Szabad Gondolat december 11/4. Antropozófia Werner Kuhfuss: Világ és ellenvilág. Világhelyzet

Átírás

1 Szabad Gondolat ANTROPOZÓFIA NEVELÉSMÛVÉSZET SZOCIÁLIS ÉLET Antropozófia Werner Kuhfuss: Világ és ellenvilág Világhelyzet Ertsey Attila: Bankcsõd 2008 Pedagógia Werner Kuhfuss: A hetedik, a szociális mûvészet december 11/4

2 TARTALOMJEGYZÉK A valódi igazság (Friedrich Benesch) 1 Szolovjov: A szépség mint a mindenség (All-Einheit) megnyilatkozása 2 ANTROPOZÓFIA Werner Kuhfuss: Világ és ellenvilág 3 Alexander Caspar: Kulcs a hármas tagozódás megértéséhez 7 Frisch Mihály: Amikor valamit megtudhatunk a számítógép lényérõl 12 Gyõrffy Gábor: Mindent megoldani 14 VILÁGHELYZET Kálmán István: Az 1907-es világgazdasági válság 26 Lothar Vogel: Az ember megvalósító tevékenysége a szociális organizmusban 28 Ertsey Attila: Bankcsõd Séva: Kétezernyolc 41 A felvilágosítás komoly eredményt hozott 43 Interjú Webster Griffin Tarpleyvel 45 PEDAGÓGIA Werner Kuhfuss: A hetedik, a szociális mûvészet 48 KÖNYVAJÁNLÓ 50 OLVASÓI LEVÉL, HIRDETÉS 53 A címlapon és az elsõ oldalon Makovecz Imre rajzai láthatóak. SZABAD GONDOLAT Az antropozófia, nevelésmûvészet és szociális élet folyóirata Szerkesztõbizottság: Buella Mónika, Ertsey Attila, Frisch Mihály, Galántai Ágnes, Kádas Ágnes, Kálmán István, Stráma Éva, Tóth Márk Kiadja: Natura-Budapest Kft. Felelõs kiadó: Tóth Márk Felelõs szerkesztõ: Buella Mónika Borító és tördelés: TérMûves Bt. emela Nyomdai munka: Kintner Attila ISSN Olvasói levelek, hirdetések, információ: a szerkesztõség címére lehet beküldeni 1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 41., Tel: Honlap: info@szabadgondolat.hu A Szabad Gondolatban megjelent minden szerzõi mû az évi LXXI. törvény (a szerzõi jogról) hatálya alá tartozik. 34. (1) A mû részletét az átvevõ mû jellege és célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez híven a forrás, valamint az ott megjelölt szerzõ megnevezésével bárki idézheti. Beküldött írásokat nem küldünk vissza, és nem õrzünk meg. Elõfizethetõ a szerkesztõségben. Éves elõfizetési díj: 3000 Ft (postaköltséggel együtt)

3 Die wirkliche Wahrheit ist nicht die Wahrheit, sondern der überwundene Irrtum. Und die wahre Wirklichkeit ist nicht die Wirklichkeit, sondern die überwundene Illusion. Und die wirkliche Reinheit ist nicht die ursprüngliche Reinheit, sondern die geläuterte Unreinheit. Und das wahrhaft Gute ist nicht das ursprüngliche Gute, Sondern das überwundene Böse A valódi igazság nem az igazság, hanem a leküzdött tévedés. És az igazi valóság nem a valóság, hanem a leküzdött illúzió. És a valóságos tisztaság nem az eredendõ tisztaság, hanem a megtisztított tisztátalanság. És az igazán jó nem az eredendõ jó, hanem a leküzdött gonosz Friedrich Benesch SzG 2008/4 1

4 SZOLOVJOV A SZÉPSÉG MINT A MINDENSÉG (ALL-EINHEIT) MEGNYILATKOZÁSA (1899) I. A szépség a természetben (VII. kötet) A gyémánt mint kristályos szénanyag, kémiai állaga szerint ugyanaz, mint a közönséges szén Viszont a gyémánt szép, és szépsége miatt különösen értékelik, míg a legigénytelenebb vadember sem lenne hajlandó ékszerként használni egy darab szenet A gyémánt szépsége, ami semmiképpen sem anyagának sajátossága (mert ez az anyag ugyanaz, mint a csúf kõszéné), nyilván a kristályaiban megjelenõ fénysugarak játékától függ. Ebbõl azonban mégsem következik, hogy a szépség tulajdonsága nem magához a gyémánthoz tartozik, hanem a benne megtörõ fénysugárhoz. Mert ugyanez a fénysugár, ha valamely csúf tárgy veri vissza, semmiképpen nem kelt esztétikus benyomást; és ha semmi nem veri vissza vagy nem töri meg, akkor egyáltalán nem kelt semmilyen benyomást. Így tehát a szépség, mely sem a gyémánthoz mint materiális testhez, sem a benne megtörõ fénysugárhoz nem tartozik, kettejük kölcsönhatásának eredménye. A fény játéka, amit ez a test feltartóztat és megváltoztat, teljesen elfedi e test durva-materiális megjelenését; a szén sötét anyaga itt ugyanúgy jelen van, mint a szénben, de csak mint valami másnak, egy fényszerû eszmének a hordozója, egy eszméé, ami a színek eme játékában felfedi saját tartalmát. Ha a fénysugár egy darab szénre esik, akkor ez az anyag elnyeli, és ez utóbbi fekete színe annak természetes szimbóluma, hogy itt a fény ereje (a fényes erõ = der lichte Kraft) nem tudta legyõzni a természet sötét elemét. Másrészt, ha például egy közönséges átlátszó üveget veszünk, az anyag a fénysugarakkal szemben részvétlen médiummá változik, ami minden változás nélkül átereszti a sugarakat, és semmilyen észrevehetõ hatást nem gyakorol rájuk. És kétségtelenül úgy van, hogy ez a két, egymással ellentétes jelenség a minket foglalkoztató viszonyban egy és ugyanazt az eredményt adja, mégpedig egy negatív eredményt: az egyszerû fehér üveg éppoly kevéssé tartozik a szép jelenségekhez, mint a fekete szén, neki sincs semmiféle esztétikai jelentõsége. És ha a gyémántnak (elementáris fokon) vitathatatlanul sajátja egy ilyen jelentõség, akkor ez nyilvánvalóan azért van így, mert benne sem a sötét anyag, sem a fényprincípium nem élvez egyértelmû felsõbbséget, hanem egymást egyfajta ideális egyensúlyban, kölcsönösen áthatják. Itt egyrészt a szénanyag matériáját, miközben szilárd testként ellenállása teljes erejét megõrzi, mégis valami vele ellentétes határozza meg, minthogy átlátszóvá, fénnyel teljesen átjárttá és sötét mivolta szerint láthatatlanná vált; másrészt a fénysugár, amikor a gyémánt kristályteste feltartóztatja, benne és általa a fenomenális lét új gazdagságát nyeri el; amikor minden fazettában megtörik, széthullik és széttagozódik az õt képezõ színekre, egyszerû fehér fénybõl sokszínû spektrumok komplikált gyûjteményévé alakul és szemünk számára ebben az új formában tükrözõdik. Az anyag és fény eme egybe nem forrt és szétválasztható kapcsolatában mindkettõ megõrzi a maga természetét, mégsem látható sem az egyik, sem a másik elkülönülten, önmagában, hanem csak mint fényhordozó matéria és megtestesült fény mint fénnyel átjárt szén és megkövült szivárvány. Fordította: Papp Lajos 2 SzG 2008/4

5 ANTROPOZÓFIA Werner Kuhfuss VILÁG ÉS ELLENVILÁG Emberemlékezet óta dolgunk van a valós világgal, a természettel és az abban fejlõdõ kultúrával. Ennek részeként az ember belsõ életében is végbement a hit és a felismerés fejlõdése, és megvolt az ehhez kapcsolódó lelki élet is. Vegyük például Goethét, a szemlélõdõ ítélõerõ atyját: benne láthatjuk az emberiség teljes felismerési képességének foglalatát, õ az, aki fenomenológiai megközelítésmódjával, azaz a goet-heanizmussal megtanít bennünket úgy szemlélni minden létezõt, hogy képesek legyünk azt a helyes fogalmakkal leképezni, és képesek legyünk az igazságot megismerni. Erre Rudolf Steiner hívta fel a figyelmünket, aki a szellemtudományt is a valóságból táplálkozó helyes felismerés e képességére építette fel. Az elektromosság rendelkezésre állásával, illetve elsõsorban az alapját képezõ materializmus hosszan elõkészített világnézetével fémjelzett korszak kezdete óta új világ van kialakulóban annak az ellenvalóságnak a világa, amely a valóságot használja fel ahhoz, hogy felépítse azt az irrealitást, amelyet ezt követõen valós világnak állít be. A materializmus mint gondolat- és hitvilág nem az igazságból indul ki, hanem elméleti valószínûségeket teremt, amelyeket úgy kísérel meg bebizonyítani, hogy mindeközben tulajdonképpen hitbéli tartalmakat gyárt. Ezekbõl új valóságot teremt, amely mindeddig még nem létezett. Így például az õsrobbanás elmélete olyan hittétel, 1 amelyet olyan elméleti bizonyítékokkal bástyáz körbe, amelyek kizárnak mindent, ami ennek és oly sok más materialista hittételnek ellentmond. Így duzzad egyre nagyobbra az a kísértetvilág, ami egyre inkább birtokba veszi szinte minden ember tudatát, de magába szippantja az emberek érzelmeit, vágyait, ösztöneit, életcéljait és akaraterejét is. Felismerhetõ, hogy e kísértetvilág a totális szabadság látszatát keltve megfosztja az embereket az életerejüktõl, hogy így tegye lehetõvé azok látszatlétét. Globális vámpírhadjárat folyik, amelyben a holt, a nem létezõ a hatalmába került emberek mi mindannyian azok vagyunk! éltetõ vérét szívja azért, hogy egyidejûleg hihetetlen életerõ ábrándját kölcsönözze nekik. A digitális világban, az Interneten, a mobilfóniában és mindenben, ami ezzel összefügg, de a gazdaság, a közigazgatás és a pedagógia (ld. a PISA-pánikot) globalizálódásában, valamint az új, politikailag korrekt magatartás- és gondolkodásmódok terrorjában olyan világ kialakulását érhetjük tetten, amely mind ez idáig nem létezett, azaz olyan új teremtmény, amely a régi rendet a legbelsõbb szerkezetében is fel akarja váltani. Hogy foghatjuk fel ezt a száguldó fejlõdést, megszokott valóságunk feje tetejére állítását? Hogy találhatnánk rá a felismerés, majd ezt követõen az ellenálló és gyógyító cselekvés adekvát eszközeire? Amit Rudolf Steiner az úgynevezett Nyolcadik Szféráról 2 ír, azt annak a mozgalomnak a magyarázataként kell felfognunk, amely szemmel láthatóan a létezõ világ ellenvilágát igyekszik felépíteni. Rudolf Steiner kiindulópontját a világ szabályos, istenek által eltervezett fejlõdése képezi, amelynek hét úgynevezett bolygóállapota van: Szaturnusz, Nap, Hold, Föld, Jupiter, Vénusz és Vulkán. Az egyes bolygóállapotoknak sorban egymás után be kell érniük, és ki kell teljesedniük ahhoz, hogy a következõ, magasabb rendû állapotba léphessenek át. Ezt a folyamatot Steiner szellemtudományos szempontból írja le. Feljegyzett elõadásainak szavai a rendelkezésünkre állnak, ezeket próbáljuk meg gondolatilag megérteni. De ezt a gondolatot egzakt érzésekké is fejleszthetjük, amelyek kialakítják bennünk azt a gondolati érzéket, amellyel a minket körülvevõ jelenségek világában azt leszünk képesek megragadni, ami a gondolathoz kapcsolódó értelemnek megfelel. Hiszen amit Steinernél olvasunk, az a minket körülvevõ, minket bombázó jelenségek közül nem bukkan elõ csak úgy felcímkézve, hanem nekünk kell elég vakmerõknek és bátraknak SzG 2008/4 3

6 ANTROPOZÓFIA lennünk ahhoz, hogy a Steinernél megértettet és átérzettet a jelenségekre vonatkoztassuk, hozzájuk mérjük, hogy így megvizsgálva megértsük õket. Az, amit e folyamat során Steinernél képzetként magunkba fogadtunk, az a valósággal átitatva megváltozhat. Hiszen annak, amit egyszer kimondtak (még ha beavatott mondta is ki), naprakésszé, azaz pontosan azzá a felelõs eszközzé kell válnia, amely most, ebben a pillanatban, képes megragadni a valóságot. Így Steiner szerint az elõzõ bolygóállapotból származó, nem földi erõknek kell kapcsolatba lépniük a Földdel ahhoz, hogy a fejlõdést és az embereket egészséges módon szolgálják. Tehát folyamatosan jelen vannak olyan, a Földdel kapcsolatban nem álló erõk, amelyek a Földre áramlanak, és amelyeket a Földnek a fejlõdés érdekében be kell kebeleznie. Ezen a téren elsõsorban arra az életerõre és képzelõerõre gondolok, amelyet például az óvodában évek óta általam gondozott gyermekeknél, az engem körülvevõ idõsebb iskolás gyermekeknél, a kamaszoknál és azoknál a fiatal felnõtteknél látok, akikkel nap mint nap találkozom. A születés elõtti impulzusokra gondolok, amelyek az elmúlt évtizedekben egyre inkább a figyelmem középpontjába kerültek, és amelyeket megkíséreltem megragadni, felkelteni és megerõsíteni. És amelyekrõl tudom, hogy az általam ismert emberek közül csak igen kevésben ragadnak meg úgy, hogy ténylegesen befolyásolják az életvitelét. Iszonyatos mennyiségû egyéni életrajzi motívum, illetve hozzá tartozó életerõ áramlik be folyamatosan a földi szférába, de nem vagy nem maradéktalanul jut el azokra a helyekre, ahol úgy tud hatni, és azt tudja elérni, amire predesztinálták. Így például a nemzetiszocializmus és a bolsevizmus pusztító jóllehet a legtöbb hívében legalább átmenetileg a legélénkebb pozitív színekben megjelenõ dinamikája is felfogható nagy számú, rossz irányba terelõdött ember születés elõtti impulzusainak hatásaként. Mai szemmel jól látható azonban, hogy ezek a világnézetek voltak azok az elõkészületek, amelyek az emberiségben az ideálok iránti érzéket oly mértékben meggyöngítették, sõt szétzúzták (mivel õket magukat érezték ideáloknak), hogy mára már az igazi ideálok is értéktelenné váltak. A mai kor ideálok nélküli embere pedig szembetalálkozik a Rudolf Steiner által Arimán és Lucifer ármányaként leírt hatalommal, amely megkísérli rövidzárlattal lecsapolni az összes impulzust, hogy új világegyetemként megteremtse belõlük a fejlõdés saját maga által elérni kívánt végét, az örökkévaló Nyolcadik Szférát. E folyamat a fiatalok, sõt már a gyermekek számára is mindennapi realitás. Gondoljunk csak azokra a gyermekekre, akik (ahogy egyik barátom egy Waldorf-iskola harmadik osztályának egyik tanóráján történtekrõl beszámolt) a tanóra alatt egyszer csak elfehérednek, és elhányják magukat, mert mobiltelefonjukon a pad alatt erõszakos pornójelenetet vagy akár igazi gyilkosságról készült felvételt néztek meg. Idõsebb antropozófusok most talán arra éreznek késztetést, hogy ne hozzanak elhamarkodott következtetést, és talán azt gondolják, hogy van még ezektõl a hatásoktól mentes szabad tér. Nekik hadd mondjam el, hogy még tegnap este itt, az ártatlan breisgaui szõlõhegyen tett sétánk alkalmával egy útszögletben gubbasztó fiatal fiúk és lányok csoportja mellett haladtunk el, akik némán hallgatták a nyilvánvalóan egyikük mobiltelefonjából jövõ nõi sikolyokat, amelyek oka minden bizonnyal nemi erõszak okozta fájdalmas kéj vagy valami még rosszabb volt. Azok a fiatalok, akik néhány generációval ezelõtt ugyanitt ültek, még a Kapu elõtt öreg kút áll kezdetû dalt énekelték. Vagy figyeljük meg azokat a hömpölygõ embertömegeket, akik a rockzenei fesztiválokon bálványaik dalait és ezzel üzeneteit hallgatják. Vagy képzeljük csak el azoknak a koreai fiataloknak az életét, akik éjszakáikat az interneten töltik, és eközben sorra szomjan, éhen vagy a mozgáshiány okozta embóliában halnak meg. Az óvodától a megújult felsõoktatásig terjedõ iskolarendszer most kezdõdõ felturbózása 3 épp arra szolgál, hogy kiirtson minden egyéni ellenállóképességet. A Nyolcadik Szféra nem földi valóság, azaz nincs az arisztotelészi Kategóriák értelmében vett szubsztanciája. Lehet, hogy azt gondoljuk, hogy a CD-n Mozartot halljuk az valójában nem Mozart. Mozart zenéjének illúziója csak azáltal keletkezik, hogy halljuk a bennünk lévõ Mozartot, és az elektronikus kísértetnek áldozzuk azt az életet és érzést, amely lehetõvé teszi a számára, hogy zeneként jelenjen meg. Akinek jók az érzékei, az az ilyen elektronikus médiumok hallgatásakor észreveszi, hogy azok ugyan megmozgatják a lelkét, de a megmaradó utóérzet, a zene intervallumaiban, szüneteiben jelentkezõ élmény csak a beáramló üresség az igazi instrumentális vagy vokális zene hallgatásakor érezhetõ élettel való telítettség helyett. Számomra mindig is rejtély lesz, hogy szellemi felemelkedés igényével fellépõ emberek hogyan fogyaszthatják ezt az úgynevezett zenét (amely gombnyomásra elérhetõ már ez is olyan motívum, amelynek morális aggályokat kellene ébresztenie) anélkül, hogy észrevennék, 4 SzG 2008/4

7 ANTROPOZÓFIA Amit Rudolf Steiner A tizenkilencedik század okkult mozgalma címû elõadásaiban (GA 254) az ún. Nyolcadik Szféráról mint a világfejlõdés Arimán és Lucifer által megcélzott zsákutcájáról ír, az elsõ pillantásra meglehetõsen bonyolult összefüggés, amelynek gondolati feldolgozásával még ma is próbálkozunk. Ami ma az elektronikus média, a számítógépek, az internet és a vele rokon dolgok civilizációs fejlõdésbe és ezáltal az emberek és a világ életének valamennyi területébe való beavatkozása révén nyaktörõ tempóban folyik szintén zsákutca, amely azzal fenyeget, hogy a teljes világfejlõdés zsákutcájává válik azáltal, hogy segíti az ellenállhatatlan csábítás és az egyén számára egyelõre megkerülhetetlen dologi szükségszerûség, azaz a két világellenes hatalom, Lucifer és Arimán együttmûködését. Feladatunk az, hogy a Nyolcadik Szféráról mondottakban kibontakozó gondolati modellt szellemtudományos szempontból megvizsgáljuk abból a szemszögbõl, hogy adhat-e spirituális magyarázatot az elektronikus hatások keltette, immár reálisan létezõ ellenvilágra. Rudolf Steiner magyarázatainak magva értelmezésem szerint az, hogy a megalapozott, imaginatív tisztánlátás mai emberben meglévõ képességét el kívánják szívni, és olyan látszatvilág nemtelen céljaira kívánják felhasználni, amely megfosztja az embert a szabad akarattól, a világot pedig a további fejlõdés lehetõségétõl. A tisztánlátás minden emberben meglévõ, már születés elõtt kialakult képességének a szabályos világfejlõdésnek megfelelõen a jelenkor földi, ásványi világában, a földanyaggal folytatott küzdelemben, az ellenállással szemben nyújtott teljesítménnyel kell megállnia a helyét, és így kell szolgálnia a fejlõdést. E teljesítmény kezdetét a gondolkodás, beteljesedését pedig a számtalan területen véghezvitt munka és anyagátalakítás jelenti. Az elektronika világa azonban a gondolkodás helyébe akar lépni, és ki akarja iktatni a munkát azaz a fejlõdés Föld fázisának két lényeges elemét támadja. Csak a földi erõkkel folytatott küzdelemben alakul ki a szeretet, a Föld fázis gyümölcse. Az ellenvilág ugyanakkor kiiktatja a szeretetet. A Steiner magyarázataiból származó alábbi néhány idézet arra hivatott, hogy Steiner elõadásainak tanulmányozására ösztönözzön bennünket, segítve ezzel a jelen cikkben csak érintõlegesen taglaltakban való, szükségszerû elmélyedést: Arimán és Lucifer földalkotóelemeket szakítanak ki a Földbõl, és képzetekkel töltik meg azokat, így e földalkotóelemek már nem földi képzõdmények, hanem holdbeli képzõdmények a világegyetem leghamisabb dolgainak egyike lesznek. Ha Lucifer és Arimán zavartalanul mûködhetne, és minden tervüket siker koronázná, azaz ha mindig kiszakíthatnának annyit, amennyit csak a fej szervébõl ki lehet szakítani, akkor a Föld fejlõdése hamarosan arra a pontra jutna, ahol Lucifernek és Arimánnak sikerülne megsemmisítenie a Földet, és sikerülne átirányítania a teljes világfejlõdést a Nyolcadik Szférába, ami azzal járna, hogy a földfejlõdés egy teljesen más irányt venne. Lucifer és Arimán szándéka szerint nem kevesebbnek kell történnie, mint hogy az emberiség teljes fejlõdése a Nyolcadik Szférába torkollik, és így teljesen más irányt vesz. Lucifer és Arimán ugyanakkor épphogy arra törekszik, hogy az ember szabad akaratát magához vonja a Nyolcadik Szférába Azaz az ember folyamatosan ki van téve annak a veszélynek, hogy megfosztják a szabad akaratától, és bevonják azt a Nyolcadik Szférába. Lucifer és Arimán szakadatlanul azon munkálkodik, hogy lebilincselje az ember szabad akaratát, és mindenféle olyan dologgal kápráztassa el az embert, amitõl aztán megfosztja õt, hogy ezeket a dolgokat eltüntesse a Nyolcadik Szférában. Nos, Lucifer és Arimán minden bizonnyal akkor lenne a legboldogabb, ha a teljes isteni bölcsességet elvehetné és bevihetné, bevonhatná a Nyolcadik Szférába. Ennek egyetlen célja van: azt a társadalmat, amelyben szabadság uralkodik, átalakítani rabszolgatartó társadalommá. SzG 2008/4 5

8 ANTROPOZÓFIA milyen árat kell burkoltan fizetniük a zene illúziójáért! Már a régi bakelitlemeznek és a filmnek is olyan hatásai voltak, amelyeket Rudolf Steiner szerint az individuum a halála után nem képes anélkül megszüntetni, hogy ehhez magasabb szintek segítségét igénybe ne vegye. Az ellenvilágból érkezõ benyomások hatását csak akkor vagyunk képesek helyesen megítélni, ha tudatosítjuk magunkban e benyomások halál utáni meg (nem) szûnésének kérdését. A régi, analóg telefon például a hanghullámokat egy indukciós tekercs segítségével elektromos impulzusokká alakította át, amelyek ugyanezen a módon visszaalakítva a telefonkagyló membránján ismét hangként jelentek meg. Ez a folyamat a film és a régi bakelitlemez mûködési elvéhez hasonlóan fizikailag még érthetõ volt. A számtalan alkalommal, minden lehetséges módon ismétlõdõ, bonyolult digitális átalakítás azonban megszünteti, atomizálja az eredeti jelenséget, és annak hangját és képét a legapróbb részletekbe menõen mintha-jelenségként, valószínûségként adja vissza a befogadó számára. Míg például a valódi hangjelenség a megszólaltatott hangszert annak molekuláris struktúrájába hatóan átalakítja, megnemesíti, miközben a festett képhez és a kimondott szóhoz hasonlóan mindig önmaga marad, addig a televízió képében, a digitális kamerával készült fotóban és az internetrõl letöltött tudom is én miben mint médiumban semmi sincs, ami a közvetített üzenettel rokon lenne. Ha ezt az üzenetet befogadjuk, akkor abban a megtiszteltetésben részesítjük, hogy valósággal ruházzuk fel, egyben igent mondunk annak a szó szerinti Semmibõl való keletkezésére. Mindeközben az egyetlen dolog, amit valójában érezhetnénk, ha az üzenet semmi volta megmutatkozna, az az áramütés, az elektromos kisülés lenne, amelynek hatásait már ismerjük. Rudolf Steiner az ismeretelméletében megcáfolta Kant azon filozófiai téveszméjét, mely szerint a dolgok lényegét képtelenek vagyunk felismerni. Szubjektív érzékszerveinek fogságában az ember Kant szerint nem lát a jelenségek által elé tartott tükör mögé. A kialakulófélben lévõ ellenvilág mûködése, melynek központjában a Nyolcadik Szférát kell látnunk, a kanti gondolkodásmódnak újra létjogosultságot ad: az elektronikus Semmi, az Internet, a digitális elven mûködõ világ, a virtuális második életek szimulált szférája szempontjából a kantianizmus épphogy ezek ismeretelméleteként mûködik! Ezen ellenvilág lényegét valóban nem ismerhetjük fel, hiszen az a Semmibõl áll. E látszatvilág azonban azáltal, hogy elsõsorban a fiatal és a legfiatalabb generációk számára egyre inkább életre kel, utóbbiakból épphogy az életet szívja ki az életcélokkal, sõt mára már teljes életrajzokkal együtt. Itt csak utalnék a rendelkezésünkre álló idõ szûkösségére. A fent ismertetett élet- és valóságmegvonás ellenszereként ható érzéki szerelem Steiner által említett, meglepõ vonatkozásait meg kellene vizsgálni, és életbõl vett példákkal kellene alátámasztani. Hiszen az Internet ma már a testi szerelem szimulációjára is képes, ami sok ember számára egyre inkább teljesen helyettesíti a valós nemi életet, és feloldhatatlan többek közt társadalmi elszigetelõdésükhöz vezet. De minek a hasonmása, a pandantja a Nyolcadik Szféra mûveltsége? A terjedõ új tisztánlátásé, az éteri Krisztus megjelenéséé, 4 az ember új, anyagátalakítási képességéé és a földanyag átalakításáé azzal a ritmikus-zenei munkamódszerrel, amelyre Rudolf Steiner is utalt Pedagógiai Elõadásaiban. 5 Ezekrõl a témákról külön-külön is részletesen lehetne értekezni. Hiszen a negatív korjelenségek mágiája nem más, mint a foglyul ejtõ térbeli tudat varázslata. Ha képesek vagyunk kiszabadítani magunkat a térbeliségbõl és annak elektronikus délibábjából, akkor mindenekelõtt sikerül majd új viszonyulást kialakítanunk az idõhöz, különösen a jövõ keletkezéséhez, 6,7 és akkor feltárul majd elõttünk a jelenkor tudatának másik, pozitív, jobbára rejtõzködõ oldala vele együtt pedig azoknak a lehetõségeknek a tárháza, amelyek segítenek arra a kevésre korlátozni a Nyolcadik Szférát, amit apokaliptikus szerepe folytán meg kell hagynunk neki. Fordította: Benedicty Gergely Forrás: Der Europäer, 12. évf. 11. sz. (2008. szept.), o. Jegyzetek 1. Der Urknall is nur Marketing ( Az õsrobbanás csak marketing ) (interjú Robert Laughlin Nobel-díjas fizikussal a Der Spiegel 2000/1. számában). 2. Rudolf Steiner: A tizenkilencedik század okkult mozgalma és kapcsolata a világkultúrával (GA 254) 3. Fritz Reheis: Bildung contra Turboschule (Mûveltség kontra turbóiskola). Herder, Rudolf Steiner: Krisztus újramegjelenése étertestében (GA 118) 5. Rudolf Steiner: Elõadások (GA 300 a-c) 6 SzG 2008/4

9 ANTROPOZÓFIA 6. Rudolf Steiner: Az antropozófiai lélekkalendárium heti mottói a két félteke idejének kettõs áramlatában. Rudolf Steiner hagyatéki gondnoka, Dornach, Rudolf Steiner: Szellemtudományos embertan június 17-i elõadás (GA 107) A témához kapcsolódik a computerjáték-függõséggel foglalkozó következõ cikk: Ork statt Haschisch ( Hasis helyett Ork ), Der Spiegel, 2008/1. szám. Fontos cikk továbbá: Paul Emberson: Das Internet und das World Wide Web ( Az Internet és a világháló ), Gegenwart, 2006/4. szám A Schiller Herkunft und Zukunft (Schiller: Származás és jövõ) címû könyvecskében (megjelent a Ch. Möllermann Verlag gondozásában, 2005-ben) megkíséreltem bemutatni többek közt a manapság az elektronikában futótûzként terjedõ tértudat és a dekadens, tudattalanul továbbélõ egyiptomi világszemlélet és annak hanyatlása közötti összefüggést. A Grundzüge eines kulturschaffenden Kindergartens (A kultúrateremtõ óvoda alapjai) és a Was ist die Wirklichkeit des Kindes? (Mi a gyermek valósága?) címû könyveimben (megjelentek a dürnaui Koope-rative gondozásában, 2005-ben, illetve 2006-ban) azokat a pedagógiai elképzeléseimet és tapasztalataimat írtam le, amelyek elsõsorban a gyermeki személyiség születés elõtt kialakult részét erõsítik, és így az ellenvilág befolyásával szembeni ellenállóerõt biztosítanak. ALEXANDER CASPAR KULCS A HÁRMAS TAGOZÓDÁS MEGÉRTÉSÉHEZ Alexander Caspar következõ esszéje ismét a Rudolf Steiner által felvázolt kettõs gazdasági értékteremtés felismerésének fontosságát igyekszik megvilágítani. Az esszé célja továbbá tudatosítani azoknak a még megteremtendõ intézményeknek a fontosságát, amelyek feladata a társadalom hármas tagozódásában megjelenõ három autonóm terület a szellemi élet, a jogi élet és a szûkebb értelemben vett gazdasági élet egymással való gazdasági összekapcsolása lesz. A kettõs (pozitív és negatív) értékteremtés megértése és intézményeik megteremtése nélkül nem leszünk képesek megtalálni a jogi élet és a szabad szellemi élet területén nyújtott teljesítmények gazdasági értékének méréséhez szükséges valós alapokat. Éppen ezért e kettõs értékteremtés intézményei képezik a társadalom hármas tagozódású szervezete három autonóm területének a kulcsát. Thomas Meyer A társulásokon alapuló (asszociatív) gazdálkodás és a társadalom hármas tagozódása függnek egymástól, mondhatni egymás szinonimái, és ezért a következõkben az egyiken egyúttal a másikat is érteni kell. Engedjenek meg nekem egy személyes megjegyzést: ha én magam tartok elõadást, akkor az más, mintha másvalaki tart elõadást. Gyakran fordul elõ ugyanis, hogy az elõadó emlékezetbõl beszél; gyakran fordul elõ, hogy elõhívja az emlékezetébõl azt, amit tanult vagy gondolt korábban. Annak azonban, aki valóban érzékek feletti igazságokat kíván kifejteni, tulajdonképpen a kifejtés pillanatában kell megszülnie azokat. Ezért van, hogy ugyanazt az elõadást akár harminc-, negyven- vagy ötvenszer is megtarthatom, és mégsem ugyanaz számomra. Természetesen ez már alapesetben is így van, de még inkább így van, még inkább jelen van az emlékezettõl való függetlenség, a belsõ élethez való kapcsolódás, ha elérem az emlékezet egy belsõbb körét. 1 Természetesen én nem valóban érzékek feletti igazságokat kívánok kifejteni, amikor e cikkemben a hármas tagozódásról írok. De Steiner fenti módszertani megjegyzése a hármas tagozódással kapcsolatos fejtegetésekre is igaz: csak akkor lehetünk képesek bármilyen értelmes dolgot írni vagy mondani a hármas tagozódásról, ha úgymond eleve az összképbõl indulunk ki. Ezt az összképet az értékteremtés gondolatát alapul véve kell felépíteni, és ennek során úgy bõvíteni, hogy az egyes részleteket, az egyes folyamatokat mindig a teljes egész összjátékában lássuk. Ezért az olvasónak nem szabad elkedvetlenednie, ha látszólagos ismétléseket olvas: ezek összerakásából születik majd meg az összkép. Ez különösen igaz azokra a fejtegetésekre, amelyek célja annak SzG 2008/4 7

10 ANTROPOZÓFIA megértetése, hogy az emberi teljesítmények értéke és az emberi szükségletek közötti kiegyenlítõdés amiben Steiner a társadalmi szervezet hármas tagozódása iránti törekvések értelmét látja 2 csak akkor lehetséges, ha a jövedelmek és az árak igazodnak a Steiner által a Közgazdasági Kurzusban 3 bemutatott õsértékhez. Ami minden gazdálkodás alapját képezi A jövõ társulásokon alapuló gazdasági rendszerének megértése minden tekintetben attól függ, megértjük-e annak az értékteremtésnek az elméletét, amelynek hiányában a jelenlegi gazdasági rendszer látszólag megoldhatatlan problémákkal küzd gondoljunk csak az egészségügy vagy a nyugdíjbiztosítás finanszírozásának gondjaira. A legelemibb gazdasági problémának, nevezetesen az ár- és jövedelemproblémának a megoldása ugyanis csak attól függ, megértjük-e, hogy a gazdasági érték és a jövedelem azonos módon keletkezik, és a munkamegosztásos gazdasági rendszerben ezek adják az árképzés zsinórmértékét. Minden gazdálkodás alapját a szükségletek képezik. A szükségletekkel a gazdasági javak állnak szemben. A gazdálkodás elõtti, önellátó stádiumban a javak iránti szükséglet keletkezése és a javak elõteremtése, e két természetes folyamat fedésben volt egymással. A (munkamegosztásos) gazdálkodás kezdetével elindul az értékteremtés is: a javak iránti szükségletek és a javak termelése már nem esik egybe, a kettõ elválik egymástól, és mind a szükséglet, mind pedig a termelés folyamata valamilyen értékkel ruházza fel a teljesítményt, azaz a munkavégzés materiális vagy immateriális eredményét. E két érték újbóli de most már egy magasabb fejlõdési szinten való fedésbe hozása, azaz a teljesítmény értéke és a szükségletek közötti kiegyenlítõdés megteremtése az a kulturális folyamat, amely a társulásokon alapuló gazdasági rendszerben az önellátó gazdálkodás természetes folyamatának helyébe lép. A szükségletek és a termelés által elindított gazdasági körforgás olyan értékek cseréjében áll, amelyek egymáshoz való viszonyát az ár tükrözi. Az ár mint kölcsönös értékmérõ ugyanakkor nem a javak vagy a munkaidõ-ráfordítás egymással való összehasonlítására szolgál, hanem a munka által módosított természeti javak formájában megjelenõ értékek és a szellem által módosított munka formájában megjelenõ értékek összehasonlítására. A természeti javakat és a munkaidõ-ráfordítást önmagukban, azaz a teremtõ munkával vagy a körforgásba hozott teljesítményekkel való összekapcsolásuk nélkül nem lehet a gazdasági értékük szempontjából összehasonlítani egymással, sõt a természeti javaknak és a munkaidõ-ráfordításnak önmagukban nincsen semmilyen gazdasági értékük, legfeljebb kalóriaértékük, azaz természettudományos értelemben vett értékük. Ugyanakkor minden munkát végzõben, aki egyben szükségletek hordozója is, felmerül az a kérdés, hogy menynyiben képes saját teljesítményének árából, azaz értékmérõjébõl mások teljesítményéhez hozzájutni és ezáltal saját szükségleteit kielégíteni. Rudolf Steiner gyökeresen más módszere Éppenséggel teljesen más módszert kell választanunk mondja Rudolf Steiner az 1922-es Közgazdasági Kurzusának 3 második elõadásában a mai közgazdaságtanról szólva, amelynek értékfogalma (még mindig) az árban merül ki. A Gazdasági és társadalmi viszonyok: a tudat tükre címû cikkemben 4 bemutattam az érték fogalmának Steiner féle megközelítését. Ez a módszer folytatja Steiner a gondolatmenetét csak a legelsõ órákban fog nehézséget okozni Önöknek; de látni fogják, hogy e módszerbõl kialakul az, ami egy valós közgazdaságtan alapját képezheti. Nos, Steiner módszertani fejtegetései nyilvánvalóan nemcsak kurzusának elsõ óráiban okoztak nehézséget, hanem még ma is nehézséget okoznak. Annak megértése a fontos, amit Steiner a fenti elõadásában 1. számú érték ( W1 ) és 2. számú érték ( W2 ) néven mutatott be: nevezetesen a természeti javakat módosító és így a W1-et megteremtõ munka, valamint a munkát módosító és így a W2-t megteremtõ szellem szerepének a megértése. W1 nem más, mint egy bizonyos lélekszámú népesség által a létszükségletének megfelelõ nagyságú termõterületen végzett fizikai munka eredménye, amit jómagam az írásaimban természetbõl nyert értéknek neveztem el. Más néven õsértéknek is hívják, hiszen ez a W1 annak a gazdasági értéknek a nagyságát adja meg, amely mint azt a következõkben látni fogjuk mindennemû árképzés alapját kell képezze. Az általam szervezési értéknek elnevezett W2 ugyanis akármekkora legyen is a természetbõl nyert érték terén elért megtakarítással egyenlõ, aminek eredményeképpen az adott lélekszámú népesség által végzett teljesítmények értékének összege állandó mindvégig W1-gyel egyenlõ marad. Az egy fõre jutó W1 monetáris megfelelõjét társadalmi kvótának neveztem. Tiszta W1 mellett a teljesítmények és a szükségletek fedik egymást, ami a W2 bekapcsolódása mellett is így marad, ha az egyes munkavégzõk 8 SzG 2008/4

11 ANTROPOZÓFIA teljesítményéért fizetett ár a munkavégzõ társadalmi kvótájának felel meg. Akárhogy is változtatja a munkamegosztás a teljesítmények összetételét és mennyiségét: ha a teljesítményt nyújtó személy a teljesítmény értékéért cserébe jövedelemként a társadalmi kvótát (az egy fõre jutó W1 monetáris leképezését) kapja, akkor minden egyes teljesítményt nyújtó személy a materiális és immateriális szükségleteinek megfelelõen részesülhet a többiek teljesítményeibõl e jövedelme segítségével, amely biztosítja szükségleteinek kielégítését. E jövedelemnek tehát semmi köze a minimálbérhez, a létminimumhoz vagy az alapjövedelemhez. Az alapjövedelem ( Grundeinkommen ) fogalma mögött az õsérték steineri megfogalmazásától teljesen eltérõ gondolatmenet húzódik meg; az alap ( Grund ) tag nem a természeti alapokhoz, a termõföldhöz való kapcsolódásra utal. A Grund szó másik, a római domínium ( földtulajdon, tulajdon ) fogalmának megfelelõ jelentése érvényesül inkább, amely beférkõzik a termõföldet megmûvelõ ember és a termõföld közé, így gondoskodva arról, hogy a termõföld mûvelõje ne csak materiális, tulajdonjogi szempontból, hanem mentálisan is gyökértelenné váljon. A domínium elvont fogalmának hatása alatt a munkavégzés gyümölcse ma már tõketulajdon, ebbõl fizetik a munkajövedelmet is. Egyesek pedig úgy képzelik, hogy a mai fogalmainknak megfelelõ tõke és munkajövedelem közötti, elõzõek szerinti visszás gazdaságihatalmi viszonyon túl lehet lépni egy tisztán statisztikai számításokkal meghatározandó olyan alapjövedelemmel, amely különbözõ hatással van az árképzésre attól függõen, hogy fedezve van-e anyagi teljesítménnyel, vagy egyfajta teljesítmény nélküli életjáradékhoz hasonlít. Rudolf Steiner ezzel szemben felismerte azt a minden gazdálkodás alapját képezõ zsinórmértéket, amely meghatározza a munka materiális és immateriális eredményének a jövedelemmel megegyezõ értékét. Ez a zsinórmérték az adott emberközösség által a számára szükséges nagyságú földterületen végzett munka eredménye, amely elosztva a közösség létszámával, megadja az egy fõre jutó, pénzben kifejezett társadalmi kvótát. Egyenlõség, szabadság, testvériség A W1 biztosítja az egyenlõség elvének érvényesülését. Ehhez nincs szükség egyenlõsdire, sõt a társulásokon alapuló gazdálkodás különbözõ találmányok, a termelés fejlõdése és az igények változása folytán nem is fajulhat egyenlõsdivé. Minden ember teljesítményének értéke a W1-re vezethetõ vissza. A W1-bõl vezethetõ le minden teljesítmény értéke és mindenki jövedelme. Steiner ugyanakkor azt mondja, hogy alapvetõen senki sem kereshet többet bármennyit dolgozik is, mint a földjáradéknak a népesség lélekszámával való elosztásából adódó hányados, ahol is a földjáradék a termõföld adott termelési hatékonyság mellett jelentkezõ hozama. A termelési hatékonyság a szellem mûködésének kezdetével, a munka szellem általi szervezésének köszönhetõen a W2-vel együtt jelenik meg. Általa kialakul a munkamegosztás, ugyanakkor ezzel együtt a szükségletek is elválnak a teljesítmény hozamától, de a W1 is csak általa válik gazdasági értelemben vett értékké. W2 mint a természeti erõforrásokon végzett fizikai munka szervezésében megnyilvánuló szellemi munka eredménye egyenlõ annak a fizikai munkának az eredményével, amelyre szükség lett volna, ha a szervezõ szellemi munka jóvoltából nem lett volna megtakarítható. A szellemi munkával tehát fizikai munka takarítható meg, de az az eredmény, amellyel e fizikai munka eredetileg járt volna, nem vész el, hiszen azt kitermeli ki kell hogy termelje a továbbra is a természeti erõforrásokon végzett, a szervezés (azaz W2) által segített munka. A szellemi élet tehát lehetõvé teszi, hogy a fizikai munka a természeti erõforrásoktól eltávolodva emancipálódjon, ugyanakkor a fenntartásához szükség van arra a többlethozamra, amelyet a megmaradó fizikai munka neki köszönhetõen a természeti erõforrásokból kiaknáz. A szellemi munkának kétféle típusa van: a szervezõ és a felmentett szellemi munka. Rudolf Steiner ebben az értelemben félig szabad és szabad szellemi életrõl beszélt. A W2 tehát szabadságot teremt. A közvetlenül a természeti erõforrásokon végzett munka terén a W2 segítségével elért megtakarítás ellenértéke olyan tõke, amely a közvetlenül a természeti erõforrásokon végzett munka alól felmentettek finanszírozását, így a kézmûvesipar és a gyáripar révén bõvülõ anyagi termelés, az államháztartás, az egészségügy és az oktatás, a nyugdíjrendszer stb. finanszírozását szolgálja. Amikor Rudolf Steiner a Szociális Jövõrõl szóló második elõadásában 1919-ben arról szól, hogy a tõkét abban a pillanatban kell megadóztatni, amikor bekerül a gazdasági vérkeringésbe, 5 akkor pontosan erre a folyamatra utal: az anyagi termelésben részt nem vevõk társadalmi kvótáinak (lásd fenn) formájában megjelenõ tõkét ugyanis az anyagi termelésben részt vevõ üzemek és vállalatok termelik ki; onnan kerül be a gazdasági körforgásba, ezért ott kell adó SzG 2008/4 9

12 ANTROPOZÓFIA formájában beszedni a közkiadások fedezetét nyújtó tõkerészt. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a közszférában dolgozók társadalmi kvótáit ott kell leágaztatni a gazdasági körforgásból. A Pénz jövõje címû írásomban ezt az összefüggést úgy adtam vissza, hogy az egyik évben bevételi számlát kell nyitni, amely a következõ évben kiadási számlává válik. A Steiner által posztulált adó teljesen logikus következtetés, ha megértjük az értékteremtés és tõkeképzés mibenlétét. A többletértékkel rendelkezõ vagy többletérték nélküli áruk és szolgáltatások árára kivetett (többletérték)adó elképzelésének semmi köze Steinerhez. (Legutolsó cikkemben perpetuum mobiléhez hasonlítottam ezt a rendszert, mivel az alapjövedelem értéktöbbletadóból [általános forgalmi adóból] való finanszírozásának ötlete olyan önmagába zárt rendszer képét vetíti elénk, amelyben a fogyasztók alapvetõen a jövedelmükbõl finanszírozzák saját maguk alapjövedelmét.) Az árat mint az árucsere eredményét mint azt már megállapítottuk úgy kell felfognunk, mint érték értékre való elcserélésének az eredményét. A gazdálkodás társulásos jellege gondoskodik a testvériességrõl, mivel az egyes emberek teljesítményének egymással való harmonizálására törekszik azáltal, hogy azok összesített árát a keresleten keresztül W1 körüli értéken tartja, és így az árak és W1 egy fõre esõ kvótája is meg fog egyezni egymással. Ha ugyanis az egyéni teljesítmény ára és az egy fõre jutó jövedelem egybeesik az egy fõre jutó W1-gyel, akkor elérjük azt, hogy az egyén teljesítményének értéke lényegében megfeleljen azon más javak értékének, amelyekre a teljesítményt nyújtó egyénnek a teljesítmény nyújtására fordított idõ alatt szüksége van (Hármas tagozódás és társadalmi bizalom [tõke és hitel]. In: A társadalmi szervezet hármas tagozódásáról összegyûjtött írások ). Most válik érthetõvé az, amire Rudolf Steiner már 1905-ben utalt a szociális alaptörvényben, nevezetesen, hogy a gazdasági õssejt létrejöttéhez a jövedelmet nem az árbevételbõl, a teljesítmény hozamából, hanem W1- bõl, az õsértékbõl kell fizetni. Ha a jövedelmet a teljesítmény hozamából fizetik, akkor a teljesítmény értéke egyoldalúan a kereslettõl, a jövedelem pedig egyoldalúan az ártól függ majd. Az egyéni teljesítmény árának és az egyéni jövedelemnek az egy fõre jutó W1-hez, illetve a társadalmi kvótához való hozzáigazításával ugyanakkor a társulás közös nevezõre hozza az egyén érdekét és az azon túlmutató közösségi szellemet. Mi a pénz? Az árak W1-gyel való, társulások általi harmonizálása ugyanakkor olyan pénzteremtést tesz szükségessé, amely párhuzamba hozza egymással a reálértéket és a névértéket, a pénzt a teljesítmények könyvelésének eszközévé teszi. Ez a pénz mennyiségének W1-gyel való egyenlõvé tétele útján érhetõ el. Mivel W1 a népesség lélekszámától függ, így elvonatkoztatottan nézve a pénzmennyiség is a népesség lélekszámához kötõdik. Minden elvégezhetõ munka forrása csakis a népesség lehet, és mindennek, amihez ez a munka kapcsolódhat, végsõ soron a termõföld a forrása, hiszen ez az, amire mindenkinek szüksége van (ld. a Közgazdasági Kurzus XIV. elõadását 3 ). Így a teljes pénzmennyiség fedezve van olyan teljesítményekkel (munkahozamokkal), amelyeknek közvetlen vagy közvetett módon a termõföld a forrása (Rudolf Steiner az ilyen pénzt vásárlópénznek nevezi). Rudolf Steiner a Közgazdasági Kurzus XIV. elõadásában ezzel a pénzmennyiséget is rögtön definiálta. Az általa adott meghatározás teljesen logikusan következik a W1-gyel kapcsolatos szemléletébõl, és figyelembe veszi a W2 által elõidézett gazdasági fejlõdést (mesterséges termelõeszközöket) is: Ezzel a pénzt visszavezettük azokra a felhasználható termelõeszközökre (egy meghatározott gazdasági térség termelõeszközeire), amelyeken fizikai munka folytatható. Az egyetlen egészséges fizetõeszköz a felhasználható termelõeszközök összessége, ahol is termelõeszközön természetesen elsõsorban és mindenekelõtt a termõföldet kell érteni teszi hozzá magyarázatképpen ugyanebben az elõadásban néhány bekezdéssel feljebb. A pénznek mint a teljesítmények könyvelésére szolgáló eszköznek a hátterérõl és így a pénzteremtés és az árképzés közötti összefüggésrõl az elõadás végén beszél: Ez (a W1 és az árak közötti összefüggés A. C.) mindig azonnal tudatosulni fog bennünk, ha bankjegyeinken kifejezésre jut ez a kapcsolódás a természethez. Hiszen a valóságban még mindig jelen van. Ezt sose feledjék! Ha Steiner azt mondja, hogy a pénzmennyiség a felhasználható termelõeszközök összességének felel meg, akkor a (megtakarított W1-ben mért) W2 értékével kapcsolatos fenti fejtegetésekbõl az következik, hogy a mesterséges termelõeszközök (beleértve a mezõgazdaságban használt technikai eszközöket is) értéke a közvetlen termõföldi munkavégzésben megtakarított és e mesterséges termelõeszközök elõállítására fordított munka értékének felel meg ( a termõföldi munkában jelentkezõ feleslegnek az ipar alrendszerébe kell 10 SzG 2008/4

13 ANTROPOZÓFIA átvándorolnia fogalmaz Steiner), aminek az a következménye, hogy a felhasználható termelõeszközök összessége W1-gyel egyenlõ. W1 és W2 viszonyáról W1-nek és W2-nek az árban megjelenõ viszonyát Rudolf Steiner a következõképpen jellemezte a Közgazdasági Kurzus XIII. elõadásában: 3 Azt, ami a nemzetgazdaság tisztán anyagi mûködésében munkaként, ill. a munkában rejlõ értékteremtõ erõként jelenik meg, és éppen hogy végtelenül nagy értékkel bír, nos azt valami más, õt támogató erõ ha nem is értékteleníti el, de mindenesetre számosságában egyre jobban csökkenti, és így mindaz, ami a természeti erõforrások mûvelését jelenti, valamint az, ami a szellem oldaláról történik, olyanfajta kölcsönhatásba lép egymással, amelyben nemzetgazdasági szempontból bizonyos értelemben kölcsönösen kompenzálja egymást. Ez azt jelenti, hogy a teljesítmények ára W2 növekedésével párhuzamosan nominálisan egyre inkább csökken. Az egyes társadalmi kvótákra egyben egyre több és egyre többféle anyagi teljesítmény jut. Az egyes társadalmi kvótákon belül egyre csökken a saját teljesítmény értékének részaránya, míg mások teljesítményei egyre nagyobb részarányt fognak kitenni a társadalmi kvóta értékében. Ezen kívül az anyagi termelésben részt vevõk közül egyre kevesebben fogják egyre több olyan ember társadalmi kvótáját kitermelni, aki az immateriális termelésben vesz részt, azaz szellemi tevékenységet folytat, vagy éppenséggel tisztán fogyasztónak minõsül (idõsek, gyermekek, betegek). W1 és W2 viszonyának fenti megértése alapján teljesen logikus az a jellemzés, amit a szociális alaptörvény egy közösség jólétérõl ad: [a közösség tagjai] saját szükségleteiket egyre kevésbé saját teljesítményükbõl, hanem helyette társaik teljesítményének hozamából elégítik ki. Ez az egyes társadalmi kvótáknak a saját teljesítmény értéke által képviselt részbõl és a mások teljesítményeinek értéke által képviselt részbõl való összetevõdésére utal. Az pedig, hogy minél kevésbé támasztanak igényt az egyes emberek arra, hogy saját teljesítményük hozama is sajátjuk legyen, azaz a személyesen elért hozam egyre nagyobb részét bocsátják munkatársaik rendelkezésére, azokra a társadalmi kvótákra utal, amelyeket az anyagi termelésben megmaradók a saját társadalmi kvótájukon felül mások számára kigazdálkodnak. E többletkvótákra a Közgazdasági Kurzus XII. elõadása azzal a megjegyzéssel utal, hogy a munkások jobban meg vannak fizetve, ha a vásárlópénzen (saját társadalmi kvótájukon) felül ajándék- vagy kölcsönpénzt is kapnak. A munka a természet által képviselt póluson rendelkezik a legnagyobb értékkel, míg a szellem által képviselt ellentétes póluson nulla az értéke; ezért minden, ami a szellemtõl jön ajándék. Ezért Steiner nem alaptalanul nevezte a W1-bõl a W2 jóvoltából a szellemi élet finanszírozására fordítható rész pénzben kifejezett ekvivalensét ajándékpénznek, mely kifejezés ugyanakkor az ajándékpénztõl függõkben (pl. orvosokban) megütközést keltett, mivel õk a W1 és a W2 megértése híján helytelenül az alamizsna képzetét társították hozzá. A W1 és a W2 megértése nélkül azonban jottányit sem fog változni mai tõkefogalmunk, és pont az egészségügyben fog megmutatkozni, mennyire nem lehetséges a létfenntartáshoz szükséges anyagiak megteremtésének elválasztása a munkától: az egészségügyi dolgozók jövedelme továbbra is mások betegségétõl fog függni, hiszen e nélkül nem lennének bevételeik. Ha nem tesszük az ár helyett az õsértéket a munka eredményének értékmérõjévé, akkor a tõke továbbra is a munka eredményének hozamából visszatartott többletérték lesz, a munkajövedelem pedig továbbra is a tõkébõl kerül majd kifizetésre. A létfenntartáshoz szükséges anyagiak megteremtésének a munkától való elválasztásáról beszélni anélkül, hogy átlátnánk, hogy csakis W1 és W2 megértése teszi lehetõvé a meglévõ szociális struktúra szabadsággá való átalakítását nos, ez pedig hazug dolog. Fordította: Benedicty Gergely Forrás: Der Europäer, 12. évf. 4. sz. (2008. febr.), o. Jegyzetek 1. Rudolf Steiner, GA 305 (Oxford, ) 2. Steiner a Hármas tagozódás és társadalmi bizalom (tõke és hitel) címû tanulmányában (ld. A társadalmi szervezet hármas tagozódásáról összegyûjtött írások Verlag Freies Leben kiadó, Stuttgart, o.) a következõket írja: A társadalmi szervezet hármas tagozódása iránti törekvések értelme az emberi teljesítmények értéke és az emberi szükségletek közötti kiegyenlítõdés elérése. 3. Rudolf Steiner, GA Der Europäer, 11. évf. 6. sz. (2007. április), ill. Szabad Gondolat, 10. évf. 3. sz. (2007. szeptember) 5. Rudolf Steiner, GA 332a ( ) 6. Rudolf Steiner, GA 24, 265. o. SzG 2008/4 11

14 ANTROPOZÓFIA Frisch Mihály AMIKOR VALAMIT MEGTUDHATUNK A SZÁMÍTÓGÉP LÉNYÉRÕL (Kiegészítõ gondolatok Györffy Gábor könyvismertetõjéhez) Edwin Black Az IBM és a holokauszt címû könyvnek meg kellett volna rengetnie a világot. A szerzõ és népes munkacsapatának majd hároméves kutatása, a 20 ezer oldalas dokumentumanyag áttanulmányozása alapján egyértelmûen feltárta és bizonyította az amerikai IBM cég és a hitleri Németország, illetve a cégvezetõ és Hitler szoros kapcsolatát. A könyv végén az olvasó maga is megállapíthatja egyetértésben a szerzõvel, hogy az IBM, illetve a Hollerith-féle lyukkártyafeldolgozó-rendszer nélkül nem lehetett volna a népirtás ilyen mértékû, nem lett volna lehetséges a zsidó származású emberek ilyen egyértelmû azonosítása, és nem utolsósorban nem lehetett volna az emberek elhurcolását a kor lehetõségeit messze meghaladó módon logisztikailag ilyen tökéletesen megszervezni. Nagyon szomorú, hogy Edwin Black a világ sok-sok nyelvére lefordított könyvének egész csekély kivételtõl eltekintve nem volt semmi olyan visszhangja, amely kutatókat további munkára ösztönzte volna, vagy hogy az olvasók esetleg az eddig fel nem tett kérdéseket feltették volna a világnak, a világ vezetõ hatalmainak. Ezt tudva még nehezebb ennek a történetnek, ennek a jelenségnek egy mélyebb szintjérõl beszélni, amellyel Paul Emberson a svájci Antro-Tech intézet vezetõje foglalkozik. Õ elõadásaiban és könyvében (Paul Emberson: Gondishapurtól a Szilícium-völgyig a könyv angol nyelvû bõvített kiadása várhatóan ez év végén jelenik meg, és reményeink szerint II. félévében magyar nyelven is olvasható lesz) arról beszél, arról ír, hogy a mai számítógépek kialakulásában milyen kulcsszerepet játszott az elõször a népszámlálásban használt Hollerithféle automatikus lyukkártyafeldolgozó-rendszer. Az elõadásokból és a könyvbõl kiderül, hogy milyen fontos minden ilyen, az emberiség történelmében sorsfordulatot hozó találmány születés- és háttértörténetét feltárni, és a feltaláló élettörténetén keresztül az esemény mozgatóerõit megismerni. Emberson mélyreható kutatásokat végzett a Hollerith-féle adatfeldolgozó-rendszerrel összefüggésben is, és a feltárt történetek, személyiségek jelleme alapján betekintést nyerhetünk a számítógép valódi mûködésébe, és elgondolkozhatunk azon is, hogy vajon milyen célokat is szolgálhat az átfogó adatgyûjtési, adatfeldolgozásirendszer (melynek lelke a számítógép), amely ma már óriási mértékben továbbfejlõdött. A cikk keretei nem engedik, hogy errõl részletesen írjak, inkább csak ízelítõként közlök néhány gondolatot Paul Embersontól, a népszámlálás és az IBM története kapcsán. A XIX. század végének világhangulatát kell elõször is megértenünk. Az új nemzeteknél, így különösen Amerikában egyre erõsödik az a gondolat, hogy minél többen vagyunk, annál erõsebb a nemzet, annál nagyobb hatalommal bírunk. A New York Times írja 1890-ben, hogy hazánk, Amerika mérhetetlen gazdagságát az adja, hogy sokan vagyunk, a többi nemzet gyenge, mert kevesen vannak. Mindez a Mihályi-kor hajnalán történik, amikor azt kellett volna mondani, hogy mindegy, milyen színnel, milyen fajba és hol születtem, a fontos, hogy egy szellemi Én vagyok. De itt beléptek az ellenhatalmak. Ahrimani lények közremûködésével ebben az idõben a nacio-nalizmus erõsödött meg. Ahriman az, aki a vérvonal mentén dolgozik, elhiteti az emberekkel, hogy a nemzet, a család és a vér a legfontosabb. Amerikában ez egészen különös erõvel hatott. Hihetetlen lelkesedés született a nép, a nemzet iránt, és ebben kiemelt fontossággal bírt a lakosság száma, összetétele. A népszámlálás intézménye ennek az egész gondolatnak egyféle hajtóerejévé vált. Hatalmas gondot jelentett azonban, hogy a kezdetben tízévenkénti népszámlálás adatait majdnem hét évig dolgozták fel, így mire készen lettek, az adatok szinte elavultak. Hollerith-féle lyukkártyafeldolgozó-rendszer 12 SzG 2008/4

15 ANTROPOZÓFIA A korszellemmel ellentétes ahrimáni impulzus sokan vagyunk, akkor erõsek is vagyunk azonban hatalmas erõket mozdított meg a megoldás érdekében. Végül is a kérdést Herman Hollerith, egy Németországból kivándorolt család gyermeke oldja meg, aki 1886-ban egy olyan statisztikai adatok számlálására és feldolgozására szolgáló adatfeldolgozó gépet fejleszt ki, amely az addigi kézi feldolgozást forradalmasítja. Már az 1890-es népszámláláskor is 43 Hollerith-gép az elõzõ népszámlálás 50 millió fõjével szembeni 62 millió ember adatát négy év alatt fel tudta dolgozni. Ha megnézzük a Hollerith cég történetét, akkor láthatóvá válik az az impulzus, amely a számítógép további fejlõdését megalapozó adatfeldolgozó gép igényét elõhívta. A Hollerith cég rendkívül sikeresen indult, de azután Hollerith csaló módon egy nem mûködõ számológépmodellt dobott piacra, amelybõl súlyos problémái támadtak a hatóságokkal. Ezután találkozik egy bûnözõvel, egy illegális fegyverkereskedõvel, aki megvásárolja a céget. (Ehhez a bûnözõ jelzõhöz azért tudnunk kell, hogy Amerika hõskorában más erkölcsi értékrend uralkodott, mint Európában. Itt ha valaki sikeres vállalkozó volt, akkor ha bûnözõ is volt, hõsként tekintettek rá.) Az új tulajdonost aki megtartotta vezetõként Hollerithet egy nap felkereste Thomas Watson, aki az akkor mûködõ legbrutálisabb cápa céget vezette. Az ilyen cégek fenyegetéssel, akár fizikai erõszakkal is elérték, hogy a konkurens cégek megszûnjenek vagy beléjük olvadjanak. Így történt ebben az esetben is, Watson fenyegetéssel eléri, hogy övé legyen a Hollerith-gépeket gyártó cég, és összeolvasztással megalakítja új cégét, amelyet késõbb IBM-nek neveznek el. Edwin Black érdeme, hogy feltárta Thomas Watson és a hitleri Németország kapcsolatát. Thomas Watson akinél a szinte minden amerikaiban megtalálható erõs nacionalizmust egyféle fajgyûlölet is színesítette hamar megtalálja az üzleti, sõt a személyes kapcsolatot is Hitlerrel. Ez addig megy, hogy az 1930-as évek elején Amerikában a Hitlertõl ajándékba kapott horogkereszttel sétálgat az utcákon, késõbb azonban ezt a kapcsolatot már gondosan eltitkolja. Az általa megalapított, látszólag független német Dehomag cég összes részvényeit Watson birtokolta, és az õ közvetett irányításával szervezte meg az a cég és általa az IBM a német, a lengyel, a román zsidók összeírását és a haláltáborba való szállításának megszervezését, optimalizálását. Watson a háború alatt kettõs életet élt. Miközben Hitler mondhatni egyik legközelebbi munkatársa volt, és titokban sokszor meglátogatta õt, egyidejûleg az amerikai elnök tanácsadója is. Érdekes és korunkra jellemzõ, hogy Watsont (akit az igazgatói poszton késõbb fia, az ifjabb Thomas Watson követett) még ma is, e történet napfényre kerülése után is hõsként tisztelik Amerikában. A történetbõl fel kell ismernünk, hogy ezzel a technikával és a technikát a világban elterjesztõ személyekkel olyan valami jött a világba, amely nem ismeri a morált. A számítógép fejlõdésének további története (összefüggése az atom-, illetve hidrogénbomba felfedezésével) mind-mind ezt a kijelentést támasztják alá. Ha ilyen módon tanulmányozzuk a számítógép egész történetét Gondhishapurtól napjainkig, és a jövõ tendenciáit is feltárjuk, akkor tényszerû képként megismerhetjük a számítógép igaz valóságát és a benne mûködõ erõket. A nagy kérdés, hogy mikor érti meg az emberiség de fogalmazzunk mértéktartóbban: néhányan közülük, hogy Edwin Black kutatásai, vagy Paul Emberson munkássága, történetei, de mondhatnám Steiner egész életmûve nem elsõsorban a múltra vonatkozik, az akkori történéseket magyarázza, bizonyítja, hanem egy impulzust ad mindenki számára, hogy megismerhessék és saját maguk továbbgondolják a számítógép, a technika igazi lényét, az egész emberiség fejlõdésének választható útjait. De ahhoz, hogy az utak közül választani tudjunk, fel kell ébrednünk. Persze ha tovább alszunk, az is egyféle választás lesz Hollerith féle lyukkártya SzG 2008/4 13

16 ANTROPOZÓFIA Gyõrffy Gábor MINDENT MEGOLDANI Edwin Black: Az IBM és a Holokauszt címû könyvének ismertetése Már évtizedek óta jelennek meg a könyvek a legkitûnõbb szerzõk tollából, akik mind kénytelenek voltak bevallani: csak azt nem értik, miként volt lehetséges a holokauszt. Nemcsak az a kérdés, hogy miért történt, 1 hanem az is: hogyan történhetett? Hogyan találták meg a nácik az áldozatokat? Ha úgy, hogy listájuk volt róluk, hogyan készültek ezek a listák? teszi fel a kérdést Edwin Black Az IBM és a Holokauszt címû könyve 2 utolsó bekezdéseiben. Nem tudták erre a választ a túlélõk, sem a felszabadító hadtestek katonái, sem a bírák, szerinte a beszédeket tartó politikusok és a könyvek írói sem. Nem csoda. Magukat a kérdéseket is alig tette fel valaki koppan könyvének utolsó mondata. Õ feltette. Miként született meg benne ez a kérdés? Válaszoljon a szerzõ maga: Nos, ban, a washingtoni Holokauszt Múzeumban kezdett derengeni elõttem, hogy milyen szerepe lehetett az IBM-nek. Ott ugyanis rögtön az elsõ kiállítási tárgy egy IBM Hollerith D-11-es kártyaosztó gép volt, rajta a céget azonosító névtábla. Ezt azóta helyettesítették egy kisebb IBM-géppel, mivel annyi látogató csoportosult elõtte, hogy forgalmi dugót okoztak a kiállítási térben. Magának a tárgynak a kísérõszövegébõl csupán annyi derült ki, hogy az IBM szervezte meg az 1933-as népszámlálást, amelynek során a nácik a zsidókat azonosították. Így fordulhatott elõ. hogy már 15 millió látogató köztük nem egy neves holokausztszakértõ fordult meg a kiállításon és tekintette meg a gépet is, mire valaki végre elgondolkozott azon, hogy ez mit is jelent. 3 Jó egy órát töltött a gép elõtt, aztán megígérte apjának és anyjának, akik vele voltak, hogy errõl még többet is ki fog deríteni. Szülei Lengyelországban születtek. Apja a fagyott hó alól ásta ki és gyógyította meg feleségét, miután õt egy Treblinkába tartó marhavagonból való szökési kísérlete során meglõtték és egy sekély tömegsírba hantolták. A kérdésre, hogy honnan tudtak a nácik létezésükrõl, zsidó mivoltukról, a szülõk nem tudtak válaszolni, csak szégyenlõs zavart éreztek. Évekig kísértette a kérdés, hogy a cég, amely mindig is a megoldások cégeként hirdette magát, és ma sem várja ölbe tett kézzel a megrendeléseket, hanem ajánlatokat tesz és megoldásokat kínál: vajon milyen megoldásokat kínált az évi népszámlálásra és azt követõen a náci Németországnak? A kutatás elindul Végül 1998-ban hozzálátott a válasz módszeres kereséséhez. Kutatók, fordítók és technikai munkatársak egész csapatát szervezte meg saját költségére. A segítõk nagy része önkéntes volt. A megjelenésig teljes titoktartást vállaltak. A csapat mintegy ötven levéltárból, egyetemi kézirattárból és múzeumból közel 20 ezer oldal terjedelmû dokumentumot szedett össze közte több ezer korábban titkosnak minõsített dokumentumot. A témák és idõszakok szerint rendszerezett anyagot a szerzõ pincéjében tárolták, az önkéntes segítõk ott kerülgették a dokumentumtornyokat: Az említett 20 ezer dokumentum közül egy sem tartalmazta a végsõ választ a kérdéseimre; csak együtt tartalmazták. 4 A szerzõ kutatói kitartását jól mutatja az alábbi beszámoló a 2000 októberéig tartó kutatásban: A kulcsfontosságú információkra olykor csupán akkor bukkantunk rá, amikor egy-egy forrást három-négy fázison át követtünk visszafelé. Ilyen eset volt, amikor például Jacob Presser ismert könyvének angol fordítását, a Destruction of Dutch Jewst (A holland zsidók elpusztítását) átolvasva egyetlen utalást IBM 032 az elso lyukasztó írógép, SzG 2008/4

17 ANTROPOZÓFIA sem találtam a témára. Megkértem hát a hollandiai segítõimet, hogy nézzék át az eredeti, holland nyelvû változatot, de õk is csak egyetlen, lábjegyzet nélküli utalásra bukkantak a lyukkártyarendszerrõl. Csupán amikor szert tettünk Presser eredeti kéziratára, akkor találtuk meg azt a széljegyzetet, amelyik utal egy bizonyos holland levéltári anyagra; ezt megkeresvén már egész sor értékes információra bukkantunk Hollandiáról. Amikor a román népszámlálással foglalkoztam, le kellett fordíttatnom egy német statisztikus húszoldalas viszszaemlékezését, hogy megtaláljam benne azt az egyetlen mondatot, amelybõl kiderült: Romániában is használták a lyukkártyarendszert. Ezt késõbb megerõsítette az IBM egyik levele, amelyben elrendelték bizonyos gépek átszállítását a háború sújtotta Lengyelországból Romániába az ottani népszámlálás elvégzésére. 5 Az IBM vállalati dokumentációjában számos esetben virágnyelven fogalmazott, dátum és aláírás nélküli írások vonatkoztak a Németországi együttmûködésre, és több helyütt utalás, hogy a lépésekrõl szóban történt megállapodás. Ezzel együtt a szerzõ az eddigi feltárás legnagyobb akadályát nem a dokumentumok homályosságában látta, hanem abban, hogy a feltáráshoz nem csupán a holokauszt háború elõtti és alatti történetével kellett tisztában lenni, hanem az ipari forradalom utáni mûszaki Az évi Poroszországi népszámlálás 1869 és 1871 között Németország felszabadította a zsidókat számos (de nem mindegyik) kereskedelmi, polgári és politikai korlátozás alól, és õk éltek is az alkalommal, hogy másokkal egyenlõk lehessenek. Családnevüket németesítették, vallásgyakorlatukat a reformjudaizmus szellemében lazábban folytatták, gyakorta házasodtak össze keresztényekkel, és gyermekeiket immár kereszténynek nevelték. [ ] Míg 1871-ben, tehát az emancipáció idején mintegy 550 ezer zsidó élt Németországban, 1930-ra kb. 60 ezerrel csökkent a számuk a kereszténység felvétele vagy vegyes házasság révén. Sõt azoknak sem volt erõs zsidóságtudatuk, akik még valamely zsidó közösség tagjai maradtak. [ ] A legtöbb német zsidó 101 százalékos németnek tartotta magát. A Harmadik Birodalom ideológiája azonban mást mondott. Nem az a zsidó, aki a vallását gyakorolja, hanem akinek zsidó õsei voltak. Õket mind meg kell keresni, ujjal kell rájuk mutatni, azután meg kell ölni õket. [Ezért] Úgy tûnt, hogy a zsidók azonosítása Németországban technikailag igen nehezen kivitelezhetõ feladat lesz, évekig kell majd küszködni az adatok felvételével és osztályozásával. [ ] Az azonosítási program már a Harmadik Birodalom elsõ heteiben, április 12-én elkezdõdött, amikor Hitler népszámlálást rendelt el. Friedrich Burgdörfer, a Birodalmi Statisztikai Hivatal igazgatója nyilvánosan köszönetét fejezte ki azért, hogy nemzeti felemelkedésünk kormánya elrendelte a népszámlálást. Burgdörfer meggyõzõdéses fasiszta volt, szépen haladt felfelé a ranglétrán a Náci Párt Politikai osztályában is, és egyik vezéralakja lett a Német Fajtisztasági Társaságnak. Örömét az magyarázza, hogy tudta, Németországot csakis akkor lehet megtisztítani a zsidóktól, ha elõbb azonosítják õket, akármilyen sokáig tartson is ez. A nácik igen gyorsan akartak sok mindent megtudni a saját társadalmukról, így persze azt is, ki benne a zsidó. Németországban régi hagyomány volt, hogy a népszámlálás során rákérdeztek az illetõ vallására nem volt ebben semmi rossz szándék. Az elsõ világháború utáni nagy népvándorlások során pedig számos zsidó érkezett Németországba, elsõsorban Lengyelországból, azt viszont senki sem tudta pontosan, hányan érkeztek, hol telepedtek le, és milyen munkát végeznek. Nem tudta senki a nevüket sem. A nácik nagyon jól tudták, hogy korábban minden népszámlálás 3 5 évig tartott, s mire ez megvolt, az adatok szinte már teljesen elavultak. Kívánatos lett volna, hogy legalább a 41 milliós lakosú, azaz Németország összlakosságának jó 60 százalékát kitevõ Poroszországról pontos adatokat szerezzenek. Milyen pontosan lehet ezt véghezvinni? A náci vezetõk szerettek volna négy hónapon belül megbízható adatokkal rendelkezni, ám az reménytelen volt, hogy ezt a feladatot a porosz kormány önerejébõl ennyi idõ alatt megoldja. Képes volt rá azonban a Dehomag. A társaság elõállt azzal az ajánlattal, hogy szerzõdéses alapon elvállalja a feladat teljesítését. SzG 2008/4 15

18 ANTROPOZÓFIA Megszámlálják a lakosságot, majd minden egyes polgárt kategóriákba sorolnak. Ehhez elõbb kiképzik, sõt képzés közben el is látják a cég területén azt a pár száz embert, akiket a feladat elvégzésére be is kell tanítani. A kormánynak csupán az adatfelvételrõl kell gondoskodnia, a feldolgozást a Dehomag vállalja. A szerzõdést a cég kormánymegbízásokra szakosodott ügyvédje, Karl Koch bonyolította le. Kochnak jó párt- és kormánykapcsolatai voltak. Watsonnak (az IBM vezérigazgatójának Gy. G.) hála, nemrégiben eljutott az IBM New York-i központjába, ahol nemcsak a cég technikai lehetõségeirõl tájékozódott, hanem hasznos tippeket kapott arra nézvést is, miként lehet egy kormánytól a legelõnyösebb szerzõdést kicsikarni május végén Koch örömmel jelentette Watsonnak, hogy sikerült 1,35 millió német márkáért szerzõdést kötnie a poroszországi népszámlálásra. Ez a vállalkozás lesz a próbája a Dehomag és a Harmadik Birodalom kapcsolatának. Most aztán megmutathatjuk, mit tudunk írta Watsonnak Koch. Koch szükségesnek tartotta kitérni arra is, mi mindent köszönhet újdonsült tapasztalatainak Amerikában. Az Önöknél a nemrégiben megszerzett tudásommal felvértezve írta Watsonnak és megerõsítve az ott szerzett kedvezõ benyomások által, képes voltam mindvégig állni a sarat a hosszadalmas tárgyalásokon, s azokat végül sikerrel lezárni. Watson Kochnak írt köszönõlevelében reményét fejezte ki, hogy remélem, jövõre ellátogathatok Önökhöz. A népszámlálás megszervezése óriási feladat volt. A Dehomag mintegy 900 ideiglenes munkatársat fogadott fel, akiket fõként a radikális fasizmusáról híres Német Munkafront irányította berlini munkaerõ-közvetítõ iroda bocsátott rendelkezésre. A Dehomag szinte hazafias kötelességet teljesített, amikor éppen ezzel az irodával mûködött együtt, mivel Hitler egyik fõ ígérete népének az volt, hogy felszámolja a munkanélküliséget. A Dehomag pedig napi négy órában kéthetenként embert képzett ki kurzusain az adatfeldolgozó munkára. Kezdett kialakulni a statisztika rohamosztaga. A képzéshez a berlini munkaközvetítõ iroda tágas, jól megvilágított termeket biztosított. Ha az ember megállt egy ilyen terem végében, hátakat látott és többnyire illedelmes kontyokat, mivel a feldolgozó munkára nagyrészt nõket delegáltak. Õk gubbasztottak a fapadokban, és még csak nem is mind láttak jól a terem oszlopaitól, de azért lelkiismeretesen körmölgettek a jókora mintakérdõívekre. Megtanulták, hogyan kell ezekrõl kiemelni a fontos személyi adatokat. A hely katonás jellegét fokozta a számos dohányozni tilos! felirat a falon. Elöl, a tábla elõtt fehér köpenyes oktató magyarázta türelmesen, miként is kell az adatokat a kérdõívekrõl a gépekbe bevinni június 16-án útnak indult a mintegy félmillió kérdezõbiztos akiket azzal a felhívással toboroztak össze, hogy e munkára hazafiasa érzelmû embereket keresnek, hogy házról házra járva begyûjtse a szükséges információt. A népszámlálók hadseregébe ideiglenesen SA- és SS-tagokat is besoroztak. Akadtak azonban olyan helységek is, ahol nem lobogott eléggé a hazafias tûz, ezért egyeseket kényszerítettek a feladat ellátására. Az adatfelvétel során külön rákérdeztek a polgárok vallására és a vegyes házasságokra is. A lyukkártyákon annyi adatot lehetett tárolni, amennyit a lyukak és oszlopok száma lehetõvé tett. Számos adatot úgy lehetett kinyerni, ha azonosítják bizonyos lyukak együttes elõfordulását. Emiatt a Dehomag úgy döntött, hogy az addig alkalmazott 45 oszlopos kártyáról áttér a 60 oszloposra. Ezen, mivel a lyukakat tíz sorban lehetett beütni, összesen 600 lyuk tárolására volt lehetõség. Minden egyes oszlopban más-más személyes jellemvonásra utaló adatot lehetett rögzíteni, s ezeknek a kombinációi több ezer demográfiai változatot jelölhettek. A Dehomag szakemberei még így is aggódtak, vajon elegendõ lesz-e a hatvan oszlop mindazon adatok tárolására, melyekre a Harmadik Birodalom kíváncsi. A Dehomag egyik belsõ kiadványában meg is jelent az az állítás, hogy akár a 80 oszlopos formátumra is rátérhetnek, ha ez politikailag indokolt. A Harmadik Birodalom pedig nemsokára elkezdte annak az eldöntését, ki árja, ki zsidó Németországban. A népességstatisztika pedig átlépett egy határt: az arctalan tömeg tudományából az egyes emberek azonosításának az eszközévé vált. 16 SzG 2008/4

19 ANTROPOZÓFIA szeptember közepétõl 6 ezer barna papírdoboz érkezett minden feltûnés nélkül a berlini népszámlálási központba az Alexanderplatzon. Tollal és ceruzával kitöltött kérdõívek voltak mindben, de gépi feldolgozásra vártak. Amikor a felügyelõk kiürítették a dobozok értékes tartalmát a Porosz Statisztikai Hivatalban, minden egyes kérdõívet, háztartásonként egyet, kézjegyével látott el egy tisztviselõ, aztán ezeket kupacokba szedve egy emelettel lejjebb vitték abba a tágas csarnokba, melyet a Dehomag a feldolgozás céljára kibérelt. A kupacolt kérdõíveket cipelõ kézbesítõk egy zárt lépcsõház jobb oldalán jutottak le a Statisztikai Hivatalból a Dehomaghoz. Lefelé haladva egyre jobban hallhatták a kattogást. Az alsóbb szintre érve balra fordultak, majd áthaladtak egy lengõajtón, be a hatalmas, magas mennyezetû, hangárszerû helyiségbe, amely csak úgy zengett a Hollerith-gépek mûködésétõl. Mintegy 450-en dolgoztak a lyukak bevitelén, egy-egy asztal mögött, amelyen kialakították a jókora kérdõívek méretének pontosan megfelelõ dossziétartókat. Amikor a kézbesítõ még egyszer balra, majd jobbra fordult, eljutott egy falhoz ablakokkal, amelynél keskeny asztalok álltak. Ide kellett letenni a kérdõíveket, már itt elkezdõdött a szortírozás; ezután a különbözõ kategóriákba sorolt íveket a munkaterületen elhelyezett irányítóasztalokhoz vitték, itt tovább osztályozták, s így került a munkaasztalokhoz, melyeken egy-egy félig szétszedett írógépre emlékeztetõ eszköz állt; ezekkel vitték be az adatokat. A gyorsított adatbevitel két, esetenként három mûszakban folyt. Egy-egy mûszak dolgozói hét és fél órát dolgoztak, összesen 60 perc szünettel, mely alatt magukhoz vették a Dehomag biztosította élelmet is. A Dehomag emberei a 41 millió porosz lakos adatait óránként 150 kártyára tudták felvinni. A Dehomag napi 450 ezer kártya legyártását írta elõ, hogy a négy hónapos határidõt tartani tudja, belekalkulálva a pihenõnapokat és az esetleges kimaradásokat is. Aki álmos volt, bármikor kaphatott kávét. Tornatanár oktatta ki a dolgozókat lazító gyakorlatokra. A társaság alkalmazottai azt beszélték, hogy ha a 41 millió kártyát egymás hegyébe raknák, két és félszer akkorára tornyosulnának, mint Németország legmagasabb csúcsa, a 2963 méteres Zugspitze. A Dehomag ráadásul idõben akart a csúcsra jutni. Amikor a cég egyik alkalmazottja kezébe vette a munkacsarnok tervrajzát, az minden bizonnyal egy lyukkártyára emlékeztette, hiszen az asztalok olyasféle sorokban és oszlopokban voltak elhelyezve, akár egy kártyán a lyukak, csak éppen három dimenzióban. A társaság egyik, kissé szürrealista plakátja éppen ezt örökítette meg, amint a dolgozók hangyaként nyüzsögnek egy hatalmas lyukkártyán. Amikor egy-egy kártyába beütötték a lyukakat, azoknak oszlopai mindenféle személyes információt rögzítettek egy-egy emberrõl: lakóhelyét, annak körzetét, az illetõ nemét, korát, vallását, anyanyelvét, gyermekei számát, jelenlegi foglalkozását, esetleges másodállását. Minden feldolgozó hivatalnok elé ki volt függesztve a nagybetûs felirat: FIGYELEM! Munkájukat egyszerû instrukciók szerint kellett végezniük. A 22-es oszlopba, a valláséba például 1-est kellett ütni a protestánsoknál, kettest a katolikusoknál, hármast a zsidóknál. A 23-as és a 24-es oszlop a nemzetiségre utalt, itt például a 10-es lyuk jelentette a lengyel anyanyelvû személyt. A kilyukasztott kártyákat a csarnok egyik részébe vitték, ahol hosszúkás Hollerith- számítógépekbe kerültek, s ezeken óránként 24 ezres sebességgel áthaladtak. A rendszer önmaga mûködését is regisztrálta, így a Dehomag bármikor pontosan értesülhetett arról, hogy hol is tart a munkával. Az így megszámlált kártyák a korrektúrarészleghez kerültek. Minden hibát kerülni kellett, ugyanakkor fontos volt a munka sebessége is, ezért a korrigálást is gépek végezték, s óránként 15 ezer kártyát hagytak jóvá. Ahol a számlálás során zsidóra bukkantak, egy speciális zsidószámláló kártyán följegyezték a születési helyet is. Ezeket a kártyákat a továbbiakban külön kezelték. Ezután következett az osztályozás és újraosztályozás igen kényes mûvelete, melynek során a 25 különbözõ kategóriába sorolt adatokkal harmincöt mûveletet végeztek el. A kérdõívekrõl nyert információt összevetették a már meglévõ telekkönyvi, lakossági, egyházközségi SzG 2008/4 17

20 ANTROPOZÓFIA adatokkal, hogy így páratlan adatbankot hozhassanak létre. Ennek segítségével pillanatok alatt meg lehetett tudni például, hogy egy adott város valamelyik részén hány adott foglalkozású zsidó él. A Birodalmi Statisztikai Hivatal nemsokára a következõket jelentette: A berlini zsidók legnagyobb számban Wilmersdorf kerületben élnek, ahol a kb vallásos zsidó a lakosság 13,54%-át teszi ki. Kiderült például az is, hogy a mintegy 1200 szõrmés zsidó a szõrmekereskedelem 5,28%-át tartja kezében, s ezeknek csaknem háromnegyede nem Németországban született. A jelentés azt a becslést is tartalmazta, hogy a zsidóüldözés miatti elvándorlás eredményeképpen 1936 közepére várhatóan nem marad 425 ezernél több zsidó a Német Birodalomban. A Dehomag által nyert értékes információkat most már az áltudomány és az államilag jóváhagyott fajgyûlölet szolgálatába lehetett állítani. A statisztikai fogalmak háttérbe szorultak az olyan antiszemita kulcsszavak mögött, mint a faji politika és fajvédelem. Ha ezentúl hoznak a zsidókat a tudományos és értelmiségi életbõl, a közigazgatásból és a kereskedelembõl kizáró intézkedéseket, ezeket immár könnyebb lesz foganatosítani, hiszen név szerint lehet tudni, kire vonatkoznak. A 22. oszlop 3. sorában azonosított zsidók, illetve a 26. és 27. oszlop 10. sorában azonosított lengyelül tudók összevetésével pedig a Birodalom azokra is azonnal rá tudott mutatni, akiken a javak elkobzását, a letartóztatást, a bebörtönzést, végül a kikergetést kezdeni akarta: elsõ célpontként ugyanis a fõként Lengyelországból bevándorolt Ostjudékat, azaz keleti zsidókat nevezték meg. Friedrich Zahn, az ASA (Allgemeines Statistisches Archiv folyóírat Gy. G.) kiadója így adott hangot az új fejlemények fölötti örömének: A statisztika segítségével a kormány immár térképet kapott a kezébe, melyet követve eljuthat a tudástól a tettekig. 7 fejlõdéssel, általában a technikatörténettel, valamint nem utolsósorban a ma már õskorinak tûnõ lyukkártyarendszer mibenlétével is, továbbá a Harmadik Birodalom gazdaságával, a multinacionális cégek és a pénzügyi összefonódások természetével is. 6 A szerzõt ebben egyrészrõl az segítette, hogy korábban már könyvet írt a Harmadik Birodalom gazdaságáról és a nemzetközi kereskedelem transzfer megállapodásairól, valamint évekig készített tényfeltáró riportokat nagyvállalatok viselkedésérõl, köztük a számítógépes üzlet világából is. Másrészrõl, a holokauszttörténészek elsõ nemzedékétõl eltérõen õ ismerte a számítógépek lehetõségeit, mivel sokáig maga is a komputerkorszak bûvöletében élt. A Harmadik Birodalom és az IBM németországi leányvállalata, a Dehomag közötti kapcsolat alakulásának megértése érdekében kiindulási pontul szolgálhat a Hitler hatalomra jutását csupán rövid hónapokkal követõ évi poroszországi népszámlálás folyamatának a leírása, amelyet a fenti keretben idézünk. Ahogy olvasható, a népszámlálás adatainak gépi feldolgozására maga az IBM németországi leányvállalata, a Dehomag tett részletes ajánlatot, amely kiterjedt az egyes személyek kategóriákba sorolására is. Elsõsorban maga az ajánlattétellel kinyilvánított megvalósítási szándék és csak másodsorban a cég megvalósítási képessége tette azt lehetõvé, hogy a kormány immár térképet kapott a kezébe, melyet követve eljuthat a tudástól a tettekig. A keretbe foglalt részlet a szerzõ anyagkezelését is híven tükrözi. Lényeges mozdulatokra rámutató tények és adatok sorakoznak, amelyek nemegyszer hûvös tárgyilagosságukban hordozzák a hihetetlent. Ugyanakkor a szerzõ a résztvevõk emlékiratai, emlékeztetõk és feljegyzések alapján életre kelt jeleneteket, beszélgetéseket, helyzeteket így oltja kutatói erõfeszítéseit az író saját objektív fantáziájába. Ezek a részletek irodalmi szempontból nem értékesek, mégis mutatják a törekvést a történések olvasói lélekmozdulatot lehetõvé tévõ mûvészi megformálására. A szerzõ szóhasználatában nemritkán sugalmaz vagy megelõlegez olyan megállapításokat, amelyeket csak késõbb támaszt alá. Ilyen például a keretben idézett részletben a kezdett kialakulni a statisztika rohamosztaga vagy a népszámlálók hadserege szókép is. A szerzõ leírásait gyakran talán túlságosan is átszínezi a történésekhez való személyes sorsbeli és fõleg érzelmi viszonyulása. Ilyenkor az olvasónak az az érzése támad, hogy a kutató mellé belép a családtag, aki megállapításainak megfogalmazásakor nem tudja vagy nem is akarja függetleníteni magát attól a ténytõl, hogy apja és édesanyja is részese volt a holokauszt borzalmainak. Ez az átszínezés egyben egy eddig kimondatlan kérdéshez vezethet: vajon miért nem ébredt 18 SzG 2008/4