Március. A Dél-Dunántúli Íjász Régió Hírlevele. Megjelent: március18.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Március. A Dél-Dunántúli Íjász Régió Hírlevele. Megjelent: 2012. március18."

Átírás

1 Március A Dél-Dunántúli Íjász Régió Hírlevele Megjelent: március18.

2 A márciusi szám tartalma Beszámoló a FeHoVa kiállításról, a versenyekről és az eredményekről.. Milyen versenyek várhatóak áprilisban Bemutatásra kerül a terep szakág Megismerkedünk a lovas íjászattal és jellegzetességeivel Áprilisi előzetes

3 FeHoVa 2012 Február ig került megrendezésre Budapesten, a Hungexpo területén az idei Fegyver, Horgász, Vadász kiállítás, melynek szerves része volt a 4 nap alatt lezajló, 4 különböző íjász verseny is. A rendezvénysorozat naponta több mint látogatót vonzott, köszönhető ez a kiállításoknak, fegyver bemutatóknak, a nemzetközi CAC és CACIB kutyakiállításnak és más exkluzív programoknak. A rendezvényt a pénteken megrendezésre került HDH-IAA Vadász EB és az ELEVEN DUEL (3D-s párbaj) verseny, selejtező mérkőzései kezdték, ahol a versenyzők különböző ismeretlen távokon tették próbára vadászíjász tudásukat. Szombaton vette kezdetét a Magyar Íjász Szövetség által rendezett IFAA Teremíjász Országos Bajnokság, mely a pályaíjász szakágat képviselte a rendezvénysorozatban. Régiónk helyezései a pálya versenyen: Név Egyesület Kategória Helyezés Alexandra Manea Tolnai Tájak ÍE AFFU 1. hely Háhner Erika Tolnai Tájak ÍE AFFU 2. hely Huszár Zoltán Tolnai Tájak ÍE AMBU 1. hely id. Bóka László Tolnai Tájak ÍE AMFU 3. hely ifj. Bóka László Tolnai Tájak ÍE AMFU 6. hely Kovács Gábor Tolnai Tájak ÍE AMFSR 8. hely Makai János Celőke MÍE AMBHR 9. hely Makai Róbert Celőke MÍE AMFU 13. hely Olajos Árpád PTE - PEAC AMFSR 3. hely Olajos Zoltán PTE - PEAC AMFSR 4. hely Rizsányi Kata Tolnai Tájak ÍE AFBHR 4. hely A fesztivál zárónapján, vasárnap került sor az ELEVEN 3D versenyre, melyen régiónk íjászai a következő eredményeket érték el: Név Egyesület Kategória Helyezés Alexandra Manea Tolnai Tájak ÍE Adult CU 11. hely Fehér Zsolt Kapos ÍE Adult TR - LB 8. hely Háhner Erika Tolnai Tájak ÍE Adult CU 9. hely Hegedüs Nikolett Kapos ÍE Adult PB - HB Huszár Zoltán Tolnai Tájak ÍE Adult HU 4. hely id. Bóka László Tolnai Tájak ÍE Adult CU 3. hely ifj. Bóka László Tolnai Tájak ÍE Adult CU 1. hely Makai János Celőke MÍE Adult TR - RB 2. hely Makai Róbert Celőke MÍE Adult CU 5. hely Ezzel párhuzamosan zajlott a HDH IAA Vadász EB döntője, ahol régiónkból: Név Egyesület Kategória Helyezés Háhner Erika Tolnai Tájak ÍE Adult CH 11. hely Huszár Zoltán Tolnai Tájak ÍE Adult CH 4. hely id. Bóka László Tolnai Tájak ÍE Adult CH 2. hely ifj. Bóka László Tolnai Tájak ÍE Adult CH 9. hely Kovács Gábor Tolnai Tájak ÍE Adult RH 6. hely Makai János Celőke MÍE Adult RH 4. hely

4 Makai Róbert Celőke MÍE Adult CH 7. hely Versenyzőink szintén ezen a napon lőtték le az ELEVEN DUEL 3D-s, Eurós összdíjazású verseny döntőit is: Név Egyesület Kategória Helyezés Háhner Erika Tolnai Tájak ÍE Compound 6. hely id. Bóka László Tolnai Tájak ÍE Compound 8. hely ifj. Bóka László Tolnai Tájak ÍE Compound 2. hely Makai Róbert Celőke MÍE Compound 7. hely Kovács Gábor lövés közben a HDH IAA Vadász EB-n Huszár Zoltán az IFAA Terem OB-n 1. helyezést ért el

5 ifj. Bóka László 1. helyezést ért el az ELEVEN 3D-n versenyzőink az ELEVEN DUEL-en nyert pénzdíjakkal és tárgyjutalmakkal

6 Áprilisi versenyek Régiós versenyek: Időpont Verseny Helyszín Szakág Nevezési Határidő Rendező DDR Diákolimpia Szekszárd Pálya Tolnai Tájak ÍE TTÍE Évadnyitó 3D minősítő Sötétvölgy 3D Tolnai Tájak ÍE III. TTÍE Tradicionális Versengés Sötétvölgy Történelmi Tolnai Tájak ÍE Országos versenyek: Időpont Verseny Helyszín Szakág Pálya Évadnyitó Kóspallag Pálya Történelmi Évadnyitó Kóspallag Történelmi Terep Évadnyitó Kóspallag Terep D Évadnyitó Kóspallag 3D

7 A Terep szakág A terepíjászat a klasszikus, koncentrikus körös céltáblákon megvívott sportíjászat változatos terepre való kivitelét jelenti. Maga a terepíjászat a vadászíjászatra való felkészülésből eredhet az USA-ból, a XX. sz. elejéről. Később, az új, modern anyagú célok megjelenésével a hagyományos terepíjászatból (és mellett) alakult ki a 3D íjász ágazat is. A terepíjászatban a legismertebbek az IFAA és a FITA nemzetközi szervezetek szabályzatai szerinti versenyek. Az amerikai IFAA a régebbi, de a FITA a nemzetközi versenyzés szempontjából elismertebb, hiszen a FITA terepíjászat nemzetközi versenyei mind kvalifikációs rendszerűek, és a sport szerepel a Világjátékokon (World Games) is. Emiatt az

8 EB-ken, VB-ken a küzdelem nagyon kiélezett, és sikereket elérni nagyon nehéz ebben a szakágban. A terepíjász versenyeken jelöletlen, illetve jelölt távolságokon, szabványos lőlapokra lövünk. Jellemző a szakágra a célonkénti több (FITA-n 3) lövés lehetősége és a lőtávok igen széles skálája (pl. FITA-ban: barebow 5-50m, irányzékos íjak 10-60m). A körkörös tábla könnyen célozható, és igazságos pontozást biztosít. Ezek miatt a terepíjász versenyeken kevésbé számít a távolságbecslés képessége, a célok ismerete, de jobban az állóképesség valamint a folyamatos pontos lövések leadása, mint a 3D versenyeken. Ugyanakkor a tapasztalat azt mutatja, hogy a puszta lőtudáson felül szükség van a terephez, fényviszonyokhoz való alkalmazkodásra is, mert a célokat gyakran nagyon nehéz beállásokból, meredek szögekben kell meglőni. A különbségek mellett azonban rengeteg a rokonság is a testvér szakágakkal és vannak példák arra, hogy ugyanaz az íjász egyaránt remek 3D- és terep-, ill. pálya- és terepversenyző. Ez a versenyforma tehát amellett, hogy önmagában az egyik legkomolyabb versenyzést jelenti, egyfajta átfedés, találkozási pont a vadász- és a céllövő íjászat között és remek gyakorlás, felkészülési lehetőség lehet akármelyik szakág íjászai számra. A hazai minősítő versenyeken ezért a kiegészítő kategóriák segítségével mindenkinek megpróbálunk lehetőséget adni a részvételre. Forrás: MÍSZ (

9 A Lovas íjászat A Dél-Dunántúli Íjászrégióhoz tartozik a világhírű Kassai Lovas iskola, ezért most közelebbről is bemutatásra kerül az alapítója, a módszerek, a versenyeredmények, világrekordok és sok minden más. Az iskolát Kassai Lajos, íjkészítő mester, a modernkori lovasíjászat megteremtője alapította, lássuk honnan is kezdte a pályafutását: szeptember 16-án született Kaposváron. A nyolcvanas évek közepétől íjkészítőként tevékenykedett, és eredményes versenyző volt a terepíjász szakágban. Majd Cs. Sebestyén Károly és Dr. Fábián Gyula munkássága alapján modern anyagok és technológiák felhasználásával rekonstruálja a honfoglalás kori magyar íjat, és elkezdi sorozatgyártását (elsőként a világon). Alapmottója: nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek. A nyolcvanas évek végén kidolgozta a lovasíjászat versenyszabály-rendszerét, és a kilencvenes évek elejétől elkezdte az új sportágat terjeszteni először Magyarországon, majd Európában, az USA-ban és Kanadában. Megismerkedett a Zen íjászattal Japánban (Kamakura), majd Kínába, Shaolinba utazott. Megírta Lovasíjászat című könyvét, amelynek azóta megjelent az angol és a német fordítása is. A lovasíjászat létrehozásáért és a világban való terjesztéséért augusztus 20-án Mádl Ferenc köztársasági elnöktől a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át. Minden eddigi versenyt megnyert, és öt Guinness világrekordot sikerült felállítania.

10 Ő az egyetlen ember a világon, aki képes volt váltott lovakon megállás nélkül 24 órán keresztül lovasíjászni. A 4. világrekordját tanítványaival együtt, december 5-én állította fel a Budapest Sportarénában. Vágtató ló hátáról 12 db 30 cm átmérőjű feldobott korongot lőtt le 17,80 másodperc alatt. Majd megdöntve ezt a világrekordot, december 4- én, ugyanitt 14 korongot lőtt le 19,85 másodperc alatt több mint néző szemeláttára. Jelenleg a világ 16 országában tanít és minden év július első hetében a Kaposmérői lovasíjász központban világtalálkozókat rendez, melyeknek hazai és nemzetközi sikere egyre nagyobb január 8-án a Testnevelési Egyetem elfogadta a Kassai Lajos által kidolgozott gyakorlati oktatást és elindította lovasíjász képzést, a világon elsőként Magyarországon lehet lovasíjász tanári diplomát szerezni január 22-én, a Magyar Kultúra Napján kitüntetésben részesült, ettől a naptól Kassai Lajos a Magyar Kultúra Lovagja.

11 A következő hónapban újabb Dél-Dunántúli Régiós Egyesület kerül bemutatásra, még több szakági infóval és interjúval színesítve, addig is jó olvasást kívánok! A szerkesztő: Rizsányi Kata

TOLNA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ

TOLNA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ TOLNA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ III. Alisca Katasztrófavédelmi Országos Íjászverseny 1. A bajnokság célja: Versenyzési, sportolási lehetőség biztosításával segíteni a hivatásos katasztrófavédelmi

Részletesebben

Történelmi Íjász Európa Bajnokság Kecskemét

Történelmi Íjász Európa Bajnokság Kecskemét Történelmi Íjász Európa Bajnokság 2017.08.22-26. Kecskemét HDH-International Archery Association történelmi versenyszabályzata alapján (lásd: http://hdhiaa.net/competitions/rules/historical-rules/) Kategóriák:Modern

Részletesebben

PÁLYÍJÁSZ VERSENYEK SZERVEZÉSE 2018-BAN

PÁLYÍJÁSZ VERSENYEK SZERVEZÉSE 2018-BAN PÁLYÍJÁSZ VERSENYEK SZERVEZÉSE 2018-BAN VERSENYEK TÍPUSAI Regionális: Minősítő-, kvalifikációs-, terem és szabadtéri versenyek a Regionális versenynaptárba kerülnek feltüntetésre. A Régiók vezetőségénél

Részletesebben

MISZ Központi Versenynaptár

MISZ Központi Versenynaptár MISZ Központi Versenynaptár Modi er Naptárak 3D verseny Futásíjász verseny Képzések Nemzetközi verseny Pályaverseny Történelmi versenyek Terepíjász verseny Vadászíjász versenyek 23 jan 2018-22 jan 2019

Részletesebben

Január. A Dél-Dunántúli Íjász Régió Hírlevele. Megjelent: 2012. január 16.

Január. A Dél-Dunántúli Íjász Régió Hírlevele. Megjelent: 2012. január 16. Január A Dél-Dunántúli Íjász Régió Hírlevele Megjelent: 2012. január 16. A januári szám tartalma A 2011-es év utánpótlás és felnőtt büszkeségei.. A Boronkai Hagyományőrző és Íjász Egyesület bemutatkozása

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szakmai beszámoló a Szekszárdi Rádió Klub egyesület működéséről és terveinek bemutatásáról

Részletesebben

Szenvedély van. programod van. Fotó: Gémesi Jóka

Szenvedély van. programod van. Fotó: Gémesi Jóka Szenvedély van. programod van Fotó: Gémesi Jóka MIT NYÚJT A BUDAPEST BOAT SHOW? Szakmai találkozóhelyet a motoros hajópiac számára, és helyszínt, ahol a kiállítók bemutathatják termékeiket, szolgáltatásaikat

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Császár CAN-B** 1-2-4, CAN-B*-2, CAN-C-1-2, CANP-1-2-4 Y, SZLV

VERSENYKIÍRÁS. Császár CAN-B** 1-2-4, CAN-B*-2, CAN-C-1-2, CANP-1-2-4 Y, SZLV VERSENYKIÍRÁS A versenykiírás célja: A fogatsport tömegbázisának megteremtése, egységes versenyrend és versenyszabályok kialakítása a nagy hagyományokkal rendelkező, rendszeresen megrendezett fogathajtó

Részletesebben

Rákoshegyi Vasutas SE V.

Rákoshegyi Vasutas SE V. Rákoshegyi Vasutas SE. 2007. V. Csipet Kupa 1. A VERSENY CÉLJA A tekesport népszerűsítése. A sportolók tudásszintjének emelése. Megfelelő minőségi versenyzési lehetőség biztosítása a résztvevők számára.

Részletesebben

Történelmi Íjász országos versenyrendszer céllistája, segédlete

Történelmi Íjász országos versenyrendszer céllistája, segédlete - 1 - MÍSZ- Történelmi szakmai bizottsága kötelező céllistája Történelmi Íjász országos versenyrendszer céllistája, segédlete Általános szabályok a célokra: Célkategóriák: CÉL- lövészet :(klasszikus lőlapok)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. PSZB ülés. Napirendi pontok: 1. Jegyzőkönyvvezetőnek meg lett választva Gajdos M. Csaba Javaslat:

Jegyzőkönyv. PSZB ülés. Napirendi pontok: 1. Jegyzőkönyvvezetőnek meg lett választva Gajdos M. Csaba Javaslat: Jegyzőkönyv PSZB ülés Hely: 1163 Budapest, Margit utca 28. Idő: 2017. november 3. Jelenlévők: PSZB elnök: Vánky Sebastian, PSZB tagok: Barta Margit, Máté Gyöngyi, Gajdos M. Csaba Sportigazgató: Windischmann

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2018/2019. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen

Részletesebben

A Százszorszép Lovasközpontban az előző évhez hasonlóan idén sem került megrendezésre a kiirásban szereplő verseny.

A Százszorszép Lovasközpontban az előző évhez hasonlóan idén sem került megrendezésre a kiirásban szereplő verseny. Pintérné Molnár Szilvia vagyok, az északnyugat-magyarországi régiófelelős 2016-óta. Régiónkat hat megye Vas, Veszprém, Zala, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyék alkotják. Térségünkben

Részletesebben

Dél Dunántúli Régió Versenyszabályzata 2012.

Dél Dunántúli Régió Versenyszabályzata 2012. Dél Dunántúli Régió Versenyszabályzata 2012. 1. A versenysorozat versenyei, díjazás: A versenysorozat versenyei Dél-Dunántúli Régió tagegyesületei által 6 alkalommal kerül megrendezésre, helyszínenként

Részletesebben

Történelmi Íjász Világ Bajnokság 2016.08.30-09.03. Gyula

Történelmi Íjász Világ Bajnokság 2016.08.30-09.03. Gyula Történelmi Íjász Világ Bajnokság 2016.08.30-09.03. Gyula HDH-InternationalArcheryAssociation történelmi versenyszabályzata alapján Kategóriák:Modern anyagú történelmi íj Természetes alapanyagú történelmi

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4.

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2020. ÉVRE v.2019/1.4. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. 1 A Magyar Íjász Szövetség, továbbiakban

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

2018/2019.TANÉVI VERSENYKIÍRÁS. Győr-Moson-sopron Megye

2018/2019.TANÉVI VERSENYKIÍRÁS. Győr-Moson-sopron Megye 2018/2019.TANÉVI VERSENYKIÍRÁS Győr-Moson-sopron Megye 1 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA Győr_Moson_sopron MEGYEI VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja A lövészsport népszerűsítése a köznevelési intézmények

Részletesebben

www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van Fotó: Gémesi Jóka

www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van Fotó: Gémesi Jóka www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van Fotó: Gémesi Jóka MIT TESZÜNK KIÁLLÍTÓINKÉRT, KIÁLLÍTÁSI RÉSZVÉTELÜK SIKERESSÉGÉÉRT? Több 10 000 e-dm-et küldünk ki adatbázisunkra a potenciális

Részletesebben

6. 6/2017 határozat: Az elnökség egyhangúan elfogadta a kiküldetéseknek a költségvetési tervezetét.

6. 6/2017 határozat: Az elnökség egyhangúan elfogadta a kiküldetéseknek a költségvetési tervezetét. Elnökségi határozatok 2017 1. 1/2017 határozat: Az elnökség egységesen elfogadta a javaslatot, hogy a kimutatás alapján támogassa az egyesületeket a kiváltott versenyengedélyeik számának arányában. 2.

Részletesebben

Gy-M-S Megyei Döntő - Móvár - 2013.09.21.

Gy-M-S Megyei Döntő - Móvár - 2013.09.21. Gy-M-S Megyei Döntő - Móvár - 2013.09.21. Verseny ideje: 2013.09.21-2013.09.21 Típusa: Megyei Döntő - kategória Lajta-Hanság Zrt. Helyszíne: Lovasiskola Címe: Mosonmagyaróvár Kálnoki u. 28. Rendező neve:

Részletesebben

2018/2019.TANÉVI VERSENYKIÍRÁS. Bács-Kiskun Megye

2018/2019.TANÉVI VERSENYKIÍRÁS. Bács-Kiskun Megye 2018/2019.TANÉVI VERSENYKIÍRÁS Bács-Kiskun Megye 1 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA BÁCS_KISKUN MEGYEI VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja A lövészsport népszerűsítése a köznevelési intézmények tanulói

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS

2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A 2014-2015. tanévi Magyarország Bocsa Diákolimpia bajnoka cím, és a további helyezések eldöntése. Tehetséggondozás, egy látványos,

Részletesebben

Minősítési szabályzat

Minősítési szabályzat Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség Minősítési szabályzat Összeállította: Babits László 2004. 2. kiadás, érvényes: 2005. január. 3-tól Módosítás: 2010. január 1-től Érvényes: 2013. február 10-től Érvényes

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Sportlövő Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

Evezz együtt a bajnokokkal!

Evezz együtt a bajnokokkal! II. KANIZSAI SÁRKÁNYHAJÓ BAJNOKSÁG ÉS II. REGIONÁLIS SELEJTEZŐ Főszervező Kanizsa Kajak-kenu Klub Társszervező H-8800 Nagykanizsa, Bartók B. u. 9/a +3630 391 4958 kanizsakajak@freemail.hu Kanizsa Turizmusáért

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kötélugró Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg, a versenyt

Részletesebben

Tanintézeti / Kezdő ló OB+ VISEGRÁDI KUPA

Tanintézeti / Kezdő ló OB+ VISEGRÁDI KUPA Propojený obrázek nelze zobrazit. Příslušný soubor byl pravděpodobně přesunut, přejmenován nebo odstraněn. Ověřte, zda propojení odkazuje na správný soubor a umístění. Tanintézeti / Kezdő ló OB+ VISEGRÁDI

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Sakk Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg a versenyt az MDSZ-szel kötött

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Nevezési határidő: 2012. 05. 15.

VERSENYKIÍRÁS. Nevezési határidő: 2012. 05. 15. VERSENYKIÍRÁS A versenykiírás célja: A fogatsport tömegbázisának megteremtése, egységes versenyrend és versenyszabályok kialakítása a nagy hagyományokkal rendelkező, rendszeresen megrendezett fogathajtó

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2011/2012 TANÉV

VERSENYKIÍRÁS KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2011/2012 TANÉV VERSENYKIÍRÁS KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2011/2012 TANÉV A VERSENY CÉLJA: - az általános és középfokú oktatási intézményekben tanuló karatékák közös versenyeztetése, - a diákolimpiai címek eldöntése,

Részletesebben

A verseny rendezője: Hajdúszoboszló, Árpád uszoda 50 m-es, 8 pályás feszített víztükrű, elektromos időmérő berendezéssel ellátott versenymedencéje.

A verseny rendezője: Hajdúszoboszló, Árpád uszoda 50 m-es, 8 pályás feszített víztükrű, elektromos időmérő berendezéssel ellátott versenymedencéje. A verseny rendezője: A verseny helye: A verseny időpontja: Hajdú-Bihar megyei Úszó Diákolimpia Döntő III-VI. korcsoport A kategóriában ÚJ IDŐPONT a Hajdú-Bihar megyei Diáksport Szövetség megbízásából:

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6..

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6.. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2019. ÉVRE v.2018/1.6.. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. A Magyar Íjász Szövetség (továbbiakban:

Részletesebben

Eger, április 26.

Eger, április 26. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S.u.137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS ZF Lenksysteme Mesterek Tornája és Demó Kupa Eger, 2015. április 26. Időpont : 2014. április

Részletesebben

Az országos döntőn a megyei elődöntőkről korcsoportonként az 1-3. helyezett egyéni versenyzői vehetnek részt.

Az országos döntőn a megyei elődöntőkről korcsoportonként az 1-3. helyezett egyéni versenyzői vehetnek részt. Országos Kötélugró Diákolimpia 2013. évi versenykiírása 1. A verseny rendezője Magyar Ugrókötelesek Szövetsége, Szan-Dia Fitness Sport Club 2. Az országos döntő helyszíne és időpontja I.-II.-III.- IV.-V.-VI.

Részletesebben

ITF TAEKWON-DO MAGYAR BAJNOKSÁG GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT ÜLLŐ, 2015.

ITF TAEKWON-DO MAGYAR BAJNOKSÁG GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT ÜLLŐ, 2015. ITF TAEKWON-DO MAGYAR BAJNOKSÁG GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT ÜLLŐ, 2015. Verseny megnevezése: Rendező Szervezet: ITF Taekwon-do Magyar Bajnokság Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Sasok Sportegyesület

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI XVIII. FEKVENYOMÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019. TANÉVI XVIII. FEKVENYOMÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. TANÉVI XVIII. FEKVENYOMÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA A Fekvenyomás Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen

Részletesebben

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő)

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) 1 2014/2015. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A petanque sport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai

Részletesebben

Tájékoztató a 2014. év II. félévében elért kiemelkedő sporteredményekről

Tájékoztató a 2014. év II. félévében elért kiemelkedő sporteredményekről Tájékoztató a 2014. év II. félévében elért kiemelkedő sporteredményekről Tisztelt Bizottság! A Bizottság 2014. évi munkatervébe is napirendjére tűzte a kiemelkedő sporteredményt elért versenyzők köszöntését.

Részletesebben

Aktívklub-Zala24. Versenykiírás 2015: 4 x íjászversenyt + 4 x fúvócsöves versenyt rendez 2015-ben az Aktívklub-Zala24 A magyar íjászparadicsom.

Aktívklub-Zala24. Versenykiírás 2015: 4 x íjászversenyt + 4 x fúvócsöves versenyt rendez 2015-ben az Aktívklub-Zala24 A magyar íjászparadicsom. Aktívklub-Zala24 Versenykiírás 2015: 4 x íjászversenyt + 4 x fúvócsöves versenyt rendez 2015-ben az Aktívklub-Zala24 A magyar íjászparadicsom. A Klub ünnepnapi programjának keretében teljes körű ellátással

Részletesebben

-Férfi egyéni I. osztály -Férfi egyéni II. osztály (nyílt) -Női egyéni (nyílt) -Férfi páros (nyílt) -Női páros (nyílt) 1. Engedélyezett eszközök:

-Férfi egyéni I. osztály -Férfi egyéni II. osztály (nyílt) -Női egyéni (nyílt) -Férfi páros (nyílt) -Női páros (nyílt) 1. Engedélyezett eszközök: A Budapesti Darts Szövetség, mint a Nemzeti Sportszövetség és azon belül a Magyar Darts Szövetség erre jogosult szervezete a Magyar Darts Szövetség versenyszabályzata alapján kiírja a 2014-2015. évi, Budapest

Részletesebben

II. Hévízi Derby (C0 - A2)

II. Hévízi Derby (C0 - A2) II. Hévízi Derby (C0 - A2) Verseny ideje: 2008.06.06-2008.06.08 Típusa: A - kategória Hévíz, Kossuth u. Helyszíne: Labdarúgó edzőpálya és környéke Nevezés # lezárása 1 2008.06.02.nap 22:00 2 2008.06.02.nap

Részletesebben

SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2016

SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2016 SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2016 ORSZÁGOS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÉS TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY VERSENYKIÍRÁS Verseny rendezője és szakmai megvalósítója Helyszín, időpont Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport

Részletesebben

-Férfi egyéni I. osztály -Férfi egyéni II. osztály (nyílt) -Női egyéni (nyílt) -Férfi páros (nyílt) -Női páros (nyílt) 1. Engedélyezett eszközök:

-Férfi egyéni I. osztály -Férfi egyéni II. osztály (nyílt) -Női egyéni (nyílt) -Férfi páros (nyílt) -Női páros (nyílt) 1. Engedélyezett eszközök: A Budapesti Darts Szövetség, mint a Nemzeti Sportszövetség és azon belül a Magyar Darts Szövetség erre jogosult szervezete a Magyar Darts Szövetség versenyszabályzata alapján kiírja a 2010-2011. évi, Budapest

Részletesebben

Magyar Evezős Szövetség

Magyar Evezős Szövetség Magyar Evezős Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ III., IV., V., és VI. KORCSOPORT Szeged, 2014.09.05-06. 1 2014/2015. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kötélugrás Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti

Részletesebben

Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz.

Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz. Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz. A Magyar AMSE keresi minden olyan partnerét, aki a sport és Magyarország legnépesebb autósportja, a

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ Szolnok, Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2015. március 07. 1 2014/2015. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA A Pályakerékpár Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti

Részletesebben

V. Örs Terem Csapatkupa Budaörs, 2013. január 12.

V. Örs Terem Csapatkupa Budaörs, 2013. január 12. V. Örs Terem Csapatkupa Budaörs, 2013. január 12. OLIMPIAI KATEGÓRIA Név Egyesület Kategória 1.táv 2.táv Össz Hely Szűcs Tibor Kecskeméti ÍE OF 274 281 555 1 Tóth Csaba HF Sashalmi Íjászok (egyéni) OF

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Résztvevő versenyzők: Felső-Dunántúli Fogathajtó Régió versenyzői

VERSENYKIÍRÁS. Résztvevő versenyzők: Felső-Dunántúli Fogathajtó Régió versenyzői VERSENYKIÍRÁS A versenykiírás célja: A fogatsport tömegbázisának megteremtése, egységes versenyrend és versenyszabályok kialakítása a nagy hagyományokkal rendelkező, rendszeresen megrendezett fogathajtó

Részletesebben

Elnökségi Ülés december 11.

Elnökségi Ülés december 11. Jegyzőkönyv Elnökségi Ülés 2013. december 11. Jelen lévők: Vánky Sebastian elnök, Szedlár János alelnök, Takács László elnökségi tag, főtitkár, Nagy Gábor elnökségi tag, Máté Gyöngyi elnökségi tag, Dr.

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI XXIV. WKF KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI XXIV. WKF KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI XXIV. KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Karate Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt az

Részletesebben

ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő. III., IV., V-VI. korcsoport B kategória

ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő. III., IV., V-VI. korcsoport B kategória ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő III., IV., V-VI. korcsoport B kategória 1. A verseny helye: (BVSC) Laky Károly Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2. A verseny időpontja: 2013. január 13., vasárnap,

Részletesebben

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG 53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Szeged 2015. 09. 17-20. 53. EJTŐERNYŐS

Részletesebben

A MISKOLCI ÍJÁSZ EGYLET TAGJAINAK 2018 ÉVBEN ELÉRT EREDMÉNYEI

A MISKOLCI ÍJÁSZ EGYLET TAGJAINAK 2018 ÉVBEN ELÉRT EREDMÉNYEI 2018.11.11. Rezi 3D Farkasné Jászka Mónika Felnőtt nő PBHB 2 Farkas Gábor Felnőtt férfi PBHB 2 2018.10.27. Téglás 3D Farkas Gábor Felnőtt férfi PBHB 8 MND Ősz - Debrecen-Bánk 2018.10.20 Pontszám Szász

Részletesebben

Szakmai terv A szakmai program elkészítésének főbb szempontjai:

Szakmai terv A szakmai program elkészítésének főbb szempontjai: Szakmai terv 2017. A szakmai program elkészítésének főbb szempontjai: - függetlenség: mindenki azzal a szakemberrel/edzővel dolgozik, akit céljai eléréséhez a legalkalmasabbnak tart. - objektív értékelés

Részletesebben

ÚSZÁS I., II. korcsoport

ÚSZÁS I., II. korcsoport I., II. korcsoport 1. A verseny helye: BVSC Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2. A verseny időpontja: 2012. február 5. vasárnap 10.00 óra Jelentkezés: 9.00 óra 3. A verseny résztvevői: Az általános

Részletesebben

MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG AEROBIK SZAKÁGA. 2014/2015. tanév. ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ és DÖNTŐ

MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG AEROBIK SZAKÁGA. 2014/2015. tanév. ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ és DÖNTŐ MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG AEROBIK SZAKÁGA 2014/2015. tanév ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ és DÖNTŐ 1 2014/2015. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA Versenykiírás 1. A verseny célja: Az aerobik különböző verseny- és szabadidősport

Részletesebben

Felnőtt, Utánpótlás Hegyi Országúti OB szeptember 22., Orfű - Pécs Versenykiírás

Felnőtt, Utánpótlás Hegyi Országúti OB szeptember 22., Orfű - Pécs Versenykiírás Felnőtt, Utánpótlás Hegyi Országúti OB 2018. szeptember 22., Orfű - Pécs Versenykiírás A felnőtt-férfi, a felnőtt-női, az utánpótlás férfi és az utánpótlás női korcsoportok számára kiírt hegyi országúti

Részletesebben

2018/2019. tanévi JUDO DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019. tanévi JUDO DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. tanévi JUDO DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Az Judo Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg, a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

2017. évi WTF Taekwondo. Bajnokság május 13. Budapest

2017. évi WTF Taekwondo. Bajnokság május 13. Budapest 2017. évi WTF Taekwondo Bajnokság 2017. május 13. Budapest A verseny Dátum Helyszín Kiíró Rendező Versenyigazgató Szabályok 2017. május 13. (szombat) Soroksári Sportcsarnok (1237 Budapest, Szentlőrinci

Részletesebben

A Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata - 2010

A Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata - 2010 A Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata - 2010 Garas Mihály, Herczeg Zsolt, Melter László 2010.01.14. 2 Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata - 2010 Történelmi Versenyszabályzat

Részletesebben

1. A bajnokság célja: A sportág népszerűsítése, az országos döntőbe jutás eldöntése.

1. A bajnokság célja: A sportág népszerűsítése, az országos döntőbe jutás eldöntése. TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA CSONGRÁD MEGYE I. KCS. 2012/2013 1. A bajnokság célja: A sportág népszerűsítése, az országos döntőbe jutás eldöntése. 2. A bajnokság rendezője:a Csongrád Megyei Diáksport

Részletesebben

HUNGEXPO KUPA 2011 V E R S E N Y S Z A B Á L Y Z A T A

HUNGEXPO KUPA 2011 V E R S E N Y S Z A B Á L Y Z A T A HUNGEXPO KUPA 2011 NEMZETKÖZI KORONGVADÁSZ VERSENY V E R S E N Y S Z A B Á L Y Z A T A és VE R S E N Y K I Í R Á S HUNGEXPO KUPA 2011 NYÍLT NEMZETKÖZI KORONGVADÁSZ VERSENY V E R S E N Y K I Í R Á S 2011.

Részletesebben

V. Tavaszi Kikelet Kupa BELSŐ ÉS KÜLSŐ FORMÁK (nyílt versenye) VERSENYKIÍRÁSA

V. Tavaszi Kikelet Kupa BELSŐ ÉS KÜLSŐ FORMÁK (nyílt versenye) VERSENYKIÍRÁSA A verseny célja: - a magyar harcművészek fejlődésének segítése - minél több versenyzési lehetőség biztosítása a versenyzők fejlődésének érdekében - a Kung-Fu és a Wushu köztudatba való bevezetése - a sportág

Részletesebben

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/17

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/17 ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/17 1. Az országos döntő rendezője: Szenyor Szabadidő Kerékpáros Sport egyesület Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség megbízása alapján a Magyar Diáksport Szövetség

Részletesebben

ÚSZÁS BUDAPESTI DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ I., II. korcsoport

ÚSZÁS BUDAPESTI DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ I., II. korcsoport korcsoport kategória verseny időpontja Igazolás időpontja nevezési határidő I. és II. kcs. - vasárnap, 10.00 vasárnap, 8.30-9.30 III. és IV. kcs. B kategória III. és IV. kcs. CSAK VÁLTÓK A kategória V-VI.

Részletesebben

Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség Szabálykönyvei MINŐSÍTÉSI SZABÁLYZAT

Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség Szabálykönyvei MINŐSÍTÉSI SZABÁLYZAT Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség Szabálykönyvei MINŐSÍTÉSI SZABÁLYZAT Összeállította: Babits László 2004. 2. kiadás, érvényes: 2005. január. 3-tól Módosítás: 2010. január 1-től Érvényes: 2013. február

Részletesebben

Határozati javaslat. Tárgy: A Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület működése és terveinek bemutatása

Határozati javaslat. Tárgy: A Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület működése és terveinek bemutatása Határozati javaslat Tárgy: A Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület működése és terveinek bemutatása 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága a Szekszárdi Szabadidős

Részletesebben

2016/2017. Tanévi NEHÉZSÉGI SPORTMÁSZÁS DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. Tanévi NEHÉZSÉGI SPORTMÁSZÁS DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. Tanévi NEHÉZSÉGI SPORTMÁSZÁS DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Sportmászás Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen

Részletesebben

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY A verseny Fővédnöke: Szervezőbizottság tagjai: Pásztor

Részletesebben

V E R S E N Y K I Í R Á S

V E R S E N Y K I Í R Á S V E R S E N Y K I Í R Á S A MAPOSZ ( Magyar precíziós légfegyveres Országos Sportági Szövetség) megbízásából az FCS Egyesület kiírja a Precízós légfegyveres és Speed sziluett Országos Bajnoki Döntőt A

Részletesebben

NSO beszámoló. Bázár György

NSO beszámoló. Bázár György NSO beszámoló 2011 Bázár György NSO National Safety Officer Nemzeti Biztonsági Tisztségviselő Minden olyan nemzeti szövetség, amely nemzetközi lovastusa versenyt rendez, köteles kijelölni egy tevékenyen

Részletesebben

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben a visszalépések illetve a határidőn túl nevező csapatok miatt körülményes

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI TÁNCSPORT DIÁKOLIMPIA VERSENYTÁNC SZAKÁG ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI TÁNCSPORT DIÁKOLIMPIA VERSENYTÁNC SZAKÁG ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI TÁNCSPORT DIÁKOLIMPIA VERSENYTÁNC SZAKÁG ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Táncsport Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg; a versenyt

Részletesebben

Ibrány Nagydíj Kerékpárverseny

Ibrány Nagydíj Kerékpárverseny Ibrány Nagydíj Kerékpárverseny 2019 évi Magyar Kerékpáros Amatőr bajnokság 11. fordulója Nyílt országúti kerékpárversenyt rendez 2019. július 21 (vasárnap) 10:00 órai kezdettel Ibrány Város Önkormányzata,

Részletesebben

SPURKERÉK MODELLEZŐ SPORTEGYESÜLET

SPURKERÉK MODELLEZŐ SPORTEGYESÜLET SPURKERÉK MODELLEZŐ SPORTEGYESÜLET Bemutatkozunk Az egyesület 2010 augusztusában alakult azzal a céllal, hogy tagjaink megfelelő körülmények között, szervezett kereteken belül tudják űzni ezt a sportot.

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: XVIII. Nyílt WKF Egyéni Súlycsoportos és Csapat Karate Magyar Bajnokság (Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21 és Felnőtt) III. WKF Para Karate Bajnokság VIII. Nyílt

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: XVIII. Nyílt WKF Egyéni Súlycsoportos és Csapat Karate Magyar Bajnokság (Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21 és Felnőtt) III. WKF Para Karate Bajnokság VIII. Nyílt

Részletesebben

1. NYÍLT SÁRGA-TENGER KUPA

1. NYÍLT SÁRGA-TENGER KUPA 1. NYÍLT SÁRGA-TENGER KUPA 2019. ÉVI WT TAEKWONDO ORSZÁGOS FORMAGYAKORLAT BAJNOKSÁG 2019. ÁPRILIS 14. BUDAPEST, HUNGARY 1 ST YELLOW SEA CUP HUNGARIAN NATIONAL POOMSAE CHAMPIONSHIP A verseny Dátum Helyszín

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI RITMIKUS GIMNASZTIKA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI RITMIKUS GIMNASZTIKA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI RITMIKUS GIMNASZTIKA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Ritmikus Gimnasztika Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2019. évi Versenykiírása 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország 2019.

Részletesebben

Póni Klub Díjlovagló és Díjugrató Országos Bajnokság Póni Klub Kezdők Országos Döntője

Póni Klub Díjlovagló és Díjugrató Országos Bajnokság Póni Klub Kezdők Országos Döntője Póni Klub Díjlovagló és Díjugrató Országos Bajnokság Póni Klub Kezdők Országos Döntője A verseny helyszíne: Budapest, Nemzeti Lovarda A verseny időpontja: 2015. szeptember 4-6. A verseny rendezője: Magyar

Részletesebben

Szakmai terv A szakmai program elkészítésének főbb szempontjai:

Szakmai terv A szakmai program elkészítésének főbb szempontjai: Szakmai terv 2018. A szakmai program elkészítésének főbb szempontjai: - függetlenség: mindenki azzal a szakemberrel/edzővel dolgozik, akit céljai eléréséhez a legalkalmasabbnak tart. - objektív értékelés

Részletesebben

V. MIGHTYFIST EAGLES CUP NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG GYEREK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT 2015

V. MIGHTYFIST EAGLES CUP NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG GYEREK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT 2015 Verseny megnevezése: Rendező Szervezet: V. MIGHTYFIST Eagles Cup Nemzetközi ITF. Taekwon-do Bajnokság Magyar ITF Taekwon-do Szövetség, Sasok Sportegyesület Rendező: Szalay Gábor V.dan, Békássy Csaba V.dan

Részletesebben

IV. EAGLES CUP NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG FELNŐTT, IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ 2013.

IV. EAGLES CUP NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG FELNŐTT, IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ 2013. IV. EAGLES CUP NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG FELNŐTT, IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ 2013. Verseny megnevezése: Rendező Szervezet: IV. Eagles Cup Nemzetközi ITF. Taekwon-do Bajnokság Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Sasok Sportegyesület

Részletesebben

Tour de Pécs Országúti Kerékpárverseny. Grawe Nagydíj Szakasz Magyarország Hegyi Bajnoksága

Tour de Pécs Országúti Kerékpárverseny. Grawe Nagydíj Szakasz Magyarország Hegyi Bajnoksága Tour de Pécs Országúti Kerékpárverseny Grawe Nagydíj Szakasz Magyarország Hegyi Bajnoksága Versenykiírás: 1. A verseny jellege: nyílt nemzetközi kerékpárverseny 2. A verseny célja: Magyarország Kerékpáros

Részletesebben

Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott

Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott gas.hu HUNGARIAN OPEN 2009 VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: Az MKKSZ bajnoki címének eldöntése A barátság ápolása a résztvevő klubok között

Részletesebben

Felnőtt, Utánpótlás Országúti OB június , Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S

Felnőtt, Utánpótlás Országúti OB június , Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S Felnőtt, Utánpótlás Országúti OB 2017. június 24-25., Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S A felnőtt-férfi, felnőtt-női, utánpótlás férfi és utánpótlás női korcsoportok számára kiírt országúti országos bajnokságot

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Petanque Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

FEHOVA iskola saját sportcsarnokában airsoft IPSC pályát építettünk Budapesti Nagy Sportágválasztón

FEHOVA iskola saját sportcsarnokában airsoft IPSC pályát építettünk Budapesti Nagy Sportágválasztón Tisztelt Elnökség! Sajnos a 2017.02.15 napján 14:00-kor megtartott elnökségi ülésen rajtam kívülálló okok miatt nem tudok megjelenni, de ettől függetlenül az alábbiakról szeretném tájékoztatni önöket.

Részletesebben

Felnőtt, Utánpótlás és Amatőr Időfutam OB június 23., Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S

Felnőtt, Utánpótlás és Amatőr Időfutam OB június 23., Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S Felnőtt, Utánpótlás és Amatőr Időfutam OB 2017. június 23., Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S A felnőtt-férfi, felnőtt-női, utánpótlás férfi és utánpótlás női korcsoportok számára kiírt időfutam országos

Részletesebben

Tartalom. Bemutatásra kerül a Vadászíjász szakág helyzete Magyarországon és a világ többi részén

Tartalom. Bemutatásra kerül a Vadászíjász szakág helyzete Magyarországon és a világ többi részén Tartalom Bemutatásra kerül a Vadászíjász szakág helyzete Magyarországon és a világ többi részén Bemutatkoznak a Fokti Éjsolymok Beszélgetés Szluka Istvánnal Dél-Dunántúli Íjászrégiós Diákolimpiai plakát,

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS A MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM ELŐÍRÁSA ALAPJÁN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2018/19. ÉVI TERÜLETI FIÚ-LÁNY UTÁNPÓTLÁS EGYÉNI BAJNOKSÁG

VERSENYKIÍRÁS A MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM ELŐÍRÁSA ALAPJÁN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2018/19. ÉVI TERÜLETI FIÚ-LÁNY UTÁNPÓTLÁS EGYÉNI BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS A MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM ELŐÍRÁSA ALAPJÁN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2018/19. ÉVI TERÜLETI FIÚ-LÁNY UTÁNPÓTLÁS EGYÉNI BAJNOKSÁG U14 ÉS U18 KORCSOPORTBAN 2018-19. U14 ÉS U18 EGYÉNI

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A KYOKUSHIN Karate Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS A VAS MEGYEI TEKÉZŐK SZÖVETSÉGE SZERVEZÉSÉBEN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2016/17. ÉVI VAS MEGYEI ISKOLAI EGYÉNI BAJNOKSÁG

VERSENYKIÍRÁS A VAS MEGYEI TEKÉZŐK SZÖVETSÉGE SZERVEZÉSÉBEN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2016/17. ÉVI VAS MEGYEI ISKOLAI EGYÉNI BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS A VAS MEGYEI TEKÉZŐK SZÖVETSÉGE SZERVEZÉSÉBEN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2016/17. ÉVI VAS MEGYEI ISKOLAI EGYÉNI BAJNOKSÁG nemenként és korcsoportonként, igazolt illetve amatőr kategóriákban 2016-17.

Részletesebben

ZEN BU KAN KEMPO IV.Seregélyes Kupa

ZEN BU KAN KEMPO IV.Seregélyes Kupa Versenykiírás Verseny rendezője: Sárosdi Kempo SE. Főszervező: Renshi Koncz Gábor 3.DAN, Renshi Kordás István 3.DAN A verseny főbírója: Kormos László 3.DAN Szakmai fővédnök: Hanshi Lévai László 8.DAN A

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kajak-Kenu Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

Green, Ride & Slide ÚJ PROGRAM KEZDŐK SZÁMÁRA. A továbbiakban bemutatjuk a különböző lehetőségeket.

Green, Ride & Slide ÚJ PROGRAM KEZDŐK SZÁMÁRA. A továbbiakban bemutatjuk a különböző lehetőségeket. Green, Ride & Slide Érezd jól magad a Nemzeti Reining Lovas Szövetséggel (NRHA)! Az NRHA kidolgozott egy forradalmian új programot, amely lehetővé teszi, hogy minden reining lovasnak alkalma nyíljon versenyezni.

Részletesebben