Záróvizsga tételek: Szakmai törzsanyag

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Záróvizsga tételek: Szakmai törzsanyag"

Átírás

1 Záróvizsga tételek: Szakmai törzsanyag Magyar politikai rendszer A tételek mindegyikéhez alapirodalom: Körösényi A.-Tóth Cs.-Török G.: A magyar politikai rendszer valamint Körösényi András (szerk.): A magyar politikai rendszer negyedszázad után (Osiris, 2015.) megfelelő fejezetei. A megadott további irodalmak ezt egészítik ki! 1. A hatalommegosztás intézményei és egymáshoz való viszonyuk Magyarországon. Pokol Béla 1998: Demokrácia, jogállam, konstitucionalizmus. In Kurtán Sándor et al. (szerk.): Magyarország évtizedkönyve Budapest, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Körösényi András 2006: Mozgékony patthelyzet. Reform és változatlanság között: a politikai és alkotmányos alapszerkezet változásai, Politikatudományi Szeme, szám, o. illetve másodközlésként megjelent: -Gombár Csaba (szerk.) 2006: Túlterhelt demokrácia. Budapest: Századvég, 7-50.o. Tordai Csaba 2000: A Harmadik Köztársaság alkotmányának születése. In Bozóki András (szerk.): A rendszerváltás forgatókönyve: Kerekasztaltárgyalások 1989-ben. Hetedik kötet. Alkotmányos forradalom. Budapest, Új Mandátum, o. 2. A magyar demokrácia természete: többségi és konszenzusos elemek; változások a rendszerváltástól napjainkig. Bozóki András 2003: Politikai pluralizmus Magyarországon. Budapest, Századvég. Gombár Csaba (szerk.) 2006: Túlterhelt demokrácia. Budapest: Századvég Majtényi László és Szabó Máté Dániel (szerk.) 2009: Mi fenyegeti a köztársaságot? Budapest, Eötvös Károly Intézet. 3. A magyar pártrendszer változása a rendszerváltástól napjainkig. Angelusz Róbert Tardos Róbert: Pártok között szabadon. Budapest, Osiris, 2000

2 Enyedi Zsolt 1998: Pártrendszer és politikai konszolidáció. Politikatudományi Szemle, 3. szám, o. Gazsó Ferenc 1996: Volt egyszer egy állampárt. Társadalmi Szemle, 11. szám. Gazsó Ferenc 1997: Nómenklatúra és törésvonalak. Társadalmi Szemle, 6. szám. Körösényi András 1993: Bal és jobb. Az európai és a magyar politikai paletta. Politikatudományi Szemle, 3. szám. Körösényi András 1994: A bal és jobb védelmében. Válasz a bírálatokra. Politikatudományi Szemle, 3. szám, o. Körösényi András 1996b: Nómenklatúra és vallás törésvonalak és pártrendszer Magyarországon. Századvég, 1. szám. Körösényi András 1997a: Nómenklatúra és törésvonal. Válasz Gazsó Ferenc bírálatára. Társadalmi Szemle, 2. szám. Tóth Csaba 2001: A magyar pártrendszer fejlődésének fő iránya. Politikatudományi Szemle, 2001/3. szám, o. 4. Trendek a magyar választói magatartásban a rendszerváltástól napjainkig. Enyedi Zsolt 2004: A voluntarizmus tere. A pártok szerepe a törésvonalak kialakulásában. Századvég, 33. szám. Karácsony Gergely 2003a: A választói magatartás trendjei. In Kurtán Sándor et al. (szerk.): Magyarország politikai évkönyve Budapest, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, II: o. Marián Béla Szabó Ildikó 1999: A pártok szavazótáborainak érzelmiideológiai profilja. In Kurtán Sándor et al. (szerk.): Magyarország politikai évkönyve Budapest, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, o. 5. A kormány és a parlament szerepének változása a rendszerváltástól napjainkig. Gallai Sándor Lánczi Tamás 2006: Személyre szabott kormányzás. A második Gyurcsány-kormány anatómiája. In Karácsony Gergely (szerk.): Parlamenti választás Elemzés és adatok. Budapest, Demokrácia

3 Kutatások Magyar Központja Alapítvány és Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézet, o. Lánczi Tamás 2002: Munkák és napok avagy a háromhetes ülésezési rend hatása az Országgyűlés működésére. Századvég, nyár, o. Sárközy Tamás 2002: A kormányzati intézményrendszer és a politikai stratégia. In Kurtán Sándor et al. (szerk.): Magyarország politikai évkönyve Budapest, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, o. Sárközy Tamás 2006: MSZP-SZDSZ kormányzás In Sándor Péter et al. (szerk.): Magyarország politikai évkönyve Budapest, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, o. Stumpf István: Az Országház kapujában. Bp, Századvég, Az államfői hatalom: viták és változások a rendszerváltástól napjainkig. Bitskey Botond Sonnevend Pál 2005: A köztársasági elnök közjogi tevékenysége, különös tekintettel a törvények előzetes normakontrolljának indítványozására In: Sándor Péter et al. (szerk.): Magyarország politikai évkönyve Budapest, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, o. Horváth Péter 2009: Az elismerési szabály foglya. Az államfő szerepe a kormányalakításban, Politikatudományi Szemle 2009/ Kovács Virág 2007: Köztársasági elnöki jogállás és hatalom Magyarországon. Budapest, Rejtjel. Szomszéd Orsolya 2005: Államfői jogkörök alkalmazása a gyakorlatban. Politikatudományi Szemle 3 4. szám, o. Tordai Csaba 1998: A Társadalmi Szerződéstől az Alkotmánybíróság határozatáig. Kísérletek az államfői tisztség jogi szabályozására. Politikatudományi Szemle, 4. szám. 7. Az alkotmánybíróság helye a magyar politikai rendszerben. Az AB jogkörével kapcsolatos elképzelések. Változások a rendszerváltástól napjainkig. Győrfi Tamás 1996: Az Alkotmánybíróság politikai szerepe. Politikatudományi Szemle, 4. szám. Kukorelli István 2006: Tradíció és modernizáció a magyar alkotmányjogban. Bp. Századvég. (egyes fejezetei: , )

4 Pokol Béla 2001: A bírói hatalom és a perlési politizálás. In Kurtán Sándor et al. (szerk.): Magyarország politikai évkönyve Budapest, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Halmai Gábor 1993: Tiszta Amerika? Alkotmánybíráskodás nálunk és más nemzeteknél. Világosság, 11. szám. Paczolay Péter 1993: Könyörtelen bírói hatalom? A bírói alkotmányértelmezés politikai szerepe. Jogállam, 2. szám. Sólyom László 2001: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Budapest, Osiris. Pártok és pártrendszerek Gallai Sándor - Török Gábor (szerk.): Politika és politikatudomány. Aula Kiadó, Budapest, Enyedi Zsolt Körösényi András: Pártok és pártrendszerek. Osiris, Budapest, Goodin, Robert E. Klingemann, Hans-Dieter (szerk.) A politikatudomány új kézikönyve. Osiris Kiadó Richard S. Katz Peter Mair: A pártszervezet változó modelljei és a pártdemokrácia. Politikatudományi Szemle 2001/3. Kardos József Simándi Irén (szerk.): Európai pőolitikai rendszerek. Osiris, Budapest, Michael Gallagher Peter Mair Michael Laver: Representative Government in Modern Europe. Mc Graw-Hill, Politikai pártok és demokrácia a pártkormányzástól a pártok nélküli demokráciáig. 9. A baloldal és a jobboldal fogalma, megközelítési lehetőségei és relevanciája. 10. Törésvonalak és törésvonal-elméletek; törésvonalak a magyar politikában. 11. A választói magatartás elméletei, gyakorlati alkalmazásuk és szintetizálási kísérletek. 12. Pártrendszerek Nyugat-Európában: hagyományos pártok és a pártrendszerek változása. Egy választott pártrendszer elemzése. Politikaelmélet G. Fodor Gábor (szerk.): Politikai filozófia. Szöveggyűjtemény. Rejtjel, Budapest, Huoranszki Ferenc (szerk.): Modern politikai filozófia. Osiris, Budapest, 1998.

5 John Dunn (szerk.): A demokrácia: befejezetlen utazás. Kr. e. 508-Kr. u Akadémiai Kiadó, Budapest, Giovanni Sartori: Demokrácia. Osiris, Budapest, Robert E. Goodin Hans-Dieter Klingemann (szerk.): A politikatudomány új kézikönyve. Osiris, Budapest, David Marsh Gerry Stoker (eds.): Theory and Methods in Political Science. Palgrave Macmillan, London, A politikai filozófia problémája, klasszikus és modern válaszok. 14. A modern politikai filozófia legfontosabb problémái és irányzatai. John Rawls és bírálói. 15. A demokrácia mint jó politikai berendezkedés. Érvek és ellenérvek. 16. A modern demokráciaelmélet főbb irányzatai. A demokrácia elitelmélete. 17. Elméleti-módszertani megközelítések a modern politikatudományban. Módszertan 18. Egy tanulmányban (MacDonald, Stuart Elaine Rabinowitz, George Listhaug, Ola (1995): Political Sophistication and Models of Issue Voting. In: British Journal of Political Science ) a szerzők 3 alternatív modell magyarázóerejét vizsgálták azzal kapcsolatban, hogy mennyire vonzó a Demokrata Párt a választók számára (a vonzerőt egy komplex skálán mérték). Az eredmények összefoglalása a következő táblázatban látható. Melyik modell a legelfogadhatóbb? A kiválasztott modell szerint mely társadalmi csoportokban nagyobb, és melyekben kisebb a Demokrata Párt vonzereje?

6 19. Egy tanulmányban (Mondak, Jeffery J. (2001): Developing Valid Knowledge Scales. In: American Journal of Political Science ) a szerző azt vizsgálja, hogy a közvéleménykutatásoknál alkalmazott politikai tájékozottságot mérő skálák megbízhatóságát befolyásolja-e, ha a nem tudja (DK) válaszlehetőséget megengedik, illetve nem. 3 különböző skálánál mindkét megoldást tesztelte, eredményeit a következő táblázat tartalmazza. Melyik megoldás eredményez megbízhatóbb skálákat?

7 20. Egy tanulmányban (Karácsony Gergely Róna Dániel (2010): A Jobbik titka. A szélsőjobb magyarországi megerősödésének lehetséges okairól. In: Politikatudományi Szemle. 2010/ ) a szerzők a Jobbik támogatóinak társadalmi hátterét elemezve a következő lineáris regressziós együtthatókhoz jutottak. Milyen tényezők mentén különülnek el karakterisztikusan a Jobbik szimpatizánsai a másik két párt támogatóitól?

8 21. Egy tanulmányban (Burden, Barry C. (1997): Deterministic and Probabilistic Voting Models. In: American Journal of Political Science ) a szerző azt vizsgálja, hogy a közvéleménykutatásokban a választói szándékot milyen kérdéssel lehet jobban megragadni: a hagyományos Melyik pártra szavazna kérdéssel vagy egy alternatívval Mekkora annak az esélye 0 és 100 között, hogy a pártra szavaz. A 2 kérdésre adott válaszokra kauzális modellt épített a következő táblázatban látható eredményekkel (a demokrata jelölt választása volt a függő változó). Melyik kérdés hatékonyabb? Milyen tényezők befolyásolják a választók pártválasztását?

9

10 22. Egy tanulmányban (Gomez, Brad T. J. Matthew Wilson. (2001): Political Sophistication and Economic Voting in the American Electorate: A Theory of Heterogeneous Attribution. In: American Journal of Political Science: ) a szerzők azt elemzik, hogy a személyes gazdasági körülményekben bekövetkezett változást mennyire kapcsolják össze a választók a kormány munkájának értékelésével. Hipotézisük szerint határozottabb (pozitív vagy negatív) véleményük lesz azoknak, akik politikailag tájékozottak, és azoknak, akik valamelyik párt elkötelezett támogatói. Az eredményeket a következő táblázat tartalmazza. Igazolható-e a hipotézis? A vizsgált két tényező közül melyik hatása jelentősebb?

11 Nemzetközi tanulmányok Kötelező irodalom: BÍRÓ GÁSPÁR: Bevezetés a nemzetközi viszonyok tanulmányozásába. Budapest, Oziris, 2003 BÍRÓ GÁSPÁR: Demokrácia és önrendelkezés a 21. század elején. Budapest, Rejtjel, 2003 BLAHÓ ANDRÁS-PRANDLER ÁRPÁD: Nemzetközi szervezetek és intézmények. Szerk. Prandler Árpád. Budapest, AULA, 2005 KISS J. LÁSZLÓ: Változó utak a külpolitika elméletében és elemzésében. Budapest, Oziris, 2009 CSIZMADIA SÁNDOR-MOLNÁR GUSZTÁV-PATAKI GÁBOR ZSOLT Szerk. (1999): Geopolitikai szöveggyűjtemény. Budapest, Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet MEZŐ FERENC: A geopolitika formaváltozásai. Polgári Szemle december 2. évfolyam, 12. szám. ( 23. A harmadik hullám mint elméleti keret BÍRÓ GÁSPÁR (2003): Demokrácia és önrendelkezés a 21. század elején. Budapest, Rejtjel 24. Demokratikus átmenetek Európában: általános vonások és egyedi jellemzők (Németország, Dél-Európa, Kelet-Európa). WHITEHEAD, LAURENCE (2001): Demokratizálódás. Elmélet és tapasztalat. Budapest, XXI. Század Intézet. 25. Demokratikus átmenetek az Európán kívüli világban: általános vonások és egyedi jellemzők (Ázsia, Afrika, Közel-Kelet, Latin-Amerika).

12 Whitehead, Laurence (2001): Demokratizálódás. Elmélet és tapasztalat. Budapest, XXI. Század Intézet 26. A nemzetközi szervezetek szerepe: az Európa Tanács és az EBESZ WHITEHEAD, LAURENCE (2001): Demokratizálódás. Elmélet és tapasztalat. Budapest, XXI. Századi Intézet Nemzetközi civil szervezetek Blahó Prandler: Nemzetközi szervezetek és intézmények o. Kelet-közép európai politikai rendszerek 28..Ismertesse a közép-európai régió történelmi fejlődésének sajátosságait Bibó István és Szűcs Jenő művei alapján! Bibó István: A kelet-európai kisállamok nyomorúsága. Argumentum Kiadó és Nyomda Kft., Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról. Magvető Kiadó, Budapest, Ismertesse és elemezze Jugoszlávia és a Szovjetunió széteséséhez vezető okokat és folyamatokat! Font Mária Krausz Tamás Niederhauser Emil Szvák Gyula: Oroszország története. Pannonica Kiadó, Budapest, Jelavich, Barbara: A Balkán története II. Osiris Kiadó, Budapest, Juhász József Márkusz László Tálas Péter Valki László: Kinek a békéje? Háború és béke a volt Jugoszláviában. Zrínyi Kiadó, Budapest, Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia: A délszláv állam története; Aula, Budapest, 1999.

13 Kenéz Péter: A Szovjetunió története a kezdetektől az összeomlásig; [ford. Sisák Gábor]; Akkord, Budapest, Lampe, John R.: Yugoslavia as history: twice there was a country; Cambridge University Press, Máté István (szerk.): A rendszerváltás a Szovjetunióban a tények tükrében, ; Magyar Ruszisztikai Intézet, Budapest, Toldi Ferenc: A jugoszláv állam kialakulása és felbomlása. Magyar Tudományos Akadémia, Állam- és Jogtudományi Intézet, Hasonlítsa össze a Balti-térség és Közép-Európa államainak demokratikus átmeneteit! Bihari Mihály (szerk.): A többpártrendszerek kialakulása Kelet-Közép-Európában ( ). Kossuth Kiadó, Budapest, Bojtár Endre: A rendszerváltás a balti államokban. História. 2001/09-10 szám. Dúró József Gallai Sándor: Az átmenet sajátosságai a visegrádi országokban. BCE, Budapest, Kapronczay Károly: Szüntelen harc: a Baltikum rövid története, Budapesti Ismeretterjesztő Társulat, Kardos József Simándi Irén (szerk.): Európai politikai rendszerek. Osiris Kiadó, Budapest, Kornai János: Szocializmus, kapitalizmus, demokrácia és rendszerváltás: nyolc tanulmány. Akadémiai Kiadó, Budapest, Németh István (szerk.): 20. századi egyetemes történet. I. kötet: Európa. Osiris Kiadó, Budapest, Ormos Mária: Közép-Európa: volt? van? lesz?: a fogalom változásai a században. Napvilág, Budapest, 2007 Pándi Lajos: A keleteurópai diktatúrák bukása. JATE Kiadó, Szeged, Poznanski, Kazimierz: Lengyelország hosszan tartó átmenete intézményi változás és gazdasági növekedés, Cambridge University Press, Tóth Károly (szerk.): Kelet-Európa új alkotmányai. JATE Kiadó, Szeged, 1997.

14 31. Jellemezze a Balkán államainak demokratizálódási folyamatát! Bihari Mihály (szerk.): A többpártrendszerek kialakulása Kelet-Közép-Európában ( ). Kossuth Kiadó, Budapest, Kardos József Simándi Irén (szerk.): Európai politikai rendszerek. Osiris Kiadó, Budapest, Németh István (szerk.): 20. századi egyetemes történet. I. kötet: Európa. Osiris Kiadó, Budapest, Pándi Lajos: A keleteurópai diktatúrák bukása. JATE Kiadó, Szeged, Prévélakis, Georges: A Balkán: kultúra és geopolitika; Imedias Kiadó, Kozármisleny, Tóth Károly (szerk.): Kelet-Európa új alkotmányai. JATE Kiadó, Szeged, Ismertesse Közép-Európa országai demokratikus politikai intézményeinek eltérő vonásait és hasonlóságaik okát! Kardos József Simándi Irén (szerk.): Európai politikai rendszerek. Osiris Kiadó, Budapest, Kiss J. László (szerk.): A huszonötök Európái. Osiris Kiadó, Budapest, Hankiss Elemér: Határhelyzet és átmenet: a kelet-közép-európai átalakulás lehetséges értelmezései. In: 2000 Irodalmi és társadalmi havi lap. 19. évf. 2. szám. (2007), p Németh István (szerk.): 20. századi egyetemes történet. I. kötet: Európa. Osiris Kiadó, Budapest, Ismertesse a Balkán-félsziget államai demokratikus politikai intézményeinek eltérő vonásait és hasonlóságaik okát! Dayton után 20 évvel. Mediterrán és Balkán Fórum különszáma, Kardos József Simándi Irén (szerk.): Európai politikai rendszerek. Osiris, Budapest, Kiss J. László (szerk.): A huszonötök Európái. Osiris Kiadó, Budapest, Lőrinczné dr Bencze Edit: Horvátország a függetlenség kikiáltásától az uniós csatlakozásig. Aposztróf Kiadó, Budapest, 2015.

Tantárgy adatlap Változások a magyar politikai rendszerben

Tantárgy adatlap Változások a magyar politikai rendszerben A tantárgy kódja: PHP_MOPOL A tantárgy megnevezése (magyarul): A tantárgy neve (angolul): Recent Changes in Hungarian Political System A tanóra száma (Előadás + szeminárium + gyakorlat + egyéb): Kreditérték:

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK. Politikatudományok BA szak. Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete I. Bevezetés a politikatudományba

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK. Politikatudományok BA szak. Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete I. Bevezetés a politikatudományba ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Politikatudományok BA szak Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete 2018 I. Bevezetés a politikatudományba 1. A politika és a politikatudomány alapfogalmai: állam,

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Politológia

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Politológia III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Politológia TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Politológia Tanszék: Közgazdasági

Részletesebben

Óraszám 30 A TANTÁRGY LEÍRÁSA I. FÉLÉV

Óraszám 30 A TANTÁRGY LEÍRÁSA I. FÉLÉV A tantárgy címe A magyar politikai rendszer 1. A tantárgy típusa Előadás A tantárgy kódja BBNPO20800 Óraszám 30 Oktatott félévek száma: 2 Kreditek száma 4 Oktató: Pócza Kálmán (pocza.kalman@btk.ppke.hu)

Részletesebben

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Összeállította: Dr. Kiss Barnabás egyetemi docens I. Ajánlott alapirodalom az alapjogok tanulmányozásához 1. Balogh

Részletesebben

DR. BIHARI MIHÁLY EGYETEMI TANÁR

DR. BIHARI MIHÁLY EGYETEMI TANÁR DR. BIHARI MIHÁLY EGYETEMI TANÁR 1. Változások és változatlanságok a politikai intézményrendszerben, in Kurtán Sándor Sándor Péter Vass László (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 1988. Demokrácia

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz

ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz KÖTELEZŐ TANANYAG: Kocsis Miklós Petrétei József Tilk Péter: Alkotmánytani alapok. Kodifikátor Alapítvány, Pécs, 2015 Petrétei József: Magyarország

Részletesebben

NAVRACSICS Tibor: Európai belpolitika. Az Európai Unió politikatudományi elemzése. Bp. Korona K , [2] p.

NAVRACSICS Tibor: Európai belpolitika. Az Európai Unió politikatudományi elemzése. Bp. Korona K , [2] p. NAVRACSICS TIBOR Önálló monográfia, tankönyv NAVRACSICS Tibor: Európai belpolitika. Az Európai Unió politikatudományi elemzése. B Korona K. 1998. 342, [2] Tanulmány gyűjteményes kötetben NAVRACSICS Tibor:

Részletesebben

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Nemzetközi és Politikatudományi Intézet

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Nemzetközi és Politikatudományi Intézet Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Nemzetközi és Politikatudományi Intézet 1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér 1. Telefon: +36 1 327 59 18 A tétel 1. Politikai filozófia

Részletesebben

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Politológia

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Politológia III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Politológia TÁVOKTATÁS Tanév: 2016/2017. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Politológia Tanszék:Közgazdasági

Részletesebben

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Összeállította: Dr. Kiss Barnabás egyetemi docens I. Ajánlott alapirodalom az alapjogok tanulmányozásához 1. Alkotmányjog

Részletesebben

AJÁNLOTT TANTERV a politikatudományi MA képzésen

AJÁNLOTT TANTERV a politikatudományi MA képzésen AJÁNLOTT TANTERV a politikatudományi MA képzésen PGT MP KE PM A politikai gondolkodástörténet paradigmái Magyarországon Magyar politika a rendszerváltás után Kisebbségpolitika, etnikumok Parlamentarizmus

Részletesebben

EURÓPAI PÁRTRENDSZEREK (PÁRTOK ÉS PÁRTRENDSZEREK) Politikatudományok szak Másod- és harmadév VIZSGATÉTELEK (2008 2009-es tanév)

EURÓPAI PÁRTRENDSZEREK (PÁRTOK ÉS PÁRTRENDSZEREK) Politikatudományok szak Másod- és harmadév VIZSGATÉTELEK (2008 2009-es tanév) EURÓPAI PÁRTRENDSZEREK (PÁRTOK ÉS PÁRTRENDSZEREK) Politikatudományok szak Másod- és harmadév VIZSGATÉTELEK (2008 2009-es tanév) A. Meghatározások, értelmezések 1. A politikai párt definíciói: a minimáldefiníció

Részletesebben

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia

Részletesebben

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR A nemzeti, az uniós és a globális nemzetközi intézményrendszer (az államtudományi és közigazgatási szempontból) 1. Az államtudomány fogalma. Az állam fogalmának alakulása kezdetektől napjainkig. 2. Az

Részletesebben

A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll.

A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. Tantárgy: Történelem Osztály: Szakközépiskola 9-12 A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. 1.) Írásbeli vizsga Időtartama: 45 perc Elérhető pontszám: 60 pont Az írásbeli feladatok

Részletesebben

Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke

Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke Könyv, könyvfejezet, országos szaklapban megjelent tanulmány: - A közigazgatási jog kodifikációja. Stabil kormányzás, változó közigazgatás. Dialóg Campus Kiadó, Bp-Pécs,

Részletesebben

KÖZSZOLGÁLATI ALAPSZAK ÖNKORMÁNYZATI SZAKIRÁNY KOMPLEX ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK A. TÉTELEK

KÖZSZOLGÁLATI ALAPSZAK ÖNKORMÁNYZATI SZAKIRÁNY KOMPLEX ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK A. TÉTELEK KÖZSZOLGÁLATI ALAPSZAK ÖNKORMÁNYZATI SZAKIRÁNY KOMPLEX ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK A. TÉTELEK A tételek kidolgozhatóak a vonatkozó tantárgyi előadások anyagaiból, valamint a megjelölt szakirodalmakból. 1. Melyek

Részletesebben

KOMPLEX ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK. (A záróvizsga során a hallgató egy darab tételt húz)

KOMPLEX ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK. (A záróvizsga során a hallgató egy darab tételt húz) KOMPLEX ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK ALAPSZAK SZAKIRÁNY NÉLKÜLIEK SZÁMÁRA NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ALAPSZAK MINDEN SZAKIRÁNY SZÁMÁRA (A záróvizsga során a hallgató egy darab tételt húz) A tételek

Részletesebben

Tartalom. I. Bevezetés 7

Tartalom. I. Bevezetés 7 Tartalom I. Bevezetés 7 II. Alapvetés demokrácia és közvélemény 13 1. Demokrácia 14 2. Közvélemény 20 3. Véleményszabadság és demokratikus közvélemény az európai alkotmányos kultúrában 29 3.1. Az Emberi

Részletesebben

Curriculum Vitae Csaba Toth, PhD Born: October 7, 1979; Miskolc, Hungary

Curriculum Vitae Csaba Toth, PhD Born: October 7, 1979; Miskolc, Hungary Curriculum Vitae Csaba Toth, PhD Born: October 7, 1979; Miskolc, Hungary Studies concluded: PhD in Political Science ELTE, Faculty of Law and Political Science, Budapest, Hungary (2012) MA in Sociology

Részletesebben

I. RENDSZERVÁLTOZÁS: PIACGAZDASÁG, TÁRSADALOM, POLITIKA

I. RENDSZERVÁLTOZÁS: PIACGAZDASÁG, TÁRSADALOM, POLITIKA I. RENDSZERVÁLTOZÁS: PIACGAZDASÁG, TÁRSADALOM, POLITIKA 3. alprogram: Társadalmi változások és a politikai rendszer Programfelelős: Kulcsár Kálmán Szerző(k) A tanulmány címe Oldal-szám 1. Ágh Attila A

Részletesebben

Makedónia geopolitikai helyzete. Csörgics Mátyás december 2.

Makedónia geopolitikai helyzete. Csörgics Mátyás december 2. Makedónia geopolitikai helyzete Csörgics Mátyás 2009. december 2. Tematika Tézis Generális ismeretanyag Regionális bontás Nemzetközi kapcsolatok Összefoglalás Irodalomjegyzék Tézis Biztosított Makedónia

Részletesebben

BA szak I. évfolyam. Idıpont Tantárgy Kód Oktató Terem Hétfı 8.00-10.00 Nyelvóra IOK

BA szak I. évfolyam. Idıpont Tantárgy Kód Oktató Terem Hétfı 8.00-10.00 Nyelvóra IOK BA szak I. évfolyam Idıpont Tantárgy Kód Oktató Terem Nyelvóra IOK Bevezetés a jogtudományba ea. AJJOE111PN Dr. Szabó Miklós C/2. 35.ea. 12.00-14.00 14.00-16.00 Bevezetés a társadalomfilozófiába ea. BTPLN187

Részletesebben

DR. HUBAI LÁSZLÓ CSC.

DR. HUBAI LÁSZLÓ CSC. DR. HUBAI LÁSZLÓ CSC. A TÖRTÉNELEMTUDOMÁNYOK KANDIDÁTUSA, HABILITÁLT DOKTOR FŐISKOLAI TANÁR KUTATÁSI TERÜLETEK: TÖBBPÁRTI PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK TÖRTÉNETE ÉS VÁLASZTÁSI FÖLDRAJZA MAGYARORSZÁGON 1920-TÓL

Részletesebben

Politikatudományok alapképzési szak nappali tagozat képzési terv POLN17-BA

Politikatudományok alapképzési szak nappali tagozat képzési terv POLN17-BA Politikatudományok alapképzési szak nappali tagozat képzési terv POLN17-BA Társadalomtudományi alapismeretek (20-30 kredit) Bevezetés a kommunikáció- és médiatudományba Bevezetés a politikatudomány forrásainak

Részletesebben

Tematika és irodalomjegyzék a Helyi Önkormányzat I. nappali BA szakos hallagtók számára

Tematika és irodalomjegyzék a Helyi Önkormányzat I. nappali BA szakos hallagtók számára I. félév Előadó: Prof. Dr. Kákai László Tematika és irodalomjegyzék a Helyi Önkormányzat I. nappali BA szakos hallagtók számára Az önkormányzatok magyarországi megerősödése lényegében egybeesik az állam

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. II. évf. vállalkozás szervező. 2007/2008 I. félév. Távoktatási Központ

ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. II. évf. vállalkozás szervező. 2007/2008 I. félév. Távoktatási Központ /fax: 222-4584 : 383-8491/172 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 Távoktatási Központ ÉVFOLYAM II. évf. vállalkozás szervező TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Bevezetés az EU tanulmányokba 2007/2008 I. félév 1 A Tantárgyi útmutató

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

Magyar Erőemelő Szövetség Férfi erőemelő ranglista 2009.

Magyar Erőemelő Szövetség Férfi erőemelő ranglista 2009. Magyar Erőemelő Szövetség Férfi erőemelő ranglista 2009. 56 kg 1. Krakter Erik 1991 Barcsi VSE 54,45 160,0 100,0 180,0 440,0 411,86 2009.11.28 29. ob '09 x 2. Kálé Csaba 1978 Família 54,95 135,0 82,5 152,5

Részletesebben

Politológia alapképzési szak nappali tagozat POLN09-B képzési terv 2014/2015-ös tanévtől

Politológia alapképzési szak nappali tagozat POLN09-B képzési terv 2014/2015-ös tanévtől Politológia alapképzési szak nappali tagozat POLN09-B képzési terv 2014/2015-ös tanévtől 1.félév Számonkérés Kredit Meghirde tés Tanulmányi Államelmélet I. - Prof. Dr. Paczolay Péter, Dr. Fejes Zsuzsanna

Részletesebben

Társadalom Politika & A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI DISKURZUS FOLYÓIRATA & & 1. évfolyam, 3. szám október &

Társadalom Politika & A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI DISKURZUS FOLYÓIRATA & & 1. évfolyam, 3. szám október & Társadalom Politika & A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI DISKURZUS FOLYÓIRATA & & 1. évfolyam, 3. szám - 2005. október & 01b_eleje_002.indd Sec1:1 2005. 12. 08. 1:35:16 jelen kötet megjelenését támogatta: ANTALL JÓZSEF

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi

Részletesebben

Politikatudományok alapképzési szak levelező tagozat képzés terv POLL17-BA

Politikatudományok alapképzési szak levelező tagozat képzés terv POLL17-BA Politikatudományok alapképzési szak levelező tagozat képzés terv POLL17-BA Társadalomtudományi alapismeretek (20-30 kredit) Bevezetés a kommunikáció- és médiatudományba Bevezetés a politikatudomány forrásainak

Részletesebben

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában! Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa

Részletesebben

V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( )

V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( ) Óra sorszám V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA (1849 1914) Az önkényuralom A kiegyezés Gazdasági felzárkózás A polgárosodó társadalom Városiasodás. A főváros fejlődése Népesedés.

Részletesebben

TAB2107 Helytörténet tematika

TAB2107 Helytörténet tematika TAB2107 Helytörténet tematika Tantárgyi követelményrendszer: Projektmunka és prezentáció 1. A helytörténeti kutatások elméleti háttere, diszciplináris és módszertani határai 2-3. Makro- és mikrotörténet

Részletesebben

Licencek és kategóriák

Licencek és kategóriák Licencek és kategóriák Sorszám Név Kat Egyesület Kártya sz. Senior Senior Félig senior Amatőr Félig amatőr 1 Bálint Péter sen KS Köröstarcsa 1162 2 Balog Ádám am OMVK 1270 3 Békési Roland kezd OMVK 1585

Részletesebben

Jegyzetboltb an kapható? Egedy-Gellén-Horváth-Pál- Szentpéteri Nagy Kari jegyzet 2013 igen, 1500 Ft

Jegyzetboltb an kapható? Egedy-Gellén-Horváth-Pál- Szentpéteri Nagy Kari jegyzet 2013 igen, 1500 Ft I. folyam Igazgatásszervező alapszak Egedy-Gellén-Horváth-Pál- Áltanános politológia Bevezetés a politológiába Szentpéteri Nagy Kari jegyzet 2013 igen, 1500 Ft Közigazgatástudomány alapjai A közigazgatás

Részletesebben

BIHARI Mihály: Demokratikus út a szabadsághoz. Tanulmányok. Bp. Gondolat, , [4] p

BIHARI Mihály: Demokratikus út a szabadsághoz. Tanulmányok. Bp. Gondolat, , [4] p BIHARI MIHÁLY Önálló monográfia, tankönyv: BIHARI Mihály: Demokratikus út a szabadsághoz. Tanulmányok. Bp. Gondolat, 1990. 220, [4] p BIHARI Mihály: Reform és demokrácia. Válság és kibontakozás. [Tanulmányok.]

Részletesebben

Adatlap törzstagok számára

Adatlap törzstagok számára Adatlap törzstagok számára 1. Neve: Prof. Dr. Takács Péter 2. Születési éve: 1955 3. Felsőoktatási intézmény, amelynek Nemzeti Közszolgálati Egyetem teljes munkaidős oktatója: 4. Beosztása: Egyetemi tanár

Részletesebben

Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból. LEVELEZŐ MUNKAREND részére. 2012 tavaszi szemeszter

Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból. LEVELEZŐ MUNKAREND részére. 2012 tavaszi szemeszter Nemzeti Közszolgálat Egyetem Rendészettudományi Kar Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból LEVELEZŐ MUNKAREND részére 2012 tavaszi szemeszter

Részletesebben

A Geopolitikai Tanács Alapítvány 2009. évi programjai

A Geopolitikai Tanács Alapítvány 2009. évi programjai Geopolitikai Tanács Alapítvány 2009. évi programok A Geopolitikai Tanács Alapítvány 2009. évi programjai 2009. december Országos Igazgatói Értekezlet Geopolitikai Tanács Alapítvány 2009. november 23. az

Részletesebben

BTK ATTI. Vizsgaidőpontok. 2017/2018. tanév II. félév. Módosítva: május 30.

BTK ATTI. Vizsgaidőpontok. 2017/2018. tanév II. félév. Módosítva: május 30. BTK ATTI Vizsgaidőpontok 2017/2018. tanév II. félév Módosítva: 2018. május 30. Prof. Dr. Csepeli György, Professor emeritus Tárgy Vizsgatípus Vizsga kezdete Vizsga vége Maximális létszám Fő/nap Terem Szigorlat

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Államtudomány Közigazgatás

KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Államtudomány Közigazgatás Államtudomány Közigazgatás 1. A kameralisztika, az abszolutizmus kormányzati változatai 2. Jogi irányzatok a közigazgatás-tudományban 3. A közigazgatás politikatudományi megközelítése 4. A közigazgatás

Részletesebben

Magyarország külpolitikája a XX. században

Magyarország külpolitikája a XX. században Fülöp Mihály-Sipos Péter Magyarország külpolitikája a XX. században SUB Göttingen 7 210 085 436 99 A 5460 Aula, 1998 TARTALOM Első fejezet MAGYARORSZÁG AZ ÚJ NEMZETKÖZI RENDBEN AZ I. VILÁGHÁBORÚ UTÁN 9

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

nemzeti közszolgálati EGyEtEm közigazgatás-tudományi kar tudományos diákköri konferencia tavaszi ForduLÓ Budapest, 2014. április 24.

nemzeti közszolgálati EGyEtEm közigazgatás-tudományi kar tudományos diákköri konferencia tavaszi ForduLÓ Budapest, 2014. április 24. nemzeti közszolgálati EGyEtEm közigazgatás-tudományi kar tudományos diákköri konferencia tavaszi ForduLÓ Budapest, 2014. április 24. tudományos diákkör ProGrAmFÜZEt program 10:00-12:00 1. panel 12:00-12:30

Részletesebben

01:20: MACSEK Zoltán :20: BOKOR Attila :20: RÁKSI Mihály 1980

01:20: MACSEK Zoltán :20: BOKOR Attila :20: RÁKSI Mihály 1980 Sólyom Team SE 11:53:58.867 1 1 3 1009 HORVÁTH Ákos 1975 01:20:30.633 2 9 1015 MACSEK Zoltán 1974 01:20:32.640 3 10 1008 BOKOR Attila 1982 01:20:32.693 4 49 1016 RÁKSI Mihály 1980 01:28:53.583 5 67 1014

Részletesebben

minden édenek neve vad poklokat büvöl. A Magyarországi Tanácsköztársaság

minden édenek neve vad poklokat büvöl. A Magyarországi Tanácsköztársaság Az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tisztelettel meghívja

Részletesebben

EGYETEMES TÖRTÉNELEM. Róma története a város alapításától Kr.u. 476-ig

EGYETEMES TÖRTÉNELEM. Róma története a város alapításától Kr.u. 476-ig EGYETEMES TÖRTÉNELEM A görög polisz és története 1. Spárta államberendezkedése és társadalma Németh György Hegyi W. György: Görög római történelem. Budapest, Osiris, 2011. 128-141. Németh György: A polisok

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

Megyei matematika verseny 2009.

Megyei matematika verseny 2009. 9. évfolyam 1 Pácsonyi Márton 77 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt, Péteri Szabolcs 2 Bubits Bence 66 Kölcsey Ferenc Zalaegerszeg Forgács Ferencné 2 Jung Dániel 66 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt,

Részletesebben

Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból nappali és levelező hallgatóknak 2011 tavaszi szemeszter

Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból nappali és levelező hallgatóknak 2011 tavaszi szemeszter RENDŐRTISZTI FŐISKOLA Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból nappali és levelező hallgatóknak 2011 tavaszi szemeszter A Tájékoztató célja,

Részletesebben

KOMPLEXVIZSGA KÉRDÉSEK DIPLOMÁCIAI FŐSZAKIRÁNY (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK) 2009

KOMPLEXVIZSGA KÉRDÉSEK DIPLOMÁCIAI FŐSZAKIRÁNY (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK) 2009 KOMPLEXVIZSGA KÉRDÉSEK DIPLOMÁCIAI FŐSZAKIRÁNY (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK) 2009 1. Jellemezze a hidegháborús nemzetközi rendszert a szuezi válság alatt! - Ismertesse a szuezi válság nemzetközi körülményeit,

Részletesebben

Második Európai Blue Sky Konferencia

Második Európai Blue Sky Konferencia Második Európai Blue Sky Konferencia 1 Globális Átalakulások Következmények és Alternatívák Nemzetközi konferencia az OECD és az UNESCO MOST Program támogatásával 2015. Október 29-31, Budapest - Várnegyed

Részletesebben

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a Versenyeredmények 2006/2007 ORSZÁGOS helyezettek felkészítő "VI. Kele Napja" Fekete István Általános Iskolák Országos Találkozója I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b Irodalmi pályázat II. hely: Turányi Csilla

Részletesebben

LEVELEZİ I. ÉVFOLYAM Idıpont Tantárgy Elıadó Kredit Neptun kód Terem

LEVELEZİ I. ÉVFOLYAM Idıpont Tantárgy Elıadó Kredit Neptun kód Terem I. ÉVFOLYAM Idıpont Tantárgy Elıadó Kredit Neptun kód Terem Febr.12. Márc.6. Márc.6. Márc. 13. Április 2. Április 3. Április 3. Április 23. Április 24. Április 24. Május 7. Május 8. Május 8. társadalomfilozófiába

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2012/2013 tanév Budapest, Tornacsarnok III-IV. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2012/2013 tanév Budapest, Tornacsarnok III-IV. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Szeged Arany János Ált. Isk. 47,200 1 46,350 2 46,300 3 139,850 2 Debrecen Vénkerti Ált. Isk., Óvoda AMI 46,450 2 46,500 1 46,600 2 139,550 3 Tatabánya Váci Mihály Ált. Isk. 46,200

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

Előszó. Forrás: http://www.valasztaskutatas.hu

Előszó. Forrás: http://www.valasztaskutatas.hu Előszó Megjelent: Tardos Róbert, Enyedi Zsolt és Szabó Andrea (szerk.): Részvétel, képviselet, politikai változás. Budapest: Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 2011, 7-14. p. Forrás: http://www.valasztaskutatas.hu

Részletesebben

Feketesólyom SE, Acélövedék SE 49/2018(12.13) sz. gyorspont minősítő verseny

Feketesólyom SE, Acélövedék SE 49/2018(12.13) sz. gyorspont minősítő verseny Kiskaliberű pisztoly nyílt irányzék 1 Joó Richárd 1285 Long Colt Sport Egyesület 174 2 Dr. Juhász Péter 4471 Karinthy Frigyes Gimnázium LE 169 3 Bíró Gyula 3815 Fekete Sólyom Lövész Sportklub 163 4 Budaházi

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán

Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::

Részletesebben

2012/2013. tanév II. félév Politikatudományi PhD program órarendje

2012/2013. tanév II. félév Politikatudományi PhD program órarendje 2012/2013. tanév II. félév Politikatudományi PhD program órarendje Csütörtök III. emelet 321. szoba PhD szoba Február 14 10.00-12.00 Dr. Arató Krisztina: Az Európai Unió válsága 12.00-14.00 Dr. Bíró Gáspár:

Részletesebben

dr. Verebics János publikációs jegyzéke 2006. szeptember Az elektronikus gazdasági kapcsolatok joga, HVG-Orac, Budapest, 2001.

dr. Verebics János publikációs jegyzéke 2006. szeptember Az elektronikus gazdasági kapcsolatok joga, HVG-Orac, Budapest, 2001. A.) Monográfia, kommentár, kézikönyv dr. Verebics János publikációs jegyzéke 2006. szeptember Az elektronikus gazdasági kapcsolatok joga, HVG-Orac, Budapest, 2001. A hírközlés joga, Dashöfer Kiadó, Bp,

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/2017 tanév Budapest I. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság. Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/2017 tanév Budapest I. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság. Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex 1 11 Szeged Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex Arany János Ált. Isk. Posta Zsombor 9,000 8,900 17,900 Deli Dominik 9,300 9,600 18,900 Márton Edvin 9,300 9,000 18,300 Gellén Zsombor 9,400 9,200 18,600 Ladányi

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán

Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/

Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. - Az archeometria tárgya, témakörei,

Részletesebben

Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014

Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014 Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014 1. Az MTA-DE Kutatócsoport munkájának keretében 2014-ben megjelent

Részletesebben

I. Általános információk az előadásokról, szemináriumokról, szak- vagy laborgyakorlatokról

I. Általános információk az előadásokról, szemináriumokról, szak- vagy laborgyakorlatokról Babeş Bolyai Tudományegyetem Kolozsvár Kar: Történelem-Filozófia Egyetemi év:ii. Félév:I. I. Általános információk az előadásokról, szemináriumokról, szak- vagy laborgyakorlatokról Tantárgy neve: Nemzetközi

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században

Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században Budapest 2017 Tisztelettel meghívjuk Önt a Budapesti Corvinus Egyetem és a Miskolci Egyetem Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

1. fejezet. 2. fejezet

1. fejezet. 2. fejezet Tartalomjegyzék 1. fejezet Nemzet, állam, kisebbség 13 1.1. A nemzetpolitika alapjai 13 1.2. Magyarok kisebbségben 17 1.2.1. A trianoni békeszerződés 17 1.2.2. A két világháború közötti időszak 18 1.2.3.

Részletesebben

POLITIKAI PÁRTOK MA KURZUS 2014-2015. ŐSZ

POLITIKAI PÁRTOK MA KURZUS 2014-2015. ŐSZ POLITIKAI PÁRTOK MA KURZUS 2014-2015 ŐSZ CÉL ÉS JELLEG A Plitikai pártk c MA kurzus célja, hgy a magyar plitikai rendszerrel, a közvéleménykutatással, a plitikai szcilógiával és a pártk és pártrendszerekkel

Részletesebben

MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI BAJNOKSÁG (MEFOB)

MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI BAJNOKSÁG (MEFOB) A TUDÁS ÚTJA - THE WAY OF KNOWLEDGE - Félmaraton - MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI BAJNOKSÁG (MEFOB) Hallgató Csapat eredmények Budapest, 2009. november 8. Készítette: HUNRUN.COM 1. 8:34:28 Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Történelemtanulás egyszerűbben

Történelemtanulás egyszerűbben Ádám Gáspár Történelemtanulás egyszerűbben Vázlatok a történelem tantárgy 5-8. évfolyamának oktatásához Készült a 2012-es kerettanterv alapján Tartalom Előszó... 9 5. évfolyam... 11 I. Az őskor és az ókori

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2018 tavasz

ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2018 tavasz ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2018 tavasz KÖTELEZŐ TANANYAG: Petrétei József: Az alkotmányos demokrácia alapintézményei. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2009 VAGY Kocsis Miklós Petrétei József

Részletesebben

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt Grande Szanda 41 4 Szabó Csaba Kornéliusz 40 5 Szelindi

Részletesebben

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó vizsga témái. Történelem 9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság

Részletesebben

TARTALOM. 2.1 Gazdaságpolitikai környezetünk változásai 65

TARTALOM. 2.1 Gazdaságpolitikai környezetünk változásai 65 TARTALOM ELŐSZÓ HELYETT 11 1. FEJEZET / A GAZDASÁGPOLITIKA SZEREPE A MODERN GAZDASÁGOKBAN Veress József 1.1 Gazdaságpolitika: első megközelítés 13 1.2 A gazdaságpolitika fogalmi megközelítése 15 1.3 A

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. Barcza GSC II 7, 3,5 6,5 7, 9, 8, 5,5 6, 4,5 5,5 4, 66,5 6. 2. A. Láng MKKE 5, 4,5 5, 6,5 9, 7, 5,5 6,5 4,5 6, 3,5 63, 8. 3. MTK Budapest

Részletesebben

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések 1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok

Részletesebben

Tanrendi rész az ajánlott egyéni tanterv 1. félévében felkínált tárgyakra vonatkozóan NETN-MA 2014/2015. tanév 1. (őszi) félév

Tanrendi rész az ajánlott egyéni tanterv 1. félévében felkínált tárgyakra vonatkozóan NETN-MA 2014/2015. tanév 1. (őszi) félév az ajánlott egyéni tanterv 1. félévében felkínált tárgyakra vonatkozóan jogrendszere I. Az információs társadalom szociokulturális és technológiai diskurzusai 2 B5 3 társfeltétel/tf Dr. Kruzslic Péter

Részletesebben

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János 1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János Idézet: Élj az idővel hát: fürgén elindulnak az évek, s nem jön olyan jó több, mint ami már oda van

Részletesebben

Tantárgy neve. Európa természet- és társadalomföldrajza I-II. Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 3-2 Összóraszám (elm+gyak) 2+0, 0+2

Tantárgy neve. Európa természet- és társadalomföldrajza I-II. Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 3-2 Összóraszám (elm+gyak) 2+0, 0+2 Tantárgy neve Európa természet- és társadalomföldrajza I-II. Tantárgy kódja FDB 1605; FDB1606 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 3-2 Összóraszám (elm+gyak) 2+0, 0+2 Számonkérés módja kollokvium + gyakorlati

Részletesebben

Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum

Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. Az archeometria tárgya, témakörei,

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

2006. szeptemberétől. Heti kontakt óraszám. TRB1000 1 0 K 2 TR Dr. Aszalós Éva X. TRB1001 0 1 G 2 TR Dr. Aszalós Éva X

2006. szeptemberétől. Heti kontakt óraszám. TRB1000 1 0 K 2 TR Dr. Aszalós Éva X. TRB1001 0 1 G 2 TR Dr. Aszalós Éva X Történelem alapszak szakirányok mintatanterve 2006. szeptemberétől Tantágy neve felelős Informatika AIB1001 0 2 G 2 MI Dr. Nagy Mihály X Filozófiatörténet AIB1002 2 0 K 2 FT Dr. Trembeczki István X Kommunikáció

Részletesebben

Miskolci Egyetem BTK Politikatudományi Intézet POLITOLÓGIA ALAPSZAK NAPPALI TAGOZAT 2017-ben felvételt nyert hallgatók számára MINTATANTERV

Miskolci Egyetem BTK Politikatudományi Intézet POLITOLÓGIA ALAPSZAK NAPPALI TAGOZAT 2017-ben felvételt nyert hallgatók számára MINTATANTERV Miskolci Egyetem BTK Politikatudományi Intézet POLITOLÓGIA ALAPSZAK NAPPALI TAGOZAT 2017-ben felvételt nyert hallgatók számára MINTATANTERV ELSŐ ÉVFOLYAM 1. évf. 1. félév 28 BTUPLN105 Bevezetés a közigazgatástanba

Részletesebben

Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév

Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév Tantárgy: Történelem Osztály: 13/A, 13/B, 13/C Budapest, 2013. január Történelem érettségi szóbeli tételsor (középszint 13/A; 13/B; 13/C) 2012-2013 I./1. Gazdaság,

Részletesebben

Tanrend 2013/14. tanév II. félév Nemzetközi tanulmányok alapszak (BA) nappali tagozat - 2. szemeszter kötelező tárgyak

Tanrend 2013/14. tanév II. félév Nemzetközi tanulmányok alapszak (BA) nappali tagozat - 2. szemeszter kötelező tárgyak Tanrend 2013/14. tanév II. félév Nemzetközi tanulmányok alapszak (BA) nappali tagozat - 2. szemeszter kötelező tárgyak Tárgy Bevezetés a közjogba 2 KO 3 Bevezetés a jogrendszerek világába Bevezetés a politikatudomány

Részletesebben

Politikai kommunikáció előadás / gyakorlat / szeminárium

Politikai kommunikáció előadás / gyakorlat / szeminárium Időpont: kéthetente csütörtök, 16:30-17:15; 17:30-18:15 Oktatók: Pintér Dániel Gergő Politikai kommunikáció előadás / gyakorlat / szeminárium Heti óraszám: 2-szer 45 perc Létszám: min. 12 max. 20 fő A

Részletesebben

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után - végeredmény H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Suki István Team Zero 42 2 Csordás Ádám FIDO 39 3 Begala Tamás

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után - végeredmény H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Suki István Team Zero 42 2 Csordás Ádám FIDO 39 3 Begala Tamás A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után - végeredmény H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Suki István Team Zero 42 2 Csordás Ádám FIDO 39 3 Begala Tamás Welding 34 4 Boldog Péter Nesztor Autó 30 4 Nagy Csaba

Részletesebben

TANREND az ajánlott egyéni tanterv 1. félévében felkínált tárgyakra vonatkozóan POLN17-B 2017/2018 őszi félévében

TANREND az ajánlott egyéni tanterv 1. félévében felkínált tárgyakra vonatkozóan POLN17-B 2017/2018 őszi félévében Államelmélet Államelmélet kommunikáció- és médiatudományba politikatudomány forrásainak tanulmányozásába A politikatudomány forrásainak tanulmányozásába B az ajánlott egyéni tanterv 1. félévében felkínált

Részletesebben