Havi eszközallokációs javaslat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Havi eszközallokációs javaslat"

Átírás

1 Részvények Kötvények A 2008-as gyászos tőzsdeév után 2009 sem kezdődött sokkal jobban. Az USA-ban az első két és fél hónapban tapasztalt 16-17%%-os januári esés a történelem egyik legrosszabb évkezdetét jelentette. És még ennél is rosszabb lett volna, ha az utolsó héten nem történi jelentős áremelkedés. Az USA-ban az új adminisztráció által beterjesztett második 800 milliárdos csomag kapcsán a befektetői szkepticizmust elsősorban az táplálja, hogy a csomag minimális növekedési lökést fog adni a gazdaságnak 2009-ben, és ezért nem hatékony a jelenlegi válság kezelésében. Ezzel egy időben jelentős adóemelésekre is sor kerül majd (igaz, várhatóan 2010 után). Európában eközben összehangolt válságkezelés helyett az egyes országok parciális, protekcionista akcióit láthatjuk, amelynek hatékonyságát még inkább megkérdőjelezik a szakértők. Az év első két és fél hónapjában makro-gazdasági fronton még inkább elkeserítő adatok láttak napvilágot, amely a recesszió mélyülésének irányába hat, amely valószerűsíti, hogy a második világháború utáni legmélyebb recesszióval kell szembesülnie a világgazdaságnak. Az egyetlen pozitív fejlemény, hogy Kínában a masszív monetáris és fiskális stimulus hatására stabilizálódhat a gazdaság. A jelenlegi helyzetben az a paradox helyzet áll fenn, hogy a gazdasági faktorok (teljesen racionálisan) csökkenteni kívánják tőkeáttételüket (kockázatukat) és növelni megtakarításaikat.. Mivel azonban mindenki erre törekszik, az eszközárak csökkenése miatt paradox módon nem képesek céljaikat elérni, így fennáll annak veszélye, hogy a folyamat önbeteljesítő spirállá növi ki magát. A pénzügyi piacok a jelenlegi generáció által nem tapasztalt stressz állapotában vannak. A hitelpiacok depressziót (hosszan elhúzódó, súlyos recesszió deflációval párosulva, pl.: amerikai 29-es válság), míg a tőzsdék súlyos recessziót, éppen csak nem depressziót áraznak. Ebben a helyzetben a monetáris politika konvencionális eszközei (kamatcsökkentés) nem hatékonyak, hiába flörtöl a zéró kamatláb-politikával a fejlett világ. A jelenlegi helyzetben a jegybankok a kvantitatív lazítást alkalmazzák, nem szokásos eszközöket (állampapírok, részvények, vállalati kötvények) vásárolva és direkt interveniálva az eszközpiacokon. A kormányok pedig költségvetési hiányuk növelésével kívánják a gazdaságot stimulálni. Lásd ábrák. A jelenlegi értékeléseken a tőzsdék 45%-os csökkenést áraznak a profitnövekedés tekintetében, ami a súlyos recessziónak megfelelő értékelési szint. Véleményünk szerint a depresszió a roppant proaktív jegybanki és kormányzati beavatkozásoknak köszönhetően elkerülhető lesz a világban. A kilátásokat tekintve a részvénypiacokra negatívan hat a mélyülő recesszió gyenge makró adatsora és a várhatóan folyamatosan lefelé módosuló profitvárakozások. Ezzel szemben erős támaszt ad a piacnak, hogy az értékelések két évtizede nem látott olcsóságot mutatnak. Ebben a helyzetben a részvénypiacok feltehetően 2009 második felétől kezdik majd diszkontálni a javuló kilátásokat. Ennek megfelelően komolyabb, fenntartható részvénypiaci felfutás is inkább 2009 második felétől, 2010 elejétől veheti kezdetét. Mivel várakozásaink szerint a depresszió elkerülhető lesz a kormányzati stimulusnak köszönhetően a piac alja vélhetően nem lesz a tavaly novemberben látott szinteknél szignifikánsan lejjebb. A jelenlegi árfolyamok hosszabb távon generációnként jelentkező befektetési lehetőséget jelentenek, rövidtávon azonban komoly kockázatokat hordoz a válság terjedése. Mielőtt az idei évtől teljesen kétségbeesnénk (joggal), tekintsünk vissza a tavalyi esztendőre!

2 A következő ábra az elmúlt 109 év naptári éves hozamait állítja sorrendbe a legalacsonyabbtól egészen a legmagasabbig. Az ábrán a legalacsonyabb három év hozama külön színnel van jelölve. Úgy alakult, hogy 2008 egyelőre a valaha mért harmadik leggyengébb évként vonul be a történelemkönyvekbe. 33,8%-os esésével 2008 csak egy leheletnyivel marad el az 1907-es bankárkrízisként elhíresült tőzsdekrach 37,7%-os esése mögött. A listát természetesen az as nagy gazdasági világválság vezeti az 1931-es 52,7%-os esésével. 100,00% A DJI index naptári éves hozamai között 80,00% 60,00% 40,00% 20,00% 0,00% -20,00% -40,00% -60,00% Forrás: Bloomberg Az ábra kapcsán érdemes megjegyezni, hogy az 1900-tól kezdődő időszak átlagos éves hozama 6,95% volt a DJI index tekintetében. Ez a megállapítás, bár triviális, azért fontos, mert hosszú távú megtakarítókként a nyugdíjpénztári tagságnak inkább erre a hosszú távú átlagra, mintsem az egyes évek erőteljesen ingadozó hozamszámaira kéne koncentrálnia. Álljon még itt egy rövid elemzés arról, hogy nagy tőzsdei esés után statisztikailag mire számíthatunk. Az elemzést arra koncentráljuk, hogy az elmúlt majd 110 évben megkerestük a szignifikáns tőzsdei mélypontokat és azt vizsgáltuk, hogy az utána következő pár éves időszakban mi történt a tőzsdékkel (szintén a DJI index adatsora alapján). Az elemzéshez 5 tőzsdekrachot kerestünk, sorrendben az 1907-es, 1914-es, 1932-es, 1942-es, illetve 1974-eset. Az időpontok kiválasztása önkényes volt, a fenti ábrák által sugallt logikát követtük, mely szerint csak drámainak mondható tőzsdei áresések időszakából válogattunk, hiszen a 2008-as is az volt. A következő táblázat azt mutatja, hogy a tőzsdei mélypontok után 1, 3, 5, illetve 10 múlva mekkora abszolút hozamot realizált a befektető.

3 Abszolút hozamok 1, 3, 5 és 10 évvel a tőzsdei mélypontok után Forrás: Bloomberg éves 57,71% 76,80% 136,54% 41,21% 43,87% 3 éves 53,59% 21,76% 179,36% 66,10% 39,36% 5 éves 62,63% 93,52% 309,98% 67,94% 43,61% 10 éves 33,63% 105,84% 146,22% 164,82% 99,18% A számokból kitűnik, hogy a nagy tőzsdei áreséseket jellemzően az átlagos teljesítményt jelentősen meghaladó rövid és középtávú hozamok követték. Ez persze nem igaz az előző két és fél hónapra, a jövőre vonatkozóan azonban némi reményt adhat. VIX (Részvénypiaci volatilitás/kockázat) Index Forrás: ING IM A VIX Index a piac becslését mutatja a részvénypiacok (S&P Index) jövőbeli kockázatával kapcsolatban. Az index minél magasabb, a piac annál inkább kockázatosnak tekinti a részvényeket. Általánosságban elmondható, hogy az index krízisszituációk alkalmával meredeken emelkedik. Jelenlegi értékével a VIX extrém piaci stressz helyzetet áraz, bár a csúcsához képest jelentősen csillapodott. Kötvények Magas hozamú vállalati kötvények Európai vállalati kötvények Fejlődő kötvénypiacok Európai Államkötvény Fejlődő ázsiai kötvénypiacok

4 Magas hozamú kötvények A recessziós félelmek, a profitabilitás csökkenése, illetve a vállalati csődök emelkedése negatívan hat az eszközosztályra. A hozamfelárak tekintetében a 30-as éveket idéző, illetve azt is meghaladó csődhullámot áraz az eszközosztály. A hónap során ismét gyengült az eszközosztály megítélése, de a felárak nem érték el korábbi legmagasabb szintjüket, ami pozitív mert a stabilizálódás jeleit mutatja. Az európai és amerikai magas hozamú kötvények hitelfelára Európai vállalati kötvények A recessziós időszakban azonban vélhetően a jobb minősítésű vállalatok profitabilitása romlani fog, ami a vállalati felárakat is negatívan érintheti. A hozamfelárak növekedése nagyobb volt, mint a vállalatok fundamentumai igazolnának, és mint ilyen elsősorban a likviditási felárnak tudható be. A hónap során a hozamfelárak újabb csúcsokat értek el.

5 Az európai vállalati kötvények hitelfelára Magas hozamú (kék, bal skála), illetve általános (narancssárga, jobb skála) hozamfelárak Forrás: INGIM, Thomson Datastream

6 Fejlődő kötvénypiacok A válság átterjedt a fejlődő piacokra is, amelyek bár eddig javuló és stabil makró mutatókkal rendelkeztek, az elmúlt időszakban jelentős tőkekivonást szenvedtek el és devizáik rendre gyengültek. Historikus összehasonlításban az eszközosztály rendkívül olcsó. Vannak nagyobb kockázattal rendelkező országok (térségben Ukrajna, Magyarország) A hozamfelárak csökkenő trendje a piac stabilizálódására utal. Fejlődő kötvénypiaci hozamfelár EMBI spread Forrás: Bloomberg Európai államkötvény A recessziós félelmek, illetve a jegybanki kamatcsökkentések új mélypontokba küldték a hozamokat. A FED és a BOE pénznyomatatással (állam és jelzálog papírok vételével) igyekszik a likviditáséhséget enyhíteni és a kockázatvállalási kedvet növelni. A globális kamatcsökkentések második felvonása után a fejlett világ elérni látszik zéró kamatláb politikát. Az ECB van a leginkább lemaradva, de a piaci várakozások szerint a következő fél évben az ECB is 0,5-1,0%-ra fogja csökkenteni irányadó kamatlábát. A jelenlegi árazások hosszabb távon fenntarthatatlannak tűnnek és a depresszió szenáriót leszámítva nem képviselnek értéket hosszabb távon.

7 USA, EU, Japán 10 éves hozamok Forrás: INGIM, Thomson Datastream Fejlődő ázsiai kötvénypiacok A fejlődő piacokkal kapcsolatos általános megjegyzések itt is megállják helyüket. A régió devizái az amerikai dollárhoz kötöttek, így az euro befektető jelentős devizakockázatnak van kitéve. A dollár az utóbbi időszakban jelentősen erősödött az euróhoz képest, ezért nem kizárt egy korrekció lehetősége, ami miatt az eszközosztály rosszabbul teljesíthet. Euro árfolyama az USA dollár és a Japán jen ellen Forrás: INGIM, Thomson Datastream

8 Részvények USA részvények EU részvények Japán Részvények Az USA-ban jóval erőteljesebb a monetáris (alacsony kamatlábak) és a fiskális (államháztartási költekezés) stimulus mértéke, mint Európában. A gyenge USA dollár is kedvezőbb az amerikai vállalatoknak, mint az erős euro az európaiaknak Az USA historikusan alacsony prémiumon kereskedik az EU-val szemben. Defenzívebb szektoriális összetétel az USA-ban kedvező lehet egy esetleges piaci korrekció esetén: telekommunikáció, szolgáltatók, alapvető fogyasztói javak. Defenzív stratégia abban is megnyilvánul, hogy nagy vállalatok részvényei preferáltak a kis- és közepes kapitalizációjú cégekkel szemben. Noha mind az USA, mind pedig az Eurozóna már recesszióba süllyedt, az USA valószínűleg előbb fog kilábalni belőle. Defenzív stratégia (Magas osztalék) Növekedési stratégia (Globális növekedés) GARP / Core stratégia Az érték alapú (value) stratégia 2007 évének jelentős alulteljesítése után 2008-ban a két stratégia nagyjából azonos hozamot produkált. A világgazdaság recesszióba süllyedésével ismét a defenzív, osztalékfizető részvények kerülhetnek előtérbe. Hosszútávon az osztalékalapú stratégia felülteljesít, így figyelembe véve az előttünk álló, várhatóan kihívásokkal teli időszakot a defenzív stratégiát preferáljuk. Ingatlancégek Presztízs és luxus Egészségügy Élelmiszeripar Klíma fókusz Nyersanyagok Pénzügyi szektor Technológia Telekom Közműszolgáltatók Energia Közelkelet& Észak - Afrika Hedge Fund Computer Technology Balkán

9 Ingatlan (ING (L) Invest Real Estate, European Real Estate) A finanszírozáshoz való hozzáférés nehézségei, az emelkedő bérleti hozamok és a csökkenő bérleti díjak, valamint a bérlők számának és fizetőképességének az erőteljes lassulása még évekig visszavetheti a szektor teljesítményét. Az USA és Anglia másodlagos minőségű jelzálogpiacának összeomlása, illetve más országok (pl Spanyolország) ingatlanpiacain bekövetkező negatív ártendenciák drasztikusan érintették a szektort Az egyéb európai ingatlanpiacok is erőteljes lassulást mutatnak, további kockázatok lehetségesek. Ide tartozik a kereskedelmi ingatlanpiac (irodák, bevásárlóközpontok) lassulása is a lakáspiaci mélyrepülés után. Az év során az amerikai jelzálogpiac további gyengélkedésére számítunk, ami tovább ronthatja az európai ingatlanpiaci szektor megítélését is. Ezzel együtt a szektor már olyan olcsó, hogy középtávon (1-3 év) gondolkodó befektetőknek kedvező belépési pontot jelent. A hitelválság viszont érzékenyen érinti a szektort, így a kilábalás lassú folyamat lesz. Presztízs és luxus (ING (L) Invest Prestige & Lux) Az USA háztartási költekezését negatívan érinti az ingatlanpiac gyengélkedése. A kiskereskedelmi forgalom az USA-ban és számos európai országban már visszaesést mutat, további, akár még komolyabb csökkenés is várható. Az amerikai és európai autógyártók nyereségét nem csak az ázsiai versenytársak által támasztott verseny erodálja, hanem a drasztikusan visszaeső kereslet is. Válaszul számos gyártó részleges termeléscsökkentési intézkedéseket hozott. A kategórián belül a luxus fogyasztói javakat előállító vállalatokat is egyre érzékenyebben érinti a recesszió, mert ügyfeleik vagyona komoly értékvesztést szenvedett el. A szektor viszont kezd nagyon túladottá válni, ezért a középtávú növekedési kilátásaihoz képest olcsó. Ennek megfelelően javaslatunk felülsúlyozásra változott. A legjobban pozícionált vállalatok továbbra is profitálni fognak a világban tapasztalható vagyonosodási trendekből, és a fejlődő piacok jelentős növekedéséből de ez a megállapítás is inkább közép- és hosszútávon érvényes. Egészségügy (ING (L) Invest Health Care) Az egészségügyi szektor defenzív karakterisztikájánál fogva felülsúlyozásra javasolt. Az iparág-specifikus kockázatok (lejáró szabadalmak, hatósági árszabályozások stb.) tükröződnek az árazásban. Az iparágban tapasztalható magas cash-flow termelés akvizíciókban ölthet testet, ami pozitív a szektor egészét tekintve. A szektor eredménykilátásai továbbra is pozitívak, a harmadik negyedéves jó eredmények megmutatták, hogy a szektor teljesítményén a reálgazdaság negatív hatásai nem érezhetőek. Élelmiszeripar (ING (L) Invest Food & Beverages, European Food & Beverages) Az élelmiszeripari szektor a defenzív karakterisztikája megmaradt, de már nem tekinthető olcsónak. Nagy verseny és csökkenő fogyasztási adatok jellemzik. Sorra jelentenek be profit figyelmeztetéseket. Mivel már nem tekintjük olcsónak a szektort ezért alulsúlyozást javasolunk.

10 Az olajár alakulása Nyersanyagok (ING (L) Invest Materials) A világgazdasági növekedés jelentős mérséklődése erőteljesen csökkenti a nyersanyagok iránti keresletet. Az elmúlt néhány hétben a nyersanyagok árfolyamának emelkedését láthattuk. Ez a készletek csökkenésével függ össze. Ezzel együtt a világgazdasági helyzet stabilizálódásával a nyersanyagkészletek leépülhetnek, ami lehetővé teszi a nyersanyagárak emelkedését. Ennek már vannak érzékelhető jelei, noha úgy gondoljuk, hogy egyelőre csak stabilizálódásról beszélhetünk csak. Az amerikai, angol és japán jegybankok agresszíven növelik a pénzkínálatot. Ez két oldalról is pozitív a nyersanyagoknak: egyrészt gazdasági növekedést serkent, másrészt pedig inflatórikus hatású, márpedig a nyersanyagok (és velük együtt a gyártók) számára ez rendkívül kedvező Egészében véve az ajánlásunk az eddigi semleges helyett felülsúlyozott pozíció. 500 CRB Nyersanyagindex 450 CRB Nyersanyagindex Forrás: Commodity Research Bureau, Bloomberg A CRB nyersanyagindex a legfontosabb 22 nyersanyag árának alakulását követi, és mint ilyen jól mutatja a nyersanyagok kitermelésével és gyártásával foglalkozó vállalatok kilátásait.

11 Klíma fókusz (ING (L) Invest Climate Focus) Az alap nemcsak alternatív energiaforráshoz kapcsolható vállalatokba invesztál. A bioüzemanyaggal kapcsolatos cégek problematikusak (magas inputárak), a nap- és szélenergia perspektivikus lehet, de magas az árazása. Közművek, gázzal üzemelő erőművek is a portfólióban. Az alap befektetései között számos már a piacon régóta jelenlévő ipari vállalatok is nagy számban szerepelnek, amelyek szerepet vállalnak az energiafogyasztás mérséklésében. Az alap vállalatainak növekedési üteme meghaladja a globális kompozit növekedési ütemét. Az elmúlt időszak olajár-esése után mivel az olajár fontos energia-referenciaként működik a szektor kevésbé vonzó. Valószínűsítjük azonban, hogy a következő 3-6 hónap során az olaj ára stabilizálódhat, ami vételi érdeklődést jelenthet a szektorban is. Egészében véve ajánlásunk alulsúlyozásról semlegesre módosult. A hosszabb távon (3-5 év) befektetőknek, a portfóliójuk maximum 10%-val ajánljuk. Balkán részvényalap (ING (L) Invest Balkan) Az alap a balkáni régió vállalatainak növekedéséből profitál. A régió számos országa komoly egyensúlyi problémákkal küszködik, ami az átlagosnál kockázatosabbá teszik a gazdaságaikat. A magas kockázat miatt az elmúlt hónapban a régiós tőzsdék az átlagosnál nagyobbat estek. Az árazások már nagyon vonzóak, azonban a kockázatok továbbra is rendkívül magasak, ezért az ajánlásunk semleges. Néhány éves távlatban, tekintettel a régió magas növekedési potenciáljára, azonban perspektivikus befektetést jelenthet a régió Pénzügyi szektor (ING (L) Invest Financials és Banking & Insurance) A szektor kilátásai javultak. Az értékpapír kibocsátások egyre kedvezőbb eredményekkel zárulnak. A G20-as áprilisi találkozó globálisan koordinált intézkedési tervet hozhat, ami továbbsegítheti az ágazatot A 2009 első negyedéves eredmények kedvezőbben látszanak alakulni, mint azt az elemzők előzetesen várták. Technológia (ING (L) Invest Technology, New Technology Leaders) Általánosságban alacsony az értékeltségi szintjük. Hosszú távon pozitívak a kilátások, de rövidtávon sok a kockázat a fogyasztói igények bizonytalanságai miatt. Az év eddigi hónapjaiban a szektor jelentősen visszaesett (-20% kos diszkontja a piac átlagához mérten), de ez minden recessziós időszak elején megfigyelhető volt. A technológiai cégek jövedelem kilátásai stabilak, de valószínűleg ezeket lefelé fogják korrigálni a pénzügyi és a fogyasztói szektor gyengélkedései miatt. A lakossági és pénzügyi szektor felé mutatkozó kitettsége miatt profit kilátását lefelé fogják korrigálni.

12 Telekom (ING (L) Invest Telekom, European Telekom, European IT) Az értékeltségi szintek kedvezőek és az osztalékhozam továbbra is kedvező kilátásokkal bír. Az M&A aktivitás növekedésére számítunk globálisan 2009-ban, ami kedvező a szektor számára. A 2008 negyedik negyedéves eredmények általában kedvezőek voltak. A szektor növekedési kilátásai azonban nem túl rózsásak és a nagy árverseny is fennmarad Közműszolgáltatások (ING (L) Invest Utilities) Ajánlásunkat csökkentettük alulsúlyozásra, mivel a szektor nagyon jól teljesített eddig, amit a magas nyersanyagárak és a magas alapkamat szintek is támogattak. Támogatólag hat az, hogy a magas osztalékfizetés várhatóan fennmarad illetve a megnövekedett költségeiket is át tudják hárítani a fogyasztókra. Az árazás viszont már nagyon magas a szektor részvényinél és várhatóan a csökkenő olajárak miatt árakat is csökkenteniük kell. Energia (ING (L) Invest Energy) Mivel tavaly a szektor a többit túlteljesítette, így most az értékeltségi szintek már nem annyira attraktívak. Az olaj iránti igény világszerte csökkent és au OPEC igyekszik a termelést visszafogni.. Ennek hatására az árak némileg emelkedhetnek, de kérdéses azok alakulása. Az sem világos most, hogy sikerül-e fenntartani az ágazatban fizetett magas osztalékok szintjét. Hedge Fund (ING L Invest Alternative Beta) A rendkívül volatilis és turbulens piaci feltételek mellett is kedvezőbb hozamokat tudtak biztosítani az alternatív eszközöket is használó alapok. Azonban az iparág súlyos befektetői bizalmi válsággal szembesült, ami miatt az óvatosság indokolt most. Közel-kelet & Észak -Afrika (ING L Invest Middle East & North Africa) Az Afrika Közel-keleti régió hosszú távon tartósan profitál a magas alapanyagárakból és a helyi gazdaságok konvergenciájából. A fejlődő piaci befektetők új kedvence lehet a régió, bár a politikai kockázatok nem elhanyagolhatóak. A régióra negatívan hat a globális kockázatvállalási hajlandóság utóbbi időben tapasztalt csökkenése és az olajár jelentős esése is.

13 Computer Technológia (ING L Invest Computer Technologies) A szektor méh mindig relatíve olcsónak mondható és a vállalati mérlegek is egészséges képet mutatnak. Negatív tényező az, hogy a csökkenő fogyasztás itt is érezteti hatásait így több profit warningot is bejelentettek illetve a deflációs nyomás miatt árcsökkenésre kényszerülnek a gyártók. Mindezeket figyelembe véve mi mégis vételt ajánlunk, mert a szektort igen olcsónak látjuk. Fejlődő részvénypiacok Fejlődő Részvénypiacok Fejlett részvénypiacok A kockázatvállalási hajlandóság csökkenése a fejlődő piacokat még a fejlett piacoknál is komolyabb mértékben érintette. Az elmúlt hónapokban bebizonyosodott, hogy a fejlődő világ növekedéséhez igenis szüksége van a fejlett országok megfelelő növekedésére. Közép- és hosszútávon továbbra is pozitív kilátások a fejlődő piacok esetében, azonban egy makrogazdasági krízishelyzetben a függetlenedés nem lesz egyszerű. A fejlődő piacok értékeltsége az elmúlt időszakban jelentősen folyamatosan csökkent a fejlett piacok értékeléséhez képest. A fejlődő piaci értékeléseket, a növekedési kilátásokat, illetve a kockázatot is figyelembe véve semleges az ajánlásunk az eszközosztályra. Fejlett (piros) és fejlődő (kék) részvénypiacok MSCI World Free MSCI Emerging Mkt

14 Fejlődő részvénypiacok régiók Fejlődő Európa Fejlődő Ázsia Latin-Amerika Balkán Közel-Kelet & Észak-Afrika Az orosz piac által dominált fejlődő európai régió kilátásai az olajár alakulásától függ. A recessziós félelmekkel egyetemben az olaj ára erőteljesen csökken, amely mérsékelni fogja az orosz növekedési kilátásokat is. Az ázsiai régió kilátásai rövidtávon nagymértékben függenek az amerikai fogyasztótól, ezért emiatt továbbra is óvatosak lennénk. Másik oldalról viszont az ázsiai piac belső kereslete részben kompenzálhatja a térség exportjának visszaesését. Az amerikai pénzpolitika enyhülése pozitív hatást fejt ki a régióra, mivel monetáris politikájuk szorosan követi az amerikait. Latin-Amerika megítélésével óvatosabbá váltunk a nyersanyagárak erőteljes esése miatt, amelyek még mindig az egyik fő exportcikknek számítanak a régió országai számára. A belső kereslet megerősödése azonban részben ellensúlyozni képes a nyersanyagexportból származó bevétel csökkenését. Jogi nyilatkozat: Ez a befektetési tájékoztató szakmai befektetőknek készült. A befektetési tájékoztatóban található információk csupán tájékoztatásul szolgálnak, és nem képeznek semmiféle értékpapírra vagy befektetési eszközre vonatkozó eladási vagy vételi, illetve valamely kereskedelmi stratégiában történő részvételi ajánlatot. A jelen befektetési tájékoztatóban található információk különösen nem minősülnek valamely befektetési eszközre vonatkozó eladási vagy vételi ajánlatra történő felhívásnak olyan országokban, ahol ezt az illetékes hatóságok vagy a vonatkozó jogszabályok előírásai tiltják. A jelen dokumentumot a legnagyobb gondossággal állítottuk össze, ennek ellenére pontossága és teljessége tekintetében semmiféle kifejezett vagy hallgatólagos garanciát, szavatosságot vagy jótállást nem vállalunk. A dokumentumban szereplő információk idővel külön erre vonatkozó felhívás nélkül megváltoztatásra, frissítésre kerülhetnek. Sem az ING Investment Management Luxemburg S.A., sem pedig az ING Csoporthoz tartozó bármely más cég vagy egység, illetve ezek tisztségviselői, igazgatói vagy alkalmazottai nem vállalnak kötelezettséget vagy felelősséget az itt leírt információkért vagy ajánlásokért. A jelen tájékoztatóban szereplő információk felhasználása kizárólag a felhasználó kockázata, a leírt információk alapján született befektetési döntések kapcsán bekövetkező esetleges veszteségért közvetlen vagy közvetett felelősséget nem vállalunk. A befektetések kockázatokkal járnak. Felhívjuk a befektetők figyelmét, hogy a befektetések értéke emelkedhet és csökkenhet is, az alapok múltbeli teljesítménye hozama nem jelent garanciát a jövőbeli teljesítményekre, hozamokra, ez a befektetési alap nem ígér garantált hozamot. A jelen dbefektetéi tájékoztatóban nevesített luxemburgi befektetési alapok az ING (L) Renta Fund SICAV valamint az ING (L) Invest SICAV (átruházható értékpapírokba kollektív alapon befektető vállalkozások), mint kibocsátók részalapjai. A luxemburgi székhelyű kibocsátók a Commission de Surveillance du Secteur Financier (CSSF) mint illetékes felügyelet által engedélyezett befektetési vállalkozások.

Havi eszközallokációs javaslat

Havi eszközallokációs javaslat áprmárcius 2009. május Havi eszközallokációs javaslat Részvények Kötvények Áprilisban és a május eddig eltelt részében tovább folytatódott az eufória a tőzsdéken. A jelenlegi felfutás az elmúlt 100 év

Részletesebben

Havi eszközallokációs javaslat

Havi eszközallokációs javaslat 2009. december áprmárcius Havi eszközallokációs javaslat Részvények Kötvények Hosszú hónapok száguldása után a piac konszolidációs szakaszba lépett és néminemő fáradtság jeleit mutatja. Komoly visszaesésrıl

Részletesebben

Havi eszközallokációs javaslat

Havi eszközallokációs javaslat áprmárcius 2009. június Havi eszközallokációs javaslat Részvények Kötvények Sell in May, go away, avagy adjunk el mindent májusban és álljunk odébb egy időre? A március-májusi, történelmi léptékekben is

Részletesebben

Havi eszközallokációs javaslat

Havi eszközallokációs javaslat 2009. augusztus áprmárcius Havi eszközallokációs javaslat Részvények Kötvények Tovább folytatták menetelésüket a tőzsdék. A mélyponthoz képest a globális fejlett és fejlődő tőzsdék jelentősen emelkedtek,

Részletesebben

Havi eszközallokációs javaslat

Havi eszközallokációs javaslat 2012. június rr Havi eszközallokációs javaslat Alapvető eszközallokáció Részvények Kötvények Lassult a tőzsdei árfolyamok esése az elmúlt időszakban. Az angol és spanyol indexek néhány százalékkal erősödtek,

Részletesebben

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Amikor elkezdődött az év, nem sokan merték felvállalni azt a jóslatot, hogy a részvénypiacok új csúcsokat fognak döntögetni idén. Most, hogy közeleg az

Részletesebben

A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a. CIB Nyugdíjpénztár 2016-os és a 2017-es időarányos teljesítményéről

A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a. CIB Nyugdíjpénztár 2016-os és a 2017-es időarányos teljesítményéről CIB Nyugdíjpénztár A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a CIB Nyugdíjpénztár 2016-os és a 2017-es időarányos teljesítményéről Budapest, 2017.05.29 Tartalom Teljesítmény-bemutatás a portfolió teljesítménye

Részletesebben

Havi eszközallokációs javaslat

Havi eszközallokációs javaslat áprmárcius 2009. július Havi eszközallokációs javaslat Részvények Kötvények Töretlen a lelkesedés a tızsdéken. A befektetık meggyızıdése egyre nagyobb, hogy a nehezén túl vagyunk. A bizalmi indexek (beleértve

Részletesebben

Havi eszközallokációs javaslat

Havi eszközallokációs javaslat áprmárcius 2010. január Havi eszközallokációs javaslat Részvények Kötvények Az elmúlt időszakban folytatódott a konszolidáció a piacokon. A hosszú és lényegében töretlen hegymenet után a fejlett tőzsdék

Részletesebben

1. árfolyam alapú értékeltségi mutatók

1. árfolyam alapú értékeltségi mutatók Egyre nagyobbra fújódik a tőzsdei lufi 2016.07.22 10:48 Eddig sem volt olcsó az amerikai részvénypiac, az árfolyamok legutóbb látott meredek emelkedése pedig még inkább feszítetté tette az értékeltséget.

Részletesebben

NÉGY MEGHATÁROZÓ TREND

NÉGY MEGHATÁROZÓ TREND NÉGY MEGHATÁROZÓ TREND Az összetett makrogazdasági folyamatok közül a jelentés négy meghatározó trendet emel ki, melyek a legnagyobb befolyással voltak a világgazdaság alakulására 2014ben (ugyanis a kiadvány

Részletesebben

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon.

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon. Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő

Részletesebben

Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015

Részletesebben

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a oldalunkon.

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a   oldalunkon. Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő

Részletesebben

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,638 HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 8 180 498 608 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott

Részletesebben

Mibe fektessünk 2018-ban?

Mibe fektessünk 2018-ban? Mibe fektessünk 2018-ban? Sándor Dávid Vezető elemző 2018.01.31 facebook.com/kbcequitas twitter.com/kbcequitas www.kbcequitas.hu Az S&P 500 havi grafikonja facebook.com/kbcequitas twitter.com/kbcequitas

Részletesebben

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,657HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 7 625 768 268 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 6.

Vezetői összefoglaló február 6. 2018. február 6. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben erősödött, a svájci frank viszonylatában pedig gyengült. A BUX 10,5 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

Német részvény ajánló

Német részvény ajánló Német részvény ajánló Mario Draghi január végi bejelentésével biztossá vált, hogy nagy mennyiségű tőke (60 milliárd /hó) érkezik az európai piacokra legalább 2016 szeptemberéig. Ennek jótékony hatásai

Részletesebben

Honics István CFA befektetési igazgató

Honics István CFA befektetési igazgató OTP Paletta Az alap neve: OTP Paletta Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, vegyes alap Az alap indulása: 1997. november 17. : 7+RDX+Titan20+CETOP20 Az OTP Paletta egy kötvényekből, kincstárjegyekből

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 24.

Vezetői összefoglaló október 24. 2017. október 24. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX értéke 8,1 milliárd forintos átlag feletti forgalom

Részletesebben

Újra eljön a magyar részvények ideje?

Újra eljön a magyar részvények ideje? Újra eljön a magyar részvények ideje? Cinkotai Norbert Vezető elemző 2 Mi változott április óta? Az infláció erősödik, velünk maradhat. Nem csak itthon. A volatilitás némileg csökkent, de a piacok alig

Részletesebben

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk A magyar gazdaság növekedési modellje az elmúlt években finanszírozási szempontból alapvetően megváltozott: a korábbi, külső

Részletesebben

Szőrfi Zsolt: Sokat javult megítélésünk a CDS-árazások alapján

Szőrfi Zsolt: Sokat javult megítélésünk a CDS-árazások alapján Szőrfi Zsolt: Sokat javult megítélésünk a CDS-árazások alapján Míg 2012 elején a rekord magas szinten tartózkodó magyar CDS-felár volt az egyik legmagasabb a feltörekvő univerzumban, mára hitelkockázati

Részletesebben

Befektetések a gyakorlatban

Befektetések a gyakorlatban Befektetések a gyakorlatban Hogyan gondolkodik egy intézményi befektető? Allianz Alapkezelő Zrt. Pártl Zoltán, CFA Budapest, 2013.11.12. 1 1 Intézményi befektetők, stratégiák, döntéshozatal 2 Piaci folyamatok

Részletesebben

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a oldalunkon.

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a   oldalunkon. Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 18.

Vezetői összefoglaló szeptember 18. 2017. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 15,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,22 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

A certifikátok mögöttes termékei

A certifikátok mögöttes termékei A certifikátok mögöttes termékei Erste Befektetési Zrt. Dr. Miró József Budapest, 2011 április 5. 2011.04.06. 1 S&P500 Emelkedő trend Áttörte a rövidtávú trendvonalat ha áttöri az 1 340-es szintet irány

Részletesebben

Hogyan fektessünk be 2015-ben?

Hogyan fektessünk be 2015-ben? Hogyan fektessünk be 2015-ben? Hajósi Péter, CFA 2015. április 13. Szép új világ a befektetések piacán mi lehet a megoldás? Szép új világ a befektetések piacán Szép új világ részvény kötvény pénzpiaci

Részletesebben

A lakáspiac jelene és jövője

A lakáspiac jelene és jövője A lakáspiac jelene és jövője Harmati László FHB Jelzálogbank Nyrt. üzleti vezérigazgató Fundamenta Lakásvásár Ingatlanszakmai Konferencia Budapest, 2011. szeptember 23. 2011.09.23 1 Tartalom Az FHB Lakásárindex

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 27.

Vezetői összefoglaló március 27. 2017. március 27. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 5,8 milliárd forintos, átlag alatti

Részletesebben

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a oldalunkon.

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a   oldalunkon. Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő

Részletesebben

Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015

Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Üzleti helyzet 2009- ben rendkívül mély válságot élt meg a magyar gazdaság, a recesszió mélysége megközelítette a transzformációs visszaesés (1991-1995) során

Részletesebben

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;

Részletesebben

INGATLANPIACI KILÁTÁSOK

INGATLANPIACI KILÁTÁSOK ORSZÁGOS ÁTLAGBAN VÁLTOZATLAN, BUDAPESTEN KISSÉ JAVULÓ INGATLANPIACI KILÁTÁSOK (A GKI 2013. OKTÓBERI FELMÉRÉSEI ALAPJÁN) A GKI évente kétszer szervez felmérést a vállalatok, az ingatlanokkal foglalkozó

Részletesebben

Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon.

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon. Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő

Részletesebben

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 6.

Vezetői összefoglaló április 6. 2017. április 6. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz képest viszont erősödött. A BUX 17,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 18. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek pozitív tartományban zárták a keddi kereskedési napot. A forint továbbra sem indult erősödésnek, az euró/forint árfolyam

Részletesebben

Gazdasági jelentés. pénzügyi és gazdasági áttekintés 2017/2

Gazdasági jelentés. pénzügyi és gazdasági áttekintés 2017/2 Gazdasági jelentés pénzügyi és gazdasági áttekintés 2017/2 Gazdasági és monetáris folyamatok Áttekintés 2017. március 9-i monetáris politikai ülésén a Kormányzótanács megállapította, hogy igen jelentős

Részletesebben

BEFEKTETÉSI SZTORIK A VILÁGBÓL NYUGAT-EURÓPA

BEFEKTETÉSI SZTORIK A VILÁGBÓL NYUGAT-EURÓPA A L A POK BEFEKTETÉSI SZTORIK A VILÁGBÓL NYUGAT-EURÓPA KITÖRŐ TELJESÍTMÉNYEK VAJON FENNTARTHATÓ AZ IRÁNY? A STOXX50 INDEX ALAKULÁSA AZ ELMÚLT 5 ÉVBEN MARKÁNS HEGYMENET 3800 3400 3386 3280 Múlt héten fontos

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 13.

Vezetői összefoglaló június 13. 2017. június 13. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 7,6 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,22 százalékos csökkenéssel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 26.

Vezetői összefoglaló szeptember 26. 2016. szeptember 26. Vezetői összefoglaló Hétfő reggel a svájci frankhoz és a dollárhoz képest stagnált, az euróhoz viszonyítva minimálisan gyengült a forint. A BUX 5,9 milliárd forintos, átlag alatti

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 15.

Vezetői összefoglaló november 15. 2016. november 15. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval szemben stagnált, a svájci frank és a dollár ellenében pedig erősödött. A BUX 9,1 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.06.18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében erősödött.

Részletesebben

Koncentráció és globalizáció a pénzügyi piacok szereplőinek szemszögéből Kerekasztal beszélgetés

Koncentráció és globalizáció a pénzügyi piacok szereplőinek szemszögéből Kerekasztal beszélgetés PSZÁF X. Jubileumi Pénztár-konferencia Siófok, 2007. 21. Koncentráció és globalizáció a pénzügyi piacok szereplőinek szemszögéből Kerekasztal beszélgetés Erdei Tamás elnök-vezérigazgató MKB Bank Zrt. A

Részletesebben

Budapest Értékpapír Alapok és a Devizapiac

Budapest Értékpapír Alapok és a Devizapiac Budapest Értékpapír Alapok és a Devizapiac Amikor befektetésekben gondolkozunk, akkor mindenki ismeri azt az általános szabályt, hogy osszuk meg megtakarításunkat különbözı befektetési lehetıségek között:

Részletesebben

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére HAVI JELENTÉS 2015. április EQUILOR ALAPKEZELŐ Zrt. A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére 2015. május 10. 1 1. Tőkepiaci környezet 1.1 Nemzetközi Részvénypiacok 2015 áprilisát a fejlett

Részletesebben

Mihez kezdjünk a pénzünkkel 2017-ben?

Mihez kezdjünk a pénzünkkel 2017-ben? Mihez kezdjünk a pénzünkkel 2017-ben? 2016. December 14. 17:30 facebook.com/kbcequitas twitter.com/kbcequitas www.kbcequitas.hu facebook.com/kbcequitas twitter.com/kbcequitas www.kbcequitas.hu 2 DONALD

Részletesebben

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon.

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon. Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő

Részletesebben

Az eszközalap befektetéseinek jellemző földrajzi és szektoriális kitettsége: amerikai dollárban jegyzett pénzpiaci eszközök.

Az eszközalap befektetéseinek jellemző földrajzi és szektoriális kitettsége: amerikai dollárban jegyzett pénzpiaci eszközök. ABERDEEN LIQUIDITY FUND (LUX) US DOLLAR PÉNZPIACI ESZKÖZALAP (USD) Érvényes: 2019. augusztus 9-től Az eszközalap kizárólag az Aberdeen Standard Liquidity Fund (Lux) US Dollar Fund befektetési jegyeit tartalmazza,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 27.

Vezetői összefoglaló július 27. 2016. július 27. Vezetői összefoglaló Vegyesen változott a forint árfolyama szerda reggelre a vezető devizákkal szemben. A BUX 6,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,23 százalékkal erősödött

Részletesebben

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a oldalunkon.

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a   oldalunkon. Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő

Részletesebben

szerda, 2015. augusztus 19.

szerda, 2015. augusztus 19. szerda, 2015. augusztus 19. Pozitív amerikai munkanélküliségi adatok. Ma szavaz a német parlament a görög mentőcsomagról. Negatív a nemzetközi befektetői hangulat a várt kínai rossz külkereskedelmi adatok

Részletesebben

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a oldalunkon.

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a   oldalunkon. Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő

Részletesebben

BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi különszám

BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi különszám Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2016 DECEMBER 20. CSÚCSRA JÁRNAK A VEZETŐ TŐZSDEINDEXEK CSÚCSOKAT DÖNT A BUX INDEX IS TRUMP HIVATALOSAN IS AZ USA ÚJ ELNÖKE BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi

Részletesebben

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 25.

Vezetői összefoglaló október 25. 2016. október 25. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró és a dollár viszonylatában kis mértékben gyengült, a svájci frank ellenében enyhén erősödött. A BUX 9,9 milliárd forintos,

Részletesebben

A BÉT ma és holnap. a magyar gazdaság finanszírozási lehetőségei. Szécsényi Bálint Alelnök Budapesti Értéktőzsde. 2012. december

A BÉT ma és holnap. a magyar gazdaság finanszírozási lehetőségei. Szécsényi Bálint Alelnök Budapesti Értéktőzsde. 2012. december A BÉT ma és holnap a magyar gazdaság finanszírozási lehetőségei Szécsényi Bálint Alelnök Budapesti Értéktőzsde 2012. december Bankszektor: veszteségek és forráskivonás Bankszektor ROE mutatója % % 30 70

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 29.

Vezetői összefoglaló június 29. 2017. június 29. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, míg a svájci frank és a dollár viszonylatában erősödött. A BUX 9,5 milliárd forintos, átlag alatti

Részletesebben

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a oldalunkon.

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a   oldalunkon. Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő

Részletesebben

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 24.

Vezetői összefoglaló november 24. 2016. november 24. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama stagnált az euróhoz és a svájci frankhoz képest, a dollár ellenében pedig gyengült. A BUX 9,7 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

Ingatlan Alap Figyelő

Ingatlan Alap Figyelő Ingatlan Alap Figyelő OTP Ingatlan Befektetési Alapok Portfoliójelentés október Tartalom OTP Ingatlan Befektetési Alapok OTP Ingatlanbefektetési Alap OTP Prime Ingatlanbefektetési Alap OTP Ingatlanvilág

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 2.

Vezetői összefoglaló március 2. 2017. március 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben közel változatlan maradt, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 11,9 milliárd forintos,

Részletesebben

-menedzselt konzervatív eszközalap

-menedzselt konzervatív eszközalap -menedzselt konzervatív EUR Kockázati besorolás: ++ Ajánlott időtáv: 3 év döntő része az eurozóna kötvénypiacán főleg államkötvényekbe kerül, de vásárolhat vállalati kötvényeket A 10%-nyi részvény rész

Részletesebben

K&H HOZAMLÁNC ÉLETBIZTOSÍTÁSHOZ VÁLASZTHATÓ NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK

K&H HOZAMLÁNC ÉLETBIZTOSÍTÁSHOZ VÁLASZTHATÓ NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK K&H HOZAMLÁNC ÉLETBIZTOSÍTÁSHOZ VÁLASZTHATÓ NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK K&H TŐKEVÉDETT PÉNZPIACI ESZKÖZALAP Az eszközalap kockázatviselő kategória szerinti besorolása: védekező A tőkevédett pénzpiaci eszközalap

Részletesebben

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló Hétfőn a vezető nyugat-európai részvényindexek kismértékben emelkedtek, az amerikai tőzsdék zárva tartottak. Ma reggelre a vezető devizák többségével szemben

Részletesebben

Hírlevél ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás eszközalapjainak teljesítményéről

Hírlevél ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás eszközalapjainak teljesítményéről Hírlevél ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás eszközalapjainak teljesítményéről 2016.07.29 Smart Child Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás Smart Senior Befektetési egységekhez kötött

Részletesebben

Kezdhetjük úgy is, hogy a tavalyi év hozott hideget, meleget.

Kezdhetjük úgy is, hogy a tavalyi év hozott hideget, meleget. KEDVES ÜGYFELEINK, A 2012-es év portfolió jelentése. Kezdhetjük úgy is, hogy a tavalyi év hozott hideget, meleget. Ez így volt az utóbbi években mindig. Mindenki érezte a negatív gazdasági hatásokat, de

Részletesebben

45. Hét 2009. November 05. Csütörtök

45. Hét 2009. November 05. Csütörtök Napii Ellemzéss 45. Hét 2009. November 05. Csütörtök Összegzés Az előző napi enyhe pozitív teljesítmény után várakozásainknak megfelelően a főbb indexek emelkedéssel kezdték a kereskedést, több ázsiai

Részletesebben

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest 2015 Alap

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest 2015 Alap Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015

Részletesebben

TKM Mutatók. Frissítés dátuma: A befektetéssel kombinált megtakarítási jellegű életbiztosítási termékek teljes költségmutatója

TKM Mutatók. Frissítés dátuma: A befektetéssel kombinált megtakarítási jellegű életbiztosítási termékek teljes költségmutatója TKM Mutatók Frissítés dátuma: 2016.04.14. A befektetéssel kombinált megtakarítási jellegű életbiztosítási termékek teljes költségmutatója Biztosító Terméknév Termékkód Tartam Díjfizetés Eszközalap neve

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 28.

Vezetői összefoglaló február 28. 2017. február 28. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 10,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett

Részletesebben

Eszközalap-összetétel

Eszközalap-összetétel NN Biztosító Zrt. Eszközalap-összetétel Érvényesség: 2018.11.30. A Forint alapú befektetési egységekhez kötött életbiztosításokhoz kapcsolódó ok Itt találja a 010, 011, 118, 119, 158, 718, 738 és 758 jelű

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. III. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. III. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. III. negyedév 1 Budapest, 2007. november 21. 2007. III. negyedévében a hitelviszonyt megtestesítő papírok forgalomban lévő állománya valamennyi piacon

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 9.

Vezetői összefoglaló február 9. 2017. február 9. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető deviza ellenében gyengült. A BUX 7,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,17 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

ALLIANZ BÓNUSZ ÉLETPROGRAM-EURÓ

ALLIANZ BÓNUSZ ÉLETPROGRAM-EURÓ ÉLET- ÉS SZEMÉLYBIZTOSÍTÁS ALLIANZ.HU ALLIANZ BÓNUSZ ÉLETPROGRAM-EURÓ Az eszközalapokra vonatkozó konkrét információk BIZTONSÁGOS KÖTVÉNY EURÓ (BKE) ESZKÖZALAPRA VONATKOZÓ KONKRÉT INFORMÁCIÓK TERMÉK A

Részletesebben

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.05.23. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben egyaránt gyengült. A BUX 8,1 milliárd

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 18.

Vezetői összefoglaló július 18. 2017. július 18. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró ellenében gyengült, a svájci frank viszonylatában stagnált, a dollárhoz képest pedig kis mértékben erősödött. A BUX 5,6 milliárd

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 12.

Vezetői összefoglaló június 12. 2017. június 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 6,3 milliárd forintos,

Részletesebben

csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak szerdán a vezető nyugat-európai és amerikai tőzsdék. Szerdán tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, az euró jegyzései ma

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 17.

Vezetői összefoglaló október 17. 2016. október 17. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 4,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

Ingatlan Alap Figyelő

Ingatlan Alap Figyelő Ingatlan Alap Figyelő OTP Ingatlan Befektetési Alapok Portfoliójelentés december Tartalom OTP Ingatlan Befektetési Alapok OTP Ingatlanbefektetési Alap OTP Prime Ingatlanbefektetési Alap OTP Ingatlanvilág

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 15.

Vezetői összefoglaló június 15. 2017. június 15. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben kismértékben gyengült, a dollár ellenében enyhén erősödött. A BUX 21,5 milliárd forintos,

Részletesebben

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 11. Vezetői összefoglaló Alacsony kereskedési hajlandóság mellett pozitív tartományban zárt a vezető nemzetközi tőzsdék többsége. A kedvező nemzetközi piaci hangulat nem ragadt át

Részletesebben

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2013. augusztus 5. Vezetői összefoglaló Vegyes amerikai makroadatok jelentek meg, a munkanélküliségi ráta ötéves mélypontján tartózkodik, ugyanakkor a foglalkoztatottság bővülése elmaradt az elemzői

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 2.

Vezetői összefoglaló február 2. 2017. február 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében kis mértékben gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 7,7 milliárd forintos,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 13.

Vezetői összefoglaló szeptember 13. 2016. szeptember 13. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre mindhárom vezető devizához képest gyengült a forint. A BUX 7,6 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,98 százalékos csökkenéssel fejezte

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

Jelentés 2009. január QUAESTOR Befektetési Alapok

Jelentés 2009. január QUAESTOR Befektetési Alapok Jelentés 2009. január Befektetési Alapok Alapok Jelentés 2009. január Aranytallér Vegyes Alap Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes alapunk közepes

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 19.

Vezetői összefoglaló március 19. 2018. március 19. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében pedig erősödött. A BUX 25 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben

Jelentés Október QUAESTOR Befektetési Alapok

Jelentés Október QUAESTOR Befektetési Alapok Jelentés 2010. Október Befektetési Alapok Alapok Jelentés 2010. Október A hónap Alapja Aranytallér Vegyes Alap Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes

Részletesebben

csütörtök, november 6. Vezetői összefoglaló

csütörtök, november 6. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. november 6. Vezetői összefoglaló Pozitív hangulat uralkodott tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a forint kétéves mélypontra ért a dollárral szemben. A BUX 4,2 milliárd forintos

Részletesebben

Keynesi kereszt IS görbe. Rövid távú modell. Árupiac. Kuncz Izabella. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem.

Keynesi kereszt IS görbe. Rövid távú modell. Árupiac. Kuncz Izabella. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem. Árupiac Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem Makroökonómia Mit tudunk eddig? Ismerjük a gazdaság hosszú távú m ködését (klasszikus modell) Tudjuk, mit l függ a gazdasági növekedés (Solow-modell)

Részletesebben