BAKONYCSERNYEI ÁLTALÁNOS ISKOLA és AMI tanév MUNKATERVE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BAKONYCSERNYEI ÁLTALÁNOS ISKOLA és AMI tanév MUNKATERVE"

Átírás

1 BAKONYCSERNYEI ÁLTALÁNOS ISKOLA és AMI tanév MUNKATERVE Radocha Tünde helyettes 1

2 Pedagógiai feladataink: Az idei tanévben is, mint az előzőben több kolléga is bekapcsolódik a BTM fejlesztő foglalkozások ellátásába. A fejlesztési tervek elkészítésében számítunk a gyógypedagógusok segítségére. Idén utazó pedagógusok látják el SNI-s tanulóinkat. Kiemelt feladatunk továbbra is a differenciált házi feladatok, illetve kompetencia fejlesztés. Tanmenetekben, tematikus tervekben, óravázlatokban meg kell jelennie az SNI-s és BTM-s tanulók egyéni fejlesztése. Külön figyelmet igényel az enyhe értelmű fogyatékos tanulónk. Figyelemmel kell kísérnünk a szakértői javaslatokat. 8. évfolyamon magyar nyelv és irodalom és matematika tantárgyak tanítását csoportbontással oldjuk meg, felvételiző és nem felvételizőkre bontással, amit a szaktanárok alakítanak ki. Ezek a csoportok október végéig átjárhatók. Ugyan csak csoportbontással valósítjuk meg a matematika tanítását a nagy létszámú 4. osztályban az év végi értekezleten való megbeszélések alapján. Két pedagógusunk az osztályfőnök és a felső tagozaton matematikát oktató kolléga. 2. osztályban az angol nyelv tanítását tanító nénijük oldja meg. Sőt, a szülőkkel való megbeszélés alapján a németes csoportnak angol szakkört tart. Nagyon jó kezdeményezés, remélem, tovább tudjuk vinni az elkövetkező években is. Tavalyi tanévben kevés tanulmányi versenyen (főleg továbbjutós) voltunk. Idei év feladatai között kiemelt feladatunk, hogy a felzárkóztatás mellett minél több lehetőséget találjunk és kihasználjunk a tehetséges tanulók felkarolására is. IKT-s órák aránya idén is 30%. Tanulószobát (pedagógus hiány miatt) a tavalyi évhez hasonlóan tudjuk megoldani évfolyam, illetve évfolyam csoportokban. Természetesen majd a tényleges létszám adja meg a csoportok bontását. Mindenesetre a csoportalakítást tanév közben átszervezzük, ha a létszám azt követeli majd. Idei tanévben is folytatjuk a DADA programot iskolarendőrünk közreműködésével. Nagyon jó visszhangja volt az előző évi előadásoknak, óráknak. Gyermekvédelem: A gyermekvédelmi tevékenységeket iskolai szinten az alsós helyettes fogja össze. Esetjelzőket, jellemzéseket neki kell leadni, s az iskolát ő képviseli az esetmegbeszéléseken. A BECS csoport készítse el a munkatervüket, hisz része az iskolainak, valamint az intézményi önértékelést, amin már tavaly olyan sokat dolgoztak is. Minősítés: idei tanévben 1 pedagógusunk tölti fel portfólióját. 2

3 Szülőkkel való kapcsolattartás: Szülői értekezletek: szeptember 30-ig., illetve a 2. félévben az értesítések kiosztása után február 15-ig. Fogadó órák rendje: október, november, március és április utolsó szerdája ig Előtte tól munkaértekezlet. Szülői fórum: november és március ek: havi 1 alkalommal Az iskola Házirendjét kiegészítjük egy Tanulószobai házirenddel. Az 5 tanítás nélküli munkanap elosztása: - 1 nap Diákönkormányzat - 1 nap tanulmányi kirándulás - 2 nevelési értekezlet (1 őszi és 1 tavaszi) - 1 nap, amit év közben dönt el a tantestület, hogy mire használjuk Dokumentumaink módosítása: Pedagógiai Program: - az év végi záróvizsgákból kikerül a természettudományok tantárgy - 4. osztályban matematika tantárgy oktatása csoportbontással valósul meg - 8. osztályokban matematika tantárgy oktatása csoportbontással valósul meg: - felvételiző és nem felvételiző csoport. A csoportok október végéig átjárhatók. Házirend: Kiegészül egy tanulószobai házirenddel. 3

4 A 2016/2017. tanév rendjéről a 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja június 15. (csütörtök). Tanítási napok száma: száznyolcvankettő nap. A tanítási év első féléve január 20-ig tart. Az iskolák január 27-ig értesítik a tanulókat, kiskorú tanuló esetén a szülőket az első félévben elért tanulmányi eredményekről Az őszi szünet november 2-től november 4-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap október 28. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap november 7. (hétfő). A téli szünet december 22-től január 2-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap december 21. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap január 3. (kedd). A tavaszi szünet április 13-tól április 18-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap április 12. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap április 19. A tanuló eltérő ütemű fejlődéséből, fejlesztési szükségleteiből fakadó egyéni hátrányok csökkentése, továbbá az alapkészségek sikeres megalapozása és kibontakoztatása érdekében Az általános iskolák október 10-ig felmérik azon első évfolyamos tanulóik körét, akiknél az óvodai jelzések vagy a tanév kezdete óta szerzett tapasztalatok alapján az alapkészségek fejlesztését hangsúlyosabban kell a későbbiekben támogatni, és ezért a tanító indokoltnak látja az azt elősegítő pedagógiai tevékenység megalapozásához a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazását. Az k október 28-ig - a Hivatal által meghatározott módon - jelentik a Hivatalnak az érintett tanulók létszámát. Az e bekezdésben meghatározott vizsgálatokat az iskoláknak a kiválasztott tanulókkal december 2-ig kell 2016/2017. tanévben országos mérés, értékelés keretében meg kell vizsgálni a szövegértési és a matematikai eszköztudás fejlődését a hatodik, a nyolcadik évfolyamon valamennyi tanulóra kiterjedően. A méréseket, értékeléseket a Hivatal szervezi meg május 24-én. A hatodik és nyolcadik évfolyamon angol vagy német nyelvet első idegen nyelvként tanulók körében le kell folytatni a Hivatal által szervezett írásbeli idegen nyelvi mérést. A tanulók idegen nyelvi szövegértési készségeit vizsgáló mérőeszközöket a Hivatal készíti el, a mérést az iskola pedagógusai május 17-én végzik el a Hivatal által az iskolákhoz eljuttatott mérőeszközök alkalmazásával. 2016/2017. tanévben országos mérés, értékelés keretében gondoskodni kell a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálatáról. A vizsgálatot az iskoláknak az 1-4. évfolyamán január 9. és május 31. között kell megszervezniük A mérés eredményeit az érintett nevelési-oktatási intézmények június 1-jéig töltik fel a NETFIT rendszerbe. 4

5 A tanév munkaterve havi bontásban hónap feladat felelős AUGUSZTUS Alakuló értekezlet Tantárgyfelosztás Órarend Munkaterv Javító vizsgák Tanévnyitó értekezlet SZEPTEMBER OKTÓBER Tanévnyitó Tankönyvosztás Baleset-tűz és munkavédelmi oktatás Szervezési feladatok Tantermek dekorálása Év eleji adminisztrációs feladatok DIFER előkészítése Zeneiskolai órabeosztás SZMK, Intézményi Tanács összehívása Zenei tagozat pótbeiratkozás térítési díj 1. félév Szülői értekezletek Ofői statisztikák Hulladékgyűjtés Velencei tavi evezés (6.évfolyam) KirStat Aradi vértanúk megemlékezés Iskola környékének takarítása Aszfaltrajz-verseny Megemlékezés okt.23-a együtt az Önkormányzattal Az állatok világnapja megemlékező program helyettes munkaközösség vezetők helyettes minden pedagógus gyógypedagógus zenei tag. pedagógusai DÖK vezető helyettes, ig. helyettes Humán munkaközösség Reál munkaközösség 5

6 NOVEMBER DECEMBER Országos kéktúra (kirándulás) DIFER adatszolgáltatás Meghirdetett sport versenyek lebonyolítása Bakonycsernye Kupa Színházlátogatás Országos mérésadatszolgáltatás Területi népdaléneklési verseny Márton nap Halloween Jól felkészültem? - próba felvételi Körzeti versmondó verseny Grundbirkózás Körzeti kézilabda Diákolimpia Őszi nevelési értekezlet Területi népdaléneklési verseny Tájékoztató a felvételi eljárás rendjéről Készülődés a karácsonyi vásárra Szülői fórum Arany János Tehetséggondozó Programra való pályázatok benyújtása Jelentkezés a központi írásbeli felvételi vizsgára Télapó az 1. osztályban Csillagászati csodák Adventi játszóház Mikulás bulik Játékos sportverseny Diákolimpia (körzeti) reál munkaközösség 1.osztályos osztályfőnök gyógypedagógus Testnevelés munkaközösség, alsósok helyettes zeneisk.-i tagozatvezető vezető 8.-as előkészítőt tartók Testnevelés munkaközösség, i munkaköz.v., 8. osztályos helyettes helyettes, 8.-as DÖK Testnevelés 6

7 Karácsony várás Fenyő díszítés Adventi hangverseny munkaközösség, helyettes Ofi munkaközösség vez. DÖK Zeneiskola JANUÁR I.féléves i vizsgák Félévi munkák értékelése Félévi osztályzatok Osztályozó értekezlet Félévi értesítők megírása/kiosztása Nevelőtestületi értekezlet Adminisztrációs feladatok Központi felvételi írásbeli vizsga Alap számolási verseny (5.oszt.) Szépíró verseny Mesevetítés Vetélkedő Hunyadi Mátyásról Játékos sportvetélkedő megyei forduló Agárd i tanárok minden kollega helyettes munkaközösség vezetők mindenki 8.-as reál munkaközösség FEBRUÁR Szülői értekezletek Jelentkezési lapok továbbküldése a középiskolákba Farsang Többfordulós matematika verseny II. féléves díjak Területi rézfúvós verseny Terematlétika Valentin nap Helyesírási verseny Kommunista diktatúra emléknapja megemlékezés, 8.-as DÖK Reál munkaközösség angol tanárok 7

8 MÁRCIUS ÁPRILIS (02.23.) Wass Albert (Községi könyvtár) Kiszebáb égetés, mohai kirándulás-tikverőzés Komplex házi verseny Angol verseny meghívásos (II.Rákóczi F. Ált.Isk.) Húsvéti játszóház Balatonszepezdi táborozás szervezése Területi zongoraverseny Játékos zenebemutató Iskolanyitogató Megemlékezés Márc.15. Színházlátogatás (színházi világnap alkalmából) Szülői fórum Papírgyűjtés Digitális Témahét Népdaléneklési verseny Holocaust emléknap Költészet napja Víz világnapi program Újrahasznosított termékek készítése/kiállítása Tavaszi ünnepkör vetélkedő Rendőrségi előadások Szép kiejtési verseny Nevelési értekezlet Fenntarthatósági Témahét Atlétika körzeti Diákolimpia Körzeti mezei futó Diákolimpia Kispályás labdarúgás Diákolimpia helyettes Humán munkaközösség angol tanárok alsós helyettes DÖK történelem tanár reál munkaközösség alsós alsós reál munkaközösség testnevelés munkaközösség 8

9 MÁJUS JÚNIUS Hangszerbemutató koncert a Károlyi Kastélyban Fehérvárcsurgón Helyi népdaléneklési verseny Anyák napi ünnepségek Tanulmányi kirándulások Irány Anglia Éneklő Ifjúság minősítő kórus verseny Csetényben Országos operett és musical éneklési verseny Várpalota Helyi záróvizsgák (8. évfolyam) Megyei döntők: kézilabda, atlétika, kispályás foci Év végi szolfézs és hangszeres vizsgák Trianon témanap Országos döntők: kézilabda, atlétika, kispályás labdarúgás Gyermeknap Éves munka értékelése Iskolai dokumentációk elkészítése Évzáró, ballagás Tanévzáró értekezlet Leltározás Táboroztatás Balatonszepezden helyettes alsós Kiss Edit helyettes DÖK, szaktanárok mindenki, DÖK 9

10 ELLENŐRZÉSI TERV IDŐSZAK ELLENŐRZÉS TÉMÁJA FELELŐS 1. NEGYEDÉV tanmenetek, naplók, foglalkozási tervek fejlesztési tervek tanügyi dokumentumok órarendek i órabeosztás 2. NEGYEDÉV tanórák, tanórán kívüli foglalkozások helyi tanterv megvalósulása IKT, differenciálás dokumentumok munkatervi feladatok megvalósulása helyettes helyettes munkaközösség vezetők 3. NEGYEDÉV tanórák, tanórán kívüli foglalkozások helyi tanterv megvalósulása dokumentumok munkatervi feladatok megvalósulása 4. NEGYEDÉV tanórák, tanórán kívüli foglalkozások helyi tanterv megvalósulása IKT, differenciálás dokumentumok munkatervi feladatok megvalósulása helyettes munkaközösség vezetők helyettes munkaközösség vezetők 10

11 11

A 2014/2015. tanév munkaterve

A 2014/2015. tanév munkaterve A 2014/2015. tanév munkaterve A 2014.-2015. tanév munkaterve havi bontásban Hónap Feladatok Felelős AUGUSZTUS alakuló értekezlet tantárgyfelosztás órarend elkészítése munkaterv javítóvizsgák tanévnyitó

Részletesebben

A tanév helyi rendje tanév

A tanév helyi rendje tanév A tanév helyi rendje 2018-2019. tanév 1. A szorgalmi idő 1.1. Az intézményünkben a munkát tanév, ezen belül a szorgalmi idő keretei között kell megszerveznünk. Az első és utolsó tanítási nap által meghatározott

Részletesebben

A tanév helyi rendje (Általános iskola)

A tanév helyi rendje (Általános iskola) 1. számú melléklet A tanév helyi rendje (Általános iskola) 1. A szorgalmi idő 1.1. Az intézményünkben a munkát tanév, ezen belül a szorgalmi idő keretei között kell megszerveznünk. Az első és utolsó tanítási

Részletesebben

A tanév helyi rendje (Általános iskola)

A tanév helyi rendje (Általános iskola) 1. számú melléklet A tanév helyi rendje (Általános iskola) 1. A szorgalmi idő / a 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet 1. és 3. -a alapján/ 1.1. Az intézményünkben a munkát tanév, ezen belül a szorgalmi idő

Részletesebben

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet a 2015/2016. tanév rendjéről alapján. 1. A TANÉV A tanítási év első tanítási napja 2015. szeptember 1. A tanítási év első féléve

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje 1. számú melléklet A tanév helyi rendje 1. A szorgalmi idő 1.1. Az intézményünkben a munkát tanév, ezen belül a szorgalmi idő keretei között kell megszerveznünk. Az első és utolsó tanítási nap által meghatározott

Részletesebben

A os tanév helyi rendje

A os tanév helyi rendje Bocskai István Magyar Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2071 Páty, Bocskai utca 9. Telefon/Fax: 23/343-537 e-mail: bocskai9@freestart.hu OM azonosító: 032447 A 2015-16-os tanév helyi rendje Jogszabályi

Részletesebben

ALAKULÓ ÉRTEKEZLET augusztus óra F épület

ALAKULÓ ÉRTEKEZLET augusztus óra F épület ALAKULÓ ÉRTEKEZLET 2017. augusztus 21. 9 óra F épület Tanév rendje kivonat Tanmenetekkel szembeni követelmények Információk a munkaterv készítéséhez Baleset- és tűzvédelmi ismeretek A 14/2017.(VI.14.)

Részletesebben

A TANÉV RENDJE, FELADATAI

A TANÉV RENDJE, FELADATAI A TANÉV RENDJE, FELADATAI A 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján. 1. A TANÉV A tanítási év első tanítási napja 2016. szeptember 1. A tanítási év első féléve 2017. január

Részletesebben

ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Arany János Általános Iskola Tagintézmény IDŐPONTOK augusztus 21. hétfő 9 00 Együttes alakuló értekezlet.

ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Arany János Általános Iskola Tagintézmény IDŐPONTOK augusztus 21. hétfő 9 00 Együttes alakuló értekezlet. IDŐPONTOK 2017. augusztus 21. hétfő 9 00 Együttes alakuló értekezlet. 2017. augusztus 21-24. hétfő-csütörtök Munkaközösségi foglalkozások. 2017. augusztus 24. csütörtök 9 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Arany

Részletesebben

A nevelési-oktatási intézmény nyitvatartási rendje, éves munkaterv alapján tervezett rendezvények, események Az intézmény nyitvatartási rendje

A nevelési-oktatási intézmény nyitvatartási rendje, éves munkaterv alapján tervezett rendezvények, események Az intézmény nyitvatartási rendje A nevelési-oktatási intézmény nyitvatartási rendje, éves munkaterv alapján tervezett rendezvények, események Az intézmény nyitvatartási rendje Az intézmény nyitva tartása tanítási napon: 6.30 órától 18

Részletesebben

A 2017/2018. tanév rendje

A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanévben a szorgalmi idő első tanítási napja 2017. szeptember 1. (péntek) és utolsó tanítási napja 2018. június 15. (péntek). A tanítási napok száma: 180 nap. A szorgalmi

Részletesebben

ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Arany János Általános Iskola Tagintézmény IDŐPONTOK augusztus 21. kedd 9 00 Együttes alakuló értekezlet.

ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Arany János Általános Iskola Tagintézmény IDŐPONTOK augusztus 21. kedd 9 00 Együttes alakuló értekezlet. IDŐPONTOK 2018. augusztus 21. kedd 9 00 Együttes alakuló értekezlet. 2018. augusztus 21-23. kedd-csütörtök Munkaközösségi foglalkozások. 2018. augusztus 24. péntek ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Arany János Általános

Részletesebben

A nevelési-oktatási intézményekben a munkát a tanév, ezen belül a tanítási év keretei között kell megszervezni.

A nevelési-oktatási intézményekben a munkát a tanév, ezen belül a tanítási év keretei között kell megszervezni. Tanév, tanítási év A nevelési-oktatási intézményekben a munkát a tanév, ezen belül a tanítási év keretei között kell megszervezni. A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

A TANÉV RENDJE, FELADATAI A 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2018/2019. tanév rendjéről alapján.

A TANÉV RENDJE, FELADATAI A 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2018/2019. tanév rendjéről alapján. A TANÉV RENDJE, FELADATAI A 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2018/2019. tanév rendjéről alapján. 1. A TANÉV A tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) A tanítási év első féléve 2018.

Részletesebben

2018.szeptember 3-tól (hétfő) június 14-ig (péntek) tart. (a középiskola utolsó évfolyamán az utolsó tanítási nap 2019.május 2.

2018.szeptember 3-tól (hétfő) június 14-ig (péntek) tart. (a középiskola utolsó évfolyamán az utolsó tanítási nap 2019.május 2. A 2018/2019-ES TANÉV PROGRAMTERVEZETE AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE 13/2018. (VI.14.) EMMI RENDELETE A 2018/2019. TANÉV RENDJÉRŐL alapján A nevelőtestület véleményezte 2018.08.31-én a nyitó értekezleten

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00

Részletesebben

A 2018/2019. tanév helyi rendje Készült 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2018/2019. tanév rendjéről alapján SZEPTEMBER

A 2018/2019. tanév helyi rendje Készült 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2018/2019. tanév rendjéről alapján SZEPTEMBER 1. sz. melléklet: A tanév helyi rendje A 2018/2019. tanév helyi rendje Készült 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2018/2019. tanév rendjéről alapján Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Utolsó

Részletesebben

1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM: web: 36(1) ;

1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM: web:  36(1) ; LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA 1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM:034862 web: http://www.lazaraltisk.hu/, 36(1)369-3180; e-mail: lazaraltisk@gmail.com A 2016/2017-es tanév munkarendje A 2016/17-es tanév rendje

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve A 2018/2019. tanév rendje

A tanév tervezett ütemterve A 2018/2019. tanév rendje A tanév tervezett ütemterve A 2018/2019. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola 2018. szeptember 3. művészeti iskola A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2019.

Részletesebben

NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2016/2017-es tanévre. SzSzC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Augusztus

NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2016/2017-es tanévre. SzSzC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Augusztus NAPTÁRI ÜTEMTERV 2016/2017-es tanévre SzSzC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Augusztus Tantestületi alakuló értekezlet Határidő: augusztus 22. (hétfő) 8.00

Részletesebben

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e)

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e) 23. (1) e) a nevelési-oktatási intézmény nyitva tartásának rendje, és az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai: A hatályos Szervezeti

Részletesebben

5. A tanév helyi rendje 2017/18.

5. A tanév helyi rendje 2017/18. 5. A tanév helyi rendje 2017/18. Az énekkari próbák rendje: kedd: 50-14-30 : 50-30. Szeptember 1. 4-8. 6. 7. 18. 22. 23. 30. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1-8. évfolyamos szülői értekezlet Tűzriadó próba Bombariadó

Részletesebben

Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben

Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben AUGUSZTUS 2017. augusztus 28-29. 9 00 Javítóvizsgára és szintfelmérőre felkészítés 2017. augusztus 30. 10 00 Javítóvizsga,

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK:

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: Tanítási napok száma: 180 Első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Az első félév 2018. január 26-ig

Részletesebben

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Lucfalvi Általános Iskola 116002, 3129 Lucfalva Rákóczi út 36. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógus

Részletesebben

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény 4150 Püspökladány Bajcsy-Zs.u.3-5. MUNKATERVI

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2018/19.

A tanév helyi rendje 2018/19. A tanév helyi rendje 2018/19. Szeptember 03. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1. évfolyamos szülői értekezlet 03-06. 2-8. évfolyamos szülői értekezlet 05. 06. 17. Tűzriadó próba Bombariadó próba Tanmenetek leadása

Részletesebben

A 2015/16. tanév munkaterve

A 2015/16. tanév munkaterve A 2015/16. tanév munkaterve Alakuló értekezlet augusztus 24., hétfő Javítóvizsgák augusztus 25., kedd Tankönyvosztás augusztus 26-27. szerda-csütörtök Elsősök előkészítője augusztus 26-27. szerda-csütörtök

Részletesebben

Dátum Nap Program Felelős

Dátum Nap Program Felelős Tan. napok száma Dátum Nap Program Felelős 2019.08.02 péntek Tankönyvek átvétele tankönyvfelelősök, 2019.08.21 szerda 09.00 Jelentkezés a munkára 08.00 Munkaközösségek 2019.08.22 csütörtök megbeszélése

Részletesebben

A 2019/2020-AS TANÉV PROGRAMTERVEZETE AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE 11/2019. (VII/3.) EMMI RENDELETE A 2019/2020.

A 2019/2020-AS TANÉV PROGRAMTERVEZETE AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE 11/2019. (VII/3.) EMMI RENDELETE A 2019/2020. A 2019/2020-AS TANÉV PROGRAMTERVEZETE AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE 11/2019. (VII/3.) EMMI RENDELETE A 2019/2020. TANÉV RENDJÉRŐL alapján A nevelőtestület véleményezte 2019.08.30-án a nyitó értekezleten

Részletesebben

(Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján

(Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján Kisfaludy Utcai Tagiskola Kaposvár Ahogyan ma tanítunk, olyan lesz a holnap (Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember 01-2018. augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI

Részletesebben

Tanítási szünet a tanítási évben, a tanítás nélküli munkanapok:

Tanítási szünet a tanítási évben, a tanítás nélküli munkanapok: A 2017/2018-AS TANÉV PROGRAMTERVEZETE AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE 14/2017. (VI.14.) EMMI RENDELETE A 2017/2018. TANÉV RENDJÉRŐL alapján A nevelőtestület véleményezte 2017.08.30-án a nyitó értekezleten

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

Ünnepélyes tanévnyitó, első tanítási nap. Szülői ért. 1. évf.

Ünnepélyes tanévnyitó, első tanítási nap. Szülői ért. 1. évf. A szept. 3. hétfő 8.00, 3 tanítási óra alsóban, ebéd 11-től folyamatosan Ünnepélyes tanévnyitó, első tanítási nap 17.00 Szülői ért. 1. évf. szept. 4. kedd szept. 5. szerda szept. 6. csüt. szept. 7. péntek

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2016/2017. tanév rendje. művészeti iskola

A tanév tervezett ütemterve. A 2016/2017. tanév rendje. művészeti iskola A tanév tervezett ütemterve A 2016/2017. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév utolsó tanítási napja általános iskola 2017.

Részletesebben

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév Feladatok havi ütemezése 2018/2019. tanév SZEPTEMBER Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés 3. hétfő 8:00 12:00 Tanévnyitó ünnepély Létszámegyeztetés Dr. Kunné Csobán Ilona osztályfőnökök 4. kedd

Részletesebben

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) be. IDŐPONTOK ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2013. augusztus 21. szerda 9 00 Együttes alakuló értekezlet 2013. augusztus 23-24. péntek-szombat TÁMOP 3.1.7 képzés / Hajdúszoboszló 2013. augusztus 23. péntek 9 00

Részletesebben

ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMI INTÉZMÉNYEGYSÉG Éves kronológia 2016/17

ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMI INTÉZMÉNYEGYSÉG Éves kronológia 2016/17 ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMI INTÉZMÉNYEGYSÉG Éves kronológia 2016/17 Augusztus 22-én (hétfő) 8.00 Alakuló értekezlet Helye tanári 23, 24-én 8 óra Javítóvizsga (kedd, szerda) (külön kiírás szerint) 26-án (péntek)

Részletesebben

havonta of. irányításával, minden hónap 1. hétfője

havonta of. irányításával, minden hónap 1. hétfője Horváth István Általános Iskola 8105 Pétfürdő, Berhidai út 54. Tel/Fax: 06-88/598-910 E-mail: petisuli32@gmail.com Web: www.petfurdoiskola.hu OM: 037023 2. sz.melléklet A 2017/18. tanév programterve Alakuló

Részletesebben

Ütemterv AUGUSZTUS

Ütemterv AUGUSZTUS Ütemterv 2018. AUGUSZTUS 24. P 25. Szo 26. V 27. H Alakuló értekezlet 9 óra Munkavédelmi oktatás Pótvizsgák 10 óra Tanévnyitó értekezlet 9:00 óra 16:00 Közösségi fórum az 1. osztályos szülőknek, Családi

Részletesebben

A tanítási napok száma: szeptember 3. (hétfő) június 14. (péntek)

A tanítási napok száma: szeptember 3. (hétfő) június 14. (péntek) A tanítási napok száma: 180 2018. szeptember 3. (hétfő) 2019. június 14. (péntek) Tanítás nélküli munkanapok száma: 7 Felhasználásuk: 3 nap az írásbeli érettségi vizsgákra: 2019. május 6-7-8. h-k-sz. 2

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2016/17.

A tanév helyi rendje 2016/17. A tanév helyi rendje 2016/17. Az énekkari próbák rendje: : 13.50-14-30 : 13.50-14.30. Szeptember 1. 7. 6. 5-8. 12. 17. 24. 26. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1. évfolyam szülői értekezletek:17.00 Tűzriadó próba

Részletesebben

ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM Éves kronológia 2017/18

ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM Éves kronológia 2017/18 ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM Éves kronológia 2017/18 Augusztus 22-én (kedd) 8.00 Alakuló értekezlet 24-én (csütörtök) 9 óra Összevont értekezlet 28, 29-én 8 óra Javítóvizsga (hétfő, kedd) (külön kiírás szerint)

Részletesebben

2015/2016. tanév rendje

2015/2016. tanév rendje 2. sz. melléklet: 2015/2016. tanév rendje 2015/2016. tanév rendje Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) SZEPTEMBER 8.00 Ünnepélyes tanévnyitó (szakközépiskola

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2017/2018. tanév 1. A tanév rendje: 1.2. szorgalmi idő: 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig a tényleges tanítási napok száma: 180 +6 tanítás nélküli munkanap I. félév: 2018.

Részletesebben

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2014. augusztus 21. csütörtök 9 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2014. augusztus 22. péntek 8 00-12 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM Éves kronológia 2018/19

ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM Éves kronológia 2018/19 ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM Éves kronológia 2018/19 Augusztus 22-én (szerda) 8.00 Alakuló értekezlet 24. 8.00 Különbözeti vizsga 29, 30-án 8 óra Javítóvizsga (külön kiírás szerint) 28-án (kedd) 9 óra Összevont

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE 14/2017. (VI. 14.) EMMI

A TANÉV HELYI RENDJE 14/2017. (VI. 14.) EMMI Tisztelt Szülők, Kedves Tanulók! A 2017/18-as tanév rendje megjelent a Magyar Közlöny 2017. évi 90. számában. A tanév helyi rendjének meghatározása az emberi erőforrások minisztere 2017/2018. tanév rendjéről

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2011/2012. tanév

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2011/2012. tanév Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV 2011/2012. tanév 2 I. A 2011/2012. tanév kiemelt feladatai 1. A Közoktatási törvény módosításából adódó feladatok megvalósítása - nem

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

A 2017/18-as tanév helyi rendje

A 2017/18-as tanév helyi rendje A 2017/18-as tanév helyi rendje Az első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Az utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Tanítási szünetek: Őszi szünet: 2017. október 30-tól november 3-ig tart.

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

MUNKATERV 2016/2017. augusztus 24. szerda. augusztus 24. szerda. munkaértekezlete Fel.: Csordás Krisztina. augusztus szeptember 1.

MUNKATERV 2016/2017. augusztus 24. szerda. augusztus 24. szerda. munkaértekezlete Fel.: Csordás Krisztina. augusztus szeptember 1. MUNKATERV 2016/2017 2016 augusztus 24-26, 29-31. augusztus 24. szerda augusztus 24. szerda augusztus 25-26. szeptember 1. csütörtök szeptember 1. csütörtök szeptember 5. hétfő szeptember 1-7. Takarítás,

Részletesebben

osztályfőnökök Marton Erzsébet Székely Mária Kornissné Kavsz Ildikó Molnár Szilvia elsős tanító

osztályfőnökök Marton Erzsébet Székely Mária Kornissné Kavsz Ildikó Molnár Szilvia elsős tanító augusztus 27. hétfő Alakuló értekezlet 28. kedd Javítóvizsgák 29. szerda KAK továbbképzés - helyben 30. csütörtök 31. péntek Tanévnyitó ünnepség Buzásiné Ondrejcsik Éva szeptember 3. hétfő Első tantási

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

Tagintézményünk éves programja

Tagintézményünk éves programja Tagintézményünk éves programja Tanítási napok száma: 181 nap DÁTUM TÉMA FELELŐS AUGUSZTUS 23. - 9.00 Alakuló értekezlet tagintézmény-vezető 28. -30. 8.00 Javító- és osztályozóvizsga Barta E. Tóth A. Kiss

Részletesebben

Eseménynaptár 2016/2017

Eseménynaptár 2016/2017 Eseménynaptár 2016/2017 A tanítási év A 2016/2017 tanévben a tanítási év első tanítási napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) utolsó tanítási napja: 2017. június 15. (csütörtök). Az iskola utolsó, befejező

Részletesebben

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT M U N K A T E R V a 2011/2012-es tanévre Tiszakécske, 2011. augusztus

Részletesebben

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák A 2012/2013-as tanév helyi rendje 2012. augusztus augusztus 22-24. augusztus 27. augusztus 28. augusztus 29. Gólyatábor 9. évfolyam Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító-

Részletesebben

A 2017/2018-as tanév helyi rendje

A 2017/2018-as tanév helyi rendje A 2017/2018-as tanév helyi rendje Tanítási Javítóvizsga Tankönyvcsomagok kiosztása 2017. augusztus 28. hétfő Tankönyvcsomagok kiosztása 2017. augusztus 29. kedd 2017. augusztus 30. szerda 2017. augusztus

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

Eseménynaptár tanév

Eseménynaptár tanév Eseménynaptár 2017-2018. tanév Dátum Esemény Felelős Augusztus Tantárgyfelosztás, órarend elkészítése és e Aug. 22. Jelentkezés, munkafelvétel tantestület Aug. 23. 8 h Alakuló értekezlet tantestület Aug.

Részletesebben

A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium munkatervének időrendbe foglalt feladatai 2018/2019

A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium munkatervének időrendbe foglalt feladatai 2018/2019 A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium munkatervének időrendbe foglalt feladatai 2018/2019 2018. augusztus 22. (szerda) 9.00 alakuló értekezlet, munkaközösség vezetői értekezlet 2018. augusztus

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966 1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap

Részletesebben

A AS TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK

A AS TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK FELADATOK Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség Tankönyvosztás Tanévnyitó ünnepség Első tanítási nap Tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálata Szülői értekezlet a 11-12. évfolyamon

Részletesebben

A ES TANÉV MUNKARENDJE

A ES TANÉV MUNKARENDJE A 2018-2019-ES TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK FELADATOK Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség Tankönyvosztás Tanévnyitó ünnepség Első tanítási nap Tanulók fizikai

Részletesebben

KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA as TANÉV (Napokra lebontva tanítási nap)

KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA as TANÉV (Napokra lebontva tanítási nap) KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA 201819as TANÉV (Napokra lebontva 181 tanítási nap) HÓNAP NAP TANÍTÁSI NAP 2018 AUGUSZTUS ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)

Részletesebben

AUGUSZTUS SZEPTEMBER

AUGUSZTUS SZEPTEMBER 2017/2018-as tanév munkaterve Időpontok Programok AUGUSZTUS 2017.08.22. Javító vizsga 2017.08.28. Tankönyvosztás 2017.09. 01. 08.00 2017.09.04. 16:30 2017.09.13-14. 14.00-17.00-ig 2017.09.15-ig SZEPTEMBER

Részletesebben

2012/2013. tanév rendje (kivonat)

2012/2013. tanév rendje (kivonat) 2012/2013. tanév rendje (kivonat) Első tanítási nap: Őszi szünet: Téli szünet: Első félév: Tavaszi szünet: Utolsó tanítási nap: Tanítási napok száma: 2012. szeptember 3. /hétfő/ 2012. október 29-től november

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus

Időpont Téma Felelős Augusztus Bálint Sándor Tagiskola Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea 23. Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 24. Javítóvizsga Szaktanárok

Részletesebben

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2010/2011. tanév

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2010/2011. tanév Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV 2010/2011. tanév 2 I. A 2010/2011. tanév kiemelt feladatai 1. A Közoktatási törvény módosításából adódó feladatok megvalósítása Pedagógiai

Részletesebben

4. A tanév helyi rendje 2015/2016.

4. A tanév helyi rendje 2015/2016. 4. A tanév helyi rendje 2015/2016. Szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély 8.00 1. évfolyam szülői értekezletek 17.00 3. Tűzriadó próba 2. óra 4. Bombariadó próba 2. óra 7-10. Szülői értekezletek 2-4. és 5-8.

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE FELADATOK A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK ELSŐ FÉLÉV HATÁRIDŐ Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség 2016. augusztus 24-26. konzultáció biztosítása augusztus

Részletesebben

SZEPTEMBER Feladatok Felelős szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély, balesetvédelmi és tűzvédelmi intézményvezető

SZEPTEMBER Feladatok Felelős szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély, balesetvédelmi és tűzvédelmi intézményvezető SZEPTEMBER Feladatok Felelős 2016. szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély, balesetvédelmi és tűzvédelmi intézmény oktatás 2016. szeptember 5. Zeneiskola első tanítási nap zeneisk. mkk 2016. szeptember 9. Tanítás

Részletesebben

sz. esemény / téma időpont 1. Névadó ünnepély Félévi értekezlet Tantestületi kirándulás, csapatépítés

sz. esemény / téma időpont 1. Névadó ünnepély Félévi értekezlet Tantestületi kirándulás, csapatépítés A tanítás nélküli munkanapok időpontjai, felhasználása 1. Névadó ünnepély 2017. 10.12. 2. Félévi értekezlet 01.29. 3. Tantestületi kirándulás, csapatépítés 04.04. 4. Tanulmányi kirándulások 05.31. 5. DÖK

Részletesebben

1. Az iskola nyitva tartása, az iskolában tartózkodás rendje

1. Az iskola nyitva tartása, az iskolában tartózkodás rendje 1. Az iskola nyitva tartása, az iskolában tartózkodás rendje Az iskola szorgalmi időben reggel 7 órától a szervezett foglalkozások befejezéséig, de legalább 16 óráig tart nyitva. A felnőttoktatás levelező

Részletesebben

Ütemterv a 2018/19. Tanévre. Általános Iskola

Ütemterv a 2018/19. Tanévre. Általános Iskola Ütemterv a 2018/19. Tanévre Általános Iskola 2018. augusztus 1. Szerda 2. Csütörtök 3. Péntek 4. Szombat 5. Vasárnap 6. Hétfő 7. Kedd 8. Szerda 9. Csütörtök 10. Péntek 11. Szombat 12. Vasárnap 13. Hétfő

Részletesebben

Augusztus 1 K 2 Sze 3 Cs 4 P 5 Szo 6 V 7 H 8 K 9 Sze 10 Cs 11 P 12 Szo 13 V 14 H 15 K 16 Sze 17 Cs Lejelentkezés : 9:00 óra 18 P 19 Szo 20 V 21 H 22

Augusztus 1 K 2 Sze 3 Cs 4 P 5 Szo 6 V 7 H 8 K 9 Sze 10 Cs 11 P 12 Szo 13 V 14 H 15 K 16 Sze 17 Cs Lejelentkezés : 9:00 óra 18 P 19 Szo 20 V 21 H 22 Augusztus 1 K 2 Sze 3 Cs 4 P 5 Szo 6 V 7 H 8 K 9 Sze 10 Cs 11 P 12 Szo 13 V 14 H 15 K 16 Sze 17 Cs Lejelentkezés : 9:00 óra 18 P 19 Szo 20 V 21 H 22 K 23 Sze 24 Cs 25 P 26 Szo 27 V 28 H 7:30-14:00 tankönyvosztás

Részletesebben

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve Szeptember 1. 1. csütörtök A hét 8.00 Tanévnyitó ünnepély. Első tanítási nap: 1. 3 óra; 2-8. 4 óra. Szülői értekezlet 1. évfolyam. 2. 2. péntek ----

Részletesebben

2013 / tanév programjai

2013 / tanév programjai 2013 / 2014. tanév programjai Augusztus 26. hétfő Alakuló értekezlet 27. kedd Munkaközösségi értekezletek 29. csütörtök Osztályfőnöki értekezlet 30. péntek Nevelőtestületi értekezlet Szeptember 01. vasárnap

Részletesebben

A Magyar Közlöny évi 90. számában, június 14-én került kihirdetésre a 2017/2018. évi tanév rendjéről szóló 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet.

A Magyar Közlöny évi 90. számában, június 14-én került kihirdetésre a 2017/2018. évi tanév rendjéről szóló 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet. III. A 2017/2018. tanév rendje A Magyar Közlöny 2017. évi 90. számában, június 14-én került kihirdetésre a 2017/2018. évi tanév rendjéről szóló 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet. A tanítási év időbeli keretei

Részletesebben

Hó/nap Esemény Helyszín. Külön beosztás szerint Kanizsay, nagytanári II Sz V H Egész héten folyamatosan:

Hó/nap Esemény Helyszín. Külön beosztás szerint Kanizsay, nagytanári II Sz V H Egész héten folyamatosan: ok száma: 180 Tanítás nélküli munka: 6 Tanévtár 2014/2015. tanév 1 Szalagavató (2014.12.24. helyetti munka): 2014.11.22. 1 félévi osztályozó értekezlet: 2015.01.17. 1 ról az IDB dönt (Kanizsay ): 2015.03.13.

Részletesebben

A 2015/2016-os tanév ütemterve

A 2015/2016-os tanév ütemterve A 2015/2016-os tanév ütemterve Augusztus: - nyári gyakorlat szervezése a 12.évfolyam számára - KÖSSZ- tábor - javító-osztályozó vizsgák szervezése - Kollégiumi szokásrend kialakítása, szülői értekezlet,

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR AUGUSZTUS VIII. 22. 9:00 Alakuló értekezlet VII. 23. Tűz-és balesetvédelmi oktatás VIII.22.-31.

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2016/2017-es tanév

ESEMÉNYNAPTÁR 2016/2017-es tanév Iskola ESEMÉNYNAPTÁR 2016/2017-es tanév Óvoda Dátum Esemény Esemény 2016. augusztus 22-26 Nevelőtestületi értekezletek Nevelőtestületi értekezletek 24 Nyitás összevont csoporttal 29 Javító- és osztályozó

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet ideje: 2017. augusztus 21. /hétfő/ 9 óra A tanévnyitó

Részletesebben

Általános Iskola Pereszteg MUNKATERV 2012-2013

Általános Iskola Pereszteg MUNKATERV 2012-2013 Általános Iskola Pereszteg MUNKATERV 2012-2013 Készítette: Koloszárné Varga Elvira ig. A tanév rendje - Első tanítási nap: 2012. szept. 03. - Utolsó tanítási nap: 2013. június 14. Szünetek: - Őszi szünet:

Részletesebben

Munkaterv a as tanévre. Augusztus. Időpont Program Felelős

Munkaterv a as tanévre. Augusztus. Időpont Program Felelős Munkaterv a 2017-2018-as tanévre Augusztus Időpont Program Felelős 2017. augusztus 23. 8 óra Alakuló értekezlet 2017. augusztus 23. 8.30 Korrepetálások, tantermek-tanári rendezése 2017. augusztus 24-25.

Részletesebben

A tanév rendje 2016/2017

A tanév rendje 2016/2017 A tanév rendje 2015/2016 8:00 alakuló értekezlet Szakgimnázium (180 tanítási nap + 7 tanítás nélküli munkanap) Tanítási nap Szakközépiskola (181 tanítási nap + 6 tanítás nélküli munkanap) Tanítási nap

Részletesebben

2. A TANÍTÁSI ÉV. A tanítási év első féléve január 26-ig tart. A félévi értesítők kiosztásának határideje: február 2.

2. A TANÍTÁSI ÉV. A tanítási év első féléve január 26-ig tart. A félévi értesítők kiosztásának határideje: február 2. 2. A TANÍTÁSI ÉV első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) a gimnázium utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap: 2018. május 03. A tanítási

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények számára

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények számára Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények számára A 2009. augusztus 31-én életbe lépő 32/2008. XI.24. OKM rendelet értelmében, minden nevelési-oktatási intézmény köteles az interneten is

Részletesebben

Berentei Általános Művelődési Központ Iskola intézményegység. A TANÉV RENDJE MUNKA- ÉS FELADATTERV a 2012/2013-es tanévre

Berentei Általános Művelődési Központ Iskola intézményegység. A TANÉV RENDJE MUNKA- ÉS FELADATTERV a 2012/2013-es tanévre Berentei Általános Művelődési Központ Iskola intézményegység A TANÉV RENDJE MUNKA- ÉS FELADATTERV a 2012/2013-es tanévre Berente, 2012. augusztus 21. Jóváhagyta a Berentei Általános Művelődési Központ

Részletesebben

Tanév eleji feladatok; szakmai munkaközösségi értekezletek Tanévnyitó tantestületi értekezlet Tanév eleji feladatok, tanév előkészítése

Tanév eleji feladatok; szakmai munkaközösségi értekezletek Tanévnyitó tantestületi értekezlet Tanév eleji feladatok, tanév előkészítése Dátum Nap Iskolában eltöltött napok száma Esemény Felelős 25 26 27 28 29 30 31 csütörtök hétfő kedd szerda Alakuló Javítóvizsgák Tanév előkészítésével kapcsolatos feladatok Közismereti munkaközösségi ek

Részletesebben