Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése november 11. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése november 11. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből."

Átírás

1 Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése november 11. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2016. (XI.11.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/ /2016. iktató számú Szeged MJV településrendezési eszközeinek módosítása, valamint környezeti vizsgálat szükségességéről szóló és egyéb településfejlesztési döntések tárgyú előterjesztését, és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a Polgármesteren keresztül utasítja a Városi Főépítészt, hogy a Szeged, Etelka sor Kereszttöltés utca találkozásánál, a tervezett fedett sportuszoda területe változásait a SZÉSZ soron következő karbantartásánál vezettesse át. Határidő: Felelős: a SZÉSZ soron következő karbantartása Városi Főépítész A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városi Főépítész, a Városüzemeltetési Iroda, az Igazgatási és Építési Iroda Építési Osztály és a Csongrád Megyei Kormányhivatal. K. m. f. Dr. Botka László s.k. polgármester Dr. Mózes Ervin s.k. címzetes főjegyző A kivonat hiteléül:

2 Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése november 11. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből.../2016. (XI.11.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/ /2016. iktató számú Szeged MJV településrendezési eszközeinek módosítása, valamint környezeti vizsgálat szükségességéről szóló és egyéb településfejlesztési döntések tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény 43. (5) bekezdés b) pontja, valamint az egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról szóló 2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet 1. (3) bekezdés b) pontja és 3. -a szerint a Szeged Röszke (országhatár) vasútvonal fejlesztése érdekében szükséges: Szeged III. kerület külterület hrsz.-ú közút Kapisztrán út Terehalmi út Szabadkai út Vám tér Cserepes sor Katona József utca Kálvária sugárút Bajai út a Szeged III. kerület külterület 02048/1 hrsz.-ú (Repülőtér) Kkö- különleges közlekedési terület keleti, valamint déli határa az 502 sz. főút az 5 sz. főút, valamint a Szeged III. kerület külterület 02105/4, 02105/9, 02105/8, 02105/5, 02105/7, 02105/1, 02105/2, 02105/3, 02106, 02109, 02113, 02117/1, 02124/28 hrsz.-ú földrészek, a Harcos utca, a Szeged III. kerület külterület 02124/43, 02124/44, 02124/34, 02124/40 hrsz.-ú földrészek határán futó meglévő közigazgatási határ által határolt terület településrendezési eszközök módosításainak kidolgozása során a határidőben érkezett környezet védelméért felelős szervek véleményeivel egyetértésben az alábbiakban megfogalmazott várható környezeti hatások, indokok alapján nem tartja szükségesnek a környezeti vizsgálat elvégzését: Természetvédelmi szempontú érintettség A tervezési terület Natura 2000 területet nem érint, határos azonban Natura 2000 területtel, nevezetesen a Szegedi ürgés gyep megnevezésű, SCI területtel. A tervezési terület országos ökológiai hálózatot, helyi jelentőségű természetvédelmi területet érint. Változással érintett az Ős-Maty völgye helyi védelem alatt álló terület. A vasútfejlesztések érdekében vizsgálandó a védett terület határának módosítása. Kulturális örökségvédelem A tervezési területen országos védett régészeti területek, védett régészeti lelőhelyek, valamint helyi védelem alatt álló objektumok találhatók, azonban változással nem érintettek. Országhatáron átterjedő jelentős, káros környezeti hatások A településrendezési eszközök módosítása nem jár olyan tervelemmel, mely országhatáron átterjedő jelentős, káros környezeti hatást eredményezne. Termőföld érintettség A tervezett módosítás a lehető legkisebb mértékű termőföld igénybevételével történhet. Környezet- és település-egészségügyi érintettség A tervezett beruházás a vasútvonal fejlesztését célozza, amelynek révén a környezeti elemekbe levegőbe, talajra történő kibocsátások csökkennek. Fő szempont továbbá a közút és a vasút keresztezéseinél az esetleges baleseti kockázatok csökkentése is. Nem jelent kockázatot a tervezett fejlesztés az emberi egészségre és a környezetre, ellenkezőleg, csökkenti a jelenlegi környezeti

3 hatásokat. Környezetvédelmi hatások A megvalósítást követően várható környezeti hatásokkal a tervezést megelőzően lefolytatott környezeti hatásvizsgálati eljárás részletesen foglalkozott. Ennek alapján megállapítható, hogy pozitív és negatív hatásokkal is számolni kell. Azokon a pályaszakaszokon, ahol védendő épületek helyezkednek el a zajvédelmi hatásterületen és várhatóan a határértékek nem teljesülnek ott zajvédő létesítmények segítségével tarthatóak lesznek a határértékek. A beruházás révén a villamosítással a levegőbe történő kibocsátások (pl. szén-monoxid, nitrogénoxidok, elégetlen szénhidrogének) várhatóan csökkenni fognak, míg a porfelverődés hatására a poremisszió kismértékű növekedése várható. A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városi Főépítész, a Városüzemeltetési Iroda, az Igazgatási és Építési Iroda Építési Osztály és a Csongrád Megyei Kormányhivatal. K. m. f. Dr. Botka László Dr. Mózes Ervin polgármester címzetes főjegyző A kivonat hiteléül:

4 Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése november 11. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2016. (XI.11.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/ /2016. iktató számú Szeged MJV településrendezési eszközeinek módosítása, valamint környezeti vizsgálat szükségességéről szóló és egyéb településfejlesztési döntések tárgyú előterjesztését, és a következő határozatot hozza: 1. A Közgyűlés a 237/2016. (VI.24.) Kgy. sz. határozatát visszavonja. 2. A Közgyűlés a 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 29. -a alapján eljárva a Szeged, Tisza Lajos körút Boldogasszony sugárút Oldal utca (tervezett déli híd nyomvonala) elsőrendű árvízvédelmi töltés által határolt terület településrendezési eszközeinek módosításához kapcsolódó Partnerségi Egyeztetési Szabályzatot a határozat melléklete szerint elfogadja. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városi Főépítész, valamint a Csongrád Megyei Kormányhivatal. K.m.f. Dr. Botka László s.k. polgármester Dr. Mózes Ervin s.k. címzetes főjegyző A kivonat hiteléül:

5 Melléklet a /2016. (XI.11.) Kgy. határozathoz Szeged, Tisza Lajos körút - Boldogasszony sugárút - Oldal utca (tervezett déli híd nyomvonala) - elsőrendű árvízvédelmi töltés által határolt terület településrendezési eszközeinek módosításához kapcsolódó Partnerségi Egyeztetési Szabályzat A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 29. alapján Szeged Megyei Jogú Város érintett területének településrendezési eszköz-módosításával összefüggő partnerségi egyeztetési szabályai az alábbiak: I. Az egyeztetésben résztvevő nevesített gazdálkodó szervezetek és egyéb szervek (a továbbiakban: Partnerek) a következők: Csongrád Megyei Építész Kamara Csongrád Megyei Mérnöki Kamara Digi Kft. ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó ZRt. EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. FGSz Zrt. Kecskeméti Földgázszállító Üzem INVITEL Távközlési Zrt. Invitel Technocom Kft. Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatóság Magyar Telekom NyRt Vezetéknélküli Hálózat Fejlesztési Ágazat Magyar Telekom NyRt Dél-alföldi szolgáltatási központ MAVÍR Zrt. Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. IKV Zrt. Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. Szegedi Közlekedési Kft. Szegedi Városkép és Piac Kft. Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. Szegedi Vízmű Zrt. SZVMF Zrt. DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Szeged, Bakay N. u. 48. alatti fióktelepe II. III. A véleményezési szakasz: A véleményezési szakaszban az elkészült tervezetet a partnereknek postai úton, tértivevényes küldeményként kell megküldeni. Aki a véleményezési szakaszban a tervezet átvételétől számított 8 napon belül nem ad írásos véleményt, kifogást nem emelő véleményezőnek kell tekinteni. A véleményezési szakaszban beérkezett véleményeket egyeztetés esetén a jegyzőkönyvet is ismertetni kell a Közgyűléssel, amelyek elfogadásáról vagy el nem fogadásáról a Közgyűlés dönt. A vélemény, észrevétel el nem fogadása esetén a döntést indokolni kell. A döntést a partnereknek postai úton, tértivevényes küldeményként kell megküldeni, valamint Szeged város hivatalos honlapján közzé kell tenni. Javaslatok, vélemények dokumentálásának, nyilvántartásának módja: A beérkezett írásos javaslatokat, észrevételeket, véleményeket az általános ügykezelés szabályai szerint kell kezelni, az ügyirathoz iktatni, csatolni, át kell adni a Polgármesteri Hivatal kijelölt munkatársa részére, aki a véleményezési

6 szakaszban érkezett észrevételeket a településrendezési eszköz végső szakmai véleményeztetésre szánt anyagának elkészítésénél felhasználja, valamint a végső tervdokumentációban dokumentálja. IV. Az elfogadott településrendezési eszköz nyilvánosságát biztosító intézkedések: A Polgármester az elfogadást követően 15 munkanapon belül gondoskodik a településrendezési eszköz önkormányzat hivatalos honlapján történő nyilvánosságra hozataláról., illetve megtekinthető a Városi Főépítésznél. V. Jelen partnerségi egyeztetés szabályait az elkészült tervezetben, valamint a végső tervanyagban egyaránt dokumentálni kell.

7 Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése november 11. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2016. (XI.11.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/ /2016. iktató számú Szeged MJV településrendezési eszközeinek módosítása, valamint környezeti vizsgálat szükségességéről szóló és egyéb településfejlesztési döntések tárgyú előterjesztését, és a következő határozatot hozza: 1. A Közgyűlés a 238/2016. (VI.24.) Kgy. sz. határozatát visszavonja. 2. A Közgyűlés a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 3. (1) bekezdés b) pontjában és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény pontjában foglaltak szerint a Szeged, Tisza Lajos körút- Boldogasszony sugárút- Oldal utca (tervezett déli híd nyomvonala)- elsőrendű árvízvédelmi töltés által határolt terület településrendezési eszközei módosításának előkészítése érdekében az alábbi településfejlesztési döntést hozza: A Közgyűlés Szeged, Tisza Lajos körút- Boldogasszony sugárút - Oldal utca (tervezett déli híd nyomvonala)- elsőrendű árvízvédelmi töltés által határolt terület településrendezési eszközeinek módosítását indokoltnak tartja annak érdekében, hogy a területen az alábbi fejlesztésekre kerülhessen sor : Gyermeksürgősségi, baleseti ellátás fejlesztése Gyermek- és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer infrastrukturális feltételeinek fejlesztése Gyermek és felnőtt fertőző ellátás integrált központosított fejlesztése Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika fejlesztése Természeti adottságok: A tervezési területen belül helyi természeti védelem alatt lévő faegyedek vannak, ezek a 35/2009 (XI.11.) Kgy. rendelet 2. számú melléklet sorszámmal jelölt platán és tiszafa faegyedek. Gazdasági szempont: Az ellátás fejlesztésével biztosítva lesz a hosszú távú betegellátás stabilitása. Szociális-egészségügyi szempont: EFOP Gyermeksürgősségi, baleseti ellátás fejlesztése pályázat (hrsz.: Szeged. I. kerület 3724) keretén belül az egykapus sürgősségi triage elvein alapuló, komplex gyermek sürgősségi és traumatológiai ellátást biztosító regionális központ kialakítása, az ehhez szükséges infrastruktúra fejlesztése, és a modern ellátást biztosító belső protokollok kialakítása. EFOP Gyermek- és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer infrastrukturális feltételeinek fejlesztése pályázat (hrsz.: Szeged. I.

8 kerület 3724) keretén belül egy telephelyen a teljes spektrumú gyermekgyógyászati ellátáshoz integrált gyermek-és ifjúságpszichiátriai, valamint addiktológiai egység kialakításával a gyermek- és ifjúságpszichiátria, valamint addiktológiai problémák hatékony kezelését biztosító új ellátási forma jöjjön létre. Gyermek és felnőtt fertőző ellátás integrált központosított fejlesztése (hrsz.: Szeged III. kerület 20294/1), melynél a cél a felnőtt és a gyermek fertőző betegek ellátását végző egységek egy telephelyre történő integrálása és az így létrejövő Központ III. progresszivitási szintű infrastrukturális hátterének biztosítása. Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika fejlesztése (hrsz.: Szeged. I. kerület 3724), mely keretén belül a meglévő műtők korszerűsítése, új műtőblokk létrehozása, meglévő épület akadálymentesítése. Pénzügyi szempont: A SZTE az EFOP és az EFOP Európai Uniós pályázati pénzekből tervezi a fejlesztéseket, valamint pályázati lehetőséget keres a gyermek és felnőtt fertőző ellátás integrált központosított fejlesztésére. Városszerkezeti-építészeti szempont: A módosítással érintett területen a XXI. század elvárásainak, igényeinek megfelelő, környezetbe illő épületek / épületbővítések valósulhatnak meg. 3. A Közgyűlés a Polgármesteren keresztül utasítja a Városi Főépítészt, hogy a Korm. rendeletben foglalt egyszerűsített véleményezési eljárást folytassa le és ezt követően a településrendezési eszközök módosítását terjessze elő. Határidő: Szeged, Tisza Lajos körút- Boldogasszony sugárút - Oldal utca (tervezett déli híd nyomvonala)- elsőrendű árvízvédelmi töltés által határolt terület településrendezési eszközeinek módosítására vonatkozó előterjesztés előkészítésének időpontja Felelős: városi főépítész A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Fejlesztési Iroda, a Városi Főépítész, a Városüzemeltetési Iroda, az Igazgatási és Építési Iroda Építési Osztály, valamint a Csongrád Megyei Kormányhivatal. K.m.f. Dr. Botka László s.k. Dr. Mózes Ervin s.k. polgármester címzetes főjegyző A kivonat hiteléül:

9 Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése november 11. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből..../2016. (XI.11.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/ /2016. iktató számú Szeged MJV településrendezési eszközeinek módosítása, valamint környezeti vizsgálat szükségességéről szóló és egyéb településfejlesztési döntések tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény 43. (5) bekezdés b) pontja, valamint az egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról szóló 2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. (3) bekezdés b) pontja és 3. - a szerint a Szeged, Tisza Lajos körút Boldogasszony sugárút Oldal utca (tervezett déli híd nyomvonala) elsőrendű árvízvédelmi töltés által határolt terület településrendezési eszközök módosításainak kidolgozása során a Csongrád Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Építésügyi Osztály véleményétől eltérően az alábbiakban megfogalmazott várható környezeti hatások, indokok alapján nem tartja szükségesnek a környezeti vizsgálat elvégzését: - A szabályozási terv módosításával érintett területek az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004. (X.8.) Korm. rendeletben szereplő Natura 2000 területekre és a jelölő fajokra káros hatást nem jelentenek. A várható környezeti hatások nem érintenek olyan területet, amelyek hazai (országos vagy helyi), közösségi vagy más nemzetközi szintű védettséget élveznek. - A tervezett módosításból adódóan táj- és természetvédelmi, hulladékgazdálkodási, levegővédelmi, zaj- és rezgésvédelmi és földtani közeg védelmi szempontból nem várható jelentős környezeti hatás. - Új beépítésre szánt terület nem kerül kijelölésre. - A településrendezési eszközök módosítása nem jár olyan tervelemmel, mely országhatáron átterjedő jelentős, káros környezeti hatást eredményezne. - A módosítással érintett területen nyilvántartott védendő földtani értékek nem találhatóak. - A tervezési területen nem található az Országos Erdőállomány Adattárban szereplő erdőterület. - A tervezett beépítés intenzitásának növelése nem jelent a környezetre jelentős környezeti terhelést. - A tervezett módosításból adódóan táj- és természetvédelmi, hulladékgazdálkodási, levegővédelmi, zaj- és rezgésvédelmi és földtani közeg védelmi szempontból nem várható jelentős környezeti hatás. - A tervezett módosítással az emberi egészségre kockázatot jelentő negatív irányú közegészségügyi hatás nem várható. A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városi Főépítész, a Városüzemeltetési Iroda, az Igazgatási és Építési Iroda Építési Osztály és a Csongrád Megyei Kormányhivatal. Dr. Botka László polgármester A kivonat hiteléül: K. m. f. Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző

10 Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése november 11. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből.../2016. (XI.11.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/ /2016. iktató számú Szeged MJV településrendezési eszközeinek módosítása, valamint környezeti vizsgálat szükségességéről szóló és egyéb településfejlesztési döntések tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 39. (2) bekezdésében foglaltak szerint a Szeged közigazgatási területén a közötti Uniós költségvetési időszakra vonatkozóan a TOP keretén belül felújításra kerülő önkormányzati tulajdonú intézmények területei településrendezési eszközei módosításának tervezetével kapcsolatban beérkezett véleményeket megismerte, és azok elfogadásáról, vagy el nem fogadásáról jelen határozat szerint dönt az 1. sz. mellékletben az államigazgatási szervek, települési önkormányzatok észrevételeiről, a 2. sz. mellékletben a partner észrevételéről. A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városi Főépítész, a Városüzemeltetési Iroda, az Igazgatási és Építési Iroda Építési Osztály és a Csongrád Megyei Kormányhivatal. K. m. f. Dr. Botka László s.k. Dr. Mózes Ervin s.k. polgármester címzetes főjegyző A kivonat hiteléül:

11 1. sz. melléklet a /2016. (XI.11.) Kgy. határozathoz A településrendezési eszköz tervezetéhez az eljárásban résztvevő államigazgatási szervek, települési önkormányzatok részéről érkezett észrevételek és az ezekre hozott döntések SSZ. VÉLEMÉNYEZŐ ÉSZREVÉTEL DÖNTÉS 1. Csongrád Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Építésügyi Osztály Hiv.sz.: CSD/01/157-5/2016. A javasolt területhasználati módosításokkal kapcsolatban észrevételt nem teszek. Felhívom a figyelmet az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII.20.) Korm. rendelet (OTÉK) 2. számú melléklet 8. pontjában előírtakra. Kérem annak igazolását, hogy a legnagyobb beépítettség megnövelhető 100%- ra. - A tervezet módosítást nem igényel. - Vi-területfelhasználás esetén az OTÉK 2 számú melléklet táblázatának 8. sora az alábbiakat tartalmazza: [Megengedett legnagyobb beépítettség (%) =] a település legnagyobb mértékű lakóterületi beépítettségnél legfeljebb 25%- kal megnövelt érték Annak igazolására, hogy a Viépítési övezetben a beépítettség megnövelhető 100%-ra azt kell igazolni, hogy Szeged MJV területén található legalább 80%- os beépítettségű lakóterületi építési övezet. Szeged MJV területén az alábbi képen kékkel körülhatárolt, sárga színű, lakóterületi besorolású ingatlanok esetén a megengedett legnagyobb beépítettség 80%. A fenti ábrák egyikének részletes bemutatása következik. A fenti ábrák egyikének részletes bemutatása következik, amely egyértelmű bizonyítékot szolgál arra vonatkozóan, hogy a szabályozási terven található olyan lakóterületi ingatlan, melynek megengedett legnagyobb beépítettsége 80%.

12 SSZ. VÉLEMÉNYEZŐ ÉSZREVÉTEL DÖNTÉS Jelzem továbbá, hogy bár az OTÉK szerint van elvi lehetőség az intézményi terület beépítettségének ily mértékű növelésére, valamint a zöldfelület elhagyására, azonban szakmai szempontból az oktatásinevelési létesítmények esetén ez nem támogatható. Az alátámasztó munkarész leírása szerint az M07. és M08. módosítások esetében kívánja a szabályozás a 0-s kódokat alkalmazni, de az M07. esetén ez nem történt így. Vélhetően ezt a hibát korrigálja a főépítész által utólag jelzet javítás, de az anyag hivatalomhoz nem érkezett meg, arról véleményt adni nem áll módomban. Amennyiben a módosítási szándék változatlan, úgy kérem a 40-1 szelvény javítását is elvégezni. A dokumentációban foglalt egyéb módosítások ellen kifogást nem emelek. /Az építési övezeti kód 4. számjegye mutatja a legnagyobb beépítettség értékét, amelynél a 9- es számjegy 80%-os beépítettséget takar./ Tekintettel arra, hogy a jogszabályi előírásból következően 80%-os lakóterületi beépítettség 25%-kal növelhető az alábbi legnagyobb mértékű beépítettség előírásának megadására van mód Vi-területfelhasználás esetén: 80+80x0,25=100, azaz a Viterületfelhasználásnál szereplő 100%-os előírás az OTÉKelőírásaival összhangot mutat. - A 100%-os megengedett legnagyobb beépítettség megadására egyetlen esetben kerül sor, az M7. módosítás esetén a Korda utcában, ahol ez egy fogászati szakrendelő meglévő állapotát hivatott rögzíteni. A módosítás a TOP-keretén belül felújításra kerülő létesítmény megvalósíthatóságát hivatott biztosítani, melynek keretében a létesítmény elvárásokat követő hasznosíthatósága fő szempont lesz, így a szakmai felvetés nem ellentétes az Önkormányzat szándékaival. Az M8 módosítás esetén, a Koszorú utcában az általános beépítettségtől való eltérés, azaz a 100%-os előzetesen jelzett beépítés visszavonásra kerül, melynek következtében az érintett szabályozási tervlap (52-4) javításra kerül. -A 40-1 szelvény javításra kerül.

13 SSZ. VÉLEMÉNYEZŐ ÉSZREVÉTEL DÖNTÉS -A tervezet módosítást nem igényel. 2. Csongrád Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály KTFO-azonosító: / Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Ikt.szám: / Csongrád megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szám: 35600/6097-1/2016.ált. 5. Csongrád Megyei Kormányhivatal, Népegészségügyi Főosztály Ügyiratszám: CS/R/01/ / Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi Vasúti és Hajózási Hivatala Ikt. szám: UVH/UH/276/27/2016. A benyújtott dokumentáció alapján a településrendezési eszközök módosítására vonatkozóan nem emelünk kifogást. Az ATIVIZIG a levélhez mellékelt módosítási terveket áttekintette és azokkal kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adja: A rendezés alá vont területek közé az Igazgatóság kezelésében lévő területek nem tartoznak A tervi véleményezési szakaszban foglalt tervekkel kapcsolatban Igazgatóságunk kifogással nem él. - az általános érvényű tűzvédelmi szempontú előírásokon túlmenően továbbá polgári védelmi szempontból észrevételem nincs vízgazdálkodási és vízvédelmi szempontból a tervezett módosításokkal szemben kifogást nem emelünk. A rendelkezésre álló elektronikus dokumentum valamint a 01/ /2016. iktatási számú elektronikus formátumú anyag módosításait tartalmazó tájékoztató levél tartalmának áttanulmányozása után megállapításra került, hogy a településrendezési eszközök módosítása közegészségügyi érdekeket nem sért, az emberi egészségre kockázatot jelentő negatív irányú közegészségügyi hatás nem várható. tekintettel arra, hogy a módosítások közlekedési létesítményeket nem érintenek a tervezett módosításokkal kapcsolatban közlekedési szempontból észrevételt nem teszek. A Város településrendezési terve módosításának elfogadását támogatom. - A tervezet módosítást nem igényel. - A tervezet módosítást nem igényel. - A tervezet módosítást nem igényel. - A tervezet módosítást nem igényel. - A tervezet módosítást nem igényel.

14 SSZ. VÉLEMÉNYEZŐ ÉSZREVÉTEL DÖNTÉS 7. Csongrád Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Útügyi Osztály Iktatószám: CS/UT/346/1/ Csongrád Megyei Kormányhivatal, Szegedi Járási Hivatal, Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala Hiv.sz.: CS-06D/01/2175-6/ Csongrád Megyei Kormányhivatal, Földhivatali Főosztály Ügyiratszám: / Csongrád megyei Rendőr- Főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Szám: 06000/9440/2/2016.ált. 11. Honvédelmi Minisztérium Hatósági Főosztály Nyt. szám: 1660/110/6471-1/2016/hho 12. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Szegedi Hatósági Iroda Iktatószám: CE/ / Sándorfalva Város Önkormányzata Iktatószám: /2016 A tervezett módosítások közlekedési érdekeket nem sértenek, ezért az ellen kifogást nem emelünk, azzal kapcsolatosan észrevételt nem teszünk. - A megküldött végleges tervanyagban szereplő örökségvédelmi hatástanulmány régészeti munkarészének szakértői nyilatkozata nem a véleményezés alatt álló módosításra vonatkozik, hanem egy másik módosítási javaslatra. Fentiek miatt a tervanyag elfogadását nem javasoljuk. - A Földhivatali főosztály az előzetes véleményezési eljárás során földvédelmi, földhasználati szempontú kifogást nem emelt. Az elkészült tervanyag olyan érdemi változást nem tartalmaz, mely az előző véleményezésem megváltoztatását indokolná, így a tervanyag elfogadását javaslom. A településrendezési eszközök módosítására vonatkozó változásokkal kapcsolatban észrevételt, indítványt nem teszünk. A fenti tárgyban érkezett dokumentációban foglaltak a honvédelem érdekeit nem érintik, a Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai végrehajtása biztosított, ezért az abban foglaltakkal kapcsolatban külön észrevételt nem teszek. A Hatóság megállapította, hogy fenti terv tartalmazza a hírközlési szakági anyagot és azzal kapcsolatban a következő észrevételeket teszi: A módosítás a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hatáskörébe tartozó érdeket nem sért. tervdokumentációt áttanulmányozva megállapítottuk, azoknak településünkre nézve negatív hatása nincs, így az abban foglaltakkal kapcsolatban kifogást nem emelünk, a fejlesztési elképzelésekkel egyetértünk. - A tervezet módosítást nem igényel. A nyilatkozatot a tervhez tartozó nyilatkozatra átcserélésre kerül. - A tervezet módosítást nem igényel. - A tervezet módosítást nem igényel. - A tervezet módosítást nem igényel. - A tervezet módosítást nem igényel. - A tervezet módosítást nem igényel.

15 2. sz. melléklet a /2016. (XI.11.) Kgy. határozathoz A településrendezési eszköz tervezetéhez a 248/2016.(VI.24.) Kgy. sz. határozat értelmében az eljárásban résztvevő Partnerek részéről érkezett észrevételek és az ezekre hozott döntések SSZ. VÉLEMÉNYEZŐ ÉSZREVÉTEL DÖNTÉS 1. Magyar Közút Nonprofit ZRt. Csongrád Megyei Igazgatósága Hiv.sz.: CSO-7/86/2016. Az előzetes vélemények figyelembe vételével elkészített, és CD adathordozón megküldött véleményezési dokumentációban leírtakkal kapcsolatosan észrevételt nem teszünk, mivel a módosítással kijelölt területek állami kezelésű utakat nem érintenek, illetve a kezelésünkben lévő úthálózat szempontjából nem meghatározóak. - A tervezet módosítást nem igényel.

16 Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése november 11. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2016. (XI.11.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/ /2016. iktató számú Szeged MJV településrendezési eszközeinek módosítása, valamint környezeti vizsgálat szükségességéről szóló és egyéb településfejlesztési döntések tárgyú előterjesztését, és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 29. -a alapján eljárva a Szeged, Londoni körút Bakay Nándor utca Vásárhelyi Pál utca Kálvária sugárút által határolt terület településrendezési eszközeinek módosításához kapcsolódó Partnerségi Egyeztetési Szabályzatot a határozat melléklete szerint elfogadja. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városi Főépítész, valamint a Csongrád Megyei Kormányhivatal. K.m.f. Dr. Botka László s.k. polgármester Dr. Mózes Ervin s.k. címzetes főjegyző A kivonat hiteléül:

17 Melléklet a /2016. (XI.11.) Kgy. határozathoz Szeged, Londoni körút Bakay Nándor utca Vásárhelyi Pál utca Kálvária sugárút által határolt terület településrendezési eszközeinek módosításához kapcsolódó Partnerségi Egyeztetési Szabályzat A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 29. alapján Szeged Megyei Jogú Város érintett területének településrendezési eszköz-módosításával összefüggő partnerségi egyeztetési szabályai az alábbiak: I. Az egyeztetésben résztvevő nevesített partnerek (a továbbiakban: Partnerek) a következők: I.1. I.2. A Szeged, Londoni körút - Bakay Nándor utca Vásárhelyi Pál utca Kálvária sugárút által körülhatárolt ingatlanok vagyonkezelője, vagyonhasznosítója és/vagy a tulajdonos / tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet, vagy természetes személy, illetve gazdálkodó szervezet. Érintett gazdálkodó szervezetek és egyéb szervek: Csongrád Megyei Építész Kamara Csongrád Megyei Mérnöki Kamara Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei Igazgatósága Digi Kft. ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó ZRt. EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. FGSz Zrt. Kecskeméti Földgázszállító Üzem INVITEL Távközlési Zrt. Invitel Technocom Kft. Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatóság Magyar Telekom NyRt Vezetéknélküli Hálózat Fejlesztési Ágazat Magyar Telekom NyRt Dél-alföldi szolgáltatási központ MAVÍR Zrt. Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. MÁV ZRT Vezérigazgatóság Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály MOL NyRt. Kutatás & Termelés MOL KTD - Üzleti Támogatás MOL Hatósági és Társadalmi Kapcsolatok Bányamérés és Birtokjog IKV Zrt. Szegedi Távfűtő Kft. Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. Szegedi Közlekedési Kft. Szegedi Városkép és Piac Kft. Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. Szegedi Vízmű Zrt. SZVMF Zrt. Szélmalom Kábeltévé Zrt. Telenor Magyarország Zrt. DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Szeged, Bakay N. u. 48. alatti fióktelepe Vodafone Magyarország Zrt.

18 II. Az egyeztetésben résztvevő partnerek tájékoztatási módja és eszközei: A véleményezési szakasz: A véleményezési szakaszban az elkészült tervezetet az I.1. pontban felsorolt partnereknek: a helyben szokásos módon (Szeged MJV Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Építési Iroda Általános Ügyfélszolgálati Csoportjánál, valamint a Városi Főépítésznél) 15 napra közzé kell tenni, azzal hogy az érintett partnerek a közzététel ideje alatt papír alapon írásban javaslatokat, észrevételeket tehessenek, véleményt nyilváníthassanak. A közzétételről szóló hirdetményt a Délmagyarország című napilapban, valamint Szeged város hivatalos honlapján ( a Főépítészet közleményei között kell megjelentetni, illetve a területileg illetékes önkormányzati képviselőhöz el kell juttatni. Az I.2. pontban felsorolt partnereknek: postai úton, tértivevényes küldeményként kell megküldeni. Aki a véleményezési szakaszban a tervezet átvételétől számított 15 napon belül nem ad írásos véleményt, kifogást nem emelő véleményezőnek kell tekinteni. A véleményezési szakaszban beérkezett véleményeket egyeztetés esetén a jegyzőkönyvet is ismertetni kell a Közgyűléssel, amelyek elfogadásáról vagy el nem fogadásáról a Közgyűlés dönt. A vélemény, észrevétel el nem fogadása esetén a döntést indokolni kell. A döntést a partnereknek postai úton, tértivevényes küldeményként kell megküldeni, valamint Szeged város hivatalos honlapján közzé kell tenni. III. IV. Javaslatok, vélemények dokumentálásának, nyilvántartásának módja: A beérkezett írásos javaslatokat, észrevételeket, véleményeket - az általános ügykezelés szabályai szerint kell kezelni, az ügyirathoz iktatni, csatolni. - meg kell küldeni a településrendezési eszköz készítésével megbízott tervezőnek, aki a véleményezési szakaszban érkezett észrevételeket a végső tervdokumentációban dokumentálja. Az elfogadott településrendezési eszköz nyilvánosságát biztosító intézkedések: A Polgármester az elfogadást követően 15 munkanapon belül gondoskodik a településrendezési eszközök önkormányzat hivatalos honlapján történő nyilvánosságra hozataláról. V. Jelen partnerségi egyeztetés szabályait az elkészült tervezetben, valamint a végső dokumentációban egyaránt dokumentálni kell.

19 Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése november 11. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2016. (XI.11.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/ /2016. iktató számú Szeged MJV településrendezési eszközeinek módosítása, valamint környezeti vizsgálat szükségességéről szóló és egyéb településfejlesztési döntések tárgyú előterjesztését, és a következő határozatot hozza: 1. A Közgyűlés az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény pontjában foglaltak szerint a Szeged, Londoni körút Bakay Nándor utca Vásárhelyi Pál utca Kálvária sugárút által határolt terület településrendezési eszközeinek módosításához az alábbi településfejlesztési döntést hozza: A változással érintett terület (Szeged, Huszár utca Bakay Nándor utca Mura utca Rigó utca által határolt terület) beépítésének intenzitása így a lakásszám nem növekedhet. A terület védettségi szintje és a Bakay Nándor utca felől tervezett közterület szélesítése a jelen hatályos szabályozási terven jelöltektől nem térhet el, a meglévő biológiai aktivitás érték nem módosulhat. Természeti adottságok A tervezett fejlesztés természeti oltalom alatt álló területet nem érint, a területen két helyi védelem alatt álló egyedi fa található. A tömb területének mintegy 90%-a beépített, vagy burkolt. Gazdasági szempont: A kedvező városszerkezeti elhelyezkedésű, romosodó, barnamezős egykori ipari terület környezetének újrahasznosítása alapvető cél. A jelenlegi környezetszennyező tevékenység raktározás, szállítmányozás mielőbbi megszüntetése a térség lakóinak is sürgető kívánsága. A lakóterületi funkció megvalósulásával a lakáspiac számára új, differenciált lakáskínálat keletkezik az infrastruktúrával ellátott, folyamatosan fejlődő térségben. Szociális-egészségügyi szempont: A kivitelezés idejére létrejövő új munkahelyek mérséklik a térség munkanélküliségét. Megszűnik az évtizedek óta tartó környezetszennyezés. A várhatóan igényes új lakókörnyezet, a kiépülő intézményi infrastruktúra kereskedelem, szolgáltatások a környezetben élők mentális állapotát is kedvezően befolyásolják. Pénzügyi szempont A barnamezős terület a gazdasági tevékenység megszűnésével, a terület rekultivációjával Önkormányzati források felhasználása nélkül integrálódik a környező városrészbe. 2. A Közgyűlés a Polgármesteren keresztül utasítja a Városi Főépítészt, hogy a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Településrendezési kódex) szereplő véleményezési eljárás lefolytatását követően a településrendezési eszközök módosítását terjessze elő.

20 Határidő: a Szeged, Londoni körút Bakay Nándor utca Vásárhelyi Pál utca Kálvária sugárút által határolt terület településrendezési eszközeinek Közgyűlési előterjesztés előkészítésének időpontja Felelős: Városi Főépítész Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városi Főépítész, a Városüzemeltetési Iroda, valamint a Csongrád Megyei Kormányhivatal. K.m.f. Dr. Botka László s.k. polgármester Dr. Mózes Ervin s.k. címzetes főjegyző A kivonat hiteléül:

21 Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése november 11. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2016. (XI.11.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/ /2016. iktató számú Szeged MJV településrendezési eszközeinek módosítása, valamint környezeti vizsgálat szükségességéről szóló és egyéb településfejlesztési döntések tárgyú előterjesztését, és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 29. -a alapján eljárva a Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának módosításához kapcsolódó Partnerségi Egyeztetési Szabályzatot a határozat melléklete szerint elfogadja. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városi Főépítész, valamint a Csongrád Megyei Kormányhivatal. K.m.f. Dr. Botka László s.k. polgármester Dr. Mózes Ervin s.k. címzetes főjegyző A kivonat hiteléül:

22 Melléklet a /2016. (XI.11.) Kgy. határozathoz Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának módosításához kapcsolódó Partnerségi Egyeztetési Szabályzat A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 29. alapján Szeged Megyei Jogú Város érintett területének településrendezési eszköz-módosításával összefüggő partnerségi egyeztetési szabályai az alábbiak: I. Az egyeztetésben résztvevő nevesített gazdálkodó szervezetek és egyéb szervek (a továbbiakban: Partnerek) a következők: Csongrád Megyei Építész Kamara Csongrád Megyei Mérnöki Kamara Digi Kft. ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó ZRt. EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatóság IKV Zrt. Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. Szegedi Közlekedési Kft. Szegedi Vízmű Zrt. SZVMF Zrt. DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Szeged, Bakay N. u. 48. alatti fióktelepe II. III. IV. A véleményezési szakasz: A véleményezési szakaszban az elkészült tervezetet a partnereknek postai úton, tértivevényes küldeményként kell megküldeni. Aki a véleményezési szakaszban a tervezet átvételétől számított 8 napon belül nem ad írásos véleményt, kifogást nem emelő véleményezőnek kell tekinteni. A véleményezési szakaszban beérkezett véleményeket egyeztetés esetén a jegyzőkönyvet is ismertetni kell a Közgyűléssel, amelyek elfogadásáról vagy el nem fogadásáról a Közgyűlés dönt. A vélemény, észrevétel el nem fogadása esetén a döntést indokolni kell. A döntést a partnereknek postai úton, tértivevényes küldeményként kell megküldeni, valamint Szeged város hivatalos honlapján közzé kell tenni. Javaslatok, vélemények dokumentálásának, nyilvántartásának módja: A beérkezett írásos javaslatokat, észrevételeket, véleményeket az általános ügykezelés szabályai szerint kell kezelni, az ügyirathoz iktatni, csatolni, át kell adni a Polgármesteri Hivatal kijelölt munkatársa részére, aki a véleményezési szakaszban érkezett észrevételeket a településrendezési eszköz végső szakmai véleményeztetésre szánt anyagának elkészítésénél felhasználja, valamint a végső tervdokumentációban dokumentálja. Az elfogadott településrendezési eszköz nyilvánosságát biztosító intézkedések: A Polgármester az elfogadást követően 15 munkanapon belül gondoskodik a településrendezési eszköz önkormányzat hivatalos honlapján történő nyilvánosságra hozataláról., illetve megtekinthető a Városi Főépítésznél. V. Jelen partnerségi egyeztetés szabályait az elkészült tervezetben, valamint a végső tervanyagban egyaránt dokumentálni kell.

23 Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése november 11. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2016. (XI.11.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/ /2016. iktató számú Szeged MJV településrendezési eszközeinek módosítása, valamint környezeti vizsgálat szükségességéről szóló és egyéb településfejlesztési döntések tárgyú előterjesztését, és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 29. -a alapján eljárva Szeged város településrendezési eszközeiben szereplő ipari (Gip, Ge) területfelhasználások jelöléseinek módosításához kapcsolódó Partnerségi Egyeztetési Szabályzatot a határozat melléklete szerint elfogadja. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városi Főépítész, valamint a Csongrád Megyei Kormányhivatal. K.m.f. Dr. Botka László s.k. polgármester Dr. Mózes Ervin s.k. címzetes főjegyző A kivonat hiteléül:

24 Melléklet a /2016. (XI.11.) Kgy. határozathoz Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának módosításához kapcsolódó Partnerségi Egyeztetési Szabályzat A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 29. alapján Szeged Megyei Jogú Város érintett területének településrendezési eszköz-módosításával összefüggő partnerségi egyeztetési szabályai az alábbiak: I. Az egyeztetésben résztvevő partnerek (a továbbiakban: Partnerek) a következők: Csongrád Megyei Építész Kamara Csongrád Megyei Mérnöki Kamara ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó ZRt. EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. FGSz Zrt. Kecskeméti Földgázszállító Üzem Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatóság MAVÍR Zrt. Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. MÁV ZRT Vezérigazgatóság Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály MOL NyRt. Kutatás & Termelés MOL KTD - Üzleti Támogatás MOL Hatósági és Társadalmi Kapcsolatok Bányamérés és Birtokjog IKV Zrt. Szegedi Távfűtő Kft. Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. Szegedi Közlekedési Kft. Szegedi Városkép és Piac Kft. Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. Szegedi Vízmű Zrt. SZVMF Zrt. DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Szeged, Bakay N. u. 48. alatti fióktelepe II. A Partnerek tájékoztatási módja és eszközei: A véleményezési szakaszban a tervezetet a Partnereknek postai úton, tértivevényes küldeményként kell megküldeni. Aki a véleményezési szakaszban a tervezet átvételétől számított 15 napon belül nem ad írásos véleményt, kifogást nem emelő véleményezőnek kell tekinteni. Az eljárás során beérkezett véleményeket egyeztetés esetén a jegyzőkönyvet is ismertetni kell a Közgyűléssel, amelyek elfogadásáról vagy el nem fogadásáról a Közgyűlés dönt. A vélemény, észrevétel el nem fogadása esetén a döntést indokolni kell. A döntést a Partnereknek postai úton, tértivevényes küldeményként kell megküldeni, valamint Szeged város hivatalos honlapján közzé kell tenni. III. Javaslatok, vélemények dokumentálásának, nyilvántartásának módja: A beérkezett írásos javaslatokat, észrevételeket, véleményeket az általános ügykezelés szabályai szerint kell kezelni, az ügyirathoz iktatni, csatolni. meg kell küldeni a településrendezési eszköz készítésével megbízott tervezőnek, aki a véleményezési szakaszban érkezett észrevételeket a végső tervdokumentációban dokumentálja. IV. Az elfogadott településrendezési eszköz nyilvánosságát biztosító intézkedések: A Polgármester az elfogadást követően 15 munkanapon belül gondoskodik a településrendezési eszközök önkormányzat hivatalos honlapján történő nyilvánosságra hozataláról.

25 V. Jelen partnerségi egyeztetés szabályait az elkészült tervezetben, valamint a végső dokumentációban egyaránt dokumentálni.

26 Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése november 11. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2016. (XI.11.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/ /2016. iktató számú Szeged MJV településrendezési eszközeinek módosítása, valamint környezeti vizsgálat szükségességéről szóló és egyéb településfejlesztési döntések tárgyú előterjesztését, és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 29. -a alapján eljárva a Szeged, Kossuth Lajos sugárút Párizsi körút Mars tér Londoni körút Bakay Nándor utca Vásárhelyi Pál út által határolt terület településrendezési eszközeinek módosításához kapcsolódó Partnerségi Egyeztetési Szabályzatot a határozat melléklete szerint elfogadja. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városi Főépítész, valamint a Csongrád Megyei Kormányhivatal. K.m.f. Dr. Botka László s.k. polgármester Dr. Mózes Ervin s.k. címzetes főjegyző A kivonat hiteléül:

27 Melléklet a /2016. (XI.11.) Kgy. határozathoz Szeged, Kossuth Lajos sugárút Párizsi körút Mars tér Londoni kört Bakay Nándor utca Vásárhelyi Pál út által határolt terület településrendezési eszközeinek módosításához kapcsolódó Partnerségi Egyeztetési Szabályzat A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 29. alapján Szeged Megyei Jogú Város érintett területének településrendezési eszköz-módosításával összefüggő partnerségi egyeztetési szabályai az alábbiak: I. Az egyeztetésben résztvevő nevesített gazdálkodó szervezetek és egyéb szervek (a továbbiakban: Partnerek) a következők: Csongrád Megyei Építész Kamara Csongrád Megyei Mérnöki Kamara Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei Igazgatósága Digi Kft. ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó ZRt. EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. FGSz Zrt. Kecskeméti Földgázszállító Üzem INVITEL Távközlési Zrt. Invitel Technocom Kft. Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatóság Magyar Telekom NyRt Vezetéknélküli Hálózat Fejlesztési Ágazat Magyar Telekom NyRt Dél-alföldi szolgáltatási központ MAVÍR Zrt. Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. MÁV ZRT Vezérigazgatóság Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály MOL NyRt. Kutatás & Termelés MOL KTD - Üzleti Támogatás MOL Hatósági és Társadalmi Kapcsolatok Bányamérés és Birtokjog IKV Zrt. Szegedi Távfűtő Kft. Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. Szegedi Közlekedési Kft. Szegedi Városkép és Piac Kft. Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. Szegedi Vízmű Zrt. SZVMF Zrt. Szélmalom Kábeltévé Zrt. Telenor Magyarország Zrt. DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Szeged, Bakay N. u. 48. alatti fióktelepe Vodafone Magyarország Zrt. II. Az egyeztetésben résztvevő partnerek tájékoztatási módja és eszközei: A véleményezési szakaszban az elkészült tervezetet a Partnereknek postai úton, tértivevényes küldeményként kell megküldeni. Aki a véleményezési szakaszban a tervezet átvételétől számított 15 napon belül nem ad írásos véleményt, kifogást nem emelő véleményezőnek kell tekinteni. A véleményezési szakaszban beérkezett véleményeket egyeztetés esetén a jegyzőkönyvet is ismertetni kell a Közgyűléssel, amelyek elfogadásáról vagy el nem fogadásáról a Közgyűlés dönt. A vélemény, észrevétel el nem fogadása esetén a döntést indokolni kell. A

28 döntést a partnereknek postai úton, tértivevényes küldeményként kell megküldeni, valamint Szeged város hivatalos honlapján közzé kell tenni. III. IV. Javaslatok, vélemények dokumentálásának, nyilvántartásának módja: A beérkezett írásos javaslatokat, észrevételeket, véleményeket - az általános ügykezelés szabályai szerint kell kezelni, az ügyirathoz iktatni, csatolni. - meg kell küldeni a településrendezési eszköz készítésével megbízott tervezőnek, aki a véleményezési szakaszban érkezett észrevételeket a végső tervdokumentációban dokumentálja. Az elfogadott településrendezési eszköz nyilvánosságát biztosító intézkedések: A Polgármester az elfogadást követően 15 munkanapon belül gondoskodik a településrendezési eszközök önkormányzat hivatalos honlapján történő nyilvánosságra hozataláról. V. Jelen partnerségi egyeztetés szabályait az előzetes tájékoztatóban, az elkészült tervezetben, valamint a végső dokumentációban egyaránt dokumentálni kell.

29 Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése november 11. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből..../2016. (XI.11.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/ /2016. iktató számú Szeged MJV településrendezési eszközeinek módosítása, valamint környezeti vizsgálat szükségességéről szóló és egyéb településfejlesztési döntések tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1. A Közgyűlés jelen határozat mellékletében felsorolt, a Szeged MJV Településszerkezeti Tervének és Építési Szabályzatának felülvizsgálatához, évi karbantartásához beadott kérelmek I. sz. tervezési programját a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Településrendezési kódex) foglaltak szerint kidolgozásra és egyeztetésre javasolja, a módosításokat indokoltnak tartja. 2. A Közgyűlés elrendeli az 1. pont szerint kidolgozásra és egyeztetésre javasolt kérelmek véleményezési eljárásához szükséges munkarészek elkészítését. Határidő: Szeged MJV Településszerkezeti Terve és Építési Szabályzata felülvizsgálata, évi karbantartásának Közgyűlési előterjesztés előkészítésének időpontja Felelős: Városi Főépítész A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városi Főépítész, a Városüzemeltetési Iroda, az Igazgatási és Építési Iroda Építési Osztály és a Csongrád Megyei Kormányhivatal. K. m. f. Dr. Botka László Dr. Mózes Ervin polgármester címzetes főjegyző A kivonat hiteléül:

Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése június 24. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése június 24. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2016. június 24. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből..../2016. (VI.24.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése június 24. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése június 24. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2016. június 24. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2016. (VI.24.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 19/2015. (V. 14.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-53/2017. Tárgy: Partnerségi egyeztetés szabályai Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének február 15-i ü l é s é r e

E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének február 15-i ü l é s é r e E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének 2018. február 15-i ü l é s é r e Településrendezési eszközök módosítása Tisztelt Képviselő-testület A testület döntése értelmében

Részletesebben

2016/2 TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ELJÁRÁSI DOKUMENTUMAI VÉLEMÉNYEZÉS

2016/2 TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ELJÁRÁSI DOKUMENTUMAI VÉLEMÉNYEZÉS 2016/2 TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ELJÁRÁSI DOKUMENTUMAI VÉLEMÉNYEZÉS ELJÁRÁSI DOKUMENTUMOK ÖSSZEFOGLALÓ A VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSRÓL A BEÉRKEZETT ÉSZREVÉTELKERE ADOTT VÁLASZOKRÓL ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5.

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. Sz.: 1/ 2017. BESENYSZÖG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 1/2008. (II. 04.) számú

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sellye Város Képviselő - testületének október 20. napi rendes/rendkívüli testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Sellye Város Képviselő - testületének október 20. napi rendes/rendkívüli testületi ülésére ELŐTERJESZTÉS Sellye Város Képviselő - testületének 2015. október 20. napi rendes/rendkívüli testületi ülésére Tárgy: Sellye Helyi Építési Szabályzatának és szabályozási tervének 2015. évi módosításának

Részletesebben

Törzsszám: FI-9/ január

Törzsszám: FI-9/ január DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK a Debrecen, 4814.számú út 0807/1 hrsz-ú erdő beépítésre szánt terület határa 0805/7 hrsz-ú és a 0805/4 hrsz-ú beépítésre nem szánt terület által

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) 460-155 Fax.: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-30/2017. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Ügyiratszám: 01/1510-32/2012. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának és Településszerkezeti Tervének módosításához településfejlesztési

Részletesebben

2. Hatályát veszti a 38/2005. (XII. 6.) önkormányzati rendelet 5. melléklet T3.2. táblázatának 10. sora. Michl József polgármester

2. Hatályát veszti a 38/2005. (XII. 6.) önkormányzati rendelet 5. melléklet T3.2. táblázatának 10. sora. Michl József polgármester Tata Város Képviselő-testületének 13/2018. (V.30.) önkormányzati rendelete Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési

Részletesebben

Tompa Településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) módosítása

Tompa Településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) módosítása É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ 482 916 Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2017 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 42. -a szerinti tárgyalásos

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. KUNMADARAS NAGYKÖZSÉG

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. KUNMADARAS NAGYKÖZSÉG Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. Sz.: 11/ 2016. RENDELETTEL JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ KUNMADARAS NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI

Részletesebben

TÁRGY: Településrendezési terv 2016/4. évi részleges módosításával kapcsolatos államigazgatási vélemények ismertetése E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Településrendezési terv 2016/4. évi részleges módosításával kapcsolatos államigazgatási vélemények ismertetése E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 282. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Településrendezési terv 2016/4. évi részleges módosításával kapcsolatos államigazgatási vélemények ismertetése E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 28/2015.(X.29.) sz. önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 23/2010. (VIII.26.) sz. rendelettel módosított 11/2005. (IV.14.) számú

Részletesebben

ELJÁRÁSI DOKUMENTUMOK - ÖSSZEFOGLALÓ - ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK ELJÁRÁS SORÁN ADOTT VÁLASZAI

ELJÁRÁSI DOKUMENTUMOK - ÖSSZEFOGLALÓ - ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK ELJÁRÁS SORÁN ADOTT VÁLASZAI ELJÁRÁSI DOKUMENTUMOK - ÖSSZEFOGLALÓ - ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK ELJÁRÁS SORÁN ADOTT VÁLASZAI KOMLÓ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA A TERVKÉSZÍTÉSI ÉS A VÉLEMÉNYEZÉSI FOLYAMAT ÖSSZEFOGLALÁSA

Részletesebben

SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t á s a (Elírás javítása)

SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t á s a (Elírás javítása) ÉPÍTÉSZMŰHELY Kft. Kecskemét, 6000 Wesselényi utca 1. Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É 03 0105 Tel.,fax.:76/482-916 06/30-349-68-74 SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t

Részletesebben

ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS

ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS BABILON ÉPÍTÉSZ IRODA BT. 5300 Karcag, Kiss Antal u. 4. T.sz.:10/2016 ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS Elfogadva: Zagyvarékas Község Önkormányzata.../2016

Részletesebben

KAPOLCS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ 20 Jegyzőkönyvi kivonat VÁROS ÉS HÁZ BT NOVEMBER

KAPOLCS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ 20 Jegyzőkönyvi kivonat VÁROS ÉS HÁZ BT NOVEMBER KAPOLCS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ 19 MELLÉKLETEK VÁROS ÉS HÁZ BT 2014. NOVEMBER KAPOLCS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI

Részletesebben

VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ LEZÁRÁSÁRA VONATKOZÓ DÖNTÉS MELLÉKLETE

VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ LEZÁRÁSÁRA VONATKOZÓ DÖNTÉS MELLÉKLETE VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ LEZÁRÁSÁRA VONATKOZÓ DÖNTÉS MELLÉKLETE SZÉKESFEHÉRVÁR MJV TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÉNEK MÓDOSÍTÁSA a 26/2006. (I.28.) számú önkormányzati rendelettel jóváhagyott, a Székesfehérvár,

Részletesebben

Melléklet. BAU-URB Tsz.: 63/2016. Tervező és Tanácsadó Kft Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.:

Melléklet. BAU-URB Tsz.: 63/2016. Tervező és Tanácsadó Kft Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.: BAU-URB Tsz.: 63/2016. Tervező és Tanácsadó Kft. 1112.Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.: 319-36-44 Melléklet Véleményezési tervdokumentáció véleményezési eljárásában részt vettek véleményei Tervezői

Részletesebben

Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése április 15. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése április 15. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2016. április 15. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből..../2016. (IV.15.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 41. szerinti egyszerűsített eljáráshoz DEBRECEN, 2018. JÚNIUS HÓ 1 2 BEREKFÜRDŐ

Részletesebben

(1) Az Ör. 1.sz. melléklete MAKÓ SZABÁLYOZÁSI TERV JELMAGYARÁZATA 2. Vonalas és pontjellegű szabályozási elemek pontja kiegészül az alábbiakkal:

(1) Az Ör. 1.sz. melléklete MAKÓ SZABÁLYOZÁSI TERV JELMAGYARÁZATA 2. Vonalas és pontjellegű szabályozási elemek pontja kiegészül az alábbiakkal: MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2017. (VIII.18.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2006.(VII.13.)

Részletesebben

PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN

PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN Megbízó Pilisvörösvár város Önkormányzata Gromon István polgármester 2085 Pilisvörösvár,

Részletesebben

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 41. szerinti egyszerűsített eljáráshoz DEBRECEN, 2018. JÚNIUS HÓ 1 2 BEREKFÜRDŐ

Részletesebben

VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECEN TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK - a 37. városrendezési körzet Házgyár utca, Kishatár utca, Király utca, 17216 hrsz-ú csatorna, Harsona utca által határolt területre vonatkozó - egyszerűsített eljárás

Részletesebben

SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414

SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész Iktatószám: Tárgy: Melléklet: E-7997/2014.

Részletesebben

Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó)./2015.( ) határozat-tervezet mellékletekkel

Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó)./2015.( ) határozat-tervezet mellékletekkel Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó)./2015.( ) határozat-tervezet mellékletekkel /2015.(...) KT Soltvadkert településszerkezeti tervének módosítása HATÁROZAT-TERVEZET Soltvadkert

Részletesebben

TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása

TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 176. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása E L Ő T E R J E S Z T É S

Részletesebben

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2015.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2015.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési szabályzat

Részletesebben

1. A rendelet hatálya 1.

1. A rendelet hatálya 1. 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 36/2017. (XI.14.) önkormányzati rendelete a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés

Részletesebben

SERÉNYFALVA KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete

SERÉNYFALVA KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete SERÉNYFALVA KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete A Helyi Építési Szabályzatról szóló 3/2007.(III.14.) önkormányzati rendelet módosításáról SERÉNYFALVA KÖZSÉG

Részletesebben

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 1. MELLÉKLETÉT KÉPEZŐ SZT-1 SZABÁLYOZÁSI TERV HIBAJAVÍTÓ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ANYAGA

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 1. MELLÉKLETÉT KÉPEZŐ SZT-1 SZABÁLYOZÁSI TERV HIBAJAVÍTÓ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ANYAGA PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 1. MELLÉKLETÉT KÉPEZŐ SZT-1 SZABÁLYOZÁSI TERV HIBAJAVÍTÓ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ANYAGA 2016. június KÉSZÍTTETTE: PILISVÖRÖSVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A BUDAPEST-ESZTERGOM VASÚTVONAL REKONSTRUKCIÓJA NEMZETGAZDÁSÁGI SZEMPONTBÓL KIEMELT JELENTŐSÉGŰ BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓAN TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS

Részletesebben

2. A HÉSZ 17. (1) bekezdés az alábbi táblázattal egészül ki: Gksz-7 jelű építési övezet

2. A HÉSZ 17. (1) bekezdés az alábbi táblázattal egészül ki: Gksz-7 jelű építési övezet Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015.(X.27.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 4/2002.(II.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Kápolnásnyék Község

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ egyszerűsített egyeztetési eljáráshoz

KIEGÉSZÍTŐ VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ egyszerűsített egyeztetési eljáráshoz TÁJOLÓ-TERV Területrendezési, Környezetvédelmi és Közigazgatásfejlesztési Kft. BALATONAKARATTYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA (Balatonakarattya 143/2016. (IX.14.) önk. határozat 1. mellékletét

Részletesebben

Székesfehérvár MJV Önkormányzat Közgyűlése 431/2013. (VIII.16.) számú határozatának. melléklete

Székesfehérvár MJV Önkormányzat Közgyűlése 431/2013. (VIII.16.) számú határozatának. melléklete Székesfehérvár MJV Önkormányzat Közgyűlése 431/2013. (VIII.16.) számú határozatának melléklete TELEPÜLÉSRENDEZÉSSEL ÖSSZEFÜGGŐ PARTNERSÉGI EGYEZTETÉS SZABÁLYAI Jelen szabályzat Székesfehérvár Megyei Jogú

Részletesebben

tárgy: településtervező munkatárs: aláírás: szakképzettség: tervlap megnevezése: okl. építészmérnök okl. urbanisztikai szakm. okl.

tárgy: településtervező munkatárs: aláírás: szakképzettség: tervlap megnevezése: okl. építészmérnök okl. urbanisztikai szakm. okl. Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2017. (III. 27.) számú önkormányzati rendelete a Jászladány Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) és Szabályozási tervéről szóló 21/2008.

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT TEL.: FAX.:

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT TEL.: FAX.: DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT 79-81. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS Dorog Város Képviselő-testületének 2016. december 15-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/ Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 3/2015. JÁSZÁGÓ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI

Részletesebben

K I V O N A T. A településrendezési terv és helyi építési szabályzat módosítása véleményezési szakaszának lezárásáról

K I V O N A T. A településrendezési terv és helyi építési szabályzat módosítása véleményezési szakaszának lezárásáról K I V O N A T A Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-án tartott ülése jegyzőkönyvéből. TISZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 65/2014.(VI. 26.) számú határozata

Részletesebben

51/2016. (XII.12.) 46/2009. (XII.21.)

51/2016. (XII.12.) 46/2009. (XII.21.) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 51/2016. (XII.12.) önkormányzati rendelete Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 46/2009. (XII.21.) önkormányzati

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. március 31-én tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. március 31-én tartandó ülésére. Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. március 31-én tartandó ülésére. Tárgy: Településrendezési eszközök (településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat)

Részletesebben

Iktató szám: 25/2015. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS. a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. február 19-i ülésére

Iktató szám: 25/2015. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS. a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. február 19-i ülésére Iktató szám: 25/2015. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. február 19-i ülésére Tárgy: Javaslat a településfejlesztéssel és településrendezéssel

Részletesebben

Beépítésre nem szánt különleges megújuló energia-hasznosítási területek 18/A.

Beépítésre nem szánt különleges megújuló energia-hasznosítási területek 18/A. R E N D E L E T I J A V A S L A T Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2018. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÖTVÖSKÓNYI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ 7/2000. (VII. 31.) ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

DEBRECEN FEBRUÁR

DEBRECEN FEBRUÁR HORT NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ SZAKMAI VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECEN 2017. FEBRUÁR 2 HORT NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ SZAKMAI VÉLEMÉNYEZÉSI

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 9-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló város településrendezési terveinek 2017. évi 1. számú módosítása

Részletesebben

legkisebb területe (m 2 )

legkisebb területe (m 2 ) Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (XI.22.) önkormányzati rendelete a Helyi Építési Szabályzatáról szóló 8/2008. (X.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Városlőd Község

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA V Á R O S I FŐÉPÍTÉSZ

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA V Á R O S I FŐÉPÍTÉSZ Ügyiratszám: 1623-2 / 2009.. Ügyintéző: Mándi-Hajnal Brigitta / Jné NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA V Á R O S I FŐÉPÍTÉSZ 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-550

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri út és Fonoda utca melletti területeket érintő Miskolci Építési Szabályzat módosítása. Tsz.

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri út és Fonoda utca melletti területeket érintő Miskolci Építési Szabályzat módosítása. Tsz. Tsz.: 88-300048/2013 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri út és Fonoda utca melletti területeket érintő Miskolci Építési Szabályzat módosítása VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/ Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 7/2016. TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

(1) Jelen rendeletmódosítás területi hatálya a rendelet elválaszthatatlan részét képező alábbi tervlapokon megjelenő tervezési területekre terjed ki.

(1) Jelen rendeletmódosítás területi hatálya a rendelet elválaszthatatlan részét képező alábbi tervlapokon megjelenő tervezési területekre terjed ki. Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2017. (XII. 31.) önkormányzati rendelete a Jászladány Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) és Szabályozási tervéről szóló 21/2008.

Részletesebben

TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK

TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK LT-PLAN BT. Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 6/2016. TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA - 2016 JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK Tervező: László Tibor okl. építészmérnök

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2017 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 42/A. -a szerinti állami főépítészi

Részletesebben

Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról

Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról HATÁROZAT-TERVEZET Felsőlajos Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ SZEGED, AUGUSZTUS TÁJÉKOZTATÓ SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV, VALAMINT TELEPÜLÉSKÉP

TÁJÉKOZTATÓ SZEGED, AUGUSZTUS TÁJÉKOZTATÓ SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV, VALAMINT TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉHEZ 1 TÁJÉKOZTATÓ SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV, VALAMINT SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉHEZ SZEGED,

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 116-94/2016., 116-95/2016. 4. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

ELŐZMÉNYEK Tájékoztatási szakasz állásfoglalásainak összegzése Képviselő-testületi határozatok -ITS jóváhagyása -Településfejlesztési koncepció és

ELŐZMÉNYEK Tájékoztatási szakasz állásfoglalásainak összegzése Képviselő-testületi határozatok -ITS jóváhagyása -Településfejlesztési koncepció és ELŐZMÉNYEK Tájékoztatási szakasz állásfoglalásainak összegzése Képviselő-testületi határozatok -ITS jóváhagyása -Településfejlesztési koncepció és rendezési eszközök egyeztetése Eljr. 30. (1) bekezdés

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/ Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 7/2016. TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

Ügyiratszám: 01/ /2016.

Ügyiratszám: 01/ /2016. Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Ügyiratszám: 01/350-248 /2016. Tárgy: Döntés központi jogszabályváltozás (OTÉK) által lehetővé tett beépítési százalék növelésével kapcsolatban a Baktói,

Részletesebben

KIVONAT. 2.) A módosításhoz érkezett észrevételeket a határozat melléklete alapján a tervdokumentációban át kell vezetni.

KIVONAT. 2.) A módosításhoz érkezett észrevételeket a határozat melléklete alapján a tervdokumentációban át kell vezetni. KIVONAT Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. augusztus 10-én tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 108/2016. (VIII. 10.) Kth. számú határozat Tárgy: Véleményezési eljárás

Részletesebben

Előterjesztést készítette: Hegyesi Róbert vezető tanácsos. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztést készítette: Hegyesi Róbert vezető tanácsos. Tisztelt Képviselő-testület! Füzesgyarmat Város Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: polgarmesterihivatal@füzesgyarmat.hu ELŐTERJESZTÉS Füzesgyarmat V áros Önkormányzat

Részletesebben

A rendelet megalkotásának napja: november 9.

A rendelet megalkotásának napja: november 9. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/20.(XI.10.) önkormányzati rendelete a Tata Város Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.06.) önkormányzati rendelet osításáról a Szoi úti iparterületre

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.)

MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.) MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2006.(VII.13.)

Részletesebben

JAKABSZÁLLÁS Településrendezési eszközeinek szennyvíz-elvezetési és tisztítási beruházásokkal kapcsolatos módosítása

JAKABSZÁLLÁS Településrendezési eszközeinek szennyvíz-elvezetési és tisztítási beruházásokkal kapcsolatos módosítása É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Felelős tervező: Szilberhorn Erzsébet TT 1/É-03-0105 Telefon, fax: 76/ 482 916 E-mail: szil@epiteszmuhely.hu Levélcím: 6001 Kecskemét Pf

Részletesebben

Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2014.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról

Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2014.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2014.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel /2014.( ) határozat Településszerkezeti terv módosítása

Részletesebben

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető.

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének a

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. november 3. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERE ÉS JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselőtestületének 2017. márciusi ülésére

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 7/2016. (III.

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 7/2016. (III. . A helyi építési szabályzat módosítása (tervezet) BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 7/2016. (III. 17.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 2/2016. (I.29.)

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. december 21-i ülésére Iktató szám: 281/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: IX. kerület VÁGÓHÍD UTCA ÉS

Részletesebben

2. E rendelet július 26-án lép hatályba. Záradék: Megalkotta: a Közgyűlés július 12-i ülésén. Kihirdetve: án.

2. E rendelet július 26-án lép hatályba. Záradék: Megalkotta: a Közgyűlés július 12-i ülésén. Kihirdetve: án. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének../2018. (VII....) önkormányzati rendelete Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 46/2009. (XII.21.) önkormányzati

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8901 Zalaegerszeg, Kossuth L.u / , fax: 92/

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8901 Zalaegerszeg, Kossuth L.u / , fax: 92/ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8901 Zalaegerszeg, Kossuth L.u.17-19. 92/502-106, fax: 92/311-4 74 Email: inayor@zalaegerszeg.hu napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Zalaegerszeg Megyei Jogú Város

Részletesebben

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása /2015.( ) határozat-tervezet a szerkezeti terv módosításáról mellékletekkel

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása /2015.( ) határozat-tervezet a szerkezeti terv módosításáról mellékletekkel 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása /2015.( ) határozat-tervezet a szerkezeti terv módosításáról mellékletekkel Helyi építési szabályzat (HÉSZ) módosítása /2015.( ) önkormányzati

Részletesebben

A KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSRŐL VISSZAÉRKEZETT VÉLEMÉNYEK, ÉS AZ AZOKRA TETT INTÉZKEDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA, EGYEZTETŐ TÁRGYALÁS EREDMÉNYE

A KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSRŐL VISSZAÉRKEZETT VÉLEMÉNYEK, ÉS AZ AZOKRA TETT INTÉZKEDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA, EGYEZTETŐ TÁRGYALÁS EREDMÉNYE A KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSRŐL VISSZAÉRKEZETT VÉLEMÉNYEK, ÉS AZ AZOKRA TETT INTÉZKEDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA, EGYEZTETŐ TÁRGYALÁS EREDMÉNYE A közbenső véleményezési eljárás során 8 államigazgatási szerv tett véleményezési

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere 6745 Szeged, Pf. 473. Iktató szám: 01/353-57 /2016. Tárgy: 2. napirendi pont kiegészítése Melléklet: Kiegészítés Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Pf: 5. Telefon: 85/

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Pf: 5. Telefon: 85/ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Pf: 5. Telefon: 85/501-003 E-mail: polghiv@marcali.hu Fax: 85/501-055 Ügyiratszám: 59/70/2016. Ügyintéző: Virányi István főépítész 12. számú

Részletesebben

2017. február 16. Képviselő-testületi ülés. Előterjesztés

2017. február 16. Képviselő-testületi ülés. Előterjesztés 2017. február 16. Képviselő-testületi ülés Előterjesztés 7. napirendi pont - Döntés a folyamatban lévő településrendezési eszközt módosító eljárásokról; Előadó: Lizákné Vajda Lívia polgármester Tisztelt

Részletesebben

ALSÓÖRS - TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEK-VÁLASZOK. VÁROS-TEAMPANNON KFT október

ALSÓÖRS - TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEK-VÁLASZOK. VÁROS-TEAMPANNON KFT október ALSÓÖRS - TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEK-VÁLASZOK VÁROS-TEAMPANNON KFT. 2017. október 1 ALSÓÖRS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TELJES ELJÁRÁS Véleményezési anyag MEGRENDELŐ:

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2018. (V.18.) önkormányzati rendelete a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés

Részletesebben

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete a Balkány város szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló 3/2009. (II. 6.) önkormányzati

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017.(VII.14.) önkormányzati rendelete a településfejlesztési, a településrendezési és

Részletesebben

Helyi joganyagok - Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képvisel 2. oldal 2. A Partnerek tájékoztatásának módja és eszközei 2. (1) Az

Helyi joganyagok - Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képvisel 2. oldal 2. A Partnerek tájékoztatásának módja és eszközei 2. (1) Az Helyi joganyagok - Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képvisel 1. oldal Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2017. (III. 28.) rendelete a partnerségi

Részletesebben

C E G L É D V Á R O S

C E G L É D V Á R O S C E G L É D V Á R O S TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA A 03/24, 03/43 ÉS 0334/6 HRSZ. TERÜLETEKRE VONATKOZÓAN JÓVÁHAGYOTT

Részletesebben

1. A rendelet hatálya 1.

1. A rendelet hatálya 1. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 10/2018. (II.15.) önkormányzati rendelete a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 10/2017.(II.24.) önkormányzati r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 10/2017.(II.24.) önkormányzati r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 10/2017.(II.24.) önkormányzati r e n d e l e t e a településfejlesztési koncepció, az integrált településfejlesztési stratégia, a településrendezési

Részletesebben

1. Általános rendelkezések 1.

1. Általános rendelkezések 1. Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2017.(III.28.) rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól A Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

XIV. ÉVFOLYAM 15. SZÁM AUGUSZTUS SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK:

XIV. ÉVFOLYAM 15. SZÁM AUGUSZTUS SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK: 1 SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK: 21/2017. (VIII. 31.) Önkormányzati rendelet 2. a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel

Részletesebben

TISZATARJÁN KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSÁHOZ JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ

TISZATARJÁN KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSÁHOZ JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ PROVINCIA TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ KFT Levélcím: 3529 Miskolc, Derkovits u 52 Telephely: 3527 Miskolc, Bajcsy- Zsilinszky út I/2 Tel/Fax: 46/356-345, Mobil:06/530-6676 E-mail: provinciaterv@gmailcom

Részletesebben

PILISJÁSZFALU TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA A SOMLYÓVÖLGYI LAKÓTERÜLERE,

PILISJÁSZFALU TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA A SOMLYÓVÖLGYI LAKÓTERÜLERE, PILISJÁSZFALU TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA A SOMLYÓVÖLGYI LAKÓTERÜLERE, az 594/1hrsz, 594/2hrsz, 594/3 hrsz és az 051/34 hrsz, a 08hrsz

Részletesebben

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN V É L E M É N Y E Z É S I D O K U M E N T Á C I Ó KÖKÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI

Részletesebben

Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához

Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához Előzetes tájékoztató Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához (készült: a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési

Részletesebben

Törzsszám: FI-7/2016. RENDELETTEL JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 38. szerinti VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

Törzsszám: FI-7/2016. RENDELETTEL JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 38. szerinti VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK Debrecen, Pallag településrészt érintően a 72.sz. vrk. Mezőgazdász utca - Manninger Gusztáv utca Hanga utca - tervezett

Részletesebben

1. A partnerségi egyeztetés szabályairól szóló rendelet 2. Az önkormányzati főépítész javaslata a rendezési terv tartalmi elemeire vonatkozóan

1. A partnerségi egyeztetés szabályairól szóló rendelet 2. Az önkormányzati főépítész javaslata a rendezési terv tartalmi elemeire vonatkozóan 29 3. TERVIRATOK 1. A szabályairól szóló rendelet 2. Az önkormányzati főépítész javaslata a rendezési terv tartalmi elemeire vonatkozóan 30 1. A szabályairól szóló rendelet 31 Pusztacsalád Község Önkormányzat

Részletesebben

6/2015.(III.16.) 12/2005. (XI.

6/2015.(III.16.) 12/2005. (XI. Bócsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015.(III.16.) számú rendelete a helyi építési szabályokról szóló 12/2005. (XI. 29.) rendelet módosításáról Bócsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK a 33.sz. főút közigazgatási határ 0282/2 hrsz-ú út Kastélykert utca 0287 hrsz-ú út 0142/146 hrsz-ú út 0142/147 hrsz-ú út

Részletesebben