Ibolyáskert közösségi kert

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ibolyáskert közösségi kert"

Átírás

1 Ibolyáskert közösségi kert A Telekom fenntarthatósági kezdeményezése, a hello holnap!, a Kortárs Építészeti Központtal (KÉK) összefogva márciusában pályázatot hirdetett budapesti általános iskolák részére közösségi kertek létesítésére, melyen iskolánk sikerrel pályázott. A pályázati feltételeknek megfelelően április 21-én iskolánk tanulói részt vettek a Telekom Vivicittá városvédő futáson a Margitszigeten. Ezen a rendezvényen hirdették ki a nyertes iskolák névsorát. A környéken az első nevelési-oktatási intézmények között kívánunk egy közösségi kertet létrehozni, mely reményeink szerint mintául szolgál majd további kertek alapításához tavaszán és nyár elején a kert előkészítő munkálatai során a kerületi civil szervezetek és a Rákosmente Kft. segítségével egyeztettünk a KÉK-kel a kert gyakorlati megvalósításáról, az eszköz és növényigényről. Talajminta vételére is sor került. Együttműködő partnereink a kerületben működő Mozikertet, mint működő közösségi kertet is bemutatták a KÉK munkatársainak. A pályázatot részt vevő partnereinkkel, a Rákosligeti Polgári Körrel,

2 kiemelten annak zöld (környezetvédelmi) tagozatával, mintegy aktív taggal, a Berky Lili Nyugdíjas Klubbal és a Rákosmente Kft-vel együttműködve valósítjuk meg. A megvalósítási szerződés aláírását egyeztető megbeszélések előzték meg az intézmény új vezetője, a KÉK és a civil szervezetek között szeptember 4-én, ahol a gyakorlati megvalósításban jelentős részt vállaló pedagógus, Balogh Lászlóné is jelen volt. A projekt vezetője Domokos Zsolt igazgatóhelyettes lett. A szerződés aláírására októberében került sor, a kert megnyitójára pedig november 9- én. Előző nap megérkeztek a kertműveléshez szükséges szerszámok, kesztyűk és iskolánk tanulói néhány szülő segítségével, a Diadal úti Általános Iskola tanulói és a civil szervezetek részvételével a elkezdték a kertben a talajelőkészítési munkálatokat: lombseprés, fűnyírás, termések összegyűjtése, ásás, rotálás.

3

4 Ezután érdekes, gyerekekhez szóló előadást hallgattunk meg a kertben termeszthető növényekről.

5 November 9-én a kertben nagyszámú lelkes ember, tanulók, szülők, pedagógusok, a civilek és a Nagycsaládosok közreműködésével talajcsere történt és dr. Fekete Szabolcs, a Kertészeti Egyetem tanára előadást tartott a kerti munkákról és kártevőkről.

6 Tabajdi Zsolt igazgató úr megnyitotta a kertet. A megnyitó után a helyben főzött ebéd elfogyasztása után késő délutánig folyt a munka. A tavaszi kerti munkálatok március 7-én kezdődtek borsó vetésével és hagyma dugdosásával. Minden osztály saját parcellát kapott az iskolai tankertben, ahol a betakarításig gondozzák a növényeket a tanórák keretében.

7

8

9 Március 29-én a civil szervezetek parcelláiban is komoly munkák folytak. Hamarosan kialakításra került a közösségi rész is a kertben található betonos részen és elkészült a két kertrészbe átjárást biztosító kapu is. Április 11-én az osztályok ismét a kertben szorgoskodtak. A kert gondozását alapvetően az iskola diákjai, tanárai és a partnerszervezetek önkéntesei végzik. A közösségi kert hosszú távú fenntartása a projekt kritikus eleme, ezért erre vonatkozóan a közreműködő partnerek bevonásával és a Mozikert eddigi tapasztalatait alapul véve ütemterv készült. A kert fenntartása során ciklikusan ismétlődő feladatok jelentkeznek, vannak olyan időszakok, amikor jellemzően több kert körüli munka van, mint a tavaszi és az őszi időszakban. Nyáron lényegesen kevesebb, de fontos kert körüli munka van, úgy mint öntözés, betakarítás. A nyári iskolaszüneti időszakban a feladatok jelentős részét a polgári kör önkéntesei fogják ellátni. Munkájukat öntözés és más könnyű fizikai munkák tekintetében a nyugdíjas klub tagjai fogják segíteni.

TANULJUNK ÉLNI, GONDOL KODNI ZÖLDÜL

TANULJUNK ÉLNI, GONDOL KODNI ZÖLDÜL TANULJUNK ÉLNI, GONDOL KODNI ZÖLDÜL Egész tanévet átfogó környezetvédelmi program Önálló innováció: Egész tanévet átfogó környezetvédelmi program A program felelősei: Erdei Lászlóné Máté Melinda Érintettek:

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2012/2013.

Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2012. szeptember 1. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Dugár Györgyné és Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: 1. ÖKO munkaterv készítése 2012. szeptember 30.

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2010/2011.

Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2010. szeptember 30. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2013/2014.

Ökoiskola munkaterv 2013/2014. Ökoiskola munkaterv 2013/2014. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2013. szeptember 1. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok 2014.június

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

A/ Általános elvárások:

A/ Általános elvárások: Öko iskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása. Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása a diákok

Részletesebben

Lecsós kert. Kertészeti tevékenységek a Kertben Dr. Fekete Szabolcs

Lecsós kert. Kertészeti tevékenységek a Kertben Dr. Fekete Szabolcs Lecsós kert Kertészeti tevékenységek a Kertben Dr. Fekete Szabolcs Alapinformációk A növény is csak ember. alaptevékenységek: tavaszi területrendezés, vetés/ültetés, rendszeres nyári munkák, betakarítás

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2016/2017. tanév Készítette: munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Öko Munkacsoport Koordinátor Kovácsné Lébényi

Részletesebben

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik 2016. január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének feltétele, hogy 50 óra közösségi szolgálatban eltöltött

Részletesebben

A Bárczi Géza Általános Iskola ökoiskolai munkaterve a 2014/15-ös tanévre

A Bárczi Géza Általános Iskola ökoiskolai munkaterve a 2014/15-ös tanévre A Bárczi Géza Általános Iskola ökoiskolai munkaterve a 2014/15-ös tanévre Az ÖKO-munkacsoport tagjai: Ligay Csilla Nagy Ivánné Víg Balázsné Török Renáta Barcza László Róna Csilla Frick Judit Págyiné Milfai

Részletesebben

Ifjúsági Közösségi Szolgálat IKSz. Magyar Környezeti Nevelési Egyesület MKNE Fogadó szervezet

Ifjúsági Közösségi Szolgálat IKSz. Magyar Környezeti Nevelési Egyesület MKNE Fogadó szervezet Ifjúsági Közösségi Szolgálat IKSz Magyar Környezeti Nevelési Egyesület MKNE Fogadó szervezet Egy jó gyakorlat: MKNE - BNAG Együttműködési megállapodás a közösségi szolgálat megszervezéséről... Vállalások:

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 05-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László, Frák Erika 09.01 Felhívás

Részletesebben

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2015. április Az ÖKO-munkacsoport Tóth Violetta Takács Barbara biológia-testnevelés szakos tanár, az ÖKO- munkacsoport vezetője

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor

Részletesebben

2012-2013. tanév. I. félév

2012-2013. tanév. I. félév 2012-2013. tanév I. félév Szeptember 3. Veni Sancte, Főplébánia 3. Első osztályosok szülői értekezlete 4. kedd Alsós szülői értekezlet: 4. a, 4. b 5. szerda Alsós szülői értekezlet: 2. a, 2. b. 10. Alsós

Részletesebben

Az iskolai közösségi szolgálatról Április 17.

Az iskolai közösségi szolgálatról Április 17. Az iskolai közösségi szolgálatról 2013. Április 17. Vonatkozó jogszabályok 2011. Évi CXC. Törvény 4., 6., 97. 110/ 2012. (VI. 04.) Kormányrendelet (NAT bev.) 20/2012. EMMI rendelet 133. 2005. LXXXVIII

Részletesebben

Egy csónakban evezünk Mesterpedagógusok I. Sonkádi Szabadegyeteme

Egy csónakban evezünk Mesterpedagógusok I. Sonkádi Szabadegyeteme Egy csónakban evezünk Mesterpedagógusok I. Sonkádi Szabadegyeteme A KLIK köznevelési feladatellátást támogató projektjei 2015.07.05. Kajdi Ákos Fejlesztési és projektigazgató www.klik.gov.hu Célok versenyképes

Részletesebben

Bioszféra fejlesztőműhely modul 1. 2014.04.10

Bioszféra fejlesztőműhely modul 1. 2014.04.10 Bioszféra fejlesztőműhely modul Alkalmanként 15 fő részvételével zajló modul, zöldmunka típusú tevékenységek, az ökonómiai és biogazdálkodás helyi fejlesztését elősegítő műhely, külső szolgáltató bevonásával.

Részletesebben

ISKOLÁNKÉRT ALAPÍTVÁNY 2337 Délegyháza, Árpád u. 53. Szakmai beszámoló

ISKOLÁNKÉRT ALAPÍTVÁNY 2337 Délegyháza, Árpád u. 53. Szakmai beszámoló Van, aki méreggel írtja a gyomot, és azt hiszi ez elegendő ahhoz, hogy a kert tökéletessé váljék. Ő nem gondol a vegyszer által elpusztított virágokra ( ) Más viszont kapával végzi ugyanezt a munkát lassan,

Részletesebben

Közösségi kertek, zöld udvarok Alternatívák a közösségi részvételre városmegújító programokban

Közösségi kertek, zöld udvarok Alternatívák a közösségi részvételre városmegújító programokban XX. Országos Urbanisztikai Konferencia Urbanisztika ma és holnap Kesztyűgyár Közösségi Ház, 2014/05/15 Közösségi kertek, zöld udvarok Alternatívák a közösségi részvételre városmegújító programokban Horváth

Részletesebben

Áprilisi fotók Egészségnap: a rákból felgyógyult hölgyek hastánccsoportja, illetve életkép a piactérről Tizenöt éves a Maglódi Nők Klubja, számos jelmezt öltöttek fel ez idő alatt Frideczky Katalin dedikálja

Részletesebben

Mezőgazdasági munkás moduljai

Mezőgazdasági munkás moduljai Mezőgazdasági munkás moduljai 971. Az Állattartás megnevezésű, 10997-12 azonosító számú szakmai Takarmányt érzékszervvel minősít, mintát vesz Takarmányadagot állít össze Takarmányt kioszt, itat, állatot

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor

Részletesebben

Beszámoló IKT fejlesztésről

Beszámoló IKT fejlesztésről Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 I.CÉL: A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal, társadalmi

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: RETRÓ ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A TÉMAHÉT

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu

KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu Közhasznúsági jelentés 2009. Tartalom a) A számviteli beszámoló 2 b) A költségvetési

Részletesebben

A tanév rendje Szeptember 180 tan. nap

A tanév rendje Szeptember 180 tan. nap Szeptember 180 tan. nap 1. hét 2. hét dátum 22 23 24 25 26 27 28 alakuló értekezlet gólyatábor javító, osztályozó vizsgák gólytábor munkaközösségi megbeszélések dátum 29 30 31 1 2 3 4 1 2 munkaközösségi

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17-ES TANÉV

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17-ES TANÉV ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17-ES TANÉV Készítette: Az ÖKO munkacsoport Beled, 2016. szeptember 5. Az ÖKO-munkacsoport tagjai: Borosné Tóth Zsuzsanna Ágostonné Hajnali Csilla Homlokné Halász Judit igazgató

Részletesebben

A pedagógus szerepe a közösségi szolgálatban Szeged, 2013.április 25. Dr. Bodó Márton

A pedagógus szerepe a közösségi szolgálatban Szeged, 2013.április 25. Dr. Bodó Márton A pedagógus szerepe a közösségi szolgálatban Szeged, 2013.április 25. Dr. Bodó Márton Miért lehet jó? Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Te megállnál segíteni? 1000 emberből két óra alatt mindössze 6 segítene

Részletesebben

Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK

Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK A 2012/2013. tanévben a következő intézményközi szakmai napok megrendezését tervezzük: 1. Szakmai nap az intervenció jegyében - Felkészítés a preventív óvodai

Részletesebben

KÖSZ. A közösségi szolgálat megszervezésének tapasztalatai a Móricz Zsigmond Református Kollégiumban

KÖSZ. A közösségi szolgálat megszervezésének tapasztalatai a Móricz Zsigmond Református Kollégiumban Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola 5310, Kisújszállás, Széchenyi u. 4. KÖSZ A közösségi szolgálat megszervezésének tapasztalatai a Móricz Zsigmond Református

Részletesebben

FENNTARTHATÓSÁG ÉS HULLADÉKCSÖKKENTÉS AZ EGYETEMEKEN. Mudra Viktória, HUSUN fenntarthatósági koordinátor

FENNTARTHATÓSÁG ÉS HULLADÉKCSÖKKENTÉS AZ EGYETEMEKEN. Mudra Viktória, HUSUN fenntarthatósági koordinátor FENNTARTHATÓSÁG ÉS HULLADÉKCSÖKKENTÉS AZ EGYETEMEKEN Mudra Viktória, HUSUN fenntarthatósági koordinátor Kik vagyunk? Név: Felsőoktatási Fenntarthatósági Hálózat, (Mo.) Hungarian Sustainable University

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos

Részletesebben

Vásárosdombói Általános Iskola, Egységes Oktatási és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Vásárosdombói Általános Iskola, Egységes Oktatási és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény IKCS csoport Cselekvési és ütemterv 2015/2016. tanév Készítette: Schumann Norbertné IKCS csop.vez. A PROGRAMOK ÜTEMEZÉSE 2015. SZEPTEMBER Éves programterv bővítése, feladatok ütemezése Határidő: szeptember

Részletesebben

Az ifjúság helye és szerepe a Gersekaráti IKSZT-ben. IKSZT Szakmai műhely, Gersekarát, 2015.04.02.

Az ifjúság helye és szerepe a Gersekaráti IKSZT-ben. IKSZT Szakmai műhely, Gersekarát, 2015.04.02. Az ifjúság helye és szerepe a Gersekaráti IKSZT-ben IKSZT Szakmai műhely, Gersekarát, 2015.04.02. Előzmények 2000-től alkalmaz a helyi önkormányzat ifjúsági referenst az ifjúság összefogása 2001-2002 -

Részletesebben

Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében

Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében Köznevelési és Ifjúsági Feladatokat Koordináló Főosztály 2013-2014. Pölöskei Gáborné főosztályvezető Új szerepkör Új vállalások 1. Törvényben

Részletesebben

Kihívások a Nemzeti pedagógus Kar előtt. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke Sonkád, július 3..

Kihívások a Nemzeti pedagógus Kar előtt. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke Sonkád, július 3.. Kihívások a Nemzeti pedagógus Kar előtt Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke Sonkád, 2015. július 3.. Születés Devecseri Gábor: Bikasirató Megszülettünk hirtelen, egyikünk se kérte. Kérve kérünk,

Részletesebben

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 2016-2017 Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu OM 035022 Iskolai szünetek:

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

Munkaköri leírás. Projektmenedzser. TÁMOP-3.3.10.B-12-0004 Továbbtanulás erősítése a Táncsicsban. A projektvezető szerepe és feladata

Munkaköri leírás. Projektmenedzser. TÁMOP-3.3.10.B-12-0004 Továbbtanulás erősítése a Táncsicsban. A projektvezető szerepe és feladata A projektvezető szerepe és feladata Projektmenedzser A fejlesztési munkát a projekt vezetője irányítja, akinek feladata a projektterv elkészítés, a fejlesztés operatív feladatainak megszervezése, koordinálása

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

ÖKOISKOLA PROGRAM 2013-2014

ÖKOISKOLA PROGRAM 2013-2014 ÖKOISKOLA PROGRAM 2013-2014 Készítette: Mujzer Richárd ÖKOiskola vezető Győr, 2013. szeptember 5. Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót, és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz,

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2016/17.

A tanév helyi rendje 2016/17. A tanév helyi rendje 2016/17. Az énekkari próbák rendje: : 13.50-14-30 : 13.50-14.30. Szeptember 1. 7. 6. 5-8. 12. 17. 24. 26. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1. évfolyam szülői értekezletek:17.00 Tűzriadó próba

Részletesebben

Aba civil szervezetei

Aba civil szervezetei Aba civil szervezetei Szervezet neve: Sárvíz Térségfejlesztő Egyesület Székhely: 8127 Aba, Béke tér 1. Képviselő neve: Fejes István Képviselő címe: 8127 Aba, Béke tér 1. 20/223-0607 fejes.istvan@telehaz.hu

Részletesebben

Javaslat alapítványok és társadalmi szervezetek támogatására

Javaslat alapítványok és társadalmi szervezetek támogatására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat alapítványok és társadalmi szervezetek

Részletesebben

közművelődési feladatairól

közművelődési feladatairól 13/2002. (XII. 10.)Kt. számú rendelet a Füzesgyarmat Város Önkormányzat közművelődési feladatairól (A módosításokkal egységes szerkezetben) A közművelődéshez való jog gyakorlása közérdek, a közművelődési

Részletesebben

ISZKASZENTGYÖRGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015 / 2016 TANÉV

ISZKASZENTGYÖRGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015 / 2016 TANÉV ISZKASZENTGYÖRGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015 / 2016 TANÉV KÉSZÍTETTE: Rakovics Judit földrajz-technika szakos tanár Kukucska Istvánné Tárnai Henrietta tanító JÓVÁHAGYTA: Szonn Ibolya Mária

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 6-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 6-i ülésére Budapest Főváros I. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 139/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 6-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Együttműködési megállapodások megkötése

Részletesebben

ÖKOISKOLA. FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma. Tanév végi beszámolók / munkaterv 2015 / 2016

ÖKOISKOLA. FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma. Tanév végi beszámolók / munkaterv 2015 / 2016 ÖKOISKOLA FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma Tanév végi beszámolók / munkaterv 2015 / 2016 Az igazi természetvédő az, aki tudja, hogy a világot nem a szüleinktől örököltük,

Részletesebben

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2015. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL

BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL A kompetencia-alapú oktatás megvalósítása a fényeslitkei és tiszakanyári iskolákban HEFOP-3.1.3-05/1.-2005-10-0312/1.0

Részletesebben

Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával

Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával Az Egyesület bemutatása A DOWN Egyesületet 13 évvel ezelőtt olyan szülők hozták létre, akik fontosnak tartották, hogy a rendelkezésükre álló információkat és

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Általános Iskola Tápiószele

Részletesebben

2013/2014. tanév ütemterve

2013/2014. tanév ütemterve 2013/2014. tanév ütemterve Augusztus 21. 8,00 Alakuló értekezlet Munkaközösség-vezetők megbeszélése 27. 8,00 Írásbeli javítóvizsga 28. 8,00 Szóbeli javítóvizsga 31. 10,00 Tanévnyitó ünnepély, az iskola

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata

Lajosmizse Város Önkormányzata Lajosmizse Város Önkormányzata www.lajosmizse.hu Basky András polgármester A Fekete István Általános Iskola komplex energetikai korszerűsítése Lajosmizsén Előkészítő munkálatok, a pályázat benyújtása Lajosmizse

Részletesebben

Tehetségpontok létrehozása, partneri kör feltérképezése, bővítése

Tehetségpontok létrehozása, partneri kör feltérképezése, bővítése Tehetségpontok létrehozása, partneri kör feltérképezése, bővítése ÉReTT Szakmai fórum Miskolc 2015. 12.07. Kormos Dénes kormosnet@gmail.com Milyen előnyei vannak a Tehetségpont megalakításának? A már korábban

Részletesebben

Beszámoló A Berentei Település Gondnokság beszámolója a 2012 évi Startmunka programról Növénytermesztés startmunka program

Beszámoló A Berentei Település Gondnokság beszámolója a 2012 évi Startmunka programról Növénytermesztés startmunka program Beszámoló A Berentei Település Gondnokság beszámolója a 2012 évi Startmunka programról Növénytermesztés startmunka program Berentén a munkaprogram 2012.03.01-én indult.14 fő kapott itt munkát, 8 órás munkaidőben.

Részletesebben

Iskolai Közösségi Szolgálat szervezése az Övegesben

Iskolai Közösségi Szolgálat szervezése az Övegesben Iskolai Közösségi Szolgálat szervezése az Övegesben Készítette: Mézes József 2015. február 2012 a fogalom megjelenése szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett

Részletesebben

6. napirend. E-szám: 19/2015

6. napirend. E-szám: 19/2015 ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 19/2015 Tárgy: Döntés a 2014. évben nyújtott költségvetési támogatások elszámolásainak elfogadásáról Előterjesztő neve: Kiszelné Mohos Katalin polgármester Előadó neve:

Részletesebben

H-Union Magyar Társadalom és Gazdaságfejlesztési Szövetség

H-Union Magyar Társadalom és Gazdaságfejlesztési Szövetség H-Union Magyar Társadalom és Gazdaságfejlesztési Szövetség A Ifjúsági Kertek Közép Európában című megvalósult projekt részletes leírása Űrlap ellenőrző kód: A114C7D534699907 2014 Az ifjúsági kezdeményezés

Részletesebben

ALSÓ-FELSŐ ÁTMENET projekt terve 2014./2015.

ALSÓ-FELSŐ ÁTMENET projekt terve 2014./2015. ALSÓ-FELSŐ ÁTMENET projekt terve 2014./2015. ÚJSZENTMARGITAI HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA Az alsó-felső közötti átmenet program célrendszere: Értékek Elvek Célok Mutatók ok Zökkenőmentes Minél jobb

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS FELNŐTTKÉPZÉSI AKKREDITÁCIÓVAL RENDELKEZŐ SZERVEZETTEL

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS FELNŐTTKÉPZÉSI AKKREDITÁCIÓVAL RENDELKEZŐ SZERVEZETTEL EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS FELNŐTTKÉPZÉSI AKKREDITÁCIÓVAL RENDELKEZŐ SZERVEZETTEL amely létrejött egyrészről (pályázó szervezet hivatalos neve, címe:.. képviselője:.) mint az Innovációs és tudásközpont

Részletesebben

TEMATIKUS TERV. Oktatási cél: Az őszi búza termesztésének enciklopédikus tárgyalása a Gazda I. képzésnek megfelelően koncentrálva.

TEMATIKUS TERV. Oktatási cél: Az őszi búza termesztésének enciklopédikus tárgyalása a Gazda I. képzésnek megfelelően koncentrálva. 1. számú melléklet (Forrás: K.B) TEMATIKUS TERV Téma: Az őszi búza termesztése. Oktatási cél: Az őszi búza termesztésének enciklopédikus tárgyalása a Gazda I. képzésnek megfelelően koncentrálva. Nevelési

Részletesebben

REGIONÁLIS ÉRDEKVÉDELEM ALAPÍTVÁNY Nyíregyháza, Szabolcs u. 10. T: 42/413-040 Fax: 42/310-462 e-mail: revalap@hu.inter.net

REGIONÁLIS ÉRDEKVÉDELEM ALAPÍTVÁNY Nyíregyháza, Szabolcs u. 10. T: 42/413-040 Fax: 42/310-462 e-mail: revalap@hu.inter.net REGIONÁLIS ÉRDEKVÉDELEM ALAPÍTVÁNY Nyíregyháza, Szabolcs u. 10. T: 42/413-040 Fax: 42/310-462 e-mail: revalap@hu.inter.net KIEGÉSZÍTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSHEZ BESZÁMOLÓ A REGIONÁLIS ÉRDEKVÉDELEM ALAPÍTVÁNY

Részletesebben

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013/2014 Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Dr. Makk Zoltán intézményvezető Földesné Hadarits Eszter intézményvezető helyettes Besszerné

Részletesebben

A környezettudatosság felmérése a környezetvédelmi program alapozásához Szekció előadás

A környezettudatosság felmérése a környezetvédelmi program alapozásához Szekció előadás A környezettudatosság felmérése a környezetvédelmi program alapozásához Szekció előadás Pintérné Nagy Edit Nyugat-Magyarországi Egyetem Kooperációs Kutató Központ Nonprofit Kft. 2011. május 24. A környezeti

Részletesebben

Diákönkormányzat. munkaterve

Diákönkormányzat. munkaterve Diákönkormányzat munkaterve 2014./2015. Doboz, 2014. szeptember 1. Kádár Ádámné DÖK segítő pedagógus Az iskolai diákönkormányzat jogait és az ezekkel összefüggésben álló feladatokat törvényi és rendeleti

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca

Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/1-2008-0011 Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca 49.-53. Tartalomjegyzék 1 Az érintett tevékenység

Részletesebben

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Iskolánk sajátos arculatának hosszú évtizedek óta meghatározó eleme a német nemzetiségi

Részletesebben

PÁLYÁZAT. alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre

PÁLYÁZAT. alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre PÁLYÁZAT alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre A pályázat kiírója: A pályázat beadási határideje: A pályázat

Részletesebben

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ) Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ) Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ) Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola Érettségizés feltétele 2016. január 1-jétől kötelező érettségi előfeltétel lesz az iskolai közösségi szolgálat

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014/2015 Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Dr. Makk Zoltán intézményvezető Földesné Hadarits Eszter intézményvezető helyettes Besszerné

Részletesebben

Élelmiszerlavina pályázati kiírás

Élelmiszerlavina pályázati kiírás Élelmiszerlavina pályázati kiírás 1. A pályázat célja A Magyar Élelmiszerbank Egyesület a Syngenta Kft. támogatásával Élelmiszerlavina címmel hirdet pályázatot azzal a céllal, hogy helyi összefogással

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2016/2017 Megnevezés Időpont Felelős/program Tanév kezdő napja 2016. szeptember 1. Tanévzáró napja Szorgalmi idő 2016. szeptember 1. Az első félév vége 2017. január 20. Értesítés az

Részletesebben

Mosolits Lászlóné. Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet

Mosolits Lászlóné. Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet Mosolits Lászlóné Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet Indokok Forrás: Skrabski Árpád- Kopp Mária: A bizalom, mint a társadalmi tőke központi jellemzője Indokok 1000 emberből két óra alatt mindössze

Részletesebben

A GYAKORLATI KÉPZÉS MUNKATERVE 2013/2014. tanév TAVASZI FÉLÉV

A GYAKORLATI KÉPZÉS MUNKATERVE 2013/2014. tanév TAVASZI FÉLÉV A GYAKORLATI KÉPZÉS MUNKATERVE 2013/2014. tanév TAVASZI FÉLÉV I. évfolyam (2. félév) Egyéni komplex gyakorlat II. (ANPETA 1712) Tartalma: a tájékozódás szakaszát a 2. félévben a célirányos, különböző pedagógiai

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola 1106 Budapest Maglódi út 8. www.magyula.sulinet.hu

Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola 1106 Budapest Maglódi út 8. www.magyula.sulinet.hu Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola 1106 Budapest Maglódi út 8. www.magyula.sulinet.hu Az iskola bemutatása Iskolánk Kőbányán a Maglódi út 8 alatt található, a Színes TISZK vezető tagja.

Részletesebben

Zöld Óvodából ökoiskolába. Saly Erika Ökoiskola témavezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet

Zöld Óvodából ökoiskolába. Saly Erika Ökoiskola témavezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Zöld Óvodából ökoiskolába Saly Erika Ökoiskola témavezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet saly.erika@ofi.hu Fogalmi meghatározás Mit jelent az, hogy Zöld Óvoda? A Zöld Óvoda kritériumrendszere 1. Kapcsolat

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA Ügyiratszám: 10.880/2009.05 Ügyintéző: Tóthné Csatlós Ildikó 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)

Részletesebben

Az európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: FT

Az európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: FT TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0055 A geszterédi gyerekek esélyeinek javítása Az európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 29 831 260 FT Kedvezményezett: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS AMOENITAS Biatorbágyi

Részletesebben

Live Learn Laugh Phase II. Hungary

Live Learn Laugh Phase II. Hungary Live Learn Laugh Phase II. Hungary A Fogorvosok Világszövetsége és az Unilever - a Signal márka gyártója - egyedülálló együttműködési megállapodást kötött azzal a céllal, hogy a világ országaiban erősítse

Részletesebben

Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2011 Herman Ottó Kertészeti-, Környezetvédelmi-, Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium 9700 Szombathely, Ernuszt K. u. 1. 1 A telephely épületének állapota A Telephelyi kérdőív

Részletesebben

FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON

FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON Egy kis számtan Magyarország lakossága: 10.000.000 ember 600.000 fogyatékkal élő felnőtt ember 80.000 fogyatékkal élő diák

Részletesebben

Előterjesztés a március 29-én tartandó Képviselő-testületi ülésére

Előterjesztés a március 29-én tartandó Képviselő-testületi ülésére Előterjesztés a 2012. március 29-én tartandó Képviselő-testületi ülésére Tárgy: a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 2/2012. (I.27.) önkormányzati rendelet módosításának megalkotása

Részletesebben

Csongrád Megyei Önkormányzat Ifjúsági Cselekvési Terve

Csongrád Megyei Önkormányzat Ifjúsági Cselekvési Terve 1. számú melléklet CSONGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT Csongrád Megyei Önkormányzat Ifjúsági Cselekvési Terve Szeged, 2009. március Csongrád Megyei Önkormányzat Ifjúsági Cselekvési Terve A megyei ifjúsági cselekvési

Részletesebben

Ifjúságvédelmi felelős munkaterve

Ifjúságvédelmi felelős munkaterve Ifjúságvédelmi felelős munkaterve A Tápiószelei Általános Iskola ifjúságvédelmi felelőse: Kosaras Katalin Fogadóórája: - alsó tagozaton (Farmosi úti iskolában) A hét hétfő 10-12 óra között B hét hétfő

Részletesebben