KISÚJSZÁLLÁS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HÍRLEVELE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KISÚJSZÁLLÁS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HÍRLEVELE"

Átírás

1 XXI. évfolyam, augusztus KISBÍRÓ KISÚJSZÁLLÁS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HÍRLEVELE Megmaradni újabb ezer éven át A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik. Széchenyi István Az ember nemzet nélkül otthontalan abban a világban, amelynek éppen emberi arcát köszönheti: a kultúra és az erkölcs világában. Tetteinkből felépülő életünknek közösségeink szolgálata ad értéket és értelmet, legyen az példaként a család, barátok, munkatársak, alkotó közösségek, amelyek mind a legnemesebb közösség, a nemzet talajából táplálkoznak. Ma sokan húzzák a vészharangot, de többen hallják is annak a hangját. Megmaradhat-e a magyar nemzet, a Szent István királyunk által épített ezeréves magyar állam az egyik magyar művész* szavait idézve a mai világméretű olvasztókemencében, vagy még keményebb szavakkal: a XX. századi szellemgyilkosságok időszakában? Ez kívülről gyengít, az azonban, hogy lélekszámban is fogyatkozunk, már belülről apasztja a nemzetet. Az aggályokra a közelgő ünnep válaszol. A megmaradáshoz ugyanis nekünk, magyaroknak olyan példa van a birtokunkban, amellyel csak igen kevés nemzet rendelkezik. Ez a Szent István-i örökség. Annak a karizmatikus, kiváló politikusnak az öröksége, amely örökségből ma is erőt meríthetünk. Annak a példája, ahogyan ezer évvel ezelőtt megalapozta a ma is létező magyar államot. Ahogyan megteremtette az ország külső biztonságát és belső békéjét, az erőt jelentő forrásokat. Ahogyan felismerte az Európában való megmaradáshoz szükséges alkalmazkodás és önállóság szükségességét és mértékét, és ahogyan határozott következetességgel utat nyitott a pogány lelkek szívében a szelídebb keresztény lelkiségnek. Gyermekéhez, Imre herceghez írott intelmei a nemzeti megmaradás és a közösségi lét máig ható és máig érvényes bölcseletét adják. Azt az olvasatát ajánlom szeretett városom lakóinak az idei ünnep alkalmából a figyelmébe, amely arról szól, hogy az ember a legnagyobb érték. Őt védi az, ha hitével Isten felé fordul, ha betartja a közösségi normákat, törvényeket, ha tiszteli embertársait, legyenek azok feljebbvalói vagy rangban-címben alatta állók, vagy éppenséggel más országból érkező vendégek. Az embert védi, amikor a fiatalok segítésére és az idősek gyámolítására fordítja a figyelmet. Az embert védi tehát akikből a közösség, a nemzet építkezik, és akiket maga a nemzet épít, véd, és értelmet ad az életüknek. Az egyik legkiválóbb magyar nyelvészprofesszorunk, a kisújszállási születésű Szatmári István egyszerű szavakkal így foglalja össze a nemzeti megmaradás lehetőségét: Munka, rend, erkölcs és megfelelő alkalmazkodás tartotta meg nemzetünket Szent Istvántól ezer éven át. Csak ezek tarthatnak meg az eljövendő időben is. Az emberre és az általa teremetett értékekre, no és Szatmári professzor úr bölcs szavaira fordítsuk mi is a figyelmünket Szent István ünnepe közeledtével itthon, Kisújszálláson. Közvetlen szeretteinken túl azokra, akik a város közössége szempontjából valamely területen példát adnak, kiemelkedő tevékenységet végeznek. Töltsön el örömmel bennünket, hogy számos ilyen ember él közöttünk, és minden évben újabb és újabb személyeknek a példájával tehetjük gazdagabbá a várost. Önkormányzatunk az ünnep alkalmából ismét több elismerést adományoz beszámolunk erről hírlevelünkben, de arról is, hogy milyen más elismeréseket hoztak haza kisújszállásiak. Hadd erősítsem meg a hírlevelünkben található meghívást: tisztelettel várjuk városunk minden érdeklődő lakosát az augusztus 19-én rendezendő városi ünnepségre, ahol ezen elismeréseket átadjuk, illetve bejelentjük. Vendégeink jelenlétükkel teljesebbé teszik az elismerésben részesülők örömét is. De természetesen minden ünnepi programunkra szól a meghívás, amelyet hírlevelünk tolmácsol Önöknek. A kikapcsolódni vágyóknak augusztus 18-ra a Morgó-mulatságot, tűzoltó bemutatót, éjszakai fürdőzést, 19-re pedig a Kisújszállás Debreceni VSC mérkőzéssel igazi futballcsemegét, aztán koncertet, utcabált ajánlok és az ilyenkor már elmaradhatatlan tűzijátékot. Aki a város gyarapodása iránt érdeklődik, azt felújított szociális létesítményeink és a szintén felújított sportpálya avatására is várjuk szeretettel. Kecze István polgármester *Koltai Lajos filmrendező (Egy csepp emberség, 2004)

2 2. oldal Kisbíró augusztus 10.

3 2013. augusztus 10. Kisbíró 3. oldal KITÜNTETETTJEINK Szent István királyunk ünnepe alkalmából önkormányzatunk képviselő-testülete hagyományosan elismerések adományozásával fejezi ki megbecsülését és tiszteletét kiemelkedő szakmai, közösségi tevékenységekért. Idén egy személynek adományoz díszpolgári címet, ketten részesülnek Pro Urbe, és szintén ketten Pro Communitate Urbis Díjban. Kisújszállás város sportjáért egy személynek adományoznak elismerést. Hírlevelünkben bemutatjuk városunk kitüntetettjeit is. Szerk. KISÚJSZÁLLÁS VÁROS DÍSZPOLGÁRA: HALÁSZ JÁNOS A Nagykunság, ezen belül Kisújszállás kulturális életének, a nagykun hagyományok őrzésének és az ezekhez kapcsolódó közösségi tevékenységi formák támogatásának elismeréseként önkormányzatunk Kisújszállás Város Díszpolgára címet adományoz Halász János kulturális államtitkárnak. Kérdéseinkre adott válaszaival mutatjuk be őt. Államtitkár úr a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnáziumban végzett. Melyek a fontosabb állomásai annak az útnak, amely innen az államtitkári megbízatásig vezetett? Számos állomása van, az igazat megvallva nem is tennék különbséget köztük, hiszen mindegyik rendkívül fontos és jelentős. A debreceni egyetemi évek során nyílt meg számomra először a világ, szerettem az egyetemi életet. Megalakítottam az első önálló öntevékeny csoportot, ahol sok korábbi kisúji diákkal, a barátaimmal dolgoztam együtt. Debrecenben részt vettem az Ifjúsági és Tanácsadó Iroda létrehozásában, dolgoztam az Újkerti Közösségi Ház igazgatójaként, valamint vezettem a derecskei Jóléti Szolgálat Alapítványt. Mindegyik munkahelyemen sokat tanultam ben a debreceni közgyűlés tagjává választottak, 1998-ban pedig országgyűlési képviselővé. A kétezres évek elején pedig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma parlamenti államtitkára voltam, 2002-től a Parlament kulturális és sajtóbizottságának alelnöke, valamint a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Debrecen alpolgármestereként a kulturális ügyekért feleltem, tevékeny és jelentős időszaka volt ez az életemnek től 2013 elejéig az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára voltam, most pedig kulturális államtitkára vagyok. Örülök annak, hogy az eddigi pályám során felhalmozott tudást és tapasztalatot kamatoztatni tudom a kultúra területén. Kulturális államtitkárként mik a fő törekvései? A legfontosabb, hogy befejezzük azt a kulturális rendszerváltoztatást, amit 2010-ben elkezdtünk. Ennek számos eleme van. A közgyűjteményi rendszer átalakítása már befejeződött, ennek köszönhetően a múzeumok, könyvtárak, levéltárak biztonságban vannak, csakúgy, ahogy a színházak is. Rendkívül sokszínű terület a kultúráé, nekünk figyelni kell arra, hogy mindegyik jó kezekben legyen. Milyennek látja városunk jelenét és jövőjét, különösen a közösségi és a kulturális életben? Még debreceni alpolgármesterségem idején kezdtem el szervezni a Városok, Falvak Szövetségét, amely önkormányzatok kulturális együttműködését segíti és napjainkra 20 tagot számlál. Nagy öröm számomra, hogy Kisújszállás is köztük van, hiszen Jász-Nagykun- Szolnok megye jelentős települése. Többek között ennek is köszönhető, hogy sok kulturális program, illetve kapcsolódó támogatás érkezik Kisújszállásra, valamint a kisújiak is bemutatkozhatnak az országnak. Hogy csak egy példát említsek, szívemhez közel állt, hogy az Államtitkárságunkhoz tartozó intézményben, a Hagyományok Házában nemcsak államtitkárként köszönthettem a jelenlévőket, hanem kisújiként is üdvözölhettem az ünnepi műsor előadóit, a kisújszállási Nagykun Táncegyüttest. A helyi közösségek nagyszerű munkát végeznek, és értéket hoznak létre. Ez örömteli, hiszen a hasonló jellegű településeken az öntevékeny körök azok, akiken leginkább múlik a kulturális élet megszervezése. Tudom, hogy jelentős és kitartó munka folyik a kulturális intézményekben is, többek között a művelődési házban, a Papi Lajos Alkotóházban, a Tájházban vagy a Néprajzi Kiállítóteremben. Milyen kötődései vannak Kisújszálláshoz? Mit jelent Ön számára Kisújszállás díszpolgárának lenni? Amikor Debrecenben vagyok, otthon érzem magam. Amikor viszont elindulok Kisújszállásra, mindig azt mondom, hogy haza megyek. Debrecen az otthonom, de ide jövök haza. Tízéves koromtól tizennyolcig itt éltem, aztán egyetem alatt is nagyon sokat jártam haza. Az itt eltöltött gimnáziumi évek életem egyik legmeghatározóbb időszakát teszik ki. Nagyszerű osztályom volt, remek barátokkal és remek tanári karral. Az akkor tanultakat a mai napig hasznosítom. Másik meghatározó dolog, hogy itt alakult ki bennem az az érdeklődési kör, ami miatt matematikus lettem. Ez ugyanis az alapszakmám. A lényeg tehát az, hogy mai napig ragaszkodom Kisújszálláshoz. Kecze István polgármester MEGYEI KITÜNTETŐ CÍMET NYERT A KUMÁNIA Ritkán fordul elő, hogy egy alig több mint egy éve működő társaság munkáját kitüntető címmel ismerjék el. Az önkormányzat tulajdonában lévő Kumánia komplexum azonban a május 1-jei nyitását követően idén az augusztus 20-ai állami ünnep alkalmából megrendezett Megyei Közgyűlésen Kisújszállás Város Önkormányzatának sikeres pályázata nyomán átveheti a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Értéke címet. A Megyei Közgyűlés a megye turisztikai vonzerejét növelő, kiemelkedő tevékenységet végző turisztikai szolgáltatók elismerésére alapította e címet. A Kumánia nagy léptékben fejlődik, amit nemcsak a látogatók egyre növekvő száma vagy a megyei elismerés bizonyít, hanem az a tény is, hogy a Kumánia Gyógy- és Strandfürdő regionális minősítést szerzett, ami azt is jelenti, hogy a fürdőgyógyászati ellátásokhoz magasabb finanszírozást kap az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól. Három minősítés létezik: helyi, regionális és országos. Megyénkben két országos és egy regionális minősítésű fürdő van, mely a kisújszállási Kumánia Gyógy- és Strandfürdő. (Szerk.-ZLR)

4 4. oldal Kisbíró augusztus 10. PRO URBE DÍJBAN RÉSZESÜLNEK FÜLÖP GÁBORNÉ A város közösségéért lelkiismeretesen, nagy szakmai hozzáértéssel és odaadással, gondossággal végzett karitatív tevékenysége elismeréseként Kisújszállás Város Önkormányzata Pro Urbe Díjat adományoz Fülöp Gábornénak. Sugárzik róla az öröm és a jóság fogalmazott Fülöp Gáborné Margóról egyik ismerőse. Ami nem csoda, hiszen ahogy ő vallja, akkor vagyok boldog, ha másokat is annak látok. Emberszeretete egyéniségéből és neveltetéséből fakad. Abádszalókon született, édesapja a kunhegyesi járásnál, majd a Szolnok megyei bíróságnál köztisztviselőként dolgozott. Otthon is sokan felkeresték panaszaikkal, akinek tudott, segített. Margó is ebben nőtt fel, ezt látta a családban. Édesapja korai halála azonban jelentősen megváltoztatta a család életét, Margó későbbi pályafutását. Akkor a továbbtanulás helyett a munkát kellett választania. Az abádszalóki gyógyszertárban helyezkedett el ben ment férjhez, ekkor került Kisújszállásra a Széchenyi úti gyógyszertárba. Három gyermekük, két fiuk és egy lányuk született, jelenleg két unokának örülnek. Számára a család mellett mindig fontos volt a munka, az önképzés és a közösségért való tenni akarás. Munka mellett azonban folyamatosan képezte magát, gyógyszerkiadó szakasszisztensi képzést szerzett. Az egészségügyben is megtalálta a hivatását, hiszen mindig is emberekkel akart foglalkozni. Több alkalommal részt vett szakmai versenyeken, konferenciákon. Benevezett egy 1984-ben kiírt, Ki tud többet munkahelye gyógyszerész történetéről? elnevezésű pályázatra, melyre elkészítette a város gyógyszerésztörténetét, ami a későbbi ismeretterjesztő tevékenységét is elindította. Munkáját Kátai Gábor Emlékéremmel jutalmazták tól a Magyar Vöröskereszt Területi Szervezete vezetőjének kérték fel. Hozzá tartozott Kisújszállás, Kenderes, Kunhegyes és Bánhalma területe. Munkája során tagokat és véradókat toborzott a szervezetbe, szervezte a véradásokat, előadásokat tartott nyugdíjas klubokban, ifjúsági szervezetekben, elsősegélynyújtó tanfolyamokat szervezett, támogatta a szociálisan rászorulókat. Irányítása alatt szinte a kezdetektől minden évben megszervezték a véradó-ünnepséget. Munkája elismeréseként kétszer kapta meg az országos szervezettől a Vöröskereszt Szolgálatáért kitüntetést és a Véradás Szervezéséért Ezüst Emlékérmet. A Vöröskereszt átszervezése miatt 2009 végén nyugdíjazták januárjában nyugdíjban eltöltött két napját követően megalapította a Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesületét. Az egyesület adományok gyűjtésével segíti a szociálisan rászorulókat és a természeti katasztrófák károsultjait, emellett pedig aktív résztvevői a város közösségi életének, szervezői és közreműködői a rendezvényeknek. Fülöp Gáborné Margó hitvallása szerint mindig van következő feladat. Ha elfáradunk, akkor is újra kell kezdeni, hátha van, akinek segíthetünk. Zaharán-Lapikás Réka LACZKA SÁNDOR (posztumusz) A köz szolgálatában több évtizeden át kiváló szakmai felkészültséggel, hozzáértéssel és lelkiismeretességgel végzett, elkötelezett munkája elismeréseként, egész élete példájáért posztumusz Pro Urbe Díj elismerésben részesül Laczka Sándor közlekedési szakember. A közösség elismerése, bármilyen rangos, sohasem lehet teljes, ha posztumusz adományozzák. Arról szól ugyanis, hogy valakinek, az életében nem mondhattuk el, hogy becsüljük, tiszteljük őt és a munkáját. Természetesnek vettük, hogy kölcsönösen részesei vagyunk egymás mindennapjainak, és van valaki, akire mindig számíthatunk. Mert kiváló szakember, aki mindig készen áll a tanácsaival, segítséget ad, és mert humánus ember, aki az embert is látja az akták, hivatalos ügyek mögött. A posztumusz elismerés olyan adósság törlesztésének a szándékát tükrözi, amely teljesen soha nem törleszthető. Olyan köszönet, amely már nem ér célhoz. De mert mély elhatározásból születik, másként ugyan, de mégis teljesíti küldetését. Laczka Sándor munkatársunk az elmúlt év fordulóján egyik nap még szorgalmasan végezte munkáját a Polgármesteri Hivatalban, a másik napon már halálhírét kényszerültünk fogadni. Ekkor döbbentünk rá, hogy már hetvenéves volt és hogy ennek ellenére milyen aktív volt a munkájában, a tudásában, a fizikai létében. Bár életének döntő időszakában a megyei önkormányzat útfelügyelő alkalmazottjaként dolgozott, munkája ténylegesen a Kisújszállási Polgármesteri Hivatalhoz kötötte. Ő felelt a város és környéke közútjainak felügyeletéért, a hibák kijavításának intézéséért. Nyugdíjba menetele után önkormányzatunk alkalmazta hasonló feladatokra. Korábban a Polgármesteri Hivatal műszaki osztályának közösségében dolgozott, azután a városfejlesztésben nyújtott nélkülözhetetlen szakmai segítséget. Évtizedek alatt megszerzett ismeretei nyomán mindent tudott, amit Kisújszálláson az utakról és a föld alatt húzódó vezetékekről tudni lehetetett. Nem csoda hát, hogy például útépítési pályázatainkban vagy a belvízrendszer kiépítésében milyen nélkülözhetetlen volt az ő szakmai tapasztalata és kapcsolati tőkéje. Biztos háttér ez lehet erre a jó kifejezés. A közösség, amelyet lelkiismeretességgel szolgált, nem gondolta, nem gondoltuk, hogy az ő élete is törékeny. De az önkormányzati testület, amely a város közösségének szellemi és tárgyi értékeit hivatott őrizni és gyarapítani, úgy döntött, hogy a posztumusz Pro Urbe Díjjal Laczka Sándor nevét beírja a város közösségi emlékezetének nagy könyvébe. Mert van mit tanulnia tőle a mai és az utánunk jövő generációknak: azt, hogy végezzük felelősséggel és szorgalommal a munkánkat, és tudásunkat hasznosítsuk az emberek problémáinak megoldásában. Így vezethet utunk közösségünk megbecsüléséhez, és egy teljesebb élethez. A posztumusz elismerésnek ez, a jövő szolgálata a küldetése. Kecze István polgármester

5 2013. augusztus 10. Kisbíró 5. oldal PRO COMMUNITATE URBIS DÍJBAN RÉSZESÜLNEK HEGEDÜS ENDRE DEZSŐNÉ A helyi egészségügyben több évtizeden át kiváló szakmai felkészültséggel és igényességgel, lelkiismeretességgel és emberséggel végzett értékes munkája elismeréseként Pro Communitate Urbis Díjban részesül Hegedüs Endre Dezsőné. Negyvenhat éve szolgálja ki derűsen, fáradhatatlanul, nagy empátiával a Zöldy patikába betérő betegeket Hegedüs Endréné Katika. A betegek csak keresztnevén szólítják. Mindenki úgy gondolja, hogy kisújszállási, hiszen ő is sokakat nevükön szólít, ismerősként szolgál ki. Pedig S. Tóth Katalin (a későbbi Hegedüs Endréné) Mezőtúron született, ott járta iskoláit és gyógyszertári asszisztensi képzést is ott nyert. Már három éve dolgozott ott, amikor az 1967 áprilisában szülési szabadságra távozó kolléganőjét (Kecze Istvánnét) jött helyettesíteni Kisújszállásra. A Gólya patikában Varga Lajosné gyógyszerész lett a főnöke. A helyi kollektíva szeretettel fogadta be májusában férjhez ment munkatársához, Hegedüs Endre gyógyszerészhez. Házasságukból két gyermek született, Endre és Csaba. Együtt dolgoztak előbb a Széchenyi utcai patikában, majd a Zöldy gyógyszertárban között Sopronban szakasszisztensi képesítését nyert től privatizált patikájukban együtt dolgozik férjével és a szinte állandó kollektívával. Negyvenkilenc éve dolgozik az egészségügyben, ebből negyvenhat évet Kisújszálláson. Bevallása szerint nagyon szereti a munkáját, boldog, ha segíthet, tanácsot adhat. Büszke rá, hogy munkahelye az a patika, ahol minden van, és mindig kapható az igényelt gyógyszer, melyet az ötven nagykereskedelmi céggel kiépített kapcsolat biztosít. A Zöldy gyógyszertár akkreditált tanpatika, ahol a gyógyszerészek és asszisztensek gyakorlati képzése folyik. Ezt a feladatot is mintaszerűen segíti. Városunk szempontjából fontos mozzanat, hogy mindig szívesen, lelkesedéssel vállalta városi kiadványok (kalendáriumok, helytörténeti füzetek, időszaki kiadványok) értékesítését. Férjével együtt városi rendezvények, civil egyesületek tevékenységének lelkes támogatója, anyagi segítője. Bevallása szerint még szeretne számos évet az egészségügyben dolgozni, bár jó lenne több időt öt unokájával is eltölteni. Dr. Ducza Lajos BORÓK TIBOR A város közrendjéért és közbiztonságáért példaadó szakmai hozzáértéssel, elkötelezettséggel és emberséggel végzett vezetői munkája elismeréseként Pro Communitate Urbis Díjban részesül Borók Tibor, a Kisújszállási Rendőrőrs parancsnoka. Pontosságot, tisztességet, hűséget várok el tisztjeimtől emlékszik vissza Für Lajos korábbi honvédelmi miniszter tisztavatásán mondott szavaira Borók Tibor, majd így folytatja: Ma is ezek az értékek irányítják a munkámat, amit csak hivatásként lehet jó színvonalon végezni. Huszonhárom éve, hogy katonai és rendőrtiszti főiskolai végzettséggel előbb a katonai, majd 1996-tól a rendőri pályán mindig vezetői, parancsnoki feladatokat láttam el. A felelősség, a gyors problémamegoldás, a folyamatos készenlét mindennapjaim részévé vált. A rendőrséggel szemben mindig nagyok voltak az elvárások, ma ezt még erősebben tapasztalom. A bűncselekmények hátterében lévő társadalmi, szociális problémák súlyosabbak és gyakoribbak, mint korábban. A rendőrség és a rendőr önmagában nem tudja ezeket orvosolni ezért én az együttműködést szorgalmazom mind a bűnmegelőzés, mind pedig a bűnüldözés terén. Együttműködést a helyi lakosokkal és a civil szervezetekkel, akik az egymásra és a szokatlan eseményekre való odafigyelésben, valamint értékeik védelmében segíthetnek. Együttműködést a polgárőrséggel, a mezőőrökkel, a közterület-felügyelettel, a tűzoltósággal, az önkormányzattal és a Polgármesteri Hivatallal, akikkel különösen az elmúlt másfél évben komoly kapcsolatokat építettünk ki, így szükség esetén szervezettebben és hatékonyabban tudunk intézkedni. És együttműködést a kollégáimmal, akik valóban elkötelezett és jó csapatként teljesítik szolgálatukat. Így, együtt értük el, hogy Kisújszállás közrendje, közbiztonsága a mai viszonyok között jónak mondható. Ezért én az önkormányzat díját a közös munkánk elismerésének tekintem, és tisztelettel megköszönöm. Nekem ez különösen azért fontos, mert a szülővárosunk biztonságának szolgálatáért végzett munkánk megbecsülését látom benne. Erre pedig minden, a közbiztonságért szolgáló egyénnek és szervezetnek szüksége van a társadalmi megítélésének javítása érdekében is. Kocsisné Monoki Julianna Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Díjban részesül: Dr. Vágvölgyi Istvánné Egy pedagógus oktató-nevelő munkájának eredménye nemcsak akkor és ott mutatkozik meg, amikor aktívan tanít, hanem évek, sőt évtizedek múltán, amikor a hajdani diákok már felnőttként értékelik saját életük alakulása szempontjából tanáraik munkáját. Dr. Vágvölgyi Istvánné magyar-rajz szakos tanárnő már évek óta az Arany-iskola nyugalmazott pedagógusa. A megyei pedagógiai díj így számára kettős elismerés. Egyrészt közel négy évtizedes kiemelkedő tanári munkájáért, kiváló szakmai felkészültségéért szól, másrészt pedig azért az emberi példáért, amely a tananyagon túl életre szólóan megmarad tanítványaiban. A munka, a hivatás iránti alázat, a felelősség és pontosság, az igényesség és a humánum. Vágvölgyiné tanárnő ma művészeti alkotó-tevékenységével tanít : festményei tükrözik annak hitét, hogy emberi, természeti és tárgyi világunk feszültségeiben, azok ellenére igen, rá lehet találni a harmóniára. A szép megyei díj pedig annak elismerése, hogy erre a tanításra ma is szüksége van az embernek. (Szerk.-KMJ)

6 6. oldal Kisbíró augusztus 10. KISÚJSZÁLLÁS VÁROS SPORTJÁÉRT DÍJBAN RÉSZESÜL: VARJU PÉTER Varju Péternek a város sportéletében, a diáksport szervezésében, a tanulók kiemelkedő versenyeredményei elérésének segítésében, valamint az utánpótlás nevelésében végzett lelkiismeretes munkája elismeréseként adományozza az önkormányzat a Kisújszállás Város Sportjáért kitüntetést. Családszerető, szerény, humánus ilyennek ismerik családtagjai, ismerősei, volt tanítványai Varju Péter nyugalmazott testnevelő tanárt. Őt, akinek munkája a hivatása lett, melyet türelemmel, lelkiismeretesen, idejét, erejét nem kímélve végzett. Varju Péter élete Endrődön kezdődött, gyermekkorát Hunyán töltötte. A mozgás, sportolás már kisgyermekkorában vonzotta. Csupán ötéves volt, amikor megtanult kerékpározni felnőtt férfi kerékpáron. Gyermekkorának csínytevései is egyre növekvő mozgásigényéből fakadtak. Elmesélte azt is, ifjúként hogyan közlekedtek barátaival a drótkerítéseken ugrálva. A sok gyakorlásnak meglett a jutalma, melyet már középiskolai sporteredményei is bizonyítottak. Atlétikaversenyeken vett részt, de a focit is felvette a kedvencei közé. A sport mellett tanulmányait is eredményesen végezte, tanító, tanár, labdarúgóedző és úszóoktató képesítéseket szerzett, emellett pedig még több tanfolyamot is elvégzett ben tanítóként került Kisújszállásra a Kossuth-iskolába, ahol egészen nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Tanítás mellett elvégezte a testnevelés szakot is. A több mint harmincéves testnevelői pályafutása alatt tehetséges tanulói számtalan megyei versenyről 36 aranyérmet hoztak, de több második és harmadik helyezést is elértek. Az adatokat egy olyan statisztikából tudhattam meg, melyet tanár úr saját maga, pontosan vezetett. Tanítványai sikerei mindig jó érzéssel töltötték el. Mindent megtett a diákjaiért, volt, hogy három egymást követő napon utazott fel Pestre három különböző korosztályban versenyző csapatával. A tanítás mellett eleinte futballozott a helyi csapatban, majd a sportegyesületben edzősködött az ifjúsági és serdülő csapatnál. Az iskolai Diáksport Egyesület vezetője volt, majd a Városi Diáksport Bizottság titkáraként éveken át szervezte a körzet iskoláinak versenyeit, emellett tagja volt a Megyei Diáksport Tanács elnökségének is. Nyugdíjba vonulása óta számára első a család ban nősült. Két, főiskolát végzett gyermekük van és három unokájuk, akikre nagyon büszkék. A család mellett, ha ideje engedi, most is szívesen él hivatásának, segít a különböző sportrendezvények megvalósításában. Zaharán-Lapikás Réka NAGYKUNSÁGÉRT DÍJBAN RÉSZESÜL: A NAGYKUN TÁNCEGYÜTTES A Nagykunságért Díjat nyolc nagykunsági település Berekfürdő, Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes, Kunmadaras, Kunszentmárton, Mesterszállás és Túrkeve hozta létre. E díjat az kaphatja meg, aki a tájegység érdekében a tudomány, a kultúra, a gazdaság vagy a hagyományőrzés területén kiemelkedő tevékenységet folytat, vagy maradandó értéket hoz létre. Idén a polgármesterekből álló tanács önkormányzatunk javaslatára a néptánckultúra ápolásáért, a néptánchagyományok megőrzéséért végzett több mint két évtizedes kimagasló, értékes munkájáért, a nagykunsági és a nemzeti népi kultúra továbbörökítésért a kisújszállási Nagykun Táncegyüttest részesítette ebben az elismerésben. A díj átadására mindig azon a településen kerül sor, amelyhez a díjazott leginkább kötődik, így az együttes a kisújszállási városi ünnepségen, augusztus 19-én veheti át az elismerést. A táncegyüttes a Nagykunság legsikeresebb néptánccsoportja. Sok szempontból végez értékes munkát. A tagok életében azért, mert a néptánc életformájukká válik: a rendszeres próbák örömmel végzett munkát, barátságokat, egyben népzenei és néptánckincsünk megismerését jelentik számukra. A város és a Nagykunság életében azért értékes a munkájuk, mert a nagykunsági és a nemzeti népi kultúra őrzői lettek, emlékezetes fellépéseikkel élményt nyújtanak a lakosságnak, tevékenységükkel népi hagyományokat elevenítenek fel (szüreti mulatság, téltemetés, betlehemezés, locsolkodás). A Nagykun Táncegyüttest a városon túl is számos fellépésre hívják, például a budapesti Vörösmarty téri fesztiválokra, de felléptek már a Hagyományok Házában, Erdélyben, Lengyelországban is, sőt minősítő versenyeken is megmérettették már magukat. Repertoárjuk gazdag, szatmári, moldvai, dél-alföldi, különböző erdélyi táncok egyaránt szerepelnek benne. Több, saját műsort is összeállítottak már, amelyek közül e helyen a nagykun táncokból összeállított, Nagykunsági krónika című műsorukat emeljük ki. Ennek hátterében a Nagykunságban eddig egyedülálló módon korabeli, archív, zene nélküli (kisújszállási, karcagi, túrkevei) táncfelvételeket gyűjtöttek össze, ezekből olvasták le a tánclépéseket, majd ezek alapján készítették el a nagykunsági táncok koreográfiáját. A táncos fiatalok mindig derűsek, szépek, öröm látni vidám, sokoldalú és önfeledt táncukat, mely magával ragadja közönségüket. Most a Duna Televízió Fölszállott a páva című műsorában való szereplésre készülnek bízunk a sikerükben. (Szerk. KMJ) Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Díjban részesül: dr. Szilágyi Miklós Dr. Szilágyi Miklós bár Tiszafüreden született, munkássága és tegyük hozzá, felesége révén több szállal kötődik Kisújszálláshoz. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett diplomát magyar nyelv és irodalom, néprajz és népművelés szakokon. A néprajzot tekintette fő szakterületének, amelyen szerteágazó szakmai műveltséget szerzett. Az ország egyik legkiválóbb néprajztudósa, gazdag és tartalmas tudományos életművel, a Magyar Tudományos Akadémián és az ELTE-n való munkálkodással, értékes publikációkkal maga mögött. Mindebben Kisújszállásnak nagy szerepet adott. Városunkban végzett néprajzi gyűjtései nyomán több könyvet megjelentetett. Lejegyezte a nagykunsági, ezen belül is sok kisújszállási parasztember elbeszélésit, évtizedeken át. Tudnunk kell, hogy gyűjtéseinek feldolgozásával mára pótolhatatlan szellemi kinccsel ajándékozta meg Kisújszállást. Szép emléket állított a már eltűnő paraszti életformának. Azt örökítette meg hiteles emberi sorsokban, ahogyan szüleink és azok elei élték mindennapjaikat. Dr. Szilágyi Miklós megyei elismeréséhez önkormányzatunk mint javaslattevő járult hozzá, ezzel is köszönetét fejezi ki Kisújszálláshoz kötődő néprajzi munkáiért. (Szerk. KMJ)

7 2013. augusztus 10. Kisbíró 7. oldal Magyar Sakkozásért Díjban részesült Kecze István A Magyar Sakkszövetség XXIV. Közgyűlésén vehette át a Magyar Sakkozásért Díjat negyvenöt éve tartó sakkpályafutásáért Kecze István, városunk polgármestere, a Kisújszállási Sportegyesület Sakk Szakosztályának vezetője. Sakkozni édesapjától tanult, aki a kisújszállási megyei bajnokságban játszó sakkcsapat vezetője volt. Kecze István játékosként legnagyobb sikereit általános és középiskolás korában érte el. Ebben a korosztályban megyei bajnoki címet szerzett. Ígéretes sakkozóként játékosnak hívták a szolnoki Olajbányász Sakkcsapatba, de ő a továbbtanulás mellett döntött. Okleveles gépészmérnök, majd mérnöktanár képesítést szerzett. Harminc éve, édesapja váratlan halálát követően megbízták a kisújszállási sakkcsapat vezetésével. Irányítása alatt 2007 és 2010 között a megyei első osztályból a sakkozás második vonalába, az NB/I B-be hozták fel a csapatot. A második csapatuk pedig egymás után ötször nyerte meg a megyei első osztályú bajnokságot. A versenyeztetés mellett edzőként nagy hangsúlyt fektet edzőtársával, Vajda Ákossal az utánpótlás nevelésére. Úgy gondolja, hogy a kitüntetéssel a szövetség nemcsak az ő, hanem az egész kisújszállási szakosztály munkáját elismerte. (Szerk.- ZLR) MEGHÍVÓ A Kisújszállási Református Egyházközség és a Kisújszállási Kossuth Fotóklub szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt a hit, remény, szeretet gondolatkörében rendezett II. Országos Ökumenikus Fotópályázat megnyitására, melyre augusztus 31-én, szombaton órakor kerül sor a Református templomban. Istentiszteletet tart: Mészáros Ferenc római katolikus plébános A kiállítást megnyitja: Csidér Bálint, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének alelnöke A kiállítás szeptember 29-ig tekinthető meg, csoportokat a Lelkészi Hivatalban történő előzetes egyeztetés alapján fogadnak. Ne feledjék: augusztus 31-én ökumenikus fotópályázat szeptember 14-én 50 éves a Tanyasi Diákotthon Nagyváthy János-díjban részesült Szabó Tibor nyugalmazott testnevelőtanár Szabó Tibor pedagógusnak június 6-án, a pedagógusnap és a környezetvédelmi világnap alkalmából nyújtotta át a felvilágosodás korában élt kiváló pedagógus és mezőgazdász, elméleti és gyakorlati szakemberről elnevezett díjat dr. Fazekas Sándor mezőgazdasági miniszter. Ebben a díjban a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Miniszter országosan hat személyt részesített. Szabó Tibornak, gimnáziumunk nyugalmazott pedagógusának több évtizedes tanári munkáját és a középfokú agrárképzésben végzett kiemelkedő tevékenységét, valamint a térségünk fiataljainak egészséges életmódra nevelésében elért eredményeit ismerték el e díjjal. Tibi bácsi 1960-tól kezdve kisújszállási pedagógus, először az Arany-iskolában, majd 1964-től nyugdíjba vonulásáig gimnáziumunkban tanított. Nemcsak elismert és megbecsült testnevelőtanára volt az iskolának, hanem meghatározó pedagógusa is a középiskolánkban a 60-as évek második felétől a 70-es évek első feléig zajló növényvédő, gépész szakközépiskolai képzésnek. Pályájának erre az időszakára ma is szívesen emlékszik vissza. Számos kiváló mezőgazdasági szakembert adott ez a képzés a városnak és az országnak, ezért örömmel tölti el, hogy e szakemberek képzésében ő is aktívan részt vehetett. (Szerk.- KMJ) MEGHÍVÓ A Kisújszállási Városvédő és -Szépítő Egyesület szeretettel vár minden kedves érdeklődőt szeptember 14-én, szombaton a Tanyasi Diákotthoni Találkozó, a diákotthon fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezendő programjaira : A találkozó megnyitója A vendégeket köszönti: Kecze István polgármester, a Nagykun Hagyományőrző Társulás elnöke; megnyitó beszédet mond: Nagy István Zoltán települési képviselő. Fotókiállítás a régi diákotthoni élet pillanatiról, csoportképkészítés : Emléktábla-avatás a Turgonyi elemi népiskola helyén A vendégeket köszönti: Nagy Lajos, a Városvédő Egyesület alelnöke; emlékezik: Újfalvi Béla, az iskola volt tanulója. (A táblaavatás helyszínére indulás: kor busszal a Lidl parkolóból) 18.30: Vacsora a Kisúj étteremben (a vacsora önköltséges: Ft/fő) Pohárköszöntőt mond: Tatár Zoltán, a Városvédő Egyesület elnöke A rendezvényre szeptember 6-ig várjuk a jelentkezéseket a 06-20/ telefonszámon vagy a kisballagi@gmail.com címen. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a találkozóra és a táblaavatásra! Elevenítsük fel együtt a fél évszázados emlékeket! A rendezvény támogatói: Kisújszállás Város Önkormányzata, Nagykun Hagyományőrző Társulás

8 8. oldal Kisbíró augusztus 10. A Helyi Esélyegyenlőségi Programról Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény értelmében július 1-jét követően az önkormányzatok abban az esetben jogosultak pályázati úton megítélt támogatásra, ha a törvénynek megfelelő hatályos helyi esélyegyenlőségi programmal rendelkeznek. A jogszabályi háttér megteremtése nélkül uniós csatlakozásunk jelentős akadályokba ütközött volna, hisz az unióban az esélyegyenlőség sarkalatos pont. Amikor esélyegyenlőségről és az egyenlő esélyek előmozdításáról, megteremtéséről beszélünk, öt célcsoport érdekeit, igényeit, problémáit szükséges előtérbe helyeznünk, melyek a következők: gyermekek, nők, idősek, mélyszegénységben élők/romák és fogyatékkal élők. Annak érdekében, hogy fejlesztési elképzeléseink megvalósításához az elkövetkezendő időszakban is a lehető legtöbb pályázati támogatást tudjuk igénybe venni, a képviselő-testület a program elkészítése mellett döntött. A Kisújszállási Polgármesteri Hivatal munkatársai, valamint a helyi intézmények, szervezetek szakembereinek bevonásával a júniusi testületi ülésre elkészítettük a programot, amelynek elfogadása is megtörtént. Nyikos Csilla városfejlesztési ügyintéző Bővült az önkormányzati bérlakások száma A képviselő-testület júniusi ülésén módosította az önkormányzati lakásrendeletet, ugyanis bővült a jó minőségű bérlakások száma. A Móricz Zsigmond utca 17. szám alatti, volt Tigris Kaszinó épületét korábban közösségi házként használták, de az azt addig működtető civil szervezet anyagi okok miatt nem tudta fenntartani, ezért az épületet visszaadta az önkormányzatnak. A képviselő-testület döntése alapján az épület a Kisújszállási Városgazdálkodási Kft. kezelésébe került, aki a évi lakóházfenntartási előirányzatból felújította az épületet, és ott három bérlakást alakított ki. (A lakóházfenntartási előirányzat a bérbe adott lakásokból befolyt bevételekből származik.) Pércsi Zsanett városüzemeltetési ügyintéző Az ünnep körüli munkarend a Polgármesteri Hivatalban Tájékoztatjuk a város lakosságát, hogy a Kisújszállási Polgármesteri Hivatal augusztus 19-én, hétfőn nem tart ügyfélfogadást. Augusztus 23-án, pénteken és óráig, augusztus 24-én, szombaton pedig óráig fogadják az ügyfeleket. Szerk. Vasúti útátjárók lezárása A K-P 2011 Konzorcium értesíti a tisztelt közlekedőket és a lakosságot, hogy vasútépítési munkák miatt a Kisújszállás-Karcag szakaszon lévő vasúti átjárók le lesznek zárva. A lezárások helyszíneiről és időpontjairól a városi honlapon olvashatnak. A lezárások ideje alatt a terelés jelzőtáblás forgalomirányítás mellett történik. Az építési munkák során előfordulhatnak kisebb fennakadások, kisebb időbeni tolódások, melyről a kivitelező cég folyamatosan tájékoztatást ad. A fentiekkel járó kellemetlenségekért szíves megértésüket és türelmüket kérik. Szerk. Tájékoztató a városi vízszolgáltatásról A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt június 1-jétől látja el Kisújszálláson a közüzemi ivóvíz-szolgáltatást, szennyvízelvezetést és - tisztítást. A szolgáltatás átvétele, a felhasználói törzsadatok nyilvántartási rendszerünkbe történő bevitele, az adatok ellenőrzése augusztus 2-ára fejeződött be, ezért a június havi közüzemi számláinkat augusztus 5-9. között juttattuk el felhasználóinkhoz. A leolvasás és számlázás rendje a korábbi gyakorlatnak megfelelően történik. Kisújszálláson a lakossági felhasználók esetén negyedéves leolvasás havi számlázással, a közületek esetében havi olvasás, havi számlázással történik. Munkatársaink folyamatosan fogják felkeresni az ingatlanokat a vízmérő leolvasása és ellenőrzése céljából. A két mérőleolvasás közötti időszakban havonta részszámlákat készítünk. A leolvasást követően elszámolószámla készül, mely tartalmazza a tényleges fogyasztás és a részszámlákban elszámolt díjak közötti különbözetet, valamint külön tételként az adott elszámolási időszakra eső vízterhelési díjat. Az aktuális számla összegét havonta, a feltüntetett fizetési határidőn belül kell kiegyenlíteni. A felhasználó kérésére lehetőség van, hogy saját fogyasztási szokásait figyelembe véve, a felhasználó határozza meg a havi részszámlákban számlázandó vízmennyiséget. Ezt az igényt telefonon, levélben, ben vagy személyesen jelezheti a Kisújszállási Ügyfélszolgálati Iroda felé. Bekötési vízmérővel (főmérővel) rendelkező ügyfelünknek lehetősége van, hogy havonta a tényleges vízfogyasztása alapján készítsük el számláját, amennyiben vízmérőjét havonta leolvassa és a mérő állását minden hónap 20-ig bejelenti társaságunknak. Amennyiben mellékvízmérővel rendelkezik, csak a társasház tagjainak egyetértése és erről szóló nyilatkozata birtokában tudunk ilyen megállapodást kötni. Ennek további feltétele, hogy a mindenkori közös képviselő vállalja az igény jelzését ügyfélszolgálatunk felé, a mérők havonta történő leolvasását és a mérőállások bejelentését. A bejelentés alapján történő számlázáshoz a megállapodás megkötését a közös képviselő a Kisújszállási Ügyfélszolgálati Irodában kezdeményezheti. Társasházi felhasználások elszámolása: január 1-jétől, a törvényi előírásoknak megfelelően, a bekötési vízmérő és a mellékvízmérők közötti mérési különbözet egy összegben kerül számlázásra a bekötési vízmérő szerinti felhasználó (közös képviselő) felé. Díjbeszedés: ügyfeleink csekken, csoportos beszedési megbízás útján, illetve saját számláról történő átutalással egyenlíthetik ki számláikat. Egyedi esetekben ügyfélszolgálati helyeinken a készpénzes befizetésre is módot biztosítunk. Azok a felhasználók, akik korábban csoportos beszedési megbízással rendelkeztek, az első TRV Zrt. által készült számlát levélben kapják, csekkes fizetési mód feltüntetésével. Azon felhasználóink, akik csoportos beszedési megbízással kívánják rendezni számláikat, (azonosítószám változása miatt) fel kell keresniük a számlavezető pénzintézetüket, és meg kell adniuk az TRV Zrt. által adott új azonosítószámot. Ez megtalálható a számla jobb oldalán lévő bekeretezett részben. Az új azonosító A betűvel kezdődik és további 5 karakterből áll. Számláinkon a rezsicsökkentés a július havi számlában érvényesül. Leolvasással, számlázással kapcsolatos információk: Ügyfélszolgálati Iroda: 5310 Kisújszállás, Vásár út 64. Telefonszám: 59/ , cím: kovacs.janosne@trvzrt.hu Ügyfélfogadási idő: hétfőtől csütörtökig: 8-15 óráig, pénteken: 8-12 óráig Ügyfélszolgálati ügyintéző: Kovács Jánosné Egyéb kérdésekben Zsótér László üzemegység-vezetőhöz fordulhatnak. TRV Zrt.

9 2013. augusztus 10. Kisbíró 9. oldal Kisújszállás átkerült a Karcagi Járási Földhivatalhoz Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy július 26-tól megváltoztak a járási földhivatalok illetékességi területei. Ennek következtében Kisújszállás és Kenderes a Törökszentmiklósi Járási Földhivatal illetékességi területéből átkerült a Karcagi Járási Földhivatalhoz. Az átszervezés a tulajdoni lapok szolgáltatásában nem okoz változást, célja a földhivatalok és a járások illetékességi területének az összehangolása. Vagyis a földhivatalok illetékességébe tartozó ügyeket is Karcagon intézhetik az alábbi elérhetőségeken és időpontokban. Karcagi Járási Hivatal Járási Földhivatala Cím: 5300 Karcag, Kossuth tér 1. (Városháza, emelet 15-ös szoba) Telefon: 06-59/ (Járási Hivatal száma: 06-59/ ) Fax.: 06-59/ /4 Ügyfélfogadás: hétfőn 8-18 óráig; kedden nincs ügyfélfogadás; szerdán 8-16 óráig; csütörtökön óráig; pénteken 8-12 óráig. Mindenkire szükség van, aki tenni akar! A természet erőivel szemben minden település kiszolgáltatott helyzetben van, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, rendkívüli havazás, belvíz, árvíz sajnos nálunk is bármikor bekövetkezhet, mint ahogy azt az elmúlt időszak eseményei is jól példázzák. A településeket érintő veszélyeztető hatások kivédésében, a bajba jutott emberek megsegítésében, a károk mielőbbi felszámolásában mindenkire szükség van, aki tenni akar. Az idei dunai árvíz kapcsán tapasztalt példás összefogás mintázza a legjobban, hogy szükség van olyan tenni akaró emberekre, akiknek önzetlen támogatása nagyon fontos a bajba jutott emberek megsegítésében. Éljen a lehetőséggel, hogy jót tehessen önmagáért és másokért! Jelentkezzen Ön is az idén megalakuló Karcagi Járási Mentőcsoportba! Hiszen a hivatásos katasztrófavédelmi szervek mellett a polgári védelmi szervezetek azok, melyek segíteni tudnak a bajban. Jelentkezni szeptember 15-ig lehet a Kisújszállási Polgármesteri Hivatalban (5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1.), telefonon Bocskai Sándornál a 06-59/ os számon vagy a Karcagi Katasztrófavédelmi Kirendeltség épületében (5300 Karcag, Madarasi út 2.), telefonon Virág Ivett tű. zászlósnál a 06-20/ es számon. Pályázati hírek Az önkormányzat az Államreform Operatív Program keretében megvalósuló Szervezetfejlesztés konvergencia régiókban levő önkormányzatok számára című felhívásra pályázatot nyújtott be. A pályázathoz nem kell önerőt biztosítani, azt 100%-ban az európai unió támogatja. A kiírás és az önkormányzati pályázat célja is az, hogy a közel másfél éve elkezdődött és most is zajló feladatellátás átszervezések hatásait átvezesse az önkormányzat jelenlegi szervezeti struktúráján. A járási hivatalok kialakításával január 1-jétől csökkent a Kisújszállási Polgármesteri Hivatal dolgozói létszáma. A feladatok mennyisége azonban teljes mértékben nem követte a létszám csökkenését. Jelen pályázat abban nyújthat segítséget, hogy a munkafolyamatok automatizálásával csökkenthető lesz az adminisztráció mennyisége, így ugyanaz a feladat hatékonyabban lesz ellátható. A pályázat és a szervezetfejlesztés kiterjed az önkormányzati intézményekre, cégekre és áttételesen az önkormányzat partnereire is. Kiss Endre osztályvezető Minden szigorúbb Hatályba lépett az új büntető kódex 1. rész Hosszadalmas jogalkotói munka és szakértői viták eredményeképpen 2012-ben megszületett az új büntető törvénykönyvünk, mely Európa egyik legszigorúbb törvénykönyveként próbál reagálni a megváltozott társadalmi, gazdasági viszonyokra. A törvényhozó célja több irányú volt: reagálni az új bűncselekményekre, igazodni a meglévőekhez, a kisebb súlyú büntetendő cselekményeknél csökkenteni a szabadságvesztést és alkalmazni más, alternatív szankciókat a hazai fogházak, börtönök és fegyházak zsúfoltsága miatt. Az új Btk.-t a évi C. törvény tartalmazza. Írásom első részében összefoglalom a legjelentősebb módosításokat (második részét a Kisbíró következő számában olvashatják majd). Bár az új Btk. szerint a büntethetőség alsó korhatára továbbra is 14 év, a heves tiltakozások ellenére a jogalkotó végre lehetőséget ad arra, hogy az emberölés alap- és minősített esetei, erős felindulásban elkövetett emberölés, életveszélyt vagy halált okozó testi sértés, rablás, kifosztás eseteiben az elkövető már 12 éves kortól büntethető legyen, ha rendelkezik a szükséges belátási képességgel. (A cselekmény elbírálásakor azonban maximum 4 évi javítóintézeti nevelés szabható ki rájuk.) Mivel év közötti gyermekek is gyakran követnek el erőszakos bűncselekményeket, feltételezhető, hogy megfelelő segítség hiányában nem képesek a társadalomba való beilleszkedésre, törvénytisztelő életmódra, így nélkülözhetetlen büntetőjogi eszközök igénybevétele. Az új kódex követte az európai mintákat, tehát szigorúbb büntetés vár a hivatalos, közfeladatot ellátó személy elleni erőszakos cselekmények elkövetőire (akár 2-8 évi szabadságvesztés). A vagyon elleni bűncselekmények száma drasztikusan megnövekedett, aminek a gazdasági bűnözéssel összefonódott formái, mint például a korrupció, a sikkasztás, a vesztegetés viszonylag nagy számban fordulnak elő. A fejlett országok gazdasági ágazatainak átalakítása megindította az államigazgatás felé a mamutcégeket, ami nagy tárgyi értékű bűncselekményeket vont maga után. A Btk.- módosítás szankcionálja az adó- és tb-befizetések eltitkolását és az engedély nélküli tőke- és pénzpiaci tevékenységet is. Míg korábban falopásért maximum 60 nap elzárás járt, júliustól akár 2 évi szabadságvesztéssel is büntethető a fatolvaj. A lopás az elkövetési értéktől és egyéb minősítő körülményektől függően minősül vétségnek vagy bűntettnek, és eszerint változik a büntetési tétele is. Az Btk. szerint, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el, amiért a büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha a lopást kisebb értékre (50 ezer egy és 200 ezer forint között) követik el. A módosítás után viszont két év börtön jár a szabálysértési értékre (egytől 50 ezer forintig) elkövetett lopásért, ha azt bűnszövetségben, közveszély színhelyén, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, zsebtolvajlás útján, helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel bejutva, hamis vagy lopott kulcs használatával, lakást vagy hasonló helyiséget az elkövetővel közösen használó sérelmére, illetve ha erdőben jogellenes fakivágással követik el. Lopás miatt mostantól akár 10 év szabadságvesztés is kiszabható, ehhez azonban különösen jelentős értékre kell elkövetni azt (félmilliárd Ft). Az új Btk. hatálybalépésével súlyosabban szankcionálandó, ha valaki idős emberekre támad rá, sérelmükre követ el csalást, sikkasztást. Július 1-jétől viszont nem minősül bűncselekménynek, ha valaki interneten letölthetővé tesz zenét vagy filmet például torrentezik de csak akkor, ha ezáltal nem tesz szert haszonra, vagyis nem kérhet pénzt a tartalomért, és hirdetéseket sem helyezhet el. Dr. Ponyokai Judit

10 10. oldal Kisbíró augusztus 10. TeSzedd! Kisújszálláson Halott már a TeSzedd! Összefogás a tiszta Magyarországért országos hulladékgyűjtési akcióról? Szeptember 14-én részese is lehet a programnak, hiszen a vidéki központi nyitórendezvénye idén Kisújszálláson lesz. Az akciónapot a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. hirdette meg. Az országos TeSzedd! célja minél szélesebb körben felhívni a lakosság figyelmét a környezetvédelem fontosságára, a közvetlen környezetünk és az ahhoz kapcsolódó természeti értékek megóvására. Kisújszálláson szeptember 14-én városi hulladékgyűjtési napot szervezünk, melyre minden segíteni akaró lakost szeretettel hívunk és várunk. (A programról részleteket a szeptemberi Kisbíróban olvashatnak majd.) Csatlakozni az országos kezdeményezéshez regisztráció útján lehet. Ha úgy érzi, itt az ideje, hogy felvegye a kesztyűt, akkor jelentkezzen! Regisztrálja magát, barátait, családját és munkatársait is a oldalon legkésőbb augusztus 30-ig. Csatlakozzon! Tegyünk együtt azért, hogy tisztább legyen a környezetünk. Szerk.-ZLR A Kádas-iskola konyhájának átvételéről A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon, közismert nevén a Kádasiskola gyermekétkeztetésének megoldása élénken foglalkoztatja az intézményben dolgozókat, az ott tanuló és élő gyermekeket, szüleiket és természetesen önkormányzatunk képviselő-testületét is. A képviselő-testület a gyermekvédelmi törvény év végi módosítása kapcsán szembesült azzal, hogy önkormányzatunk feladata az intézményben az óvodás, iskolás, kollégista gyermekek étkeztetésének megoldása január 1-jétől. Az átalakuló intézményfenntartói hálózattal való kapcsolattartási nehézségek, valamint a rövid határidő arra inspirálta a képviselő-testületet, hogy a lehető legegyszerűbben, a már jól beváltan működő rendszer fenntartásával az intézmény útján oldja meg a gyermekek étkeztetését. Ennek érdekében az étkezés biztosításához szükséges állami és önkormányzati forrást rendelkezésre bocsátotta, elősegítve ezzel az ott Virágzó Vidékünk Kisújszálláson augusztus 31-én délelőtt 10 órától a Városháza parkjában családi programokkal várja a látogatókat a Darányi Ignác Terv megvalósult projektjeit bemutató Virágzó Vidékünk roadshow. Az egész napos program során a vidám vetélkedők, gyermekprogramok, kézművesek, valamint szórakoztató színpadi műsorok is várják a résztvevőket. A fellépők között szerepel Kocsis Tibi, az X- Faktor győztese, a műsorvezető pedig Azurák Csaba lesz. A szórakoztató programok mellett arra is lesz lehetőség, hogy a Darányi Ignác Terv keretében megvalósult fejlesztésekről, beruházásokról tájékozódjanak az érdeklődők. Több olyan pályázó is jelen lesz az eseményen, aki sikeresen hajtott végre valamilyen fejlesztést az utóbbi évek során. Tőlük a saját fejlesztésükhöz kapcsolódó konkrétumok mellett a pályázatokkal kapcsolatos tudnivalókról is lehet érdeklődni, de az információgyűjtésben a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, valamint a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal munkatársai is szívesen segítenek a nap során. Szerk. Ne feledjék tehát: Augusztus 31-én: Roadshow Szeptember 14-én: TeSzedd! dolgozók munkahelyének megtartását, a speciális igények kielégítését. Sajnos a kialakított rendszer a tanév végével már nem volt fenntartható, ezért a Klebersberg Intézményfenntartó Központtal történt egyeztetés alapján az ellátáshoz szükséges eszközök és ingatlanrész átadására, használatba adására megállapodást kötöttünk. A szerződés szerint a tanév elejétől a teljes ellátás megoldásáról a képviselő-testület gondoskodik. A helyzet annyiban sajátos, hogy az önkormányzatnak nincs olyan szervezeti egysége, mely a konyhát tudná üzemeltetni, így helyi vállalkozás bevonásával szeretnénk az ellátást biztosítani. Az önkormányzat figyelembe kívánja venni az ottani dolgozók érdekét, hogy helyismeretüket és szakmai tapasztalataikat tovább tudják hasznosítani, Ezért mindent elkövetünk annak érdekében, hogy az étkeztetést biztosító vállalkozó lehetőség szerint foglalkoztatásukról gondoskodjon. Dr. Varga Zsolt jegyző Köszönet a gyermeknapért Hagyományainkhoz híven idén június 8-án ismét lehetősége nyílt a Roma Nemzetiségi Önkormányzatnak, hogy a hátrányos helyzetű és roma gyermekek számára ingyenes gyermeknapot rendezzen. A program megvalósításához részfinanszírozást nyújtott az Országos Roma Önkormányzat, mindemellett viszont a város támogatóinak hozzájárulása is szükségessé vált, hogy tartalmas, vidám, eseménydús ünnepnapot rendezhessünk a szegény sorsú gyermekek részére. Az egész napos programunkat a Nagykun Klubban szerveztük meg, ahol számos programmal vártuk a gyermekeket. A támogatásokért köszönetet mondunk az Országos Roma Önkormányzatnak, a Kisújszállási Művelődési Központ és Könyvtárnak, Figura Imrének, a Nagykun 2000 Mg. Zrt.-nek, az Európa Pékségnek, a Primol Növényolajüzemnek, a Princess nőidivatboltnak, a Sásastói utcai cukrászdának, a gyógyszertáraknak, a Kisúj élelmiszerboltnak, a Stílus Papír-Írószer Boltnak, a Szalay Könyvkiadónak, Ducza Lajos települési képviselőnek, Baktai Zoltánnak és nem utolsósorban mindazon cigány asszonyoknak, akik segítségükkel, jelenlétükkel hozzájárultak ahhoz, hogy zökkenőmentesen valósulhasson meg a programunk. Köszönjük támogatásukat, köszönjük a városi összefogásban való részvételüket. Kovács Józsefné, az RNÖ elnöke

11 2013. június 15. Kisbíró 11. oldal Rendszeres gyermekvédelmi támogatás Erzsébet-utalványban A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény értelmében augusztus végén a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó természetbeni támogatást Erzsébetutalvány formájában kaphatják meg a jogosult családok. Fontos, hogy a támogatást csak az a gyermek kaphatja meg, akinek augusztus 1- jén a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága fennállt. Az utalvány fogyasztásra kész étel, tanszer és ruházat vásárlására használható fel, a lezárt csomagolás az utalványok mellett tájékoztató információkat is tartalmaz az utalványok beválthatóságáról. Az utalványokat idén is helyi hatósági kézbesítő fogja eljuttatni a családokhoz augusztus utolsó hetében augusztus 26-tól augusztus 30-ig. Amennyiben az utalványok kézbesítése nem jár sikerrel, a kézbesítő egy alkalommal, szeptember első hetében erre ismét kísérletet tesz. Azokat az utalványokat, amelyeket szeptember 9-ig nem sikerül a jogosult lakcímén átadni, a Polgármesteri Hivatal pénztárában letétbe helyezzük, melyek október 25-ig a házipénztár nyitvatartási idejében átvehetők. A határidő lejártát követően a házipénztárban maradt utalványokat a Nemzeti Üdülési Szolgálatnak vissza kell küldeni.az utalvány levélszekrény útján nem kézbesíthető, ezért kérjük, hogy lehetőség szerint augusztus utolsó hetében biztosítsák a személyes átvétel lehetőségét. Az Erzsébet-utalványról további részletes információk a oldalon találhatók. Finta Orsolya osztályvezető Az Illéssy-iskola képzései Az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola (Kisújszállás, Arany János utca 1/A) felvételt hirdet a következő képzésekre I.) Érettségit adó szakközépiskolai képzés nappali tagozaton A képzési idő: 2 év A jelentkezés feltétele: szakmunkás-bizonyítvány Jelentkezési határidő: augusztus 27-ig folyamatosan. II.) Asztalos / pincér / szakács / eladó szakma nappali tagozaton A képzési idő: 2 év ( évfolyam) A jelentkezés feltétele: érettségi vagy a 10. osztály elvégzése Jelentkezési határidő: augusztus 27-ig folyamatosan. Képzőhelyet az iskola biztosít. Érdeklődni, jelentkezni a nyári szünet alatt minden szerdán óra között lehet az iskolában (59/ ). III.) Az iskola álláshirdetései a honlapon olvashatók Toldi Attila igazgató Tanévnyitók - A Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Kollégiumnak: augusztus 30-án, pénteken 18 órakor a Rákóczi út 1. sz. alatti főépületben - A Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskolának szeptember 1-jén, vasárnap délután a Református templomban: órakor a középiskolások, órakor pedig az általános iskolások számára - Az Illéssy Sándor Baptista Szakközép- és Szakiskolában: szeptember 2-án, hétfőn 8 órakor (Szerk.) Református Kollégium Kisújszálláson Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete ben úgy döntött, hogy oktatási intézményeinek fenntartási jogát átadja az egyházaknak. A Református Egyházközség élt a lehetőséggel, és szeptembertől az Arany Iskola és a Móricz Gimnázium fenntartásának jogát átvette a várostól. Az első tanévünk után büszkék lehettünk eredményeinkre, és tanultunk hibáinkból. Célunk mindig is a lehető legmagasabb szintű oktató-nevelő munka megvalósítása, korszerű oktatástechnika biztosítása, a bibliai hit és erkölcs alapjainak megismertetése a gyermekekkel, szüleikkel és természetesen a református iskolában dolgozókkal. A kor kihívása, az ésszerűség és a már régebben működő egyházi intézmények jó példája arra a következtetésre vezetett minket, hogy a két iskolát egy vezetés alá vonjuk úgynevezett kollégiumi formában. A kollégium ebben az esetben nem a szálláshelyet (internátust) jelenti, hanem több intézmény egy egységbe foglalását, melyre sok jó példát láthatunk például Debrecenben, Mezőtúron és még sok más nagyvárosban. Az elmúlt tanévben már közös gazdasági vezetése volt a két iskolának, mely rendszer jól vizsgázott, működőképes és átlátható. A leendő Református Kollégiumban is közös vezetés lesz, a szakmai, pedagógiai, technikai és személyi kérdéseket 1. osztálytól 13. évfolyamig gyakorlattal rendelkező szakemberek fogják irányítani. Az eddigi működéshez képest semmi nem fog változni, mindössze a struktúra egységesítése mutatja majd a fejlődés irányvonalát. A működés engedélyeztetése folyamatban van, Isten segítségével szeptember 1-jétől Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskolaként kezdjük az új tanévet. Három tagintézménnyel fog működni a Kollégium: 1. Móricz Zsigmond Református Gimnázium és Szakközépiskola 2. Móricz Zsigmond Református Kollégium 3. Arany János Református Általános Iskola A mi Urunk áldását kérjük megújuló intézményeinkre, diákjainkra, tanárainkra, a minket támogatókra, leendő református kollégiumunkra! Szilágyi Gábor református lelkész Negyven fokban a nyár egyik legforróbb napján, auguszus 8-án a hűsítő párakapu alatt.

12 12. oldal Kisbíró augusztus 10. Nyári mozaikok Ha végre itt a nyár nálunk akkor sincs pihenő. Kisújszálláson az elmúlt hónapokban különböző, változatos programok zajlottak, de nem csak a város határain belül. A következőkben ezek közül elevenítünk fel néhány eseményt. Kisújszállás Város Önkormányzata június 26-án köszöntötte az egészségügyi, a szociális és a gyermekjóléti területen dolgozókat a városi Semmelweis-napon. Az ünnepség Semmelweis Ignác emlékkövének megkoszorúzásával kezdődött. Ezt követően a Városháza dísztermében ünnepi beszédet mondott Kui János, a Kumánia Kft. ügyvezetője, majd az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjainak és tanárainak műsorát láthatták. A délután kellemes beszélgetéssel, jó hangulatban telt. Ismét találkozót szerveztek a város gimnáziumának öregdiákjai, vagyis azok a hajdani diákok, akik legalább 25 éve itt végeztek, vagy legalább ennyi ideje itt tanultak. A találkozó hivatalos része június 22-én istentisztelettel kezdődött a Református templomban, majd a Városházán megtartott közgyűléssel folytatódott. Ezután emléktáblát avattak Barcza József tanár és a Kisújszálláson született Barcza Gedeon nemzetközi sakknagymester tiszteletére a gimnáziumi igazgatói lakás falán. A találkozó közös ebéddel zárult, ahol az öregdiákok egymás között felelevenítették a régi időket. Idén ismét a fürdő adott helyet a halételek versenyének. Július 13- án a Kumánia Gyógy- és Strandfürdőben rendezték meg a Halászlé- és Halételfőző Fesztivált. A főzőversenyre több baráti társaság, munkahely és egyesület is nevezett. A főzés mellett azonban több különböző program is várta az érdeklődőket, mint például modellező bemutató, csuhébabakészítés, szalmafonás, korongozás, sörivóverseny. A fesztiválon fellépett a Mellofon Fúvósegyüttes és a Vándorock zenekar. A helyszínen egész nap folyamatosan kulturális és zenei műsorok, bemutatók, kiállítások, kézművesek, kirakodóvásár és egészségfelmérés várta a közönséget. Július án rendezték meg Debrecenben a Városok, Falvak Szövetsége Fesztivált a Cívis Korzó rendezvényeként. A Kossuth téren minden tagtelepülés, így Kisújszállás is bemutatkozhatott. Városunkat a Mellofon Fúvósegyüttes és a püspökladányi Csenki Imre Művészeti Iskola fúvósainak összevont zenekara képviselte, nagy sikert aratva a debreceni közönségnél. A művészeti csoportok mellett a települések turisztikai pavilonnal várták az érdeklődőket. Kisújszállásról bemutatkozott a Kumánia Gyógy- és Strandfürdő és a Hotel Kumánia***, a Tourinform Iroda, valamint Bögös Katalin és Szabó Erika kézművesek. A kisújszállási pavilonnál nagy volt a sürgés, sokan játszottak az úgynevezett Kun-kvíz játékkal, mellyel városunkkal kapcsolatos ajándéktárgyakat nyerhettek. Emellett a rendezvényeink, kiadványaink is nagy érdeklődést keltettek. Szerk. Bagaméri Családi Fesztivál a gyerekeknek Hatalmas szervezés előzte meg a Bagaméri Fesztivált június 16-án. A gyerekek, nagyszüleik és szüleik, az idelátogató turisták színes kavalkádba csöppentek. A Papi Alkotóház, a Kossuth-iskola és a Nagykun Klub ismét egy óriási területté olvadt össze. A fesztivál a korábbiakhoz hasonló sikerrel zajlott le. Janó Lajos, a művelődési ház igazgatója, a program szervezője elmondta, hogy már a megye több településéről is érkeznek látogatók. Volt itt számtalan program a gyerekeknek: arcfestés, ugrálóvár, meseszínház, generációk viadala kicsiknek-nagyoknak, játékkaszinó tallérgyűjtéssel, csuhé- és szalmafonók bemutatója, állatbarátok sátra, mazsorettek bemutatója, koncertek, meseelőadások és sorolhatnám még. A lényeg: a szervezők egy vidám nappal ajándékozták meg a gyerekeket és szüleiket, köszönet érte. Váróczi Istvánné Megkérdeztük... hogyan viselik a nyári forróságot? kicsit és kikapcsolódni. Tóth Károlyné cukrász Szeretem a meleget, de víz mellett könnyebben viselem. A Kumániában strandolunk a családommal, amit nagyon élvezünk. Sokat vagyunk a medencékben, úszunk, de természetesen én napozni is szeretek. A fürdő szolgáltatásaival is meg vagyunk elégedve, így nyugodtan pihenhetünk. Mivel munkám során sokat utazok, jólesik a forróságban felfrissülni egy Varga Andrásné asszisztens Kisgyermekes anyuka vagyok, és ebben a hőségben nincs könnyű helyzetem. Kisfiammal csak a késő délutáni vagy esti órákban megyünk sétálni, amikor már enyhül az idő. Többször is fürdünk, pancsolunk a teraszon lévő medencénkben, valamint a helyi strandra is járunk, hogy lehűtsük magunkat a melegben. Örülünk a párakapu felállításának is, ami szintén nagy segítség a kánikula elviselésében. Farkas Tamás vállalkozó, a Kisúj SE Futball Szakosztályának vezetője Nagyon nehezen viselem a meleget. Különösen az étolajüzemben van meleg, amelyet működtetek. El lehet képzelni, milyen lehet ilyen forróságban a fiúknak a gépek mellett, miközben a növényi olajat kétszáz fokra kell felhevíteniük! Nem csoda, hogy rekordmennyiségű ásványvíz fogy, és folyamatosan megy a ventilátor. Sajnálom a focistákat is, akiknek hőség ide, hőség oda, edzeniük kell. Ettől függetlenül én is szeretnék játszani az augusztus 19-ei Kisújszállás Loki meccsen. Remélem, akkorra már enyhül ez a forróság, mert a közönségnek sem mindegy, hogy 40 vagy csak 30 fokban szurkol majd a kisújiaknak. Molnár Márton teniszedző Teniszedzőként gyerekekkel foglalkozom, ezért figyelembe veszem a hőséget, próbálom a megszokottnál korábban elkezdeni az edzéseket, ami bármikor megszakítható, ha a gyerekek szomjasak, és inni szeretnének. Hűtött vízről gondoskodom számukra. Én egyébként nagyon szeretem a nyarat, a meleget. Éjszaka viszont nehezen tudok pihenni. A napégés megelőzése érdekében fontosnak tartom a naptej és sapka használatát, nemcsak a pályán, hanem mindenkinek, aki hosszabb időt tölt a tűző napon. Összeállították: Víghné Majoros Erika és Bottlik Gabriella

13 2013. augusztus 10. Kisbíró 13. oldal Kisújszállás Város Önkormányzata valamennyi szervező nevében szeretettel meghív minden érdeklődőt az alábbi programra szeptember Kisújszállás Szeptember 27., péntek Tárogatós toronyzene a Tárogatósok Nagykunsági Találkozójának résztvevőivel a Református templomnál Szeptember 28., szombat Városháza park PROGRAMELŐZETES: Néptáncos felvonulás, káposztás étkek és bográcsos ételek főzőversenye (nevezés szeptember 25-ig a művelődési házban), népzenei és néptáncgála, országos puli tenyészszemle, versenyek (pálinka, kelt tészták, házi savanyúság, házi lekvár, házi kenyér), marcipánkiállítás, mesterségek és magyar ízek utcája, Zöldség kupa zöldségszobrászattal, szalma- és csuhékiállítás, Zöld sátor, Szabad Lovagok Tábora, bábelőadás gyerekeknek, nótaműsor az Éneklő szakácsokkal, mesetár Baboth Dórával, Kivilágos Akusztik, Cimbaliband, Ladánybene 27, fényfestés, Tankcsapda (belépődíjas), nosztalgia retróbuli. Részletes program és jelentkezési lapok a hamarosan megjelenő szórólapokon. Színházbérletesek, színházkedvelők figyelmébe! Kérem, hogy akik a szolnoki Szigligeti Színházba szóló bérletüket a művelődési házon keresztül szokták megvásárolni, legkésőbb augusztus 23-ig hozzák be a bérletek árát. * * * A Mary Poppins című előadásra (Budapest, Madách Színház) újra igényelhetők jegyek szintén a művelődési házban. Várható időpont: január Jegyár: kb Ft Buszköltség: kb Ft (de természetesen egyénileg is lehet utazni) Szűcsné Nagy Zita Tájékoztatás a város közútjain várható sebesség- és forgalomkorlátozásokról Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy az előző évekhez hasonlóan, az Önök jelzéseinek is hatására, augusztus és szeptember hónapokban ismételten útfelújítási és kátyúzási munkákat fognak végezni városunkban. Ebből következően a város közútjainak egyes szakaszain forgalomkorlátozásra, esetlegesen forgalomterelésre kell számítaniuk. Kérem a közúti közlekedésben résztvevőket, hogy fokozottan figyeljenek a forgalom- és sebességkorlátozásra figyelmeztető közúti jelzésekre. Megértésüket köszönjük. Pintér Gyula közszolgáltatás-szervező ügyintéző Arattak a Nagycsaládosok Június 29-én, Péter, Pál, az aratás kezdetének napján tartotta aratóünnepségét a Nagycsaládos Egyesület. Társrendezőink voltak a Móricz Nyugdíjas Klub, a 48-as Asszonykórus és a Kisújszállási Művelődési Központ és Könyvtár. Már az aratást megelőző időszakban is igen sok volt a szervezőmunka, melyet Bíró Lászlónéval és Béziné Csípő Esztikével végeztem. Az aratási helyszínre, az Igarió területére lovas szekérrel mentünk ki, ahol bemutattuk az aratás menetét. Murányi Ferenccel együtt, aki az első kaszás volt, megismertettük a jelenlévőket a kötélfonás rejtelmeivel. Az elkészült kötelekbe kötöttük később a búzát. Befejezés után keresztbe raktuk a levágott gabonát és a bekötött kévéket. Baloghné Erzsike egy aratási koszorút készített, melyet az aratók a munka befejeztével az egyik kereszt tetejére helyeztek. A munka végeztével a művelődési házban megvendégeltük a résztvevőket, ahol Angyal Ferenc citerás gondoskodott a jó hangulatról. Köszönetet szeretnénk mondani Veres Jánosnak, a Nagykun 2000 MG Zrt. elnökének; Vígh Zsigmondnak, Pete Mihálynak és Herczegh Gyulának; a 48-as Asszonykórusnak; Baloghné Erzsikének; Tanka Sándornak, a Kisúj étterem vezetőjének; Janó Lajosnak és a Kisújszállási Művelődési Központ és Könyvtár munkatársainak. Felejthetetlen élmény volt számunkra és azok számára is, akik kint voltak az aratást megnézni. Sokak számára ismeretlen volt ez a munka, még nem láttak kézi aratást. Kérték, hogy jövőre is rendezzük meg, hogy jobban megismerjék, és részt vehessenek a munkafolyamatokban. Murányi Ferencné egyesületi tag Kedves Olvasóink! A városi könyvtár nyári zárva tartásának ideje: augusztus 12-től 29-ig. Nyitás augusztus 30-án, pénteken 8 órakor. Megértésüket köszönjük! Piaci Hírmondó Kedden és szombaton, 7 és 10 óra között a város legfrissebb híreivel várjuk a piac vásárlóit.

14 14. oldal Kisbíró augusztus 10. Köszönet és hála mindazoknak, akik Kovács Matild lélegeztető készülékének beszerzését adományukkal segítették. Tízéves lélegeztető gépe ugyanis meghibásodott, javíthatatlanná vált. Feltétlenül szükséges lett egy új készülék beszerzése, hiszen a lélegeztető gépet minden nap legalább a nap kétharmad részében használnia kell. Ez biztosítja az életben maradását. A lélegeztető készülék ára több mint egymillió forint volt. Az új készülékét június végén adták át Budapesten a kórházban, a hazaszállítása előtt. Az OEP támogatásán kívül a készülék beszerzésének költségéhez hozzájárult Kisújszállás Város Önkormányzata, a Napsugár Klub tagsága és más adományozók. Az összegyűjtött adományokért, a sok segítségért köszönetet mond Kovács Matild és a Napsugár Klub vezetősége. EGYÜTT A CIVILEKKEL Köszönjük a támogatást! Kovács Kálmán klubvezető Július 6-án immár harmadik alkalommal rendezte meg a Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete az önkéntesek Együtt a civilekkel című találkozóját, amit az önkormányzat most is támogatott. Az est fő mondanivalója az önkéntes munka jelentősége és annak köszönete volt, ami az önzetlen segítségben, az egymással való törődésben itt is megmutatkozott. A családias hangulatban megtartott rendezvényen köszöntöttük az önkénteseket, a születés- és névnapos vendégeket. A kedves figyelmesség, mellyel meglepett bennünket az elnökasszony, számunkra már természetesnek tűnt és egyben örömet szerzett. A játékos tombolasorsolás fokozta az est jó hangulatát. A hangulatos rendezvényen résztvevő önkéntesek, családtagjaik és ismerőseik, azaz mi mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. A finom, ízletes vacsorát a Kisuj étterem biztosította, melyhez a zenét egy sokak által kedvelt zenész szolgáltatta. A vidám együttlét és kikapcsolódás a társaságot még jobban összekovácsolta. A fiatalok és "kevésbé" fiatalok nevében mondhatom, hogy a jövőben is szívesen részt veszünk az ilyen összejöveteleken. Köszönjük neked, Margó, ezt a hangulatos, kellemes, nyári estét. Boruzsné Marika A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mozgássérült Egyesület Kisújszállási Csoportja a művelődési házban július 6-án Nyári Vigadalom klubnapot tartott, amelyen sokan részt vettek és jó hangulatúra sikerült. A helyszínen üstben főzött birkapörköltet tálaltunk, amit Kurucz Lajos főzött. Vendégeink és tagjaink elégedettségüknek adtak hangot. Ebéd után süteménnyel kedveskedtünk a jelenlevőknek. A jó hangulatot Ressinka Edit zenéje biztosította. Ezúton szeretnénk megköszönni támogatóink tombolatárgyfelajánlásait is: Adidas bolt, Budmil bolt, Linda drogéria, Rehab Tisza Kft., J. Urbán Kft., Künszöv Kft., Spuri Logisztika Kft., Virágbolt Vámosiné Edit, Virágbolt Veresné Magdika, GABO OPTIKA, Festékbolt Kft., Sancol Bt., Farkas Tamás e.v., Bozóné és Társa Gyógyszertár, Elt-Hungary Kft., Albán pékség, Vörös Sárkány étterem, Szpisják Csaba e.v., Kárókatona Halászati Kft., Tóth Jánosné e.v., Griff motoros bolt, Szalay-kiadó, Szabó István e.v. Imre Endréné csoportvezető Jubilált a Napsugár Klub A tizedik szabadidős, egészségügyi, kulturális, hagyományőrző napját tartotta július 27-én a Napsugár Klub. Ezen a forró kánikulai napon már kilenc órától gyülekeztek vendégeink és a tagtársaink. Pogácsával és ásványvízzel vártuk a bennünket megtisztelőket. Ezt követően felkértük Tatár Zoltán urat, városunk alpolgármesterét, nyissa meg a rendezvényt. Majd klubunk vezetője, Kovács Kálmán köszöntötte az egybegyűlt, közel százfős közönséget, és felkérte dr. Rab Zsuzsanna háziorvost, hogy a rendkívüli hőségre való tekintettel egy pár jó tanáccsal lássa el a résztvevőket, hívja fel figyelmüket a veszélyekre. Köszönjük a doktornő szíves közreműködését. Ezután kezdtük el kulturális műsorunkat, amelyben részt vettek rákóczifalvai és kenderesi barátaink is. Bacsó Endréné, a Mozgáskorlátozottak Egyesületének bizalmi tagja, valamint Szél Mihályné verssel, a Napsugár Klub egy kis csoportja táncjelenettel, Kovács József tagtársunk unokája, Kovács Gréta pedig egy szép énekkel kedveskedtek nekünk. Ezt követően dr. Vargáné Erzsike ismertette és levezette az ügyességi játékos-sport-szellemi vetélkedőt. Majd jutalmakat, ajándékokat adtunk át. Délben a Horváth-kert vendéglő munkatársai felszolgálták a finom ebédet, amit ezúton is köszönünk. A rendezvényen kitűnő hangulatot biztosított zenéjével Farkas Judit, neki is köszönjük. Köszönjük továbbá a művelődési ház dolgozóinak közreműködését. És köszönjük, hogy megadatott, így, ennyien együtt, jó egészségben egy ilyen gyönyörű napot eltölthettünk. Ö Tóth Istvánné vezetőségi tag Szociális földprogram december 18-án sikeres pályázatot követően megkezdődött Kisújszálláson a szociális földprogram. A város önkormányzata egy 2161 nm-es területet biztosított a program megvalósításához. A programban résztvevő 6 hátrányos helyzetű család dr. Ducza Lajos agrármérnök (oktató) segítségével elsajátíthatta a kertészeti kultúrák termesztését, a mezőgazdaság alapjait. A résztvevők már a terület előkészítésében (fák, cserjék eltávolításában) is részt vettek. Megfelelő talaj-előkészítés után a programnak megfelelően konyhakerti növényeket vetettünk, palántáztunk, valamint burgonyát ültettünk. Minden család önálló területen (360 nm) gazdálkodott. A területen lévő faházat a közreműködők felújították, rendbe tették. A résztvevő családok szorgalmas munkájának köszönhetően ígéretes hozamra számíthatunk. A családok megélhetéséhez ez segítséget nyújt, illetve a közösségi rendezvényeinken a megtermelt zöldségeket közös főzés alkalmával is felhasználhatjuk. Célszerű lenne a jövőben a gyakorlókerten kívül újabb földterületet is igénybe venni, mert a pozitív példa nyomán újabb családok is szeretnének hasonló programba bekapcsolódni. Ezen szociális földprogramunk június 30-ával lezárult, így a Roma Nemzetiségi Önkormányzat egy beszámoló összegzése mellett megköszöni mindazon emberek munkáját, segítőkészségét, akik részesei voltak a program sikeres létrejöttének, megvalósításának munkálataiban. Köszönetet mondok Kecze István polgármester úrnak és Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testületének a földterület biztosításáért, a Polgármesteri Hivatal munkatársainak a pályázat benyújtásában, a pénzügyi lebonyolításban nyújtott precíz, felelősségteljes munkájáért, dr. Ducza Lajos agrármérnök úrnak az oktatásért, a folyamatos koordinálásért, az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola igazgatójának, Toldi Attila úrnak és diákjainak a területen lévő faház felújításához nyújtott szakipari munkájukért, és nem utolsósorban azoknak a családoknak, akik kitartó munkával, szorgalommal példát mutattak a közösség többi tagja számára is. A szociális földprogram folytatásaként a Roma Nemzetiségi Önkormányzatunk ismét benyújtott egy erre vonatkozó újabb pályázatot. Kovács Józsefné, az RNÖ elnöke

15 2013. augusztus 10. Kisbíró 15. oldal Köszöntések 60 éve együtt A hatvan éve házasságot kötött Bodnár Zsigmondot és feleségét Bende Jolánt köszöntötte házassági évfordulójuk alkalmából az önkormányzat nevében Kecze István polgármester és dr. Varga Zsolt jegyző. A jeles alkalmat mit sem sejtve a család által szervezett összejövetelen ünnepelték. Sok boldogságot és jó egészséget kívánunk nekik. Szépkorúak köszöntése Vörös Istvánnét kilencvenedik születésnapja alkalmából családja körében köszöntötte az önkormányzat nevében Kecze István polgármester és dr. Kui Gábor aljegyző. Marika néni kedvenc időtöltései közé tartozik az újságolvasás és a tévénézés. Ezúton is további jó egészséget kívánunk neki. A 27. Városszépítő táborról Az idei városszépítésre ismét sokan jelentkeztek a Városvédő és - Szépítő Egyesület vezetőségi tagjainál. Június utolsó hetében 83-an tevékenykedtünk a városban. Kicsik és nagyok, felnőttek és gyerekek valamennyien azon dolgoztunk, hogy képességeinkhez mérten városunkat kicsit megszépítsük. Szépítettünk ásóval, kapával, gereblyével, ágvágóval, kalapáccsal, fűrésszel, talicskával, kefével, ecsettel, meszelővel, seprűvel, virággal, de legtöbbször csak a két kezünkkel. 54 diák és 29 felnőtt 1240 munkaórát dolgozott, melynek értéke kb Ft. Ez idő alatt többek között gyomláltunk, cserjéztünk, virágot ültettünk, sírokat gondoztunk, a város több pontján parlagfüvet irtottunk, szemetet szedtünk. Emellett festettünk virágtartókat, szeméttárolókat, a Kossuth-iskolában a lelátókat, a lakótelep, a liget és a park padjait, kültéri alkotásokat lenolajoztunk, szobortalapzatokat tisztítottunk. Több napig tartó munkáink voltak a sportpálya kőkerítésének a lemeszelése, a Néprajzi Kiállítóterem kerítésének lenolajozása, a Piculás Civilház udvarának rendezése, utánfutónak nyitott garázs építése, a Nagykun Klub udvarán felállított nyitott pavilon faszerkezetének lefestése. A napi munka után más programunk is volt. Megnéztük a 225 éves Református templom rajzkiállítását, meghallgattuk az öreg épület történetét. Részesei lehettünk a Határtalanul című pályázattal Erdélyben táborozók élménybeszámolójának. Megemlékeztünk a holokauszt kisújszállási áldozatairól, megkoszorúztuk a volt Zsidó templom előtti emlékművet. Minden délután strandolhattunk a Kumánia Gyógy- és Strandfürdőben. Köszönjük a támogatását, adományát, mindennemű segítségét a következő szervezeteknek, városlakóknak: Arany Diák Alapítvány, Arany János Református Általános Iskola, CO-OP Star Zrt. kisújszállási üzletének dolgozói, Cuk-Hor Bt., Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Iparszövetség Alapítványa, Kisújszállás Város Önkormányzata, Kisújszállási Városgazdálkodási Kft., Kisújszállási Művelődési Központ és Könyvtár, Kumánia Gyógy- és Strandfürdő, Kunszöv Textilruházati Kft., Lukács Kertészet Kenderes, Marczi Csaba, Összefogással a Kossuth Iskolás Gyermekekért Alapítvány, Szüléné és Társa Bt., Tanka Sándor. Valamennyien örömmel dolgoztunk, szívesen keltünk fel akkor, amikor még mások aludtak, jókedvvel indultunk még az eldobált szemetet is összeszedni. Csak reménykedni tudunk abban, hogy városunk lakói értékelik erőfeszítésünket, és évről évre egy kicsit jobban vigyáznak a tisztaságra, megszépült értékeinkre. A Városvédő és -Szépítő Egyesület nevében: Kecze Jánosné táborvezető Adj vért, adj esélyt! Tatár Zoltán alpolgármester és dr. Kui Gábor aljegyző július 29-én köszöntötte 90. születésnapja alkalmából a Térségi Szociális Otthon egyik lakóját, Pardi Károlyt. Károly bácsi korához képest jó fizikai és szellemi állapotban van. Köszöntésekor szívesen mesélt a régi szép időkről és a Mezőgépnél eltöltött évekről, ahonnan 1983-ban ment nyugdíjba. Ezúton is további szép, egészségben eltöltött éveket kívánunk. Tuka Gabriella és Járfás Eszter Luca Legközelebb szeptember 11-én, szerdán délelőtt 8-13 óráig lesz véradás a művelődési házban. Várunk minden régi és új véradót. Ezúton szeretném megköszönni Kui Jánosnak, a Kumánia Gyógyfürdő Kft. ügyvezetőjének, hogy fürdőjegyek adományozásával támogatta júniusi véradásunkat. Kovács Mária

16 16. oldal Kisbíró augusztus 10. Ebek veszettség elleni kötelező védőoltása Értesítjük a tisztelt ebtulajdonosokat, hogy Kisújszállás városban a évi veszettség elleni szervezett eboltásra az alábbi helyeken és időpontokban kerül sor: A Kisbíró következő száma szeptember 7-én, szombaton jelenik meg. Lapzárta augusztus 30-án, pénteken órakor. Cikket a Polgármesteri Hivatal 27-es irodájában lehet leadni, elektronikus adathordozón vagy a szervezes@kisujszallas.hu címre elküldve. TOPÁZ ÓRA-ÉKSZER SZAKÜZLET Kisújszállás, Arany János út 2. Tel.: 59/ Nyitva: h-p.: ; szombat: Aranyékszerek, karikagyűrűk, órák nagy választéka Az oltás díja a Magyar Állatorvosi Kamara ajánlása alapján 3000 Ft/eb + a féregtelenítő tabletta 100 Ft/ttkg. Felhívjuk a kutyatulajdonosok figyelmét, hogy január 1-jétől az ebek mikrochipes megjelölése kötelező. Veszettség elleni védőoltást csak az ilyen módon megjelölt eb kaphat. A Magyar Állatorvosi Kamara állásfoglalása alapján összevezetett oltás során mikrochipes jelölés nem végezhető, tehát azt az oltást megelőzően kell elvégezni. Állatorvosi rendelőben a két művelet egyszerre is elvégezhető. Az ebek oltási bizonyítványát hozzák magukkal. Új oltási bizonyítvány 200 Ft/db. Dr. Tóth István hatósági állatorvos Ékszerjavítás Tört arany felvásárlás, csere Kvarcóraelem-csere Bankkártya elfogadó hely Barátságos kiszolgálás; minőség, kedvező ár! Kisbíró - Kisújszállás Város Önkormányzatának hírlevele Megjelenik havonta az önkormányzati üléseket követő héten 5000 példányban. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Kisújszállás Város Önkormányzata A szerkesztőség címe: Polgármesteri Hivatal, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. Telefon: (59) Telefax: (59) Tördelés: Járfás Eszter Luca ISSN: (Nyomtatott), HU ISSN (Online) - Nyomdai munkák: KIS-ÚJ-LAP Kft., 5310 Kisújszállás, Munkácsy u. 8. Telefon: 06-20/

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(IX.28.) önkormányzati rendelete. A helyi kitüntető címekről és díjakról

Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(IX.28.) önkormányzati rendelete. A helyi kitüntető címekről és díjakról Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(IX.28.) önkormányzati rendelete A helyi kitüntető címekről és díjakról Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító) (Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

14/2008. (XII.03.) számú rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról

14/2008. (XII.03.) számú rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 1 GALAMBOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2008. (XII.03.) számú rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Galambok Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság

Részletesebben

Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható.

Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/2011 (X.28) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések, díjak, elismerő címek alapításáról és adományozásáról módosította: 63/2011. (XII.23.) önkormányzati

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Látássérültek Észak-alföldi Regionális. Egyesülete. 26/2015. számú hírlevél. Tartalom. 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk

Látássérültek Észak-alföldi Regionális. Egyesülete. 26/2015. számú hírlevél. Tartalom. 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete 26/2015. számú hírlevél Tartalom 1. Tájékoztatás a MÁK igazolványról 2. Út a diplomához 2015-2016 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk 1. Tájékoztatás

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről

Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről A 10/2012. (IV. 26.) önkormányzati rendelet módosításával (*) egységes szerkezetbe

Részletesebben

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e. kitüntetések alapításáról és adományozásáról

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e. kitüntetések alapításáról és adományozásáról Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e kitüntetések alapításáról és adományozásáról (A 15/2012.(VI.29.), a 10/2010.(VI.17.), a 16/2006.(VII.21.), a 16/2003.(VI.30.), a 17/2002.(VI.27.),

Részletesebben

II. Elismerő cím Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevele. Kitüntető díjak 2.

II. Elismerő cím Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevele. Kitüntető díjak 2. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2017. (IV. 27.) rendelete kitüntető díjak és elismerő címek alapításáról, valamint adományozásának szabályairól Kazincbarcika Város Önkormányzatának

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 22389/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.3.5-16. kódszámú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázati konstrukció keretében

Részletesebben

PRO URBE SZIGETSZENTMIKLÓS 1.. (2) A Pro Urbe díj adományozására javaslatot tehetnek: (3) A díj odaítélésére a Kulturális Bizottság tesz javaslatot.

PRO URBE SZIGETSZENTMIKLÓS 1.. (2) A Pro Urbe díj adományozására javaslatot tehetnek: (3) A díj odaítélésére a Kulturális Bizottság tesz javaslatot. SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 23/2004./IX.29./sz. r e n d e l e t e EGYES KITÜNTETŐ DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJÉRŐL ========================================= Szigetszentmiklós

Részletesebben

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

PREAMBULUM. 2. A Fórum feladatai. 3. A Fórum kapcsolatai

PREAMBULUM. 2. A Fórum feladatai. 3. A Fórum kapcsolatai Kisújszállás Város Kábítószerügyi Egyeztető Fórumának Szervezeti és Működési Szabályzata Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta a 113/2016. (IV. 28.) számú önkormányzati határozatával

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

2016. július Tisztelt Partnerünk!

2016. július Tisztelt Partnerünk! 2016. július Tisztelt Partnerünk! Ön az Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2016 évi július hírlevelét olvassa, melyben tájékoztatást nyújtunk a Jász-Nagykun-Szolnok megyében megvalósuló eseményekről, a Vidékfejlesztési

Részletesebben

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETE 7/2007. /V.7./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL 2 Zomba község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet az ÉAOP-2009. 5.1.1/D-09-2f 2011 0006 számú, Kisújszállás városközpont funkcióbővítő

Részletesebben

Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az

Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az EGYEKÉRT díj alapításáról A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A.. (2) bekezdésében,

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (IX. 07.) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetésekről és elismerő címekről Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat. az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről

Dévaványa Város Önkormányzat. az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014.(I.31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről (módosításokkal egységes szerkezetben)

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület egészségügyi terület Magyar Rákellenes Liga i Alapszervezete rendezvények szervezési feladatainak segítése, havi hírlevelek kihordása az alapszervezeti tagok részére, kézműves foglalkozások Magyar Vöröskereszt

Részletesebben

I. Szervezeti, személyzeti adatok

I. Szervezeti, személyzeti adatok KÖZZÉTÉTELI LISTA 10. számú melléklet a 11/1994. MKM rendelet és a 40/2005. OKM rendelet alapján I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat A közfeladatot ellátó szerv hivatalos adatai Fazekas Utcai Általános

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

(2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható. PRO AGRIA életmű díj

(2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható. PRO AGRIA életmű díj Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/2011 (X.28) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések, díjak, elismerő címek alapításáról és adományozásáról módosította: 63/2011. (XII.23.) önkormányzati

Részletesebben

Tájékoztató intézményi étkeztetéssel kapcsolatban

Tájékoztató intézményi étkeztetéssel kapcsolatban Tájékoztató intézményi étkeztetéssel kapcsolatban Tájékoztatom, hogy a közétkeztetéssel kapcsolatos feladatokat a Nagykanizsai Gazdasági Ellátó Szervezet /NaGESZ/ látja el. (Nagykanizsa, Fő út 8.) Az étkeztetéssel

Részletesebben

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2003. (XI.27.) rendelete a sportról

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2003. (XI.27.) rendelete a sportról Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2003. (XI.27.) rendelete a sportról Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a sportról szóló 2000. évi CXLV. törvény 61. (1) és

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM 2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete A helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban önkormányzat)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és egyének

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete. a sportról

MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete. a sportról MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete a sportról Mihályháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kötelező és az önként vállalt önkormányzati

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

1. napirendi pont Előterjesztés Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-i testületi ülésére.

1. napirendi pont Előterjesztés Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-i testületi ülésére. 1. napirendi pont Előterjesztés Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-i testületi ülésére. Tárgy: Előadó: Döntés: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032)

A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032) A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032) Kedvezményezett: Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium A projekt

Részletesebben

1/1991. (II.05.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet

1/1991. (II.05.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet 1/1991. (II.05.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet a díszpolgári cím, valamint a Pro Urbe díj, a Karcagért Emlékérem 1 és a Karitatív tevékenységért díj 2, valamint a Karcag Város Közszolgálatáért díj

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 40/1997.(V.1.) számú. r e n d e l e t e. a szakmai kitüntetések adományozási rendszerérõl

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 40/1997.(V.1.) számú. r e n d e l e t e. a szakmai kitüntetések adományozási rendszerérõl NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 40/1997.(V.1.) számú r e n d e l e t e a szakmai kitüntetések adományozási rendszerérõl A Közgyûlés a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990.

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK május 19-ei képviselő-testületi ülésre

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK május 19-ei képviselő-testületi ülésre ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-020 jegyzo@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) 56/2010.(II. 12.) csornai kt.h. 2. számú melléklete Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)

Részletesebben

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Balatonfüred

Részletesebben

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2011. (VIII.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a város érdekében végzett munka elismeréséről

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2011. (VIII.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a város érdekében végzett munka elismeréséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2011. (VIII.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a város érdekében végzett munka elismeréséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének. 25/2005.(XII.12.) rendelete a sportról

Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének. 25/2005.(XII.12.) rendelete a sportról Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 25/2005.(XII.12.) rendelete a sportról Kőröshegy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmánya 44/A. (2) bekezdésének

Részletesebben

Humánszolgáltatási Bizottságának évi munkaterve

Humánszolgáltatási Bizottságának évi munkaterve 390/2018. (XII. 11.) HB határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete Humánszolgáltatási Bizottságának 2019. évi munkatervéről (8 igen, egyhangú szavazattal) 1. A Humánszolgáltatási

Részletesebben

13/2000. (VI.16.) rendelete. Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról

13/2000. (VI.16.) rendelete. Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról BERHIDA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. (VI.16.) rendelete Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról Berhida Város Önkormányzata Képviselõ-testülete a módosított

Részletesebben

MEGHÍVÓ A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT, ÖNKÉNTESSÉG JELENE ÉS JÖV AZ OKTATÁSBAN CÍM KONFERENCIÁRA

MEGHÍVÓ A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT, ÖNKÉNTESSÉG JELENE ÉS JÖV AZ OKTATÁSBAN CÍM KONFERENCIÁRA A Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Oktatási és Üdültetési Nonprofit Közhasznú Kft. szervezésében a NEFMI 2011. január 22-én OK 3879-7/2010.sz. Támogatási Szerz dés alapján Konferenciát szervez. MEGHÍVÓ

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2013. ÉV 2013. január 30. (szerda) 1.1. Az önkormányzat 2013. évi költségvetése (első olvasat) 1.2. Önkormányzat intézményeinél biztosított gyermekétkeztetés

Részletesebben

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési és közgyűjteményi feladatairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő testülete a kulturális

Részletesebben

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sportfeladatairól

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sportfeladatairól Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sportfeladatairól Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX: HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 2015. április 13.-án

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődésről A rendelet hatálya

Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődésről A rendelet hatálya Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről Csátalja Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv.

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország címerének

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 20/2009. (VI.28.) sz. r e n d e l e t e

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 20/2009. (VI.28.) sz. r e n d e l e t e JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 20/2009. (VI.28.) sz. r e n d e l e t e a képviselő-testület által odaítélhető díjak adományozásáról, és a közszférában tevékenykedők elismeréséről (módosításokkal egységes

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 24-én tartandó zárt - ülésére

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program 23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015 "A nyelv írja a szöveget, a beszéd szövi a szellemet" Kántor Zoltán A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán A. Curriculáris szempontok Analitikus program 1. Tanfolyam

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

c./ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerését, a befogadás elősegítését, ezen belül :

c./ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerését, a befogadás elősegítését, ezen belül : AGGTELEK KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2002.(IV.11.)SZ. RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉS SZABÁLYOZÁSÁRA Aggtelek Község Önkormányzatának képviselő-testülete A kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről,

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 8/2016.(VII.06.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi kitüntető díjak adományozásáról Módosított rendelet azonosítója:

Részletesebben

Átadták a Szociális Munkáért Díjat

Átadták a Szociális Munkáért Díjat A Szociális Munkáért-Dunaújváros Díjat a közgyűlés idén Borsos József szakpszichológusnak, valamint Katona Péternek, a Kandó Kálmán téri Hajléktalan Ellátó Centrum volt vezetőjének posztumusz adományozta.

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. október 26-án 14 óra 30 perckor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE

ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 12/2002. (IX.30.) számú R e n d e l e t e a helyi közművelődésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja: Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának

Részletesebben

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004. (IV. 30.) rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. a mentálhigiénés előadások, foglalkozások

EMLÉKEZTETŐ. a mentálhigiénés előadások, foglalkozások RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG 4516 DEMECSER, HUNYADI UTCA 2. PANKOTAI JÓZSEF PLÉBÁNOS ÜGYFÉL-AZONOSÍTÓ: 1005408160 TÁMOGATÓ HATÁROZAT AZONOSÍTÓJA: 1695617793 PÁLYÁZAT CÍME: EGYÜTT A JÖVŐÉRT MENTÁLHIGIÉNÉS

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben