Sajtóiroda évi nemzetközi diákolimpiák eredményei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Sajtóiroda évi nemzetközi diákolimpiák eredményei"

Átírás

1 Sajtóiroda A Nemzetközi Diákolimpiák első, második és harmadik magyar helyezettjei nyolcadik alkalommal részesülnek miniszterelnöki elismerésben. A évi Nemzetközi Fizikai, Kémiai, Matematikai, Informatikai, Filozófiai és Földrajzi Diákolimpiák érmeseinek ösztöndíját, valamint a csapatvezetők jutalmát Gyurcsány Ferenc nyújtja át. A dicséretet kapott diákok és az olimpikonok iskolai felkészítő tanárai miniszteri elismerésben részesülnek, amelyet Hiller István oktatási és kulturális miniszter ad át évi nemzetközi diákolimpiák eredményei 37. Nemzetközi Fizikai Diákolimpia július Szingapur Nem hivatalos országok közti versenyben (85 csapat) 7. helyezés A verseny elméleti fordulójában Halász Gábor, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola 12. évfolyamos tanulója egy kínai diákkal holtversenyben 100%-os teljesítménnyel a legjobbnak bizonyult. Az 5 órás elméleti fordulóban három feladatot kellett megoldaniuk a diákoknak. Az első feladatban interferométerben mozgó neutronok viselkedését kellett tanulmányozni. A második feladat bizonyult a legnehezebbnek, egy relativisztikusan mozgó rúdról készített fényképfelvételt kellett összevetni a rúd valódi helyzetével. A harmadik feladat egymástól független, a gyakorlati élethez közel álló, becsléseket igénylő részből állt. A diákoknak foglalkozniuk kellett egy digitális fényképezőgép felbontóképességével, meg kellett becsülniük a keménytojás főzési idejét, a villámok energiáját, a hajszálerekben áramló vér sebességét, és a felhőkarcolók tetején érzékelhető hőmérséklet csökkenését. A kísérleti fordulóra is 5 órát kaptak a versenyzők. Mikrohullámú adó-, illetve vevő berendezéssel négy különböző mérést kellett elvégezniük. Halász Gábor aranyérem ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola, 12. évf. Felkészítő tanára: Honyek Gyula Kónya Gábor ezüstérem Felkészítő tanára: Horváth Gábor

2 Meszéna Balázs ezüstérem Felkészítő tanára: Takács Lajos Molnár András ezüstérem Felkészítő tanára: Horváth Gábor Széchenyi Gábor ezüstérem Verseghy Ferenc Gimnázium, Szolnok, 12. évf. Felkészítő tanára: Pécsi István Csapatvezető: Dr. Honyek Gyula vezető tanár csapatvezető helyettes: Dr. Tasnádi Tamás egyetemi adjunktus 46. Nemzetközi Matematikai Diákolimpia július Szlovénia, Ljubljana 90 csapat közül a nem hivatalos versenyben 17. helyezés A versenyen szokás szerint mindkét napon négy feladatot kellett megoldani. A feladatok a honlapon megtekinthetők. Paulin Roland ezüstérem Felkészítő tanárai: Táborné Vincze Márta, Hraskó András, Pósa Lajos Erdélyi Márton ezüstérem Felkészítő tanárai: Táborné Vincze Márta, Hraskó András, Pósa Lajos, Dobos Sándor Jankó Zsuzsanna ezüstérem Radnóti Miklós Gimnázium, Szeged, 12. évf. Felkészítő tanárai: Schultz János, Mike János, Pósa Lajos Kis Gergely ezüstérem Felkészítő tanárai: Táborné Vincze Márta, Hraskó András, Dobos Sándor Nagy Csaba ezüstérem Felkészítő tanárai: Dobos Sándor, Pataki János, Pósa Lajos Tomon István bronzérem Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, 9. évf. Felkészítő tanárai: Hraskó András, Dobos Sándor, Beleznay Ferenc, Pósa Lajos Csapatvezető: Dr. Pelikán József egyetemi adjunktus Csapatvezető helyettes: Dobos Sándor vezető tanár

3 38. Nemzetközi Kémiai Diákolimpia július Korea 66 ország, nem hivatalos pontversenyben 19. helyezés A verseny laboratóriumi fordulója igen hosszú volt, szokásostól eltérően nem két, hanem három külön-külön is hosszú feladatot kellett elvégezni 5 óra alatt. Az első feladatban egy kétkomponensű festékelegy összetételét kellett spektrofotometriásan meghatározni. A második feladat szintén fordított fázisú kromatográfiás elválasztás volt. A kromatográfiás elválasztást követően több mint 20(!!!) titrálást kellett elvégezniük a diákoknak. A harmadik feladat szerves vegyületek minőségi analízise volt. Mivel ez a feladattípus gyakran szerepel az OKTV gyakorlati feladatai között is, ezért ezt a feladatot mind a négy diákunk igen jó eredménnyel teljesítette. Az elméleti feladatoknál megszokott 6 8 feladat helyett 11, sok részproblémából álló feladatot szerkesztettek a rendezők. A laboratóriumi és az elméleti forduló feladatainak magyar fordítása elérhető az olimpia magyar honlapján ( Vass Márton ezüstérem Eötvös József Gimnázium, Budapest, 12. évf. Felkészítő tanára: Dancsó Éva Pálfy Gyula ezüstérem Felkészítő tanára: Albert Attila Sárkány Lőrinc bronzérem Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged, 11. évf. Felkészítő tanára: Bán Sándor Nagy Péter bronzérem Verseghy Ferenc Gimnázium, Szolnok, 12. évf. Felkészítő tanára: Pogányné Balázs Zsuzsanna Csapatvezető: Tarczay György egyetemi adjunktus Csapatvezető helyettes: Dr. Túri László egyetemi docens 17. Nemzetközi Informatikai Diákolimpia augusztus Mexikó, Mérida 75 ország, 287 versenyző Két olyan feladatot tűztek ki a rendezők, amelyeknek nem ismert egzakt, tökéletes megoldása. Ezeket úgy pontozták, hogy a versenyzők megoldását a legjobb eredményt elért versenyzőéhez mérték. A további 4 feladatból 2 volt olyan (Piramis, Maya írás), ami megfelel a versenynek értékelési szempontokból is, mindkettő klasszikus módszerekkel megoldható (kumulatív összegzés, illetve rekurzív kiszámítás), de a maximális pontszámú megoldáshoz többféle ötlet is kellett, azaz ezek gondolkodtatóak voltak, s valamilyen szinten mindenki megoldhatta őket. A másik kettő (Mexikói völgy, Pont kötögető) azonban csak különleges ötlettel volt megoldható.

4 Kormányos Balázs ezüstérem Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged, 12. évf. Felkészítő tanárai: Kovács Zoltán, Ábrahám Ferenc Gábor Acsai Péter bronzérem Arany János Gimnázium, Nagykőrös, 12. évf. Felkészítő tanára: Mari László Vincze János dicséret Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen, 12. évf. Felkészítő tanárai: Kósa Márk, Papp Zoltán Ludányi Ákos dicséret Neumann János Középiskola és Kollégium, Eger, 12. évf. Felkészítő tanára: Király Sándor Dr. Horváth Gyula egyetemi adjunktus (csapatvezető) Dr. Zsakó László egyetemi docens (csapatvezető helyettes) 14. Nemzetközi Filozófiai Diákolimpia május Olaszország, Cosenza 18 ország A Nemzetközi Filozófiai Olimpia témái a következők voltak: Holbach az emberi szabadságról, Wittgenstein a jelentésről, egy Nishida-idézet ( Ahhoz, hogy ismerjünk valamit, szeretnünk kell, és ahhoz hogy szeretni tudjuk, ismernünk kell ), végül Marx gondolata, a nevezetes Feuerbach-tézis, miszerint a filozófia feladata nem az, hogy megismerjük a világot, hanem az, hogy megváltoztassuk. A programról, a verseny eredményeiről érdeklődni lehet az alábbi honlapon: Ujma Péter dicséret Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár, 12. évf. Felkészítő tanára: Pinke László Schuller dicséret ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Iskola, Budapest, 11. évf. Felkészítő tanára Hegedűs Sándor Csapatvezető: Pató Attila tudományos munkatárs

5 Nemzetközi Földrajzi Diákolimpia jún. 28-július 3. Ausztrália, Brisbane 23 ország, nem hivatalos pontversenyben 14. helyezés A verseny három fő részből állt: írásbeli teszt (written response test), amely az összpontszám 40%-át tette ki, terepmunka, és az ahhoz kapcsolódó kérdések (fieldwork test szintén 40%) volt és a multimédia kvíz, amely a maradék 20%-ot jelentette. A feladatok nagyon gyakorlatiasak voltak: okok és okozatok, összefüggések, magyarázatok és lehetséges következmények, ábraelemzések és helyszíni térképezés. A feladatok közül az első, írásbeli forduló öt témakör köré csoportosított kérdéseket tartalmazott, amelyeket nem lehetett egyszerűen igennel vagy nemmel megválaszolni, szükség volt az összefüggések feltárására, adott esetben némi kreativitásra és az angol nyelv magabiztos ismeretére. A terepmunka helyszíne egy városfejlesztési projekt, egy úgynevezett urban village volt, ahol a különböző települési funkciók térbeli megjelenésének elemző vizsgálata és térképezése képezte a feladatok lényegét. A harmadik fordulóban képekhez társultak a feleletválasztós kérdések, amelyek megválaszolásához szükség volt a lexikális és topográfiai ismeretekre. Lennert József bronzérem Rózsa Ferenc Gimnázium, Békéscsaba, 11. évf. Felkészítő tanára Vank Judit Rák Richárd bronzérem ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium, 11. évf. Felkészítő tanára Szekeres Zoltán Bán Zoltán dicséret Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd, 11. évf. Felkészítő tanára Bakos Mária Udvarhelyi Bence dicséret Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium, 11. évf. Felkészítő tanára Udvarhelyiné Hyross Amelita Csapatvezető: Dr. Trócsányi András egyetemi csapatvezető helyettes: Pirisi Gábor egyetemi tanársegéd Budapest, január 30.

Egyéves Miniszterelnöki Ösztöndíjban részesül a 2014. évi nemzetközi diákolimpián elért

Egyéves Miniszterelnöki Ösztöndíjban részesül a 2014. évi nemzetközi diákolimpián elért Egyéves Miniszterelnöki Ösztöndíjban részesül a 2014. évi nemzetközi diákolimpián elért Biológia bronzérme elismeréseként Hegedűs Barnabás egyetemi hallgató, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium

Részletesebben

2013 nyarán elért sikereink

2013 nyarán elért sikereink 2013 nyarán elért sikereink Nemzetközi kémia diákolimpia (Moszkva, Oroszország) Székely Eszter 2013/c felkészítő tanár: Albert Attila Czipó Bence 2013/c felkészítő tanár: Albert Attila Nemzetközi földrajzi

Részletesebben

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok

Részletesebben

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO)

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

2013. évi nemzetközi diákolimpiák eredményei

2013. évi nemzetközi diákolimpiák eredményei 2013. évi nemzetközi diákolimpiák eredményei 24. Nemzetközi Biológiai Diákolimpia Svájc, Bern 2013. július 14 21. Nemzetközi Biológiai Diákolimpián negyedszer vett részt magyar csapat. Három ezüst és egy

Részletesebben

BIOLÓGIA. 1986 és 2013 között 1825 középiskolás vett részt a biológia OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt:

BIOLÓGIA. 1986 és 2013 között 1825 középiskolás vett részt a biológia OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: BIOLÓGIA BIOLÓGIA 1 1986 és 2013 között 1825 középiskolás vett részt a biológia OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23. ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola 2013. december 23. 1 2013/2014. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Komárom Városi Sportcsarnok,

Részletesebben

Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - IV.korcsoport

Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - IV.korcsoport Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - IV.korcsoport Atlétika Diákolimpia Országos Budapest F 211.6.8. Versenyzõ Szül Iskola Város 1 Kemenes Ákos 1996 PTE 1. sz. Gyakorló Általános Iskola Pécs 11,85 224 73, 221

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. www.chem.elte.hu/pr

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. www.chem.elte.hu/pr ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz Programajánlatok január 23 24. SYMA Csarnok Educatio 2009 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás

Részletesebben

Sivatagi rohamkukacok és a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumból a Rolex formáció is.

Sivatagi rohamkukacok és a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumból a Rolex formáció is. Erdélybe utazhat a természettudományos verseny győztese Szombaton Győrött rendezték meg az Integrált természettudományos verseny országos döntőjét, amit a Nemzeti Tankönyvkiadó és a győri Krúdy Gyula Középiskola

Részletesebben

XLIX. Irinyi János Országos Középiskola Kémiaverseny budapesti forduló eredményei március 9. I.A. kategória Továbbjutott

XLIX. Irinyi János Országos Középiskola Kémiaverseny budapesti forduló eredményei március 9. I.A. kategória Továbbjutott Iskola neve Tanuló neve Felkészítő tanár Írásbeli összesen Gyakorlat Elért pontszám Helyezés Fajszi Búlcsú Általános Iskola és Gimnázim Keglevich Kristóf 128 32 160 1 Nguyen Thac Bach Keglevich Kristóf

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen. 1. Fialovszky Márk Budapest Baár-Madas Református Gimnázium Horváth Norbert

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen. 1. Fialovszky Márk Budapest Baár-Madas Református Gimnázium Horváth Norbert 9. osztályosok 1. Fialovszky Márk Budapest Baár-Madas Református Gimnázium Horváth Norbert 20 12 17 10 59 1. Földesi András Budapest Baár-Madas Református Gimnázium Horváth Norbert 14 16 19 10 59 3. Ficsór

Részletesebben

A 2010/2011. évi Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny díjazottjai KEZDŐK

A 2010/2011. évi Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny díjazottjai KEZDŐK 1 A 2010/2011. évi Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny díjazottjai KEZDŐK I. KATEGÓRIA 1. díjat kapott az első két feladat feladat hibátlan megoldásáért és a harmadik feladatban elért részeredményéért

Részletesebben

Párbajtõr Fiú Diákolimpia V. korcsoport Miskolc

Párbajtõr Fiú Diákolimpia V. korcsoport Miskolc 2010.04.18. 11:36:17 Végeredmény (sorszám szerint) rang vezetéknév utónév egyesület 1 ÁRPÁD GIMNÁZIUM BUDAPEST 2 BATSÁNYI GIMNÁZIUM TAPOLCA 3 BERTA Dániel PÉCSI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM GIMNÁZIUMA PÉCS 3 HUDEK

Részletesebben

DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, március 13. Városi Stadion

DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, március 13. Városi Stadion ,, borongós idő egy híján 500 célba érkező! DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, 2013. március 13. Városi Stadion Kemény, de futható 1000m-es kör fogadta a Diákolimpia Városi Mezei bajnokságán induló

Részletesebben

Jegyzőkönyv ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA

Jegyzőkönyv ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA Jegyzőkönyv ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. korcsoport - Fiú Egyéni Országos döntő Budapest 2007. 06. 12. 1 Otigba Kenneth 92 Békéscsaba 2. sz. ÁI 1029 11,59-592 - 64,03-12,65-02:11.54 2 Bagi Ákos 92 Békéscsaba

Részletesebben

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület Csongrád Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV VÉGEREDMÉNY 1 VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Békés Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba

Részletesebben

A 2011/2012. évi Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny díjazottjai KEZDŐK

A 2011/2012. évi Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny díjazottjai KEZDŐK Bolyai János Matematikai Társulat 1027 Budapest, Fő utca 68. telefon:(+36 1) 225-8410, fax: (+36 1) 201-6974, e-mail: bolyai.tarsulat@renyi.mta.hu, URL: http://www.bolyai.hu A 2011/2012. évi Arany Dániel

Részletesebben

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Újszász, április iskola, 95 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (8)

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Újszász, április iskola, 95 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (8) Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Újszász, 2011. április 15. 21 iskola, 95 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (8) 1. Baranyai Benett, Lukács Márton, Péntek Bence Batthyány Lajos

Részletesebben

KEZDŐK I. KATEGÓRIA. A 2017/2018. évi Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny díjazottjai

KEZDŐK I. KATEGÓRIA. A 2017/2018. évi Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny díjazottjai A 2017/2018. évi Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny díjazottjai KEZDŐK I. KATEGÓRIA 1. díjat kap két feladat teljes és egy feladat majdnem teljes megoldásáért UNGÁR ÉVA, a budapesti Lauder Javne Iskola

Részletesebben

4. osztály. Felkészítő tanár(ok) neve. Grófné Györkös Valéria Körmend 46 D. Sándorné Balla Judit Debrecen 45 D. Némethné Vida Erzsébet Szeged 45 D

4. osztály. Felkészítő tanár(ok) neve. Grófné Györkös Valéria Körmend 46 D. Sándorné Balla Judit Debrecen 45 D. Némethné Vida Erzsébet Szeged 45 D Iskola Göd Márkus Dávid Deák Gyöngyi Göd 46 D Eötvös József Általános Iskola Zalaegerszeg Bakó Zsombor Grófné Györkös Valéria Körmend 46 D Általános Iskola Szentes Takács Aletta Vass Renáta Szentes 46

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK EMLÉKEZZÜNK 56 RA! A FŐVÁROSI PEDAGÓGIAI INTÉZET VERSENYFELHÍVÁSA!

TANULMÁNYI VERSENYEK EMLÉKEZZÜNK 56 RA! A FŐVÁROSI PEDAGÓGIAI INTÉZET VERSENYFELHÍVÁSA! EMLÉKEZZÜNK 56 RA! A FŐVÁROSI PEDAGÓGIAI INTÉZET VERSENYFELHÍVÁSA! Azok, akik a vérpadon lehelték ki lelküket, egyáltalán nem hiába haltak meg, mert az igazság és a szabadság mártírjai mindazon népek védőszellemei,

Részletesebben

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók I. kategória: 3 fő sorszám név pontszám iskola felkészítő tanár 1 Fenyődi Anna Sophie 76 Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola,

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2009/2010 tanév Szombathely, április III-IV. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2009/2010 tanév Szombathely, április III-IV. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. 46,550 1 47,850 1 47,750 1 142,150 2 Nagykőrös Kossuth Lajos Ált. Isk. 45,650 2 46,650 3 47,750 1 140,050 3 Villány Alapfokú Okt. és Nev. Központ 45,600

Részletesebben

Diákolimpia Országos Döntõ

Diákolimpia Országos Döntõ Diákolimpia Országos Döntõ Férfi Párbajtõr A V.kcs. 2018.04.14. oldal 1/2 Vívó (mind, struktúrált sorrendben - 65 vívó) vezetéknév keresztnév egyesület szül.dát. SZATMÁRI Balázs AVASI GIMNÁZIUM MISKOLC

Részletesebben

alapján A tanév eredményei "Díjazottak" I. kategória II. kategória ISKOLA NEVE OSZT.

alapján A tanév eredményei Díjazottak I. kategória II. kategória ISKOLA NEVE OSZT. http://www.berzsenyi.hu/~kulcsar/ alapján A 2010-2011. tanév eredményei "Díjazottak" I. kategória A 6 vagy 8 osztályos középiskolai osztályok, a tavalyi évben 0. évfolyamos képzésben részt vett osztályok,

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA B KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Veszprém Vetési Albert Gimn. 37,850 36,350 37,400 37,900 37,650 36,950 224,100 2 Nyíregyháza Eötvös József Gimn. 37,450 37,050 36,000 37,750 37,100 36,650 222,000 3 Nagykőrös Arany

Részletesebben

Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH

Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései (2006-2014) - forrás: OH 1. Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola 230 2. Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola 83 3. Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola

Részletesebben

VI. korcsoport fiu párbajtõr diákolimpia

VI. korcsoport fiu párbajtõr diákolimpia 2012.04.15. 12:44:24 Végeredmény (sorszám szerint) rang vezetéknév utónév egyesület 1 VERES PÉTER GIMNÁZIUM BUDAPEST 2 ANDRÁSSY GYULA GIMNÁZIUM BÉKÉSCSABA 3 KÕBÁNYAI SZT LÁSZLÓ GIMNÁZIUM BUDAPEST 3 EÖTVÖS

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest "Nyílt" kategória V-VI. korcsoport KEZDŐ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest Nyílt kategória V-VI. korcsoport KEZDŐ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas Bibó István Gimn. 37,400 37,300 37,150-0,3 35,650 147,500 2 Kisújszállás Móricz Zsigmond Református Koll., Gimn., SzKI és Ált. Isk. 35,100 35,500 36,050 35,350 142,000

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 2. Bartók Imre Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi

Részletesebben

FIZIKA. 1986 és 2013 között 1794 középiskolás vett részt a fizika OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt:

FIZIKA. 1986 és 2013 között 1794 középiskolás vett részt a fizika OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: FIZIKA FIZIKA 1 1986 és 2013 között 1794 középiskolás vett részt a fizika OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999

Részletesebben

Kis Vakond Tanodája 4400 Nyíregyháza Pf (42) Alapítva: 1991-ben.

Kis Vakond Tanodája 4400 Nyíregyháza Pf (42) Alapítva: 1991-ben. Kis Vakond Tanodája 4400 Nyíregyháza Pf. 291. (42) 443-526 e-mail: tanoda@kisvakond.hu Alapítva: 1991-ben. Versenyvizsga 2009. Itt láthatóak a 4. osztályos tanulók eredményei a 2009. február 13-án megírt

Részletesebben

Atlétika - Mezei futó Diákolimpia országos döntő

Atlétika - Mezei futó Diákolimpia országos döntő Csapat neve: Dunaújváros, Széchenyi István Gimn. Egyéni absz. helyezési összeg:60 Csapat helyezése:1 3 1532 MATKÓ Csaba 00:16:24 7 1529 BUDAI Levente 00:16:49 20 1533 SALAMON Zalán 00:17:58 30 1530 CSATHÓ

Részletesebben

OROSZ NYELV. 1986 és 2013 között 1018 középiskolás vett részt az orosz nyelv OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt:

OROSZ NYELV. 1986 és 2013 között 1018 középiskolás vett részt az orosz nyelv OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: OROSZ NYELV OROSZ 1 1986 és 2013 között 1018 középiskolás vett részt az orosz nyelv OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997

Részletesebben

1. nap: 2006. március 11. (szombat)

1. nap: 2006. március 11. (szombat) VI. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. kcs. ORSZÁGOS DÖNTŐ PAKS 1. nap: 2006. március 11. (szombat) ASE csarnok 11.00 FA/1-FA/2 Monor, József Barcs, Széchényi 57:35 11.50 FB/1-FB/2 Szécsény, Kőrösi Zalaegerszeg,

Részletesebben

Légpisztoly 20, serdülő fiú csapatok OB Nyíregyházi PLE Bodnár Géza Leszkoven Dániel Kósa Dávid Hód PLE Molnár Ben

Légpisztoly 20, serdülő fiú csapatok OB Nyíregyházi PLE Bodnár Géza Leszkoven Dániel Kósa Dávid Hód PLE Molnár Ben Serdülők Országos Bajnoksága Budapest, Mexikói út - 2005. december 10. Légpisztoly 20, serdülő lányok 1 Herendi Réka 1992 Pécs VLK 73 69 142 2 Fedor Zsófia 1993 Nyíregyházi PLE 69 71 140 3 Mokos Nikoletta

Részletesebben

A Matematika Határok Nélkül verseny 2017/2018. évi végeredménye

A Matematika Határok Nélkül verseny 2017/2018. évi végeredménye A Matematika Határok Nélkül verseny 2017/2018. évi végeredménye Minden versenyző osztálynak köszönjük a részvételt, a helyezetteknek és tanáraiknak külön gratulálunk! A feladatok javítása során tapasztaltuk,

Részletesebben

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA DÍJ / HELYEZÉS TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA I. díj Homonnay Bálint Bp VIII. Budapest I. díj Németh Ilona Bp VIII. Budapest II. díj Tatár Dániel Bp VIII. Budapest II. díj Ágoston Péter Bp VIII. Budapest

Részletesebben

Megye: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE. Helyszín: NYÍREGYHÁZA. Időpont: EREDMÉNYEK

Megye: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE. Helyszín: NYÍREGYHÁZA. Időpont: EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Megye: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE Helyszín: NYÍREGYHÁZA Időpont: 2018.10.24 EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI

Részletesebben

Budapesti Diákolimpia Döntő IV. korcsoport fiú eredmények Budapest, május , , , , :24,

Budapesti Diákolimpia Döntő IV. korcsoport fiú eredmények Budapest, május , , , , :24, IV. korcsoport FIÚ EGYÉNI végeredmény Hely Név Szév 100 m p Távol p Kislabda p Súly p 800 m p Összpont 1. Zuigéber Ákos 2002 IV. Bene Ferenc Általános 12,22 209 5,28 164 61,79 177 10,41 139 02:22,59 187

Részletesebben

FRANCIA NYELV. 1986 és 2013 között 1360 középiskolás vett részt a francia nyelv OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt:

FRANCIA NYELV. 1986 és 2013 között 1360 középiskolás vett részt a francia nyelv OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: FRANCIA NYELV FRANCIA 1 1986 és 2013 között 1360 középiskolás vett részt a francia nyelv OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 9. osztályosok 1. Koncz Imre Debrecen Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma Bertalan Mária, Bán István 20 15 20 16 71 2. Csathó Botond Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 12 20 17 69 3.

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V.-VI.-VII. korcsoport Fekete Zoltánné emlékverseny, Városi Tornacsarnok, 2013. április 18. 26 iskola, 108 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (7) 1. Ágotai Olivér,

Részletesebben

Arany János Ált. Isk.

Arany János Ált. Isk. 1 12 Szeged Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex Arany János Ált. Isk. Berényi Kristóf 9,000 9,300 0,000 18,300 Nagy Dominik 9,050 9,300 9,500 27,850 Kálai Gábor 9,500 9,300 9,500 28,300 Selényi Márk 9,450

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Pécs Széchenyi István Gimn. 37,500 35,900 36,300 109,700 2 Miskolc Herman Ottó Gimn. 37,000 35,100 36,000 108,100 3 Békéscsaba Belvárosi Ált. Isk. és Gimn. 36,200 35,300 35,300 106,800

Részletesebben

Ablakszerker Crossfutás november 26.

Ablakszerker Crossfutás november 26. Ablakszerker Crossfutás 2011. november 26. Végeredmény 5,1 KM Gyerek 1. Okuma Levente 2000 101 21:20 2. Romvári Bence 1997 109 21:39 3. Cseri Bettina 1999 103 23:04 4. Horváth Karolina Helga 2002 102 23:05

Részletesebben

KIEMELKEDŐ SPORTEREDMÉNYEK

KIEMELKEDŐ SPORTEREDMÉNYEK KIEMELKEDŐ SPORTEREDMÉNYEK MEGYEI SZINTŰ VERSENYEK: Terematlétika 30 m síkfutás Velekei Bence 4.a 2. hely Sály Péter 7.a 2. hely Tömöttlabdadobás Gerencsér Vivien 8.b Pataki Péter 7.b 5. hely 5-körös futás

Részletesebben

A 2012/2013. évi Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny díjazottjai KEZDŐK

A 2012/2013. évi Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny díjazottjai KEZDŐK A 2012/2013. évi Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny díjazottjai KEZDŐK I. KATEGÓRIA 1. díjat kapott az első feladat teljes, a második feladat lényegében teljes megoldásáért és a harmadik feladatban

Részletesebben

VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018

VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018 VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018 Vívó (jelen, struktúrált sorrendben - 20 vívó) rh. vezetéknév keresztnév egyesület 999 Boncza Zoltán Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium 24

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA 017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea

Részletesebben

ARANYKÖNYV. Horv{th Enikő 12.C. Az év tanulója

ARANYKÖNYV. Horv{th Enikő 12.C. Az év tanulója Horv{th Enikő 12.C Az év tanulója 2008-ban az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Versenyen bejutott a megyei döntőbe. 2009-ben az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Verseny Somogy megyei döntőjén

Részletesebben

9. évfolyam. 10. évfolyam

9. évfolyam. 10. évfolyam 9. évfolyam 09. évfolydiák ford. Term. föld. Ter. elem. Gyak 1. Szuda Ágnes 2. Gyüre Noémi 3. Boros János Mátyás 4. Simon Áron 5. Gelencsér Orsolya 6. Bakos Bence 7. Ambrus Hunor 8. Dzama Demjén László

Részletesebben

MJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május 15-17. Jégpalota

MJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május 15-17. Jégpalota Szállás 52 1 Pados László 1995.09.11 Igen D Fehér 2 Láday Tamás 1996.03.20 Igen D Fehér 3 Jacsó Richárd 1996.12.25 Nem D Fehér 4 Antal Arnold István 1997.04.14 Igen D Fehér 5 Szabó Bence 1998.02.02 Igen

Részletesebben

XII. FAZEKAS KUPA. Kiskunhalas, április 13. I-II. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

XII. FAZEKAS KUPA. Kiskunhalas, április 13. I-II. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Szeged Arany János Ált. Isk. 44,700 1 45,400 1 46,900 1 137,000 2 Bácsalmás Vörösmarty Ált. Isk. 44,500 3 44,800 2 45,200 2 134,500 3 Izsák Izsáki ÁMK Táncsics Mihály Ált. Iskolája

Részletesebben

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. 01. Általános Iskola 9672 Gérce Kossuth Lajos u. 221. 1 0 0 0 1 1500 02. Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 5600 Békéscsaba Andrássy út 56. 0 5 2 1 7 10500 03.

Részletesebben

SPORTVERSENYEK 2011 / Városi versenyek Helyezés Tanuló neve Oszt. Felkészítő tanár. csapat Nagygyörgy Henrik Kovács Bence Nagy Bálint

SPORTVERSENYEK 2011 / Városi versenyek Helyezés Tanuló neve Oszt. Felkészítő tanár. csapat Nagygyörgy Henrik Kovács Bence Nagy Bálint SPORTVERSENYEK 2011 / 2012. Városi versenyek Helyezés Tanuló neve Oszt. Felkészítő tanár Mezei futás - 600 m I X Nagygyörgy Henrik Kovács Bence Nagy Bálint - 1500 m VI IX. XII XI fiú Molnár Ferenc Kunsági

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2010/2011 tanév Veszprém, április 9-10 I-II. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2010/2011 tanév Veszprém, április 9-10 I-II. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. 45,950 1 47,350 1 47,450 1 140,750 2 Tatabánya Váci Mihály Ált. Isk. 45,650 2 46,550 4 46,550 2 138,750 3 Budapest Kölcsey Ferenc Ált. Isk. 45,450 3 46,650

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest "Nyílt" kategória V-VI. korcsoport KEZDŐ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest Nyílt kategória V-VI. korcsoport KEZDŐ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas Bibó István Gimn. 37,950 36,700 37,000 36,300 147,950 2 Kisújszállás Móricz Zsigmond Református Koll., Gimn., SzKI és Ált. Isk. 34,800 36,550 36,400 36,450 144,200 3 Nagykőrös

Részletesebben

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Hely. Cím Csapatnév Össz. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300

Részletesebben

KÉMIA. 1986 és 2013 között 1803 középiskolás vett részt a kémia OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt:

KÉMIA. 1986 és 2013 között 1803 középiskolás vett részt a kémia OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: KÉMIA KÉMIA 1 1986 és 2013 között 1803 középiskolás vett részt a kémia OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 97

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR 1 1986 és 2013 között 1411 középiskolás vett részt a magyar nyelv és magyar irodalom OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: MAGYAR IRODALOM: 1986 1987

Részletesebben

Verseny megnevezése. Fővárosi Középiskolai Informatikai Alkalmazói Verseny

Verseny megnevezése. Fővárosi Középiskolai Informatikai Alkalmazói Verseny Tagintézmény Verseny megnevezése Szervező Elért eredmény BMSZC Bláthy Ottó Titusz Fővárosi Középiskolai Alkalmazói Verseny Budapesti POK Szakgimnázium I. kategória 2 diák döntőbe jutott: Mohácsi Ákos Schneider

Részletesebben

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március Országos Elődöntő I-II. korcsoport B kategória leány Csapatbajnokság Csapat neve: Ugrás Gerenda Talaj Össz pont Helyezés Batthyány Kázmér Ált. Iskola Siklós 47,8 46,9 47,15 141,85 I. Köztársaság Téri Ált.

Részletesebben

Eredmények 2015/2016-os tanévről

Eredmények 2015/2016-os tanévről Eredmények 2015/2016-os tanévről Munkaközösség Verseny Magyar Nyelv és Wimetál Noémi Irodalom Reál Munkaközösség Tóth Levente Salamon Péter Major Gergely Schreier Tamás Auer Ákos Gere Kristóf Pásztor Dominik

Részletesebben

Név Évf Iskola.Név Város m1 m2 m3 f1 f2 f3. 1 Tamás Ambrus 10 Bencés Gimnázium Pannonhalma

Név Évf Iskola.Név Város m1 m2 m3 f1 f2 f3. 1 Tamás Ambrus 10 Bencés Gimnázium Pannonhalma Egyéni összetett 1 Tamás Ambrus Bencés Gimnázium Pannonhalma 1 5 2 Kádár István ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola Budapest 2 3 Di Giovanni Márk Révai Miklós Gimnázium Győr 2 5 Czett Antal Zrínyi Miklós

Részletesebben

Párbajtőr diákolimpia

Párbajtőr diákolimpia Párbajtőr diákolimpia Fiú párbajtőr egyéni, V-ös korcsoport Szolnok, 2015. április 11., szombat Főbíró: Galli Zsolt AVA Számítógépes főbíró: Nagy Zsolt SZTE-VK Versenyorvos: Hoffmann Péter Versenybírák:

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2013/2014. TANÉVI STRANDLABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐI V-VI. KORCSOPORT Siófok, 2014. június 21-22. Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Bács-Kiskun

Részletesebben

V. korcsoport leány párbajtõr diákolimpia

V. korcsoport leány párbajtõr diákolimpia 2012.04.15. 10:02:28 Végeredmény (sorszám szerint) rang vezetéknév utónév egyesület 1 BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM BÉKÉSCSABA 2 FIUMEI ÚTI ÁLTALÁNOS ISKOL SZOLNOK 3 AVASI GIMNÁZIUM MISKOLC 3

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2008/20094 tanév Debrecen, április3-5. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2008/20094 tanév Debrecen, április3-5. V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 47,700 1 47,100 1 48,350 1 48,800 1 48,250 1 47,700 1 287,900 2 Veszprém Vetési Albert Gimn. 46,850 3 46,700 4 47,600 3 48,050 3 47,400 3 47,100

Részletesebben

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin SZERDA Piros Fehér Fekete Narancs Megjegyzés 8:00 1 2 6 7 11 12 SNACK 8:30 Beep 8:30 Müzli, Banán, Verofit 9:00 Beep 9:00 Piros - Fehér 10:10 Beep 9:30 10:20 Beep 10:00 Fekete - 11:30 Beep 10:30 11:40

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben

Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak

Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak 1 Kapcsolattartás 2 Kapcsolattartás 3 Telefonos ügyfélfogadás / Kapcsolattartás Technikai gond: (061)-398-8550

Részletesebben

D jelű pályázat nyertesei

D jelű pályázat nyertesei 1. 37/1358/2012 Pesti Barnabás Élelmiszeripari és 2. 37/1359/2012 Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, EGYMI, Diákotthona és Gyermekotthona 200 000 Ft 3. 37/1361/2012 Kozma Lajos

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, 2015. január 09.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, 2015. január 09. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT Budapest, 2015. január 09. 1 2014/2015. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT Kaposvár, 2015. január 23-25. RÉSZTVEVŐK

Részletesebben

Összefoglaló a XXI. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyről

Összefoglaló a XXI. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyről Összefoglaló a XXI. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. március 24-25. rendező intézményének neve: Bethlen Gábor Református és Szathmáry

Részletesebben

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Fiú Párbajtőr Egyéni VI. Korcsoport ( ) Szolnok, március 20.

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Fiú Párbajtőr Egyéni VI. Korcsoport ( ) Szolnok, március 20. Vívó Diákolimpia Országos Döntő Fiú Párbajtőr Egyéni Főbíró: Galli Zsolt AVA Számítógépes főbíró: Szigetvári Andrea Budakalász Orvos: Dr. Nagy Imre Versenybírók: Balogh Vivien AVA Bíber Veronika Szolnok

Részletesebben

Diákolimpia Országos Csapat Döntõ

Diákolimpia Országos Csapat Döntõ 8.0.. oldal / Vívó (mind, struktúrált sorrendben - 9 vívó) vezetéknév keresztnév csapat rh. BÉKÉSCSABAI ANDRÁSSY GYULA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM BÉKÉSCSABAI ANDRÁSSY GYULA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 7 BÉKÉSCSABAI

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.

Részletesebben

EJOI 2018 Programozás a Volgánál

EJOI 2018 Programozás a Volgánál SIKERESEN SZEREPELTEK ISKOLÁNK TANULÓI AZ EJOI 2018 NEMZETKÖZI PROGRAMOZÓ VERSENYEN Magyarországot négyfős csapat képviselte, közöttük két fazekasos diák: Fekete Richárd és Görömbey László, mindketten

Részletesebben

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2016/2017.

VERSENYEREDMÉNYEK 2016/2017. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny OKTV Tantárgy versenyző osztály helyezés felkészítő tanár Kémia OKTV döntő Dragan Viktor Konstantin 11. A 23. Tóth Edina Kémia OKTV döntő Zsignár-Nagy Barnabás

Részletesebben

30. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba m futás nemenkénti eredménylista

30. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba m futás nemenkénti eredménylista 1 1 GREGOR László 1992 00:13:24 00:13:20 2:53 min/km 1 csaba +00:00:00 2 18 TÁBOR Miklós 1986 00:13:50 00:13:47 2:59 min/km 2 csaba +00:00:27 3 3 DIÓSZEGI Dávid 1998 00:13:58 00:13:55 3:00 min/km 3 csaba

Részletesebben

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos középiskolai tanulmányi verseny Biológia Tallós Zsófia 12. C 27. hely tanára: Babay-Bognár Krisztina Szép magyar beszéd

Részletesebben

Vívó Diákoli pia Országos Dö tő Budapest 2019.

Vívó Diákoli pia Országos Dö tő Budapest 2019. Vívó Diákoli pia Országos Dö tő Budapest 2019. Vívó (jelen, vívó sorszáma szerint - 29 vívó) RG rh. vezetéknév keresztnév egyesület 1 22 KESZTHELYI VAJDA JÁNOS GIMNÁZIUM 2 24 KOLCZONAY Balázs SZENT JÓZSEF

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2008/2009 tanév Debrecen, április 3-5. III-IV. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2008/2009 tanév Debrecen, április 3-5. III-IV. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Helyezés Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. és AMI 47,250 1 47,400 1 47,700 1 142,350 2 Izsák Táncsics Mihály Ált. Isk. 44,450 4 46,600 2 47,500 2 138,550 3 Budapest Kölcsey Ferenc Ált. Isk. 44,300

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest "Nyílt" kategória V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest Nyílt kategória V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 IX. Telepy Károly Testnev. Ált. Isk. és Gimn. 37,400 38,450 38,300 37,700 39,000 38,450 229,300 2 Kiskunhalas II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazd., Közgazd., Informatikai SzKI és

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011/2012 tanév Makó, március 31 - április 1. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011/2012 tanév Makó, március 31 - április 1. V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi M. Élelm. Ip. Középisk. 45,150 2 44,450 2 47,450 1 46,500 1 45,200 3 43,100 4 271,850 2 Nyíregyháza Eötvös J. Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,000 1 43,850 4 45,200 3 44,400

Részletesebben

EREDMÉNYEK III. Régiós Csapatbajnokság 2009. október 11. Leveleki-víztározó

EREDMÉNYEK III. Régiós Csapatbajnokság 2009. október 11. Leveleki-víztározó TRIANA TEAM BÉKÉSCSABA EREDMÉNYEK III. Régiós Csapatbajnokság 2009. október 11. Leveleki-víztározó csapat A B C D E F G H Össz. helyezés Fogott súly 2450 900 400 1750 100 4060 2440 5740 26840 Szektor eredmény

Részletesebben

A magyar. GeoGebra közösség. Papp-Varga Zsuzsanna November 6. Varga Tamás Módszertani Napok

A magyar. GeoGebra közösség. Papp-Varga Zsuzsanna November 6. Varga Tamás Módszertani Napok A magyar GeoGebra közösség Papp-Varga Zsuzsanna vzsuzsa@elte.hu 2010. November 6. Varga Tamás Módszertani Napok Miről lesz szó? Magyarország a nemzetközi GeoGebra térképen Magyarországi tevékenységek A

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Hajdú - Bihar megye Debrecen, Domb utca 2018. november 09. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1 Szabó Zsolt

Részletesebben

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16. Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye

Részletesebben

Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány Fittségi felmérés 2011. június 3. Budapest, Margitszigeti Atlétikai Centrum III. korcsoport fiú egyéni

Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány Fittségi felmérés 2011. június 3. Budapest, Margitszigeti Atlétikai Centrum III. korcsoport fiú egyéni III. korcsoport fiú egyéni összetett - 30 m 1. Jónás Máté 1998-10-23 Miskolc, Szilágyi Dezső Általános Iskola 4.80 2. Tóth Ádám 1998-07-24 Püspökladány, Petőfi Sándor Általános Iskola 4.81 3. Tricskó Patrik

Részletesebben