KEDVES ZSÁMBÉKI POLGÁROK, KEDVES ZSÁMBÉKI GYEREKEK ÉS FELNŐTTEK! HA AZ ENYÉM LENNE A ROMTEMPLOM!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KEDVES ZSÁMBÉKI POLGÁROK, KEDVES ZSÁMBÉKI GYEREKEK ÉS FELNŐTTEK! HA AZ ENYÉM LENNE A ROMTEMPLOM!"

Átírás

1 KEDVES ZSÁMBÉKI POLGÁROK, KEDVES ZSÁMBÉKI GYEREKEK ÉS FELNŐTTEK! Felhívásunkkal fel kívánjuk kelteni az érdeklődéseteket a Romtemplom megújításának ügye iránt, és ezzel egyben meg szeretnénk mutatni azt is, hogy mennyire fontos és aktuális téma, mennyire nem tűr halasztást a templom ügye. Azért is írtuk ki a kreatív-pályázatot nektek, HA AZ ENYÉM LENNE A ROMTEMPLOM! címmel, hogy megtudjuk, szerintetek hogyan kellene megújítani a templomot? Szeretnénk azt is, hogy a ti ötleteitek is inspirálják mindazokat, akik a megújításában a jövőben gondolkodnak. Tudjuk, hogy nektek is van elképzelésetek arról, hogy milyennek szeretnétek látni ezt a templomot, mit szeretnétek benne csinálni, mire használnátok, ha megújulna! Mondd el nekünk egy olyan kreatív alkotás formájában, amiben úgy érzed, hogy tehetséges vagy! Képzeld el a saját víziódat, ideális képedet erről a gyönyörű műemlékről a megújítása után, és oszd meg velünk valamilyen műfajban: rajzban, festményben, fotóban, kollázsban, kisplasztikában, makettben, versben vagy prózában, és abban, ami nekünk most nem jutott az eszünkbe! Milyen lenne tehát szerinted a megújult templom, ha a tied lenne, ha Te dönthetnél róla? Mi az Önkormányzatnál úgy gondoljuk, hogy előbb szabadjára kell engedni a fantáziánkat, meg kell vizsgálni a témát sok szempontból, inspirálódni kell egymás ötleteiből, hogy végül is megszülessen az az elképzelés, ami a leginkább kifejezi azt, amit a ma élő ember gondol, érez erről a témáról. Így közvetve Te is az alkotó közösség része lehetsz, aki így vagy úgy, de befolyásolni fogod a végső döntést. LEGYÉL AZ ALKOTÓTÁRSUNK, ÉS INDULJ EL A VERSENYEN!

2 Ki vehet részt a versenyen? A versenyen bárki részt vehet, aki Zsámbékon lakik, tanul vagy dolgozik. A pályaművek csoportos kidolgozásban is készülhetnek (max. 3 fő), a csoportban mindenkinek, egy korosztályba kell tartoznia, és mindenkinek zsámbéki lakónak, tanulónak, dolgozónak vagy vállalkozónak kell lennie. A bírálat négy korcsoportban történik az alábbi életkorok szerint, amelyet a versenyre való regisztrációkor kell betöltened: Óvodások: 7 éves korig Kisiskolások: 8-12 korig Általános és középiskolások: éves korig Felnőttek: 18 évestől Milyen műfajban indulhatsz? Abban, amiben tehetségesnek érzed magad, de kérünk, olyan műveket adj be, amelyeket könnyen tudunk tárolni, bemutatni és elbírálni. Kérjük, hogy számítógéppel készített műveket ne nyújtsál be, kivéve az írásműveket. Minden induló csak egy pályaművet adhat be. Elsődlegesen az alábbi műfajokra gondoltunk: rajz, festmény, grafika, fotó, kollázs, kisplasztika, makett, vers, próza, Meddig pályázhatsz? A pályázatodat legkésőbb október 31., hétfő 18 óráig add le a Művelődési Házban: Etyeki utca 2.

3 Mit nyerhetsz? Bemutatjuk minden induló művész alkotását Zsámbék város honlapján, és szerepelni fog a szeptemberben megrendezendő Romtemplom-kiállításon is. Minden korosztályban három helyezettet díjazunk, illetve kiválasztunk egy abszolút első helyezettet is, akinek az alkotása három hónapra külön is kiállításra kerül az Önkormányzat előterében. A nyeremények az elismerő oklevélen kívül: Abszolút győztes nyereménye: ,-Ft Korosztályi győztes ,-Ft Korosztályi második helyezett: óvodásoknál az első helyezett kivételével minden induló az lesz, ők csokit kapnak, az iskoláskorúak családi állatkerti belépőt, a felnőttek 2 személyes vacsora-ajándékutalványt kapnak a Nyárfás étterembe. Korosztályi harmadik helyezettek: 2.500,-Ft értékben ajándékutalványt nyernek a Kálmán cukrászdába. Hogyan jelentkezz? Regisztrálj a jegyzo.titkar@zsambek.hu címmel, és csak ennyit írj nekünk: Indulni szeretnék a Ha az enyém lenne a romtemplom! című pályázaton! Add meg a nevedet is! Ez azért fontos, hogy a verseny meghirdetése után felmerülő kérdésekre adott válaszokat neked is megküldhessük, és arról időben értesülj. Töltsd ki és írd alá a nevezési lapot, miután elolvastad a feltételeket. A gyerekeknek (18 éves korig) a szülei is írják alá a nevezési lapot. Ne felejts el címet is adni a művednek! Az alkotásodat a nevezési lappal együtt a Művelődési Házban (2072 Zsámbék, Etyeki utca 2.) lehet leadni: október 31-ig, 18 óráig.

4 Honnan meríthetsz ötletet? Nagyon sok helyről meríthetsz ötletet a műved kidolgozásához: Sétálj a templomkertben, beszélgess a családoddal, készíts több vázlatot, mielőtt belevágsz. Olvass könyveket, járj utána, hogy mi a története, menj el kirándulni, és nézd meg a már megvalósult műemléki felújításokat, menj el múzeumba, nézz meg a videókat a templomról, oszd meg az ötleted a barátaiddal, és kérd meg, hogy segítsenek, vagy egyszerűen csak ülj le, csukd be a szemed, és hagyd szárnyalni a képzeleted! Zsűrizés A zsűri tagjai felkérés alatt, kilétük később kerül meghirdetésre, ekkor olvasható lesz a városi honlapon. A zsűritagok Zsámbék Város ismert vezető személyiségeiből, vállalkozóiból kerülnek kiválasztásra. A zsűri minden döntése végleges.

5 ROMTEMPLOM KREATÍV-PÁLYÁZAT NEVEZÉSI FELTÉTELEK Nevezni a jelentkező eredeti alkotásával lehet, amennyiben teljesülnek az alábbi feltételek: 1. a Jelentkező korának meg kell felelnie a jelentkezési lapon említett korhatároknak, 2. a Jelentkezőnek a nevezés időpontjában zsámbéki lakónak, tanulónak, vállalkozónak vagy dolgozónak kell lennie, amit kérésre bizonyítania is tudni kell. 3. Nem nevezhetők korábban már közzétett műalkotások, olyan alkotások, amelyekkel más versenyekre korábban beneveztek, illetve olyan alkotások, amelyek sértik bármely harmadik fél szerzői vagy egyéb jogait. 4. A nevezett alkotásokat, ha rajz, festmény, grafika, fotó illetve kollázs akkor 297 x 420 mm (A3) ajánlott méretben, de legfeljebb 420 x 594 mm (A2) méretben kell elkészíteni. A kisplasztikák és a makettek befoglaló mérete legfeljebb 297 x 420 x 594 mm lehet. 5. A nevezett alkotásnak kézzel kell készülnie, számítógép nem alkalmazható, kivéve az írásműveket. 6. A pályázatra a zsűritagok, valamint hozzátartozóik nem nevezhetnek. 7. Minden nevezett alkotáshoz tartoznia kell egy, a szükséges adatokkal ellátott nevezési lapnak, amely jelen kiírás melléklete. A nevezési lapnak tartalmaznia kell a Jelentkező és a szüleinek vagy törvényes képviselőjének aláírását. 8. A kiíró jogot szerez arra, hogy bármilyen módon, bármely médiumban, nem kereskedelmi felhasználás céljából közzétegye, felhasználja a benevezett alkotásokat anélkül, hogy a Jelentkezőknek bármilyen további kompenzációt kellene fizetnie. 9. A kiíró a benevezett alkotásokat, azok bemutatása, kiállítása után visszaadja, de nem vállal semmilyen felelősséget a postai vagy egyéb kézbesítés, a tárolás és a kiállítás során elveszett, elkésett vagy megrongálódott alkotásokért, vagy olyan postai küldeményekért, amelynek átvételéért fizetni kell. Azért, hogy ez ne következzen be, saját felelősségén belül, mindent megtesz.

6 ROMTEMPLOM KREATÍV-PÁLYÁZAT NEVEZÉSI LAP 1. Korosztály (Kérjük, x-eld be a megfelelőt!): Óvodás (7 éves korig) Kisiskolás (8-12 korig) Általános vagy középiskolás (13-17 éves korig) Felnőtt (18 évestől) 2. A Jelentkező neve:. 3. A Jelentkező születési időpontja:.. 4. Cím: 5. cím:. 6. A műalkotás címe (Kérjük, adjál olyan címet az alkotásodnak, amely biztos megkülönbözteti másokétól!): A Jelentkező szüleinek vagy törvényes képviselőjének neve: A személyes információk a versennyel kapcsolatos adminisztratív célokra kerülnek felhasználásra. A fenti feltételeket magukra nézve érvényesnek tekintik, elfogadják azokat:... Jelentkező Szülő vagy törvényes képviselő 1 Zsámbék, július év alatti jelentkezők esetén!

Egy hét a kedvencemmel

Egy hét a kedvencemmel PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tisztelt Igazgatók, Igazgatónők, Pedagógusok! A környezeti nevelés és a felelős kisállattartás fontosságának hangsúlyozására a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pályázatot hirdet

Részletesebben

AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA

AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2017. ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA 1 A pályázat kiírója: Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (továbbiakban:

Részletesebben

VERSENYSZABÁLYZAT. PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben!

VERSENYSZABÁLYZAT. PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben! VERSENYSZABÁLYZAT PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben! Papír- és Nyomdaipari Szövetség - elsősorban tagvállalatai bevonásával

Részletesebben

Építs Robotot! - Pályázati felhívás óvodai csoportok és alsótagozatos- osztályok számára!

Építs Robotot! - Pályázati felhívás óvodai csoportok és alsótagozatos- osztályok számára! Építs Robotot! - Pályázati felhívás óvodai csoportok és alsótagozatos- osztályok számára! Scottie egy kis robot, aki azért járja az univerzumot, hogy a gyerekeket megtanítsa a robotika és a programozás

Részletesebben

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra 2015 Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 3 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának

Részletesebben

Pályázati kiírás. Rajzodat a kitöltött jelentkezési lappal együtt küldd el postán vagy juttasd el személyesen az Őrzők Alapítványnak!

Pályázati kiírás. Rajzodat a kitöltött jelentkezési lappal együtt küldd el postán vagy juttasd el személyesen az Őrzők Alapítványnak! Pályázati kiírás Egy kórterem is lehet MENŐ! Rajzold meg a legszuperebb kórházi szobát a Tűzoltó utcai Gyermekklinika kis betegeinek! Rajzpályázat 6-9 és 10-14 éveseknek (Beérkezési határidő: 2013. október

Részletesebben

3. Csak saját készítésű pályaművek küldhetők. A pályázat témája: Én és a média, az egyes pályaműveknek akár rajz, akár fotó címet kell adni.

3. Csak saját készítésű pályaművek küldhetők. A pályázat témája: Én és a média, az egyes pályaműveknek akár rajz, akár fotó címet kell adni. Az Én és a média rajz- és fotópályázat részvételi és játékszabályzata A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által létrehozott Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ (székhelye: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi

Részletesebben

A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15

A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15 Rajzverseny óvodásoknak 2011-ben is A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15 Ilyen volt ilyen lett... Egy spontán rajz, aztán mese a környezettudatos házról, és jöhet a világmegváltó alkotás.

Részletesebben

A Fütyülős és az ARC tárgytervező pályázatot hirdet

A Fütyülős és az ARC tárgytervező pályázatot hirdet Hagyatkozz a múltra, alkoss a jelennek, alapozd meg a jövőt! A magyaros motívumkincs aktualizálásával a Fütyülős új divatot teremt. Most te is részese lehetsz a trend-brand építésének! A Fütyülős és az

Részletesebben

Keressük a világ legkedvesebb gyermekorvosát!

Keressük a világ legkedvesebb gyermekorvosát! Az Astellas Pharma, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete és a Magyar Gyermekorvosok Társasága együttműködésében Keressük a világ legkedvesebb gyermekorvosát! Astellas Gyermekrajz Pályázat a hazai

Részletesebben

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése.

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése. ALUTA NÍVÓDÍJ 2010 A pályázat kiírója Az ALUTA (Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület) hagyományainak megfelelően nyilvános pályázatot hirdet a tevékenységének célkitűzéseiben megfogalmazott szakmai elvárásoknak

Részletesebben

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra 2015. Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 3 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának

Részletesebben

2011-ben is. kinézni?

2011-ben is. kinézni? Rajzverseny 2011-ben is óvodásoknak A Te környezettudatos kinézni? házad hogy fog 2010-12-15 Ilyen volt ilyen lett... Egy spontán rajz, aztán mese a környezettudatos házról, és jöhet a világmegváltó alkotás.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület június 27-i ülésére. Európai Mobilitási Héthez való csatlakozásra vonatkozó döntéshozatalról

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület június 27-i ülésére. Európai Mobilitási Héthez való csatlakozásra vonatkozó döntéshozatalról Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/fax: (53) 360-010 Előterjesztés készítésében részt vett: Titkárság E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. június 27-i

Részletesebben

A környezet nagykövetei

A környezet nagykövetei A környezet nagykövetei Pályázati felhívás A Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás pályázatot hirdet általános- és középiskolai diákok részére A környezet nagykövetei címmel a Kaposmenti

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Te forradalmi titkos művészeted szabadon

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Te forradalmi titkos művészeted szabadon PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Nemzeti Múzeum Kreatív pályázatot hirdet a REJT/JEL/KÉPEK 56 A forradalom titkos művészete című kiállításához kapcsolódóan a középiskolás korosztály számára A Te forradalmi

Részletesebben

A pompás királylepke és életciklusa Észak-Amerikában

A pompás királylepke és életciklusa Észak-Amerikában XXI. AZ ÉN MEXIKÓM GYERMEK RAJZVERSENY 2017 A pompás királylepke és életciklusa Észak-Amerikában A vándorlásnak nevezzük azt a fajta népmozgást (embereknél vagy állatoknál) a származási helyről egy másik

Részletesebben

ParaSzuperSztár a fogyatékossággal élő emberek tehetségkutatója 2014

ParaSzuperSztár a fogyatékossággal élő emberek tehetségkutatója 2014 ParaSzuperSztár a fogyatékossággal élő emberek tehetségkutatója 2014 Hazánk egyik legnagyobb és legrégebbi civil szervezete, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) 2014-ben kulturális

Részletesebben

Kedves Kollégák! Tájékoztatni szeretnélek Benneteket a nemzetközi Junior Internet projekt versenylehetőségeiről.

Kedves Kollégák! Tájékoztatni szeretnélek Benneteket a nemzetközi Junior Internet projekt versenylehetőségeiről. Kedves Kollégák! Tájékoztatni szeretnélek Benneteket a nemzetközi Junior Internet projekt versenylehetőségeiről. A Junior Internet projekt honlapja magyar nyelven a következő címen érhető el: http://www.juniorinternet.hu

Részletesebben

Magyar Tolkien Társaság Alapítva 2002-ben

Magyar Tolkien Társaság Alapítva 2002-ben Tündék Törpök Emberek A Magyar Tolkien Társaság 2014. január 4-én J. R. R. Tolkien, a XX. század egyik legnagyobb írója, az utolérhetetlen mítoszteremtő és nyelvész életműve előtt tisztelegve, 122. születésnapja

Részletesebben

5. Székelyföldi Grafikai Biennálé Sepsiszentgyörgy, 2018

5. Székelyföldi Grafikai Biennálé Sepsiszentgyörgy, 2018 5. Székelyföldi Grafikai Biennálé Sepsiszentgyörgy, 2018 Pályázati felhívás A Hargita, Maros és Kovászna megyék tanácsai, valamint a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Gyergyószárhegyi Kulturális

Részletesebben

II. Országos Baptista Ki Mit Tud? április 6-7. Kisújszállás

II. Országos Baptista Ki Mit Tud? április 6-7. Kisújszállás II. Országos Baptista Ki Mit Tud? 2018. április 6-7. Kisújszállás Tisztelt Versenyzők, Kollégák és Diákok! Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó

Részletesebben

A Kreatív szaklap évente meghirdetett reklámversenyére az elmúlt év legjobb alkotásaival nevezhetnek ügynökségek és megbízók.

A Kreatív szaklap évente meghirdetett reklámversenyére az elmúlt év legjobb alkotásaival nevezhetnek ügynökségek és megbízók. versenykiírás A Kreatív szaklap évente meghirdetett reklámversenyére az elmúlt év legjobb alkotásaival nevezhetnek ügynökségek és megbízók. A versenyről és az eredményekről folyamatosan beszámolunk a Kreatív

Részletesebben

Tisztelt Intézményvezető! A gyenesdiási Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola meghirdeti XV. GERGELY-NAPI MŰVÉSZETI FESZTIVÁLJÁT

Tisztelt Intézményvezető! A gyenesdiási Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola meghirdeti XV. GERGELY-NAPI MŰVÉSZETI FESZTIVÁLJÁT Tisztelt Intézményvezető! A gyenesdiási meghirdeti XV. GERGELY-NAPI MŰVÉSZETI FESZTIVÁLJÁT az általános és művészeti iskolák tehetséges tanulói részére DRÁMAJÁTÉK, VERS- ÉS PRÓZAMONDÁS, IPAR- ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET,

Részletesebben

Versenyfelhívás 2012

Versenyfelhívás 2012 Versenyfelhívás 2012. GYÜMÖLCS- ÉS BORPÁRLAT GYÜMÖLCS- ÉS BORPÁRLAT 2012. április 20-22. I. Pálinka, Gyümölcs- és Borpárlat Világ Kupa/Gyula, Budapest/ benne a XX. Magyar Országos Pálinka- és Törkölypálinka,

Részletesebben

Kedves Gyerekek és Kedves, Lelkes Családok!

Kedves Gyerekek és Kedves, Lelkes Családok! Kedves Gyerekek és Kedves, Lelkes Családok! Íme az ígért versenyről minden tudnivaló, olvassátok el figyelmesen és készüljetek! Külön feltételek olvashatók az alsó- és felső tagozatosok számára! MEGSZENTELT

Részletesebben

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás)

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás) Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás) 2014. október 14. Tolnai József ügyvivő szakértő, országos versenyszervező A verseny meghirdetője Oktatáskutató és

Részletesebben

Jelentkezési lap. Legyél te Magyarország. 1. Nevező magánszemély adatai

Jelentkezési lap. Legyél te Magyarország. 1. Nevező magánszemély adatai Legyél te Magyarország NetMiniszterelnöke! Jelentkezési lap Az érvényes nevezési anyagnak tartalmaznia kell a nevező által kitöltött és aláírással hitelesített nevezési lapot és a hozzá tartozó, tartalmilag

Részletesebben

Tervezz játékot! Lehet logikai, kártya, táblás, akár szerepjáték. játékhoz egyedi kiegészítő. Szelfi fotópályázat diákoknak

Tervezz játékot! Lehet logikai, kártya, táblás, akár szerepjáték. játékhoz egyedi kiegészítő. Szelfi fotópályázat diákoknak PÁLYÁZAT A homoludens.hu Egyesület célja, hogy minél többen ismerjék meg a hagyományos társasjátékozás örömét. Pályázhatnak XIII. kerületi lakosok és a kerületben élő és/vagy tanuló diákok. Részletes információ:

Részletesebben

Versenykiírás. Készítsd el te is videódat Arany Jánosról!

Versenykiírás. Készítsd el te is videódat Arany Jánosról! Versenykiírás Szereted Arany János műveit? Érdekesnek találod az életét? Izgat a filmkészítés? Szeretsz történeket (mozgó)képben vagy rajzban elmesélni? Készítsd el te is videódat Arany Jánosról! Az ARANYFESZT

Részletesebben

Ritmuscsapatok Országos Modern Tánc versenyének versenyszabályzata! 2016

Ritmuscsapatok Országos Modern Tánc versenyének versenyszabályzata! 2016 Ritmuscsapatok Országos Modern Tánc versenyének versenyszabályzata! 2016 VERSENYRENDSZERÜNK: Versenyünk AMATŐR szintű Táncversenysorozat! A Tánc, mint sportág megismertetése és tömegbázis teremtése és

Részletesebben

Magyar Kupa. Mesterfokú-bajnokság. Versenysport kategória 2016. évi versenykiírás

Magyar Kupa. Mesterfokú-bajnokság. Versenysport kategória 2016. évi versenykiírás Magyar Kupa Mesterfokú-bajnokság Versenysport kategória 06. évi versenykiírás RITMIKUS GIMNASZTIKA MRGSZ Preambulum A Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség célja az egyesületekkel együttműködve megteremteni

Részletesebben

Az Én Színes Európám rajzverseny versenyszabályzata

Az Én Színes Európám rajzverseny versenyszabályzata Az Én Színes Európám rajzverseny versenyszabályzata 1.) A Versenyszabályzat a Verseny tekintetében jogi kötőerővel rendelkező megállapodás. A versenybe való jelentkezés előfeltétele a Versenyszabályzat

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázatot hirdet Bács-Kiskunban itthon vagy! címmel, tanulmányi ösztöndíj pályázat hivatalos logójának elkészítésére.

Részletesebben

A NAP-HOLD EGYESÜLET I LOVE JÓ Képeslaptervező PÁLYÁZATA

A NAP-HOLD EGYESÜLET I LOVE JÓ Képeslaptervező PÁLYÁZATA A NAP-HOLD EGYESÜLET I LOVE JÓ Képeslaptervező PÁLYÁZATA A Nap-Hold Egyesület Kampány: I love JÓ Tudatos vásárlás és fogyasztás szemléletformáló kampány Fejér megyében - KEOP 6.1.0/B/11-2011-0078 keretében

Részletesebben

Fülemüle tehetségkutató informatika verseny 2016.

Fülemüle tehetségkutató informatika verseny 2016. Fülemüle tehetségkutató informatika verseny 2016. Én így tanítanám az informatikát. Most minden általános iskolai, középiskolai és szakiskolai oktatásban résztvevő tanuló megmutathatja, hogy milyen informatika

Részletesebben

A RAJZVERSENY RÉSZLETES SZABÁLYZATA ÉS FORGATÓKÖNYVE

A RAJZVERSENY RÉSZLETES SZABÁLYZATA ÉS FORGATÓKÖNYVE A RAJZVERSENY RÉSZLETES SZABÁLYZATA ÉS FORGATÓKÖNYVE 1.) A Versenyszabályzat a Verseny tekintetében jogi kötőerővel rendelkező megállapodás. A versenybe való jelentkezés előfeltétele a Versenyszabályzat

Részletesebben

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, a Szolnoki Makettezők Baráti Köre, Puma Makett Klub és a Turul Makett Klub

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, a Szolnoki Makettezők Baráti Köre, Puma Makett Klub és a Turul Makett Klub 1 Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, a Szolnoki Makettezők Baráti Köre, Puma Makett Klub és a Turul Makett Klub 2016. március 12-13-án rendezi meg a XXVI. Országos Makett kiállítást és versenyt, melyre,

Részletesebben

https://suliszerviz.com/kiemelt-rendezvenyek/259-xi-diaktarlat-2016-dijazott-alkotasok

https://suliszerviz.com/kiemelt-rendezvenyek/259-xi-diaktarlat-2016-dijazott-alkotasok Szép eredményeket értek el rajzosaink októberben. Három rajzpályázat eredményeinek összefoglalása képekkel: 1. XI. Országos Középiskolás Képzőművészeti Diáktárlat (Hajdúszoboszló) 2. Rajzpályázat az 1956-os

Részletesebben

POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL

POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL ÖSSZMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT A Poli-Farbe Vegyipari Kft. Magyarország egyik legnagyobb festékgyártó vállalata, amely 100%-ban magyar tulajdonban van. A Poli-Farbe Kft. fejlesztései

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 1 2016/2017. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS A Párbajtőr Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel

Részletesebben

Pályázat Kiíró: Mediterrán Kerámia Kft. Téma: Art in Home

Pályázat Kiíró: Mediterrán Kerámia Kft. Téma: Art in Home Pályázat Kiíró: Mediterrán Kerámia Kft. Téma: Art in Home 1 1. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK 1.1. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA, LEBONYOLÍTÓJA A Mediterrán Kerámia Kft. és az Art in Home művészei nyílt pályázatot hirdetnek

Részletesebben

1. Ruha készítése hulladékból

1. Ruha készítése hulladékból VI. Országos Öko Modellverseny 2019.április.17 Téma: VÍZ 1. Ruha készítése hulladékból Iskolánk az idei tanévben is ÖKO divatbemutatót és versenyt szervez, általános és középiskolai, valamint szakmai kategóriákban

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Környezetvédelmi versenyt hirdetünk az Építőipari TISZK tanulóinak Környezetvédelem a művészet szemével címmel

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Környezetvédelmi versenyt hirdetünk az Építőipari TISZK tanulóinak Környezetvédelem a művészet szemével címmel A pályázat célja: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Környezetvédelmi versenyt hirdetünk az Építőipari TISZK tanulóinak Környezetvédelem a művészet szemével címmel A tanulóknak a környezet tiszteletére, a környezetvédelem

Részletesebben

Csillagpont a Te szemeddel. videópályázat

Csillagpont a Te szemeddel. videópályázat Csillagpont a Te szemeddel videópályázat Részvételi feltételek A Magyarországi Református Egyház Csillagpont a Te szemeddel elnevezéssel videópályázatot hirdet magyarországi és határon túli diákok számára

Részletesebben

Kisbolygó-látogatások

Kisbolygó-látogatások Kisbolygó-látogatások A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata 1. A pályázat meghirdetői A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az Informatika a Látássérültekért Alapítvánnyal együttműködve,

Részletesebben

WAZE Nyereményjáték szabályzat

WAZE Nyereményjáték szabályzat 2017. 11. 09. WAZE Nyereményjáték szabályzat Tartalom 1. A Játékban résztvevő személyek... 2 2. A Játék időtartama... 3 3. Jelentkezés a játékra... 3 4. A Játék nyereményei... 4 5. Sorsolás... 5 6. Nyertesek

Részletesebben

RAJZOLJUNK SZABADON MEXIKÓRÓL, KEZDJÜK IS!

RAJZOLJUNK SZABADON MEXIKÓRÓL, KEZDJÜK IS! 1 Mexikó magában foglalja annak minden gazdagságát: az ország egész területén átívelő gyönyörű tájakat; a monumentális régészeti lelőhelyeket, amelyek összekötik az ott élőket a múltjukkal; óriási városokat

Részletesebben

Kreatív verseny fiataloknak. Az én világom. Versenyszabályzat

Kreatív verseny fiataloknak. Az én világom. Versenyszabályzat Kreatív verseny fiataloknak Az én világom Versenyszabályzat Az én világom címet viselő kreativitási verseny a Health, rights and choice for everyone elnevezésű projekt keretei között kerül meghirdetésre.

Részletesebben

VI. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny

VI. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny VI. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny 2016. június 17-19. Tüske uszoda Versenykiírás 1. A verseny kiírója: Magyar Szinkronúszó Szövetség (MSZÚSZ) 2. A verseny célja: Lehetőség biztosítása

Részletesebben

Robot Informatika Zrt. Miskolc, május.01. Kreatív ötlet pályázati dokumentáció

Robot Informatika Zrt. Miskolc, május.01. Kreatív ötlet pályázati dokumentáció Robot Informatika Zrt. Miskolc, 2015. május.01. Kreatív ötlet pályázati dokumentáció A kreatív pályázat célja: A Robot Informatika ZRt. internetes video pályázatot hirdet az ország valamennyi középiskolai

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Nemzeti Kulturális Alap

Részletesebben

OBO VIDEÓPÁLYÁZAT. Pályázati kiírás és szabályzat

OBO VIDEÓPÁLYÁZAT. Pályázati kiírás és szabályzat OBO VIDEÓPÁLYÁZAT Pályázati kiírás és szabályzat Az OBO Bettermann Hungary Kft. videópályázatot hirdet A környezetvédelem menő! címmel a környező települések tanulói számára. A pályázat célja a fiatal

Részletesebben

A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az

A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az PÁLYÁZATI KIÍRÁS A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az ÉV FELVONÓJA ÉV FELVONÓ ÉPÍTŐELEME cím elnyerésére 2014 Az Év Felvonója díjat olyan új tárgy évben üzembe

Részletesebben

IX. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny

IX. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny IX. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny 2019. június 28-30. Versenykiírás 1. A verseny kiírója: Magyar Szinkronúszó Szövetség (MSZÚSZ) 2. A verseny célja: Lehetőség biztosítása a tagszervezeteknek,

Részletesebben

2011.08.18. Fotográfia szak

2011.08.18. Fotográfia szak Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola 2011.08.18. Fotográfia szak Kérjük, a levelet figyelmesen olvassa el, mivel az alábbi feltételek maradéktalan teljesítése esetén vehet részt felvételi eljárásunkban!

Részletesebben

II. Országos- és Nemzetközi Harmonikaversenye

II. Országos- és Nemzetközi Harmonikaversenye A Harmonikások Országos Társasága II. Országos- és Nemzetközi Harmonikaversenye Időpontja: 2017. június 25. Helyszíne: Heller Ödön Művelődési Ház, Szeged (6753 Szeged, Budai Nagy Antal utca 20-22.) Fővédnök:

Részletesebben

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Páros és Csapatbajnokság Időpont: 2019.01.26. (Szombat) Helyszín: Rendező: Güntner

Részletesebben

PÁLYÁZAT KIÍRÓJA: Republic Group

PÁLYÁZAT KIÍRÓJA: Republic Group PÁLYÁZAT KIÍRÓJA: A Magyarország vezető, díjakkal többszörösen elismert márkastratégiai és marketingstratégiai tanácsadó- és reklámügynökségi csoportja. Több, mint 10 éve dolgozunk azon, hogy ügyfeleinknek

Részletesebben

Nyitott szemmel Szigethalmon

Nyitott szemmel Szigethalmon Nyitott szemmel Szigethalmon -pályázati felhívás- 2013. novemberében fotópályázatot hirdettünk Szigethalom télen címmel. Ezt tekinthetjük pályázati sorozatunk első állomásának, melynek mottója: Nyitott

Részletesebben

AZ ÉVSZÁZAD TETŐJE! AZ ÉVSZÁZAD DÍJA! Nyerje meg Ön Az Évszázad Magas Tetője 2008 TONDACH-díjat! Az Évszázad Tetoje!

AZ ÉVSZÁZAD TETŐJE! AZ ÉVSZÁZAD DÍJA! Nyerje meg Ön Az Évszázad Magas Tetője 2008 TONDACH-díjat! Az Évszázad Tetoje! AZ ÉVSZÁZAD TETŐJE! AZ ÉVSZÁZAD DÍJA! Nyerje meg Ön Az Évszázad Magas Tetője 2008 TONDACH-díjat! Az Évszázad Tetoje! NYERJEN AZ... Öné az Évszázad Ötlete? A TONDACH-é Az Évszázad Tetője. 100 évig vagy

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK HORVÁTH MIHÁLY TANULMÁNYI VERSENY

TANULMÁNYI VERSENYEK HORVÁTH MIHÁLY TANULMÁNYI VERSENY HORVÁTH MIHÁLY TANULMÁNYI VERSENY Az első fordulót az iskola bonyolítja le. A legjobb 8 versenyző nevét az iskola 2008. január 7 ig a Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézethez küldött

Részletesebben

Pályázati felhívás. Jelentkezési lap letöltése. Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak

Pályázati felhívás. Jelentkezési lap letöltése. Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak Pályázati felhívás Jelentkezési lap letöltése Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak a hulladékká vált autóabroncsok alternatív hasznosítási lehetőségeinek

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Segítő szakmában dolgozó alkotók részére február június 2.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Segítő szakmában dolgozó alkotók részére február június 2. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Segítő szakmában dolgozó alkotók részére 2017. február 27 2017. június 2. A Moravcsik Alapítvány Budapest Art Brut Galéria pályázatot ír ki az egészségügyi és szociális területen dolgozó

Részletesebben

SZABÁLYZAT. LEGJOBB SZŐLŐPÁLINKÁJA és Bács-Kiskun megye. LEGEREDMÉNYESEBB PÁLINKAFŐZDÉJE cím kiválasztásához. Bács-Kiskun megye

SZABÁLYZAT. LEGJOBB SZŐLŐPÁLINKÁJA és Bács-Kiskun megye. LEGEREDMÉNYESEBB PÁLINKAFŐZDÉJE cím kiválasztásához. Bács-Kiskun megye SZABÁLYZAT Bács-Kiskun megye LEGJOBB SZŐLŐPÁLINKÁJA és Bács-Kiskun megye LEGEREDMÉNYESEBB PÁLINKAFŐZDÉJE cím kiválasztásához 1 A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat az évenként Kecelen megrendezésre kerülő

Részletesebben

'15 P A KK VERSENYKIÍRÁS. Csomagolásdizájn-verseny

'15 P A KK VERSENYKIÍRÁS. Csomagolásdizájn-verseny P A KK '15 VERSENYKIÍRÁS VERSENYKIÍRÁS A verseny kiírója a Kreatív magazin kiadója, a Professional Publishing Hungary Kiadó Kft. A verseny célja, hogy megtaláljuk Magyarország legszebben tervezett és kivitelezett

Részletesebben

VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015

VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 V E R S E N Y K I Í R Á S A verseny fővédnöke:balczó ANDRÁSa Nemzet Sportolója A verseny célja: Versenyzés biztosítása közép- és hosszútávfutók, illetve

Részletesebben

XXVI. TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY VERSENYSZABÁLYZAT 2017

XXVI. TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY VERSENYSZABÁLYZAT 2017 XXVI. TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY VERSENYSZABÁLYZAT 2017 A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival,

Részletesebben

LEGYEN. A LEGYEN A VENDÉGFÉNYKÉPÉSZÜNK!" a Webkommunikációs Osztály havonta

LEGYEN. A LEGYEN A VENDÉGFÉNYKÉPÉSZÜNK! a Webkommunikációs Osztály havonta LEGYEN VENDÉGFÉNYKÉPÉSZÜNK! A Szabályzat A LEGYEN A VENDÉGFÉNYKÉPÉSZÜNK!" a Webkommunikációs Osztály havonta szervezett pályázata az Európai Parlament honlapján. A pályázat minden hónapban az Európai Uniót

Részletesebben

I. VIZUÁLIS KULTÚRA (RAJZ, GRAFIKA, MONTÁZS, MOZGÓKÉPKULTÚRA)

I. VIZUÁLIS KULTÚRA (RAJZ, GRAFIKA, MONTÁZS, MOZGÓKÉPKULTÚRA) Kiíró: ELTE TPIK, a Hand Szövetség, a DemNet Alapítvány, az Anhtropolis Egyesület Pályázat címe: Nemzetközi szolidaritás 2006. Pályázhatnak: Középiskolás diákok és művészeti iskolák 5-8. osztályos tanulói

Részletesebben

ŰRTURIZMUS CIVILEK A VILÁGŰRBEN. A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata

ŰRTURIZMUS CIVILEK A VILÁGŰRBEN. A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata ŰRTURIZMUS CIVILEK A VILÁGŰRBEN A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata 1. A pályázat meghirdetői A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az Informatika a Látássérültekért Alapítvánnyal

Részletesebben

VIII. REGIONÁLIS KEYBOARD SZINTETIZÁTOR TALÁLKOZÓ ÉS VERSENY

VIII. REGIONÁLIS KEYBOARD SZINTETIZÁTOR TALÁLKOZÓ ÉS VERSENY GARABONCIÁS A.M.I. MISKOLC LÓNYAY MENYHÉRT ÁLTALÁNOS ISKOLA TUZSÉR FELSŐ-SZABOLCSI ISKOLASZÖVETSÉG PÁTROHA TUZSÉR NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA YAMAHA ZENEISKOLA MAGYARORSZÁG VIII. REGIONÁLIS KEYBOARD SZINTETIZÁTOR

Részletesebben

2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS IV. KORCSOPORT FIÚ

2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS IV. KORCSOPORT FIÚ IV. KORCSOPORT FIÚ 2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2015/2016. TANÉVI XVII. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó sport népszerűsítése a középiskolák

Részletesebben

XXIV. Utánpótlás és Felnőtt Országos Bajnokság; II. M.E.C. Cup; és Szlovák Nemzeti Bajnokság

XXIV. Utánpótlás és Felnőtt Országos Bajnokság; II. M.E.C. Cup; és Szlovák Nemzeti Bajnokság XXIV. Utánpótlás és Felnőtt Országos Bajnokság; II. M.E.C. Cup; és Szlovák Nemzeti Bajnokság 2016. április 30.- május 01. Érd, Magyarország Versenykiírás 1. A verseny kiírója: Magyar Szinkronúszó Szövetség

Részletesebben

ParaSzuperSztár. a fogyatékossággal élő emberek tehetségkutatója 2014.

ParaSzuperSztár. a fogyatékossággal élő emberek tehetségkutatója 2014. ParaSzuperSztár a fogyatékossággal élő emberek tehetségkutatója 2014. Hazánk egyik legnagyobb és legrégebbi civil szervezete, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) 2014-ben kulturális

Részletesebben

www.novellapalyazat.hu, www.irodalmipalyazat.hu, www.verspalyazat.hu, www.irodalmipályázat.hu

www.novellapalyazat.hu, www.irodalmipalyazat.hu, www.verspalyazat.hu, www.irodalmipályázat.hu Kálnoky László szépírói pályázat /vers és rövid próza/ Kálnoky László születésének 100. évfordulója alkalmából Tartalomjegyzék 1 Kiíró... 2 2 Téma meghatározása... 2 3 A pályázat alapadatai... 2 4 Benyújtandó

Részletesebben

2011.10.08., Szombat. Magyar Taekwondo Szövetség. Kiss Tamás. Budapesti Honvéd SE.

2011.10.08., Szombat. Magyar Taekwondo Szövetség. Kiss Tamás. Budapesti Honvéd SE. - ETU A Kategória Időpont: 2011.10.08., Szombat Helyszín: ÚJ! Láng Sportcsarnok 1130 Budapest, Rozsnyai utca 16-20. http://kulturinfo.hu/helyszin.gcw?id=4042 Kííró: Magyar Taekwondo Szövetség Versenyigazgató:

Részletesebben

VII. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny

VII. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny VII. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny 2017. június 23-25. Városligeti- tó- mobil uszoda komplexum Versenykiírás 1. A verseny kiírója: Magyar Szinkronúszó Szövetség (MSZÚSZ) 2. A verseny célja:

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ 2016. november 8., kedd, 12 óra PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HELYE Országos Bírósági

Részletesebben

Pályázati felhívás. Nemzetközi Grafikai Szemle II. Székelyföldi Grafikai Biennále. I. Hagyományos grafika kategória II. Kísérleti grafika kategória

Pályázati felhívás. Nemzetközi Grafikai Szemle II. Székelyföldi Grafikai Biennále. I. Hagyományos grafika kategória II. Kísérleti grafika kategória Pályázati felhívás Nemzetközi Grafikai Szemle II. Székelyföldi Grafikai Biennále A székelyföldi megyék tanácsai, Hargita Megye Tanácsának Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központja és a Kovászna

Részletesebben

XXVI. Gyermek és Junior Országos Bajnokság

XXVI. Gyermek és Junior Országos Bajnokság XXVI. Gyermek és Junior Országos Bajnokság 2018. április 7-8. Budapest Duna Aréna Versenykiírás 1. A verseny kiírója: Magyar Szinkronúszó Szövetség (MSZÚSZ) 2. A verseny célja: Nemzetközi verseny keretében

Részletesebben

Egyéni korcsoportos sakkverseny

Egyéni korcsoportos sakkverseny I. Egyéni korcsoportos sakkverseny A Bethlen Gábor Általános és Szakképző Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, valamint a Bethlen Gábor Oktatási Alapítvány a Bethlen Kupa keretein belül

Részletesebben

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Egyéni és Duplaköteles Kötélugró Bajnokság Időpont: 2018.11.24-25 (Szombat-Vasárnap)

Részletesebben

HURRÁ, UTAZUNK! Tervezz biztonságos utakat és járműveket!

HURRÁ, UTAZUNK! Tervezz biztonságos utakat és járműveket! 6. GYEREK ARC - PÁLYÁZATI KIÍRÁS HURRÁ, UTAZUNK! Tervezz biztonságos utakat és járműveket! (Beérkezési határidő: 2013. április 30. kedd) Pályázati téma 6-9 éveseknek Kedves Földlakó Barátaim! A mi bolygónkon,

Részletesebben

Mesterecset Pályázat játékszabályzata

Mesterecset Pályázat játékszabályzata Mesterecset Pályázat játékszabályzata 1. A PÁLYÁZAT SZERVEZŐJE A IV. Mesterecset Pályázat (a továbbiakban: Pályázat) szervezője a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Szervező) 1054 Budapest, Hold u.

Részletesebben

VERSENYFELHÍVÁS VERSENYFELHÍVÁS. EBC*L Champions League gazdasági verseny - 2010. Az EBC*L Champions League

VERSENYFELHÍVÁS VERSENYFELHÍVÁS. EBC*L Champions League gazdasági verseny - 2010. Az EBC*L Champions League VERSENYFELHÍVÁS Az EBC*L Champions League Immár hatodik éve kerül megrendezésre az EBC*L (Egységes Európai Gazdasági Oklevél) versenye, melyen minden évben sok száz résztvevő méri össze gazdasági tudását.

Részletesebben

Vásárhelyi Őszi Tárlat Jelentkezési rendszer. Felhasználói útmutató v1.2

Vásárhelyi Őszi Tárlat Jelentkezési rendszer. Felhasználói útmutató v1.2 Vásárhelyi Őszi Tárlat Jelentkezési rendszer Felhasználói útmutató v1.2 Készítette: Arany Péter, 2015 Frissítette: Hegedűs Bence, 2016 Elérések: Az oldal címe: beadas.oszitarlat.hu Azon felhasználók, akik

Részletesebben

JÁTÉK ÉS SPORT A VILÁGŰRBEN. A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata

JÁTÉK ÉS SPORT A VILÁGŰRBEN. A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata JÁTÉK ÉS SPORT A VILÁGŰRBEN A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata A jövőben talán még több űrhajós, sőt űrturista hagyja el rövidebb-hosszabb időre Földünket. A távolabbi jövőben pedig

Részletesebben

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016 NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. TELEFON: 06-1/460-6825

Részletesebben

Járműipari Design Hétvége Járműtervezési Versenyfelhívás

Járműipari Design Hétvége Járműtervezési Versenyfelhívás Járműipari Design Hétvége Járműtervezési Versenyfelhívás A MOBILIS Közhasznú Nonprofit Kft. a Széchenyi István Egyetemmel és a Mérnökök a Járműves Műszaki Felsőoktatásért elnevezésű civil szervezettel

Részletesebben

TERVEZET AZ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK VERSENYSZABÁLYZATA

TERVEZET AZ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK VERSENYSZABÁLYZATA TERVEZET AZ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK VERSENYSZABÁLYZATA Budapest 2006 AZ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK VERSENYSZABÁLYZATA

Részletesebben

A RÓMAI MAGYAR AKADÉMIA ÉS AZ ALKOTÓTÁBOR 16. BEMUTATJA: BAUHAUS100 VIDEOKLIP PÁLYÁZAT július

A RÓMAI MAGYAR AKADÉMIA ÉS AZ ALKOTÓTÁBOR 16. BEMUTATJA: BAUHAUS100 VIDEOKLIP PÁLYÁZAT július A RÓMAI MAGYAR AKADÉMIA ÉS AZ ALKOTÓTÁBOR 16. BEMUTATJA: BAUHAUS100 VIDEOKLIP PÁLYÁZAT 2019. július 25-28. Jelentkezési határidő: 2019. március 4. - március 31. Zenész, producer vagy? Küldj nekünk egy

Részletesebben

Pályázati kiírás. Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére

Pályázati kiírás. Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére Pályázati kiírás Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére Szobor elhelyezése: Győrújbarát, Baráthegy, Barátság park (Pannónia Barátság park) 1. Kiíró: CIG Pannónia EMABIT

Részletesebben

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás 1. a verseny

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg. A KATEGÓRIA Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna mint alapsportág népszerűsítése az iskolák

Részletesebben

V. ORSZÁGOS ZENEISKOLAI OBOAFESZTIVÁL

V. ORSZÁGOS ZENEISKOLAI OBOAFESZTIVÁL V. ORSZÁGOS ZENEISKOLAI OBOAFESZTIVÁL Versenykiírás Versenyszabályzat 2014 / 2015 tanév 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 184. Fesztivál-versenyrendező: Oboás Társaság Alapítvány 1202 Budapest, Vaskapu

Részletesebben

PREMIER NAPOK. TÁNCVERSENY VERSENYKIÍRÁS március 18. (péntek) BÉKÉSCSABA

PREMIER NAPOK. TÁNCVERSENY VERSENYKIÍRÁS március 18. (péntek) BÉKÉSCSABA PREMIER NAPOK 2016. MÁRCIUS 18-19. PREMIER KORTÁRS MODERN TÁNC ÉS ZENEI VERSENY TÁNCVERSENY VERSENYKIÍRÁS 2016. március 18. (péntek) BÉKÉSCSABA A Premier Kortárs modern tánc és Zenei Versenyt meghirdető

Részletesebben

A JÖVŐ ÚTJAIN NEMZETKÖZI RAJZ-, JÁRMŰDESIGN ÉS JÁRMŰDEKORÁCIÓS PÁLYÁZAT KINEK SZÓL A PÁLYÁZAT? FESZEGESD TE IS VELÜNK AZ ALÁBBI KÉRDÉSEKET:

A JÖVŐ ÚTJAIN NEMZETKÖZI RAJZ-, JÁRMŰDESIGN ÉS JÁRMŰDEKORÁCIÓS PÁLYÁZAT KINEK SZÓL A PÁLYÁZAT? FESZEGESD TE IS VELÜNK AZ ALÁBBI KÉRDÉSEKET: A JÖVŐ ÚTJAIN NEMZETKÖZI RAJZ-, JÁRMŰDESIGN ÉS JÁRMŰDEKORÁCIÓS PÁLYÁZAT A GYSEV Zrt. (továbbiakban GYSEV) és a MOBILIS Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban Mobilis) (továbbiakban együttesen a Kiírók),

Részletesebben

nemzeti egyetemi kosárlabda bajnokság (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015

nemzeti egyetemi kosárlabda bajnokság (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015 nemzeti egyetemi kosárlabda bajnokság (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM: 1146

Részletesebben

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG. ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30.

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG. ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30. MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30. 1 2013/2014. TANÉVI XV. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó sport népszerűsítése

Részletesebben