Centrum főtitkára), Szentmártoni Lívia (az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatója) és Dr. Zhang Xuemei (az SZTE. Konfuciusz Intézet igazgatóhelyettese).

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Centrum főtitkára), Szentmártoni Lívia (az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatója) és Dr. Zhang Xuemei (az SZTE. Konfuciusz Intézet igazgatóhelyettese)."

Átírás

1 belív Kedves Barátaink! Szeretettel köszöntjük Önöket az SZTE Konfuciusz Intézet nevében! Kérem, engedjék meg, hogy pár szóban bemutassuk a Konfuciusz Intézetek történetét, és ezzel együtt megismertessük Önöket szegedi Intézetünk hátterével és küldetésével. A Kínai Nyelvoktatási Tanács (Hanban) a 2000-es évek elején a Kínai Oktatási Minisztérium alá tartozó szervezeti egységként kezdte meg működését Pekingben. A Tanács feladatául kapta, hogy kínai kulturális intézetek hálózatát építse ki szerte a világban. Az intézetek nevüket az ókori kínai bölcsről, Konfuciuszról (i. e ) kapták, akinek tanításai a kínai társadalom mindennapjainak máig szerves részét képezik. Az első hivatalos Konfuciusz Intézet 2004-ben nyitotta meg kapuit Szöulban, és alig nyolc évvel később, mára már közel 400 önálló Konfuciusz Intézet működik szerte a világban. Az SZTE Konfuciusz Intézet, mint a Kínai Állam hivatalos kulturális intézete, a Hanban támogatását élvezve megelőzve ezzel számos rangos egyetemet a világban, akik még mindig az alapítási engedélyre várnak 2012 szeptemberében nyitja meg kapuit a Szegedi Tudományegyetem és a Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyetem együttműködésével. Intézetünk fő feladata a kínai nyelv terjesztése és a kínai kultúra megismertetése Szegeden és a dél-alföldi régióban, melynek tükrében számos nyelvtanfolyammal és kulturális programmal várjuk az érdeklődőket. Az Intézet működését hét fős Tanácsadó Testület segíti, mely a magyar és a kínai fél által kijelölt tagokból áll. Az SZTE Konfuciusz Intézet Tanácsadó Testületének tagjai: Dr. Ujhelyi István elnök (a Magyar Országgyűlés alelnöke), Dr. Cao Deming alelnök (a Shanghai Idegennyelvi Egyetem rektora), Dr. Dömötör Máté (az SZTE Főtitkára), Dr. Csernus Sándor (az SZTE BTK dékánja), Dr. Xu Baomei (a Shanghai Idegennyelvi Egyetem Konfuciusz Intézetek és Nemzetközi Kínai Oktatási Centrum főtitkára), Szentmártoni Lívia (az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatója) és Dr. Zhang Xuemei (az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatóhelyettese). Óráinkat a Hanban által delegált szakképzett kínai nyelvtanárok tartják: az érdeklődőknek egyaránt kínálunk térítésmentes és kedvezményes árú költségtérítéses nyelvtanfolyamokat minden szinten, aki viszont a későbbiekben a sikeres nyelvvizsgára szeretne felkészülni, az is megtalálja a számára legmegfelelőbb képzést Intézetünkben. Mindezeken felül havonta két kéthetes, tandíjmentes (!) tanfolyamot is tartunk az érdeklődőknek, melyre szeretettel várunk mindenkit kortól függetlenül. Magánoktatás keretén belül alkalmazkodunk a hallgató igényeihez, sőt, a kelet-európai régióban egyedüli Konfuciusz Intézetként még online nyelvtanfolyamra is lehetősége van a magántanulónak. Hónapról hónapra neves előadók közreműködésével előadásokkal készülünk a kínai társadalom, gazdaság, történelem és kultúra témakörében; oroszlántánccal, kalligráfia okta- 1. layout tervezet Figyelem! A programváltoztatás jogát fenntartjuk! Programjainkon videó-, kép- és hangfelvételeket készíteni kizárólag az SZTE Konfuciusz Intézet engedélyével lehet! Programjainkról b vebben honlapunkon tájékozódhat! 中国结课程 Időpont: október 17. (szerda) 15:00-18:00 óra Kínában a csomózás megbecsült művészeti forma, a mindennapi élet szerves része. A kínaiak évszázadok óta készítik számos fajtáját praktikus és dekoratív célból egyaránt: események megünneplésekor, jó szerencse szimbólumaként, csomagolás vagy kötözés céljából, ruha díszítésére vagy egyéb népművészeti munkák felékítésére. A bonyolult csomózási technikával és a csodás színkombinációkkal készült remekművek nemcsak hogy páratlan eleganciát kölcsönöznek a tárgyaknak, de egyben jókívánságot is hordoznak: jó szerencsét, gazdagságot, szerelmet, házasságot stb. szimbolizálnak. 秋天文化艺术节 Az SZTE Konfuciusz Intézet az Őszi Kulturális Fesztivál alkalmából izgalmas, színes programokkal várja a kínai kultúra iránt érdeklődő közönséget. A Fesztivál kínai kulturális programsorozatát az Intézet fotókiállítással nyitja meg. Az Intézetben a látogatók próbára tehetik kézügyességüket is: szebbnél szebb kínai csomókat készíthetnek, tanáraink irányítása mellett pedig elsajátíthatják a kínai szépírás, kalligráfia alapjait. Valamennyi programunk ingyenes! 书法课程 Időpont: október 18. (csütörtök) 15:00 18:00 摄影展览 A résztvevők megismerkedhetnek a kínai kalligráfia kialakulásának történetével, bepillantást nyerhetnek a kínai karakterek szimbolikus világába, és elsajátíthatják a kalligráfia szakszerű ecsetvonásainak technikáját. A tanáraink irányítása mellett elkészült remekműveket az ifjú mesterek természetesen hazavihetik. Megnyitó időpontja: október 2. (kedd) 18:00 óra A Kínai Állam meghívására júliusban két hétre Kínába látogató szegedi középiskolás diákok legjobb képeiből fotókiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők október 2 10-ig a Tanulmányi és Információs Központban. A kínai oroszlántánccal kezdődő megnyitón Zhang Yu Carolyn operaénekesnő kínai népdalokból összeállított minikoncertjét hallgathatják meg. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 中国全景 系列讲座 Az SZTE Konfuciusz Intézetben hónapról hónapra neves Kína-szakértők, egy-egy szakterület elismert, Kínát megjárt képviselői, illetve sikeres vállalkozók tolmácsolásában Kína jelenéről, gazdaságáról, társadalmáról, politikai berendezkedéséről stb. szóló előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők. Szeretettel várunk mindenkit, akit érdekel a modern Kína jelene, eredményei és a megoldásra váró problémái. Az előadások ingyenesek! tással, kínai témájú fotókiállítással, hagyományos kínai népzene bemutatóval és még számos színes és izgalmas programmal veszünk részt a Szegedi Őszi Fesztiválon. Kínaiul tudni ma kincset ér, ismerni a kínai kultúrát pedig elengedhetetlen annak, aki a munkaerőpiacon érvényesülni szeretne. A kínai hagyomány szerint a Sárkány-éve 2012-re erőt és lendületet hozott magával. Reméljük, ezzel a lendülettel Önök is élnek, felkeresik Intézetünket, csatlakoznak nyelvtanfolyamainkhoz és részt vesznek rendezvényeinken! Végezetül engedjék meg, hogy egy idevágó Konfuciusz idézettel zárjuk sorainkat: Ahol a tanulás szeretete, ott a tudás. Szentmártoni Lívia igazgató Dr. Zhang Xuemei igazgatóhelyettes Dr. Ujhelyi István elnök Simon Adrienn 大国家 小语言 还是要快学汉语吗 Időpont: október 25. (csütörtök) 18:00 óra A kínai tolmács szerepe több téren is eltér a más nyelveken dolgozó kollégáktól. A 90-es évek előtt a Kína és Magyarország közötti meglehetősen kevés kapcsolatfelvételnek köszönhetően elődeim főként egyetemi tanárok, professzorok voltak, akiket nem tolmácsként, hanem a delegáció részeként kezeltek. A 80-as, 90-es években a két ország közötti vízummentességnek köszönhetően kínai állampolgárok tízezrei áramlottak hozzánk, így született meg a modern piaci környezet. Hirtelen támadt igény olyan tolmácsokra, akik a hivatalok útvesztőjében jártasak. Rájuk mind a mai napig szükség van. Ugyanakkor megjelentek a tolmács - fordító munkára hivatásként tekintő kollégák is. A jelenlegi piaci környezetben még minden szakmához érteni kell, nincs szaknyelvi specializáció. Ez a hiányosság, és a két ország között formálódó egyre magasabb szintű, egyre inkább a fejlett technológiák felé forduló kapcsolatrendszer jelöli ki a kínai tolmácsok fejlődési útvonalát. Összegezve a fentieket elmondható, hogy aki a kínai nyelv tanulására adja a fejét szakmai karrierépítés céljából, az európaitól merőben eltérő szabványokhoz kell alkalmazkodjon. Ezért cserébe valószínűleg hosszú távú jövőképet építhet. Simon Adrienn szaktolmács és -fordító, Transjet Fordítóiroda. 中国电影之夜 我的父亲母亲 Időpont: október 30. (kedd) 18:00 óra A nagyvárosi üzletember Luo Yusheng visszatér szülőfalujába, hogy lerója tiszteletét halott apja, a falu nagyra becsült tanítójának emléke iránt. Luo idős édesanyja ragaszkodik a hagyományokhoz: férje koporsóját (hogy a halott lelke hazataláljon) a faluba vezető úton szeretné gyalogszerrel hazavitetni. Luo eleget tesz édesanyja kérésének, és elkezdi szervezni a temetést, amely aztán elindítja benne az emlékezés folyamatát, és elbeszéléséből lassan kibontakozik szülei szerelmének megkapó története. A számos nemzetközi filmszemle díjat és jelölést kapó film főszerepében Kína vezető színésznője, Zhang Ziyi kelti életre a fiatal és szerelmes lányt, a későbbi édesanyát.

2 belív 2. layout tervezet Kedves Barátaink! Szeretettel köszöntjük Önöket az SZTE Konfuciusz Intézet nevében! Kérem, engedjék meg, hogy pár szóban bemutassuk a Konfuciusz Intézetek történetét, és ezzel együtt megismertessük Önöket szegedi Intézetünk hátterével és küldetésével. A Kínai Nyelvoktatási Tanács (Hanban) a 2000-es évek elején a Kínai Oktatási Minisztérium alá tartozó szervezeti egységként kezdte meg működését Pekingben. A Tanács feladatául kapta, hogy kínai kulturális intézetek hálózatát építse ki szerte a világban. Az intézetek nevüket az ókori kínai bölcsről, Konfuciuszról (i. e ) kapták, akinek tanításai a kínai társadalom mindennapjainak máig szerves részét képezik. Az első hivatalos Konfuciusz Intézet 2004-ben nyitotta meg kapuit Szöulban, és alig nyolc évvel később, mára már közel 400 önálló Konfuciusz Intézet működik szerte a világban. Az SZTE Konfuciusz Intézet, mint a Kínai Állam hivatalos kulturális intézete, a Hanban támogatását élvezve megelőzve ezzel számos rangos egyetemet a világban, akik még mindig az alapítási engedélyre várnak 2012 szeptemberében nyitja meg kapuit a Szegedi Tudományegyetem és a Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyetem együttműködésével. Intézetünk fő feladata a kínai nyelv terjesztése és a kínai kultúra megismertetése Szegeden és a dél-alföldi régióban, melynek tükrében számos nyelvtanfolyammal és kulturális programmal várjuk az érdeklődőket. Az Intézet működését hét fős Tanácsadó Testület segíti, mely a magyar és a kínai fél által kijelölt tagokból áll. Az SZTE Konfuciusz Intézet Tanácsadó Testületének tagjai: Dr. Ujhelyi István elnök (a Magyar Országgyűlés alelnöke), Dr. Cao Deming alelnök (a Shanghai Idegennyelvi Egyetem rektora), Dr. Dömötör Máté (az SZTE Főtitkára), Dr. Csernus Sándor (az SZTE BTK dékánja), Dr. Xu Baomei (a Shanghai Idegennyelvi Egyetem Konfuciusz Intézetek és Nemzetközi Kínai Oktatási Centrum főtitkára), Szentmártoni Lívia (az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatója) és Dr. Zhang Xuemei (az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatóhelyettese). Óráinkat a Hanban által delegált szakképzett kínai nyelvtanárok tartják: az érdeklődőknek egyaránt kínálunk térítésmentes és kedvezményes árú költségtérítéses nyelvtanfolyamokat minden szinten, aki viszont a későbbiekben a sikeres nyelvvizsgára szeretne felkészülni, az is megtalálja a számára legmegfelelőbb képzést Intézetünkben. Mindezeken felül havonta két kéthetes, tandíjmentes (!) tanfolyamot is tartunk az érdeklődőknek, melyre szeretettel várunk mindenkit kortól függetlenül. Magánoktatás keretén belül alkalmazkodunk a hallgató igényeihez, sőt, a kelet-európai régióban egyedüli Konfuciusz Intézetként még online nyelvtanfolyamra is lehetősége van a magántanulónak. Hónapról hónapra neves előadók közreműködésével előadásokkal készülünk a kínai társadalom, gazdaság, történelem és kultúra témakörében; oroszlántánccal, kalligráfia oktatással, kínai témájú fotókiállítással, hagyományos kínai népzene bemutatóval és még számos színes és izgalmas programmal veszünk részt a Szegedi Őszi Fesztiválon. Kínaiul tudni ma kincset ér, ismerni a kínai kultúrát pedig elengedhetetlen annak, aki a munkaerőpiacon érvényesülni szeretne. A kínai hagyomány szerint a Sárkány-éve 2012-re erőt és lendületet hozott magával. Reméljük, ezzel a lendülettel Önök is élnek, felkeresik Intézetünket, csatlakoznak nyelvtanfolyamainkhoz és részt vesznek rendezvényeinken! Végezetül engedjék meg, hogy egy idevágó Konfuciusz idézettel zárjuk sorainkat: Ahol a tanulás szeretete, ott a tudás. Szentmártoni Lívia Dr. Zhang Xuemei Dr. Ujhelyi István igazgató igazgatóhelyettes elnök Figyelem! A programváltoztatás jogát fenntartjuk! Programjainkon videó-, kép- és hangfelvételeket készíteni kizárólag az SZTE Konfuciusz Intézet engedélyével lehet! Programjainkról bövebben honlapunkon tájékozódhat! Őszi Kulturúlis Fesztivál a Konfuciusz Intézettel 秋 天 文 化 艺 术 节 Az SZTE Konfuciusz Intézet az Őszi Kulturális Fesztivál alkalmából izgalmas, színes programokkal várja a kínai kultúra iránt érdeklődő közönséget. A Fesztivál kínai kulturális programsorozatát az Intézet fotókiállítással nyitja meg. Az Intézetben a látogatók próbára tehetik kézügyességüket is: szebbnél szebb kínai csomókat készíthetnek, tanáraink irányítása mellett pedig elsajátíthatják a kínai szépírás, kalligráfia alapjait. Valamennyi programunk ingyenes! Fotókiállítás 摄 影 展 览 Megnyitó időpontja: október 2. (kedd) 18:00 óra A Kínai Állam meghívására júliusban két hétre Kínába látogató szegedi középiskolás diákok legjobb képeiből fotókiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők október 2 10-ig a Tanulmányi és Információs Központban. A kínai oroszlántánccal kezdődő megnyitón Zhang Yu Carolyn operaénekesnő kínai népdalokból összeállított minikoncertjét hallgathatják meg. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Kínai csomózós kurzus 中 国 结 课 程 Időpont: október 17. (szerda) 15:00-18:00 óra Kínában a csomózás megbecsült művészeti forma, a mindennapi élet szerves része. A kínaiak évszázadok óta készítik számos fajtáját praktikus és dekoratív célból egyaránt: események megünneplésekor, jó szerencse szimbólumaként, csomagolás vagy kötözés céljából, ruha díszítésére vagy egyéb népművészeti munkák felékítésére. A bonyolult csomózási technikával és a csodás színkombinációkkal készült remekművek nemcsak hogy páratlan eleganciát kölcsönöznek a tárgyaknak, de egyben jókívánságot is hordoznak: jó szerencsét, gazdagságot, szerelmet, házasságot stb. szimbolizálnak. Kalligráfia kurzus 书 法 课 程 Időpont: október 18. (csütörtök) 15:00 18:00 A résztvevők megismerkedhetnek a kínai kalligráfia kialakulásának történetével, bepillantást nyerhetnek a kínai karakterek szimbolikus világába, és elsajátíthatják a kalligráfia szakszerű ecsetvonásainak technikáját. A tanáraink irányítása mellett elkészült remekműveket az ifjú mesterek természetesen hazavihetik. Kína-Körkép elõadássorozat 中 国 全 景 系 列 讲 座 Az SZTE Konfuciusz Intézetben hónapról hónapra neves Kína-szakértők, egy-egy szakterület elismert, Kínát megjárt képviselői, illetve sikeres vállalkozók tolmácsolásában Kína jelenéről, gazdaságáról, társadalmáról, politikai berendezkedéséről stb. szóló előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők. Szeretettel várunk mindenkit, akit érdekel a modern Kína jelene, eredményei és a megoldásra váró problémái. Az előadások ingyenesek! Simon Adrienn Nagy ország kis nyelv : tanuljunk villámgyorsan kínaiul? 大 国 家 小 语 言 : 还 是 要 快 学 汉 语 吗? Időpont: október 25. (csütörtök) 18:00 óra A kínai tolmács szerepe több téren is eltér a más nyelveken dolgozó kollégáktól. A 90-es évek előtt a Kína és Magyarország közötti meglehetősen kevés kapcsolatfelvételnek köszönhetően elődeim főként egyetemi tanárok, professzorok voltak, akiket nem tolmácsként, hanem a delegáció részeként kezeltek. A 80-as, 90-es években a két ország közötti vízummentességnek köszönhetően kínai állampolgárok tízezrei áramlottak hozzánk, így született meg a modern piaci környezet. Hirtelen támadt igény olyan tolmácsokra, akik a hivatalok útvesztőjében jártasak. Rájuk mind a mai napig szükség van. Ugyanakkor megjelentek a tolmács - fordító munkára hivatásként tekintő kollégák is. A jelenlegi piaci környezetben még minden szakmához érteni kell, nincs szaknyelvi specializáció. Ez a hiányosság, és a két ország között formálódó egyre magasabb szintű, egyre inkább a fejlett technológiák felé forduló kapcsolatrendszer jelöli ki a kínai tolmácsok fejlődési útvonalát. Összegezve a fentieket elmondható, hogy aki a kínai nyelv tanulására adja a fejét szakmai karrierépítés céljából, az európaitól merőben eltérő szabványokhoz kell alkalmazkodjon. Ezért cserébe valószínűleg hosszú távú jövőképet építhet. Simon Adrienn szaktolmács és -fordító, Transjet Fordítóiroda. Kínai filmest: Út hazafelé 中 国 电 影 之 夜 : 我 的 父 亲 母 亲 Időpont: október 30. (kedd) 18:00 óra A nagyvárosi üzletember Luo Yusheng visszatér szülőfalujába, hogy lerója tiszteletét halott apja, a falu nagyra becsült tanítójának emléke iránt. Luo idős édesanyja ragaszkodik a hagyományokhoz: férje koporsóját (hogy a halott lelke hazataláljon) a faluba vezető úton szeretné gyalogszerrel hazavitetni. Luo eleget tesz édesanyja kérésének, és elkezdi szervezni a temetést, amely aztán elindítja benne az emlékezés folyamatát, és elbeszéléséből lassan kibontakozik szülei szerelmének megkapó története. A számos nemzetközi filmszemle díjat és jelölést kapó film főszerepében Kína vezető színésznője, Zhang Ziyi kelti életre a fiatal és szerelmes lányt, a későbbi édesanyát.

3 1. layout tervezet 2. layout tervezet

4 2. layout 1. átdolgozása fotó helye 塞格德大学孔子学院 节目手册 fotó helye 塞格德大学孔子学院 节目手册 2. layout 2. átdolgozása

5 végleges borító 4. és 1. borító oldalak 塞 格 德 大 学 孔 子 学 院 节 目 手 册 Konf_borito_2012_03.indd :10:06 végleges borító 2. és 3. borító oldalak

Kozjek-Gulyás Anett 安 奈 特 Oktatási Igazgató ELTE Konfuciusz Intézet

Kozjek-Gulyás Anett 安 奈 特 Oktatási Igazgató ELTE Konfuciusz Intézet Kozjek-Gulyás Anett 安 奈 特 Oktatási Igazgató ELTE Konfuciusz Intézet Kínai nyelvoktatás az ELTE Konfuciusz Intézetben A Konfuciusz Intézet szerepe Kultúra Oktatás Vizsgáztatás Tanárképzés A Konfuciusz Intézetek

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program A nevelés egyet jelent azzal, hogy segítünk a gyermeknek valóra váltani lehetőségeit Kosztolányi Dezső 22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014 Differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás a A. Curriculáris

Részletesebben

Ingyenes vállalkozói tanácsadás

Ingyenes vállalkozói tanácsadás Ingyenes vállalkozói tanácsadás A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége regionális tanácsadói 2013. szeptember 2-től a TÁMOP 2.5.3.C-13/1 projekt keretében, adózás, jog, pályázat, finanszírozás,

Részletesebben

Uniós fejlesztések nyílt napja

Uniós fejlesztések nyílt napja Uniós fejlesztések nyílt napja A rendezvény keretében az európai uniós támogatásból megvalósult több tízezer fejlesztés közül a legizgalmasabbak kulisszatitkaiba tekinthetnek be az érdeklődők. Március

Részletesebben

Generációk az információs társadalomban

Generációk az információs társadalomban Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Projekt záró workshop TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 Program 2012. június 21-22. Hely: Szeged,

Részletesebben

罗 兰 大 学 孔 子 学 院 2 0 0 9 / I I.

罗 兰 大 学 孔 子 学 院 2 0 0 9 / I I. 罗 兰 大 ELTE Konfuciusz Intézet 学 孔 子 学 院 P R O G R A M O K 2 0 0 9 / I I. Három éves a Konfuciusz Intézet 孔子学院成立三周年 2006 Avatás December 7 Zhou Zushou nagykövet, Hiller István miniszter, Hao Ping a BFSU

Részletesebben

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program 23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015 "A nyelv írja a szöveget, a beszéd szövi a szellemet" Kántor Zoltán A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán A. Curriculáris szempontok Analitikus program 1. Tanfolyam

Részletesebben

X. Chan Wu Magyar Bajnokság és Kínai Kulturális Napok 2013. Június 1. 9. Budaörs Sportcsarnok, Budaörs Városháza

X. Chan Wu Magyar Bajnokság és Kínai Kulturális Napok 2013. Június 1. 9. Budaörs Sportcsarnok, Budaörs Városháza X. Chan Wu Magyar Bajnokság és Kínai Kulturális Napok 2013. Június 1. 9. Budaörs Sportcsarnok, Budaörs Városháza Tervezet Tartalomjegyzék 1. Összefoglaló 2. Nemzetközi kapcsolatok 3. Együttműködési elképzelések,

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának

Részletesebben

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén.

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. Pannon Kultúra Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2012 Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. A Pannon Kultúra Alapítvány 2012. évi tevékenysége: Általános célok, tevékenységi formák: A Pannon

Részletesebben

KÍNAI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÍNAI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kínai nyelv középszint 1311 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 27. KÍNAI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE Ha

Részletesebben

Orosz nyelvtanfolyamok középiskolásoknak 2013 elsı félévében. Mit ér az irodalom, ha magyar és oroszul szólal meg?

Orosz nyelvtanfolyamok középiskolásoknak 2013 elsı félévében. Mit ér az irodalom, ha magyar és oroszul szólal meg? Orosz nyelvtanfolyamok középiskolásoknak 2013 elsı félévében 2013 elsı felében folytatódtak az ingyenes orosz nyelvtanfolyamok középiskolásoknak az ELTE Ruszisztikai Központjában. 2013 januári metodikai

Részletesebben

A magyar nyelv oktatása(1) a csatlakozás(2) után

A magyar nyelv oktatása(1) a csatlakozás(2) után A magyar nyelv oktatása(1) a csatlakozás(2) után A Balassi Bálint Intézet(3) vezetője szerint a "magyar mint idegen nyelv" oktatásának komoly piaca lehet az Európai Unióhoz való csatlakozás után. szervezet(12)

Részletesebben

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST 2012. május 8., 18 óra, Bécs Tisztelt (az eseményen jelenlévők függvénye). Különleges és talán minden másnál alkalmasabb két egymáshoz ezernyi szállal kötődő nemzet kapcsolatainak

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Hogyan érdemes felkészülni egy nemzetközi vásárra vagy partnerkereső rendezvényre?

Hogyan érdemes felkészülni egy nemzetközi vásárra vagy partnerkereső rendezvényre? Hogyan érdemes felkészülni egy nemzetközi vásárra vagy partnerkereső rendezvényre? Dr. Tarr Zsuzsanna 2014. október 15-i előadása alapján A rendezvény jellegétől függően érdemes úgy szervezni, hogy a karok

Részletesebben

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők! Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. /: (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Előzetes információk a beiratkozásról

Részletesebben

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény.

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Kedves Lakók, Szülők, Gyerekek! A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Alaptevékenysége az iskoláskorúak általános iskolai oktatása, napközi otthonos ellátásuk, a gyermekek, fiatalok,

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák!

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kedves Szülők! Kedves Diákok! Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kiadványunkkal tájékoztatni szeretnénk leendő diákjainkat, szüleiket, osztályfőnökeiket a 2015-2016. tanévben indítandó osztályainkról.

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk az Államreform Operatív Program keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

és vállalkozz nagy tettekre... attempt great things...

és vállalkozz nagy tettekre... attempt great things... EURO Szakiskola és Szakközépiskola, Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium EURO Vocational School and Secondary Technical School, Bilingual Baptist Secondary Grammar School és vállalkozz nagy tettekre...

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCEI ONLINE OKTATÁSI CENTRUM

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCEI ONLINE OKTATÁSI CENTRUM 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 48. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCEI ONLINE OKTATÁSI

Részletesebben

I2010IjúliusIaugusztusI

I2010IjúliusIaugusztusI I2010IjúliusIaugusztusI 06.28. 07.21. Nyári, intenzív nyelvtanfolyam kezdőknek engyel Intézet Bp., VI. Nagymező u. 15. 07.16-ig engyelországból jöttünk! Fiatal lengyelek Budapesten fotókiállítás engyel

Részletesebben

罗 兰 大 学 孔 子 学 院. ELTE Konfuciusz Intézet 节 目 手 册 PROGRAMOK 2010/II.

罗 兰 大 学 孔 子 学 院. ELTE Konfuciusz Intézet 节 目 手 册 PROGRAMOK 2010/II. 罗 兰 大 学 孔 子 学 院 ELTE Konfuciusz Intézet 节 目 手 册 PROGRAMOK 2010/II. 2010 I. félévének legfontosabb képei Kedves Barátunk! 2010. február 14. óta a változásokat ígérő Tigris évében vagyunk. A változások ebben

Részletesebben

Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára

Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban

Részletesebben

KÍNAI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÍNAI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kínai nyelv középszint 1312 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 26. KÍNAI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE A

Részletesebben

ÉLETREVALÓ fiataloknak

ÉLETREVALÓ fiataloknak ÉLETREVALÓ fiataloknak ÉLETREVALÓ fiataloknak Budapest, 2008 A könyv a Microsoft Magyarország felkérésére és finanszírozásával jött létre. Köszönjük Somogyi Edit tanárnô és Szabó Vince munkáját a Jedlik

Részletesebben

Pályázati lehetőségek az Egész életen át tartó tanulás programban Tempus Közalapítvány Előadó: Csesztregi Eszter Tempus Közalapítvány Pályáztatás Egész életen át tartó tanulás program: Leonardo / Erasmus

Részletesebben

Kistérségi közösségfejlesztés Borsod- Abaúj- Zemplén megyében

Kistérségi közösségfejlesztés Borsod- Abaúj- Zemplén megyében Kistérségi közösségfejlesztés Borsod- Abaúj- Zemplén megyében Mi is a közösségfejlesztés? az adott településen élő emberek aktív közreműködésével, a rendelkezésre álló humán, természeti- és gazdasági erőforrásokból

Részletesebben

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április 15-i ülésére

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április 15-i ülésére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának Elnöke Szám: 719/2009. Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója Több mint húsz éve foglalkozik kommunikációval hazai és nemzetközi

Részletesebben

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK 2014/1-2. IX. évfolyam 1 2. szám 2014 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet

Részletesebben

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői

Részletesebben

AZ AFRIKÁÉRT ALAPÍTVÁNY

AZ AFRIKÁÉRT ALAPÍTVÁNY AZ AFRIKÁÉRT ALAPÍTVÁNY ISMERETTERJESZTŐ ÉS KULTURÁLIS ELŐADÁSAI Az Afrikáért Alapítvány 2002 óta működik Magyarországon. segélyezést és fejlesztést végzünk oktatási és egészségügyi területen, Magyarországon

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton...

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton... Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton... emagyarország Hálózat Az emagyarország Pontok hálózata: Közel 2000 emagyarország Ponttal, ahol az eközszolgáltatások igénybevételéhez az internet

Részletesebben

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára Meghívó A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége együttműködése keretében ezúton tisztelettel

Részletesebben

KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu

KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu Közhasznúsági jelentés 2009. Tartalom a) A számviteli beszámoló 2 b) A költségvetési

Részletesebben

Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola Pedagógiai Programja

Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola Pedagógiai Programja Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola Pedagógiai Programja Horváth Zoltán igazgató 2013 1 A tudomány gyökere keserű, gyümölcse pedig gyönyörűséges (Apáczai Csere János) 2 TARTALOM 1. Az intézmény

Részletesebben

Beszámoló a Városi Könyvtár 2013. évi tevékenységéről

Beszámoló a Városi Könyvtár 2013. évi tevékenységéről Beszámoló a Városi Könyvtár 2013. évi tevékenységéről 1 A könyvtár működési körülményei sokat javultak az utóbbi években, megfelelnek a törvényi előírásoknak, ami a fenntartó önkormányzat pozitív hozzáállásának

Részletesebben

Műszaki szakterület: A távoktatás módszertana (távoktatási tutorképzés)

Műszaki szakterület: A távoktatás módszertana (távoktatási tutorképzés) 19. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2011 Műszaki szakterület: A távoktatás módszertana (távoktatási tutorképzés) Időpont: 2011. július 17 23. Helyszín: Szováta, Teleki Oktatási Központ Helyek száma: 25 fő Célcsoport:

Részletesebben

SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK

SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete SZHB Elsősegélynyújtó Csatári Péter: Csoportja 06/70-949-2215 és a Szegedi Tudományegyetem Boros István: Általános 06/20 Orvostudományi 522-0053 Kara közösen bemutatja:

Részletesebben

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n?

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? A tanári pálya iránt érdeklődő felvételizőként valószínűleg gondoltál már arra, hogy ehhez a hivatáshoz nemcsak a tudás közvetítése, hanem

Részletesebben

A szegedi jogi kar csak egy karnyújtásnyira

A szegedi jogi kar csak egy karnyújtásnyira A szegedi jogi kar csak egy karnyújtásnyira Előadások középiskolásoknak 2010. december 2011. február Homoki-Nagy Mária: Jog az irodalomban A szépirodalmi művek témáját igen gyakran a jogtudomány egyes

Részletesebben

STUDENT STOP! NYELVISKOLA

STUDENT STOP! NYELVISKOLA STUDENT STOP! NYELVISKOLA valamint délután 17:30 óra között). Intenzív tanfolyamok haladóknak a novemberi és a decemberi nyelvvizsga időszakra heti kétszer négy órában! Valamennyi intenzív tanfolyam tervezett

Részletesebben

EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070

EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070 EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070 Kedves Hagyományőrző! Fontos állomásához érkezett a Civil Csillagok, az

Részletesebben

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu SZEMÉLYES ADATOK Név E-mail SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu Állampolgárság Magyar Születési idő 1974. 02. 02. Születési hely BUDAPEST MUNKATAPASZTALAT 2010. 05. 01. ELTE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI

Részletesebben

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft. KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

Komplex, egyedi programcsomagokat kínálunk leendő látogatóink számára szórakoztatási lehetőségekkel, családbarát programok biztosításával.

Komplex, egyedi programcsomagokat kínálunk leendő látogatóink számára szórakoztatási lehetőségekkel, családbarát programok biztosításával. Csabai Kolbászház Látvány és élmény! Disznóvágás Kolbászkészítés Csapatépítő programok 2015 januárjától megnyitotta kapuit a Csabai Rendezvényszervező Kft. által üzemeltetett fesztiválház. Fő célunk a

Részletesebben

GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR. szakirányú továbbképzési szak

GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR. szakirányú továbbképzési szak GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR szakirányú továbbképzési szak Képzés célja: A megújuló tanárképzésben a mentortanár képzés célja a pedagógiai kultúra megerősítése, amelynek segítségével a tanárjelöltek nyitottak

Részletesebben

III. Alsószeli Jurta Napok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem

III. Alsószeli Jurta Napok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem III. Alsószeli Jurta Napok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem 2007. június 29 július 1. Tisztelt Hölgyem / Uram! 2007. június 29 - július 1. közt, immár harmadik alkalommal, a Zele törzs és az

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

Magyar lehetőségek a kínai piacon

Magyar lehetőségek a kínai piacon Magyar lehetőségek a kínai piacon Nádasi Tamás MKIK Magyar-Kínai Tagozat elnöke Szolnok, 2011. március 2. Kína fontosabb mutatói Terület: 9 640 821 km 2 Népesség: 1,3 milliárd fő A föld 3. legnagyobb országa

Részletesebben

6728 Szeged, Bajai út 14. Postafiók: 495. E-mail: szrszki@bm.gov.hu suli@rendor-szeged.sulinet.hu

6728 Szeged, Bajai út 14. Postafiók: 495. E-mail: szrszki@bm.gov.hu suli@rendor-szeged.sulinet.hu SZEGEDI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Telefon: +36 62 559 577; +36 62 559 578 Fax: +36 62 559 579 IRM tel: (33) 13 97 IRM Fax: (33) 11 62 Szám: 6728 Szeged, Bajai út 14. Postafiók: 495. E-mail: szrszki@bm.gov.hu

Részletesebben

Részletes program 2015/16. tanév 1. félévére

Részletes program 2015/16. tanév 1. félévére A tantárgy/kurzus címe MŰEMLÉKVÉDELEM A kurzus típusa Előadás A tantárgy/kurzus száma SGYMTET281xxx2/0/f/2 Óraszám/hét 2/2 óra Félév 1. Kreditek száma: 2 Előadó tanár: dr.tech.szabó László DLA, ny.főiskolai

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő testületének. 2012. március 26 i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő testületének. 2012. március 26 i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő testületének 2012. március 26 i ülésére Tárgy: A 2012/2013 as tanévben indítható tanulócsoportok számának meghatározása a Reguly Antal Általános Iskola

Részletesebben

Budapest 2015.április

Budapest 2015.április EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR Pályázat a Hallgatói Önkormányzat rendezvényekért felelős alelnöki tisztségére Palóc André Neptun-kód: BNGYN1 Budapest 2015.április Magamról Palóc

Részletesebben

munkások képzése, akik jogokon és a társadalmi problémák megelőzésére, szakszerű kezelésére.

munkások képzése, akik jogokon és a társadalmi problémák megelőzésére, szakszerű kezelésére. 1 Mi a képzés célja? A hallgatók a képzés során elsajátított ismereteik és készségeik birtokában alkalmazni tudják az adatfelvételi és számítógépes Mi lesz akkor a diplomámba írva? szociológia BA szociális

Részletesebben

K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011.

K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011. K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011. Megyei, regionális, és országos rendezvények és tanulmányi versenyek XIII. Országos Koncz János hegedűverseny Kovács Dénes emlékére A verseny

Részletesebben

XXII. HATÁRON TÚLI MAGYAROK FESZTIVÁLJA

XXII. HATÁRON TÚLI MAGYAROK FESZTIVÁLJA XXII. HATÁRON TÚLI MAGYAROK FESZTIVÁLJA 2013. SZEPTEMBER 13-20. PÉCS BARANYA MEGYE Védnök: Tiffán Zsolt A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke Védnök: Potápi Árpád Az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás

Részletesebben

A Dalton-terv magyar útja

A Dalton-terv magyar útja A Dalton-terv magyar útja A Dalton-terv fejlődése a győri régióban 2001. novemberében Jürgen Peters a bécsi Oktatási Osztály (Stadtschulrates für Wien)Europa- Büro képviselője, a CERNEDA projekt főkoordinátora

Részletesebben

Pályaorientáció vagy pályaválasztás? Pályaorientáció fogalma:

Pályaorientáció vagy pályaválasztás? Pályaorientáció fogalma: A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályaorientációs tevékenysége Előadó: Nagy Zsanett RFKB programkoordinátor 2012. 06. 22. Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2009 1 Pályaorientáció vagy pályaválasztás?

Részletesebben

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. 1. FELHÍVÁS 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök Dinya László CSc, egyetemi

Részletesebben

Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban. 2009. október 1.- 2009. november 15.

Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban. 2009. október 1.- 2009. november 15. Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban 2009. október 1.- 2009. november 15. Programjaink: Október 1. (csütörtök) 17 óra Múzeumok İszi Fesztiváljának megnyitója és a Zene világnapja alkalmából

Részletesebben

Korszerű iskolavezetés a köznevelés új rendszerében 60 óra

Korszerű iskolavezetés a köznevelés új rendszerében 60 óra Korszerű iskolavezetés a köznevelés új rendszerében 60 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 43/44/2014. (blended learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 1

Részletesebben

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Pályaválasztási Tanácsadási Központjának szervezeti és működési szabályzata

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Pályaválasztási Tanácsadási Központjának szervezeti és működési szabályzata 1653/2015.02.06. sz. szenátusi határozat A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Pályaválasztási Tanácsadási Központjának szervezeti és működési szabályzata Törvényes keretek: A Sapientia EMTE Pályaválasztási

Részletesebben

Jöjjön el az év legrangosabb CSR kiállítására!

Jöjjön el az év legrangosabb CSR kiállítására! Jöjjön el az év legrangosabb CSR kiállítására! A KÖVET Egyesület az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.-vel együttműködve 2015-ben újra megrendezi Magyarország legrangosabb CSR kiállítását,

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

A BGF PSZFK-n elfogadott középfokú (csak C ) szakmai nyelvvizsgák listája (A+B=C ld. www.nyak.hu)

A BGF PSZFK-n elfogadott középfokú (csak C ) szakmai nyelvvizsgák listája (A+B=C ld. www.nyak.hu) PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR BGF Idegen nyelvi és Kommunikációs Intézet PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI SZAKNYELVI INTÉZETI TANSZÉK A BGF PSZFK-n elfogadott középfokú (csak C ) szakmai nyelvvizsgák listája (A+B=C

Részletesebben

Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2014 2015 tanévben

Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2014 2015 tanévben Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2014 2015 tanévben Az intézmény környezete, partnerek o A Kelemen László Szakközépiskola Szeged városában működik 2006 óta, fő profilként a színészképzést

Részletesebben

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár GYULAI LÁTNIVALÓK Az árak és a nyitva tartás a leírásban csak tájékoztató jellegűek, kérlek benneteket, hogy mindig kérjetek friss információt ez ügyben! Gyulai vár A gyulai vár a 15.század első felében

Részletesebben

Az utazás és a kint tartózkodás költségei a kiutazót terhelik. Az üzleti delegációban való részvétel előrelátható költségei a következők:

Az utazás és a kint tartózkodás költségei a kiutazót terhelik. Az üzleti delegációban való részvétel előrelátható költségei a következők: Tisztelt Partnerünk! A Nemzeti Külgazdasági Hivatal 2012. szeptember 24-27. között üzleti delegációt szervez Volgográdba (Oroszország), amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk Önt. A delegációban résztvevők

Részletesebben

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 Kétegyháza, 2013. szeptember 02. Készítette: Halmi Zoltán intézményvezető KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014.

Részletesebben

Tanmenet. Kínai, mint második idegen nyelv

Tanmenet. Kínai, mint második idegen nyelv Tanmenet Kínai, mint második idegen nyelv Az óra címe: Kínai, mint második idegen nyelv Évfolyam: 9. évfolyam Óraszám: heti 3 tanóra 43 héten keresztül: 129 tanóra/év Óraadó: Az óra rövid leírása: Az óra

Részletesebben

Projekt azonosító: TÁMOP-4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013

Projekt azonosító: TÁMOP-4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013 Projekt azonosító: TÁMOP-4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013 Szolnoki Főiskola 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 14. www.szolf.hu OM azonosító: FI47616 www.ujszechenyiterv.gov.hu IDEGEN NYELVOKTATÁSI JÓ GYAKORLATOK

Részletesebben

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink! OM azonosító: 029337 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: Igazgató: www.szemere.miskolc.hu info@szemere.sulinet.hu Szabó András

Részletesebben

fotóiskola haladóknak - fotosuli.hu

fotóiskola haladóknak - fotosuli.hu A haladó kurzusra a fotózás alapjaiban már magasabb szinten jártas hallgatók jelentkezését várjuk. Iskolánkat a hazai szakma a szabadiskola megtisztelô címmel tartja számon, ami ritka elismerés a fotótanfolyamok

Részletesebben

NÁLUNK TÁJEKOZÓDHAT! OLVASÁS ÉS SOKMINDEN MÁS! Tudnivalók a Grázi Városi Könyvtárról

NÁLUNK TÁJEKOZÓDHAT! OLVASÁS ÉS SOKMINDEN MÁS! Tudnivalók a Grázi Városi Könyvtárról NÁLUNK TÁJEKOZÓDHAT! OLVASÁS ÉS SOKMINDEN MÁS! Tudnivalók a Grázi Városi Könyvtárról MINDIG KÖZEL VAGYUNK! Gráz kulturális hivatalának városi könyvtára változatos és magas szintű állománnyal rendelkezik.

Részletesebben

5. A tanév tervezett ütemterve

5. A tanév tervezett ütemterve 5. A tanév tervezett ütemterve A 2011/2012. tanév rendje A tanév első tanítási napja iskola művészeti iskola A tanév utolsó tanítási napja iskola - művészeti iskola Az első félév vége Az első félévi értesítő

Részletesebben

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben

Részletesebben

* SPANYOL KLUBTAGSÁGI * RENDSZER. SPANYOL PORTÁL.

* SPANYOL KLUBTAGSÁGI * RENDSZER. SPANYOL PORTÁL. * SPANYOL KLUBTAGSÁGI * RENDSZER. SPANYOL PORTÁL. TARTALOM: 1. MIT NYÚJT A KLUBTAGSÁG A TAGOK SZÁMÁRA, TAGSÁGI FORMÁK 2. TERVEZETT TEMATIKA 3. TAGDÍJAK, BEFIZETÉS 4. KEDVEZMÉNYEK SPANYOL KLUBTAGSÁGI RENDSZER

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

Rendezvényismertető prospektus. w w w. m e n t o o v. c o m

Rendezvényismertető prospektus. w w w. m e n t o o v. c o m Szegedi Sürgősségi Napok Rendezvényismertető prospektus w w w. m e n t o o v. c o m SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK RENDEZVÉNYISMERTETŐ PROSPEKTUS Készült A Szegedi Sürgősségi Napok Szervezői Bizottság megbízásából

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Bevezetés A Muzsika Hídja Fesztivál Szervezőbizottsága 2015-ben is megrendezi a Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivált Budapesten 2015. július 25-26-án, első

Részletesebben

TRÉNINGEK A TEHETSÉGGONDOZÁSBAN

TRÉNINGEK A TEHETSÉGGONDOZÁSBAN TRÉNINGEK A TEHETSÉGGONDOZÁSBAN CIVIL DIMENZIÓK II. KÖTET Dr. Juhász Erika Pete Nikoletta (szerk.) CIVIL DIMENZIÓK 2. Tréningek a tehetséggondozásban Szeged Debrecen, 2013 Kiadói adatok: Felelős kiadó:

Részletesebben

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik.

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik. 2008/2009. tanév Helyzetelemzés A 2004/2005-ös tanévvel kezdődően működik iskolánkban az integrációs rendszer, s ennek részeként követelmény lett a módszertani ismeretek frissítése, újítása és bővítése.

Részletesebben

Helyszín, időpont: A találkozót 2000. november 10.-11.-ig rendezzük meg Szegeden a Dugonics András Piarista Gimnáziumban

Helyszín, időpont: A találkozót 2000. november 10.-11.-ig rendezzük meg Szegeden a Dugonics András Piarista Gimnáziumban "Konferencia a civilszervezetek és az iskolák együttműködési lehetőségeiről " avagy Kiegészítés vagy kompenzáció? címmel A program célja: Az iskolákkal folytatott sikeres együttműködésünk tapasztalatai

Részletesebben