A munka, mint az ember istenképiségéből fakadó jog és kötelesség

Átírás

1 Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Teológia szak Király József A munka, mint az ember istenképiségéből fakadó jog és kötelesség Témavezető: Takács Gábor Pécs, 2005

2 TARTALOMJEGYZÉK I. A munkáról szóló egyházi megnyilatkozások létjogosultsága... 3 II. Bibliai alapok Az ember és a világ teremtett volta Emberi munkavégzés az Ószövetségben A munkavégzés kötelessége a teremtéstörténetekben Az ember istenképiségéből fakadó munkavégzése az első teremtéstörténet alapján A föld művelése és óvása, mint a munkavégzés kettős arculata A világ deszakralizálása, mint a munkavégzés lehetőségének elengedhetetlen feltétele Az ember megváltozott munkavégzése a bűnbeeséssel Az emberi tevékenység sokféleségének eredete az emberiség történetében Munka a bölcsességi irodalomban Munkavégzés az Újszövetségben III. A munka teológiai értelmezése, és annak gyakorlati megvalósítása az Egyház történetében Munka az ókorban A munka erkölcsteológiai értelmezésének nyomai a keresztény ókorban A remeték viszonya a munkavégzéshez A munka Remete Szent Antal életében A munka szerepe Pakhomiosz közösségében A munka a keleti szerzetesi élet elengedhetetlen tartozéka Johannes Cassianus írása a keleti szerzetesek életéről és szokásairól A munkából származó tulajdon hatása a szerzetes és kolostora életére Összegzés Munkavégzés a nyugati és a görög szerzetesség atyáinak reguláiban

3 Szent Benedek regulájának alapjai A dolgozó szerzetes Nagy Szent Bazil regulájában A bencés rend alapelemei A munkavégzés elvi megalapozásai Tulajdonviszonyok a rendben A szellemi és a fizikai munkavégzés egyensúlya A munkavégzésre vonatkozó egyéb rendelkezések Munkavégzés a középkorban Egyensúlybomlás a munkavégzés két alapvető formája között Munka vagy alamizsna a ferenci életeszményben? A munka hagyományos értelmezésének megtartása és túllépése Szent Brúnó regulájában Kétkezi és szellemi munka a ciszterci rendben Verseny a kétkezi munkáért Az egyház társadalmi tanítása az újkorban IV. Munka a pápák szociális enciklikáiban A munka az emberi természetben gyökerezik A munka a tulajdonszerzés elsődleges módja A személy kibontakozása és a közösség java a munkavégzésben A munkavégzés szerepe a személy önkibontakozásában A munka közösségi dimenziója Munka és család Munka és társadalom Munka és emberiség A munka és a tőke helyes viszonya A munkavégzés, mint Isten dicsőítése V. Összegzés A DOLGOZATBAN TALÁLHATÓ RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE IRODALOMJEGYZÉK

4 I. A munkáról szóló egyházi megnyilatkozások létjogosultsága Ha a munka teológiai értelmezését el kívánjuk helyezni az erkölcsteológia szerteágazó palettáján, akkor azt mondhatjuk, hogy annak - a ma már többé kevésbé önállósult - területnek a markáns részét képezi, melyet szociálteológiának, vagyis az Egyház társadalmi tanításának nevezünk. A munkáról szóló egyházi tanítás létjogosultságának bizonyítása érdekében választ kell adnunk azokra a felvetésekre, melyek vagy megkérdőjelezik, vagy túl tágra szabják az Egyház illetékességét társadalmi és gazdasági kérdésekkel kapcsolatban. Azok, akik elvetik az Egyház arra vonatkozó jogát, hogy a köz javát érintő kérdésekben megnyilatkozzék, álláspontjukat azzal alapozzák meg, hogy az Egyházat pusztán a túlvilágra irányuló küldetésének teljesítése szempontjából szemlélik, ami azt jelenti, hogy annak a közösségnek, mely mindent az örök üdvösségnek rendel alá nincs joga, s egyben nem is kötelessége, hogy az evilági dolgokkal foglalatoskodjon. Ezzel homlokegyenest ellenkezik azok véleménye, akik úgy gondolják, hogy az Egyháznak nemcsak joga, hanem szükségszerű kötelessége a politikai élet irányítását átvenni, és az Isten országát már evilágban tökéletesen beteljesíteni. Természetes, hogy az Egyháznak, amikor megfogalmazza saját küldetését cáfolnia kell ezeket a tévedéseket. Az Egyház küldetésként kapta Alapítójától, hogy hirdesse az evangéliumot minden időben, minden körülmények között és minden embernek. Ezért kötelessége, hogy figyelje az idők jeleit, s azokat értelmezve tanúságot tegyen Jézus Krisztusról és értékrendjéről. Ez a vallási természetű küldetés az egész emberre és a teljes emberi közösségre irányuló tevékenység. A keresztény értékrend nem magánügy, és nem is csupán az emberi élet egyik szegmensét meghatározó alap (vallásos én), hanem életforma. Olyan alapvető erkölcsi értékrend, melyre az ember egész élete, és minden életmegnyilvánulása épül. Az Egyház célja, hogy az evangéliumi értékrendet megismertesse és megvalósítsa a történelemben. Ezért szólal meg társadalmi kérdésekben, és mutat utat a kinyilatkoztatás és a természetjog alapján. 1 Ugyanakkor az Egyház szociális tanítása nem tud és nem is akar az egyes problémákra technikai vagy gazdasági megoldásokat kínálni. Nem is javasol ideális gazdasági vagy politikai rend- 1 V.ö.: GS 76.; RN 13.; MM 239.; PP 2.; PP 13.; CA 53.; CIC 747.k

5 szert, azok közül nem részesíti előnyben egyiket vagy másikat, hanem hivatását betöltve őrködik az ember és a közösség méltósága felett. Erkölcsi alapelveket fogalmaz meg, melyek elvi továbbfejlesztését és gyakorlati megvalósítását a gazdasági és politikai szakemberekre bízza. 2 Ennek megfelelően az emberi munkavégzéssel kapcsolatos megnyilatkozásaiban is olyan alapokat fektet le, melyekre építve lehet minden ember munkához való jogát, valamint az emberhez méltó munkakörülményeket biztosítani, illetve a munkavégzés kötelezettségét számonkérni. Ez utóbbi azért is fontos, mert korunkban egyre több szó esik a jogokról, de egyre kevesebb a kötelességekről. Dolgozatunknak kettős célkitűzése van. Az első, hogy a munkát, mint az ember istenképiségéből fakadó jogot és kötelességet mutassuk be. Arra igyekszünk felhívni a figyelmet, hogy a munka - melyet az ember oly gyakran nyomasztó teherként tapasztal meg - az ember teremtettségéből ered és az emberi személyben gyökerezik. Az ember ugyanis attól is ember, hogy dolgozik. Ehhez szorosan kapcsolódik második célunk, a munka méltóságának és örömteli voltának bemutatása, vagyis annak tudatosítása, hogy minden fáradsága ellenére alkotó tevékenység, melyben az ember örömét lelheti, ha nem pusztán szükséges terhet lát benne. Kiindulópontunk az egyház szociális tanítását megalapozó isteni kinyilatkoztatás munkavégzésre vonatkozó kijelentéseinek elemzése. Ezt követően azt vizsgáljuk, hogy az Egyház tanításában és gyakorlatában a történelem során hogyan viszonyult a munkához. Ehhez a történeti forrásokon túl a fontosabb szerzetesrendek szabályzatait hívjuk segítségül. Végül pedig az Egyház rendszerezett szociális tanításából vesszük szemügyre a munkáról szóló megnyilatkozásokat. Nem kívánunk dolgozatunkban hiszen nem a teológia szakterülete - a munka alkotmányjogi, szociológiai, gazdasági és pszichológiai aspektusaival, valamint a munka hiányából származó problémákkal foglalkozni. Ezek feltárása és megoldása - bár szorosan kapcsolódik a teológiai elvekhez - az adott területek szakembereinek feladata. 2 V.ö.: SRS 41. 4

6 II. Bibliai alapok 1. Az ember és a világ teremtett volta Az ember tapasztalata, hogy része a világnak, ugyanakkor különleges viszonyban áll világával, hiszen nem csupán értelmezi azt, hanem ebből az értelmezésből fakadóan alakítja is. Része, melyben hatások érik, s ezek következtében alkalmazkodik hozzá, de ez az alkalmazkodása olyan, hogy egyben új arculatot is ad annak. Tapasztalja azt, hogy kiszolgáltatott a világának, de egyben a világ is neki. Felmerül a kérdés, hogy miben gyökerezik, és meddig terjedhet ez az alakító erő, mely egyben az ember létfenntartását is szolgálja. Ezek a tapasztalatok azonban egy sokkal mélyebb és átfogóbb kérdés megválaszolását teszik szükségessé, melyet így tehetünk fel: Mi a világ eredete, és benne hol az ember helye? Nem bocsátkozhatunk bele a kérdés széles körű kifejtésébe, csupán a Biblia két teremtéselbeszélése alapján leszögezzük azt a kiindulási pontot, hogy a világ és benne az ember létét és létbenmaradását a teremtő Istennek köszönheti, aki folyamatos teremtő aktussal (creatio continua) azt létben tartja. Fennáll tehát egy alapviszony a Teremtő és a teremtmények között, mely meghatároz minden más viszonyt. Különleges ebben a relációban az Isten és emberteremtmény kapcsolata, hiszen az ember az, aki a teremtés oldaláról értelmezi, értékeli ezt az alapviszonyt Emberi munkavégzés az Ószövetségben 2.1. A munkavégzés kötelessége a teremtéstörténetekben Az ember istenképiségéből fakadó munkavégzése az első teremtéstörténet alapján A világ és egyes jelenségeinek eredete utáni kutatás magával hozta az ember eredetének és világon belüli helyének vizsgálatát is. Izrael életében 3 A témával kapcsolatban részletesebben lásd: Claus Westermann: Az Ószövetség teológiájának vázlata, Budapesti Református Theológiai Akadémia Bibliai és Judaisztikai Kutatócsoport, Bp., 1993., o. 5

7 ezek a kérdések a babiloni fogság válsághelyzetében merültek fel, amikor olyan vallási környezetbe került, ahol a világot nem, mint történelmet, hanem mint természetet értelmezték; ahol az istenek és a világ sorsa egybefonódott; ahol látszatra úgy tűnt, a történelem eseményeiben szabadító Istenként megmutatkozó Jahve vereséget szenvedett a babiloniak isteneivel szemben. Izrael tehát ebben a szituációban fogalmazta meg sajátos hitét a hatnapos teremtéstörténetben, mely teológia, antropológia és kozmogónia is egyben. Az ember teremtését és helyét a következőképpen írja le: Isten újra szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlót. Ő uralkodjon a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszó-mászó fölött, amely a földön mozog. Isten megteremtette az embert saját képmására, Isten képmásának teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog. Azután ezt mondta Isten: Íme, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden növényt táplálékul adok. Úgy is történt. Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap. (Ter 1,26-31) A szöveg a Papi hagyomány része, és a szerző a következő kijelentéseket teszi az emberről: o Az ember léte az Isten teremtő akaratának eredménye. Teremtésének mikéntjével nem foglalkozik, - noha a Jahvista-hagyomány teremtéstörténete valószínűleg ismert volt a szerző előtt - csupán azt fejezi ki, hogy az ember teremtmény. o Isten az embert kétneműnek, vagyis férfinek és nőnek teremtette, ugyanazzal a méltósággal és megbízással ruházta fel. Ennek fontossága abban mutatkozik meg, hogy mindegyik a maga nemében valósítja meg a neki szóló megbízást. o Az ember méltóságát, annak istenképiségében határozza meg a következőképpen: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlót. Az istenképiség kifejezése a Teremtő és az ember közti megfelelésre utal. Ennek a megfelelésnek első lépcsőfoka az Isten kezdeményező megszólalásá- 6

8 nak meghallása és az arra adandó válasz; második foka az ember teremtéshez való viszonya, melyet már az áldás is meghatároz (Ter 1,26b). Ez a két fokozat olyan szorosan kapcsolódik egymáshoz, hogy az egyik átvezet a másikba, ugyanis amikor az ember kapcsolatba lép a világ dolgaival, legyen az a mindennapos munkája, étkezése, vagy felfedezései során, akkor mindig Istennel is kapcsolatba lép, mint aki ezen dolgok teremtője és aki a rendelkezésére bocsátotta ezeket. 4 Az istenképiség tartalmának megfogalmazására két kifejezést találunk. Az egyik a képünkre, ami valódi képmásságot jelent, a másik a hasonlatosságunkra, ami kinézést jelent. A két kifejezés együtt azt jelenti, hogy a képmásnak hasonlónak kell lenni ahhoz a valósághoz, amelyet a képmás ábrázol. Az emberre nézve ez azt jelenti, hogy az embernek hasonlónak kell lenni Istenhez, aki őt alkotta. 5 Mivel a bibliai antropológia nem választja részeire az embert, - amikor ugyanis egy alkotóelemét emeli ki, akkor is az egész emberről beszél ez a meghatározás az egész emberre vonatkozik. 6 Istenképisége, valamint az áldásban kapott megbízása szorosan összefügg, hiszen azért részesült benne, hogy szabadon, de a teremtés rendjének megfelelően megismerje, és munkájával alakítsa a világot. Képmásaként uralkodik, ezzel pedig Isten folyamatos teremtő tevékenységének munkatársa lesz. Az áldás szerint, mint uralkodó áll a világban, aki hatalmát helytartóként gyakorolja, ezzel igazolva, hogy Isten a teremtés Ura. A megbízás nem csupán kiemelkedő egyéneknek, hanem minden embernek szól, ami magával hozza a kölcsönös egymásrautaltságot és együttműködést. 7 Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy az ember, mint minden más teremtmény Isten teremtő akaratából született férfinek és nőnek, de istenképiségének és belőle fakadó különleges megbízásának eredményeképpen felette áll a világnak. Így Isten képmásaként munkatárs a teremtésben. Ez nem jelentheti az ember istenítését, hiszen mint teremtmény csak a meglévő anya- 4 Hans Walter Wolff: Az Ószövetség antropológiája, Harmat Kiadó, Bp., 2001., 198.o. 5 Rózsa Huba: Kezdetkor teremtette Isten, Jel Kiadó, é.n., 53.o. 6 V.ö.: Dorothea Sattler, Theodor Schneider: Teremtéstan, in.: Theodor Schneider (szerk.): A dogmatika kézikönyve 1., Vigilia Kiadó, Bp., 1996., o.; Az ember egyes alkotóelemeinek bibliai jelenését lásd: Hans Walter Wolff: Az Ószövetség antropológiája, Harmat Kiadó, Bp., 2001., o. 7 Az istenképiség témáját részletesebben lásd: Gerhard von Rad: Az Ószövetség teológiája I., Osiris Kiadó, Bp., 2000., o.; Hans Walter Wolff: Az Ószövetség antropológiája, Harmat Kiadó, Bp., 2001., o.; v.ö.: Farkasfalvy Dénes: Az ember, mint az Isten képmása a Szentírásban, Szolgálat 72/7. 7

9 got képes formálni, szemben Istennel, akinek nincs szüksége alapanyagra a teremtéshez. Világot alakító tevékenysége lényegéhez tartozik, és nem az Istennel szembeni autonómia része A föld művelése és óvása, mint a munkavégzés kettős arculata A Jahvista elbeszélés az ember és a világ teremtéséről, bár a kánonban a második helyen, a keletkezési idejét tekintve jóval megelőzi a hatnapos teremtéstörténetet. Mondatunkban szándékos a teremtményi sorrend megválasztása, hiszen a szöveg alapvetően az ember teremtéséről szól, és hozzá kapcsolja a világ teremtését. A háttérben az az izraelita világkép húzódik meg, hogy a világ a történelemmel azonos, és az embert körülvevő természet abból a szempontból érdekes, hogy az embert hordozza, ill. az ember azt műveli. 8 Emellett az a szempont is lényeges, hogy az ókori teremtéstörténetek közül itt kapcsolódik össze a világ és az ember teremtéséről szóló, addig két szálon futó hagyományréteg. 9 Az ember teremtését a Jahvista szerző a következőképpen írja le: Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé. (Ter 2,7) A szöveg tehát az ókori keleten ismert képpel úgy szemlélteti az ember teremtését, amint Isten fazekasként agyagból megformálja, de kiegészíti azzal, hogy az élet leheletének átadásával válik csak élőlénnyé, hiszen csak Isten él, és minden csak őáltala nyer életet. 10 Így a lélegzet az élet jelévé válik. Az ember tehát itt is az Isten teremtő akaratából való. A következő lényeges kijelentés már az ember helyét és feladatát is meghatározza: Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze. (Ter 2,15) Éden kertje tehát olyan föld, amely kétfajta emberi tevékenységet kíván, a megművelést és a megóvást. Itt kell tehát cáfolnunk azt a félreértést, 8 Rózsa Huba: Kezdetkor teremtette Isten, Jel Kiadó, é.n., 63.o. 9 V.ö.: Gerhard von Rad: Az Ószövetség teológiája I., Osiris Kiadó, Bp., 2000., o.; Dorothea Sattler, Theodor Schneider: Teremtéstan, in.: Theodor Schneider (szerk.): A dogmatika kézikönyve 1., Vigilia Kiadó, Bp., 1996., o. 10 V.ö.: Hans Walter Wolff: Az Ószövetség antropológiája, Harmat Kiadó, Bp., 2001., o.; o. 8

10 miszerint a munkavégzés a bűn következménye, ugyanis az isteni rendelkezés alapján az embernek már az Édenben is kötelessége annak óvása és őrzése A világ deszakralizálása, mint a munkavégzés lehetőségének elengedhetetlen feltétele A két teremtéselbeszélés a világot, mint Istentől származó, mégis tőle különböző valóságot mutatja be. Ezzel nem csupán a monoteizmusról tesznek tanúbizonyságot, hanem egyéb jelentős eltérést is mutatnak a többi ókori teremtéstörténettel szemben. Azokban ugyanis, a világ az emberek és istenek tevékenységének színtere, a földi viszonyokat az istenek egymással való kapcsolata határozza meg, az ember számára pedig a világ alakíthatósága csak annyiban megengedett, amennyiben az nem sérti az istenek működését. A zsidó-keresztény teremtéstan ugyan beszél a teremtés rendjéről, melyet az ember saját érdekében nem hághat át, - vagyis az uralom nem jelenthet megsemmisítést - mégis a világ megfosztva az istenektől az ember szabadon alakítható életterévé vált. A munkavégzést, a technikai és tudományos tevékenységet tehát ez a teológiai kiindulópont tette és teszi lehetővé. 2.2 Az ember megváltozott munkavégzése a bűnbeeséssel A bűnbeesést követő megtorlás egyaránt sújtja a férfit, az asszonyt és a kígyót is. Témánkra való tekintettel azonban csak a férfi büntetésekor elhangzó isteni szózatra reflektálunk. Az Úristen ezt mondta az embernek: Mivel hallgattál feleséged szavára és ettél a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező növényét kell enned. Arcod verejtékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, mert abból vétettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza. (Ter 3, 17-18) 11 Ebbe a tévedésbe esik A. J. Gurevics is, amikor a teremtéstörténet kellő ismerete, valamint hivatkozások nélkül a következőket írja: Az egyházatyák számtalanszor hangsúlyozták, hogy az első emberpár, míg bűntelen volt, és közvetlen kapcsolatban állt istennel, nemcsak a tulajdont, de a munkát sem ismerte. Isten megteremtette, és az ember hatalmába adta a földet, minden gyümölcsével és élőlényeivel egyetemben, de azt akarta, hogy az emberiség mindezt közösen birtokolja. A magántulajdon csak azáltal jött létre, hogy a kapzsiság bűne, a bűnbeesés, a gyarlóság állapotában eluralkodott az emberen. A. J. Gurevics: A középkori ember világképe, Kossuth Könyvkiadó, 1974., 210.o. 9

11 A bűn következménye kétirányú. Egyrészt megsérti a Teremtő és a teremtmény közti harmonikus kapcsolatot, másrészt a teremtmények közti helyes viszony is felbomlik. Jól láthatók ezek az irányok az ember büntetésénél. Az isteni számonkérés, majd a büntetés kiszabásának aktusa mutatja, hogy az Isten és a tőle létet kapó ember közti bizalmas kapcsolat a bűnnel megsérült. A büntetés tartalmát a földművelésből vett képpel szemlélteti, mellyel bizonyítja, hogy a bűn következtében az ember és a világ közötti kapcsolat is sérült. Az ember (héberül adam) s a föld ( adama) sorsszerű kapcsolatából következő szolidaritás megszűnik. Az embert hordozó anyaföld mostantól az ember ellenségévé válik, s eredménytelenné teszi belefektetett munkáját. A munka többé már nem lesz számára egyértelműen alkotás, hanem robot. 12 Le kell szögeznünk tehát, hogy nem a munka lett átkozott, hanem az ahhoz kapcsolódó fáradtság és gyötrődés. A bűnnel az ember elvesztette eredeti épségét, de nem vesztette el eredeti szentségét. Ez azt jelenti, hogy a bűnbeesés után is hordozza istenképiségét és vele együtt megbízását a világ feletti uralkodásra, amellyel nem élhet vissza, hanem felelősségteljesen kell gyakorolnia. Éppen ezért a vízözön után is a teremtéskor elmondott áldásban részesül (Ter 9,1-7). 2.3 Az emberi tevékenység sokféleségének eredete az emberiség történetében A bibliai teremtéstörténetekben az ember alkotó tevékenysége a mitológiákkal szemben nem abból ered, hogy az istenek a saját szolgálatuk érdekében megtanították az embereknek, hanem abból a megbízásból fakad, melyet Istentől kaptak. 13 Az ember a világ megismerése és alakítása során kultúrát, civilizációt hoz létre. A következő kérdés az alkotótevékenység sokszínűségének eredete, melyet a bibliai őstörténet a következőképpen fogalmaz meg: Káin megismerte feleségét, az fogant és Hénochot szülte. Várost épített, és azt a fiáról Hénocsnak nevezte. Hénoch fia Irád lett. Irád fia Mechujáel, Mechujáel fia Metusáel, Metusáel fia pedig Lámech. Lámech két feleséget vett. Az egyiknek Ada volt a neve, a másiké Cilla. Ada világra hozta Jabalt; ő lett az ősatyja azoknak, akik sátrakban laknak, nyájaikkal. Testvérét Jubálnak hívták, ő lett ősatyja azoknak, akik citerán és fuvolán játszanak. Cilla Tubalkainnak adott 12 i.m.: 88.o. 13 V.ö.: i.m.: 103.o. 10

12 életet; ő lett őse a bronz és vaskovácsoknak. Tubalkain húga Naama volt. (Ter 4,17-22) A szerző a szerteágazó munkák bemutatását egy nemzetségtáblához kapcsolja, melynek jelentősége, hogy megteremtse az üdvösségtörténet folytonosságát a teremtés és a későbbi események között. Ez esetünkben azt jelenti, hogy a munkavégzést, valamint annak egyes fajtáit a teremtésig tudja visszavezetni. Szükségszerű következménye ez az izraelita gondolkodásnak, hiszen a világot, mint már többször említettük történelemként szemléli. Ezzel a munkavégzés is üdvtörténeti valóság lesz. Nem tudományos, hanem vallásos magyarázatot akar adni arra vonatkozólag, hogy a teremtésben az ember számára adott megbízás a személyes képességek, valamint a létfenntartási szükségletek alapján különféleképpen bontakoztatható ki, tudva azt, hogy az első bűn óta mindez a visszájára is fordulhat. Természetes, hogy a szerző azokat a mesterségeket említi, - városépítés, állattenyésztés, földművelés, bronzkovácsok, vaskovácsok, valamint zenészek - melyek számára adottak és ismertek voltak. Az emberi tevékenység szerteágazása a fejlődés jele, mely az áldás szükségszerű következménye Munka a bölcsességi irodalomban A bölcsességi irodalomban a szerzők már a munka és a hozzá kapcsolódó eredményesség problémájával foglalkoznak, s így szembe állítják egymással a szorgalmas és a lusta embert. Arra a megállapításra jutnak, hogy - mivel a gazdagság a szorgalom, a szegénység pedig a lustaság függvénye az ember csak saját magának köszönheti éppen aktuális sorsát. 14 Ha az ember a munkát választja, akkor a teremtésben kapott eredeti rendeltetését teljesíti, és részesül a Teremtő áldásában is. 15 A lustaság okai a mentegetőzés, magyarázkodás, nehézkesség, valamint önmagának túlértékelése. 16 A bölcs saját tapasztalata alapján írja le a lusta ember bukását: Egy tohonya ember földje mellett jártam és egy ostoba ember szőlejénél. Már teljesen fölverte a gyom, az egész felszínét bozót borította, 14 V.ö.: Péld 12,24; 12,27; 14,23; 20,4; 21,5; Préd 10, V.ö.: Zsolt 127, V.ö.: Péld 26,

13 és romokban hevert a kőkerítés. Jól megnéztem, aztán eltöprengtem rajta, és ezt a tanulságot szűrtem le belőle: Csak egy kicsit aludj, csak egy kicsit szunnyadj még, csak egy kicsit pihentesd a karodat, akkor a szegénység, mint egy útonálló, és a nélkülözés, mint koldus, rád tör. (Péld 24,30-34) Így tanítja Izráel bölcsességirodalma a munkavégzés helyes értelmezését. Az ember így ismerje fel a szabályt, mindenekelőtt azonban a szabályok Urát. Ezáltal menekül meg attól, hogy lustaságból az állat (hangya) 17 szintje alá süllyedjen, vagy hogy önámításban Isten helyére akarjon lépni Munkavégzés az Újszövetségben Jézus igehirdetésének középpontjában az Isten országa áll, ezért mindent ennek rendel alá, illetve minden ebből a szempontból értelmezendő. Noha a munkára vonatkozóan nem kapunk részletes tanítást, mégsem mondhatjuk azt, hogy azt leértékelve mellékesnek tekinti. Következik ez egyrészt abból, hogy személyes életének legnagyobb része kétkezi munkából állt. 19 Másrészt abból, hogy igehirdetése során se szeri se száma azoknak a képeknek, melyeket a természetből és az emberi munkavégzésből vesz: pásztor, földműves, orvos, magvető, szolga, intéző, halász, kereskedő, napszámos, asszonyi munka; természetből vett képei: föld, szőlő, nyáj. 20 Mint munkás, és mint az Isten országának hirdetője arra tanít, hogy a láthatók és a láthatatlanok közti helyes egyensúlyt teremtsük meg, vagyis úgy tevékenykedjünk, hogy a munkát már egy magasabb valóság felől értelmezzük. 17 Péld 6, Hans Walter Wolff: Az Ószövetség antropológiája, Harmat Kiadó, Bp., 2001., 166.o. 19 V.ö.: Mk 6, 2k; Mt 13, 55k. El kell utasítanunk azt az álláspontot mely szerint Krisztus nem dolgozott, sőt még követőit is tétlenségre buzdította volna egy magasabb cél, az üdvösség érdekében: Tanítványait maga köré gyűjtvén, arra buzdította őket, hogy hagyják el világi foglalatosságaikat, munkálkodás helyett embereket halásszanak. Krisztus tanítványainak nem kellett fáradniok a mindennapi kenyérért, minthogy a Mester munka nélkül is jól tudta lakatni őket gondoljunk az öt kenyérről szóló evangéliumi történetre: Jézus ötezer embert vendégelt meg ezzel az öt kenyérrel, nem számítva a nőket és gyermekeket, vagy gondoljunk arra, amikor két kenyérrel négyezer hívének éhét csillapította (Máté Evangéliuma, 14, 15-21; ) A. J. Gurevics: A középkori ember világképe, Kossuth Könyvkiadó, 1974., o. 20 V.ö.: Jn 10, 1-16; Mk 12, 1-12; Lk 4, 23; Mk 4, 1-9; Mt 13, 52; Lk 12, 42-48; Lk 16, 1-8; Mt 13, 47-50; Mt 13, 54k; Mt 20, 1-16; Lk 15, 8k. 12

14 Ez visszhangzik Pál apostol szavaiban, amikor a kolosszei híveknek így ír: Bármit tesztek, szívből tegyétek, mintha az Úrnak és nem az embereknek tennétek, tudván, hogy milyen jutalmat fogtok kapni az Úrtól örökségül. (Kol 3,23). Mint maga is munkás (sátorkészítő), és az evangélium hirdetése során foglalkozásából élő ember buzdítja és parancsolja a munkát. 21 A teremtéskor létbehívott világ beteljesedésre hivatott. Így a munka újszövetségi értelmezésénél nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kereszt és a feltámadás aspektusát sem. Krisztus az idők teljeségében legfőképpen keresztjével és feltámadásával megváltott bennünket a bűntől és a haláltól, ám ennek teljessége még várat magára az idők végéig. Ebből a szempontból a munkához kapcsolódó veríték és fáradság új értelmet nyer, ugyanis a hívő keresztény munkájában Krisztus keresztjének egy kicsinyke részét találja meg, és a megváltásnak ugyanolyan lelkületével fogadja el, mint amellyel Krisztus fogadta értünk a maga keresztjét. A munkában, hála annak a világosságnak, amely Krisztus föltámadásából árad felénk, mindig földereng valami az új életből, az új javakból, mint az új égnek és új földnek előhírnöke, melyekből éppen a munka fáradsága révén részesül az ember és a világ V.ö.: 2 Tessz 3, LE 124.; Hasonló gondolattal találkozunk Szent Brúnó regulájában is: A testvérek az előre arra kijelölt órákban a munkának szentelik magukat annak érdekében, hogy miközben a ház szükségleteiről gondoskodnak munkájuk révén egységben Jézussal, az ács fiával az egész teremtést Isten dicsőségének magasztalására vezessék, és megdicsőítsék az Atyát, mialatt az egész embert az üdvösség művéhez kapcsolják. Az izzadságos munkában és fáradságban ugyanis Krisztus keresztjéből vehetnek egy csekély részt, amelynek révén a feltámadás fényének köszönhetően az új ég és új föld részeseivé válnak könyv, 15. fejezet ( A munka ). 13

15 III. A munka teológiai értelmezése, és annak gyakorlati megvalósítása az Egyház történetében 1. Munka az ókorban 1.1. A munka erkölcsteológiai értelmezésének nyomai a keresztény ókorban Az első keresztény közösségek közeli parúziavárásának egyik gyakorlati következménye az lett, hogy némelyek elhanyagolták a munkát, az evilági kötelességek teljesítését. Ez ellen emelte fel szavát Pál apostol a tesszalonikiaknak írt második levelében, emlékeztetve őket arra, hogy amikor náluk járt missziós társaival együtt mennyit dolgozott, senki kenyerét ingyen nem ették, pedig, mint az evangélium hirdetői megtehették volna. Ezért megparancsolta, hogy mindenki dolgozzék, vagy aki nem akar dolgozni, az ne is egyék. 23 Ezzel tehát Pál apostol elhárította azt a tévedést, hogy a Krisztus eljövetelére való várakozás feleslegessé tenné, vagy kizárná az evilági kötelességek teljesítését. Ez azt jelenti, hogy a keresztények noha nem űzhettek bármilyen foglalkozást ugyanúgy dolgoztak, mint minden más ember. A munkához való hozzáállást viszont az a tudat határozta meg, hogy nem építhetnek pusztán földi hazát, hanem elsősorban Isten országáért kell fáradozniuk. Pál apostol iránymutatását követően az Egyház első századaiban a munka erkölcsteológiai értelmezését a korai remeték életrajzaiból, valamint a keleti és a nyugati szerzetesközösségek szabályzataiból nyerjük. Ezek részletes ismertetése során a következőket igyekszünk bemutatni: A fizikai és a szellemi munkák azonos szintű értékelése. A fizikai munka egyes fajtáihoz való viszonyulás. Az imádság és a munka egyensúlya a szerzetesi életben. Hogyan válhat a munka Isten dicsőítésévé? A különböző regulák egymásra hatása a munkavégzés szabályozásában és értelmezésében. A munkából származó magántulajdonhoz való viszonyulás a szerzetesi közösségekben. 23 V.ö.: 2Tessz 3,

16 A munka és a szeretet kapcsolata. A munkavégzés elhanyagolása, mint bűn A remeték viszonya a munkavégzéshez A munka nem volt magától értetődő a korai remetéknél. Bizonyos értelemben elutasították, mert így akarták elfojtani magukban a szerzési vágyat, a gondot és a kísértést, melyek tovább nehezítik a magányba vonult remete tökéletessé válását. Ez viszont nem jelenti azt, hogy lusták lettek volna, mert bár a szüntelen ima ellentmond a munkának, valamint az evangéliumi jobbik részt igyekeztek választani alamizsna helyett a létezéshez szükséges javakat még a beteg remete is igyekezett maga előteremteni. 24 Igen hamar a bűnbánati imák egyik formája a munka lett. Ez azt jelentette, hogy aki dolgozik Isten irgalmáért esedezett. Nem kedvelték a földművelést, ugyanis a szabad ég alatti munkavégzés csak másodrendűnek számított, olyannak, amit fennmaradásuk biztosítása érdekében teljesíteniük kellett. Érdekesnek mutatkozik, hogy az aratási, illetve a betakarítási munkákban a remeték is résztvettek, ezzel szemben a vetés már világi munkának számított. A munkavégzések közül első helyen a kosárfonás állt, ugyanis ez monoton, egyhangú munka, melyet éjszaka is végezhettek, közben pedig imádkozhattak. Ezen felül pedig az elkészített termék értéke oly alacsony volt, hogy ezzel kizárták a meggazdagodás lehetőségét. Rangsorban ezután következett az írás, majd pedig a szövés, mely utóbbi a szövet magas ára miatt nagy kísértést jelenthetett a szegény Krisztust követő remeték számára A munka Remete Szent Antal életében Az ókor egyik híres visszahúzódó életformát követő alakja, akinek életét Szent Atanáz püspök írta meg, Remete Szent Antal, aki 250 körül született, és A szemlélődés elsőbbsége a tevékenységgel szemben a patrisztikus kutatások eredményeképpen ma már nem olyan egyértelmű, mint azt korábban gondolták. Az egyházatyák írásainak tanulmányozása során fény derült arra, hogy - a görög filozófusok, s néhány hozzájuk kapcsolódó teológus álláspontjaival szemben - itt nem két egymással szembenálló, hanem egymást kölcsönösen feltételező és egymásba torkolló életformáról van szó. V.ö.: Balás Dávid: Tevékenység és szemlélődés a korakeresztény hagyományban, Szolgálat 17/10-18.; Egyházatyák a munkáról, szerk.: Miskolczy Kálmán, Szolgálat 35/

17 ben halt meg. A következőkben az életén keresztül mutatjuk be a remete és a munka kapcsolatát. Antal miután elhagyta otthonát, szülőfalujától nem messze a pusztában telepedett le, ahol a Szentírás utasítását követve dolgozott és imádkozott. A szent remete vallotta, hogy ebbe a kettőbe sohasem szabad belefáradni, hiszen - bár külső társa nincs - az Úr mindig segítője és munkatársa. A remetéknél a munka fogalmi köre sokkal tágabb, mint pusztán a fizikai vagy a szellemi munkavégzés, amivel magukat fenntartották. Munkának minősültek a legfontosabb aszketikus gyakorlatok is, melyek komoly erőfeszítéseket igényeltek. A pusztai magányos életformára vállalkozókat így Antalt is - sokan felkeresték, segítségüket és tanácsaikat kérve. Mivel ez már terhére volt, egy távolabbi helyre költözött, ahol dolgozni kezdett, hogy ne kelljen a kenyér gondját másra hárítani. Az őt meglátogató remetéket pedig arra kérte, hogy szerszámokat hozzanak neki és vetőmagot. 25 Remete Szent Antal életének valamint tanításának tanulmányozásához nyújt forrást az Apophtegmatat Patrum. Ebben szerepel Antal egyik látomása, mely meghatározó lett életritmusának alakításában. A leírás szerint a szent azzal küszködött, hogy a gondolatok terhe miatt nem képes üdvözülni. Ekkor látomásban egy angyal saját képében jelent meg neki, és megmutatta az üdvösség útját, amely két egymáshoz kapcsolódó tevékenységben áll, az imádságban és a munkában. A kinyilatkoztatás azért is jelentős, mert benne egy dolgozó angyal jelenik meg, ami azt igazolja, - bár a remeték és a szerzetesek nem egyöntetű véleménye szerint hogy a munka nem összeférhetetlen az angyalokkal. 26 A munkavégzés tekintetében Antal éjszaka kötelet font a cellájában, nappal pedig szabad ég alatti munkát végzett. Ezzel elérte azt, hogy a megtermelt javak már nem csupán saját szükségleteit fedezték, hanem ebből látta el a látogatóit is Vanyó László: Legyetek tökéletesek, Tanulmányok a keresztény aszkézis történetéhez a szerzetesség kialakulásáig, SZIT, Bp., 143.o. 26 V.ö.: i.m.: 144.o. 27 V.ö.: i.m.: 146.o. Remete Szent Antal életét részletesebben lásd: i.m.: o. 16

18 A munka szerepe Pakhomiosz közösségében A híresebb remeték környezetében ún. remetetelepek jöttek létre, ahol a világtól visszavonultan élők mégis egyfajta közösséget alkottak. Bizonyos értelemben ezekből alakultak ki a kolostorok, ahol a szerzetesek a magány és a közösségi élet harmóniájára találtak. A coenobiták, vagyis együtt élők atyjának Pakhomioszt tekintjük. Szigorú szabályzata a szerzetesi élet egészére kiterjedt és folyamatosan bővült. Életformájuk lényeges eleme volt az imádság mellett a munka is. A munkavégzés egyszerre jelentette a közösség szükségleteinek előteremtését, a szentírási parancs teljesítését, a szerzetes foglalkoztatását, valamint karitatív tevékenység folytatását. Ahogy Pakhomiosznak remeteként mestere tanácsait követve munka közben imádkoznia és elmélkednie kellett, úgy szerzeteseinél is összekapcsolta e kettőt. Noha nem törekedtek rá, de a jól szervezett munka hamarosan a kolostorok meggazdagodását, és így a szerzetesi fegyelem lazulását eredményezte. Éppen ezért Nagy Szent Bazil regulájában már tiltott minden iparszerűen űzött tevékenységet. A kétkezi munka mellett a kolostor könyvtárában könyvmásolással és könyvkötéssel foglakoztak, s az így előállított könyveket értékesítették A munka a keleti szerzetesi élet elengedhetetlen tartozéka Johannes Cassianus írása a keleti szerzetesek életérő l és szokásairól Johannes Cassianus a szerzetesek számára két könyvben foglalta össze tanítását. A De Institutis coenobiorum 12 könyve 419 és 426 között keletkezett. Ebben a palesztínai és egyiptomi szerzetesi szokásokat, illetve Evagriosz nyomán a nyolc főbűnt tárgyalja. Jelentőségét az is mutatja, hogy Szent Benedek saját szerzetesei számára, mint ajánlott olvasmányt írta elő. Ezen kívül persze képet kapunk a keleti szerzetesi életről és szokásokról. A szabályok megírásának hátterében Castornak, Apta Julia püspökének levele áll, melyben kérte Cassianust a Massilia-i kolostor apátját, hogy küldje el számára azokat a szerzetesi szabályokat, melyeket Palesztinában és Egyiptomban látott, saját kolostorában pedig megvalósított. A mű előszavából kiderül, hogy Castor püs- 28 Pakhomiosz életét és egyéb szerzetesi szabályait részletesebben lásd: i.m.: o. 17

19 pök most szeretné megindítani a coenobiták szerzetesi életét. A szabályok közül munkánkban csak azokat emeljük ki, melyek a kolostorbéli munkavégzéssel foglalkoznak. Érdekesség, hogy már a szerzetesi öltözetnél említésre kerül a munkavégzés, mellyel Pál apostol parancsát teljesítik és példáját követik, aki megdolgozott kenyeréért, senkinek nem volt a terhére, s maga jelentett ki, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék.(2tessz 3,8.10; ApCsel 20,34) 29 A kolostorba lépőnek le kell mondania a világról, sőt még arról is, hogy magának ura legyen. Ehhez a kemény munka segíti hozzá, mellyel gondoskodik saját, valamint a közösség többi tagjának szükségleteit kielégítő javak előteremtéséről, valamint a kolostorba érkező vendégek megfelelő ellátásáról. Az újoncok számára szinte nélkülözhetetlen a munka, mivel az, az önmegtagadás olyan eszköze, melynek használatával teljesen elfeledkezik korábbi élete kevélységéről és élvezeteiről, és eljut a szív alázatosságára. 30 A napi közös imádságot követően a szerzetesek saját celláikban tovább folytatják a szüntelen munkát és imádságot. Ennek oka pedig az, hogy így nem tudnak a lustaság, valamint az Isten iránti bizalom elvesztésének kísértésébe esni. Cellájukat csak a közös tevékenységek esetén, illetve a rájuk bízott külső munka elvégzése érdekében hagyhatják el. Munka közben azonban nem beszélgethetnek, hanem valamelyik zsoltárt, vagy a Szentírás más részletét mondják magukban, és arról elmélkednek A munkából származó tulajdon hatása a szerzetes és kolostora életére 29 Cassianus a skapuláréról szóló leírásban tér ki a munkára, melyre az adott lehetőséget, hogy e ruhadarab nem akadályozhatja a szerzetes kezét a munkavégzésben. V.ö.: Johannes Cassianus: A keleti szerzetesek szabályai, ford.: Simon Árkád OSB, Pannonhalma Tihany, 1999., 17.o. 30 V.ö.: i.m.: 21.o. 31 V.ö.: i.m.: o.; Cassianus külön említést tesz arról, hogy saját kolostorával ellentétben az egyiptomi szerzetesek egész nap folyamatosan dolgoztak és imádkoztak. Ez azt jelentette, hogy celláikban kétkezi munkát végeztek, közben szentírási részekről elmélkedtek, imádságokat és könyörgéseket mondtak, ezért közös istentiszteletük csak este és éjszaka volt, illetve szombaton és vasárnap a harmadik órában összegyűltek szentáldozásra. V.ö.: i.m.: 35.o.; A reggeli imádság nem ősi hagyomány, hanem csak Cassianus korában keletkezett, melynek magyarázata, hogy az éjszakai virrasztást követően a harmadik órában végzett imádságig nem kellett elhagyniuk a cellájukat, mely a lanyhább szerzeteseket arra ösztökélte, hogy több időt fordítsanak alvásra. Ezzel egyrészt a lustaság bűnébe estek, másrészt a napi munkájuk is kárát látta. Ezért az elöljárók bevezették a reggeli imát, majd azt követően megkezdődött a napi feladatok ellátása a Tertiaig. V.ö.: i.m.: o. 18

20 A munka és az abból származó magántulajdon kapcsolatáról azt mondhatjuk, hogy bár amint fentebb utaltunk már rá, esetenként a kolostorok gazdasági központok lettek, mely magával hozta a szerzetesi fegyelem lazulását is tevékenységük gyümölcse nem a saját, hanem a kolostor vagyonát gyarapította, ezzel gátat vetve a személyes tulajdonszerzés vágyának. Vezérelvük ugyanis az volt, hogy a szerzetes zarándokként él ezen a világon, ezért nem ragaszkodik semmihez, hanem az önkéntes szegénység erényét gyakorolja. A közös javakat azonban mindenki sajátjának tekintette, s ezért mindenre mindenki egyformán gondot viselt. 32 Cassianus VII. könyvében tárgyal a kapzsiság szelleméről, mely szorosan kapcsolódik a munkavégzéshez, illetve annak elhanyagolásához. A szerzetesek számára az egyik legnagyobb kísértést az jelentette, hogy gyűjtögető életmódot folytasson. Erről a bűnről írja Cassianus, hogy veszedelmesebb minden más bűnnél és nehezebb is megszabadulni tőle. 33 A kapzsi szerzetes vagy igyekezett minél több munkát vállalni, lehetőleg az apát tudta nélkül, hogy a befolyt nyereség egy részét félre tudja tenni; vagy a megtakarított vagyon birtokában - a szükséges munkák elvégzése miatt is elégedetlenkedett. E bűn legyőzésének egyetlen útja a teljes szegénység lehet. 34 A X. könyv témája a lanyhaság szelleme, vagy másképpen kifejezve a szív kedvetlensége. Ez a kísértés különösen a magányos és a vándorszerzeteseket éri. A remeték a délben támadó gonoszt látták benne. A lanyhaság következményei, hogy a szerzetesek nem teljesítik kötelességeiket sem az imában, sem a munkában. Helyette az alvásba, vagy áljócselekedet gyakorlásába menekülnek. A tétlenség elleni harcban példaként említi Cassianus a dolgozatunkban már többször említett Pál apostolt, aki maga is dolgozott, noha mint az evangélium hirdetője az örömhírből élhetett volna. Emellett a testvéri szeretet gyakorlásával kapcsolatban buzdította a tesszaloniki híveket, hogy dolgozzanak saját kezükkel. 35 Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, 32 V.ö.: i.m.: o. 33 V.ö.: i.m.: 122.o.; o. 34 A kapzsiságról részletesebben lásd: i.m.: o. 35 A testvéri szeretetről nem szükséges írnom, hiszen Istentől tanultátok, hogy egymást szeressétek, s szeretettel is vagytok egész Macedóniában minden testvér iránt. Csak arra kérünk titeket, testvérek, hogy gyarapodjatok is benne. Becsületbeli kötelességnek tartsátok, hogy békességben éltek, a magatok dolgával törődtök, s a két kezetekkel dolgoztok, ahogy a lelketekre kötöttük. Akkor a kívülállókból tiszteletet vált ki életetek, és nem szorultok rá senkire. (1Tessz 4,9-12) Urunk, Jézus Krisztus nevében meghagyjuk nektek, testvérek, kerüljetek 19