SZANKI KISBÍRÓ A SZANKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZANKI KISBÍRÓ A SZANKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA"

Átírás

1 SZANKI KISBÍRÓ A SZANKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XXV. évf. 18. szám szeptember 8. Szép kertjeink vannak "A legszebb konyhakertek" helyi verseny eredményei A szanki önkormányzat szeptember 5-én a mûvelõdési házban rendezte meg A legszebb konyhakertek verseny díjátadóját. Az eseményen részt vett Kovács Szilvia ötletgazda, Karcag város alpolgármestere, az országos program koordinátora, aki elmondta, mennyire fontos számára, hogy idén végre Szankra is eljutott. Elismerését fejezte ki, milyen szép, rendezett a falu, milyen sok jelentkezõnk és szép kertjeink vannak. Külön kiemelte, hogy a versenyzõk közt unokák és dédszülõk is vannak, és generációk adják át egymásnak tudásukat. Kovács Szilvia és Hachbold Gergõ, a legfiatalabb kertész Kovács Zsuzsa a zsûri tagja minden konyhakertet külön értékelt, elmondta, hol, mit talált különlegesnek, követendõnek. A díjakat, okleveleket Kovács Szilvia és Besesek Béla adta át. Normál kategória I. helyezettek: Bazsa Mihályné és Bazsa Mihály, Kun-Szabó Józsefné, Süli-Csontos Ignácné és Süli- Csontos Ignác, Takács Lászlóné és Takács László Normál kategória II. helyezettek: Hachbold Gergõ, Horák Andrásné, Kovács Béláné és Kovács Béla, Tóth Károlyné és Tóth Károly, Trójáné Gubcsi Irén és Trója Ferenc, Varga Istvánné és Varga István Normál kategória III. helyezettek: Fekete Józsefné és Fekete József, Monostori László Mini kategória I. helyezett: Provics Istvánné és Provics István Mini kategória II. helyezett: Kriván Bence Zártkert vegyes kategória I. helyezett: Rokolya Imréné és Rokolya Imre, Tóth Benõné, Törõcsik Vilmosné és Töröcsik Vilmos, II. helyezett: Dávid Sándor Zártkert gyümölcsös kategória I. helyezett: Varga István és Varga Istvánné Megkezdte munkáját a Családi Csõdvédelmi Szolgálat Szeptember elsejével a Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Fõosztályának keretein belül megkezdte mûködését a Családi Csõdvédelmi Szolgálat. A családi csõdvédelemrõl és a szolgálat mûködésérõl részletes információk a szolgálat honlapján érhetõk el: A Szolgálat elérhetõségei: Cím: 6000 Kecskemét, Bajcsy Zsilinszky krt Telefon: (70) Ügyfélfogadás ideje: Hétfõ: 09-12h Szerda: 13-18h Csütörtök: 09-12h A személyes ügyintézéshez elõzetes idõpont egyeztetés szükséges. Ifjúsági szálló nyílt Szankon Tudósításunk a 2. oldalon olvasható Sok nyugdíjas kap nagyon fontos levelet: pénzrõl van szó! Idéntõl a jogalkotók tovább szigorították a kéményellenõrzést, amelynek célja a biztonságosabb kémény- és ahhoz tartozó berendezés-használat. Fõ veszélyforrás a szén-monoxid, ezért e veszély feltérképezésére négy új feladatot írtak elõ (égéstermék CO paraméterének ellenõrzése gáztüzelés esetén; égéshez szükséges levegõ-utánpótlás ellenõrzése; füstcsövek ellenõrzése, tisztítása; gáztüzelõ berendezések esetén a megfelelõ rendeletben elõírt mûszaki-biztonsági felülvizsgálat meglétének ellenõrzése). E négy plusz feladat díját a es kéményellenõrzési díjjal Fontos határozatot kézbesítenek ezekben a hetekben sok nyugdíjasnak, konkrétan azoknak, akiknek férje, édesapja 1938 és 1945 között esett el, tûnt el a II. világháborúban - és már kérvényezték a támogatást. Júniusban döntött arról a parlament, hogy anyagi támogatást kaphatnak azok a hadiözvegyek és hadiárvák, akiknek férje, édesapja november 2. és május 9. között a magyar királyi honvédség és csendõrség kötelékében szolgált és elesett. A támogatás mértéke a mindenkori minimálnyugdíj 30 százaléka, jelenleg 8550 forint, amit a jogosult élete végéig, havonta megkap. A támogatást folyamatosan lehet igényelni a lakóhely szerint illetékes megyei kormányhivatal járási hivatalában. Az eljárás során a jogosultság hadi eredetét egykorú szolgálati, katonai, kórházi iratokkal, hatósági igazolásokkal (például halotti anyakönyvi kivonattal), ezek hiányában más hitelt érdemlõ módon - például vöröskeresztes papírokkal - kell igazolni. A törvénymódosítás megnyitja a hadigondozotti jogosultságot azon volt hadiárvák, volt hadigyámoltak és volt hadigondozott családtagok - számára is, akiket január 1-jét megelõzõen nyilvántartásba vettek, azonban pénzellátását nagykorúvá válása miatt, vagy ben politikai okból megszüntették, kérelmét elutasították, vagy kérelmét politikai okból elõ sem terjesztette. Többe kerül a bírság, mint a munkadíj Emelkedik a kéményellenõrzés díja együtt számolják fel. Egy darab hagyományos vegyes tüzelésû kazánnal felszerelt kémény ellenõrzési díja bruttó: 2134 forint. A komplex díjtáblázat megtalálható a szolgáltató honlapján: A Filantrop Bács-Kiskunban 83 településen lát el kötelezõ kéményseprõ-ipari tevékenységet. A kéményseprõk meghatározott ütemterv szerint végzik feladatukat. Aki többszöri felszólítás ellenére sem teszi lehetõvé a közszolgáltatás elvégeztetését, arra 5 ezertõl 30 ezer forintig terjedõ bírságot szabhat ki az illetékes hatóság.

2 Kirõl kapta nevét a Zank Vezér Sportszálló? Szank környékén több település is kun elõkelõségek neveit õrzi - derül ki Szank történetébõl. Azoknak a kun elõkelõségeknek a nevébõl eredeztethetõ, akik a XIII. század második felében a szállásföldeket birtokba kapták. Baltha zallas - ma Balotaszállás; Kempecs zallasa - ma Kömpöc; Kethen zallasa - ma Harkakötöny; Tazlar zallasa - ma Tázlár. A XIII. század közepe táján a Csertán nemzetség Zank nevû elõkelõsége megközelítõen Szank község mai területét kapta birtokba, amelyet osztatlan formában használt a vele tartó köznépével, és a XIII-XIV. század fordulóján alapozhatták meg a Zank zallasa (Szankszállása) nevû településüket. A forrásokban elõforduló helynév-változatok: Zank zallasa, Zankzallasa, Scancscalasa, Sanksallasa, Szankszállása. SUDOKU Írja be 1-tõl 9-ig a számjegyeket az ábrába úgy, hogy a sorokban, oszlopokban és a kilenc kisebb négyzetben is mind a 9 számjegy szerepel. A kivágott ábrát névvel, címmel juttassa el a képtár levélszekrényébe szeptember 18-ig. A helyes megfejtõk között szanki ízeket (méz, konyakmeggy) tartalmazó ajándékcsomagot sorsolunk ki. Átvehetõ a könyvtárban. Elõzõ rejtvényünk helyes megfejtõje: Tóth Mária Szank, Petõfi u. 91. Az itt élõk a XIII-XV. század folyamán úgy mutattak rá a mai Szank területére, hogy az a Zank (Szank) nevû elõkelõ személy kunjainak a szállásföldje, azaz Szankszállása. A mai Szank középkori múltjára utaló információkhoz Kalas Balázs Bodoglár, és Nagy István Harka szálláskapitányai közötti peranyagból juthatunk. Az 1450-es évek folyamán a Kalasok a térség meghatározó földesurai lettek, több kun település a Kalas család hatalmába került, egy Kalas Péter nevû kun kapitány 1465-ben Szankszállás uraként is szerepel. (i) EGY PERC BÖLCSESSÉG A csoda Egy ember keresztül-kasul utazta a világot, csakhogy személyesen meggyõzõdhessen a Mester hírének valódiságáról -Milyen csodát tett a Mestered? -kérdezte az egyik tanítványtól. -Nos vannak csodák és csodák. Nálatok azt tekintik csodának, ha Isten teljesíti valakinek az akaratát. Nálunk az a csoda, ha valaki teljesíti Isten akaratát. Anthony de Mello IMPORT HUMOR Ifjúsági szálló nyílt Szankon Az Együtt Szankért Egyesület a LEADER Helyi Akciócsoportok közremûködésével 2013-ban 29,9 millió forint vissza nem térítendõ támogatást nyert el ifjúsági szállás kialakítására Szankon. A szálláshely a szanki sportpályán található Tekecsarnok épületének tetõtér beépítésével valósult meg. Az építési munkálatokat a kisteleki Probart Kft végezte. "Zank Vezér Sportszálló és Tekecsarnok" elnevezésû szálláshely "B" kategóriájú gyermek- és ifjúsági tábor szállástípusra kapott mûködési engedélyt. Az ifjúsági szálláshely augusztus 27-tõl kezdte meg mûködését, 32 fõ részére biztosít szállást. A vendégek elhelyezésére hét négyágyas, egy kétágyas és kettõ duplaágyas szobában van lehetõség. A szállás elsõsorban diákokat, gyerekeket, általános és középiskolai osztályokat, iskolás csoportokat vár. Baráti társaságok, munkahelyi kollektívák, nagycsaládosok, fogyatékkal élõk számára is komfortos szálláslehetõséget biztosít. Lehetõséget nyújt nyári táborok, tavaszi és õszi osztálykirándulások komplex megszervezésére. A programok során a vendégek megismerkedhetnek a térség turisztikai nevezetességeivel, természeti sajátosságaival. Az itt szállást foglalók részére 15 fõ felett csoportos kedvezmény vehetõ igénybe. Érdeklõdni és szállást foglalni Vinczéné Nemcsok Mónikánál az egyesület turisztikai koordinátoránál a 77/ és a 70/ telefonszámon vagy a szankszallas@gmail. com címen lehet. A szálláshelyrõl részletes információt a szankinfo.hu honlapon kaphatnak az érdeklõdõk. A térség turisztikai- és sajtó szereplõi, az iskolák, ifjúsági egyesületek képviselõi és minden érdeklõdõ a szeptember 30-án 14 órakor megrendezésre kerülõ Nyílt Napon tekinthetik meg a szálláshelyet. A Szank Halasi utca 26. szám alatti Zank Vezér Sportszálló és Tekecsarnokban megrendezésre kerülõ Nyílt Napra szeretettel meghívunk és várunk mindenkit! 2 SZANKI KISBÍRÓ szeptember 8.

3 Okos község Az AlterEnergo Kft. Okos község címmel környezetvédelmi és innovációs konferenciát rendez szeptember 11-én 10 órai kezdettel a szanki Vörösmarty Mihály Mûvelõdési Házban meghívott kistérségi településvezetõk, vállalkozók részére. A konferencia nyitó elõadásában Losonczi Ferenc az AlterEnergo Kft. igazgatója az Okos község szanki programját ismerteti, majd további elõadások hangzanak el az okos megoldások, befektetési alapok szerepe, pályázati források, a pi technológia, a tájjellegû és organikus borok, bio-kávé, halból és fürjtojásból készült gasztronómiai remekek, szociális szövetkezetek, biokertészet, gombák, vegetáriánus életmód témakörökben a meghívott befektetési szakemberek elõadásában. 16 órától kérdésekre válaszolnak az elõadók. A konferencia kötetlen beszélgetéssel, kapcsolatépítéssel zárul 18 órakor. Buszos kirándulás a Mini Hungary Parkba A szanki Mûvelõdési Ház buszos kirándulást szervez szeptember 26-án a mórahalmi Mini Hungary Parkba. A szabadtéri kiállítóhely kéthektáros területen a történelmi Magyarország építészeti szimbólumait, történeti emlékeit foglalja magába 1:25-ös méretarányú makettek formájában. Templomok, várak, paloták, valamint kastélyok és mûemlékek várják a látogatót élõ közelségben a régi idõk emlékeivel, és eleink hõstetteivel. Az utazás és az idegenvezetés ingyenes, a csoportos belépõ 6 éven felülieknek 700 Forint/fõ. Jelentkezés személyesen a Mûvelõdési Házban a belépõjegy kifizetésével szeptember 22-ig vagy a létszámkorlátig (maximum 30 fõ). Hosszú évekre gondoskodtunk a vizünkrõl Szankon az ivóvíz minõsége eddig ammónium és vas tekintetében nem felelt meg a hatályos vízminõségi paramétereknek. Ez a tény már önmagában is igazolja a Tiszta víz Ivóvízminõség-javító projekt létjogosultságát, amely a mûszaki átadást követõ hathónapos sikeres próbaüzem után augusztus 31-én befejezõdött. A projekttel együtt járó hálózati korszerûsítés és bõvítés igazi rendszerszemléletre utal, hasonlóan a projekt másik négy Bács-Kiskun megyei és hat Csongrád megyei településéhez. A beruházás nem csak a vezetékes ivóvíz egészségügyi paramétereinek javítását szolgálta, hanem a hálózat korszerûbb, biztonságosabb és egyben nagyobb kapacitású is lett Szankon - mondta el Patkós Zsolt polgármester, aki egyben a projekt gesztoraként is tevékenykedett az elmúlt hónapokban. Mivel az Európai Uniós és a hazai önerõ alapból származó támogatásnak köszönhetõen nem kellett a települési önkormányzatoknak saját erõvel hozzájárulni a beruházásokhoz, általánosságban elmondhatom, hogy ilyen mértékû fejlesztésre a többség önerõbõl képtelen lett volna. Így viszont hozzávetõleg fõ részesül a tizenegy települést magába foglaló Tiszta víz Ivóvízminõség-javító beruházásból, amelynek értéke mintegy nettó 2,348 milliárd forint. Szankon megújult a glóbusz, a gerincvezeték egy része, új tolózárak kerültek a rendszerbe, mechanikus tisztítás történt az egész hálózaton és új épületbe telepítették a számítógép vezérlésû tisztító rendszert a gépészeti elemekkel együtt. Ennek segítségével mechanikai-, vegyi- és biológia szûrés után kerül a víz a fogyasztókhoz. A próbaüzem ideje alatt további finomításokat és ellenõrzéseket végeztek a szakemberek, így mára már minden paraméter az elõírásoknak megfelelõ és valóban tiszta vizet ihatnak a szanki lakosok. A Kiskunmajsai Munkaügyi Központ Állásajánlata 1.vagyonõr 8.általános változó m.sz. 2.vízvezeték szerelõ szakmunkás változó m.sz. 3.motorfûrész kez. szakmunkás változó Ft 4.udvaros 8.általános Jászszentlászló Ft 5.olajtöltõ 8.általános Kiskunmajsa m.sz. 6.gépkezelõ 8.általános Kiskunmajsa m.sz. 7.fakitermelõ 8.általános Kiskunmajsa Ft 8.villanyszerelõ szakmunkás Kiskunmajsa Ft 9.mg.munkás 8.általános Szank m.sz. 0.mentõsoför érettségi+c Kiskunmajsa m.sz. 1.mentõápoló érettségi Kiskunmajsa Kjt.sz. 2.libatömõ 8.általános Kiskunmajsa 400 Ft/db 3.fûrészgépkezelõ 8.általános Kiskunmajsa Ft 4. eladó (4 óra) szakmunkás Kiskunmajsa m.sz. 5. kõmûves segéd szakmunkás Kiskunmajsa m.sz. 6.takarmánykeverõ 8.általános Kömpöc m.sz. 7.teherautó vezetõ C+E jog. Kiskunmajsa m.sz. 8.kõmûves szakmunkás változó Ft Érdeklõdni: Kiskunmajsa, Félegyházi u. 5. Tel. 77/ Tedd a jót, és kerüld a rosszat! MÛVELÕDÉSI HÁZ Rákóczi utca / Web: szankmuvhaz.hu és facebook.com/muvhaz.szank Nyitva kedd-szombat 11-19h Mini Club kedd-csütörtök 11-21h, péntek-szombat 11-02h Konditerem kedd-szombat 15-21h Sószoba kedd-szombat 11-19h Programok szeptember 5. szombat 18h - Legszebb kertek Díjátadó ünnepség 20h - Mozi Eszeveszett mesék (16+) szeptember 9. szerda 9h - Látásvizsgálat 17h - Fõzõklub Tupperware módra szeptember 19. szombat 9h - Biciklitúra Európai Mobilitás Hét Szank-Szentlászló-Majsa 20h - Mozi Senki szigete (12+) szeptember 20. vasárnap BMX bemutató Európai Mobilitás Hét szeptember 26. szombat 9h - Buszos kirándulás Mini Hungary Park - 700Ft Állandó programok hétfõ h Zsírégetõ aerobik kedd 18-20h Jóga szerda 18-20h Zsírégetõ aerobik csütörtök 10-12h Baba-mama klub péntek 18-20h Zsírégetõ aerobik Nyitvatartási idõben internetezés biliárd, csocsó, ping-pong, darts, táblajátékok, kártyajátékok Terem és eszközbérlet A termek és eszközök bérleti díj fizetése ellenében bérbe vehetõk. Az igénylést öt nappal a rendezvény megvalósítása elõtt kell leadni a mûvelõdési házban szeptember 8. SZANKI KISBÍRÓ 3

4 Visszatérõ 2015 munkaerõpiaci program Tartós munkanélküliek foglalkoztatásának támogatása most jobban fogok tanulni, mint tavaly Elkezdõdött az új tanév a szanki iskolában is A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Fõosztálya megyei munkaerõpiaci programot hirdet szeptember 1. napjától, a tartós munkanélküliséggel veszélyeztetett álláskeresõk nyílt munkaerõpiacon történõ elhelyezkedésének segítésére, a foglalkoztatási szint növelésére, "Visszatérõ 2015" elnevezéssel. A program célcsoportjába tartozó álláskeresõ foglalkoztatásához bérköltség támogatást biztosít legfeljebb 5 hónapra a bér és a munkáltató által ténylegesen megfizetendõ szociális hozzájárulási adó 90 %-os mértékében, legkésõbb február 29-ig. A támogatott foglalkoztatást követõen a munkáltatónak 2,5 hónap továbbfoglalkoztatási kötelezettséget kell vállalnia. A programba vonás során a tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek célcsoportjai -3-6 hónapja álláskeresõ (maximum a bevontak harmada) hónapja álláskeresõ -legalább 12 hónapja nyilvántartott álláskeresõ -közfoglalkoztatási programból 1 éven belül kilépõ személy (regisztrációs idõtõl függetlenül, bevonható, amennyiben a közfoglalkoztatást követõen nem tudott elhelyezkedni az elsõdleges munkaerõ-piacon) A programba vonás során elõnyben részesülhetnek: -50. életévüket betöltöttek, -az ellátatlanok, -a foglalkoztatást helyettesítõ támogatásban részesülõk, A támogatási kérelmet a foglalkoztatási osztályokon szeptember hónapban lehet benyújtani, támogatott foglalkoztatás legkésõbbi indulásának idõpontja október 1. A programról további információk a járási hivatalok foglalkoztatási osztályain kérhetõek. A támogatásról szóló tájékoztató megtalálható a honlapon. WEBES ÜGYSEGÉD A KEKKH honlapján január 1. óta érhetõ el Webes Ügysegéd szolgáltatás, amely az ügyfélkapu-regisztrációval rendelkezõ állampolgároknak teljes körû elektronikus ügyintézési lehetõséget biztosít egyes ügytípusok esetén, beleértve az elektronikus fizetést is. Az Általános Nyomtatványkitöltõ ûrlapos megoldása helyett október 1-jétõl az egyéni vállalkozással kapcsolatos ügyek elektronikusan a Webes Ügysegéden keresztül lesznek intézhetõek. Így az megkezdésének bejelentése; gel kapcsolatos adatváltozás bejelentése; szüneteltetésének bejelentése; folytatásának bejelentése; megszüntetés bejelentése; egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplõ saját adatainak megtekintése, lekérdezése. egyéni vállalkozói igazolvány igénylése (személyes átvétellel vagy postai úton történõ kézbesítéssel); hatósági bizonyítvány igénylése (postai úton történõ kézbesítéssel). Hétfõn augusztus 31-én délután a református templomban ünnepélyesen megnyitották a 2015/16-os tanévet. A rendezvényen részt vett Nagyné Lehoczki Zsuzsanna, a Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskola igazgatója, Patkós Zsolt polgármester, Feri Romulusz Gyula katolikus plébános, Bazsa Mihály fõgondnok, Kósa István református lelkész és természetesen az iskolás gyerekek között a 26 leendõ elsõ osztályos, akiket Varga Ferencné vezetõ óvónõ ünnepélyesen adott át Patkósné Ujfaludi Lilla igazgatónõnek. Közös éneklést követõen a másodikos Törõcsik Fanni és Papp Ádám szavalt, majd a leendõ elsõsök kis mûsorral mutatkoztak be az iskolásoknak. Ezután a legkisebbek fogadalmat tettek, majd a legnagyobbaktól, a 8. osztályosoktól az összetartozás jelképeként átvették az iskola logójával ellátott nyakkendõt. Patkósné Ujfaludi Lilla tanévnyitó beszédében arra kérte a diákokat, hogy az ígéretet, miszerint "most jobban fogok tanulni, mint tavaly" - tartsák is be, mert akkor az akadályokat könnyebben fogják venni a késõbbiekben is. Az elsõsöknek sok piros pontot, a betûk és számok világát ígérte az igazgatónõ, majd a szülõket kérte, hogy osszák meg véleményüket, tapasztalataikat a pedagógusokkal, hogy egyet akarva, egymást segítve tudják megvalósítani az elképzeléseket az új tanévben. A jelenlévõket tájékoztatta, hogy Vaska Pothárnné Fekete Irén tanárnõ szabadidõ szervezõként fog dolgozni a tanévben. Új tanárok is érkeztek. Retkes Józsefné matematikát és technikát, Serfõzõné Nagy Gabriella pedig testnevelést fog tanítani a szanki gyerekeknek. Patkósné Ujfaludi Lilla igazgató Feri Romulus Gyula plébános úr két történetében felhívta a figyelmet, hogy az Istentõl kapott tehetséggel, a hittel, a szabad akarattal, a lelkiismerettel és a szeretettel úgy gazdálkodjunk, az nemcsak a mi, hanem embertársaink és szeretteink javát is szolgálja. Az ünnepélyes tanévnyitó közös imával zárult. Szabó Mikor Éva 4 SZANKI KISBÍRÓ szeptember 8.

5 A szerda délutáni fogorvosi rendelés szeptember 1-jétõl megszûnik. Ennek miértjérõl kérdeztem dr. Váraljai György fogorvost. A válaszból egy hosszas beszélgetés kerekedett. Szabó Mikor Éva Elfáradtam kissé. 49 és fél éve praktizálok. Amíg bírom fizikailag és egészségileg természetesen dolgozom. Most erre a lépésre szükség volt. Hogy lett belõled fogorvos? A híres, idén 160 éves Eötvös József Gimnáziumba jártam, ahol rendkívüli tanároktól nagyon jó felkészítést kaptam. Az Eötvös most is az ország tíz legjobb gimnáziumának egyike. Közös családi döntés eredménye volt, hogy a SOTE fogorvosi karára jelentkeztem. Szankon kezdted az orvosi pályádat, ez azt jelenti, hogy itt töltötted ezt a közel 50 évet? Igen, nekem is hihetetlen, milyen gyorsan elrepült az idõ! A faluról ötven éve még nem sokat tudtam, a térképet tanulmányoztam, merre induljak, hogyan is érek ide. A kisvonattal jöttem. Emlékszem, néztem ki a vonat ablakán és egy fúrótornyot láttam. Ámulva szemléltem, mikor szólt a kalauz, hogy Szankon vagyunk. A Rákóczi utcán jöttem végig. Gyümölcsfák, jukkák sora az apró házak mentén. Változik a rendelési idõ A szanki fogorvosnál, dr. Váraljai Györgynél jártunk Kellemes volt az elsõ benyomás. Ez november 18-án történt, nagyon jól emlékszem erre a napra. November ellenére ezen a reggelen öt centiméteres hó esett. Ekkor még hallgatóként érkeztem, megnézni jövendõbeli munkahelyem. Nagyon kedvesen fogadott Udvardi Illés, bemutatott a helyi körorvosnak, Dr. Elek Józsefnek. Kedvesek voltak, én voltam az elsõ fogorvosa a falunak. A kõolaj vállalat is kérte, hogy legyen az itt dolgozóknak fogorvosi ellátás is. Ha jól tudom tõsgyökeres pesti vagy. Valóban pesti vagyok, de a számomra nagyon kedves emlékek a vidéki nagymamáimnál töltött nyarakhoz, valamint a Zamárdiban töltött szünidõkhöz kötõdnek. Az egyetem utolsó évében egy távoli, megyei rokonomat felkeresve érdeklõdtem, hogy lenne- e valahol vidéken fogorvosi állás. Sikerült, és segítségével elindultam Szank felé. Mennyi idõbe telt mire megszoktál itt? A bútorral megpakolt teherautó kis családommal együtt, ekkor Emese lányom már négy hónapos volt, július 27- én érkezett meg Szankra. A Rákóczi utcai községi bérkocsma nagytermébõl lett a szolgálati lakásunk és a rendelõ. Egyszer egy néni megkérdezte, amit az imént Te is: "Megszokott-e már doktor úr nálunk?" Azt feleltem nem volt rá idõm, hiszen a sok munka és a közben megszületett két lányom, Marian és Szilvia mellett nem gondolkodtam ezen. A rendelõben az egyik fiókom volt a papírbolt a gyerekeknek, hiszen a faluban nem lehetett ilyesmit megvenni ekkoriban, ha városban jártunk "felvásároltuk" a szükséges dolgokat. Tizenkét év után költöztünk a családi házunkba és rendelõbe, amely a megyében a legkisebb mûködõ rendelõ. Ezt én is csak késõbb tudtam meg. Már ennek is harminchét éve! Szankinak tartod magad? Sok szanki ember szájában hagytam nyomot! A viccet félretéve- igen, szankinak érzem magam. Ma is nagyon szívesen sétálok Budapest egy-egy szép részén, vagy ott, ahová gyermekkori emlékeim kötnek, de már nem tudnék a fõvárosban élni. Nagyon szeretem a Balatont, ahol - már 68 éve - Zamárdi a legkedvesebb számomra, de én már itt, Szankon vagyok otthon. Nagyon fitt vagy, mi a titkod? A fogorvosoknak a vállaik, karjuk ízületei nagyon keményen igénybe vannak véve, hiszen milliméterpontos mozdulatokat kell tenni felemelt karokkal. Ez a hosszú évek alatt nálam is okozott problémákat, de 1999 óta masszírozásra járok, amely nem csak a vállaimnak, de az erõnlétemnek is nagyon jót tett. Új rendelési idõ Hétfõ: Kedd: Szerda: Csütörtök: Tedd a jót, és kerüld a rosszat! Véglegesen elnyerte a kupát a Füstös BK A szanki OBSE tekeszakosztálya hetedik alkalommal rendezte meg a Réz György Amatõr Teke Emlékversenyt a szanki tekecsarnokban augusztus utolsó hétvégéjén A kétnapos versenyre 20 amatõr tekecsapat nevezett, többek között Törökszentmiklós, Kiskunhalas, Helvécia, Szentes, Szolnok, Soltvadkert, Cegléd és természetesen Szank amatõr tekézõi, akik augusztus án mérték össze erejüket. A szervezõk Sípos Ernõ irányításával kiváló körülményeket teremtettek. A pontos idõbeosztás mellett szendvics, üdítõ, kávé és egy kis szíverõsítõ is segítette a közel 100 résztvevõ jobb teljesítményét és közérzet. Az idei versenyt és a vándorkupát a szanki Füstös Baráti Kör nyerte (Tarnaszentmiklósi Sándor, Törteli Mária, Farkas Roland, Nyerges Zoltán), idén már harmadszor, ezzel véglegesen. Második helyezett a Szentesi TE azonos 1963 fa végeredménnyel, de a szanki csapat jobb tarolással 596/568 nyerte a versenyt. Harmadik a ceglédi Vállalkozók csapata lett. Az egyéni verseny összetett számában a legjobb Vígh Ferenc (546) Szentes, Törteli Mária (500) Füstös BK, legjobb telizõ Smidt László (362) Szentes, Tóth Bagi Klaudia (337) Bagi Metál, legjobb taroló Forczek Endre (176) Soltvadkert Variens, Polyák Barbara (159) Tiszakécske. A senior díjat Madaras Endre 75 éves ceglédi, a junior díjat a 14 éves Sisák András Cím: Zsigmondy V. utca 19. szanki versenyzõ kapta. Telefon: (77) (csertõ) szeptember 8. SZANKI KISBÍRÓ

6 RÖVID HÍREK Gyermek horgászversenyt tervez a szanki horgászegyesület szeptember 19-én az elõzõ évekhez hasonlóan. A verseny részleteirõl az egyesület facebook oldalán és következõ lapszámunkban tájékozódhatnak az érdeklõdõk. A GDF SUEZ gázszolgáltató szeptember 1-tõl új helyen fogadja az ügyfeleket. A társaság honlapja szerint a kiskunmajsai ügyfélszolgálat változatlan nyitvatartás mellett a Fõ út 79. szám alatt mûködik majd tovább. Lakodalmak alkalmával a településen fákra, bokrokra kötözött szalagokat a rendezvényt követõ 3 napon belül össze kell szedni - hívta fel Szank jegyzõje közleményében a lakodalmak, esküvõk szervezõinek figyelmét feladataikra. A majsai Munkaügyi Kirendeltség épületének felújítási munkái befejezõdtek és az osztály visszaköltözik a felújított épületbe. A költöztetés miatt szeptember 17-én és 18-án (csütörtök-péntek) a Kiskunmajsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán az ügyfélfogadás szünetel. Ügyfeleket szeptember 21-tõl várják a korábbi helyen, a Kiskunmajsa, Félegyházi út 5. szám alatti épületben. Megjelent a Bursa Hungarica ösztöndíj pályázat. A szanki önkormányzat pályázathoz csatlakozó döntése után pályázhatnak a felsõoktatásban tanuló hátrányos helyzetû, szociálisan rászoruló szanki fiatalok is november 9-ig. Hazai gyõzelemmel kezdõdött az NB II férfi tekebajnokság õszi fordulója. A vasárnap megrendezett versenyen 5:3 arányban maradt alul a vendég Postás SE. A labdarúgók múlt hétvégi itthoni veresége (0:3) után sikerült idegenben 2:1 arányban megverni Soltszentimre együttesét. Szanki programok az Európai Mobilitási Hét keretében A szanki és a jászszentlászlói Mûvelõdési Ház közös kerékpártúrát szervez szeptember 19- én szombaton az Európai Mobilitási Hét keretein belül. A túra Szank-Jászszentlászló-Kiskunmajsa (15 km) útvonalon keresztül tart, végállomása a kiskunmajsai Jonathermal Motel és Kemping. Indulás 9 órakor a szanki Mûvelõdési Ház elõl, pihenõ a jász-szentlászlói Mûvelõdési Háznál, 10 órakor Nagy András Jászszentlászló község polgármesterének köszöntõje, majd a Szüreti Fesztivál és a veterán motoros és kerékpáros kiállítás megtekintése a kiskunmajsai Motel és Kempingben. Csatlakozási lehetõség a Járási Kerékpáros Adatbázishoz. Vasárnap szeptember 20-án a jászszentlászlói és kiskunmajsai önkéntes kerékpározó csapat látogat ki Szankra. Délután fél hatkor a helyi sportpályán BMXes, rolleres és gördeszkás bemutatót tekinthetnek meg egy jó hangulatú piknik mellett. Tóth-Deme Anett Biliárd, sörpong, ping-pong, sakk, csocsó, darts A nyár során a Mini Club-ban különbözõ sportjáték bajnokságokon mérethették meg magukat a helyi fiatalok. A versenyek jó hangulatban teltek, az elsõ helyezettek az érem és oklevél mellett egy, a Mini Club-ban felhasználható nyereménykuponnal térhettek haza. Nyertesek sörpong: Forczek Tibor és Papp Norbert, biliárd: Tóth-Deme Péter és Szikora Balázs, csocsó: Németh Ibolya és Sárközi István, darts: Rávai Viktor, ping-pong: Cseri Árpád, sakk: Somogyi László. Ezúton is mindenkinek gratulál Tóth-Deme Anett. Június 29-én megszületett Törteli Benett, édesanyja Ladányi Krisztina Anyakönyv Fotó: Kovács Imre Augusztus 4-én megszületett Kovács Álmos, édesanyja Kurgyis Nikolett Orvosi ügyelet Az ügyelet helye: Kiskunmajsa, Petõfi utca 2/d. (volt szülõotthon épülete) Ügyeleti idõ: Munkanapokon 16 órától másnap reggel 8 óráig, egyéb napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig Telefon: 77/ Rendõrség Kiskunmajsai URH járõr 06 (20) Szanki körzeti megbízottak 06 (20) (20) Szanki településõrök 06 (70) Falugazdász Csányi György Mobil: 30/ címe: csanyi.gyorgy@nak.hu Konzultációs idõpontok: Hétfõ: Szerda: 8-16 SZANKI KISBÍRÓ Közéleti, információs kiadvány Alapítva Megjelenik kéthetente kedden. A lap tulajdonosa Szank Község Önkormányzata A szerkesztõség és kiadó címe: Polgármesteri Hivatal 6131 Szank Béke 33. Telefon: (77) kisbiro@szankinfo.hu Felelõs kiadó: Vincze Jánosné jegyzõ Felelõs szerkesztõ Szabó-Mikor Éva Grafikai munkák Csertõ István Sokszorosítás Majsa Lapnyomda Bt 6120 Kiskunmajsa Félegyházi út 2/a Felelõs vezetõ: Szekeres Béla Nyilvántartási szám: B/PHF/802/Bá/91 A lap Szank közterületén ingyenesen terjesztett, elolvasható az interneten, a szankinfo.hu/kisbiro címen és a könyvtárban. Hirdetés: 2/8-ad lapterjedelem Ft 1/8-ad lapterjedelem Ft 1/16-od lapterjedelem Ft Apróhirdetés (magán) ingyenes 6 SZANKI KISBÍRÓ szeptember 8.

TÁMOP 1.1.2-11/1-2012-0001 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban)

TÁMOP 1.1.2-11/1-2012-0001 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Vállalkozói Fórum Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2014. október 21. Az Európai

Részletesebben

TÁMOP 1.1.2 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Szakmai Nap

TÁMOP 1.1.2 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Szakmai Nap TÁMOP 1.1.2 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Szakmai Nap Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2013. április 8. TÁMOP

Részletesebben

SZAKMAI KÉPZÉSBEN ÉS MUNKAERŐPIACI ELHELYEZKEDÉSBEN SEGÍTŐ

SZAKMAI KÉPZÉSBEN ÉS MUNKAERŐPIACI ELHELYEZKEDÉSBEN SEGÍTŐ SZAKMAI KÉPZÉSBEN ÉS MUNKAERŐPIACI ELHELYEZKEDÉSBEN SEGÍTŐ TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY A ZALAI INNOVATÍV FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM MEGVALÓSÍTÁSA KERETÉBEN TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-00001 Készítette: Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

Foglalkoztatási támogatások

Foglalkoztatási támogatások Foglalkoztatási támogatások Projektek Az Európai Unió támogatásával és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat közreműködésével megvalósuló programok: 1. Ifjúsági Garanciarendszer keretében megvalósuló munkaerőpiaci

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

Látássérültek Észak-alföldi Regionális. Egyesülete. 26/2015. számú hírlevél. Tartalom. 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk

Látássérültek Észak-alföldi Regionális. Egyesülete. 26/2015. számú hírlevél. Tartalom. 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete 26/2015. számú hírlevél Tartalom 1. Tájékoztatás a MÁK igazolványról 2. Út a diplomához 2015-2016 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk 1. Tájékoztatás

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Program a fiatalokért és Kedvező támogatási lehetőségek a mikro- kis- és középvállalkozások számára

Program a fiatalokért és Kedvező támogatási lehetőségek a mikro- kis- és középvállalkozások számára Program a fiatalokért VEKOP-8.2.1-15kódszámú Ifjúsági Garancia a Közép-magyarországi régióban elnevezésű kiemelt projekt a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alatt 4.2 milliárd forintos költségvetésből,

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

A kiemelt célcsoportok támogatása a projekt megvalósulása során elsődleges, de nem kizárólagos.

A kiemelt célcsoportok támogatása a projekt megvalósulása során elsődleges, de nem kizárólagos. Út a munkaerőpiacra A program elsődleges célja a hátrányos helyzetű emberek elhelyezkedésének támogatása különböző bértámogatási, bérköltség támogatási konstrukciók keretében. Emellett a munkaadók számára

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

SZANKI KISBÍRÓ A SZANKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

SZANKI KISBÍRÓ A SZANKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA SZANKI KISBÍRÓ A SZANKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XXVI. évf. 7. szám 2016. április 5. Elkészült a költségvetés Nincs mûködési hiány, nem lesz új helyi adó A gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám

Részletesebben

Postázási cím és név:

Postázási cím és név: 2009. november 17-én a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület ünnepélyes keretek között köszöntötte a kisapostagi Bárka Vendéglőben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely 4 intézkedésének

Részletesebben

A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások

A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások - Óvodáztatási támogatás - Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás - Intézményi étkezési térítési díj Óvodáztatási támogatás Visszatekintés

Részletesebben

Foglalkoztatási támogatások 2011-ben Jáger László

Foglalkoztatási támogatások 2011-ben Jáger László Foglalkoztatási támogatások 2011-ben Jáger László kirendeltségvezető Támogatások Foglalkoztatás bővítését elősegítő bértámogatás Pályakezdők munkatapasztalat szerzés támogatása Mobilitási támogatás MKKv

Részletesebben

NKM Áramhálózati Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata

NKM Áramhálózati Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata NKM Áramhálózati Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata F1. számú függelék Ügyfélszolgálati egységek Elosztói üzletszabályzat F1. számú függeléke 2/8. oldal Ügyfélszolgálati egységek

Részletesebben

Előterjesztést készítette és előterjeszti: Hegedűs Ferenc polgármester FOGLALKOZTATÁS BŐVÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGE A TÁMOP-1.1.2-11/1 PROJEKT KERETÉBEN

Előterjesztést készítette és előterjeszti: Hegedűs Ferenc polgármester FOGLALKOZTATÁS BŐVÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGE A TÁMOP-1.1.2-11/1 PROJEKT KERETÉBEN RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Hegedűs Ferenc polgármester

Részletesebben

EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata

EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata F1. számú függelék Ügyfélszolgálati egységek Elosztói üzletszabályzat F1. számú függeléke 2/7. oldal Ügyfélszolgálati

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben

Tájékoztató a munkaadói támogatásokról. Ujhelyi Zita osztályvezető Befektetés Ösztönzési és Szolgáltatási Osztály

Tájékoztató a munkaadói támogatásokról. Ujhelyi Zita osztályvezető Befektetés Ösztönzési és Szolgáltatási Osztály Tájékoztató a munkaadói támogatásokról Ujhelyi Zita osztályvezető Befektetés Ösztönzési és Szolgáltatási Osztály Szolgáltatások Lehetőségek munkaadók számára munkaerő-piaci információk nyújtása Közvetítés

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A szünidő ideje alatt iskolánk ügyintézés céljából ügyeletet biztosított. Karbantartási munkálatok keretében több iskolaépületben

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

F1. számú függelék Ügyfélszolgálatok

F1. számú függelék Ügyfélszolgálatok F1. számú függelék Ügyfélszolgálatok 1/6. oldal DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. ügyfélszolgálati egységei A megadott nyitva tartás idők változhatnak, melyekről az érintett fogyasztókat tájékoztatjuk. Az aktuális

Részletesebben

Tájékoztató a TÁMOP Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban programról - Budapest

Tájékoztató a TÁMOP Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban programról - Budapest Tájékoztató a TÁMOP 1.1.4 Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban programról - Budapest A projekt. Időtartam: 2011.05.01 2013.04.30 (2 év) Teljes

Részletesebben

A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁJÉKOZTATÓJA

A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁJÉKOZTATÓJA A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁJÉKOZTATÓJA 2018. ÉVI PROGRAMOK ÉS TÁMOGATÁSRA FORDÍTHATÓ PÉNZÜGYI KERETÜK GINOP 5.2.1-14 Ifjúsági Garancia Program 3 740 243 285.- Ft (2 853 fő bevonása a cél) GINOP

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

XIV. évfolyam - 9. szám 2013. Szeptember megoldásában, közben a gyerekek játszva fejlesztik saját képességeiket. A pedagógusok a tesztmegoldást követően azonnal megkapott viszszajelzések segítségével figyelemmel

Részletesebben

TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK NEMZETI FORRÁSBÓL

TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK NEMZETI FORRÁSBÓL TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK NEMZETI FORRÁSBÓL Támogatási lehetőségek nemzeti forrásból NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP (NFA) BÁCS-KISKUN MEGYÉRE ALLOKÁLT ALAPRÉSZEK*: Bács-Kiskun megye rendelkezésére álló NFA

Részletesebben

SZANKI KISBÍRÓ A SZANKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

SZANKI KISBÍRÓ A SZANKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA SZANKI KISBÍRÓ A SZANKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XXV. évf. 20. szám 2015. október 6. Szanknak két kútja van A szanki vízmûtelep megtekintésével kezdõdött a testületi ülés szeptember 30-án. A bejáráson a Tiszta

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY 1 XIV. ÉVF. 4. HÉT UTOLSÓ FRISSÍTÉS A TARTALOMBAN: 2019.01.27. Oldalszám: 82 2 FELHÍVÁSOK, KÖZÉRDEKŰ HIRDETMÉNYEK 3 Lakossági felhívás Értesítjük a lakosságot, hogy községünkben

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2013. október 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2013. október 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2013. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2013. október 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 126-127. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 126/2013.(X.07.)

Részletesebben

AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre

Részletesebben

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú tűzifa juttatásról Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

TERVEZET. A Kormány. / 2012.( ) Korm. rendelete Egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról

TERVEZET. A Kormány. / 2012.( ) Korm. rendelete Egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány / 2012.( ) Korm. rendelete Egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány 1. alcím tekintetében a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991.

Részletesebben

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 2/2015 Napirendi pontok: 1. A 2015.

Részletesebben

2016. augusztus 31. szerda Beköltözés, szülői értekezlet

2016. augusztus 31. szerda Beköltözés, szülői értekezlet A BSZC Gépészeti és Számítástechnikai Szakgimnáziuma és Kollégiumának 2016-2017-es kollégiumi munkaterve a 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján 2016. augusztus 31. szerda

Részletesebben

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Hajdú - Bihar megye Debrecen, Domb utca 2018. november 09. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1 Szabó Zsolt

Részletesebben

F.2. számú függelék. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása. Törölt: 5. Törölt: szeptember.

F.2. számú függelék. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása. Törölt: 5. Törölt: szeptember. Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék Az ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Hadigondozotti ellátások

Hadigondozotti ellátások 1 Hadigondozotti ellátások Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: Az újonnan hadigondozásba vett személynek formanyomtatványon nyilatkoznia kell, amelyben kijelenti, hogy hadigondozásba vétele

Részletesebben

EFOP

EFOP EFOP-1.5.3-16-2017-00028 jelű projekt Maradj Helyben! Települési ösztöndíj fiatalok részére Célja: Az esélyegyenlőség növelése, felsőoktatásban tanuló fiatalok tanulmányainak segítése ösztöndíj támogatással,

Részletesebben

Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület november 30-án megtartott rendkívüli ülésének

Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület november 30-án megtartott rendkívüli ülésének Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület 2016. november 30-án megtartott rendkívüli ülésének a. ) jegyzőkönyve: 1 b. ) tárgysorozata: 1. c. ) határozatai: 117. d. ) rendelete: 9. 4V('X572016.

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatal TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL

Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatal TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere 2015. március 1-től jelentősen átalakul, a járási

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

Vállalkozz Magyarország! Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása az Észak-Alföld régióban GINOP A projekt bemutatása

Vállalkozz Magyarország! Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása az Észak-Alföld régióban GINOP A projekt bemutatása Vállalkozz Magyarország! Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása az Észak-Alföld régióban GINOP-5.2.2-14-2015-00027 A projekt bemutatása Kitekintés Ifjúsági Garancia Rendszer I. Ifjúsági Garancia Rendszer:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/1/2016. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2016. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 85-89. 1 TARTALOMJEGYZÉK OK: 85/2016.(IX.15.)

Részletesebben

XIII. évfolyam - 9. szám 2012. Október (a Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház és Könyvtár előtti kopjafánál rossz idő esetén a nagyteremben) október 24. (szerda) 17:00 Könyvtár TOP lista - szeptember 1.

Részletesebben

Katafa Község Helyi Esélyegyenlőségi programjának megtárgyalása.

Katafa Község Helyi Esélyegyenlőségi programjának megtárgyalása. 1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-13/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. július 4-én (kedden) 8.30 órakor a Katafa,

Részletesebben

Jászvidék 6 Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06 30 945-70-36 JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM indul Segédmotor-motorkerékpár-személygépkocsimezőgazdasági vontató kategóriában Jászárokszálláson! Tanfolyamok délelőtt

Részletesebben

F.2. számú függelék Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása

F.2. számú függelék Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék Az ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat

Részletesebben

F.2. számú függelék Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása

F.2. számú függelék Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék Az ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat

Részletesebben

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a Versenyeredmények 2006/2007 ORSZÁGOS helyezettek felkészítő "VI. Kele Napja" Fekete István Általános Iskolák Országos Találkozója I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b Irodalmi pályázat II. hely: Turányi Csilla

Részletesebben

Család és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés

Család és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés GONDOZÁSI KÖZPONT 2133 Sződliget, Szent István u. 34-36. Email: gondozasi@szodliget.hu Mobil tel.: 06 30 485 9298 Tel.: 06 27 590-ö95/113 mellék Kirendeltsége: 2163 Vácrátót, Petőfi tér 3. Email: gyermekjoleti@vacratot.hu

Részletesebben

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 9/2013 Napirendi pontok: 1.

Részletesebben

Vas Megyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatal elérhetőségei 9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 11.

Vas Megyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatal elérhetőségei 9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 11. Vas Megyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatal elérhetőségei 9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 11. Hivatalvezető Dr. Orbán István Hivatalvezető Fsz. 7. 94/553-061 hivatal@szentgotthard.jaras.gov.hu

Részletesebben

F.2. számú függelék. Formázott: Betűtípus: 12 pt Formázott: Betűtípus: 10 pt. Hatályos: április 20május 8-tól

F.2. számú függelék. Formázott: Betűtípus: 12 pt Formázott: Betűtípus: 10 pt. Hatályos: április 20május 8-tól Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék A ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Módosítás: Orosházi fiókiroda nyitvatartása megváltozik

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 12.

Futapest Crossfutás Csömör december 12. Futapest Crossfutás Csömör 2010. december 12. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Gerlei Máté 1996 307 18:05 2. Sütö Zsombor Soma 1997 287 18:31 3. Szabó Csenge 2000 284 19:39

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2017. (IX.25.) önkormányzati rendelete a kerületi képzési támogatásokról

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2017. (IX.25.) önkormányzati rendelete a kerületi képzési támogatásokról Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2017. (IX.25.) önkormányzati rendelete a kerületi képzési támogatásokról Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának

Részletesebben

A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja által támogatott 2013. évben induló ajánlott (csoportos) képzések

A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja által támogatott 2013. évben induló ajánlott (csoportos) képzések A által támogatott A képzések Európai Uniós forrásból a TÁMOP 1.1.2-11/1 "A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentraizált programok a konvergencia régióban)" program keretében valósulnak

Részletesebben

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.10.) önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.10.) önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.10.) önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú tűzifa juttatásról Monostorapáti község Önkormányzata

Részletesebben

Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján

Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése szerint a jogszabályok előkészítése során

Részletesebben

Rákoshegyi Vasutas SE V.

Rákoshegyi Vasutas SE V. Rákoshegyi Vasutas SE. 2007. V. Csipet Kupa 1. A VERSENY CÉLJA A tekesport népszerűsítése. A sportolók tudásszintjének emelése. Megfelelő minőségi versenyzési lehetőség biztosítása a résztvevők számára.

Részletesebben

F.2. számú függelék. A DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása. Törölt: Az EDF. Törölt: 6. Törölt: novemberjanuár 716-tőól

F.2. számú függelék. A DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása. Törölt: Az EDF. Törölt: 6. Törölt: novemberjanuár 716-tőól Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék A ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Törölt: Az EDF Törölt: novemberjanuár 716-tőól Egyetemes

Részletesebben

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 17-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázata a 2008. évi rendezvények támogatására Az előterjesztést

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Vezetőségi értekezlet Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus

Részletesebben

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő 2014. november Beled Város Önkormányzatának hírei Születésnapi köszöntő A napokban köszöntöttük Seregély Bálintnét 90.születésnapja alkalmából. Otthonában kerestük fel Irma nénit Dr. Gál László jegyző

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

III. WATT 22 Kupa Versenykiírás

III. WATT 22 Kupa Versenykiírás III. WATT 22 Kupa Versenykiírás A WATT 22 SE a sportág népszerűsítése érdekében az idei évben ismét megrendezi immár a III. WATT 22 elnevezésű vándor kupát az Országos- és a Budapesti Tekézők Szövetsége

Részletesebben

A munkaügyi kirendeltségekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint a munkáltatók részéről elérhető kedvezmények és támogatások

A munkaügyi kirendeltségekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint a munkáltatók részéről elérhető kedvezmények és támogatások CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA A munkaügyi kirendeltségekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint a munkáltatók részéről elérhető kedvezmények és támogatások Szeged, 2013. április 8.

Részletesebben

F.2. számú függelék. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása

F.2. számú függelék. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék Az ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Módosítások felsorolása: Orosházi és kondorosi fiókiroda

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév I. A tanév időbeosztása Tanévnyitás Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév 1. Tanévnyitó munkaértekezlet 2016. augusztus 26. (péntek) 09 00 óra nevelői szoba Résztvevő: minden tanító és tanár, 2. Tankönyvosztás

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik 2016. január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének feltétele, hogy 50 óra közösségi szolgálatban eltöltött

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2016. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2016. április 6-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 46. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZAT: 46/2016.(IV.6.)

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

MUNKAERŐPIACI HELYZET, FOGLALKOZTATÁST ELŐSEGÍTŐ TÁMOGATÁSOK, SZOLGÁLTATÁSOK

MUNKAERŐPIACI HELYZET, FOGLALKOZTATÁST ELŐSEGÍTŐ TÁMOGATÁSOK, SZOLGÁLTATÁSOK MUNKAERŐPIACI HELYZET, FOGLALKOZTATÁST ELŐSEGÍTŐ TÁMOGATÁSOK, SZOLGÁLTATÁSOK Kovács Gábor osztályvezető Zala Megyei Kormányhivatal Zalaegerszegi Járási Hivatal Foglalkoztatási, Családtámogatási és Társadalombiztosítási

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY R ö v i d í t v e : K o r s z e r ű T e c h n i k a A l a p í t v á n y ( K T A ) A MEOSZ akadálymentesítési, közlekedési és technikai

Részletesebben

Ha pár percet rászánsz,

Ha pár percet rászánsz, Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium KI KAPHAT iskolánkban TANKÖNYVTÁMOGATÁST? Ha pár percet rászánsz, A KÖVETKEZŐ OLDALAKRÓL MEGTUDHATOD Készítette Simonyi Zsolt Dénes könyvtárostanár

Részletesebben

K é r e l e m szociális tűzifa juttatásra való jogosultság megállapításához

K é r e l e m szociális tűzifa juttatásra való jogosultság megállapításához Melléklet a 3/2013.(XI.30.) sz. rendelethez K é r e l e m szociális tűzifa juttatásra való jogosultság megállapításához A kérelmező személyes adatai Neve:. Születési neve:. Anyja neve: Születési hely,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 6/2013. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről Határozatok száma: 31-34. TARTALOMJEGYZÉK 31/2013.(VII.23.)

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben