. 1 2013/2014. TANÉVI LEÁNYOK Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Bács-Kiskun Kecskeméti Művészeti

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Debrecen I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Debrecen I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Ózd Újváros Téri Ált. Isk. 37,000 37,700 74,700 2 i Református Koll. Ált. Isk. 35,600 37,800 73,400 3 DE Kossuth L. Gyak. Ált. Isk. 35,300 37,100 72,400 4 Nyíregyháza Nyíregyházi

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ VI. korcsoport FIÚ, LEÁNY (Berze Nagy János Gimnázium látképe) GYÖNGYÖS 2013. január 25-27. 2 Tisztelt Vendégeink, Kedves Fiatalok! Szeretettel köszöntöm

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok január

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok január TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. 1 2014/2015. TANÉVI FIÚ Hely Megye Iskola Település Testnevelő

Részletesebben

Buszmenetrend 2015/2016

Buszmenetrend 2015/2016 Buszmenetrend 2015/2016 Változtatásra csak úgy van lehetőség, hogy az sem a busz férőhelyét, sem a megállók számát, sem a menetidőt nem érinti. Tiszavasvári 7 00 Halász Csárda 1. Lakatos Valentina 7. oszt

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam 1. Futam 11:50 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény 1 Balogh Péter 1996 ZALASZÁM-ZAC 6 6.9h q 2 Baki Barnabás 1999 ZALASZÁM-ZAC 4 7.0h q 3 Horváth

Részletesebben

Dr. Gárdus János megyei idegen nyelvű verseny I. forduló eredményei. ANGOL Elérhető maximális pontszám: 30

Dr. Gárdus János megyei idegen nyelvű verseny I. forduló eredményei. ANGOL Elérhető maximális pontszám: 30 Dr. Gárdus János megyei idegen nyelvű verseny 2013. I. forduló eredményei ANGOL Elérhető maximális pontszám: 30 Angol nyelvből az első 22 fő jutott tovább a döntőbe. A döntő időpontja: 2013. november 26.

Részletesebben

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VI korcsoport Nagykáta, április iskola, 117 versenyző

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VI korcsoport Nagykáta, április iskola, 117 versenyző 1. 9. 10. 11. V. korcsoport Fiú csapat (11) Kanalas Renátó, Kanálos Róbert, Seres Gyula Zsolt, Tamás Patrik Farkas Lilla, Molnár Gergő, Székely Mátyás Erdős Renátó, Sampei Alex, Suki József Becskereki

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent

Részletesebben

2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT

2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT 2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE Helyszín: Nyíregyháza, Városi Stadion Időpont: 2016.05.10 A Versenybizottság elnöke: Fábián János

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Debrecen, április

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Debrecen, április 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT 1 2014/2015. TANÉVI XIV. AMATŐR RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz. Megye neve Település Tanár neve 1 Baranya

Részletesebben

Eszkimó-Indián játékok június Hajdúnánás

Eszkimó-Indián játékok június Hajdúnánás Eszkimó-Indián játékok 2015. június. 20-21. Hajdúnánás Versenybírósági ülés kezdete: 2015. június 20. 9. 00 Eszkimó-Indián Játékok Hajdúnánás Műsora 2015. június 20-21. Szombat Vasárnap Technikai értekezlet

Részletesebben

Eredményeink. 2012/13. tanév, tanulmányi versenyeredmények

Eredményeink. 2012/13. tanév, tanulmányi versenyeredmények Makádi szavalóverseny: 2012/13. tanév, tanulmányi versenyeredmények Novák Réka 1. o Novák Katalin 6. a Székesfehérvár egyházmegyei matematika-sakk verseny: 6. b (sakk) Novák Botond 4. b (sakk) Ádám Barnabás

Részletesebben

Pápai Úszó Diákolimpia V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület 1.oldal. Acsády SZKI

Pápai Úszó Diákolimpia V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület  1.oldal. Acsády SZKI Pápai Úszó Diákolimpia 2011-12 V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület www.puse.hu 1.oldal Acsády SZKI B 1 5 Szólás Jakab 1996 9:99,99 B 4 3 Jákli Péter 1996 9:99,99 B 2 2 Varga Dávid

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Hargita Körzet: Székelykeresztúr (+ Székelyudvarhely) S.sz. A tanuló neve Felkészítő tanár neve 5. osztály Az iskola neve Helység 1. Fodor

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám

100 m fiú gyorsúszás B 1. versenyszám 100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám 2. Lendvai András 1996 Református Gimn. 9:99,99 3. Mészáros Dániel 1992 Pápai GSZKI Mező 9:99,99 4. Nimsz Valentin 1993 Pápai GSZKI Mező 9:99,99 5. Szólás Jakab

Részletesebben

Ifjú Fizikus feladatmegoldó verseny XL. évfolyam. A zöld és piros szinnel jelölt tanulók kapnak meghívást a döntőre.

Ifjú Fizikus feladatmegoldó verseny XL. évfolyam. A zöld és piros szinnel jelölt tanulók kapnak meghívást a döntőre. 1. Balogh Rebeka 7 Dorog Eötvös József Ált. Isk 25 17 22 64 2. Borsos Laura 7 Dorog Eötvös József Ált. Isk 24 22 26 72 3. György Gábor 7 Dorog Eötvös József Ált. Isk 13 19 25 57 4. Horn Dávid 7 Dorog Eötvös

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk. 37,650 37,300 38,300 113,250 2 Veszprém Hriszto Botev Német Nemz. Nyelvoktató Ált. Isk. 37,650 37,800 37,650 113,100 2 Debrecen Református Kollégium

Részletesebben

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18.

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. 1 2014/2015. TANÉVI FIÚ Hely Megye Iskola Település Testnevelő

Részletesebben

EREDMÉNYEK. A Dunakeszi VSE Fedettpályás Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Versenye Dunakeszi. Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam

EREDMÉNYEK. A Dunakeszi VSE Fedettpályás Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Versenye Dunakeszi. Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam JUNIOR 10:30 1. nap 1 Kovács Dániel 1997 UTE 2 7.1h Q 2 Fedor Benjámin 1998 Reménység Vác 3 7.7h Q 3 Kökény Péter 1997 VSE 4 7.9h Q 4 Tóth Ádám 1998 VSE

Részletesebben

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

Asztalitenisz Diákolimpia Országos Döntő II-IV. korcsoport Tiszaújváros, FIÚ EGYÉNI FŐTÁBLA 1. Kozma Bálint, Apagy 2.

Asztalitenisz Diákolimpia Országos Döntő II-IV. korcsoport Tiszaújváros, FIÚ EGYÉNI FŐTÁBLA 1. Kozma Bálint, Apagy 2. FIÚ EGYÉNI FŐTÁBLA 1. Kozma Bálint, Apagy 2. Kozma Bálint 3/0 3. Mogyorósi Erik, Celldömölk Mészáros Péter 3/1 4. Mészáros Péter, Cegléd Kozma Bálint 3/2 5. Kramarics Gergő, Veszprém 6. Sós Péter 3/0 7.

Részletesebben

Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium

Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium SPORT Atlétika ügyességi csapatbajnokság-diákolimpia megyei döntő Aranyérmesek: Leány gerelyhajító csapat Bárczi Kata, Gergő Virág, Horváth Zsanett,

Részletesebben