Lehetőségek a közösségi szolgálatra a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Lehetőségek a közösségi szolgálatra a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában"

Átírás

1 Fogadóhely Gyula Város Egyesített Óvodája g) Tevékenységek A sajátos nevelési igényű gyermekek mindennapi tevékenységébe való bekapcsolódás. Kulturális program szervezése, plakátok, meghívók, oklevelek elkészítése, terjesztése. Közös sport és szabadidős tevékenységek. Udvarrendezés, természetvédelem. Szerződéskötés időpontja Városi Állatvédők Békéscsaba e) Az egyesület rendezvényein esetenként, előre egyeztetett időpontban, alkalmanként 4-5 fő. A kutyamenhelyen tevékenykedhetnek olyan önkéntesek, akiknek kutyás gyakorlatuk van, alkalmanként 4-5 fő, előzetes bejelentkezés alapján Mi egy Másért Gyulai Gyermekekért és Ifjúsági Közhasznú Egyesület d) A Hetedhét városban a sajátos nevelési igényű gyermekek mindennapi tevékenységébe, játéktevékenységébe való bekapcsolódás. Közös sport és szabadidős tevékenységek. A Hetedhét Város (nyári tábor) szakmai előkészítésében és lebonyolításában való aktív részvétel Evangélikus Egyházközség d) Református Egyházközség d) 4 fő részére levéltári anyagrendezési feladat Egyszerre legfeljebb tíz fő számára biztosít lehetőséget a közösségi szolgálat teljesítésére a gyülekezet táboraiban és helyben szervezett programjain Kőrösök Natúrpark e) Rendezvények szervezésébe, lebonyolításába való bekapcsolódás. Programok szervezése, plakátok, meghívók, oklevelek elkészítése, terjesztése. Közös sport és szabadidős tevékenységek. Szemétszedő akciók, természetvédelem

2 Zöld 14 Békés-Bihor Eurórégió Fenntartható Fejlődésért Egyesület d) Csabagyöngye Kulturális Központ d) Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége MIVA Bölcsöde Rendezvények lebonyolításában való közreműködés. Segítség az adminisztrációs tevékenységben. Fordítás/tolmácsolás. A honlap naprakészen tartásához segítség nyújtása. 21 fő tevékenységének megszervezése minden területen Plakátok, meghívók, oklevelek elkészítése, terjesztése. Udvarrendezés, természetvédelem. Programok fotózása, kiállítási anyagok rendezése. Kulturális, szociális, környezetvédelmi, tevékenység. Családsegítés. Fogyasztóvédelem. Honlap szerkesztés. Számítógépes ismeretek oktatása. Bölcsődei tapasztalatgyűjtés. Kisgyermekek nevelői, gondozói technikák megfigyelése. Kisgyermekekkel közös játék, séta az épülethez tartozó udvaron Remonda Szabadidős, Lovas és Sportegyesület- e) Szabadidő Lovas Klub e) Kulturális és közösségi területen folytatott tevékenység. Környezet- és természetvédelmi tevékenység. Táborozás és szabadidősport során segítségnyújtás. Rendezvény előkészítés. Területrendezés. Lovas terápiánál segítségnyújtás a terapeutának. Kulturális és közösségi területen folytatott tevékenység. Környezet- és természetvédelmi tevékenység. Táborozás és szabadidősport során segítségnyújtás. Rendezvény

3 előkészítés. Területrendezés. Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény, Gyula b) Szociális tevékenységek biztosítása előre egyeztetett tanulókkal Magyar Vöröskereszt Szervezete b) Rendezvények szervezésébe, lebonyolításába való közreműködés, a rendezvényeken való szereplés. Programok szervezése, plakátok, meghívók, oklevelek elkészítése, terjesztése. Közös szabadidős tevékenységek. Szociális akciók, véradásszervezés, elsősegélynyújtás, ifjúsági versenyekre való felkészülés, részvétel Keresztyén Ifjúsági Egyesület KIE d) A Szervezet év közbeni rendszeres (havonta két-három alkalommal) ifjúsági-, gyermek programjain, programok előkészítésein; alkalmi programjain (évente két-három alkalom), és nyári táboraiban (évi egy alkalom) fő tevékenységének megszervezését tudja biztosítani (mentor, eszköz). A Szervezet biztosítja a fentiekhez a helyszínt, szükség esetén nem biztosít azonban útiköltséget, ingyenes szállást, étkezést. Egy-egy alkalommal legfeljebb 3 órában foglalkoztatja az önkéntes tevékenységben (szervezési, előkészítési és lebonyolítási feladatok) a diákokat. A közösségi szolgálatban résztvevő tanulók maximális számát egy-egy alkalommal a Szervezet a program igényei szerint határozza meg az egyes foglalkozások, rendezvények alkalmával Evangélikus Szeretetszolgálat b) Az Intézmény év közben rendszeresen (heti egy-két alkalommal) biztosít lehetőséget az idős ellátottakkal való foglalkozásra, segítésre. A diákok részt vehetnek az Intézményben megrendezésre kerülő alkalmi programokon (évente két-három alkalom)

4 ÁMK Szabadkígyós d) Ifjúsági tevékenységek és rendezvények segítése Családért Alapítvány Békés d,e,g) Az Önkéntes pont által szervezett programokon való közösségi feladatok ellátása. Segítségnyújtás a résztvevő óvodáknak játszótér takarítás, kerítés tisztítás, felügyelet biztosítása. Dokumentumok szerkesztése, számítógépes munka. Környezetrendezés Katasztrófavédelem és Tűzoltóparancsnokság f) Havi rendszerességgel lehet jelentkezni, tájékoztatás az iskola internetes felületein Mackó-Kuckó Óvoda g) Óvodásokkal való játékos foglalkozás. Segítségnyújtás az óvodásokkal kapcsolatos tevékenységekben. Számítógépes munka, dokumentumok szerkesztése. Környezetrendezés Kertvárosi Óvoda Mezőmegyer g) Óvodásokkal való játékos foglalkozás. Segítségnyújtás az óvodásokkal kapcsolatos tevékenységekben. Számítógépes munka, dokumentumok szerkesztése. Környezetrendezés Páduai Szent Antal Plébánia d) Nimród Lovasegyesület, Kentaur Lovas Egylet, Egyszerre legfeljebb tíz fő számára biztosít lehetőséget a közösségi szolgálat teljesítésére a gyülekezet táboraiban és helyben szervezett programjain. Környezet- és természetvédelmi tevékenység, táborozás és szabadidősport során segítségnyújtás, rendezvény előkészítése, területrendezés, lovagoltatásnál segítségnyújtás az edzőnek

5 Bábolnai Arab Távlovagló és Távhajtó Egyesület e) Könyvtár - d) Rendezvények segítése, a raktári rend karbantartása, kiállítások, segédletek elkészítése, részvétel a digitalizálásban, az adatbázisok építésében, statisztikai adatgyűjtés Zöld Csütörtök Természetvédő Kör e) alkalmanként természetvédelmi tevékenység fő részére Békési Református Egyházközség d) ifjúsági tevékenység segítése, közreműködés ifjúsági rendezvényeken Népművészeti Egyesület d) Közreműködés az egyesület által szervezett programokon előkészítés, lebonyolítás, utómunkálatok Munkácsy Mihály Múzeum d) Heti 6-18 órában segédkezik a múzeum animátor munkatársainak a kiállító tér őrzésében, információs feladatok ellátásában. Időszaki kiállításokhoz kapcsolódó programok megvalósítása. Programokhoz szórólapok tervezése, kiadványterv Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ d) Célszerinti közművelődési, sport és turisztikai tevékenységekhez kapcsolódó kiegészítő asszisztensi munka a kulturális központban, a Városi Sportcsarnokban és a Dánfoki Üdülőközpontban A tanulók tájékoztatása a napi feladatokról (takarítás), a feladatok koordinálása,

6 Kondorosi Általános Iskola e) felügyelete. Kondorosi Evangélikus Egyházközség d,e) A temető rendjének fenntartása takarítás, irodai munka, adatrögzítés. érdeklődők részére a templom bemutatása Újkígyósért Közalapítvány d) Kulturális tevékenységek, rendezvények segítése Néptáncosok Szövetsége Közhasznú Egyesület d) Aktív részvétel a néptánccal kapcsolatos települési értékek gyűjtésében, rendezvényeken való közreműködés előkészítés, tereprendezés, csoportok kísérése, egyéb szervezési és kommunikációs feladatok ellátása Vésztői Négyszínvirág Óvoda és Bölcsőde-g) Óvodai tevékenységek és rendezvények segítése Nemzeti Művelődési Intézet d) aktív részvétel a települési értékek gyűjtésében, rendezvényeken való közreműködés, segítségnyújtás ifjúsági programok megvalósításában, kommunikációs feladatok ellátása, részvétel közösség- és településfejlesztő folyamatokban FERONIL Nyelviskola - d,e) Az angol-foci nyári táborban segítségnyújtás Előre Úszó Klub Versenyeken a fiatalabb versenyzőknek, edzőiknek tájékoztatás. Adatok feldolgozása manuálisan, elektronikusan. Számítógépes munka, dokumentumok szerkesztése. Nyári táboroztatás során a táborvezetőnek segítségnyújtás

7 Mentálhigiénés Egyesület - d) Dobozi Gondozási Központ - d),e),g) Alkalomszerűen sport, szabadidős, kreatív programokon, klubfoglalkozásokon való részvétel, a diákok munkájának segítése, szükség esetén esetmegbeszélés Kisgyermeknevelői, dokumentációs munka segítése, bölcsődei programok szervezésében, kreatív foglalkozásokon való részvétel, az intézmény környezetének rendben tartása, a mindennapi tevékenységekben való részvétel Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete - b) Irodai munka segítése és rendezvényeken való segítő részvétel Gyulai Törvényszék Nyitott Bíróság program Wol Élet Szava Magyarország Alapítvány - d),e) A tábor közvetlen környezetének megóvása, gyermekek felügyelete, táborszervezés, a tábor programjainak lebonyolítása, valamint adminisztrációs feladatok ellátása Zachor Alapítvány a Társadalmi Emlékezetért - d) Körös-Maros Nemzeti Park Szarvas e) Lőkösháza Község Önkormányzata_a, b, c, d, e, g, Tájékoztatást nyújt a mentor tanár Tájékoztatást nyújt a mentor tanár A tevékenységről az önkormányzat ad tájékoztatást Ványai Ambrus Általános Iskola és - gyermekek szabadidős tevékenységének szervezésében segédkezés - gyermekek szabadidős tevékenységének lebonyolításában segédkezés

8 Alapfokú Művészeti Iskola d, g, Lencsési Óvoda g, Dr. Réthy Pál Kórház Rendelőintézet b, e, AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány c, Óvodai tevékenységek és rendezvények segítése adminisztratív tevékenységek, ügyintézés, fénymásolás, környezet rendezése, szépítése Magyar korrepetálás, programszervezés, találkozók szervezése AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány b, d, g, Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság c, d, Csabai Garabonciás Alapítvány A szervezet előre egyeztetett időpontban fogadja az iskola diákjait (alkalmanként 3-5 fő), akik szórólap osztásával, illetve előre egyeztetett egyéb feladatok végrehajtásával (pl. gitározás, rendezvényen való részvétel), segítik a szervezet munkáját Helyi köztemetőkben (temetőkben található katonasírokon), közterületen lévő háborús emlékműveken, emlékhelyeken hadisír-gondozási, katonai hagyományőrzési, háborús kegyeleti tevékenység A Csabai Garabonciás napokon a diákok élik, szervezik a demokráciát, iskolákon belüli és kívüli rendezvények segítségével. Mindez a diákok aktív részvételével valósul meg. Feladatuk tudatosan felkészülni a Garabonciás Napokra, a legjobb képességeik szerint

9 d, képviselni az iskolát, meghatározni, megvalósítani a kampányban megfogalmazott célokat. b) szociális és jótékonysági c) oktatási d) kulturális és közösségi e) környezet- és természetvédelmi f) katasztrófavédelmi g) óvodás korú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal, az idős emberekkel közös sport- és szabadidős tevékenység 9

Lehetőségek a közösségi szolgálatra a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában

Lehetőségek a közösségi szolgálatra a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában Fogadóhely Gyula Város Egyesített Óvodája g) Tevékenységek A sajátos nevelési igényű gyermekek mindennapi tevékenységébe való bekapcsolódás. Kulturális program szervezése, plakátok, meghívók, oklevelek

Részletesebben

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület egészségügyi terület Magyar Rákellenes Liga i Alapszervezete rendezvények szervezési feladatainak segítése, havi hírlevelek kihordása az alapszervezeti tagok részére, kézműves foglalkozások Magyar Vöröskereszt

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - MEGÁLLAPODÁSOK

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - MEGÁLLAPODÁSOK KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - MEGÁLLAPODÁSOK Együttműködő V.M.J.V. Egyesített Bölcsődéje - Módszertani Bölcsőde Pannon Várszínház Színművészetfejlesztési Nonprofit Kft. Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesülete

Részletesebben

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik 2016. január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének feltétele, hogy 50 óra közösségi szolgálatban eltöltött

Részletesebben

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ)

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ) ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ) Kinek szól? A nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint az érettségi vizsga megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat teljesítése, amelyet első alkalommal

Részletesebben

Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum

Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum Polip Ifjúsági Egyesület Obsitos utca 1 Letenyeiné Mráz Márta egyesületi ifjúsági közösségi térben (helyszínen) fiatalok szabadidős tevékenységének koordinálása,

Részletesebben

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai Tartalom A pályázat célja... 3 A pályázat részcéljai... 3 Az intézmények által vállalt megvalósítandó tevékenységek (fotók)... 3 SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM... 3 Székhely Intézmény... 4 Bezerédj István Szakképző

Részletesebben

ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE. Oktatási terület

ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE. Oktatási terület FOGADÓSZERVEZET TEVÉKENYSÉGI TERÜLET ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY 6238 Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE 6326 Harta, Bajcsy-Zs. u. 3. KALO-PONT 6300 Kalocsa, Katona István

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT MEGÁLLAPODÁSOK

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT MEGÁLLAPODÁSOK KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT MEGÁLLAPODÁSOK 2013-2014 Megjegyzés: A lejárt érvényességű közösségi szolgálatok megújítása folyamatban van. Együttműködő Ajkarendekért 8-25-1/2013 2014. augusztus 31. Litéri Református

Részletesebben

Szolnoki Széchenyi István Gimnázium. IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember

Szolnoki Széchenyi István Gimnázium. IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember i Széchenyi István Gimnázium IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember A szervezet neve Liget Úti Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola és EGyMI Városi Óvodák Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet Közösségi szolgálat Szt.Benedek Iskolaközpont KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Mi számít közösségi szolgálatnak? - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet - Ha ez a tevékenység

Részletesebben

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek 2015. évi pályázatainak elbírálása

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek 2015. évi pályázatainak elbírálása K I V O N A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága 2015. június 24. napján tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Tárgy: A szociális célú segítő

Részletesebben

fogadható fő b. nyári gyermek-és ifjúsági felügyelői, szervezési feladatok megvalósítása, c. közösségi munkavállalás (pl. szórólapozás).

fogadható fő b. nyári gyermek-és ifjúsági felügyelői, szervezési feladatok megvalósítása, c. közösségi munkavállalás (pl. szórólapozás). 1.Kunszentmi klós Város Önkormányzata dr. Kelemen Henrietta jegyző a. Kunszentmiklós Város által szervezett szervezésében, lebonyolításában, b. nyári gyermek-és ifjúsági táborokban segítői, felügyelői,

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK A MÓRI TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUMMAL AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁHOZ szervezet/intézmény/egyesület tevékenység honlap Bice-bóca Hátrányos Helyzetűek és

Részletesebben

Workshop - Jó gyakorlat börze. Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona

Workshop - Jó gyakorlat börze. Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona Workshop - Jó gyakorlat börze Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona Orando et laborando Imádkozva és dolgozva A szolgálati tevékenység iskolai szervezésének folyamata diákok tájékoztatása

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK A MÓRI TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUMMAL AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁHOZ szervezet/intézmény/egyesület tevékenység honlap Bice-bóca Hátrányos Helyzetűek és

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

Szolnoki Széchenyi István Gimnázium. Közösségi szolgálat teljesítését segítő szervezetek június

Szolnoki Széchenyi István Gimnázium. Közösségi szolgálat teljesítését segítő szervezetek június i Széchenyi István Gimnázium Közösségi szolgálat teljesítését segítő szervezetek 2018. június Óvodák, bölcsődék Városi Óvodák i Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola, Ált. Isk. és Óvoda Cifrapalota

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK A MÓRI TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUMMAL AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁHOZ szervezet/intézmény/egyesület tevékenység honlap Bice-bóca Hátrányos Helyzetűek és

Részletesebben

Fogadó szervezetek, tevékenységi körök

Fogadó szervezetek, tevékenységi körök III. Fogadó szervezetek, tevékenységi körök Szervezet neve Tevékenységi körök OKTATÁSI TERÜLET BÖRZSÖNY-VIDÉKI ÓVODÁK VÁMOSMIKOLAI ÓVODA KEMENCEI TAGÓVODÁJA CSEMETE-KERT EGYSÉGES ÓVODA, BÖLCSŐDE BERCEL

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK A MÓRI TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUMMAL AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁHOZ szervezet/intézmény/egyesület tevékenység honlap Bice-bóca Hátrányos Helyzetűek és

Részletesebben

Az iskolai közösségi szolgálat

Az iskolai közösségi szolgálat Emberi Erőforrások Minisztériuma KÖZNEVELÉS-FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY Oktatási és Nevelési Programok Osztálya Az iskolai közösségi szolgálat (nem közmunka) IKSZ = Iskolai Közösségi Szolgálat Lelki háttér Jót

Részletesebben

Az iskolai közösségi szolgálat Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan

Az iskolai közösségi szolgálat Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan Az iskolai közösségi szolgálat Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan lehet másokat szolgálni. (Albert SchweItzer) A KÖZÖSSÉGI

Részletesebben

Mit értünk közösségi szolgálaton?

Mit értünk közösségi szolgálaton? Mit értünk közösségi szolgálaton? olyan tevékenység, melyet a diákok értékeik mentén választanak, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végeznek, azzal a helyi közösség érdekeit szolgálják, és mellyel saját

Részletesebben

Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium Vályi Péter Szakképző Iskolai

Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium Vályi Péter Szakképző Iskolai Tartalom A pályázat célja... 2 A pályázat részcéljai... 2 Az intézmények által vállalt megvalósítandó tevékenységek (fotók)... 2 Székhely Intézmény... 2 Bezerédj István Szakképző Iskolai Tagintézmény...

Részletesebben

Végezhető tevékenységek

Végezhető tevékenységek Végezhető tevékenységek Óvodák: Foglalkozás az óvodás gyermekekkel: játék, kézműveskedés stb. Az óvodán kívüli programokban az óvónővel együtt csoport kísérése (séta, fagyizás, színház stb.). Rendezvényeken

Részletesebben

Art Misszió Nemzetközi Művészeti és Hagyományőrző Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány. Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Debrecen

Art Misszió Nemzetközi Művészeti és Hagyományőrző Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány. Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Debrecen 2015 06 01-ig szerződött partnereink AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány Alapítvány a Gyermeksportért Szeged Állatbarát Alapítvány Anóka Eszter Városi Könyvtár Nagyhalász Apagy község önkormányzata

Részletesebben

Éves beszámoló 2012. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk.

Éves beszámoló 2012. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk. Éves beszámoló 2012 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Kapott támogatások és egyéb bevételek bemutatása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Vagyon kimutatás a 2012. évre 5. A cél szerinti

Részletesebben

www.kozossegi.ofi.hu Mit értünk közösségi szolgálaton? olyan tevékenység, melyet a diákok értékeik mentén választanak, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végeznek, azzal a helyi közösség érdekeit szolgálják,

Részletesebben

Közösségi Szolgálat Partnerintézményei

Közösségi Szolgálat Partnerintézményei Közösségi Szolgálat Partnerintézményei Akasztói Polgárőr Egyesület (székhely:6221 Akasztó, Fő u. 40.sz.) Bács Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (székhely: 6000 Kecskemét, Piaristák tere 8.) Bács Kiskun

Részletesebben

Együttműködő szervezetek

Együttműködő szervezetek Együttműködő szervezetek Pécs- Normandia LIONS Club ek: szociális és jótékonysági, oktatási, kulturális és közösségi Koordinátor: Dr. Sárkányné Lengyel Mária igazgatóhelyettes elérhetősége: sarkanyne.lengyel.maria@leoweypecs.hu

Részletesebben

TÁMOP-5.3.1.B-1-11/1-2012-0001. Akkr. szám.: AL 0008 Nyilv. sz.: 01-0790-04 Ügyletkód:...

TÁMOP-5.3.1.B-1-11/1-2012-0001. Akkr. szám.: AL 0008 Nyilv. sz.: 01-0790-04 Ügyletkód:... SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ A képzésbe jelentkező hallgatóinknak - akik a szociális ellátás, ápolás, idősgondozás területén szeretnének tevékenykedni kívánunk olyan szakmai ismereteket közvetíteni, melyek

Részletesebben

Életjel Alapítvány 2006. évi

Életjel Alapítvány 2006. évi Életjel Alapítvány 2006. évi közhasznúsági jelentése I. Szervezet alapadatai: Név: Életjel Alapítvány Adószám: 18230745-1-43 Bankszámlaszám: Budapest Bank RT. XVIII.ker. fiók 10103881-55275644-00000004

Részletesebben

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja TANÚSÍTVÁNY Gyula Város Önkormányzata (képviselő-testület, polgármester, bizottságok, részönkormányzat)/polgármesteri Hivatala által 2012. évben nyújtott működési és fejlesztési támogatásokról Az államháztartás

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - MEGÁLLAPODÁSOK

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - MEGÁLLAPODÁSOK KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - MEGÁLLAPODÁSOK Együttműködő V.M.J.V. Egyesített Bölcsődéje - Módszertani Bölcsőde Pannon Várszínház Színművészetfejlesztési Nonprofit Kft. Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesülete

Részletesebben

NYILVÁNTARTÁS közösségi szolgálatos szerződésekről. S.sz. Ikt.szám Szerződéses partner Tevékenységi kör

NYILVÁNTARTÁS közösségi szolgálatos szerződésekről. S.sz. Ikt.szám Szerződéses partner Tevékenységi kör NYILVÁNTARTÁS közösségi szolgálatos szerződésekről S.sz. Ikt.szám Szerződéses partner Tevékenységi kör 1. 2078/2013. Zalaegerszegi Szív- és Érbeteg 2. 2602/2013. Gógánfai Polgárőr 3. 2622/2013. Zalai Hazatérők

Részletesebben

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között Közösségi szolgálat Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 40 (13) bek., 97 (2.) bek. A Nemzeti alaptanterv kiadásáról bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012.

Részletesebben

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról Fogalom tisztázás A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, Mi

Részletesebben

2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE DÁMK BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: Az intézmény alapító okiratában megfogalmazott, jogszabályban meghatározott közfeladata múzeumi tevékenység ellátása

Részletesebben

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja TANÚSÍTVÁNY Gyula Város Önkormányzata (képviselő-testület, polgármester, bizottságok, részönkormányzat)/polgármesteri Hivatala által 2012. évben nyújtott működési és fejlesztési támogatásokról Az államháztartás

Részletesebben

Humánszolgáltatási Bizottságának évi munkaterve

Humánszolgáltatási Bizottságának évi munkaterve 390/2018. (XII. 11.) HB határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete Humánszolgáltatási Bizottságának 2019. évi munkatervéről (8 igen, egyhangú szavazattal) 1. A Humánszolgáltatási

Részletesebben

Összeállította: Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös kiadványa alapján.

Összeállította: Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös kiadványa alapján. Összeállította: Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös kiadványa alapján. (www.kozossegi.ofi.hu) Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások. 2006.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások. 2006. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások 2006. év 1. Kedvezményezett neve: Fegyvernek Önkormányzata belvíz- és csapadékvíz

Részletesebben

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs 2007. évi Fogyatékosügyi Keretre benyújtott pályázatok eredményei: Pályázó neve Pályázat célja Megítélt (e támogatás Ft) 1. Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs Szegedi csoport

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK A MÓRI TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUMMAL AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁHOZ szervezet/intézmény/egyesüle t Bice-bóca Hátrányos Helyzetűek Nagycsaládosok e tevékenység

Részletesebben

Együttműködési megállapodások 2015/2016-es tanév

Együttműködési megállapodások 2015/2016-es tanév Együttműködési megállapodások 2015/2016-es tanév N é v C í m 1. Szer-telen Fiatalokért Szolnok Közhasznú 5000 Szolnok, Batthyány u. 8. Egyesület 2. Tiszazugi Földrajz Múzeum 5340 Tiszaföldvár, Kossuth

Részletesebben

Fogadó szervezetek, tevékenységi körök

Fogadó szervezetek, tevékenységi körök III. Fogadó szervezetek, tevékenységi körök Szervezet neve Tevékenységi körök OKTATÁSI TERÜLET BÖRZSÖNY-VIDÉKI ÓVODÁK VÁMOSMIKOLAI ÓVODA KEMENCEI TAGÓVODÁJA CSEMETE-KERT EGYSÉGES ÓVODA, BÖLCSŐDE BERCEL

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK A MÓRI TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUMMAL AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁHOZ szervezet/intézmény/egyesület tevékenység honlap Bice-bóca Hátrányos Helyzetűek Nagycsaládosok

Részletesebben

Akasztó Önkormányzata Akasztó Aranysziget Otthon Csongrád

Akasztó Önkormányzata Akasztó Aranysziget Otthon Csongrád Intézménynév Település Akasztó Önkormányzata Akasztó 2014 2014.06.13 Aranysziget Otthon Csongrád 2015 2015.06.14 Bácsalmás Kistérségi Többcélú Társulás Óvodája és Egységes Óvoda-Bölcsödéje Bácsalmás 2014

Részletesebben

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja TANÚSÍTVÁNY Gyula Város Önkormányzata (képviselő-testület, polgármester, bizottságok, részönkormányzat)/polgármesteri Hivatala által 2012. évben nyújtott működési és fejlesztési támogatásokról Az államháztartás

Részletesebben

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzati feladatokról egységes szerkezetben a módosítására kiadott 18/2013. (VI.28.) önkormányzati

Részletesebben

Támogatás összege (Szerződéses. Elszámolás esedékessége

Támogatás összege (Szerződéses. Elszámolás esedékessége Kedvezményezett neve (szerződő fél) Szerződés típusa Szerződés kötés dátuma Elszámolás esedékessége Támogatás összege (Szerződéses érték) Támogatás célja Támogatási program megvalósítási helye Aranyi Állatotthon

Részletesebben

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek évi pályázatainak elbírálása

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek évi pályázatainak elbírálása K I V O N A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága 2016. június 15. napján tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Tárgy: A szociális célú segítő

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások. 2005.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások. 2005. A költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások 2005. év 1. Kedvezményezett neve: Mezőtúri Szivárvány Népzenei Egyesület A támogatás célja: Arany Páva díjasok Népzenei

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,

Részletesebben

ÉTA DIÁKÖNKÉNTES ÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT PROGRAM

ÉTA DIÁKÖNKÉNTES ÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT PROGRAM ÉTA DIÁKÖNKÉNTES ÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT PROGRAM (köznevelési, közérdekű iskolai közösségi szolgálat) 2012. Előzmények, célok A ÉTA szövetség, mint fogadó szervezet 2011. második félévében kezdte meg a

Részletesebben

2.. Ez a rendelet a április 18.-án lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti.

2.. Ez a rendelet a április 18.-án lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2012.(IV.18.) Önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 13/2010. (XI.29.) Önkormányzati rendeletének módosításáról Almásfüzitő

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13..

Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13.. Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13.. A Nemzeti Művelődési Intézet Az Emberi Erőforrások Minisztere alapította A 2012-13-ban zajlott átszervezési folyamat következtében

Részletesebben

Éves beszámoló 2010. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk.

Éves beszámoló 2010. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk. Éves beszámoló 2010 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Kapott támogatások és egyéb bevételek bemutatása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Vagyon kimutatás a 2010. évre 5. A cél szerinti

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

Támogatások közzététele (2012.) A támogatás kedvezményezettje. Csengeri Lovas Egyesület. Szamosbecs Község Önkormányzata

Támogatások közzététele (2012.) A támogatás kedvezményezettje. Csengeri Lovas Egyesület. Szamosbecs Község Önkormányzata Sorszám 1. Döntéshozó testület Döntés ideje január 24. Döntés száma 1319-2/ Támogatások közzététele () A kedvezményezettje Csengeri Lovas A célja II. Csengeri Lovasnap, a lovas versenyek, fogathajtó versenyek,

Részletesebben

karitatív tevékenység

karitatív tevékenység Önkéntes társadalmi karitatív tevékenység Úgy érezzük, hogy amit teszünk, az egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger. Teréz anya Mi az önkéntesség? Az egyének szabad

Részletesebben

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között Közösségi szolgálat Összeállította: Marosánné dr. Gáti Gabriella, Kiss Zoltánné igazgató, koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös kiadványa alapján.

Részletesebben

Dunakeszi Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola Dunakeszi, Radnóti u.29.

Dunakeszi Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola Dunakeszi, Radnóti u.29. Intézmények, szervezetek listája, akikkel már nem kell szerződést kötni (utoljára frissítve: 2018. július 2.) Óvodák: A vasút a gyermekekért Alapítvány Dunakeszi Óvoda Dunakeszi, Mindszenty J. sétány 2.

Részletesebben

300, , , , ,000 2,054,258 1,428, ,000 34,000,000. közműfejlesztés támogatása közműfejlesztés ltp.

300, , , , ,000 2,054,258 1,428, ,000 34,000,000. közműfejlesztés támogatása közműfejlesztés ltp. 2008. Év Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15/A.. (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatás a nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatásokról Nem normatív, céljellegű,működési

Részletesebben

az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) számú rendelet függeléke

az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) számú rendelet függeléke 1 az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) ú rendelet függeléke K I M U T A T Á S FÖLDESEN MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEKRŐL, EGYESÜLETEKRŐL,

Részletesebben

Éves beszámoló 2013. Tartalom

Éves beszámoló 2013. Tartalom Éves beszámoló 2013 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Kapott támogatások és egyéb bevételek bemutatása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Vagyon kimutatás a 2013. évre 5. A cél szerinti

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata által évben nyújtott támogatások

Keszthely Város Önkormányzata által évben nyújtott támogatások célja 1 és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás 82 638 Családsegítés, gyermekjóléti szolgálat, házisegítségnyújtás 2 Z.M.Rendőrfőkapitányság 800 3 4 Északnyugat Magyarországi Közlekedési Központ Zrt.

Részletesebben

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT A KOORDINÁTOR SZEMÉVEL. Budapest, I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium. Ferencz Zsófia, 2014

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT A KOORDINÁTOR SZEMÉVEL. Budapest, I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium. Ferencz Zsófia, 2014 AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT A KOORDINÁTOR SZEMÉVEL Budapest, I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium Ferencz Zsófia, 2014 AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT FOGALMA, CÉLJA Egy egészséges társadalomban nem

Részletesebben

TESZI - TEvékeny Szeretet Iskolája Szeretetszolgálat a váci Piarban 10. évfolyam 2018/2019

TESZI - TEvékeny Szeretet Iskolája Szeretetszolgálat a váci Piarban 10. évfolyam 2018/2019 TESZI - TEvékeny Szeretet Iskolája Szeretetszolgálat a váci Piarban 10. évfolyam 2018/2019 A Idősek Otthona és Klubja A/1 Cím: Rádi út 4-6. / Burgundia utca Kapcsolattartó: Barcza Csillag tanárnő Feladat:

Részletesebben

Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására TÁMOP-5.4.9-11/1

Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására TÁMOP-5.4.9-11/1 Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására TÁMOP-5.4.9-11/1 Kedvezményezett: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Célok A program célja: a szociális és gyermekjóléti

Részletesebben

Küldetés Alapítvány BÉKÉS, Teleki u. 39. Adószám: 19057464-2-04 VII. Tartalmi beszámoló közhasznú tevékenységéről VII. TARTALMI BESZÁMOLÓ TÁRGYÉVI KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL 2010. év Alapítványunk évek óta

Részletesebben

30/846-9130, 30/681-0007 elestaregyesulet@gmail.com www.elestaregyesulet.mindenkilapja.hu

30/846-9130, 30/681-0007 elestaregyesulet@gmail.com www.elestaregyesulet.mindenkilapja.hu SOMOGY MEGYEI CIVIL INFORMÁCIÓS CENTRUM 7400 Kaposvár, Csokonai u.1. 3/5. - EGYÜD Árpád Kulturális Központ, Agóra - ÉLÉSTÁR Fogyasztóvédelmi és Jogvédő Egyesület 30/846-9130, 30/681-0007 elestaregyesulet@gmail.com

Részletesebben

(2) Az önkormányzat alaptevékenységének szakfeladatszám szerinti besorolását a 3. függelék tartalmazza.

(2) Az önkormányzat alaptevékenységének szakfeladatszám szerinti besorolását a 3. függelék tartalmazza. Pusztavám Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelete módosításáról

Részletesebben

Jogcímek. Tartósan beteg gyermekek támogatására: 400.000.-, Lovasterápia: 100.000.-

Jogcímek. Tartósan beteg gyermekek támogatására: 400.000.-, Lovasterápia: 100.000.- Nagykálló Város Önkormányzat 2010. évre az önszerveződő közösségeknek nyújtott a Szociális és Népjóléti Bizottság Eszközbeszerzésre Medicopter Alapítvány 20 000 Nagykállói Beteg Gyerekekért Alapítvány

Részletesebben

Az iskolai közösségi szolgálatot teljesítő diákok fogadó intézményei. a tanévben

Az iskolai közösségi szolgálatot teljesítő diákok fogadó intézményei. a tanévben Az iskolai közösségi szolgálatot teljesítő diákok fogadó intézményei a 2014-2015 tanévben - Körös sárréti Civil szervezetek Szövetsége Cím: Szeghalom Tildy Zoltán u.15-17. Kapcsolattartó: Ambrus Szilvia,

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja TANÚSÍTVÁNY Gyula Város Önkormányzata (képviselő-testület, polgármester, bizottságok, részönkormányzat)/polgármesteri Hivatala által 2012. évben nyújtott működési és fejlesztési támogatásokról Az államháztartás

Részletesebben

Város Megnevezés Utca. Tornaterem Szent I. Művelődési Ház Szent I. Templom Szent I. Plébánia Szent I. Általános Iskola Szent I.

Város Megnevezés Utca. Tornaterem Szent I. Művelődési Ház Szent I. Templom Szent I. Plébánia Szent I. Általános Iskola Szent I. Almáskamarás Város Megnevezés Utca Idősek Klubja Dózsa Gy. Tornaterem Szent I. Művelődési Ház Szent I. Templom Szent I. Plébánia Szent I. Óvoda Dózsa Gy. Általános Iskola Szent I. Battonya Békés Békéscsaba

Részletesebben

Közösségi szolgálat a Radnótiban

Közösségi szolgálat a Radnótiban Közösségi szolgálat a Radnótiban A köznevelési törvény értelmében a 2012-2013 tanévtől a kilencedik évfolyamra beiratkozott diákok számára az érettségi bizonyítvány átvételének feltétele 50 óra igazolt

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-839 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-839 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

Iskolai Közösségi Szolgálat. Teljesítési napló

Iskolai Közösségi Szolgálat. Teljesítési napló Iskolai Közösségi Szolgálat Teljesítési napló Név: Születési hely, idő: Anyja neve: Cím: Osztályfőnök: Iskola pecsétje: 1 Mit nevezünk iskolai közösségi szolgálatnak? Az iskolai közösségi szolgálat egy

Részletesebben

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Szegedi Tagintézménye ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK 2018/2019 Összeállította: Dezső Erzsébet Közösségi

Részletesebben

Berceli Közös Önkormányzat Hivatal Becskei Kirendeltsége. Berceli "Belső-Cserhát" Család- és Gyermekjóléti Szolgálat

Berceli Közös Önkormányzat Hivatal Becskei Kirendeltsége. Berceli Belső-Cserhát Család- és Gyermekjóléti Szolgálat Település Acsa Acsa Apc Becske Bér Bercel Boldog Buják Buják Dány Ecséd Egyházasdengeleg Fogadó intézmény neve Acsai Petőfi Sándor Általános Iskola Acsa Polgárőr Egyesület Apc Községi Önkormányzat Galga

Részletesebben

Kérdőív (a felnőtt korú népesség tájékozottsága a Közösségi szolgálatról) Szombathely május 29 A feldolgozás statisztikai eredményei

Kérdőív (a felnőtt korú népesség tájékozottsága a Közösségi szolgálatról) Szombathely május 29 A feldolgozás statisztikai eredményei A feldolgozás statisztikai eredményei Válaszadók száma: 98 fő 1 A válaszadó tájékoztatására: A 2016-tól érettségiző középiskolás diákoknak az érettségi vizsga előfeltételeként a Nemzeti köznevelésről szóló

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február

Részletesebben

Bagi Arany János Általános Iskola Dózsa György Művelődési Ház Helytörténeti Baráti Egyesület (HBT)

Bagi Arany János Általános Iskola Dózsa György Művelődési Ház Helytörténeti Baráti Egyesület (HBT) Település Acsa Apc Becske Bér Bercel Boldog Buják Buják Dány Dány Fogadó intézmény neve Acsai Petőfi Sándor Általános Iskola Apc Községi Önkormányzat Város Önkormányzata Városi Kulturális Központ i Elektromos

Részletesebben

A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények

A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények 13. sz. melléklet A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények Sorszám A szervezet neve Tevékenysége Önkormányzati szervek 1. Polgármester Részvétel a döntés-előkészítési,

Részletesebben

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata által ellátott kötelező és önként vállalt feladatok

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata által ellátott kötelező és önként vállalt feladatok Dunapataj Nagyközség a által ellátott kötelező és önként vállalt 18/2014.(XI.21.)számú rendelet 2. számú melléklete sorszám Kormányzati funkció Feladat megnevezése Kötelező Önként vállalt Társulás útján

Részletesebben

Támogatások közzététele (2009.)

Támogatások közzététele (2009.) Támogatások közzététele () Sorszám Döntéshozó testület Döntés ideje Döntés száma A kedvezményezettje A célja A összege A i program megvalósításának helye 1. január 6. 160-1/ számú megállapodás Őszülő Fények

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata által 2015. évben nyújtott támogatások

Keszthely Város Önkormányzata által 2015. évben nyújtott támogatások személy/szervezet célja 1 és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás 82 638 Családsegítés, gyermekjóléti szolgálat, házisegítségnyújtás 2 Z.M.Rendőrfőkapitányság 800 3 4 Északnyugat Magyarországi Közlekedési

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév) SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK (2018/2019. tanév) 1. APAGY: Apagyi Községi Önkormányzat 2. APAGY: Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 3. BAKTALÓRÁNTHÁZA: Baktalórántházai Kistérségi Szociális

Részletesebben

OKTATÁSI ÉS SPORTBIZOTTSÁGA

OKTATÁSI ÉS SPORTBIZOTTSÁGA BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORTBIZOTTSÁGA ELNÖKÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. lkt. sz.: V.14112017., v. 7912017. Előadó: Borsodiné

Részletesebben

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki. Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 6/2014. (IV. 11.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS a IV/1 sz. egyéb előterjesztéshez

KIEGÉSZÍTÉS a IV/1 sz. egyéb előterjesztéshez KIEGÉSZÍTÉS a IV/1 sz. egyéb előterjesztéshez (Békés Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2015. (II. 04.) módosítása, Alapító okiratok módosítása) A

Részletesebben

Beszámoló. Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának. 2013. évi tevékenységéről

Beszámoló. Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának. 2013. évi tevékenységéről Beszámoló Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának 2013. évi tevékenységéről A tanyagondnoki szolgáltatás célja a hátrányos helyzetű, szolgáltatáshiányos egyéb belterületi lakott hely,

Részletesebben

Acsai Petőfi Sándor Általános Iskola Apc Községi Önkormányzat

Acsai Petőfi Sándor Általános Iskola Apc Községi Önkormányzat Település Acsa Apc Becske Bér Bercel Boldog Fogadó intézmény neve Acsai Petőfi Sándor Általános Iskola Apc Községi Önkormányzat Város Önkormányzata Városi Kulturális Központ i Elektromos Gyűjtemény i Evangélikus

Részletesebben

Az önkormányzat által ellátandó és önként vállalt feladatok jegyzéke ÖNKÉNT VÁLLALT

Az önkormányzat által ellátandó és önként vállalt feladatok jegyzéke ÖNKÉNT VÁLLALT Az önkormányzat által ellátandó és önként vállalt feladatok jegyzéke ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOT ELŐÍRÓ ELLÁTANDÓ FELADAT FELADAT JOGSZABÁLY EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS Háziorvosi ellátás, házi gyermekorvosi ellátás

Részletesebben

Az iskolai közösségi szolgálatról Április 17.

Az iskolai közösségi szolgálatról Április 17. Az iskolai közösségi szolgálatról 2013. Április 17. Vonatkozó jogszabályok 2011. Évi CXC. Törvény 4., 6., 97. 110/ 2012. (VI. 04.) Kormányrendelet (NAT bev.) 20/2012. EMMI rendelet 133. 2005. LXXXVIII

Részletesebben