Szeretnék Thaiföldről egy pár dolgot írni, mert ez egy nagyon szép hely.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szeretnék Thaiföldről egy pár dolgot írni, mert ez egy nagyon szép hely."

Átírás

1

2 Hegedűs Ákos, 7. osztályos tanuló (akit már ismerhettek a Mizújs egy korábbi számából) a második félévben kétszer is járt Thaiföldön edzőtáborban. Ő készítette az alábbi beszámolót erről az egzotikus országról. Szeretnék Thaiföldről egy pár dolgot írni, mert ez egy nagyon szép hely. Thaiföld 9 órányira van repülővel Magyarországtól. Ez az ország Dél-Kelet- Ázsiában van. Fővárosa Bangkok. Thaiföldnek van még egy nagyon szép városa, Phuket, ami egy sziget. Először Bangkokról szeretnék beszélni. Nagyon érdekesek a helyi piacok, mert sok trópusi gyümölcsöt, tengeri állatot és fűszereket lehet kapni. A piacon csak helyi

3 pénzzel lehet fizetni. Ezt úgy hívják, hogy bath. Körülbelül egy bath 7 forintot ér. A thaiföldiek többsége általában motorral közlekedik, de sok autó is van. Itt bal oldalon közlekednek, az autók kormánya a jobb oldalon van. Bangkoknak nagyon sok nevezetessége van, például a királyok palotája, a nagy Buddha és a templomok. Ezek nagyon díszes, arannyal bevont épületek. Phuketnek sok tengerpartja van, ahol a helyi árusok árulják a különböző dolgokat. És ezzel le is zárom a rövid beszámolót. /Hegedűs Ákos, 7. osztály/

4 (Bizánci Birodalom zászlója) Konstantinápoly, a mai Isztambul a Római, a Bizánci és az Oszmán birodalom fővárosa volt. A várost I. Constantinus alapította 330. május 11-én egy görög gyarmatváros területén. Konstantinápoly volt a Kelet-római Birodalom (Bizánci Birodalom) fővárosa. A negyedik keresztes hadjáratban a keresztesek elfoglalták a várost (1204), majd VIII. (Palaiologosz) Mihály 1261-ben újra visszafoglalta a várost a Nikaiai Császárság részére. Konstantinápoly alapítását általában Kr.e. 667-re teszik. Büzasz, görög felfedező, expedíciót vezetett a túlzsúfolt Athén és Megara városaiból azzal a céllal, hogy a Boszporusz európai oldalán kolóniát létesítsen. Az új városállam az alapító neve után a Büzantion nevet vette fel. Ezalatt a törökség mind nagyobb hatalomra kapott. II. Murád 1422-ben hadi sarcra kényszerítette. Murádot II. Mohamed követte a trónon. XI. Konstantin ajándékokat és pénzt küldözgetett a szultánnak, de mikor ez két követét is lefejezte, a császár felkészült a harcra. A nyugati hatalmakhoz fordult segítségért, de V. Miklós pápa segítséget csak azzal a feltétellel voltak hajlandó küldeni, ha a bizánciak visszatérnek Rómához, de az ortodox lakosság hallani sem akart erről. Ennek ellenére néhány genovai és velencei hajó segítségül jött. A bizánci hadsereg körülbelül 7000 emberből állt. A városnak ugyanakkor 20 km megerősített fala volt abban az időben.a török sereg a régi források szerint közel főt számlált, napjainkban a kutatások szerint 50, maximum főnek kellett lennie. Mohamed erre az ostromra építtetett egy flottát is. Az oszmánoknak a táborában volt egy Orbán nevű magyar is, aki jól értett az ágyúöntéshez. Orbán egy 8 méternél hosszabb és majdnem 1 méter átmérőjű ágyút öntött, amely 550 kg-os ágyúgolyókat tudott kilőni több mint 1 km távolságra. Habár a bizánciaknak is voltak ágyúik, ezek sokkal kisebbek voltak.

5 1453. április 6-án felállították a szultán sátrát a vár előtt. Ugyanaznap megkezdődött a város ostroma is. Április 9-én Süleyman Bej megpróbált behatolni az Aranyszarv öbölbe, de sikertelenül. Április 11-ére az ágyúzás megtette a hatását a fal már több helyen leomlott. Április 18-án éjjel megtörtént az első keményebb ostrom, ami több mint négy órát tartott, de a bizánciak ellenálltak. A császár, kihasználva a pillanatnyi fölényt, békét ajánlott. Ezt a szultán visszautasította, a vár ágyúzását tovább folytatták. A szultán parancsára görgető pályatest segítségével vonatták az oszmán flottát az Aranyszarv-öbölbe. A következő hetekben több, órákon át tartó ostromot intéztek a vár ellen. Május 26- án olyan hírek kezdtek terjengeni az oszmán táborban, hogy több európai ország, köztük Magyarország is haderőt készült küldeni Konstantinápoly felmentésére, ha az ostrom tovább húzódik. Ezeket megtudva, a szultán összehívta a divánt. Másnap kiadták a parancsot az általános rohamra. Az utolsó ostrom előtt II. Mohamed felszólította a császárt, hogy hagyja ott a birodalom trónját, vonuljon vissza a Peloponnészoszi-félszigetre, ahol biztosítja számára az önálló uralkodó státuszát. Konstantin ezt elutasította. Május 28-án Konstantin elrendelte, hogy litániát tartsanak a városfalakon és a város minden templomában. A Hagia Szophia templomban tartott mise után a fejedelem a város falain töltötte az egész éjszakát, bátorítva a harcosokat, végül maga is beállva a város védelmezői közé a Szent Romanos kapunál. Ezen a helyen támadt Mohamed a janicsárjaival, és ezen a helyen kiáltott fel örömmel a hajnali napfelkeltekor Konstantin azt hívén, hogy legyőzték a törököket. Sajnos az egyik vezér, Giovanni Giustiniani egy enyhe sebesülés miatt történő távozása zavart okozott a harcolók körében, és így eshetett meg, hogy Mohamed janicsárjai a meggyengült védelem miatt nyitva találtak egy kiskaput, a Kerkoportát, és ezen keresztül bejutottak a várfalak mögé. Ugyanabban az órában halálosan megsebesült Konstantin császár is, és ahogy kívánta, hazájának védelmezése

6 közben halt meg. A törökök, akiket feltartóztatni többé nem lehetett, behatoltak a városba. A törökök Konstantinápolyba való bejutásuk után, három napon keresztül elképzelhetetlen pusztítást és öldöklést vittek véghez. A janicsárok betörték a Hagia Szophia kapuit és a a szent tárgyakat meggyalázták. Egy ma is élő mítosz szerint amikor a törökök betörtek e csodálatos és egyedülálló templomba, Bizánc nagyságának e méltóságos jelképébe, a pap éppen misét tartott. A kelyhet tartó pap mögött megnyílt a fal és a papot elnyelte. A mítosz szerint, ha Konstantinápoly ismét felszabadul, akkor a fal megnyílik és kiadja magából a papot, aki majd ott folytatja a misét, ahol május 29-én abbahagyta. És akkor majd felébred a megkövült császár, aki az Arany Kapu alatt alussza örök álmát és a törököket egészen napkeletig kergeti. A foglyok száma re rúgott, a halottaké talán ennél is többre. A Hagia Szophia templomot hódító szultán parancsának megfelelően főmecsetté alakították. Kevés ember menekült meg (főleg hajón). Konstantinápoly elestével megszűnt a kereszténység egyik gócpontja, sőt fővárosa lett az Oszmán Birodalomnak. A rablás és pusztítás borzalmai lassanként elmúltak, a hódító szultán és utódai türelmesek voltak a keresztényekkel szemben, akiknek vallásuk szabad gyakorlását biztosították, sőt, új patriárkát is választhattak. A főbb templomokat mecsetekké építtették át. Ugyancsak II. Mohamed nevéhez fűződik a későbbi magyar hadifoglyok révén a magyar köztudatba is bekerülő, Héttorony kijavítása, és erőddé alakítása is. Hasonlóképen igen szép mecsetet emelt utódja, Bajazid (1498), sőt az utánuk uralkodott török szultánoknak mindegyike. Konstantinápoly sorsa azóta tükörképe a Török Birodalom (és a modern Törökország) politikai eseményeinek. /Fehér Kristóf, 6. osztály/

7 1. Mi a kiszebábu? - Egy menyecskeruhába öltöztetett szalmabábu, ami a telet jelképezi. Körbeviszik a falun majd vízbe dobják vagy elégetik, így űzik el a telet. 2. Miért isszák az angolok tejjel a teát? - A tej használatát a teacsészék minőségének megóvásáért találták ki. Ha nem volt elég jó minőségű, a forró teától könnyen megpattanhatott a csésze. Ezért először tejet öntötték bele, hogy lehűtsék a kevésbé jó minőségű csészét s utána a teát, így nem pattant meg a csésze. 3. Kik azok a celebek? - A celeb szó azt jelenti, hogy híresség, híres ember, ismert személyiség. Leginkább a felkapott, aktuális, ünnepelt hírességeket szokták ezzel a névvel illetni. 4. Miért kell folyamatosan vágni a haj végekből? - Azért kell, hogy a töredezett hajvégeket levágják, így a haj egészségesebb, erősebb és dúsabb lesz. /Cseh Nimfa, 7. osztály/

8 Rika Fabbro: Farsang Itt a farsang, zene harsang. Belép jelmez, a köz élvez. Van itt minden, szükség nincsen. A hangulat te vagy magad. Külvilágnak búcsút intel.` Álomvárba farsang visz el. Jó, hogy van ily vidám napunk, rossz után itt jót is kapunk.

9 Ezen a héten már mindenki nagyon várta ezt a napot, mert ezen a napon van a farsang. Mindenki vett tombolát az osztályban, és majdnem mindenki beöltözik. Ma, mint mindenki más, én is izgatott vagyok. Ma segíteni fogunk feldíszíteni a tornatermet. A tombolahúzást már nagyon várom, erről jut eszembe, hogy a hetedikesek is sokat dolgoznak, mert nyitnak egy büfét. Bősze Éva: Farsang Maskarába bújt az ég! Csillagot kacag az éj. Ezüstfehér Hold, kíváncsian bandukol, a Föld hatalmas, csillogó kalap, táncoló jégcsapok az ereszek alatt. Egy viháncoló kis szirén a Farsang jelmezén, tengerből kilép, s hárfát penget, kéményből száll a füst, ének hallik, muzsikaszó, - szíven üt, mámorító hullámokat küld az Űr! Ó, de kell e zajos-bálos mulatság! Higgy nekem! Hisz dallamán minden lélek arra vár, szép álomból születhessen valóság! Az Embert ifjúi hév önti el, móka, kacagás, zene, feledést von az élet ólmos perceire. A titkok feltárulnak, a tréfák valós értelmet kapnak, muzsika szól, andalít, repít! Bohócsipkás óra int, most áll, nem halad, tiéd e boldog pillanat. Vidám, farsangi hangulat! Ma minden ember gondtalan...

10 Kezdődött a jelmezes felvonulás. Mindenki nagyon jó jelmezbe öltözött, és a büfé is készen állt. A felvonulás jelmezes után játszottunk és elmentünk a büfébe a tombolahúzás előtt. Én egy palacsintát és egy hot-dogot ettem. Aztán visszamentünk a tornaterembe, és kezdetét vette a tombolahúzás, én nem nyertem sokat, de még az is több volt a semminél. A nyerő tombola a sárga 100 volt, és a díja 2 mozijegy. És végül anya és apa jött értem és Boriért. /Készítette: Szelle Bálint, 4. osztály/

11 Egy napsütéses keddi reggelen a 6. és a 7. osztály nekivágott pesti útjának. Alig szálltunk fel a vonatra, már az egész társaságnak jó volt a kedve és onnantól kezdve nem volt egy olyan perc sem, amikor unatkoztunk volna. Először a Közlekedési Múzeumba látgattunk el, ahol láttuk az első gőzmozdony modelljét. Majd csoportokat alakítottunk és pár kérdésre kellett válaszolnunk Széchenyivel kapcsolatban. Minden csoport izgatottan kutatgatta a válaszokat a kérdésekre. Amikor már azt gondoltuk, hogy nem lehet jobb a nap, akkor elmentünk a West End- (még a fiúk is) hihetetlen nagy boltokat, kajáldákat. Még ezek energia, így aztán a visszafelé be. Szétszóródtunk és mindenki sebességgel támadták meg a után is mindenkiben tombolt az út sem telt unalmasan. Így végződött tehát a pesti utazás. /Török Zsófia, 6. osztály, Török Zsófia, 7. osztály/

12 Képes beszámoló a Német cserediák programról A es cserediákprogramban a 8. és a gimnazista osztályok vettek részt. Rengeteg érdekes helyen jártunk és sok új dolgot tudtunk meg. Tanultunk önvédelmet, megtanultuk a dobolás alapjait és a kerámiázásba is belekóstolhattunk. Az Osnabrück-i városban és a városon kívül is sok szép dolgot láttunk. Jártunk a régi iskolában, és a katolikus templomban. A csereprogramban résztvevő iskolában töltöttünk szinte minden délelőttöt és megnézhettük milyen az ottani tanítási rendszer. Az iskola hatalmas zenetermét is megnézhettük, a benne lévő hangszereket pedig kipróbálhattuk. A zeneterem ebben az évben költözött át, ugyanis kinőtte régi helyét, a sok hangszernek köszönhetően.

13 Az egyik legizgalmasabb program az Északi- tenger volt. Elmentünk Nordeneie-be (ez egy sziget az Északitengeren) komppal, majd onnan körbebicikliztük a szigetet. Felmentünk az ottani kilátóba, azután pedig a tenger partjára. A nagy hideg ellenére kár lett volna kihagyni a fürdést;) Nagyon jól szórakoztunk a hosszú út ellenére is, 3 órát buszoztunk és 1 órát kompoztunk, de megérte /Bényi Viktória, 10. osztály/

14 Az önkéntesség az EU egyik alapelve, hozzájárul a demokrácia fejlődéséhez, mindemellett az önkéntes tevékenységek fejlesztik a szociális készségeket és kompetenciákat, segítik a társadalmi szolidaritást, valamint sokoldalú tapasztalatot nyújtanak. Az önkéntes tevékenységek - kifejezés a bármilyen formában végzett, formális, nem formális vagy informális önkéntes tevékenységekre vonatkozik, amelyeket a személy szabad akaratából, egyéni választása és motivációja alapján, a pénzügyi haszonszerzés szándéka nélkül végez. Az önkéntes tevékenységek mind az önkéntesnek, mind a közösségeknek és a társadalom egészének a javára szolgálnak. Emellett az emberi, társadalmi, generációs vagy környezetvédelmi szükségletek és problémák kezelésének eszközei is az egyének és a szervezetek számára, és gyakran egy nonprofit szervezetet vagy közösségi alapú kezdeményezést támogatnak. Az önkéntes tevékenységek nem helyettesítik a hivatásszerű, fizetett munkalehetőségeket, de hozzáadott értéket nyújtanak a társadalom számára. Jó dolog az önkéntesség, mert ebből lehet következtetni arra, hogy kire lehet számítani. Ez a mai világban sokat jelent, mert nagyon kevés emberre lehet támaszkodni. Nagyon kevés önkéntes munkás van. Egy iskolában vannak ilyen hirdetések, amit nagyon kevés ember vesz figyelembe (én sem). Azt viszont badarságnak tartom, hogy aki 2014-ben fog érettségizni, annak kell önkéntes munkát végezni. Nekünk a tanulásra kell összpontosítani. Az végezzen önkéntes munkát, akinek a munkája mellett rengeteg szabadideje van, de erre soha nem fog sorkerülni. Ezeket a dolgokat (pl. szemétszedés) olyan emberekre kell bízni, akik pénzt kapnak ezért a feladatért. Máshogy nem lesz megoldva. Önkéntes munkát nem lehet másra erőltetni. Az önkéntesség nagylelkű dolog szerintem, de csak akkor, ha az ember önként teszi ezt. Persze nagyon szép dolog, ha valaki nemcsak szeretné, de meg is próbálja

15 jobbá tenni a világot, én azonban még sosem próbáltam önkénteskedni, de nem is tervezek ilyet tenni. Szerintem nem szabadna ezt kötelezővé tenni, mindenkinek a maga nevében kellene vállalnia. Az önkéntesség nagyon szép dolog, de manapság az emberek inkább bérért dolgoznak. Szóval példának bárki megfelel. De szerintem nincs túl sok diák vagy akár felnőtt, aki dolgozik megfelelő anyagi juttatások nélkül. A fentiekből kiderül, hogy jómagam nem támogatom az önkéntességet. Rajtam senki se segített és én sem segítettem senkin, megvoltam nélküle. A legtöbb mai ember még nem vett részt önkéntességi munkában, köztük vagyok én is. Számomra az önkéntesség komoly dolgoknál kezdődik, ilyen például a köztisztaság helyreállítása, gyermekgondozás, forgalomirányítás, katonaság stb. Szerintem az, ha valaki elviszi a szomszéd kutyát sétáltatni, vagy segít az idős néniknek például a házi munkában, ez inkább szívesség, mint önkéntesség. Manapság rendkívül nagy összefogás képes létrejönni. Ilyen volt a múlt heti eset is, amelyben egy mentőautóból elloptak egy GPS-t, és egy nap alatt 30 darab felajánlás érkezett. Ez példaértékű, ám ezt se lehet önkéntességnek nevezni. Számos embertől hallottam, hogy 2012-től csak úgy lehet érettségit kapni, hogy előtte 20 óra közmunka. Szerintem ez kivitelezhetetlen, mivel a mai fiatalok nem hajlandóak önkéntesen dolgozni, inkább nem érettségiznek le, vagy olyan minőségű munkát végeznek, amelyek értékelhetetlenek. Szerintem a kezdeti probléma az emberi, családi, nagyon mentális probléma, mivel az neveltetődik a gyerekekbe, hogy ez nem egy fontos dolog. Az önkéntesség azért önkéntesség, mert a szó szoros értelmében mindenkinek késztetés nélkül kellene segítséget nyújtani valakinek, vagy valamilyen probléma megoldására. Fontos probléma sokak számára, hogy a szemét szanaszét található az iskola területén, pedig a szelektív hulladékgyűjtés erre a problémára méltó megoldást nyújtana, már az is nagy segítség, ha csak mindenki a saját szemetével hozzájárul ehhez. Azt úgy tudom elképzelni, hogy valaki jelentkezik valamire, hogy bevállalja, és nem csak odarugdossák valahova. Önkéntesség, amikor valaki saját erejéből és örömmel csinál. Szerintem hülyeség.

16 Én hasznosnak találom. Ha megtehetjük és tudunk valakinek segíteni, miért ne tennénk? A segítő is boldog, mert jót tesz, akinek meg segítenek, szintén boldog. Én például a nem használt ruháimat adom oda másnak. Az önkéntesség éve szerintem nem erről kellene, hogy szóljon. Elvileg most az embereknek többet kellene önkénteskedniük, mégis iskolánk most rossz példát mutat. Ha ez önkéntesség, akkor miért kell nekünk névvel történeteket írnunk az önkéntességről. Az önkéntesség lényege tudtommal, hogy önkéntes alapú. Önként viszont nem mindenki akar segíteni, akkor miért kell? Önkéntesen írjunk dolgokat, amelyeket önként csinálnánk, míg ez ellen szól, hogy kényszerítenek az önkéntes dolog írására. Az önkéntesség egy olyan dolog, mely során akár használt, akár nem használt dolgot adunk valakinek, vagy segítünk. Ellenben, amint egy egész év úgy indul, hogy önkéntesség éve. Akkor miért kell nekünk kötelezően tenni bármit is? A válasz az lenne, hogy kell Azt kell tennünk, mert kötelező, a nevünk, a kapcsolataink köteleznek arra, hogy segítsünk. De, ha a nevünk miatt vagy kapcsolataink miatt cselekszünk Akkor még mindig önként teszünk valamit?! Nekem két dolog jut erről eszembe először. Az egyik a szemétszedés. Talán iskolaszinten ilyenbe lehetne belefogni. Egyetértek ezzel, hiszen ahol élünk, legyen tiszta, szép környék. De ezzel azonnal elvennénk jó pár ember munkáját. Inkább ezeknek a problémáknak a gyökerét kellene megtalálnunk. Mondjuk, nem kellene szemetelni. A másik dolog, ami eszembe jut, hogy karácsonykor találkoztam egy fiúval a Tescoban, aki önkéntes alapon szórólapot osztogatott. Étel-adományokat gyűjtöttek rászorulóknak. Szép gesztus, hogy ezt elvállalta, de a munkaidő vége előtt már egy órával távozott a helyszínről Jó dolognak tartom, ha valaki önkéntesen szeretne változtatni valamilyen szociális problémán, de sajnos, hogy ez sikerüljön, sokkal több embernek kellene így gondolkodnia /11. osztály/

17 Mizújs: Mióta tanítasz itt? Gabi: Ez a 4. tanévem. Mizújs: Ha nem tanár lennél, mit választanál? Gabi: Közgazdász vagy pszichológus lettem volna. Mizújs: Hány osztályod volt eddig? Gabi: A negyedik osztályt tanítottam, mikor ide jöttem, és most ők a hetedikesek. Mizújs: Milyennek találtad a negyedik osztályt? Gabi: Kicsinknek, de nagyon aranyosnak,ragaszkodónak. Mizújs:Mit tanítottál volna, ha nem a matekot és földrajzot? Gabi: A biológiát nagyon szeretem, és ha nem ezt a kettőt, akkor biztos, hogy ezt tanítanám.

18 Mizújs: Rajzon kívül tanítasz valami mást is? Linda: Nem. Mizújs: És szeretnél még tanítani valamit? Linda: A másik szakom a biológia. Mizújs: Miért jöttél át a Táltosba? Előtte hol tanítottál? Linda: Ez az első évem, hogy tanítok. A Táltosban voltam tanítási gyakorlaton, és nagyon tetszett az iskola hangulata. Mizújs: Ha nem tanár lennél, mit választanál? Linda: Pszichológus lettem volna. Mizújs: Szerinted a gyerekek a suliban szépen rajzolnak? Linda: Igen, vannak kifejezetten tehetséges diákok! A Táltos Iskola lapja Felelős kiadó: M. Ritter Mary Főszerkesztő: Becsei-Katona Bianka Tördelő szerkesztő: Varga Zsolt Szerkesztők: Tóth Ramóna, Török Zsófi, 6. osztály, Török Zsófi, 7. osztály; Szelle Bálint, Hegedűs Ákos, Fehér Kristóf; Cseh Nimfa, Marton Szandra; Bényi Viktória

19 Keresd meg a mese szereplőinek nevét! (Egy mese köré kapcsolódnak: MICIMACKÓ) M K A Z S E L Ü F R A I Z S U M N T A P L L C I M M A Ő S A A Á B I F Ú R D I Z C T A B M K I Ö R T K A N G A A T T G I A N E P I K C T I U A S Z T A K U K T P A D I G T B E B O R Z S E B I B A B A N Megoldás: M K A Z S E L Ü F R A I Z S U Y N T A P L L C I M M A Ő S A A Á B I F Ú R D I Z C T A B M K I Ö R T K A N G A A T T G I A N E P I K C T I U A S Z T A K U K T P A D I G T B E B Ó R Z S E B I B A B A N /Készítette: Török Zsófia, 6. osztály/

20 Írd be a meghatározásokat a betűhálóba! 1. a hosszú ellentéte 2. lábfej végei 3. Szeged folyója 4. nem ember, hanem 5. a gonoszság ellentéte 6. az ablakon be a szél 7. sörényes állat 8. ők háborúznak 9. iskolánk neve 10. felkiáltójel Megfejtés: H O S S Z Ú L Á B U J J A K T I S Z A Á L L A T K E D V E S S É G S Ü V Í T O R O S Z L Á N K A T O N Á K T Á L T O S! /Készítette: Tóth Ramóna, 5. osztály/

Indiai titkaim 32 Két világ határán

Indiai titkaim 32 Két világ határán 2011 május 12. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Indiai értékelve titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Mérték Give Indiai titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Még 1/5 2/5 3/5 4/5

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Összefogás Építési Alap

Összefogás Építési Alap Összefogás Építési Alap koncepció Bevezető Régi hagyomány Biatorbágyon, de talán az egész országban is, hogy egyes közösségek, utcák lakói összefognak és társadalmi munkában elvégeznek olyan feladatokat,

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918)

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) Az egykori szabadkai gimnázium épülete 8 A Szabadkai Községi Főgymnasium története 1861-ben kezdődött, amikor az 1747-ben alapított iskola megnyitotta

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN

Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN , Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN Korábban már olvashattuk, hogy mit hány órában tanulhatunk nálunk, csakhogy az angol nyelv esetében nem elégszünk meg ennyivel és így kihagyhatatlan nálunk egy angliai utazás

Részletesebben

Korfu kultúra és fürdőzés Sisi szigetén szeptember

Korfu kultúra és fürdőzés Sisi szigetén szeptember Korfu kultúra és fürdőzés Sisi szigetén 2020. szeptember A Görög-szigetvilág északi szigete számunkra busszal is elérhető távolságban van. Ez a tündöklő ékkő évezredek óta vonzza a különböző kultúrákat

Részletesebben

Karácsony máshol, máshogyan

Karácsony máshol, máshogyan Karácsony máshol, máshogyan A karácsonyt sokféleképpen lehet ünnepelni, s mivel a téma nem is oly régen még aktuális volt, gondoltam, pár újonnan szerzett információt közölnék iskolánk szorgalmas diákjaival:

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1.) Tájékoztató a 2009. évi költségvetési javaslatról, 2009. év főbb feladatai

JEGYZŐKÖNYV. 1.) Tájékoztató a 2009. évi költségvetési javaslatról, 2009. év főbb feladatai 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2009. február 17. 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásáról (falugyűlésről). Jelen vannak: Márok Csaba polgármester

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1.

Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1. Megnyitó: Program Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület 1. szekció 10.00 Dr. Kránitz Mihály (professzor, Pázmány

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.)

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) Egy csodálatos helyen, fantasztikus környezetben, nagyszerű emberek között, négy hétig. Először is ott kezdeném, hogy Velence leírhatatlanul szép.

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz

Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Saxion University, Hollandia, Deventer Molnár László Bemutatkozás Molnár László végzős gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató vagyok vállalkozásszervezés szakon.

Részletesebben

Nagy Sándor A birodalomalapító

Nagy Sándor A birodalomalapító Nagy Sándor A birodalomalapító Tervezte: Ronald Hofstätter és Dietmar Keusch Phalanx Games b.v. 2-5 játékos részére, 10 éves kortól játékidõ legalább 75 perc Fordította: Thaur 1.0 Bevezetés A játékban

Részletesebben

Egri csillagok vetélkedő április 7.

Egri csillagok vetélkedő április 7. Egri csillagok vetélkedő 1. Találjatok ki egy nevet a csapatotoknak, ami kapcsolódik az Egri csillagokhoz! 2. Ki mondta? Párosítsd össze a borítékban található mondatokat a regény szereplőivel! Bornemissza

Részletesebben

Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán -

Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - önállósodik a szeldzsuk törököktől 1389. Rigómező - balkáni

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

2007. 02. 16. Hamupipőke volt az Operabálon 18:46:55 MINT A MESÉBEN. Hintó helyett limuzin jött, a topánkáját meg kis híján elhagyta

2007. 02. 16. Hamupipőke volt az Operabálon 18:46:55 MINT A MESÉBEN. Hintó helyett limuzin jött, a topánkáját meg kis híján elhagyta 2007. 01. 21. 2007. 01. 22. 2007. 01. 27. 2007. 02. 16. Hamupipőke volt az Operabálon 18:46:55 MINT A MESÉBEN Hintó helyett limuzin jött, a topánkáját meg kis híján elhagyta Ötszáz jelentkezőből lett az

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Szakmai gyakorlat, Hollandiában

Szakmai gyakorlat, Hollandiában Szakmai gyakorlat, Hollandiában (2012.10.27-2012.11.24) Varga Vanessza Ágnes (leendő) Gyógypedagógiai asszisztens Hol is kezdjem Olyan sok élményben volt részem ez alatt a négy hét alatt, hogy a hazaérkezésem

Részletesebben

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám VVILONYA RÓLUNK SZÓL 2009 V.év. 5.szám Kiadja: 8194 Vilonya, Hétvezér u.22. http://www.vilonya.eu e-mail: vilonyaert@vilonya.eu Testvértelepülésünk Nyitracsehi EGY KÖZSÉG A TÉRKÉPEN: VILONYA, DE NEKÜNK

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Erasmusos utazásom Isztambulban

Erasmusos utazásom Isztambulban Erasmusos utazásom Isztambulban A hatodik Egyetemi félévemet az Istanbul Şehir Egyetemen töltöm Erasmus program keretein belül. Isztambul a legnépesebb város Törökországban a maga 15 millió hivatalosan

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

Erasmus Ázsia kapujában, Törökországban

Erasmus Ázsia kapujában, Törökországban Erasmus Ázsia kapujában, Törökországban Minek mész te Törökországba és nem valahová Európába? - kérdezték tőlem sokan indulásom előtt. Most magabiztosan tudok válaszolni, hogy ez az ország a gyönyörű helyeken,

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyírmártonfalva község Falugyűlésén 2011. május 18. Helye: Művelődési Ház Nyírmártonfalva Jelen vannak: Kövér Mihály Csaba polgármester Debreceni Zsolt alpolgármester Gajdos

Részletesebben

Olvasók királya Pályázati lap. Név:... Cím:... Telefonszám vagy ... Iskola neve, osztály:...

Olvasók királya Pályázati lap. Név:... Cím:... Telefonszám vagy  ... Iskola neve, osztály:... Olvasók királya 2017 Pályázati lap Név:... Cím:... Telefonszám vagy e-mail:... Iskola neve, osztály:... 1. Csukás István: Pom Pom meséi: Madárvédő Golyókapkodó A feladat megoldásához olvasd el a meseregényt!

Részletesebben

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat B) Mintafeladatok Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat 1. FELADAT Az alábbi források az Oszmán Birodalom hadseregéről és kormányzatáról szólnak. A források és saját ismeretei alapján mutassa

Részletesebben

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN Élménybeszámoló az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola 7. osztályának tanulmányi kirándulásáról 1.nap A Határtalanul! pályázaton osztályunk egy

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

THAIFÖLD - Bangkok ROYAL BENJA 3* 58 EUR/főtől. január. február. március

THAIFÖLD - Bangkok ROYAL BENJA 3* 58 EUR/főtől. január. február. március THAIFÖLD - Bangkok Bangkok az ország központja. A kivételes, ellentétekkel teli nagyvárosban megismerheti Thaiföld utánozhatatlan hangulatát, számtalan felhőkarcolót, templomot, palotát, valamint a régi

Részletesebben

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai

Részletesebben

Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet

Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet A kis képek alapján mondd el a mesét saját szavaiddal! Te milyen csodatarisznyát szeretnél? Írd le! Az olvasófüzetedben dolgozz! Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet Írd le a fejezet címét! Hány méterre

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. Csíkajnád. HONISMERETI ESSZÉ Bakó Katalin Csíkajnád Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium

ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. Csíkajnád. HONISMERETI ESSZÉ Bakó Katalin Csíkajnád Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET Csíkajnád HONISMERETI ESSZÉ Bakó Katalin Csíkajnád Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium 2014 0 Csíkajnád Csíkszeredától 20 kilométernyi távolságra lévő 600 lelket számlálókis falu.több

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT. Szakmai Nap II. 2015. február 5.

AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT. Szakmai Nap II. 2015. február 5. AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT Szakmai Nap II. (rendezvény) 2015. február 5. (rendezvény dátuma) Orbán Róbert (előadó) Bemeneti mérés - természetismeret

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország Kelemen Szandra Erasmus+ mobilitási program 2016. 04. 23.- 2016. 05. 21. Hämeenlinna, Finnország 1. hét: 2016. április 23-án szombat délután érkeztünk meg Helsinkibe, ahol már Marita várt minket és a suli

Részletesebben

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. A török kiűzése Magyarországról ( ) ESSZÉ. 120 perc.

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. A török kiűzése Magyarországról ( ) ESSZÉ. 120 perc. Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2015 A török kiűzése Magyarországról (1683-1699) ESSZÉ 120 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve nyomtatott betűkkel: Javító tanár aláírása: ESSZÉKÉRDÉS

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

Mohács. Felfedező: Felfedező. 17-35mm F11-1/80sec - ISO100

Mohács. Felfedező: Felfedező. 17-35mm F11-1/80sec - ISO100 VIDEO Felfedező Felfedező: komoly történelmi múlttal rendelkező, több mint 900 éves kisvárosunk. A Duna partján fekvő várost, gyönyörű természet övezi. Az átlag polgár számára mégis az első, ami eszünkbe

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

THAIFÖLD - Bangkok ROYAL BENJA 3* 60 EUR/főtől 58 EUR/főtől. december. január. február. március

THAIFÖLD - Bangkok ROYAL BENJA 3* 60 EUR/főtől 58 EUR/főtől. december. január. február. március THAIFÖLD - Bangkok Bangkok az ország központja. A kivételes, ellentétekkel teli nagyvárosban megismerheti Thaiföld utánozhatatlan hangulatát, számtalan felhőkarcolót, templomot, palotát, valamint a régi

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava A hónap régi magyar (katolikus) neve Böjtmás hava. Ez az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire

Részletesebben

Január hónap kezdetével belépünk

Január hónap kezdetével belépünk XXVI. ÉVFOLYAM, 1. (299.) SZÁM, 2015. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Január hónap kezdetével belépünk egy új esztendőbe, melytől mindenki sok szépet és jót remél. Sokak számára ez az évkezdet hagyományosan

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

Brassó Colegiul pentru Agricultura si Industrie Alimentara Prejmer

Brassó Colegiul pentru Agricultura si Industrie Alimentara Prejmer Brassó Colegiul pentru Agricultura si Industrie Alimentara Prejmer Debreceni Dózsa György Általános Iskola Kiss János Istvánné Barczikay Zsuzsanna 2015.november 15-20. A Tempus Közalapítvány Erasmus+ programjára

Részletesebben

Június 19. csütörtök

Június 19. csütörtök Június 19. csütörtök A tegnapi túra a városban úgy kinyuvasztotta a lábam, mint egy nehéz nap a Caminon. Igaz, több mint két órát mentem, megállás nélkül, és a szandálban, amiről már kiderült, hogy nem

Részletesebben

Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással?

Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? II. világháború Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? Veczán Zoltán, 2015. október 15., csütörtök 19:42, frissítve: péntek 15:46 Bevonuló szovjet csapatok Budapesten. Gépfegyverek, csomagok

Részletesebben

www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. Munkanapló

www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. Munkanapló www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. OM azonosító: 200913 Nyilvántartási szám: 21012-2007 Felnőttképz. akkr. lajstromsz.:

Részletesebben

Élménybeszámoló Juillé, 2011.

Élménybeszámoló Juillé, 2011. Élménybeszámoló Juillé, 2011. Augusztus elején négyen nekivágtunk a nagy útnak, elindultunk Franciaország felé. Párizsig repülővel utaztunk, de mivel Juillé nevű falu Poitou Charante régióban van, Közép

Részletesebben

1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV

1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV 1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2011. 01. 24-én 14:00 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi bizottság nyílt ülésén.

Részletesebben

András és Krisztina: A nagy út

András és Krisztina: A nagy út András és Krisztina: A nagy út Külföldi Magyar Cserkészszövetség András és Krisztina: A nagy út Írta: Madzsarné Osvay Erzsébet Rajzolta: Pándiné Uray Erzsébet A Zöld Pajzsos Kiscserkészek részére Külföldi

Részletesebben

2011. A 2010/2011-es tanév II. félévében és a 2011/2012-es tanév I. félévében is várta az elsősöket a színházi előadások világa.

2011. A 2010/2011-es tanév II. félévében és a 2011/2012-es tanév I. félévében is várta az elsősöket a színházi előadások világa. A 2010/2011-es tanév II. félévében és a 2011/2012-es tanév I. félévében is várta az elsősöket a színházi előadások világa. 2010. március 17-én: Szabad Ötletek Színháza Misi Mókus kalandjai Főhősünk, Misi

Részletesebben

Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló

Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló Oravecz Evelin Gennadi, Rhodes 2016 Beszámoló az Erasmus+ programban való részvételemről A nevem Oravecz Evelin a Budapesti Innovatív Gimnázium

Részletesebben

Izlandi tanulmányút. Beszámoló

Izlandi tanulmányút. Beszámoló Izlandi tanulmányút Beszámoló Feladatom volt, hogy megfigyeljem a meglátogatott iskola, éves programjába, hogyan épül be a projektpedagógia. Hogyan kapcsolódnak egymáshoz az egyéni, csoportos, illetve

Részletesebben

Hadszíntér és hátország

Hadszíntér és hátország Hadszíntér és hátország LÖVÉSZÁRKOK A HÁTORSZÁGBAN A napjainkban olyan élesen látható árkok és törésvonalak gyökerei legalább száz évre, az 1905 1918 közötti évtizedre nyúlnak vissza érvel monográfiájában

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Az Erasmus programnak és a Miskolci Egyetemnek köszönhetően az elmúlt őszi félévemet Gironában tölthettem. Mikor jelentkeztem, nem is számítottam rá, hogy ekkora kalandban lesz

Részletesebben

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában

Részletesebben

Félmilliónyi zarándok(1) Csiksomlyón(2)

Félmilliónyi zarándok(1) Csiksomlyón(2) 3. szint Június Félmilliónyi zarándok(1) Csiksomlyón(2) Már négy-öt nappal ezelőtt képtelenség volt(3) szállást kapni Csiksomlyó környékén, olyan harminc-negyven kilométeres körzetben. Nem csoda, hiszen

Részletesebben

Készítették: Balogh Lili - Biszak Botond - Erdős Anna - Pintér Róbert - Takács Janka 5.b osztályos tanulók. Játék Szabályok

Készítették: Balogh Lili - Biszak Botond - Erdős Anna - Pintér Róbert - Takács Janka 5.b osztályos tanulók. Játék Szabályok A KOCKA EL VAN VETVE? Történelmi társasjáték 11-12 éveseknek Készítették: Balogh Lili - Biszak Botond - Erdős Anna - Pintér Róbert - Takács Janka 5.b osztályos tanulók Játék Szabályok Ez egy együttműködő

Részletesebben

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM!

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM! A NYÍRLUGOSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA KÜLÖNSZÁM 2010. szeptember B E S Z Á M O L Ó Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről Ismét eltelt négy év. Az 1990. szeptember 30-i első szabad önkormányzati

Részletesebben

2012. július 29. Vasárnap.

2012. július 29. Vasárnap. Még Sorvagurban voltunk amikor arról tanakodtunk, hogy melyik lenne a legalkalmasabb kiindulási pont, ha Izlandra szeretnénk áthajózni, de hamarosan rájöttünk, hogy a nagy távolság miatt ez édes mindegy.

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki válaszolt: Mika Ági néni 1. Mikor járt a sulinkba? 1976-tól 1984-ig. 2. Melyik teremben volt az osztálya? Az info. 3.

Részletesebben

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért Közösségi programok az intelligens Ruzsáért TÁMOP-3.2.3.B-12/1-2013-0046 Projektzáró kiadvány A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága az Új Széchenyi Terv keretében

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került.

mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került. A kidaruzásig hátralévő napokon megjavíttattuk a radart, megforrasztattuk a kályhánk meggyengült részeit, tömítettük a szivárgó csatlakozókat, felleltároztuk a készleteket. Nem mellékesen a fiúk remek

Részletesebben

Első kérdéskör. Budapest Workshop 12 May 2016

Első kérdéskör. Budapest Workshop 12 May 2016 Első kérdéskör Budapest Workshop 12 May 2016 A projekt összecsomagolásával kapcsolatban elhangzott, hogy erre a helyi közösségek jelentik a megfelelő szintet, illetve a helyi önkormányzatok. A provinciák

Részletesebben

d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci

d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci A 2004/2005. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának feladatmegoldásai TÖRTÉNELEMBŐL I. KÉPAZONOSÍTÁS (5 pont) A képeken különböző korok templomai láthatóak. Válassza

Részletesebben

Makói útikalauz. és a város lógója. Makó város Csongrád megyében a Maros jobb partján, a román határ közelében helyezkedik el.

Makói útikalauz. és a város lógója. Makó város Csongrád megyében a Maros jobb partján, a román határ közelében helyezkedik el. Makói útikalauz Kora tavasszal vitt errefelé utunk. Én nagyon kíváncsi voltam, mert mindig azt hallottam a várossal kapcsolatban: makói hagyma. Így aztán utánanéztem jó előre a településnek, olvastam róla,

Részletesebben