Pozsony és a városi kérdés a reformkorban

Átírás

1 Tóth Árpád gyakrabban (20 esetben) Pozsony nevével találkozunk, ráadásul jellem zően tekintélyes patríciuscsaládok (például a nagykereskedő Birnstingel, Freyburg, Royko, Zechmeister vagy a szűcs Thekusch és Würtzler famí liák) fiaival. Aligha kétséges, hogy ilyenkor családi szintű (tehát nem egyéni) döntések születtek, 35 és hogy a felsorolt famíliák egymás számá ra mintát szolgáltattak. Annak eldöntéséhez azonban, hogy a patrícius családok szemében a pesti ág alapítása csupán egy újabb kínálkozó lehe tőség megragadását jelentette e vagy ennél többet, a pozícióját vesztő Pozsony elhagyásának előkészítését, még további kutatások szüksége sek. Az azonban figyelmet érdemel, hogy a felsorolt családok közül több is eltűnt Pozsonyból (a Birnstingelek pozsonyi üzlete például csődbe ment) vagy megváltoztatta státuszát (a Würtzler család orvosnak tanult fia, Gottfried lányát a Moson megyei alispánhoz adta feleségül, ezzel megpecsételve csatlakozását az úri társadalomhoz, más esetekben pe dig a korábban felekezetileg következetesen homogén evangélikus csa ládok katolikusokkal házasodtak, így távolodva el a családi tradíciótól). Az iskolahasználati szokások, a családalapítással vagy a vándorlással kapcsolatos kérdések vizsgálata is azt bizonyítja, hogy Pozsony társa dalma előtt döntési helyzetek álltak, és hogy sokan éltek is a kitörést kínáló esélyekkel. A kutatás mostani fázisában természetesen nyilván valóan értelmetlen lenne az összkép megfogalmazásával kísérletezni. Remélhető azonban, hogy a későbbiekben sikerül majd a városi társada lom különféle csoportjainak stratégiáit rekonstruálni, és képet nyerhe tünk arról, hogy a polgári átalakulás kezdeti szakaszában hogyan, mi lyen értékeket és célokat követve szerveződött az egyik legurbanizál tabb és legpolgárosultabb város társadalma. 35 Például a Koburgból bevándorolt Freyburg Keresztély Fülöp pozsonyi nagyke reskedő Pestre települt fia már ott vette el a ruszti származású, pozsonyi Birnstingel János György lányát. A két család között Pozsonyban még nem volt rokoni kap csolat, Pesten viszont a sógorok közös vágottáru kereskedő céget alapítottak (Voj disek, Joseph: Adressbuch der königlichen freyen Stadt Pesth. Pesth, 1822). 290 CZOCH GÁBOR Pozsony és a városi kérdés a reformkorban A reformkori politikai küzdelmekben a teljes jogú városnak elismert, va gyis a szabad királyi városi címmel rendelkező települések helyzetének problémakörét, illetve az ezzel kapcsolatos vitákat a kortársak röviden városi kérdésként emlegették. 1 Ez lényegében három fontos területet foglalt magában: a városok belső adminisztrációjának, vagyis a városi hatalomgyakorlás átalakításának ügyét, a városok felsőbb állami ellen őrzésének, vagyis a központi hatalomhoz fűződő viszonyuk szabályozá sának módját, végül a városok részére biztosítandó országgyűlési szava zatok számának, vagyis országos politikai befolyásuk meghatározásá nak kérdését. A jelen tanulmány egy Pozsonyt érintő vita felidézésével e városi kérdés néhány általánosabb vonatkozására kíván rávilágítani. A Pozsony körül kirobbant konfliktus az évi országgyűlésen a városok tárgyában kidolgozott, igen részletes, több mint négyszáz parag rafusból álló törvénytervezet vitájához kapcsolódik. Ezt a törvényterve zetet, amely végül az udvar ellenállása, illetve az alsó és a felsőtábla kö 1 A kérdéssel foglalkozó szakirodalomból lásd pl. Bánk Ernő: A szabad királyi városok kérdése az 1843/44. országgyűlésen. Budapest, 1914; Csizmadia An dor: A magyar városi jog. Reformtörekvések a magyar városi közigazgatásban. Kolozsvár, 1943; Czoch Gábor: A polgárság nemzeti hovatartozásának kérdése Magyarországon a 19. század közepén. In Fedinec Csilla (szerk.) Nemzet a tár sadalomban. Budapest, 2004, 49 65; Gárdonyi Albert: A szab. kir. városok az 1848 előtti törvényhozásban. Városi Szemle 1926, ; Szőcs Sebestyén: A városi kérdés az évi országgyűlésen. Budapest, 1996; Takács Sán dor: A városi követek küzdelme a személyes szavazati jogért. Budapesti Szemle 1932, és ; A korszak magyarországi városi fejlődésének legújabb átfogó ismertetését nyújtja összefoglalásában Bácskai Vera: Városok Magyaror szágon az iparosodás előtt. Budapest, 2002,

2 zötti nézetkülönbségek miatt nem emelkedhetett törvényerőre, teljes jog gal tekinthetjük a városi kérdés problémakörének megoldására tett leg átfogóbb reformkori kísérletnek. 2 Mielőtt a törvénytervezet részletes or szággyűlési tárgyalása során a Pozsony körül kialakult vitát ismertetnénk, röviden fel kell idéznünk annak szélesebb kontextusát és előzményeit. A városi kérdés kapcsán ütköző érdekek, vélemények és törekvések, igen leegyszerűsítve, három politikai pólus köré szerveződtek, amelyeket a központi kormányzati hatalom, a városok irányítását kézben tartó pol gári elit, és a politizáló nemesség, közülük is elsősorban az országgyűlés alsótábláján egyre inkább hangadóvá váló liberális nemesi értelmiségi ellenzék jelenített meg. Egyetértés csupán abban mutatkozott, hogy mind három fél elégedetlen volt a városok helyzetével, és ezért változtatást tar tott szükségesnek. Az elégedetlenség okát, a változások célját és a hozzá juk vezető eszközöket tekintve azonban már alapvető eltérések voltak. 3 A kormányzat törekvéseinek lényege arra irányult, hogy minél szoro sabb, közvetlen ellenőrzés alá vonja a városi törvényhatóságokat, és minél erősebben korlátozza a kiváltságlevelekben garantált városi autonómiát. A központi hatalom centralizáló törekvései a városokkal szemben már a 17. század második felétől jelentkeztek. Ezek eredményeképpen a vá rosi gazdálkodás fokozott állami felügyelet alá került. A kiváltságleve lekben rögzített városi autonómia súlyos korlátozását jelentette továbbá, hogy a királyi udvar a városi vezető tisztviselők megválasztását is foko zatosan ellenőrzése alá vonta. A tisztújításokat egy királyi biztos jelen létében kellett megtartani, akinek az volt a feladata, hogy biztosítsa a vá rosok vezetőségének megfelelő, vagyis királyhű összetételét. 4 A Törvény Czikely. A királyi városokról. Pozsony, A városokkal kapcsolatos politikai nézetek, törekvések fenti rövid ismertetése csak arra szorítkozik, hogy tárgyunk szempontjából kiemelje a markánsan ütkö ző és általánosan jellemző álláspontokat. Hangsúlyozni kell, hogy a városi kér dés vitáiban résztvevők, így sem a vármegyei nemesség, sem a városok képvise lői esetében sem beszélhetünk teljesen egységesen támogatott és követett politi káról. Egyfelől, a különböző vélemények erősen szóródtak a fent ismertetett főbb irányvonalak mentén, másfelől pedig volt olyan vármegyei politikus, aki bizo nyos kérdésekben a városok többségének álláspontját osztotta, de akadt olyan városi képviselő is, akinek a véleménye inkább a megyékével volt azonos. 4 H. Németh István: A szabad királyi városok igazgatásának abszolutista vonásai hoz. A felső magyarországi városok évi tisztújításai. Mayer László Tilcsik György (szerk.): Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában. Ta nulmányok Baricska István tiszteletére. Szombathely, 2003, század első felében a városi kérdés kapcsán a központi hatalom rész ben tehát a már megszerzett ellenőrzési és felügyeleti jogkörének meg tartására, részben pedig befolyásának további növelésére törekedett. Az udvar a központosítással és ellenőrző szerepének erősítésével kívánta elérni céljait, vagyis egyrészt az állami közigazgatásban a városok haté konyabb és a kormányzathoz feltétlenül lojális szerepvállalását, más részt gazdasági teljesítményük fokozását, vagyis ezzel saját bevételei nek növelését. A vármegyei politizáló nemesség is igen elégedetlen volt a városok helyzetével, de ennek egyik fő oka éppen a királyi udvarnak a városok kal szemben követett központosító politikája, illetve ennek következté ben a városi ügyekre gyakorolt szerintük túlzott mértékű befolyása volt. A 18/19. század fordulójától kezdve jelentős részben ezért akadá lyozták meg a diétákon újabb települések szabad királyi városi rangra emelkedését. (A király által adományozott kiváltság az országgyűlési becikkelyezést követően emelkedhetett csak törvényerőre, vagyis a sza bad királyi városi címmel járó jogok teljességének gyakorlásához a ren dek utólagos hozzájárulására volt szükség. Sőt, az 1790 es országgyűlé sen a rendek azt is kikötötték, hogy az uralkodó az országgyűlés bele egyezése nélkül ne adjon királyi városi kiváltságot. 5 ) Attól tartottak ugyanis, hogy az országgyűlési képviseleti joggal rendelkező városok számának gyarapodása egyben a kormányzati hatalom országgyűlési befolyásának növekedését is jelenti, és veszélyeztetheti a nemesi vár megyék többségi pozícióját az alsótáblán. Ebben az összefüggésben értelmezhető a vármegyei nemesség több ségének álláspontja a városi kérdés egyik legvitatottabb területe, a sza bad királyi városok országgyűlési jogállása tárgyában is. A politikai el lentétek középpontjában az a kérdés állt, hogy vajon a városokat hány szavazat illeti meg az alsótáblán? A reformkori országgyűléseken köve tett gyakorlat szerint ugyanis a városoknak csak összesen egy szavaza tot tulajdonítottak. Ezt az eljárást a városok képviselői hevesen bírálták, és régi jogaikra, több évszázados törvényekre hivatkozva a fejenkénti egy egy szavazat elismerését követelték. Azok azonban, akik a városi szavazatok számának gyarapítását ellenezték, érvelésükben szintén nem nélkülözték a jogtörténeti fejtegetéseket, a korábbi gyakorlat és a szoká sok felemlegetését. 5 Csizmadia 1943,

3 Ezzel a kérdéssel kapcsolatban a történetírásban is többféle magyará zattal találkozhatunk. A különböző vélemények, elemzések közül szá momra azok tűnnek a legmeggyőzőbbnek, amelyek szerint az évi országgyűléstől kezdődően alakult ki az a gyakorlat, amely a váro sok együttesének csupán egy szavazatot ismert el. Korábban ez a kérdés már csak azért sem jelentkezett, mivel ezt megelőzően az országgyűlé seken nem volt még általánosan elterjedt a törvényhatóságok szerinti szavazás. A szavazatok megszámlálásának gyakorlata az es országgyűléstől kezdődően, a hivatalos diétai ülések mellett szerveződő kerületi üléseken alakult ki. A kerületi ülések kezdetben területi elkülö nülés szerint, az azonos országrészből érkező küldöttek egyeztető fóru maként működtek. A négy országos kerület ülései azonban fokozatosan egybeolvadtak. A 19. század elejétől már ezeken a nem hivatalos tanács kozásokon folytak a legfontosabb viták, előzetes egyeztetések a várme gyék között. Az országgyűlés alsótáblájának hivatalos üléseire már csak a kerületi üléseken előzetesen megvitatott határozatokat, törvényterve zeteket terjesztették be elfogadásra. A kerületi üléseken azonban a váro sok küldöttei 1790 előtt meg sem jelentek, majd pedig csak korlátozott befolyással vehettek részt a döntésekben, ugyanis a szavazásra bocsátott vitás esetekben a vármegyék a városoknak összesen csak egy voksot tulajdonítottak. A városok hátrányos megkülönböztetését tehát a szava zatszámlálás gyakorlatával együtt e magyarázat szerint a kerületi ülésektől vette át az országgyűlés alsótáblája. 6 A nemesi ellenzék nem zárkózott el a városok országgyűlési jogállásá nak megvitatásától, illetve a városi szavazatszám esetleges növelésétől, de többségük ezt csak egy átfogó városi reform keretébe illesztve tartotta elképzelhetőnek. Kizárólag azzal a feltétellel voltak hajlandók tárgyalni a városi szavazatok számáról, ha a városokra vonatkozóan olyan új sza 6 A városok országgyűlési szavazatjogáról az 1820 as és 1830 as években folyó vitának, illetve a kérdéssel foglalkozó szakirodomnak kitűnő áttekintését nyújtja Szőcs Sebestyén, aki az országgyűlési iratok alapos áttekintése alapján meggyő zően érvel az ismertetett álláspont mellett (Szőcs 1996, 19 29). A városi szava zatok kuriatim számításának országgyűlési gyakorlatában a kerületi ülések je lentőségére és szerepére a korábbi szakirodalomból lásd Csizmadia 1943, ; Pásztor József: A szabad királyi városok szavazati joga. Szeghalom, 1935, A rendi országgyűlések lefolyásáról lásd Kérészy Zoltán: Rendi országgyű léseink tanácskozási módja. Különnyomat a kassai kir. Jogakadémia tanévi évkönyvéből. Kassa, bályozás lép életbe, amely részint korlátozza a városoknak a központi hatalomtól való függését, részint pedig szélesebb alapokra helyezi a vá rosi hatalom gyakorlását, vagyis úgy alakítja át a városi adminisztrációt, hogy az ne csupán egy szűk és királyhű oligarchia kezében összpontosul jon. A nemesi reformellenzék városokkal kapcsolatos politikájában tehát fontos célkitűzésként szerepelt a városok kormányzati függőségének la zítása és belső hatalmi viszonyainak demokratizálása. A városok képviselői egyrészt síkra szálltak a hagyományos autonó mia fenntartása mellett, és így a nemesi ellenzékkel egyetértettek a köz ponti hatalom befolyásának csökkentésében. Nem vetették el a városi adminisztráció megreformálásának gondolatát sem, de a szavazatjog kér dését nem kívánták ezzel összekapcsolni. Fő törekvésük arra irányult, hogy a diéta mindenekelőtt állítsa helyre alkotmányos jogaikat, vagyis az egyenkénti szavazatot, és csak ezt követően tárgyaljon belső rendjük, adminisztrációjuk átalakításáról. Ebben természetesen szerepet játszott az a törekvésük is, hogy a reformokról szóló döntéshozatalban érdemi leg és a fejenkénti szavazat által biztosított politikai súlyuk szerint ve hessenek majd részt. Ezt azonban a nemesi követek, az előbb ismertetett álláspontjuk következtében, mereven elutasították. A sürgetett átfogó városi reform kidolgozására és megvitatására az évi országgyűlésen került sor. A törvénytervezet, melynek végső formába öntése Szentkirályi Móric nevéhez fűződik, döntően a liberális nemesi ellenzék elképzeléseit tükrözte. A reformereknek bevallottan az volt a céljuk, hogy a városok belső igazgatási rendjének új szabályozása mintául szolgálhasson a vármegyék, sőt az egész ország politikai beren dezkedésének átalakításához, amelyre egy következő lépésben kerülne sor. Ennek jegyében a tervezet a városi önkormányzatot képviseleti alapra helyezte, a képviselőtestület megválasztásának jogát minden polgárra kiterjesztette, egyben pedig a polgárjog megszerzéséhez szükséges cen zust úgy határozta meg, hogy az jóval szélesebb kör számára legyen elérhető, mint amit az érvényben levő, döntően a régi városi kiváltsá gokra épülő szabályozás lehetővé tett. A városok felsőbb ellenőrzésével kapcsolatban a törvény úgy rendelkezett, hogy az kizárólag a Helytar tótanácsot illeti meg. A felügyeleti jogkört ugyanakkor csak néhány fon tosabb tárgyra korlátozta, vagyis tág teret biztosított az önálló városi döntéshozatalnak (felsőbb jóváhagyás nélkül a városi önkormányzat a ter vezet szerint nem dönthetett a képviselőtestület számáról, az éves költ ségvetésről, új hivatalok felállításáról vagy régiek megszüntetéséről, a hi

4 vatalnokok fizetéséről, városi kölcsön felvételéről, városi tulajdon el adásáról vagy új megvételéről). 7 A Pozsony városa körül kirobbant vita közvetlenül a törvényjavaslat nak ahhoz a részéhez kapcsolódott, amely a városi szavazatok számát szabályozta. A javaslat ugyanis 48 szabad királyi városnak összesen 32 szavazatot biztosított volna azzal a feltétellel egyébként, hogy a vár megyék szavazatait megduplázzák (ha továbbra is az 52 megyei szava zat maradna, úgy a városoknak összesen 16 szavazatot szántak). 8 A tör vény készítői az egyes városok között népességszámuk szerint osztották fel a szavazatokat. A tervezet szerint minden olyan várost, melynek 30 ezernél több lakosa van, két szavazat, a 12 ezernél népesebbeket egy szavazat, a 9 ezernél népesebbeket külön fél szavazat illetett volna. Az ennél kisebbeket a tervezet készítői területi elhelyezkedésüket figyelembe véve kettes hármas csoportokba osztották, és számukra közösen meg osztandó egy egész vagy fél szavazatokat ajánlottak. Bár döntő kritéri umnak a népességszámot tekintették, a szavazatok elosztásának indok lásában hangsúlyozták, hogy a városok által fizetett adó nagyságát is figyelembe vették, vagyis a városokat demográfiai súlyuk mellett gaz dasági teljesítményük szerint is megítélték. 9 A városok képviselői elsőként e felosztás alapelveit kérdőjelezték meg, és a fejenkénti önálló szavazatot követelték, hiába. 10 A következő kör 7 A törvénytervezet elkészítésének körülményeiről, a törvény legfontosabb ren delkezéseiről, illetve országgyűlési vitájáról lényegretörő összefoglalást nyújt Csizmadia 1943, A törvényesen elismert szabad királyi városok száma Magyarország és Horvát ország területén ekkor 47 volt, ám a törvény készítői számoltak Zeng városával is, amely Károlyvárossal osztozott volna egy vokson. Mivel azonban Zeng ek kor katonai irányítás alatt állt, országgyűlési szavazati jogának gyakorlását az alsótábla szigorúan a polgári közigazgatás majdani helyreállításához kötötte. 9 A törvénytervezet mellé csatolt függelékben a következőt olvashatjuk: A sza vazatok elosztásában, tehát, a fentebbiekből kitűnik, azon alap eszme, melly a ke rületi választmányt vezette. Olly városok, mellyek egy megyének súlyát népes ségre és teherviselésre nézve megnyomják : egy egész, vagy a megyék szavazata kettőzésével két az az : a hasonló megyével egyenlő szavazattal bírjanak. 10 Az országgyűlési alsótábla üléseinek jegyzőkönyve: Magyarországi Közgyűlé sek naplója a tekintetes Karoknál és Rendeknél (a továbbiakban: Rendi Napló) Pozsony, 1844; A kerületi üléseken lefolyt vitákat lásd Kovács Ferenc (szerk.): Az 1843/44 ik évi magyar országgyűlési alsó tábla kerületi üléseinek naplója. Budapest, 1894, 5. k. ben azonban a megajánlott szavazatoknak a városok közötti elosztásáról folytatódott a vita. 11 A konfliktust az robbantotta ki, hogy az eredeti tör vénytervezet Breznóbányának önálló fél szavazatot javasolt népessége alapján, Szatmárnémeti és Nagybánya pedig közösen osztozott volna egy vokson. A kerületi ülések során azonban ezt megváltoztatták, és a tör vényt végül olyan módosítással terjesztették az országgyűlés elé, amely szerint Szatmárnémeti önállóan rendelkezett volna egy vokssal, a Brez nónak szánt fél szavazatot pedig Nagybányának adták. Breznót Beszter cebányához és Libetbányához kapcsolták úgy, hogy a három település összesen egy szavazattal bírt volna, ellentétben az eredeti tervezettel, amelyben a két utóbbi város csak kettesben osztozott egy szavazaton. 12 Szatmárnémeti és Nagybánya mellett elsősorban az a mai kifejezéssel élve területfejlesztési elv szólt, hogy az északkeleti országrészen e ket tőn kívül nincs más szabad királyi város. Az országos ülésen elnöklő személynök a két város számára kedvező módosítás melletti érveket a kö vetkezőképpen foglalta össze: minden vidéknek szüksége van városra, melly neki mintegy központtul szolgáljon, természetesen azon kell len ni, hogy a gyarapodó városi elem az országban minél czélszerűbben és arányosabban szétosztassék. Abban pedig kétség nincs, hogy minél na gyobb törvényhozási befolyással van ellátva valamelly város, minden bizonnyal annál jobban ki fog ott fejlődni a városi elem; már hazánk egy nagy vidékét, Máramaros, Ugocsa, Bereg, Ung, Szabolcs, Szatmár, Zemp lén megyéket tekintve, mind ezekben több kir. város nincs, mint Szat márnémeti és Nagybánya: ezen tekintetből tehát, hogy t. i. olly nagy kiterjedésű vidékén az országnak csak olly kevés város esik, s hogy le gyenek helyek, hol jövendőre városi elemek emelkedjenek, s hová a fa lubeli emberek beköltözhessenek. 13 Vagyis nemcsak az egész terület országgyűlési képviseletét növelnék így, hanem városiasodását is előre mozdítanák. A Gömör megyei követ hasonló logikával érvel Breznóbánya ellen: Nagybányával szemben Breznóbánya olly vidéken [fekszik], hol öt kir. városok a szomszédságban vannak, azaz hol tulajdonkép a kir. városok fészke van, vagyis ezért inkább a keleten fekvőt kell előnyben részesíteni Rendi Napló, CV. Ülés naplója. Februarius 19 én, 1844, kerületi ülés november 22 én. In Kovács 1894, III, Rendi Napló, CV. Ülés naplója. Februarius 19 én, 1844, Uo Ragályi Miksa Gömör megyei követ

5 A javasolt módosítás ellen azonban többen is tiltakoztak, első helyen természetesen a hátrányosan érintett területek, illetve városok képvise lői. A Besztercebányát és Breznóbányát is magában foglaló Zólyom megye követe a két város képviselőjével együtt fő érvként éppen a sza vazatelosztás alapjául elfogadott statisztikai szempontokra hivatkozott, hiszen a törvényt kidolgozó választmány adatai szerint Breznóbánya népessége 9000 fő volt, (Zólyom megye és a város követe érvelésében ), ugyanakkor Besztercebányáét nak, Libetbányáét 2000 nek számolták. 15 Míg a módosítással hátrányba kerülő települések kép viselői gondosan kerülték, hogy érdekeik védelmében mások kárára ér veljenek, és csupán saját igazságukat hangsúlyozták, rögtön a vita ele jén új fordulatot hozott a Nógrád megyei követ felszólalása. Az ő javaslata szerint ugyanis az lehetne a megoldás, ha Pozsony városától vonnának el fél szavazatot. A törvényalkotók a rendelkezésükre álló statisztikai adatok alapján Pozsonyt lakosúnak vették, és ezért Pest, Debrecen, Szabadka, Szeged és Buda mellett a két önálló szavazatra jogosult városok egyike lett. Csakhogy a nógrádi képviselő vitatta, hogy Pozsony népességét he lyesen számították ki. Érvelése szerint a városnak tulajdonított több mint harmincezres lélekszám úgy jöhetett csak ki, hogy a Váralja, vagyis Schlossberg és Zuckermandel lakosságát is belevették. Ha pedig ezt a né pességet leszámítjuk, a pozsonyi lakosok száma harmincezernél keve sebbre rúg, ezért a két országgyűlési szavazat helyett csak legfeljebb másfél illetheti meg, a felszabaduló fél szavazat pedig Breznóhoz kerül het. Így nem sérülnének az északkeleti országrész érdekei sem, és Breznó, illetve Besztercebánya is megkapná a felosztás alapelvei, vagyis a népes ségszámuk szerint őket megillető szavazatmennyiséget. A követ javasla tának indoklására a népességszám mellett egy további érvet is felhozott: De különben is azt hiszem, hogy egy ok is van, melly ha nem eldöntő is, de legalább némi figyelmet érdemel; Pozsony városa ugyanis helyzeté nél fogva közel esvén az ausztriai birodalom határaihoz, olly város, mellyben a magyar elem legkésőbben fogja magát megfészkelni. 16 A nógrádi követ felvetése nagy vihart kavart és meglehetősen vegyes fogadtatásra talált. Pozsony szavazatainak csökkentését a vitában felszó 15 Uo. 129, Radvánszky Antal, Zólyom megyei követ; Uo Szumrák János, Besztercebánya követe; Uo Kilvády János, Breznóbánya követe. 16 Uo Huszár Károly Nógrád megyei követ. lalók közül tulajdonképpen csak Máramaros 17 és Komárom megye köve tei támogatták egyértelműen, mindkettő elsősorban a népességszám prob lémájára hivatkozva. A komáromi követ egyébként azt is felvetette, hogy a törvényt kidolgozó választmány népességi adatai Szatmárnémeti eseté ben sem megbízhatóak. Nem tudom, hogy a kerületi választmány milly adatokból merítette azt, miszerint lakos esik Szatmárnémeti váro sára; de én ott lévén, merem állítani, hogy a leggyakorlatlanabb szem is bátran mondhatja, hogy vagy lakos ott kétségtelenül van. A komáromi követ érvelésében a városi lakosság nemzeti hovatartozásának kérdése is felmerült, de nem Pozsony vonatkozásában, hanem a Szatmár németinek javasolt önálló egy egész voks mellett szóló érvként jelent meg. [Szatmárnémeti] különös kitűnő érdeme még az is, hogy magyar ajkú lakosok vannak benne: mert ha áll is az, hogy nem félünk a német elemtől, de más részről nem lehet felejtenünk azt, hogy hazánkban legfőbb tekinte tet érdemel azon város, mellynek magyar ajkú lakosai vannak. 18 Pozsony képviselője, Hauszer Ernő a Pozsony megyei követ, Jankó Mihály támogatásával természetesen igyekezett érvelni a 34 ezres né pességszám hitelessége mellett: a törvénytervezet készítői Fényes Elek és Bárándy János adatainak átlagát vették figyelembe minden városnál, ha tehát más városoknál ezt elfogadták, miért kérdőjeleznék meg meg bízhatóságukat Pozsony esetében? De egyáltalán, ki tudja bizonyítani kérdezi továbbá a városi követ hogy a népességszámban Váralja is benne van? A megyei követ ehhez hozzáteszi, a halálozások és születé sek számának alakulásából is kimutatható lenne, hogy a város népessé ge a Váralja nélkül is meghaladja a harmincezer főt. Pozsony mellett szóló érveikben részletesen ismertetik a város törté nelmi érdemeit, a hazának tett szolgálatait is: [ ] hazafiúi szempontból Pozsony városa szinte tartozik az első ren dű városokhoz [ ] alig van város e honban, mellynek polgárai hazájok iránti kötelességeiknek jobban feleltek volna meg, mint épen sz. kir. Po zsony városának! Ha visszamegyek azon időszakra, mellyben a francz ellenség ostromlá városunkat: polgárai voltak azok, kik az ostrom kiál lásában hatalmas részt vettek, s büszkén mondhatják, hogy a haza védel mére, ha nem is többet, de minden esetre annyit adózának, mint az édes hon egyéb polgárai. [ ] S kérdem: nem volt e hazafiui áldozat, hogy 17 Uo Mihályi Gábor, Máramaros megyei követ. 18 Uo Pázmándy Dénes Komárom megyei követ

6 a pozsonyi polgárság egész a jelen országgyűlésig, ha nem is a honi ven dégszeretethez illőleg, de mégis az országos RRet szabad szállásokkal megvendégelé? melly megvendégelés minden egyesnek jövedelme egy harmadába került, azon kívül, hogy a tömérdek egyéb költségeket is elviselni kellett. 19 A városi és a megyei követ egymás utáni felszólalásában ezek mellett hosszasan méltatta Pozsony gazdasági és kulturális fejlődését, illetve a polgárság szorgalmát és áldozatos munkáját is. Pozsonynak polgárai és polgárhölgyei voltak azok, kik semmiből egy kisdedóvó és egy árva gyermek intézetet alapítának; Pozsony város polgárai voltak azok, kik tömérdek áldozatokkal, a haza dicsőségét szem előtt tartva, az első ma gyar vaspályát elkezdék, melly bár felében megakadt is, mégis ugyan ezen polgárok segítségével, nem várhatván külsegedelmet, be is fog fe jeztetni. 20 A megyei követ megdöbbenésének adott hangot, hogy éppen a nógrádi képviselő javasolta a fél voks elvételét, hiszen Nógrád me gye volt az, melly először velünk kezet fogva a Pozsony balparti vasutat minden lelkesedéssel pártolta, melly ha létesülni fog, bizonyára Pozsony városának nagy jövendője reménylhető, mert ezen vasúti vonal által Ma gyarország, Morva, Cseh országokkal és Ausztriával szoros kereskedési kapcsolatba jövén, gyülpontja Pozsony városa lesz. Továbbá nem aka rom elősorolni mind azon intézeteket, mellyek Pozsonyban léteznek; hanem helybeli iparnak adatául méltóztassanak a többi között a t. RR a takarékpénztárnak legujabbi összeszámítását tekinteni, s látni fogják, hogy Pozsony városában és annak környékén két év alatt több millió forint volt egyedül ezen intézetnél forgásban; és bátran állítom, hogy Pozsony városában létezik azon első intézet, hol az adózó nép bizonyos hypothecára akármennyi pénzt minden perczben 5 procentre felvehet, Pozsony városa központja több egyesületeknek; 21 Főként pedig, mivel a fél szavazat elvonása mellett a polgárság nem zeti hovatartozását is felhozták, a követek külön hangsúlyozzák a városi lakosság hazafiúi hűségét. Kiemelik, hogy mennyit tesznek a magyar nyelv ápolása ügyében, melynek eredményeként, a városi követet idéz ve, a közel jövendő a jelen ifjú sarjadékot tiszta magyaroknak találand ja. És valljon igazságos e, kérdezi továbbá a megyei követ hogy 19 Uo Uo Uo egy város, melly a magyar föld közepén van, és mellynek alkalma sem volt a német elemet felvenni, kedvezésekkel ruháztassék fel azért, mert magyar, és ellenkezőleg a haza szélén fekvő város büntettessék azért, hogy benne a nemzetiség iránti vonzódás az elébb érintettnél még cseké lyebb fokon vagyon? [ ] egyébiránt tapasztalván a polgároknak gyerme keik magyar nyelvbeni oktatása feletti ügyekezetét, bátor vagyok arról kezeskedni, hogy Pozsony városának valójában magyar jövendője lesz. 22 A városi követ egyébként a probléma megoldására azt javasolta, hogy a rendek a törvénytervezetben javasolt 32 városi vokshoz tegyenek hoz zá még egy fél szavazatot, amivel egyik város érdekei sem sérülnének. A vitában részt vevők egy része csatlakozott ehhez az indítványhoz, mások, nem kívánván gyarapítani a városok szavazatainak számát, Szat márnémeti és Nagybánya vagy ellenkezőleg, velük szemben Breznó és Besztercebánya mellett érveltek. Néhány városi küldött érthetően fő ként a kisebb és csupán töredék szavazatra szorított városok képviselői, de például a Szepes megyei követ is változatlanul a városok fejenkénti egy szavazatát követelte. 23 Voltak, akik továbbra is a népességszám sze rinti megkülönböztetés jogszerűtlenségét ismételgették, megkérdőjelez ték a népességi adatok megbízhatóságát, a felosztást önkényesnek mi nősítették és azt is bírálták, hogy a törvénytervezetben lefektetett elve ket nem alkalmazták következetesen. Ezt kérte számon például Késmárk és Lőcse követe is. Arra hivatkoztak, hogy bár ketten sokkal többet adóz nak, mint például az egy egész szavazatot kapó Komárom, de főként külön külön is többet fizetnek, mint a fél szavazattal felruházni kívánt Nagybánya, nekik mégis csupán fél vokson kell osztozniuk. Hangsú lyozták városaik döntően iparos kereskedő jellegét, de azt is, hogy a la kosság körében az utóbbi időben már terjed a magyar nyelv használata. Mindezekért a rendektől azt kérték, hogy a városi szavazatokat ne csu pán egyetlen fél szavazattal gyarapítsák, hanem tegyenek hozzá még egy felet, amelyen e két város osztozna. 24 Azoknak az érvelésében, akik nem kívánták megfosztani Pozsonyt a fél szavazattól, történelmi szerepe és érdemei méltatása mellett szin 22 Uo Uo Matyasovszky Boldizsár, Szepes megyei követ. Követutasítása szerint minden becikkelyezett város fejenkénti szavazatának megadása mellett a megyei szavazatok megháromszorozását javasolta. 24 Uo Engelmayer Antal, Késmárk és Véber Károly, Lőcse követe

7 tén gyakran előkerült a város sajátos földrajzi helyzete és a lakosság nemzeti hovatartozásának kérdése, csakhogy ebből a Nógrád megyei kö vetével teljesen ellentétes következtetésre jutottak. Ezt az álláspontot a legrészletesebben Bezerédj István, Tolna megye követe, egyben a li berális országgyűlési reformellenzék egyik vezéralakja fejtette ki. Sze rinte éppen Pozsony határ menti fekvése miatt fontos a város két szava zatának meghagyása. [ ]Pozsony város mint Ausztriával határváros még külön tekintetet kíván azért, mert Pozsony, valamint azon kir. váro sok, mellyek Kőszegtől kezdve Ausztria és Morvaország határán he lyezvék, a magyar műiparnak, kereskedésnek, a külső industria tekinte tében és a körülmények szerint ellenében mint megannyi védfalaknak tekintendők; ezekben kell egyesíteni az industrialis életet, s előmozdí tani azt, és azon városok érdekeit a legerősb lánczokkal a nemzeti érdek hez kapcsolni, azokban kell a nemzetiség iránt sympathiát az által ger jeszteni, mivel azon városok őrt állanak a magyar műiparra nézve a kül föld megtámadása ellen. 25 Jellemző a vitára az is, ahogy a Zala megyei követ érvelt Pozsony két szavazatának meghagyása mellett. Beszélhet akármit Pozsony városának tisztelt követe; de azon árnyékot a pozsonyi polgárságtól eltávolítani soha nem fogja, hogy a magyar nyelv iránt an tipathiával vannak [ ] Egyébiránt erős előttem azon ok, mellyet Tolna megye tisztelt követe a véghatárbeli városokról hozott fel: hogy t. i. azo kat épen annálfogva, mert a külföldiekhez közel állanak, magunkhoz kell húzni; és így Pozsony városának azon két szavazatot örömest meg hagyom, azon jó reménységben, hogy talán mint Pozsony városának és megyének követei bíztatnak rendszerezve lévén Pozsony városa, és a magyar nyelv iránt antipathiával viseltetett városi tanácstól meg lévén tisztítva, minden tekintetben a várakozásnak megfelelend. 26 A vita végül is Breznóbánya kompromisszumos javaslatának elfoga dásával ért véget. A megoldás az lett, hogy Besztercebányát elválasztot ták Libetbányától, és önállóan nyert fél szavazatot, Breznóbánya pedig a kicsiny Libetbányával együtt kapott fél voksot. Eszerint Pozsonynak megmaradt két szavazata, miközben Szatmárnémeti is kapott egy önálló voksot, Nagybánya pedig egy saját fél szavazatot. 27 A rendek tehát, ha komoly viták árán is, de találtak kompromisszumot. A törvénytervezet 25 Uo Uo Kerkápolyi István, Zala megyei követ. 27 Uo végül nem a városi szavazatok ügyén bukott el. Az alsó és a felsőtábla, illetve a reformerek és a kormányzat álláspontja között a feloldhatatlan ellentét a városok feletti felügyelet és az önkormányzati választásokon való részvétel szabályozásának kérdésében jelentkezett. A törvényter vezettel ellentétben a kormányzat a városok felsőbb ellenőrzésére egy a király által kinevezett főfelügyelői tisztség létrehozását szorgalmazta. Az azt betöltő személy lényegében az egész városi adminisztrációt a ke zében tarthatta volna. Emellett a kormányzat, illetve a királyhű főrendek a városi polgárjog elnyeréséhez, illetve a választójoghoz szükséges cen zust is jóval magasabban kívánták megállapítani, mint ahogy a reform javaslat előirányozta. Ezek a javaslatok azonban az országgyűlési ellen zék számára elfogadhatatlanok voltak, hiszen mindkét törekvés az új, demokratikusabb városi önkormányzati rendszer jelentős korlátozására irányult, vagyis a törvénytervezet alapvető céljait kérdőjelezte meg. A vá rosok ügyében a két tábla között összesen kilenc üzenetváltásra került sor, de a mindkét félnek elfogadható kompromisszum hiányában a tör vénytervezetet végül fel sem terjesztették az uralkodóhoz, és így a re form megvalósítása a következő országgyűlésre maradt. 28 A reformkori magyarországi városok, illetve a polgárság összességé ben kedvezőtlen politikai megítélésének több oka is volt. A már említett tényezők az oligarchikus jelleg, erős kormányzati függés mellett a 19. század elejétől rendszeresen visszatérő kritikaként fogalmazódott meg a városok gazdasági fejletlensége, továbbá az, hogy kevés az igazi város, és nagyon alacsony a városi népességnek a falusihoz viszonyí tott aránya, ráadásul a városlakók jelentős része nem is iparból vagy kereskedésből, hanem földművelésből él. A városok kapcsán ilyen ne gatív véleménnyel találkozhatunk a század elején keletkezett országleí rásokban, így például Schwartner Márton 1809 ben vagy Magda Pál 1819 ben megjelent munkáiban. 29 A polgárság nemzeti hovatartozásá nak problémája e bírálatokhoz képest csak fokozatosan, a magyar nacio nalizmus kibontakozásával párhuzamosan került előtérbe. Schwartner és Magda idézett műveiben például még nem találkozunk a városoknak 28 Csizmadia 1943, Schwartner Martin: Statistik des Königreichs Ungarn. Ofen, 1809, ; Mag da Pál: Magyar országnak és a határ őrző katonaság vidékinek leg újabb sta tistikai és geographiai leírása. Pest, 1819, A városok kortás megítélésé ről lásd még Bácskai 2002,

8 címzett kritikával lakosságuk nemzetiségi megoszlása kapcsán. Sőt, mindkét szerző elismerően szólt a többségében német polgárság kultu ráltságáról, szorgalmáról. 30 Az évi országgyűlésen azonban már többször is felmerült az a vád a nemesség részéről, hogy a városok azért feltétlen támogatói a kormányzati politikának, mert polgárságuk német származású. 31 Az 1840 es évek elejétől a politikai közbeszédben aztán egyre na gyobb hangsúlyt kapott ez a kérdés. Az évi országgyűlést megelőzően keletkezett politikai vitairatok közül például Gorove István Nemzetiség című írásában már kiemelt helyen foglalkozott a polgár ság magyarosításának ügyével. Szerinte a városok fejlődése kulcskérdés az ország sorsára nézve, de problémát jelent a nemzetiség ügye az mellytől hazánk jövője annyira függ szempontjából. A városok, a pol gári osztály, a kereskedés, a műipar a magyar nemzetségtől idegen ele meket foglalnak magukban; minden lépés haladásukban az idegen ele mek megerősítése, növekedése, a nemzeti egységtől egy lépés távolabb. 32 Ennek orvoslására, illetve a polgárság magyarosításának előmozdításá ra ezért olyan városi reformot sürgetett, amely a korábbiaknál az eddigi eknél jóval szélesebb polgári és önkormányzati jogokat biztosít (válasz tójog minden polgárnak, képviseleti alapú hatalomgyakorlás), és a pol gárságot egyénileg is érdekeltté teszi a magyarosodásban. Ha az érdek: magyar honpolgárnak lenni, a privát érdekek közé elvegyült! Ez általá nos reformja nemzeti életünknek, s nemzetiségünkre úgy mint vagyono sodásunkra egyenlően fog hatni. Az egyébként nem magyar eredetű családból származó szerző ezért jut arra a Közép Európában akkor még nagy jövő előtt álló gondolatra, hogy a közéletben korlátozni kell az uralkodónak elismerni kívánt nemzetétől eltérő nyelvhasználatot. Azt javasolja ugyanis, hogy a városi közigazgatás nyelve a magyar legyen: és így minden polgár, kit a község igazgatása, kit hona törvényhozása érdekel s mellyik nem fogja ilyennek vallani magát? magyarul kell, hogy tudjon, s így a fentebb előhozott jogok mellé önként szövődik a ma gyar nyelv iránti kötelesség Schwartner 1809, és Schwartner esetében meg kell jegyez ni, hogy maga is késmárki német családból származott és Magda 1819, Lásd Szőcs 1996, Gorove István: Nemzetiség. Pest, 1842, Uo Szintén az országgyűlés előtt jelent meg Bayer Márton pécsi tanácsos irata is, aki a városok vezetésének oligarchikus jellegét, a tapasztalható nepotizmust, önkényt, a községi javak felelőtlen kezelését magyarázta a városok idegen eredetével. Véleménye szerint e bajok megoldása az lehetne, ha a német eredetű városi szokásokat és törvényeket megvál toztatnák, és a városi közigazgatást a magyar hagyományokhoz igazít va, a vármegyék mintájára szerveznék át. 34 Végül pedig az évi országgyűlés városi vitái azt jelzik, hogy a politikai közbeszédben im már általánosan elterjedt a polgárság nemzeti hovatartozásával kapcso latos érvelés. A polgárság nem magyar nemzetisége nem egy vármegyei követ felszólalásában már nem csupán az egyik vádpontot jelenti a többi mellett, és nem is csak a városok politikai berendezkedésének visszássá gai vagy a kormányhűség magyarázatának tekintik, hanem minden bí rált fogyatékosságukat lakosságuk etnikai összetételére vezetik vissza. 35 A városok nemzetiségi összetételét azonban nem csupán a politizáló magyar, pontosabban magyar érzelmű vármegyei nemesség emlegette számos vonatkozásban, de ahogy az idézett vita is mutatja, a leginkább érintett városok képviselői is kénytelenek voltak válaszolni a velük szem beni vádakra, és politikai jogaik védelmében, érdekeik érvényesítése miatt átvenni a rájuk kényszerített diskurzust. Fontos azonban azt is hangsú lyozni, hogy az etnikai szempont, annak ellenére, hogy központi helyet kapott a vitákban, végső soron nem befolyásolta érdemileg az egyes vá rosok jogosítványainak szabályozását. A törvénytervezet sem pozitív, sem negatív értelemben nem szankcionálta a városi népesség etnikai összetételét. A viták során felmerült ugyan, hogy a többségében kis mére tű és német ajkú városokkal szemben inkább a népes és magyar lakossá 34 Bayer Márton: A városok rendeztetése iránt. Pécs, 1842, Előszó. 35 Legjellemzőbb erre Géczy Péter Zólyom megye követének felszólalása, aki pél dául így fogalmazott: Mi az oka hát, hogy a királyi pártolás mellett nem voltak képesek városaink a jólétnek, gazdagságnak, kereskedésnek, műveltségnek poli tikai hatályosságnak, tekintélynek olyan fokára eljutni, mint külföldön? [ ] Minden bizonnyal nem más, mint a nemzetiség, tudniillik Némethonban, Olasz Francia Angol Spanyolországban nemzetiségben a városok egyek valának a ne mességgel, a néptömeggel, sőt világosan tudatosíták körükben a nemzetiség szent érzetét, hazánkban ellenben untalan elvált, elszigetelt elemet formálának a váro sok, soha sem, vagy legalább nagyon nehezen simulának a magyar nemzetiség hez és ezen ok magyarázza meg városaink pangó állapotát hazánkban. Rendi Napló, III, CIV. ülés, 1844 február 17 én

9 gú alföldi mezővárosokat kellene támogatni, ám ezeknek a felvetések nek, az általános tetszésnyilvánításokon túlmenően nem volt következ ménye. 36 A városi népesség nemzeti hovatartozása körüli vita leginkább éppen arra volt közvetlen hatással, hogy Pozsony megőrizhette két vok sát. A városi szavazatok elosztásának ismertetett módosításaiban emel lett inkább a földrajzi, stratégiai és területfejlesztési szempontok érvé nyesültek. A felosztás alapját azonban, amely egyben a konfliktus forrá sa is volt, a javasolt szavazatok számának a városi népességnagysággal való összekapcsolása jelentette. Az ismertetett vitában a városok népesség szerinti megkülönbözteté sével kapcsolatos összes probléma megjelenik. Először is az, hogy az egyes városok korabeli népességéről nem álltak rendelkezésre pontos és egyformán megbízható adatok. A városi lakosság körében végrehajtott különböző összeírások elsősorban az adók elosztása miatt készültek, és nem azt a célt szolgálták, hogy minél pontosabban számba vegyék az adott település egész népességét. Egy ilyen kimutatás elkészítéséhez korábban nem is fűződött igazi érdek. Éppen az 1843 as törvénytervezet volt az, amely hatására a városok vezetésének, érthető okokból, megnőtt az érdeklődése és az igénye a lakosság teljes körű összeírása iránt. 37 Pozsony korabeli népességét ráadásul nemcsak az adatok hiánya, il letve pontatlanságai, hanem a város területének meghatározása körüli bizonytalanságok miatt is nehéz volt megállapítani. Fényes Elek 1843 ban megjelent leírása szerint: Külső városa Pozsonynak tulajdonképpen csak egy van, t. i. a Blumenthal, de némileg a Váralját vagyis a Schloss berget és Zuckermandlt is ide lehetne számlálni, mert ezektől csupán 36 Lásd Czoch 2004, Kassán például, a tanács üléseinek jegyzőkönyve szerint az országgyűlést köve tően szigorúan felhívták az adóelosztás miatt évenként végrehajtott városi össze írásokkal megbízott hivatalnokok figyelmét arra, hogy a korábbiaknál pontosab ban járjanak el, mert a város országgyűlési helyzetét a jövőben minden bizonnyal a népességszámhoz fogják igazítani, és nem szabad megengedni, hogy a hibás összeírás miatt minősítsék Kassát az őt valósan megillető helynél kedvezőtle nebb osztályba. A városi tanács ugyanis elővette a korábbi összeírásokat és azokból azt állapította meg, hogy a kimutatások szerint a népesség évek óta nem növek szik, holott ezt, a város vezetőinek véleménye szerint a számos építkezés, illetve személyes tapasztalataik egyértelműen cáfolják. Lásd Czoch Gábor: Városlakók és polgárok. Kassa társadalma a 19. század első felében. Kandidátusi értekezés. Budapest, 1997, 45. egy gátor [fakerítés] által választatik el, hanem ezek a Pozsony várkapi tánysági, vagy a vármegyei hatóság alá tartoznak. 38 Pozsony és a Váral ja tényleges egyesítésére végül 1850 ben került sor, az általunk tárgyalt időszakban azonban már teljesen összenőttek, és Fényes Elekhez hason lóan a város népességét más korabeli leírásban is a Váralja lakosságával együtt adták meg. 39 A gyakorlatban viszont egyre több problémát vetett fel az, hogy a két egymással összekapcsolódó rész jogilag más más ha tóság alá tartozott. A törvénytervezet készítői a városok térbeli növekedéséből adódó, ehhez hasonló problémák kezelése érdekében lehetővé kívánták tenni, hogy a városok a határukkal közvetlen szomszéd területeket bekebelez hessék. A törvény szerint a bekebelezett terület minden tekintetben a vá rosi hatóság alá rendelődik, és ha voltak kiváltságai, a bekebelezés kö vetkeztében azokat elveszti. Abban az esetben, ha a városhoz csatolan dó területtől valamely más törvényhatóságnak adót fizettek, a tervezet a bekebelezési eljárást a két törvényhatóság közötti igazságos megálla podás útján, országos biztos irányításával, külön törvényi szabályozás keretében irányozta elő. 40 A főrendek azonban elvetették a törvényterve zetnek ezt a rendelkezését. A felsőtáblán Eötvös József hiába érvelt a ja vasolt szabályozás gyakorlati előnyei mellett: [ ] esetek lehetnek, hol a közigazgatás célszerű elrendezése az olly bekebelezést megkívánja [ ] és felszólítom a m. Fő RRket, és különösen azokat, akik jól ismerik a hely viszonyait olly városoknál, hol incalavtio nélkül két törvényhatóság egy mással határos, mint például Pozsony és Zuckermantel, például Buda és Ó Buda, és kérdem: nem tapasztaljuk e hogy valósággal a kettős tör vényhatóság végett olly helyeken a rendőri szabályokat tökéletesen cél szerűen fenntartani egyáltalán nem lehet. 41 A felsőtábla többsége azon ban a tervezetnek ebben a pontjában a magánjogok és az ősiség korláto zását látta. A kassai püspök felszólalásában Pozsony esetére hivatkozva egészen világosan kifejtette a főrendek ellenkezésének okát: Ha Váral ja vagy Schlossberg vagy Zuckermantel bekebeleztetik, akkor nem csak 38 Fényes Elek: Magyarországnak s a hozzá csatolt tartományoknak mostani álla potja statistikai és geographiai tekintetben. 2. kiadás. Pest, 1843, II, Sas Andor: Pozsony, az egykori koronázóváros. Pozsony, 1995, Törvény Czikely. A királyi városokról. Pozsony, A város környékébeni vál tozásokról Főrendi Napló III. CX. Országos ülés, február 29.,

10 a megyei hatóság alól kivétetik, hanem a város törvényhatósága alá ren deltetik, hanem előbbi természetét és tulajdonságát elvesztvén: a fenn nevezett gr. Pálffy családnak [Váralja tulajdonosai a 17. század elejétől] birtoka megszűnendik nemes birtok lenni, és által változik polgári bir tokra. Ezt a rendelkezést tehát azért vetette el a felsőtábla, mert az alap vető nemesi jogokat és érdekeket sértette volna. A városok népességnagyság szerinti megkülönböztetése azonban el sősorban azért váltott ki nagy vitát, mert a szabályozás számos vonatko zásban szakított a hagyományos, rendi városfogalommal. A szabad kirá lyi városi cím elnyerésének a rendi felfogás szerint csupán jogi feltétele volt: a királyi kiváltságlevél adományozása, megléte, illetve annak a rendi országgyűlés általi elismerése. E városkoncepció legszabatosabb utolsó megfogalmazását az a bizottság adta, amelyet 1790 es diéta bízott meg közjogi politikai reformok kidolgozásával. E szerint a szabad királyi városok olyan különleges polgári közösségek, amelyek privilégiumuk ból eredően területük felett saját törvénykezési joggal rendelkeznek, a ki rály közvetlen ellenőrzése mellett, kollektíven nemes személyt alkot nak, és képviselőik útján részt vesznek az országgyűlési törvényhozás ban. 42 Ez a definíció tehát a kiváltságon kívül a szabad királyi városok között semmiféle további különbségtételt nem ismert el, lényege és alapja a privilégium, amelynek birtokában minden ezzel felruházott település jogai azonosak, függetlenül lakosságuk számától vagy gazdasági teher bíró képességüktől. A népesség nagysága, mint a szabad királyi városi címmel rendelkező települések jogosítványainak további lényeges meghatározó kritériuma ehhez a rendi felfogáshoz képest jelentkezett újdonságképpen az es országgyűlési törvénytervezetben. A magyarországi városok né pessége, lakosságuk nagyságának kérdése, mint arra már utaltunk, nem ekkor merült fel először. Sőt, az 1790 es diéta által a szükséges politikai reformok kidolgozására delegált országgyűlési bizottság munkálatai kap 42 Libera, Regiaque Civitatis sunt particulares societatis civiles quae per privile gium proprietatem sui territorii, propriam jurisditctionem sub eminenti Sacrae Regni Coronae, adeoque Suae Majestatis Regiae Domino et jurisdictione ha bent, nobilem collective repraesentant, et legislationae potestatis in comitiis per Ablegatos participes sunt. XV. Elaboratum Illustrissimi Domini Comitis Jose phi Majláth de Coordinandis Liberis Regiisque Civitatibus In Opus Excelsae Deputationis Regnicolaris in Publico Politicis Posonii, csán keletkezett vitairatokban az is megfogalmazódott, hogy a városok szavazatát a népességnagyságuk szerint szabályozzák. Ócsai Balogh Péter, a II. József halálát követő nemesi reformmozgalom vezető alakja például azt javasolta, hogy a húszezer lakosnál népesebb szabad királyi városok két szavazattal, a tíz és húszezer közöttiek egy szavazattal ren delkezzenek. Az ennél kisebb településeket terve szerint úgy kellene csoportokba osztani, hogy egy egy csoport összesen legalább húszezer főt tömörítsen, és e városi csoportoknak ugyancsak két két szavazatot irányzott elő. 43 Hivatkozhatunk e tekintetben Schwartner Mártonra is, aki Magyaror szág statisztikai leírásában hosszasan fejtegette a teljes jogúnak elismert városok csekély népességéből, illetve a városi népességnek az ország lakossága egészéhez viszonyított, európai összehasonításban igen sze rény arányából eredő problémákat. Schwartner népességszámuk szerint is csoportosította az ország szabad királyi városait, megkülönböztetve az ötezernél kevesebb, öt és tízezer közötti, tíz és húszezer, illetve húsz ezer feletti népességgel rendelkezőket. 44 Mindehhez képest az 1843 ban megfogalmazott törvénytervezet újdonsága abban állt, hogy immár a tör vényi szabályozás szintjén javasolta a városok jogainak népességnagy ságuk szerinti differenciálását. A törvénytervezet nem csupán az or szággyűlési szavazatok számát, hanem számos más, a városi politikai berendezkedést meghatározó tényezőt is a lakosságszámhoz viszonyít va szabályozott. Így például az önkormányzati testület nagyságát vagy a polgárjog elnyeréséhez szükséges vagyoni cenzus mértékét. A városi szavazatok elosztásának, illetve Pozsony két szavazatának kérdésében kialakult vita tehát általános vonatkozásban egy új városfel fogás megjelenését jelzi. A magyarországi városok korabeli megítélése, reprezentációja a 19. század közepére két új elemmel, a népességnagy ság, illetve a városi lakosság etnikai összetételének kritériumával bő vült. A későbbi, közvetlenül a városokra vonatkozó törvényhozásban az első, vagyis a demográfiai elv érvényre jutása könnyebben rekonstruál ható. Jóval összetettebb probléma, és további kutatásokat igényel a ma gyarosító törekvések, a polgárság etnikai összetétele és a városok repre zentációjának a későbbi alakulása közötti összefüggések feltárása. Ami a demográfiai elv fokozatos érvényre jutását illeti: Az 1848 as áprilisi 43 Idézi Szőcs 1996, Schwartner 1809,

11 törvényekben a szabad királyi városokra vonatkozó, ideiglenesnek szánt 23 ik törvénycikk a tárgyalt 1843 as törvénytervezet népességszám sze rinti felosztása alapján különböztet meg kis, közép és nagyvárosokat. 45 A demográfiai elv azonban nem írta felül a kiváltságra alapozott város fogalmat, csupán módosította azt. A népességszám szerinti megkülön böztetés csak a szabad királyi városok körére vonatkozott, és nem me rült fel, hogy a lélekszámot tegyék meg a városi cím elnyerése, illetve birtoklása alapvető kritériumának. A privilégium elsőségét nemcsak az évi országgyűlés, hanem az 1848 as törvényhozás sem kérdő jelezte meg. Sőt, a kiegyezést követő nagy közigazgatási reformok kere tében hozott első törvények is még abból az alapelvből indultak ki, hogy a privilégizált városokat meg kell hagyni kiváltságos helyzetükben. Vé gül csak 1876 ban került sor arra, hogy a népességszám kritériumának alapján, részben az 1843 as törvénytervezetben javasolt felosztást kö vetve, a 12 ezer főnél kisebb lélekszámú szabad királyi városok kivált ságos helyzetét megszűntessék Magyar törvénytár : XXIII. tc. 46 Magyar törvénytár : XX. tc. Némely városi törvényhatóságok megszűnte téséről, illetve: Képviselő Ház irományai VII szám. Törvény javaslat a kisebb városi törvényhatóságok megszüntetéséről. VII szám, VESZTRÓCZY ZSOLT Pozsony, mint a reformkori szlovák politikai élet központja Kísérletek a szlovák nemzeti intézményrendszer kiépítésére az 1840 es években A reformkori Pozsony a magyarok és a vizsgált korszakban a városla kók többségét alkotó németek mellett a szlovákok múltjában is fontos szerepet játszott. A Ľudovít Štúr vezette szlovák nemzeti mozgalom is ebben a városban kezdte meg az 1840 es években az akkor még hiányzó intézményi háttere kiépítését, de kísérlete kudarcot vallott. Munkámban ezt a folyamatot kívánom bemutatni az 1840 őszétől 1848 nyaráig terje dő időszakban, három területet külön kiemelve: az értelmiségi képzés legfontosabb intézményét, a pozsonyi evangélikus líceumot; az ebben a városban működő első politikai sajtóorgánumot, a Slovenskje Národňje Novinit; illetve a szlovák nemzetiségű képviselők országgyűlésben ját szott szerepét. Az 1840 es években körülbelül 1,7 1,8 millió szlovák élt Magyaror szágon, s ennek nyolcvan százaléka a Felföldön lakott. A szlovák társa dalom szerkezetét tekintve csonka volt, mivel a nemesség lényegében teljesen asszimilálódott vagy szlovák anyanyelve ellenére magyarnak vallotta magát, így nemzeti mozgalmuk vezetését egy rendkívül rossz anyagi háttérrel rendelkező egyházi értelmiségi réteg vállalta fel. A szlo vákok ugyanakkor több más hazai nemzetiségi mozgalomhoz (horvá tok, szerbek, románok, erdélyi szászok) képest meglehetősen komoly hátrányban voltak a reformkorban. Egyrészt nem rendelkeztek semmi féle autonómiával sem közigazgatási, sem egyházi kulturális téren, a szlo vák régió területén nem voltak mozgósítható határőrezredek, másrészt 311