ÉRDI LAP. AHimnusz költõje, Kölcsey Ferenc, ha. Az útépítés Érden politikai döntés Eljutottunk odáig 2 évnyi MSZP SZDSZ-es városvezetés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÉRDI LAP. AHimnusz költõje, Kölcsey Ferenc, ha. Az útépítés Érden politikai döntés Eljutottunk odáig 2 évnyi MSZP SZDSZ-es városvezetés"

Átírás

1 Ingyenes havilap 8000 példányban II. évfolyam 11. szám november 11. A POLGÁRI ÖSSZEFOGÁS LAPJA Az útépítés Érden politikai döntés Eljutottunk odáig 2 évnyi MSZP SZDSZ-es városvezetés után, hogy kétféle állampolgárt különböztetnek meg: MSZP-re szavazót és másodosztályút. Sõt, egész választókörzetet minõsítenek ellenségnek, mint kiderült ez például a Thököly u. aszfaltozásából, mert azt abbahagyták a választókerület határánál. Kovács Tibor városi fõmérnök Segesdi János képviselõ kérdésére azt válaszolta, hogy ez politikai döntés volt, és ezt megerõsítette Szokol Hubert referens is. Megjegyezzük, Kovács Tibor háza elõtt az amúgy egy nyomsávos Thököly utca kiszélesedik, faltól falig, nyilván szintén politikai döntés alapján. De ne csak a Fidesz háza táján keressük a politikát: Újhelyiné Antal Ibolya is arra panaszkodik az Érdi Újságban, hogy semmit sem tud elérni, mióta kilépett az MSZP frakcióból. A bent maradó, de idõnként renitenskedõ képviselõk is sokat tudnának mesélni. Döcsakovszky Béla alatt visszajutottunk a tanácsrendszerhez, ahol az kap valamit, akinek a nyelve szaporább, vagy megfelelõen tudja honorálni a kerületének juttatott adományt. Persze, ilyenkor tervek, engedélyek sem kellenek, közbeszerzés sem, mint ahogy az értékes telkeket sem pályázat útján adják el. A demokrácia macerás és idõigényes, és nekik arra csak szavakban van szükségük. Rekordidõ alatt felépítették az érdi állatfarmot, Orwell után szabadon, ahol minden állat egyenlõ, de a disznók egyenlõbbek, és természetesen õk a disznók. Ez utóbbit azonban mi sohasem vitattuk. AHimnusz költõje, Kölcsey Ferenc, ha ma élne, nem érvényesülhetne az anyanyelvén, nem intézhetné hivatali ügyeit magyarul, Magyarországra csak 500 euró felmutatása árán léphetne be, fél évben csak 90 napot tölthetne itt, s ha valamiért túllépné ezt az idõt, az idegenrendészet hosszú idõre kitiltaná az országból, hiszen szülõfaluja, Szõdemeter ma Romániához tartozik. A szomszédos országokban körülbelül három és félmillió magyar él, akiket Trianonban erõszakkal téptek el Magyarországtól, magyar állampolgárságukat erõszakkal vették el tõlük. Senki nem kérdezte meg õket, le akarnak-e mondani róla. Ezt az igazságtalanságot most jóvá tehetjük. Évszázadok során számos ismert és névtelen hõs áldozta életét a nemzetért. Nekünk most nem kell életünket és vérünket adni. Az elszakított magyarok csupán a szavazatunkat kérik. Hogy végre ne kelljen többé megélniük azt a megaláztatást, amit Kölcsey Ferencnek kéne végigélni, ha ma élne, és magyar állampolgár szeretne lenni. Az elszakított magyarok csak azt kérik, a Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett népszavazáson mondjunk igent arra, hogy kedvezményesen megkaphassák a magyar állampolgárságot. Anélkül, hogy ehhez el kelljen hagyni a szülõföldjüket. Otthon akarnak maradni, December 5-én népszavazás! Akarja-e, hogy az Országgyûlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással kérelmére magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségûnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a évi LXII. tv. 19. szerinti Magyar Igazolvánnyal" vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja? teljes jogú magyarként. Nem kérik, hogy áldozzuk értük életünket, nem kérik, hogy pénzt adjunk nekik. Nem kérnek egyebet, csak nagylelkûséget. Nem akarnak elvenni tõlünk semmit. Csak vissza akarják kapni, ami megilleti õket, és amit erõszakkal vettek el tõlük. A mai Magyarországban az elszakított magyarok és felmenõik élete, munkája, vére is benne van. A Hõsök terén álló, szoborba öntött nemzeti nagyjaink többsége nem a mai Magyarország területén született. Ma hosszú kuporgatás, vízumért és egyéb iratokért való sorbanállás után jöhetne csak Magyarországra Hunyadi, Rákóczi, Bocskai, Bethlen, Madách, Mikszáth, Ady és a többiek. Stop az autónak, stop az aszfaltnak, stop a fideszes képviselõnek, stop a demokráciának Ha ma élne Kosztolányi Dezsõ, lehet, hogy õt vernék agyba-fõbe szerb suhancok Szabadka utcáin csak azért, mert magyar. Ha ma élne Arany János, lehet, hogy rá kiabálnának román hivatali ügyintézõk, hogy beszéljen románul. Ezt a megalázó, abszurd helyzetet egyetlen szavazattal megváltoztathatjuk. Csak egy rövid séta egy vasárnap délután, csak egy mosoly, csak egy nagylelkû gesztus. A magyar állampolgárság biztonságot ad az elszakított és alávetett helyzetben élõ magyaroknak. Nem kérnek õk könyöradományt. Csak annyit kérnek, hogy fogjuk meg felénk nyújtott kezüket. Egyetlen szavazatunkkal történelmet írhatunk. Miért ne tennénk meg ezt a csekélységet? Adjunk emberséget, méltóságot, magyarságot, jogot három és fél millió magyarnak! Nyújtsunk feléjük védõ kart, szavazzuk meg számukra a biztonságot! Mondjunk igent a kedvezményesen megkapható magyar állampolgárságára! Mondjunk igent a közös felemelkedésre! Mondjunk igent a jókedvre, bõségre! Nyújtsunk feléjük védõ kart! Együtt erõsebbek vagyunk, együtt sikeresek leszünk! Magyar állampolgárságot minden magyarnak! Szavazzon igennel december 5-én! Ígéretek és hazugságok Jövõre sem lesz jobb Városi ünnepség fals hangokkal Testületi ülés Ahogy Segesdi János képviselõ látta A kettõs állampolgárságról Tévhitek és tények Szeméthegyek a Nagyréten Egy kis parazitológia Kopor Tihamér jegyzete Egy érdlakó feljegyzései Lapunk következõ száma december 9-én jelenik meg! 1956 november Szûk két hétig tartott mindössze a gyõztes forradalom. November 4-én bevonultak a testvéri szovjet tankok és velük együtt Kádár János. A harcokban több mint 3000-en haltak meg, közülük 350 volt szovjet vagy magyar katona, illetve belügyes, 37 fõt (ÁVH-st) lincseltek meg és volt a sebesültek száma. Kemény harcok folytak november 6-ig, és néhány kemény góc, például Csepel egészen 14-éig kitartott, és a Mecsekben is sokáig ellenálltak. A felkelés leverése után is néhány helyen újból zavargások törtek ki, ekkor dördültek el a tüntetõ, fegyvertelen emberekre leadott sortüzek. Salgótarjánban 131 embert gyilkoltak meg, de sok volt az áldozat például Mosonmagyaróváron, Tiszakécskén stb. Több mint százezer embert érintett a megtorlás, amelyben segített a szovjet katonai rendõrség is: több ezer magyart deportáltak a Szovjetunióba. Több tízezer embert internáltak a december 12-én hivatalosan visszaállított táborokba, ember ellen indítottak bûnpert, közel 300 embert végeztek ki és mintegy en a megtorlás elõl külföldre menekültek. Különösen szembetûnõ a megtorlások kegyetlensége, valódi rémuralom kezdõdött az újjáalakult kommunista párt, az MSZMP (az MSZP jogelõdje) vezetésével. Nagy Imrének azért (is) kellett meghalnia, mert nem volt hajlandó törvényesnek elismerni a szovjet beavatkozást és a Kádár János vezette csapat hatalomátvételét ben még perek folytak, de ekkor volt az elsõ, részleges amnesztia is ban vonták vissza a rendkívüli intézkedéseket és oszlatták fel az internálótáborokat ban hirdettek közkegyelmet, de ez nem vonatkozott mindenkire, sokan a hetvenes években is még börtönben maradtak. A Kádár János vezette kommunista párt minden téren átvette a hatalmat. A hatvanas évek közepére befejezték a mezõgazdaság erõszakos kollektivizálását. Kádár jelszavával, miszerint aki nincs ellenünk, az velünk van, korrumpálta a társadalom jelentõs részét. Az emberek számára a legfontosabb feladat a megmaradás, a túlélés volt. A kényszerû alkalmazkodás kora volt ez, csak sajnos túl hosszúra nyúlt. Nagy Imrét 1989-ben újratemettük, és azt hittük, vele együtt eltemettük a kádárizmust is. Sajnos, tévedtünk. Apró Antal árnyéka elõbújt és letegezte Nagy Imrét. Orlai Sándor

2 2 Számonkérjük Az orvostársadalmat sorozatosan érõ támadások kapcsán kérdem: Mi is történik a szocialista kormány ígéreteinek betartása ürügyén az egészségügyben? A közalkalmazotti minõségben dolgozó egészségügyi dolgozók megkapták az ötven százalékos fizetésemelést, ám ezt ma az önkormányzatoknak kell kigazdálkodni. Minthogy az önkormányzatok feladata a lakosság egészségügyi alapellátásának biztosítása, ezt a gazdasági terhet létszámcsökkentéssel nem tudja elhárítani, illetve csak úgy tud megszabadulni a béremeléssel járó költségektõl, ha az egészségügyi szolgáltatást részben vagy egészben vállalkozásoknak adja át. Kérdés azonban, hogy ezzel spórol-e? Kérdés továbbá, hogy a spórolásnak ez a módja bennünket, biztosítottakat és adófizetõ polgárokat nem érint-e hátrányosan? A magyar egészségügy eszközállapotának, az egészségügyi dolgozók anyagi helyzetének és kormányzatunk pénzügyi politikájának ismeretében nem kétséges, hogy az egészségügyi alapellátás vállalkozásba adása ma a biztosítottak számára csakis hátrányos lehet. Van olyan orvos vagy orvoscsoport ma Magyarországon, akinek elegendõ tõkéje van ahhoz, hogy a jogszabályokban elõírt követelményeket maradéktalanul teljesítse és az egészségbiztosítók által kifizetett összegekbõl rentábilisan tud gazdálkodni? Nem hiszem! Van olyan vállalkozás ma Magyarországon, amely megfelelõ felszereléssel rendelkezik, és minõségi munkát tud biztosítani az eddigi költségeknél kevesebbért? Ha van ilyen, akkor az csakis úgy lehetséges, ha az önkormányzat rossz gazda, nem ügyel az egészségügyi gazdálkodásra. Van olyan vállalkozás ma Magyarországon, amely munkáját olcsóbban adja, mint a jelenleg alkalmazásban állók? Elképzelhetõ, de ennek ára van! Az ár a mi egészségünk! Meggyõzõdésem, hogy olcsóbban ma Magyarországon csak Döcsakovszky Béla ígéretei (részletek) a munka minõségének rovására lehet az egészségügyi alapellátásban munkát végezni! A jelenlegi egészségügyi állami alkalmazotti még mindig szégyenletesen alacsony béreknél kevesebbért munkát az vállal, aki vagy túlmunkában végzi a tevékenységet, vagy képzetlenebb. Mindkét esetben egészségünk van veszélyben, mert a fáradt ember, a képzetlenebb ember többet hibázik. Kérdezem, életünket, egészségünket az olcsón munkát vállalókon kell-e számonkérnünk, azokon, akik napi nyolc órában nem tudják családjuk számára az emberhez méltó életet biztosítani? Kérdezem, a kormányzat és az önkormányzatok nem felelõsek-e azért, hogy az egészségügyi dolgozók munkafeltételei maradéktalanul szabályozott és megfelelõen ellenõrzött módon teljesüljenek? Kérdezem, a kormányzat és az önkormányzatok nem felelõsek-e azért, hogy az egészségügyi alapellátásban csak megfelelõen képzett és a magyar nyelvet értõ dolgozók vehessenek részt? Kérdezem, a kormányzat és az önkormányzatok nem felelõsek-e azért, hogy az egészségügyi dolgozók huszonegyedik századi európai emberhez méltó életet élhessenek? Végül kérdezem, csak az orvosokon és ápolókon kell számon kérni a hibákat? Tóth Tamás Iskolák és óvodák építése, a meglévõk felújítása Európai szintû közbiztonság 24 órás orvosi ügyelet megvalósítása A víz- és csatornadíjak reális szinten tartása Hulladékszállítás javítása Teljes csatornázás elindítása uniós forrásokból Közúthálózat helyreállítása, elkerülõ utak építése Helyi adók rendszerének felülvizsgálata Ipari övezetben helybiztosítás az érdi vállalkozóknak Munkahelyteremtõ beruházások feltételeinek biztosítása A városközpont méltó beépítése A Duna-part lehetõségeinek kihasználása Az ígéretek számonkérésének lehetõsége A négy év alatt biztosan képesek leszünk egy sportcsarnok és egy uszoda felépítésére. Nem ígérünk, hanem vállalunk!...jövõ nyárra a város három pontján modern, szép és biztonságos játszótereket építünk a kicsiknek......személyes ígéretem a 14 év körüli korosztálynak a görkorcsolya-, illetve gördeszkapálya, s legalább egy dühöngõ rendszerû kis foci-, illetve kosárlabdapálya létesítése... Nem klikkekkel akarjuk felváltani a klikket, hanem ki akarjuk tárni az önkormányzat kapuit valamennyi érdi elõtt. Városunk elmaradottságának leküzdése megkívánja, hogy az elõttünk álló döntéseket a legszélesebb kör bevonásával, együtt hozzuk meg, félretéve a pártszempontokat és egyéni érdekeket egyaránt. Az érdi városvezetés, hasonlóan a évi vesszõfutásához, 2005-ben sem néz könnyû esztendõ elé, hiszen a Gyurcsány kormány elõdjéhez, a Medgyessy kormányhoz hasonlatosan 2005-re sem biztosítja a 2002-es közalkalmazotti béremelések fedezetének jelentõs részét, sõt a következõ évre szánt 6%-os bérfejlesztésbõl is csak 1%-ot hajlandó finanszírozni. Tehát újból a kormány rendeli a nótát, az önkormányzatok pedig fizetnek. A bérfejlesztések kigazdálkodását az önkormányzatok csak tanárok, óvónõk, önkormányzati ügyintézõk elbocsátásával, még meglévõ vagyonuk eladásával, iskolák, más intézmények bezárásával, vagy további hitelfelvétellel, a jövõ felélésével tudják 2005-ben biztosítani. Mindez, úgy tûnik, nem elég a szocialistáknak: A rendszerváltozás óta nem fordult elõ, hogy a közoktatási normatívák egy fõre esõ összege csökkent volna ben a gyermekeken is spórol a kormány. A többi normatívánál sem tapasztalhatunk jelentõs elmozdulást 2004-hez képest. Elmondható, hogy a költségvetési törvény tervezete nem nyújt megoldást arra a súlyos feszültségre, amely az elmúlt két évben erõsödött fel: az önkormányzatok a bérintézkedésekre kénytelenek költe- II. évfolyam 11. szám november 11. Ígéretek és hazugságok Közpénzek kivonása az ellenõrzés alól, klientúra építés Félelemkeltés Átláthatatlanság Hazugság Szakszerûtlenség Törvény- és rendeletsértés Megbízhatatlanság Városi ünnepség, fals hangokkal Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékezõket a városi önkormányzat szerény, de az alkalomhoz illõ meghívóval invitálta a városi ünnepségre. Az esemény színvonalát Sinkovics-Vitai András színmûvész fellépése garantálta és a Szirmok Nõi Kar is a tõle megszokott kiérlelt, értékes elõadást produkálta. Szomorú, hogy mindössze fõ volt jelen az ünnepségen. Alig képviseltették magukat a polgármesteri hivatal, városi intézmények munkatársai és ami még lehangolóbb volt, hogy csak 7 8 önkormányzati képviselõ volt az emlékezõk között. Az ünnepi beszédet dr. Jánosi György országgyûlési képviselõ mondta, ami önmagában nem baj, sõt azt lehet mondani, hogy alapvetõen helyénvaló, hogy egy ilyen jelentõs ünnepen a város országgyûlési képviselõje szól az érdi polgárokhoz, mondja el gondolatait a forradalom jelentõségérõl és annak a napi életben is követelményként jelentkezõ morális tartalmáról. Talán ezek azok a dolgok, amelyek minden érdi polgárhoz képesek a forradalom üzenetét eljuttatni, függetlenül attól, hogy neveltetése, múltja miatt politikai gondolkodása miként alakult. Ehhez képest a jelenlevõk a következõ fontos dolgokat tudták meg 56 jelentõségérõl. A forradalom és szabadságharc méltó megünneplésére a rendszerváltást követõen csak között és napjainkban kerülhetett sor. A polgári kormányok nem engedték a forradalmat méltóképpen megünnepelni. Most lehet beszélni 56 baloldali jellegérõl, amit leginkább Bibó István jellemez, de Mindszenty József és Németh László munkásságával is lehet igazolni. Tudom, hogy minden tömörítés segíti az elmondottak félreértését, de tény, hogy az említett megközelítések a beszéd részét képezték. Azonban az jelzésértékû, hogy a képviselõ úr, a baloldali 56 bemutatásakor nem találta kézenfekvõnek Rácz Sándor, Kéthly Anna nevének említését és a szellemileg is izgalmas népi baloldal szerepének értékelését. Fájlalom azt is, hogy az emlékezõ szavak elkerülték megemlékezést a munkás, paraszt hõsökrõl, akik a forradalmat követõ megtorlás áldozatai lettek. Talán õk hordoztak magukban igazi, és így emberséges baloldaliságot. ni bevételeik jelentõs részét, vállalt feladataikra szinte nem marad forrásuk. Az önkormányzatok kiszárítása a szocialista kormány részérõl 2005-ben is folytatódni fog, s elérünk arra a szintre, hogy már hivatalosan is csak helyhatóságnak, ügyintézõ szervnek tekinthetjük a választott önkormányzatainkat. Tervszerûen visszaállítják a szovjet típusú tanácsrendszert. A költségvetési törvényben tervezett önkormányzati támogatások mértéke nem nyújt fedezetet a várható az inflációs mértéket meghaladó közüzemi díjak és energiaárak kifizetésére sem. (Postaszolgáltatás, telefon, víz-csatorna, fûtés, gáz-villany, üzemanyag, és egyéb igénybe vett szolgáltatások.) Újból elõvehetjük, azt a táblázatot amelynek egy változata körülbelül egy éve már szerepelt asz újság hasábjain. A tehetetlenség és tehetségtelenség összefoglaló táblázatát. T. Mészáros András A városvezetés tevékenysége konkrét példák Áttekinthetetlen, a nyilvánosság kizárásával operáló, törvénysértõ ingatlan kótya-vetye. A vezetés folyamatos fenyegetõzése. Költségvetési káosz, ingatlanok további kiárúsítása. A hiány folyamatos növelése. A klientúra foglalkoztatása. Az ellenõrzés lehetõségének megakadályozása. Testületi hatáskörök gyakori elvonása. A közigazgatási hivatal véleményének többszöri semmibe vétele. A teljesítések elmaradása Mindez jelzi, hogy, az állítólag megújult, feltõkésített MSZP egyre képtelenebb a magyar baloldaliság vélt vagy valós értékeit megismerni és népben, nemzetben is gondolkozva politizálni. De képtelen arra is, hogy az 56-ban hátba támadott, munkásság és más alkalmazotti réteg számára történelmi fogódzót adjon. Az a körülmény, hogy a vezetésében nincsenek olyanok, akik tevékenyen részt vettek a forradalom eltiprásában, csak az idõ múlásának köszönhetõ. A Zuschlagügy is világosan megmutatta, hogy az újak is készség szintjén ismerik a politikai színház eszköztárát, de mutatja azt is, hogy az újak és a régiek egy asztalnál ülnek. A képviselõ úrnál, talán az említett MSZP-s lelki, történelmietlen állapot miatt is, mûködtek a feltételes reflexek, amit általában a mikrofon, a szólás lehetõsége vált ki. Szidni a polgári kormányokat, félrevezetni a hallgatóságot, jogot formálni a fellebbezhetetlen vélemény megalkotására és elmondására. Biztos vagyok benne, hogy a forradalom és szabadságharcra emlékezõ ünnepségen a város lakossága nem ezt várta. De valahogy minden elrendezõdik, akár úgy is, hogy az emberek ma már nem kíváncsiak bizonyos politikusok szavára. Aradszki András

3 II. évfolyam 11. szám november Testületi ülés ahogy én láttam Érd Város októberi testületi ülésének vendége volt Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere. Napirend elõtt elmondta, Érd rosszul tette, hogy nem írta alá a Többcélú kistérségi Társulással a szerzõdést, mert ennek súlyos következményei lehetnek. Nem elég, hogy magunkra haragítottuk a térségi településeket, az indokolatlan vízdíjcsökkentéssel, 2002-ben, most a döntésünkkel hátrányos helyzetbe hozzuk õket, hiszen jelentõs pályázati pénzektõl eshetnek el, miattunk. A polgármester úr, csak azt nem vette figyelembe, hogy a szerzõdéstervezet értelmében, városunknak nem lett volna lehetõsége, a lakosságarányos érdekérvényesítésre és ezzel a saját városunkat hoztuk volna, hátrányos helyzetbe. A megbeszélés során többször elhangzott a zsarolás kifejezés, ami egy önkéntes társulás eszméjével igazán nem összeegyeztethetõ. Végsõ megoldásként a polgármester úr, lassan mondom, hogy mindenki értse fordulattal is megpróbálkozott, de ezt ma már senki nem veszi be. Interpellációk Ujhelyiné Antal Ibolya megkérdezte polgármesterünket, ha a költségvetésben elkülönítettünk 20 millió forintot ebtelep létesítésére, mi az oka, hogy a mai napig egyetlen kapavágást nem tettek a megvalósítás érdekében? A kérdés összetettségére tekintettel a polgármester úr 15 nap türelmi idõt kért az ügy kivizsgálására és a válasz megadására. Szerintem két eset lehetséges: 1. Polgármesterünk kiadta az utasítást a testületi határozat végrehajtására, de nem hajtották végre. 2. Polgármesterünk ki sem adta az utasítást. Mind a két esetben szükségtelen a 15 nap gondolkodási idõ. Én a következõ kérdést tettem fel: Érd Önkormányzat területén kire vonatkoznak a jogszabályok és kik azok a kivételek, akik megtehetik, hogy a jogszabályokat figyelmen kívül hagyják? A kérdésem indokoltságát a következõkkel támasztottam: Érden, rendeletekre hivatkozva szedünk adót, szemétszállítási díjat, büntetjük a tilosban parkolókat, a közterületet illegálisan foglalókat, az engedély nélkül építõket, stb. A rendeleteinkkel próbáljuk szabályozni a város mûködését, biztosítani a bevételeinket. Az azonban visszatetszést szül, ha csak a lakókra nézve kötelezõ a rendeletek betartása. A közbeszerzési törvény kimondja, hogy 10 millió forint feletti építési beruházás esetén közbeszerzési eljárást kell lefolytatni. A törvény célja, hogy a közpénzeket senki se tudja ellenõrizetlenül költeni. Ezt a törvényt, véleményem szerint a városvezetés figyelmen kívül hagyta, hiszen több mint 30 millió forintot költöttünk engedély nélküli építkezésekre, azzal az indokkal, hogy a papírok beszerzése nagyon lelassította volna a munkát. Volt-e közbeszerzési eljárás és az építkezések rendelkeztek-e engedélyekkel? ezen kérdések megválaszolására is 15 nap idõt kért a polgármester úr. Vajon kiknek az érdekét szolgálta, hogy gondolkodás és engedélykérés nélkül, költötték a város pénzét? Ha megkapom a választ, közkinccsé teszem. Vagyonrendelet módosítása Ezt az elõterjesztést visszavonták, hogy mégis említést teszek róla, az a következõk miatt van: a tiltakozásunk ellenére korábban a testület elfogadta a vagyonrendeletünket, melyben a Vagyongazdálkodási Bizottságra ruházta, az 5 millió forint alatti ingatlanok értékesítését. Az e fölöttieket pedig pályáztatni kell, de kivételes esetben eltekinthetünk a pályáztatástól. A Pest Megyei Közigazgatási Hivatal törvénysértõnek minõsítette a rendelet 18. (2) bekezdését, mert a törvény nem tartalmazza a várospolitikai, városrendezési, közérdekre hivatkozást. Mit gondolnak, mit tesz a városvezetésünk, hogy feloldja a törvénysértést? Nem. Nem visszakozik a pályáztatás elhagyásának gondolatától, megemeli az 5 milliós értékhatárt, 500 millióra. Ha ezt a javaslatot elfogadja a testület, szabad a préda. Visszavonni sem azért vonták, mert érezték a javaslat fonákságát, hanem mert keresik a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal kifogásainak megkerülési lehetõségét. Ciklusprogram Polgármesterünk a ciklusprogram benyújtásával megszüntette egy mulasztásos törvénysértését. Ezt a programot, fél évvel hivatalba lépése után kellett volna benyújtania, akkor még lett volna aktualitása. Az anyagban, több hozzászóló szerint is, csak általánosságok szerepelnek. Összességében ez az anyag, egy felsorolás, mely tartalmazza Városunk majd minden búját-baját, de kézzelfogható javaslatokat, csak a bizottságok tettek a terv mellé. Polgármesterünk sokat vajúdott a program elkészítésén, de csak egérke lett az eredmény. ÉVÁÉP Kht. A cég végelszámolással történõ megszüntetését ismét nem tudta keresztül erõltetnie a polgármesternek. Kérdés meddig sikerül ezt a teljesen hibás elképzelést elodázni, meddig lehet emberek sorsával, büntetlenül játszadozni? Érdi Újság Hangsúlyozásra került, hogy polgármesterünk eddig sem szólt bele az újság munkájába, ezután sem fog. Mostantól a lap kiadójának neve: Érd Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala. Orvosi ügyelet Ennek az ügynek a tárgyalása, már az elõzõ testületi ülésen is sok problémát vetett fel. A mostani tárgyalás során derült ki, hogy komoly ellentétek feszülnek egymásnak. Az Egészségügyi Bizottság elnöke hosszasan ecsetelte az elõzményeket, majd jelezte, hogy véleménye szerint, polgármesterünk a közbeszerzési értesítõbe, szabálytalanul és jogszerûtlenül küldte el a pályázati anyagot. A válasz sem késett, jogszerûtlen és szabálytalan volt az Egészségügyi Bizottság ülése, mondta a polgármester, ehhez a véleményhez csatlakozott a jegyzõ asszony is. A testület elé tett anyag most sem nyújtott elég támpontot a megalapozott döntéshez. A személyes villongások pedig nem segítik elõ a helyzet megoldását. Szabálytalanságok és belsõ feszültségek. Használ ez Városunknak? Segesdi János A FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség érdi irodájában (Polgárok Háza) minden hétköznap óra között várja az érdeklõdõket. Hétfõnként Dr. Aradszki András választókerületi elnök tart fogadóórát. Érdeklõdni lehet a as telefonszámon. Kettõs állampolgárság Asztaltársaságunk egyik Erdélybõl áttelepült tagja kitörõ örömmel üdvözölte a kettõs állampolgárság bevezetésére kiírt népszavazást. A baráti körre átragadt euforikus hangulat aztán pillanatok alatt elsöpörte a referendum tényleges tartalmát, a benne rejlõ kockázatot és a lehetõ következményeket mérlegelõ felvetéseket. Úgy alakult, hogy másnap aztán egy közös munka miatt néhány székelyföldi barátommal beszéltem telefonon. Persze valódi dolgunkat félretéve azonnal a magyarországi népszavazásra terelõdött a szó. Fojtottan, feszült csöndekkel, bizonytalan mondatfoszlányokkal szabdalt hangon. Kedves székely barátaim kérdései és óvatosságra intõ szavai figyelmet érdemelnek. Annál is inkább, mivel a december 5-re kiírt ügydöntõ szavazás végkimenetele egyenlõre meglehetõsen bizonytalannak tûnik. Amúgy egy olyan döntést illetõen, amely során kizárólag csupán a magas részvételi arány, valamint az igen szavazatok meggyõzõ többsége biztosíthat sikert. Kérdés persze, hogy mindehhez elegendõ eltökéltséggel bírnak-e a magyar politikai élet reprezentánsai, a szellemi élet véleményformálói és a társadalom? Nos, úgy látszik, hogy kívánatos egyetértésrõl, nemzeti konszenzusról egyenlõre nem beszélhetünk. A parlamenti pártok nemzetpolitikája a Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett aláírásgyûjtõ mozgalom kibontakozásáig kerülte a külhoni magyarok könnyített állampolgárságát biztosító igény felvetését. Az MSZP a szomszédos országokkal (kivéve Ausztriát) kötött alapszerzõdésekben, valamint az EU integrációs folyamatában, a Fidesz-MPSZ pedig az unió bõvítésén túl még az úgynevezett státustörvényben és a határokon túli magyar kisebbség autonómiatörekvéseiben látta biztosítottnak a nemzetegyesítés céljának megvalósulását. Ismétlem a közös nevezõt: mindannyian kormányzó erõként is tartózkodtak a kettõs állampolgárság idáig biztosított lehetõségeinek kibõvítésétõl. Egyként valós érvekre, megfontolásra érdemes indokokra és minden alapot nélkülözõ állításokra, felbújtott félelmekre hivatkozva. Az utóbbiak egész sora került napvilágra az elmúlt idõben. Elõráncigálták a határon túli magyarok választójogának kérdését. Az ellenérvek sorát gyarapította még többek között a társadalombiztosítással összefüggõ jogok kiszélesítésétõl, az új munkavállalóktól, az iskolák, az egyetemek elözönlésétõl való félelem. Sajnos a könnyített állampolgársághoz fûzõdõ jogok tartalma egyenlõre nem kellõen tisztázott, elfogadott törvény híján keveset tudunk arról, hogy ténylegesen milyen kedvezmények és juttatások biztosítása válik lehetségessé. Ennek ellenére több mint valószínû, hogy az új jogintézmény ha lesz belõle valami az eddigiekhez képest nem jelent számottevõ tehernövekedést a magyar polgárok számára. Szó sincs a szavazati jog biztosításáról. Társadalombiztosítás, szociális ellátás az eddigieknek megfelelõen csak a járulék- és adófizetõ polgárok számára jár majd. A például román munkavállalók özönével fenyegetõ rémhírek megalapozottságát pedig már volt alkalmunk megtapasztalni. Az iskolák, az egészségügyi intézmények stb. igénybevétele is feltehetõen az európai gyakorlatban már megismert módon történhet. Azért komoly, megalapozott kétségek és tényleges félelmek is megfogalmazhatók a referendummal kapcsolatban. Ezek közül elsõként a szomszédos országokban élõ magyarság állapota ad alapot az óvatos megközelítéshez. Mindenek elõtt az ott élõ nemzettársaink demográfiai mutatói és az elmúlt évtizedben tapasztalható migráció adnak okot aggodalomra. Nyilván mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a magyarországi és a külhoni magyarság számára drámai végkifejletet jelent a magyarság elvándorlása, akár Magyarországon történõ letelepedésük is. Ez végsõ soron a szomszédos magyar kultúra és civilizáció önfeladását, végsõ soron a trianoni békediktátum betetõzését jelentené. Mondható persze, hogy az itt említett fenyegetõ veszély eltúlzott és kevés összefüggést mutat a kettõs állampolgárság intézményével, mégis néhány ismert adat és személyes megnyilvánulás arra int, hogy komolyan vegyük a kisebbségi sorban élõ magyarság rohamos fogyásáról, szülõföldjükrõl történõ kivándorlásuk veszélyes mértékérõl megfogalmazott híradásokat. Különösen azokat, amelyek a kedvezõtlen tendenciák fokozódását jelzik a könnyített állampolgárság bevezetését követõen. Sürgetõ feladat tehát a következmények ellensúlyozása, a magyarság szülõföldjén történõ boldogulásának segítése. Amelynek leghatékonyabb eszköze a nemzeti kisebbségek autonómiájának mielõbbi megadása. A népszavazás legkedvezõtlenebb, valójában tragikus következménye a referendum eredménytelensége, netán az abban megfogalmazott igény elutasítása. Kiábrándító fejlemény, hogy a magyar baloldal és liberális szövetségese a nemmel történõ szavazásra szólították fel híveiket. Kockáztatva mindazt a bizalmat, szolidaritást, együvé tartozást, amely a zivataros századok ellenére is a nemzet éltetõ reménye maradt. Kéri Mihály

4 4 II. évfolyam 11. szám november 11. Szeméthegyek a Nagyréten Tévhitek és tények a kettõs állampolgárságról Igaz-e, hogy a magyar állampolgárság megadását követõen elözönlik majd Magyarországot a határon túliak? Nem igaz. A felmérések szerint a külhoni magyarok pár százaléka tervezi csak az áttelepülést, de õk az állampolgárság hiányában is ezt tennék. Már csak azért sem kell tömeges áttelepüléstõl tartani, mert a magyarországi lakás- és házárak többszörösei az otthoniaknak, s így gyakorlatilag megfizethetetlenek határon túli nemzettársaink számára. Igaz-e, hogy a magyarországi nyugdíjpénztárt fogják terhelni az új magyar állampolgárok? Nem igaz. A nyugdíjra jogosultság járulékfizetéshez kötött, így aki más országban fizet járulékot, ott jogosult nyugdíjra. Igaz-e, hogy a határon túliak Magyarországon fogják ingyen gyógykezeltetni magukat? Nem igaz. Az egészségügyi ellátás is a biztosítási rendszerben való részvételtõl, vagyis a járulék fizetésétõl függ, a gyermekek gyógykezelésénél pedig feltétel a magyarországi lakóhely. Igaz-e, hogy az újdonsült magyar állampolgárok szavazatai dönthetik el a magyarországi választásokat? Nem igaz. Csak az vehet részt a választásokon, akinek Magyarországon van a bejelentett lakóhelye. Igaz-e, hogy a határon túli magyarok új állampolgárságuk megszerzésével elveszítik korábbi állampolgárságukat? Nem igaz. A szomszédos államok elfogadják, sõt, maguk is alkalmazzák a kettõs állampolgárság intézményét. Eddig egyedül Ukrajnában nem volt lehetséges, de már õk is a tilalmazás eltörlésére készülnek. Igaz-e, hogy felesleges megadni a magyar állampolgárságot, mert a környezõ országok rövidesen csatlakoznak az EU-hoz, s ez minden problémát automatikusan megold? Nem igaz. Románia még legalább 3 évig nem lesz uniós tagállam, Szerbia és Ukrajna (a két országban kb. félmillió magyar él!) pedig még meghívást sem kapott. Így határainkon kívül élõ nemzettársainknak jelenleg vízumért kell sorbaállniuk, vagy pedig 500(!) eurót kell felmutatniuk a határon, ha magyarországi rokonaikat, barátaikat akarják meglátogatni. Igaz-e, hogy az EU illetve a nemzetközi jog nem teszi lehetõvé Magyarország számára, hogy a határon túli magyaroknak megadja az állampolgárságot? Nem igaz. Az Európa Tanács 1997-es egyezménye szerint minden állam saját joga meghatározni, kik az állampolgárai. Az Európai Unió számos tagállamában százezrével élnek kettõs állampolgárok anélkül, hogy emiatt bármiféle korlátozást szenvednének. Nyújts feléje védõ kart! MAGYAR ÁLLAMPOL- GÁRSÁGOT MINDEN MA- GYARNAK! Az Osgyán család házától kõhajításnyira kezdõdik a Nagyrét, amely csodálatos természeti értéke lehetne Érdnek, ha nem borítaná el a szemét. Sitt, autógumi, kisbili, nagy lavór, ágybetét, mûanyag palack, zacskó, flakon. Egyszóval minden, ami a szeméttelepre való. Vagy talán a lakosok tudják rosszul és ez valóban egy szemét-depónia? Hiszen Érd város környezetvédelmi bizottsága október 12-én tárgyalt egy anyagot, amely szerint Érd területén a potenciálisan szennyezõ kommunális hulladéklerakás a város közigazgatási területén belül megoldott. A valóság az, hogy a teherautók a Betonozó utcán és a többi érdi utcán át zavartalanul átmennek a Sóskút-Érd határán lévõ Nagyrétre, Fundoklia-völgybe és ugyancsak zavartalanul leborítják a szemetet a védett növényeket, fákat nem kímélve. Hogy a környékén vagy akár messzebb élõk szeretnének néha ide kijárni levegõzni, levendulaillatot beszippantani, gyermeket sétáltatni vagy kiskutyát, az már senkit nem érdekel. A környékbeliek pályázatot is írtak, vállalnák, hogy tevõlegesen segítenek a szemét elhordásában. Sajnos a felvetésük nem talált értõ fülekre, de már annyi a szemét, hogy felbecsülhetetlen, milyen összegre lenne szükség összeszedése és elszállítása kapcsán. Ha valamilyen jó tündér ezt meg is oldaná, vajh, meddig tartana ez idilli állapot? Hiszen újra és újra jönnek a kamionok. Közigazgatásilag Sóskút területén van a legtöbb hulladék, amely Érdrõl vagy legalábbis Érden át jut oda. Az érdi önkormányzat környezetvédelmi felelõse, bizonyos Kovács József arról tájékoztatta hivatalos levélben a hozzá forduló polgárokat, hogy írt Sóskút önkormányzatának. Mint a sóskútiaktól megtudtuk, több bejárást is tartottak, jegyzõkönyvek is készültek. Az érintett területhez amelynek döntõ hányada honvédségi tulajdon, illetve magántulajdon egy hivatalos út vezet, azt talán le lehetne zárni, ám akkor a teherautók kitaposnának újabbakat. Ha esetleg Érden minden, oda vezetõ beltéri utcát lezárnának... Álmok. Miközben folyik az aktatologatás, a különbözõ szintû bejárás lehet, hogy még tanulmányok is íródnak, borsos áron a fiókoknak a teherautók viszik rakományaikat, a sittet, autógumit, háztartási hulladékot, mûanyagot és papírt a Nagyrét, Fundoklia, Doberdó felé, felverik az út porát, felriasztják az állatokat álmukból. Aztán elcsendesedik kicsit minden és a nagymamák arról álmodnak, hogy az illatos levendulásban figyelik a hangyák útját az unokájukkal, hallgatják a madarak csicsergését, ha szerencséjük van, még egy-egy zöld gyíkot is megpillantanak. Álom volt. Ehelyett van a mindent elborító, a védett virágokat kipusztító szemét, bûz és por és az ott élõk reménytelensége: kérjük az Önkormányzatot, hogy segítsen nekünk egy jobb, szebb, élettelibb, szemétmentes csodálatos tájat visszaállítani eredeti formájában!!! Környezetvédõ Egyesület Kedves testvérem Kárpátalján! Köszönettel megkaptam érdeklõdõ leveledet. Jó egészségben vagyunk, amit nektek is kívánok. Érdeklõdöl, hogyan fogok szavazni december 5- én a minden magyar számára adandó állampolgárság ügyében tartandó népszavazáson. Azt írod, reméled az anyaországban minden tisztességes magyar ember kötelességének érzi elmenni és igennel szavazni. Kedves testvérem, nem ilyen egyszerû a dolog! Nekünk gondolnunk kell az országunk nehéz gazdasági helyzetére. Nagy tudású, hozzáértõ vezetõink elmondták, hogy ha ti megkapjátok az állampolgárságot, hirtelen otthagytok csapot-papot és úgy elözönlitek az országot, hogy arról koldulunk tõle. Képesek vagytok házatokat, földeteket, egzisztenciátokat, családotokat hátrahagyni és az itt üresen tátongó lakások százezreibe majd jól beköltöztök. De ha ilyet nem találtok, még majd elfoglaljátok az aluljárókban a csövesek helyét. Tudom én, hogy ilyenek vagytok. Attól is tartanunk kell, kiszorítjátok a munkahelyekrõl a magyar munkavállalókat. Emlékezhetsz, alig tudtuk most két éve elkerülni, hogy 23 millió román munkavállaló zúduljon az országra. Még az a szerencse, hogy Kovács László erõs delejezéssel és ráolvasással ennek gátat vetett. Félünk egyebet sem tesztek majd, mint hogy napestig gyógyíttatjátok magatokat. De még az is elõfordulhat, hogy nyugdíjasaink elõl eleszitek a téliszalámit vagy a csirke far-hátat. Persze más hozzáértõ vezetõink meg azt mondják, hogy ez a probléma olyan hirtelen tört rájuk, hogy ez alatt a röpke néhány hónap alatt, mióta a népszavazás kérdése egyáltalán felmerüit, nem sikerült hatástanulmányokat készíteni. Most az állam két nacsalnyikja, Kuncze Gábor és HiIler István közösen felhívták híveiket, hogy egyértelmûen nemmel kell szavazni. Láthatod, õk meghatározták nemzeti kérdésben hol állnak, számunkra mi az igazodás. Mi szocialisták, a liberális útmutatást elfogadva egyszer és mindenkorra leszámoltunk minden ósdi, naftalinszagú nacionalista álmodozással. Majd a multikulturális új Európában leomlanak a határok. Az, hogy ez számotokra már túl késõn lesz ott Ukrajna határvidékén, sajnálatos egyéni probléma. Nem is értem, miért elégedetlenkedtek! Kierõszakolták számotokra az oktatási támogatást és biztosak lehettek benne, hogy egyszer majd 2006 után meg is kapjátok. Tudomásul kell vennetek, hogy eleve elõnyösebb helyzetben vagytok egy afrikai bevándorlóval szemben, hiszen tudtok magyarul. Ez pedig durván sértheti az esélyegyenlõséget egy letelepedési kérelem benyújtásakor. Persze nem lenne veletek semmi baj, csak ne szeretnétek annyira azt a megnyúzni való Orbán Viktort (szabadon idézve ordenáré Paizs Miklós nagy liberális költõnket). Meg kell értened az objektív történelmi helyzetbõl adódó álláspontunkat. Ami nem megy, ne erõltessük. Jelenleg számunkra, szocialisták és liberálisok számára a magyar állampolgárság kiterjesztése minden magyar ember számára nem aktuális. Mindenkit üdvözlünk. Béluskának remélem tart még a rágógumi. A nyári kinõtt ruhákat postán küldjük. Szeretõ testvéred' Ui. Jövõre kezdjük a nyaralóépítést. Feltétlenül számítunk a segítségedre. Családi összefogással sokkal hamarabb és olcsóbban elkészülünk. Egy szemétkosárban találta és közreadta: Kopor Tihamér A Fidesz MPSZ érdi szervezete szeretne nagyobb létszámmal, nyitottabban mûködni, ezért szeretettel várja minden, a jobboldali, konzervatív, nemzeti oldallal rokonszenvezõ érdi lakos jelentkezését. Jöjjenek el szerdánként az Összefogás Egyesület székházába (Érd, Alsó u. 8.) délután 6 óra után, ismerkedjenek meg életünkkel, munkánkkal, tagjainkkal, és tiszteljenek meg utána azzal, hogy felvételüket kérik a szervezetbe. Sokan vagyunk, de Önök nélkül kevesen leszünk. A választásokig még van idõ megerõsödni. Várjuk Önöket! Fidesz Érdi szervezete Lengyelország függetlenségének nemzeti ünnepe alkalmából rendezett országos megemlékezések keretében Érd Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a november 12-én 17 órakor kezdõdõ klubdélutánra. Program: Sobieski János lengyel király szerepe a török elleni felszabadító hadjáratokban között. Elõadó: dr. Négyesi Lajos õrnagy, hadtörténész A keresztény és iszlám csapatok összecsapása Érdnél, az 1684-es érdi csata. Elõadó: Stencinger Norbert tanár, történész Helyszín: Mûvelõdési Központ 2030 Érd, Alsó u. 9.

5 II. évfolyam 11. szám november 11. Szeretem, mert városunk szépítését szolgálja, mert buzdítja polgártársainkat, hogy közkinccsé tegyék lakóhelyük és lakókörnyezetük szépségét. Szeretem, mert azokat a polgártársainkat is Érd város szépítésére mozgósítják, akik eddig még nem is gondoltak erre. Szeretem, mert akik környezetükért, környezetünkért dolgoznak, megmutathatják munkájukat, köszönetet kapnak, büszkék lehetnek munkájuk eredményére. Köszönet a figyelemért, az elismerésért és a díjakért! Köszönet az Összefogás Egyesületnek, köszönet Tóth Tamásnak! Sz. Zs. Szeretem a Virágos Érd pályázatot! Köszönetnyilvánítás Az Összefogás Egyesület ezúton is köszönetet mond a Virágos Érd 2004 pályázat díjazásában nyújtott támogatásért a segítõ vállalkozásoknak: DIÓSDI FAISKOLA EGÉRLYUK VENDÉGLÕ FESTÁL ÉTTEREM FINTA JÓZSEF VÁLLALKOZÓ FÜLÖP SÁNDOR VÁLLALKOZÓ GÁL-GAZDABOLT GARTEN-BAU KERTI CENTRUM GAZDABOLT (Eskü u. 3.) HIDASI KERTÉSZET KERT STÚDIÓ (Kont u.) KERTÉRT GAZDABOLT (Velencei út)/ KORONA VENDÉGLÕ PAYER FERENC VIRÁGPAVILON ROMICS ERVIN VÁLLALKOZÓ THERMÁL HOTEL LIGET TÖK MAG FAISKOLA VIRÁG-AJÁNDÉK ÜZLET (Balatoni út 85.) WELTRA KERTÉSZETI Kft. Apróságok városunkról Alvó helyett élõ várost! Annak idején ezzel a jelmondattal indult a városvédõ mozgolódás néhány éve Érden. Most, az Érdi Környezetvédõ Egyesület újraindulásával, reményeink szerint, ha nem is élõ, de éledezõ, újraéledõ lesz a természeti és épített környezet értékeinek megtartásáért tenni akaró és tenni is hajlandók köre. Egyre bõvülõ köre. * * * Elbontották a lépcsõt a Klára utca aljánál lévõ partfalból. Balesetveszélyes volt. Már régen szerepelt az Ófalu-Újfalu településrész önkormányzatának munkatervében a felújítása, mivel az alsóbb városrészekbõl erre lehet a közkedvelt pékségbe menni és erre a legrövidebb az út a temetõlátogatáshoz is. Ha azóta minden hónapban csak egy lépcsõfokot építettek volna meg, már akkor is kész lenne az egész lépcsõ. Ámbár az is lehet, hogy hiányosak az információink és a lépcsõt az ófalusi artézi kúthoz tervezett díszkúttal egyidejûleg fogják megépíteni. Sohanapján, kiskedden. * * * Felbontották az Alsó utcát a Kornélia utca torkolatánál, hogy parkolót építsenek az iskolához. Nagyon helyes. Az egy szál mûanyag szalaggal körülkerített gödör hetek óta ott éktelenkedik, éjjel kivilágítatlan tankcsapdaként, balesetveszélyesen. Vajon így kapta a kivitelezõ az engedélyt? Mit szól ehhez a közterület felügyelet? * * * Zsákutca lett a Kornélia utca felsõ szakasza, mert az iskolánál az útburkolatot egy sávban felvésték. Komoly munka volt, még az alvállalkozó alvállalkozójának sem tarthatott 2 3 óránál tovább. Nagyon helyes, hogy erre az idõre, ha nem is a kukacos KRESZ elõírásai szerint, de egy villanyoszlopra drótozott jelzõtáblával tájékoztatták a közlekedõket. Ám az utca már régen járható, csak a tábla szerint zsákutca! Ki fogja leszerelni és mikor a szerepét vesztett táblát? A színesfém-gyûjtõk? V.J. 5 Felhívás A gazdákhoz és minden jóakaratú magyar emberhez, hogy 15 millió magyar magyar állampolgárként élhessen, hogy a privatizáció ne jöhessen létre! Kérjük, hogy december 5-én vegyen részt a szavazáson! Támogassa, hogy minden magyar -akár a jelenlegi Magyarországon született, akár nem - a magyar állampolgárok közösségéhez tartozzon, hogy tizenöt millió magyar hivatalosan is magyarnak mondhassa magát! Szavazzon igennel! Szavazzon a kórházprivatizáció ellen, hogy a még meglévõ állami egészségügyi vagyon ne kerülhessen ellenõrizetlenül idegen kézbe, hogy legyen hová fordulni betegségünk idején országos egészségbiztosítási jogon! Szavazzon igennel, hogy az egészségügyi intézmények állami tulajdonban maradjanak! Kisgazda Polgári Egyesület, Független Kisgazdapárt, Független Nõi Szövetség Helyreigazítás Múlt havi, Kuchen Zoltán által jegyzett Érdi leltár címû írásunkban sajnos elkövettük azt, amit egy magára valamit adó újság nem követhet el: több pontjában nem a valóságot írtuk meg. Nem igaz, hogy a város nem tett lépéseket a mart aszfalt megszerzésére és azt úgy kellett ránk erõltetni: Döcsakovszky Béla polgármester 2003-ban írásban kérte azt az Autópálya Rt. vezérigazgatójától. Így tonna aszfaltot kapott a város. A cikkben szereplõ Milasovszky Zoltán az ott leírtakkal ellentétben kizárólag közvetítõként szerepelt az Autópálya Rt. és a város között, a Burgundi utca aszfaltozásához semmi köze sem volt. Az sem igaz, hogy Baráth Ferenc képviselõ úrnak semmi köze sem volt a Burgundi utcához, mert a Közlekedési Munkacsoport egyetlen képviselõ tagjaként (Kovács Tibor városi fõmérnök, Szokol Hubert civil referens és mások) részt vett annak kidolgozásában, hogy hol, milyen technológiával újítsanak fel mára járhatatlanná vált vagy megrongálódott utcákat. A munkabizottság szakértõk bevonásával választotta ki az útépítés technológiáját, helyszíneit és a kivitelezést végzõ cégeket. Érd Város Önkormányzata több útépítõ cégtõl kért árajánlatot (EGUT Egri Útépítõ Rt., PUHI- Tárnok Út- és Hídépítõ Kft., HÓ- DÚT Hódmezõvásárhelyi Útépítõ Kft., T-Road Kft., ÉVÁÉP Kht.). A kiválasztás az ár és az alkalmazott technológia figyelembe vételével történt. Ennek alapján az ÉVÁÉP Kht. és a T-Road Kft. végezte. A T-Road Kft. azokban az utcákban végezte a munkálatokat, ahol az út rossz minõségû alapja olyan technológiát igényel, melyet Magyarországon egyedül a T- Road Kft. végez. A cikkben elõforduló, személyeskedõ jelzõkért Baráth képviselõ úr elnézését kérjük. * * * Útépítésrõl sokat tudnánk még írni, fogunk is, a Burgundi utcáról és más utcákról is, azonban reméljük, az említett Érdi leltár címû cikkünkben elõfordult valótlan állítások és annak hangneme nélkül. Az elmúlt 20 számunk reményeink és olvasóink szerint is mentes volt a személyeskedéstõl, a rosszindulatú vádaskodástól, a sárdobálástól. Reméljük, hogy ezen túl is azzal együtt, hogy határozott véleményünk volt, van és lesz, és írásaink alapján könnyen behatárolható, hol állunk legfeljebb azért lesznek a hatalmat most gyakorlók dühösek ránk, mert az igazságot írjuk. Szerkesztõségünk, mivel semmilyen külsõ támogatást nem kap, nagyon kis létszámú. Ez nem mentség természetesen az elkövetett hibáért, csak magyarázat. Szeretnénk, ha többet nem kellene magyarázkodnunk. A szerkesztõbizottság Tájékoztatjuk a tisztelt ingatlantulajdonosokat, hogy Érd város területén a kommunális szennyvíz elszállítására a Szippant-HAT konzorcium rendelkezik kizárólagos jogosultsággal. Közszolgáltatói szerzõdésünk jelenleg is hatályban van, az abban foglaltak a Konzorciumra, az Önkormányzatra és a Lakosságra is egyaránt érvényesek. A szolgáltatás egységnyi díjai: csatornázatlan területen br Ft/m 3 csatornázott területen br Ft/m 3 Várjuk megrendeléseiket az alábbi telefonszámokon: Fülöp Sándor vállalkozó, tel.: Kósa Szállítási Vállalkozás, tel.: To-No Környezetvédelmi Bt., tel.: Komáromi Zoltán vállalkozó, tel.: Becker-Érd Kft., tel.: Tunyogi 2003 Bt., tel.:

6 6 Egy kis parazitológia Mottó: Paraziták: élõsködõk; másik fajban vagy fajon élõ és annak kárára táplálkozó állat vagy növény. Idézet az Officina Egyetemes Lexikon szószedetébõl. Épületgépészeti Kis- és Nagykereskedés Törökbálint, Bajcsy Zs. u. 67. Tel./Fax: , Nyitva: H-P 8-17, Sz: 8-13 Diósd, Balatoni út 53. Tel./Fax: PVC lefolyócsövek KPE csövek, idomok Rézcsövek, idomok VIEGA KLUDI Gázkészülékek Hajdú villanybojlerek Szaniterek Acélcsövek Horganyzott csövek, idomok PVC Nyomócsövek, idomok Mennyivel tisztességesebb egy oroszlán, vagy egy egész farkasfalka. Tudjuk, mit akarnak, tudjuk, hogyan akarják, tudunk ellenük védekezni. A veszélyeztetettek állandó edzésben vannak, ezáltal egyre erõsebbek, ügyesebbek. A harc mindig tisztességes. A Magyar Köztársaságban az ifjúság nevelését irányító minisztériumért felelõs párt és értelmiségi elit elhatározta, hogy a testetlelket megnyomorító kábítószer terjedése ellen úgy lehet a legjobban fellépni, ha a veszélyeztetett ifjúság részére (családalapítás után már késõ, mert akkor igen ritkán szoktak még cigarettára is rászokni) biztosítják a drogok egy részének legális beszerzését és fogyasztását, mert most ez a trendi. A társadalom legéberebb részének erõteljes ellenkezésének hatására ettõl ideiglenesen eltekintettek. Ugyanez a minisztérium azt is elhatározta, hogy az iskolás gyermekre vonatkozó információk egy részétõl elzárja ezen gyermekek szüleit. Emlékeznek, amikor a tanárok számára mintegy gyónási titoktartási kötelezettséget írtak elõ, ami alól csak a gyermek írásos nyilatkozata alapján lehetett kivételt tenni. Ezt is kivédtük valahogyan visszakoztak, visszavonták a már átszuszakolt törvényt. Ugyanez a minisztérium megszüntette az alsó tagozatos gyermekek képesség szerinti felmérési lehetõségét, megtiltva, hogy egy erre kiképzett szakember (ti. a tanító) a gyermeket osztályismétlésre irányíthassa. Ebben a korban az osztályismétlés lehetõsége a tökéletes felzárkózást biztosíthatja, míg elmaradása a kudarcélmények sorozatára kódolja a gyermeket. A tervezett folyamatok láncolatában a családból kiszakított, kábítószerezõ fél analfabéta (vagy egészen az) ifjúságnak már a testnevelési órák részvételével sem kellene szembenéznie, mert a satnyásítási minisztérium most kívánja megszüntetni a testnevelésnek az oktatási rendben meglévõ helyét, átadva a tornaórát valami játszási órának, ahol ki van zárva az érdemjegyes értékelés. Az a helyzet, hogy az oroszlánt vagy a farkasfalkát tényleg könnyebb felismerni, mint a parazitákat. A jól mûködõ, egészséges élõ szervezet immunrendszere azonban képes a felismerésre, és képes a védekezésre is. U. i.: A parazitológiában kéretik a dolgokat a helyükön kezelni, és mindig logikusan gondolkodni! Ez esetben nem szükséges a háziorvos, vagy gyógyszerész megkérdezése. Kopor Tihamér KONTÉNER-RENDELÉS Kommunális sitt- és lomszállítás, konténerkihelyezés Tel.: (06-30) , Tel./Fax: (23) Kertbarátok Boltja 16 éve az Önök szolgálatában! Minden, ami a kerthez kell Érd, Esküdt u. 3. Tel./fax: Környezetvédõ Klub Tagtoborzás A megújult Környezetvédõ Egyesület bõvíti tagságát. Várjuk szimpatizánsok, rendes és pártoló tagok jelentkezését. Különleges Környezetvédõ Klub Környezetvédelem a városban most és a jövendõben. Kérdezzen Ön is dr. Csõzik Lászlótól! November 15-én 18 órakor a Polgárok Háza termében beszélgetés az alpolgármesterrel. Nemcsak a Környezetvédõ Egyesület tagjainak. Mindenkit szeretettel várunk! Érdi Környezetvédõ Egyesület II. évfolyam 11. szám november 11. Azt mondják az okosok... hogy a budapesti fõpolgármester az ötödik, frissensült miniszterelnökünk a harmadik feleségét nyüvi. Némely asszonytól egy-egy gyerek. Saját családjukat képtelenek egyben tartani, de a hatalomra törve fõvárost, Magyarországot, EU parlamentet felvállalva, két pofára zabálják az életet. Azt hiszik, hogy a sok pénz ha nem is a mennybe, de a történelembe visz. Tíz év múlva a fene se tudja kik voltak. Legfeljebb egy-két krónikás, akit nem olvas senki. hogy az ebadót valaha azért szüntették meg, mert a tartozások meghaladták a behajtáshoz szükséges intézkedés költségeit. A szemétadó, most hasonló poszt-mamuszban toporog. A lakosság jó része nem fizet, mert a választáskor anno, azzal (is) csicseregték ki a szavazatát, hogy a szemétszállítás már közegészségügyi okból is ingyenes és kötelezõ állami szolgáltatás. Most, a leszegényedett kapitál-szociál-liberálban (jól megkeverték az elvtársak) újra indul a koldulás. De a koldusnak vagy adok, vagy nem, mert a lerobbant nem utasíthat, hogy fizessek alamizsnát. Állam-koldus viszont adók módjára behajt. Már 36 (harminchat) féle adót fizetünk, kit melyik érint. Közvetve mindegyik mindenkit. Térjünk vissza a kutyaadóhoz. Majd kiderül, hogy a behajtás drágább, mint a várható bevétel. Elvtársak, számoljatok. El! hogy Medgyessy a magyar hon, utazó nagykövete lesz. Eddig is az volt, de legalább részben a saját zsebére. Ezen túl nem kell kinyitni a bukszáját, fizeti a költségvetés (az adózók pénzébõl, évi 80 milliót) a kóborló hajlamát. Ügyes! hogy a kivonulás, az Exodus (Mózes II.), értékként, mint bibliai fogalom vonult be a köztudatba. A politikában, mint tisztes társadalmi megbecsültséggel ez nem egyeztethetõ. A képviselõ a nemzet melósa, a választópolgár alkalmazottja. Vitára, döntésre hatalmazták fel., nem a megfutamodásra. Bármely testület, párt, vagy frakció lehetõségei; az igen, nem, tartózkodás szavazására jogosítanak. A kivonulás, maga a megfutamodás. A nem vállalok semmit! Pedig a nép, az istenadta nem erre választott. Sem az átülésre, sem a nem vállalomra. Az igen-nem egyértelmû. A tartózkodás jelentheti a hozzánemértést, bizonytalanságot vagy a közömbösséget a téma iránt. Na, de kikódorogni? Egy nepáli sherpa mondta (aki már fél tucatszor megmászta a Himaláját): csak a fele erõd használd fel a csúcsig, a másik fele kell a visszatérésre. hogy nem léphetsz kétszer, ugyan abba a folyóba. A Központi Rendelõ is ilyen. A múltkor megköszöntem, hogy a vécéket rendbe tették és a bóvlibazár is megszûnt. A napokban ismét ott jártam. Az illemhely változatlanul rendben, de a kirakodóvásár ismét jelen. Tudom, látom, sõt saját bõrömön tapasztalom az egészségügy válságos helyzetét, ezért nem szívesen kezdek olcsó viccelõdésbe. Viszont valahol tudni illenék, mi a határ. A földszinten elhelyezett pénznyelõ játékautomaták mégjobban jövedelmeznének, mint az a vacak kis helypénz, ráadásul az órányit várakozó paciensek is elüthetnék az idõt. hogy az ember óvakodjék az általánosításoktól, mert megbánthatja a kivételeket. Egy korábbi lapszámban megróttam az új betelepülõket, akik magukkal hozták a fõvárosi stílust, a nem köszönök, nem akarom ismerni még a szomszédot sem. Mikor kiköltöztünk, úgy 25 éve Érdre, akkor a régi tulajdonos körbevitt a szomszédságban és mindenkinek bemutatott. Ez mára kiment a divatból, de azért nem mindenki bunkó. A Lap egyik olvasója (friss érdi lakos) levélben hívta fel erre a figyelmemet. Megkövetem. hogy Gyurcsány támogatja, hogy december 24. munkaszüneti nap legyen. Jó lenne, mert nem kéne bejönni. Ezt, akaratlanul, egy diplomás hölgytõl hallottam. Számomra ebbõl az tetszett ki, hogy Gyurcsány tehát jó ember, mert ez évben ad egy pénteket, amikor nem kell bejönni dolgozni. Félek, hogy ezért az egy potya napért a kvalifikált hivatású hölgy rá fog szavazni. A gazemberségek nem számítanak. De könnyû az embereket megvesztegetni! hogy ha néhány tucat baloldali politikus összehajol, akkor vesztegzár alá kell venni Budapestet és a Balatont. Úton, vízen és a levegõben. A köznapi átlagnál is jobban megkeseríteni néhány millió ember életét. Mindenáron demonstrálni a hatalmat. Itt és most, százharmincöt millió forintért. A szegény kisemberek miniszterelnöke lezáratott mindent, történelemformáló rögeszméje érdekében. Közben csak azt bizonyította, hogy mennyire félnek az elvtársak. Tudják, van is mitõl! Kuchen Zoltán ALKATRÉSZBOLT: SZERVIZ: Érd, Hivatalnok u. 14. Városi Könyvtár mellett RENAULT gépkocsijának teljeskörû javítását és szervizelését vállaljuk Kedvezõ áron juthat hozzá a mosó- és tisztítószereihez,amennyiben eljön közvetlenül a forgalmazó irodai üzletébe 2030 Érd, Fürj u. 30. Kedden vagy csütörtökön: 9-17 óráig Frottee öblítõk többféle illatban, gyapjúmosószer, Color színes mosószer, mosópor, ablaktisztító, mosogatószer... minden, amire háztartásában szüksége lehet! Minden vásárlónk ajándékot kap tõlünk! Elege van a bevásárló körutakból? Nem akar cipekedni? Megállapodás szerint akár házhoz is szállítjuk Önnek termékeinket: Érdeklõdni lehet a es telefonszámon! Együttmûködõ partnerünk: Tel.: 23/ Fax: 23/ Érd, Fürj u. 30. AMI ÖNNEK TEHERTÉTEL, NEKÜNK CSAK EGY TÉTEL TEHER. FEKETE FERENC autószerelõ mester 2030 Érd, Cankó u Telefon: (23) , (06-30)

7 II. évfolyam 11. szám november Kik azok a csángók? 3. Sokszor szerepelnek a hírekben, Érden is laknak elszármazott csángók, nyaranta sok turista eljut Gyimesbe vagy azon túl, mégis keveset tudunk róluk. Most lapunkban Tánczos Vilmos néprajzkutató segítségével megpróbáljuk röviden bemutatni Önöknek a csángók múltját, hogy megértsék jelenüket. 3. rész Aközépkori eredetû, nem székely származású moldvai magyarság utódai ma csupán két nyelvszigeten, a Románvásártól északra (ún. északi csángók) és néhány Bákótól délre esõ faluban (ún. déli csángók) élnek. A máig fennmaradt falvak központi földrajzi helyzete, elõnyös gazdasági feltételei arra utalnak, hogy lakóik az országrész elsõ betelepítõi közé tartoztak. Az északi és a déli csángóságot egyaránt jellemzi az erõsen archaikus nyelv (pl. az s hang s és sz közötti sziszegõ ejtése, a ma lynal jelölt lj hangkapcsolat régies ejtése stb.), továbbá a sok régi elemet megõrzött népi kultúra. Az északi csángók központi helyzetû, legnagyobb falui Szabófalva és Kelgyest, körülöttük még néhány katolikus faluban az idõsebbek tudnak kisebb-nagyobb mértékben magyarul (Jugán, Újfalu/Traian, Bargován stb.), a többi faluban a magyarság teljesen elrománosodott. Az északi nyelvsziget központjából (nagyobbrészt Szabófalvából) rajzott ki Balusest és a Szeret alsó folyása menti Ploszkucény. A Bákó alatti déli csángók legfontosabb falvai Bogdánfalva, Trunk, Nagypatak és az erõs székely hatást mutató Gyoszény. Bogdánfalva elsõ világháború utáni kirajzása Újfalu. Szeketurában már csak az öregek értenek magyarul. A XVI. és XVII. századi háborús dúlások, járványok s nem utolsó sorban a románsághoz való nyelvi és vallási asszimiláció miatt a magyarok száma Moldvában erõsen megfogyatkozott, s csak a XVIII. század közepétõl, az erõsödõ székely kivándorlás folytán kezdett ismét jelentõs mértékben gyarapodni. Székelyek különösen a madéfalvi veszedelem (1764) idején a keleti székelység körébõl - a katolikus Csíkból és Gyergyóból, valamint Háromszékrõl - érkeztek igen nagy számban, úgyhogy a ma is meglévõ ún. székelyes csángó falvak többsége ekkor keletkezett. Mivel a gazdaságilag fejletlen Székelyföld nagy részén a földmûvelésre alkalmas termõterület is korlátozott volt, a túlnépesedés miatt még a XIX. században is folytatódott a Moldvába való átszivárgás. A kivándorlás üteme a századforduló táján ismét megélénkült, de ekkorra már a Kárpátokon túlra kényszerült székelyek fõ kivándorlási célpontjaivá a Román Királyság (Regat) nagyobb városai váltak. A Moldvába áttelepülõk között kisebb arányban voltak reformátusok is, akik rövid idõn belül a többségi katolikusokhoz asszimilálódtak. Bizonyos falvakban (pl. Szászkút, Prálea, Vizánta) a reformátusok alkottak többséget, de eredeti vallásukat még itt sem õrizték meg. Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy ma moldvai csángókat közöttük nem kereshetünk, az 1992 népszámlálás által Moldvában kimutatott 518 magyar református újabb betelepülõ. (Folytatjuk) Helyi képviselet 2030 Érd Római út 19. Vagyon- és gépjármûbiztosítások kedvezõ feltételekkel (Lakás, vállalkozói, CASCO, kötelezõ stb.) Szeretettel várom régi és új ügyfeleinket! Szigeth Gábor Tel./Fax: , mobil: CSECSEMÕ ÚSZÁS A MAZSOLA ÚSZÓ TANODÁBAN A FICÁNKA BÉBI ÚSZÓ KLUB SZERVEZÉSÉBEN A legfontosabbnak azt tartjuk, hogy minden szülõ ráérezzen arra, hogy a csecsemõ úszás lényege a szeretet és az, hogy még közelebb kerüljünk saját gyermekünkhöz Minden gyermekkel meg lehet szerettetni a vizet, csak türelem kell hozzá! Somogyi Krisztina Telefon: Somogyi Katalin Telefon: Ami a 25 év elõtt történt 8. Folytatjuk helytörténeti sorozatunkat, melyet az Érd-Óváros Szent Mihály Alapítvány támogatásával és közremûködésével közlünk. Az elmúlt hónapban visszatértünk egy 1684 nyarán történt eseményhez a városunkban rendezett konferencia kapcsán. A mai részben folytatjuk a XIX. századi Érd bemutatását és ismertetjük a településen és környékén lezajlott eseményeket a szabadságharc idején. Az 1840-es években az érdi uradalom a Batthyány család birtokában volt. Tõlük egy szintén országosan ismert dinasztia sarja, a görög származású Sina György vásárolta meg. A bankár nagybirtokos fõleg kereskedelemmel, textil- és dohányiparban levõ érdekeltségeivel szerezte vagyonát. Tagja volt az Osztrák Nemzeti Bank igazgatóságának és a görög fõkonzuli rangot is betöltötte. A Habsburg uralkodóháznak tett szolgálataiért 1832-ben bárói rangot kapott. A legnagyobb magyar, Széchenyi István kezdeményezésére tevékenyen részt vett a Lánchíd építésében. Alakja Barabás Miklós: A Lánchíd alapkõletétele címû festményén is jól látható. Az uradalmat 1856-ban bekövetkezett halála után fia, Simon örökölte. Erre az idõszakra esett a magyar történelem egyik legnagyobb eseménye, az es szabadságharc. Az egész ország lángba borult, így nem kerülhette el a fegyveres konfliktust az akkori Érd és környéke sem. A kezdeti sikerek után Pákozd szeptember 29., Ozora október 7. a magyar csapatok október 30-án vereséget szenvedtek Schwechátnál a császári seregektõl. Az osztrák trónon változás történt, amikor V. Ferdinándot lemondatták: helyette a fiatal és ambiciózus Ferenc József került az uralkodói székbe és azonnal támadást indított hazánk ellen. A fõsereg fõvel Bécs felõl, a Duna mentén fenyegette az országot Windisch-Grätz vezetésével 1848 õszén. Egy másik csapat Morvaországból illetve Gallíciából támadt Puckner parancsnoksága alatt. Az általános támadás rendkívül nehéz helyzetbe hozta a magyar hadvezetést. Csapataink folyamatosan vonultak vissza, jelentõs területeket átengedve a támadóknak. Kossuth ütközet vállalására utasította a hátráló Görgeit és valami gyõzelmecskét édes Móricom írta Perczel Mórnak. Erre õ haditanácsot hívott össze és tisztjei javaslata ellenére az ütközet mellett döntött. Ám elmulasztotta felderíteni az ellenség erejét, s nem értesítette támadási tervérõl Görgeit sem. A Mór mellett lezajlott ütközetben a magyar seregek súlyos vereséget szenvedtek december 30-án, melynek következtében az ellenség a fõváros közelébe ért. Másnap az országgyûlés alsó- és felsõháza közös tanácskozásra gyûlt össze. Határozatot hoztak, hogy a kormány Debrecenbe menekül. Kijelöltek egy tárgyaló delegációt, melynek tagjai Batthyány Lajos, Majláth György, Lonovics József, Deák Ferenc és Majláth Antal voltak. Feladatuk az volt, hogy találkozzanak és próbáljanak megegyezni Windisch-Grätz-cel egy mindkét fél számára elõnyös békérõl. A csapatokat védekezésre rendezték be. Január 2-án Görgei rendelkezésére 6 dandár állt. (A dandár volt a legkisebb olyan kötelék, melyben mindhárom fegyvernem képviseltette magát: gyalogság, lovasság és tüzérség.) Ezeket az alakulatokat Tétényben, Érden, Sóskúton, Budaörsön, Óbudán és Krisztinavárosban állomásoztatta. A településünkön lévõ dandárból két csapatot küldtek elõvédnek: az egyiket Ercsibe, a másikat Martonvásárba, hogy az ellenség mozgását, hadmûveleteit figyeljék. E napon Görgei Promontorban (Budafok) lévõ fõhadiszállásáról a fõvárosba utazott, hogy találkozzon Kossuthtal és megbeszéljék a teendõket. de az elnök már nem volt Pesten, mikor én Január 2-án odaértem. [...] Én tehát Vetter tábornokhoz fordultam írja a kémikusból lett hadvezér visszaemlékezéseiben. A megbeszélésen elhatározták, hogy mindenképpen feltartóztatják az elõrevonuló ellenséget:. Az említett haditanács határozata értelmében január 3- án az érdi és budaörsi dandárokat áthelyeztem Budára olvashatjuk tovább. A visszavonulást a Tétényben állomásozó Zichy-dandárnak kellett volna fedeznie. A parancs szerint Érdre kezdtek vonulni az itt tartózkodó alakulatot felváltani. Ezután indulhatott volna el a Pöltenberg Ernõ által vezetett egység, amely addigra már több csatában részt vett a szabadságharc során és a móri vereség után városunkban foglalta el állását. Az érdi parancsnok [ ] bevonta elõcsapatait, mielõtt a felváltásukra Téténybõl kiindított osztagok beérkeztek és megkezdte a visszavonulását Buda felé anélkül, hogy verõfényes délben észrevette volna azt az osztrák Görgei Artúr arcképe. Barabás Miklós festménye hadtestet, mely Martonvásár felõl elõnyomulva követte õt. írja Görgei Pöltenberg mulasztásáról. Az I. osztrák hadtest elõvédje követte tehát a mit sem sejtõ magyarokat, majd Érd és Tétény közt meglepte az ide érkezõ Zichy-dandárt. Osztrák részrõl elõször a dragonyosok támadtak, akik megfutamították a magyar gyalogságot. Szerencsére a dandárhoz tartozó huszároknak sikerült megállítani a támadást. Ezalatt Görgeit Budafokon értesítették a fejleményekrõl, aki a Téténybe érkezõ és mulasztást elkövetõ egységet visszafordította és maga is a helyszínre sietett. A csapatok a fehérvári út (a XIX. századi térképek szerint a mai 6-os út nyomvonala) bal és jobb oldalán foglaltak állást. A helyszínen hamarjában csak mintegy 4000 ember állt rendelkezésre Az osztrákok támadását a kiemelkedõen küzdõ huszárok és tüzérek visszaverték. Az ütközetnek egy álhír vetett véget: alig öltött a csata némileg élénkebb jelleget, mikor egy Pestrõl hozzám küldött tiszt sietve azzal a jelentéssel termett a csatatéren, hogy Vetter tábornok üzeni, ne bocsátkozzam semmiféle támadó csatába, mert az ellenség Érden alul már átkelt a befagyott Dunán Ekkor a honvédek visszavonultak, a meglepett császáriak pedig a harcmezõn tartózkodtak újabb támadástól tartva, majd elvonultak a környezõ településekre szállást keresni. Érdre az Ottinger dandár szállásolta be magát. A vezérkar a Pelikán fogadóban (mai Földrajzi Múzeum épülete), a közkatonák a kor szokásának megfelelõen a helybeliek házaiban tértek pihenõre. A sebesülteket összegyûjtötték, a halottakat eltemették a fogadó elõtti térségben. Néhány kilométerre Bicskén e napon fogadta az odaérkezõ küldöttséget (a delegációt az Érden állomásozó dandárhoz tartozó katonák kísérték) Windisch- Grätz és feltétel nélküli megadást követelt tõlük. Ezt nyilvánvalóan nem fogadták el. A tárgyalókat elbocsátották, kivéve Batthyány Lajost, akit a fõvárosba érve elfogtak és a szabadságharc végéig fogva tartottak, majd kivégeztek. Stencinger Norbert Testmasszázs Talpmasszázs, sorselemzés a Százhalombattai Bioboltban, az SZTK mellett Elérhetõség:

8 8 II. évfolyam 11. szám november 11. Votin József: Egy érdlakó feljegyzései 133. Megint eltelt egy október, ránk köszöntött a november. Legtöbbünknek ez annyit jelent, hogy lapozunk egyet a naptárban, vagy hogy minden nap be kell már fûteni. Nekem egy kicsit mást is. Idén szándékosan elkerültem minden 56-os rendezvényt, rádió vagy tévémûsort. Persze, ez teljesen nem sikerülhet, teljesen kívül maradni nem lehet. Hiába próbálják elkenni, elsimítani, átfesteni a forradalom forradalom volt, a megtorlás megtorlás marad. Ám azóta eltelt egy szinte fél évszázad, felnõtt lett két generáció, köztük olyanok, akik a késõkádári hazug világról elhitték, hogy az az emberarcú. A közelmúltból, a tegnapunkból lassan régmúlt lesz. És kit érdekel ma már a régmúlt? Mit kezdhetnek vele? Mit beszéljek a huszonéves keresztlányommal, aki lelkendezve meséli, milyen klassz volt, amikor az emeszpé kampányrendezvényén a pádödö arról énekelt, hogy ha én zászló lennék... (Olyan zászló után én bíz a nem mennék...) Vagy mit beszélhetnék azzal a magát baloldalinak mondó emberrel, aki azért támadt ököllel valakire, mert az az ellenvéleményen lévõnek arcába ordította a Szózatot?! Elõbújtak a lánctalpasok mögül, aki nem tudott világgá menni, azt bebörtönözték, megölték aztán mára már a múltból is megpróbálják ellopni azt, ami értékes. Párhuzamos akciók: a spontán privatizációval kezdõdõen kiépülõ, kisajátított, egymás között felosztott gazdaság és a nagy országos agymosás. Végül is ideig-óráig eredményes, láthattuk ezt a legutóbbi választáskor. Eladó búza, árpa 2500 Ft-ért, valamint kiváló minõségû, fedett helyen tárolt kisbálás lucerna 400 Ft/bála Szalma 100 Ft. Érdeklõdni lehet: Tárnok, Tavasz u. 31. Vásár szombat délután vagy telefonon: Fali és lábon álló napellenzõk Egyedi árnyékolók Alu- és faredõnyök Mûanyag redõnyök készítése, javítása Szúnyoghálók készítése, javítása Harmonika ajtók, rolók készítése, javítása Szalagfüggöny Szakál László üzletág igazgató Telefon: Melocco Miklósnak igaza lehet, amikor egy interjúban azt mondta, hogy aki nem élte át ötvenhatot, az nem tud mit kezdeni vele. Azt egy idõ után untatja, ha rá hivatkoznak, róla beszélnek. És mégis! Beszélni kell, emlékezni kell azoknak is, akik a barikád jó oldalán álltak. Akik még élünk, kötelességünk legalább a tényeket, a megtörtént eseményeket az utánunk következõkre hagyni, úgy, ahogy megtörténtek, úgy, ahogy átéltük. Majd õk kirostálják, idõvel áthullik az emlékezet rostáján az ocsú. Adós vagyok én is. Harmadikos gimnazista diákként egy osztálytársammal elsõkként érkeztünk a Bródy Sándor utcában a rádió elé és a lövöldözés kezdetéig a kapuval szemben álltunk a tömegben. A mai napig nem tudtam rászánni magam, hogy elmondjam, leírjam, mi hogy történt, mit hogyan láttam. Ennyit elért bennem is az elmúlt éra, amit a nem tudok elnézõen az átkosnak becézni, mert átkozott volt inkább, lélekromboló: még ma is bizalmatlan vagyok a közintézményekkel szemben. Így aztán csak néha, egy-egy embernek, aki hajlandó meghallgatni, teljesen esetlegesen említem meg, hogy a forradalom elsõ halottja, az elsõ áldozat egy tizenéves kislány volt, aki a Múzeum körúti ház ablakából nézelõdött. Balszerencséjére a ház pont szemben volt a Sándor utcával és így amikor este 8 körül lövöldözni kezdtek a rádió második emeleti ablakaiból... A Károlyi kertben temették el, a körút felõli oldalon. A szabadság néhány napja alatt a sírját is lefényképeztem, valahol a lomjaim között kallódik a 6x9-es negatív. De kit érdekel ez ma már? Ha néha az antikváriumokból hazafelé tartva kibukkanok az átjáró-házból a Károlyi kertbe, egy-két pillanatra megállok és gondolok rá. Õrá is. Meg például a feleségem kenyérért indult, de szétlõtt-széttaposott unokabátyjaira, akik darabokban, ruháskosárban kerültek haza. Mindegy volt, hogy Pest, Érd, Tétény vagy Salgótarján, Mosonmagyaróvár. A késõbbi szabadság ára: ártatlan áldozatok. És ilyenkor, november elején gondolok negyedikére is, az esztelenül tomboló és pusztító ruszki tankokra, a kenyérért sorban állókra géppuskázókra, a tûzoltókra célba lövöldözõkre. Persze, a kiégettekre is. Arra, hogy kétszer láttam romokban a fõvárost, és ebbõl a szempontból mindegy nekem, hogy 44-ben az angolok, amerikaiak bombázták le, 56-ban pedig az orosz tankok lõtték szét. A Rákóczi úton, a Vas utca torkolatánál, ott, ahol a járdaszigeten az elsõ fa áll, egy barna kabátos pécsi egyetemista holtteste hevert. Mellén a kinyitott személyi igazolvány. Felülrõl, a feje tetején érte a halálos lövés. Õt nem oroszok gyilkolták meg. Néha megkérdik tõlem, akinek az elmúlt évtized semmi jót nem hozott, csak küszködést és nehézséget, anyagiakban kifejezett veszteséget, hogy megérte-e? Petõfi verssel szoktam válaszolni: fázunk és éhezünk, / átlõve oldalunk, / de szabadok vagyunk. Mint a varjak, akik most már az õszi szelekben vitorlázva lassan behúzódnak a közelítõ tél elõl a kertünkbe is, ahol még maradt egy-két dió a fán. Érdi Társközvetítõ és Programszervezõ Iroda Számítógépes, fényképes, hangfelvételes adatok Kirándulások, Szilveszter Görögországban, ismerkedési estek társkeresõknek és társaságra vágyóknak! Telefon: 06-23/ , 06-30/ Honlap: www. gadorklub.hu November 27-én, szombaton A KISS HÁZASPÁR ÉLÕ KONCERTJE AZ EGÉRLYUK VENDÉGLÕBEN! Kezdés: 19,00 órakor A koncertet az igényes zene kedvelõinek ajánljuk, akik közben hódolhatnak a kulináris élvezeteknek is. A nagy érdeklõdésre való tekintettel asztalfoglalás ajánlott! 2030 Érd, Balatoni út 21. Nyitva tartás: Keddtõl szombatig: óráig, vasárnap óráig, hétfõn szünnap Telefon: (06-23) Meleg étel és pizza házhoz szállítás! Az Étterem 2004-es egész éves akciója: Aki elõzetes asztalfoglalással ünnepli nálunk születésnapját, annak mi készítjük el születésnapi tortáját ajándékba! Aki névnapját ünnepli nálunk, egy koktélt kap ajándékba! Sok szeretettel várjuk Kedves Vendégeinket! Beépített bútorok készítése Konyha, fürdõszoba Tetõtéri szoba, hálószoba stb. Bútorok tervezése, kivitelezése Ingyenes árajánlat! GARTEN-BAU KERTI CENTRUM ÉS BARKÁCSÁRUHÁZ 2030 Érd, Elvíra u. 33. Tel./Fax: (06-23) NOVEMBERI AJÁNLATUNK: FÖLDLABDÁS FENYÕ VÁSÁR! Selyem fenyõ cm Fekete fenyõ cm Normand fenyõ cm Normand fenyõ 200 cm Ezüst fenyõ 150 cm Ezüst fenyõ 200 cm Bemutató terem: Privát Üzletház Érd, Lõcsei út 4. Referenciák: ÁDÁM FERENC bútorasztalos Telefon: 30/ , 23/ Ft 4050 Ft 9800 Ft Ft 6100 Ft 9800 Ft Nyitva tartás: H-P: , Sz: Vasárnap zárva!

9 II. évfolyam 11. szám november HÁZUNKTÁJA SZEBBÉ LEHET VÁSÁROLJON BARTAKÖVET! Korlátok, lépcsõk kül- és beltérre Kopásálló kültéri díszburkolati kövek Esztétikus gyorskerítések Dekoratív lábazati kövek Kerti grillezõk, kandallók és egyéb mûkõtermékek (ablakpárkányok, vízelvezetõk stb.) Termékeink gazdag forma és színválasztékban! Közvetlenül a gyártótól! Házhoz szállítás és kivitelezés! Telephely: 2030 Érd, MÁV nagyállomásnál, a Tüzép mögött Nyitva: hétfõtõl szombatig 8-tól 17 óráig Tel.: , dtel@axelero.hu Tervezzen hosszú távra, olcsón! VAS-, FÉMSZERKEZETI LAKATOS MUNKÁK, KAPUK, RÁCSOK, KERÍTÉSEK STB. azonnal, rövid határidõvel KONCZ LÁSZLÓ LAKATOS Telefon: , mobil: (06-30) koncz.laszlo@ epuletlakatosmunkak. axelero.hu Érden ötvösmûhelyben munkaasztal (brett) kiadó, esetleg munkalehetõség is TAKARÍTÓ VÁLLALKOZÓ vállalja lakások, irodák, üzletek takarítását FRIEDERI ERIKA TEL.: Velencei út 29. Tel./Fax: Diósdi út 34. Tel./Fax: Tisztelt Vásárlók! Üzletünkben óriási választékban vásárolhatók, illetve méretre rendelhetõk konyhabútorok, ülõgarnitúrák, szekrénysorok, kiegészítõk és egyéb bútorok. Óriási karácsonyi akciók! Helyszíni, kezes nélküli hitellehetõség (Budapest Bank ill. Credigen Bank) Mindenkit szeretettel várunk! Nyitva: H-P: 9-18 óráig, SZ: fél 9-13 óráig Könyvek, újságok, prospektusok, szórólapok stb. tervezése és komplett nyomdai kivitelezése! Telefon: Felföldi Gumiszerviz Érd, Esküdt u. 8. Tel.: Gumiabroncsok értékesítése, szerelése, centírozása, javítása, vulkanizálása Ha nálam veszi meg négy gumiját, zsebében hagyom a szerelés árát! MAGASNYOMÁSÚ MOSÓK JAVÍTÁSA, ÉRTÉKESÍTÉSE, TELEPÍTETT RENDSZEREK KIVITELEZÉSE valamint az alábbi tisztítástechnikai eszközök nagy választéka: Ipari porszívók és kárpittisztítók Minõségi HOBBY mosók Padlósúroló és felmosógépek Tartozékok és kiegészítõk Kézi takarítóeszközök Ipari tisztítószerek KÉK DUNA 17 BT. Érd, Budafoki út 13. Tel.: 23/ , 30/ Nyitva: H P 8 16-ig

10 10 II. évfolyam 11. szám november 11. Aranyszarvas Ékszer Kft. Aranyékszer akció 4990 Ft/g áron! Ezüstékszer akció 280 Ft/g áron! Hozott anyagból ékszerkészítés Csere is Arany- és ezüstékszerek Kõpótlás, vésés Antik és modern órák javítása Karórák, faliórák 2030 Érd, Diósdi út 2-4. (Ritmus parkoló butiksor) Telefon: Nyitva H-P: 9-17, SZ: 9-12 óráig 2030 Érd, Budai út 11. KATALIN ÜZLETHÁZ Nyitva: H: 12-17, K-P: 10-17, SZ: 9-12 óráig Telefon: AQUAFITNESS A MAZSOLA ÚSZÓ TANODÁBAN (ÉRD, BALATONI ÚT 19.) Új testedzési és egészségmegõrzési forma Érdeklõdés és jelentkezés: JANCSÓK ANNAMÁRIA 06-20/ Szigeth és Társa Könyvelõiroda Érd-Ófalu, Római út 19. Tel./fax: Teljeskörû számviteli szolgáltatás társaságoknak és egyéni vállalkozóknak Adó- és TBügyintézés, bevallások, hatóságok elõtti képviselet Helyszíni anyagátvétel és konzultáció Eladó 90 m 2 -es, 3 + fél szobás, tetõtérbeépítéses, könnyûszerkezetes fél ikerház 110 nöl telekkel Érden. Érdeklõdni a es telefonszámon. VASUDVAR Kerítésfonatok és csatornák akciós áron! Zártszelvények Kengyelek, vas szerelvények készítése Beton-, szög-, idom- és lapos acélok Víz-, gáz-, fûtõcsövek Aluprofilok Finom- és durvalemezek Kör- és négyzetacélok Saválló anyagok Akciós betonacél Törzsvásárlás esetén 2-5% árengedmény! VAS-FÉMKER Kft., Érd, Lõcsei út 47. Telefon: CSALÁDI RUHA ÉS CIPÕ ÁRUHÁZ Budaörs, Kinizsi u. 6. Telefon:

11 II. évfolyam 11. szám november HOBBY Skinny Modell MAKETT MODELL NÉZZEN BE HOZZÁNK, MEGÉRI! Fénymásolás, papír írószer FOTÓ FELVEVÕHELY Érd(liget), Duna u. 76. Nyitva: H P 7 17-ig, SZO 8 13-ig Tel.: HORGÁSZBOLTUNK várja Önöket Érd-Parkvárosban, a Szovátai Sóskúti út sarkán, az ital diszkkonttal szemben Akváriumi állatoknak eledel kapható! Telefon: Nyitva: H-P 9-18-ig, Szo 8-13-ig Digitális fotókidolgozás! A csúcstechnológia hozzánk is beköltözött! Papírkép digitális fotóról már 40 Ft-ért! Negatív filmhívás Digitási adathordozókról képkészítés Diafilm hívás, nagyítás Fekete-fehér kidolgozás Minden filmhíváshoz indexkép, kívánságra akár A/4-es méretben is A digitalizált képek CD-re írása LOTTÓZÓ, TOTÓZÓ Érd, Velencei út 36.

12 12 II. évfolyam 11. szám november 11. DR. SZEGEDI LÁSZLÓ ÁLLATORVOS Rendelõ: Érd, Orchidea u. 6. Telefon: Rendelési idõ: Hétfõ, kedd, szerda, péntek: de. 8 10, du ig Csütörtök: de ig Ha költözik, ha szállíttat, MIZSEIRE számíthat! Bútorszállító autóval, rakodóval, hétvégén is! Zoo World Díszállat Szaküzlet Díszhalak, díszmadarak, rágcsálók, hüllõk, illetve ezek tartozékai, felszerelései, eleség állatok (egér, tücsök stb.) mérsékelt áron, nagy választékban. Nyitva: H-P: 10-18, Szo: Cím: Érd, Riminyáki út 56. Telefon: 06-20/ TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT Állapotfelmérés Energetikai kezelés Földsugárzás mérés Frissítõ masszázs Talpreflexológia Testgyertya Köpölyözés Gyógytea Egyénre szóló terápia összeállítása A FÉNYUDVAR EZOTERIKUS STÚDIÓ TALPMASSZÁZS TANFOLYAMOT tart Érden minden hétvégén, 9 16 óráig H. Szabó Ilona bioenergetikus, reflexológus Tel.: , Eladó Budapest XXIII. kerületében, Soroksáron, csöndes helyen 801 nm-es bekerített építési telek (vezetkes víz, villany, fúrt kút, géz kiépítés alatt) 16 nmes kis házzal. Irányár: 13 MFt. Tel.: Kínálatunk: MIKROSZKÓPOK az iskolai felhasználástól a professzionális kutató rendszerekig KOLPOSZKÓPOK Szemészeti mûszerek Refraktométerek, fagyállómérõk A mûszerekhez csatlakoztatható CCD kamerás és digitális fényképezõgépes képalkotó és képkiértékelõ rendszerek A fenti mûszerek javítása és forgalmazása Elektro-Optika Kft Érd Kaktusz u. 24. Telefon: 03-23/ Telefax: 06-23/ alpha24@axelero.hu Web: Okleveles asztrológus elkészíti: Születési horoszkópjának részletes elemzését írásban Párkapcsolat elemzést ( Synastria) Éves elõrejelzést Amire szükség van: A születés helye és idõpontja Születési horoszkóp elemzése + éves elõrejelzés egy tetszõleges évre most csak Ft Bejelentkezés: vagy RENDELÉS: H-P: 9-19 Szombat: 9-12 Vasárnap: A polgári összefogás lapja Alapította az Összefogás Egyesület Felelõs kiadó: Isaák László Szerkeszti a szerkesztõ bizottság Szerkesztõség: Érd, Alsó u. 8., Összefogás székház Telefon: erdilap@fre .hu ISSN Nyomás: Király Nyomda, Gyál Hirdetésfelvétel: Csák Lászlóné,

Ikt.szám: /2014.

Ikt.szám: /2014. Ikt.szám: 1126-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én 15 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról Készült: Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. április 26-án 17, 30 órakor megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Vuk István Lengyel Attiláné Kanizsai

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ülésterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.szám: -1/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 23-án 18 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról A Képviselő-testülete által meghozott

Részletesebben

Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja L 14. szám

Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja L 14. szám A TANÁCS 1974. december 17-i IRÁNYELVE valamely tagállam állampolgárainak egy másik tagállamban folytatott önálló vállalkozói tevékenység befejezése után az adott tagállam területén maradáshoz való jogáról

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pusztazámor község részéről jelen vannak: Pátrovics Benedek polgármester, dr. Andrásfalvy András Ders képviselő. Bereczkiné Ulehla Anna

Jegyzőkönyv. Pusztazámor község részéről jelen vannak: Pátrovics Benedek polgármester, dr. Andrásfalvy András Ders képviselő. Bereczkiné Ulehla Anna Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. február 14-i Sóskút Község Képviselő-testületével közös testületi üléséről Helye: Sóskút tanácsterme Jelen vannak: csatolt

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 21-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 21-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. NOVEMBER 21-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozat: 56/2018. (XI. 21.) számú TKt határozat A közmeghallgatási tájékoztató elfogadásáról A9

Részletesebben

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.:

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Ónod Képviselő-testülete 2008. november 5-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésén Meghozott határozatok: 93/2008. (XI. 5.) határozat:

Részletesebben

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 1/2019. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2019. január 30-ai rendkívüli üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

1/ /2014./I.27./ HATÁROZATA: A két testületi ülés közötti eseményekről szóló tájékoztatóról.

1/ /2014./I.27./ HATÁROZATA: A két testületi ülés közötti eseményekről szóló tájékoztatóról. JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 1/2014. Jászszentandrás Községi Önkormányzat Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága 2014. január 27-én megtartott ülésének

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 53-20/2013. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 557, 558, 559, 560/2013. (IX. 11.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: IV.56-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2015. május 7-én (csütörtökön) 15 órakor a Vármegyeháza dísztermében (Szekszárd, Béla király tér

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Nagyberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 2-án megtartott nyilvános, együttes üléséről Helyszín: Nagyberény,

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás.

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás. PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 11. szám 2004. november A TARTALOMBÓL Önkormányzati hírek Népszavazás Talentis sajtó Mûvelõdési ház mûsora Keksz helyett Egyházi hírek Anyakönyv

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/2-1/2013. OKB-1/2013. sz. ülés (OKB-109/ ) sz. ülés

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/2-1/2013. OKB-1/2013. sz. ülés (OKB-109/ ) sz. ülés Ikt.sz.: OKB/2-1/2013. OKB-1/2013. sz. ülés (OKB-109/2010-2014.) sz. ülés J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2013. február 12-én, kedden, 9 óra 16 perckor

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Budapest Józsefváros Önkormányzatának

Budapest Józsefváros Önkormányzatának Budapest Józsefváros Önkormányzatának 23/2003. (V.06.) ök. sz. rendelete a 2002. évi pénzmaradvány felhasználásának, valamint a 2003. évi költségvetés és végrehajtási szabályairól szóló 14/2003.( II.18.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Szám: V/74-19/2016. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept.

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. Tartalom Dr. Bajnok István: Az elmúlt 25 év 1 Dr. Bajnok István: Nemzeti dal 3 Szeptember azt iskolai

Részletesebben

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki Semmi új a nap alatt: kisebbségi jogok, kettős állampolgárság, autonómia A mostani kormányzati ciklus nemzetpolitikai alapvetéseként is értelmezhető Orbán Viktor beiktatásakor elhangzott kijelentése: A

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 12/2014. (III. 17.) sz. 13/2014. (III. 17.) sz. 14/2014. (III. 17.) sz. 15/2014. (III.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TERKA 8/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2012. június 25. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság NYILVÁNOS ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 209 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 29- én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: kb. 70 atkári lakos is megjelent. Napirend: Atkár és Hort községek közoktatási társulása

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: kb. 70 atkári lakos is megjelent. Napirend: Atkár és Hort községek közoktatási társulása JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort község Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében 2007. augusztus 30-án Atkár és Hort Községek Önkormányzata Képviselő-testületének nyílt üléséről. Jelen vannak: Atkár részéről:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. április 7- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

4/ /2014./V.29./ HATÁROZATA: A két testületi ülés közötti eseményekről szóló tájékoztatóról.

4/ /2014./V.29./ HATÁROZATA: A két testületi ülés közötti eseményekről szóló tájékoztatóról. JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 4/2014. Jászszentandrás Községi Önkormányzat Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága 2014. május 29-én megtartott ülésének

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester

1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester Szám: V/94-15/2017. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. június 23-án 7,45 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános testületi

Részletesebben

Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért

Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért Miért? A magyarok az egyik legtöbbet dolgozó nép Európában, mégis úgy érzik, nem becsülik eléggé a munkájukat, nem kapnak annyi fizetést, amelyből

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 3-án megtartott soron következő üléséről. Az ülés helye: Mártírok u.

Részletesebben

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 30-i rendkívüli

Részletesebben

55/2014. (IV.28.) számú határozatot A Toronyi Csicsergő Óvoda évi

55/2014. (IV.28.) számú határozatot A Toronyi Csicsergő Óvoda évi 3/E/TD/2014. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 28-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 54/2014. (IV.28.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 56/2012. (VII.30.) számú BKt. határozat Pályázat benyújtásáról a Szociális földprogramok

Részletesebben

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 128. Száma: 3-45/2012. T Á R G Y S O R O Z A T 1.

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 28/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. december 23. napján megtartott R E N D K Í V Ű L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. Ülés helye: Rábai Miklós Művelődési Ház házasságkötő terme

Részletesebben

László Kálmán polgármester Kérte szavazzanak a fentiek szerint ismertetett napirendi pontok sorrendjének és tartalmának elfogadásáról.

László Kálmán polgármester Kérte szavazzanak a fentiek szerint ismertetett napirendi pontok sorrendjének és tartalmának elfogadásáról. Szákszend Község Önkormányzat Képviselő-testületétől Szákszend, Száki u. 91. Ügyiratszám: 97-7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült : Szákszend Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 27

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax: Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Mártírok u. 64.)

Részletesebben

Katafa Község Helyi Esélyegyenlőségi programjának megtárgyalása.

Katafa Község Helyi Esélyegyenlőségi programjának megtárgyalása. 1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-13/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. július 4-én (kedden) 8.30 órakor a Katafa,

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu

Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu Ügyszám: 3984/2012. JEGYZŐKÖNYV mely készült Ságvár község képviselő-testületének

Részletesebben

Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve

Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve Készült: Szátok Község Önkormányzat Képviselő testületének üléséről, 2014. április 28. napján. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-án tartandó remdkívüli - ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-án tartandó remdkívüli - ülésére HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. I. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 26. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. nem képviselő, a bizottság tagja

JEGYZŐKÖNYV. nem képviselő, a bizottság tagja JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő- testületének Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2010. december 14-én tartott üléséről. Jelen vannak: Zrinszki István B.Tóth Attila

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete október 14-én tartott. r e n d k í v ü l i n y í l t ülésének jegyzőkönyve

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete október 14-én tartott. r e n d k í v ü l i n y í l t ülésének jegyzőkönyve 2013. október 14-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott rendelet száma Tárgya Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 100/2013. (X. 14.) Vámospércsi Mikrotérségi

Részletesebben

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (119-123)

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (119-123) 2012. augusztus 23-án megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (119-123) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés a mamutfenyő környékén aranykorona vásárlása tárgyában

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam VII. évfolyam 2014 9. szám Ön gondolta volna? Ahogyan azt a www.dunaharasztima.hu portál szeptember 11-i híréből megtudhattuk, tizenkét év után az idei önkormányzati választásokon jelenlegi polgármesterünknek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. november 11 - i RENDKÍVÜLI üléséről Önkormányzati rendelet: - Határozat: 118-119 /2013. (11.11.) 2 J E G Y Z Ő K

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott rendes ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 39/2011.(V. 30.) d, rendeletei: Iktatószáma: 1-30/2011.

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén

mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 237-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. június 20-án (csütörtökön) 10,00 órai kezdettel

Részletesebben

4. sz. JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Faluházi Sándor alpolgármester, Dr. Serester Zoltán képviselő.

4. sz. JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Faluházi Sándor alpolgármester, Dr. Serester Zoltán képviselő. Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 203-4/2011. iktatószám 4. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, Ecsegfalva Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2014. május 27. napján 15:20 órai kezdettel a Fenntartható Településfejlesztési, Oktatási, Közművelődési,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Alsóörs község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. augusztus 19-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Alsóörs község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. augusztus 19-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről ALSÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATKÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 8/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Alsóörs község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. augusztus 19-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről Az

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült 2010. július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Cseh János Marton Róbertné Ifj. Paulusz József Szilágyi Gábor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a kispesti önkormányzat képviselő-testületének 2011. május 17-én 8 óra 30 perces kezdettel a polgármesteri hivatal nagytermében (Bp. XIX., Városház tér 18. I. em. 41.) megtartott

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 77-83/2016. (VII. 14.) számú határozatok.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül:

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül: 1 Jegyzőkönyv Készült A Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. október 25-én 14:00 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. február 6-i soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Arnóth Sándor polgármester, Kardos István alpolgármester, Petőné

Részletesebben

Bauer Tamás Cukor a sebbe

Bauer Tamás Cukor a sebbe Bauer Tamás Cukor a sebbe Amennyire én emlékszem, a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok követelései között a rendszerváltás éveiben, amikor a kommunista rendszerek összeomlását követően, az

Részletesebben

ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA

ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA III. Iktatószám: 280-2/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA 2016. január 28-i n y í l t s o r o n k í v ü l i k i b ő v

Részletesebben

Készült: Márkó Község Önkormányzatának ülésén december 11-én (kedd) 17 órai kezdettel a Hivatal épületében. Polányiné Lénárt Katalin

Készült: Márkó Község Önkormányzatának ülésén december 11-én (kedd) 17 órai kezdettel a Hivatal épületében. Polányiné Lénárt Katalin MÁRKÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8441 MÁRKÓ, Padányi Bíró Márton tér 5. E-mail: onkormanyzat@marko.hu Szám: 163- /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: ának ülésén 2012. december 11-én (kedd)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Nagyközség Önkormányzatának 2000. április 17-én megtartott rendkívüli testületi ülésén, Gyömrőn a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében. Jelen vannak: Csető

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. I/1. sz. alatti székhelyén 2014. február 19-én 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a

Részletesebben

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések 1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.416-3/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2018. JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1/2018. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y zőkönyv NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.)

J e g y zőkönyv NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.) NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2011. november 9-én, szerdán, 10 óra 07 perckor az Országház földszint 1. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete : 8738 Nemesvid, Rákóczi u. 2.; : 85/521-011 e-mail:polgarmester@nemesvid.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nemesvid Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. július 24- én megtartott soron következő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen a forradalom és szabadságharc vidéki eseményeinek helyszíneit a számok megfelelő helyre történő beírásával!

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA március 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA március 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2012. március 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 37/2012. (III. 5.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladányi Tűzoltóság épületének felújítása, bővítése

Részletesebben

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről. VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. október 18-án (kedd) 15.00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10

Részletesebben

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének. j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 51/2009. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Táska Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. február 23-án megtartott együttes ülésén Jelen vannak: Buzsák Község

Részletesebben

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2017. ÉV 2017. január 25. (szerda) 1. Az önkormányzat 2017. évi költségvetése (első olvasat) 2.A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte.

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte. 1 Szám: 20-50/2011. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T/F: 87/350-587 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 17,45 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 08-án 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 08-án 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 08-án 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 132/2010. (XII. 8.) Közbeszerzési

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 59/2015. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 003, 88/507-031. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu...... Szám:81-15/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úrkút Község Önkormányzati

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 16-i KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 16-i KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. NOVEMBER 16-i KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozat: 147/2018. (XI. 16.) BKt. határozat a közmeghallgatási tájékoztató elfogadásáról A9 Jegyzőkönyv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Abádszalók Város Képviselőtestületének 2009. augusztus 19-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Az ülésen jelen voltak: Bordás Imre polgármester,

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. április 8. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben