A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA EGLÉDI

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA EGLÉDI"

Átírás

1 C A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA EGLÉDI Nagy László Lázár grafi kája HÍRMONDÓ XVIII. évfolyam 3. szám Cegléd város honlapja: március 29. Cegléd 2007: Az őszinteség költségvetése Városvezetők a büdzséről Március 1-jén, rendkívüli ülésen 16 igen szavazattal, 5 ellenében, 2 tartózkodás mellett fogadta el Cegléd 2007-es költségvetését a város önkormányzatának képviselő-testülete. Földi László polgármester szerint nagyon kemény feltételeket szabott az országos költségvetés az önkormányzatoknak, így a ceglédinek is, a makrogazdasági feltételek finoman szólva is nem kedveztek a város költségvetésének kialakításakor. Az intézmények működéséhez biztosított központi támogatás, az úgynevezett normatíva összege tovább csökkent, az államtól érkező pénzek az intézmények működtetési költségeinek csak kevesebb, mint felét fedezik! Az ilyen célokra fordított minden 100 forintból 51- et a városnak kell megtermelnie, ami már-már lehetetlen feladat, hiszen az egyéb bevételek jelentős része is csökken, a törvény szerint a tavalyihoz képest 20 százalékkal kisebb például a személyi jövedelemadó helyben maradó része. Nincs tervezve az alkalmazottak részére béremelés, a büdzsé pusztán azokat az elemeket tartalmazza, amik az úgynevezett kötelező soros emelésből származnak. Legfontosabb célja a képviselő-testületnek az, hogy megőrizze a város fizetőképességét, likvidhelyzetét, illetve konszolidálja a város pénzügyeit. Mint ismeretes, nagy összegű tartozások, magas hitelállomány terheli az önkormányzatot. Ennek egy részét korábbi döntéseinkkel valamelyest mérsékelni tudtuk. A kifejezetten rossz gazdasági helyzet ellenére is számíthatunk komolyabb fejlesztésekre is, uniós források, pályá- Hegedűs a háztetőn Testvérvárosunkból, Csíkszeredából érkezett a Csíki Játékszín Ceglédre. A közönság felállva, 5 perces vastapssal jutalmazta a nagysikerű előadást Fotó: Tánczos Városvezetők a sajtótájékoztatón zati pénzek felhasználásával fejtette ki lapunk kérdésére Földi László polgármester. Tótin Lóránt alpolgármester az intézményhálózat racionálisabb működését jelölte meg az egyik fontos feladatként. Ennek érdekében indult el többek között az óvodarekonstrukciós program, melynek részeként a tervek szerint korszerű létesítményekkel váltják ki az alacsony hatásfokkal működő, nagy energiaköltségű, családi ház jellegű óvodákat. Azt gondoljuk, hogy egy olyan politikai helyzetben, ami az elmúlt időszakban Magyarországon jellemző volt, fontos az, hogy őszintén a város lakói elé tárjuk azt a képet, helyzetet, amiben jelenleg az önkormányzat van hangsúlyozta Takáts László alpolgármester, aki szerint az idei költségvetés az őszinteség költségvetése. Szövegesen megjelenítve az idei büdzsében látható először, hogy az önkormányzatnak hiánya van, 624 millió forint a működési oldalon. A költségvetés a maga forintjával jelentősnek mondható, hazai viszonylatban is. Az önkormányzat pénzügyi helyzetének stabilizálását célzó intézkedési tervben szereplő feladatok végrehajtása a város vezetői szerint nagyon kemény és feszes munkát kíván meg azoktól, akik a polgármesteri hivatalban dolgoznak, akik képviselőként munkálkodnak, és minden, a város alkalmazásában lévő dolgozótól. A költségvetés elkészítésekor az intézmények részéről nagyon korrekt volt az együttműködés, mindenki megértette, milyen helyzetben van az önkormányzat. A takarékossági elképzelések ezért már megjelentek intézményi szinten is. Tánczos Tibor Fotó: Kisfaludi

2 2 CEGLÉDI HÍRMONDÓ március 29. Frakcióvezetők a költségvetésről Giba István (MSZP) Kovács Gábor (Fidesz) Hofi Géza után szabadon: Röviden, milyen a város költségvetése? Jó! Bővebben? Nem jó! Előzmények: a 2006-os esztendőre rányomta bélyegét a város eladósodása, aminek két oka van: a) a működési kiadásokhoz rendelt állami normatívák csökkenő reál értéke; b) a városi fejlesztések nagy volumene, amelyekhez tetemes külső forrásokat kellett bevonni. Ezeknek a beruházásoknak a rentábilissá válása csak a teljes fejlesztés befejezése után várható, így működtetésük is további hosszútávú támogatást igényel. Fő cél a pénzügyi konszolidáció. Hogy hogyan jutott a város ilyen helyzetbe, azt elemezni kell, de nem a költségvetés értékelésének a feladata. A lényeg, hogy a helyzetet kezelni kell rövid távon is, és hosszú távon is. A költségvetés részét képezi az intézkedési terv, melynek többségével egyetértünk. Néhány pontjában javasoltuk, hogy a hozzon döntést helyett a vizsgálja meg a lehetőségét kifejezést tartalmazza, de ezt a többség nem támogatta. Ez a működtető Holding megalakításánál és az ÖKO- VÍZ Kft. működtetésénél sarkalatos kérdés, így a véleményünket szavazatunkkal is kifejeztük. Az elfogadott költségvetés mintegy 790 millió forint hitel felvételével és olyan felhalmozási bevételekkel számol, amelyből 518 millió forint teljesen bizonytalan. Milliárd forintot jóval meghaladó a hiány, s ez további eladósodást generálhat. Az intézkedési terv végrehajtása szinte folyamatos költségvetési módosítást fog hozni. Ráadásul a tartalommal való megtöltése fogja megmutatni, hogy a stabilizálás konkrét terheit hogy osztja el az önkormányzat. Most még olyan nagy igyekezetet nem látunk a takarékosságra. Pl.: a bizottságok által osztható keretek megemelése, a kommunikációs kiadások növelése, a jegyző eltávolítása, tanulmányok készíttetése, stb. A szocialista frakció kisebb korrekciókat javasolt, a szociális szférában, hiszen sokan vannak a városban önhibájukon kívül nehéz helyzetben. A szociális költségek csökkentése és a bevételi oldal bizonytalansága miatt a teljes költségvetést nem tudtuk támogatni. A költségvetés végrehajtásában partnerek vagyunk. Szeretnénk együttműködni a város érdekében úgy, hogy az általunk képviselt elvek is érvényesüljenek. Hiszen a város fejlődése átnyúlik a választási ciklusokon, egy olyan folyamat, melyért együtt vagyunk felelősek. Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a március 1-jén tartott ülésén, zárt ülés keretében közös megegyezéssel, május 16-ai hatállyal megszüntette Dr. Balogh Edit jegyző jogviszonyát. Dr. Balogh Edit addig szabadságát tölti, helyettesítését Jáger Mária aljegyző látja el a jogszabályi előírások szerint. A március 22-ei képviselő-testületi ülésen fogadták el a képviselők a jegyzői állás betöltésével kapcsolatos pályázati kiírást. Az új jegyző személyéről a tervek szerint májusi ülésen dönthet a képviselő-testület. A Képviselő-testület ülésén a 23 képviselő közül 16-an szavazták meg a költségvetést. Elégedett vagyok a 16 szavazattal, körülbelül erre számítottam. Mi fideszesek csak 11-en vagyunk, mégis 16 lett a vége. A költségvetés megalkotása kompromisszumok sorozata. Mindannyian tudnánk olyan területet mondani, ahová több pénzt szerettünk volna juttatni, de azt kell elosztanunk, ami van. Büszke vagyok rá, hogy nem kellett elvtelen alkukat kötnünk azért, hogy meglegyen a minimális többség. Az ellenzéktől, a szocialista és szabaddemokrata képviselőktől nem is vártam, hogy igennel szavazzanak, ez politika, és ez így van rendben. Átfogó változtatást, a miénktől eltérő szerkezetű költségvetést senki nem javasolt. Minden oldalról érkezett módosító javaslat, amit lehetett, befogadtunk, ami szétfeszítette volna a város lehetőségeit, azt pedig el kellett utasítanunk. Meggyőződésem szerint a költségvetés és az intézkedési terv végrehajtásakor még a költségvetés végszavazásakor elértnél is nagyobb lesz a testületben az összhang. Ha a három legfontosabb dolgot kellene kiemelnem a költségvetésből, az átgondoltságot, őszinteséget és a jövőképet mondanám. Átgondoltság, mert nem úgy kezeltük a hiányt, hogy minden részterülettől elvonunk annyi pénzt, hogy az egyensúly meglegyen, hanem közben ügyeltünk a város működőképességére is. Őszinteség, mert nem takargatjuk, 1,1 milliárd a hiány, ezt kell év közben kezelni. Valamennyi költségvetési elemre, intézményekre, cégekre kiterjedő intézkedési tervet fogalmaztunk meg. Következetes végrehajtása stabilizálni fogja a város gazdálkodását. Jövőkép, mert az anyagi gondok, a külső megszorítások ellenére is vannak a költségvetésben kiemelt, előnyt élvező területek. Ilyenek például az energetikai korszerűsítések, a civil szervezetek és a vállalkozások támogatása, vagy az óvodafejlesztés, de akár az idegenforgalom élénkítése, a kulturális kínálat bővítése. Azért, mert pillanatnyilag rossz az anyagi helyzetünk, nem élhetjük fel a jövőnket. Az áldozatokra emlékeztek Fotó: Tánczos A kommunista diktatúra áldozataira emlékeztek a Kossuth Lajos Művelődési Központban. A Patkós Irma Művészeti Iskola a Georg Orwell Állatfarm című regényéből készült színdarabot mutatta be. A művet színpadra alkalmazta és rendezte: Andó László, az iskola igazgatója

3 2007. március 29. CEGLÉDI HÍRMONDÓ 3 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 1-jén tartott rendkívüli ülésén elfogadta a Cegléd Város évi költségvetéséről szóló 4/2007. (III. 9.) Ök. rendeletét, és az ahhoz kapcsolódó Intézkedési Tervet, mely a költségvetési egyensúly megteremtéséhez szükséges teendőket fogalmazza meg. A Testület március 22-én munkaterv szerint ismét ülésezett. Egyik legfontosabb feladatunk a jegyzői állás betöltésére vonatkozó pályázat kiírása volt. A március 1-jén meghozott döntésünk értelmében dr. Balogh Edit jegyző közös megegyezéssel történő felmentése alapján a jegyzői állás május 17-étől betöltetlen lesz. Az elfogadott határozat értelmében Cegléd Város Önkormányzata meghirdeti ezt az álláshelyet a Belügyi Közlönyben, a Ceglédi Hírmondóban, Cegléd Város hivatalos honlapján, a Magyar Nemzetben és a Népszabadságban. A Ceglédi Rendőrkapitányság Vezetőjének évi beszámolója kapcsán betekintést nyertünk a Rendőrség tavalyi munkájába. A további tevékenységhez több építő jellegű javaslatot fogalmaztunk meg Pálfi János alezredes úr felé. Áttekintettük Cegléd Város Önkormányzatának pénzügyi helyzetét, és az erről szóló beszámolót elfogadtuk. A beszámoló a február 28-ai állapotot tükrözi. A tartozásállomány február 28-án 469 millió 716 ezer forint volt. Január 31-éhez képest közel 13%-os csökkenést értünk el. Napjainkat illetően tovább csökkent a tartozásállományunk. A befolyt bevételekből majdnem naprakészek vagyunk. Költségvetési rendeletünk célja volt az Önkormányzat fizetőképességének visszaállítása. Úgy érezzük, jó úton haladunk, hiszen 30 napon belül vagyunk a kifizetésekkel. Jelen pillanatban március 15-ei dátummal az intézmények számlái kifizetésre kerültek. A Hivatalnál ez folyamatban van. Az előterjesztésben szereplő tartozásállományból csak a Kórháznak van 60 napon túli elmaradása. A Szociális Koordinációs Iroda tevékenységének átszervezése miatt szükségessé vált a Humán Szolgáltató Központ Szervezeti és Működési Szabályzatának, és Alapító Okiratának módosítása. Döntésünk értelmében ez megtörtént. Munkánk során elfogadtuk Cegléd Város Humán Szolgáltató Központ Gyermekjóléti Szolgálatának évi, módszertani tevékenységéről szóló beszámolóját, és egyhangú szavazás eredményeként a Ceglédi Termálfürdő Kft évi üzleti tervét. E terv, az ellenzéki megfogalmazás szerint is, fehéren-feketén megmutatja a jelenlegi állapotot, és az előttünk álló lehetőségeket. Határozatunk értelmében az Önkormányzat átveszi a Ceglédi Termálfürdő Kft.-től az Aquapark és Kemping létesítésére megkötött lízingszerződés terheit. Intézkedik a Merkantil Ingatlanlízing Rt-vel megkötött lízingszerződés lezárására, és az építmények tulajdonjogának más pénzpiaci eszközök alkalmazásával történő megszerzésére. Megtárgyaltuk a gyermekvédelmi és gyámügyi feladatok évi teljesítéséről szóló értékelést, és elfogadtuk az erről szóló előterjesztés anyagát. Elfogadtuk továbbá a évi ellenőrzési terv módosítását, melynek időszerűségét az jelenti, hogy Cegléd Város Önkormányzata a január 16-án létrejött megállapodás értelmében január 31-ével a belső ellenőrzési feladatokat átadta a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulásnak. Megalkottuk az 5/2007.(III. 29.) Ök. rendeletet, mely a köztisztviselők munkavégzéséről és egyéb juttatásairól szóló, többször módosított, 2/2000. (I. 31.) Ök. rendelet módosításaként jött létre. A korábbi rendelet alapján a köztisztviselő, minden naptári évben külön juttatásként, a Köztisztviselők Napja alkalmából egyhavi illetményre volt jogosult, melyet a tárgyév június 30. napjáig kellett kifizetni. Az Önkormányzat jelenlegi pénzügyi helyzete tette indokolttá e külön juttatás megvonását, mellyel megközelítőleg 40 millió forint megtakarítást érünk el. Megfogalmaztuk a 6/2007. (III. 29.) Ök. rendeletet, mely Cegléd Város Önkormányzatának bizottságai által kezelt költségvetési támogatási keretek felhasználásának részletes szabályairól szóló 5/2004. (III. 4.) Ök. rendelet módosítására készült. Ezt a költségvetésről szóló 4/2007. (III. 9.) Ök. rendeletben foglaltak indokolták. Határoztunk pályázat benyújtásáról az önkormányzatok érdekeltségnövelő, közművelődést fejlesztő támogatására, a Kossuth Művelődési Központ műszaki, technikai fejlesztésére. További pályázat benyújtását is elfogadtuk, mely a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács felhívása alapján, közutak burkolatának felújítására vonatkozik. Döntés született arról, hogy az Önkormányzat január 1-től december 31-ig, bérleti díjfizetési kötelezettség nélkül bérbe adja a Ceglédi Vasutas Sportegyesület részére a Városi Strandfürdőt. A törvény által előírt vízforgató berendezés az Önkormányzat szűkös anyagi lehetőségei hiányában nem épült meg, így jelenleg arra van lehetőség, hogy az üzemeltető Ceglédi Vasutas Sportegyesület a strandfürdőt zárt klub keretén belül működtethesse. Meghozott határozatával a Képviselő-testület a Ceglédi Hímondó szerkesztésével és előállításával a Médiaszolgálat Kommunikációs Kft-t bízta meg. Megvitattuk, és elfogadtuk azon határozati javaslatot, mely alapján az Önkormányzat január 1-től lemond szociális intézeti ellátási feladatáról. A kötelező önkormányzati alapszolgáltatásokat leválasztva, a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulásnak kívánjuk átadni a feladatot. Abban az esetben, ha ez meghiúsul, az Egyesített Szociális Intézmény Pest Megye Önkormányzatához kerül fenntartásba. Módosításra került a Képviselő-testület I. félévi munkaterve, ezért Cegléd Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatának és az erről szóló rendelet felülvizsgálatának ügyét, valamint Cegléd Város Önkormányzatának Gazdasági Programját az április 19-ei ülés idejére napoltuk el. A Ceglédi Városi Ügyészség vizsgálata alapján a MOBILPARK Kht. Felügyelő Bizottsági tagjai vonatkozásában a felmerült probléma orvoslására az áprilisra határidõzött intézkedések folyamatban vannak. Szavaztunk a Vásártér ügyében benyújtott vételi igényről. Ez alapján az Önkormányzat a Kőrösi úti vállalkozói övezet értékesítéséig nem kívánja e területet eladni. (Folytatás a 4. oldalon.) Hagyja személyi jövedelemadójának 1%-át Cegléden! Az általunk ismert ceglédi alapítványok jegyzékét a 9. oldalon találják.

4 4 CEGLÉDI HÍRMONDÓ március 29. Döntést hoztunk a Cegléd, Külső-Kőrösi úton található, volt hajléktalanszálló hasznosítására vonatkozó vizsgálat elindítására, mivel családok átmeneti otthonának létrehozását tervezzük, a nehéz helyzetbe került családok segítésére, időleges lakásgondjaik enyhítésére. Módosítottuk a Ceglédi Városi Könyvtár könyvtárhasználati szabályzatát. Ez érinti a mozgókönyvtár nyitvatartási idejét, a beiratkozási díj mértékét, a kölcsönzés szabályait, a késedelem esetén folytatandó eljárást, a könyvtárközi kölcsönzést és az elektronikus olvasószolgálatot. Vizsgáljuk a Könyvtár egyműszakos nyitva tartásának lehetőségét, és az ezzel elérhető megtakarítás mértékét. Döntésünk alapján tervek készülnek az Önkormányzat fenntartásában működő általános iskolák átszervezésére a következők szerint. A Külterületi Általános Iskolák Örkényi úti tagiskoláját a Várkonyi István Általános Iskola tagintézményeként, a Budai úti tagiskolát a Táncsics Mihály Általános Iskola tagintézményeként kívánjuk működtetni augusztus 1-jétől. Oka egyebek mellett a Költségvetési Törvényben foglaltak, mely szerint szeptember 1-jétől a normatív finanszírozásnak meghatározó feltétele az osztályok átlagos taglétszáma, és indokolja még e tervet a szakos ellátás biztosításának nehézsége a kisebb iskolákban. Elfogadtuk az intézmények feladatfinanszírozására vonatkozó alapelveinek meghatározását, a testvérvárosi látogatások tervezett eseményeit, illetve a részt vevő delegációk létszámát. Cegléd Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Ceglédi Nyári Fesztivál évi megrendezésére. Az erre vonatkozó kiírásról is szavazott a Testület. Hozzájárulást adtunk ahhoz a tervhez, mely a Szent György téren kialakítandó, téli kert jellegű szórakozó hely létrehozását mutatja be, és kívánja megvalósítani. A további napirendek keretében bérleti szerződések meghosszabbításáról, tulajdoni jog rendezéséről és területvásárlási kérelemről tárgyaltunk. Aki a nyilvános ülésen elhangzottakról részletesebben kíván tájékozódni, az arról írt jegyző könyv másolatát, annak elkészülte után, a Városi Könyvtárban, illetve a weboldalon tekintheti meg. Városunk honlapján MP3-as formátumban megtalálható a nyilvános ülés hanganyaga is. Tótin Lóránt alpolgármester Cegléd Város Önkormányzatának 5/2007. (III. 29.) sz. rendelete a köztisztviselők munkavégzéséről és egyéb juttatásairól szóló, többször módosított 2/2000. (I. 31.) Ök. rendelet módosításáról 1. A rendelet 4. (3) bekezdése hatályát veszti. 2. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Jáger Mária sk. Földi László sk. aljegyző polgármester Munkarendváltozás Tájékoztatom a lakosságot, hogy a Szociális és munkaügyi miniszter 4/2006. (IX.28) SZMM rendelete értelmében április 21. (szombat) munkanap, április 30. (hétfő) pihenőnap. A Polgármesteri Hivatalban április 21-én hétfői munkarend szerint lesz ügyfélfogadás (8-16 óra között). Jáger Mária sk. aljegyző Cegléd Város Önkormányzatának 6./2007. (III. 29.) számú rendelete Cegléd Város Önkormányzata bizottságai által kezelt költségvetési támogatási keretek felhasználásának részletes szabályairól szóló 5/2004. (III. 4.) Ök rendelet módosításáról 1. Az 5/2004. (III. 4.) Ök rendelet 2. - a helyébe a következő rendelkezés lép: 2. (1) Az 1. -ban foglalt elvek megvalósítása érdekében: a) A Képviselõ-testület létrehozza az alábbi kereteket, és felhatalmazza a bizottságokat e rendelet szabályai alapján azok kezelésére: Kulturális, Tudományos Keret Egészségmegőrző és Szociális Keret Környezetvédelmi, Városvédelmi és Idegenforglami Keret Gyermek-, Ifjúsági és Sport Keret Média Keret Közművelődési, Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság Egészségügyi és Szociális Bizottság Városfejlesztési, Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság Közművelődési, Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság Közművelődési, Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság b) A Képviselõ-testület a mindenkori éves költségvetési rendeletében a keretekhez elõirányzat összegeket határoz meg a tárgyévre. c) A bizottságok a tárgy évben érvényes költségvetésről szóló rendeletben meghatározott ütemezés szerint használhatják fel a támogatási keretet. d) A bizottságok a támogatási keretek költségvetési rendeletben előirányzott összegének 5 %-át tartalékként különíthetik el, a fennmaradó részt pedig pályázati rendszerben osztják szét. (2) A bizottságok az év során felmerülõ szakmai feladataik ellátásához kapcsolódó plussz igényekrõl legkésõbb a tárgy év október 31. napjáig a tartalék terhére döntenek. A tartalék felhasználására az e rendeletben megfogalmazott eljárási szabályok irányadóak, a 4. (1) és (2) a.) kivételével. 2. Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. Jáger Mária sk. Földi László sk. aljegyző polgármester

5 2007. március 29. CEGLÉDI HÍRMONDÓ 5 Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (2700 Cegléd, Kossuth tér 1.) pályázatot hirdet JEGYZŐI ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE A munkakör betöltésére a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvény (Ktv.) 8. (1) bek., valamint a helyi önkormányzatokról szóló LXV. tv. 36. (1) bek. alapján kerül sor. Pályázatot az nyújthat be, aki: büntetlen előéletű, cselekvőképes magyar állampolgár, és állam- és jogtudományi doktori képesítéssel, vagy igazgatásszervezői oklevéllel, továbbá jogi vagy közigazgatási szakvizsgával, ill. mentességgel, valamint legalább 5 éves közigazgatási gyakorlattal rendelkezik. A pályázat elbírálásánál előnyben részesül az a pályázó, aki: 3 éves közigazgatási vezetői gyakorlattal; személygépkocsival és gépjármű-vezetői engedéllyel rendelkezik. Illetmény és egyéb juttatások: a Ktv. rendelkezései alapján A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó személyi adatait: (név, születési hely, idő, anyja neve, állandó lakóhely címe, tartózkodási hely címe, személyazonosító igazolvány sorszáma); részletes szakmai önéletrajzát, eddigi munkaköreinek, tevékenységének leírását, a jegyzői munkával kapcsolatos szakmai és vezetési programot, képesítését igazoló okiratok másolatát, három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, nyilatkozatot arról, hogy a pályázati anyagot az eljárásban résztvevők megismerhetik, nyilatkozatot arról, hogy a pályázatát a Képviselő-testület nyilvános, vagy zárt ülés keretében tárgyalja. A pályázat benyújtásának határideje: A Belügyi Közlönyben történő megjelenést követő 20 nap A pályázat elbírálása: A pályázat benyújtásának határidejét követő képviselő-testületi ülés napja. A Képviselő-testület fenntartja magának a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítja. A munkakör a pályázat elbírálását követően azonnal betölthető. A pályázatot postai úton, Cegléd Város Polgármesteréhez kell benyújtani: Földi László polgármester 2701 Cegléd, Pf.: 85. A borítékon fel kell tüntetni: jegyzői pályázat. Cegléd Város Önkormányzatáról és a Polgármesteri Hivatalról a pályázó részletes tudnivalókat talál a honlapon. Cegléd, március 22. Földi László polgármester FELHÍVÁS Ceglédi vállalakozók részére testvérvárosunk, Csíkszereda május között rendezi meg Csíkszeredán, a Vákár Lajos Műjégpályán a XV. CSÍKEXPÓ 2007 FOGYASZTÁSI CIKKEK NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁSÁT ÉS VÁSÁRÁT. Kiállításra a nevezési díj 50 Euro + Áfa/cég, a stand bérlet 40 Euro + Áfa/m 2. Ha a jelentkezés április 10-ig megtörténik, 10 % kedvezmény kapható a fenti tarifákból. Amennyiben felhívásunk felkeltette szíves érdeklődésüket, kérjük, további részletekért forduljanak Irodánkhoz az alábbi elérhetőségen: Tourinform Iroda Cegléd, 2700 Kossuth tér 1. Tel.: 53/ Fax.: 53/ Felhívás Cegléd Város Önkormányzata május e között Bécsben Befektetői Kiállításon vesz részt. Felhívjuk azon vállalkozók figyelmét, akik érdeklődnek ezen lehetőség iránt keressék fel a Tourinform Irodát további részletekért. Tourinform Iroda 2700 Cegléd, Kossuth tér 1. Tel.: 53/ Fax.: 53/ Az ajánlat elsősorban a helyi valamint a kistérségi vállalkozóknak, gazdasági társaságoknak szól. ÉRTESÍTÉS a következő kéményseprő-ipari feladatok ellátásának időpontjáról Értesítjük a tisztelet lakosságot, hogy a 27/ (X.30.) BM rendelet a értelmében előírt kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás körébe tartozó feladatokat a település közigazgatási határain belül március 21-től április 30-ig arcképes igazolvánnyal rendelkező dolgozóink látják el, valamint díjat szednek. FELHÍVÁS Cegléd Város Önkormányzata el kívánja készíteni a város turisztikai térképét, melyben meg kívánjuk jelentetni mindazon értékeinket, amelyek városunk turisztikai vonzerejét szolgálják (vendéglátóhelyek, múzeumok, szálláshelyek, rendezvények, természeti ritkaság, horgászati-vadászati lehetőség, sport, hit élet, borászat, rekreáció, turisztikai csomagok). Tisztelettel kérjük a város valamennyi polgárát, társadalmi szervezetét, civil szervezetét, intézményét, egyházakat, gazdasági társaságok képviselőit, egyéni vállalkozókat, ha olyan szolgáltatásokat tudnak kínálni, amelyek turisztikai szempontból jelentőséggel bírnak, akkor tisztelettel kérjük Önöket, az alábbi elérhetőségen küldjenek ismertetőt számunkra, legkésőbb április 6-ig. Elérhetőségeink: Tourinform Iroda 2700 Cegléd, Kossuth tér 1.

6 6 CEGLÉDI HÍRMONDÓ március 29. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Végéhez közeledik a csatorna-beruházás, április folyamán megnyílik a rákötés lehetősége azokon a vízgyűjtő területeken, melyek teljes egészében készen vannak és a kivitelezés minőségének ellenőrzése is teljes körűen befejeződött. Most sokan úgy érzik, hogy az utcájukban már régen készen van a csatorna, mégsem kapják meg a lehetőséget a rákötésre. A magyarázat egyszerű: csak olyan szakaszokat vesz át az Önkormányzat a kivitelezőtől, melyek minden szempontból kielégítik a minőségi követelményeket. Ez aprólékos, nagy odafigyelést igénylő munka, és jelentős időráfordítással jár. A hálózat üzembe helyezése azokon a területeken fog kezdődni, melyek jelenleg is működő átemelőkre kötnek rá. A rákötések ütemét azonban nem az átemelőtől számított földrajzi távolság, hanem a műszaki ésszerűség fogja meghatározni. Amint megkezdődnek a rákötések, minden ingatlantulajdonoshoz el fogjuk juttatni a fontos tudnivalókat tartalmazó tájékoztatót, így mindenki időben értesül majd róla, hogy mi a teendője. Kérem, addig senki ne kössön rá a hálózatra önhatalmúan és egyéb módon se juttasson szennyvizet az elkészült rendszerbe, amíg a szakemberek az ingatlanát rá nem Cegléd Város Önkormányzata nyilvános árverésen történő értékesítésre meghirdeti a kizárólagos tulajdonát képező alábbi ingatlanokat : 1./ Csemő területén a Putrisarki erdőben, lévő Csemő külterület 0221/4 hrsz-ú m 2 nagyságú lakóház udvar megnevezésű ingatlant. A két szintes tetőtér beépítésű, fűthető felépítmény korábban pihenőháznak épült. Kikiáltási ár: Ft 2./ Cegléden a Csutak Kálmán utca 31/b szám alatt lévő Cegléd belterület 6757 hrsz-ú 5 ha m 2 nagyságú sporttelep megnevezésű ingatlant, a rajta lévő szolgálati lakással együtt. Kikiáltási ár: Ft 3./ Cegléd belterület 1323/9 hrsz-ú m 2 nagyságú beépítetlen terület megnevezésű ingatlanát, amely a Shell Benzinkút és a Penny Market Áruház között, a felüljáró mellett helyezkedik el. Kikiáltási ár: Ft/m % ÁFA 4./ Cegléden a Kőrösi úton a korábbi VOLÁN telep illetve, a VOLÁNBUSZ telephelye mögötti Cegléd belterület 5739/3 hrsz-ú 5 ha m 2 nagyságú gyep (legelő) megnevezésű területet. Kikiáltási ár: Ft/m 2 5./ Cegléd belterület 2631/32 hrsz-ú m 2 nagyságú beépítetlen terület megnevezésű ingatlant amely a Törleti úton a Toldy Ferenc Kórházzal szemben, a parkoló mellett található. A területre kizárólag csak lakóépület építhető. Kikiáltási ár: Ft + 20% ÁFA 6./ Cegléd belterület 2605/36 hrsz-ú ingatlanból az Lke-2 övezetbe sorolt m 2 nagyságú területet. Az ingatlan a Vak Bottyán utca és a Szolnoki út találkozásánál a Szent Hubertus Parkkal szemben található. Kikiáltási ár: bruttó: Ft/m2 7./ Cegléden a Jászberényi út szám alatt a négyemeletes társasház földszintjén lévő Cegléd belterület 954/A/48 hrsz - ú, 5 db. 17,0 m 2 nagyságú és 1 db. 10,97 m 2 nagyságú raktár helyiségeket. A meghirdetett helyiségek a 954/A/48 hrsz-ú albetét 7742/ részét képezik. Az értékesítésre felajánlott helyiségek az előtte lévő park és játszótér miatt garázsként nem hasznosíthatók. Kikiáltási ár: Ft/m2 8./ Cegléd külterület 01128/1 hrsz-ú, 856 m 2 nagyságú tanya megnevezésű, a valóságban Külső-Kőrösi úton található ingatlan (volt MÁV őrház). Kikiáltási ár: Ft Az árverés ideje: április 16. ( hétfő de: 10,00 óra) Helye: Városháza Kisterme. A pályázók regisztrálása és a 10 %-os pályázati biztosíték befizetése: április 16.- án 9.00-tól 9.45-ig. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Iroda ( I. em. 48. sz.) Az árverésen való részvétel feltétele: Az árverés előtt az ingatlan kikiáltási ár 10%-ának megfelelő összegű pályázati biztosíték (bánatpénz) letétbe helyezése. Jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok és egyéb szervezetek képviselői az árverés előtt 30 napnál nem régebbi cégkivonatot, aláírási címpéldányt, vagy meghatalmazást kötelesek bemutatni. (A pályázati biztosíték a vételárba beszámításra, a többi pályázó részére pedig visszafizetésre kerül.) Az árverés nyertesével szerződéskötés 30 napon belül a vételár készpénzben, egy összegben történő kiegyenlítésével egyidejűleg történik. A szerződéskötéssel egy időben a vevőnek ügyvédi ellenjegyzési díjat kell megfizetni. Amennyiben a vevő természetes személy a vételár 0,5%-át, jogi személy és jogi személyiség nélküli társaság esetén a 0,8%-át kell megfizetnie. Az ingatlanok per- és tehermentesek. Cegléd Város Önkormányzata fenntartja a jogot, hogy az árveréseket eredménytelennek nyilvánítsa. További felvilágosítást ad Hornyák Imre a Polgármesteri Hivatal I. em. 25. irodában. Az ingatlanok megtekintésének egyeztetése (53) telefonszámon. Vagyongazdálkodási Iroda Már nem kell sokáig várni kötik a hálózatra. Egy ilyen lépés tönkre teheti a már elkészült csatornát és mindannyiunknak sok bosszúságot okozhat. Az utak helyreállítására az egyes csatornaszakaszok üzembe helyezését követően kerül majd sor, néhány napos biztonságos üzemelés után. A támogatási szerződés, melyet az Önkormányzat és az Állam kötött, meghatározza, hogy az útburkolat milyen mértékű sérülése esetén milyen helyreállítást kell alkalmazni, ez lehet sávos, félpályás, vagy teljes szélességében történő helyreállítás. Az Önkormányzat, a Társulat és a kivitelező között megkezdődtek a háromoldalú tárgyalások a helyreállítással kapcsolatban, mindhárom fél arra törekszik, hogy a rendelkezésre álló lehetőségeket a lehető leghatékonyabban használja ki. Részletes tájékoztatást a tárgyalások lezárulta után tudunk majd adni. Kérek minden ceglédi polgárt, hogy az eddigi példamutató megértését és türelmét ne veszítse el, legkésőbb nyár végére minden munka be fog fejeződni és visszakapjuk a városunkat. Kovács Gábor a Ceglédi Szennyvízberuházó Víziközmű Társulat elnöke

7 2007. március 29. CEGLÉDI HÍRMONDÓ 7 A F városi és Pest megyei Mez gazdasági Szakigazgatási Hivatal Ceglédi Kerületi F állatorvosa AZ EBEK VESZETTSÉG ELLENI SZERVEZETT VÉD OLTÁSÁT ÉS FÉREGTELENÍTÉSÉT Cegléd városában az alábbi ütemezésben rendelte el A véd oltásra el kell vezetni minden 2007-ben még nem oltott 3 hónapnál id sebb ebet. A csoportos oltás április 02. hétf Felház u. Kút u. sarok április 02. hétf Sárkány u. Mária u. sarok április 03. kedd Ugyer VI. d l Pálinkaf z április 03. kedd Alszegi út Oroszlán u. sarok április 04. szerda Kernács telep április 04. szerda Sz cs telep Kocsma sarok április 04. szerda Mocsár u. Rét u. sarok április 05. csütörtök Bede - Hízlalda április 05. csütörtök Csengeri szél Akácos u. sarok április 10. kedd Cifrakert április 10. kedd Küls - Kátai út Samu I. út rház április 10. kedd K rösi út Kernács tanya április 11. szerda Mizsei út- Károly d. Tóth J. tanya április 11. szerda Budai út - Kereszt április 12. csütörtök Pesti út - Gulyaház április 12. csütörtök Örkényi út Bobori tanya április 13. péntek Küls Jászberényi út Tsz. Központ április 13. péntek Kenderföld- Csákány u. Kosárfalu u. sarok április 16. hétf Kecskéscsárda- Állami Gazdaság Közp. április 16. hétf Kecskéscsárda- Kis Lenin Tsz. április 16. hétf Bem Sporttelep - bejárat április 17. kedd Törteli út Hartyányi tanya április 17. kedd Pesti út Kovács tanya április 18. szerda Dohány utcai Garázsok április 18. szerda K-Budai út Kámán u. Erdész sarok ( Róka kocsma) április 19. csütörtök Örkényi út Herceg tanya április 22. vasárnap I. PÓTOLTÁS - Alszegi út Oroszlán u. sarok április 28. szombat II. PÓTOLTÁS - Vásártér Az eboltás díja Ft, a féregtelenítés díja : 150Ft/ 10 kg ( a kutya test- tömegét l függ en ), melyet az oltás helyszínén kell készpénzben kifizetni. Kérjük, hogy az el z évi oltási igazolásokat az el vezet hozza magával. Az ebeket fékezve, szájkosárral ellátva, pórázon kell oltásra vezetni. A veszettségi esetek elkerülése érdekében minden 3 hónapos kor fölötti ebet veszettség elleni véd oltásban kell részesíteni. Az oltatlan ebet le kell öletni, emellett a tulajdonos ig terjed pénzbírsággal sújtható. A torlódások elkerülése végett kérjük megért közrem ködésüket!

8 8 CEGLÉDI HÍRMONDÓ március 29. FELHÍVÁS tanköteleskorú gyermekek általános iskolába történő beíratására A 2007/2008. tanévben általános iskolai tanulmányaikat megkezdő gyermekek beiratkozása a közoktatásról szóló többször módosított évi LXXIX. tv. 6. (2), valamint a 11/1994. (IV.8.) MKM rendelet 16. (1) és 17. (1) bekezdésének értelmében Cegléd Város valamennyi általános iskolájában április 12-én és 13-án történik, naponta 8-18 óráig. Tankötelessé válik az a gyermek, aki az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget eléri, és május 31-éig betölti a 6. életévét. A szülő kérésére beíratható az a gyermek is, aki a 6. életévét december 31-éig tölti be. A beiratkozáshoz szükséges: a szülő (gondviselő) személyi igazolványa; a pontos lakcímet igazoló lakcímkártya; a gyermek születési anyakönyvi kivonata; a gyermek egészségügyi törzslapja; óvodai szakvélemény. A beiratkozó 1. osztályosok hitoktatásra történő jelentkezése is a beíratás napján történik. Jáger Mária sk. aljegyző Tájékoztatás! Tájékoztatom a tisztelt erdőtulajdonosokat, hogy a körzeti erdőterv elkészült. A körzeti erdőterv adataiba az érintett erdőgazdálkodók a tulajdonukat igazoló okiratokkal betekintési lehetőséget kaptak az alábbi helyszíneken és időpontokban: Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatósága Budapest, V. kerület Széchenyi u. 14. (Erdőtervezési Iroda-földszint) április hó folyamán szerdánként óráig. illetve: Erdészeti Hatósági Hivatal Turai Zsolt felelős tervezőnél Cegléd, Kút u április 10-én és 17-én óra között. Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség KÖZLEMÉNYE A felügyelőséghez beérkezett előzetes vizsgálatról [314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet] Ügy száma, tárgya: 3171/2007.; légvezeték előzetes vizsgálata Tervezett létesítmény, tevékenység rövid ismertetése: a tervezett légvezeték kezdőpontja a Cegléd-Monor 120 kv-os távvezeték 87-es számú feszítőoszlopa, végpontja a Ceglédberceli 120/20 kv-os transzformátorállomás. Vélelmezett közvetlen hatásterület vélelmezett határai az érintett települések megnevezésével: Ceglédbercel (1,8 km hosszon), Cegléd (0,1 km hosszon) Közlemény közzétételének időpontja: március 22. Az érintettek a tervekbe, illetve az ügy egyéb irataiba betekinthetnek a Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél [továbbiakban: Felügyelőség], az ügyben eljáró ügyintézőnél ügyfélfogadási időben, valamint Cegléd Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Jegyzői Iroda 2700 Cegléd, Kossuth tér em. 4. számú irodájában. Az ügyben eljáró ügyintéző: Dr. Kapitány Andrea, (Szolnok, Ságvári krt iroda; tel. 56/ mell.) A telepítés helyével kapcsolatos kizáró okokra, a környezeti hatásvizsgálat szükségességére, illetve a környezeti hatástanulmány, valamint az egységes környezethasználati engedélyezési dokumentáció tartalmára vonatkozóan ezen közlemény megjelenését követő 21 napon belül közvetlenül a Felügyelőséghez észrevételt lehet tenni. Az ügyben a Felügyelőség döntése az alábbiakra vonatkozhatnak: felmerült-e kizáró ok a kérelemben foglalt tevékenységre vonatkozóan, a tevékenységből származhatnak-e jelentős környezeti hatások, ettől függően a tevékenység környezeti hatásvizsgálat köteles-e vagy nem, amennyiben környezeti hatásvizsgálat köteles mik a környezeti tanulmány tartalmi követelményei. Gyógyszertárak ügyeleti rendje MÁRCIUS ÁPRILIS Zalai Gyógyszertár C., Gubody u. 17. Schulek Gyógyszertár C., Kőrösi út 51. Tel.: , Rákóczi Gyógyszertár C., Teleki u. 14. Tömörkény Gyógyszertár C., Rákóczi út Szent Imre Gyógyszertár C., Szent Imre h. u. 22. Kígyó Patika C., Táncsics M. u. 1. Felszegi Gyógyszertár C., Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a. Szent Anna Gyógyszertár C., Kőrösi út 11.

9 2007. március 29. CEGLÉDI HÍRMONDÓ 9 Alapítványok adószámai Közalapítványok Adószám: Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány Cegléd Sportjáért Közalapítvány Török János Közalapítvány Alapítványok Adószám: AGAPE Közhasznú Alapítvány (Ref. Eü. Gyermekotthon) Alapítvány a Ceglédi Fúvószenekarért Alapítvány a Ceglédi Városi Könyvtárért Állatmenhely Nyílt Alapítvány Alma Mater Cegléd Alapítvány Ambassador Alapítvány Aranyszív Alapítvány Az Éneklő Pedagógusokért Alapítvány (Kút u. 2.) Állatmenhely Nyílt Alapítvány Bem Alapítvány Bocs Kosárlabda Sportiskola Alapítvány (Szőlő u. 15.) Cegléd Barátainak Köre Cegléd Evangélikus Egyházközség Luther Rózsa Alapítvány Cegléd Televíziójáért Alapítvány Ceglédi Cantate Gyermekkórusért Alapítvány Ceglédi Judo Sportért Alapítvány Ceglédi Közgazdasági Alapítvány Ceglédi Mentők Közhasznú Alapítvány Ceglédi Rádió Sport Egyesület (Várkonyi I. u. 35.) Ceglédi Református Iskoláért Alapítvány Ceglédi Sporttörténeti Alapítvány Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskoláért Alapítvány Ceglédi Toldy Ferenc Kórház Alapítvány a Szívbetegekért, a Szívinfarktus Megelőzésére Ceglédi Úszó- és Vízilabdasportért Alapítvány Ceglédi Várkonyi István Általános Iskoláért Alapítvány Csillagszem Alapítvány (Ady Endre u. Óvoda) Dolgozói Alapítvány Közhasznú Szervezet (ÖKOVÍZ Pesti út 65.) EMBER-KÉK Alapítvány (Bercsényi u. 23.) Erkel Ferenc Alapítvány Gyermekmosolyért Alapítvány (Pesti úti Óvoda) HILD Templom Alap Alapítvány HONSZ Hadirokkantak, Hadiözvegyek, Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége Ceglédi Szervezete Humánum Egészségügyi Szakképzés Alapítvány Iskolaszövetkezet a Tanulókért Közhasznú Alapítvány Jövőnkért Oktatási és Gyermekvédelmi Alapítvány (Lövész u. Óvoda) Kossuth Gimnázium Leánykara Alapítvány Kossuth Gimnáziumért Alapítvány Körtemuzsika Alapítvány (Kőrösi úti Óvoda) LUR-KÓ PÉ (Széchenyi úti Óvoda) Máltai Szeretetszolgálat Mészáros Lőrinc Katolikus Iskoláért Alapítvány (Pesti út 2.) MOHA Mozgáskorlátozottak Otthonháza Mozgássérült Önálló Egyesület Napraforgó Egyesület a Ceglédi Gyermekekért NAPRA-FORGÓ Alapítvány (Napsugár Magánóvoda) Örkényi Úti Gyermekekért Alapítvány Őszikék Ceglédi Idősekért Alapítvány (Bajcsy-Zs. út 1.) SZIMBA Fogyatékkal élő Gyermekekért Alapítvány Szent Lőrinc Alapítvány (Vörösmarty tér 1.) Tipegő Oktatási és Gyermekvédelmi Alapítvány (Deák téri Bölcsőde) Töredék Világ Autizmussal élő Emberekért Alapítvány A lapzárta időpontjáig ismert alapítványi adatok. Amennyiben a tudomása van további ceglédi alapítványok létezéséről, kérjük, jelezze a Polgármesteri Hivatal Jegyzői Irodáján:

10 10 CEGLÉDI HÍRMONDÓ március 29. HÍREK, ESEMÉNYEK 1. sz. választókerület: Tótin Lóránt Minden hónap első csütörtökén, 9-12 óráig a Polgármesteri Hivatalban, az alpolgármester úr irodájában. Előzetes bejelentkezés az 53/ es telefonszámon, ill. személyesen a polgármesteri titkárságon, a téma megjelölésével. 2. sz. választókerület: Nagygyőr Árpád Minden hónap első kedd délután óra között a Polgármesteri Hivatala 38-as szobájában. 3. sz. választókerület: Takáts László Minden hónap első keddjén, 9-12 óráig kerül megtartásra a Polgármesteri Hivatalban, az alpolgármester úr irodájában. Előzetes bejelentkezés az 53/ es telefonszámon, ill. személyesen a polgármesteri titkárságon, a téma megjelölésével. 4. sz. választókerület: Györe Anett Minden hónap első hétfője 17:30 az Ökovíz Kft-nél (Pesti út 65.). Minden hónap első keddje 17:30 a 2.sz. Óvodában (Széchenyi út 14.) 5. sz. választókerület: Fábri Attila Minden hónap második szerda óra között a Polgármesteri Hivatal 38-as szobájában. 6. sz. választókerület: Giba István Minden hónap második kedd óra között a Polgármesteri Hivatal 38-as szobájában. 7. sz. választókerület: Takács Miklós Minden hónap második hétfő óra között a Köztársaság utcai óvodában (Köztársaság u. 18.) 8. sz. választókerület: Simon Mihály Minden hónap első keddjén (ha az ünnep, akkor a következő kedden) : 7.30 órától óráig a kecskéscsárdai tejháznál, 14,30 órától Képviselõi fogadóórák * 15, 30-óráig a Külső-Jászberényi úti EDIT büfében, 16,00 órától 17,00-óráig a Fűtőház utcai óvodában tartom meg. 9. sz. választókerület: Klément György Minden hónap első kedd óra között a Lövész utcai óvodában. 10. sz. választókerület: Ifj. Károly Ferenc Minden hónap első kedd óra között Nyár utca 9. szám alatt. 11. sz. választókerület: Földi László Minden hónap első szerdáján, 9-12 óráig kerül megtartásra a Polgármesteri Hivatalban, a polgármester úr irodájában. Előzetes bejelentkezés az 53/ es telefonszámon, ill. személyesen a polgármesteri titkárságon, a téma megjelölésével. 12. választókerület: Györe Ferencné Minden hónap első hétfőjén óra között az ugyeri iskolában. Minden hónap második hétfőjén óra Posta utcai óvodában. 13. választókerület: Füle Győzőné Minden hónap első szerdája óra között a Cegléd Város Egyesített Szociális Intézményében (Bajcsy-Zsilinszky tér 1.) 14. választókerület: Dr. Ferenczi Norbert Minden hónap első szombat ig a 2T Kft. telepén (Külsõ-Kátai út 96.), és óra között a Nyugdíjas Közösségi Házban (Külső-Budai út 67.) Dr. Fülöp Hajnalka Minden hónap első hétfőjén 8-9 óra között a Polgármesteri Hivatal 38-as szobájában. Dr. Horváth Tiborné Minden hónap első szerda óra között a Polgármesteri Hivatal 38-as szobájában. Tájékoztató a április havi vásárok időpontjairól 01. Abony OÁV április 07. szombat 02. Cegléd OÁV április 03. kedd 03. Lajosmizse OÁKV április 01. vasárnap 04. Dabas OÁKV április 08. vasárnap 05. Cegléd OÁKV április 15. vasárnap 06. Nagykőrös OÁKV április 29. vasárnap 07. Ónod OÁKV április 05. csütörtök 08. Fülöpszállás OÁKV április 15. vasárnap Korondi Miklós Minden hónap utolsó péntek óra között az Alkotmány utca 11. sz. (Pártok háza) Nagy Tamás Minden hónap első csütörtök óra között a Polgármesteri Hivatal 38-as szobájában. *** Dr. Csáky András Országgyűlési Képviselő Minden hónap elsõ péntek 9-11 óra között a Polgármesteri Hivatal 38-as szobájában. Dr. Csáky András helyi megbízottja Éles Tibor Minden hét kedden délelõtt 9-11 óra között a Polgármesteri Hivatal 38-as szobájában. Dr. Czinge Imre Országgyűlési Képviselő Minden hónap utolsó csütörtök óra között a Polgármesteri Hivatal 38-as szobájában. Molnár Zoltán Minden hónap első hétfője óra között a Polgármesteri Hivatal 38-as szobájában. *A lapzárta időpontjáig ismert fogadóórák. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Megjelenik a képviselõ-testületi ülést követõ hét csütörtök napján példányban. Lapzárta: a megjelenés hetében hétfõ 16 óra. Kéziratot nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. Felelôs kiadó: Földi László Fõszerkesztõ: Jáger Mária Levélcím: 2701 Cegléd, Pf.85. HU ISSN Nagy László Lázár rajza

11 2007. március 29. CEGLÉDI HÍRMONDÓ 11 Térségi központ nyitja meg kapuit az iskola helyén A szakképzés megújításáért A tervek szerint szeptember 1-jén, a malomtéri volt általános iskola helyén nyitja meg kapuit a Dél- Pest Megyei Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK). A XXI. századnak megfelelő korszerű csúcstechnológiával felszerelt intézmény alkalmas lesz arra, hogy a szakmák magas színtű oktatási programjával technikai és tárgyi adottságaival hozzájáruljon a nem divatos szakmák megszerettetéséhez és a szakmunka elismeréséhez. Folyamatban az átalakítás, fehéredik a piros iskola Fotók: Kisfaludi A létesítményben lift is épül abban, hogy a munkaerő-piac szereplői nagyobb nyitottsággal és más hozzáállással tudjanak együtt dolgozni. A munkáltatók pontosan tudják, hogy milyen képességekkel rendelkező munkavállalókat alkalmaznának, mely a jobb tervezést és erőforrás rendezését teszi lehetővé az együttműködésükkel. A munkavállalók pedig pontosan be tudják mérni, hogy megfelel-e az adott munkakör betöltéséhez a jelenlegi szakképesítésük, melyet a felnőttképzés keretében tovább lehet fejleszteni. Célunk, és igényünk a piacképes munkaerő képzése, oly módon, hogy a munkáltatók, és a szakképzett munkaerő elégedett legyen azzal amit a TISZK biztosítani tud számukra. A szakképzés gondjainak felszínre hozatala céljából a Cegléd Város Önkormányzata kezdeményezése alapján március 7-én szakképzési konferencia megrendezésére került sor, melyen részt vettek a munkáltatók, szakképző központok, a TISZK, felnőttképző cégek és képviseltette magát a munkaügyi szervezet is. Király Józsefné Térségünk szakképzésének megújítása már hosszabb ideje a figyelem központjában áll, sok olyan fontos döntés és átalakítás megtörtént, mely utat nyitott a további fejlődés felé. Ilyen például a TISZ-ek létrehozása is. Magyarországon eddig 16 ilyen központ alakult meg, melynek bővítése folyamatban van. Manapság már az is köztudott, hogy egyszerre van jelen a munkanélküliség és a munkaerőhiány. Fontos tehát, hogy a szakképesítésekkel lehetőség legyen a munkaerő céltudatos mozgására, a kereslet-kínálat egyensúlyának megteremtésére. A TISZK-ek létrehozását egyszerre indokolta a magasabb képzettségű munkaerő iránti igény és a pazarló, ésszerűtlen, szétaprózott szakképzési rendszer központosítása. Ezek a szervezetek fogják összehangolni a képzést a munkaerő-piaci igényekkel, fejlesztik a tananyagot és a módszertant, könnyebben váltanak, ha elavul egy szakma, és ami a legfontosabb: egy helyre koncentrálva a régió szakképzésre fordítható pénzeit, magas szinten oktatják a különböző szakmákat. Nagy figyelmet fordítunk a gazdálkodó szervezeteknél gyakorlati oktatást végzők felkészítésére és továbbképzésére. A TISZK koordinálásával hozzájárulunk a gyakorlati képzés színvonalának emeléséhez. Úgy vélem komoly szemléletváltásra van szükség, de ez az új képzési forma segíthet Cegléden is forog a Föld! Látványos fizikai kísérlet bemutatására került sor március 25-én a Református Nagytemplomban. Rendhagyó fizikaóra keretében Tűri László idézte fel Leon Foucault, francia fizikus 156 évvel ezelőtti a Párizsi Pantheonban bemutatott inga-kísérletét, mellyel a Föld tengely körüli forgását bizonyította. Fotó: Kisfaludi

12 12 Az ünnepről március 15-én Cegléd Város Önkormányzatának 11 fős szakmai munkacsoportja március idusának méltó megünneplésére kiemelt figyelmet fordított. Új elképzelésekkel, új ötletekkel felvértezve a hagyományokból táplálkozva a tavaszi megújulás, kivirágzás jegyében kívántuk köszönteni március 15-ét. A két napos megemlékezés a honvédsírok megkoszorúzásával indult március idusának előestéjén, majd kiállítás megnyitóval folytatódott, amelyet a Városháza aulájában rendeztünk meg Mit kíván a város ifjúsága? címmel. A korábban meghirdetett pályázatra közel 40 pályamű érkezett, melyeket három kategóriában 1-3. helyezéssel díjaztunk. Több pályamű különdíjban, valamennyi pályázat emléklapban részesült. Nagy örömet okozott számunkra a fiatalok aktív részvétele, s megfogalmazott gondolatai. A program a Pilvax (Délibáb) Kávéházban folytatódott a Szabad Sajtó Napjának megünneplésével, ahol Cegléd város polgármestere fogadást adott a helyi média képviselőinek tiszteletére. Az újszerű, Pilvaxban megtartott kezdeményezés kedvező fogadtatásra lelt, a kezdés időpontját, valamint a fogadás módját megfontoljuk több irányú kérés alapján. Ezt követően a Tetz Alapfokú Művészetoktatási Intézet növendékei a korabeli eseményeket elevenítették fel a másnapi eseményekre felállított színpadon nagy sikerrel. A diákok Újszilvásról érkeztek megtestesítve ezáltal a kistérségi összefogás szép példáját. A szerdai március 14-i program a Kossuth erkély megkoszorúzásával, majd mécsesgyújtással zárult a Kossuth-szobornál. Az ünnep előestéjének méltó keretet adott a közel 300 fáklya világító fénye, mellyel fiataljaink köszöntötték a forradalom előestéjét. Március 15-én verőfényes, tavaszi napra ébredt a város. A Ceglédi Fúvószenekar már 9 órától térzenével csalogatta a város apraját és nagyját az ünneplésre a Szabadság téren. Az ünnepi eseményeket Földi László, Cegléd város polgármestere nyitotta meg az Evangélikus templomban, ahol az ifjú cserkészek tettek fogadalmat ökumenikus istentisztelet keretében. A templomtól az ünneplők átsétáltak a Fúvószenekar indulójának kíséretében a Református Nagytemplom előterében felállított színpadhoz, melynek hátterét a templom nemzeti színbe öltöztetett négy oszlopa adta. Monumentális látványt nyújtott, szívet-lelket melengette a nemzeti trikolor ilyetén megjelenítése. A színpadon Dr. Tőkéczki László történész, egyetemi docens mondott ünnepi köszöntőt, majd a Patkós Irma Művészeti Iskola növendékeinek ünnepi műsora következett. A fiatalok előadása méltán jelentette dicsőséges nemzeti ünnepünk méltóságos megünneplésének csúcspontját. A megemlékezés a Kossuth-szobor koszorúzásával zárult. Búcsúzóul álljanak itt Márai Sándor gondolatai Az ünnepekről: Ha az ünnep elérkezik életedbe, akkor ünnepelj egészen. Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre. Gál Mária CEGLÉDI HÍRMONDÓ Fotó: Kisfaludi Csíkszeredában a leánykar Városunkat több testvérvárosi szál is köti Székelyföldhöz. Ezek a kapcsolatok akkor bontakoznak ki igazán, ha a politika csak azok létrehozásában, ápolásában közreműködik. Az együttműködés gyümölcseit iskoláinknak, civil szer március 29. vezeteinknek, művészeinknek esetleg Koncert Csíkszeredában, a református templomban vállalkozóinknak kell élvezniük. Csíkszereda minden évben, március 15-én szüretel ezekből a gyümölcsökből, mégpedig a Ceglédi Kossuth Gimnázium kórusának köszönhetően. Tíz éve is elmúlt már, hogy Soltészné Lédeczi Judit először vezényelte testvérvárosunkban a ceglédi lányok kórusát és bizony sokak megkönnyezték a repertoárt. A karvezető válogatásának köszönhetően a ceglédi leánykar idén is megdobogtatta a hallgatóság szívét. Olyan érzelmek jöttek felszínre, melyek sok száz éve minden magyarból ugyanazzal az erővel törnek fel, ha a távolról jött vendég saját kultúránk hangján szólal meg, vagy éppen énekel. Hála a mecénásoknak a kórus ezt az évszázadokkal ezelőtt kialakult kötődést erősíti, amikor a Nagy István Líceum vendégeként minden március 15-én fellép Csíkszereda ünnepségén. A szinte színmagyar csíki város polgárai Erdély elcsatolása óta is szüntelenül ünneplik március 15-ét. Persze az ünneplés a 90-es évek óta egyre felszabadultabb és nyíltabb. Ezen a szép - határon túl is nemzeti - ünnepen a gimnázium kórusa az anyaországot szimbolizálja a sok ezer ünneplő székely előtt, de a templomi koncerten, és a szabadságharc emlékművénél tartott megemlékezésen is. Csíkszeredai barátaink - ha tetszik testvéreink - is rendszeresen járnak Ceglédre. Színházi társulatuk mert nekik az is van március 23-án adta elő a Hegedűs a Háztetőn című musicalt a Művelődési Házban, de a Nagy István Líceum diákjai is rendszeresen járnak Ceglédre. Sok éve rendszeres koncertjüket idén adventkor ismét megtartják. Dr. Ferenczi Norbert Székelyudvarhely mellett, Szejke-fürdőn, Orbán Balázs sírjánál Csíkszereda Erdély keleti felében helyezkedik el, a Hargita-hegység vulkáni vonulata és a Csíki-havasok közé beékelődő Csíki-medence középső részén tól az újonnan létesített Hargita megye székhelyeként az erőltetett központi ipartelepítési politika eredményeként a város lakossága jelentősen módosult: a 2002-es népszámlálás adatai szerint lakosainak száma összesen A nemzetiségi összetétel pedig: magyar, 7274 román, 262 cigány, 48 német és 86 más nemzetiségű. Az első ismert, hiteles okirat, amely Csíkszereda mezővárosi létét igazolja augusztus 5-én keltezett, kibocsátója - János Zsigmond fejedelem édesanyja -, Izabella királyné aki ebben a portának fi zetendő adón kívül mentesíti a város lakosságát az adófi zetés alól. Csík, és benne Csíkszereda hagyományosan a katolikus vallás egyik Erdélyi fellegvára. Fotók: Tánczos

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. május 4.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. május 4. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 6. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu 2006. április 27-én tartotta ülését. Sós János a napirendi pontok tárgyalása elõtt

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. november 29-i ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár és Művelődési Ház intézményvezetői állás pályázat kiírása Előadó Kasper Ágota

Részletesebben

('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. "I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A

('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF. : 83. TELEFON : ~ 3642524'5 0 FAX: ~ 36 42 524.5 1 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 21911/2013.05 Ügyintéző : dr. Krizsai AnitajMetzner

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

Intézményvezető álláspályázat

Intézményvezető álláspályázat Intézményvezető álláspályázat A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa (Székesfehérvár, Városház tér 1.) pályázatot hirdet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére Tárgy: Döntési javaslatok az Enying város önkormányzati épületeinek

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat. 264/7/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015.(VI.15.) kt. határozat. 41/2015.(VI.15.)

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv

Részletesebben

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a képviselő-testület 2014. május 14-ei ülésére. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Corvin Művelődési Ház magasabb vezetői

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ügyszám: 24449/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Csarnok- és Piacigazgatósága igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátására

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-i nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/3-18/2015 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a salgótarjáni 6225/14 és 6225/15 helyrajzi számú, Ipari Parkban lévő területek megszerzésére

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a salgótarjáni 6225/14 és 6225/15 helyrajzi számú, Ipari Parkban lévő területek megszerzésére Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 13253/2013. Javaslat a salgótarjáni 6225/14 és 6225/15 helyrajzi számú, Ipari Parkban lévő területek megszerzésére Tisztelt Közgyűlés! A Salgó Vagyon Kft

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 40/2015. (V.12.) 41/2015. (V. 12.) 42/2015. (V. 12.) 43/2015. (V. 12.) 44/2015. (V.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S megüresedett házi gyermekorvosi körzet betöltésére irányuló pályázat kiírására

Részletesebben

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta 1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez Pályázati felhívás-minta P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Kazincbarcika város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Háromfa községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Háromfa községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Háromfa községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Brantmüller Zoltán polgármester Tratnyek Gyula alpolgármester

Részletesebben

I. HATÁROZAT KIVONAT

I. HATÁROZAT KIVONAT Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-332/2013. 14/2013. I. HATÁROZAT KIVONAT a 2013. december 05-ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 371/2013.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezet magasabb vezetői

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. március 30-ai ülésére. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. március 30-ai ülésére. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU Szám: 14/167-4/2011. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 14. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról

Részletesebben

46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete. Pályázati kiírás

46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete. Pályázati kiírás 46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete Pályázati kiírás Mélykút Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (6449 Mélykút Petőfi tér 1.) a Képviselő-testület 46/2014.(III.25.)Kt. számú határozata

Részletesebben

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére ... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére pályázat

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 27-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály

Részletesebben

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 20037-8/2012/05. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 E-maii: polgbrmester@nyiregvhbzb.hu

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Döntés önkormányzati ingatlanok bérleményként történő hasznosításáról

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Gazdasági Főosztály, főosztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető

JEGYZŐKÖNYV. Gazdasági Főosztály, főosztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottsága 2010. december 16-án 8:20 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatalban megtartott

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Polgármester Tárgy: Jelentés lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Tisztelt Képviselő-testület! A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról az alábbiakat jelentem: Folyószámla-hitelkeret módosítása

Részletesebben

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére 1 M U N K A P R O G R A M 2013. január 1-től lényeges változások következtek

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére A rendszerfüggő víziközműelemek bérleti díjának megállapítására Tiszamenti-regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, mint víziközmű szolgáltatóval 2013. október 31-én aláírt bérleti-üzemeltetési

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók 1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS szociális és egészségügyi keretre Hatvan Város Önkormányzata pályázatot hirdet a hatvani civil szervezetek támogatásáról szóló 15/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelet alapján, a Hatvan

Részletesebben

KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület 2015. január 28. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület 2015. január 28. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 38/2015.(I.28.) Kt. határozat Tárgy: 2015. január 28-i rendkívüli testületi ülés napirendjének elfogadása Algyő Nagyközség Képviselő-testülete elfogadja Molnár Áron napirendjavaslatát az alábbiak szerint:

Részletesebben

Záró rendelkezések. Dr. Rónaszéki László jegyző

Záró rendelkezések. Dr. Rónaszéki László jegyző Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. ker. Önkormányzatának 36/2007. (X. 19.) sz. rendelete az egyházak, a társadalmi és civil szervezetek, valamint alapítványok támogatására elkülönített előirányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült Jákó Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. április 29-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovács János polgármester Hosszúné Deli Hajnal

Részletesebben

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből:

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: ülésének könyvéből: 236/2012. (XI.23.) Kt. Ali munkakör betöltésére kiírt pályázat elbírálásáról Képviselő-testülete ali munkakörének betöltésére kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánítja. Felkéri

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő J E 4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. Ügyiratszám:51.917/2008. IX. Ügyintéző: Márföldiné Kotricz Erzsébet /Jánosik Istvánné

Részletesebben

Önkormányzatának Közlönye

Önkormányzatának Közlönye 2010. június 25. XX. évfolyam 4. szám HEVES MEGYE Önkormányzatának Közlönye I. Személyi rész 2 II. Önkormányzati rendeletek 3 III. Közgyűlési határozatok 5 IV. Közlemények, hirdetmények 7 2 I. Személyi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.szeptember 4-én 7.00 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.)

A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) Szám Tárgy 2010 1/2010. (I. 29.) Jegyzőkönyv hitelesítő 2/2010. (I. 29.) Gyepmesteri Társuláshoz való csatlakozás-

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. szeptember 10. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-600 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu

Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-600 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-600 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu Szám: I/1-50/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzõi Iroda. lakóival a PR-tender gyõztesének tervei alapján, amely a program sikere érdekében. A Ceglédi Kaszinóban

Jegyzõi Iroda. lakóival a PR-tender gyõztesének tervei alapján, amely a program sikere érdekében. A Ceglédi Kaszinóban C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XV. évfolyam 10. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu 2004. október 14. A Képviselõ-testület 2004. október 7-ei ülésnapján Sós János úr

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8.-án megtartott rendkívüli ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8.-án megtartott rendkívüli ülésén. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8.-án megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Dr. Nagy János polgármester Nagyné Jobbágy Piroska jegyző Veres

Részletesebben

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. ülésének könyvéből. 5 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza: 223/2015. (IX.30.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2015. szeptember 30-i ülés módosított napirendi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Képviselő-testülete Száma: 932-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 15-én (Csütörtökön) 14,00 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. II. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE. Összeállította:

JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. II. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE. Összeállította: MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Miskolc Megye Jogú Város K ö z g y ű l é s e KJ:16.058-2/2007. JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. II. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE Összeállította: Gombos Gáborné Közig. és Jogi Törvényességi

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselı-testületnek - Sárospatak Város Rendelıintézete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. február 28-án a Városháza emeleti kistermében 8 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. január 31-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával kapcsolatos feladatok ellátására, a helyi TV működtetésére

Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával kapcsolatos feladatok ellátására, a helyi TV működtetésére Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-155 Fax: (06-32) 460-918 Szám: 1-46/2015. A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel! Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 06-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 06-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 06-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot

Részletesebben

2. Napirendi pont: Pályázati kiírás az Önkormányzat által fenntartott intézmények magasabb vezetőjének megbízására

2. Napirendi pont: Pályázati kiírás az Önkormányzat által fenntartott intézmények magasabb vezetőjének megbízására KIVONAT KÉSZÜLT AZ EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG 2015. SZEPTEMBER 14. NAPJÁN MEGTARTOTT 9. sz. NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVÉBŐL 2. Napirendi pont: Pályázati kiírás az Önkormányzat által fenntartott

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. október 31-én megtartott rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. október 31-én megtartott rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből: 205/2008.(X.31.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta a A Hajdúhadházi Bocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tetőtér beépítésének befejezési üteme

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen. Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető

Részletesebben

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA. Nagy László Lázár grafikája ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA. Nagy László Lázár grafikája ÖNKORMÁNYZATI HÍREK C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 3. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu 2006. március 9. ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS-MÓDOSÍTÁS EGYSÉGES SZERKEZETBEN Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról

MEGÁLLAPODÁS-MÓDOSÍTÁS EGYSÉGES SZERKEZETBEN Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról MEGÁLLAPODÁS-MÓDOSÍTÁS EGYSÉGES SZERKEZETBEN Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról Csanádpalota Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10.

Részletesebben

A Piactér üzemeltetésének megszüntetésére irányuló kérelem megvitatása

A Piactér üzemeltetésének megszüntetésére irányuló kérelem megvitatása Az előterjesztés száma: 151/2014. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs Nagyközség képviselő-testületének 2014. december 3-án, 18-órakor megtartandó ülésére A Piactér üzemeltetésének

Részletesebben

Á R V E R É S I H I R D E T M É N Y INGATLANOK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE

Á R V E R É S I H I R D E T M É N Y INGATLANOK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE Á R V E R É S I H I R D E T M É N Y INGATLANOK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE A Tiszaújváros Polgármesteri Hivatala értékesítésre meghirdeti az önkormányzat tulajdonában lévő alábbi tehermentes ingatlanokat: Helyrajzi

Részletesebben

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013 évi munkatervéről

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013 évi munkatervéről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Városgondnokság magasabb vezetői álláshelyére

Részletesebben

Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti

Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti 1/2010. (I. 28.) önkormányzati testületi határozat a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 34. (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői tekintetében

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. május 28. 16.00 órától 17.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza,

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015.(II.23.) számú határozata Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére Ikt.szám.: 2051-1/2014 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a Katona József Művelődési Ház és Könyvtár

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik

Részletesebben

Mellékeljük az Értékelő Bizottság által felvett jegyzőkönyvet és az emlékeztetőt. (3-4. számú melléklet)

Mellékeljük az Értékelő Bizottság által felvett jegyzőkönyvet és az emlékeztetőt. (3-4. számú melléklet) BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a 2015. október 7. napján tartandó Kt. ülésre! Készítette: Handelné Kiscelli Ágnes vagyonhasznosítási ügyintéző Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-118/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Múzeum igazgató

Részletesebben

Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését,

Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését, Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését, melyen az alábbi fontosabb döntések születtek. Földeák és Óföldeák képviselő-testületei

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 8- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 8- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 10/2012. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 8- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 10/2012. (XI.19.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 16-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Majkut

Részletesebben

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete 127/2012. (IV.5.) Tata Kt. határozata az április 4-i rendkívüli testületi ülésen tárgyalandó

Részletesebben

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól.

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Az I-11/80.132/2014.sz. határozat 1. sz. melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Batsányi János Óvoda (3534 Miskolc, Batsányi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

Önkormányzatának Közlönye

Önkormányzatának Közlönye 2009. március 31. XIX. Évfolyam 3. szám HEVES MEGYE Önkormányzatának Közlönye I. Közgyűlési határozatok 2 II. Hirdetmények 2 2 I. Közgyűlési határozatok A határozatok megtekinthetőek a www.hevesmegye.hu

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére Előterjesztés 8. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére Tárgy: Pályázat előkészítése és benyújtása az Európa a polgárokért testvérvárosi találkozók programra Az

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 19-én megtartott soron kívüli üléséről Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. június 20-i

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testület 45/2011. (V.30. ) KT. sz. határozata

Részletesebben

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 6-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 6-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 6-án megtartott ének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 213/2012. (12.06.) Öh. sz. határozata

Részletesebben

2. számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata pályázatot hirdet a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Egyesített Óvoda intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester Magyarszentmiklós község Polgármestere M E G H Í V Ó Tisztelettel értesítem, hogy a Települési Képviselők ülését 2009. július 29-én (szerdán) 18,00 órára összehívom. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2012. szeptember 28-i nyilvános ülésére. Jegyzői munkakörre beérkezett pályázatok elbírálása

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2012. szeptember 28-i nyilvános ülésére. Jegyzői munkakörre beérkezett pályázatok elbírálása 2. NAPIREND Ügyiratszám: 1/ 136-8 /2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. szeptember 28-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Jegyzői munkakörre beérkezett

Részletesebben

Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról

Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról (Egységes szerkezetben a 18/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelettel.) Inárcs Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben