Ózdon is a víz volt az úr

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ózdon is a víz volt az úr"

Átírás

1 június 18. a város lapja II. évfolyam, 12. szám Ózdon is a víz volt az úr Részletesen: 8-9. oldal Felelősek vagyunk, összetartozunk A Nemzeti Összetartozás Napján Ózdon is emlékeztek. A trianoni szerződés aláírásának 90. évfordulóján kopjafát is avattak. 2. oldal Ünnep a testvérvárosban Ózdiak is együtt ünnepeltek a lengyel testvérváros, Chorzów lakóival a település alapításának évfordulóján rendezett városnapokon. 3. oldal Köszöntötték a pedagógusokat Az idén hat ózdi pedagógus vehette át a Teleki Blanka-díjat Budapesten, egy óvodavezető pedig Arany Katedra Emlékplakettet kapott oldal Kettős jubileum Tizenötödször rendezték meg a Sajóvárkonyi Napokat, a Tétény úti óvoda pedig fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepelte. 7. oldal

2 június 18. Jászai Jánosné ( ) Legtöbben ma is Jucika néniként emlegetik a keri egykori igazgatónőjét, akinek halk szava, mérhetetlen nyugalma, önfegyelme, példaként hatott kollégára és diákra egyaránt. Barát Julianna a Dunántúlon nőtt föl, Székesfehérváron érettségizett, majd Budapesten, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerzett földrajz-történelem szakos tanári diplomát. Itt ismerkedett meg férjével, aki Ózdon talált magának állást. Városunkba már Jászai Jánosnéként érkezett 1954-ben és egy évet a Bartók Béla Általános Iskolában tanított. Aztán a Közgazdasági Szakközépiskolában megüresedett egy hely, és egész nyugdíjazásáig, 1987-ig ott tanított, 1964-től pedig igazgatóként irányította a város életében meghatározó szerepet betöltő középiskolát, ahonnan közgazdasági szakemberek egész sora került ki. Mellette szakszervezeti vonalon és a TIT-ben ténykedett, szívesen segített, ahol csak lehetett. A 32 éven át végzett áldozatos, kimagasló színvonalú munkássága és egész életpályája elismeréseként 1996-ban, az iskola fennállásának 50. évfordulója alkalmából megkapta az Ózd Város Díszpolgára kitüntető címet, öt évvel ezelőtt pedig tantermet neveztek el róla egykori munkahelyén. Több állami elismerés mellett megkapta a Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetést is. Jucika néni nyugalomba vonulása után is Ózdon maradt, mint mondta, a falu, ahol a gyerekkorát töltötte, igazi mezőgazdasági település. Az nem az ő világa. Ráadásul a Bem úton gyönyörű környezetben lakott, otthon érezte magát. A közgazdaságiban folyó munkát mindig figyelemmel kísérte, karácsonykor még ott volt a SZIKSZI ünnepségén, aztán a sors úgy akarta, hogy ott fejezze be életét, ahol elkezdte: a Dunántúlon. Június 8-ára virradóan a székesfehérvári kórházban csendesen távozott. Mivel Jászai Jánosné hamvait a család Bodroghalmon kívánja elhelyezni, a Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola június 18-án, pénteken délután fél öttől csendes búcsúztatást rendez. A SZIKSZI épületében lehetőséget adnak arra, hogy mindazok, akik szerették és tisztelték Jucika nénit, gyertyát gyújthassanak, elhelyezhessenek egy szál virágot. És aki szólni kíván, azt is megteheti. Felelősek vagyunk egymásért, összetartozunk A Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét a magyar Országgyűlés. Ózdon a Jobbik és a Polgári Összefogás Képviselőcsoport szervezett megemlékezést. A 90. évfordulón kopjafát is avattak az összetartozás emlékjeleként. A Párizs melletti Versaille-ban található Trianon palotában június 4-én gyűltek össze a diplomaták, hogy aláírják az I. világháború lezárását jelentő békeszerződést, amely egyben Magyarország feldarabolását is jelentette. Hazánk területe 282 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre csökkent, a mintegy 18 millió magyarból 7,6 millió maradt a határon belül. Románia egyedül többet kapott közel 103 ezer négyzetkilométert, mint amennyi Magyarországból megmaradt. Nincs más út A gimnázium diákjai nemzeti színű szalagot kötöttek a felavatott kopjafára A Jobbik Ózdi Szervezete június 4-én a reumakórház előtt tartott megemlékezést. A történelmi egyházak képviselőinek könyörgését követően Kisgergely András szólt az egybegyűltekhez. Az elnök sorolta a történelmi tényeket, majd kérdések sorát vetette fel: mit tenne bármelyik ország a világban, ha hasonló igazságtalanság érné? Mit kezdene manapság egy másik európai állam egy ilyen teherrel? Csak azt tudjuk, amit a magyarok cselekedtek Trianon után. Azt, amit vitéz Nagybányai Horthy Miklós mutatott a nemzeti fejlődés útján, a magyarok igazságának útján. Mert Trianon után nincs más út. Amikor mások mutattak utat, abból csak Trianon lett fogalmazott Kisgergely András. A megemlékezést követően a résztvevők a Gyári temetőbe vonultak, ahol megkoszorúzták az I. világháborús emlékművet. Emlékjel A város önkormányzatának Polgári Összefogás Képviselőcsoportja és a József Attila Gimnázium június 5-én a Gyári temetőben emlékezett. Az esemény keretében felavatták azt a kopjafát, amelyet Felvidékről hoztak és erdélyi ember faragott. A történelmi egyházak képviselőinek imája után Tuza Ottó, a gimnázium igazgatója mondott beszédet, melyben emlékeztetett: június 4-én országszerte zúgtak a harangok, siratták a Magyar Királyságot. Trianon a világ számára csak egy kastély neve, melyet turisták sokasága látogat meg naponta, a magyarságnak viszont egészen más, egy XX. századi Mohács. Volt időszak, amikor nem beszéltek a 90 éve történtekről, az elmúlt hónapokban azonban új fejezet kezdődött Magyarország történelmében. Úgy tűnik, a nemzet újból magára találhat. Ismét büszkén vallhatjuk magunkat magyarnak, és elismeréssel nézhetnek ránk a határon túl élő testvéreink is. Ez a kopjafa emlékjelként fog itt állni, figyelmeztet mindenkit arra, hogy felelősek vagyunk egymásért, összetartozunk, éljünk bárhol a világban hangoztatta az igazgató. A megjelentek a kopjafánál elhelyezték a megemlékezés virágait, a gimnázium diákjai pedig a nemzeti színű szalagok felkötözésével jelezték: lesz egy új nemzedék, amely egészséges nemzettudattal intézi a magyarság ügyeit.

3 2010. június Városnapok Chorzówban Ózdiak is együtt ünnepeltek a lengyel testvérváros, Chorzów lakóival. A település alapításának évfordulóján rendezett városnapokon színházi előadás, koncertek és nem utolsó sorban gasztronómiai élmények várták a vendégeket és a helyieket. Ózd és Chorzów kapcsolata 12 éves múltra tekint vissza, amit a két város ipari múltjának és gazdasági-társadalmi problémáinak hasonlósága alapozott meg. A lengyel testvérváros minden év, júniusában ünnepli fennállásának évfordulóját. Chorzów története már a középkorban elkezdődött, nevét az 1200-as évek közepén említették először a források. A chorzów-i napoknak ebben a formában több mint 10 éves hagyománya van, ekkor rendeztek először a jeles napon felvonulást, amin a város szinte minden iskolája, óvodája megmutatta magát. Az idei városi napok egyik különlegessége, hogy nemcsak Magyarországról érkezett hozzánk küldöttség, hanem vendégül látjuk ezen a hétvégén az olasz, a francia és a német testvérvárosunk képviselőit is. Közülük a magyarországi Ózddal ápoljuk a legrégebbi kapcsolatot mondta el érdeklődésünkre Marek Kopel, Chorzów polgármestere. Az ünnepség különleges színfoltja volt a lovagi torna, amely első alkalommal szórakoztatta a nézőket. A középkori bajvívás Chorzówban valódi ünnepnek tekintik a városnapokat felelevenítésével újabb hagyományt teremtenek az egyébként is látványos városi rendezvényen. A kulturális események nemcsak a kikapcsolódást és a szórakozást szolgálták, ez a pár nap kiváló alkalom a kapcsolatépítésre, a vezetők találkozásaira. Ózdot a városi napokon Benedek Mihály polgármester, Hubainé Szőke Marianna kabinetfőnök és Tóth- Holló Veronika, a művelődési osztály vezetőhelyettese képviselte. Azért szeretek Lengyelországba jönni a városnapokra, mert azt látom, hogy az emberek szeretnek együtt lenni. Ózdon is gondolkodtunk hasonló rendezvényben, nálunk viszont más a városlakók egymáshoz való viszonya. Itt tényleg ünnepnek tekintik a városnapokat, és ünnep nekünk is, hiszen az itteni városvezetéssel együtt örülünk annak, hogy milyen jól érzik magukat a chorzówiak összegezte véleményét Benedek Mihály polgármester. A két város közötti együttműködés továbbra is fontos Ózd számára, annak ellenére, hogy a nehezedő gazdasági helyzetben a nemzetközi kapcsolatok ápolására, építésére egyre kevesebb anyagi forrás áll rendelkezésre. Ebben a nehéz időszakban elsősorban az iskolák közötti partnerkapcsolatok fenntartására, megőrzésére koncentrálnak a felek, ami egyaránt lényeges a nyelvtanulás és a jövő szempontjából is, valamint hozzásegíti a diákokat egymás nemzeti kultúrájának, gasztronómiájának megismeréséhez, barátságok kötéséhez. Ózdot Benedek Mihály polgármester, Hubainé Szőke Marianna kabinetfőnök és Tóth-Holló Veronika, a művelődési osztály vezetőhelyettese képviselte, a rendezvényen először volt középkori lovagi torna Fürjes Pál a jelölt Fürjes Pál mérnököt indítja polgármesterjelöltként a Fidesz-KDNP az őszi önkormányzati választásokon. Fürjes Pál 18 éve ügyvezetőként irányítja a törzsgyár területén működő legnagyobb létszámú vállalkozást. A korábbi években titkára volt a Gépipari Tudományos Egyesületnek és társelnöke a helyi szervezetnek. A Fidesz- KDNP polgármesterjelöltje az egyik fontos tényezőnek a városban a gazdaság megerősítését tartja, a másiknak a gazdálkodás tisztaságát. A harmadiknak pedig azt, hogy meg kell teremteni a megye második legnagyobb városához méltó szerepet. Riz Gábor lemond Lemond önkormányzati képviselői mandátumáról Riz Gábor. Városunk országgyűlési képviselője döntését időhiánnyal és emberi tényezőkkel indokolta, és hivatalosan is tájékoztatta lemondásáról Ózd város jegyzőjét. Időközi választásokat nem tartanak városunkban, Riz Gábor helyére a Fidesz MPSZ delegálhat új tagot. Viszonylag kevés időt tudok most a választókerületben, azon belül is Ózdon tölteni. Úgy gondolom, hogy nem lett volna emberileg helyes, hogy puszta státuszként ott szerepeljen a nevem. Ide olyan ember kell, aki valóban az itt élő választópolgárok érdekeit tudja képviselni, akár egyéni, akár pedig listáról bekerülő képviselőként fogalmazott Riz Gábor. Az országgyűlési képviselő neve nem szerepel majd a szavazólapokon az őszi helyhatósági választásokon sem. Mint mondta: az elkövetkezendő években a fővárosban kell megtalálnia azokat az ajtókat, amelyek kinyitása sokat lendíthet városunk és térsége fejlődésén. ÓZDI KÖRKÉP a város lapja kiadó és szerkesztőség: 3600 Ózd, Brassói út 2. Tel.: 48/ , , 20/ , fax: 48/ ozdikorkep@ozdimedia.hu ISSN: kiadja az Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. felelős kiadó: a kft. ügyvezető igazgatója főszerkesztő: Bukovinszky Zsolt (bukovinszky@ozdimedia.hu) felelős szerkesztő: L. Ország Erzsébet (orszag@ozdimedia.hu) tördelő: Dolezsár Zoltán nyomda: Litoplan Kft Kazincbarcika, Egressy út 1., tel.: 48/ , felelős vezető: Tóth Zoltán ügyvezető igazgató terjesztés: ABC-k, üzletek, posták, újságárusok.

4 június 18. Gyermekkorától pedagógusnak készült, végül a katedra helyett az óvodát választotta, az idén viszont arany katedrára emelték. Fónagy Ágnes, a Városközponti Napköziotthonos Óvoda vezetője 39 éven át végzett kiemelkedő tevékenységéért, ezen belül 23-éves eredményes vezető munkájáért a városi pedagógusnapon vehette át az Arany Katedra emlékplakettet. Fónagy Ágnes már kiskorában eldöntötte, hogy gyerekekkel kíván foglalkozni Mindig nagyon szerettem a gyerekeket, már egészen kicsi koromban is tanító nénist játszottam nyúlik vissza a kezdetekhez a kitüntetett. Annak idején, amikor a József Attila Gimnáziumban leérettségiztem, Egerbe, a tanárképző főiskolára jelentkeztem, de helyhiány miatt nem sikerült a felvételim. Mivel nem akartam, hogy egy évem kimaradjon, elhelyezkedtem az Alkotmány Úti Óvodában. Pár hónap múlva döbbentem rá, hogy valójában a kicsikhez vonzódom. Két éve dolgoztam már ott, amikor az óvodavezető javaslatára jelentkeztem a Sárospataki Tanítóképző óvónői szakára. Innen merre vezetett az útja? 1971-től 1983-ig az Alkotmány úti intézmény volt a munkahelyem, január 16-tól pedig a Katona József Úti Óvodában dolgozom ben az óvodavezető nyugdíjba vonult, ekkor kellett először pályázni az álláshelyre, én megtettem, és nyertem. Azt mondja, a gyermekek szeretete miatt választotta ezt a pályát, vezetőként viszont keveset lehet a közelükben. Miért döntött úgy, hogy mégis pályázik? Igazán szerettem szervezkedni, intézkedni, beosztott óvónőként is számtalan olyan feladatot vállaltam, ami ilyesmivel jár. Éreztem, hogy kicsit több van bennem, mint beosztott óvónőként dolgozni és a kolléganőim is támogattak. Gondoltam, belevágok, majd meglátjuk, hogy sikerül. Nem bántam meg, nagyon sok szép év van mögöttem vezetői munkám terén is. Voltak-e olyan meghatározó egyéniségek az életében, akiket példaképnek tekint? Farkaslyukban jártam óvodába, és az első óvó néni, Lámer Lászlóné, Eta néni volt, akit nagyon szerettem, valószínűleg a pályaválasztásomat is döntően befolyásolta. Meghatározó volt az első óvodavezető, Verebélyi Lászlóné, Erzsike, akitől rengeteget tanultam, amit a későbbi vezetői beosztásomban is hasznosítani tudtam. A Katona József úton Prosek Gyuláné, Margitka volt a vezető, aki tulajdonképpen ezt az intézményt beindította, tőle is nagyon sokat kaptam szakmai téren és emberség terén egyaránt. Azt tartják, ma egy oktatási intézmény vezetőjének menedzsernek is kell lennie. Egyetért ezzel? Az óvodavezetői, de mondhatom, az iskolavezetői pálya is egyre inkább azt várja el tőlünk, hogy ilyen típusú vezetők legyünk. Ami annyit jelent, hogy nem elég a szakmával foglalkozni, menni kell a pénz után is. Ha azt akarjuk, hogy az intézményben több mindent megvalósíthassunk, akkor elengedhetetlen a pályázás. Fontos felkutatni és kapcsolatot ápolni olyan támogatókkal, akik segítenek bennünket abban, hogy külsőleg, belsőleg úgy nézzen ki az óvoda, hogy mindig öröm legyen bemenni. Legutóbb a Zöld Óvoda címet pályáztuk meg és nyertük el a környezetvédelmi minisztertől. Kezdetben gyermekvédelmi felelősként, majd nevelőtestületi munkaközösség-vezetőként, később több témában városi szakmai munkaközösség-vezetőként tevékenykedett. Városi szintű bemutató foglalkozásokat tartott, szakmai gyakorlatokat vezetett, sőt megyei óvodai munkaközösség tagja is volt. Tehát alapos rálátása van a városi intézmények működésére. Hogyan ítéli meg, milyenek az ózdi óvodák? Ha egy ózdi óvodába egy kívülálló bemegy, mindenhol esztétikus, szép környezetben találja magát. Nagyon sok szép év van mögöttem Arany Katedrára emelték Fónagy Ágnest Ehhez hozzájárul az ott dolgozók kreativitása, szorgalma. Amenynyiben a gyermekek összetételét nézem, igen változatos a kép. Nálunk még elég jó szülői gárda van, értem ez alatt, hogy dolgoznak, kevés a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekünk. Összehasonlítva a sajóvárkonyi vagy a hódoscsépányi óvodával, mi még nagyon jó helyzetben vagyunk. Nálunk még mindig a tehetséggondozásra helyezhetjük a fő hangsúlyt a nevelés terén, de a felzárkóztatás is egyre inkább előtérbe kerül. Azok a gyerekek ugyanis, akiket ötéves korban íratnak be óvodába, igen nagy hátránnyal indulnak azokkal szemben, akik hároméves kortól részt vesznek az oktató, nevelő munkában. Tehát szakmai téren is van sok különbség, ez megmutatkozik abban is, hogy több intézmény adoptált nevelési programot, mi pedig sajátot írunk. Mennyivel másabb most óvónőnek lenni, mint tíz-húsz évvel ezelőtt? Honismereti pályázat Sajnos az adminisztráció az óvónőket és az óvodavezetőket is sutja. Az óvónőknek tíz évvel ezelőtt azon kívül, hogy a mulasztási naplót vezették, nem igazán kellett ilyen feladatot végezniük. Ma viszont mindenféle felmérést, statisztikát, egyebeket várnak el tőlünk, és én azt a saját munkámban is nagyon érzem, hogy a szakmai odafigyelésre sokkal kevesebb idő jut. Azok, akik több évtizede vannak a pályán, nem fásulnak bele, nem égnek ki? Aki szívvel-lélekkel végzi a dolgát és szereti a gyerekeket, nem igazán. Itt mindig meg kell újulni, ami előre viszi, az esetleges holtponton átlendíti az embert. Látom viszont a velem egykorú, csoportban dolgozó kolléganőkön, hogy fáradtabbak. Sokkal könnyebb volt, amikor a nők 55 évesen elmehettek nyugdíjba. Bevallotta, el sem akarta hinni, hogy Önt szólítják az ünnepségen, aztán azt is hangsúlyozta, hogy a kitüntetéssel az egész kollektíva munkáját ismerték el. Egy óvodavezető bármenynyire menedzser típusú, bármennyire építi a kapcsolatait, igyekszik megszerezni mindent az intézménynek, biztosítani a nevelő-oktató munkához a feltételeket, nem tud sikereket elérni, ha a munkatársak nem sorakoznak fel mögé. A városban elég jó hírű az intézmény, de ehhez nagyon sokat dolgozunk, számtalan olyan szabadidős tevékenységet biztosítunk, ami segíti az óvodásaink fejlődését. Ilyen az angol és német nyelvvel, a balettel való ismerkedés, a zeneóvoda, a hitoktatás. L. Ország Erzsébet Legutóbbi számunkban közzé tettük a honismereti pályázat eredményét. Sajnos az ifjúsági kategória helyezettjei kimaradtak. Íme a díjazottak: 1. Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc eseményei az ózdi gimnáziumban Lendvai Lilla és Lénárt Martina, József Attila Gimnázium (felkészítő: Tuzáné Mák Zsuzsanna); 2. Üknagyapám naplója című dolgozatával Török Zoltán, Vasvár Úti Általános Iskola (dr. Csízi Zoltánné), 3; Volt egyszer egy malom Tuza Anna, JAG (Tuza Ottó).

5 2010. június Hétköznapi hőstettek, példamutató nevelési minták Az idén hat ózdi pedagógus vehette át a Teleki Blanka-díjat Budapesten, a Néprajzi Múzeumban, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium pedagógusnapi ünnepségén. A kitüntetéssel azoknak a tevékenységét ismeri el az oktatásért felelős miniszter, akik nevelő-oktató, fejlesztő munkájuk során kiemelkedő eredményességgel, odaadással teszik a dolgukat a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű, szociális, egészségügyi okok miatt különleges gondoskodást igénylő gyermekek, tanulók segítésében. A városi pedagógusnapon Arany Katedra Emlékplakett elismerésben részesült Fónagy Ágnes óvodavezető, többen díszoklevelet és szakszervezeti kitüntetést kaptak. Az ünnepnapok lehetőséget nyújtanak arra, hogy megálljunk pár órára, újragondoljuk a megszokott rutint, megerősítsük, köszöntsük és elismerjük az arra méltót fogalmazott Béri-Vitkó Ilona, a polgármesteri hivatal oktatási, művelődési és sport osztályának vezetője a városi pedagógusnapon. Az osztályvezető visszatekintett a tanévben elért eredményekre, hiszen mint mondta: van mire büszkének lenni, de a problémákat sem hallgatta el. Ma értékvesztés, pedagógiai eszköztelenség, finanszírozási gondok, súlyos presztízsveszteség, romló eredményesség, az együttműködés gyakori hiánya, a fizikai és verbális agresszió, utcán és az interneten nevelkedő gyermekek Teleki Blanka-díjasok sokasága, rosszul értelmezett integráció, mentálisan egyre romló állapotú és kontraszelektált pedagógusok jellemezte az oktatás jelenlegi helyzetét Béri-Vitkó Ilona. Mindezek ellenére kitartó, kemény szorgalommal, igyekezettel sikerek és eredmények, lélekemelő áldozatvállalás, kiválóan teljesülő programok, szívet melengetően otthonos óvodák és szép, gondos iskolák. Vannak hétköznapi hőstettek és példamutató nevelési minták. A diákok tánccal, verssel kedveskedtek az ünnepelteknek. Ózdi oktatás számokban A város fenntartásában 15 jól felszerelt óvodában, 9 általános és 2 középfokú iskolában 6880 gyermek nevelését-oktatását szolgálta 428 pedagógus, 255 technikai dolgozó, szoros együttműködésben az Alsófokú Oktatási Intézmények Gondnokságával. A működésre biztosított költségvetési előirányzat tavaly 2,9 milliárd forint volt, ez közel 40 százalékos önkormányzati támogatást jelent ben beruházásra, felújításra több mint 26 millió forintot fordítottak. Az intézmények pályázati forrásból 120 millió forint bevételre tettek szert. Az Út a munkához program keretében 175 fő kapott állást az ágazatban, eddig soha nem látott mértékben végeztek karbantartási, felújítási munkákat, segítették a pedagógiai munkát és láttak el őrző-védő feladatokat. Teleki Blanka-díj Váradi Gabriella (Sajóvárkonyi ÁMK igazgatóhelyettese) Juhászné Völcsek Mária (Tétény Úti Óvoda vezetője) Kocska Ágnes (Bem Úti Általános Iskola és Óvoda igazgatója) Szentandrássy Béla (Bem Úti Általános Iskola volt igazgatója) Veréb Jánosné (Petőfi Sándor Általános Iskola tanítója) Takács Ilona (Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat gyógypedagógusa) Széles Istvánné (Sajópüspöki, tanító) Arany Díszoklevél (50 évvel ezelőtt szerezte diplomáját) Horváth Zoltánné (Árpád Vezér ÁMK, nyugdíjas tanítónő) Koós Gézáné (Apáczai Cs. J., nyugdíjas tanítónő) Sárdi Imréné (Árpád Vezér ÁMK, nyugdíjas tanítónő) Tátrai Lászlóné (Bolyky T. nyugdíjas tanítónő) Kardos Ferenc (Apáczai Cs. J. Ált. Isk. és Óvoda, nyugd. igazgatóhely.) Eötvös József Emlékérem Vas Fokozat Vereskői Ilona (Sajóvárkonyi ÁMK nyugdíjas tanárnője) Eötvös József Emlékérem Bronz Fokozat Pénzesné Bartha Krisztina (Apáczai Csere János Általános Iskola és Óvoda tanárnője) Várva várt vakáció Még egyszer, utoljára megszólalt a csengő, halkabban kissé, mint általában, és azt jelezte, hogy néhány diák számára lezárult egy korszak, egy olyan történet végére került pont, ami visszahozhatatlan, megismételhetetlen. Könnyes szemű lányok és zavart, pattanásos arcú fiúk ölelték magukhoz a virágcsokrokat miközben a hangfalakból fölharsant a Ballag már a vén diák unalomig koptatott melódiája, s a versek és a búcsúbeszédek kavalkádjában fürkészték a bámészkodó tömeget, várták a Szózat végét. Minden vég kezdet is egyben, eljött az a napja az esztendőnek, amit a barikád mindkét oldalán állók hasonló ájtatossággal és epekedve vártak: fölkerült a V betű is a táblára az AKÁCIÓ! elé. Tombolhat újfent az a két hónap, amely ürügyén az egyszerű földi halandó nem mindig leplezett utálattal vegyes irigységgel tekint a pedagógus társadalomra. Akik miatt, ugye, az ország oda jutott, ahova... Irány a nagyi! Az igazgatónő még be sem zárta a tanévet, már rég becsomagoltunk mindent, s röpültünk az álmok világába, ahol úgy egyébiránt semmi olyan dolog nem volt, ami századunk diákja számára annyit jelent, mint levegőt venni. Nem ültünk órákon át az internetet böngészve, nem hallgattunk zenét a mobilon, nem lehetett plázákban shoppingolni, mégis az élet egyetlen értelmének tűnt, együtt lenni a mamával, a négy unoka. Maga volt a szabadság, hisz a nagyi csak kér, nem parancsol, évtizedek távlatából nehezen elmesélhető, hogy mivel múlattuk az időt nap mint nap, mégis mindannyiunk arcára mosolyt fakasztanak az akkori élmények, és könnycseppeket a fájdalom. Ma már az akkori anyu és apu lett nagyi, a mai csibészek ugyanolyan vásottak, mint mi voltunk. Papának laptopja van, és bankkártyára kapja a nyugdíjat, de a tiszta érzelmek nem változtak, elég annyit kérdeznem, megyünk-e Sirokba, a két csaj máris az autóban ül, és a biztonsági ülés csatjával bíbelődik. Nem tudom, hány olyan gyerek van, akinek most nincs hová menni, akik naphosszat lófrálnak majd az ózdi utcákon, ha nem is kulccsal a nyakukban, ami azt jelezné, hogy a szüleik dolgozni mentek reggel. Eltűntek a grundok a naphosszat focizó srácokkal, csavargó tinédzserek bandáznak, cigiznek a köztéri padokon, a nyári szünet szinonimája lett a lógás, a csellengés. Azért az ember szeretne még diák lenni, akár pénz nélkül is, üres zsebbel, nagyot harapni a nagyi zserbójából, lesni a szomszéd kislány szerelmes pillantását, reggeltől estig rúgni a labdát egy bitumenes pályán, felhőtlenül, boldogan. Senki nem dobálna csekkeket a postaládába, nem kopogtatna a házmester a közös költségért, és nem kellene egész hónapon át a következő elsejét várni, meg úgy egyáltalán nem kellene még semmit remélni az élettől. Csak kiélvezni a vakáció minden pillanatát... farkas

6 június 18. Fejlesztések, sokszínű programok Infokommunikációs akadálymentesítés, korszerűsítés, bővítés, igényes programok az ÓMI Városi Könyvtárban. Az Ózdi Művelődési Intézmények uniós pályázatai közül kettő összhangban az országos könyvtári stratégiai elvekkel a könyvtár minőségi szakmai feladatellátását célozza meg. Az ÓMI konzorciumvezetőként vesz részt a TIOP / számú pályázatában, partnerségben Borsodnádasd Város Önkormányzatával. Az Összehangolt informatikai és infrastruktúra fejlesztés az ózdi és a borsodnádasdi könyvtárakban, az ózdi kistérség lakosságának minőségi könyvtári ellátása érdekében című projekt biztosítja a két város, illetve az ózdi könyvtáron keresztül az egész kistérség lakosságának minőségi, könyvtári-információs ellátását, valamint esélyegyenlőségének javulását. E pályázat lehetőséget kínál az online könyvtári szolgáltatások igénybevételéhez, és az infokommunikációs akadálymentesítéshez szükséges korszerű hardverek és szoftverek beszerzésére, a két könyvtár informatikai eszközparkjának, az olvasói terek bővítésére, felújításra sorolja a megvalósítani kívánt fejlesztéseket Bánfalvi Lászlóné könyvtárvezető. Ezzel biztosítjuk a közoktatás támogatását, a könyvtárakban őrzött dokumentumokhoz, információvagyonhoz történő, helytől független, egyenlő esélyű hozzáférést. Az eszközök beszerzése mindkét könyvtárban folyamatban van, a ÓMI Városi Könyvtárban hamarosan elkezdődnek a felújítási munkák, ezért július 1-jétől megváltozik a nyitva tartásunk is. A másik pályázat, konzorciumi partnerségben a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárral A Megyei Tudástár kialakítása: Borsod-Abaúj-Zemplén megye könyvtári hálózata nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében. A TÁMOP / számú projekt sokrétű, igényes programok megvalósítására nyújtott lehetőséget az elmúlt időszakban. A Kortásaink a magyar irodalomban című programsorozat A Dalárda vitte el a pálmát A Nagysárrét térségi mocsár vésztől terhes vidékéről gyűjtötte öszsze a történeteket a Kőrösben halászgató öreg emberek elbeszélései nyomán az Ív úti templom kántora, Komoróczky Pál. A Régi regék és mondák című kötetet az ünnepi könyvhét keretében mutatta be a Városi Könyvtárban a szerző. Február 26-án indult és június 7-én fejeződött be az Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett zenetörténeti vetélkedősorozat az Olvasóban. A város nyolc általános iskolájából kilenc csapat szerepelt a megmérettetésen, ahol izgalmas feladatokat kellett megoldaniuk, többek között rejtvényt, képkirakót, teszteket, zene-felismerést. A szoros küzdelemben végül a következő csapatok végeztek az élen: 1. Petőfi Sándor Általános Iskola Dalárda (a képen), 2. Újváros Téri Általános Iskola Sarolták, 3. Árpád Vezér ÁMK Muzsikusok. A győztes csapat jutalma látogatás a Magyar Állami Operaházba. vendége volt Bodor Ádám író és Oravecz Imre költő. A komolyzene kedvelői találkozhattak az ózdi születésű Kelemen Zoltánnal, a Szegedi Nemzeti Színház magánénekesével. Az idei Ózdi Vigasságokon Herczeg Mária népi játszóház vezető irányításával bábokat, lakásdíszeket, játékokat készíthettek a gyerekek, a Makám Együttes családi koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők. Mint a könyvtárvezető mondja, az idei évben számos program szervezésére nyílik még lehetőség. A beszerzendő számítógépek segítségével felhasználói tanfolyamok tartására is sor kerül, különös tekintettel az idősebb korosztályra, az egész életen át tartó tanulás és felnőttképzés jegyében. A könyvtárak nyári nyitva tartása Az ÓMI Városi Könyvtár (Petőfi tér 1.) július 1-jétől szeptember 1-jéig felújítás és az olvasói terek átrendezése miatt zárva tart. Június 30-ig a megszokott nyitva tartási időben használhatják a könyvtárat. A hosszabb zárva tartás miatt azonban a kölcsönözhető dokumentumok számát duplájára emelték, a kölcsönzési határidőt pedig meghosszabbították szeptember 13-ig. A felújítás ideje alatt az Árpád vezér úti Fiókkönyvtár (Árpád Vendégház Ózd, Árpád vezér út 22/A., tel.: 48/ , vkarpad@vkozd. hu) várja az olvasást kedvelőket, az alábbi, csak az erre az időszakra vonatkozó időben: hétfő péntek: 8 16 óra. A Városi Könyvtárba beiratkozott olvasók könyvtári tagsága a fiókkönyvtárban is érvényes. Ezen időszak alatt a rendszeres hírlapolvasók számára a fiókkönyvtár folyóirat választékát kibővítik a Városi Könyvtárba járó heti- és havilapokkal, valamint DVD filmek és hangoskönyvek is várják a könyvtárhasználókat. Nyitás az ÓMI Városi Könyvtárban: szeptember 1., szerda 8 óra. A Bolykysok búcsúztak el elsőként. Bár a tanév június 15-én ér véget hivatalosan, a Bolyky Tamás Általános Iskolában már 12-én elballagott a 68 végzős diák, köztük a város első hármasikrei. Hegyi Barbara és Lukács Dávid nyolc éven keresztül kitűnő tanulmányi eredményt ért el, ezért a ballagási ünnepségen Bolyky Tamás-díjat vehettek át Kovács Ottótól, az oktatási intézmény igazgatójától.

7 2010. június 18. Kultúra 7 Kettős jubileum Sajóvárkonyon Kettős ünnep volt a Sajóvárkonyi ÁMK-ban. A helyi kultúrház épületében tizenötödször kezdődött meg a Sajóvárkonyi Napok programsorozat, a Tétény úti óvoda pedig fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepelte. Bár a csapadékos időjárás miatt a nyitónapra tervezett Langer László emlékére szervezett kispályás labdarúgó mérkőzések elmaradtak, az óvoda születésnapi kiállítását megtekinthették a vendégek. Amikor útjára indították a Sajóvárkonyi Napokat, nem tudhatták, hogy másfél évtized múlva is jelentős érdeklődés övezi, hiszen valamilyen formában szinte minden lakos kötődik az iskolához fogalmazott Obbágy Csaba, az ÁMK igazgatója, majd hozzátette: az idő visszaigazolta, hogy nem öncélú magamutogatás, hanem a közösség érdeke a rendezvény. A megnyitón Benedek Mihály polgármester örömteli bejelentést tett: a Tétény úti óvoda felújítására benyújtott pályázat HIRDETÉS A Tétény úti óvodában mindenki kivette a részét az évfordulóra készülésből, legtöbben a színpadi szereplésből is közel jár a sikerhez, illetve a településrész egyik legforgalmasabb autóbuszmegállója is megújul a közeljövőben. Ahogy az évek során megszoktuk, a megnyitó ünnepségen a helyi óvodások és általános iskolások zenés, táncos műsorszámokkal szórakoztatták az érdeklődőket. Az óvoda azonban az idén másképp, a kerek évforduló jegyében készült. Mindenki tette a maga területén a dolgát: a konyhások készítették a finom ebédet, a dajkák tapétáztak, festettek, mázoltak, dekoráltak, még szebbé varázsolták a csoportszobákat. Az óvónők pedig a gyerekekkel színes műsorral készültek. Kiállítást is rendeztek az óvodában és egy rendhagyó megmérettetésre is sor került: a Tétény úton rendeztek a városban először mesemondó versenyt óvodásoknak. A program sikerét jól mutatja, hogy az egyik kisfiú úgy ment ki az ajándékkönyvvel a kapun, hogy ezt a napot soha nem felejti el. Mint Juhászné Völcsek Mária intézményvezető elmondta, a 30 éves intézményben igen magas csoportlétszámmal dolgoznak, 35 gyermeket is felvesznek, mert képtelenek azt mondani bárkinek is, hogy nem mehet be, nem vehet részt az óvodai foglalkozásokon. Férőhelybővítésre tehát mindenképpen szükség van, ezért is örülnek annak, hogy mintegy százmillió forintos pályázatot nyújtott be a fenntartó önkormányzat, és az ötvenmillió forint önrészt is biztosította. Az elbírálás folyamatban van, az óvoda udvarára építendő bővítmény látványtervei már elkészültek. Az óvoda az építkezés alatt is üzemel majd.

8 június 18. Hatalmas árhullám érte el június 1-jén Ózdot is. Sajóvárkonyon rövid idő alatt több ház is a víz fogságába került. A Hangonypatak áradása miatt a Velence telepen is védekezni kellett, Hódoscsépányon a sportpálya környéke került víz alá, Táblában még soha nem látott áradás okozott gondot, a Hangony vize a dombos kerteket és utcákat is elöntötte. Ismét a víz volt az úr Ózdon is Több tízmillió forint a védekezésre, helyreállításra Június 1. Mindenki a gáton Táblában Hódoscsépányon közel hatezer homokzsákot helyeztek ki Az Uraj-patak délelőtt újra kilépett medréből és Sajóvárkony térségében is homokzsákokkal védik a házaikat az ott élők. Az Ózdszolg Kft. munkatársai Urajban géppel próbálják az árkot kitisztítani, illetve homokzsákokat töltenek meg és legalább a lakásokat igyekeznek megvédeni. Az Ózdszolgnak Sajóvárkonyra is nagy mennyiségű homokzsákot kellett kivinni. Az egész délelőttön át tartó esőzés miatt több lakásba befolyt a víz, a máskor békésen csordogáló patakocska sebesen vágtatott medrében. Este 8 órakor hatalmas árhullám érte el városunkat. Sajóvárkonyon, a sátai elágazásnál óriási erővel zúdult le a csapadék, a vízelvezető árkok néhány perc leforgása alatt telítődtek, ezzel szabad út nyilt a lakóházakhoz. Az emberek egymásnak segítve próbálták menteni a menthetőt. Szalári István, a terület önkormányzati képviselője és Berki Lajos, a cigány kisebbségi önkormányzat elnöke képviselőtársaival több órán keresztül igyekezett homokkal és zsákokkal ellátni a bajba jutottakat. A Hangony-patak áradása miatt este megkezdték a védekezést Velence telepen is. Ide is teherautókkal hordták a homokot és a zsákokat. Az összefogás megmutatkozott ezen a városrészen is. Arló után törvényszerű volt, hogy Hódoscsépány is veszélybe kerül az áradás miatt. A sportpálya környékét teljesen elöntötte az ár. A helyiek és néhány önkéntes több ezer homokzsákkal próbálta megfékezni a patakot. Az egyik autó platóján zsákoltak, a másik pedig szállított a kritikus területre. Mindenki segített, ahol csak tudott. Június 2. Hiába voltak az éjszakai előkészületek, hajnalra Velencében a lakások kertjei mintegy fél óra leforgása alatt teljesen átáztak, a pincékbe nem lehetett lemenni. A levonuló ár nagy mennyiségű szemetet is magával sodort. A 70-es években volt ekkora árvíz mondták többen. A Hangony- és az Uraj-patak találkozásánál adódtak először problémák, majd a teljes szakaszon védekezni kellett. Hiába volt megfelelő mennyiségű zsák, a teherautók nem tudtak olyan gyorsan megfordulni, hogy folyamatos legyen a munka. Az emberek egy része szinte egyetlen percet sem aludt az éjszaka folyamán. Vagy saját értékeit próbálta menteni, vagy másoknak segédkezett. Táblában soha nem látott mértékben öntött ki a Hangonypatak, a víz a dombos kerteket és utcákat is elborította. A Putnok felé vezető 26-os főút hajnaltól le van zárva, és a Kőalja út egy szakasza is járhatatlan. A Rozsnyói úton szinte minden kertben hömpölygött a víz, a kanálisok több helyen megteltek, a lakásokba is utat talált magának az ár, aztán ide is megérkeztek a homokzsákok, és a lakók összefogva védekeztek. Június 3. Veszélybe került a fűtőmű is. Az Ipari Park területén álló csarnok elektromos csatornáiban tört utat magának a Hétesből lefolyó esővíz. A távhő dolgozói nagy erőkkel védekeznek. Egyelőre nincs baj fogalmazott Lázár Lajos, a cég ügyvezetője. Már tegnap délután észleltük, hogy a kábelek csatornái vízben állnak. Ha ez magasabb szintre emelkedik, akkor a szivattyúk és a gázmotorok leállnak, és ezzel a szolgáltatás is. Az előző naphoz képest jelentős mértékben csökkent a Hangonypatak vízszintje. A Gálvölgye út elején délelőtt még víz alatt álltak az udvarok. A pincék megközelíthetetlenek, a homokzsákok teljesen átáztak, az ott élők egymásnak próbálnak lelki támaszt nyújtani. Ahogy Kótai Gézáné mondta, a gyerekek nem mentek iskolába, mert a ruhákat menteni kellett. Az élelmiszerük mind tönkrement, ugyanúgy a konyhai felszerelésük. Nagyon lehetetlen helyzetben voltak három napon át. Akárkitől kértek segítséget a szomszédokkal, nem kaptak. Több lakásban keletkeztek károk. Volt, ahol csak megrepedt a fal, de akadt olyan ház is, amely életveszélyessé vált. A háziállatokat sem kímélte az ár. Barcsik Istánné 62 tyúkjából csupán 16 maradt meg. Ezt nem kívánom senkinek, sajnos segítséget nem igazán kaptunk azon a pár homokzsákon kívül, ami megakadályozta, hogy a lakásba bemenjen a víz kesereg táblai házuk udvarán Barcsikné. Öt centin múlt, de kívül minden víz alá került, a csirkéim megdöglöttek, mindenünk odalett. Tudom, hogy máshol is baj volt, de nem ezt várta az ember. A Gálvölgye úton élők tanácstalanok a jövőt illetően. A tűzoltóság munkatársai ma délelőtt értek el hozzájuk szivattyúikkal, az elmúlt napokban magukra maradtak az árral szemben. Egy fiatalember arról panaszkodik, hogy ezer zsákot kaptak, de homokot nem. Az iskola őrét hiába költötte, leverte a lakatot, hogy a homokozóból kiszedje a homokot. Június 4. Hidraulikai kapacitásának felső határain dolgozik a város szennyvíztisztítója. Normál esetben köbméter szennyvizet kell tisztítani a telepen, most köbmétert. A védelmi bizottság ülésén a sok egyéb probléma mellett a szennyvíztelep helyzetével is foglalkoztak a szakemberek. Ismét négy méter fölé emelkedett a Sajó vízszintje. A rendőrség kénytelen volt lezárni a 25-ös számú főutat Bánréve és Sajópüspöki között.

9 2010. június Június Megszűnt az árvízveszély, elkezdődött a fertőtlenítés és a kárfelmérés. A tűzoltóság munkatársai könyékig érő gumikesztyűben töltötték tartályokba a fertőtlenítőszert, majd sok száz litert locsoltak szét a városban. Elsőként a Hódoscsépányon élők juthattak hozzá a hypóhoz. Az emberek vödrökkel mentek az Ózdszolg kisteherautójához. Bíró Ferenc, az Ózdi Vízmű Kft. ügyvezetője elmondta: megfelelő mennyiségű fertőtlenítőszer van a városban, a munkák pontos ütemterv szerint zajlanak a peremkerületekben. Hangsúlyozta viszont, hogy az ásott kutak vizét továbbra is tilos fogyasztani, mert a megemelkedett talajvíz, illetve a kimosott szennyvíz komoly károkat okozhat az emberi szervezetben. A város vezetékes ivóvízrendszerének károsodásáról szóló híreket cáfolta az ügyvezető. Komoly károk Elsodort hidak és lakhatatlanná vált házak komoly károkat okozott Sajóvárkonyon az árvíz. A bajba jutott családok a peremkerület önkormányzati képviselőjétől várják a segítséget, aki folyamatosan tartja a kapcsolatot a polgármesteri hivatal, a tűzoltóság és az Ózdszolg Kft. szakembereivel. A településrész főutcáján az átereszek is eltömődtek, így azok kitisztítása is halaszthatatlan feladattá vált. Azokon az embereken kell először segíteni, akiknek a háza lakhatatlanná vált mondja Szalári István képviselő. Annak a hídnak a megcsinálása is halaszthatatlan, amit teljesen elmosott a víz, és ennek következtében egy egész sorház lakói nem tudnak közlekedni. Aztán jönnek azok az átereszek, amelyek miatt a belvizek keletkeztek. Kedden hozzáláttak a homokzsákok összegyűjtéséhez, az Ózdszolg Kft. emberei és munkagépei Hódoscsépány felől haladnak Tábla irányába. A zsákok egy részét a tűzoltóság udvarára szállították. Itt képzünk egy tartalékot, hiszen csak oda közel hatezer homokzsák került ki utal a hódoscsépányi területre Szent-Királyi László tűzoltóparancsnok. Az összes többit a menetrendnek megfelelően az Ózdszolghoz szállítjuk be. Az Urajpatak mentén viszont egyelőre ott hagyjuk, hiszen az a meder annyira meg telt, hogy csak a sebtében elkészített gáttal sikerült megakadályozni azt, hogy mind Uraj, mind Velence elússzon. A védelmi bizottság Bár polgári védelem nincs, de a tűzoltóság ellátja Ózdon a katasztrófavédelmi feladatokat kommentálja a történteket a védelmi bizottság elnöke, Benedek Mihály polgármester. Amikor kedden a tűzoltóparancsnoktól értesültem az Ózdon kialakult helyzetről, délután összehívtam a védelmi bizottságot, a tűzoltóságon volt az irányító törzs. Jegyző urat is hazarendeltem, és a bizottság az aljegyzővel, igazgatási osztályvezetővel, tűzoltóparancsnokkal, az Ózdszolg és az Ózdi Vízmű Kft. vezetőjével áttekintette a helyzetet. Körbejártuk a területet, felmértük a helyzetet és megterveztük a védekezést. A polgármester elmondása szerint a védekezésbe mintegy fő vett részt, köztük tűzoltók, A Március 15. úton is óriási károkat okozott a Hangony-patak városőrök, közterület-felügyelők, az Ózdszolg, a vízmű munkatársai, akik az önkéntesekkel kiegészülve mindenütt tették a dolgukat. Kedden volt egy problémánk folytatta Benedek Mihály, amikor a Mackó tüzépen elfogyott a homok, fel kellett venni egy másik kereskedés tulajdonosával a kapcsolatot és kinyittatni a telepet. Tehát másfélkét órán keresztül homokhiányban szenvedtünk, de megoldottuk. Szeretném elmondani, hogy a védekezés során mintegy hatszáz köbméter homokot kellett vásárolni a városnak, ami két-két és fél millió forintba került. A védekezési költség mintegy tizenötmillió forintot emésztett fel, és már a fertőtlenítést, a helyreállításokat is elkezdtük, ennek költsége közel huszonkétmillió forint. Ezt az összeget a városnak kell megfinanszírozni, a vis maior keretből viszont visszaigényelhető. A védelmi bizottság azt tekintette elsődlegesnek, hogy minél kevesebb víz áramoljon az utakra, közterekre és magánterületekre. Kedden éjszaka többek között Urajon, a Petőfi úton, Velencében, Hódoscsépányon, a Dobó, a Dózsa György, a Kőalja, a Szemere úton, Tábla térségében, tehát nagyon sok helyen dolgoztak az emberek. Viszont azt is tapasztalták, hogy mire megérkezett a homok, a lakók elmentek aludni, mert elfáradtak Lehetett volna jobban felkészülni, nem mondom, hogy az első pillanattól kezdve minden flottul ment ismeri el a védelmi bizottság elnöke. Ez a két árvízi eset is ráirányítja a figyelmet arra, hogy az Ózdon átmenő vízfolyások nem a város tulajdonát képezik, és eléggé elhanyagoltak. Évek óta mondjuk a tulajdonosoknak, az ÉKÖVIZIGnek, a mezőgazdasági hivatalnak, a Magyar Kincstárnak, hogy valamit kezdeni kellene velük. Védelmi bizottsági ülésen kértem, hogy járják végig a szakemberek a patakok vonalát és ha másképp nem megy, akkor a rendelkezésre álló eszközökkel elkezdjük a vízfolyások iszaptalanítását- Ahol lehet, ott gépi erővel, ehhez a vízmű felajánlotta a segítségét. A szakemberek úgy ítélik meg, amennyiben ezek a medrek karban lettek volna tartva, kevesebb kár keletkezett volna városunkban. Egyébként pedig azt mondtuk: borzasztó megélni egyegy családnak egy ilyen helyzetet, de a szűkebb és tágabb környezetet figyelembe véve örüljünk, hogy nekünk csak ennyi gondunk volt Hőségriadó A természet kiszámíthatatlan mondják a bölcsek. Alig vonult le az ár, máris hőségriadót rendeltek el. Ózdon másfél literes flakonokban osztották az ivóvizet a lakosságnak, tűzoltóautóval locsolták a közterületeket. A város bevásárlóközpontjaiban megnőtt az ásványvizek iránti kereslet, az Almási Balogh Pál Kórház Sürgősségi Osztályára egymás után vitték be a nagy meleg miatt roszszul lett betegeket. Összefogtunk... A híradásokat nézve legtöbbünknek kicsordult a könny a szeméből, amikor láttuk, hogyan lesz semmivé egy élet munkájának eredménye, hogyan maradnak fedél, élelem és minden nélkül az árvízzel borított területeken élők. És megható volt az összefogás is: az ország számtalan pontjáról érkeztek az önkéntesek, a tűzoltók, a katonák, a rendőrök, akik örülhettek annak is, ha egy kis ivóvizet kaptak embert próbáló munkájukért. Elkezdődött a gyűjtés, lehet telefonálni, ruhaneműt, élelmiszert és bármit felajánlani, ami segít. Ózdon is sokan tárcsázták a segélyvonalat, gyűjtöttek, gyűjtenek, ami nemes cselekedet. Mint ahogy az is, hogy egy-két vállalkozó elszállította Edelénybe, vagy akárhová az itteniek adományát. Nem láttam azonban, hogy a városlakók csapatokba verődve vonultak volna a bajba jutott részekre, nem érzékeltem, hogy bárki is a helyieken akarna segíteni. Pedig pár markos kéz jól jött volna a végeken. Annak a pár kiló cukornak, lisztnek, a meleg takarónak, a száraz ruhának tudtak volna örülni az itteni családok is. Eszébe jutott-e valakinek a Béke telepen vagy a Városközpontban, hogy legalább egy kis ásványvízzel, pár szendviccsel elballagjon az árvízzel borított területre? Arról már nem is beszélve, hogy gumicsizmában beáll a csatárlánc egyik (gyöngy)szemének? Kipihent honfitársaink egy része nem volt rest biciklire pattanni, hogy mobiltelefonnal, fényképezőgéppel megörökítse a természeti csapást. Küldhetnének is egy-két képet a károsultanknak, a sokktól úgysem emlékeznek a pontos részletekre Hasonló esetben nagyobb összefogásra lenne szükség mondta a polgármester. Ehhez azonban kicsit vissza kellene menni az időben: megalakítani egy-két brigádot, őrsöt, rajt, hogy működjön a riadólánc L. O. E.

10 június 18. Központi gyermekés felnőtt ügyelet Ózd, Október 23. tér 1., I. emelet; tel.: , , , Ügyeletes gyógyszertár Június Immanuel Gyógyszertár Ózd, Vasvár út 3-7., tel.: Június Fortuna Gyógyszertár Ózd, Árpád v. út 25., tel.: Június 28-július 5. Alma Gyógyszertár Ózd, Tesco Áruház, tel.: Hérvégén is nyitva: szombat ig, vasárnap ig Alma Gyógyszertár, Ózd, Tesco Áruház, tel.: Közterület-felügyelet: 48/ Városőrség: 48/ Városőrség szolgálatvezetők: 06-30/ , 06-30/ HIRDETÉS Az ÓVTV műsora június 21-július 4-ig Hétfő 00:15 Képújság, 07:00 EpizÓzd (ism.), 07:45 Háttér (ism.), 08:00 Szemezgető (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Sportközvetítés, 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 Háttér, 19:40 Csendül a nóta 2., 20:10 Ózdi Krónika, 20:30 Hálózat Kedd 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Krónika (ism.), 07:15 Sportközvetítés (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 Háttér, 18:30 Csendül a nóta 2. (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 Szemezgető, 19:40 Kaleidoszkóp, 20:10 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:20 Kaleidoszkóp (ism.), Szerda 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Krónika (ism.), 07:15 Kaleidoszkóp (ism.), 07:45 Szemezgető (ism.), 08:00 Háttér (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 Szemezgető (ism.), 18:30 Kaleidoszkóp (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 Aréna, 19:50 Más-kép(p), 20:10 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:20 Aréna (ism.), Csütörtök 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Krónika (ism.), 07:15 Aréna (ism.), 07:45 Máskép(p) (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 Aréna (ism.), 18:40 Máskép(p) (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 EpizÓzd, 20:10 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:20 EpizÓzd (ism.), Péntek 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Krónika (ism.), 07:15 EpizÓzd (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 EpizÓzd (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 Háttér, 19:40 Harangszó, 20:10 Ózdi Krónika (ism.) 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:20 Harangszó (ism.), Szombat 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Krónika (ism.), 07:15 Háttér (ism.), 07:45 Harangszó (ism.), 08:15 Képújság, 09:00 Hálózat, 12:00 Képújság, 15:00 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 Háttér (ism.), Harangszó (ism.), 19:00 Ózdi Krónika heti válogatás, 20:30 Hálózat Vasárnap 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Krónika heti válogatás (ism.), 08:15 Képújság, 09:00 Hálózat, 12:00 Képújság, 15:00 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 Együtt határok nélkül, 19:00 EpizÓzd (ism.), 19:40 Háttér (hétfői ism.), 20:00 Háttér (pénteki ism.), 20:15 Szemezgető (ism.), 20:30 Hálózat Hétfő 00:15 Képújság, 07:00 EpizÓzd (ism.), 07:50 Háttér (ism.), 08:00 Szemezgető (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Sportközvetítés, 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 Háttér 19:40 Csendül a nóta 3., 20:10 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:20 Sportközvetítés (ism.) Kedd 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Krónika (ism.), 07:15 Sportközvetítés (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 Háttér (ism.), 18:30 Csendül a nóta 3. (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 Szemezgető, 19:40 Mozaik, 20:10 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:20 Mozaik (ism.), 23:45 Szemezgető (ism.), Szerda 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Krónika (ism.), 07:15 Mozaik (ism.), 07:45 Szemezgető (ism.), 08:00 Háttér (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 Szemezgető (ism.), 18:30 Mozaik (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 Aréna, 19:45 Magánvélemény: Soma, 20:10 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:20 Aréna (ism.) Csütörtök 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Krónika (ism.), 07:15 Aréna (ism.), 07:45 Magánvélemény (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 Aréna (ism.) 18:40 Magánvélemény (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 EpizÓzd, 20:10 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:20 EpizÓzd (ism.), Péntek 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Krónika (ism.), 07:15 EpizÓzd (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 EpizÓzd (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 Háttér, 19:40 Harangszó, 20:10 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:20 Háttér (ism.), 23:45 Harangszó (ism.) Szombat 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Krónika (ism.), 07:15 Háttér (ism.), 07:45 Harangszó (ism.), 08:15 Képújság, 09:00 Hálózat, 12:00 Képújság, 15:00 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 Háttér (ism.), 18:30 Harangszó (sim.), 19:00 Ózdi Krónika heti válogatás, 20:30 Hálózat Vasárnap 07:00 Ózdi Krónika heti válogatás (ism.), 08:15 Képújság, 09:00 Hálózat, 12:00 Képújság, 15:00 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 Együtt határok nélkül, 19:00 EpizÓzd (ism.), 19:40 Háttér (hétfői ism.) 20:00 Háttér (pénteki ism.), 20:15 Szemezgető (ism.), 20:30 Hálózat Az ÓVTV a műsorváltoztatás jogát fenntartja!

11 2010. június 18. Arcok a városból 11 A környezet új, a hivatás szeretete örök Pedagógusnapon túl, a nyári szünet küszöbén találkozom Vadné Énekes Erikával, a Bolyky Tamás Általános Iskola tanítójával. A diákok semmi máshoz nem fogható szeretettel veszik körül, amikor elkészítjük a közös fotót. A táblára már fölkerült a legelső betű is a vakáció szóból, ami nem kis megnyugvással tölt el tanárt, diákot egyaránt... Talán szerencsésebb egy ilyen interjút a tanév elején elkészíteni, amikor az ember tele van tervekkel, várakozásokkal. Utazzunk inkább az idő kerekén, emlékszik-e arra az időszakra, amikor eldöntötte, hogy pedagógus lesz? Nem fogja elhinni, de én már óvodás koromban elhatároztam, hogy tanító néni leszek. A későbbiek során tehát nem is kellett gondolkodnom a pályaválasztásról. Ezt a mai napig nem bántam meg. Azért nyilván jó példák is kellettek az út során, akik miatt még jobban megszilárdult az elhatározás. Igen, nagyon szerettem a Hámán Kató úti iskolában a tanító néniket, majd a tanáraimat, Barna Józsefné és Nagy Zsuzsanna alakja a mai napig előttem van, sajnos sok mindent nem tudok róluk, elkerültek másfelé. Milyen lépcsőfokok vezettek a katedráig? Gimnáziumba Ózdon jártam, majd Sárospatakra kerültem a tanítóképzőbe. Mellette speciális kollégiumként a testnevelést is elvégeztem, így hatodik osztályig azt is taníthatom től a Szabó Lőrinc Általános Iskola pedagógusa voltam, majd az ismert okok miatt két éve kerültem ide, a Bolykyba. Nem lehetett könnyű időszak. Nagyon megviselt a dolog, erről nem tudok, csak fájó szívvel beszélni. Mindnyájunkat, akik ott dolgoztunk, letaglózott, hogy így járt az iskola. Nagyon jó közösség volt, a szülőkkel is remek kapcsolatot ápoltunk. Az ott töltött huszonegy év mély nyomokat hagyott bennem is. Ha azt vesszük, járhatott volna rosszabbul is, mert azért a Bolyky iskola jó hírét is megalapozták az itteni kollégák. Valóban szerencsésnek is mondható, hogy ide kerültem, ráadásul az osztályommal együtt jöttem, akik most voltak negyedikesek. Szerintem jól befogadtak bennünket, igyekeztek mindenben segíteni az itteniek. Nem akarok vészmadár lenni, de lesz még olyan idő, hogy nem törődnek ennyit azzal, hogy lesz-e helye egy pedagógusnak, hanem mehet, amerre lát. Ha nem lett volna befogadó iskola, mihez kezdett volna? Nem tudom, akkor mi lett volna, hisz én csak ezen a pályán tudom elképzelni magam. Ehhez értek, ezt szeretem, és valljuk be, túl sok lehetőség sincs. Gondolkodtam a továbbtanuláson is, de a helyzet megoldódott, amikor négy kollégámmal és a főnökömmel itt kezdtük el a 2008-as tanévet. A gyereksereg összetétele is hasonló, néhány pályatársa sokkal problémásabb diákok közé került, ha az ombudsmanok meg nem rónak ezért a kijelentésemért. A hátrányos helyzetű tanulókkal dolgozó kollégáknak bizonyosan nehezebb a helyzetük, és meg is emelem előttük a kalapomat. Ráadásul ők nem ritkán virág nélkül térnek haza a pedagógusnapról is, hacsak be nem ugranak egy virágüzletbe útközben, holott néha emberfeletti munkát végeznek, és nem pusztán azért, mert bírják idegekkel azt, amit a társadalom még nem mer megfogalmazni. Szerencsére nálunk nagyon jó a helyzet a szülőkkel való kapcsolattartás szempontjából is, osztálykirándulásokra hatvan-hetven fővel járunk, de rendszeresen összejövünk egy bográcsos elfogyasztására is, remek a társaság. Ezúton is szeretném nekik megköszönni az egész éves segítségüket. Országos szinten talán sosem volt ez a hivatás kellőképp megbecsülve, ráadásul évek óta hallani, hogy a tanárok béremelése miatt ment csődbe az ország, ami finoman szólva is megmosolyogtató. Én nem szeretem ebbe belekeverni a politikát, a pedagógusnak kormányzattól függetlenül kell végeznie a munkáját. A lehetőségeink persze sosem voltak olyanok, hogy csak a munkára tudjunk koncentrálni, s minden feltétel adott lett volna. Mi a legszebb a mindennapok munkájában? Bemenni az osztályba. Nemcsak az elért eredmények a fontosak, hanem az azt megalapozó időszak. Legutóbb például bekerültünk az országos elődöntőbe egy játékos sorversenyen, szép emlék volt mindannyiunk számára. Végigvitt egy újabb osztályt, megint itt a búcsú pillanata. A négy év során együtt voltunk jóban, rosszban. Megkedveltük egymást, nem könnyű most tőlük búcsút venni. A következő tanévben elsős osztályom lesz, nagyon sok gyereket írattak most be. Ne szaladjunk előre az évnyitóig, zárjuk csak be a mostani tanévet. Mivel tölti majd a szünidőt? Kertes házban lakunk Szentsimonban, ott mindig van mit tenni. Egy hét nyaralásunk azért biztosan lesz, hogy hová megyünk, azt még nem tudom, de erre minden évben szakítunk időt. Gondolom a saját gyerekei is nagyon várták már a vakációt. Két lányunk van, velük is sokat kell törődni, főleg a kisebbel. Réka egyébiránt itt, a Bolykyban volt harmadikos, kézilabdázik is a tanulás mellett, nemrégiben Kalocsán jártunk a Pünkösd Kupán, ahol a fiúk diadalmaskodtak, a lányok pedig a negyedik helyet szerezték meg. Fanni lányunk tizenkettedikes a gimiben, jövőre fog érettségizni, nála a nyelvvizsga és a jogosítvány megszerzéséért drukkoltunk legutóbb. Farkas Nándor Következő számunkban Vadné Énekes Erika javaslatára Horváth Richárd bűnügyi technikusról olvashatnak. A Látássérültek Klubja KHE (Ózd, Árpád vezér út 29., adószám: ) 2009-es évről szóló közhasznúsági jelentését az alábbiakban teszi közzé. Mérlegadatok év Eszközök adatok E Ft-ban Befektetett eszközök Immateriális javak Tárgyi eszközök 87 forgóeszközök értékpapírok Pénzeszközök 87 Eszközök összesen: 87 Források C. Saját tőke 87 Induló tőke Jegyzett tőke Tőkeváltozás Eredmény - 45 mérlegszerinti eredmény - 45 F. Kötelezettségek - Források összesen: 87 Eredménykimutatás év Bevétel adatok E Ft-ban Összes közhasznú tevékenység bevétele 274 Összes vállalkozói bevétel - Bevétel összesen: 274 Ráfordítások Személyi jellegű - Anyagi jellegű 212 Értékcsökkenési leírás - Egyéb költségek, ráfordítások 107 Ráfordítások összesen: 319 Tárgyévi eredmény - 45 Az NCA-EM-09-P azonosító számú pályázat elszámolását is tartalmazza. A részletes közhasznúsági jelentés megtekinthető a klub irodájában. APRÓHIRDETÉS Velencében földszinti, fürdőszobás lakás eladó! Érdeklődni: 06-20/ Rakodógép eladó Az ÓZDSZOLG Nonprofit Kft. ezúton meghirdeti eladásra szánt WEIMAR T 172 típusú forgó rakodógépét értékesítésre, nyilvános árverés keretében. A gép jelenleg nem üzemképes. Megtekinthető: Ózd, Zrínyi út 5., munkanapokon: 6-14 óráig. A nyilvános árverés időpontja: július 8., 10 óra. Érdeklődni: Hancsovszki Lajos, tel.:

12 12 Hitélet Rejtvény június 18. Rejtvény Kosztolányi Dezső A nyár című verséből idézünk. A nyár az én szerelmem, érte égek, halálthozó csókjára szomjazom,... tüzének,... azon. Vízszintes: 2. A vers első sora. 12. Magyar színésznő, Irén ( ). 13. Távolba repülő. 14. Sportcipő márka. 15. Elfogja a fényt. 16. Választókörzet röviden. 17. Amerikai hírügynökség. 18. Római Las..., a kaszinók városa. 21. Színpadon karaktert alakít. 24. Sárgás emberi bőrszín. 25. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község. 26. Óind azonos hangzói Milan, focicsapat. 28. Messzire. 29. Kevert jel! 30. Sérelmet erőszakosan megbosszuló. 33. Ötlet. Függőleges: 1. A vers második sora novellák, Örkény István műve. 3. Nazim Hikmet..., török költő ( ). 4. Alfredo... Stéfano, a Real Madridban Puskás Ferenc egykori csatártársa. 5. Keleti szőnyeg. 6. Hasznos helyzet, alkalom későbbi helytálláshoz. 7. Termelőszövetkezet. 8. Félszáz! 9. Lappangó. 10. Deciliter. 11. Félbe hagyott olvasás helyét mutatja. 15. Tétet növel. 18. Stuart..., dél-afrikai író. 19. Éva becézve. 20. Egészben van! 22. A mélybe. 23. Tolna megyei község Bonyhád közelében. 28. Törvény Érints meg! Ha kamasz fiad vagyok érints meg! Ne hidd, hogy nem kell éreznem, hogy törődsz velem Csak azért, mert már majdnem felnőttem. Szükségem van szerető karjaidra, szükségem van lágy hangodra. Az élet viharában a bennem élő gyermek érted kiált. Ha barátod vagyok érints meg! Semmi sem mutatja jobban szeretetedet, mint egy meleg ölelés. Mikor szomorú vagyok, egy gyógyító érintés mondja el, hogy szeretsz. Azt mondja el, hogy nem vagyok egyedül. Lehet hogy az érintésed minden, amit kapok. Ha életem párja vagy érints meg! Talán azt hiszed, hogy szenvedélyed elég nekem. röviden. 29. Palindrom férfinév. 31. Gazdasági Hivatal, röv. 32. Francia arany. 33. Első osztályú termék jele. Készítette: Derencsényi Béla De csak karjaid tartják távol a félelmet. Szükségem van lágy, vigasztaló érintésedre, Mely emlékeztet, hogy olyannak szeretsz, amilyen vagyok. Ha felnőtt gyermeked vagyok érints meg! Ha van is saját családom, akiket megölelhetek, Mégis szükségem van anyám vagy apám karjára, amikor gyenge vagyok. Szülőként máshogy látlak. Már jobban tudlak becsülni. Ha idős szülőd vagyok érints meg! Ahogy én érintettelek, mikor kicsi voltál. Fogd a kezem, ülj közelebb, adj erőt. Melegítsd megfáradt tagjaimat közelségeddel. Bár a bőröm ráncos, érintésre vágyik. Ne félj. Érints meg! Beküldendő a szerkesztőség címére (3600 Ózd, Brassói út 2., ozdikorkep@ ozdimedia.hu), vagy bedobható az épület bejáratánál elhelyezett postaládába a vízszintes 2. és a függőleges 1. sorok megfejtése. Beküldési határidő: június 24., csütörtök, 24 óra. A borítékra vagy levelezőlapra kérjük ráírni: keresztrejtvény. A helyes megfejtést beküldők egyike 3000 forint értékű könyvutalványt kap, melyet a Brassói út 2. sz. alatt vehet át, munkanapokon 8-16 óráig. Az előző rejtvény megfejtése: mert örül, hogy lát ma itt fehérek közt egy európait. Nyertes: Hegedűs Lilla (Ózd) Ő Z B E T I N J 16

13 2010. június 18. Gyerkőc 13 Nyaralás a titokzatos nádi világban Kedves Gyerkőcök! Januárban már olvashattatok az újság hasábjain Fekete Istvánról, a magyar állatvilág írójáról, születésének száztizedik évfordulója kapcsán. Akkor ígértük nektek a folytatást. Ebben a hónapban ismét Fekete István emléke előtt tisztelgünk: a Bogáncs, a Vuk, a Tüskevár megálmodója június 23-án hunyta le örökre a szemét. Fekete István Tüskevár című regényében fölidéz egy tájat, egy csodaszép világot villant föl: a Kis-Balaton vidékét. Itt a nyári vakáció, így most e regény segítségével egy vízparti nyaralásra hívlak benneteket, melynek eseményei a titokzatos nádi világba vezetnek. Nádi világ TOTÓ Most a Kis-Balaton világáról és egy feledhetetlen nyári vakációról teszek fel nektek kérdéseket. Ha már elolvastátok a Tüskevár című regényt, könynyedén tudtok válaszolni: a felkínált válaszlehetőségek közül karikázzátok be az igaznak ítélt előtti jelet! Hol tölti a szünidőt két pesti diák, Tutajos és Bütyök? 1. a vadregényes Bakony erdeiben 2. a Kis-Balaton sás- és nádtengerében 3. a tengerparton Ladó Gyula Lajost (Tutajos) nagyon féltik a szülei, így a következőket kérik István bácsitól, a vendéglátó házigazdától:...a gyerek lehetőleg ne menjen istállóba, ahol rúgó és öklelő fenevadak vannak, ne menjen a gépekhez közel, ne másszon fára, ne menjen mély vízre, ne menjen a nádasba, erdőbe, elég nagy az udvar és a kert, a kert végében pedig a kis patak fürdéshez éppen elég. Mennyire tartja be István bácsi a szülők kérését? 1. Semennyire. Épp az ellenkezőjét teszi a kérésnek. 2. Teljes mértékben, Tutajos egy lépést sem tehet nagybátyja nélkül. 3. Részben: Kiengedi Gyulát a vízre és a nádasba, de szigorú felügyelettel. Jól figyelj ide, fiam! Azért hoztalak el, hogy erősödj és örülj a szabadságnak. Korlátokat nem szabok, mert annyi eszed már lehet, hogy nem mégy fejjel a falnak. Ha tehát bajba kerülsz, magadnak kell kilábalnod, mert esetleg nem lesz melletted senki. Annyira vállalkozz, amennyit elbírsz, és nekem hiába nyivákolsz, ha elvágod a kezed, vagy elrontod a gyomrod. Ez mind a te magánügyed. Úgy vélem, csak így tanulhatsz meg a magad lábán járni, és pontosan rájössz majd, hogy mit lehet, és mit szabad... A szüleidet ugyan félrevezettük, de ezt nem lehetett elkerülni, és érted tettem. Ki intézte ezeket a szavakat Tutajoshoz? 1. Az édesapja 2. Matula bácsi 3. István bácsi, Tutajos nagybátyja Kiről szól a következő jellemzés?...minden nádszálat ismer, és minden szúnyog barátja...igaz, olyan bagószaga van, hogy ha szúnyog száll rá, szúrni már nem tud, mert azonnal nikotinmérgezést kap. Tisztaszívű, bölcs öregember, akitől rosszat nem tanulhatnak a fiatalok a természetről annyit tud az öreg, mint két egyetemi tanár. 1. Kengyel tanárúrról, a fiúk osztályfőnökéről 2. Matula bácsiról, az öreg csőszről 3. István bácsiról, aki főmezőgazdász Mi a szerepe Matula bácsinak a történetben? 1. Az ő gondjaira bízza István bácsi a fiúkat, ő vezeti be Tutajost és Bütyököt a vadvilág rejtelmeibe és tanítja meg arra, hogyan vigyázzanak magukra. 2. Tanár, a szülők fogadták fel gyerekük mellé, hogy természetismeretet tanuljon a szünidőben. 3. Edző, a gyenge városi fiút kell a nyáron megerősítenie. Nancsi néni így óvta Gyulát: Kabát nélkül nem mehetsz, mert pecsenyére sülsz. Hoztam napolajat! Ekkor már nagyon meleg volt. A nap, mintha az égből és a vízből egyszerre sütött volna, és Tutajos levette az ingét is. Lányfehér bőre csak úgy világított a parton. Mi történt Tutajossal? 1. Szépen lebarnult, mikor Bütyök megérkezett, irigykedve nézte napbarnította bőrét. 2. Eszébe jutottak Nancsi néni féltő szavai és az árnyékba húzódott. 3. Úgy felégett, hogy még az eget is nagybőgőnek nézte. Estére mozdulni is alig mert, mert úgy érezte, bőre darabokra szakad, s olyan érzékeny volt, hogy ordítani tudott volna. A hal hosszú volt, és szája, mint a kacsáé. Csuka! Na, gyere, báránykám... Sikeres volt a halfogás? 1. Igen, de a csuka ráharapott Tutajos mutatóujjára. Egy bottal kellett szétfeszíteni a csuka száját, hogy elengedje Gyula ujját. 2. Igen, valóban szelíd báránykaként, önként úszott a haltartóba. 3. Nem, mivel Gyula még ügyetlen volt, a hal leakadt a horogról és elmenekült. Az eset úgy történt, hogy Bütyök széles lendülettel vágott be, a hal lemaradt, a horogzsinór hátravágódott, mint az ostor, és... Mit fogott meg Bütyök? 1....a horog visszatérőben Gyula karjában akadt meg egy vízből felugró csuka akadt a horogra egy épp arra repülő szerencsétlen kacsában akadt meg a horog. A Tüskevár című regénynek olyan nagy sikere lett, hogy a kis olvasók kérésére Fekete István megírta a történet folytatását. Mi a folytatás címe? 1. Ballagó idő 2. Téli berek 3. Tarka rét Nagy László BALATONPARTON Balatonparton a nádi világban megbújtam egyszer, s csodaszépet láttam: bóbitás nádon nádiveréb-fészket, sásbokor alján kis vizicsibéket. Vadruca moccant, topogott a vízre, barna liléit vízi útra vitte. Senki se látta, csak magam csodáltam, ott a vízpartján még sokáig álltam. Játszott a nádas széllel és derűvel, s hazaindultam nádihegedűvel. Megfejtésként küldjétek be a Totó tippeket! Beküldési határidő: június 30. Megfejtéseiteket a Városi Könyvtár Árpád vezér úti Fiókkönyvtárában adhatjátok le ( vkarpad@fre . hu), vagy küldjétek, illetve vigyétek be a szerkesztőségbe! (Ózd, Brassói út 2., ozdikorkep@ozdimedia.hu.) A hibátlan megfejtést beküldők közül Petróczy Tifani nyert ajándékkönyvet. Jutalmát a szerkesztőségben veheti át. Gratulálunk! Az oldalt összeállította: Császár Éva

14 14 Sport június 18. Vállalható tavaszt produkáltak a kézilabdázók A férfi kézilabda NB I/B végeredménye A tavalyival ellentétben ezúttal biztosan maradt bent a férfi kézilabda NB I/B-ben az Ózdi KC. A piros-kékek elsősorban a ponterős és kiegyensúlyozott tavaszi szereplésnek köszönhetik a másodosztályú tagság meghosszabbítását. A bajnokság második felében hazai pályán öt mérkőzést megnyert Zákányi Zoltán gárdája, csupán az aranyérmes Orosháza tudott két ponttal távozni Ózdról. Örömteli, hogy három esztendő után végre idegenben is legalább egy találkozót megnyertek Mészárosék. Az utolsó összecsapáson a Hajdúböszörményt sikerült legyőzni, így végül közvetlen a kiesők előtt, a 11. helyen zárt az ÓKC. Ha összességében nézzük a mögöttünk hagyott bajnoki esztendőt, akkor hozsánnázni nem kell, de mindenképpen vállalható tavaszt produkált a csapat fogalmazott Zákányi Zoltán, az ÓKC edzője. Nagyon nehéz helyzetből vágtunk neki a szezon második felének, hiszen ősszel csak hét pontot gyűjtöttünk. A mögöttünk hagyott hónapokban azonban egy elszánt és akaratos csapat lettünk, olyan gárda, aki ellen nem nagyon szeretnek játszani. Az ÓKC a két bajnokesélyes közül az egyiket legyőzte. Kétségtelen, hogy a legnagyobb bravúrnak a DKC-Miskolc fölött aratott sikert lehet tekinteni. Ezen kívül két ponttal zárta a csapat a Nyíregyháza, a Cegléd, a Balassagyarmat és a Kalocsa elleni összecsapást is. A téli erősítések jól si- 1. Orosháza DKC-Miskolc Dabas Békési FKC Kiskunfélegyháza Törökszentmiklós Nyíregyházi KSK Ceglédi KKSE Csömör KSK Hajdúböszörmény Ózdi KC TiszaVolán II-Dorozsma Balassagyarmat Kalocsai KC Az ÓKC legnagyobb tavaszi sikere a DKC-Miskolc legyőzése kerültek, hiszen sokkal stabilabb és eredményesebb lett Zákányi Zoltán együttese. Jan Kucsera felépült a sérüléséből és így megnőtt a variációs lehetőség az irányító posztján is folytatta Zákányi Zoltán. A szlovák légiósunk már nem játszik olyan gólerősen, mint korábban, de a beállós Papp Gáborral remekül működött a játékkapcsolatuk. Panyi Lóránd a védekezésben tett sokat a csapat teljesítményéhez, a fiatal Lezák Áron pedig szélen bizonyította, hogy a jövő embere lehet. Ha a mostani garnitúra gerincét együtt lehet tartani, akkor néhány céligazolással a jövő esztendőben már egy olyan csapatunk lehet, amelyiknek nem a kiesés elkerüléséért kell harcolnia. Zákányi Zoltán a jövővel kapcsolatban egyelőre nem tudott mit mondani. Az előttünk álló hetek döntik el, hogy a következő idényben milyen erősségű lesz az Ózdi KC. Most tehát az elnökségen van a sor, hiszen a játékosokkal elkezdődnek a tárgyalások. A jelenlegi információk alapján erős NB I/B formálódik, hiszen a pályán elért eredmények alapján a keleti csoportba sorolhatják az élvonal két kiesőjét, a Gyöngyöst és a Debrecent is. Ezzel azonban még várni kell, hiszen nem tudni, hogy ki vállalja, és ki lép vissza az első és a másodosztály küzdelmeitől. Ez majd július elején kiderül. Marosréti Ervin Centenáriumi pofozógép Százéves volt az ózdi labdarúgás! Tavaly, bár a hozzáértők ebben az esetben centenáriumi évadról beszélnek, szóval a szép ünnep egészen mostanáig tartott. Szép? Igen, az emlékezés az volt. A szervezett sportélet évszázados fordulójára egy valóban elegáns emlékművet állított az önkormányzat, sőt megjelent egy vaskos könyv is, amely a focistáink sikereit méltatta. Ha folytatása következne, a mögöttünk hagyott bajnokság történéséire akkor sem kellene túl sok oldalt megtartani. Illetve dehogynem. Beszélni kell erről a szégyenletes teljesítményről, amit az Ózdi FC felnőtt labdarúgói az NB III Mátra-csoportjában produkáltak. Nagy szerencse, hogy év közben változott a versenykiírás, és csupán egy csapat intett búcsút a harmadik vonalnak. Hét játékossal erősített a klub télen, és mi lett belőle? Harmatgyenge, elképzelés nélküli, teljesen szétesett társaság. A bajnokság pofozógépe A centenáriumi pofozógép. Áprilistól a következő eredménysort produkálta az ÓFC: 0-3, 0-3, 0-5, 2-3, 0-1, 0-5, 2-1, 0-3, 0-4. Önmagáért beszél. A kakukktojás a putnoki 2-1-es siker. Nem voltam ott, de örülhetünk, hogy van, mert ellenkező esetben most sirathatnánk a kiesett Ózdi FC-t. Bár nem sokan, egyre kevesebben ejtenének könnyet a csapatért, ha ismét a megyei osztályban kellene szerepelnie. Ezt abból gondolom, ha százan összegyűltek egy-egy hazai bajnokin, már jónak számított. Kedves Játékosok! Ez az igazi kritika! Erre a produkcióra már csak alig néhányan kíváncsiak. Meggyőződésem, hogy ők is azért jönnek ki a stadionba, mert hozzászoktak, hogy tavasszal és ősszel hétvégenként ózdi focimeccsre járnak. Amíg le nem szoktatják őket is erről a hagyományról. Erősítés címén jöttek a zsoldosok. Innen, onnan, amonnan. Olyan focisták, akiknek semmit nem jelent az ózdi mez, csupán a hó eleji juttatás számít. Ha olyan a produkció, akkor nyilván ez jár, de kíváncsi lennék, az ilyen eredménysor után, mennyire nyugodt lelkiismerettel vették föl a költségtérítést. Bennmaradtunk, ez a jó hír. De félő, hogy ennyiben marad minden, és nem lesz semmi következmény, semmi konzekvencia. Pedig kellene. A mostani játékosok ugyanis szégyent hoztak az elődökre, azokra a FUT- BALLISTÁKRA, akik megtöltötték a stadion centerpályájának lelátóját. Ugye kedves maiak, ezt ti el sem tudjátok képzelni? Akkor legalább egy kis alázatot hagy lássanak a szurkolók. Mert ezt a tavaszi menetelést elég nehéz lesz feledtetni. Marosréti Ervin

15 2010. június 18. Sport 15 Másodszor a kontinens csúcsán Könnyebb testsúlyának köszönhetően ismét Európa-bajnok lett Szepessy László. Az Ózdi SFC masters súlyemelője a linzi megmérettetésen bizonyult a legjobbnak. A 67 éves sportember a 94 kg-os súlycsoportot nyerte meg. Öt sikeres gyakorlattal végzett az élen, szakításban 82, lökésben pedig 110 kilogrammot teljesített. Nagyon boldog vagyok, ismét nekem szólt a magyar Himnusz a rendkívül jól szervezett Európa-bajnokságon fogalmazott hazaérkezése után Szepessy László. Az utóbbi esztendőkben sok nemzetközi masters eseményen jártam, de talán ez volt a legjobban lebonyolítva. Az összkép persze úgy lett teljes, hogy sikerült teljesíteni az újabb feladatot. Előzetesen megelégedtem volna egy éremmel is, de a verseny közben látszott, hogy van esélyem a jóval nehezebb testsúllyal rendelkező némettel szemben. Csak mindig azt a fogást kellett teljesítenem, amit ő is hozott. Működött a dolog, erősnek éreztem magam, és nem az összetett kétszáz kilóra, hanem az aranyéremre mentünk rá. HIRDETÉS Három évvel ezelőtt a csehországi Bohuminban lett először Európa-bajnok Szepessy László, most összejött a duplázás. Fekete József versenyzője áprilisban megnyerte a magyar bajnokságot, most pedig az osztrák kontinensviadalon lett a legjobb. Ahhoz, hogy teljes legyen számára az idei éremkollekció, a lengyelországi vb-n is a dobogó legmagasabb fokára kellene fölállnia. Szeretném, de nagyon nehéz lesz folytatta Szepessy László. Egyelőre nem tudni, hogy az ázsiaiak és az amerikaiak milyen versenyzőkkel indulnak a világbajnokságon. Természetesen ott leszek, hiszen a kontinens legjobbjának illik indulni. Jósolni most még nagyon nehéz. Linz előtt sem gondoltam, hogy kétszáz kiló alatt meg lehet nyerni a versenyt. Öszszejött, mert hittem magamban, és remekül sikerült a felkészülés. A mostani aranyat is azoknak a barátoknak szeretném ajánlani, akik a teremben folyamatosan mellettem voltak, és biztattak. 67 évesen legalább akkora eredmény, hogy ennyi barátom van, mint az, hogy ismét Európa-bajnok lettem. Marosréti Ervin Úszósikerek a megyeszékhelyen A legkisebbek I. regionális béka seregszemléjén 4 arany-, 5 ezüst és 6 bronzérmet szereztek az ózdi úszók. Shifter Tamás és Nagy-Mengyi Péter tanítványai közül tizenegyen szálltak vízbe június 6-án Miskolcon, ahol Heves, Nógrád és Borsod megyei úszók mérették meg magukat. Az ózdiak eredményei: Sződi Zsolt (2003): m gyors 0:43.36, m hát 0:48.69, m mell 0:54.88, m gyors 1: Csépányi Dalma (2002): m gyors 0:44.59, m mell 0:52.73, m gyors 1:46.81, m hát 0: Kubis Gergő (2002): m gyors 1:44.64, m hát 0: Elek Zsófia (2003): m mell 0:57.62, m gyors 2:02.6. Elek Bernadett (2003): m gyors, m gyors 2:10.14, m hát 0: Berecz Ádám (2003): m gyors 0:55.0, m mell 1:04.68, m gyors 2:07.26, m hát 0: Riczu Dorina (2003): m gyors 0:48.5, m gyors 1:50.88, m hát 0:55.0. Elek Roland (2002): m gyors 0:45.35, m mell 0:57.33, m gyors 1:41.78, m hát 0: Tóth Dominika (2002): m gyors 0:47.2, m mell 0:56.19, m gyors 1:54.38, m hát. Vass Brigitta (2003): m hát 0:55.1, m mell 0: Virág Eszter (2003): m hát 0:51.71, m gyors 2:00.21, m mell 0: Fiedler SE Ózd 2. 4x50 m leány gyorsváltó 3:14.79 (Riczu Dorina Tóth Dominika Virág Eszter Csépányi Dalma), 3. 4x50 m fiú gyorsváltó 3:13.19 (Sződi Zsolt Berecz Ádám Kubis Gergő Elek Roland). A legeredményesebb versenyző különdíját Sződi Zsolt vehette át.

16 16 Programajánló június 18. Ózd is társrendező Ózdon két program is lesz a Borsodi Művészeti Fesztivál keretében. A tizedik seregszemlének Észak- Borsod 15 települése ad otthont. Június 26-ig 24 helyszínen 50 program várja a kultúra szerelmeseit. A jubileumi fesztiválon fellép többek között Zorán, a Benkó Dixieland Band, Halász Judit, Sass Sylvia, Hernádi Judit, Illényi Katica, Demjén Ferenc és Rúzsa Magdi. Az Ózdi Művelődési Intézmények az idén is társrendező. Június 23- án az Olvasó parkolójában a Keep Floyding mutatkozik be. Az ben alakult zenekar elsősorban a Pink Floyd együttes számait dolgozta fel. Június 25-én az Olvasó színpadán a Szentpéteri Csilla Trió koncertezik. Műsoruk ötvözi a klasszikus hangversenyek eleganciáját a könnyűzenei előadások látványvilágával. ÓMI Olvasó június 20., Láthatatlan kéz történelmi musical Eszter könyve alapján Nyári tábor I. turnus: július II. turnus: augusztus 2-6. Jelentkezni lehet: 48/ as telefonszámon vagy az Olvasó KulcsPontjában! Ifjúsági park június XII. Bárka Színpad Utcaszínházi- Zenei Napok Fellép többek között Zorall együttes, a FISH!, a Bohemian Betyars, a Bijou, a Sugalló zenekar, a Mikropódium, a Ziráno Színház, ESZME+Miskolc Nemzeti Színház Gyermek-, ifjúsági, felnőtt programok. Színházi, zenei előadások. Játszóház, kézműves foglalkozások. A szervezők bemutatkozási, lehetőséget is biztosítanak. Helyi és vonzáskörzeti csoportok, szervezetek, előadók, képzőművészek, fotósok, rajzolók stb. jelentkezhetnek. Tervezik hulladékból, szemétből szobrok, alkotások készítését. Sportműsor Sportcsarnok június 19., Suzuki kupa országos kiemelt súlyemelő bajnokság Ózd-Hódoscsépány sportpálya június 20., Észak-magyarországi Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesületek szakmai találkozója Segítők, támogatók jelentkezését is várják. További információ: barka.szinpad@msignal.hu, www. barkaszinpad.hu Civil Ház Kakukktojás kézműves tábor 1. turnus: július turnus: július turnus: augusztus A foglalkozások minden nap 9-16 óráig tartanak. Szilvásvárad június Nemzetközi kettes, négyes fogathajtó verseny július X. Pisztráng- és borfesztivál Falunap és Gombafesztivál Kissikátor Június 26., SIKI Gomba-kupa kispályás labdarúgó torna 9.00 Gombafőző verseny kezdete faluközpont Miskolci Gombász Egyesület gombakiállítása Dr. Kovács Béla emléktábla koszorúzása Sörivó verseny Eredményhirdetések Színpadi műsorok Ünnepi köszöntőt mond Elek József polgármester A szlovákiai Détér község Asszonykórusa énekel Moldován László nótákat énekel A domaházi Hagyományőrző Egyesület műsora A Hangonyi Napraforgó Táncegyüttes fellépése Az ózdi Locco Divatház bemutatója Nóta- és örökzöld slágerek Karcagi Nagy Zoltán és Andy, Hastáncbemutató Tombolasorsolás Ossian együttes élő koncertje Utcabál Kocsik Havas duó HIRDETÉS

Ózdi Művelődési Intézmények Rövidített neve: ÓMI 3600 Ózd, Gyár út 4. Telefon és fax: 48/570-477. Intézményegységei:

Ózdi Művelődési Intézmények Rövidített neve: ÓMI 3600 Ózd, Gyár út 4. Telefon és fax: 48/570-477. Intézményegységei: Ózdi Művelődési Intézmények Rövidített neve: ÓMI 3600 Ózd, Gyár út 4. Telefon és fax: 48/570-477 Intézményegységei: ÓMI Városi Művelődési Központ Az intézmény székhelye: 3600 Ózd, Gyár út 4. Telefon (igazgató):

Részletesebben

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Hírek, életút

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Hírek, életút Megyei Tudástár kialakítása: Borsod-Abaúj-Zemplén megye könyvtári hálózata nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében A projekt az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására

JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására Ózd, 2012. március 22. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke

Részletesebben

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188 Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP Társadalmi megújulás operatív program A Társadalmi Megújulás Operatív Program célja olyan beavatkozások sikeres végrehajtása a 2007-2013-as programozási

Részletesebben

J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására

J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására Ózd, 2013. március 28. Előterjesztő: Városimázsért és Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Tanácsnok Oktatási, Kulturális és Sport

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Ó z d, június 21. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke. Előkészítő: Oktatási, Művelődési és Sport Osztály

Ó z d, június 21. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke. Előkészítő: Oktatási, Művelődési és Sport Osztály J A V A S L A T a közoktatási intézményekben 2011/2012-es nevelési évben/tanévben indítható óvodai /tanuló- és napközis számának engedélyezésére Ó z d, 2011. június 21. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális

Részletesebben

Pedagógusnap A feladat, amely sosem fejeződik be

Pedagógusnap A feladat, amely sosem fejeződik be Pedagógusnap A feladat, amely sosem fejeződik be Szerző: Zele Tímea Publikálva: 2019. jún 07. 19:25 Pedagógusnapi ünnepséget tartott Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Kazincbarcikai Tankerületi Központ

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

2012. évi közhasznúsági jelentése

2012. évi közhasznúsági jelentése KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2012. évi közhasznúsági jelentése 1 TARTALOM Tartalom 1. A SZERVEZET ALAPADATAI... 3 2. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ... 4

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966 1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

JAVASLAT a 2012. évi nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó költségvetési keret felosztására

JAVASLAT a 2012. évi nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó költségvetési keret felosztására JAVASLAT a 2012. évi nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó költségvetési keret felosztására Ózd, 2012. március 22. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke Pénzügyi és Gazdasági Bizottság

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító) (Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Vezetőségi értekezlet Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A szünidő ideje alatt iskolánk ügyintézés céljából ügyeletet biztosított. Karbantartási munkálatok keretében több iskolaépületben

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 24-én tartandó zárt - ülésére

Részletesebben

JAVASLAT a 2013. évi nemzetközi kapcsolatok költségvetési keret felosztására

JAVASLAT a 2013. évi nemzetközi kapcsolatok költségvetési keret felosztására JAVASLAT a 2013. évi nemzetközi kapcsolatok költségvetési keret felosztására Ózd, 2013. március 28. Előterjesztő: Városimázsért és Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Tanácsnok Oktatási, Kulturális és Sport

Részletesebben

J A V A S L A T. a évi városi rendezvényekre, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására

J A V A S L A T. a évi városi rendezvényekre, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására J A V A S L A T a 2017. évi városi rendezvényekre, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd, 2017. március 23. Előterjesztő: Előkészítő: Farkas Péter Barnabás

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

2016. évi FELHÍVÁSA kitüntető címek és elismerések adományozására

2016. évi FELHÍVÁSA kitüntető címek és elismerések adományozására A Baptista Szeretetszolgálat Oktatási Tanácsának 2016. évi FELHÍVÁSA kitüntető címek és elismerések adományozására A Baptista Szeretetszolgálat Elnöksége 2016-ban is a korábbi években megszokott módon

Részletesebben

Emlékezzünk az elődökre!

Emlékezzünk az elődökre! Emlékezzünk az elődökre! Pályázók: Nagy Ottó (16 éves) Tamaskó Marcell (16 éves) Iskola neve: SZOI Vörösmarty Mihály Gimnáziuma A pályamunka befejezésének időpontja: 2012. március 29. Dolgozatunk a hagyományteremtés

Részletesebben

Éves programok a 2017/2018. tanévben

Éves programok a 2017/2018. tanévben Éves programok a 2017/2018 tanévben AUGUSZTUS 21. 8 00 Alakuló értekezlet 23-31. Javítóvizsgák 22-31. Adminisztráció, teremdíszítés 25. 8 00 Vezetőségi értekezlet 28. 10 00 Tanévnyitó értekezlet Felelős:

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja: Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának

Részletesebben

Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok:

Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok: 1 JEGYZŐKÖNYV CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. DECEMBER 11-ÉN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL 2 Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok: 160/2009. (XII. 11.) számú határozat a székesfehérvári

Részletesebben

A 2016/2017. tanév rendje, munkaterve, fő feladatai, programja

A 2016/2017. tanév rendje, munkaterve, fő feladatai, programja SZOLNOKI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Klapka György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM Azonosító: 203056 H-5100 Jászberény, Hatvani út 2. Tel.: igazgatóság: 06-20/394-9349, gazdasági iroda: 06-20//393-8112

Részletesebben

KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64.

KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. TARTALOM 1. Az alapítvány alapadatai 2. Egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámoló mérlege 3. Kimutatás

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában.

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. A 2016-2017. tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Időpont Esemény 2016. 08.31. Tanévnyitó értekezlet. (nevelőtestület) 2016. 09. 01. Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. 2016. 09. 05-ig Jelentkezés

Részletesebben

N a g y k e r e k i. Könyvtári-, információs- és közösségi hely

N a g y k e r e k i. Könyvtári-, információs- és közösségi hely N a g y k e r e k i Könyvtári-, információs- és közösségi hely KÖNYV roma TÁR - Roma felhasználó a Könyvtárban - Méliusz Könyvtár 2016. január 25. Nagykereki Nagyzomlin lakosság lélekszáma 1375 fő (2015.

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

J A V A S L A T a évi városi rendezvényekre, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására

J A V A S L A T a évi városi rendezvényekre, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására J A V A S L A T a 2019. évi városi rendezvényekre, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd, 2019. március 28. Előterjesztő: Előkészítő: Farkas Péter Barnabás

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez

Részletesebben

2.melléklet a.../2015. határozathoz

2.melléklet a.../2015. határozathoz .melléklet a.../05. határozathoz Közfoglalkoztatotti létszám intézményenkénti megosztása munkakör, létszám és időtartam szerint Intézmény/ Pályázó neve / Munkavégzés helye Munkakör SZAKKÉPZET LEN SZAKKÉPZETT

Részletesebben

Programterv. 2016/2017. tanév kiemelt feladatai

Programterv. 2016/2017. tanév kiemelt feladatai Programterv 2016/2017. tanév kiemelt feladatai Szorgalmi idő: 2016. IX. 1.(csütörtök)- 2017. VI.15.(csütörtök) Tanítási napok száma: 182 nap Tanítás nélküli munkanap: 5 nap I. félév: 2017. I. 20-ig tart.

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet ideje: 2017. augusztus 21. /hétfő/ 9 óra A tanévnyitó

Részletesebben

Magyar mint idegen nyelv - B2 (középfok)

Magyar mint idegen nyelv - B2 (középfok) 1. szöveg Hallgassa meg a szöveget, és oldja meg az utána következő feladatokat! Maximális pontszám: 10 Feladatmegoldási idő: 15 perc Ha farsang, akkor természetesen bál. A farsangi bálok a XIX. század

Részletesebben

Közhasznú jelentés 2010. Az Alapítványt a Fővárosi Bíróság 11. Pk. 66. 070/1991/8. számon tartja nyilván.

Közhasznú jelentés 2010. Az Alapítványt a Fővárosi Bíróság 11. Pk. 66. 070/1991/8. számon tartja nyilván. Közhasznú jelentés 2010. Az alapítvány adószáma: 19671183-1-41 Az Alapítvány nyilvántartási száma: 1782 Az Alapítványt a Fővárosi Bíróság 11. Pk. 66. 070/1991/8. számon tartja nyilván. Az Alapítvány az

Részletesebben

KISCSILLAG ÓVODA DOMONY 2182 Domony, Fő út 98. tel.: 28/ ; 28/ mobil: /

KISCSILLAG ÓVODA DOMONY 2182 Domony, Fő út 98. tel.: 28/ ; 28/ mobil: / KISCSILLAG ÓVODA DOMONY 2182 Domony, Fő út 98. tel.: 28/576-530; 28/576-531 mobil: +36 20/824 59 89 e-mail: ovoda.dompol@invitel.hu NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. NEVELÉSI ÉV

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A tanév rendjét és munkatervét a 13/2018. (VI.14) EMMI rendelet, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum éves keretmunkaterve és az iskola Pedagógiai Programja

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

Ballagók és kitüntetéseik 2017. Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2016. augusztus 22. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

PÁLYÁZAT AZ ALBERTFALVAI ÓVODA BUDAPEST XI. KERÜLET EZÜSTFENYŐ TÉR

PÁLYÁZAT AZ ALBERTFALVAI ÓVODA BUDAPEST XI. KERÜLET EZÜSTFENYŐ TÉR PÁLYÁZAT AZ ALBERTFALVAI ÓVODA BUDAPEST XI. KERÜLET EZÜSTFENYŐ TÉR 1. ÓVODAVEZETŐI ÁLLÁSÁRA ALBERTFALVAI ÓVODA Készítette: Khoórné Rápolthy Beáta Budapest, 2015.05.26. 1 Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda

Részletesebben

J A V A S L A T. az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására

J A V A S L A T. az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására J A V A S L A T az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Jegyző Jogtanácsos Ó z d, 2016. július 21. Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Kistérség

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 0 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág Óvoda 2015/2016.

Részletesebben

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet a 2015/2016. tanév rendjéről alapján. 1. A TANÉV A tanítási év első tanítási napja 2015. szeptember 1. A tanítási év első féléve

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2015. augusztus 24. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2017/2018. tanév

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2017/2018. tanév ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2017/2018. tanév Telephelyek Székhely Pedagógusok létszáma és végzettsége - 2 fő rajz - 1 fő drámapedagógus - 4 fő tánc Oktatott tantárgyak Összlétszám Csoportok száma - vizuális

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

Találkozzunk a könyvtárban!

Találkozzunk a könyvtárban! Találkozzunk a könyvtárban! Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-19. A Berzsenyi Dániel Könyvtár megvalósult programjai Életkortól és lakóhelytől függetlenül, minden korcsoport számára állítottunk

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2016. szeptember 1. 2017. június

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64.

KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. TARTALOM 1. Az alapítvány alapadatai 2. Egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámoló mérlege 3. Kimutatás

Részletesebben

Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27.

Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27. Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27. 2018/2019 MAGYARORSZÁG LEGJOBB ISKOLÁI KÖZÖTT 2018-BAN IS A GÁRDONYI 2018 tavaszán jelent meg a legjobbiskola.hu oldalon

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

A megyei angol szavalóversenyen Fehér Anna (8/7) első helyezést ért el. ( felkészítő tanár : Medvéné Kendi Tímea )

A megyei angol szavalóversenyen Fehér Anna (8/7) első helyezést ért el. ( felkészítő tanár : Medvéné Kendi Tímea ) Idegen nyelvek oktatásának szerepe és eredményessége Az elmúlt évtizedben a nyelvtudás társadalmi értéke radikálisan megváltozott. A használható nyelvtudás számos területen a munkahely megszerzésének és

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév Telephelyek Székhely ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév Pedagógusok létszáma és végzettsége - 1 fő rajztanár - 1 fő drámapedagógus - 5 fő tánctanár Oktatott tantárgyak Összlétszám Csoportok száma

Részletesebben

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI?

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? az ifjúság nevelése egy olyan országban, mely létéhez és szabadságához ragaszkodik, tekintettel minden honpolgárnak hazája iránti kötelességére, tökéletes kell, hogy legyen (Széchenyi

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2016. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31-étől Különös közzétételi lista elkészítését

Részletesebben

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete veszport.hu 2014.05.16.15:31 Új, korszerű 1332 négyzetméteres üzemcsarnokot avattak pénteken Veszprémben a Transmoduls Tervező és Gyártó Kft telephelyén. A gazdasági

Részletesebben

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda Különös közzétételi lista A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2017. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31 étől Különös közzétételi lista elkészítését

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére 1 M U N K A P R O G R A M 2013. január 1-től lényeges változások következtek

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Részletesebben