ÚJ IRÁNY. Szüreti mulatság Ballószögben. Faluközpont megújítás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÚJ IRÁNY. Szüreti mulatság Ballószögben. Faluközpont megújítás"

Átírás

1 ÚJ IRÁNY Szüreti mulatság Ballószögben október 10-én szombaton reggel 6 órakor zenés ébresztő adta tudtára a település lakóinak, hogy igazi mulatság vár azokra, akik részt vesznek az immár évek óta megrendezésre kerülő szüreti napon. Ballószög lakói nem akarják felejteni a falusi hagyományt, a szőlő és a bor ünnepét. A hagyomány ápolása nem magától történik, ahhoz lelkes, hozzáértő emberek öszszefogására van szükség. Ezen összefogás eredményeként jöhetett létre, hogy a falubeliek együtt szórakoztak, mulattak. Kora délelőttől gyermek programok várták a kicsiket. Óriási sikere volt a malacfogó versenynek, a mézes szőlő evésnek és a liszt fújásnak. A sok-sok ügyes gyermek közül a mézes-szőlő evésben Patai Csaba, Gáspár Dávid és Polyák Áron volt a leggyorsabb. A legügyesebb malacfogónak Zsámboki Attila, Szabó Klára, Bodó Boglárka, Szabó Marcel, Vida Mihály és Szabó Gréta bizonyult. Természetesen a megfogott malacokat haza is vihették a boldog nyertesek. A lisztfújásban mindenki győzött, hiszen minden kupac alatt fémkétszázasok találhattak. A rendezők már 11 órától fogadták a beérkező hajtókat és lovasokat, ebéddel és itallal kínálták a Sportcentrumba érkezőket. Hajnal János jeles juhász és Halász Gábor közel ezer adaghoz való húst ajánlott fel erre a rendezvényre. Kothencz Sándor mesterszakács most is bebizonyította, hogy képes mindenki kedvére főzni. Marha, birka és kecske gulyásleves főtt az üstökben, igazi, hagyományos ízekben. A fogatok felsorakoztatása nem volt könnyű feladat, hiszen a helyi és közeli településekről érkező közel 60 fogatos, 6-8 csikós és fő lóháton indult el, hogy a település utcáin megmutassák magukat és a fogatokon Tisztelt Ballószögi lakosok! helyet foglalókat. Közben a csőszök Némedi-Varga János, Hégely Lajos, Réfi Enikő és Halász Nikolett sürgött, forgott a vendégek között. A felvonulás során a Hírös Néptánc Tanoda Napvirág csoportja és a jakabszállási Pitypang táncegyüttes táncbemutatója emelte a hangulatot és a szüreti nap színvonalát. Az utca lakói kimondottan a felvonulóknak készített finom süteményekkel, borokkal kínálták a fogatokon ülőket. A Ballószögi Barátok nevében Gáspár Zoltán fogadta és mutatta be a Faluház elé megérkező fogatokat. Oláh István és felesége Erika bírópár egy üveg borral, mézeskaláccsal és emléklappal köszönte meg minden felvonulónak a részvételt, a táncosok pedig fergeteges bemutatóval kápráztatták el a jelenlévőket. Ezt követően ünnepélyes keretek között került sor az ez év nyarán felújított és kibővített könyvtár megnyitójára. A megnyitón jelen volt Ramháb Mária a Megyei Könyvtár igazgatója is. Szüreti Bál 20 órakor kezdődött, ahol Szilvási István és társa húzta a talp alá valót. Hajnali 2 óráig tartott a táncos mulatság mindenki kedvére. Nehéz volna felsorolni mindenkit, akik munkájukkal, szervezéssel, anyagi támogatással hozzájárultak a szüreti naphoz, ezért csak a rendezvény főbb támogatóit említenénk: Ballószög Község Önkormányzata, Halász Gábor, Faragó Gyula, Oláh István, Zrínyiné Erzsike. Természetesen köszönet illeti a díszlet készítőit, a Polgárőröket és akik jelenlétükkel emelték a nap színvonalát. Hajnal János, Polyák Zoltán szervezőtársaim nevében: Faluközpont megújítás Gáspár Zoltán Kérem, november 30-ig adják le szavazatukat a faluház előtt kiállított térburkoló kövek egyikére, ezáltal is elősegítve a lakosság többségi igényének megfelelő faluközponti arculat kialakítását.a szavazással kapcsolatban bővebb felvilágosításárt forduljon a hivatal munkatársaihoz valamint Krausz Gáborhoz (a Faluház gondnokához). Szavazatát a oldalon is leadhatja. Üdvözlettel: Katona Imre

2 Napcsurrantó, mustos össz-ősz Szavakat szüretel a hazafiatlan, posztmodern költő Vegyétek és igyátok hallani ez az én mustom. A mai élet mustja milyen? Savanyú, ecet-édes Cukrozni kell. Milyen a cukor? Hamisított. Milyen a bor? Sokszor dektó! Főleg kannásosan. Rossz, ki tudja miféle alapanyagból minőségi terméket? Csak varázsolni lehet. Hamisan. Figyelem, csalok!, mondta a szemfényvesztő. Ő legalább őszinte. Volt. Hamisítják az őszt, Uram! Még a mézet is, Édes Istenem! Hát már a méz sem édes?! Édes-kevés, édeskevés. Harács az élet. Tisztelet a kivétel(esek)nek Majdminden hírforrás jelzi, mondja, ontja nap mint nap, hogy ezt is hamisítják, azt is hamisítják. Eredménye? Potomság! Ezt mondaná Petőfi? Avagy az Októberi Tizenhármak-Tizennégyek ha élnének? Ál-békeidőben. Ahol a Szó is hazug, hiteltelen az élet. És országosan hazug szóval igazat, hiteleset mondani a Jóisten se tud, drága jó emberek! Ez a szomorú igazság. Tételesen. Csakhogy! Én ezúttal a szüretről szeretnék írni, még tételesebben: a szüreti bálról. A bőség évszakának zengő ünnepségéről. A dolgos, őszinte lelkületű emberekről, az igaz-mustos-szüret-menyegzőről. Amikor Ballószög bálba hívogatói lóháton, lószekérrel, aurás gyönyörűséggel, pompázatosan vonulnak. Nézzük, csodáljuk őket. A fiatalokat szerelem-szüretes fényben. Az öregek nosztalgiába aszúsodva gondolnak a fiatal kori, holdfény-diszkrét, minő édes csók-szüretekre! Lopva. Amikor még a virágszép, fiatal, édes-fürtös lányok feltűzött szoknyákban, mezítláb taposták a taposni valót, térdkalács-villogtatóan dalolván az őszinte, patyolatos-tiszta szerelmet. De! Szól a boglya, szól a múltból, hogy na-na! A mai paplanos ágy pedig, hogy: ha-ha-ha! Há-há-há! Háát, igen Kimondva, kimondatlanul, ki így, ki úgy, ki itt, ki ott ugyebár Szüretelt csókot is. Most! A szőlőszemek lagzijáról van ám szó. Asszony lesz a lányból szőlőből a jó bor. Jó bor, jó egészség. Szép élettárs, vagy feleség? Nos, szól a zene. Van ahol. Tágas, sokadalmas helyen. Ballószög hagyomány-szép szüreti bált lejt hirdet évente táncba-bálba hívogatósan. Ahol csárdásosan a saját táncainkból, és nem az idegenekből kellene többet ropni sok-sok kellemetes meglepetés várja a jókedvűeket. Akár a jövő esztendei tavaszi bál?! Melyet ki-ki pár nélkül, egy-egy cédulával zenésíthet igazsággá. Személyre szóló, szavazófülkében. Kikeletet szüretesítvén, hogy igaz lehessen a szó, a rólunk is szóló hazai szószüret. Hogy ne lehessen hamis a bor, hamis a méz; ne lehessen igaz a hazug, ha mi is, az ország is így akarja. Ne lehessen bűnözési megélhetés stb. stb. Ó, te roppant szép szóló szőlő ; és még emberarcú, koszorús ősz. Napcsurrantó, mustos össz-ősz. Mindannyiunk ősze. Szép októberünk kezdete! Ugye-ugye, ezer színből is ki-kivillan piros-fehér-zöldje! Ó, te túlélően kívül dobogó, csak tízmilliós szívű, kebelnyi föld! Szóljon érted, értünk az idei, ballószögi, egyetemes hangon is befelé zengőcsengő szüretköszöntő, éljen! Zengjen barátságot, összetartást évente a szép szüreti bálos ballószögi élet. A nehéz, országos-gazdasági helyzetben is. Reménykeltően. Bizton. (DeJó) Régi helyén várja a jelenlegi és leendő olvasóit a megújult községi könyvtár, melyet szombaton Rausch Sándor a megyei közgyűlés alelnöke, Ramháb Mária a megyei Katona József Könyvtár igazgatónője és Katona Imre polgármester adtak át ünnepélyes keretek közt. A könyvtár felújítása és új berendezése a Nemzeti Kulturális Alap és a ballószögi önkormányzat támogatásával valósult meg. A mintegy 3 millió forintból fejlesztett, 5617 kötettel rendelkező modern információs központ új berendezéseket kapott. A belső tér is megváltozott: bővült csaknem 40 m2-rel. Ennek köszönhetően kialakítva lett egy gyermek és egy felnőtt olvasórész, valamint egy számítógépes sarok. Villányi Erika Újra van könyvtár Ballószögön Szolgáltatások: Könyveket kölcsönözhet, előjegyezhet Helyben olvashatja a folyóiratok legfrissebb számait Könyvtárközi kölcsönzést kérhet Számítógépes szolgáltatásokat vehet igénybe Európai Unióval kapcsolatos információkhoz juthat Térítés ellenében fénymásolást, nyomtatást kérhet Höcögtetőket, mondókákat tanulhat kisbabájával Nyitva tartás: Hétfő: szünnap Kedd: óráig Szerda: óráig Csütörtök: 8 18 óráig Péntek: óráig Szombat: 8 13 óráig Könyvtár, Információs és Közösségi Hely 6035 Ballószög, Rákóczi út 11. Tel.: 76/ balloszogkonyvtar@gmail.com - 2 -

3 A ballószögi DÍNÓ Közhasznú Egyesület a Parlament Főrendházi termében Meghívót hozott a postás a DÍNÓ Egyesület számára, melyen szívesen részt vettünk. Az Országgyűlés Alelnökének meghívására a DÍNÓ Egyesület elnöke Csincsáné Papp Zsuzsanna és Egyesületünk ifjúsági referense Hegedűs Katalin képviselte a ballószögieket. Barátságos köszöntés és tapasztalatcsere után kezdődött a tanácskozás. Jó volt hallani és látni, hogy egy dologban legalább egyetértés van a Parlamentben, ez a Hungarikumok védelme. De miről is van szó? Simicskó István és társai még 2007 decemberében benyújtottak egy határozati javaslatot annak érdekében, hogy a Parlament által elfogadott Hungarikumok (sajátosan magyar termékek) az Európai Unió Euroterris (Európa vidékei) kezdeményezés listájára felkerülve élvezzenek közösségi jogi védelmet, előállításuk és értékesítésük anyagi támogatást. A hungarikumok olyan sajátos magyar termékek, amelyeknek tulajdonágai között lényeges és kiemelkedő a magyar nemzeti jelleg, és amelyek természeti adottságainkkal, őshonos fajtáinkkal, termelési-tenyésztési hagyományainkkal összefüggésben sajátosan magyar ismérvekkel rendelkeznek. A hungarikumok magyarságra jellemző mivoltukkal, különlegességükkel, minőségükkel jelentősen öregbítik hírnevünket, növelik megbecsülésünket az Európai Unióban és szerte a világon. Nem csupán a mi büszkeségeink, Európának és a világnak is tartozunk azzal, hogy megőrizzük őket, mert pótolhatatlan értéket képviselnek, nemzeti örökségünk részét képezik. Gróf Széchenyi István gondolata- Csak addig él egy nemzet, amíg van hagyománya!. Az FVM már 1998-ban elindított egy gyűjtő munkát, ebbe kapcsolódtak be múlt évben a civil szervezetek és magán személyek, hogy a listát kibővítsék azt és végre az Unió elé terjeszthesse a Kormány. A késedelemnek sajnos olyan következményei vannak, hogy mások egyes termékeknél már megelőztek bennünket (pl. a szlovákok a kürtős kalácsot levédették az EU-nál, vagy az olaszok a szürke marhát), így ezen termékek vonatkozásában a támogatást ezen országok kapják. Remélhetőleg még most ősszel a mi Kormányunk is lépéseket tesz ez ügyben az Európai Unió felé. A listára eddig felkerült hungarikumok, védett, őshonos állatfajták: Fodros tollú magyar lúd Juhok: Cikta juh, Cigája vagy berke, Gyimesi racka, Magyar /hortobágyi/ rackajuh Kutyák: Drótszőrű magyar vizsla, Erdélyi kopó, Komondor, Kuvasz, Magyar agár, Mudi, Puli, Pumi, Rövidszőrű magyar vizsla Lovak: Furiso, Gidrán, Hucul, Kisbéri félvér, Magyar hidegvérű, Magyar lipicai, Nóniusz, Shagya-arab Magyar bivaly Magyar galambfajták: Alföldi / kőrösi/ keringő, Alföldi buga, Bácskai keringő, Budai kék);budapesti bíbic, Budapest magasröptű keringő, Budapesti rövidcsőrű, Budapesti tollaslábú keringő, Budapesti tükrös keringő, Csepeli magasröptű hófehér keringő, Debreceni pergő, Dunakeszi magasröptű keringő, Egri kék keringő, Kecskeméti keringő, Kiskunfélegyházi fésűs keringő, Komáromi bukó, Magyar csirkegalamb, Magyar fodros, Magyar Óriás begyes, Magyar óriás, Magyar páva, Magyar szarka keringő, Magyar tyúktarka, Szegedi magasszálló keringő, Szolnoki bagdetta Magyar kecske Magyar óriás nyúl Pontyok: Dinnyési tükrösponty, Nyurgaponty, Szarvasi pikkelyes nemes ponty Pulykák: Bronz pulyka, Rézpulyka Sertések: Fecskehasú mangalica, Szőke mangalica, Vörös mangalica Szarvasmarhák: Magyar szürke marha, Magyar tarka fajta Magyarország igen gazdag kulturális értékekben, hagyományaiból, szokásaiból adódóan több százra tehető azon termékek száma, amelyek jogosan kerülhetnek be az Európai Unió termék gyűjteményébe. Ezek közül csupán néhányat sorolunk fel: Rubik kocka, Kodály-módszer, Béres csepp, Halasi csipke, Unicum, Zsolnay porcelán, szaloncukor, kürtős kalács, csigatészta, rétes, stb. A gyűjtő munka folyamatos, amibe bárki bekapcsolódhat. Egyesületünk tovább folytatja a kutató munkát ezért kérünk mindenkit akinek javaslata, ismerete van magyar sajátosságokról az keressen meg bennünket: Posta cím: Dínó Egyesület Ballószög, Vörösmarty u 89. Tel: 06/

4 Önkormányzati Hírek Tisztelt Lakosok! Jelen lapszámban Ballószög Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 8-i rendes, valamint októberi 13-i rendkívüli ülésének a lakosságot érintő kérdéseiről, közérdekű részéről az alábbiak szerint adok tájékoztatást. A október 8-án megtartott képviselő-testületi ülésről: A évi költségvetésről szóló 1/2009.(II.13.) sz. rendelet módosítása Az önkormányzat évi költségvetésének ismételt módosítására került sor a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás Tanácsa által, a társulás tagjainak átadott évi kiegészítő (kistérségi) normatívákról szóló megállapodás módosítása következtében. Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2005.(II.22.) számú, Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendeletének felülvizsgálata, rendeletalkotás A helyi szervezeti és működési szabályzat átfogó felülvizsgálata januárjában kezdődött meg, melyet az Ügyrendi Bizottság a jegyzővel együttműködve folytatott le. Ennek eredményeképp a június 25-i, valamint szeptember 10-i ülésen a rendelet tervezet megvitatása, rendeletalkotás napirendként szerepelt, de annak terjedelmére és fontosságára tekintettel a testület úgy döntött, hogy kiemelt napirendként kezeli, lehetőség szerint külön ülésen tárgyalja. A felülvizsgálat következtében az érdemi változások sokrétűségére tekintettel célszerűbbnek tűnt új SZMSZ megalkotása. Jelen ülésen végül is a testület kisebb módosítási indítványokkal elfogadta a Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendeletét, mely november 1- vel lép hatályba. A rendelet szövege a honlapon megtekinthető. Fejlesztési célú önkormányzati kötvénykibocsátás A kötvénykibocsátással kapcsolatban Parádi Tamás, az SPB Befektetési Zrt. vezérigazgatója javaslatára, a kibocsátást bonyolító potenciális pénzintézetekkel történő tárgyalások folytatására, a konkrét ajánlatok bekérésére a képviselő-testületének a település fejlesztésére vonatkozó alapvető irányokat határozta meg, megkülönböztetve az önkormányzat kötelező feladatait is lefedő, helyi életminőséget megtartó és javító fejlesztéseket valamint a település hosszú távú fejlődését és gyarapodását biztosító, irányokat, ún. kitörési pontokat, az alábbiak szerint: A helyi életminőség megtartását és folyamatos javítását célzó fejlesztések: Szennyvízközmű hálózat fejlesztése, szilárdhulladék gazdálkodási rendszer kiépítése, szelektív hulladékgyűjtés bevezetése, szeméttelep rekultivációja, iskolabővítés és folyamatos felújítása, óvoda bővítése és folyamatos korszerűsítése, az önkormányzati fenntartású intézmények informatikai fejlesztése, lakossági igény esetén gyermekorvosi szakellátás biztosítása, az önkormányzati belterületi utak burkolása, a meglévő úthálózat korszerűsítése, a településre bevezető jelű bekötő út korrekciója, azaz az új önkormányzati átkötő szakasz kialakítása, a Kecskemétről kivezető kerékpárút Ballószögig történő kiépítése, külterületi utak szilárd burkolattal történő ellátása, a közvilágítási program folytatása, fejlesztés kül-, és belterületen biztosítása, az újonnan kialakítandó településrészek infrastrukturális kiépítése, lakóövezeti ivóvízhálózat kiépítése, járdaépítési program folytatása lakossági-önkormányzati összefogással, folyamatos fásítás, növényesítés, a Virágos Európai Falu program folytatása, alternatív energiaforrások intézményi alkalmazása, helyi tornacsarnok bővítése, közösségi parkok, játszóterek kialakítása, a faluközpont komplex megújítása, utcanév táblák kihelyezése, térkövezés, közlekedési kapcsolatok javítása, helyi piac bővítése. Megtérülési céllal történő fejlesztések: Ingatlanfejlesztés-hagyományos és lakóparkos elrendezésű lakóövezetek kialakítása alternatív energiák felhasználásával, a település esetleges geológiai adottságainak feltárása, azok hasznosítása, a mezőgazdasági termelés fennmaradásának elősegítése, ehhez kapcsolódó turisztika fejlesztése- kamraturizmus, a nem zavaró ipari, kereskedelmi, szolgáltató övezet bővítése, a településrendezési terv folyamatos aktualizálása a jelentkező önkormányzati, befektetői igények figyelembe vételével. Egyéb napirendek: Az ülés további részében a helyi Csillagszem Óvoda fennállásának 30. évfordulója alkalmából a testület FT összeget biztosított az intézményegységnek, óvodai csoportonként, eszközfejlesztési céllal. A október 13-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről: Ballószög, jelű bekötő út korrekciójára vonatkozó, az önkormányzati összekötő szakasz kialakítását célzó útberuházásra közbeszerzési eljárás megindítása Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ballószög, jelű bekötő út korrekciója tárgyú építési beruházás beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárás fajtáját - a Ballószögi Közbeszerzési Bíráló Bizottság javaslata alapján - a Közbeszerzésekről szóló évi CXXIX. Tv. (Kbt.) VI. fejezete szerinti általános közbeszerzési eljárásként hagyta jóvá, és a közbeszerzési eljárás lefolytatáshoz szükséges ajánlattételi felhívást és dokumentációt elfogadta. A testület egyben felhatalmazta Katona Imre polgármestert, hogy a közbeszerzési eljárás során szükséges döntéseket meghozza, az önkormányzatot, mint ajánlatkérőt képviselje. Következő testületi ülés: A soron következő rendes képviselő-testületi ülés megtartására előreláthatólag október 29-én, csütörtökön 17 órakor kerül sor. Az önkormányzat működéséről, egyéb híreiről bővebb információ a települési honlapon olvasható. Köszönöm figyelmüket: Bárdonné Dr. Benda Mónika - Jegyző Továbbra is várjuk a lakosság ruhanemű, játék és egyéb tárgyi felajánlásait a Faluházban Sebestyén Tünde családsegítő családgondozónál. K&H Biztosító Helyiképviselet Pusztai Istvánné Vincze Ágnes Vezérképviselő Iroda nyílt Ballószög, Rákóczi utca 34. alatt. Helyben a lakosság és a vállalkozások szolgálatában. Széleskörű Biztosítási és Banki tevékenységgel. Nyitva: Hétfő, de. 9-12h Szerda,Péntek du h Más időpontban telefonos egyeztetés szerint Telefonszám: 06/

5 Óvodai hírek Hagyományteremtő céllal szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján idén először megünnepeltük a Magyar Népmese Napját. Óvodánk falait Király Edina kiscsoportos szülő akvarelljei díszítik. Közülük is kiemelném az égig érő mesefát, amely a Csillagszem Óvoda bejáratát ékesíti. Köszönet munkájáért! Az ehhez kapcsolódó szakmai bemutató délelőttünket a Csillagszem Óvoda Süni csoportjában tartottuk, ahol betekintést nyerhettek helvéciai kollegáink is az itt folyó munkába. A délutáni nyílt napunkat Kovácsné Szél Emma óvodavezető nyitotta meg. Kiss Marina tavalyi nagycsoportosunk a Két kicsi bocs meg a róka című magyar népmesét mondta el. Ezt követően Dóbiás Péter és együttese elröpítette dalaival a kedves gyerekeket és szüleiket a mesék birodalmába. Végül a hazafelé indulókat hamuba sült pogácsával kínáltuk. Jókedv és szórakozás, ez jellemezte délutánunkat. Óvodánk október 9-én ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját. Örömünket minél több emberrel szerettük volna megosztani, így az ünnepségre sok vendéget hívtunk, akik meg is tiszteltek jelenlétükkel. Meghívásunkat elfogadta Magó István Helvécia polgármestere, volt polgármester asszonyunk, Máté Lászlóné, Sántha Péterné az óvoda első vezetője, a helvéciai óvodavezetők, a ballószögi képviselő-testület, és nem utolsó sorban régi kedves dolgozóink. Megnyitó beszédet mondott Kovácsné Szél Emma, majd Katona Imre polgármester Úr. A Csillagszem Óvoda mostani apróságai és volt óvodásaink ünnepi műsorral készültek mindazok tiszteletére, akik ezért az óvodáért dolgoztak és dolgoznak ma is. A Süni csoport hangulatos kis műsorát Kiss Marina, immár első osztályos tanuló meséje követte. Gatyás Dániel második osztályos tanuló verset mondott. Régi kedves óvodásunk, Szabó Alíz hegedűjátéka színesítette a műsort, majd Spitzer Edina népdalcsokrát hallhatta a tisztelt közönség. Végül szintén régi óvodásaink néptánc összeállítása zárta az eseményt. Az ünnepség sikeréért sokan dolgoztak. Köszönet a Szülői Szervezetnek, az óvó néniknek, dajka néniknek, a gyerekeknek, a közreműködőknek. Külön köszönetünket fejezzük ki az önkormányzatnak, Katona Imre polgármester úrnak, a képviselő-testületnek a születésnapi csoportonként Ft os ajándékért. Köszönjük Zrínyi Istvánné Erzsike mézeskalácsait is, amelyet a távozó vendégek emlékként őrizhetnek az óvodánkról. Farkas Éva - 5 -

6 Sulivilág Álmodtam egy világot magamnak (Edda) 2009 szeptember 14-én meglátogatták iskolánkat a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ tanácsadói. Három helyszínen próbáltak a pályaválasztásban segíteni. Először a számítógép segítségével ismerhettük meg önmagunkat, kedvenc tantárgyaink alapján szakmacsoportokat ajánlottak. Sok esetben új információkat tudtunk meg magunkról, és új lehetőségek fogalmazódtak meg bennünk. A számítógépes kérdőívek segítségével kapott szakmaajánlatokról filmeket nézhettünk meg. Igényesen, tömören és érthetően összefoglalták egy- egy szakma lényegét, amiről eddig még nem sokat hallottunk. A harmadik helyszínen tájékozódhattunk a tanfolyamokról,az alap-, középés felsőfokú iskolák követelményeiről. Nagy segít volt számunkra, hogy a Munkaügyi Központ dolgozói eljöttek az iskolánkba. Türelmesen válaszoltak a 7. és 8. osztályosok illetve szüleik kérdéseire. Köszönjük a sok segítséget és munkát. 8. osztály A tanév első sikerei A focistáink lelkes küzdelemben Ágasegyházán megszerezték az idei tanév első érmét. Gratulálunk! A csapat tagjai: versenyzőket gyümölccsel, szendviccsel, üdítővel. A döntő első helyezettje Domokos Fanni 8. osztályos tanulónk lett, aki a Katona József Színház színpadán is elmondhatta a Mindig így volt című verset. Tárgyi nyereménye egy MP4 lejátszó volt. Azok is kaptak természetesen jutalmat akik most nem nyertek, ők is hazavihettek egy Sánta György DVD-t és egy környezetvédelmi könyvet. Egészségesen Az egészséghónapra október 2-án az iskola apraja- nagyja futócipőt húzott, hogy az őszi napsütésben mozogjon. A vidám csapatot palacsinta és apró ajándék várta. Duzmath György 4.o, Nyúl József 4.o, Makány Dorina 3.o, Makány Tamás 3.o, Szabó Pál 3.o, Szalai Krisztofer 3.o, Tóth Dominik 3.o, Garaczi Máté 3.o. Miénk lett a Katona József Színház színpada A Kecskeméti Kistérségi Pedagógiai Intézet által meghirdetett versenyfelhívásra a felső tagozatosok korosztályából 22-en vállalták a megmérettetést, köztük három tanulónk is. A kecskeméti költő-tanár Sánta György tiszteletére rendezett szavalóverseny elődöntőjéből mindössze 12 diák jutott tovább, de köztük voltak a mieink is, Domokos Fanni és Garaczi Nikolett. A tét nagy volt, hiszen a pénteki döntő győztese a Katona József Színház színpadán is elmondhatja a verset. A jelenlévők sok szép verssel gazdagodhattak. A verseny szünetében a rendezők megvendégelték a Az Almapartyn október 8-án is vidám zsivaj töltötte be az iskola auláját, ahol a Vadalma című mese nyomán sok szép plakát született, ami az egészségnapra az aulát díszíti majd

7 GAZDAHÍREK évben induló agrár-környezetgazdálkodási támogatás jogosultjainak kezdő feladatai Az ÚMVP Irányító Hatóságának 63/2009. (IX.04.) közleménye értelmében forráshiány miatti elutasítás és az ehhez szükséges rangsorolás csak az integrált szántóföldi növénytermesztési célprogramra benyújtott támogatási kérelmek esetén várható. A fenti döntés nem helyettesíti az egyes kérelmekre vonatkozó egyedi döntést, az minden esetben az egyes támogatási kérelmekre hozott határozatokban fog megjelenni. A beadott kérelmeknek minden esetben adminisztratív, formai és tartalmi ellenőrzésen kell átesni, melyek során többek közt vizsgálják a jogosultsági feltételeknek való megfelelést, az adott területre vonatkozó túligénylést, stb. és minden ügyfél számára pontmegállapítás is történik. Az ügyfél csak ezt követően kaphatja meg az egyedi határozatot arról, hogy támogatási kérelme jóváhagyásra, részben jóváhagyásra, vagy elutasításra került-e. A 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet 11. (3) bekezdése kimondja, hogy valamennyi célprogram esetében a kötelezettségvállalás kezdő időpontja szeptember 1., vagyis a rendeletben szereplő előírásokat (pl. gazdálkodási napló vezetése, egyes műveletek bejelentése, stb.) ettől az időponttól számítva kell betartani. Ez a kötelezettség független a támogatási határozat meglététől. Területmérés előírásai Az ÚMVP Irányító Hatóságának 60/2009. (IX. 3.) közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet 7. (6) bekezdésében foglalt területazonosítási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos információkat, valamint ugyanezen rendelet 39. (3) bekezdésében szereplő területmérési jegyzőkönyv ellenőrzésekor elvárt tartalmi és formai követelményeket szabályozza. Az előzetesen jóváhagyott területeket tartalmazó, a támogatási kérelemnek helyt adó vagy részben helyt adó határozattal rendelkező előzetesen támogatásra jogosultnak a határozat jogerőre emelkedését követő 90 napon belül elektronikus úton területazonosítási kérelmet kell benyújtania az MVH részére, amely tartalmazza a támogatási határozattal előzetesen jóváhagyott, kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület(ek) legalább 3 méter pontossággal megadott EOV koordinátáit. A jogosan igényelhető földterület az adott terület fizikai blokkon belüli azon része, amelynek kimérése során nem lehet figyelembe venni: a) az adott kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területen elhelyezkedő nem művelt területeket (nádasok, tanyák, állattartó épületek, telepek, bozótos területek, facsoportok, amelyek alatt művelést nem folytatnak); b) a nem művelő útnak használt utakat, valamint; c) a június 30-án kultúrállapotban nem lévő, de időközben beművelt területeket. A jogosult földterület beazonosítása során a mezőgazdaságilag ténylegesen művelt, kultúrával fedett terület határait kell rögzíteni. A támogatásra jogosult terület a művelt terület MePAR alapján támogatható része egy adott fizikai blokkon belül. A fenti módon beazonosított, támogatható terület eltérhet az ingatlan nyilvántartásban és a földhasználati nyilvántartásban szereplő területi adatoktól, ezért kell a ténylegesen művelt terület beazonosítását elvégezni. A támogatásra jogosult területen belül a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területeket külön kell kimérni. A mérés során: a) a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület határán kell haladni; b) amennyiben a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület által teljesen körülvett, 0,01 hektárt meghaladó kivett terület van (összefüggő nádas, facsoport, épületek, tanya), úgy mindegyik teljes területét ki kell mérni, mert ezek a területek nem jogosultak támogatásra; c) minden egyes terület lemérése során a rögzített koordinátáknak legalább 3 méteres pontosságúnak, és 3 méteres koordináta élességűnek kell lennie a valós helyzethez képest; d) a mért földterület megadása kettő tizedes-jegyig szükséges; e) a lemért földterületet legalább egy pontban jól láthatóan meg kell jelölni a terepen, hogy a támogatási időszak teljes időtartama alatt jól azonosítható legyen. f) a mérésről jegyzőkönyvet kell készíteni. Bejelentési kötelezettség teljesítése A 112/2009. (IX. 1.) MVH közlemény szabályozza az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodás támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet 16. (7) bekezdésében előírt az egyes agrotechnikai műveletek megvalósításának bejelentési kötelezettségét. A bejelentési kötelezettség az alábbi célprogramokra vonatkozik: a) integrált szántóföldi növénytermesztési célprogram; b) tanyás gazdálkodás célprogram; c) ökológiai szántóföldi növénytermesztési célprogram; d) természetvédelmi zonális célprogramok: e) erózió elleni célprogramok: A támogatásra jogosultak az alábbi agrotechnikai műveletek megvalósítását kötelesek bejelenteni az MVH-nak: a) zöldtrágyázás, b) másodvetés, c) középmély lazítás. A támogatásra jogosultak a műveletek megvalósítását az alábbi határidőket figyelembe véve a közlemény mellékletében közzétett formanyomtatványon kötelesek bejelenteni faxon, postai vagy elektronikus úton a székhely/lakhely szerinti megyei kirendeltségre: A bejelentési kötelezettség a támogatási időszak, azaz szeptember 1. és augusztus 31. között áll fenn. Összeállította: Agócs Bernadett ÚMVP tanácsadó Tel: 30/ agocs.bernadett@agrarkamara.hu Ruhaosztás A Faluházban november 3-án (kedd) ig a rászorulóknak ruhaosztás lesz! A ruháknak zsákot nem tudunk biztosítani! Zsírégető Torna Minden kedden 19 órától és csütörtökön 18 órától várja a mozogni vágyókat Ágostonné Ildikó a Faluházban

8 Sporthírek A Ballószögi Nemzetőr Egyesület szervezésében és a Ballószögi Lövészegylet rendezésében szeptember 19-én Országos Nemzetőr Lövészverseny került lebonyolításra. Az Országos verseny már negyedik alkalommal kerül megrendezésre. Évről évre növekvő érdeklődéssel. A verseny megrendezésében és lebonyolításában meghatározó szerepe volt az Országos összehasonlításban is kimagasló lőtér együttesnek és Fodor Sándornak a lőtér vezetőjének. A magas színvonalú szervező és rendező tevékenységet a résztvevők visszajelzései bizonyítják. Az ország egész területéről szeptember 19-én 9 órakor tizennyolc Nemzetőr Szövetség és Egyesület 36 csapatának mintegy 186 versenyzője sorakozott fel a rendezvény megnyitásához. A rendezvényt Nyúl József Jenő önkormányzati képviselő nyitotta meg. Megköszönte, hogy évről évre az ország legtávolabbi részéről is részt vesznek a versenyen. Eredményes és sportszerű vetélkedőt kívánt a résztvevőknek. A Ballószögi Nemzetőr Egyesület részéről Molnár János az egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket és ismertette a verseny lebonyolításának szabályait. A verseny 9 óra 45 perckor megkezdődött az eredményhirdetésre 15 óra 30 perckor került sor. Közben a versenyzők 12 óra 30 perctől folyamatosan elfogyasztották a finom ebédet, amely a Nyúl Panzió éttermében került feltálalásra kulturált körülmények között. Versenyeredmények a ballószögi versenyzők szempontjából: Egyéni kispuska versenyszámban: N ő k : I. Földvári Gyuláné Ballószög NŐR 7. Bimbó Katalin Ballószög NŐR 9. Baksa Lászlóné Ballószög NŐR F é r f i a k : 5. Sárközi Zoltán Ballószög NŐR 21. Földvári Zoltán Ballószög NŐR 30. Samu János Ballószög NŐR 34. Tóth István Ballószög NŐR 39. Horváth József Ballószög NŐR 54. Acsai Sándor Ballószög NŐR Egyéni Sportpisztoly versenyszámban: N ő k : I. Földvári Gyuláné Ballószög NŐR 5. Baksa Lászlóné Ballószög NŐR 8. Bimbó Katalin Ballószög NŐR F é r f i a k : II. Sárközi Zoltán Ballószög NŐR 23. Tóth István Ballószög NŐR 41. Földvári Zoltán Ballószög NŐR 42. Acsai Sándor Ballószög NŐR 48. Horváth József Ballószög NŐR 67. Samu János Ballószög NŐR CSAPATVERSENYBEN Sportpuskás Csapat: I.MN Kecskeméti Nemzetőr Egyesület II.Ballószögi Nemzetőr Egyesület III.Főváros és Pest megyei Nemzetőr Szövetség Sportpisztoly csapat: I.Magyar Nemzetőrség Honvédelmi Lövész szövetség Budapest II.Ballószögi Nemzetőr Egyesület III.MN. Kecskeméti Nemzetőr Egyesület Párbaj lövészet: I.Ballószögi Nemzetőr Egyesület II.MN. Kecskeméti Nemzetőr Egyesület III.Magyar Nemzetőrség Honvédelmi Lövész szövetség Budapest Összesített csapatversenyben: I.Ballószögi Nemzetőr Egyesület II.MN. Kecskeméti Nemzetőr Egyesület III.Magyar Nemzetőrség Honvédelmi Lövész szövetség Budapest Molnár János - NŐR. Elnöke Ez év október 3-4-én került megrendezésre a PANNÓNIA Kupasorozat negyedik egyben befejező fordulója Ausztria, Cseh-ország, Szlovákia és Magyarország részvételével. Fehér Péter egyéniben az előkelő II. helyezést érte el. Magyarország csapata toronymagasan az I. helyezést érte el. Mivel a négy fordulóból hármat a magyar csapat nyert meg, így a évi vándorkupát is elnyerték. Megúszták az esőt a ballószögi kis iskolások Október 12-én délelőtt a Kossuth Lajos Általános Iskola I-IV. osztálya és a fél V. osztály a Dínó Környezet-és Természetvédelmi Közhasznú Egyesületnél vendégeskedett. A cél a kicsik környezet és egészség összefüggéseivel kapcsolatos ismereteinek bővítése egy kis játékkal, helyismereti sétával fűszerezve. Mivel az időjárási előjelzés alapján kiadós esőzés volt várható, az egyesület a szokásos szabad ég alatti foglalkozást, eső esetére a faluházba szervezte. A kb. 120 gyermek egyidejű foglalkoztatására segítségül hívta a kecskeméti Zöld Ernyő Klubot és Patai Laci bácsit lovas kocsijával együtt. A gyermekek három részre osztva magyarázattal kiegészített filmvetítésben, az újra hasznosítható anyagokból előállítható ajándéktárgyak készítésében ( melyet haza vihettek), környezetvédelemmelegészséggel kapcsolatos társasjátékokban vehettek részt és eső esetére a kicsiknek a témával kapcsolatos kiszínezési program lehetőség is volt. A nagy atrakció jó idő esetén Laci bácsira és lovas kocsijára várt. Egyesületünk az iskola lépés programjához igazodva, kihasználva az utolsó jó időt, az idei Tájfutó verseny rövidített szakaszára táj-gyalogtúrát szervezett a gyerekeknek. A kiindulási helyszínre Patai Laci bácsi vitte a gyerekeket, akiknek onnan gyalog kellett megtalálni a Bello-tanyát, a DÍNÓ Egyesület székhelyét, ahol mazsolával, naranccsal, mézzel, citromlével fűszerezett, bográcsban főzött teával és zöldséges vajas-sajtos szendviccsel látták vendégül a fáradt gyaloglókat. A teát üvegpohárból ihatták a gyerekek, evvel is felhívva a figyelmüket, hogy minél kevesebb hulladékot állítsanak elő. Sajnos az eső eleredt így a tanárok döntése alapján a nagyobbak már csak rövidebb gyalogtúrában vettek részt, de a falatozásból és a kocsikázásból ők sem maradtak ki, mert Laci bácsi a Bello-tanyáról bevitte őket a falu központig. A gyerekek kérésére rögtönzött futó versenyt is szerveztünk, melynek résztvevői: Galauh Ricsi, Körösi Dávid, Bajnók Dénes, Szatmári Hajni, Horváth Alex, Garaci Milán, Barta Olivér és Farkas István voltak. Talán éppen belépett az iskolába a visszatérő gyermekek utolsó csoportja amikor viharos zápor kezdődött. Köszönjük Égiek, hogy megkegyelmeztetek! Ott fent is úgy látták, hogy a hulladék-minimalizálás, komposztálás, tájismeret és tájvédelem fontos dolog. Sajnos a szüreti nap szervezőinek úgy látszik nem annyira, hiszen az előre megbeszéltek ellenére, külön kérésre sem kerültek visszaszállításra a faluházba az asztalok és székek. Igy a gyerekek felének ácsorogni kellett és asztal nélkül nem tudták elkészíteni az ajándéktárgyakat sem, amit hazavihettek volna. Sőt a poharak sem érkeztek vissza! Mindegy, ezt is megoldottuk. Nem tudom, hogy a téma: az egészség és a hulladékminimalizálás vagy a gyerek sereg nem volt kívánatos a faluházban. Egyesületünk szívesen tart felnőtteknek is tájékoztatást, hogy hogyan kell környezettudatosan élni. Nem kell ellenségnek tekinteni azt amit nem ismerünk, hanem meg kell ismerni és javaslatainkkal esetleg még jobbá tenni. A gyermekeknek tájékoztató anyagokat adott a Dínó Egyesület melyet hazavihettek és az osztályok számára egy-egy falitáblát is készített, melyekkel az ismeret anyagot ismételhetik a gyerekek. Ők a jövőnk, bennük van minden bizodalmunk. Remélem hamarosan újra találkozunk. ÚJ IRÁNY Kiadja: Ballószög Község Önkormányzata; Munkatársak: Agócs Bernadett, Bárdonné Dr. Benda Mónika, Csincsáné Papp Zsuzsanna, Demeter József, Farkas Éva, Gáspár Zoltán, Milotayné Tamás Mariann, Molnár János, Sebestyén Tünde, Villányi Erika Szerkesztő: Komáromy Zoltán Nyomda: Print 2000 Nyomda Kft. Elérhetőség: info@balloszog.hu,

32/2004. (IV. 19.) OGY határozat

32/2004. (IV. 19.) OGY határozat 32/2004. (IV. 19.) OGY határozat a védett őshonos vagy veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő tenyésztett magyar állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról1 A magyar nép történetéből ismert,

Részletesebben

m á s o d i k k i e g é s z í t ő a j á n l á s a

m á s o d i k k i e g é s z í t ő a j á n l á s a H/3709/20. Az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának Környezetvédelmi bizottságának m á s o d i k k i e g é s z í t ő a j á n l á s a a védett őshonos állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról szóló

Részletesebben

k i e g é s z í t ő a j á n l á s a

k i e g é s z í t ő a j á n l á s a - 1 - H/3709/18. Az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának Környezetvédelmi bizottságának k i e g é s z í t ő a j á n l á s a a védett őshonos állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról szóló H/3709.

Részletesebben

Az Országgyűlés /2004. ( ) OGY határozata a védett őshonos vagy veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő tenyésztett magyar állatfajták nemz

Az Országgyűlés /2004. ( ) OGY határozata a védett őshonos vagy veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő tenyésztett magyar állatfajták nemz ORSZ 甈 GGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Ellenjegyezte :.~~;u ~. H/3709/21. számú EGYSÉGES JAVASLAT a védett őshonos vagy veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő tenyésztett magyar állatfajták nemzeti kinccsé

Részletesebben

Kitöltési útmutató. a D Őshonos állatfajták megőrzése - Kiesés-pótlás egyedileg nyilvántartott állatokhoz

Kitöltési útmutató. a D Őshonos állatfajták megőrzése - Kiesés-pótlás egyedileg nyilvántartott állatokhoz Kitöltési útmutató a D4430-01 Őshonos állatfajták megőrzése - Kiesés-pótlás egyedileg nyilvántartott állatokhoz Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági

Részletesebben

Kitöltési útmutató. a D4430 Őshonos állatfajták megőrzése - Kiesés-pótlás egyedileg nyilvántartott állatokhoz

Kitöltési útmutató. a D4430 Őshonos állatfajták megőrzése - Kiesés-pótlás egyedileg nyilvántartott állatokhoz Kitöltési útmutató a D4430 Őshonos állatfajták megőrzése - Kiesés-pótlás egyedileg nyilvántartott állatokhoz Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági

Részletesebben

Kitöltési útmutató a D4401-01 Őshonos állatfajták megőrzése Kifizetési kérelem Főlaphoz

Kitöltési útmutató a D4401-01 Őshonos állatfajták megőrzése Kifizetési kérelem Főlaphoz Kitöltési útmutató a D4401-01 Őshonos állatfajták megőrzése Kifizetési kérelem Főlaphoz A nyomtatványon az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági

Részletesebben

Kitöltési útmutató. a D Őshonos állatfajták megőrzése Tenyésztőszervezeti igazolás Adatlaphoz

Kitöltési útmutató. a D Őshonos állatfajták megőrzése Tenyésztőszervezeti igazolás Adatlaphoz Kitöltési útmutató a D4403-01 Őshonos állatfajták megőrzése Tenyésztőszervezeti igazolás Adatlaphoz Ez a formanyomtatvány szolgál a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzése

Részletesebben

A GAZDÁLKODÁSI TERV FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI

A GAZDÁLKODÁSI TERV FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI 8. melléklet A GAZDÁLKODÁSI TERV FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által meghirdetett nyilvános termőföld-haszonbérleti pályázat keretében benyújtott ajánlatok részét képező

Részletesebben

Kitöltési útmutató. a D4405-01 Őshonos állatfajták megőrzése Kiesés-pótlás Alapadatok betétlaphoz

Kitöltési útmutató. a D4405-01 Őshonos állatfajták megőrzése Kiesés-pótlás Alapadatok betétlaphoz Kitöltési útmutató a D4405-01 Őshonos állatfajták megőrzése Kiesés-pótlás Alapadatok betétlaphoz Ez a formanyomtatvány szolgál a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzése

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 22-én megtartott rendkívüli ülésének T Á R G Y S O R O Z A T

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 22-én megtartott rendkívüli ülésének T Á R G Y S O R O Z A T ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 22-én megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 44-45. Száma: 1-64/2013. T Á R G Y S O R O Z A T 1. Előterjesztés

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-7/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 22. napján 19 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben

K I V O N A T. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 26-án megtartott ülése jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 26-án megtartott ülése jegyzőkönyvéből 2014. március 26-án megtartott ülése könyvéből 40/2014. (III. 26.) sz. NORMATÍV Kth. 2014. március 26-án megtartott képviselő-testületi ülés napirendje Normatív Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének január 7-én megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének január 7-én megtartott rendkívüli üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2009. január 7-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Balogh Tibor Bodnár János Cseh Béla Dargó

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (II.11.) határozata a képviselő-testület évi munka- és üléstervéről

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (II.11.) határozata a képviselő-testület évi munka- és üléstervéről Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (II.11.) határozata a képviselő-testület 2016. évi munka- és üléstervéről I. A munkaprogramból adódó feladatok: 1.) Pályázati lehetőségeket kell

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 59/2015. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 1. oldal 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. szeptember 4. napján 8 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba elnök, Krausz Csaba,

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Mányi Német Nemzetiségi Önkormányzata Maaner Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung Képviselő-testületének 2012. június 1-én, délelőtt 8.30-kor, Mány Község Önkormányzata

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 12. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület új i és

Részletesebben

12/2013. sz. jegyzőkönyv

12/2013. sz. jegyzőkönyv 12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének

JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 43/2013.(IV.11.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása

Részletesebben

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (119-123)

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (119-123) 2012. augusztus 23-án megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (119-123) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés a mamutfenyő környékén aranykorona vásárlása tárgyában

Részletesebben

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, 10/2017. (III. 17.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások 2017. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról A mezőgazdasági,

Részletesebben

23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 241/2010. (XI.17.sz. Kth.)

23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 241/2010. (XI.17.sz. Kth.) Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.:12.497-2/2010. 23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 241/2010. (XI.17.sz.

Részletesebben

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági, pénzügyi és ügyrendi bizottságának 2014.01.31-i ülésére (3. napirendi pont) és Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének 2014.01.31.-i

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v A 2013. június 26-án Zalabaksa községben, a Zalabaksai Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében 17.30 órakor megtartott Együttes Képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ülésterme

Részletesebben

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 18. számú jegyzőkönyve (2013. JÚLIUS 30.) Határozatok: 115/2013. 118/2013. Kt. hat.

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 18. számú jegyzőkönyve (2013. JÚLIUS 30.) Határozatok: 115/2013. 118/2013. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE 18. számú jegyzőkönyve (2013. JÚLIUS 30.) Határozatok: 115/2013. 118/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. november 20-án 10,00 órai kezdettel

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 26.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat 2015. március 26-án 18.00 órakor megtartott üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 237-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. november 21-én (csütörtökön) 16,00 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. szeptember 28. napján 7 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba elnök, Krausz Csaba bizottsági

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-3/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Államfői látogatás Bogyiszlón

Államfői látogatás Bogyiszlón VII.ÉVFOLYAM 4. SZÁM Bogyiszló község polgárainak lapja 2016. április Államfői látogatás Bogyiszlón Áder János köztársasági elnök a Víz Világnapján március 22-én a dunai jeges árvíz 60. évfordulójának

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 16-án megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 16-án megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 16-án megtartott üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Besenyszög község oktatási intézményeinek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)

Részletesebben

Bököny Község Képviselő-testülete november 28-i rendkívüli üléséről. Ikt. szám: 1- /2013. határozatai: /2013.

Bököny Község Képviselő-testülete november 28-i rendkívüli üléséről. Ikt. szám: 1- /2013. határozatai: /2013. Bököny Község Képviselő-testülete 2013. november 28-i rendkívüli üléséről Ikt. szám: 1- /2013. határozatai: 120-122/2013. TÁRGYSOROZAT 1) Döntés az Egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó infrastrukturális

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/1/2016. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2016. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 85-89. 1 TARTALOMJEGYZÉK OK: 85/2016.(IX.15.)

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap Pályázó neve: Kálló Község Önkormányzata Pályázó székhelye: 2175 Kálló, Kossuth utca 16. Pályázó MVH ügyfél - azonosító: 1003299571 Pályázat azonosító: 8569872872; Támogatási határozat iratazonosító: 1623167406

Részletesebben

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 12/2002. (IX.30.) számú R e n d e l e t e a helyi közművelődésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről.

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. 1 Jegyzőkönyv Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. Ülés helye: Jelen vannak: Városháza Tanácskozóterme Sásd, Dózsa

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs, Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 06-76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 1-16/2011. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült Jákó Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. április 29-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovács János polgármester Hosszúné Deli Hajnal

Részletesebben

MEGHÍVÓ. 1.) Használt autóbusz vásárlása, a közbeszerzési eljárás megindítása. Előadó: alpolgármester

MEGHÍVÓ. 1.) Használt autóbusz vásárlása, a közbeszerzési eljárás megindítása. Előadó: alpolgármester Cserkeszőlő Község Polgármesterétől 5465 Cserkeszőlő, Köztársaság tér 1. telefon: (56) 568-451 fax: (56) 568-462 MEGHÍVÓ Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.szeptember 03-án csütörtök)14,00

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

7/2014. A Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2014. április 3-án megtartott, hangfelvétellel rögzített ülés jegyzőkönyv határozatainak

7/2014. A Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2014. április 3-án megtartott, hangfelvétellel rögzített ülés jegyzőkönyv határozatainak Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a 7/2014 A Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2014. április 3-án megtartott, hangfelvétellel rögzített ülés jegyzőkönyv határozatainak

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 16-án, órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 16-án, órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. június 16-án, 15.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 84/2016. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagybajom Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. március 2-án 19.00 órai kezdettel Nagybajom Város Önkormányzat Dísztermében (7561 Nagybajom, Fő u. 40.) megtartott

Részletesebben

KÖRÖZVÉNY és ESEMÉNYNAPTÁR

KÖRÖZVÉNY és ESEMÉNYNAPTÁR KÖRÖZVÉNY és ESEMÉNYNAPTÁR 2018. március és április Kedves Kolléganők, Kollégák! Az iskolai rendezvények és programok havi bontásban az éves Munkatervünk alapján a következők: 2018. Március Kossuth Lajos

Részletesebben

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének Halmaj Község Képviselő-testülete NYÍLT Szám: 7-11/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének rendkívüli üléséről. Petőfi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 7-én, 14:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I.

Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I. Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában 2016/2017-es tanév I. félév Alsó tagozat I. évfolyam Első évfolyamos tanulóink két versenyen vettek részt az első félévben

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 178 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. október 28-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme. mellékelt

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 1-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 1-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. október 1-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 112/2018.(X.01.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 MUNKATERV 2014. év Heréd község Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve 1. 2014. január 27. (hétfő) 17 óra Együttes ülés Nagykökényes

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2. Beszámoló Nyíracsád Községi Önkormányzat és intézményei évi gazdálkodásáról zárszámadás.

JEGYZŐKÖNYV. 2. Beszámoló Nyíracsád Községi Önkormányzat és intézményei évi gazdálkodásáról zárszámadás. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsági ülésén a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében (4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8.) 2017. április 27.-én

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Demjén Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 17. napján megtartott rendkívüli ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült Demjén Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 17. napján megtartott rendkívüli ülésén DEMJÉN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 3395 DEMJÉN, KOSSUTH TÉR 1., Tel.: 361550-300, Fax: 36/550-309 e-mail: po12armesterihivata1.demien(~i)che1io.hu JEGYZŐKÖNYV Készült Demjén Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 5/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 4-én (hétfő)

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 105-11/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 13- án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Marcalgergelyi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. augusztus 25-én 15 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről- Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme. Jelen vannak:

Részletesebben

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 28. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel Német

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül:

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül: 1 Jegyzőkönyv Készült A Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. október 25-én 14:00 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 9 fő képviselő jelen van.

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 9 fő képviselő jelen van. 252 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 7. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Molnár István

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 142/2013. (XI.13.) Pályázat mikrobusz vásárlására 143/2013.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült 2010. július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Cseh János Marton Róbertné Ifj. Paulusz József Szilágyi Gábor

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE december 18-án 18,00 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE december 18-án 18,00 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. december 18-án 18,00 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 100/2018. (XII.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. február 8-án - pénteken - de. 10,00 órakor megtartott r e n d k í v ü l i ülésérıl. A képviselı-testület rendkívüli

Részletesebben

K)L;8vs/t/:,;4'{íi ko,i"1-j

K)L;8vs/t/:,;4'{íi ko,i1-j IKTATAS Készült a Gazdasági Bizottság 2014. június Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés kezdetének időpontja: 9 10 óra e~~ 12-én a Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 19-én 08 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 37 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

Rábakecöl Község Önkormányzata Tuba Erik polgármester Cím: H-9344 Rábakecöl, Kossuth u. 129. Tel/Fax: 00-36-96/257-529, 00-36-30/660-18-60 E-mail: polgarmester@rabakecol.hu Honlap: www.rabakecol.hu Rábakecöl

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykutas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 21-én 18 órakor megtartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testülete ülésének helye: Faluház (Nagykutas,

Részletesebben

6.1. Tanítási napok és szünetek

6.1. Tanítási napok és szünetek 6. A TANÉV RENDJE 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév első féléve: 2017. január 20. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2017. január

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

POLGÁRMESTER JAVASLAT

POLGÁRMESTER JAVASLAT BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT az építési beruházások, szolgáltatás megrendelések és árubeszerzések előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló többször

Részletesebben

15/2018. (IX.17.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 17-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről

15/2018. (IX.17.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 17-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 15/2018. (IX.17.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 17-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről Bátonyterenye

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án 14 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án 14 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja.

JEGYZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi utca 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-16/2015.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. december 17-én, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében

Részletesebben

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére 1 M U N K A P R O G R A M 2013. január 1-től lényeges változások következtek

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének 2006. június 15-én, 10.30 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e 30/2006. sz. Képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása 31/2006. sz.

Részletesebben