GYERMEKEINK GONDOZÁSA, NEVELÉSE

Átírás

1 GYERMEKEINK GONDOZÁSA, NEVELÉSE Korintus Mihályné Villányi Györgyné Mátay Katalin Badics Tiborné GYERMEKEINK GONDOZÁSA, NEVELÉSE A napközbeni kisgyermekellátásról és a közoktatás elsõ láncszemét képezõ óvodáról még nem készült tanulmány hazánkban. Az OECD számára írt ország-háttértanulmány ezt a nagy hiányt pótolja. Ez a kiadvány egységes szerkezetben tárgyalja és tekinti át az iskoláskornál fiatalabb gyermekek gondozását, nevelését, a szolgáltatások helyét, szerepét, mûködtetését és a fejlesztési elképzeléseket. Magyarországi háttértanulmány az OECD A kisgyermekkori nevelés és gondozás szakmapolitikájának tematikus vizsgálata címû programjához

2 KORINTUS MIHÁLYNÉ VILLÁNYI GYÖRGYNÉ MÁTAY KATALIN BADICS TIBORNÉ Gyermekeink gondozása, nevelése Magyarországi háttértanulmány az OECD A kisgyermekkori nevelés és gondozás szakmapolitikájának tematikus vizsgálata címû programjához

3 2

4 KORINTUS MIHÁLYNÉ VILLÁNYI GYÖRGYNÉ MÁTAY KATALIN BADICS TIBORNÉ Gyermekeink gondozása, nevelése Magyarországi háttértanulmány az OECD A kisgyermekkori nevelés és gondozás szakmapolitikájának tematikus vizsgálata címû programjához 3

5 Gyermekeink gondozása, nevelése Magyarországi háttértanulmány az OECD A kisgyermekkori nevelés és gondozás szakmapolitikájának tematikus vizsgálata címû programjához Írta: KORINTUS MIHÁLYNÉ DR., VILLÁNYI GYÖRGYNÉ, DR. MÁTAY KATALIN, BADICS TIBORNÉ Támogatta: Oktatási Minisztérium és az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium Szerkesztette és lektorálta: CZIBERE KÁROLY ISBN X Felelõs kiadó: Czibere Károly, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet fõigazgatója Halász Gábor, az Országos Közoktatási Intézet fõigazgatója Mûszaki szerkesztés, borító: Corvinus Kiadó Felelõs vezetõ: Csupor Zoltán Nyomda: Royal Press Hungary Kft. Felelõs vezetõ: Lakatos Imre 4

6 Tartalomjegyzék Elõszó fejezet Általános információk Magyarországról Kormányzati struktúra Demográfia A népesség koncentrációja Gazdaság Foglalkoztatás A kisgyermekellátás és nevelés társadalmi, gazdasági környezete az elmúlt.. 12 év változásai tükrében Demográfia Családformák változása Gazdasági transzformáció, foglalkoztatás Oktatás Jövedelemegyenlõtlenség Önkormányzatiság Családi élet és a munka összeegyeztetése A családtámogatási politika A kisgyermekellátás és nevelés rendszere Története A bölcsõde Az óvoda Ágazatirányítási felelõsség A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása Óvodai nevelés Szakmai érdekképviselet A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása Óvodai nevelés Ellátási formák, szolgáltatások A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása Óvodai nevelés... 33

7 2. fejezet Minõség A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása Óvodai nevelés Hozzáférés A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása Óvodai nevelés fejezet Szabályozás A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása Óvodai nevelés Nevelõk, gondozók A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása A 0 3 éves korosztály napközbeni ellátását végzõ szakemberek feladatköre és képzése Továbbképzések A karrierlehetõségekrõl Óvodai nevelés Az óvodai nevelésben dolgozó szakemberek feladatköre és képzése Programok tartalma A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása Óvodai nevelés A család szerepe és bevonása az ellátásokba A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása Óvodai nevelés Finanszírozás A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása Óvodai nevelés fejezet Értékelés, adatgyûjtés A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása Óvodai nevelés A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása Óvodai nevelés

8 Konklúzió A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása Óvodai nevelés HIVATKOZÁSOK TÁBLÁZATOK I. MELLÉKLET II. MELLÉKLET

9 ELÕSZÓ 1996-ban az OECD oktatási miniszteri találkozó témája Az egész életen át tartó tanulás megvalósítása volt. A miniszteri értekezlet zárónyilatkozata elsõdleges célként jelölte meg a kisgyermekellátás és -nevelés színvonalának és hozzáférhetõségének javítását, a családokkal való szoros együttmûködést. A miniszterek leszögezték, hogy az egész életen át tartó tanulás nem az iskoláskorral kezdõdik, és elismerték a kisgyermekkori gondozásnak és nevelésnek az egész életen át tartó tanulás megalapozásában való fontosságát. A miniszteri felhatalmazás következményeként indult meg a kisgyermekkori gondozásról és nevelésrõl végzett vizsgálatsorozat, a Thematic Review of Early Childhood Education and Care (ECEC) Policy (A kisgyermekkori nevelés és gondozás szakmapolitikájának tematikus vizsgálata) az OECD-országok körében. Eredményeként ma az OECD rendelkezik a legaktuálisabb és legátfogóbb információkkal az iskolás kornál fiatalabb gyermekek intézményes ellátásának, nevelésének rendszerérõl, szabályozásáról, színvonaláról, a szakmapolitikai elvek megvalósulásáról a világ 20 országára vonatkozóan. Az OECD oktatásügyi megközelítésének meghatározó szempontja, hogy az oktatáspolitikát a közpolitika részeként kezeli, és az oktatás problémáit elválaszthatatlanul összekapcsolódnak tekinti olyan kérdésekkel, mint a gazdasági növekedés, a foglalkoztatás, a szociális gondoskodás, a fenntarthatóság vagy a területfejlesztés. Az OECD országokban egyre növekvõ politikai figyelem irányul a kisgyermeknevelésre, gondozásra, a gyermekek tanulására. A gyermekek napközbeni ellátását (bölcsõde, családi napközi) és az óvodai nevelést nem csak a nõi munkaerõ-piaci esélyegyenlõség egyik feltételének tartják, hanem a gyermek szempontjából az egész életen át tartó tanulás megalapozásának tekintik a korai fejlõdési szakaszt. Úgy vélik, ha megfelelõ pénzügyi, szociális és munkaügyi intézkedések segítik a szülõket és a helyi közösségeket, akkor a napközbeni kisgyermekellátás és nevelés javítja az esélyegyenlõséget és hozzájárul a társadalomba történõ beilleszkedéshez. Az egyik eszköz, amelyet az OECD évtizedek óta alkalmaz a tagállamok szakmapolitikáinak megismerésére és befolyásolására, az ún. policy review (szakmapolitikai vizsgálat), amelynek keretében átfogó szakértõi elemzés és értékelés készül egy ország szakmapolitikájáról, amelyet aztán a tagállamok közössége megvitat, megvalósítva a társak általi ellenõrzés egyfajta formáját. Az OECD Oktatási Bizottsága 1998-ban indította útjára A kisgyermekkori nevelés és gondozás szakmapolitikájának tematikus vizsgálatát (Thematic Review of Early Childhood Education and Care [ECEC] Policy). A vizsgálat kitér az iskolaköteles életkornál fiatalabb gyermekek számára létrehozott valamennyi nevelési és ellátási formára. Az áttekintés születéstõl az iskolaköteles korig kíséri figyelemmel a gyermekeket. Dokumentálja a kisgyermekellátás és -nevelés megvalósításának változatosságát,

10 elemzi a témával kapcsolatos legfontosabb kérdéseket, és javaslatokat fogalmaz meg az adott társadalmi-gazdasági környezetben alkalmazható fejlesztésekre vonatkozóan. A program elsõ körében 1998 és 2000 között tizenkét ország vett részt: Ausztrália, Belgium (a belga és a francia közösség), a Cseh Köztársaság, Dánia, Finnország, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Portugália, Svédország, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság. A vizsgálat célja az volt, hogy az összegyûjtött nemzetközi adatok és információk alapjául szolgálhassanak a kisgyermeknevelés, -ellátás és a kisgyermekkori tanulás javításának, segítsék a szakmapolitikai tervezést és a tervek megvalósítását. A program során közelebbrõl tanulmányozták: az adott országok fõbb szakmapolitikai alapelveit, a törvényi, rendeleti szabályozást, a kisgyermekellátás és -nevelés helyzetét, társadalmi környezetét; a kormány, önkormányzatok, non-profit szervezetek és más szociális partnerek szerepét, valamint az intézményi erõforrásokat; az egyes országokban tapasztalható különbözõ megközelítések hatásait és hatékonyságát. A vizsgálat négy lépésbõl állt: a résztvevõ országok elkészítették saját háttértanulmányukat, vagyis a rendszerük ismertetését az OECD által megadott leíró-elemzési keretnek megfelelõen; e háttértanulmány feldolgozása után egy nemzetközi szakértõi csoport 1-2 hetes látogatás során a helyszínen tájékozódott; a delegáció országjelentést készített a háttértanulmány és a látogatás alapján, amely a megfelelõ egyeztetések után az OECD hivatalos véleményeként került fel az OECD honlapjára; végül összehasonlító tanulmány készült a 12 országban végzett vizsgálat tapasztalatairól. Az összehasonlító tanulmányt tartalmazó kötet magyar fordítása az Oktatási Minisztérium támogatásával az Országos Közoktatási Intézetben készült, és 2002-ben Biztos alapokon címmel jelent meg. Megtalálható az Országos Közoktatási Intézet és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet honlapján ( és Az OECD program 2002 és 2004 között zajló második körében Franciaország, Írország, Korea, Kanada, Mexikó, Németország és Ausztria mellett Magyarország is részt vesz. Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium és az Oktatási Minisztérium szerzõdése alapján az Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet és az Országos Közoktatási Intézet kapta meg a feladatot az ország-háttértanulmány megírására, a vizsgálatot végzõ nemzetközi delegáció programjának összeállítására és a vizsgálat koordinálására. Az OECD szakértõinek látogatására december között került sor. 9

11 Munkacsoport alakult a magyar OECD vizsgálat munkálatainak koordinálására és a háttértanulmány megírására. Vezetõje: Korintus Mihályné dr., tagjai: dr. Mátay Katalin, Badics Tiborné és Villányi Györgyné. Az Oktatási Minisztérium részérõl a koordinátori feladatokat korábban Tóta Péter Benedek látta el, jelenleg Loboda Zoltán végzi. A Háttértanulmány elkészítésének segítésére felkért Irányító Testület vezetõje: E. Vámos Ágnes; tagjai: Brassói Sándor, Csókay László, Szelényi György, Bencze Péterné, dr. Kolozsváry Judit, Tokaji Károlyné, Salomvári György és Villányi Györgyné. A 0 3 éves korosztály ellátásával kapcsolatos részekhez munkaanyagot készítettek: Balogh Lászlóné, dr. Koncz József, Mester Jánosné, dr. Nyitrai Ágnes, Rózsa Judit, Vokony Éva. Az óvodai nevelésrõl szóló részekhez munkaanyagot készítettek és szakmai véleményükkel segítették a munkát: Badics Tiborné, Bóczi Lajosné, Budai Mária, Fábián Katalin, Faust Dezsõné, Fülöp Tiborné, Hernádi Zsuzsa, dr. Kolozsváry Judit, Makár Barnabásné, Marekné dr. Pintér Aranka, Nagy Ágnes, Pethõ Ágnes, Tokaji Károlyné, Török Balázs, Trencsényi László, Salomvári György, Sárdi Zoltánné, Szabóné Karsai Tünde, Vágó Irén, W. Mikó Magdolna, a PTMIK és a Comenius Programigazgatóság munkatársai. Ezúton is szeretnénk megköszönni munkájukat, amellyel hozzájárultak az OECD vizsgálat sikeréhez májusában sor került az óvodai háttéranyag szakmai vitájára az Országos Közoktatási Intézet szakmai napján. Itt az óvodai nevelés elméleti és gyakorlati munkáját végzõ szakemberek és a szerzõk elemezték a vitaanyagot. Hasznos tanácsaikkal segítették a háttértanulmányt teljesebbé, gazdagabbá és jól használhatóvá tenni. Ez a kötet a 2002-es évi adatokkal aktualizált magyar háttértanulmány anyagát tartalmazza. Felépítése az OECD által megadott szempontsort követi. Reményeink szerint a hazai szakemberek is érdeklõdéssel fogják fogadni, hiszen ez az elsõ olyan tanulmány, amely egységes keretben szemléli és tárgyalja a három év alatti és az óvodáskorú gyermekek ellátásának, nevelésének rendszerét Magyarországon június Korintus Mihályné dr. Villányi Györgyné 10

12 1. fejezet 1.1 Általános információk Magyarországról Magyarország Kelet-Közép-Európában fekszik, államformája köztársaság. Fõvárosa Budapest, hivatalos nyelve a magyar. Területe km², lakossága fõ, a népsûrûség 108 fõ/km². Etnikai megoszlás: magyar (93 %), roma (kb. 5 %), német, szlovák, román, szerb, horvát, bolgár, görög, ruszin, szlovén stb. (kb. 2 %) Kormányzati struktúra október 23-a óta Magyarország demokratikus köztársaság. Az egypártrendszerrel jellemezhetõ államszocialista diktatúrát felváltó parlamenti demokrácia stabilizálódott, négy szabad választás zajlott le, melyek a jobb- és baloldali politikai erõk relatív kiegyensúlyozottságát eredményezték. A legfõbb döntéshozó szerv az egykamarás országgyûlés, melyben 386 képviselõ ül, és amely a 4 évenként tartott parlamenti választások után alakul meg, legutóbb 2002-ben. A képviselõk 45,6 %-át közvetlenül választják választókerületekben, a többi képviselõ pártlistáról kerül be. A végrehajtó hatalom feje a kormány, melyben a miniszterelnök mellett tizenhét miniszter dolgozik. A közhatalom decentralizált: valamennyi megye (19) és település (3135) saját önkormányzattal rendelkezik. A közhatalmi struktúra kiemelt szereplõi továbbá az Alkotmánybíróság és az ombudsmanok. Magyarország a NATO-nak 1999-tõl, az Európai Uniónak 2004-tõl tagja Demográfia A lakosság többsége nõ (52,5 %) férfire 1105 nõ jut. Alacsony a házasságkötések száma (2002-ben 45 jutott tízezer lakosra), és magas a válások száma (2002-ben 25 jutott tízezer lakosra), valamint az egyszemélyes háztartások száma. A gyermekek 31 %-a házasságon kívül születik (1980-ban 7 %). A népmozgalmi folyamatok két évtizede váltak kedvezõtlenné. A népesség száma 1981 óta csökken, 1980-ban Magyarországnak még ezer lakosa volt. A természetes szaporodás mérlege negatív, mert miközben a születések száma folyamatosan csökken (2002-ben 1000 lakosra 9,5 élveszületés jutott, 1980-ban 13,9), addig a halálozási arányszámok érdemben nem javultak (1000 lakosra 2002-ben 13,1 halálozás jutott, 1980-ban pedig 13,6.). A természetes fogyás évente kb. 35 ezerrel csökkenti a

13 népességet, amelyet a pozitív vándorlási mérleg kb. 10 ezer fõvel javít ban a népesség száma már csak fõ (1. táblázat). A népességfogyás ráadásul a társadalom elöregedésével együtt megy végbe. Tízezer fõre 2082 hatvan éven felüli és 1067 hetven éven felüli jut. Másrészt nõtt a népesség átlagos élettartama. A férfiak születéskor várható átlagos élettartama 68,3 év (1980: 65,5 év, 1990: 65,1 év), a nõké pedig 76,6 év (1980: 72,7 év, 1990: 73,7 év). Folyamatosan csökken a fiatalok, és nõ az idõsek részaránya az össznépességen belül, bár az utóbbi folyamat egyelõre gyengébb, és várhatóan 2010 után fog felerõsödni (2. táblázat). A népesség-elõrejelzések legvalószínûbb forgatókönyve szerint az átlagos gyermekszám lassan fog emelkedni (2020: 1,57), a várható élettartamok is növekednek (2020: nõk: 80,3 év, férfiak: 73,5 év). A népesség 2020-ra várhatóan 9,85 millióra csökken. A következõ húsz évben a fiatalok aránya 23,1 %-ról 20 %-ra, az aktív korúak aránya (20 59 évesek) 56,5 %-ról 53 %-ra, az idõsek aránya 20,4 %-ról 26,5 %-ra módosul. Tehát a gyermekszám csökkenése mellett megjelenik az aktív korúak számának csökkenése is A népesség koncentrációja A népesség területi eloszlása egyenlõtlen. A fõvárosban és környékén él a teljes lakosság mintegy 30 %-a. Az ország 3135 települése közül 30 ezer lakos fölötti település száma csak 39 (az összes település 1,24 %-a), ahol az összes népesség 43 %-a lakik. Ugyanakkor 2379 település (az összes település 76 %-a) népessége nem éri el a 2000 fõt. Ezeken a településeken a teljes népesség 17,2 %-a lakik (3. táblázat) Gazdaság A rendszerváltást követõen, a piacgazdaságra történõ átmenet idején a GDP drámaian csökkent, csak 10 évvel késõbb sikerült az akkori jövedelmi szintet ismét elérni. Az évi stabilizációt követõen a gazdaság hatalmas lendületet vett, évente 4-5 %-os növekedést produkált, s a 2001 óta tapasztalható világgazdasági recesszió sem tudta 3 % alá kényszeríteni a növekedési ütemet. Az infláció a 90-es években jelentõs mértékû volt, csúcsát 1995-ben érte el (28,2 %), azóta folyamatosan csökken, jelenleg 6 % körül stagnál. 12

14 1.1.5 Foglalkoztatás A foglalkoztatottak száma az aktív korú népesség arányában 56,6 %, a gazdaságilag aktívak aránya az aktív korúakhoz viszonyítva 60 %. Mindkét mutató folyamatosan és lassan javul, de jelentõsen alacsonyabb az európai országok hasonló mutatóinál. A férfiak foglalkoztatottsága is alacsony (63,5 %), a nõké azonban az 50 %-ot sem éri el (49,8 %). A munkanélküliségi ráta a rendszerváltást követõ években dinamikusan emelkedett (csúcs 11,9 % 1993-ban), majd folyamatosan csökkent, jelenleg 5,7 %. A foglalkoztatás tekintetében jelentõs különbségek alakultak ki. Az ország nyugati részén és a fõvárosban a munkanélküliség rendkívül alacsony, ezzel szemben az észak-keleti régióban magas. 1.2 A kisgyermekellátás és nevelés társadalmi, gazdasági környezete az elmúlt 12 év változásai tükrében A kisgyermekellátás és -nevelés társadalompolitikai környezete az elmúlt 12 évben jelentõs mértékben megváltozott. E folyamat legfontosabb tényezõi a demográfiai folyamatok, a családi együttélési formák változása, a gazdasági transzformáció, a foglalkoztatás, a közhatalom decentralizációja Demográfia Ahogyan az elõzõ fejezetben láttuk, a népesség folyamatosan csökken. Ez elsõsorban nem az öregedésnek köszönhetõ, mert ez a tényezõ döntõ mértékben csupán egy évtized múlva fejti ki hatását, hanem a gyermekszám drámai csökkenésének. Az adott évben megszületett gyermekek száma 1975 óta csökken. Az általános termékenységi szint 1990 és 1998 között 23 %-kal csökkent, ezen kívül változott a gyermeket vállalók korösszetétele is. A szülõképes korosztálynál kitolódott a gyermekvállalás idõpontja. Csökkent a 20 év alattiak és a év közöttiek termékenysége, növekedett viszont a 30 év felettieké. A alacsony születésszám mellett a statisztika egyre több sérült (fogyatékos, érzelmi, magatartási zavaros) gyermeket tart számon Családformák változása A rendszerváltást követõen korábban kevéssé jellemzõ családformák terjedtek el gyors ütemben. A házasságkötés nélküli együttélés egyre gyakoribb, az adott évben megszületõ gyermekek mintegy harmada már ilyen családba születik. (1980-ban még 13

15 7 %, 1990-ben pedig 13 % volt ez az arány.) Az elsõ házasságkötés és az elsõ gyermek vállalásának idõpontja jelentõs mértékben kitolódott. Az 1-2 gyermekes családmodell vált jellemzõvé. A nyolcvanas években 30 %-kal, a kilencvenes években további 43 %-kal csökkent a házasságkötések száma, tehát a termékenység csökkenését jóval meghaladó arányban. Emelkedett ugyanakkor a válások száma, ami leggyakoribb a éves életkorban, mind a nõknél, mind a férfiaknál ben 1000 házasságkötésre 375 válás jutott, míg 2002-ben 554. A válások háromnegyed részében legalább egy gyermek született a felbontott házasságból. A válások magas arányából és a házasságon kívüli születések arányának növekedésébõl adódóan az egyszülõs családok aránya is jelentõsen nõ: az 1990-ben mért 13 %-ról 1999-re 29 %-ra. A családformák változása abban is megmutatkozik, hogy nagymértékben visszaszorult a többgenerációs családok aránya, és jelentõsen nõtt (az évi 19,6 %-ról 2001-re 25,6 %-ra) az egyszemélyes háztartásoké. Az átlagos háztartás-nagyság 1980 óta 2,8-rõl 2,6-re esett 2001-re. Az 1990-ben lezajlott szabad választásokat követõ rendszerváltás újragondolta a család szerepét a gyermekek gondozásában, nevelésében. A hangsúly az elõzõ évtizedek intézményes nevelésérõl áttevõdött a családi nevelésre. Célként fogalmazódott meg a család többirányú segítése a családtagokat összetartó, védõ, a gyermekeket nevelõ funkciójának erõsítése érdekében Gazdasági transzformáció, foglalkoztatás A 90-es évek politikai változásaival egyidejûleg megkezdõdött a piacgazdaságra való áttérés. A gazdasági szerkezet átalakításának eredményeképp fokozatosan csökkent az állami tulajdon részaránya, zsugorodott a mezõgazdaságban dolgozók száma, jelentõsen növekedett a szolgáltatási szektor. A transzformáció a munkanélküliek számának növekedését eredményezte (ld. elõzõ fejezet). Az átmenet elsõ 3 éve alatt a foglalkoztatottak száma mintegy másfélmillióval csökkent. A foglalkoztatás csökkenése azonban csak kisebb részben jelentkezett a munkanélküliek számának növekedésében. A munkanélkülivé válók nagyobb része olyan programokat választott, amelyeket a kormányzat nyitott meg a munkaerõpiaci feszültségek enyhítésére. Ilyen program volt a korhatár elérése elõtti kedvezményes elõrehozott nyugdíjbavonulás lehetõsége vagy a rokkantsági rendszer kapuinak szélesre tárása. Ezzel azonban az aktivitásból az inaktivitásba távozott a munkaerõ jelentõs része, egyszer s mindenkorra kiiktatódva a munkaerõpiaci folyamatokból. Ez az inaktivizálódás nagyobb mértékben sújtotta a nõket, akik többnyire a munkaerõpiacról a háztartásba vonultak vissza. Így fordulhatott elõ, hogy míg a rendszerváltás elõtt a nõk munkaerõpiaci szerepvállalása, foglalkoztatási rátája magasabb volt a fejlett jóléti államokban tapasztaltnál (az államszocialista rendszer ideológiájának 14

16 szerves része volt a nemek egyenlõségének biztosítása), addig 1990 után néhány év alatt a nõk foglalkoztatási rátája 50 % alá csökkent. A nõk alacsony foglalkoztatási rátáját a magas szintû kényszerû inaktivitás mellett más tényezõk is befolyásolják: az alacsonyabb nyugdíjkorhatár, a gyermeknevelés, valamint a részmunkaidõs foglalkoztatás igen alacsony szintû elterjedtsége. Fõként az alacsonyabb iskolázottságú nõk körében nagy probléma, hogy a gyermekszülést követõen nem tudnak visszakerülni a munkaerõpiacra. De ide kell sorolnunk a felsõoktatásban részt vevõk számának gyors növekedését is, amely elsõsorban a nõket érintette: ez is hozzájárult az elsõ házasságkötés és az elsõ gyermek vállalása idõpontjának kitolódásához. Már ma is elõre jelezhetõ, hogy a gazdasági fejlõdéssel párhuzamosan a szolgáltatási szektor egyre dinamikusabban fog növekedni, és ez ösztönzõleg fog hatni egyrészt a nõi foglalkoztatás növekedésére, másrészt a foglalkoztatás atipikus formáinak kialakulására és alkalmazására Oktatás A felsõoktatásnak a 90-es években tapasztalt jelentõs expanziója is hozzájárult a házasságkötés és a gyermekvállalás kitolódásához, valamint a munka és a családi élet összehangolását célzó közpolitikák iránti kereslet növekedéséhez. Az elõrejelzések is ennek a folyamatnak a gyorsulását vetítik elõre, hiszen ma a nõk 17,3 %-a, 2020-ban pedig várhatóan 29,5 %-a rendelkezik majd felsõfokú végzettséggel Jövedelemegyenlõtlenség A 90-es évek elején a jövedelemegyenlõtlenség növekedni kezdett, nõtt a szegénység, s ezen belül is jelentõs mértékben a gyermekszegénység. Ha a mediánjövedelem 50 %-át vesszük szegénységi küszöbnek, akkor a szegénységi ráta 1990-ben 10 % körül alakult, az évtized közepén végbement gazdasági stabilizáció 13 %-ra emelte, 2000 után % között stabilizálódott ben a szegénységi ráta az egygyermekesek körében 4,5 %, a kétgyermekesek körében 9 %, a három- vagy többgyermekesek körében 29,4 %, a év korcsoportban 11,5 %, a év korcsoportban 3,8 %, a 8 osztályt sem végzettek körében 27,4 %, a felsõfokú végzettségûek körében 0,8 %, a községekben élõk körében 11,5 %, Budapesten 5,1 %, végül a romák körében 42,8 % (TÁRKI, 2004). A társadalmi kirekesztõdést meghatározó fontosabb kockázatok (munkanélküliség, földrajzi elhelyezkedés, alacsony iskolai végzettség) halmozódását figyelhetjük meg a roma népesség körében. 15

17 1.2.6 Önkormányzatiság 1990-ben a politikai rendszerváltás idején konszenzus alakult ki arról, hogy a közhatalmat decentralizálni kell. Ennek eszköze az Önkormányzati törvény (1990. évi LXV. tv.) volt. A kisgyermekkori nevelés szempontjából a törvény legfontosabb intézkedése az volt, amely alapjaiban módosította a közigazgatás rendszerét: az egészségügyi, oktatási, szociális stb. alapellátás intézményeit a helyi önkormányzatok tulajdonába adta és fenntartására bízta. A törvény alapján valamennyi településen helyi önkormányzat létesült, ez rendkívül szétaprózottá tette a közigazgatási rendszert. A szétaprózottság jelentõs szabályozási, ellátási és finanszírozási nehézségeket okoz a döntéshozók számára. E szerkezet elõnye, hogy a döntések az állampolgárhoz legközelebbi szinten születnek, ugyanakkor kétségtelen hátránya, hogy minden település önálló jóléti politikát folytat, melyek nem veszik figyelembe döntéseiknek a település határán túlnyúló hatásait. A központi és helyi önkormányzatok feladatmegosztásában a decentralizáció elvét az elmúlt 12 évben is alkalmazták, ugyanakkor a feladatok bõvülésével azok finanszírozása nem tartott lépést, így ma a legtöbb helyi önkormányzat alulfinanszírozott, s elõfordul, hogy törvényben meghatározott intézményfenntartói kötelezettségét nem teljesíti. Az óvodák és a napközbeni kisgyermekellátás intézményeinek fenntartói tehát az önkormányzatok, azonban mûködtetésük szakmai szabályozása tekintetében az as közoktatási törvény és az 1997-es gyermekek védelmérõl szóló törvény mérvadóak Családi élet és a munka összeegyeztetése A családi élet és a munka összeegyeztetésérõl egyre több szó esik világszerte. A nõk munkaerõpiaci szerepének növekedését prognosztizálják a fejlett országokban. Úgy tûnik, Magyarországon is kikerülhetetlen az e kérdéssel való szembenézés. A nõk munkavállalása igen magas volt a szocializmus idején, felülmúlta az e tekintetben élenjáró skandináv országok mutatóit is. A kilencvenes évek változásai azonban jelentékenyen érintették a nõk helyzetét. A munkavállalási korú nõk foglalkoztatottsága jelentõsen visszaesett, az inaktívak száma pedig megnövekedett (FREY Mária, 1999 in: PONGRÁCZ Tiborné és TÓTH István György, 1999). Ugyanakkor az Európai Unió országaiban folyamatosan növekszik a nõi munkavállalók aránya, és egyre nagyobb gondot okoz gyermekeik napközbeni ellátásának megoldása. Frey Mária tanulmánya (FREY Mária, 2002) azt a kutatást ismerteti, amelynek célja a gyermeknevelési támogatásokat igénybevevõ és a családi okból inaktív személyek foglalkoztatási lehetõségeinek és akadályainak a vizsgálata volt. Megállapításai közt 16

18 szerepel, hogy a kisgyermeküket otthon nevelõk (GYED-en, GYES-en, GYET-en lévõk) közül majdnem 5 %-kal többen akartak visszatérni a munkaerõpiacra (összesen 69,6 %) a gyermekgondozási idõ letelte után, mint három évvel korábban. Egyben csökkent azoknak az aránya, akik csak a család ellátásával kívántak foglalkozni. Ez a munkavállalási hajlandóság erõsödésére utal. A nõi munkavállalás növekedésével kapcsolatos esetlegesen optimizmusra utaló adatokkal szemben viszont elgondolkodtatóak egy korábbi vizsgálat eredményei, amely a gyermekvállalással és a munkahely biztonságával, munkahelyi feltételekkel kapcsolatos véleményeket térképezte fel (PONGRÁCZ Tiborné és mts. 2000). Ennek megállapításai szerint a év közötti férfiak és nõk több mint felét komolyan foglalkoztatja, hogy a gyermekes szülõk munkavállalási esélyeit rosszabbnak érzik, mint a gyermektelen felnõttekét. Sok esetben fordul elõ, hogy gyermekvállalás miatt problémák, méltatlan helyzetek keletkeznek. Ha fiatalok, felmerül a kérdés, hogy szeretnének-e gyermeket, ha kisgyermekük van, sokszor hiányoznak-e a munkából a gyermek betegsége miatt; a gyermekgondozási szabadságról visszatérve visszafogadják-e õket a munkahelyen; karrierjükben nem veti-e vissza õket az otthon töltött idõ. A kutatás során a megkérdezettek nagy többsége megterhelõnek érzi a gyermekneveléssel megnövekedett felelõsséget, és nehéznek érzi összeegyeztetni a család ellátását a munkavállalással. Noha a családok növekvõ mértékû felbomlása, a családi szocializáció zavarai ellenére mind a család, mind a gyermeknevelés és gyermekkel való foglalkozás továbbra is fontos érték az emberek számára, a KSH Életmód idõmérleg vizsgálataiból kitûnik, hogy a 90-es évek fordulóján bekövetkezett nagy társadalmi átalakulások a gyermekekkel való törõdést is befolyásolták. Szerencsés ez az átalakulás annyiban, hogy érzékelhetõen elmozdulás mutatható ki a férfiak (apák) gyermeke(i)kre fordított idejének növekedésében különösen a munkanélküli férfiaknál mutatható ki az átlagosnál jóval magasabb idõráfordítás. Kedvezõtlen viszont a változás abban a tekintetben, hogy a foglalkoztatott nõk körében észrevehetõen visszaesés mutatkozik a gyermekekre fordított idõben, ami a keresõ munkával járó nagyobb lekötöttségre, a nõk családi szerepeinek munkahelyeken való tolerálatlanságára, végsõ soron a munka és a családi élet összeegyeztetéseinek társadalmi méretû megoldatlanságaira is utal. Ezek még akkor is a nem kívánt változások között említendõk, ha a foglalkoztatott nõk között 1999-ben a fiatalabb, gyermektelen nõk száma is több, mint 1986-ban volt. A városokban élõ dolgozó nõk különösen a megyeszékhelyeken élõk lényegesen kevesebb idõt töltenek gyermekeikkel, mint tették azt a nyolcvanas évek közepén. A nyugdíjas nõk esetében viszont növekedett a gyermekekre fordított idõ, ami a nagyszülõk és az unokák közötti kapcsolat erõsödését jelzi. Nagyon jelentõs mértékben emelkedett a GYES-en, GYED-en lévõ és a háztartásbeli nõk gyermekre fordított ideje napi átlagban, ami alighanem szintén azt mutatja, hogy a mellékkeresetek lehetõségeinek visszaesésével felszabaduló idõt a nõk a gyermekek körüli teendõkre fordítják. Összességében a nõk még mindig jóval többet foglalkoznak a gyermekekkel, 17

19 mint a férfiak, ám jórészt feltehetõleg a munkaerõpiac intenzívebb nõigénye következtében elõnyük kismértékben csökkent: 1986-ban a nõk még 2,8-szor fordítottak több idõt a gyermekekre, mint a férfiak, 1999-ben már csak 2,5-szer annyit (4. táblázat) A családtámogatási politika Magyarországon az államszocializmus idején fejlett családtámogatási rendszer jött létre, amely magában foglalta egyrészt a kiterjedt kisgyermekellátást, másrészt a pénzbeli támogatások rendszerét. A családtámogatásokra fordított kiadások 1980-ban a GDP 2,7 %-át, 1990-ben pedig, amikor a legfejlettebb volt a rendszer, 3,95 %-át tették ki. A rendszerváltozást követõen a rendszer megmaradt, bár a támogatások szinten tartása nem volt lehetséges és egyes elemei fokozatosan vesztettek értékükbõl ben már csupán a GDP 1,63 %-át tették ki ezek az ellátások. A családtámogatási rendszer kifejlesztésének hátterében egyrészt az állt, hogy a szocializmus idején a magas szintû nõi foglalkoztatás igénye szükségessé tette olyan intézményes ellátási formák kifejlesztését (pl. bölcsõde), ahol a kisgyermekek nagy részét gondozni tudták, másrészt a 60-as évektõl erõteljesen csökkenõ születésszám pronatalista családpolitikát indukált, amelynek eredményeképp a termékenység ösztönzése érdekében kifejlesztették a pénzbeli ellátási formákat, amelyek lehetõvé tették, hogy az anyák otthon maradjanak gyermekükkel, és így az intézményes gondozási szükségleteket csökkentették, illetve választási lehetõséget biztosítottak. A családpolitika célja, hogy segítse a családalapítást, a családok gyarapodását, és a gyermekek felnevelését megfelelõ feltételek megteremtésével. Magyarországon a népesség értékrangsorában a család igen elõkelõ helyen áll. A fiatalok döntõ többsége családalapításra készül, túlnyomó részük legalább két gyermeket szeretne, azonban a gyermekvállalással kapcsolatos elvárásai rendre nem teljesülnek. A megszületett gyermekek száma kétharmada sincs a házasság elõtt tervezettnek, és a munkahely biztos megtartása végett inkább a szakmai elõmenetelt választják, a szakmai továbbképzést vállalják, és várnak a családalapítással. (A gyermekes családok támogatásának egyes formái , KSH p.6.) A családtámogatási rendszer változásokon ment át, fõbb elemeit tekintve azonban változatlan maradt és ma a modern jóléti közpolitikák valamennyi eszközét alkalmazza. A családtámogatási eszközök három formája a pénzbeli ellátás, a természetbeni ellátás és a szolgáltatás. A pénzbeli ellátások között vannak univerzális támogatások, ahol a jogcím nem a jövedelem szintjén alapul, hanem a gyermekvállalás tényén (anyasági támogatás, családi pótlék, gyermekgondozási segély). Vannak társadalombiztosítási elven folyósított támogatások, ahol a jogosultság alapja a korábbi munkaviszony (terhességi gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj). Létezik rászorultság-elvû ellátás is, ahol az ellátás folyósí- 18