Országgyűlési választások 2006.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Országgyűlési választások 2006."

Átírás

1 Hagyományos majális napi rendezvényekre került sor április 30-án önkormányzatunk rendezésében a Szabadidőközpontban és környékén. Vasárnap délután három órától a már évek óta hagyományos programok fogadták az érdeklődőket. (Folytatása a 3. oldalon.) Tipegő Néptánc Fesztivál Immár negyedik alkalommal - tehát hagyományosan - rendezték meg a bábolnai Szabadidőközpontban a Tipegő Gyermek Néptánc Fesztivált, melynek házigazdája a Bábolnai Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Cseperedők Néptánccsoportja volt. Az idei évben ez a rendezvény kapta meg a megyei gyermek néptánc fesztivál címet, mely az esemény rangját emelte első sorban. (Folytatása a 2. oldalon.) Országgyűlési választások Tisztelt Bábolnai Lakosok! Ebben az évben ismét országgyűlési és önkormányzati választásokra kerül sor Magyarországon. Az országgyűlési választásokon pár napja már túl is vagyunk, hisz a mi választási körzetünkben már az első forduló is sikeres volt, s így nem került sor második fordulóra. Jól szervezetten, mindenféle bonyodalomtól mentesen zajlottak településünkön a választások, s a bábolnai lakosok nagy számban jelentek meg kinyilvánítani véleményüket. A választások eredményét körzetünkben és országosan is már ismerjük. Országgyűlési képviselőnk ismét Keleti György lett, s a listára leadott szavaztok következtében - az MSZP nagy támogatottsága alapján - a megyei listáról én is ismét országgyűlési képviselő lehetek, s ezzel Bábolna településnek önállóan is van képviselője a Magyar Parlamentben. Köszönöm mindazoknak, akik eljöttek a választásra, éltek szavazati jogukkal, s köszönöm mindazoknak, akik részt vettek a választások lebonyolításában, akár a választási bizottságok tagjaként, akár technikai segítőként. A tartalomból Élelmiszer-adományok Bábolnán Rendőrségi hírek Önkormányzati híradó Tájékoztató szülői értekezlet az óvodában A társasház Burgenlandi várak Szolidaritás klub Bábolnán 85 éve született Romhányi, a rímhányó Muzsika hangjai gálaest Koncert fiataloknak Anyák napja Legfontosabb a megelőzés Önkéntes tűzoltók Ausztriából Versmondó verseny iskolánkban a költészet napján Tanulmányi versenyek A függöny felgördül SikeresTermészetBÚVÁROK Kapcsolatteremtő szeminárium Görögországban Hétvégi játszóház Húsvéti hagyományőrzők Húsvéti vásár Az oviban is járt a nyuszi Irodalmi délután - ezúttal humorosan Bábolna szobrairól Malasits Zsolt festőművész kiállítása Horgászverseny Május 1. Kupa - Kispályás labdarúgó torna III. Uniós Kupa - "Öregfiúk" kispályás labdarúgó ku Bolondos szombat délelőtt a Sportcsarnokban Mégis lesz Bozsik-program Lábteniszbajnokság Egy bábolnai lakos kézilabda sikerei NB III-as labdarúgó-bajnokság Tovább menteinek a kézilabdásaink Dr. Horváth Klára polgármester országgyűlési képviselő (Az országyűlési választásokról részletesen beszámolunk a 6. oldalunkon.) pa

2 2. oldal május Tipegő Néptánc Fesztivál (Folytatás az 1. oldalról.) Már reggel nyolc órától indult a program az úgynevezett színpadbejárásokkal, amikor is az együttesek megismerkedtek a helyszínnel, valamint rövid gyakorlási lehetőségük nyílt a zenekarral - ugyanis itt élő zenei kíséretre táncoltak. Dr. Horváth Klára polgármester megnyitóját követően kezdetét vette a fesztivál, melynek keretében közel kétszáz táncos gyermek mutatta meg tudását a három tagú szakmai zsűrinek, no meg persze a szép számú közönségnek. A délelőtti fellépések és az ebéd után egy órától az együttes vezetők szakmai értékelésen vettek részt, ahol a zsűri minden produkcióról külön-külön elmondta a véleményét, s hasznos tanácsokkal segítették a csoportok további munkáját. Ezalatt a gyermekek és az érdeklődők a Mórica Citera- és Táncegyüttes gálaműsorában gyönyörködhettek, akik a szlovákiai Nagykérről érkeztek. Ezt követte az emléklapok és ajándékok átadása. Az adakozó kedvű támogatóknak köszönhetően ezen a fesztiválon minden csoport jutalomban részesült, mivel ez a rendezvény a kezdetektől fogva nem a versengésről, hanem a találkozásról, az együtt töltött kellemes órákról és a zsűri által adott hasznos tanácsadásról szól. A IV Tipegő Néptánc Fesztivál zsűrijének tagjai Vass Éva néptánc pedagógus, a székesfehérvári Álba Régia Művészeti Iskola igazgatója, Gúla Miklós néptánc pedagógus, a székesfehérvári Álba Régia Művészeti Iskola tanára, és Varró János népzene pedagógus, a székesfehérvári Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola tanára voltak. A programon résztvevő együttesek: Garabonciás Néptánc Együttes (Komárom), Góbék Néptánc Együttes (Ete), Pántlika és Tavaszka Néptánccsoport (Bakonyszombathely), Szivárvány Táncegyüttes (Környe), Varsás Táncegyüttes (Alsószeli, Szlovákia), valamint természetesen a Cseperedők Néptánccsoport (Bábolna). Török Sándor Élelmiszer-adományok Bábolnán Áprilisban Bábolna városa nagymennyiségű lisztet és tésztát kapott a Magyar Élelmiszer Banktól azzal a céllal, hogy segítsenek a rászoruló bábolnai lakosoknak. A Bábolnai Szociális Gondozási Központ felmérte azon családok számát, amelyeknek szüksége lehetett erre az adományra. Április hónapban megtörtént a kiosztás Berkes né Szűcs Ágnes, a gondozási központ vezetőjének koordinálásával. Minden kijelölt család kapott 10 kg lisztet, valamint 7,5 kg tésztát. Mivel a kapott szállítmányt nem tudták teljes egészében településünkön és a környező pusztákon kiosztani, ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy Banának és Tárkánynak is juttat az adományból. Információink szerint ebben az évben még sor kerül hasonló élelmiszer adományok kiosztására. Mucsi Tamás A Cseperedők Néptánscsoport ezúttal is nagy sikert aratott A Mórica citeraegyüttes gálaműsora Rendőrségi hírek Tájékoztatjuk Önöket, hogy március 20. és április 9. között Bábolna város területén az alábbi jelentősebb, rendőri intézkedést igénylő események történtek: - Március 28-án ismeretlen személy az arborétum területére behatolt, onnan 3 birkát tulajdonított el ,- Ft értékben. A város útjain a fenti időszakban 1 könnyű sérüléssel járó, és 1 anyagi káros közlekedési baleset történt. A baleset helyei: Csemerháza, Széchenyi lakótelep. A balesetek okai: szabálytalan balra kanyarodás, figyelmetlen hátramenet. A figyelmetlen hátramenet mellett a gépkocsivezetőnél ittasság gyanúja is felmerült. Ittas vezetés miatt 1 fő került előállításra, miután a járművezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív jelzést mutatott. Kérjük a lakosság segítségét a fenti bűncselekményt elkövető ismeretlen tettes felkutatása érdekében, melyet a 107-es, 112-es segélyszámon, a 06-34/ as telefonszámon vagy a komárom.rk@orfk.b-m.hu címen tehetnek meg. Komárom, április 12. Hajdú János rendőr alezredes kapitányságvezető

3 2006. május 3. oldal (Folytatás az 1. oldalról.) A játszóparkban lehetett gumifalra mászni - természetesen kötélbiztosítás mellett -, jókat csúszdázni a felfújható óriáscsúszdán, de a majális vendégei kézműves foglalkozásokon is részt vehettek, de ha jókedvük úgy kívánta, arcukra különböző mintákat is festethettek. Az ügyes kezű gyermekek aszfaltrajz versenyen mérhették össze tudásukat. A Szabadidőközpont színpadán aztán felléptek a bábolnai zeneiskola különböző csoportjainak növendékei: a moderntáncosok, az ifjúsági fúvószenekar, a néptáncosok, majd az idősek klubjának táncosait tapsolhatta meg a közönség. Ezt követően a majális közönsége az épület elé vonult, ahol erős emberek már elkezdték felállítani városunk májusfáját. A táncos lábú ifjak aztán annak rendje-módja szerint körbe is táncolták azt. A kora este sztárvendége a "Füstifecskék" elnevezésű formáció volt, akik zenés, táncos, humoros műsorukkal szórakoztatták a nagyérdemű publikumot. Mindeközben már rotyogott a bográcsban az ilyenkor szokásos gulyás, melynek nagy keletje volt, mind el is fogyott. A május 1-je tiszteletére szervezett rendezvény a környékünkön jól ismert Synkron együttes későig tartó bulijával zárult. Hantos Péter

4 4. oldal május ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓ Tájékoztató a képviselő-testület április 27-i üléséről Városunk képviselői április 27-én 17 órakor ültek össze, hogy a bizottságok által tárgyalt, előkészített 7 napirendi pontban döntést hozzanak. Elsőként dr. Horváth Klára polgármester, a két ülés között történt eseményekről, illetve a lejárt határidejű határozatokról, valamint a bizottságok döntéseiről tájékoztatta a képviselő-testületet. Második napirendi pontban dr. Horváth Klára polgármester előterjesztésében a évi költségvetés teljesítése, pénzmaradvány megállapítása, zárszámadása került előterjesztésre. Önkormányzatunk gazdálkodásában a településen működő gazdasági társaságok nehéz helyzete miatt gondok adódtak, amelyeket csak működési célú támogatás igénybevételével tudtunk megoldani. A takarékos gazdálkodás mellett az intézmények zavartalan működését biztosította az önkormányzat. Bábolna Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat évi költségvetési teljesítését az alábbiak szerint hagyta jóvá: E Ft bevétellel, ezen belül E Ft működési célú bevétellel E Ft felhalmozási célú bevétellel E Ft kiadással, ezen belül E Ft működési célú kiadással E Ft felhalmozási célú kiadással Böröczné Kőszegi Zsuzsanna könyvvizsgáló végezte el az önkormányzat által elkészített egyszerűsített költségvetési beszámoló vizsgálatát. A véleményezésből kiderült, hogy a beszámoló az ide vágó kormányrendeletben foglaltaknak és az általános számviteli elveknek megfelelően készült el, valamint hogy a beszámoló az önkormányzat vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetéről megbízható és valós képet ad. Harmadik napirendi pontként Papp László ügyvezető előadásában a Bábolnai Szennyvízkezelő és Szolgáltató Kft. beszámolóját tárgyalta a képviselőtestület. A Bábolnai Szennyvízkezelő és Szolgáltató Kft. fő tevékenysége a város területén keletkező szennyvizek összegyűjtését és elvezetését biztosító csatornarendszer, valamint az összegyűjtött szennyvizek tisztítását végző szennyvíztisztító telep üzemeltetése. Az alaptevékenységen kívüli feladatok közé tartozik az úgynevezett kommunális tevékenység, mely keretei között a Kft. koordinálja: - Gyepfenntartási, - Virág beszerzési, és virágágy gondozási, - Fa és cserjegondozási, - Új temető üzemeltetési tevékenységeket, Továbbá: -Játszóterek, játszótéri eszközök ellenőrzését, - Virágágyások, virágládák locsolási feladatát, - Zárt csapadékcsatornák állapotának ellenőrzése, tisztításának megrendelését. A képviselő-testület a beszámolót elfogadta. Negyedik napirendi pontban a Bábolna Televízió Kht. beszámolóját Hantos Péter ügyvezető előterjesztésében tárgyalták a képviselők. A beszámolóból kiderült, hogy a televízió két főállású és hat úgynevezett külsős munkatárssal működik évben 106 adással jelentkezett a televízió, mely adáspercet jelentett. Az egy évvel korábbihoz viszonyított nagy eltérés oka az új adásrendszer bevezetése, januárja óta a kedd 18 órai adás és a szerda délelőtt 11 órai ismétlés került bevezetésre. Az ismétléseket leszámítva tehát 53 adást és adáspercet sikerült készíteni a televízió munkatársainak. Természetesen továbbra is működik a 24 órás képújság szolgáltatás, mely csupán a szerkesztett és az élő adások ideje alatt szünetel. A képviselő-testület elfogadta a beszámolót. Ötödik napirendként a kábeltelevízió szolgáltató P1CK-UP Kft. beszámolóját tárgyalták a képviselők. A képviselők észrevételezték a programcsomagok összeállítását, illetve némely adó vételi minőségét is kifogásolták, de összességében a beszámolót elfogadták. Soron következő hatodik napirendi pontban a képviselő-testület bábolnai iskolásoknak immáron hagyományosan ingyenes tankönyv biztosításáról döntött. A döntés értelmében minden bábolnai általános iskolában tanuló gyermek részére ingyenesek a tankönyvek. Az önkormányzat költségvetésében ez 3,8 millió forint többletet jelent. Hetedik egyebek napirendi pontban az Általános Iskola táborozásainak támogatásáról döntöttek a képviselők. Az eddigi pozitív tapasztalatok, és viszszajelzések alapján az Önkormányzat örömmel nyújtott támogatást a 2006-ra tervezett erdei iskolák és nyári táborok lebonyolításához 230 E Ft mértékben. Gulya Gergely Tájékoztató szülői értekezlet az óvodában Április 11-én hagyományainkhoz híven összevont szülői értekezletet tartottunk ősszel óvodából iskolába kerülő gyermekeink szüleinek. Meghívásunkra eljött az iskola igazgatója Hrubi Ferenc, a leendő elsős tanító nénik, Czinderné Francsics Judit, Szántó Zoltánné, és az alsós munkaközösség vezetője Tanos Lászlóné. A szülői értekezlet első felében az iskola igazgatója beszélt az iskolai beilleszkedésről, a tanévkezdéssel kapcsolatos tudnivalókról, ingyenes tankönyvjuttatásról és az iskola távlati fejlesztési terveiről. Bíztató szavakkal próbálta a szülők természetes aggodalmát oldani a gyermekük iskolakezdésével kapcsolatban. Ezt követően bemutatta az ősszel induló két első osztály pedagógusait, akik röviden bemutatták a szülőknek a tolnai és hagyományos tanítási módszer lényegét. Mutatóul elhozták magukkal a szép színes tankönyveiket is. A két tanító néni bemutatkozása után Tanos Lászlóné beszélt azokról az év végi programokról, amelyekkel megkönnyítjük óvodásaink iskolába való beilleszkedését. Ezek a következők: az iskolai beiratkozás után a kialakult osztálynévsorok ismeretében a tanító nénik az óvodában találkoznak leendő tanítványaikkal. A nagycsoportosaink részvételével bemutató foglalkozást tartunk az alsós tanító néniknek, ahol tevékenység közben is megfigyelhetik tanköteles gyermekeinket. A bemutatót szakmai megbeszélés követi. Május végén tanköteles gyermekeinkkel ellátogatunk egy tanítási órára, ahol megtapasztalhatják egy rövid időre milyen iskolásnak lenni. Bízunk benne, hogy az iskolával közösen sikerül zökkenőmentessé tenni óvodásaink iskolakezdését és megéreztetni velük a tudásszerzés örömét. Somogyiné Sz. Marianna intézményvezető Hrubi Ferenc iskolaigazgató tájékoztatta a leendő elsősök szüleit az új tanév lehetőségeiről.

5 2006. május 5. oldal A TÁRSASHÁZ (3. rész) A KÖZGYŰLÉS A társasház legfőbb döntéshozó szerve. A közgyűlést a társasház tulajdonosai alkotják. A közgyűlésen minden tulajdonos részt vehet (szerintem minden tulajdonosnak RÉSZT KELL VENNIE), ott élhet szavazati jogával a tulajdoni hányadának megfelelő arányban. A közgyűlésen kell meghozni minden kérdésben a döntést. A közös képviselő hívja össze a napirend és az időpont megjelölésével. Közgyűlést szükség szerint, de évente legalább egyszer kell tartani. Az előző év gazdálkodásáról a beszámolót május 31-ig kötelező megtartani. A beszámoló közgyűlésre nagyon alaposan fel kell készülnie a közös képviselőnek az előző év adataival, illetve a következő év terveivel. A képviselőnek ki kell mutatnia költségnemenként a tervezett és tényleges kiadásokat, külön az üzemeltetési, karbantartási, felújítási munkákat tételesen. Be kell mutatnia a bevételeket források szerint, a lejárt követeléseket, kötelezettségeket. Egyértelműen ismertetni kell a társasház tulajdonát képező "vagyont", a pénzkészletek kezelési helye szerint részletezve. Új elem, hogy a tulajdonosok nevének feltüntetésével keli bemutatni tételesen a közösköltség-tartozást a külön tulajdonban lévő ingatlanok szerinti bontásban. Minden tulajdonosnak meg kell kapnia az éves előírás és a befizetett közös költség jegyzékét. A közös képviselőnek fel kell készülni a következő esztendő költségvetési javaslatára is. Számba kell vennie a várható bevételeket és kiadásokat, a várható karbantartási igényt. Mindezek alapján kell javaslatot tennie a közös költség mértékére. KÖZÖS KÖLTSÉG A társasházi tulajdonosok a tulajdonosi többség jóváhagyásán alapuló közgyűlési határozatnak megfelelően kötelesek fizetni a társasház működéséhez szükséges fedezetet, ismert nevén a "közös költséget". A társasházi törvény 24.. (1) bekezdése szerint "...a közös költség a tulajdonostársakat tulajdoni hányaduk szerint terheli, ha a Szervezeti Működési Szabályzat (SZMSZ) másképp nem rendelkezik". Minden társasháznak meg kell alkotnia a saját belső szabályzatát, melyben ki kell térni arra, hogy mi módon viselik a tulajdonosok az egyes költségnemek kiadásait. Meghatározhatják például, hogy a lépcsőházi világítás, fűtés, karbantartás, banki költség, a képviseleti díj lakásonként egységes, a biztosítást (tömbbiztosítás esetén), és a felújítási alapot pedig a lakás négyzetméterére - a változó tulajdoni hányadhoz igazodva - állapítják meg. A közös költséget és a költségvetés "házi" szabályát minden közösség maga állapítja meg. E döntéstől függően lehet a közös költség akár minden lakásra egyenlő is. Ha a többségi akarattal elfogadott közös költség a kisebbségben lévő tulajdonosok jogos érdekét sérti, bármely tulajdonos keresettel kérheti a bíróságtól Tisztelt Lakosság! Bábolna Város Önkormányzata értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy az Ácsi u.-mészáros u. - Jókai u. kereszteződésének körforgalmú csomóponttá történő átalakítása május elején megkezdődik. A kivitelezést az EGRI Útépítő Zrt. munkatársai végzik. Az átépítés 5 ütemben valósul meg. Az építés megkezdéséhez szükséges munkaterület átadásátvételre május 4-én kerül sor, a kivitelezés várható befejezése július közepe. Az építés első 4 ütemében forgalomkorlátozásokra kell számítani, míg az utolsó ütemben (várhatóan július hónapban) forgalomelterelés lesz szükséges. Az úton folyó munkálatokra való tekintettel kérjük a Tisztelt Lakosság szíves megértését és türelmét, valamint gépjárműveikkel fokozott figyelemmel való közlekedést az érintett útszakaszon. a határozat érvénytelenítését a határozat meghozatalától számított 60 napon belül. A határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. E szabály minden egyéb témában hozott határozatra is érvényes. Én azt a költségvetést tartom a legigazságosabbnak, ahol a felújítási alap képzése igazodik a tulajdoni hányadhoz, vagyis a lakás négyzetméteréhez, a többi költséget pedig egységesen viselik a lakók. Hogy hol, mi a szabály, azt a lakóközösség saját Szervezeti Működési Szabályzatában megfogalmazott egyedi döntés tartalmazza, ami a kisebbségen maradt (ellene szavazó) tulajdonosra nézve is kötelező. A HÁTRALÉK KEZELÉSE A tulajdonosoknak a közgyűlési határozatban rögzített közös költséget minden hónapban - más konkrét szabály nem lévén - a hónap utolsó napjáig kell megfizetniük. Aki késik, számíthat a képviselő figyelmeztetésére. A második max. harmadik hónaptól induljon a folyamat: aki 8 napon belül nem teljesít, még egy tértivevénnyel postázott felszólítást kap, majd megy a fizetési meghagyás a bíróságra. Ha az jogerőssé válik, azonnal átadjuk a végrehajtónak. A végrehajtó joga a munkabér letiltása, ingóság lefoglalása, földhivatali végrehajtási jog bejegyzése. Mindez pénzbe kerül, és a procedúra több hónapig, évig is eltarthat. Ha közben sem fizet a tulajdonos, folyamatosan indulhatnak ellene az újabb eljárások. A végén elárverezhetik az ingatlant, és így jut hozzá a társasház a közös költség tartozáshoz, kamathoz és a kifizetett illetékhez, megelőlegezett végrehajtási költségekhez. Erre azonban több évig kell várni. Előfordul, hogy az árverés is eredménytelen, mert addigra már több szolgáltatónál is tartozás terhelheti az ingatlant. A Szervezeti és Működési Szabályzatban szabályozva, illetve egyedi közgyűlési határozattal a közös képviselő rendelkezhet arról, hogy a Földhivatalban jelzálog joggal terheljék meg azt az ingatlant, melynek a tulajdonosa legalább hat hónapnak megfelelő közös költséggel tartozik a társasháznak. A közös képviselő jelzálog-feljegyzési joga "csak" biztosíték a tartozás kiegyenlítésére, nem minden adós tulajdonost késztet fizetésre. Azért ez önmagában alig-alig eredményes, ugyanakkor alkalmanként mintegy húszezer forintba kerül. (Folytatluk.) TÁJÉKOZTATÓ Bábolna Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot és a helyi vállalkozókat, hogy a labdarúgó-bajnokság befejezése után megújul a bábolnai sporttelep. A felújítás keretében az alábbi munkákra lehet pályázni: - labdafogó hálók elhelyezése, - betonozás felújítása, - tetőszigetelés felújítása, - nyílászárók cseréje, - kerítés felújítás folytatása, - homlokzat szigetelése, - homlokzat festése, - padülőke készítése, - 2 db kispad készítése, - új öltözők építése, - új öltözők alépítményi munkája, - új öltözők közművesítése. Fenti munkákról részletes tájékoztatást a hivatal építésügyi előadóitól ( ), illetve a sportreferenstől ( ) lehet kérni május 31-ig. A munkák várható kezdési ideje: június. Reméljük a munkák befejezte után a sportolni vágyókat és a sportkedvelőket megújult, modern környezet fogadja, szurkoljunk továbbra is együtt, hajrá BSE/ Hajrá Bábolna!

6 6. oldal május Országgyűlési választások Bábolnán is lezajlottak a évi országgyűlési választások. A szavazásra jogosult választópolgárok április 9-én reggel hat órától este hét óráig járulhattak az urnák elé. A Szennay István jegyző úrtól kapott információk szerint a korábbi évek gyakorlatának megfelelően négy szavazókörben folytak a választások a Bábolnai Általános Iskola épületében. A lebonyolítás ezúttal is zavartalan volt, rendbontás, rendzavarás nem történt, választási csalás gyanúja miatt sem érkezett bejelentés. Az eredményeket tekintve a 2990 választásra jogosult állampolgárból 2083 fő jelent meg, ez az átlagnál jóval magasabb, 69,6 %-os részvételi arány db érvényes szavazat született, ami azt jelenti, hogy összesen 9 szavazat volt érvénytelen, mely az összes leadott szavazat fél százalékát sem érte el. Az egyéni képviselőjelöltek körében Bábolnán a legtöbb voksot Keleti György (MSZP) kapta 1304 szavazattal, mely az összes bábolnai szavazat 62,9 %-a, a második legtöbbet, 530 db-ot (21,5 %) Lázár Mózes (FIDESZ-KDNP) szerezte, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Takács Flóra (SZDSZ) állhatott fel 151 szavazattal (7,28%). A listára leadott szavazatok esetében az MSZP 1285 voksot (61,9 %), a FIDESZ-KDNP 532-t (25,6 %), az SZDSZ pedig 159 szavazatot (7,66 %) kapott. Az országgyűlési választás Bábolnán az első fordulóban eredményes volt, és mint később kiderült, a Komárom- Esztergom megyei 3. számú egyéni választókerületben is - melynek városunk is része - a választás érvényesnek és eredményesnek bizonyult. Ennek következtében Keleti György az első fordulóban megszerezte a mandátumot a szavazatok 50,2 %-ával, így térségünkben nem volt szükség második fordulóra. A választások második fordulóját követően derült aztán ki, hogy dr. Horváth Klára, településünk polgármestere az elkövetkezendő négy évben is parlamenti képviselőként tevékenykedhet. A szavazásra jogosult választópolgárok április 9-én reggel hat órától este hét óráig járulhattak az urnák elé. A mozgó urna azokhoz is eljutott, akik idős koruk vagy egészségi állapotuk miatt nem tudtak a szavazóvóhelyiségben megjelenni. Burgenlandi várak Iskolánk pedagógusainak egy része családtagjaikkal együtt tantestületi kiránduláson vett részt a tavaszi szünetben. A három napos út alatt ragyogó napsütésben, minden utazási igényt kielégítő autóbusszal, számos, a magyar történelemmel kapcsolatos ausztriai emlékhelyeket látogattunk meg. Gyönyörű tájakon, csodálatos várakat, kastélyokat láthattunk. Az első napon Frauenkirchent a híres búcsújáróhelyet, a Fertőtó gyönyörű panorámáját, Eisenstadtban az Észterházyak kastélyát tekintettük meg. A nap zárásaként Haydnnak, a híres osztrák zeneszerzőnek mauzóleumánál voltunk. A következő napot egy városi sétával Mattersburgban kezdtük. Fraknó várát, Ausztria legnagyobb középkori erődítményét fedezhettük fel még aznap. Az esti órákban tértünk vissza szálláshelyünkre Kőszegre. Reggeli után a Kőszegtől nem messze található, festői szépségű Léka várát kerestük fel. A vár falai igazi középkori hangulatot idéztek fel, amelyeket átjárt a lovagi kor szelleme. A vártúra Borostyánkő várának megtekintésével folytatódott, majd Güssingben Batthyány-Stratmann László emlékhelyével ismerkedtünk meg. Az ausztriai helyszínek látogatása mellett volt időnk Kőszeg városát is megtekintenünk, sőt az ínyencek még a helyi kulináris élvezeteknek is hódolhattak. Az utazási iroda alaposan felkészült munkatársainak köszönhetően három csodálatos napot töltöttünk el együtt. Terveink szerint folytatjuk majd az utazásokat, és reméljük, hogy minél többen tartanak majd velünk ezekre a túrákra. Hrubi Ferenc FÓRUM

7 2006. május 7. oldal Szolidaritás Klub Bábolnán Több bábolnai és Bábolnához kötődő értelmiségi és valamikor a Bábolna Rt.-nél vezető pozíciót betöltő, Bábolnán élő munkás és jelenleg munkanélküli polgár május l-jén megalapította a Bábolnai Szolidaritás Klubot. A klubba összejárók a szolidaritás alapjain, a szociálliberális értékek mentén próbálnak együtt gondolkodni Bábolna jelenéről és hosszú távú jövőképéről, annak gazdasági és társadalmi lehetőségeiről. Mert Bábolnán nem a szemben állásra, hanem a különböző társadalmi csoportok, politikai nézeteket vallók egyetértésére van szükség ahhoz, hogy valamennyiünk számára megnyíljon a felemelkedés esélye. Júniusban útjára indítanánk a Találjuk ki közösen Bábolnát mozgalmat, melyről a következő lapszámban részletesen tájékoztatnánk városunk polgárait. Böröcz Sándor szervező Ismét rajtunk múlt! - SZDSZ (Köszönet bábolnaiak) - Köszönjük mindazon bábolnai szavazóknak a szavazatait, akik az SZDSZ Magyar Liberális Párt területi listájára, és képviselőjelöltünkre, a fiatal és szimpatikus lakács Flórára adták voksaikat! - Továbbá köszönjük a bábolnai szavazóknak, hogy 70%-uk élt szavazati jogával, és jelent meg az urnáknál szavazásra. - Köszönjük azoknak a szavazóknak is, akik a koalíciós kormányzásban bízva továbbra is bizalmat szavaztak az MSZP, és SZDSZ pártjainak, az ország további fejlesztéséhez, építéséhez, beruházásaihoz, munkahelyteremtő és infrastrukturális munkáihoz. - Gratulálunk a győztes MSZP-nek, és Gyurcsány Ferencnek, aki újból kormányt alakíthat, méghozzá koalíciós kormányt, szocialista-liberális kormányt. A két párt koalíciója az összefogásra, a további együttmunkálkodásra és kölcsönös bizalomra épül, hogy az ország dolgait rendezzék, és új pályára állítsák a fejlesztéseket, a megkezdett reformokat. További nagy feladat az egészségügy átalakítása, a közigazgatás átalakítása, ésszerűsítése, az adók további csökkentése, és a gazdaság rendbetétele. - Gratulálunk polgármesterasszonyunknak, dr. Horváth Klárának is, aki az MSZP területi listájáról került ismét parlamenti képviselőként a Tisztelt Házba. Sok sikert és jó munkát kívánunk neki, reméljük, hogy értünk, bábolnaiakért sikeresen és eredményesen fog munkálkodni. - Végül, és nem utolsó sorban saját házunk tájáról is, az SZDSZ-ről is összefoglalva az elért eredményeket: Országosan az SZDSZ Magyar Liberális Párt 6,5%-ot ért el, amellyel megerősödve kerültünk be ismét, és biztosan a Parlamentbe! - Komárom-Esztergom megyében az SZDSZ Budapest után a legjobb eredményt érte el a megyék között, és szintén a fejlődés jelei mutatkoznak. Az SZDSZ Bábolnán is eredményesebb volt, majd megduplázódott a liberális szavazóink száma, mind a területi, mind az egyéni listára leadott szavazatok számát tekintve több mint 7,5% volt. - Köszönjük szavazóinknak akik: több szavazatot - több SZDSZ-t, több bizalmat adtak nekünk, és jelöltünknek, Takács Flórának, aki nevében is tisztelettel köszönjük a bábolnai sok-sok szavazatot! Örülünk, hogy mi nem a két nagy párthoz hasonlóan több ezer milliárdos ígéretekkel, és az ég rózsaszínre való festésével kampányolva, a realitásokon, és az élethez igazodó programunkkal értünk célba eredményesen. Reméljük, hogy a koalíciós kormányban fontos, és jelentős területeken tudjuk munkánkat végezni, és programunkat megvalósítani a lehető leghatékonyabban, legeredményesebben a magyar emberek, és az ország érdekében. Több SZDSZ - kevesebb adó; élhetőbb vidék; élhetőbb környezet; jobb egészségügy; hatékonyabb közigazgatás; több munkahely; fejlettebb gazdaság. Mi, liberálisok ezért kívánunk dolgozni - itt Bábolnán! Köszönjük párttagjainknak, szimpatizánsainknak, és minden liberálisan gondolkodó Bábolna és környékbeli embernek a munkáját, megértését, amelyet a választási kampány során tanúsítottak! Köszönjük a szavazatokat! Verszai Attila elnök MEGHÍVÓ A Bábolna Városi Óvoda és Bölcsőde szeretettel vár mindenkit június 3-án (szombaton) az óvoda udvarán 9 órától tartandó GYERMEKNAPI RENDEZVÉNYÉRE. Programjaink - 9 órától Zenés műsor - Játszóházi tevékenységek - Egész délelőtt folyamán játszópark használata A programok ideje alatt a Szülői szervezet által működtetett büfé várja a gyerekeket. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! Építkezik? Felújít? Válassza a minőséget! Megújult széles választékkal várunk minden érdeklődőt két szinten, több mint 100-féle csempével és járólappal. - spanyol, olasz, cseh és lengyel konyhai és fürdőszobai csempék, - kül- és beltéri járólapok, - szaniterek (mosdók, WC-k), - zuhanykabinok (üveg, plexi) és tálcák - kádak, - ragasztók, fugázók - laminált parketták (ragasztós, pattintós, clikkes), - fürdőszobai bútorok Akció: -10% Csempék és járólapok már 1600 Ft-tól. Minden színben és méretben. Ingyenes házhoz szállítás Nagyigmánd, Kossuth L. u. 9. Tel.: 34/ Mobil: 06-30/ Nyitva: hétfőtől péntekig: ig, szombaton: ig = = : ^ = = ^ = : BÁBOLNAI

8 8. oldal május IRODALOM - IRODALOM - IRODALOM - IRODALOM 85 éve született Romhányi, a rímhányó Romhányi József A rímhányó Romhányiként emlegetett zseni pimasz éleslátásával szinte egyszerre mutatott rá emberi gyengeségeinkre és a magyar nyelv nagyszerűségére. Véleményét, intelmeit gyakran rajzfilmfigurák vagy kedves állatkák szájába adta, s bármily könyörtelen véleménynyel is bírt rólunk, nevettünk briliáns humorán. A költő, író, műfordító Nagytétény szülötte, március 8-án látta meg a napvilágot. Tanulmányait a Székesfővárosi Felsőbb Zenei Iskolában végezte, s életét végig is kísérte a muzsika, bár maga a szavak facsarásához is remekül értett ben került a Magyar Rádióhoz, ahol dramaturgként kezdett dolgozni től viszszatért a zene területére, ugyanis az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság művészeti vezetője lett között pedig a Magyar Televízió szórakoztató rovatának lett szintén művészeti vezető től haláláig a Rádió Zenei Főosztályának dramaturgjaként dolgozott. Évtizedekig vezette a szórakoztató zenei szerzeményeket elbíráló úgynevezett sanzonbizottságot, és ő írta meg több magyar opera szövegkönyvét is, valamint lefordított számos operalibrettót. Több komolyzenei műnek, így Sugár Rezső: Hunyadi c. oratóriumának (1953), Horusitzky Zoltán: Báthory Zsigmond (1960) és Ránki György: Muzsikus Péter (1963) című operájának volt Romhányi József a szövegírója. Fordításai közé tartozik Gluck: Orfeusz, Rossini: Ory Grófja, Orff Az okos lány). S nem csak fordított, írt is. Számos operett- és kabaréműsor versei fűződnek nevéhez. S ami nevéhez fűződött, az már szinte azonos volt a sikerrel is. Verseit bájos, könnyed, intelligens humor lengi át, mi egyaránt szórakoztató a gyermekek s a felnőttek számára. Muzsika hangjai gálaest A Bábolnai Játékszínben került sor április 29-én este hét órai kezdettel a Muzsika Hangjai című, immár hagyományosnak számító zenei gálaestre. A szervezők Bravúros verselési technikával szó- és rímjátékok ezreivel tűzdelte tele műveit, amiért országszerte rábiggyesztették a "Rímhányó" jelzőt. Játékos állatversei máig sokat idézett kedvencei a rádió és tv szórakoztató adásainak. Olyan közkedvelt televíziós animációs filmeknek írta a szövegét, mint pl. a Mézga Aladár különös kalandjai; Kérem a következőt -,,Dr. Bubó", vagy elég az amerikai William Hanna és Joseph Barbara rajzfilmjeire utalni (pl. Flinstone-család), melyek magyar változatai általa lettek jobbak az eredeti változatoknál. Ö fordította le a T S. Eliot költeményei alapján készült Macskák c. musicalt is, de a gyermekkönyvekkel is maradandót alkotott ban érdemes művész lett, mely elismerésnek nem örvendhetett sokáig, mert május 7-én meghalt. Főbb munkái: Mese az egér farkincájáról (verses mese, Bp., 1966) Tíz pici coca (verses képeskönyv, Bp., 1969) Mézga Aladár különleges kalandjai (fantasztikus r., Bp., 1974) Doktor Bubó (humoros, rajzos elbeszélésciklus, Ternovszky Béla rajzaival, Bp., 1979) Szamárfül (szatirikus versek, (P-, 1983). Forgatókönyvei: Denevér Házasság szabadnappal Kérem a következőt! 1. Kérem a következőt! 2. v Ludas Matyi Emlékezzünk a költőre egyik kedves versével. Romhányi József: Medve-tanköltemény Felmordult a medve a sok rossz mackóvers hallatán: - Ez mind kontár! Sarlatán! Mit gügyögnek, locsognak szerencsétlen bocsoknak! Oly negédes némelyik, ezúttal a Győri Filharmonikus Zenekar és a Győri Nemzeti Színház zenekarának művészeiből alakult Bolero Fúvósegyüttest hívták meg vendégszereplésre, akik kitűnően játszották mind a klasszikus komolyzenei, mind pedig az ugyancsak klasszikusnak számító, de modernebb, könnyedebb zenei műveket. Az est másik vendége a méltán világhírű zongoraművész és zeneszerző, Vukán György volt, aki hogy már szinte émelyít. Te szent múzsa, irgalmazz, milyen ócska rímhalmaz! Minden sorvég szinte önként adódik. Majd én írok egy igazit, valódit: - Dörmeg-dirmeg a vén medve, mert ma cudar ám a hangulata. Csípi darázs, marja bolha, vidor kedve mitől kerekedne? Mikor ma a kasba nézett, nem talált egy nyalás csemegét. Szeder, málna? - Sehol semmi. Mit lehetne akkor vacsorázni? Hogy ne haljon szegény éhen, szundikál majd egész gyertyaszentelőig. Kézbe kapta e verset egy lektor, aki tanult némi verstant egykor. És most újra letette a vizsgát, összeírta a rím-hiánylistát: Kedve volna mézet enni télen. A többit eldobta. Bőszült is miatta. Ezt viszont kiadta. Összeállította: Veresné Szkocsek Mária erre az előadásra elsősorban a dzsessz műfajából válogatott, de a Boleró Fúvósegyüttessel közös produkcióban saját szerzeményét is eljátszották. Az előadás során a zeneszerző és zongorista kitűnő humorával is szórakoztatta a szépszámú közönséget. H. R

9 2006. május 9. oldal Koncert fiataloknak Takács Irén: Az édesanya Ha beteg vagy, fáradt, És ha gyötör a bánat, Betakar, vigasztal, Megveti az ágyad. Szeresd ezért nagyon Az édesanyádat! József Attila: Nem tud úgy szeretni Nem tud úgy szeretni a világon senki Mint az édesanyám tud engem szeretni. Akármit kívántam megtette egy szóra, Még a csillagot is reám rakta volna. Mikor a faluban iskolába jártam, Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam. El nem tűrte volna ő azt semmi áron, Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon. Éjjel - nappal őrzött mikor beteg voltam, Magát nem kímélte, csak értem aggódott. Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében Öröm könnyek égtek, s csókolva becézett. Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat, Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot. Lássak a szemében boldog örömkönnyet, Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek. Nemcsak a tavasz, de az év egyik legszebb ünnepe is az anyák napja! Ezen a napon, május első vasárnapján minden gyermek és felnőtt az édesanyját köszönti! Ez a nap csak az övék, őket ünnepeljük, nekik mondunk köszönetet mindazért a sok szeretetért, fáradozásért, segítségért és gondoskodásért, melyet egész évben nyújtanak nekünk, gyermekeiknek! A bábolnai zeneiskola minden évben koncertet ad az óvodás- és iskoláskorú gyerekeknek, azzal a céllal, hogy megkedveltessék, megismertessék a fiatalokat a komolyzene szépségeivel. Ez idén sem történt másképpen, csupán annyi volt a különbség, hogy ebben az évben nem a zeneiskola növendékei, hanem a Veiner Leo Szinfonikus Kamarazenekar adott koncertet. Bár azért bábolnai kötődése is van a zenekarnak, hiszen a karmester nem más, mint Bánfi Balázs, akit sokan ismerhetnek a Bábolna- Acs Ifjúsági Fúvószenekarból. A hallgatóság láthatóan nagyon élvezte a koncertet, amit a szervezők megpróbáltak még érdekesebbé tenni azzal, hogy a vállalkozó szellemű gyerekek egy-egy zeneszám erejéig beülhettek a zenészek közé. Az élményt még fokozta, hogy a szünetekben apró játékokkal, találós kérdésekkel szórakoztatták a fiatalokat, a helyesen válaszolók pedig apró ajándékot vehettek át. A koncert végén pedig lehetőség volt arra, hogy az apróságok közelebbről megtekintsék a hangszereket. Bánfi Balázs, Anyák napja Az édesanya minden gyermek és felnőtt szívében különleges helyet foglal el. Ő az, akihez örömünkben, bánatunkban először fordulunk, ő az, aki számára mindig mi, a gyerekei vagyunk a legfontosabbak. Jelenléte, munkája életünk része. Gyakran észre sem vesszük, mennyit fárad, hogy az asztalon legyen kedvenc süteményünk, hogy mindig legyen tiszta ruhánk, meleg, biztonságot jelentő otthonunk. Számára mindez természetes, annyit kér csupán, hogy legyünk jó gyerekei. Egészen pici gyermekként hozzá futunk, ha sérelem ér, érte kiáltunk, ha félünk, belé kapaszkodunk, ha elesünk, őt hívjuk, ha rosszat álmodunk, az ő ölében húzódunk meg, ha megnyugvást keresünk. Aztán elkezdünk felcseperedni, iskolások leszünk. Minden reggel édesanyánk indít útnak, ő készíti el a tízórainkat, minden reggel tiszta ruhát ad ránk. Amikor hazaérünk, megkérdezi, milyen volt a nap az iskolában. Kivel barátkoztunk össze, ki bántott, milyen öröm vagy bánat ért. Ha nevetünk, velünk nevet, ha sírunk, velünk együtt sír. Akár mellettünk van, akár távol tőlünk, folyamatos aggódás az élete, minden percben félt és óv, dicsér és megszid, ha kell, támogat vagy eltilt, de bármit is tesz, szeretetből teszi és azért, mert nem akarja, hogy fájdalom vagy csalódás érjen bennünket. Amikor kisgyerek voltam, nem értettem, miért van az, hogy amit a legjobban szeretnék, éppen azt nem engedi meg nekem. Ma már tudom, hogy sokszor butaságot akartam csinálni, olyat, ami egyáltalán nem vált volna hasznomra, sőt! Sok fájdalomtól megkímélt engem az akkor szigorúnak tűnő döntéseivel. Azt hiszem, minden nap hálát kell adnunk az édesanyánkért, mert talán a legtöbbet neki köszönhetjük. S bár egy nap kevés BÁBOLNAI FÓRUM a zenekar karmestere kiemelte, hogy a zeneszámokat úgy válogatták össze, hogy az az ilyen fiatal korosztály számára is érdekes legyen. Feltehetően a szervezők célt értek, hiszen a szabadidőközpontból sok, láthatóan jókedvű, vidám kisgyermek távozott. Mucsi Tamás ahhoz, hogy az egész éves fáradalmakat megköszönjük, de ez a nap legyen legalább olyan, hogy érezze a szeretetünket és azt, hogy mennyire fontos nekünk. S bár vannak napok az évben, amikor nem sikerül jónak lennünk, amikor bánatot okozunk neki, amikor elfelejtünk figyelni rá, de van egy nap, amiről sosem feledkezünk meg. Ez az ünnep nagyon régi, már az ókori Görögországban is tartottak tavaszi ünnepségeket az anyák tiszteletére. Akkoriban az istenek anyjának, Rheának adóztak tisztelettel. A történelem során később is mindig volt egy olyan nap, vagy ünnep, amikor az anyákat is köszöntötték. A kereszténység elterjedésével az anyaszentegyház tisztelete került előtérbe, mivel ez adja az életet és véd meg minden ártalomtól. Az idő folyamán az egyházi ünnep egybefonódott az anyák napja megünneplésével. A philadelphiai Anna Jarvis nevéhez fűződik az anyák napjának hivatalos ünneppé tétele ben lett az Egyesült Államokban nemzeti ünnep, ott május második vasárnapján köszöntik az édesanyákat. Ez az ünnep az első világháború után gyorsan népszerűvé vált Európában is, köszönhetően a virágkereskedők szervezeteinek, akik elsőként kezdték propagálni az akkor már Amerika szerte elterjedt ünnepet. Dániában, Törökországban, Belgiumban, Ausztráliában, Olaszországban és Finnországban az egyesült államokbeli hagyományoknak megfelelően május második vasárnapjára tették az anyák ünnepét. Magyarországon az ünnepet a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosította meg, a májusi Mária-tisztelet hagyományával öszszekapcsolva. Az első anyák napi köszöntést 1925-ben szervezték meg, majd három évvel később egy miniszteri rendelet a hivatalos iskolai ünnepélyek közé sorolta ezt a napot. Hazánkban tehát május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat. És még valami: ne feledkezzünk meg a NAGYMA MÁKRÓL sem! Összeállította: Veresné Szkocsek Mária

10 10. oldal május "Az egészség nagy kincs, az egyetlen, amely arra érdemes, hogy ne csak időt, verejtéket, fáradtságot, vagyont vesztegessünk rá, de még az életünket is kockára tegyük a nyomában: hiszen nélküle az élet csak szánalmas botrány, nélküle kéj, bölcsesség, tudomány, erény elfakul és elernyed..." (Montaigne: Bölcsességek könyve) LEGFONTOSABB A MEGELŐZÉS Iskolánkban az idei tanévben is pályázaton nyert pénzből tudtuk megvalósítani az "Egészségfejlesztési- és drogprevenciós foglalkozásokat. A pályázat három területre írt elő megvalósítandó feladatokat. Melyek voltak ezek? 1. A tanulókra vonatkozó foglalkozások, melyek elsősorban az önismeretre, a helyes döntéshozásra, és a pozitív Énkép fejlesztésére vonatkoztak. Igyekeztünk véleményalkotásra, egymás jobb megismerésére, a baráti kapcsolatokra kitérni a csoportfoglalkozásokon. 2. A második terület a szülőket szólította meg, de sajnos a két alkalommal meghirdetett megbeszélésre csak kevesen jöttek el. Erintett témák: Első alkalommal: - A hazai drog-és alkoholproblémák gyermek- és fiatalkorúak esetében -A drogproblémák megelőzésének lehetőségei a családban - A szülők nevelési stílusa - Játékos feladatok, beszélgetés Néhány gondolat az elhangzott megbeszélésről. Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetről felmérésének eredménye es évek közepétől készültek felmérések a fiatalok körében a tiltott drogfogyasztás elterjedéséről, de ekkor még csak a probléma jelenlétét voltak képesek regisztrálni ben Magyarország, bekapcsolódott egy európai kutatócsoportba, és ben kiegészítő adatfelvétel történt. A középiskolásokról rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy az es évtized második felében az évtized elejéhez képest közel kétszeresére növekedett a tiltott szerek életprevalencia értéke. Legelterjedtebb drog a Marihuána Jelentős még az LSD és más hallucinogének, valamint az Ecstasy elterjedtsége. A felnőtt népesség körében (19-65 év) az első reprezentatív mérés 2001-ben készült, ennek alapján a felnőtt lakosság 6.5%-a használt már élete során valamilyen drogot ban megismételték a kutatást A megkérdezettek 11,4 %-a használt már életében valamilyen drogot. A legális szerek közül legnépszerűbb az alkoholfogyasztás, de a megkérdezettek közel fele dohányzott a felmérés előtti hónapban. A felnőtt népesség tiltott droggal való találkozása 25 év előtti, átlagosan 19,5 éves. -Az elsőként használt szer a kannabisz származékok, 77%-a először Marihuánát, vagy Hasist próbált. -A második és harmadik helyen az Ecstasy, Hl. az amfetamin állt - Negyedik helyen az LSD. A tiltott szerfogyasztás elsősorban a férfiakra, és a fővárosban jellemző. A fiatalok körében (14-16 év) 2003-ban végzett kutatás eredménye: A megkérdezettek 24,7%-a fogyasztott már életében valamilyen drogot. A tiltott szerfogyasztás magas gyógyszerfogyasztással egészül ki. (Nyugtatók, altatók). Egyetemisták körében a kannabisz a legnépszerűbb 33,2% használta. A kipróbálás leggyakoribb életkora év. A kábítószer-használat elterjedtsége nö-~ vekszik a PLÁZA-látogató fiatalokkal. A plázában hetente többször megforduló diákok körében a használat értéke kétszerese a korosztályra jellemző értéknél. A drogfogyasztás specifikus csoportokban. Nevelőintézeti fiúk 71%-a fogyasztott. A party drogok (ecstasy, LSD) fogyasztása 10- szer olyan elterjedt, mint az iskolás népességben. Az elektronikus zenét hallgató partikat látogató fiatalok körében több mint húszszorosa a többi populációhoz képest, 90% használt már valamilyen drogot. A megkérdezettek 60%-a férfi volt, átlagéletkor 23 év, és a fiatalok fele értelmiségi családból származott Második alkalommal - A kiskorúak sértetté, áldozattá válása, a megelőzés lehetőségei. Előadó: Csonkáné Huszár Anita rendőr százados osztályvezető A harmadik terület a pedagógusok részére szólt, ahol a stressz-helyzetekről és azok kezeléséről beszéltünk dr Dévai Margit szakpszichológus segítségével. Fontos lenne az egészség -és személyiségfejlesztés témával még többet foglalkozni, mert a mindennapokban gyakran állunk szembe a fiatalok deviáns viselkedésével. Ennek megoldását csak a szülők segítségével tudjuk megoldani, ami mindannyiunk közös feladata. Ha egy gyerek Ha egy gyerek szidalomban él, megtanulja az ítélkezést. Ha egy gyerek haragban él, megtanulja a harcot Ha egy gyerek félelemben él, megtanulja a rettegést Ha egy gyerek szánalomban él, megtanulja az önsajnálatot Ha egy gyerek gúnyban él, megtanulja a szégyent Ha egy gyerek féltékenységben él, megtanulja az irigységet Ha egy gyerek szégyenben él, megtanulja a bűnbánatot Ha egy gyerek bíztatásban él, megtanulja az önbizalmat, Ha egy gyerek megértésben él, megtanulja a türelmet, Ha egy gyerek dicséretben él, megtanulja az önbecsülést, Ha egy gyerek megértésben él, megtanulja a szeretetet, Ha egy gyerek helyeslésben él, megtanulja magát szeretni, Ha egy gyerek elismerésben él, megtanulja hogy jó ha célja van, Ha egy gyerek önzetlenségben él, megtanulja a nagylelkűséget, Ha egy gyerek őszinteségben él, megtanulja mi az igazság, és a becsület, Ha egy gyerek biztonságban él, megtanulja, hogy bízzon magában és másokban Ha egy gyerek barátságban él, megtanulja, hogy jó a világban élni, Ha egy gyerek nyugalomban él, megtanulja megtalálni a saját békéjét. A te gyereked miben él? Dorothy Law Noltte Bierbauer Imréné szaktanár BÁBOLNAI FÓRUM

11 2006. május 11. oldal Április 22-én szombaton osztrák testvértelepülésünkről Sieghartskirchenből egy autóbusznyi önkéntes tűzoltó érkezett Bábolnára, hogy megismerkedjenek településünk nevezetességeivel, és a nemrég létrejött Bábolna-Ács önkéntes tűzoltó egyesület működésével. A népes társaságot dr. Horváth Klára polgármester és Bihari Gábor alpolgármester fogadta bábolnai önkéntes tűzoltók társaságában az önkormányzat épülete előtt, majd a Polgármesteri Hivatal nagytermében köszöntötték a vendégeket, Ezt követően a két autóbusznyi csoport Ácsra utazott, hogy megtekintsék a nagyközség tűzoltó laktanyáját, és annak felszerelését. Az osztrák és bábolnai önkéntes tűzoltókat Kosztolányi István, a Csermák Hugó Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke köszöntötte az ácsi tűzoltóság épületénél. Bemutatta az egyesület tevékenységét, működését, majd a vendégek megtekintették az ácsi "lánglovagok" Önkéntes tűzoltók Ausztriából műszaki eszközeit. Az osztrák tűzoltók számára a látott eszközök nyilván inkább muzeális értéket képviseltek, némelyek meg is mosolyogták azokat, de mindenesetre elismeréssel nyilatkoztak arról, hogy a már-már elavult technikával is képesek segíteni a bajba jutottakon. Az egész napos program további részében az ácsi Dunapartra kalauzolták a vendégeket, ahol a Föld Napja alkalmából a komáromi Élettér Alapítvány, valamint az Ácsi Bakancsos Klub szervezésében zajlottak különféle szabadtéri családi rendezvények. Ennek keretében a komáromi hivatásos tűzoltók tartottak látványos bemutatókat, így ennek apropóján látogattak ide önkénteseink. A látottak rendkívüli érdeklődést váltottak ki testvértelepülésünk tűzoltóiból, minden kisebb-nagyobb technikai megoldást aprólékosan szemügyre vettek, és különös figyelemmel hallgatták hivatásos kollégáik előadását munkájukról. Sieghartskircheni vendégeink vezetője lapunk Az osztrák és bábolnai önkéntes tűzoltókat Kosztolányi István, a Csermák Hugó Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke köszöntötte az ácsi tűzoltóság épületénél. Vendégeink az ácsi Duna-parton ismerkedtek a komáromi tűzoltóság modern eszközeivel Az osztrák tűzoltók a Szent Flórián szoborral ajándékotok meg a bábolnai önkénteseket számára elmondta, hogy utolsó látogatásuk óta mind technikailag, mind pedig szemléletben komoly előrehaladást tapasztaltak a magyar tűzoltóság munkájában, mely egyre inkább kezdi megközelíteni az osztrák tűzoltók tevékenységét. A Duna partján elfogyasztott ebédet követően vendégeink visszajöttek Bábolnára, és itt ismerkedtek településünk nevezetességeivel, jókat sétáltak a szép környezetben. A program befejezéseképpen a társaság Ölbőre utazott, ahol zenés vacsorával várták őket vendéglátóik. Hantos Péter Szentmisék rendje Nepomuki Szent János Római Katolikus Templom, Bábolna MÁJUS 4-én csütörtökön szentmise elmarad 7-én vasárnap órakor szentmise - húsvét 4. vasárnapja 11-án csütörtökön 18 órakor szentségimádás 14-én vasárnap órakor szentmise - húsvét 5. vasárnapja 18-án csütörtökön 18 órakor szentségimádás 21-én vasárnap órakor szentmise-elsőáldozás 25-én csütörtökön 18 órakor szentségimádás 28-án vasárnap órakor szentmise Urunk mennybemenetelének ünnepe A szentmiséket celebrálja: Varga Imre plébános (tel..: 20/ Sekrestyés: Árvái Lászlóné Magdika (tel.: ) Kántor: Bogdán Gábor zenetanár (tel.: 34/ ) A szentmisék időpontja változhat. Az aktuális időpontot a BTV közli hetente a TXT 631. oldalán. BÁBOLNAI FÓRUM

12 12. oldal május Versmondó verseny iskolánkban a költészet napján Immáron hagyományként április 11-én, a költészet napján híres költőink, íróink előtt tisztelegve versmondó versenyt hirdettünk iskolánk felső tagozatosai számára. Ebben az évben harminc verset, irodalmat szerető tanulónk mérte össze tudását. Nagy örömünkre szolgált, hogy ilyen magas volt a jelentkezők aránya, hiszen az iskolai tanórákon nem tanult költeménnyel lehetett csak nevezni, tehát már a vers kiválasztása is keresésre, olvasásra ösztönözte a diákokat. Mindannyian Az 5-6. évfolyamosok közül 1. Róth István 5/a osztályos tanuló A 7-8. évfolyamosok közül 1. Macsuga Gréta 8/c osztályos tanuló lett megtapasztalták, hogy a megfelelő költemény kiválasztása nem egyszerű feladat, hiszen nemcsak elmondani kell a szöveget, hanem értelmezni is, és ennek megfelelő érzelmi töltéssel tolmácsolni. Egy-egy ilyen alkalommal derül ki az is, hogy mennyi buktatót rejteget a szereplés, a mások előtti megnyilatkozás. Valamennyien jól "vizsgáztak", sok szép verssel és tapasztalattal gazdagodtak. S miközben kollégáimmal hallgattuk a gyerekeket, nagyon is igaznak gondoltuk Babits szavait:,,mindenik ember szívében dal van, I és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, / az hallja a mások énekét is szépnek." A legjobb eredményt elért tanulók: 5-6. évfolyam: 1. Róth István 5/a oszt. 2. Bodányi Anett 6/b oszt. Mészáros Nóra 5/a oszt. 3. Németh Kristóf 6/b oszt. Popovics György 5/a oszt évfolyam 1. Macsuga Gréta 8/c oszt. 2. Szilágyi Laura 8/a oszt. 3. Lakatos Renáta 8/a oszt. Skultéti Dalma 8/c oszt. Veresné Szkocsek Mária magyartanár ISKOLAI HÍREK Matematika versenyek a 2005/2006-os tanévben Ebben a tanévben három országos szervezésű matematika versenyen vettek részt tanulóink. A versenyek több lépcsősek voltak. Először a helyi fordulókat szerveztük meg. Innen csak egy bizonyos ponthatár felett teljesítő tanulók juthattak tovább a megyei döntőkbe. A versenyek népszerűek voltak, annak ellenére, hogy a matematika nem számít a könnyű tantárgyak közé. Egy-egy helyi fordulón résztvevők száma elérte az főt. Eredmények: Zrínyi Ilona Országos Matematika Verseny A megyei fordulón egy-egy évfolyamon résztvevők száma idén is fő között mozgott. A népes mezőnyben iskolánk legjobb teljesítményt nyújtó tanulói: 4. évfolyam 69- hely: Szász Márton Gergő 5. évfolyam 25. hely: Popovics György 7. évfolyam 72. hely: Németh László 8. évfolyam 10. hely: Balázs Robin 49- hely: Czanek Anita A többiek tisztes helytállással a középmezőnyben végeztek: Vámos Gábor, Suhayda Anna, Kovács Zsófia, Mészáros Nóra, Pertl Gergő, Lengyel Csenge, Kúti Bence, Lengyel Dániel, Kovács Tünde, Tóth Kozma Kitti, Fehér Judit Kalmár László Matematika Verseny megyei döntőjének eredményei: 8. évfolyam 7. hely: Balázs Robin 12. hely: Czanek Anita A győri Gárdonyi Géza Tehetségfejlesztő Altalános Iskola és Óvoda által szervezett logikai levelezős versenyen 8 megye és a főváros tanulói vettek részt. Négy forduló után iskolánkból az országos döntőbe a következő tanulók jutottak: 5-6. korcsoport: Mészáros Nóra, Molnár Kitti, Popovics György, Lengyel Dániel 7-8. korcsoport: Nagy Ágnes, Balázs Robin, Fehér Judit, Czanek Anita A döntő időpontja: május 16. Kassai Éva Kálti Márk levelezős történelem verseny Balázs Robin 8/a osztályos tanuló az országos döntőbe jutott. AZ ÉN HŐSÖM címmel hirdetett versenyt a Magyar Posta Tanítványaink közül többen pályáztak, és az alábbi tanulókat részesítették jutalomban: 5/a osztály: Dezsényi Adél, Mészáros Kristóf, Mészáros Nóra. 5/b osztály: Kiss Anita, Kiss Fruzsina. 6/a osztály: Lengyel Csenge, Körmendi Kitti. 8/b osztály: Farkas Adrienn.

13 2006. május 13. oldal Tanulmányi versenyek Az idei tanévben is megrendeztük az alsós tanulók tanulmányi versenyeit. Április hónapban két tantárgyból: helyesírásból és matematikából mérték össze tudásukat tanulóink. A két versenyen száznál több kisdiák vett részt. Különösen az első alkalommal szereplő elsősök izgultak. A legjobb helyezést elért tanulóknak iskolánk igazgatója adta át az okleveleket és ajándékokat. Az évfolyamonkénti helyezést elért tanulók: Helyesírás: 1. osztály: 1. Pillér Attila; 2. Molnár Patrik; 3. Szabó Attila. 2. osztály : 1. Kráz Barnabás; 2. Suhayda Viola és Kocsis Vivien; 3. Péter Dániel. 3. osztály: 1. Balogh Eszter; 2. Vámos Gábor; 3. Sermesicz Anna és Molnár Dénes. 4. osztály: 1. Hermán Leona; 2. Nagy Nikolett; 3. Kovács Mónika. Matematika: 1. osztály: 1. Molnár Patrik; 2. Szabó Attila; 3. Mózer Viktor. 2. osztály: 1. Suhayda Viola és Németh Noémi; 2: Patkó Eszter; 3. Kiss Gergő. 3. osztály: 1. Molnár Dénes; 2. Vámos Gábor és Kajdi Xavér; 3. Mednyánszky Richárd. 4. osztály: 1. Szász Márton; 2. Kovács Zsófia és Suhayda Anna; 3. Nagy Gábor. Az utolsó verseny: Olvasás - május 10-én. A függöny felgördül A tanév elején ismét színházlátogatásra invitáltuk a felső tagozatos diákokat. A tatabányai Jászai Mari Színház bérletes előadásait látogattuk meg a 21 fős lelkes kis csapattal. Sajnos minden évben nehezebb tanulóinkat rábeszélni arra, hogy az ember életének szerves része kell, hogy legyen a művészet, a művészetek ismerete. A művészeti nevelés alapvető eleme a színházi nevelés is, hiszen a dráma mindig jelen idejű, az itt és most élményére épül. Fontos -, ha csak két felvonás időtartamáig is -, hogy belebújhassunk mások bőrébe, más szempontok szerint értékeljünk, esetleg a katarzis átélése után egy kicsit más emberként távozzunk a színházból. Természetesen nemcsak erkölcsi, emberi értékeket közvetít a színházi előadás. Megmutatja nyelvünk gazdagságát, sokszínűségét, bemutatja élő-szóban a nyelvi humort. S akkor, amikor a fiatalok szókincse egyre inkább beszűkül, amikor egyre több durvaságot tapasztalunk a mindennapi nyelvhasználatban, bizony egyre nagyobb szükség lenne rá, hogy a diákok más mintát is lássanak maguk előtt. Az idei évad előadásai nem nélkülözték a humort, a látványt, a vidámságot. Kitűnő rendezésben, korabeli jelmezekkel láttuk Shakespeare Sok hűhó semmiért című vígjátékát. Nestroy A talizmán című darabja és Brecht A szecsuáni jóiélek drámája a helyes emberi értékek, értékrend megtalálására, az igazi érzelmek fontosságára tanította a nézőket..noel Coward Vidám kísértet című komédiája az emberi gyarlóság középpontba állításával igazi szórakozást nyújtott. Remélem, sok -sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodtak tanítványaink is. Bízom abban, hogy aki fiatalként megszereti a színházat, abból színházat értő és szerető felnőtt válik. Ez úton mondok köszönetet az Iskolánkért Alapítványnak, amely támogatta az utazásunkat. Szeretném, ha a következő évadban még több tanulónk előtt gördülhetne fel ismét a függöny, s lehetnének mind többen részesei a színházi előadások nyújtotta csodálatos élményeknek. Veresné Szkocsek Mária " Természet! Emeld fel törvényedet, S mindenek hallgatni fogják beszédedet." Csokonai Vitéz Mihály Sikeres TermészetBUVAROK A XIV Kaán Károly megyei természet-és környezetismereti versenyt nagy izgalommal várták tanulóink. A versenykiírás szerint az iskolai forduló legjobb három helyezett tanulója vehetett részt a megyei megmérettetésen.. A felkészülés komoly kitartást, odafigyelést, jegyzetelést és szabadidő feláldozást jelentett a tanulóknak. Az iskolai kötelező törzsanyagon kívül rengeteg információval, ismerettel gazdagodtak tanulóink. A legjobban ismerik: - Kaán Károly életét - A Bükki Nemzeti Park jellemzőit - A tövisszúró gébicset - A keresztes viperát - A füleskuvikot - A csigaforgatót - A közönséges hódot - A magyar kőrist - A löszös lejtők növényeit - Az ürmös szikes puszták növényeit - A sziklafüves gyepek növényeit - A szurdokvölgyek növényeit. A Búvár újság "Útravaló" cikkeiben az év minden hónapjára jellemző leírásokat olvashattak a tanulók, így betekintést kaptak a természet gazdag világába. Megtudhatták, hogy melyik madár mikor költözik, mikor érkezik, milyen hangot ad, mikor kezdődik a nászrepülésük. Mi zajlik a folyók, tavak partján, hogyan szerzik táplálékukat az állatok, mi jellemzi a halainkat és kétéltűinket. Az erdő emeletei is sok titkot rejtenek, a madarak fészkelőhelyétől a talajban megbúvó gilisztáig. A rengeteg ismeret mellett mindig vidáman teltek a felkészülés órái, és jól összekovácsolódott a kis "Búvár" csapat. Kik képviselték iskolánkat a versenyen? 5. osztályból: Kovács Dorotytya 9/h., Kiss Fruzsina 2. helyezett, Trifusz Kamilla 7/h. 6. osztályból: Horváth Levente 10/h, Bodányi Anett 4. helyezett, Lengyel Dániel 7/h. Köszönöm a tanulók kitartó munkáját, szüleiknek a bíztatást és a segítő közreműködést. Bierbauer Imréné felkészítő tanár

14 14. oldal május Kapcsolatteremtő szeminárium Görögországban A Bábolnai Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat meghívást kapott Görögországba, április 9-13-ig egy országok közötti kapcsolatteremtő szemináriumra, amelyen Észtországot, Lengyelországot, Litvániát, Magyarországot képviselő fiatalok vettek részt a görögök szervezésében. A résztvevők országonként is különböző ifjúsági szervezetektől érkeztek Xanthiba, Görögország észak-keleti részén, a bolgár és török határhoz közel fekvő városába. Magyarországot három különböző ifjúsági szervezet képviselte, rajtunk kívül Pécsről és Nyírbátorból érkezett két-két fő. Az első napunk az utazás miatti izgalmakkal és fáradtsággal telt, hiszen Thesszalonikibe vasárnap a délutáni órákban érkeztünk és Xanthiig még előttünk állt egy három órás út autóbuszszal. Pihenésként egy órát töltöttünk Kavalában, az Égeitenger partján lévő városban, amelynek kikötőjében sétálgattunk az esti naplemente idején. Hétfőn délelőtt nekiláttunk szemináriumi teendőinknek, bemutattuk egymásnak ifjúsági szervezeteinket, fő tevékenységeinket, céljainkat, jövőbeni együttműködésünk lehetőségeit. Délután egy városnéző séta keretében felfedeztük a városban lévő látnivalókat, különösen az óváros szűk utcácskái és régi épületei nyerték el tetszésünket, majd az est folyamán csoportokban dolgoztunk tovább, olyan témákra specializálódva, mint pl. a munkanélküliség, környezetvédelem. A késő esti vacsora keretein belül tartottuk a multikultúrális estet, amelyen betekintést nyerhettünk a résztvevő országok kultúrájába, gasztronómiájába. Bennünket a görög ízek világa ejtett rabul: ízletes görög saláták, zamatos borok, feta sajt, tzatziki saláta, sovány húsok és számunkra kissé édes sütemények és különböző desszertek. Kedden délelőtt ellátogattunk a helyi önkormányzathoz, ahol nagyon szívesen fogadtak minket, és a polgármester úr- A magyar delegáció KIRÁNDULÁS Május 27-én, szombaton kirándulást szervezünk a Vas megyei Jeli arborétumba, ha meg tudunk tölteni egy buszt. Ismét virágzik a rododendron. Pápa belvárosát és az Európa hírű Kékfestő múzeumot is megnéznénk. Buszköltség: 1200,- Ft az önkormányzat támogatásával Indulás: Reggel 8 órakor a rendelő előtti parkolóból Érkezés az esti órákban. Bővebb információ, ill. jelentkezés Bérci Károlynénál személyesen, vagy telefonon (369330) az esti órákban. Pihenésként egy órát töltöttünk Kavalában. nak tehettünk fel kérdéseket, aki készséggel válaszolt mindenkinek, a helyi tv riportot készített rólunk és másnap viszontláthattuk magunkat a helyi újságban is. Később folytattuk munkánkat csoportjainkban, feladataink az egymás iránti toleranciáról, idegengyűlölet elleni küzdelemről szóltak, majd ebéd után elvittek bennünket Portó Lagosba, ahol meglátogattunk egy, a Görögországban élő törökök támogatására alakult egyesületet. Ezután felvittek a hegyekbe is, ahol a sziklák mentén sétálva csodálhattuk a Nestos folyót. Szerda reggel korán indultunk a szálláshelyünkről Avdirába, ahol szintén nagyon kedves fogadtatásban részesültünk a polgármester asszony által, velünk töltötte ebédidejét és elmentünk a helyi régészeti múzeumba, ahol lenyűgöző ókori görög értékeket láthattunk. A délután folyamán ellátogattunk még két csodálatos, görög katolikus monostorba. Utolsó nap tartottuk az értékelést, diszkussziót projektjeinkről, kiépített kapcsolatainkról és a jövőbeni együttműködésről. Szeretnénk megköszönni az Ifjúsági Önkormányzatunk és a Bábolnai Polgármesteri Hivatal segítségét, támogatását és a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a nagyszerű szemináriumon. Árvái Krisztina Kozicz Ágnes

15 2006. május 15. oldal Jönnek az eredmények - a moderntánc csoport sikereiről Idén 10 éves jubileumát ünnepli a bábolnai moderntánc csoport, mely a zeneiskola berkein belül működik. Ez adta az ötletet, hogy ellátogassunk a táncosok egyik próbájára. Derzsi Mariann már öt éve gardírozza azokat a fiatalokat, akik kedvet kaptak a tánctanuláshoz. A hosszú évek munkájának következtében egyre több eredményt tudhat magáénak az egyre bővülő csoport. Több olyan fiatal is van a társulatban, aki a kezdetektől fogva járt a próbákra, részt vett a fellépéseken. A kitartó áldozatos munkának köszönhetően egyre több felkérést kap a csoport különböző szereplésekre, az elmúlt időszakban pedig versenyekre is készültek, készülnek. Voltak Székesfehérváron, ahol második helyezést értek el, így kijutottak a németországi döntőre, most a május 13-án megrendezésre kerülő Táncpedagógusok Országos Szövetségének elődöntőjére készül a csoport, ahonnan reményeik szerint sikerül döntőbe jutniuk. Ahogy azt Derzsi Mariann csoportvezetőtől megtudtuk, rengeteg lehetőségük van arra, hogy részt vegyenek versenyeken. A cél az, hogy minél több helyre eljussanak, hiszen a versengés nem csak örömöt okoz, de szakmailag is visszajelzést nyújt. A csoportvezető elmondta, hogy a döntéseket a csoport tagjaival közösen hozzák meg, együtt döntik el a fellépő ruha kinézetét, az egységes megjelenéshez szükséges frizurát. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a közösségben érezhető volt az összetartás, a segítő szándék. Derzsi Mariann kiemelte, hogy sokat segítenek a szülők, mert a sokféle fellépő ruha árát nem tudja az iskola teljes egészében finanszírozni. Emellett több bábolnai cég is támogatja az egyre népszerűbb csoportot. Reméljük, hogy az elért eredmények még több támogatót vonzanak, mert csak akkor tudnak a németországi döntőn részt venné, ha addig előteremtik a kiutazáshoz szükséges összeget. Reméljük sikerül megvalósítaniuk a kitűzött célt. Mucsi Tamás Fogyjon, relaxáljon! A Massz. 6 Bt. két új szolgáltatása! 1. Speciális mozgással kombinált zsírégető masszázs: Az eddig is végzett zsírégető tevékenységet, mely ultrahangos zsírégetésből, cellulitisz kezelésből, és bőrfeszesítő masszázsból állt heti két alkalommal percben, (alkalmanként 2000,- Ft) most kalóriaégető és anyagcsere gyorsító mozgással egészítjük ki. Ez szintén heti két alkalommal végzendő, min percben. A mozgás teremben, egyénileg, egyénreszabottan, szakképzet oktató edzésterve alapján, igény szerint jelenlétében történik. A kombinált kezelés ára: heti 5000 Ft. 2. Shiatsu masszázs: A shiatsu (ejtsd: siacu) japán gyógymasszázs, amelyben a xx. században a keleti technikák nyugati masszázs technikákkal is kiegészültek. Jelentése: hüvelykujjnyomás. Ebből következően, az ujjnyomás meghatározó, de a tenyérnyomás és a lázító-nyújtó technikák is lényeges szerepet kapnak. Manuálterápiás gyógymód, az energiapályák (meridiánok) és az akupresszúrás pontok stimulálásán keresztül az életenergia kiegyensúlyozására hat. A mozgásszervi panaszok mellet az idegrendszer megnyugtatására, a jó közérzet és egészség megőrzésére alkalmas. Laza ruházatban, szőnyegen fekve, bárhol végezhető. A kezelés időtartama 80 perc, ára: 2500 Ft. TOVÁBBI INFORMÁCIÓT a 06 20/ es telefonszámon kaphat. Czigány Károly gyógymasszőr BÁBOLNAI FÓRUM

16 16. oldal május Húsvéti játszóház Április 7-én délután ismét játszóházba invitáltuk a gyerekeket. A húsvéti készülődés jegyében dekorációkat készítettünk, új tojásdíszítési technikákat mutattunk be. Nagy örömünkre egyre több ügyes kezű édesanya vesz részt játszóházainkon. Péterné Csapó Julianna vajas dobozból készített kosárkát és akril festékkel festett tojásokat. Katona Péterné, Marika néni kartonból hajtogatott ajándékkosarat. A gyöngyfűzéseiről híres Sárkányné Gerencsér Henrietta most mutatós nyuszis tojástartót hozott a gyerekeknek. Pál Péterné, Juli néni és Szabó Katalin kartonból nyuszit varázsoltak. A Családsegítő Szolgálat munkatársai - Berkesné Szűcs Ágnes és Szilágyi Ibolya ruhacsipeszből készítettek kedves nyuszikát. Különleges, tyúkanyós asztali dísszel lepett meg minket Ignáczné Burucky Erika. A kisbéri hobby bolt vezetője, Varga Mónika segítségével tavaszi kopogtatódíszeket készítettünk. A tanító és tanár nénik is rendkívül mutatós, új technikákkal ismertettek meg minket. Simonné Farkas Beáta nyuszifejes kifújt tojást, Tóth Zoltánné, Marika néni dekorgumiból színes virágokat készített. Ribaricsné Szász Andrea tanítónő nyuszit varrt filc anyagból. Két különleges tojásdíszítési eljárást is tanulhattunk: Bierbauer Imréné, Magdi néni a márványozással, Pászthy Györgyné, Zsuzsa néni textilbevonással ismertetett meg minket. A hangulatos foglalkozáson közel száz gyermek vett részt. Nevükben is nagyon köszönjük minden résztvevő áldozatos munkáját, a Polgármesteri Hivatal és az Iskolánkért Alapítvány támogatását. Banadics Sándorné Húsvéti hagyományőrzők A húsvéti készülődésnek egyik nagyon szép hagyománya a tojásfestés. Ez a szokás nagy kreativitást kíván, hiszen rengeteg módja van a hímes tojás készítésnek. A néptáncos lányok idén is összeültek, hogy szép tojásokat készítsenek, mellyel aztán megörvendeztetik a locsolkodó fiúkat. A tojásokat többféle technikával varázsolták széppé a néptáncosok oktatóinak, Bors Erikának és Török Sándornak az otthonában. Egész délután hímezték a tojásokat, végül pedig szebbnél szebb ajándékokkal volt tele az asztal. Igaz a díszes tojások nem sokáig maradtak a lányok tulajdonában, hiszen húsvét hétfőn a fiúk kapták meg azokat, azért a lányoknak sincs okuk panaszra, hiszen jövő ilyenkorig már biztosan nem hervadnak el. Mucsi Tamás Húsvéti vásár A Szociális Gondozási Központ idén is megrendezte a már hagyományosnak számító húsvéti vásárt. A rendezvény idén is népszerűnek bizonyult. Az idősek Klubjában 9-12 óráig vásárolhattak a bábolnai lakosok. Berkesné Szűcs Ágnes a Gondozási központ vezetője elmondta, hogy a vásár évről évre egyre népszerűbb. Céljuk, hogy olcsón juthassanak hozzá a helyi lakosok az ilyenkor szükséges édességekhez, süteményekhez. Az árut Mészáros Miklós nagyigmándi vállalkozó jutányos áron adja a rendezőknek, akik beszerzési áron adják tovább a vásárlóknak. Idén a legnépszerűbbnek a kész sütemények és a húsvéti töltött tojások bizonyultak. A vásár a nagy sikerre való tekintettel várhatóan jövőre is megrendezésre kerül. Mucsi Tamás

17 2006. május 17. oldal Az oviban is járt a nyuszi Minden év tavaszán elérkezik a gyermekek várva várt napja a húsvét. Mint minden évben, a nyuszi idén is ajándékot hozott a bölcsödébe és az óvodába. A gyerekek láthatóan nagy izgalommal és örömmel várták az óvodában és a bölcsődében húsvét napját, hiszen tudták, hogy idén is ajándékkal lepi meg őket a nyuszi. Erre az alkalomra verseket és mondókákat tanultak a gyerekek, melyeket minden csoportban el is mondtak. Minden óvodásnak lehetősége volt megsimogatni egy élő nyulat, ahogyan az az intézményben évek óta szokás. Ezután elindultak megkeresni az ajándékokat, majd pedig örömmel bontogatták ki a megtalált csomagokat. Mucsi Tamás Irodalmi délután - ezúttal humorosan Az irodalom kedvelői tartottak összejövetelt április 26-án a Kaszinó épületének Zsolnay kávéházában. A rendszeres találkozókra mindig más és más témaköröket találnak ki a szervezők. Elmúlt alkalommal a szerelem volt a téma, ezúttal pedig a humor. Szabó György, településünk lelkes irodalomkedvelője indította a kötetlen hangvételű beszélgetést, ahol a résztvevők maguk is aktív részesei, előadói a rendezvényeknek. Ez az összejövetel nem kapcsolódott szorosan a versek világához - bár a legtöbb humor vers formában került elő. Beszélgetés közben fény derült arra is, hogy a humornak mennyi válfaja, témája, műfaja és lehetősége van, sőt, a történelmi fejtegetések során eljutottak egészen az SMS-humorig. Magyar írók, költők műveiből hangzottak el részletek, de szóba került más nemzetek humora is. Összességében jókedvű, vidám hangulatban töltöttek el néhány órát településünk irodalomkedvelői. Irodalmi délután zenével Június 7-én, szerdán du. 18 órakor a Zsolnay kávéházban ismét találkozhatunk. A győri Széchenyi Orfeum előadásában Mozart zenéjéből hallgathatunk meg műsort és szlovákiai magyar művészek előadásában verses összeállítást. A meghívott művészek fellépésének anyagi hátterét a Te/ Ön nagylelkű hozzájárulása tette lehetővé. Ha Ön/Te szereted az irodalmat, közel áll hozzád egy-egy vers, szeretnéd megosztani gondolataidat, szívesen hallanál, vagy beszélgetnél költőkről és nem utolsó sorban jól érezted magad eddigi összejöveteleinken, ott a helyed.. Bővebb tájékoztatás nálam személyesen, vagy telefonon ( ) az esti órákban. Szeretettel várom az érdeklődést. Bérci Károlyné FÓRUM

18 18. oldal május Bábolna szobrairól és emlékműveiről XI. rész A kakas Hol vagyunk már az 1960-as évek Bábolnájától? Az akkori puszta helyett egy város fogad bennünket. És nem is akármilyen. Rendezettségét, tisztaságát, újszerűségét sok régi város is megirigyelhetné. Egy pillanatra tekintsünk viszsza a közelmúltra ban településünk 2 rövid utcából, 2 félutcából, az akkor még meglévő cselédlakásokból és néhány régi épületből állt. Lakóinak száma nem érte el a 2000 főt, még a hozzákapcsolódó körzeti majorokkal együtt sem. Vajon mi történt ezalatt a 40 év alatt? Honnan került elő a most meglévő 30 utca közel 1000 új családi házzal, és a hozzájuk kapcsolódó szükséges intézményrendszerrel, valamint a közel 4000 lakossal együtt? Kétségkívül nem az égből mannaként hullott az ölünkbe. Hát akkor honnan? A magyarázatot a "Kakas" adja meg! A Tata felől Bábolnára érkező utas az út jobboldalán az l-es keltető előtt egy hatalmas betonoszlopon álló fém kakassal találkozik. Ez a kakas egy szimbólum! Szimbolizálja az új világot az új helyzetet. Érkeztével annak idején egy új világ is érkezett Bábolnára. Ez az ideérkező új világ nem volt más, mint egy új termelési forma és ennek az új termelési formának egy új, eddig ismeretlen rendszere. Pontos nevén megnevezve: "Iparszerű Baromfihús és Tojástermelési Rendszer". Ez az új termelési forma forradalmat csinált. Forradalomra szította a gazdasági termelést, de forradalmasította a lakosság társadalmi életét és szemléletét is. Épültek a telepek, épültek a keltetők, bővültek az ipari létesítmények és ennek megfelelően bővült a foglalkoztatottak köre is. Előbb a helyi munkaerő felesleg, majd a környék munkaerőfeleslege is talált foglalkozási és kereseti lehetőséget. Mindezen túl a távoli vidékek - mindenekelőtt a Szabolcs- Szatmár megyeiek - csapatostul érkeztek és találtak munkát. A foglalkoztatási és kereseti lehetőségek kellemes gondja mellett az elhelyezési és ellátási gondok okoztak szinte megoldhatatlan problémát. Különösen a vidékről érkezők jelentettek ilyen gondokat. Az átmeneti megoldásokon túl csak a lakásépítés oldhatta meg ezt a feladatot. A helyi gazdasági és társadalmi szervek összefogásával sikerült ezt a problémát is megoldani. Lehetőség nyílt családi házak építésére. A gazdasági és állami szervek támogatása a lakosság összefogása főleg a társadalmi munka terén hihetetlen eredményeket hozott. Évenként családi ház épült. A volt cselédek örültek, mert az új házaikban még fürdőszoba is volt. Maga a gazdaság is épített. Egymásután épültek a lakótelepek. Előbb a Kisfaludy, majd a Széchenyi, a Rózsaerdei és végül az Ifjúsági lakótelep épült fel. A megnövekedett lakosság ellátását az erre hivatott régi intézményrendszer nem tudta biztosítani. Ujakat, nagyobbakat kellett építeni. Ennek alapján épült fel az új tanácsháza, az új óvoda, az új iskola, az új művelődési ház, az új szakorvosi rendelő, bővült a kereskedelmi hálózat és az utóbbi időben új szállodával, sportcsarnokkal és postával lettünk gazdagabbak. Mindezekhez hozzá kell tenni, hogy a közel 4000 lakos olyan 30 utcában lakik amelyik mindegyike járdásított, portalanított, víz, villany, gáz, csatorna, parabolaantenna rendszer van mindenütt. Egyszóval teljes a közművesítettség. Mindezt szimbolizálja a "Kakas" illetve a vele együtt érkező új termelési rendszer. Szakács Ferenc Malasits Zsolt festőművész kiállítása Festménykiállítás megnyitójára kaptunk meghívót április 29-én délután négy órára a Kaszinó épületébe. Ezúttal Malasits Zsolt győri festőművész képeit tekinthették meg az érdeklődők mindössze néhány napig a négyes teremben. A rendezvényt Rombauer Tamás, a Ménesbirtok igazgatójának távollétében Bérci Károlyné nyitotta meg, majd a festő pályafutásáról kaphattak a jelenlévők egy kis ízelítőt. A művész eddigi életútjáról tudni lehet, hogy 1961-ben született Győrben. Képzőművészeti jártasságát szakkörök, stúdiók műhelymunkái alapozták meg. A festészet szabadsága Malasits Zsolt életének oda-vissza ható eleme. Sokat utazó, sokat látott művész, aki szakmai tudását is öntörvényűén alakítja. A művészeti iskolát Finnországban végezte. Képeit áthatja a bátorság és őszinteség, vizualitása tartalmi mondanivalót vállal fel. A színek és formák nem csak szemet gyönyörködtetni akarnak, hanem gondolatokat ébreszteni is. Malasits Zsolt alkotói munkásságát áthatja az a szándék, hogy személyisége, művész és emberként megélt mindennapjai, festményei a csak képeit látó idegenhez is barátként közeledjenek. Ezt a hatást a tradicionális ábrázolási törvények újraértékelésével, az öntörvényűség felvállalásával erősíti munkáiban. Malasits Zsolt stílusa - melyet ő modern realizmusnak nevez - roppant közvetlen, látszólag naiv, ám átgondolt elemekkel építkezik képein. A meleg színvilág, a formanyelv a tiszta életre való vágyakozást jeleníti meg ban nyitotta meg Győr történelmi belvárosában a "Malasits Galériát", ahol jelentős magyar kortárs művészek és saját munkái is megtalálhatók ben megalakult a "Korszakváltó csoport", amelynek alapítói tagja és művészeti vezetője. A csoport 5x8 méteres ponyvaképeket festett, melyekből szabad téren évről-évre kiállításokat rendeztek en a Győri Balett "Angyalok" című előadásának volt díszlettervezője. A művész Bábolnán kiállított képeit a teljesség igénye nélkül hozzávetőlegesen egy év terméséből válogatta. Amint azt lapunk számára elmondta, termékeny festőnek számít a művészek világában, hiszen nap-mint nap akár nyolc órát is alkotó munkával tölt. Természetesen mindez attól függ, mennyire van feltöltődve, a mindennapi élet kihívásai mennyire engedik szabadjára gondolatait. Malasits Zsolt kérdésünkre kifejtette: festményeit egyetlen stílusirányzatba sem tudná besorolni, hiszen a mai kortárs művészetben egyébként is nehéz "izmusokat" találni, kategorizálni. Jelenlegi művészetére talán a "modern festészet" lenne a legjobb kifejezés, ami véleménye szerint azt jelenti, hogy érzelmeket, gondolatokat próbál közvetíteni. A realitást nem tartja fontosnak - tehát például anatómiailag nem kell, hogy egy figura tökéletes legyen. Egy alkotás célját elsősorban abban látja, hogy egy olyan pluszt adjon, amit egy valós, reálisan megfestett kép nem tud adni. Hantos Péter

19 2006. május 19. oldal Horgászverseny Az Ölbői-tavi Aranyhal Horgászegyesület április 30-án rendezte hagyományos horgászversenyét, melyre a kellemetlenül hűvös, párás idő ellenére is meglehetősen sokan neveztek. A pecások ezúttal reggel 6-tól 10 óráig foghatták az Olbői-tóból a halászlének valót - már akinek akadt a horgára. A tó partján a szemlélődő meleg ruhában didergő, mégis jókedvű horgászokkal találkozhatott, akiket még a gyér kapás sem kedvetlenített el. A verseny végi mérlegelés során aztán kiderült, mennyi halat sikerült partra csalogatni a megfelelő készségek és csalik jóvoltából. Felnőtt harmadik: Biczó Árpád A felnőtt kategória első helyezettje Németh Róbert lett 9,5 kg hallal. A második helyet azonos eredmény miatt sorshúzással döntötték el, melynek következtében Farbinger István 6,2 kg-mal léphetett a képzeletbeli dobogó második fokára, Biczó Árpád pedig ugyanilyen súlyú kifogott hallal szerezte meg a harmadik helyet. Az ifjúsági kategóriában első díjat nyert Kuti Bence 1,9 kg-mal, második lett Pálmási András 1 kg-os teljesítménnyel, a harmadik helyet pedig Márkus Péter szerezte meg. Az első három helyezett horgász természetesen értékes horgászfelszerelésekkel térhetett haza. Hantos Ifjúsági harmadik: Márkus Péter XIV. Bábolnai Kerékpárderby Versenykiírás Verseny helye: Rajt: az Állategészségügyi Laboratórium - Bábolna Cél: Ölbő Verseny időpontja: tnájlls 28. (vasárnap) Résztvevői: Ács, Ászár, Bakonyszombathely, Bana, Bábolna, Ete, Komárom, Koppánymonostor, Kisbér, Kocs, Nagyigmánd, Tárkány község általános iskolásai Díjazás: Kategóriánként az 1-3. helyezett tárgyi díjazásban, 1-6. helyezett oklevélben részesül. Fődíj: 4 db kerékpár, amelyek az összes távot teljesítő versenyzők között kerülnek kisorsolásra. Kategóriák: 1. Általános iskola 1-2. osztályos lányok 2. Általános iskola 1-2. osztályos fiúk 3. Általános iskola 3-4. osztályos lányok 4. Általános iskola 3-4. osztályos fiúk 5. Általános iskola 5-6. osztályos lányok 6. Általános iskola 5-6. osztályos fiúk 7. Általános iskola 7-8. osztályos lányok 8. Általános iskola 7-8. osztályos fiúk Versenytávok: kategória 8 km A verseny programja: óra gyülekezés, nevezés óra összes kategória rajtja kb óra Eredményhirdetés Ölbőn a Csülök Csárda előtt. Sorsolás: A célnál, az utolsó kategória eredményhirdetése után 4 db kerékpárt és sok értékes nyereményt sorsolunk ki. Nevezés: A községek általános iskoláiban, Polgármesteri Hivatalban, illetve a helyszínen. Szervezők: Popovics György, Fülöp Lívia Fő támogatók: Misztótfalusi Nyomdaipari Kft. Bábolna Város Önkormányzata Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Pannon Takarékszövetkezet Trouwn Nutrition Környe Kft. FIDESZ Magyar Polgári Szövetség Támogatóink: Vasért Tata Tempó Tours Kft. Önkormányzatok Bábolnai Általános Iskola Tantestülete Bábolnai Rendőrőrs Bábolnai Polgárőrség FIDELITAS bábolnai csoportja BÁBOLNAI FÓRUM

20 20. oldal május Május 1. Kupa - Kispályás labdarúgó torna Bábolna Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is hagyományosan, május 1- jén került megrendezésre a településünkön több éves múlttal rendelkező Május 1. Kupa. Idén az időjárás a kispályás labdarúgó kupára (Komá-rom- Eszetregom megyéből és a szomszédos Győr-Moson-Sopron megyéből) összesen 14 csapat jelezte részvételi szándékát. A mérkőzések a mindenkor hatályos kispályás labdarúgás szabályait követve, de 2x10 percben lettek meghatározva. A csapatok két csoportban, két pályán versengtek egymással, körmérkőzéses rendszerben döntöttek a csoportok végeredményeiről. Mindkét csoportból a legjobb két csapat jutott az elődöntőbe, ahol keresztbe sorsolták őket. A két győztes csapat az 1. és 2. helyért, míg a két "vesztes" csapat a 3. ül. 4. helyért mérkőztek egymással. Érdekesség, hogy a tavalyi Május 1. Kupa győztes tatai Hasszán csapata idén is nevezett a tornára és végig taktikusan játszva, cserejátékos nélkül (!) megvédte bajnoki címét méghozzá nem is akárkikkel szemben! Hiszen a döntőben a Téli Kupa győztes komáromi Somebody csapatán kerekedtek felül. Az ebédet Simon József és Jankovics Béla szakácsok készítették két hatalmas üstben. A marhapörkölt osztatlan sikert aratott! A már-már vízi focira emlékeztető mérkőzések között a játékosoknak igyekeztek a szervezők a legnagyobb komfortot biztosítani. Helyi és környékbeli vállalkozók siettek a játékosok segítségére és forró teát, forralt bor, kenyér-és savanyúság utánpótlást biztosítottak a megfáradt és bőrigázott sportolóknak. Végül a 9 (!) órán át tartó, színvonalas mérkőzések a következő eredményt hozták: Legjobb kapus: Herczig József - Nyóc-ker (Bábolna). Legtechnikásabb mezőnyjátékos: Süveg Gábor - Hasszán (Tata). Gólkirály: Beigelbeck Attila - Somebody (Komárom) Helyezések: 1. Hasszán (Tata) 2. Somebody (Komárom) 3. Zöldek (Mezőörs) 4. Lordok (Oroszlány) 5. Nyóc-ker (Bábolna) 6. Szimler (Bőny) 7. Rózsaszín Lódobogás Za-Co Cleaning (Ács) 8. Ászok (Tárkány) 9. T Kopiker (Bábolna) 10. Gall-Vill (Bábolna) 11. Törpe Se (Ács) 12. Robateam (Tata) 13. Keménydió (Bábolna) Feladták a üzdelmet! 14. Kilátó Fc (Tata) Nem jelentek meg! Az ebédet Simon József és Jankovics Béla szakácsok készítették két hatalmas üstben. A díjakat Dr. Horváth Klára, Bábolna város polgármestere, országgyűlési képviselő adta át a csapatoknak és a különdíjasoknak. Az elődöntőtől figyelemmel kísérte a mérkőzéseket Bihari Gábor városunk alpolgármestere is. Az ünnepélyes eredményhirdetés után a csapatok és a szervezők közösen fogyasztottak el egy tortát, mely (stílszerűen) egy focipályát ábrázolt. Reméljük, hogy jövőre még színvonalasabb, még több csapatos sportrendezvényt tudunk produkálni és talán az időjárás is a kegyeibe fogad bennünket! TÁMOGATÓINK VOLTAK: - Bábolna Város Önkormányzata - Pannon Takarék - Kiss András -zöldséges - Csicsatka Judit - Főnix Virág-ajándék - Gustaiolo - Bábolna - Koppendorfer Tamás - Szálai Bálint - cukrász mester - Szabó Gábor - élelmiszerboltos - Akócs József - Pékáru Sütő Kft. Császár - Szikvízüzem Bábolna - Dombay Gábor - Gabi Bt. Komárom -IKRRt. - Szilágyi Ágnes - Bábolna - Simon József - szakács - Jankovics Béla - szakács H.J. Izgalmas helyzet. A torna győztes csapata: Hasszán (Tata)

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Tanév rendje 2017/18 tanév

Tanév rendje 2017/18 tanév Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A szünidő ideje alatt iskolánk ügyintézés céljából ügyeletet biztosított. Karbantartási munkálatok keretében több iskolaépületben

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2017/2018. tanév 1. A tanév rendje: 1.2. szorgalmi idő: 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig a tényleges tanítási napok száma: 180 +6 tanítás nélküli munkanap I. félév: 2018.

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Oldal: 2 / 7 Székhelyünk: 2085 Pilisvörösvár, Fő utca 134. Telefon: (26) 374 457 (26) 611-477 Iskolaigazgató: Szakmai vezető: Iskolatitkár: Gazdasági vezető: Gazdasági

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

A 2017/2018. tanév rendje

A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanévben a szorgalmi idő első tanítási napja 2017. szeptember 1. (péntek) és utolsó tanítási napja 2018. június 15. (péntek). A tanítási napok száma: 180 nap. A szorgalmi

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

II. 2. Tanév helyi rendje

II. 2. Tanév helyi rendje II. 2. Tanév helyi rendje Idő, időpont Esemény Felelős Keletkezett dokumentumok 2013. szeptember 2 - június Szorgalmi idő: 180 tanítási nap 13. 2013. szeptember 2-2014. Első félév január 17. 2014. január

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2016/17.

A tanév helyi rendje 2016/17. A tanév helyi rendje 2016/17. Az énekkari próbák rendje: : 13.50-14-30 : 13.50-14.30. Szeptember 1. 7. 6. 5-8. 12. 17. 24. 26. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1. évfolyam szülői értekezletek:17.00 Tűzriadó próba

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966 1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus

Időpont Téma Felelős Augusztus Bálint Sándor Tagiskola Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea 23. Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 24. Javítóvizsga Szaktanárok

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

Augusztus. Szeptember

Augusztus. Szeptember A 2019/2020-as tanév helyi rendje 08. 26-27-28. Javító- és osztályozóvizsgák. Augusztus 08. 26. Tanulók átvétele másik általános iskolákból, pótbeíratás. 08. 29. Tankönyvosztás. 08. 29. Első osztályos

Részletesebben

Tanév rendje 2016/17 tanév

Tanév rendje 2016/17 tanév Tanév rendje 2016/17 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2016. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27.

Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27. Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27. 2018/2019 MAGYARORSZÁG LEGJOBB ISKOLÁI KÖZÖTT 2018-BAN IS A GÁRDONYI 2018 tavaszán jelent meg a legjobbiskola.hu oldalon

Részletesebben

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát,

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, óvoda, általános iskola, bölcsőde is működik. A szépen

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A munkaközösségem 28 fővel az iskola két épületében tevékenykedik (Nádasdy épület, Fő utcai épület), a következő felosztásban. Jelenleg 3 hely

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról Pályázati azonosító: 204108/01422 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról (a beszámoló megtalálható a www.mvkkvar.hu

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista Különös Közzétételi Lista 2016/2017. tanév Kisboldogasszony Katolikus Általános iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. OM 201747 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a felvételi

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

2015. évi Közhasznúsági jelentés

2015. évi Közhasznúsági jelentés 2015. évi Közhasznúsági jelentés Budapest, 2016. április 5. Popp Judit elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Mező Tandem Egyesület a 2015. évben gazdálkodásáról a Számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak

Részletesebben

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap Szeptember Tanítási napok száma: 22 nap Feladatok Határidők Szervezők Tanévnyitó szentmise (Endrődi Lukács László 2014. 08. 31. 17-18.30 óra

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető E L Ő T E R J E S Z T É S PÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁRCIUS 22 - ÉN TARTANDÓ NYILVÁNOS ÜLÉSÉRE Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db Tárgy: Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda 2010.

Részletesebben

RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április

RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április Iskolai, körzeti, megyei, országos szintű rendezvények RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április Nap Óra Rendezvény megnevezése Helyszín Felelős Megjegyzés 1. 8.00 Évkönyv fotózás iskola, Március 15.

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

óra osztályfőnöki órák

óra osztályfőnöki órák szeptember 1. csütörtök 8.00 majd 5. óra 5. óra 6. óra Első tanítási nap - TANÉVNYITÓ ÜNNEPÉLY 2-3-4. óra osztályfőnöki órák angol nyelvi szintfelmérés az 9.A, 9.B, 9.D osztályokban tájékoztató a közösségi

Részletesebben

Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak

Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak 2013-2014-es tanév munkájáról Összeállította: Kovácsné Jószai Irén, tagozatvezető Ebben a tanévben 28 tanulóval két csoportban indult meg a tanszakon a munka. A kezdő

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT M U N K A T E R V a 2010/2011-es tanévre Tiszakécske, 2010. augusztus

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV HELYZETELEMZÉS Tanulói létszám: Oszt. Létszám SNI BTM Bejáró Napközi Tanulószoba 1-2. 16 2 2 6 11 4. 15

Részletesebben

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók! Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28.

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28. KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május. 12. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 SZEPTEMBER VIII. 31. - Tanévnyitó ünnepély (csütörtök 17 00 óra) 1. - Első tanítási nap (péntek) elején - Első évfolyamos szülői értekezlet 17 00 -órakor 8 10. - Halasi Szüret

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TANÉV RENDJE

KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TANÉV RENDJE KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TANÉV RENDJE 2014-2015-ös TANÉV KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014-2015-ös TANÉV HÓNAP NAP ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)

Részletesebben

Hit és Kultúra Alapítvány 6120 Kiskunmajsa-Kígyós, Hold u. 10. Tel.: 77/481-564 30/540-6069 77/483-617 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.

Hit és Kultúra Alapítvány 6120 Kiskunmajsa-Kígyós, Hold u. 10. Tel.: 77/481-564 30/540-6069 77/483-617 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. I. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Bevételek: Megnevezés Költségvetési támogatás Központi költségvetési szervtől, elkülönített állami pénzalaptól Helyi önkormányzattól Kapott támogatás

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Tisztelt Szülők! Badacsonytomaj, 2015. március Tisztelettel: Krisztin N. Lászlóné igazgató

Tisztelt Szülők! Badacsonytomaj, 2015. március Tisztelettel: Krisztin N. Lászlóné igazgató Tisztelt Szülők! Gyermekük hamarosan betölti a bűvös életkort, iskolás lesz. Önök is, gyermekük is örömteli várakozással, izgalommal, s talán némi szorongással néznek a jövendő és az első tanévnyitó elébe.

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Badacsonytomaj, 2009.február Csizmarik Béláné igazgató

Badacsonytomaj, 2009.február Csizmarik Béláné igazgató Tisztelt Szülők! Gyermekük életében hamarosan bekövetkezik a nagy változás: iskolás lesz. Szülőként én is átéltem ennek az időszaknak minden izgalmát, szorongását, teli ezernyi kérdéssel: Vajon hogy boldogul

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre Készítette: a PIGYÖ képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó a Pigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00

Részletesebben

Alsós munkaközösség munkaterve

Alsós munkaközösség munkaterve Alsós munkaközösség munkaterve 2013-2014. Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére

Részletesebben

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE Összeállította és elfogadta: a Kastélydombi Általános Iskola nevelőtestülete 2011. augusztus 31. Szeptember 08.24. Alakuló értekezlet TÁMOP alakuló értekezlet Mochnács

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA es TANÉV RENDJE

KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA es TANÉV RENDJE KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018-2019-es TANÉV RENDJE KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018-2019-es TANÉV RENDJE HÓNAP NAP ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)

Részletesebben

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDŐSZAK Első tanítási nap 2017. szeptember 1. Utolsó tanítási nap 2018. június 15. Első félév vége 2018. január 26. A 12. osztályosok utolsó tanítási napja 2018.

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 Kétegyháza, 2013. szeptember 02. Készítette: Halmi Zoltán intézményvezető KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014.

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül:

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül: 1 Jegyzőkönyv Készült A Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. október 25-én 14:00 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben