2015. április hónap VII. évfolyam 4. szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2015. április hónap VII. évfolyam 4. szám"

Átírás

1 2015. április hónap VII. évfolyam 4. szám A Szőregi Részönkormányzat és a Tömörkény István Művelődési Ház alkalmi kiadványa Felvirradt. Március 15-ike volt, * A magyar nemzet történetének leghíresebb háborús konfliktusaként is emlegetett forradalom- és szabadságharc kitörésének 167. évfordulójára emlékeztünk március 13-án, a Tömörkény István Művelődési Házban. A megmozdulás szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámoknak, s társadalmi reformjaival megindította a polgári átalakulást Magyarországon. A márciusi ifjak üzenete a mai társadalom számára is követendő értékeket közvetít: [ ] Legyen béke, szabadság és egyetértés [ ] Nemzeti ünnepünk tiszteletére a SZTEJKI Kossuth Lajos Általános Iskola 6. osztályos tanulói adtak színvonalas műsort, melyben megelevenedtek a történelmi események. Kerekes Pálné, Keresztesné Halász Katalin és Vér Anikó felkészítő tanároknak köszönjük az áldozatos munkát, a gyerekeknek pedig az ünnepségen való közreműködést. Dr. Pelyach István, az SZTE BTK Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszékének tudományos munkatársa ünnepi beszédében kiemelte, hogy az 1848-as történések eredményeként olyan nemzeti egység- és összetartozás alakult ki, amely által minden magyarban tudatosult: Magyarország nem csupán egy ország számunkra, hanem sokkal több annál, a hazánk. Pelyach István azt is hangsúlyozta, hogy a márciusi ifjúság egy csepp vér kiontása nélkül érte el céljait, és követeléseit. A szép számmal megjelent gyerekeknek a történész azt tanácsolta, mindig kövessék ezt a magatartást. Az ünnepség részeként Kossuth Lajos emléktáblájánál a nevét viselő általános iskola és a szőregi részönkormányzat koszorúzott. A Magyar Tartalékosok Szövetsége Szőregi Klubja nevében Balázs István tartalékos őrmester, illetve Székesi Istvánné és Varga Istvánné vezetőségi tagok is megemlékező koszorút helyeztek el. A Hősök terén Dr. Ujhelyi István európai parlamenti képviselő úr és Szabó Sándor országgyűlési képviselő úr, a Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzat nevében dr. Berkesi Ottó önkormányzati képviselő úr és Matovics Dávid helyezte el az emlékezés virágait. Az emléktáblát megkoszorúzta a Kossuth Lajos Általános Iskola nevében Kecse- Nagyné Bánszki Zsuzsanna igazgató asszony, illetve a Csongrád Megyei Ezüsthold Szociális Egyesület is. Párhuzamosan az ünnepséggel látogatható volt a Szanka József magángyűjtő által rendelkezésünkre bocsátott tablókból és emléktárgyakból rendezett, Eleink dicsősége, nemzetünk büszkesége c. kiállítás is. *A cikk címe részlet Jókai Mór: A márcziusi fiatalság (Visszaemlékezés) c. művéből. Tisztelt Szőregiek! Az elmúlt egy hónapban az időjárás csak nagyon nehezen akart igazán tavaszira váltani, ezért remélem, hogy az a tizenkét család, akik a második körben kaptak tüzelőt, jó hasznát vették. A közeledő tavasz kapcsán derült ki, hogy a Csempebolt előtt működő kispiac helyzete jogilag nem megfelelően rendezett, és annak a veszélye fenyegetett, hogy nemcsak a területhasználati engedélyek nem kerülnek kiadásra, hanem az asztalokat is elszállíthatják. Az egyik számba jöhető lehetőség, hogy az ideiglenes zöldség-gyümölcs árusításra kijelölt területté nyilvánítjuk, ami a legkönnyebben kivitelezhető megoldás. Ekkor csak az a szegedi lakos árusíthatna, akinek a termőterülete kisebb 1500 m 2 -nél, de kizárja azokat, akik vállalkozók. A másik a helyi termelői piac kialakítása, ami kicsivel több utánajárást igényel, mivel fenntartót és üzemeltetőt kell kijelölni, és bizonyos előírásoknak is meg kell felelni, viszont az eladható mezőgazdasági termékek 40 km-es körzetből származhatnak, és a vállalkozókat sem zárja ki. Remélem, hogy rövidesen a folyamat végére érünk, és bárki, akinek a kertjében a saját szükségleténél több zöldség vagy gyümölcs termett, eladhatja a helyi termelői piacon, és sem helypénzt, sem területhasználati díjat nem kell fizetnie! Fogadóórán felmerült, hogy gondot okoz a kertekben a tavaszi nagytakarítás, növényápolás miatt keletkezett növényi hulladék elhelyezése. Elégetni nem szabad, a kuka mellé kitett zsákokat, a néhány hete érvényes új szállítási rend miatt nem viszik el. Megkérdeztem a Környezetgazdálkodási Kft. vezetőjét, megoldásként az újszentiváni hulladékudvarba való beszállítást javasolta. Szőregi lakcímkártyával rendelkezőknek napi egy köbméter beszállítása díjmentes! Van egy rossz hírem is. Zlatarov doktornő sokéves szolgálat után nyugdíjba vonul. Nem tudta eladni a praxisát, és eddig nem találtunk a feladatot közalkalmazottként ellátni hajlandó gyermekorvost sem. Néhány éve még tülekedés lett volna egy szegedi orvosi állásért, ma sajnos a szakvizsgázó orvosok többsége, a Kormány egészségügyi ellátást romboló politikája miatt, nem itthon képzeli el a jövőjét. Természetesen senki sem maradhat ellátatlanul, tovább keressük a megoldást! Közben a városi fejlesztési projektek tervezése is halad. Megszülettek az út- és járdaépítésre, javításra szolgáló alapok felosztásának elvei. Ha a rendelkezésre álló, a 400 milliós szociális tehervállalás miatt, 200 millió forintra csökkent keret teljes egészét szétosztanánk, akkor az egy választókerületre jutó 10 millió forintból pl. a hatalmas forgalmat lebonyolító Belvárosi híd burkolatának javításához hasonló feladatokat nem lehetne megoldani. Az alap kisebb hányada lesz helyben felhasználható járdajavításra, pl. ahol az ott lakók is hajlandók szerepet vállalni a munkában. Mire Önök ezeket a sorokat olvassák, addigra a társadalmi szervezetek, sportegyesületek támogatására szolgáló keretek elosztásának elvei is megszületnek, és kezdhetjük beadni a támogatási pályázatokat. Megkezdődött a XVII. Szőregi Rózsaünnep programjának a szervezése is. A már jól bevált programok, pl. a felvonulás, az esti koncertek mellett az idén szeretnénk bemutatni a szőregi rózsatő termőterületének turisztikai látnivalóit is. Számos helyszínre várjuk látogatóinkat. Ebben a számban tesszük közzé az elő- és a belső kertekre vonatkozó pályázati felhívásokat, hogy akik most kezdik rendbe tenni, kialakítani környezetüket, már készülhessenek rájuk! A Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál programjából április 8-án, 18 órától kapunk előzetest a művelődési házban. A pezsgő gitáresten fellép a chilei Andres Tapia, a Szegedi Gitárzenekar, és vezetőjük Pavlovits Dávid. Szeretettel várom Önöket! Tisztelettel: Dr. Berkesi Ottó önkormányzati képviselő tel.: berkesi.otto@szeged.eu

2 2. oldal Szőregi Regélő áprilisi szám Kedves Szülők! április 16-án és 17-én, ig nyílt napot tartunk bölcsődénkben! Szeretettel várjuk a leendő bölcsődés gyermekeket és családjaikat, egy Bölcsődei hírek Kedves Szülők! közösen eltöltött játékos délelőttre, ismerkedésre, bölcsődénk bemutatására. Helyszín: Szeged-Szőreg, Szerb utca 21. Bölcsőde dolgozói Bölcsődei beiratkozás időpontja: április 27 - május 8. között. Helyszín: a szülők által kiválasztott bölcsőde. A beiratkozáshoz kérem, hozzák magukkal a honlapról letöltött jelentkezési adatlapot! Bölcsődevezető Bemutatkozik a Magyar utcai óvoda Tiszta levegőjű, szép nagy udvarunk nagy fái melegben is kellemes játszóterületet biztosítanak. Programunk fő hangsúlyát a gyermekek harmonikus fejlődésének elősegítése érdekében mozgásfejlesztésre és az egészséges életmód kialakítására helyeztük. Napi tevékenységeinkbe is beillesztjük a mozgásos játékokat. Sokat sétálunk, kirándulunk. Évente kétszer egész napos kirándulást is szervezünk változatos helyszínekkel. Rendszeresen látogatjuk a Vadasparkot, Füvészkertet. Részt veszünk sportrendezvényeken (kerékpárverseny, kihívás napja). Járunk úszni az újszegedi Sportcsarnokba és a Jégsuliba a jégpályára, a helyi lovardába ismerkedni a lótartással és lovagolni. Délutánonként néptánc, mozgásfejlesztés és hittanoktatásból választhatnak érdeklődés szerint a gyermekek. Ünnepeink, jeles napjaink hagyományápoló, érzelmi nevelést segítőek: Születésnapok megünneplése, családi hétvége, állatok világnapja, karácsonyi készülődés, koncert, farsang, március 15, húsvét, föld napja, anyák napja, gyermeknap, iskolába menők búcsúztatása. Beíratás időpontja: április 22-én és 23-án óráig. A szükséges iratokról tájékozódhatnak intézményünkben és kihelyezett ismertetőinken. Áprilisban délelőttönként szeretettel várjuk óvodánkban a kedves érdeklődő szülőket és gyermekeket bekukkantani életünkbe, ismerkedni. Címünk: Szeged-Szőreg, Szerb u Tel: 62/ Mobil: 06/ cím: szerb.ovoda@int.ritek.hu A Szerb utcai óvoda dolgozói A Magyar utcai óvoda nevelőtestülete április 9-én órai kezdettel ismerkedő látogatást szervez az óvodaválasztás előtt álló családok számára! Szeretettel várjuk mindazokat: Akik szeretnék, hogy gyermekük mindennapjai: biztonságos, tágas, esztétikus természeti- és tárgyi környezetben, optimális létszámú gyermekcsoportban, családias, szeretetteljes, elfogadó légkörben, nyugodt, kiegyensúlyozott napirend szerint teljenek. Akik olyan óvodát keresnek, ahol az óvó nénik: együtt játszanak, énekelnek, táncolnak, verselnek, mesélnek, mondókáznak, báboznak, rajzolnak, festenek, barkácsolnak, mozognak, stb. és élnek a gyermekekkel, megismertetik őket a természetiés társadalmi környezet szereplőivel, jelenségeivel, védelmével, vágyaival, alakítják az egészséges életmóddal kapcsolatos szokásukat, igényes anyagválasztással és kulturális programok szervezésével formálják ízlésüket, az egyéni és életkori különbségek figyelembevételével, dajka nénikkel együtt gondozzák a gyermekeket, és ha szükséges, szakember segítségével helyben fejlesztik őket. Nevelési gyakorlatunk kiemelt feladatai: az egészséges életmódra nevelés, a környezet tevékeny megismerése, felfedezése, a környezet és természetvédő szemlélet kialakítása, a komplex esztétikai nevelés, a mindennapi élet, a természet és a művészetek esztétikájának összekapcsolásával. A leendő óvodásokat várjuk március 2-től minden hétköznap ig, hogy bekukkantsanak óvodánk mindennapjaiba, játszanak egy kicsit a leendő ovis társaikkal és az itteni játékokkal. Az óvoda címe és elérhetőségei: 6771 Szeged-Szőreg, Magyar utca 62. Tel: 62/ Az óvoda dolgozói Bemutatkozik a Szerb utcai óvoda A szőregi Szerb utcai óvoda ideálisnak mondható környezetben, 3 csoportban, jól felkészült óvodapedagógusokkal működik. A csoportszobák, öltözők esztétikusan berendezve, az óvoda színvilágával megkomponálva harmóniát sugároznak. Minden teremben fából készült galériák gazdagítják az otthonos játékkuckók kialakítását. Szeretetteljes, derűs biztonságot és melegséget sugárzó légkörben neveljük a gyermekeket, ahol jól érzik magukat. Nyitottak vagyunk a másság elfogadására, integrációra. A gólvágók Somogyi-könyvtár Szőregi fiókkönyvtára Szeged-Szőreg, Magyar u. 14. Tel.: (62) Nyitva tartás: hétfőtől péntekig óráig Áprilisi könyvtári hírek Az évvel ezelőtti focizsonglőrök találkoztak február végén, a Sipos vadásztanyán. Felelevenítették a szőregi vasutas Rákóczi focicsapat régmúltját. A jelenlévők közül a legfiatalabb 68 éves, a legöregebb Sebők Feri bácsi pedig 93 éves. Egymás szavába vágva mesélték a régi mérkőzések érdekes eseményeit. Röpködtek a nevek: Nyala, Csirke, Miki, Pusi és a Sebőkök. Ők valóban szerették a focit, és ezért feláldozták a hétvégéket, amiért a drukkerek szeretetén túl nem járt semmi. Dicsőség volt bekerülni ebbe a csapatba. A felszereléseiket saját maguk tartották rendbe, és ha elszakadt a Mama megvarrta és kimosta. A cipőket addig használták, amíg teljesen tönkre nem ment. Mérkőzések előtt Sanya bácsi egy vaskaptafával és egy kalapáccsal tüntette el a kiálló szögeket, hogy ne szúrja a talpukat. Az idegenben játszott találkozókra vonattal, busszal, lovas kocsival és néha a TSZ öreg Csepeljével tudtak elmenni. Az őszi forduló indulásakor és a tavaszi forduló befejeztével megvendégelték őket paprikás krumplival vagy virslivel, mustárral, és esetleg egy korsó sörrel. A hazai mérkőzéseken néző drukkolt a csapatnak és szidta a bírót. Többen sikeresek voltak. Sebők Jenő bácsi NB III-as játékos volt, de néhány évig a Rákóczi katonaválogatottal Moszkvában focizott a szovjet katonaválogatott ellen. A szőregi csapat mindig mumus volt a bajnokságban, és szép eredményeket értek el. Ma már más a foci, de a mai fiatalok is szeretik. A Rákóczi a megye II-ben az élen zárta a tabellát. Vannak most is gólvágók. Hajrá Rákóczi! Bárdos László Kiállítás április Felvidéki utazások címmel Pocsai Sándor fotókiállítása látható. Életreform klub április 8-án (szerdán), órától az Életreform klub tagjai a Hangoskönyvtárba látogatnak. Költészet napja április 10-én, órakor a Költészet Napja alkalmából kisiskolások gyerekverseket illusztrálnak. Új könyvek: Iskolások vicces könyve Ballentine, R.: Úton az egészséges táplálkozás felé Rajneesh, B.: Nők könyve Dale, E.: Álomtündér a barátnőm Szávai G.: Az elrabolt Burgum Bélus A titokzatos csizmaevő szörny

3 2015. áprilisi szám Szőregi Regélő 3. oldal A Kossuth Lajos Általános Iskola hírei Bemutatkozik a szőregi iskola Iskola előkészítő programsorozatunk folytatásaként március 18-án Nyitott iskola napunk keretében a leendő 1. osztályosoknak és szüleiknek, illetve a 8. évfolyam szüleinek, érdeklődőknek nyílt órákat tartottunk. Vendégeink láthatták pedagógus kollégáinkat és tanítványainkat Korábban, a Kultúra Napi rendezvényre készült télboszorkák és csutkababák a művelődésházi műsoron és kiállításon is nagy sikert arattak. Sokan látogatták a kiállítást, fényképezkedtek a boszorkákkal február 27-én, pénteken, a jól sikerült Havas projektnap végén elégettük az összes kiszebábot, velük A Kossuth-os Diákönkormányzat február végén megrendezte a farsangot iskolánkban. Délután kettőkor kezdődött a mulatság, amelyen hat osztály csoportos jelmezt mutatott be. Voltak köztük bohócok, cirkuszosok, takarítók. Mint minden évben, most is sok szép jelmezt láthatott és értékelhetett a zsűri. A felsős osztályokból kevesen öltöztek be, így közösen történt a két évfolyam díjazása. A csoportos jelmezek annyira ötletesek voltak, hogy a zsűri nem tudott dönteni, ezért mindenkit csokival jutalmazott. Az egyéniek közül az első helyen végzett: a lila ruhás hölgy Kovács Kiara (5.a) személyében, a második Tasnády-Szeőcs Zoltán (2.a) közlegény, a harmadik pedig Jambrik Polli (1.b) Olaf hóember jelmeze lett. Már évek óta a felsősök diszkóját megelőzi az alsós osztályoké. A gyerekek öt óráig táncolhattak az aulában. Utána következett az igazi buli, ami nyolc óráig tartott. Elűztük a telet Farsang tanítási órákon, szünetekben, és délutáni foglalkozásinkon keresztül kaphattak bepillantást iskolai életünkbe. Nagyon sokan nézték meg iskolánkat, vettek részt óráinkon. Reméljük, minél többen választják iskolánkat tanulmányaikhoz. a bánatot, betegséget, fájdalmat, a telet, a hideget. A néphagyomány szerint a bábokra tűzött, papírra leírt probléma is a tűz martaléka lett. A menet élén a rönkhúzók álltak, őket követték a télboszorka cipelők, majd a zenekar tagjai, akik végig lelkesen fújták a trombitát, verték fakanállal a födőket és egyéb hangos hangszereket. Közben rigmusokat skandáltunk: Kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget! Itt a tavasz, kikelet, zavarjuk el a telet! reméljük nagyon megijedt a tél, s várhatjuk a tavaszt, a sok napsütést, a meleget! A zenéről DJ gondoskodott, és a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Jó volt látni, hogy ennyi tanulónk megjelent rendezvényünkön. Régen volt ennyire sikeres esténk, még a tanárok is táncra perdültek. A diszkó alatt büfé is üzemelt. Itt házi készítésű süteményeket és üdítőt vásárolhattak a diákok. Köszönöm a szülőknek az elkészített sok-sok finomságot. Munkámat nyolcadikos és hetedikes diákok segítették. Köszönet érte Panta Zsoltnak, Bartucz Bátornak, Mára Norbertnak, Ocskó Zsófiának, Kopasz Nikolettnek és Olti Dávidnak. Remélem a jó hangulaton felbuzdulva, jövőre is találkozunk mindannyiótokkal. Diákönkormányzatot segítő pedagógus: Sipos Dóra Ünnepi megemlékezés A március 15-i nemzeti ünnep, az es forradalom- és szabadságharc kitörésének évfordulója alkalmából iskolánk hatodik évfolyamos diákjai ünnepi műsort adtak elő március 13-án. A narrátorok felelevenítették a történelmi eseményeket, amelyeket versek és látványos táncos, mozgásos elemek tettek dinamikussá. A szereplők piros, fehér és zöld színű ruhában élő zászlókká váltak a színpadon. Az előadást zenei betétek színesítették, mint a megzenésített Nemzeti Dal, vagy a Bánk bán című opera áriája, a Hazám, hazám. A megemlékezés részeként koszorúkat helyeztünk el Kossuth Lajos emléktáblájánál és a Hősök terén. Az ünnepi műsor felkészítő tanárai: Kerekes Pálné, Keresztesné Halász Katalin, Vér Anikó Kézműveskedtünk a könyvtárban Régi tervünk vált valóra ebben a tanévben, amikor kihelyezett technika órát tarthattunk a szőregi fiókkönyvtárban. A komplex technika órán sok vers, mese, történet elhangzott, miközben szebbnél szebb munkadarabokat készítettünk. Nőnapra készülve voltak az első foglalkozások, ahol a 2.b és a 4.b osztályok nőnapi képeslapot, virágokat hajtogattak családjuk nőtagjai részére. Nagy örömet szereztek ezzel anyukájuknak, nővéreiknek. Köszönöm Péliné Rita könyvtárosnak az óra irodalmi részének nagyon lelkiismeretes összeállítását, sokat tanultunk belőle. Csábi Ferencné Tisztelt Szülők, kedves Óvodások! április 16-án, csütörtökön óráig, és április 17-én, pénteken óráig lesz az 1. osztályosok beiratkozása. A beiratkozással kapcsolatos információkat honlapunkon ( kossuth-szeged.sulinet.hu/dokumentum/beisk/1516/beiratkozasi_ informaciok_1516.pdf) és a kapu melletti információs táblán olvashatják. Versenyek és eredmények Az Országos Úszó Diákolimpia versenyen Paksi Zsombor, a szőregi iskola 3.b osztályos tanulója az első korcsoportban 50 m háton a 13. helyezést szerezte meg. Mórahalmon a LÜK bajnokság területi fordulóján, Eke Lilla a 4. helyet, Vitaszek Dóra az 5. helyet, Sümeghy Laura a 9. helyet szerezte meg. Tanulóink a Szeged város Diákolimpia mezei futóversenyén a következő eredményeket érték el: A IV. korcsoportban Balogh Áron 7.b osztályos tanulónk 1. helyezést ért el, így részt vesz a megyei döntőn A IV. korcsoportos fiú csapat 6. helyezést ért el. Csapattagok: Balogh Áron, Széll Dominik, Kristof Alexandru, Végh Máté, Almási György. Felkészítő tanáraik: Dér Zoltán, Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna, Konkolyné Bárkányi Ibolya, Sajtos Bettina. Köszönöm tanítványainknak a szép eredményeket, mellyel iskolánk jó hírét tovább öregbítették, és köszönöm kollégáimnak a felkészítő munkát és a színes programok megvalósítását. Tisztelt Szülők, Nagyszülők, Érdeklődők! Nagy szeretettel várjuk Önöket iskolánk rendezvényeire. Kérem, figyeljék honlapunkon az áprilisi programjainkat, eseménynaptárunkat! Bővebb információkat iskolai programjainkról honlapunkról kaphatnak: Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna

4 4. oldal Szőregi Regélő áprilisi szám Eleink dicsősége, nemzetünk büszkesége Kossuth emléktáblájánál koszorúzott a MATASZ Fenti címmel nyílt kiállítás művelődési házunkban a nemzeti ünnep tiszteletére március 12-én. A tablókból, festményekből, dokumentumokból és 1848-as relikviákból álló tárlat anyagát az I. világháborús meg a kiállítást, melyen összegyűltek az emlékezni vágyó szőregiek. Terveink szerint megismételjük a novemberi rendhagyó történelem órát: akkor az I. világháborúról hallhattak részletesen a Kossuth Lajos A Magyar Tartalékosok Szövetsége 2001-ben alakult a Honvédelmi Minisztérium felkérésére, országos, önkéntes közhasznú szervezetként. A szövetség célja, hogy egységbe tömörítse a tartalékos katonákat és a honvédelem iránt érdeklődőket és képviselje érdekeiket. A MATASZ Csongrád megyei elnöke, Dr. Palotai Jenő ny. ezredes javaslatára január 29-én megalakult a Magyar Tartalékosok Szövetsége Szőregi Klubja is, melynek elnöke Balázs István tartalékos őrmester lett. Az es forradalom- és szabadságharc tiszteletére a Kossuth Lajos Általános Iskola falán a névadó emléktábláját koszorúzta meg a MATASZ Szőregi Klubja nevében Balázs István tartalékos őrmester, illetve Székesi Istvánné és Varga Istvánné vezetőségi tagok március 13-án. A klub célkitűzései illetve tevékenysége példaértékű és követendő mindenki, de főleg a fiatalok számára! Tiszteljük őseinket és legyünk büszkék rájuk! emlékkiállításhoz hasonlóan ismét Szanka József magángyűjtő bocsátotta rendelkezésünkre, melyet hálásan köszönünk! A Móra Ferenc Múzeum főmuzeológusa, Dr. Tóth István nyitotta Általános Iskola 8. osztályos diákjai; most pedig az es forradalom- és szabadságharc eseményeit eleveníti fel a tanulóknak Szanka József. TAVASZI GITÁREST A TÖMÖRKÉNY ISTVÁN MŰVELŐDÉSI HÁZBAN ÁPRILIS 8-ÁN ÓRÁTÓL 40 éves a Kiskunsági Nemzeti Park Idén ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját a Kiskunsági Nemzeti Park, mely január 1-jei alapításával hazánk második legrégebbi nemzeti parkja. A táj az ember és a természet sok száz éves együttélésének emlékeit őrzi, melyeket hivatott bemutatni művelődési házunk is fotókiállítás, vagy éppen ismeretterjesztő előadások formájában. Varázslatos Kiskunság és A Délalföld madarai c. kiállításainkat is. A Kiskunsági Nemzeti Parkról is hallhattak már nálunk: tárlataink anyagát rendszerint biztosítja, és munkatársai több értékes ismeretterjesztő előadást is tartottak már nálunk, legutóbb tavaly novemberben a Darvadozás aratott nagy sikert a gyerekek körében. FELLÉPŐK: Andres Tapia, az egyik legismertebb chilei gitárművész több, mint 20 országban szerepelt világszerte. Alapítója és művészeti vezetője a Lausanne-i Gitárfesztiválnak Svájcban. A repertoárján latin-amerikai és spanyol művek mellett saját szerzemények is szerepelnek. A Duna-Tisza közének gyöngyszeméről Albert András, a nemzeti park természetvédelmi őrkerület vezetője tartott vetítéses előadást az érdeklődőknek. Az előadót jól ismerhetik már látogatóink, hiszen ő nyitotta meg többek között A Reméljük, együttműködésünk a jövőben is fennmarad. Kívánunk további sikeres munkát a nemzeti park munkatársainak! A Szegedi Gitárzenekart Pavlovits Dávid vezetésével alakították az SZTE ZMK hallgatói 2014-ben. A különleges, 15 tagú formáció repertoárján a régi zenétől a kortárs darabokig minden hallható. Ezen a koncerten a híres Bach kortárs, Telemann concertója, és Shingo Fujii japán zeneszerző dallamos és közkedvelt Quattro Ritornelli című műve hangzik el. Pavlovits Dávid Artisjus-díjas gitárművész és zeneszerző, az SZTE ZMK tanszékvezető docense. Pályája során több, mint 30 országban szerepelt, többek között a New York-i Carnegie Hallban, a kairói Operaházban, a shanghai Konzervatóriumban és a budapesti Zeneakadémia nagytermében. A fent leírtak alapján nagy élményben lesz részünk! Mindenkit szeretettel várunk a koncertre, a belépés ingyenes!

5 2015. áprilisi szám Szőregi Regélő 5. oldal Karitász hírek MAJÁLIS május 1. Monti park 8.00 Gyülekező a főzőverseny résztvevőinek, bográcsállítás Jelentkezni, előzetesen a 62/ as számon lehet, az április 24-ig nevező versenyzők 1 kg sertéshúst kapnak a helyszínen 9.00 Legfinomabb szőregi palacsinta verseny Nevezni minimum 20 db palacsintával lehet! 9.00 MOZDULJ SZŐREG! Bemutatkoznak a Tömörkény István Művelődési Ház klubjai, melyek mozgással, tánccal foglakoznak A Kossuth Lajos Általános Iskola diákjainak műsora a színpadon Aranytojást tojó tyúk c. vásári, mesés, bábos játék Sárgarózsa Népdalkör fellépése Legfinomabb szőregi palacsinta verseny eredményhirdetése Családi, játékos sportvetélkedő A főzőverseny és a sportvetélkedő eredményhirdetése es rugó verseny nevezés a helyszínen! Pétanque és Kubbspel tanítása és játék, strandröplabda egész nap! A Virágos Szőregért felhívásai Idén is keressük Szőreg legszebb kertjeit! Az alábbi kategóriákban várjuk a jelentkezéseket: Szőreg legszebb belső kertje Várjuk azoknak a szőregi lakosoknak a jelentkezését, akik nagy gondot fordítanak kertjük szépségére és azt szívesen megmutatnák szakértő zsűri számára is. Jelentkezési határidő: június 5., péntek Szőreg legszebb előkertje és rózsás előkertje Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően a szakmai zsűri kora tavasztól a Rózsaünnepig tartó időszakban folyamatosan figyelemmel kíséri az előkertek épülését, szépülését. Legyen Öné 2015-ben Szőreg legszebb előkertje vagy rózsás előkertje! Jelentkezési határidő: június 5., péntek A zsűri tagjai: Sirkó Zoltán, Szeged város főkertésze és munkatársai Márciusban is igen sok teendők volt. Kiosztottuk a Magyar Katolikus Karitász szervezésében és a Szeged- Csanádi Egyházmegyei Karitász elosztási keretén belül a Béres alapítvány által biztosított Bérescsepp Extra csomagokat. Az adományból elsősorban a tartós betegek részesültek. A már fentebb említett szervezés és elosztás szerint történt meg családjaink részére a vetőmag egységcsomagok (25 féle szaporítóanyag) átadása, öngondoskodó, értékteremtő programok részeként. Ezt is felmérés előzte meg, hasonlóan a későbbi brikettáló - gép és aszaló kölcsönkihelyezéséhez is, mint minden évben, hogy támogatottjaink a megkötött támogatószerződések feltételeinek megfelelően hozhassák meg jelentkezési döntésüket. * Összegyűjtöttük az aktuális igazolásokat, dokumentációkat, hogy családjaink életében bekövetkezett változásokat követve, soros döntéseiket megalapozottan hozhassuk meg. Szükséges az adatok naprakészsége, mert a lapzártakor még zajló nagyböjti tartós élelmiszer-gyűjtés elosztását is majd a rászorultság mérlegelésével és méltányosan végezzük. Már tudjuk, hogy 24 család fog részesülni belőle az április 2-i kiosztáskor. (Gyűjtési részeredményünk március 15-ig: kg volt.) Kérjük, látogassák meg nagyhéten, misenapokon a templomi adománygyűjtő vásárunkat, ahol a portékák eszmei értékével (karitász perselybe helyezve) segíthetik támogató terveinket, és a misék alatt lélekben gazdagodhatnak, hangolódhatnak az ünnepre! * A tavaszi alkotóházainkhoz többen hozzájárultak: kaptunk celofánt, selyemvirágot, ragasztót és vesszőt, barkát, textilanyagot, kifújt tojást. A csoport segítő szándékkal, lelkesen alkotott. Áprilisban várunk hímzőfonalakat, keresztszemes alap-, és szatén filc maradék anyagokat, szatén-, taft-, és organza szalagokat, hiszen indul az alkotások sorozata a rózsaünnepre. Az alapanyag-adományok leadhatók misenapokon a sekrestyésnek, Tóth Mihály önkéntesnek. Hálával köszönjük! Marika néni 90 éves lett! A Szerb utcában lakó Herczeg Mártonné Marika néni betöltötte 90. életévét. A család március 21-én, szombaton gyűlt össze, hogy köszöntsék. Nagy öröm volt, hogy az Amerikai Egyesült Államokban élő rokonok is haza tudtak látogatni. Sajnos hiányolták a Franciaországban és Spanyolországban dolgozókat. Dr. Botka László köszöntő levele mellé dr. Berkesi Ottó önkormányzati képviselő egy csokor virágot vitt Marika néninek ezen a szép napon. Valamennyien jó egészséget kívánunk neki! Körzeti megbízottak elérhetőségei / fogadóórák Prislinger Árpád minden hónap páratlan héten hétfőn óra között. 20/ , Újszegedi rendőrőrs: 62/ Budai Zoltán r.tzl. Minden hónap páros héten csütörtökön óra között. Szegedi Rk. 62/ /1617 A fogadóórák helye: 6771 Szeged, Szerb u. 21. Nagy Istvánné karitász cs. v.

6 6. oldal Szőregi Regélő áprilisi szám A Szőregi Nyugdíjas Egyesület hírei Nőnap a nyugdíjasoknál A Szőregi Nyugdíjas Egyesület március 5-én nőnapi ünnepséget tartott. Az ünnepségen dr. Berkesi Ottó, Szeged-Szőreg településrész önkormányzati képviselője köszöntötte a hölgyeket, és elmondta, hogy a családban, a család nevelésében, összetartásában nagyon nagy szerepük van. Ezután rövid tájékoztatót adott a képviselői munka során kitűzött célokból. Ezután egy-egy szál szegfűvel kedveskedett. A nyugdíjas egyesület férfi tagjai egy-egy krémessel vendégelték meg a hölgyeket. Mind a 41-en elégedettek voltak, vígan beszélgettek és táncoltak, melynek véget a tombola kisorsolása vetett, ezután a busszal közlekedők is haza indultak. Új vezetők a Szőregi Nyugdíjas Egyesületnél Új vezetőséget választott a Szőregi Nyugdíjas Egyesület március 19-én 16 órakor összeült az egyesület közgyűlés ülése. Először az alapszabály módosítást tárgyalta meg a tagság, majd személyi kérdések jöttek elő, mivel mind három vezető lemondott. Az alapszabály módosítását könnyű volt megoldani. A vezetőség tagjai közül két főnek a mandátuma lejárt, a harmadik fő más beosztásba került. A megújítást sürgette a törvény. Elődeink ben alapították meg a Szőregi Nyugdíjas Klubot, amiből november 13-án egyesületet hoztak létre. De az élet megy tovább. A 2011-es törvény szigorította az egyesületre vonatkozó szabályt, ezért változtatni kellett. Beadtuk a mostani változtatást, megújítottuk a vezetőséget. Szőnyi Jánosné lett az elnök, Molnár Ferencné volt szőregi lakos lett az elnökhelyettes, és Annus Istvánné újszegedi lakos lett a titkár. A felügyelő bizottságban Benedek K. István, Kele István szőregi lakosokat, és Keller Lajosné szegedi lakost választották meg. Ők ma a Szőregi Nyugdíjas Egyesület vezetői. Csak büszkék lehetünk rájuk, tovább viszik a 38 éves hagyományt! Nőnap a szőregi Faluházban A Szőregi Idősekért Alapítvány március 10-én nőnapi ünnepséget tartott a Faluházban. A köszöntőt Kátai István mondta el, majd dr. Berkesi Ottó képviselő úr a hölgyeket egy-egy szál piros szegfűvel köszöntötte. Az AZTÉK Színjátszó- és Tánccsoport operett dalokat adott elő táncos betétekkel, ami nagy sikert aratott a vendégek körében. Az alapítvány aktivistái finom uzsonnával és házi süteményekkel kínálták a jelenlévőket. A szokásos tombolasorsolás után mindenki jó hangulatban indult haza. Legközelebb április 14-én, 15 órakor Húsvét és a férfinap alkalmából várjuk kedves vendégeinket. Bálint János Egészségnap a művelődési házban Molnár János Teadélutánt tartunk április 16-án, órától, melynek keretében Tavaszi méregtelenítés - kicsit másképp címmel előadást hallhatnak az érdeklődők. Előadó: dr. Csókási Zsolt (DVD-ről) Szeretettel hívunk és várunk mindenkit, akinek fontos az egészsége! Nőnapot ünnepelt az Ezüsthajúak Nyugdíjas Egyesülete A hagyományokhoz híven az idén is megtartottuk a nőnapi ünnepséget. A tagság a megbeszélt időpontban megjelent a Tömörkény István Művelődési Házban, a férfiak elkészítették a finom spanyol sangriát, megédesítve banánnal, naranccsal, almával, ahogy azt illik. Majd Balázs István, az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket. Dr. Berkesi Ottó képviselő úr ünnepi köszöntőjét követően átadta az ünnepelteknek a tisztelet virágait. Mindig visszavárunk! Szomorúan vettük tudomásul, hogy kedves Kolléganőnk, Furák Ildikó 12 év áldozatos munka után itt hagyja művelődési házunkat, és máshol próbál szerencsét. Ildikó itt volt a régi kultúrház lebontásakor, átélte az építkezéssel és az átköltözéssel járó nehézségeket, majd az új intézmény átadását is. Számos alkalommal segédkezett a Rózsaünnepek szervezésében illetve megvalósításában, és több mint egy évtizedig vett részt aktívan Szőreg kulturális életében. Klubjaink, és a magunk nevében is nagyon sajnáljuk, hogy elment, de egyúttal kívánunk neki sok sikert, örömet új munkájában, és bármikor szívesen látjuk programjainkon! A képen balról jobbra szerepelnek: Ágó Rita, Furák Ildikó, Németh Sándorné és Ormándiné Laki Éva (a művelődési házak gazdasági irodájának két munkatársa),, Kákonyi Ferenc és Bereczki Károly A helyére lépő új Kollégánknak, Kákonyi Ferencnek pedig kívánunk sikeres és szép éveket intézményünkben! Ágó Rita Bereczki Károly Balázs István nőnapi köszöntőjében külön kifejezte jókívánságait az egyesület hölgytagjainak, a virágok átadásával kezdetét vette az igazi ünneplés, mert előkerültek az asszonyok által készített finomabbnál finomabb sütemények, étkek, belekóstoltunk a sangriába, folyt a tere fere, emelkedett az ünnepi hangulat, mindenki nagyon jól érezte magát. Így telt a nőnapi ünneplés. Balázs István Dr. Berkesi Ottó önkormányzati képviselő fogadóórája: minden páros héten, szerdán óra között (április 1., 15., 29., május 13.) Telefonos elérhetőség: 0620/ berkesi.otto@szeged.eu A fogadóórák helye: Szeged-Szőreg, Szerb u. 21.

7 2015. áprilisi szám Szőregi Regélő 7. oldal Klubok A művelődési házban rendszeresen tartott klubfoglalkozások, alkotó közösségek a szokásos időpontban tartják összejöveteleiket. A Tömörkény István Művelődési Házban minden páros héten szerdán órától szeretettel várjuk az érdeklődőket az Élőkert klubba, ahol mindenki elsajátíthatja a kertészkedés csínját-bínját. Az első alkalom: április 15., óra. Rendezvények Április Húsvéti tojásfestés az Ügyes Kezek Kézműves Körben Április Mesterek, példaképek, múzsák Boldizsár Gábor alkotó kiállítása, megnyitja: Pataki Ferenc, Prima-díjas festőművész Tömörkény István Művelődési Ház 6771 Szeged-Szőreg, Magyar u. 14. Tel: 62/ Április Szőregi Nyugdíjas Egyesület férfinapi rendezvénye Április Magyarországi Jehova Tanúinak rendezvénye Április Tavaszi Gitárest Andres Tapia és a Szegedi Gitárzenekar közreműködésével Április Magyar Költészet Napja fellépnek a Tömörkény István Gimnázium és Szakközépiskola diákjai valamint Bereczki Károly és Szabó Tamás Április Szőregi Idősekért Alapítvány férfinapi rendezvénye Április Fotós élmények a Dél-Alföldön Ampovics Zsolt fotókiállításának megnyitója Áprilisi programok Április Ezüsthajúak Nyugdíjas Egyesülete, nyugdíjas találkozó Április Moldvai táncház Kiállítás Április Mesterek, példaképek, múzsák c. kiállítás Boldizsár Gábor szegedi alkotó kiállítása Április 22 május 8. Fotós élmények a Dél-Alföldön c. kiállítás Ampovics Zsolt fotóiból Előadás Április Tavaszi méregtelenítés kicsit másképp címmel dr. Csókási Zsolt tart előadást Április Villás Béla előadása Koncert Április Áloműző Kamaravarázs gyermekeknek Krisztus Szeretete Egyház Istentiszteleti és gyógyító alkalom minden szerdán: Vásár Április Április Április Április Április Börze Április Az előző lapszámban megjelent a fölhívás egy aradi, Arad környéki egynapos kirándulásra, történt mindez az ünnep aktualitásából fakadóan, új színt próbálva adni a megemlékezésnek, ha mégoly szerényet is. A másik gondolat pedig ráirányítani a figyelmet arra a sok történésre, tényre, értékre, amelyek az idők során a feledés homályába merültek, sok objektív és szubjektív ok miatt. Városunktól mintegy 100 km-es körzetben a magyar történelem nem elhanyagolható emlékei találhatóak, de nemcsak várak, kegyhelyek, hanem olyan, a magyarság történeti emlékeit ápoló, a magyarságtudatot áldozatos munkával fönntartani akaró, nem, vagy alig ismert szervezetek is. Végre visszavonhatatlanul beköszöntött a várva-várt tavasz, és végre elkezdődhet a kerti tennivalók sora. Feltételezve, hogy mindenki egészséges, mosolygós és bel tartalmi értékében is kiváló zöldséget-gyümölcsöt szeretne kertjében látni, aztán asztalára tenni, és jóízűen megenni, Aradi anziksz Maroknyi csapatunkat nem igazán fogadta kegyeibe az időjárás, a várhegyen olyan köd volt, hogy a tekintélyes várromokat is csak közvetlen közelről vettük észre. A rövid séta a világosi Bohus kastély parkjában, ahol a fegyverletételi tárgyalások folytak, s a ménesi borvidékről szóló tájékoztatás valamivel jobb körülmények között bonyolódott. Az aradi vértanúk emlékművének, a Szabadság szobornak a megkoszorúzása már a városi program Kerti tennivalók részét képezte. Rövid látogatást tettünk a Nyugati Jelen, a dél-erdélyi szórvány magyarság egyetlen napilapjának épületében, ahol az aradi magyarság a március 15-i ünnepi megemlékezésre készülődött. Haza alaposan elfáradva, vélhetően az elfelejtődött ismeretek fölfrissülésével érkeztünk meg. A föntebbi gondolatok jegyében tervezünk egy szabadkai kirándulást májusban. Kiss András vegyük sorra egy,,élőkert teendőit. Már azt gondolom ásáson, szántáson túl vagyunk, esetleg rotátorozás, gereblyézés még hátra van. Tavaly, ha trágyáztunk érett trágyával az nagyon jó, de ilyenkor már ne trágyázzunk, majd a palánták ültetésekor az ültető gödörbe tehetünk a papri- Áprilisi miserend Katolikus templom Szentmisék időpontja: kedd, csütörtök Rózsafüzér: szerda, péntek: Szombat: 18.00, vasárnap: 9.00 és Április 02. Nagycsütörtök 18:00 Utolsó vacsora miséje Április 03. Nagypéntek 17:00 Keresztút 18:00 Nagypénteki szertartás Április 04. Nagyszombat 19:00 Feltámadási mise Április 05. Húsvétvasárnap 09:00 Ünnepi szentmise Április 06. Húsvéthétfő 09:00 Ünnepi szentmise Szerb templom Istentiszteletek rendje: Április Szent Liturgia Április Szent Liturgia Káplán Pál parókus lelkész elérhetősége: 30/ ka, paradicsom, padlizsán, uborka, cukkini alá. A,,többieknek nem teszünk jót a frissen trágyázott földdel. A vetőmagokat, ha gyűjtöttünk, vizsgáljuk át, főleg a szép egészséges, nagy magokkal dolgozzunk, érdemes egy lapos tányérba két vizes szalvéta között tartani kb. 10 szemet, hogy lássuk, pár nap alatt mennyi csírázik ki, milyen a csíraképessége. Tervezzük meg papíron kertünket, lehetőleg egy-egy kultúránál ne gondolkozzunk parcellákban, hanem soronként változtassuk a zöldségeket és vegyük figyelembe kik a,,jó szomszédok, de erről még később is szólok! Így elkerülhetjük, hogy a kártevők a mi monokultúrás ültetvényünket vegyék elsőnek célba, és tegyék semmissé addigi fáradozásunkat! Túl sűrű sorokat ne jelöljünk ki, általában a 40 cm kevés kivétellel beválik; ilyen a cukkini, paradicsom, padlizsán, tökök, burgonya, stb., ami terebélyesebb. Nos, kik is a,,jó szomszédok, nézzünk néhány példát, kötőjellel írom akik védik egymást, és egymás után lehet is ültetni ilyen sorrendben: borsó-saláta vagy retek, hagymasárgarépa, borsó-petrezselyem, póréhagyma-cékla, káposzta féle-cékla, burgonya-hagyma, saláta-karfiol (közte zeller), saláta-uborka (közte kapor), saláta-paradicsom (közte retek, néhányat hagyunk magba szökni), körömvirág, petrezselyemhagyma, bab (közte borsikafű) - karalábé (közte kapor), burgonya (közte kapor, zsázsa) - borsó, cékla-vöröskáposzta (közte zeller), sárgarépa-hagyma, pasztinák- cukkini (közte kapor), kelkáposzta-paprika, hagyma-sárgarépa. Gondoljuk át, mit mivel eszünk, általában ugyanazok szeretik a földben is egymás közelségét. A papírra vetett tervünk azért jó, mert nem egy időben veteményezünk, és így folyamatosan tudjuk a kijelölt sorokat vetni, követni a fejlődést. Várjuk azok jelentkezését rövidesen induló klubfoglalkozásainkra, akik bővebb információt szeretnének szerezni a vegyszermentes élőkertészkedésről! Hasznos munkát, vidámságot, szeretetet, jövő hónapban folytatjuk! Kakukné Ági, Kakuk Attila élőkertészek

8 Alkalmi frizura és smink készítés a Provance Szépségszalonban 8. oldal Szőregi Regélő áprilisi szám Női-Férfi és Gyermek fodrászat kedvező áron! Női hajvágás 1700 Ft-tól Dr. Fabó Éva FOGPÓTLÁSOK Férfi hajvágás KÉSZÍTÉSE, 950 Ft-tól JAVÍTÁSA pszichiáter szakorvos AZ ÉV 365 NAPJÁN ÓRÁIG Ajándék fejmasszázs! Rendelés helye: Fogtechnikai árainkból: kivehetõ fogsor Ft/db mûfog minõségtõl függõen Fogsor Telefonszám: javítás, tisztítás: 30/ , 5000 Ft-tól 62/ Porcelán Borbély pótlások: Ágnes Szeged, Csaplár Benedek u. 1/C Ft/db Ideje: hétfő, péntek: 16:00 20:00 Kozmetika, kéz-és lábápolás, szolárium, műköröm, testmasszázs! Női hajvágás Bejelentkezés: 2100 Ft-tól 30/ Munkáinkra GARANCIA LEVÉLLEL, Férfi hajvágás Ft-tól faboeva.dr@gmail.com Telefonszám: számlával 70/ , 62/ év garanciát Juhászné vállalunk! Tünde Hajmosáshoz ajándék fejmasszázs! Kismárton Szolgáltatásainkat Irén klinikai fogászati higiénikus ajándékba Kiss is Miklós adhatja ezüstkoszorús ajándékutalvány fogtechnikus mester KIMA-DENT formájában! BT. alapítva 1990 Szõreg, Nagybecskereki u. Szeged-Szőreg 2. Tel.: 62/ Hősök mobil: tere 4. 20/ ; 20/ (Takarékszövetkezet Isten Áldja és a Selmeczki Tisztes Cukrászda Ipart! között) Új szolgáltatás! 3D szempilla hosszabbítás! Szerettel várjuk kedves régi és új Vendégeinket! Szolgáltatásainkat ajándékba is adhatja ajándékutalvány formájában! Újra kapható Lángos Szőregen! Magyar u. 3 - a Molnár pékség mellett Rózsa Kuckó Lottózó Szeged-Szőreg, Magyar u. 1. TOTÓ - LOTTÓ árusítás Déli Apró hirdetésfelvétel csütörtökön 18 óráig Volán jegy- és bérletárusítás Nyitva tartás: hétfő: , kedd péntek: , szombat: Udvarias kiszolgálással várjuk régi és új vásárlóinkat! agyományos ízek mellett virslis, lás. tfőtől szombatig 6 és 14 óra között Ingyenes jogi tanácsot ad dr. Lakatos Lajos ny. ügyvéd Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kirendeltségén Szeged, Szőreg, Szerb u.21. szám alatt. Tel: 30/ A következő alkalmak: május 9. és 23. (minden páratlan hét szerdáján) óráig. Körzeti megbízott Fogadóóra időpontja: minden páros héten szerdán 10 órától 12 óráig. Elérhetősége: Szeged, Temesvári krt. 36. Szeged, Szerb u. 21. Kattintson a szoreg.hu-ra! KRISZTUS SZERETETE EGYHÁZ MEGHÍVÓ JÉZUS ÉL ÉL ÉS MA IS GYÓGYÍT! Szeretettel meghívjuk Önt és kedves Családját, Barátait, Ismerőseit, minden érdeklődőt és gyógyulni vágyót a Tömörkény István Művelődési Házba (Szeged-Szőreg, Magyar utca 14.), minden SZERDÁN óráig tartandó Istentiszteleti-és gyógyító alkalomra! A részvétel ingyenes, jelek, csodák és gyógyulások történnek! További információ: Sebők Istvánné, tel.: 62/ , 30/ PSZICHIÁTRIAI MAGÁNRENDELÉS Szeretettel várjuk kedves régi és új Vendégeinket! Autóvillamossági szerelő Vállalja gépjárművek elektromos berendezéseinek, generátorok, önindítók javítását, felújítását garanciával! Erdélyi Lajos Szeged-Szőreg, Sarkantyú u. 50. Tel: 62/ és 30/ Angol nyelvoktatás gyerekeknek 3 hónapos kortól 19 éves korig Tel.: szeged@helendoron.com Anyukák, Kismamák, Gyerekek! Jó idő esetén barátkozzunk, beszélgessünk péntekenként 9-11 óra között a szőregi Monti Park (Bánya) játszóterén. A Foglalkozás ingyenes! Érdeklődni lehet Tóth Melinda védőnőnél. Tel: 30/ Hirdessen a Szőregi Regélőben! Szerkesztőség címe, hírdetés leadása: 6771 Szeged-Szőreg, Magyar utca 14. Tel/fax: 62/ , szoregimuvhaz@gmail.com Nyomda: Planet Corp. Kft Szeged-Szőreg, Makai út 4. Terjeszti: Magyar Posta ZRt. Megjelenik: 2100 példányban Ingyenes információs alkalmi kiadvány Kiadja: Szőreg Városrészi Önkormányzat, Tömörkény István Művelődési Ház Kiadásért felel: Rózsavölgyi József Tördelés: Dévényi Diána Lapzárta: május 20. vasárnap Szerkesztőség címe, hirdetés leadása: 6771 Szeged-Szőreg, Magyar utca 14. Tel/fax: 62/ , szoregimuvhaz@gmail.com Nyomda: Innovariant Kft Algyő, Ipartelep 4. Terjeszti: Magyar Posta ZRt. Megjelenik: 2000 példányban. Ingyenes információs alkalmi kiadvány Kiadja: Tömörkény István Művelődési Ház Kiadásért felel: Szerkesztőbizottság Tördelés: Korpa Zoltán Lapzárta: április 20. (hétfő)

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 SZEPTEMBER VIII. 31. - Tanévnyitó ünnepély (csütörtök 17 00 óra) 1. - Első tanítási nap (péntek) elején - Első évfolyamos szülői értekezlet 17 00 -órakor 8 10. - Halasi Szüret

Részletesebben

2018. január hónap X. évfolyam 1. szám

2018. január hónap X. évfolyam 1. szám 2018. január hónap X. évfolyam 1. szám Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzat és a Tömörkény István Művelődési Ház alkalmi kiadványa - - Nyergesné Király Anita és Szabóné Tokai Anett - Szabó Sándor

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Hónap szeptember Önkormányzati rendezvények 19. Műsorszámos részvétel a Pestújhelyi Emlék tér emléktábla avatásán Kiemelt iskolai rendezvények 1.

Részletesebben

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21. -1- A TANÉV RENDJE A 2010/2011. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2010. szeptember 1. (szerda) Utolsó tanítási nap: 2011. június 15. (szerda) Az I. félév vége: 2011. január 14. A tanulók

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2015.

Rendezvénynaptár 2015. Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési

Részletesebben

6.1. Tanítási napok és szünetek

6.1. Tanítási napok és szünetek 6. A TANÉV RENDJE 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév első féléve: 2017. január 20. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2017. január

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2015. augusztus 24. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

A 2017/2018. tanév rendje

A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanévben a szorgalmi idő első tanítási napja 2017. szeptember 1. (péntek) és utolsó tanítási napja 2018. június 15. (péntek). A tanítási napok száma: 180 nap. A szorgalmi

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap A TANÉV HELYI RENDJE A ok jai, felhasználása sz. esemény / téma tanulók felének ellátása 1. (szombat) 2016. 10. 15. 2. (szerda) 2016. 12. 21. 2017. 3. 02. (síszünet 24. péntek) 2017. 4. 02. (síszünet 27.

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

A 2017/2018-as tanév helyi rendje

A 2017/2018-as tanév helyi rendje A 2017/2018-as tanév helyi rendje Tanítási Javítóvizsga Tankönyvcsomagok kiosztása 2017. augusztus 28. hétfő Tankönyvcsomagok kiosztása 2017. augusztus 29. kedd 2017. augusztus 30. szerda 2017. augusztus

Részletesebben

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok,

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október A tanév rendje 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2014. szeptember 1. (hétfő) A tanév első féléve: 2015. január 16-ig (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2015. január

Részletesebben

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 21. Európai Mobilitási

Részletesebben

PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve

PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve A SZEGEDI ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA 2014/2015. évi munkaterve Feladat Határidő Alakuló éretekezlet 2014. augusztus 21. 08.30 Javítóvizsga 2014. augusztus

Részletesebben

1-es csoport

1-es csoport 1-es csoport 2-es kiscsoport 3-as csoport 4-es csoport Küldetésünk: Feladatunk az evangélikus, keresztény szellemiségű nevelés a gyermekek személyiségének kibontakoztatásával, az érzelmi élet kiteljesítésével,

Részletesebben

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA Dátum óra rendezvény helyszín rendező/felelős Január 23. (péntek) 17.00 Magyar Kultúra Napja Január 28. 13.00 Csudajó játszóház könyvtár könyvtár Február

Részletesebben

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Dátum Feladat I. félév Szeptember 1. Első tanítási nap (1-6. 4 of. óra, 7-12. 5. óra szaktárgyi)

Részletesebben

AUGUSZTUS SZEPTEMBER

AUGUSZTUS SZEPTEMBER 2017/2018-as tanév munkaterve Időpontok Programok AUGUSZTUS 2017.08.22. Javító vizsga 2017.08.28. Tankönyvosztás 2017.09. 01. 08.00 2017.09.04. 16:30 2017.09.13-14. 14.00-17.00-ig 2017.09.15-ig SZEPTEMBER

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2016-17. AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői 22. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 25. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 29-31. 8 00 Tanév előkészítése Iskolavezetés

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse Város 2019. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Csincsik Zoltán festőművész kiállítása 2019. január 09-26. Jobb agyféltekés rajztanfolyam 2019.

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/19 tanév (181 tanítási nap, 6 tn)

Eseménynaptár 2018/19 tanév (181 tanítási nap, 6 tn) Eseménynaptár 2018/19 tanév (181 tanítási nap, 6 tn) -10 2018.08.23 cs -9 2018.08.24 p -8 2018.08.25 szo -7 2018.08.26 v -6 2018.08.27 h -5 2018.08.28 k -4 2018.08.29 sze -3 2018.08.30 cs -2 2018.08.31

Részletesebben

8. ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE

8. ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE 8. ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE A tanév rendje Első tanítási nap 2011.szeptember 1. Őszi szünet Téli szünet Az őszi szünet 2011. november 2-tõl november 5-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap október

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

Havi munkaterv: augusztus: Nap Óra Program Felelős 22. k. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató 23.sz-31.cs. 9:00

Havi munkaterv: augusztus: Nap Óra Program Felelős 22. k. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató 23.sz-31.cs. 9:00 Az őszi szünet 2017. október 30-ától 2017. november 3-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2017. október 27. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2017. november 6. (hétfő). A téli szünet

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2012/2013. TANÉV MUNKATERVE

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2012/2013. TANÉV MUNKATERVE S Z E P T E M B E R 1 Szo 2 V 3 H Tanévnyitó ünnepély 4 K Szülői értekezlet az első évfolyamosok részére Pattantyús, Széchenyi 5 Sze 6 Cs 7 P 8 Sz 9 V 10 H Szülői értekezlet - Széchenyi 11 K Szülői értekezlet

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

100 éve született Radnóti Miklós

100 éve született Radnóti Miklós 100 éve Miklós született Radnóti 100 éve született Radnóti Miklós április 15-én emlékeztünk könyvtárunkban Radnóti Miklós (1909-1944) születésének 100. évfordulójára a Radnóti-év keretén belül. A rendezvényen

Részletesebben

A 2015/2016 tanév helyi rendje

A 2015/2016 tanév helyi rendje Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda A 2015/2016 tanév helyi rendje Szeptemberi programok Dátum, időpont Esemény, rendezvény Felelős(ök) Szeptember 1. 8 óra Szeptember 2. 16.30 óra

Részletesebben

Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1.

Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1. 5. A tanév helyi rendje Tanítási napok száma: 181 Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. hétfő Utolsó tanítási nap: 2019. június 14. péntek Első félév vége: 2019. január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása:

Részletesebben

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2011/2012. TANÉV MUNKATERVE

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2011/2012. TANÉV MUNKATERVE S Z E P T E M B E R 1 Cs Tanévnyitó ünnepély 2 P Diákvezetők megválasztása - Pattantyús 3 Szo 4 V 5 H Szülői értekezlet az első évfolyamosok részére 6 K 7 Sze 8 Cs 9 P 10 Sz 11 V 12 H Szülői értekezlet

Részletesebben

Tanév rendje 2017/18 tanév

Tanév rendje 2017/18 tanév Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

es tanév helyi rendje

es tanév helyi rendje 2016-2017-es tanév helyi rendje Dátum Esemény Tanítási nap 22 hétfő 23 kedd 24 szerda Javítóvizsga 09:00 óra Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 12.00-18.00 25 csütörtök Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 08.00-12.00

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2016. augusztus 22. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

MUNKAREND ÜTEMEZÉSE 2006/2007-es tanév

MUNKAREND ÜTEMEZÉSE 2006/2007-es tanév MUNKAREND ÜTEMEZÉSE 2006/2007-es tanév A TANÉV IDŐTARTAM-RENDJE A tanév első tanítási napja: 2006. szeptember 1. (péntek) A tanév utolsó tanítási napja: 2007. június 15. (péntek) A TANÍTÁSI SZÜNETEK Őszi

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

2019/2020. tanév eseményterve

2019/2020. tanév eseményterve 2019/2020. tanév eseményterve Dátum nap Esemény 8:00 Veni Sancte 1.tanítási nap 2019.09.02. hé 17.00 1.évf. szülői értekezlete 17.00 Egyházmegyei Veni Sancte a Bazilikában 8.évf. 2019.09.03. ke 16.30 2.évf.

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona

Részletesebben

HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év. Szeptember

HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év. Szeptember HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év Szeptember 3. Nevelési év első napja (Minden Óvoda) Nevelési évet nyitó értekezlet (Kossuth Ovi) 4. Munka alkalmassági orvosi vizsgálat (Minden óvoda) 5. Vezetői

Részletesebben

2018. évi Rendezvény naptár tervezet

2018. évi Rendezvény naptár tervezet évi Rendezvény naptár tervezet melléklet a 168/2017.(X.26.) KT. számú határozathoz Időpont január 22. Rendezvény elnevezése Helyszín Rendezőszerv neve Társszervező neve Felelős személy Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet ideje: 2017. augusztus 21. /hétfő/ 9 óra A tanévnyitó

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Szervezeti adatok Intézmény megnevezése, címe Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium Intézmény OM azonosítója 027743 Óvoda elérhetőségei Telefon:06 78462

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus

Időpont Téma Felelős Augusztus Bálint Sándor Tagiskola Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea 23. Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 24. Javítóvizsga Szaktanárok

Részletesebben

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS 8. Maglód Város i rendezvénynaptára 2018. november 22. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 22-ei ülésére 8. napirend Tárgya: Előadó: Maglód Város i rendezvénynaptára

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola 2014-2015-ÖS TANÉV

ESEMÉNYNAPTÁR Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola 2014-2015-ÖS TANÉV ESEMÉNYNAPTÁR Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola 2014-2015-ÖS TANÉV SZEPTEMBER NAP T.NAP ESEMÉNY FELELŐS HÉTFŐ 1. 1. Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap 1. oszt. szülői értekezlet 17.00 KEDD 2.

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK Első osztályosok köszöntése-évnyitó Szülői értekezlet o 4. Szülői értekezletek o. 7. Veni Sancte 8. 10. Szülői értekezlet --4.--7.- 8. o Az iskolakertek rendbetétele, szelektív

Részletesebben