ELŐZETES GEOFIZIKAI KUTATÁSOK A BICSKEI BATTHYÁNY-KASTÉLY KERTJÉBEN 1. A kastély északkeleti szárnya, előterében a terasz alatt létesített Pipázóval

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELŐZETES GEOFIZIKAI KUTATÁSOK A BICSKEI BATTHYÁNY-KASTÉLY KERTJÉBEN 1. A kastély északkeleti szárnya, előterében a terasz alatt létesített Pipázóval"

Átírás

1 Fatsar Kristóf ELŐZETES GEOFIZIKAI KUTATÁSOK A BICSKEI BATTHYÁNY-KASTÉLY KERTJÉBEN 1 A bicskei Batthyány-kastély első angolkertjét gróf Batthyány Tódor építtette 1800 körül. 2 A kastély építését nem tudta befejezni, és talán a kert sem volt még teljesen készen 1812-ben bekövetkezett halálakor. A birtok 1837-ben került Batthyány Kázmér tulajdonába, aki a kastély befejezésével egyidejűleg feltehetően a kert építésében is jelentős előrelépéseket tett. Batthyány Gyula birtoklásának idejében - a keleti szárny 1920 körüli átépítése és más jelentős építkezései alapján gyaníthatóan - élhette a kert utolsó fénykorát. A kastély és kertje 1928-ban került az állam, majd a főváros tulajdonába. Jelenleg a főváros Kossuth Zsuzsa Gyermekotthona kezeli az együttest, annak rendkívül gondos gazdájaként. Az intézmény példamutató elszántsággal fenntartja, sőt fokról fokra helyreállíttatja a kastélyt és kertjét. Habár a kert a XX. század középső évtizedeire struktúrájában és növényállományában is jelentősen egyszerűsödött, eredeti kialakításának sok elemét őrzi, tehát méltó a védelemre. Műemléki helyreállítását több évvel ezelőtt dr. Örsi Károly kezdte meg. Ennek egyik tervezést előkészítő fázisában kapcsolódott be a terepkutatásokba a BKÁE Kertművészeti Tanszéke, amely fajlagos talajellenállás-mérésen alapuló kertrégészeti vizsgálatok elvégzésére kapott felkérést. A kutatást a gyerekotthon rendelte meg, és azt az Országos Tudományos Kutatási Alap támogatta. A mérések elvégzésére a kert helyreállítási tervének helyszíni adatokkal való alátámasztása érdekében került sor. A helyreállítási tervet Szabadics Anita (ÁMRK Táj- és Kertépítészeti Osztály) készíti, és ő határozta meg a vizsgálandó területeket is a mérés számára. Szintén ő készítette a felmérés alaptérképét, amely tartalmazza az 1990-es évek közepén felvett és folyamatosan pontosított A kastély északkeleti szárnya, előterében a terasz alatt létesített Pipázóval 233

2 1. felmérési terület 2. felmérési terület 3. felmérési terület kastély A geofizikai felmérés eredményeinek összevetése a térképi alaprajzokkal 234

3 helyszínrajzot, valamint arra ráillesztve az 1884-ben felvett kataszteri térkép úthálózatát. A mérés célja az volt, hogy a XIX. század végi térkép adatait igazolja vagy cáfolja, mert a tervezési koncepció - a meglévő adottságok figyelembevételével - a helyreállítás során e korszak kerti elemeinek helyreállításával vagy valamilyen szintű bemutatásával is számolt. A mérésre november 6-án és 7-én került sor. Az időjárás a vizsgálatok során aránylag kedvező volt, a mérést nem zavarta eső, a hőmérséklet tartósan és jóval fagypont felett maradt. A talaj állapota azonban a méréshez nem volt ideális. A területen ugyan nem voltak addig fagyok, de a mérést megelőző közel egyhetes időszakban esők áztatták a talajt. Ebből a körülményből már előre várható volt, hogy a műszer a talaj magas víztartalma miatt aligha lesz képes kimutatni a talaj minőségek különbségeit, ezért csak a nagyobb anomáliákat okozó épített elemek észlelésére mutatkozott valódi esély. A fajlagos talajellenállás-mérést a Geoscan Research RM15 műszerével, a régészeti gyakorlatban, különösen a kertrégészetben leginkább elterjedt eszközzel végeztük. A területeket azonos módszerrel, félméteres tüsketávolsággal végzett ikertüskés eljárással (twin probe survey) mértük fel, amely félméteres felvételezési mélységet tesz lehetővé. Az adatokat 0,5 x 0,5 méteres pontsűrűség mellett vettük fel. (A felmérési ábrákon egy pixel 0,5 x 0,5 méteres területet fed le.) A mérés során két párhuzamos sort vettünk fel egyszerre (parallel twin survey, 3 probes). Az adatok feldolgozását ugyancsak a Geoscan Research termékével, a Geoplot 3.0 szoftverrel végeztük el. A vizsgálatok során három különálló terület felmérését készítettük el. Mindhárom esetben az adott kerti egységnek csak egy kisebb részét mértük fel, mert nagyobb területek felmérése az eredmények esetlegessége miatt nem mutatkozott célszerűnek. A felmérési négyzetek sarokpontjait cövekekkel jelöltük ki, amelyek utólagos bemérését és az alaptérképre illesztését Szabadics Anita végezte el. A térképen ábrázolt eredmények meghökkentően jól követik az 1884-es térképi ábrázolást, mégis szembetűnő a mérési adatok és az alaptérkép közötti elcsúszás. A hibáknak Az 1. számú (kerti épület körüli) felmérési terület északnak tájolva A 3. számú (északi teraszon felvett) felmérési terület északnak tájolva 235

4 A kastély északnyugati szárnya az egyik kapubejáróval Mérés közben a Pipázó előtt (A szerző felvételei) 236

5 különböző forrásai lehetnek. Kisebb valószínűségű és mértékű hibaforrás az új helyszínrajz vagy a felmérési négyzetek geometriájának pontatlanságából adódhat. Nagyobb valószínűséggel a hibákat a XIX. század végi felmérésnek, a két alaptérképfedvény illesztésének, vagy a felmérési négyzetek sarokcövekeinek felmérési pontatlansága okozhatta. Az egyes mérési területeken látható kék színű részletek olyan területeket jelölnek, ahol a műszerrel nem lehetett mérni. Az első felmérési terület kijelölése a kert középrészének északi sarkában egykor állt épület helyén történt, amelynek funkciója nem teljesen világos, talán üvegházat sejthetünk benne. Felmérésére egyetlen 20 x 20 méteres felvételi négyzetet jelöltünk ki. Az épület déli kétharmadának területe esett a felvételi négyzetbe. Most annyi új információt tudunk róla, hogy mintegy egyharmadánál keresztfal osztotta meg, és a keresztfal nyugati végében mutatkozó nagyobb alaptest talán egy kályha alapozását jelenti. Az épület alapfalainak egyenesein túl további vonalak is láthatóak felmérésünkön. Ezek közül kettőt, az épület keleti homlokzata előtt, azzal párhuzamosan futót és az épület délnyugati sarkához érkezőt azonosítani is tudunk, mert az 1884-ben felvett kataszteri térkép szerint ezek a kerti sétányok szegélyvonalaival esnek egybe. A jel erősségéből valószínűsíthető, hogy az utakat erőteljes, falazott szegéllyel látták el. Még így sem világos azonban, hogy mi okozhatja a felmérésen több méter szélességet mutató anomáliákat. Feltehető ezért, hogy az épülethez további falak is csatlakoztak. Az ábrán jól látható, hogy más egyenes, falszakaszokként valószínűsíthető vonalak is futnak a föld színe alatt. Ezek magyarázatát egyelőre nem tudjuk megadni, de egy nagyobb kiterjedésű felmérés feltehetően feltárja az összefüggéseket. A második felmérési területet a kastély északkeleti homlokzata előtti, támfalba épített hűtőző, az úgynevezett Pipázó előtt vettük fel. Ezen a területen az 1884-es kataszteri térkép egy kör alaprajzú, úttal határolt pleasure groundot jelölt. A rondószerűen kialakított, közepén medencével is díszített egység felmérésére három darab, egymás mellett elhelyezett, 20 x 20 méteres felvételi négyzetet jelöltünk ki. A felvételi terület kijelölésénél tekintettel voltunk arra, hogy a terület középtengelyének szélesebb sávja is felmérésre kerüljön, mert itt különösen érdekes eredmények voltak várhatóak. Tisztában voltunk azonban azzal is, hogy a rondónak egyenletes emelkedésű terepen kellett elhelyezkednie, és a Pipázó előtti tér későbbi rendezésével itt jelentős feltöltésekre került sor. Eredményt ezért leginkább a rondónak az épülettől legtávolabbi részéről vártunk, ahol a terep követi a kataszteri térképen feltüntetett eredeti terepállapotokat. A Pipázóhoz közvetlenül kapcsolódó rézsű feltöltése ugyanis azt jelenti, hogy a rondó eredeti felszíne jóval mélyebbre került, minthogy azt félméteres felvételezési mélységnél azonosítani lehessen. A feltöltést az is elárulja, hogy a rézsű területe jóval világosabb, mint az eredeti terepfelszín felületén felvett adatok. (A Pipázó előtti utak felületén és az épülettől távolabb, egy nagy avardomb helyén nem tudtunk mérni a műszerrel, ezeket a területeket kék szín jelzi.) Várakozásainknak megfelelően csak a terasz előtti rézsű mögött volt kimutatható az eredeti kialakítás néhány nyoma. A legszembetűnőbb elem a rondó kerülete. Sávja utólag könnyen beazonosítható módon ki is emelkedik a terep felszínéből. Szélessége és kiemelkedése azt is jelenti, hogy itt valamilyen falszakaszra is gyanakodhatnánk, de valószínűbb, hogy az út nagyon jó minőségben, többrétegű kivitelben készült. A mellette mindkét oldalon mutatkozó világos sávok árkokra utalnak. A gyűrűn belül különböző átlós vonalak is látszódnak, amelyek összefügghetnek a pleasure ground kialakításával, de ennek részletei a mérésből egyelőre nem voltak megállapíthatóak. A harmadik felmérési terület az épület északnyugati homlokzata előtti terasz határoló szakasza volt, a rézsű és a lépcsők területén. Ennek a felmérésnek az volt a feladata, hogy megkísérelje igazolni az 1884-es térképnek azt az adatát, amely szerint a nyugati szárny főtengelyéhez kerti sétaút vezetett. A mérés során három darab, 10x10 méteres felmérési négyzetet vettünk fel. (Felmérhetetlen, kék színnel jelölt területként a jelenleg is látható lépcső és a mellette álló fa töve bizonyult.) A mérés során nemcsak az épület főtengelyéhez vezető egykori út léte igazolódott, hanem az is, hogy az épületszárny mindkét kapuátjárójához egy feltehetően későbbi építési fázisban ugyancsak út futott. A rézsű világos vonalát az említett tengelyekben sötét foltok szakítják meg, ezek az egykori utak vonalát jelölik. 237

6 Az északi homlokzat előtti kertrészlet (Szabadics Anita felvétele) A bicskei mérések első eredményeinek összefoglalásaképpen az állapítható meg, hogy a rendkívül kedvező eredmények birtokában érdemes lesz további méréseket is végezni. Jelentősebb a mérések általánosan is hasznosítható eredménye, vagyis a XIX. század végén készült kataszteri térképek megbízhatóságának ellenőrzése. E térképek olykor olyan részletes kerti úthálózatokat mutatnak, hogy már-már stilizált ábrázolásokra gyanakodhatunk. A bicskei mérések azonban igazolták a kataszteri térkép tartalmát, bár ennek alapján nem lehet a kataszteri térképek megbízhatóságára vonatkozó messzemenő következtetéseket levonni. Máshol végzett méréseink azt mutatják, hogy az itt tapasztalható pontosság nem tekinthető általánosnak, ezért az egyes kertekben a kataszteri térkép információit mindig ellenőrizni kell. JEGYZETEK 1. A kutatást az Országos Tudományos Kutatási Alap F42833 témaszámú pályázata támogatta. 2. A kastélyról megjelent legátfogóbb ismertetés Peterdi Ede: A bicskei Batthyány-kastély (Budapest, 1995) című munkája. A kastély történetének tudományos dokumentációját Sisa József készítette, legújabban pedig az e közleményben többször is megemlített Szabadics Anita végzett kutatásokat a kert történetére vonatkozóan. 238

7 MŰEMLÉK- VÉDELEM XLVIII. évf szám

Atörténeti kertekről szerzett ismereteink alapvetően

Atörténeti kertekről szerzett ismereteink alapvetően FATSAR KRISTÓF Roncsolásmentes régészeti eljárások a kerttörténeti kutatásban Atörténeti kertekről szerzett ismereteink alapvetően kétféle forrásból származnak: a dokumeni tumok, illetve a helyszín vallatásából.

Részletesebben

Zárójelentés. Bevezetés a kerttörténeti kutatás lényege

Zárójelentés. Bevezetés a kerttörténeti kutatás lényege Zárójelentés Bevezetés a kerttörténeti kutatás lényege A kertművészet a külső terek építészetének egyik ága. Ilyen formán társa a városépítészetnek, de attól megkülönbözteti, hogy jellegzetes építőanyaga

Részletesebben

Kutatási Jelentés a Tata Angolpark területén május 11. és május 14. között folytatott kertrégészeti feltárásról

Kutatási Jelentés a Tata Angolpark területén május 11. és május 14. között folytatott kertrégészeti feltárásról Kutatási Jelentés a Tata Angolpark területén 2009. május 11. és 2009. május 14. között folytatott kertrégészeti feltárásról A Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti kar Kertm vészeti tanszéke szisztematikus

Részletesebben

Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület. Dokumentáció helyi védelem törléséhez

Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület. Dokumentáció helyi védelem törléséhez Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület Dokumentáció helyi védelem törléséhez Az épület a Széchenyi hegy északi, meredek lejtőjén helyezkedik el, a Svábhegyről a Széchenyi hegyi

Részletesebben

Épület termográfia jegyzőkönyv

Épület termográfia jegyzőkönyv Épület termográfia jegyzőkönyv Bevezetés Az infravörös sugárzáson alapuló hőmérsékletmérés, a termográfia azt a fizikai jelenséget használja fel, hogy az abszolút nulla K hőmérséklet (-273,15 C) felett

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2005. (VI.29.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2005. (VI.29.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2005. (VI.29.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE a Budapest III. kerület Harsány lejtő 20039/2 út EV övezet nyugati határa 20 067/2 telek déli határa Domoszló

Részletesebben

BUDAÖRS, KORLÁTOZOTT IDEJŰ VÁRAKOZÁSI ÖVEZET,

BUDAÖRS, KORLÁTOZOTT IDEJŰ VÁRAKOZÁSI ÖVEZET, Pannon Engineering Kft. Tervszám: 1526 BUDAÖRS, KORLÁTOZOTT IDEJŰ VÁRAKOZÁSI ÖVEZET, VALAMINT A KÖRNYEZŐ KÖZTERÜLETEK PARKOLÁSI JELLEMZŐINEK VIZSGÁLATA Készült: 215. május Megbízó: Budaörs Város Önkormányzatának

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar. Villamos Energetika Tanszék. Világítástechnika (BME VIVEM 355)

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar. Villamos Energetika Tanszék. Világítástechnika (BME VIVEM 355) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Villamos Energetika Tanszék Világítástechnika (BME VIVEM 355) Beltéri mérés Világítástechnikai felülvizsgálati jegyzőkönyv

Részletesebben

A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/

A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ IDŐSEK OTTHONA /kevés beavatkozás/ SZOLGÁLTATÓHÁZ /régi épület bővítése/

Részletesebben

Összefoglaló a keszthely-fenékpusztai késő római erőd területén végzett ásatásról 2014. 07. 28. 2014. 08. 22

Összefoglaló a keszthely-fenékpusztai késő római erőd területén végzett ásatásról 2014. 07. 28. 2014. 08. 22 Összefoglaló a keszthely-fenékpusztai késő római erőd területén végzett ásatásról 2014. 07. 28. 2014. 08. 22 Ásatásvezető: Straub Péter (Göcseji Múzeum) Munkatársak: Dr. Heinrich-Tamáska Orsolya (Geisteswissenschaftliches

Részletesebben

Hőkamerás épületvizsgálati jegyzőkönyv Társasház vizsgálata.

Hőkamerás épületvizsgálati jegyzőkönyv Társasház vizsgálata. NEMES VÁLLALKOZÁS Mérnöki és Szolgáltató Bt. H-4225 Debrecen-Józsa, Erdőhát u. 47. Tel: 06-20/3318944 E-mail: nemes.attila@t-online.hu www.nemesvallalkozas.hu Hőkamerás épületvizsgálati jegyzőkönyv Társasház

Részletesebben

ÉPÜLETEK ENERGETIKAI TANÚSÍTÁSÁNAK MINŐSÉGELLENŐRZÉSE 2013. ÉVBEN VÉGZETT TANÚSÍTVÁNYOK ALAPJÁN

ÉPÜLETEK ENERGETIKAI TANÚSÍTÁSÁNAK MINŐSÉGELLENŐRZÉSE 2013. ÉVBEN VÉGZETT TANÚSÍTVÁNYOK ALAPJÁN ÉPÜLETEK ENERGETIKAI TANÚSÍTÁSÁNAK MINŐSÉGELLENŐRZÉSE 2013. ÉVBEN VÉGZETT TANÚSÍTVÁNYOK ALAPJÁN Az ellenőrzést az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet

Részletesebben

Geoelektromos tomográfia alkalmazása a kőbányászatban

Geoelektromos tomográfia alkalmazása a kőbányászatban Geoelektromos tomográfia alkalmazása a kőbányászatban Dr. Baracza Mátyás Krisztián tudományos főmunkatárs Miskolci Egyetem, Alkalmazott Földtudományi Kutatóintézet 1. Bevezetés 2. Felhasznált mérési módszer

Részletesebben

Al-Mg-Si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása

Al-Mg-Si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása l--si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása evezetés Farkas János 1, Dr. Roósz ndrás 1 doktorandusz, tanszékvezető egyetemi tanár Miskolci Egyetem nyag- és Kohómérnöki Kar Fémtani Tanszék

Részletesebben

ELŐZETES FESTŐ-RESTAURÁTORI SZAKVÉLEMÉNY Szentendre, Népművészetek háza helyiségeiben lévő festésekről

ELŐZETES FESTŐ-RESTAURÁTORI SZAKVÉLEMÉNY Szentendre, Népművészetek háza helyiségeiben lévő festésekről ELŐZETES FESTŐ-RESTAURÁTORI SZAKVÉLEMÉNY Szentendre, Népművészetek háza helyiségeiben lévő festésekről Bevezetés A szentendrei Népművészetek háza Szentendre Város Önkormányzatának tulajdona, az épület

Részletesebben

E-1. Polgármesteri Hivatal energetikai célú fejlesztése. Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz

E-1. Polgármesteri Hivatal energetikai célú fejlesztése. Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz É Megrendelő: Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz E-1 A jelen dokumentáció a tervezők szellemi terméke. 2016.12. pm.: pm.: 22,10 50 4,85 50 10,20 50 5,05 50 3,35 5,25 5,45 5,30 2,75 42 1,50 25 5,08 50

Részletesebben

Hajdú Anita. Belterületet elkerülő útszakasz és a hozzá kapcsolódó főfolyáson átvezető híd építésének geodéziai munkálatai. 2008. november 21.

Hajdú Anita. Belterületet elkerülő útszakasz és a hozzá kapcsolódó főfolyáson átvezető híd építésének geodéziai munkálatai. 2008. november 21. Hajdú Anita Belterületet elkerülő útszakasz és a hozzá kapcsolódó főfolyáson átvezető híd építésének geodéziai munkálatai című szakdolgozat bemutatása 2008. november 21. Bevezetés Fejlett közlekedési infrastruktúra

Részletesebben

Bevezetés a méréstechinkába, és jelfeldologzásba jegyzőkönyv

Bevezetés a méréstechinkába, és jelfeldologzásba jegyzőkönyv Bevezetés a méréstechinkába, és jelfeldologzásba jegyzőkönyv Lódi Péter(D1WBA1) Módli Hunor(HHW6Q9) 2015 Április 15. Mérés helye: Mérés ideje: Mérés tárgya: Mérés eszköze: PPKE-ITK 3. emeleti 321-es Mérőlabor,

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS

ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS szám alatt található Heim Pál Gyermekkórház A" épület energetikai felújításának Építtető: Heim Pál Gyermekkórház Megbízó: Schöko Bau Kft. 1212 Budapest, Vereckei u. 13. Építési

Részletesebben

a Budapest, III. kerület Mozaik utca Óbudai rakpart Duna folyam HÉV vonal által határolt terület kerületi szabályozási tervét

a Budapest, III. kerület Mozaik utca Óbudai rakpart Duna folyam HÉV vonal által határolt terület kerületi szabályozási tervét ÓBUDA - BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2011. (V.5.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE* a Budapest, III. kerület Mozaik utca Óbudai rakpart Duna folyam HÉV vonal által határolt terület kerületi

Részletesebben

JÖVŐ OTTHONA PÁLYÁZAT_ KONCEPCIÓ: HELYSZÍNRAJZ M.1:1000 MEGNYITÁSOK A KILÁTÁSRA TÁJOLVA SZINTVONALAKKAL PÁRHUZAMOS TELEPÍTÉS

JÖVŐ OTTHONA PÁLYÁZAT_ KONCEPCIÓ: HELYSZÍNRAJZ M.1:1000 MEGNYITÁSOK A KILÁTÁSRA TÁJOLVA SZINTVONALAKKAL PÁRHUZAMOS TELEPÍTÉS JÖVŐ OTTHONA PÁLYÁZAT_ 01 KONCEPCIÓ: MEGNYITÁSOK A KILÁTÁSRA TÁJOLVA SZINTVONALAKKAL PÁRHUZAMOS TELEPÍTÉS HELYSZÍNRAJZ M.1:1000 KOMPAKT TÖMEG, KICSI LEHŰLŐ FELÜLET ÁTSZELLŐZTETHETŐSÉG SZOLÁRIS NYERESÉG

Részletesebben

Sarok telek. Közbenső telek. Szabadonálló beépítés. Oldalhatáron álló beépítés. Ikres beépítés. Zártsorú beépítés

Sarok telek. Közbenső telek. Szabadonálló beépítés. Oldalhatáron álló beépítés. Ikres beépítés. Zártsorú beépítés A helyszínrajz és annak műszaki tartalma Építőmérnöki ábrázolás II. modul Dr. H. Baráti Ilona OTÉK 253/1997. (XII. 20.) (többször módosított, kiegészített) kormányrendelet az országos településrendezési

Részletesebben

MÉRNÖKI VÁLLALKOZÁSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT Budapest, Angyalföldi út /B. fszt. 2.,

MÉRNÖKI VÁLLALKOZÁSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT Budapest, Angyalföldi út /B. fszt. 2., MÉRNÖKI VÁLLALKOZÁSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 1134 Budapest, Angyalföldi út 30-32./B. fszt. 2., e-mail: aquarea.bp@gmail.com I. ütem: Barabás Miklós utcától a Gombás-patakig Mobil árvízvédelmi mű ~ 1900 fm

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. augusztus - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

BUDAPEST VII. KERÜLET

BUDAPEST VII. KERÜLET M.sz.:1223/1 BUDAPEST VII. KERÜLET TALAJVÍZSZINT MONITORING 2012/1. félév Budapest, 2012. július-augusztus BP. VII. KERÜLET TALAJVÍZMONITORING 2012/1. TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. A TALAJVÍZ FELSZÍN

Részletesebben

7/2005. (III. 1.) NKÖM rendelet

7/2005. (III. 1.) NKÖM rendelet A jogszabály mai napon (2015.II.17.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 7/2005. (III. 1.) NKÖM rendelet Budapest és Pannonhalma világörökségi helyszíneinek műemléki

Részletesebben

A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI BOCSKAI TÉR ÁTÉPÍTÉSÉNEK VIZSGÁLATA ZAJTERHELÉSI SZEMPONTBÓL

A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI BOCSKAI TÉR ÁTÉPÍTÉSÉNEK VIZSGÁLATA ZAJTERHELÉSI SZEMPONTBÓL DEBRECENI EGYETEM Műszaki Kar Környezet-és Vegyészmérnöki Tanszék XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekció Település- és környezetvédelmi tudományok tagozat A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI

Részletesebben

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 31/2013. (X. 15.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 31/2013. (X. 15.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 31/2013. (X. 15.) önkormányzati rendelete a Budapest Főváros XIII. Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 56/2001. (XII.

Részletesebben

E-1. Héhalom Községi Sportegyesület energetikai célú fejlesztése. Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz

E-1. Héhalom Községi Sportegyesület energetikai célú fejlesztése. Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz É Megrendelő: Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz E-1 A jelen dokumentáció a tervezők szellemi terméke. 2016.12. pm.: 1 pm.: 1 pm.: 130 pm.: 130 pm.: 1 pm.: 1 26,21 14,06 6,20 5,95 14,06 15 5, 15 5,95

Részletesebben

Budapest XII. kerület, Karthauzi út 6. (hrsz. 9228/2) Társasház, volt Mirabel öröklakásos társasház

Budapest XII. kerület, Karthauzi út 6. (hrsz. 9228/2) Társasház, volt Mirabel öröklakásos társasház Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Budapest XII. kerület, Karthauzi út 6. (hrsz. 9228/2) Társasház, volt Mirabel öröklakásos társasház Budapest, 2011 EGYEDI ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉK

Részletesebben

ÉRTÉKVIZSGÁLAT a helyi védelemre méltó értékről, a Kossuth L u. 56. épületen, és a helyi védett építmények kiegészítéséhez

ÉRTÉKVIZSGÁLAT a helyi védelemre méltó értékről, a Kossuth L u. 56. épületen, és a helyi védett építmények kiegészítéséhez ÉRTÉKVIZSGÁLAT a helyi védelemre méltó értékről, a Kossuth L u. 56. épületen, és a helyi védett építmények kiegészítéséhez Alulírott Körmendy János okl. építészmérnök, Hegykő megbízott főépítésze nyilatkozom,

Részletesebben

Előszállás. 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet. A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke

Előszállás. 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet. A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke Előszállás 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke 1. fejezet Helyi területi védelem alatt álló területek elnevezése és lehatárolása

Részletesebben

Agrometeorológiai összefoglaló

Agrometeorológiai összefoglaló Agrometeorológiai összefoglaló A 2008. szeptember és 2009. március között lehullott csapadék mennyiség területi eloszlását az 1. ábra szemlélteti. Az ország egyes tájai között jelentős különbségek adódtak.

Részletesebben

Tiszaújváros, út-járda kapcsolatok akadálymentesítésének kiviteli terve RTP-3/2015

Tiszaújváros, út-járda kapcsolatok akadálymentesítésének kiviteli terve RTP-3/2015 Tiszaújváros, út-járda kapcsolatok akadálymentesítésének kiviteli terve Tervezte: RT-PLAN Kft. 3519 Miskolc Iglói u. 3. 1/1. Tel: (46)450-527 (70) 317-2112 Email:reko@rt-plan.com Tervszám: RTP-3/2015 www.rt-plan.com

Részletesebben

Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz

Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Budapest XII. kerület, Mátyás király út 8. (hrsz. 9507), Reimann-villa és melléképülete Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata 2011

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY. Budapest, BVSC klubépület meglévő vasbeton födém vasalásának vizsgálatáról

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY. Budapest, BVSC klubépület meglévő vasbeton födém vasalásának vizsgálatáról SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Budapest, BVSC klubépület meglévő vasbeton födém vasalásának vizsgálatáról Megbízó: Budapesti Vasutas Sport Club - Zugló Közhasznú Egyesület. 1142 Budapest, Szőnyi út 2 Dr. Salem G.

Részletesebben

Zaj és rezgésvédelem NGB_KM015_ tanév tavasz Zajmérés. Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, MTK, BGÉKI, Környezetmérnöki tanszék

Zaj és rezgésvédelem NGB_KM015_ tanév tavasz Zajmérés. Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, MTK, BGÉKI, Környezetmérnöki tanszék Zaj és rezgésvédelem NGB_KM015_1 2017 2018. tanév tavasz Zajmérés Bedő Anett egyetemi tanársegéd SZE, MTK, BGÉKI, Környezetmérnöki tanszék Előadás, gyakorlat Zajmérés-elmélet Zajmérés-gyakorlat 25/2004.

Részletesebben

Az állományon belüli és kívüli hőmérséklet különbség alakulása a nappali órákban a koronatér fölötti térben május és október közötti időszak során

Az állományon belüli és kívüli hőmérséklet különbség alakulása a nappali órákban a koronatér fölötti térben május és október közötti időszak során Eredmények Részletes jelentésünkben a 2005-ös év adatait dolgoztuk fel. Természetesen a korábbi évek adatait is feldolgoztuk, de a terjedelmi korlátok miatt csak egy évet részletezünk. A tárgyévben az

Részletesebben

LED-es világítástechnika 2011 januári állapot

LED-es világítástechnika 2011 januári állapot LED-es világítástechnika 2011 januári állapot Az utóbbi öt-hat év világítástechnikai slágertémája a LED-es világítás. A némelykor túlzó várakozás felfokozott hangulata sokszor eredményez elhamarkodott

Részletesebben

Református parókia épület utcai homlokzatának felújítása Településképi eljárási tervdokumentáció

Református parókia épület utcai homlokzatának felújítása Településképi eljárási tervdokumentáció Református parókia épület utcai homlokzatának felújítása Településképi eljárási tervdokumentáció Helyszín: Felelős tervező: Szajki Mátyás okleveles építész, eng. szám: É 01-0295 8251 Zánka, Naplemente

Részletesebben

Kutatási jelentés. Szögliget-Szádvár, keleti várrész déli falán folytatott falkutatási munkák. 2009. június-július

Kutatási jelentés. Szögliget-Szádvár, keleti várrész déli falán folytatott falkutatási munkák. 2009. június-július Kutatási jelentés Szögliget-Szádvár, keleti várrész déli falán folytatott falkutatási munkák 2009. június-július A Szádvárért Baráti Kör sikeres, az NKA Régészeti és Műemléki Szakkollégiumához benyújtott

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

A szentesi Petőfi szálló nyíláskeretekhez kapcsolódó fémszerkezeteinek restaurátori felmérése

A szentesi Petőfi szálló nyíláskeretekhez kapcsolódó fémszerkezeteinek restaurátori felmérése A szentesi Petőfi szálló nyíláskeretekhez kapcsolódó fémszerkezeteinek restaurátori felmérése 2007 Készítette: Csányi Szabolcs, okl. restaurátor, K3_447 A Petőfi szálló ajtó és ablaknyílásaiban, a fa nyílászárók

Részletesebben

A törteli kunhalmok leletei: A Mák-halom vizsgálata georadarral

A törteli kunhalmok leletei: A Mák-halom vizsgálata georadarral HISTÓRIA RÉGI ÉS RÉGEBBI TÖRTEL A törteli kunhalmok leletei: A Mák-halom vizsgálata georadarral Katona Orsolya 1, Pásztor József 4, Dinnyés István 3, Dr. Sipos György 1, Dr. Páll Dávid Gergely 1, Dr. Mezősi

Részletesebben

É-01. Hivatalos térképmásolat, légifotó és fényképek a meglévő állapotról. Légifotó az ingatlanról és környékéről. Fénykép a telek északi sarka felől

É-01. Hivatalos térképmásolat, légifotó és fényképek a meglévő állapotról. Légifotó az ingatlanról és környékéről. Fénykép a telek északi sarka felől Fénykép a telek keleti sarka felől Fénykép a telek keleti sarka felől Helyszín: Terv: NY UG AT Tervező: Tóth-Farkas Barnabás okleveles építészmérnök É13-0995 4-GORDON Kft. 2083 Solymár, Rövid u. 12. Tel.:

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS Sáránd község terültére készülő új településrendezési terv 2017-es örökségvédelmi (régészeti) hatástanulmányához

KIEGÉSZÍTÉS Sáránd község terültére készülő új településrendezési terv 2017-es örökségvédelmi (régészeti) hatástanulmányához KIEGÉSZÍTÉS Sáránd község terültére készülő új településrendezési terv 2017-es örökségvédelmi (régészeti) hatástanulmányához SzeFaMed Kft. 2017 1. Jelen dokumentum a 2017-ben a LA-URBE Kft. megbízásából

Részletesebben

2013. évi barlangi feltáró kutatási jelentés

2013. évi barlangi feltáró kutatási jelentés Pécs-Baranyai OrigóHáz Egyesület Mecseki Karsztkutató Csoport 7629 Pécs, Komlói út 94.-98. 2013. évi barlangi feltáró kutatási jelentés 1 A Mecseki Karsztkutató Csoport 2013. évi jelentése Barlangi feltáró

Részletesebben

Déri Múzeum Debrecen. Kolozs megye

Déri Múzeum Debrecen. Kolozs megye V.2008.3.1. 1. Ruhásszekrény sifon 2. Fenyőfából készített, gazdagon díszített asztalos munka. A bútor egész felületét beborítják a sárga és a szürkésfehér alapozásra festett növényi indákkal összekötött

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Ingatlan felmérési technológiák

Ingatlan felmérési technológiák Ingatlan felmérési technológiák Fekete Attila okl. földmérő és térinformatikai mérnök Photo.metric Kft. www.photometric.hu geodézia. épületfelmérés. térinformatika Áttekintés Mérési módszerek, technológiák

Részletesebben

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése A PROJEKT BEMUTATÁSA A projekt címe A projekt elemei (KMOP-2009-5.2.1/B) Pályázó Biatorbágy Város Önkormányzata Partnerszervezetek Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése Ezzel a projekttel

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/130

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/130 Tájékoztató a szerződés I. sz. módosításáról - Dobó tér - Eger patak - Belvárosi térsor funkcióbővítő rehabilitációja (ÉMOP-3.1./C-09-f-011-0001.) - Városháza fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma:

Részletesebben

építészeti ötletpályázat

építészeti ötletpályázat építészeti ötletpályázat DIGITÁLIS FÜZET 0 10 20 50 HELY A tervezési helyszín, Kisszékely egy sokszáz éves völgyi falu Tolna megyében, erdővel borított dombok és hegyek között. Az érintetlen természeti

Részletesebben

megalkotja valamint jóváhagyja a Budapest III. kerület által határolt terület kerületi szabályozási tervét Jelen rendelet alkalmazása és hatálya

megalkotja valamint jóváhagyja a Budapest III. kerület által határolt terület kerületi szabályozási tervét Jelen rendelet alkalmazása és hatálya BUDAPEST III. KERÜLET ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2013. (III. 4.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a Budapest III. kerület kerületi szabályozási tervére vonatkozó, az Óbuda-Békásmegyer

Részletesebben

Átnézeti térkép Kivonat az érvényben lévő szabályozási tervből Kivonat az érvényben lévő szerkezeti tervből

Átnézeti térkép Kivonat az érvényben lévő szabályozási tervből Kivonat az érvényben lévő szerkezeti tervből 18. 2d-2 Páfrány úti URÁN Társasgarázs A Páfrány út 543/1 hrsz-ú ingatlan beépítési %-nak növelése 70%-ra (Páfrány úti garázstelep). nem nem igen A kérést méltányolandó, az övezetben a beépítési lehetőséget

Részletesebben

Térinformatikai DGPS NTRIP vétel és feldolgozás

Térinformatikai DGPS NTRIP vétel és feldolgozás Térinformatikai DGPS NTRIP vétel és feldolgozás Méréseinkhez a Thales Mobile Mapper CE térinformatikai GPS vevıt használtunk. A mérést a Szegedi Tudományegyetem Egyetem utcai épületének tetején található

Részletesebben

HELYSZÍNRAJZI VÁZLAT

HELYSZÍNRAJZI VÁZLAT HELYSZÍNRAJZI VÁZLAT :00 83336 83337 Madách utca 83340 8334 /a 83339 8334 6,88 8,8 3/b 8,03 4,8,40 8,07 4,6 83343 83346 3/a 83348 83 83349 83347 36 Budapest Balzac u 7-9 Email: info@proconfhu 8 Budapest,

Részletesebben

ÓBUDA BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTSTÜLETÉNEK 49/2004. (XII.8.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE

ÓBUDA BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTSTÜLETÉNEK 49/2004. (XII.8.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE ÓBUDA BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTSTÜLETÉNEK 49/2004. (XII.8.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE AZ ÓBVSZ-RŐL SZÓLÓ 32 / 2001. (XI. 30.) Ö.K. RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL valamint a BUDAPEST III. kerület MEZŐ UTCA

Részletesebben

Méréselmélet és mérőrendszerek 2. ELŐADÁS (1. RÉSZ)

Méréselmélet és mérőrendszerek 2. ELŐADÁS (1. RÉSZ) Méréselmélet és mérőrendszerek 2. ELŐADÁS (1. RÉSZ) KÉSZÍTETTE: DR. FÜVESI VIKTOR 2016. 10. Mai témáink o A hiba fogalma o Méréshatár és mérési tartomány M é r é s i h i b a o A hiba megadása o A hiba

Részletesebben

Csopak épített környezetének értékkatasztere

Csopak épített környezetének értékkatasztere H 89 Öreghegyi u.5 1227/3 védelem jellege: helyi védelem nem javasolt! érték jellege : Megsemmisült, a telken épület nem található tömegstruktúra: homlokzat nyílászárók melléképület az adatfelvétel időponja:

Részletesebben

1.) Új kereskedelmi-szolgáltató gazdasági terület kijelölése: (jelen tanulmány témája!)

1.) Új kereskedelmi-szolgáltató gazdasági terület kijelölése: (jelen tanulmány témája!) C Í V I S T E R V VÁROSTERVEZŐ ÉS ÉPÍTÉSZ IRODA BETÉTI TÁRSASÁG Levelezési cím: 4031 Debrecen, Derék utca 245 Iroda: 4025 Debrecen, Széchenyi utca 8 sz. Tel:(30) 9818-172, Tel/fax: (52) 531-732 Email:

Részletesebben

A mérés. A mérés célja a mérendő mennyiség valódi értékének meghatározása. Ez a valóságban azt jelenti, hogy erre kell

A mérés. A mérés célja a mérendő mennyiség valódi értékének meghatározása. Ez a valóságban azt jelenti, hogy erre kell A mérés A mérés célja a mérendő mennyiség valódi értékének meghatározása. Ez a valóságban azt jelenti, hogy erre kell törekedni, minél közelebb kerülni a mérés során a valós mennyiség megismeréséhez. Mérési

Részletesebben

A távérzékelt felvételek tematikus kiértékelésének lépései

A távérzékelt felvételek tematikus kiértékelésének lépései A távérzékelt felvételek tematikus kiértékelésének lépései Csornai Gábor László István Földmérési és Távérzékelési Intézet Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság Az előadás 2011-es átdolgozott változata

Részletesebben

Csengersima, református templom

Csengersima, református templom Szakács Béla Zsolt Csengersima, református templom A Szamos jobb oldalán, az ugocsai főesperességben elterülő falu neve a Simon személynévvel hozható összefüggésbe. 1 Első említése 1327-ből való, amikor

Részletesebben

Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület. Rövid éves jelentés 2005. http://www.mlbe.hu/

Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület. Rövid éves jelentés 2005. http://www.mlbe.hu/ Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület Rövid éves jelentés 2005. http://www.mlbe.hu/ KUTATOTT BARLANGJAINKRÓL - RÖVIDEN A kutatási engedélyeinkben foglalt feladatainkról és a 2005. évben végzett tevékenységeinkről

Részletesebben

2006. november 28-ig végzett munkáiról

2006. november 28-ig végzett munkáiról Jelentés a Tolna megye M6 autópálya Tolna-Bátaszék (144+200-170+900) km szelvény közötti szakaszának területén kezdett megelőző régészeti feltárás 2006. július 28-ig végzett munkáiról Július 3-án megkezdődött

Részletesebben

A Hárskúti- fennsík környezetterhelésének vizsgálata az antropogén hatások tükrében

A Hárskúti- fennsík környezetterhelésének vizsgálata az antropogén hatások tükrében ELTE Természettudományi Kar Környezettudományi Centrum A Hárskúti- fennsík környezetterhelésének vizsgálata az antropogén hatások tükrében Gyurina Zsófia Környezettudomány MSc Témavezető Dr. Angyal Zsuzsanna

Részletesebben

(2) A KVSZ 5. (1) bekezdés a), b), d), e), f), g), h), i), k) és m, n) pontjai, (5), (6), (7), (8) és (9) bekezdései hatályukat vesztik.

(2) A KVSZ 5. (1) bekezdés a), b), d), e), f), g), h), i), k) és m, n) pontjai, (5), (6), (7), (8) és (9) bekezdései hatályukat vesztik. Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (..) önkormányzati rendelete Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének egyes

Részletesebben

A felszín ábrázolása a térképen

A felszín ábrázolása a térképen A felszín ábrázolása a térképen Rajzold le annak a három tájnak a felszínét, amelyről a tankönyvben olvastál! Írd a képek alá a felszínformák nevét! Színezd a téglalapokat a magassági számoknak megfelelően!

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA

BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA Ferencváros-Kelenföld vasútvonal Budaörsi út Kőérberki út Egér út Andor utca Galvani út Duna folyam által határolt területen KORAI FEJLESZTŐ KÖZPONT (3533/20 hrsz telek)

Részletesebben

Koordinátageometria. , azaz ( ) a B halmazt pontosan azok a pontok alkotják, amelynek koordinátáira:

Koordinátageometria. , azaz ( ) a B halmazt pontosan azok a pontok alkotják, amelynek koordinátáira: 005-0XX Emelt szint Koordinátageometria 1) a) Egy derékszögű háromszög egyik oldalegyenese valamelyik koordinátatengely, egy másik oldalegyenesének egyenlete x + y = 10, egyik csúcsa az origó. Hány ilyen

Részletesebben

Elektronikus fekete doboz vizsgálata

Elektronikus fekete doboz vizsgálata Elektronikus fekete doboz vizsgálata 1. Feladatok a) Munkahelyén egy elektronikus fekete dobozt talál, amely egy nem szabványos egyenáramú áramforrást, egy kondenzátort és egy ellenállást tartalmaz. Méréssel

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. január - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya

Részletesebben

Készítette: Göttler Dániel alkalmazástechnikai mérnök (20/9313107) Dátum: 2006. augusztus 9.

Készítette: Göttler Dániel alkalmazástechnikai mérnök (20/9313107) Dátum: 2006. augusztus 9. - Kézirat gyanánt! - Készítette: Göttler Dániel alkalmazástechnikai mérnök (20/9313107) Dátum: 2006. augusztus 9. Bevezető A QMS szoftver feladata, hogy az Agfa próbanyomatkészítő berendezésekhez alapkalibráció

Részletesebben

Klímavizsgálati módszerek természetes szellőzésű tehénistállókhoz Dr. Bak János 1.1.36.017.5.

Klímavizsgálati módszerek természetes szellőzésű tehénistállókhoz Dr. Bak János 1.1.36.017.5. Klímavizsgálati módszerek természetes szellőzésű tehénistállókhoz Dr. Bak János 1.1.36.017.5. A mikroklíma jellemzői és tehénre gyakorolt élettani hatásai A környezeti levegő hőmérséklete, relatív páratartalma,

Részletesebben

1. számú ábra. Kísérleti kályha járattal

1. számú ábra. Kísérleti kályha járattal Kísérleti kályha tesztelése A tesztsorozat célja egy járatos, egy kitöltött harang és egy üres harang hőtároló összehasonlítása. A lehető legkisebb méretű, élére állított téglából épített héjba hagyományos,

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2017.12.21. csütörtök A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2017.11.25. 9.00 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 185 HUF oda vissza pedig 185; Összesen:

Részletesebben

A április havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az április átlagtól

A április havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az április átlagtól 1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 áprilisában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 12 mm (Nyírábrány) és 84 mm (Kölked) között alakult, az országos területi

Részletesebben

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett.

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett. 1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 szeptemberében a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 9 mm (Fehérgyarmat) és 250 mm (Murakeresztúr) között alakult, az

Részletesebben

VI. Magyar Földrajzi Konferencia 295-302

VI. Magyar Földrajzi Konferencia 295-302 Andrei Indrieş 1 AZ ERDÉLYI-SZIGETHEGYSÉG TERMÉSZETI PARK BEVEZETÉS A 75 000 hektáron elterülı Erdélyi Szigethegység Természeti Parkot 2003-ban nyilvánították védett területté. A Természeti Park három

Részletesebben

Szongoth Gábor Hőmérsékletmérés hévízkutakban

Szongoth Gábor Hőmérsékletmérés hévízkutakban vizekről 2013. április 16-17. Siófok Szongoth Gábor Hőmérsékletmérés hévízkutakban Előadásomban a hévízkutakban végzett hőmérsékletmérések jelentőségét szeretném kiemelni. A tervszerűen és nagy pontossággal

Részletesebben

LaBouff Mérnökiroda 2071 Páty, Hunyadi János utca Mobil: /

LaBouff Mérnökiroda 2071 Páty, Hunyadi János utca Mobil: / LaBouff Mérnökiroda Hunyadi János utca 27 www.labouff.hu, E-mail: info@labouff.hu Mobil: +36-20/421-1677 TÁRSASHÁZ ÉPÍTÉSE TÁRSASHÁZ TERVE ELŐZETES VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ Ing. Fejl. Kft. Kiss János altábornagy

Részletesebben

V.3. GRAFIKONOK. A feladatsor jellemzői

V.3. GRAFIKONOK. A feladatsor jellemzői V.3. GRAFIKONOK Tárgy, téma Grafikonok, diagramok. Előzmények A feladatsor jellemzői Egyenes vonalú egyenletes mozgás, sebesség út idő összefüggésének ismerete. Átlagsebesség. Cél Különböző grafikonok,

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya

Részletesebben

BUDAPEST, VII. KERÜLET

BUDAPEST, VII. KERÜLET M.sz.: 1430 BUDAPEST, VII. KERÜLET TALAJVÍZSZINT MONITORING 2014/1. félév Budapest, 2014.július BP. VII. KERÜLET TALAJVÍZMONITORING 2014/1. TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. A TALAJVÍZ FELSZÍN ALATTI

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Sajóbábony Településrendezési terve 2005-ben készült és került jóváhagyásra.

TÁJÉKOZTATÓ. Sajóbábony Településrendezési terve 2005-ben készült és került jóváhagyásra. TÁJÉKOZTATÓ Sajóbábony Településrendezési terve 2005-ben készült és került jóváhagyásra. I. A területre jelenleg a következő településrendezési eszközök vannak hatályban: Sajóbábony Település-rehabilitációs

Részletesebben

SZABADALMI LEÍRÁS 771H7. szám.

SZABADALMI LEÍRÁS 771H7. szám. Megjelent 1 í>1920. évi szeptember hó 18-án. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI HIVATAL. SZABADALMI LEÍRÁS 771H7. szám. VII/a. OSZTÁLY. Eljárás és kéazülék rendszerestávlati (torzított)átvitelreoptikai vagyfényképészeti

Részletesebben

rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 3. (1) bekezdésében szereplő pontok törlésre kerülnek.

rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 3. (1) bekezdésében szereplő pontok törlésre kerülnek. 1-A sz. melléklet Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. (...) rendelete a Budapest, IX. ker. BELSŐ-FERENCVÁROS (Közraktár utca (37061/8) hrsz közterület,

Részletesebben

Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján

Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján A közszolgáltatásokról végzett átfogó lakossági elégedettség és igényfelmérés eredményeinek összefoglalása

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. március - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

5. Témakör TARTALOMJEGYZÉK

5. Témakör TARTALOMJEGYZÉK 5. Témakör A méretpontosság technológiai biztosítása az építőiparban. Geodéziai terv. Minőségirányítási terv A témakör tanulmányozásához a Paksi Atomerőmű tervezési feladataiból adunk példákat. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

BUDAÖRS, 1. SZ. FŐÚT (BUDAPESTI ÚT, SZABADSÁG ÚT)

BUDAÖRS, 1. SZ. FŐÚT (BUDAPESTI ÚT, SZABADSÁG ÚT) Pannon Engineering Kft. Tervszám: 1504 BUDAÖRS, 1. SZ. FŐÚT (BUDAPESTI ÚT, SZABADSÁG ÚT) FORGALOMSZÁMLÁLÁS Készült: 2015. február Megbízó: Budaörs Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2040 Budaörs,

Részletesebben

A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása

A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása Nyomaték (x 0 Nm) O k t a t á si Hivatal A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása./ A mágnes-gyűrűket a feladatban meghatározott sorrendbe és helyre rögzítve az alábbi táblázatban feltüntetett

Részletesebben

Vízkutatás, geofizika

Vízkutatás, geofizika Vízkutatás, geofizika Vértesy László, Gulyás Ágnes Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet, 2012. Magyar Vízkútfúrók Egyesülete jubileumi emlékülés, 2012 február 24. Földtani szelvény a felszínközeli

Részletesebben

72007.(...) rendelet 1. számú függeléke

72007.(...) rendelet 1. számú függeléke 72007.(...) rendelet 1. számú függeléke Budapest XVI. kerület részterülete Örökségvádelmi hatástanulmány Archeosztráda Kft. 2005. 05. 22. KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI

Részletesebben

Déli homlokzat. Homlokzat színei:

Déli homlokzat. Homlokzat színei: Déli homlokzat Homlokzat színei: - Meglévő kőtáblák: természetes anyagszínű forrásvízi mészkő - Vas felületek: olajfesték RAL 9011 grafit fekete - Falfelületek: Alapszín: Caparol 3d silikon Gingster 115

Részletesebben

RÉGÉSZEK. Félévvégi beszámoló Térinformatikai elemzések tárgyból. Damak Dániel Farkas Vilmos Tuchband Tamás

RÉGÉSZEK. Félévvégi beszámoló Térinformatikai elemzések tárgyból. Damak Dániel Farkas Vilmos Tuchband Tamás RÉGÉSZEK Félévvégi beszámoló Térinformatikai elemzések tárgyból Konzulens: Dr. Winkler Gusztáv Készítették: Biszku Veronika Damak Dániel Farkas Vilmos Tuchband Tamás FELADAT KIÍRÁSA Winkler Gusztáv tanár

Részletesebben

Sokkia gyártmányú RTK GPS rendszer

Sokkia gyártmányú RTK GPS rendszer Sokkia gyártmányú RTK GPS rendszer A leírást készítette: Deákvári József, intézeti mérnök Az FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet 2005-ben újabb műszerekkel gyarapodott. Beszerzésre került egy Sokkia gyártmányú

Részletesebben

Vízszintes kitűzések. 1-3. gyakorlat: Vízszintes kitűzések

Vízszintes kitűzések. 1-3. gyakorlat: Vízszintes kitűzések Vízszintes kitűzések A vízszintes kitűzések végrehajtása során általában nem találkozunk bonyolult számítási feladatokkal. A kitűzési munka nehézségeit elsősorban a kedvezőtlen munkakörülmények okozzák,

Részletesebben