ROMÁK A KÖZÉPKORBAN Részlet: Ligeti György (2001): Cigány népismereti tankönyv, 8. évfolyam. Konsept-H Könyvkiadó, Piliscsaba.

Átírás

1 ROMÁK A KÖZÉPKORBAN Részlet: Ligeti György (2001): Cigány népismereti tankönyv, 8. évfolyam. Konsept-H Könyvkiadó, Piliscsaba. A magyarországi cigányság történetének az Európába való érkezéstôl egészen a II. világháborúig legfontosabb kérdése a letelepítés. A mindenkori hatalom megkísérelte helyhez kötni a romákat azzal a céllal, hogy adót fizettessen velük, illetve katonáskodásra bírja a férfiakat. A történelemben lehetôleg pontos évszámokhoz kötve népek hont foglaltak, uralkodókat választottak, csatákat vívtak, törvényeket alkottak, szomszédokat hódítottak vagy idegen hatalmak elôtt hódoltak. A felsorolt történet valamilyen hatást gyakorolt az emberek életére. Sok történész szerint csak azok a népek érdemesek feljegyzésre és történelemre, amelyek államot alkottak. Eszerint tehát a cigányoknak, államot sosem alkotva, nem lenne történelmük? E megvásárolható s hitszegô nép, hit és hûség nélkül tulajdonképpeni történelemre se nem érdemes, se nem képes írja a múlt századi német történész, Schlötzer a besenyôkrôl: arról a néprôl, amelynek évszázadokon keresztül virágzó nomád állama a bizánci keleti politika sarokköve volt. Amely nép úgy olvadt bele a mai kelet- és közép-európai nemzetek népességébe, hogy néhány (bizonytalan) régészeti és nyelvészeti emléken kívül szinte semmi nyomot nem hagyott maga után. Igaza lenne vajon Schlötzernek, s a történelem valóban érdem és képesség kérdése? FELADAT Ismersz-e olyan népeket, melyek nem alkotnak önálló államot? Bár a cigányok története az ôket befogadó állam történelmének a része, azonban a legtöbb történettudományi munka gyakorlatilag említést sem tesz róluk. A jelenség oka bizonyosan az, hogy a cigányok történetére vonatkozó források különböznek a kutatók által megszokottaktól. A történeti tények eleve nagyon megválogatva maradtak fenn: csupán azok kerültek feljegyzésre, amelyeket az egyik korszak a másikkal érdemesnek tartott közölni. Ráadásul amit mi történeti tényanyagnak tartunk, annak a túlnyomó többsége nem azért készült, hogy történeti tény legyen, hanem az emberek ügyes-bajos dolgait akarta csak rögzíteni. Csaknem minden forrást, amelybôl a cigányok múltja tanulmányozható, a mindenkori környezet hozott létre. Az összeírást készítô szolgabíró, az ítéletet hozó törvényszék, a rendeleteket gyártó hatóság stb. csupán a munkáját végezte és ennek az eredménye lett az, ami ma a forrás. ROMÁK 1526 ELÔTT Ez az évszám a középkori Magyar Királyság széthullásának a kezdete. Az ebbôl a korszakból származó forrásanyag kevesebb annál, mint ami a késôbbi idôszakokból fennmaradt: cigányokra vonatkozó adatok csak véletlenszerûen bukkannak fel az oklevelekben (királyi menlevelek, jogokat biztosító okmányok). FELADAT Milyen fontos történelmi eseményrôl tudunk ebbôl az évbôl?

2 A cigányok magyarországi megjelenését a XIV. századra tehetjük. Az eddig felbukkant legkorábbi adat, amely az ország Török Birodalommal való határán lakó cigányokról szól, a XIV. század elsô harmadában alkotó humanista történetíró, Aventinus tollából származik. Feltételezhetô, hogy a Magyarországon megjelenô csoportok nem mind maradtak itt, hanem tovább vándoroltak Nyugat-Európa felé. Az 1417-ben és az azt követô években a Német Birodalomban (Augsburg, Hamburg, Rostock stb.), Svájcban (Zürich, Basel stb.), Franciaországban és másutt is megjelenô cigány csoportok vezetôi a források szerint Zsigmond király menleveleit mutatták fel. Ezeket nagy valószínûséggel Magyarországon kapták. A bemutatott menlevelek minden bizonnyal hasonlóak lehettek ahhoz, amelyet ugyancsak Zsigmond király adott ki 1422-ben Szepesben László vajda35 és népe számára. Mi Zsigmond, Isten kegyelmébôl római császár, Magyarország, Csehország, Dalmácia és Horvátország stb. királya, üdvözletünket küldjük minden híveinknek, nemeseknek, katonáknak, várnagyoknak, tiszttartóknak, a szabad királyi és mezôvárosokban lévô adófizetôknek és azok bíráinak a királyságban és a mi birtokainkon. Hívünk, László, a cigányok vajdája, más közülükvalóknak tekintendôkkel itt Szepesen azon kérelmüket terjesztették elô, hogy méltóztassunk felôlük bôségesebb kegyelmünkkel gondoskodni. Honnan is kérelmük elolvasása nélkül, elvégeztük számukra engedélyezni, hogy ha ez a László vajda és népe a mi uradalmunkba, tudniillik városainkba megérkeznék, arra az esetre az ott levô hûségteknek erôsen meghagyjuk és megparancsoljuk, hogy ezen László vajdát és az alája tartozó cigányokat kifogás és bármiféle zavar nélkül befogadjátok és megtartóztassátok, sôt mindenféle bántalmazástól megvédelmezzétek. Ha pedig közöttük támadna bármiféle civódás vagy zavar, abban nem ti, sem pedig közületek bárki, hanem egyedül László vajda tehet ítéletet vagy adhat felmentést. Megparancsoljuk, hogy ezen levelünket elolvasása után a felmutatójának mindig visszaadjátok. Kelt Szepesen, 1422-ben a Szent György napja elôtti vasárnapon. (IV. 19.) Pillanatnyilag mindössze négy olyan oklevelet ismerünk a középkorból, amelyet magyar uralkodók kifejezetten cigányok számára adtak ki. Ám nem véletlen, hogy a négy oklevél szinte a teljes Magyarországot lefedi: egy Budán, egy Bécsújhelyen, egy Pécsett, egy pedig Szepesben kelt. Ez a négy oklevél is arra utal, hogy már a késô középkorban találkozhatunk az egész országban cigányokkal. Nem vállalkozhatunk azonban számuknak még csak hozzávetôleges becslésére sem. FELADAT Tudod-e, hogy hány roma él Magyarországon? CIGÁNYOK A HÁROM RÉSZRE SZAKADT ORSZÁGBAN A mohácsi csatát követôen mások lettek a körülmények a három részre szakadt ország egyes területein, ez a cigányok hazai történetét is befolyásolta. A királyi Magyarországon (a mai Szlovákia és Északkelet-Magyarország, illetve a mai Nyugat-Dunántúl és Burgenland területén) élô cigányokról rendkívül keveset tudunk. Annyi bizonyos, hogy nemigen volt olyan területe ennek az országrésznek sem, ahol ne lettek volna megtalálhatóak: Szepes és Nyitra vármegyék, illetve Debrecen és Szentgyörgy (Pozsony megye) városok statútumokat36 hoztak velük kapcsolatban a XVII. században. Debrecen városkönyveiben elég gyakran felbukkan a nevük, mivel kisebb-nagyobb konfliktusokba kerültek a lakossággal, s szerepelnek cigányok Szombathely mezôváros jegyzôkönyveiben is.

3 Az ítéletet hozó törvényszék, a rendeleteket gyártó hatóság munkájának eredménye található meg napjaink levéltárában: ez lett a ma élô ember számára a történelmi forrás. Az ilyen típusú dokumentum pedig akkor jön létre, amikor a befogadó környezet összeütközésbe kerül a befogadott cigánysággal: belôle tehát elsôsorban a konfliktus ismerhetô meg, s csak másodsorban azok a tények, amelyek a konfliktust elôidézték. Ennek következménye, hogy a tények gyakran ellentmondásosak. FELADAT Milyennek ismerné meg egy marslakó Magyarországot, ha a népességet kizárólag csak a bírósági periratok alapján tanulmányozná? Ebbôl a korszakból az egyetlen eddig publikált összeírás az ónodi várhoz tartozó cigányok nevét tartalmazza ból és 1681-bôl. Az elsô szerint 16 sátorban éltek e cigányok, tehát ennyi családdal kell számolnunk. E népességbôl öt év múlva már többen nem éltek, amint azt az árvák 1681-ben készült összeírása bizonyítja. Be kell azonban látnunk, hogy ez az egyetlen összeírás nem alkalmas általános statisztikai következtetések levonására. Az árvák feltûnôen hirtelen megnövekedett számából arra következtethetünk, hogy a hadi események ugyanúgy sújtották a cigányokat, mint a környezetüket. A legtöbb cigány a török megszállta Budán élt, ahol egy külön cigányvárost népesítettek be, amely a Duna mellett terült el. Errôl a közösségrôl több összeírás is említést tett a XVI. század folyamán, melyekbôl kiderül, hogy számuk folyamatosan emelkedett: 1546-ban 56 család, 1559-ben 62 család, 1580-ban pedig már 90 családot regisztráltak az összeírók. Érdekes azonban, hogy meglehetôsen magas volt a beköltözôk és az elköltözöttek aránya: az összeírtak közül 13 év alatt például 27 családról jegyezték fel, hogy megszökött, s ugyanezen idôszak alatt 40 család érkezett újonnan. Ez a jelenség arra utal, hogy nem a letelepedett, hanem a kóborló-vándorló életmód jellemezte ebben a korszakban a cigányságot.

4 A XVI. század közepén önállósult Erdélyi Fejedelemség területén a cigányok kezdettôl fogva jelen voltak, mégpedig ahogyan a források sugallják elég nagy számban. Úgy látszik, a helyzetük is különbözött a királyi Magyarország és a hódoltság cigányainak a helyzetétôl. Az államvezetés például rendszeresen adót fizettetett a cigányokkal. A beszedett adó mértéke fejenként és évenként egy forint volt, melyet két részletben, Szent György és Szent Mihály napján (április 24-én, illetve szeptember 29-én) kellett beszedni. Aki beszedte, az volt a cigányok fôvajdája ; ez a hivatal szinte udvari méltóságnak számított ben például Izabella királyné kiskendi Balásfi Ferencet és Nagy Gáspárt nevezte ki az erdélyi cigányok fôvajdájának, s a kinevezéssel kapcsolatos nyílt parancslevelében a fejedelemség összes hivatalnokának és tisztségviselôjének meghagyta, hogy segítsék a nevezetteket a cigányok által fizetendô és ôket megilletô fejadó, valamint a bírságok beszedésében. Valószínûleg a cigányoktól beszedett rendszeres adó nagysága az oka annak, hogy egy másik, a királyi és a hódoltsági országrészekben eddig ismeretlen jelenséggel is találkozunk Erdélyben: a cigány csoportoknak és családoknak a fejedelem által történô eladományozásával. Az adomány minden bizonnyal együtt járt azzal, hogy e cigányok a fejadójukat ettôl fogva nem a fejedelmi udvar tagjának, a fôvajdának fizették, hanem a földesúrnak, s nyilván neki teljesítettek különféle szolgálatokat is. Az Úr esztendejében, március havának a 7. napján. Erdélyország legfelségesebb fejedelme tanácsosának, nagyságos lónai Kendy Sándornak, Külsôszolnok vármegye fôispánjának a hûséges szolgálatai miatt az elôrelátó Mihály fia Jánost, Mártont, Mátyást, Istvánt, Miklóst és Bongó Tamást, továbbá Mihalykót, Mártont, az idôsebb János kovácsot, Miklóst a nôs fiaival: Bancho-val és Péterrel együtt, végül Kristófot és Istvánt azokat a cigányokat, akik ezen Kendy Sándor jószágain, a Doboka vármegyében Lóna és Kecset helységben, valamint a Küküllô vármegyében Bonyha helységben lévô házakhoz és kúriákhoz tartoznak, s akiket békességesen birtokol a gyermekeikkel és a sátraikkal együtt, valamint azon mentesség alatt, amellyel birtokolja ôket, az említett Kendy Sándornak, valamint mindkét nembéli összes örökösének és utódjának adta és adományozta, épségben hagyván mások jogait. Gyulafehérvárott. (Magyar Országos Levéltár, Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem Királyi Könyvei, 1585.) A cigányok adót fizettek vagy olcsó, de nehezen nélkülözhetô szolgálatokat teljesítettek. Minderrôl tanúskodnak azok az oklevelek, amelyeket 1552-ben Ferdinánd király és 1557-ben Izabella királyné adott ki Dés város kérelmére a korábban ott lakott és Fráter György által törvénytelenül Szamosújvárra telepített cigányokkal kapcsolatban. A cigányok kolozsvári jelenlétére utaló elsô adat II. Ulászló király 1502-ben kelt kiváltságlevele, amelyet a város 1554-ben megerôsíttetett Kendy Ferenc és Dobó István erdélyi vajdákkal. E törôdés indoka kevésbé az emberbaráti szeretet volt, inkább az a haszon, amelyet a cigányok a városnak hajtottak különféle szolgálataikkal. A szolgálatokról a városi számadáskönyvek adnak felvilágosítást. Ezekbôl kiderül, hogy az itt lakó cigányság már 1550-tôl kezdôdôen rendszeresen végzett köztisztasági munkát. Vannak a számadáskönyvekben más mesterségekre adatok. Cigány gyerekeket alkalmazott a város például a szétbontott épületek zsindelyeiben található szegek kihúzgálására, s ezekbôl a szegekbôl a helyi cigány kovácsok készítettek új szegeket. Dolgoztak a fejedelmi udvar számára is: ónos szegeket csináltak, melyhez kaptak vasat és szenet. A cigány kovácsok nemcsak a város számára jelentettek hasznot, hanem a lakosok számára is: például öt napon keresztül, amíg a kaszálás tartott, többen kinn voltak a réten, hogy azonnal kijavíthassák az eltörött kaszát. CIGÁNYOK A FELVILÁGOSODÁS KORÁBAN A török uralom megszûnésével, a Rákóczi-szabadságharcot lezáró megbékéléssel a XVIII. század elsô felétôl egy valóban új korszak kezdôdött Magyarországon: a másfél évszázados háborúktól sújtott, romokban heverô országban lassan újra indult az élet, a spontán betelepülések és a tudatos telepítések megsokszorozták a lakosságot,

5 s a nyugalmas állapotoknak megfelelôen minden tekintetben megkezdôdött a fejlôdés. Az államigazgatás is egyre inkább modernizálódott: 1723-tól a helytartótanács vette át az ország igazgatásának a feladatait. A rendteremtés egyik célpontja hamarosan a cigányság lett, amely a megfelelô körülményeknek köszönhetôen egyre nagyobb számban szivárgott be az országba. A romákkal szembeni intézkedések legfôbb oka a hatalom félelme volt: a korabeli cigányokban az esetlegesen újra meg újra felkelô magyarok fegyverkovácsait vélte felfedezni az uralkodóház. A Mária Terézia uralkodásának ideje alatt ( ) kiadott rendelkezések átfogták a megváltoztatni kívánt cigány életmód egészét. Ma már nyilvánvaló, hogy itt nem kifejezetten cigány életmódról, hanem általában a helyhez nem kötött életmódról van szó. Az egymást (olykor csak részben) megerôsítô-kiegészítô rendelkezések eléggé kuszának tûnô szövevényét az alábbiakban kíséreljük meg áttekinteni. FELADAT Mit tudsz a felvilágosodásról? Milyen jeles magyar és más európai személyek köthetôk e korszakhoz? 1758-ban a földesurak engedélyt kaptak arra, hogy ha akarnak, olyan cigányokat fogadjanak birtokaikra, akik nem követtek el bûnt, nem közösködtek gonosztevôkkel: kötelesek azonban gondoskodni arról, hogy a befogadottaknak állandó lakásuk legyen, továbbá a kóborlást (mint minden bûn okát) megakadályozni és a nem letelepedett cigányokat elûzni. A törvényhatóságok pedig kötelesek megakadályozni, hogy a katonaszökevények a cigányoknál menedéket találjanak a városokon-falvakon kívüli kunyhóikban szoktak ugyanis rejtôzködni, sôt nekik adják el katonai felszereléseiket is olvasható a miskolci levéltárban ben a helytartótanács elrendelte, hogy a cigány népnevet el kell törölni és az azt használókat a jövôben meg kell büntetni; elrendelte továbbá, hogy a cigányokat fel kell venni a céhekbe. E két konkrét intézkedés mellett általában is rendelkezett a cigányok szabályozásáról, s a kóborlás megakadályozása érdekében elôírta, hogy a földesurak adjanak nekik kétkezi munkát, jelöljenek ki számukra helyet házépítésre, hasítsanak ki telket mûvelésre és késztessék ôket mesterségek gyakorlására. A törvényhatóságok feladatává pedig azt tette, hogy a kóborló cigányokat írják össze, kényszerítsék letelepedésre, tiltsák el ôket a lovak tartásától és ne adjanak nekik útlevelet; végül akadályozzák meg az oláhcigányok Erdélybôl való beszivárgását ban megjelent a helytartótanács mindenre kiterjedô rendelkezése, amely az állandó lakás és a ruházkodás tekintetében megerôsítette a korábbi rendelkezéseket, illetve ki is egészítette azokat az alábbiakkal: 1. A falusi bírák kötelesek megakadályozni, hogy a cigányok döghúst egyenek; aki ilyet tesz, azt meg kell büntetni, többek közt azzal is, hogy egy teljes hónapon keresztül kenyéren és vízen böjtöljön a börtönben. 2. A cigányok lovat nem tarthatnak, a náluk levôket el kell árverezni, s a lóért kapott összeg kétharmada illeti csak a tulajdonost, a többi a bejelentôé. 3. Mivel a cigányok muzsikálás és kovácsolás ürügyén szoktak kóborolni, ezért a jövendôben csak azok ûzhetik e két mesterséget, akik rendelkeznek az ehhez való szerszámokkal, továbbá van a faluban házuk és családjuk tagjai sem henyélnek. 4. A gyerekeket el kell venni a szüleiktôl és ki kell adni a parasztokhoz, akik a vármegyétôl napi három krajcárt kapnak egy-egy gyerekért, amíg azok nem képesek dolgozni. 5. A plébánosok kötelesek ingyen oktatni a cigányokat és gyerekeiket a vallásra, valamint a triviális iskolákban ugyancsak ingyen tanítani a gyerekeket, s a céhek is kötelesek felvenni ôket. 6. Ezen nép emlékezetének a kiirtása végett ezentúl súlyos büntetés terhe alatt tilos a cigány nyelv használata: a cigányok beszéljék azt a nyelvet, amelyiket a környezetük beszéli. 7. A cigányokkal az urbáriumok szerint kell bánni (azaz jobbágyok, házas zsellérek vagy ház nélküli zsellérek lehetnek), s ennek megfelelôen kötelesek adózni is a házipénztárba.

6 Késôbb a helytartótanács elrendelte, hogy a katolikus cigány gyerekeket katolikus parasztoknál, a nem katolikusokat nem katolikusoknál kell elhelyezni; ha nincs elég katolikus jobbágy, akkor a gyerek nem katolikusnál is elhelyezhetô, de a plébánosnak ügyelnie kell a katolikus nevelésre. Ha pedig a nem katolikus vagy vallás nélküli szülôk gyereke árva lesz, akkor azt katolikus hitben kell nevelni és ezért csak ilyen vallású paraszthoz szabad ôt kiadni. FELADAT Mi lehetett a célja e rendeletnek? Korlátozza-e valamilyen módon az emberek szabadságát az efféle törvény? Mit tudsz a szabad vallásgyakorlásról? Az egyre szigorúbb rendeletek és azok végrehajtásának mind szigorúbb ellenôrzése megkísérelte fogni a cigány egyén és közösség életének egészét, beleértve a házasságot, a gyerekek nevelését, a vallást stb. A rendeletek egy része mai szemmel nézve határozottan kegyetlennek és embertelennek tûnik. Kérdés, hogy miért voltak ennyire hajthatatlanok a hatóságok, s vajon elérték-e a rendeletekkel a céljukat? E rendeletek abban a hitben születtek meg, hogy azok nevelô hatásúak lesznek. A cigányokra Európa vadembereire pedig az állam vezetôinek meggyôzôdése szerint nagyon is ráfért a nevelés. Beszélhetünk-e egyáltalán nevelésrôl? Hiszen a rendeletek, melyek szinte kizárólag büntettek, látnivalóan nem nevelô célzattal születtek meg. A cigányokat érintô politika 1790 és 1849 között Az a lendület, amellyel a felvilágosult abszolutista állam nekilátott a cigányok szabályozásának, a XIX. század elejére alábbhagyott. Nem azért, mert a rendeletek elérték céljukat, hanem talán az államvezetés nem kívánt mindent maga megoldani: többet bízott a helyhatóságokra és más fórumokra. Nem utolsósorban reménykedett abban is, hogy a megindult folyamat magától is tovább halad, azaz folytatódik a cigányság letelepedetté válása és beilleszkedése. FELADAT Tudod-e, hogy hívják napjainkban a helyhatóságokat? A hatalom nem számolt azzal, hogy egyre nagyobb számban szivárognak be az országba Erdély, Moldva és Havasalföld felôl az újabb vándorló-kóborló csoportok. A cigányok szabályozása II. József halála után (1790) is folytatódott, ha kisebb lendülettel is. Az ügy letéteményese továbbra is a Magyar Királyi Helytartótanács maradt, amely rendeletek útján szólította fel a törvényhatóságokat. Az útlevelek dolga központi problémája maradt fél évszázadon keresztül a helytartótanácsnak. Számos esetben hívták fel a törvényhatóságok figyelmét a kiadásban szükséges óvatosságra, fôleg azután, hogy Csehországban és Morvaországban fogtak el olyan csoportokat, amelyek magyarországi községi jegyzôk és falusi bírók által kiadott levéllel kerestek megélhetést. A formanyomtatvány szerint az alábbiakra kellett kitérnie: vezeték- és keresztnév, életkor, a letelepedés éve, mesterség vagy foglalatosság, viselkedési mód, különös tekintettel arra, hogy az illetô volt-e büntetve. Az útleveleken kívül a kormányzat alig foglalkozott valami mással a cigányok dolgában. Elôször figyelhetô meg az igény a cigányok ügyének országgyûlések elé való vitelére, bár törvény nem született ezzel kapcsolatban, sôt Magyarországon törvényjavaslat sem. Az évi országgyûlés által felállított bizottságok közül a Közigazgatási Bizottság feladata lett többek között a cigányügy gondozása is. A bizottság,

7 amelynek munkáját Zábráczky József egri püspök irányította, tulajdonképpen nem tett mást, mint elfogadta a Mária Terézia és II. József alatt kiadott rendeleteket, valamint Fáy Pál, Torna vármegye alispánja közremûködésével kidolgozott egy tervezetet a vándor cigányok rendszabályozására. A feladatok zöme megváltozott formában ugyan, de mint korábban, ebben a korszakban is a törvényhatóságokra, elsôsorban a vármegyékre hárult. Már nem kellett részletes összeírásokat készíteni és minden rendelet végrehajtásáról kimerítô jelentéseket tenni, mint Mária Terézia és II. József uralkodása idején. Az útleveleket továbbra is a vármegyei tisztségviselôk adták ki. Ôk tartóztatták le saját karhatalom, olykor katonaság segítségével az útlevél nélkül vagy gyanús útlevéllel kóborlókat és kísértették vissza az ilyeneket származási helyükre. TOVÁBBI OLVASMÁNYOK BODGÁL Ferenc: A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigányok fémmûvessége. Ethnographia, BODÓ Béla: Cigányok a XVIII. századi Szabolcs vármegyében. Krónika, új folyam, I. évf. Pécs, BÓDI Zsuzsa: Magyarországi cigány összeírás a XVII. században. Phralipe, III. évf JÓZSEF FÔHERCEG: Az ónodi várhoz tartozó czigány jobbágyok összeírása. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, MEZEY Barna [szerk.]: A magyarországi cigánykérdés dokumentumokban Budapest, TOMKA Miklós: A cigányok története. In: Szegô László [szerk.]: Cigányok, honnét jöttek, merre tartanak? Budapest, TÓTH Péter: Cigányok a Kárpát-medencében a XVIII. században. In: Történeti és néprajzi tanulmányok, Debrecen, 1994.

8 NYELVI HATÁSOK A cigány nyelv történetérôl (a jelenlegi állapotokon kívül) semmit sem tudnánk, ha a vándorlás folyamán nem kerültek volna jövevényszavak a cigányba az útvonal nyelveibôl. Az ilyen, más nyelvekbôl átvett szavakból a nyelvtudomány tapasztalataira támaszkodva igen sok nyelvi részletre lehet következtetni. Milyen hatások érték a cigány nyelvet attól az idôponttól kezdve, hogy a romák ôseinek különbözô csoportjai útnak indultak Indiából Európa felé? Nyelvi hatások tetten érhetôek a szavakat alkotó hangok változásának történetében és a szóátvételekben. Az oláhcigány vurdon szekér a klasszikus perzsa nyelv gurdan harci szekér szavából ered, ahol a szó eleji g hang változott az évszázadok folyamán v-re. Az oláhcigány ves erdô pedig a mai perzsa bise liget szóból alakult ki. A cigány nyelvbe az iráni nyelvekbôl, elsôsorban a perzsából átkerült szavak száma körülbelül hetven, néhány kivételtôl eltekintve mindegyik fônév. Példa ezekre az adjvin37 méz, mely a perzsa angobin szóból ered, illetve a djiz38 vár, mely valószínûleg a dez szó hatására alakult ki. Perzsa eredetû a cigány nyelvben az angrustji39 gyûrû, az amal társ fônevek és a zumavel próbál ige. Perzsára utaló nyelvtani hatás az a mód, ahogyan a számnevek közül a 10-tôl 19-ig terjedôket a cigány nyelv képzi. Így a deshuduj40 12, ahol desh 10, duj 2, mindegyik eredeti ind szó, de a közöttük lévô -u- kötôelem perzsa.

9 A cigány nyelvben nincs kimutatható arab vagy török eredetû szó. Ez azt bizonyítja a nyelvészek szerint, hogy a vándorló cigányság még azelôtt járt észak-iráni területen és Kis-Ázsiában, mielôtt az iszlám hódítók eljutottak volna oda. A késôbbiekben, a törökök, illetve az iszlám európai megjelenésével a balkáni nyelvek közvetítésével kerültek török, arab és közvetített perzsa eredetû szavak a cigányba, mint például: a papuchi cipô a román papuc és a török pabuç szóból ered. A romák nagy valószínûséggel az észak-iráni útvonalon, illetve a Kaukázuson keresztül jutottak el Kis-Ázsiába. Erre bizonyíték az oláhcigány vus len szó, mely a talis41 nyelv ves kender szavából ered. Találunk a cigány nyelvben oszétból átvett szót (karvachi42 kukorica ) és a szlovákcigány nyelvben grúz eredetût: khiljav szilva. Húsz-harminc körüli lehet a cigányban az örmény eredetû szavak száma, ilyen a baxt43 szerencse szó. Nem elképzelhetetlen, hogy több ilyen szó van a cigány nyelvben, ugyanis az örményben is számos perzsa eredetû szó van. Ilyen a zor erô, mely az örmény zawr, illetve a perzsa zur szavak leszármazottja. Igen jelentôs számban kerültek a cigány nyelvbe görög szavak, több száz ilyenrôl tudunk. A számnevek közül görög eredetûek az efta 7, az oxto 8 és az inja 9, valamint a tranda 30. Görög átvétel a drom út, a luludji virág és a kurko vasárnap, mely utóbbi a görög kirijaki Úr napja szóból ered. Bizonyos cigány nyelvjárásokban megtalálunk egyes görög szavakat, míg azok a többibôl hiányoznak. A filachi vár, börtön nincs meg mindegyik nyelvjárásban. Másokból a luludji virág szó hiányzik. Mindez valószínûvé teszi azt, hogy a cigány nyelvjárások a görög hatás idején már nem voltak egységesek. A fôbb nyelvjáráscsoportokat beszélôk tehát külön-külön hullámokban érkeztek Európába. Minden cigány nyelvjárásban vannak délszláv nyelvbôl átvett szavak, de azok pontosabb forrása már különbözô az egyes cigány nyelvjárások esetében: a nyugati cigányság szláv szavai a szerbhorvát nyelvbôl, a keleti csoportoké a bolgárból erednek. A cigány nyelv bubrisko vese szava minden bizonnyal a szerbhorvát bubreg-bôl ered, míg a kárpáti cigány nyelv grícho bûn szava a bolgár uhz[44 szóból származik. MIT VETT ÁT A MAGYAR NYELV A CIGÁNY NYELVBÔL? Mielôtt rátérnénk arra, mely szavakat vette át a magyar nyelv a cigány nyelvbôl, ki kell térnünk a szóátvétel jelenségére. Általános hit, hogy egy nyelv a hiányzó szavak helyére vesz át szavakat. Ez a legtöbbször persze igaz: például a magyar bumeráng szó valamelyik ausztrál nyelvbôl való, egy pontosabban meg nem határozható európai nyelv közvetítésével. A nyelvészek szerint azonban az egyik szót kiszoríthatja egy másik is, példa erre a magyar nyelvben a gödény szó, mely helyébe a görög pelikán került. Az alapfogalmakat jelentô szavak általában tartósabbak a többinél, ám kivételt erre is találunk. A színnevek közül a fehér, a fekete, a vörös a legtöbb nyelvben az alapszínek rendszerét képezik. A magyar nyelv e szavai régóta változatlanok, finnugor, uráli eredetûek. A másodlagos színek azonban (kék, zöld, sárga, barna) frissebbek: török és német eredetû szavak. Hasonló a helyzet a cigány nyelvben is: a parno fehér, a kalo fekete és a lólo vörös mind óind eredetûek, míg a zeleno zöld bolgár, a vuneto kék román, a barnavo barna pedig magyar eredetû szavak. A magyar nyelv hasonló módon vett át szavakat a cigány nyelvbôl: így a kaja étel a xal eszik, a pia ital a pel (iszik) szóból származik. Jellemzô, hogy a nyelvek szóátvétele fokozatosan történik. Elôször egy-egy szó a szomszédos népek nyelvébôl csak egy csoport nyelvhasználatának válik részévé: esetünkben a kaja, a pia, a csaj

10 (shej45 lány ) eleinte csak a diákok, katonák nyelvhasználatában volt ismert. Napjainkra azonban talán nincs olyan ember, aki ne ismerné Magyarországon e szavakat. Nagyon régi, több száz éves múltra visszatekintô átvétel viszont a hóhányó hazudó, lódító, füllentô és az uzsgyi! gyerünk!, futás!. Ezek a xoxamnó hazudós, illetve az ushtjél46 feláll, felkel ige felszólító alakjából (ustjí!) erednek. Mindössze néhány olyan cigány eredetû szó van a magyarban, melynek jelentése elvesztette a cigány környezethez való kötôdést. Ilyen a magyar csánk (ló vagy más állat sarka), mely valószínûleg a cigány csang térd szóból ered. Az elôbbiekben említett uzsgyi párja az ácsi! hagyd abba!, ne húzd tovább! 47 nem ilyen: a cigány nyelvi acsh! maradj!, állj meg! szóból ered. A magyar csaj szó már elvesztette a cigány lány jelentését, az ifjúsági nyelvben egyszerûen lány jelentésû, a jiddis eredetû srác fiú párja lett. A magyar csávó szó még mindig elsôsorban cigány fiú -t jelent. Érdekes a purdé cigány gyerek szó története. A cigány phurde! (fújd!) a szegkovács gyermekéhez intézett vezényszava volt kovácsolás közben. A helyzetbôl értelmezôdött át a cigány gyermekére. FELADAT Nézz utána, mely nép nyelve a jiddis? A cigány eredetû szavak többsége nem eleme az irodalmi nyelvnek, hanem a tolvajnyelv (argó, zsargon) sajátja, és nem is mindig közvetlenül a magyarországi cigányból való, hanem a német tolvajnyelvbôl számos jiddis jövevényszó mellett. A magyar komál tetszik neki minden bizonnyal ilyen, mert eredetije (oláhcigány kamel szeret ) jellegzetesen a német cigány nyelvjárásokban fordul elô -o- magánhangzóval. Német- vagy magyarcigányból való a magyar csálinger pincér a csaro tál többes számú birtokos melléknevébôl. A cigány eredetû szavak száma a magyar köznyelvben beleszámítva a kevésbé ismerteket is néhány száz lehet. A CIGÁNY NYELV SZÓKINCSÉRÔL A cigány szókincs jellegzetessége, hogy egy viszonylag kisméretû és állandó (eredetét tekintve ind) alapszókincs köré szervezôdött, egy hatalmas idegen eredetû szókincs. Ezeket hívják stabil, illetve mobil szavaknak. A stabil szókészlet elemei például a jakh szem, nakh orr, zhal48 megy stb. E szavak nem cserélôdnek ki jövevényszavakra. A princhánya szemöldök, falka áll, felyastra ablak, szavaknál azonban mindig fennáll annak a lehetôsége, hogy azokat az új környezet nyelvébôl vegye át a cigány nyelv. Lassan a stabil szókészlet is fogy. Minthogy a különbözô országokban élô cigányok második nyelve a legkülönfélébb, a megértést szinte csak a stabil szókészlet hasonlósága teszi lehetôvé. A cigány nyelv földmûveléssel kapcsolatos fônevei (eke, kapa, ásó, sarló stb.) és igéi (szánt, vet, arat, olt, öntöz, ültet, hizlal, takarmány stb.) nem indiai eredetûek. E kifejezések hiánya azonban nem bizonyítja azt, hogy a romák ôsei nem folytattak volna mezôgazdasági tevékenységet Indiában, hiszen a drom út szó sem indiai eredetû, hanem görög, még sincs arról szó, hogy a cigányok ôsei ne ismerték volna az utat. Az évszakok neveinek rendszerébôl nyelvileg a tél és a nyár az elsôdleges, a két átmeneti évszak másodlagos, azok sokszor kicserélôdnek más nyelvek szavaira. Jól látható a kelet-európai zsidóság speciális nyelvében, a jiddisben: míg a zomer nyár és a vinter tél szavak a németbôl, a vesne tavasz és az osjen ôsz szavak az oroszból erednek. Hasonló a helyzet a cigány nyelvû évszakokkal is: a milaj nyár és a jivend tél óind, a primavara tavasz és a tomna ôsz román eredetû.

11 Érdekes jelenség a cigány nyelvben a jobb és bal ellentétének kifejezése. A jobb (jó, helyes, igaz) cigányul csácso igen stabil, több ezer éves szó, míg a stungo bal (rossz) román jövevényszó. FELADAT Mely szavakat vette át a magyar nyelv más nyelvekbôl? Mire utalnak e szóátvételek?

12 ROMA MÛKÖLTÉSZET A hatvanas-kilencvenes évtizedekben a cigány mûvészek egyszerre alkotnak és keresik a megkésett nemzeti fejlôdés problémáinak megoldását. A nemzeti kultúra megteremtése párhuzamosan politikai-emberjogi, képzômûvészeti, irodalmi és néprajzi-történeti téren zajlik. Mindig fontos szerepet játszott a kelet-európai népek nemzetté válásának folyamatában a nemzeti eposz és a nemzeti mitológia megteremtése. E folyamat mintájára próbálja megalkotni Bari Károly a cigányság mitológiáját, elsôsorban a cigány nyelvû erdélyi oláh cigány folklórból. Az egységesülési folyamat legnehezebb terepe a nyelv. A három eltérô anyanyelvet használó cigány csoport között közvetítô nyelvvé a magyar nyelv vált. Mégis számtalan olyan törekvés ismert, mely az oláhcigány nyelv lovári nyelvjárását tenné meg cigány irodalmi nyelvvé. Elsôsorban Choli Daróczi József, aki a Biblia bizonyos paszszusain és a Kommunista kiáltványon kívül számtalan magyar irodalmi alkotást fordított le cigányra, Rostás- Farkas György (aki Karsai Ervinnel szótárt, nyelvtankönyvet és olvasókönyvet szerkesztett) és Nagy Gusztáv nevét kell megemlíteni. E költôk cigány nyelven alkotnak. Szolnoki Csanya Zsolt: Auschwitz 1944 A halál fekete gôzösei vontatnak agyamba gyász-sikoly síneken zokogva robogó vonatokat. Véres halántékú emberek köpködnek krákogva a tüdôbajos tavaszba, s perforálja gyomrukat a sós víz gyilkos korbácsa, míg indulnak a halál csontváz-parolinos katonái szögesdrótokon haldokló csillagok között kisfiú ágyékok gyöngyeit tépni, s dobálni röhögve a meztelen sárba, hol halottak kivágott nyelvének hideg ágyába indul végsô útjára a vér. Gázkamrák leheletében remegô árvák állnak, bitófa-árnyék magányban, szemükben az agyonlôtt ôzek dermedt tekintetével, Lírai költemények

13 és anyaméhek bûzölögnek kifosztva a tûzben, már hiába áhítva rozsbarna arcú kisdedet, e krematóriumok füstjében fuldokló világon (1994) Horváth Gyula: Cigánytelep Ezek a földházak olyanok mint a temetôk, az anyák szirénázó sírására figyeljetek, ti faluk, városok, istállótestemben megkötött csikószívem nagyot rúg. Már két hete nem sírtam, mint a cigánylányok, úgy ülnek körül a bokrok, táncba viszi ôket a legényszél, vesszôhajuk szétbomlik, mint a sorsuk. Nagy Gusztáv: Nyomor Testem zománcát szégyelli a kor. A sorvadt arcot az idén még nem restaurálják, mert nem kapott anyagot a gyomor. Kovács József: Az év ötvenegyedik napja Lebegve ötszáz éve, nélküled s veled élek: ország, országom. Nincsen hová menjek,

14 és nincs kire emelni átdöfött tekintetem. Majd emlékezetkihagyásos földedben fog rohadni csontom, mint mind az ötszázezernek, alul kell hevernem? tilos másnak lennem. Esendô lényem nélkül, gyönyörû csúf orcád hiába romol vagy szépül: ha szégyenében a leomló ég is belekékül. Choli Daróczi József: Csontfehér pengék között Mindenki ellen felkészülök, maroknyi feszületszeggel, mint Jézus. Összegyûrt lepedôfelhôk ráncárkába zuhanva, éjszakák alól kinyúló villanydrótok sövényébe. Nyitott tenyeremre rátaposnak, arcomra éles tüskét dobnak, Mefisztóarcokba zárják útjaimat: vagyok hát kiátkozott. És hull a hó a tájra, szememre hull, a számra: arcomra szakad a patyolat. Megfordul velem a világ, hideg, akár a gyász; megdermed bennem az akarat. Úgy érzem, mintha vágna: mintha minden rám várna, mintha velem minden virrasztana. Ha kisüt a nap, didergek, elszomorodnak a kertek. Magamtól már mit akarok?

15 Sûrû téli hidegét ha megoldja, homlokomon a redô beleolvad a gondba. Megfullad a világ: ül a hó, ül a gyolcsa a télnek, rárakják az igát, rárakják a nyaklót minden szóra. Kell-e gomb a kinôtt ruhára? Kell-e szó ha kitépték a nyelvem a számra? Gyertyát gyújtok majd magamnak, tenyeremre terítem, hogy a ragyogás megmaradjon nekem. Küszöböm nem lesz, keresztet sem vetek: csillagárboccal készülök, egyszál magam, éledô zsarátok kíséretével, csontfehér pengék között.

16 Epikus mûvek Lakatos Menyhért: Csandra szekere A Dráva hullámai hangos csámcsogással kóstolgatták a partot, zöld hömpölygésében dermedten reszketett a nap, tovarohanó opál fodrain hideg gyöngyökké tört össze a fény. Ôsz volt. Egyforma mezítelenséggel hallgattak a fák, csupasz ágaik között rakoncátlan kedvvel visongott a szél. Kurta vezényszavakat vert vissza a horvátországi part. Szállítók közeledtek, billegô madárijesztôkként tapogattak le a partról, vállukon simára pucolt, mezítelen farönkökkel. Mólót ácsoltak a folyóra. Már túl voltak a nehezén, a zsinórhoz állított cölöpöket kemény mozdulatlanságba merevítették, a baltázott andráskeresztek és a vánkosgerendák ritmusos fejszecsapásaik nyomán szelíden elnyújtóztak a cölöpök tetején. Kehes valahol a sor közepe táján lépkedett. Mindig úgy alkalmazták, hogy inkább kapaszkodjon, mint emeljen. Aki vele párba került, két ember helyett dolgozott, különben másnap böjtölt. Hónapokkal elôtte már úgy nézett ki, hogy fukarul meg vannak számlálva napjai, de reggelenként rendszeresen odaszegôdött Phulár mellé, mint a kísértet. Szeme gödrében elnézést kérô szomorúsággal csillogott életének maradék nedvessége. Sallangos szürke köpönyegét vékony faszilánkokkal tûzte szorosabbra, hogy a szélnek még kisebb kapaszkodót nyújtson összezsugorodott teste. Nagyon félhetett a haláltól, örökké beszélt, ha ébren volt, ha álmodott. Szerette Phulárt. Phulár soha nem vágott a szavába, órákon át nézte a földet, egy-egy kis göröngyöt szétmorzsolt az ujjai között, hallgatott és bámult. A jó ég tudja, mire gondolt. Ilyenkor átragadt Kehesre is a csöndesség, riadtan fülelt, mint aki közeledni véli a kasza suhogását. Tenyerébe köhögött a holnapból néhány vörös tallért, aztán osztotta tovább a lapot. Én vagyok a soros, Phulár. Megint? kérdezte morcosan. Téged úgy kell agyonütni. Kehes csak bólogatott, csontarcán nem lehetett látni, sír vagy mosolyog. Addig tarthatsz a szalma alatt, amíg meg nem büdösödöm árulta magát szomorúan. Annyival tovább élsz. Megérdemled, sokat koplaltál miattam. Itt is szokás volt, hogy napokig nem adták ki a halottakat; ôk már nem ették meg a részüket. A böjtösöket, akiket, mert nem teljesítették az elôírt normát, hosszabb-rövidebb koplalásra ítélték. Át kellett valamivel menteni, nagy részük így is Csandra szekerére került. Érdekes, elsô idôben milyen iszonyatosnak tût fel a halál. Késôbb Csandrának is megnôtt a tekintélye, ô volt a Mindenható. Szerette, ha hálálkodtak neki, ilyenkor csak a már elviselhetetlenül bûzlô hullákat szedte össze. Szakértô szemmel bökdöste végig az élôket, aztán másnap úgy rendelte a kocsikat. Kehest egy ideig fejcsóválva ugyan, de szó nélkül visszaírta az élôk közé. Egyszer-kétszer figyelmeztette, hogy elég a bújócskából, vagy szépen, vagy éhen, de már ideje, hogy ne csúfolja az Istent. Így aztán nem csoda, ha senki nem figyelt Kehes szavára, pedig sokszor megérte volna. Ott nyüzsgött mindig, ahol valamirôl beszeltek. Nem szerette a titkokat sem másban, sem magában. Cigányok vagyunk mondta, úgyis elvinnének a másvilágra. Minek? A két tábort néhány szál szögesdrót választotta el egymástól. Egyikben a szerb-horvát cigányok voltak, vegyesen nôk, férfiak, a másikban magyarországi cigányok. Eleinte tiltották az érintkezést, de ahogy a horvát partizánok át-átruccantak a Dráván, összeterelték a népet. Éjszakánként a botosi vitéztelep karszalagosai erôsítették az ôrséget. Ezek olyan kimustrált hazafiak voltak, akik a szebb jövô reményében gondolkodás nélkül nyársra húzták volna az apjukat, ha azt parancsolják. Kehes fülébe olyan hírek jutottak, melyek még a Csandra szekerérôl is leszállították volna az örök nyugalomra térôket, ha meghallják. Egész nap rágta az önvád, nem tudta, mitévô legyen, elmondja-e a titkot szokásához híven, vagy ezt az egyet megtartsa magának. Ez nem kósza hír bizonygatta magában. Nem véletlenül csináltatják velünk a csonka hidat, ahogy a svábok susogják, odaállnak a csónakok, a szerb cigányokat átviszik Horvátországba. Nem tudnak már a partizánoktól nyugodni. Egy ember még könnyen elvegyül közöttük fontolgatta, úgysem állapítja meg a kutya sem, ki a szerb

17 cigány, ki a magyar cigány, de ha elmondom, mindenki szerbnek adja ki magát. És akkor lôttek a menekülésemnek. Áh szorította össze állkapcsát, lenyelem, ha belepusztulok is. Délután, amikor lehajtották ôket az erdôbe aknát taposni, még gondolkodott, de aztán végleg eldöntötte, hogy hallgat. Este kutyákkal, csizmaorral és különbözô segédeszközökkel kitereltek mindenkit a barakkokból. Míg Csandra összeszedte a hulláit, addig az élôket két csoportba állították. Jó jel zihált Kehes maradék tüdeje. Ez is régen volt. Hol vannak azok a régi szép idôk, amikor minden este kiálltunk raportra, és még húsz fillért is adtak egy napra. Phulár meglepôdve nézett utána, amikor Kehes beállt a szerb-horvát szortírba. Visszapillantásából felismerhették az örömöt, ha ilyen érzés valakinek még egyáltalán élt az emlékezetében. Nem számolták a népet, külön-külön, nemzeti hovatartozás szerint minden csoportot visszatereltek a barakkokba, aztán a megrongált szöges kerítések mentén géppisztolyos ôrök sorakoztak fel. A cigányok visszabújtak szalmafészkeikbe, ki az újba, ki a régibe, nem problémáztak a dolgok felett. Egyetlen gondolat érdekelte ôket, vajon holnap hogyan ébrednek fel? Phulár éppoly szótlan volt éjjel, mint nappal. Pedig ilyenkor már nem tiltották, akár cigányul is beszélhettek. Nem tudta hová tenni Kehest. Miért ment a szerbekhez? Talán az asszonyok miatt? Szerette, ha jajgatnak körülötte. Na, legalább lesz, aki elsirassa. Ha túlélem, én is ejtek érte egypár könnyet gondolta magában. Mindnyájan meghalunk sóhajtott mellette Kóró, azon melegében karjába véve a fiát, mint egy gyér kéve kukoricaszárat, feldobta a hullahordó szekérre. Ez van ránk kiszabva nyugtatta Phulár. Ez sóhajtott újra. Többet senki nem hallotta Kóró hangját, hajnalban ôt is elvitte a Csandra szekere. Utána lezárták a barakkokat, csak a tábori munkások és hullatemetôk mehettek ki. Ugyanekkor a szerb-horvát barakkokból mindenkit a placcra tereltek. A tábor egész történetében egyetlenegyszer sem használtak tolmácsot, mindig megtalálták a módját, hogy adják tudtukra akaratukat. Most szerbül mondatták el. Átszállítanak benneteket a túlsó partra! kezdte a tolmács minden bevezetô nélkül. Rendet és fegyelmet követel a parancsnokság, a rendbontókat agyonlövik. A túlsó parton mindenki szabad, arra megy, amerre akar. Az elsô száz fô elindul a mólóhoz és tízesével csónakokba szállnak. A tolmács utolsó szavait elnyomták a pattogó vezényszavak. A csaholó kutyák segítségével leszakítottak a jobbszárnyról száz fôt, futólépésben elindultak az erdôn át a Dráva felé. Bénán, dermedten álltak az ottmaradók, a régen várt pillanat megfagyasztotta ôket. Az ôrtoronyból feléjük fordított géppuskákon kívül csak néhány kézigránáttal és géppisztollyal felszerelt horogkeresztes civil vigyázott rájuk. Kehes ujjongott magában, recsegtek megmaradt fogai, mindenáron vissza akarta tartani kitörô örömét, de nem ment. Én már tegnap tudtam súgta a mellette állónak. Kihallgattam az ôröket. Milyen jó, hogy megtanultam svábul ömlengett a boldogságtól. A csontvázsorok mereven, egymás kezébe kapaszkodva álltak, réveteg szemükben megüvegesedett a világ. A tolmács hangja még ott zengett a levegôben, sikertelenül döngetve berozsdásodott agyukat, hogy eljusson a tudatukig. Hallgattak, lélegzetüket is visszafogva, szentül hitték, hogy az egész csak álom, de kellemes álom, és ezért ne múljon el soha. Legalább Phulárt hoztam volna át! kapaszkodott Kehes öröme fölé a lelkiismeret. Köszönöm neked, drága jó Istenem, hogy megszabadítottál a szenvedésektôl! fohászkodott hangosan. Az ôrök futólépésben visszajöttek, lábaik mellett szûkölô kutyáikkal, s a lassúskodókat rugdalva biztatták, hogy az újabb százas csoportot mielôbb eljuttassák a mólóhoz. Rossz helyre álltam elégedetlenkedett Kehes, ahogy végignézett a sorokon. Jó lenne már kívül lenni a drótkerítésen. Régen jutottak eszébe olyan gondolatok, amiknek a legkisebb köze is volt az élethez. Örökösen a halálra gondolt, sokszor elfáradt az erôlködésben; nem könnyû lemondani az életrôl, még akkor sem, ha már minden

18 reménytelen. Most érezte, hogy a szíve kezd felmelegedni. Valahol a messziségbôl az ég felé meredô fák csupasz ágairól az élet szagát hozta a könnyfakasztó szél. Szinte megbékült az élettel, feledve minden kegyetlenségét, s a holnapra gondolt, ahol nincsenek katonák és nyilaskeresztes civilek. Szeme elôtt elsuhant két borzalmas esztendô szenvedése, meg-megszámlálhatatlan kínokkal és halálfélelemmel. A Csandra szekerén szétmálló csontvázak kibírhatatlan bûze, a sírások, a kétségbeesett jajveszékelések és a beletörôdés. Úgy tûnt, mintha mindezt már csak messzirôl szemlélné, fájdalom és részvét nélkül, mert várja valami a szögesdróton kívül, amirôl már el is felejtette, hogy micsoda. Egy pillanatig önmagára gondolt; a távoli fák csontos ágai reménnyel töltötték el, bízott hervadt tüdeje kivirágzásában, mint a halottnak tûnô ágak tavaszi rügyezésében. Még néhányszor elfogta a bánat, de aztán egyszer csak ô is kívül jutott a dróton. Végre! Nagyot szippantott az erdô szagából, pedig sokszor megjárta már ezt az erdei utat. Lihegve, lucskosan csaholtak körülöttük a kutyák. Az ôrök kemény rúgásai kopogtak a testükön, mintha egyszeriben véget ért volna az iménti boldog álom. Az a más, amire percekkel elôtte gondolt, éppen most nem a legszebb arcát mutatta. De a remény, a szabadulás reménye érzéketlenné tette a súlyos csizmák rúgásaival szemben. Kibírni lüktetett az agyában. Kibírni mert mindjárt vége a szenvedésnek. A túlsó parton mindenki szabad, mindenki arra megy, amerre akar visszhangzottak benne a tolmács szavai. A parthoz közeledve, hirtelen álljt parancsoltak, beterelték ôket a part felé. Kehes szemébe belopta magát az élet fénye, örömtôl elcsukló hangon kiáltotta vissza: Testvéreim, odaát találkozunk! A mólón a tíz vitéztelepi várt rájuk, tíz markos karszalagos vitéz, kezükben rövid vasrudakkal. A Dráva hullámai hangos csámcsogással kóstolgatták a partot, tarka hömpölygésében dermedten reszketett a nap, a bordó hullámok fodros taraján barna rönkök úsztak csendesen a túlsó part felé!

19 MÛVÉSZETEK A TÁNCOKRÓL A magyarországi cigányok kultúrájában a tánc mindig is fontos elem volt. Az elmúlt évszázadok során számos táncot vettek át környezetüktôl, illetve vett át tôlük környezetük. Az elmúlt évtizedekben a tánc az önkifejezés egyik legfontosabb eszközévé vált. A folklóregyüttesek sorra alakultak meg a hetvenes-nyolcvanas években Budapesten és vidéken egyaránt. A zenészek mellett megjelentek a versmondók, akik már nemcsak nem cigány, hanem cigány költôk verseit is szavalták. Hasonlóan robbant be a köztudatba számos táncos tehetség, így például a tragikusan korán elhunyt Balog Béla. Gyorstánc Nagyon fontos a gyorstánc, melyet táncolnak párban és szólóban egyaránt. Szólóban legtöbbször férfiak táncolják, mely arra is szolgál, hogy bemutassák tudásukat a közösség többi tagjának (folklóreseményeken természetesen a nézôközönségnek). Nôk kivételes alkalmakkor táncolnak szólóban a hagyományosnak mondott roma közösségekben. Tudnunk kell azonban, hogy egyre több népzenei-néptánc esemény van szerte az országban, ahol amatôr és hivatásos mûvészek, csoportok lépnek fel. Sokszor a közönség igényére is reagálva ezen alkalmakkor már egyre gyakoribb, hogy a nôk (vagy fiatal lányok) is szólót táncolnak. Alkalmasint a tánc terepe a férfiak közötti versenynek, mely során a jelen lévô férfiak figyelik egymást, s rendkívüli pontossággal megpróbálják utánozni egymást, illetve olyan figurát bemutatni, melyet más táncos biztosan nem tud. A táncos férfiak helyüket kézfogással adják át egymásnak, jelezve ezzel is a verseny békés hangulatát. Elôfordul, hogy táncos férfi a környezetben lévô fiatal lány tetszését akarja elnyerni. Ilyenkor elôször magában táncol mondja egy megfigyelô, hátha elnyeri a menyecske tetszését. Mindenki ôt biztatja, majd egy laza mozdulattal elfordul a sej (lány) irányába, aki úgy tesz, mintha meglepôdne. Végül egy határozott lábdobbantással táncba hívja. A lánynak ilyenkor illik táncba mennie, ellenkezô esetben a férfi megszégyenül. Páros tánc A páros tánc két szereplôje legtöbbször egy férfi és egy nô. Kivételt képeznek a botolótáncok. A férfi és a nô a páros tánc során folyamatosan egymást figyelik, ám nem a szemükkel, hanem mozdulataikkal beszélgetnek egymással. A páros táncok szertartása szerint a férfi mintha támadna, a nô pedig mintha állná azt. Tánc közben a felek sosem érnek egymáshoz. Szabály, hogy a nô megpróbál a férfi háta mögé kerülni, ez a megcsalást, becsapást jelképezi, a férfi pedig magabiztossággal megpróbálja ezt kivédeni, mintegy kordában tartja partnerét. Páros tánc közben a nô kicsiket lép, gyakran azonban igen bonyolult, páros ritmusú lépések váltakoznak táncában, mindebbôl a kívülálló mindössze annyit lát, hogy a lány toporog, mivel mindezt szemlesütve teszi. A táncoló nô viselkedése egészen más az erdélyi csingerálás során. A kutatók szerint ez termékenységi tánc: nem véletlen tehát az, hogy a felek sokkal nagyobb szabadsággal, sokszor többször érnek egymáshoz: egymás kezét megfogják, átfordulnak, összekapaszkodva pörögnek. A cigányok táncdallamaikat szájbôgô szólammal és ütôhangszeres effektusokkal: dobolással, tapssal, kanállal, kannával kísérik. Alapritmusuk az úgynevezett esztam, amelyben a hangsúlyok mindig a második nyolcadra kerülnek. Ebben a mûfajban figyelhetôek

20 meg leginkább az erdélyi zenekarok, de különösen a hegedûjáték hatása. A táncdalok szövege általában vidám, csipkelôdô. Az énekes itt is kiszól a dalból, a táncosokat biztatja, hol néhány szóval, hol ritmikus kiáltásokkal. Botoló A botolónóták az úgynevezett botolótáncok kizárólagos zenei kíséretét szolgáltatják. Az ötvenes évek kiváló néptánckutatói, Martin György, Pesovár Ernô fedezték fel e táncot Szatmárban, Beregben és a Nyírség keleti részén. Noha e régi, kelet-európai, fegyveres-botos táncot a vidék magyar pásztoraitól is gyûjtötték, legrégibb típusait a cigányok ôrizték meg. Két típusa: a két férfi által táncolt párbajszerû és az egy férfi és egy nô által táncolt páros forma. A botolótánc leginkább két férfi küzdelmének eljátszását jelenti egy lányért vagy asszonyért, mely során szimbolikusan49, botokkal a kezükben csapnak össze. E tánc jelentôsége a közösség felé az, hogy melyik táncos a legférfiasabb, a legügyesebb, ki kezeli legmívesebben a botot. Verbunkos A környezô országok népei rengeteg elemet vettek át egymástól úgy táncaikban, mint népzenéjükben. Igaz ez természetesen a romákra is. A romák Magyarországon az egyedüli ôrzôi a hajdani verbunkos táncoknak. A keletmagyarországi romák táncában a magyar verbunkos számos eleme felismerhetô. Nyilvánvaló, hogy nem létezhet tehát százszázalékosan eredeti vagy ahogyan mondani szokás autentikus elem egy-egy kultúrában, mivel az egyes népcsoportok egymással érintkezve folyamatosan vesznek át kulturális elemeket. A zenekutatók felhívják a figyelmünket arra az általános tévedésre a cigányokkal kapcsolatban, miszerint a hagyományosnak mondott életmódot folytatók zenekultúrája a legôsibb. Ez több okból sem igaz. Az egyik ok, hogy sokan kényszerbôl vándorolnak napjainkban is (Görögországban, Bulgáriában), mert valamilyen oknál fogva nem tudnak olyan foglalkozást találni, amely révén lakásszerzéshez való megtakarításhoz jutnának. A másik ok a tömegkommunikáció ma már mindenhová eljutó hatása. A görögországi sátrak szinte üresek, de televízió, rádió, magnó mindenhol van. Kücsek és horó A kücseket (összefogódzás nélküli finom, erotikus csípômozgásokban gazdag tánc) szóló, páros és csoportos formában is táncolják. Ezenkívül a balkáni körtáncok közül a horót ismerik, melynek zenéjét azonban nem lassú dalnak, hanem táncdalnak nevezik. A CIGÁNYOK MINT ZENEI SZOLGÁLTATÓK Ti, akik annyi mosolyt varázsoltatok az ajkakra, annyi könnyet fakasztottatok a szemekben; ti, akik zokogó hegedûiteket annyi századon át hûségesen megosztottátok a nemzet minden bújával és bánatával, minden örömével és dicsôségével: ti méltán megérdemlitek, hogy írásban és képben is megörökítsenek benneteket és kedveseinek legszebb emlékei között ôrizzen a magyar. (Blaha Lujza, Budapest, április 20.) Az elmúlt évszázadok során a cigányság fontos zenei szolgáltatójává vált Magyarországnak. A zenei szolgáltatást igen széles értelemben kell használnunk romákkal kapcsolatban: a kávéházi szórakoztató zenétôl kezdve a nagyon fontos katonai toborzáson-kedvcsináláson át a magyar klasszikus és dzsesszzene kiemelkedô alakjairól van szó. Olyan emberekrôl és zenekarokról, akik a magyar és a kelet-közép-európai zenekultúra hírét az egész világon elterjesztették.