KURÁTORSÁG Dr. Törőcsik Marketing Inspiráció Fogyasztói Magatartás Kutató Intézet Trendinspiráció Műhely

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KURÁTORSÁG Dr. Törőcsik Marketing Inspiráció Fogyasztói Magatartás Kutató Intézet Trendinspiráció Műhely"

Átírás

1 : KURÁTORSÁG szeptember

2 KURÁTORSÁG TRENDJE [a kurátor fogalma] A kurátort, mint gondnokot, intézőt elsősorban alapítványok, egyházak felügyeletével bízták meg, majd a fogalom a művészet területén is megjelent külön szakterületként. A múzeumi, vagy kiállítói kurátor a (mű)gyűjtemények, kiállítások vagy egy egész múzeum, egy művész kiállításait gondozza, valósítja meg, egyfajta produkciós vezetőként a szakmai koncepció, stratégia kimunkálásával. Bármelyik területről legyen is szó, kiemelkedően fontos a szakmaiság, a hozzáértés, a koncepció, valamint a megfelelő kommunikáció, előremutató stratégiai gondolkodás. A kurátori tevékenység azonban ma már nemcsak ezen területeken jelenik meg, hanem a hétköznapokban, a kommunikációban, a marketingben, sőt újabban a fogyasztói és vásárlói magatartás egyik formájává is vált, mely- bátran állítható - új trendjelenségként értelmezhető. [kurátorság ma] Szinte nap mint nap jelenik meg egy új termék vagy egy új szolgáltatás a globális innovációknak köszönhetően, melyről akár azonnal tudomást szerez(het) a fogyasztó, ennek köszönhetően nem csoda, ha egyfajta telítettség érzése lesz a termékek választási lehetőségeitől, legyen az akár online vagy offline térben. Tehát megsokszorozódott a fogyasztó választási lehetősége, a választással tölthető idő azonban nem változott, véges. Sőt! Egyre inkább az az érzése az embernek, hogy időhiányban szenved, sok mindenre nincs idő, (és türelem), sőt tudás sem arra, hogy körültekintően, a számára leginkább kedvező és passzoló ajánlatot, terméket válassza. A multiopcionalitás következménye a túlkínálat és az azzal együtt járó stressz. A nagyobb választék nem további fogyasztást, hanem orientációnélküliséget eredményez. A fogyasztóknak közben egyre fontosabb az egyediség, hogy ebből az információáradatból, színes és szerteágazó kínálatból az ő személyiségükhöz, igényükhöz megfelelőt tudják választani, azt a lehető leggyorsabban megtalálják, dönteni tudjanak és megvásárolhassák. Az időhiányban és túlkínálatban szenvedő fogyasztók kvázi kineveltek megbízható kurátorokat, aki segítenek eligazodni a termékvilágban, vagyis akik leegyszerűsítik és meggyorsítják a termékválasztást és a vásárlási döntési folyamatot. Legyen szó egy márkáról, egy ismert vagy híres emberről (szakértő), fogyasztóról, akinek hasonló az ízlése, gondolkodása vagy egy közösségről, weboldalról. Ezek mind kurátorként tudnak működni, melyek (vagy akik) előre leválogatják, szelektálják az ajánlatokat,

3 segítségére lehetnek a fogyasztónak megtalálni azt, hogy mit vegyen, mit igyon, milyen ruhát hordjon, mit olvasson, stb. A fogyasztó több megbízható kurátorra is hagyatkozhat egyszerre. Ha megértjük a kurátorság trendjét a következőkben, akkor egy újabb eszközzel leszünk képesek elérni a fogyasztókat, valamint megérteni viselkedésüket és ezek alapján könnyedén felismerhetjük a kurátorokat és adott helyzetben a kínálati kurátorság iránti igényt. [kínálati kurátorság] Tehát a piacok túlkínálatában egy új szolgáltatási terület fejlődik ki: a kínálati kurátorság. A holnap piacainak kihívása az olyan kínálat létrehozása, amely pontosan illeszkedik az individualizált fogyasztói igényekhez, megfelel az elvárásoknak, és könnyen alkalmazkodik az életstílus vagy életkorbeli változásokhoz. A piacoknak fel kell készülni a komplexitás egyszerűsítésre, ám a fogyasztó nem kevesebbet, hanem az adott szükségleteinek megfelelőt keresi. A közösségi, mobil és személyre szabott internet segíti a feladat gyakorlati alkalmazhatóságát. A kurátorság több irányból is működik B2C vagy B2B vagy éppen C2C irányba, melyekre később példákat mutatunk. [trendek, előzmények] A kurátorság trendjének kialakulásának jeleit, morzsáit már az előző évek során is megfigyelhettük aktuális trendjeinkben. A következőkben néhány trendet emelünk ki a és évből, melyek szorosan kapcsolódnak a kurátorság témájához, megjelenéséhez. A lényeges azt a tudatosságot jelzi, ami a döntést meghozó vásárló gondolkodásában úgy jelenik meg, hogy a dolgok lényegét szeretné megismerni, azt megvenni, azért hajlandó fizetni, az mozgatja meg és viszi el a vásárlásig. A ma fogyasztója nem akarja a mellébeszélést, a körítést, de főképp a számára nem fontos alkotóelemek megfizetését. Ez a makrancosság átgondoltatja a cégekkel a kínálatuk struktúráját, új érvrendszerre kényszeríti a kommunikációt. Képes a fogyasztó fellépni a sumákolások ellen, a lényeges dolgokért cselekedni. Fogyasztói félelmek megjelenésekor visszalép a vásárló a bizonytalan új kipróbálásától, inkább informálódik a társaitól, klubokat alapít.[2012]

4 Az együtt trendje az összefogásban rejlő erő kiemelése, a Co-korszak kezdete. Erre azért van szükség, mert a nehéz helyzetben sok mindent megpróbálhatunk egyedül, de az összefogás egyrészt anyagi előnyt adhat, lásd például a közösségi vásárlást, másrészt érzelmileg is segíti az együttműködők gondjainak feldolgozását. Kapcsolatfogyasztást tapasztalunk, ahol a network-nek értéke van és az egyén szerveződésekben betöltött szerepének figyelembe vétele egyre attraktívabb a cégeknek is. Megjelenik közösségi valuta (social-currency), mely egy újfajta értékteremtő marketingeszköz, melynek alapja az online Peer2Peer kapcsolatok kihasználása. [2012] A vak vezet világtalant trend szerint a szakértelemmel rendelkezők helyett a ma fogyasztója új forrásokat használ informálódás közben, ezáltal a vállalatok elveszítik a kontrollt a fogyasztó felett, kikerül végleg a kezükből az információáramlás feletti ellenőrzés. Az együtt létrehozott morzsatudás megszerzése, a morzsainformációk használata azt jelzi, hogy elfordultak az emberek a szakértőktől, bizalmuk eltolódott a többi fogyasztó irányába. A fogyasztók megosztják egymással tapasztalataikat, hamar kitűnnek közülük azok, akik az áltagnál valamivel többel rendelkeznek. Néhány könyv elolvasása után tanácsadói blogokat indítanak emberek pénzkereset céljából, fórumokon osztják meg tudásukat, még a médiaszereplők, hírességek is egyik napról a másikra új oldalukról mutatkoznak meg, és korábbi hobbijuk területén hirtelen szakértőként lépnek fel. [2011] A kurátorság trendjének számos megjelenési formája létezik, mi a következőkben a kurátor személye szerinti csoportosítunk, ezeket jól működő és kreatív példákkal illusztráljuk, majd iparági területek alapján mutatunk be néhány esetet trendspottinggal.

5 [kurátorság formái] márka, mint kurátor A női magazinok már régóta a nők vásárlási kurátorai, vagyis a pénztárcának és ízlésnek megfelelően inspirálják az olvasókat divat, szépség, és életstílus területén különböző termékekkel. Ma már azonban egy lépcsőfokkal tovább is léptek: nem csak vásárlási tanácsokat, hanem életstílus tippeket adnak, vagyis hol nyaraljon, milyen bort vagy bútort vegyen az olvasó, sőt milyen iskolába járassa gyermekét. Nemcsak a magazinok, de a kereskedők is képesek kurátorként fellépni egy jól eltalált bolti megjelenéssel. A bal oldalon egy átlagos bolti megjelenést látunk, míg a jobb oldalon a választást segítő kínálatot. Solution merchandising: A kurátori megközelítés alapelv lesz a design és a kereskedelem területén. A webáruházak már régóta alkalmazzák a collaborative filtering rendszert, mely során automatikus ajánlást kap a böngésző a hasonló ízlésű, érdeklődésű vásárlók preferenciáiból a nagy átlagból merítve, legyen szó könyvről, zene- vagy filmletöltésről, vagy akár bármilyen online megvásárolható termékről, szolgáltatásról. A márkák, amikor kurátorokká lépnek elő, akkor egy olyan válogatott, limitált kínálatot mutatnak be, mely a célcsoportjuk ízlésvilágának, elvárásainak, preferenciájának egyfajta leképezése (ismerve a legkedveltebb termékköröket), ugyanakkor fontos a koncepció, tematika melletti irányítottság, melynek célja az inspirálás és természetesen az eladás ösztönzése. A márkák az image-üktől függően - külső vagy belső szakértőket, egyedi technológiai megoldásokat is bevonhatnak azért, hogy felturbózzák,

6 izgalmassá tegyék a termékeiket. A fogyasztó, amennyiben valamennyire is elkötelezett a márka iránt, akkor megbízik annak szakértelmében, látásmódjában és könnyedén tudja adaptálni ajánlatait, válogatásait. Mindenesetre a fogyasztók a legjobb ajánlatot várják a márkától, legyen szó exkluzív vagy éppen mainstream márkáról. A Pimkie szín előrejelző rendszere megmutatja, hogy a divat fővárosaiban, Párizsban, Milánóban és Antwerpenben éppen milyen szín a trendi, vagyis milyen színű ruhában jártak az emberek az utcán az elmúlt egy órában, egy napban, egy hétben, vagy egy hónapban. Ezt kamerák rögzítik mindegyik városban és a felvett pixeleket egy számítógépes program elemzi és rendezi össze. A honlapon látható színes diagramokból következtethetünk arra, hogy a domináns szín Párizsban éppen a lila, Milánóban a sárga, míg Antwerpenben zöld színű ruha van divatban. A Pimkie azonnal megfelelő színű trendi ruhadarabot is ajánl négynyelvű online webshopjából. A márkák felkérhetnek híres és/vagy elismert szakértőket kurátorként, vagyis olyan emberekkel működhetnek együtt, akik szakértelmükkel, véleményükkel a trendeket irányítják, megfoghatóvá teszik. A kurátorként fellépők egyfajta izgalmat, exkluzivitást és érdeklődést képesek kiváltani, valamint növelik a márka hitelességét.

7 Mi van a táskámban egyedi megközelítéssel értékesíti és válogatja össze a kozmetikai termékek kínálatait. Divat- és stylist szakértők táskáiba enged betekinteni, a szakértő véleményével, tapasztalataival fűszerezve. Ezen termékeket ki is lehet próbálni, sőt megvásárolhatóak. Összeállítható egy saját virtuális táska is, ahol be lehet jelölni, milyen terméket használtunk már, a kiválasztott termékekről lehet véleményt írni, vagy kívánságlistára tenni havonta 10 terméket. A vélemények megoszthatók, és ami a legjobb, minden megvásárolható a legjobb áron, de más beauty webáruházon keresztül. kreatív osztály, mint kurátor Fogyasztók kurátorokká válnak, ami már több mint a klasszikus véleményvezérség, hiszen a megosztás lehetőségével és a saját beállítódásuk alapján újabb saját tartalmakat hoznak létre: szerkesztenek, összevágnak, véleményeznek, majd ezeket megosztják, ajánlják barátaiknak vagy szélesebb közönségnek, közösségeknek, ezzel is emelve státusukat. A fogyasztók önkifejezésének módja már a megosztás, a márkák melletti voks letétele, vagy a másokon való segítés. A közösségi technológiák közvetítésével a fogyasztó alakítja a márka kommunikációját, hiszen azzal, hogy megoszt, vagy a tetszését fejezi ki, máris kiemel vagy hangsúlyoz tartalmakat, kommunikációs elemeket, így konstruktív párbeszéd kezdődik meg a fogyasztók között. Ez egy márkának az azonnali visszajelzés megszerzésének a lehetősége. Jellemzően a creative class trendcsoportba tartozó emberek (szakértők vagy nem) válnak kurátorokká, hiszen ehhez szükséges egyfajta kreatív és innovatív gondolkodás, a digitális eszközök könnyed és flexibilis használata, mindez rugalmas munkahelyi, környezeti és szociális háttérrel. A kreatív osztály tagjainak száma társadalmunkban is növekvő, már csak, ha azt nézzük, hogy hányan tulajdonítanak jelentőséget az olyan fogyasztói magatartásnak, mint az autentikusság és az önkifejezés egyszerre. Energiát fektetnek ezek az emberek abba, hogy bemutassák, másokkal is megismertessék azokat a dolgokat (tárgyakat,

8 márkákat, anyagokat, élményeket, stb.), amelyek nekik mondanak valamit, érzelmileg megérintik őket, és fontossá válik számukra az, hogy megismerjék a mögötte lévő történetet. Mindezeken túl megosztanak, elemeznek, válogatnak, sőt ma már pénzt is kereshetnek kurátorságukkal. Tipikus eset a blogger társadalom vásárlást befolyásoló erejének megjelenése, szakértővé válása, mert egyfajta hitelességet jelent az, ha ők valamit ajánlanak, kínálnak. A bloggerek folyamatosan személyiségmárkát építenek, melynek során az egyik legfontosabb erejük a hitelesség, a személyiségük kifejezése és megmutatása, melyet tudatosan és hosszútávon képviselnek. Az általuk képviselt ízlés, szemlélet, döntési szempontok segíthetnek a vásárlóknak a döntésekben, a legjobb termék kiválasztásában. A bloggerek bevonása az eladások ösztönzésében nagyon jó eszköznek bizonyult, melyet legelőször a divatszakma, az haute couture divat világa alkalmazott, ismert el. Egy blogger házaspár, mint kurátorok hozták létre a Turntable kitchen szolgáltatást, mely az ételkészítési és a zene imádatukat ötvözi. Kasey recepteket készít, hangsúlyozva a helyi ételek és összetevők fontosságát, míg Matthew az ételeknek megfelelő zenét válogat, mixel. Mindezeket egy csomagban meg lehet rendelni tőlük, receptet, néhány fűszert vagy szárított összetevőt és klasszikus, de digitális vinyl lemezen a zenét, melyből havonta más és más érkezik a megrendelő házához egyedi és igényes formában.

9 2012 elején a Gap amerikai (de nemzetközi népszerűségnek is örvendő) ruházati márka bevezette a Styld.by digitális katalógusát ahol a legújabb kollekciókat mutatják be. Az érdekessége az, hogy hat népszerű amerikai divatbloggert kért fel arra, hogy legyen egy-egy ruha stylistja és azokat maga mutassa be. A katalógus minden egyes képe megjelölhető és megosztható a közösségi média oldalain és természetesen a Gap e- kereskedelmi oldalán megvásárolhatók a termékek. megosztás ereje - megosztók A fogyasztók saját maguk is kurátorrá váltak, hiszen hány és hány megosztást, ajánlást, tetszésnyilvánítást olvashatunk barátainktól a közösségi oldalakon, melyek átolvasására akaratlanul is több időt szánunk, mint a hirdetésekre. A fogyasztók szeretik a véleményüket közzétenni, a kritikájukat, észrevételeiket megosztani. Ma már szinte mindent megosztanak magukról, mit esznek, hol vannak, merre jártak, mit láttak és mindezekről mi a véleményük, de megosztják azt is, hogy mit vettek, milyen könyvet vagy cikket olvasnak éppen, milyen eseményen fognak részt venni, és milyen zenét ajánlanak. Akaratlanul vagy akarattal, de a megosztók kurátorokká válnak. Természetesen a márkatulajdonosok, (web)áruházak is képesek gerjeszteni a megosztást és a megosztók számát növelni a különböző nyereményjátékokkal, vásárlást ösztönző jutalmakkal. A megosztás mögött a fogyasztó saját személyiségének leképezése van, hiszen az érdekes, izgalmas és hasznos információk megosztása egyfajta önkifejezése a személyiségnek, támogatva, jóváhagyva ezzel márkákat, szervezeteket és barátaikat. A megosztásra ma a hagyományos szájreklámon túl még sok egyéb eszköz áll rendelkezésre, melynek legegyszerűbb csatornája a közösségi média. Ma már létezik olyan oldal, ahol a közösségi erőt lehet tesztelni, vagyis mennyire S.I.P az adott fogyasztó. [S.I.P : Socially Important Person, vagyis azok a közösségi médiában aktív befolyásolók, bloggerek, tweetelők, akik széles közönséghez tudnak eljutni és folyamatos érdeklődést képesek fenntartani.]

10 A legjobb kurátorok mégiscsak azok a barátok, ismerősök, akik hasonló ízléssel, véleménnyel rendelkeznek és képesek csodálatot, követést elérni. Újraértékelt fogyasztás, ami létrehozza a közösségi valuta (social currency) fogalmát, ami nem más, mint az egyénnek egy olyan képessége, hogy a különféle marketingüzeneteket a maga szociális hálójában, közösségében tudja terjeszteni, s ezzel képes megváltoztatni a vásárlási, döntési folyamatokat, befolyásolni tud véleményeket, új fogyasztókat tud szerezni, akár nagyobb fogyasztói tábort is meg tud mozdítani. Fancy egy olyan közösségi oldal, ahol a megosztás és a vásárlás egy helyen zajlik, egy kicsit blog, egy kicsit magazin és egy kicsit bolt egyben, a stílusos kurátorok oldala. A regisztrált közösségi profillal rendelkezők ajánlanak, fényképesen megosztanak termékeket a luxustól az extravagánsig, amelyeket ők valamiért inspirálónak, érdekesnek tartanak. A terméket, szolgáltatásokat lehet fancy -zni vagyis tetszést kifejezni, ismerve a termék árát. Jelenleg regisztrált tagja van a Fancy-nek és egy hónap alatt közel 1 millió terméket osztanak meg a weben, mobilon vagy tableteken keresztül. A common bloggers.com egy olyan közösség, ahol inspirációt lehet kapni a legújabb trendekről a divat, a művészet, a pop-kultúra vagy a marketing területén. Az oldal olyan, mint egy kávézó, ahol kreatív szakemberek, trendvadászok, divatrajongók osztanak meg inspiráló ötleteket, fejlesztéseket, új termékeket, blogbejegyzéseket. Az oldalon minden egyes bejegyzést azonnal lehet posztolni a közösségi oldalakon. Az oldal érdekessége, hogy ebben a körben mozgó szakembereknek álláshirdetési lehetősége is van (common jobs), illetve külön gyerek termékekkel, trendekkel is foglalkozik a common kids oldal.

11 A kurátorság trendje új értelmezést ad a csomagküldő szolgáltatásnak, ugyanis itt szakértők, fogyasztók, bloggerek, közreműködők, márkatulajdonosok vagy kereskedelmi láncok válogatnak össze a célcsoport igényének megfelelő meglepetés csomagokat, mely az adott szükségletet elégítik ki. Nagyon érdekes a célcsoport leszűkítése ilyen formában, úgy, mint például a kisbabás anyák, vagy a férfiak, akik divatosak szeretnének lenni, de nincs idejük, ízlésük a ruhák kiválogatásához, a divattrendek követéséhez. Quaterly.co nagyon egyedi üzleti modellt valósított meg: a rendszerbe belépők havi 10 dollárért meglepetés ajándékcsomagot kapnak házhoz. A dolog egyedisége nemcsak a meglepetésben rejlik, hanem a jelentkező egy, a divat, művészet, marketing, stb. világban vezető személyiségként elismert ikonhoz csatlakozhat közvetlenül, akit kvázi kurátoraként kér fel és az általa összeállított csomagot kapja meg havonta. A csomagokban egy olyan termék található, amihez kapcsolódó történetet is a közreműködő fogja elmesélni. Citrus Lane csomagküldő szolgálat a gyermek korának, és az évszaknak megfelelő csomagokat küld havonta a feliratkozott anyáknak. A dobozok tartalmát a szülői értékelésből és ajánlatokból, javaslatokból válogatják össze, melyben mindig van egy játék a gyermeknek is, illetve az anya kényeztetésére is gondolnak, azonban fizetett termékmintákat nem tartalmaz.

12 [záró gondolatok] A kurátorság trendjét az információ és termék túlkínálat hívta életre, és melyre a fogyasztóknak óriási igényük van. A kurátorok személyét a fogyasztó maga válogatja a saját ízléséhez, nézőpontjához hasonlatosan, ezzel egyfajta ízlés-testvériséget létrehozva. Azok a márkák, amelyek képesek felismerni ebben a trendben a lehetőségeket, nemcsak közvetlen kapcsolatot képesek ápolni a fogyasztóikkal, de célzottan tudnak is számukra értékesíteni.

2015. november 7 8. Millenáris. A szépségipar. fejlődő szegmense

2015. november 7 8. Millenáris. A szépségipar. fejlődő szegmense 2015. november 7 8. Millenáris A szépségipar leggyorsabban fejlődő szegmense A világon nők és férfiak milliói tennének meg szinte bármit azért, hogy lassítsák bőrük öregedését. Laboratóriumok ezrei dolgoznak

Részletesebben

A könyörtelen (a vásárló) Mi kell a vevő komfort érzetéhez? dr. Törőcsik Mária egyetemi tanár Pécsi Tudományegyetem

A könyörtelen (a vásárló) Mi kell a vevő komfort érzetéhez? dr. Törőcsik Mária egyetemi tanár Pécsi Tudományegyetem A könyörtelen (a vásárló) Mi kell a vevő komfort érzetéhez? dr. Törőcsik Mária egyetemi tanár Pécsi Tudományegyetem A könyörtelen könyörtelen a vásárló? Igen, a vásárló könyörtelen. egyértelmű a véleménye

Részletesebben

GAsztronómia a central médiacsoport portfóliójában

GAsztronómia a central médiacsoport portfóliójában GAsztronómia a central médiacsoport portfóliójában magazin 5 gasztromagazin közel 900 ezer eladott példánnyal * online Havonta 1,6 millió egyedi látogató elérése a gasztronómiai oldalainkon ** brand extension

Részletesebben

Eredményesebb vállalkozás hatékony kommunikációval. - nem többet, hanem máshogy kell költeni -

Eredményesebb vállalkozás hatékony kommunikációval. - nem többet, hanem máshogy kell költeni - Eredményesebb vállalkozás hatékony kommunikációval - nem többet, hanem máshogy kell költeni - Green Edge reklámügynökség integrált kommunikációs ügynökség vagyunk a projektek kezelését tervezéstől a kivitelezésig

Részletesebben

MAGAZIN KIAJÁNLÓ. 2015. december LAPSZÁMOK MAGYAR ÉS ANGOL NYELVEN

MAGAZIN KIAJÁNLÓ. 2015. december LAPSZÁMOK MAGYAR ÉS ANGOL NYELVEN MAGAZIN KIAJÁNLÓ 2015. december LAPSZÁMOK MAGYAR ÉS ANGOL NYELVEN PERSPECTIVE Lapunkon keresztül alternatív perspektívát adunk Olvasóinknak a jövő technológiai újításaihoz és a mögöttük fellelhető üzlet

Részletesebben

ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin

ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin Kulturális Magazin MÉDIAAJÁNLAT 2015. A Magazinról Tisztelt leendő Hirdetőnk, Partnerünk! Az Kulturális Magazin 2014 januárja óta napi rendszerességgel tájékoztatja olvasóit a kulturális élet hazai és

Részletesebben

Dr. FEHÉR PÉTER Magyarországi szervezetek digitális transzformációja számokban - Tények és 1trendek

Dr. FEHÉR PÉTER Magyarországi szervezetek digitális transzformációja számokban - Tények és 1trendek Dr. FEHÉR PÉTER Magyarországi szervezetek digitális transzformációja számokban - Tények és 1trendek 2 Változás sebessége A gazdasági átalakulás nehezen követi a technológiai fejlődést Technológiai változás

Részletesebben

EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE

EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE ONLINE MARKETINGRŐL 20 PERCBEN Lehetséges ez? Elérhető célok: Nyitottá, gátlásmentessé válni a téma iránt Feltérképezni a személyes

Részletesebben

Újradefiniált kereskedelem

Újradefiniált kereskedelem Újradefiniált kereskedelem Magyar Termék Google rendezvény 2017. 03.06. Az előadást és az összefoglalót készítette: Csukás Zsuzsanna FMCG szakértő zsuzsanna.csukas@applause.hu Az előadás tartalma Általános

Részletesebben

Közösségi marketing 2015-ben. Facebook kommunikáció miért kell?

Közösségi marketing 2015-ben. Facebook kommunikáció miért kell? Közösségi marketing 2015-ben Facebook kommunikáció miért kell? Hidasi Judit Író (Húsz éve ír és szerkeszt, öt regényt írt közben) Kommunikátor (PR és Közösségi Marketing szakértő Uzine Communications)

Részletesebben

MÉRLEG ÉS KIHÍVÁSOK IX. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA

MÉRLEG ÉS KIHÍVÁSOK IX. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Társadalmi Innovációk generálása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0009 MÉRLEG ÉS KIHÍVÁSOK IX. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA TERMÉKEK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK PIACI POTENCIÁLJÁNAK

Részletesebben

A marketing új koncepciói. Dr. Petruska Ildikó

A marketing új koncepciói. Dr. Petruska Ildikó A marketing új koncepciói Értékorientáció (értékvezérelt marketing) A vevő nem terméket akar vásárolni, hanem problémamegoldást Szükségletkielégítő hasznosság Gyakorlati Társadalmi Érzelmi 3 A vevő problémája

Részletesebben

ELEKTRONIKUS KERESKEDELEM. Készítette Borbola Péter

ELEKTRONIKUS KERESKEDELEM. Készítette Borbola Péter ELEKTRONIKUS KERESKEDELEM Készítette Borbola Péter EGY KIS IDÉZET A kereskedelem a hálón kezdetben lehet,hogy veszteséges lesz, de biztosan azzá fog válni, ha nem kerül oda! Esther Dyson TÉMAKÖRÖK, TARTALOM

Részletesebben

Alapok: a következő vevőink

Alapok: a következő vevőink Alapok: a következő vevőink Alapok: a következő vevőink akik a vásárlás küszöbén vannak Alapok: a következő vevőink akik a vásárlás küszöbén vannak akik már gondolkodnak Alapok: a következő vevőink akik

Részletesebben

VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM

VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM FEDEZZEN FEL EGY RENDKÍVÜLI LEHETŐSÉGET! Szeretne vonzó lenni és szeretné jól érezni magát? Szeretne több pénzt keresni? Szeretne több

Részletesebben

HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN

HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN Április 9. Konferencia és divatbemutató Helyszín: OLASZ KULTURÁLIS INTÉZET A Nemzeti Divat Liga Magyarország Egyesület (NDL) szeretné a kreatív

Részletesebben

A marketing új koncepciói 1. Tétel. Dr. Petruska Ildikó

A marketing új koncepciói 1. Tétel. Dr. Petruska Ildikó A marketing új koncepciói 1. Tétel Dr. Petruska Ildikó Értékorientáció (értékvezérelt marketing) Dr. Petruska Ildikó Termék vs. vevőérték Termék Megoldás A termék csupán tárgyi kifejezője a fogyasztóknak

Részletesebben

GASZTRONÓMIA A CENTRAL MÉDIACSOPORT PORTFÓLIÓJÁBAN

GASZTRONÓMIA A CENTRAL MÉDIACSOPORT PORTFÓLIÓJÁBAN GASZTRONÓMIA A CENTRAL MÉDIACSOPORT PORTFÓLIÓJÁBAN RENDEZVÉNY A Central évente több mint 20 rendezvényével több mint 15 000 résztvevő számára nyújt szórakozást, információt, felüdülést, férfiaknak és nőknek

Részletesebben

Új utak az értékesítésben avagy mikor váltja be az online értékesítés a hozzá fűzött reményeket?

Új utak az értékesítésben avagy mikor váltja be az online értékesítés a hozzá fűzött reményeket? Új utak az értékesítésben avagy mikor váltja be az online értékesítés a hozzá fűzött reményeket? Kővári Zoltán V. MABISZ NEMZETKÖZI BIZTOSÍTÁSI KONFERENCIA, 2014. november 6. Online értékesítés eredményei

Részletesebben

Stratégiai tervezés szerepe. Budapest, 2009. február 12.

Stratégiai tervezés szerepe. Budapest, 2009. február 12. Stratégiai tervezés szerepe Budapest, 2009. február 12. E:\Szeminarium\Apple Genius.mov Mit jelent az apple példa számunkra? Nem születhet mindenki zseninek, de a logikus, végiggondolt és megalapozott

Részletesebben

A mai problémákra mai megoldások kellenek.

A mai problémákra mai megoldások kellenek. Az Ön üzletében sem tolonganak a vevők? Hálót szőtt a pók a pénztárgépére? Szeretné, ha jobban menne az üzlet, de nincs ötlete? Van megoldás! A világ és a vevők megváltoztak. Önnek is változnia kell! Ezt

Részletesebben

Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja:

Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: Koncepció Az őszi Internetes Vásárlás Napja az e-kereskedők és az online vásárlók közös mozgalma, immár 7. éve. Most közösen

Részletesebben

MINDENNAPI FOGYASZTÓK A VÉLEMÉNYVEZÉREK SZEREPÉBEN.

MINDENNAPI FOGYASZTÓK A VÉLEMÉNYVEZÉREK SZEREPÉBEN. MINDENNAPI FOGYASZTÓK A VÉLEMÉNYVEZÉREK SZEREPÉBEN. Miként válhat egy átlagos fogyasztóból véleményvezér? Hogyan és miért kötelezi el magát a márka mellett, és mit vár ezért cserébe? Palotai Zoltán MÁRKANAGYKÖVETEK

Részletesebben

A TREND FOR ME KFT. PÁLYÁZATA a. Fogyasztóbarát Vállalkozás. tanúsítás elnyerésére

A TREND FOR ME KFT. PÁLYÁZATA a. Fogyasztóbarát Vállalkozás. tanúsítás elnyerésére A TREND FOR ME KFT. PÁLYÁZATA a Fogyasztóbarát Vállalkozás tanúsítás elnyerésére A Fogyasztóbarát Tanúsítási Rendszer célja, hogy - a vállalkozások közül kiemelje és a fogyasztók figyelmébe ajánlja a jogkövető

Részletesebben

SIKERES KAMPÁNY TECHNIKÁK Két hatékony marketingeszköz a gyakorlatban. Ábrahám Zsolt Juhász István

SIKERES KAMPÁNY TECHNIKÁK Két hatékony marketingeszköz a gyakorlatban. Ábrahám Zsolt Juhász István SIKERES KAMPÁNY TECHNIKÁK Két hatékony marketingeszköz a gyakorlatban Ábrahám Zsolt Juhász István MARKETINGESZKÖZÖK Két népszerű marketingeszköszről (STP és 4P) lesz szó STP Szegmentálás Targetálás Pozicionálás

Részletesebben

Egy még vonzóbb Budapestért

Egy még vonzóbb Budapestért Egy még vonzóbb Budapestért Dudás Krisztina marketingigazgató Magyar Turizmus Zrt. 2011. május 4. Kedvező piaci trendek A trendek nekünk dolgoznak Növekvő népszerűségnek örvendenek Rövid utazások Közeli

Részletesebben

szolgáltatás ismertető www.primerate.hu

szolgáltatás ismertető www.primerate.hu Szemkamera kutatás szolgáltatás ismertető Mi is az a szemkamera? A szemkamera egy vizuális eszköz, amely képes rögzíteni az emberi szem mozgását, miközben az hirdetéseket, prospektusokat, DM levelet, reklámújságot,

Részletesebben

FittAnya médiaajánlat

FittAnya médiaajánlat FittAnya médiaajánlat FittAnya médiaajánlat 217. 1. Bemutatkozik a FittAnya.hu: Bármire képes vagy! A fittanya.hu egy olyan hely, ahol semmi sem kötelező, de mindent szabad. Ahol az édesanyáknak nem kell

Részletesebben

Kincskereső üzemmód: Hol a titok? Mi a trükk? Keressük meg a NAGY kiugrási pontot! 1. HIBA

Kincskereső üzemmód: Hol a titok? Mi a trükk? Keressük meg a NAGY kiugrási pontot! 1. HIBA Sokan arra várnak, hogy egyszercsak eljön majd az ő idejük és beindul az üzlet. Tanulják a marketinget, olvasnak róla mit kell tenni, eljárnak rendezvényekre, minden ötletbe belefognak, de valahogy soha

Részletesebben

Karbonsemleges marketing csomag. A karbonsemlegesség megtérül

Karbonsemleges marketing csomag. A karbonsemlegesség megtérül Karbonsemleges marketing csomag A karbonsemlegesség megtérül Tegyen egy lépést a környezettudatosság felé, és a következő lépést a világ teszi meg Ön felé! Mérje fel és ellentételezze vállalkozásának károsanyag-kibocsátását,

Részletesebben

M I N D E N K I L E H E T J Ó S A L E S - E S! By Benyovszky Tünde

M I N D E N K I L E H E T J Ó S A L E S - E S! By Benyovszky Tünde M I N D E N K I L E H E T J Ó S A L E S - E S! By Benyovszky Tünde MIVEL FOGLALKOZOM? 2 3 AZ ÉRTÉKESÍTŐVÉ VÁLÁS PSZICHOLÓGIÁJA Téves hiedelmek MÁSOK KONFORM ÉSZLELÉSE BEIDEGZŐDÉS Everything you look for

Részletesebben

Output menedzsment felmérés. Tartalomjegyzék

Output menedzsment felmérés. Tartalomjegyzék Összefoglaló Output menedzsment felmérés 2009.11.12. Alerant Zrt. Tartalomjegyzék 1. A kutatásról... 3 2. A célcsoport meghatározása... 3 2.1 Célszervezetek... 3 2.2 Célszemélyek... 3 3. Eredmények...

Részletesebben

Kommunikációs és promóciós eszközök a beiskolázási marketingben. Készítette: Duga Zsófia PTE-KTK PhD hallgató PTE-ÁOK PR referens 2010. Október 22.

Kommunikációs és promóciós eszközök a beiskolázási marketingben. Készítette: Duga Zsófia PTE-KTK PhD hallgató PTE-ÁOK PR referens 2010. Október 22. Kommunikációs és promóciós eszközök a beiskolázási marketingben Készítette: Duga Zsófia PTE-KTK PhD hallgató PTE-ÁOK PR referens 2010. Október 22. 1.Mi is az a beiskolázási marketingtevékenység? A felsőoktatási

Részletesebben

Public Relations. 8. Előadás. Somodi-Tóth Orsolya

Public Relations. 8. Előadás. Somodi-Tóth Orsolya Public Relations 8. Előadás Somodi-Tóth Orsolya PR A PR a vállalat és a fogyasztók közötti kommunikáció nem fizetett, személytelen eleme, amelynek célja a vállalatról ill. annak termékeiről szóló pozitív

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT HIRDETŐK SZÁMÁRA. www.szepsegbroker.hu

MÉDIAAJÁNLAT HIRDETŐK SZÁMÁRA. www.szepsegbroker.hu MÉDIAAJÁNLAT HIRDETŐK SZÁMÁRA www.szepsegbroker.hu Érvényes: 2010. december 31-ig Dr. Szabó Judit Anna Gyógyszerész Szépség Bróker Mobil: 06 30 985 6602 E-mail: szabo.judit@szepsegrboker.hu Koncepció A

Részletesebben

Általanos Médiaajánlat

Általanos Médiaajánlat Általanos Médiaajánlat 2014 Kik vagyunk mi? Az RC Creative Media 2014 május elején indította útjára az RC News online magazint, amely tervei szerint a legújabb internetes magazin kategóriát képviseli.

Részletesebben

A TÉMA RÖVID FELVEZETÉSE A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK

A TÉMA RÖVID FELVEZETÉSE A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK A z Infinety Online Kft. felsőoktatásban tanuló hallgatók számára pályázatot ír ki Adatvizualizációs technikák megvalósítása kvantitatív adatokon címmel. A TÉMA RÖVID FELVEZETÉSE A 21. században óriási

Részletesebben

Nonprofit márkapszichológia

Nonprofit márkapszichológia Nonprofit márkapszichológia avagy hogyan építsünk márkaszemélyiséget szervezetünknek Varga-Tarr Sándor www.varga-tarr.hu Reklámzaj Bizalmi deficit Limitált kommunikációs lehetőségek Növekvő igények Kommunikációs

Részletesebben

Helyünk a reklámpiacon. Török Diána

Helyünk a reklámpiacon. Török Diána Helyünk a reklámpiacon Török Diána Magunkon kísérletezünk Print Online Rendezvények Rádió 103 milliárd. Békaperspektíva? Digitálist akarok! Fiatalokat akarok! Trendit akarok! Mérhetőt akarok! Olcsót akarok!

Részletesebben

MÁRKAÉPÍTÉS A JÓ MÁRKA

MÁRKAÉPÍTÉS A JÓ MÁRKA MÁRKAÉPÍTÉS A JÓ MÁRKA Hogyan érhető el, hogy egy márka csillaga magasra emelkedjen és ott is maradjon minél tovább? !7!!! 7 dolog kell hozzá 1. A jó márkának küldetése van Jó dolog olyan márkát építeni,

Részletesebben

SafeBrand BIZTOS KAPOCS A MÁRKÁK ÉS FOGYASZTÓK KÖZÖTT

SafeBrand BIZTOS KAPOCS A MÁRKÁK ÉS FOGYASZTÓK KÖZÖTT SafeBrand BIZTOS KAPOCS A MÁRKÁK ÉS FOGYASZTÓK KÖZÖTT GS1 MAGYARORSZÁG Vatai Krisztina üzletfejlesztési igazgató CSOMAGOLÁSI KONFERENCIA Kiterjesztett csomagolás szekció Budapest, 2014. október 29. TARTALOM

Részletesebben

Célcsoport-orientált online tervezés hatékonyság az online kommunikációban

Célcsoport-orientált online tervezés hatékonyság az online kommunikációban VI. Építő Marketing Szeminárium 2014. november 13. Célcsoport-orientált online tervezés hatékonyság az online kommunikációban Rajki Diána, Build-Communication Kft. ügyvezető igazgató Online marketing tervezése

Részletesebben

A tára határa A gyógyszervásárlási döntéshozatal befolyásoló tényezői

A tára határa A gyógyszervásárlási döntéshozatal befolyásoló tényezői A tára határa A gyógyszervásárlási döntéshozatal befolyásoló tényezői Kvantitatív kutatási eredmények 2017. szeptember 14. A KUTATÁS HÁTTERE Korábbi patikai attitűd- és viselkedés-kutatásokból láttuk,

Részletesebben

AJÁNLATOK ISKOLAKEZDÉSHEZ 2019

AJÁNLATOK ISKOLAKEZDÉSHEZ 2019 AJÁNLATOK ISKOLAKEZDÉSHEZ 2019 A nyár végi időszakban sokan már az őszi iskolakezdésre készülnek. Hirdetőink számára összegyűjtöttük azokat a lapszámokat, ahol kiemelten foglalkozunk a témával, hogy ehhez

Részletesebben

Magánpraxis helye a Facebookon

Magánpraxis helye a Facebookon Magánpraxis helye a Facebookon Hogyan érdemes kihasználni a legnagyobb közösségi média oldalban rejlő lehetőségeket? Gencsy Zoltán www.kozossegimedia.hu gz@kozossegimedia.hu Fő témák Facebook oldalak kezelése

Részletesebben

Marketing és kommunikáció PR Online kommunikáció. Schwarcz Tibor Oneline PR

Marketing és kommunikáció PR Online kommunikáció. Schwarcz Tibor Oneline PR Marketing és kommunikáció PR Online kommunikáció Schwarcz Tibor Oneline PR Marketingkommunikáció elhelyezése A marketing ( társadalmi és vezetési lépések láncolata, melyek során az egyének és csoportok

Részletesebben

SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN

SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN A SZERZŐI KÖNYVKIADÁS FORRADALMA II. Évad, 2. Szám, 2015. 07. A HÓDÍTÓ ÍR Egy kis whisky-történelem A TŐZSDEI ROBOT Barát vagy ellenség? INGYENES TECHNOLÓGIA ÉS ÜZLET MÁSKÉPP SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN

Részletesebben

Miért érdemes csatlakozni?

Miért érdemes csatlakozni? Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: A karácsonyi vásárlás nem gyerekjáték. De mi azzá tesszük, hogy több időt tölthess szeretteiddel! Koncepció Az Internetes Vásárlás

Részletesebben

Nemek és a vásárlói magatartás

Nemek és a vásárlói magatartás Nemek és a vásárlói magatartás A magyar férfiak és nők A nemek között lényeges különbségek vannak a vásárlásokkal kapcsolatban beállítódásaikat, szokásaikat tekintve, amit kutatásokkal és tapasztalatokkal

Részletesebben

PR stratégia. A NESTEA olyan alkoholmentes italként történő pozícionálása, amelynek ízvilága a szabadság érzését a tavasz utáni vágyakozással ötvözi.

PR stratégia. A NESTEA olyan alkoholmentes italként történő pozícionálása, amelynek ízvilága a szabadság érzését a tavasz utáni vágyakozással ötvözi. PR stratégia A NESTEA olyan alkoholmentes italként történő pozícionálása, amelynek ízvilága a szabadság érzését a tavasz utáni vágyakozással ötvözi. Célok Üzleti célok A NESTEA márka fogyasztói bázisának

Részletesebben

Az online platform, amely összeköti Európát.

Az online platform, amely összeköti Európát. Az online platform, amely összeköti Európát. Az élelmiszer-ágazati portál: foodsolution.info Hozzáadott érték a beszerzéshez. Használja a foodsolution.info oldalt beszerzéshez, termékfejlesztéshez, benchmarkinghoz,

Részletesebben

BOOKR KIDS TERMÉKEK INTÉZMÉNYEK SZÁMÁRA

BOOKR KIDS TERMÉKEK INTÉZMÉNYEK SZÁMÁRA BOOKR KIDS TERMÉKEK INTÉZMÉNYEK SZÁMÁRA 1. ELŐFIZETÉS A BOOKR KIDS MESETÁR TARTALMAIRA A BOOKR Kids digitális könyvtárában, amely egy MOBILRA ÉS TABLETRE LETÖLTHETŐ ALKALMAZÁS, több mint 180 interaktív

Részletesebben

MI A PS? STATISZTIKÁK HIRDETÉSI TARIFÁK PS CREATIVE AGENCY KAPCSOLAT

MI A PS? STATISZTIKÁK HIRDETÉSI TARIFÁK PS CREATIVE AGENCY KAPCSOLAT MÉDIAAJÁNLÓ MI A PS? STATISZTIKÁK HIRDETÉSI TARIFÁK PS CREATIVE AGENCY KAPCSOLAT MI A PS? A PS a kortárs divat, kultúra és a hamisítatlan budapesti életérzés esszenciájaként nem csupán tudósít, párbeszédre

Részletesebben

Marigo Raftopoulos vállalati játékosítással foglalkozó kutató 2015-ben a Gamification World Congress konferencián azt mondta:

Marigo Raftopoulos vállalati játékosítással foglalkozó kutató 2015-ben a Gamification World Congress konferencián azt mondta: 1 Napjainkban folyamatos a diskurzus arról, hogy pontosan mi a játékosítás. A kutatók és a szakemberek több ponton nem értenek egyet, ennek köszönhetően még nincs univerzális definíciója a játékosításnak.

Részletesebben

Facebook, Twitter: a marketing szép, új (ingyenes?) világa

Facebook, Twitter: a marketing szép, új (ingyenes?) világa Facebook, Twitter: a marketing szép, új (ingyenes?) világa Ki van fent a közösségi média oldalakon? Az ma már nem kérdés, hogy fent vagyunk-e a közösségi oldalakon. A kérdés az, hogy miként vagyunk fenn,

Részletesebben

PROGRAMTERV KOMMUNIKÁCIÓS TERV

PROGRAMTERV KOMMUNIKÁCIÓS TERV PROGRAMTERV KOMMUNIKÁCIÓS TERV Otthonteremtési kiállítás és vásár Tematika: fókuszában a lakásbelső kialakítása és a design áll Időzítés : kora ősz / hétvége / 3 nap (október 12-14.) Helyszín: HUNGEXPO

Részletesebben

A kutatás időtartama: 2013. március

A kutatás időtartama: 2013. március 1 A kutatás célja a Magyarországon működő, rendszeresen frissített termékkínálattal rendelkező, online kiskereskedelemmel foglalkozó cégek működésének vizsgálata. A kutatás célcsoportjának kiválasztása:

Részletesebben

S atisztika 1. előadás

S atisztika 1. előadás Statisztika 1. előadás A kutatás hatlépcsős folyamata 1. lépés: Problémameghatározás 2. lépés: A probléma megközelítésének kidolgozása 3. lépés: A kutatási terv meghatározása 4. lépés: Terepmunka vagy

Részletesebben

NEMZETKÖZI FELSŐOKTATÁSI MARKETING ISMERETEK KÉPZÉS ÉS FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZI FEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ PÁLYÁZATAINAK SZAKMAI BÍRÁLATA ÖSSZEFOGLALÓ

NEMZETKÖZI FELSŐOKTATÁSI MARKETING ISMERETEK KÉPZÉS ÉS FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZI FEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ PÁLYÁZATAINAK SZAKMAI BÍRÁLATA ÖSSZEFOGLALÓ NEMZETKÖZI FELSŐOKTATÁSI MARKETING ISMERETEK KÉPZÉS ÉS FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZI FEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ PÁLYÁZATAINAK SZAKMAI BÍRÁLATA ÖSSZEFOGLALÓ Fojtik János - Kuráth Gabriella Felsőoktatás nemzetköziesítése

Részletesebben

Adhouse megjelenési lehetőségek. Adó 1 % kampányok számára

Adhouse megjelenési lehetőségek. Adó 1 % kampányok számára Adhouse megjelenési lehetőségek Adó 1 % kampányok számára Adhouse Adó 1% Adó 1% A non-profit szervezetek bevételei között jelentős arányt képviselnek az adó 1%-ból befolyó összegek. A szervezetek számára

Részletesebben

Változó vásárlói szokások nyomon követése 2016 Szeptember SAP Forum. Komjáthy Csaba

Változó vásárlói szokások nyomon követése 2016 Szeptember SAP Forum. Komjáthy Csaba Változó vásárlói szokások nyomon követése 2016 Szeptember SAP Forum Komjáthy Csaba Digitális átalakulás, nem csak az online boltokban A bolti értékesítés megoszlása a teljes kereskedelmi bevételek tekintetében

Részletesebben

Marketing mix. Marketing-orientált árazás 2012.02.25. Értékajánlat

Marketing mix. Marketing-orientált árazás 2012.02.25. Értékajánlat Marketing mix Partnerek Értékajánlat Pozícionálás Márkaépítés Referenciacsoportok Szolgáltató Fogyasztó Termék Árazás Értékesítés Versenytársak Reklám gyüttfogyasztók Árazás Ár Áron egy termék vagy szolgáltatás

Részletesebben

Csináljunk hűséges vevőket!

Csináljunk hűséges vevőket! Csináljunk hűséges vevőket! AdWords Mennyibe kerül egy új vevő? Persze, vannak kivételek 400 Ft-ért is lehet új vevőt szerezni 1,1%-os konverzió 17 hónap alatt 141 vevő Ebből nem lehet megélni! Mennyibe

Részletesebben

Ha a sikernek van titka, akkor az abban a képességben rejlik, hogy megértjük a másik ember nézőpontját, és az ő szemszögéből is látjuk a dolgokat,

Ha a sikernek van titka, akkor az abban a képességben rejlik, hogy megértjük a másik ember nézőpontját, és az ő szemszögéből is látjuk a dolgokat, E G Y F O R R A D A L M I F E H É R N E M Ű Ha a sikernek van titka, akkor az abban a képességben rejlik, hogy megértjük a másik ember nézőpontját, és az ő szemszögéből is látjuk a dolgokat, nemcsak a

Részletesebben

Csomagajánlatok 2015 - magazinok -

Csomagajánlatok 2015 - magazinok - Csomagajánlatok 2015 - magazinok - ÁLTALÁNOS ÉRVRENDSZER A Central Médiacsoport portfólióval minden főbb vásárlási célcsoport elérhető, így minden más magazinkiadó terméke kiváltható. A Central Médiacsoport

Részletesebben

FENNTARTHATÓSÁGI EREDMÉNYEINK 2014

FENNTARTHATÓSÁGI EREDMÉNYEINK 2014 FENNTARTHATÓSÁGI EREDMÉNYEINK 2014 XVI. FENNTARTHATÓSÁGI KEREKASZTAL -BESZÉLGETÉS SZOMOLÁNYI KATALIN BUDAPEST, 2015. JÚNIUS 12. MAGYAR TELEKOM ÜGYFÉLSZÁMAI ~ ~ Energia 175 000 TV 934 000 ~ Internet 940

Részletesebben

Bemutatkozás ismerd meg az RC News-t!

Bemutatkozás ismerd meg az RC News-t! Médiaajánlat Bemutatkozás ismerd meg az RC News-t! 01 Az RC Creative Media 2014 májusában indította útjára az RC News online magazint, amely a friss és informatív hírek hiteles forrása. Segítünk, hogy

Részletesebben

Miért kommunikál egy. csarnokcég. hiperlokálisan (is)? Rajki Diána, Build-Communication

Miért kommunikál egy. csarnokcég. hiperlokálisan (is)? Rajki Diána, Build-Communication Miért kommunikál egy csarnokcég hiperlokálisan (is)? Rajki Diána, Build-Communication Szakmai közhely - sok a budget egyszerű, nem túl kreatív ötlet is lejut(hat) a célcsoporthoz - kevés a budget kreatív

Részletesebben

Új munkatársak megtalálása és megtartása. Hungary s leading job board.

Új munkatársak megtalálása és megtartása. Hungary s leading job board. Új munkatársak megtalálása és megtartása Célok Toborzással kapcsolatos célok Jelentkezők- minőség és mennyiség Time to hire rövidítése Állásajánlatok elfogadási arányának a növelése Célcsoport Szakmailag

Részletesebben

Jogi és menedzsment ismeretek

Jogi és menedzsment ismeretek Jogi és menedzsment ismeretek Értékesítési politika Célja: A marketingcsatorna kiválasztására és alkalmazására vonatkozó elvek és módszerek meghatározása Lépései: a) a lehetséges értékesítési csatornák

Részletesebben

A felnőttkorba lépő digitális fogyasztó

A felnőttkorba lépő digitális fogyasztó A felnőttkorba lépő digitális fogyasztó Bacher János Ügyfélkapcsolati igazgató GfK Hungária 2012. március 21. GfK 2012 Presentation guideline and slide gallery February 2012 1 Háttér 2 A fogyasztói magatartás

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS KOMMUNIKÁTOR SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR

KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS KOMMUNIKÁTOR SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS KOMMUNIKÁTOR SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR 2015 1. A vállalat, ahol kommunikátori munkakörben dolgozik, egy új terméket kíván a piacra bevezetni. Az Ön feladata

Részletesebben

RENDEZVÉNYSZERVEZÉS KOMMUNIKÁCIÓ

RENDEZVÉNYSZERVEZÉS KOMMUNIKÁCIÓ sportnapok catering marketing gyerekprogramok k, social media csapatépítés konferenciák tréningek rvezetés családi napok rendezvénytechnika látványtervezés CSR tevékenységek RENDEZVÉNYSZERVEZÉS KOMMUNIKÁCIÓ

Részletesebben

Lakáskultúra. A Lakáskultúra magazin kvalitatív vizsgálata Készült a Szonda Ipsos októberében végzett kutatása alapján

Lakáskultúra. A Lakáskultúra magazin kvalitatív vizsgálata Készült a Szonda Ipsos októberében végzett kutatása alapján Lakáskultúra Készült a Szonda Ipsos 2007. októberében végzett kutatása alapján A kutatás háttere A Szonda Ipsos piackutató cég 2007. októberében fókuszcsoportos kutatás keretében a lakberendezési lapokkal

Részletesebben

A tér, ami megtérül...

A tér, ami megtérül... A tér, ami megtérül... A tér, ami megtérül... Kedves Partnerünk! Köszönjük megtisztelő figyelmét. Engedje meg, hogy bemutatkozzunk és részletesen ismertessük Önnel ajánlatunkat. Kik vagyunk? A www.gazdaktere.hu

Részletesebben

Szabályozási kihívások

Szabályozási kihívások Szabályozási kihívások Mátrai Gábor hírközlési elnökhelyettes Ahogy az NMHH látja 2012. október 11. Globális trendek, európai és nemzeti válaszok 2 Az információs társadalom változásának trendjei A vezeték

Részletesebben

Használja a Yammert közösségi munkaterületként, amely lehetőséget ad az együttműködésre, az innovációra és a részvétel ösztönzésére.

Használja a Yammert közösségi munkaterületként, amely lehetőséget ad az együttműködésre, az innovációra és a részvétel ösztönzésére. HASZNÁLATI ESETEK KATALÓGUSA Használja a Yammert közösségi munkaterületként, amely lehetőséget ad az együttműködésre, az innovációra és a részvétel ösztönzésére. A Yammer használati eseteinek katalógusa

Részletesebben

MI AZ A KÖZÖSSÉGI MÉDIA MARKETING?

MI AZ A KÖZÖSSÉGI MÉDIA MARKETING? A közösségi média gyorsan utoléri az e-mail-t, amely eddig az elsőszámú online adat- és hírmegosztási módszer volt. A Facebook-nak már 1 milliárdnál is több felhasználója van, a Twitteren 55 millió üzenetet

Részletesebben

MEGTUDHATJUK, MIT BESZÉLNEK RÓLUNK A SOCIAL MÉDIÁBAN? REPLISE

MEGTUDHATJUK, MIT BESZÉLNEK RÓLUNK A SOCIAL MÉDIÁBAN? REPLISE MEGTUDHATJUK, MIT BESZÉLNEK RÓLUNK A SOCIAL MÉDIÁBAN? REPLISE Gyógyszerkommunikációs Konferencia 2013 A REPLISE BEMUTATÁSA A Replise (korábban: Brandmonitor) rendszere 2010 óta pásztázza az online fogyasztói

Részletesebben

Mire kattan a nő? Central Médiacsoport Székház, március 29. Nők a mobilon túl is. Pintér Róbert

Mire kattan a nő? Central Médiacsoport Székház, március 29. Nők a mobilon túl is. Pintér Róbert 1 Mire kattan a nő? Central Médiacsoport Székház, 2018. március 29. Nők a mobilon túl is Pintér Róbert Nők Magyarországon 2 Offline: 50 év a fordulópont Offline korfa, 2017. január* 52% ~5 123 000 fő 48%

Részletesebben

Evamagazin.hu médiaajánlat

Evamagazin.hu médiaajánlat Evamagazin.hu médiaajánlat 3333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Evamagazin.hu bemutatkozás 3 A Evamagazin.hu tartalmi elemei 4 A Evamagazin.hu strukturális felépítése 5

Részletesebben

Marketing Megfeleljen a vásárlók igényeinek nyereséges módon

Marketing Megfeleljen a vásárlók igényeinek nyereséges módon Marketing Marketinget gyakran tekintik mint a munka létrehozása, a termékek és szolgáltatások promóciója és szállítása az egyéni fogyasztók vagy más cégek, az úgynevezett üzleti ügyfelek számára. (A legrövidebb

Részletesebben

VI. Magyar Privátbankári Konferencia 2015. július 9.

VI. Magyar Privátbankári Konferencia 2015. július 9. VI. Magyar Privátbankári Konferencia 2015. július 9. A Blochamps Capital Kft. megalakulása óta igyekszik kiemelkedő szakértelmével és hozzáértésével támogatni, működésében segíteni a magyar privátbanki

Részletesebben

A MELEGEK ÉS MELEGBARÁTOK PIACVEZETŐ MAGAZINJA

A MELEGEK ÉS MELEGBARÁTOK PIACVEZETŐ MAGAZINJA MÉDIAAJÁNLAT 2013 A MELEGEK ÉS MELEGBARÁTOK PIACVEZETŐ MAGAZINJA A Humen Magazinnak mint minden médiaterméknek elsődleges célja a tájékoztatás. Kiadványunk betekintést enged a kultúra, a szépségápolás

Részletesebben

27. BEAUTY FORUM HUNGARY

27. BEAUTY FORUM HUNGARY 27. BEAUTY FORUM HUNGARY A legnagyobb hazai professzionális szépségipari szakkiállítás és vásár Időpont: 2018. október 26-27. EZ AZ ÉN NAPOM! W W W. B E A U T Y - FO R U M. H U HELYSZÍN: Miért a Beauty?

Részletesebben

Miért érdemes csatlakozni?

Miért érdemes csatlakozni? Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: A karácsonyi vásárlás nem gyerekjáték. De mi azzá tesszük, hogy több időt tölthess szeretteiddel! Koncepció Tavalyi évben először

Részletesebben

Infinety Online Média és Marketing Kft. Általános bemutatkozás

Infinety Online Média és Marketing Kft. Általános bemutatkozás Infinety Online Média és Marketing Kft. Általános bemutatkozás Tartalom 1 Kik vagyunk, mit csinálunk 2 Mennyi látogatót érünk el 3 Szolgáltatásaink médiapartnereink részére 4 Miért csináljuk 5 Médiapartnereink

Részletesebben

MAGYARORSZÁG INGYENES CSALÁDI UTAZÁSI MAGAZINJA MÉDIAAJÁNLAT

MAGYARORSZÁG INGYENES CSALÁDI UTAZÁSI MAGAZINJA MÉDIAAJÁNLAT MAGYARORSZÁG INGYENES CSALÁDI UTAZÁSI JA MÉDIAAJÁNLAT KIDSOASIS CSALÁDBARÁT UTAZÁSOK a KidsOasis tevékenységében A KidsOasis egyedülálló szereplő a magyar turizmus piacon és elkötelezett a magyar családok,

Részletesebben

Dr. Veres István - Marketingkommunikáció II.

Dr. Veres István - Marketingkommunikáció II. Dr. Veres István - Marketingkommunikáció II. Előadás vázlat 1) BTL eszközök 2) Vásárlásösztönzés Előadás a ZH-ra készüléshez + 6. fejezet 2 1. BTL eszközök A marketingkommunikáció olyan tervezett cselekvéssorozat,

Részletesebben

Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja:

Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: Kontakt Répási Erna Neo Interactive Telefon: +36 1 789 5000 Mobil: +36 70 369 0729 E-mail: repasi.erna@neo-interactive.hu www.szabadpentek.hu

Részletesebben

Az információs műveltség fejlesztése A könyvtárak szemléletváltása és feladatai a 21. században

Az információs műveltség fejlesztése A könyvtárak szemléletváltása és feladatai a 21. században Az információs műveltség fejlesztése A könyvtárak szemléletváltása és feladatai a 21. században Dr. Varga Katalin Miért fontos ez a téma? Az interneten nem azt találjuk meg, amire kíváncsiak vagyunk, hanem

Részletesebben

Erőteljes növekedést mutat az Online Kiskereskedelmi Index

Erőteljes növekedést mutat az Online Kiskereskedelmi Index SAJTÓKÖZLEMÉNY - azonnal közölhető 2014. szeptember 2. Erőteljes növekedést mutat az Online Kiskereskedelmi Index Az online kiskereskedelem hat legnagyobb szektora az év első hat hónapjában, együttesen

Részletesebben

E-Beszerzés sikertényezői

E-Beszerzés sikertényezői E-Beszerzés sikertényezői Szomor László és S.Farkas Imre 1 Tartalom Az elektronikus beszerzés módjai Logisztikai webáruház a www.zenitkft.hu www.zenitkft.hu sikertényezői Logisztika Portálban rejlő lehetőségek

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

A tér, ami megtérül...

A tér, ami megtérül... A tér, ami megtérül... 1149 Budapest Egressy út 17-21. A tér, ami megtérül... Kedves Partnerünk! Köszönjük megtisztelő figyelmét. Engedje meg, hogy bemutatkozzunk és részletesen ismertessük Önnel ajánlatunkat.

Részletesebben

A hagyományos élelmiszergyártó KKV-k versenyképességének növelését elősegítő élelmiszerlánc menedzsment módszerek és innovatív értékesítési stratégiák

A hagyományos élelmiszergyártó KKV-k versenyképességének növelését elősegítő élelmiszerlánc menedzsment módszerek és innovatív értékesítési stratégiák A hagyományos élelmiszergyártó KKV-k versenyképességének növelését elősegítő élelmiszerlánc menedzsment módszerek és innovatív értékesítési stratégiák Papp Attila fejlesztő mérnök, oktatási felelős 2009.

Részletesebben

Márkaépítés, termékbevezetés, rendezvények és koncertek a siker és az elegancia megtestesítőjével, Zsédával.

Márkaépítés, termékbevezetés, rendezvények és koncertek a siker és az elegancia megtestesítőjével, Zsédával. + A PResston PR stratégiája: Zséda - Út az üzleti sikerhez - Márkaépítés, termékbevezetés, rendezvények és koncertek a siker és az elegancia megtestesítőjével, Zsédával. 1 + A PResston PR stratégiája:

Részletesebben

THE DAILY NEWS ÚJRATERVEZETT VEVŐSZERZÉS

THE DAILY NEWS ÚJRATERVEZETT VEVŐSZERZÉS THE DAILY www.nagykermarketing.hu KERESKEDELMI MARKETING TRENDEK - Since 1999 ÚJRATERVEZETT VEVŐSZERZÉS JAGODICS RITA bemutatja: melyik az az 5 reklámeszköz, amelyeket sürgősen el kell kezdened átalakítani.

Részletesebben

Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár

Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Az információs társadalom európai jövőképe Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Tartalom Lisszaboni célok és az információs társadalom Az eeurope program félidős értékelése SWOT elemzés Az információs

Részletesebben

Szállodai fejlesztések marketing szemmel. Hagyományos, vagy innovatív koncepció? MSzÉSz. Balatoni Régióülés Zalakaros Mintacím szerkesztése

Szállodai fejlesztések marketing szemmel. Hagyományos, vagy innovatív koncepció? MSzÉSz. Balatoni Régióülés Zalakaros Mintacím szerkesztése Szállodai fejlesztések marketing szemmel. Hagyományos, vagy innovatív koncepció? MSzÉSz Balatoni Régióülés Zalakaros 2018 1 Hatások #accent10év A piaci verseny hatása a termékfejlesztésre Következmények

Részletesebben