Határtalanul pályázat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Határtalanul pályázat"

Átírás

1 Határtalanul pályázat Előkészületek: Az első pillanattól kezdve, mikor megtudtuk, hogy lehetőséget kapunk erdélyi diáktársainkkal együtt egy kölcsönös osztálykirándulásra, nagy izgalomban voltunk. Az osztálytársaink közül sokan, köztük én is, még nem jártak Erdélyben. Bozó Zsuzsa tanárnő és Jenei József tanár úr segítőkészen és lelkesen tartották a rendhagyó irodalom, illetve történelemórákat. Bozó tanárnővel megnéztük nagy magyar költőink erdélyi vonatkozásait. Így szóba került többek közt Arany János, Ady Endre, vagy éppen Dzsida Jenő. Hála ennek a pályázatnak a szóban forgó költők szülőházaihoz, sírjaihoz, emlékhelyeihez is eljuthattunk. Jenei tanár úr érdekes, kifejezetten Erdély történelmét feldolgozó órán vehettünk részt. Ezek után egy, már meleg tavaszi napon elmentünk a bonyhádi Székely Házba ahol a bukovinai székelyek történetét bemutató kiállítást tekintettük meg. Egy ideiglenes fotókiállítást a csíksomlyói passióról és a környékről összegyűjtött szövőszékeket kiállító temet is megnéztünk.

2 Erdélyi osztálykirándulás 1. nap (szerda): A reggeli levegő kissé csípős volt azon a szerda reggelen. Az egész osztály 6:30-ra a gimnázium elé lett rendelve. Az izgalom és a kíváncsiság elegye kavargott a levegőben. A nagy összecsomagolt bőröndök és utazótáskák, hátizsákok és kézitáskák úgy sorakoztak egymás mellett mintha csak egy táskásbolt portékái lennének. Aztán megérkezett a busz. Mindenki bepakolt és elfoglalta a helyét. A járműt megtöltötte az osztályunk, valamint a kísérő tanárok. A tervezett időben hétkor el tudtunk indulni. Az első megállóig nem kellet sokat várni, hisz Bonyhád közelében Bonyhád-Börzsönyben volt az első megállónk ahol Hanna és Tibi segítségével a szalagozást követően megemlékeztünk Vörösmarty Mihályról és Perczel Mórról. 1.ábra: Előadás Vörösmartyról Börzsönyben Ezután természetesen egy jóval hosszabb út következett melyet apró megállókkal tarkítottunk. Az út a határig hosszú volt, de a reggeli indulásnak köszönhetően lelkesen és gyorsan eltelt. Az átkelés a határon mondhatni zökkenőmentes volt. Legközelebb már az Erdélyben található Királyhágóban álltunk meg, ahol lélegzetelállító látvány fogadott minket. Itt Tibor előadását hallgattuk meg erről a csodás természeti képződményről. Aztán a következő megálló Bánffyhunyad volt ahol Zsófi mondta el a lényeges tudnivalókat.

3 Ezután már fárasztónak tűnt a buszút, így hát úgy döntöttünk, hogy megálltunk Körösfőn is. Ahol megnéztük a népdalból is ismert körösfői templomot. Bár a háromágú diófát nem találtuk meg, a hely mégis kellemes megállónak bizonyult. Innen az utunk Kolozsvárra vezetett. A buszon Marci elmondott mindent, amit csak tudnunk kell erről a hangulatos városról. 3. ábra: Körösfői templom előtt Első este a Kolozsvár szélén álló Szent Kamill Otthonban szálltunk meg. A fehérre meszelt falakat ebben az épületben vallási képek és keresztek tarkították. A mi osztályunk a negyedik illetve az ötödik emeleten foglalt szállást. Este hat körül érkeztünk oda. Egyből kipakoltunk, majd a legfelső emeleten elfogyasztottuk a vacsorát. Ezután Géza bácsi, az osztályfőnökünk elmondta a másnapi útitervet. A vacsora után elmentünk a János Zsigmond Kollégiumba, ahol találkoztunk a kolozsvári diákokkal. Nagyon kedves fogadtatásban részesültünk. Velük is egyeztettük a másnapi programokat, majd meghallgattunk egy kis történeti visszatekintést a kollégiumról és János Zsigmondról. Egy kicsit még beszélgettünk, ismerkedtünk a diákokkal, majd visszamentünk a szállásunkra, és eltettük magunkat másnapra. Az éjszaka nagy égszakadás, földindulás volt. Az érkezésünkkor még tiszta eget esőfellegek és óriási fénylő villámok tarkították, így másnapra habár az esőzés elállt hidegebb reggelre ébredtünk.

4 2. nap (csütörtök): Másnap hűvös időre ébredtünk. A csapat reggel 8-ra lett összehívva, amikor elfogyasztottuk a reggelinket. Reggeli után a szállás mellett található Petőfi mellszobrot szalagoztuk meg. Mivel az ő nevét viseli az iskolánk, és az ország egyik legnevesebb költőjéről volt szó, így nyilvánvaló volt, hogy mindenki kellően felkészült az ő életéből és munkásságából. Ezután bepakoltunk a buszba, majd a János Zsigmond Kollégiumnál találkoztunk a kolozsvári diákokkal, és mindannyian Marosvásárhely felé vettük az utunkat. Ott megtekintettük a Teleki Téka Könyvtárat és a város e részén körülnéztünk, kicsit belekóstolva a város hangulatába. Majd ezután Farkaslaka felé vezetett utunk, ám előtte Korondot is útba ejtettük, ahol kaptunk egy kis szabadidőt. A szuveníres bodegák és a magyar mintás tárgyakat áruló bazárok színes forgatagában minden megtalálható volt. A kürtőskalács és lángos illatával megtelt levegő végigáramlott a faházak között igazi nyári hangulatot varázsolt a szürke égbolt alá. A kitérő után hamar Farkaslakára érkezünk. Ott gyönyörű, fából faragott emlékmű áll Tamási Áron tiszteletére, akinek szülőházába is beléphettünk ahol Zsófi mondta el előadását, majd megszalagoztuk az emlékművet. Nem messze tőle egy Trianonnak emléket állító szobrot is megnéztünk. Ezután egy hosszabb út következett Borszékig. Ez a buszozás már nem röppent el olyan rövid idő alatt min a z előző napi, de jó hangulatban jobban telik az idő. Az ablakon kibámulva megcsodálhattuk Erdély gyönyörű tájait és a kisebb favak mindennapi életbe is betekintést nyerhettünk azalatt a csöppnyi idő alatt míg ezeken a településeken áthaladtunk. Sok mindenkiből meglepődést váltott ki az Európai Uniós, illetve a Román zászlók gyakorisága. 5. ábra: Tamási Áron sírjánál A buszon Dani elmondta nekünk Borszék történetét, ami különösen fontos számunkra hisz Bonyhád testvérvárosa. Már sötétedett mikor Borszékre érkeztünk, és ott megettük a vacsorát. Egy hangulatos régi építésű, ám belülről rendkívül korszerűen felújított épületben volt a második szállásunk. A háromágyas szobákban mindenki kellemesen elfért, és jó hangulatban tölthette az estét, ami egy kis éjszakai túrával kezdődött. A túra ideje alatt megnéztünk három forrást és a másnap részletesebbel is meglátogatott Tündérkert kapujához is elsétáltunk.

5 3. nap (péntek): A harmadik nap reggelén kellemes tavaszi időre ébredtünk. A reggeli után elindultunk ki a természetbe. Útközben nagyon nagy beszélgetéseket folytattunk a velünk lévő kolozsvári diákokkal. A város reggel még hangulatosabbnak bizonyult. Az óriásira nőtt fák között elhelyezkedő város szélén volt a szállassunk mellett még több tucat lelakott és felújított villa és családi apartman. A borszéki túrát egy helyi tanár segítségével tettük meg. Először az iható vizű forrásokat látogattuk meg. Aztán elmentünk a már említett Tündérkertbe, amelyről legenda is szól. A kellemes időben megtett túra elején megnéztük az erdő természeti szépségeit, majd a jótékony hatású kinti, forrásokból táplálkozó, jótékony hatású fürdőket és lábáztatókat. Ezután egy mofetát mutatott az idegenvezető tanár úr. Természetesen felhívták a figyelmet rá hogy az erdőben medve él, de a nyugalom megőrzése érdekében azt is le kellett szögezni hogy annak az esélye hogy találkozunk is egy el igen csekély. Ennek ellenére az utunk következő pontja a Medvebarlang névre hallgatott, ami már egy ideje lakatlan. A sötét barlangba tízesével bemászhattunk.ezután a borszéki híres kőfejtőt nézhettük meg amelynek szintezettsége olyan volt akár egy orchestráé. Majd még barangoltunk egy kicsit az erdőben, ámuldoztunk a tájon, és bámultuk a természeti szépségeket. A Tündérkertből kiérve Borszék városának belseje felé vettük az irányt, ahol a polgármester köszöntött minket és elvitt az épülőben levő termálfürdő építkezésére. A fürdő a tervezet szerint négy év múlva kész lesz. Itt Bencének beleállt egy szög a lábába, de kezelésbe lett véve, így hiánytalanul folytathattuk az utunkat a Békás-szoros felé. Mikor odaértünk a bámulatos eget érintő hegyek közé az osztály nagy részének a szava is elállt (ami nagy szó). Itt a folyó mentén végigjártuk a szorost. Mindenki számára felejthetetlen élmény volt. Aztán elmentünk a Gyilkos-tóhoz, melynek szintén híres legendája van, hisz ha valaki belenéz sejtelmes vizébe, monumentális fák tetejét fogja látni. Itt hoszszabb szabadidőt kaptunk, ami szükséges is volt, hisz nem tudtunk betelni a hellyel. Ám folytatnunk kellet utunkat. A cél már Kolozsvár volt. Habár a tervezett visszaérési idő hét óra volt mi 8. ábra: A Békás-szoros

6 mégis csak fél tizenegy körül érkeztünk meg a János Zsigmond Líceumba. Itt kacskaringós lépcsősorokon tekergős út vezetett a tetőtérbe, ahol már vártak minket. Előre beosztott kollégiumi szobákban kaptunk szállást. Miután elfoglaltuk helyünket mindenki fáradtan társalgott, majd hajtotta álomra a fejét a tartalmas nap után.

7 4. nap (szombat): A reggeli nap sugarai korán ébresztettek minket. A napot a kolozsvári diákokkal a Líceumban elfogyasztott reggelivel kezdtük. Majd az ebédlőben meghallgattuk Péter előadását János Zsigmondról, és Lucáét a kollégium történetéről. Pontosan kilenc órára érkezett dr. Benő Attila, aki a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanszékvezető docense. Ő volt az idegenvezetőnk a délelőtti városnézésen. A város rengeteg érdekessége közül sokat megtekintettünk. Először Mátyás király szülőházához mentünk ahol Adri tartott előadást, és az ott található emléktáblára szalagot kötöttünk. Egyébként Mátyás király szülőháza jelenleg a Ioan Andreescu nevét viselő Képzőművészeti Főiskolának ad otthont. Ezután a Kolozsvár főterén álló Szent Mihály-templomot látogattuk, meg amely egy monumentális 14. századi gótikus templom, amit nemcsak az üvegablakokon átáradó ezernyi színben pompázó napsugarak varázsoltak misztikussá, hanem az akkor épp felcsendülő orgonajáték is. A templom előtt álló Mátyás szobrot néztük meg eztán. A hatalmas, tekintélyt parancsoló lovas szobor méltó emléket állít az egykori uralkodónak.

8 Majd a Babes-Bólyai Tudományegyetem lett a következő úti cél. Itt a tanár úr elmondott minden fontos tudnivalót az egyetem történelmi múltjáról és jelenéről. Majd megmutatta az egyetemet belülről, és kívülről is. Ezután a Farkas utcai református templomot tekintettük meg ahol láttuk Bethlen Kata sírját,itt Csenge tartott előadást., majd Dani I. Apafi Mihály sírjánál. A templom előtt álló Szent György lovas szobrát is megnéztük, amiről Barnabás tartott izgalmas beszámolót. 13. ábra: A Házsongárdi temetőben Az osztály délig szabad időt kapott, akkor visszamentünk a Líceumba ebédelni. Ebéd után a kolozsvári diákokkal együtt a Házsongárdi temetőben tettünk látogatást. Itt a kísérőn Alpár tanár úr volt. Négy sírt néztünk itt meg ahol előadásokat is hallgattunk, valamint meg is szalagoztuk a sírhelyeket. Az előadásokat Ármin, Bence, Kitti és Zsombor adta elő. A sírokon pedig Dzsida Jenő, Brassai Sámuel, Reményik Sándor és Apáczai Csere János neve szerepelt. A temetőlátgatás után találkoztunk újabb kolozsvári diákokkal, akik csatlakoztak hozzánk a közelben lévő Tordai-hasadék meglátogatásához. Itt megtettünk egy túrát fel a hasadékba. A látvány és a környezet bámulatos volt. A jó időnek hála könnyedén mászhattunk a száraz köveken a sziklák mellett, úgy hogy közben mellettünk 5-6 méterrel lejjebb a folyó csordogált békésen. A több órás túra megérte, hisz a látvány feledhetetlen volt. A Tordai hasadékban tett kirándulás megtette a hatását, hisz Kolozsvárra visszavezető úton néma csend volt. Amikor visszaértünk elmentünk a fellegvárba ahol Bianka tartott előadást. Majd visszamentünk a szállásra ahol megvacsoráztunk, majd szabadidőt kaptunk, hogy felfedezzük a várost. Ebben segítségünkre voltak a kolozsvári diákok. Este az aznap szerzett élmények kavarogtak az agyunkban, így sajnáltuk, hogy ez az utolsó nap, és egyáltalán nem vártuk a másnapi hazautazást.

9 5. nap (vasárnap): Kirándulásunk utolsó napjára ébredtünk. Megreggeliztünk a szálláson, búcsút vettünk a kedves kolozsvári diákoktól, és már indultunk is, hisz a hazafelé vezető úton is voltak még programok. Először a Kakasos templom volt a cél, ahol Koós Károly életéről és munkásságáról tartott előadást Enikő. Csucsán is megálltunk ahol Ady Endréről emlékeztünk meg, valamint az ő feleségéről Boncza Bertáról. Teó és Roxi tartott róluk érdekes előadásokat. 15. ábra: Arany János sírjánál Nagyszalontán Tanulmányi kirándulásunk utolsó tanulmányi célból tartott megállója Nagyszalonta volt ahol megnéztük Arany János szobrát és szülőházát. Végül hosszú és fárasztó busz utunk végén megérkeztünk Bonyhádra. Alig várjuk, hogy a kedves kolozsvári diákokkal újra találkozzunk Bonyhádon. Nagyon sok barátság köttetett köztünk!

Határtalanul! HAT pályázat Bonyhád Kolozsvár

Határtalanul! HAT pályázat Bonyhád Kolozsvár Határtalanul! HAT-15-06-0050 pályázat Bonyhád Kolozsvár 2016. 05. 04-08. Előkészületek: Az első pillanattól kezdve, mikor megtudtuk, hogy lehetőséget kapunk erdélyi diáktársainkkal együtt egy kölcsönös

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29

ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29 ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29 Tanulók, szülők és pedagógusok egyaránt nagy örömmel vettük, hogy a pályázat megnyerésével lehetőséget kaptunk

Részletesebben

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább HATÁRTALANUL! HATÁRTALANUL! pályázat keretében a 7. évfolyamosok - 18 fő 2 kísérő pedagógussal - május 15.-május 18. között Erdélyben tanulmányi kiránduláson vettek részt. 1. nap 6 órakor indultunk Kállósemjénből.

Részletesebben

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése Határtalanul! pályázat Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése időpont: 2014. október 6 - október 8. A tanulmányi kirándulásunk úti célja Erdély volt. 2014. október 6-tól 8-ig

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat A Magyar történelmi, irodalmi emlékek nyomában Erdély szép tájain című HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat Készítette: Hódmezővásárhely Kertvárosi Katolikus Általános Iskola csapata

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben

200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben 200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben Iskolánk a Sárrétudvari Jókai Mór Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2017 áprilisában adta be a HAT-17-01-2017-00896 számú pályázatát

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében (2015.05.21-05.26) 1. nap (2015.05.21) 2015.05.20-án 23.30-kor kezdtünk összegyűlni a suli előtt. Az idő barátságtalanul hűvös volt, előtte nem

Részletesebben

A második napon először Aradra látogattunk, ahol a Megbékélés terén megkoszorúztuk az újra felállított Szabadságszobrot, miközben énekeltünk.

A második napon először Aradra látogattunk, ahol a Megbékélés terén megkoszorúztuk az újra felállított Szabadságszobrot, miközben énekeltünk. Határtalanul! Erdély 2018. 05. 13-16-ig A Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskolájának 7. a osztályos tanulói 24 en 3 pedagógus kíséretében részt vettünk a Határtalanul pályázatnak Scool-túra

Részletesebben

Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Határtalanul A költészet és természet szépségeinek nyomában, Erdélyben

Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Határtalanul A költészet és természet szépségeinek nyomában, Erdélyben Határtalanul 2018. A költészet és természet szépségeinek nyomában, Erdélyben Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Előkészítő szakasz 1.Fakultatív kirándulás A pályázatunk egyik témájához

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017.

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017. ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017. Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 7. évfolyamának beszámolója Erdély I. nap (Vingl Csenge, Szilágyi Zalán) Nagyon vártuk már az indulást, nagyon

Részletesebben

A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú

A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú A harmadik út Erdélybe 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét Erdélyben járt, ezúttal a Székelyfölddel ismerkedtünk. Utunk elején Aradon, a 13 aradi vértanú

Részletesebben

Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ. 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr. Atyhai felmérő tábor

Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ. 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr. Atyhai felmérő tábor Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr Atyhai felmérő tábor Készítette: Bánó Zsófia 2012. 05. 05.-12. 2012. 05. 05. nap Kora reggel az iskola

Részletesebben

3. nap 2014. 05. 08.

3. nap 2014. 05. 08. 3. nap 2014. 05. 08. Újra korán kellett ébredni 6.00 órakor, ami Magyarországon 5 órának felel meg az időeltolódás miatt. Ma is sok érdekes hely vár ránk. Reggeli után Fehéregyházára vezetett az út. Szép

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

Útinapló Együtt Európában HAT

Útinapló Együtt Európában HAT Útinapló Együtt Európában HAT-15-07-0110 2016. május 27-én indultunk Felvidékre, Rimaszombatra, hogy a Kereskedelmi Magán Szakközépiskola diákjaival közösen megvalósítsuk projektünket. Az előkészítő foglalkozásokon

Részletesebben

HATÁRTALANUL! 2012. március 12. első nap, hétfő

HATÁRTALANUL! 2012. március 12. első nap, hétfő HATÁRTALANUL! UTINAPLÓ FODRÁSZ SZAKMACSOPORT 2012. március 12. első nap, hétfő Hétfőn korán reggel a kiscsapat elindult Erdély felé. Hosszú út után az első megállónk Kolozsvár volt. Mátyás téren kezdtük

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program Igrici Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program keretében. A pályázaton az önkormányzat 37 fő utazására

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

2.fekete. (feketemadonna)

2.fekete. (feketemadonna) 1.nap: Nagykároly: 1. Aranyszarvas fogadó: Károlyi György építette feleségének, Zichy Karolinának, akit Pestről hozott, Nagykárolyba. Mivel felesége a városi élethez szokott, a fogadóban nagyon sok bált,

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia

Részletesebben

Poroszlói kalandok

Poroszlói kalandok Poroszlói kalandok 2018.05.25-05.27 Ezúttal a bennmaradós hétvégén Poroszlóra utaztunk el. Kivételesen, most ez nem a megszokott bennmaradósok közé tartozott, hiszen sportosabb és kalandokban gazdagabb

Részletesebben

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók Irány Délvidék! Tanulói beszámolók A Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola 7. a osztálya, a Határtalanul országos program keretén belül, 2018. szeptember 13-14-15-én Szerbiába látogatott.

Részletesebben

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT Projektnapló Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT-15-05-0356 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Szeretet lánca! Kössed egybe Szívét

Részletesebben

ezerdély projektnapló

ezerdély projektnapló Indulás: első nap 2014. április 13. 22 óra ezerdély projektnapló Alig vártuk, hogy elérkezzen ez a nap, mert ez ezerdély induló napja. Buszunk időben megérkezett, gyorsan bepakoltuk a csomagjainkat és

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt.

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. 2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. Szeptember 20. csütörtök Óföldeáki biciklitúra Az első nap Óföldeákra bicikliztünk az osztállyal. Remek idő volt a kerékpározáshoz.

Részletesebben

Kelemen Nóra Kun Viktória

Kelemen Nóra Kun Viktória Kelemen Nóra Kun Viktória Svédországi beszámoló 2010. április 23.- május 14. Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy részt vehettünk a 3 hetes svédországi szakmai gyakorlaton. Kiutazásunkat megelőzően 3 napos

Részletesebben

Erdélyi kirándulás határtalanul

Erdélyi kirándulás határtalanul Erdélyi kirándulás határtalanul A 7. A osztály szeptember 3-tól 8-ig a Határtalanul program keretében Erdélybe utazhatott, ahol a diákok a csodálatos tájak mellett betekinthettek az ott élő emberek hétköznapjaiba

Részletesebben

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában Osztályfőnöki beszámoló osztálykirándulásról A 11. d a Határtalanul program keretében töltött öt napot Bácskában és a Bánátban. Az utazás május kilencedikén kezdődött és tizenharmadikán ért véget. 25-én

Részletesebben

Zöld szervezetek évi Országos Találkozója április április 15. Kalotaszentkirály Zentelke

Zöld szervezetek évi Országos Találkozója április április 15. Kalotaszentkirály Zentelke Zöld OT Zöld szervezetek 2018. évi Országos Találkozója 2018. április 12. - 2018. április 15. Kalotaszentkirály Zentelke Ez a rendezvény először került megrendezésre határon túl. Programok: - csütörtök

Részletesebben

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

"Elek apó meséi I." legendák és mondák nyomában Erdélyben címmel

Elek apó meséi I. legendák és mondák nyomában Erdélyben címmel programja a, Zalaegerszegi Öveges József Általános Iskolájában a "Elek apó meséi I." legendák és SZAKMAI BESZÁMOLÓ HAT-18-01-0043 számú HATÁRTALANUL! pályázati program "Elek apó meséi I." legendák és A

Részletesebben

Erdélyi kirándulás 2015

Erdélyi kirándulás 2015 Erdélyi kirándulás 2015 Mindkét osztály nagyon várta 2015. május 13-át. Ezen a napon a koránkelés sem okozott gondot senkinek, pedig fél ötkor már az iskola előtt gyülekeztünk. Rövid létszám ellenőrzés

Részletesebben

HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása

HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása Előzetes foglalkozások BÉRES FERENC ÉNEKLŐ VERSENY 2015. március 27-én a tordai Jósika Miklós Líceum

Részletesebben

Életmód Klub. Téma: Látogatás a keszthelyi Georgikon Majormúzeumba

Életmód Klub. Téma: Látogatás a keszthelyi Georgikon Majormúzeumba Életmód Klub (2017. október 4.) 5. foglalkozás 16 fő lakó részvételével Téma: Látogatás a keszthelyi Georgikon Majormúzeumba Sok kérdőjellel a fejünkben indultunk erre a kirándulásra. Milyen lesz ez a

Részletesebben

Egy csodálatos utazás a Határtalanul jegyében

Egy csodálatos utazás a Határtalanul jegyében Egy csodálatos utazás a Határtalanul jegyében 5 felejthetetlen napot töltöttünk el Erdélyben 2015. április 29-május 3-ig. Tudatosan készültünk erre az útra, mert hónapok óta gyűjtőmunkát végeztünk, előzetes

Részletesebben

Szakmai utazás a Vajdaságba

Szakmai utazás a Vajdaságba Szakmai utazás a Vajdaságba Az Apáczai Közalapítvány Határtalanul! címmel kiírt pályázatán a Türr István Gazdasági Szakközépiskola sikeresen vett részt és 2010. augusztus 28. augusztus 31. között majdnem

Részletesebben

Kalandozások Székelyföldön

Kalandozások Székelyföldön Kalandozások Székelyföldön A Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium sikeresen pályázott a HAT-18-01-Határtalanul programban. Ebben az évben 53 hetedikes tanuló és 6 pedagógus utazhatott Erdélybe.

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Nagy magyarjaink nyomában Erdély földjén. Erdélyi kirándulás május Reggel 6 órakor jókedvűen indultunk az iskolánk elől.

Nagy magyarjaink nyomában Erdély földjén. Erdélyi kirándulás május Reggel 6 órakor jókedvűen indultunk az iskolánk elől. Nagy magyarjaink nyomában Erdély földjén Erdélyi kirándulás 2017. május 8 12. Első nap 2017.05.08. Reggel 6 órakor jókedvűen indultunk az iskolánk elől. Az első úti célunk Arad volt, ahol megkoszorúztuk

Részletesebben

1. nap Indulás:

1. nap Indulás: 1. nap 2014.05.06. Indulás: 2014.05.06. 05.00. A korai indulás ellenére az 58 fős társaság frissen szállt buszra a sátoraljaújhelyi Latabár Színház mögötti parkolóban. A szülők és gyerekek egyaránt izgatottan

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

FELVIDÉK 2018.MÁJUS

FELVIDÉK 2018.MÁJUS FELVIDÉK 2018.MÁJUS 27-30. 1.nap Reggel 8-kor indultunk Mezőkövesdről. Az út elég hosszú volt és kissé fárasztó is. Ez persze a társaságon is meglátszott, hiszen 2,5 óra buszozás után kevésbé beszélgettek.

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2013. április 22-27.

Kastélydombi Általános Iskola 2013. április 22-27. Kastélydombi Általános Iskola 2013. április 22-27. Pályázat száma: BGA-12-HA-01-0810 A pályázat címe: Magyar szívvel- határok nélkül A tanulmányi kirándulás témája: Magyar szívvel- irodalmi, történelmi

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

Nagyboldogasszony Székesegyház

Nagyboldogasszony Székesegyház Hetedikesek élménybeszámolója Királyok és fejedelmek útján Erdély szívében A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola 7-es évfolyama, 45 tanulóval és 4 kísérő tanárral a Határtalanul pályázat keretében

Részletesebben

Útinapló. Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond

Útinapló. Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond Útinapló 3.nap Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond Ma is csepergő esőre ébredtünk, de ez nem vette el a kedvünket, hiszen ma is sok-sok érdekes és új vár ránk! Első

Részletesebben

Útinapló a Técsői Magyar Tannyelvű Líceum diákjainak kaposvári látogatásáról

Útinapló a Técsői Magyar Tannyelvű Líceum diákjainak kaposvári látogatásáról Útinapló a Técsői Magyar Tannyelvű Líceum diákjainak kaposvári látogatásáról 2012.04.17. (kedd) 07:00-indulás Kaposvárra. Az út nagyon hosszú volt, ezért több helyen megálltunk. Az út során rengeteg szép

Részletesebben

BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás

BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás 5.1. Az utazás kezdő időpontja: Válassza ki a legördülő menüből az utazás kezdő időpontját (a magyarországi indulás dátumát év,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. 1.nap. Következő megállónk a Máriaradnai kegytemplom és búcsújáróhely volt.

BESZÁMOLÓ. 1.nap. Következő megállónk a Máriaradnai kegytemplom és búcsújáróhely volt. BESZÁMOLÓ 1.nap A tanév kezdetekor örömmel értesültünk arról, hogy elnyertük az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által 1.293.000 Ft-tal támogatott pályázatot. Lelkesedésünknél már csak az izgalmunk volt

Részletesebben

Hollandia (2010. márc máj. 03.)

Hollandia (2010. márc máj. 03.) Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat

Részletesebben

HAT-14-01-0686 Határtalanul! Pályázat. Mezőszentgyörgyi diákok Erdélyben 3 nap alatt

HAT-14-01-0686 Határtalanul! Pályázat. Mezőszentgyörgyi diákok Erdélyben 3 nap alatt HAT-14-01-0686 Határtalanul! Pályázat Mezőszentgyörgyi diákok Erdélyben 3 nap alatt 1. Előkészítő óra 2015. május 18. Az előkészítő órát iskolánk némettermében tartottuk, ahol digitális tábla segítségével

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31.

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Puskás Péter 2013.08.11. (vasárnap) Reggel negyed öt és fél öt között gyülekeztünk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola

Részletesebben

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN Élménybeszámoló az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola 7. osztályának tanulmányi kirándulásáról 1.nap A Határtalanul! pályázaton osztályunk egy

Részletesebben

Irodalmi barangoláson vettünk rész Erdélyben! (Élménybeszámoló a főszervező szemével)

Irodalmi barangoláson vettünk rész Erdélyben! (Élménybeszámoló a főszervező szemével) Irodalmi barangoláson vettünk rész Erdélyben! (Élménybeszámoló a főszervező szemével) 1. nap: Nagyvárad-Királyhágó-Csucsa-Szamosújvár Kicsit nehézkesen sikerült elindulnunk, mivel az első időpontban (március

Részletesebben

Nagykároly után, vesekő szülő utakon keresztül jutottunk el Sződemeterbe. A templomkertben álló Kölcsey szobor körül énekeltük nemzeti imádságunkat.

Nagykároly után, vesekő szülő utakon keresztül jutottunk el Sződemeterbe. A templomkertben álló Kölcsey szobor körül énekeltük nemzeti imádságunkat. Kirándulás! Ha nyár, akkor utazás! Ha utazás, akkor közösen! Így gondoltuk ezt gyülekezetünkben is, és aug. 18-án reggel felkerekedtünk, és elindultunk Máramarosszigetre, összesen 48-an. Szeretett, jól

Részletesebben

Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása: Más típusú tevékenység leírása: Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása:

Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása: Más típusú tevékenység leírása: Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása: 1. nap 14. Irodalom, történelem,biológia: a "Hajdúváros" megtekintése: az Arany János Emlékmúzeum a Csonka-toronyban, séta a szoborparkban, megemlékezés Arany János költőről és Lovassy Lászlóról az országgyűlési

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Határtalanul

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Határtalanul A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Határtalanul Második alkalommal pályázott iskolánk a Határtalanul nemzeti összetartozást erősítő programban való részvételre. A nyertes projektnek köszönhetően

Részletesebben

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű Iskolánk sikeresen szerepelt az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából kiírt Határtalanul program pályázatán, így 50 fő 7. évfolyamos tanulóból és 4 kísérőtanárból álló csoportunk 5 napos emlékezetes

Részletesebben

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk!

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk! 2014 Bogács- Eger Bogácson kirándultunk! Bogácson kirándultunk! A Csanádpalotai lakásotthon gyermekeivel lehetőségünk volt a múlt héten egy háromnapos kirándulásra. A kirándulás úti célja az észak magyarországi

Részletesebben

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János 1. Nap, Péntek Utazás Münchenbe. 6-an indultunk neki Budapest Keleti-pályaudvarról vonattal a hosszú útnak, Münchenbe. Az utazásunk viszonylag kényelmes volt,

Részletesebben

Nagyvisnyó Túlélő tábor

Nagyvisnyó Túlélő tábor Nagyvisnyó Túlélő tábor 2014.08.17-22. 1. nap: Tiszafüred Poroszló Hajótúra Dédesi várrom 2. nap : Nagyvisnyó Aggtelek Nagyvisnyó szabad program vacsoráig 3. nap: Csomózási technikák a túléléshez (alpin

Részletesebben

Határtalanul! Galántai táncok. Előkészítő programok

Határtalanul! Galántai táncok. Előkészítő programok Határtalanul! Galántai táncok Előkészítő programok A Határtalanul! program keretében a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 9. HR osztálya a gimnáziumi együttműködés keretében a felvidéki, galántai Kodály Zoltán

Részletesebben

Három nemzet élt itt együtt: a székelyek, a szászok, és a románok.

Három nemzet élt itt együtt: a székelyek, a szászok, és a románok. Románia nyugati részén fekvő terület Nyugat felőli fő bejárata a Királyhágó Magyarországhoz tartozott, de önálló fejedelemség volt Jeles napi szokások, nyelvjárások többnyire ma is élnek Ismertebb táji

Részletesebben

Erdélyi terepgyakorlat

Erdélyi terepgyakorlat Erdélyi terepgyakorlat Terepgyakorlat előtti elgondolások: Én az erdélyi terepgyakorlatot már nagyon vártam, amikor megkaptuk róla az első e-mailt egyből jelentkeztem is rá, mert úgy gondoltam ez egy nagyon

Részletesebben

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap 1. Nap Életem első repülése volt, nagyon élveztem. Este érkeztünk meg a szállásra, ami nagyon szép helyen van. Aztán elmentünk vacsorázni egy étterembe. 2. Nap Reggeliztünk a szállón. Reggelire zsömle

Részletesebben

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016.

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Rodosz Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Az utazás elött pár nappal már elkezdtem minden szükséges dolgot beszerezni, ami az induláshoz kell. Nagyon vártam már az indulást, mert még sosem utaztam repülőgépen.

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét

Részletesebben

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29.

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. NTP-IKT-MPA-12-040. A táborozás célja: Szociális, életviteli és környezeti valamint szakmai

Részletesebben

HAT Isaszegi Damjanich János Általános Iskola. HATÁRTALANUL pályázat Erdélyi természetjárás irodalmi barangolással

HAT Isaszegi Damjanich János Általános Iskola. HATÁRTALANUL pályázat Erdélyi természetjárás irodalmi barangolással HAT-17-01 Isaszegi Damjanich János Általános Iskola HATÁRTALANUL pályázat Erdélyi természetjárás irodalmi barangolással 2018. május 25-28. Iskolánk a 2017/18-as tanévben Erdélyi természetjárás irodalmi

Részletesebben

A magyar nyelv és az irodalom útján Erdélyben. a Grassalkovich Antal Általános Iskola 7. b és c osztályának diákjai

A magyar nyelv és az irodalom útján Erdélyben. a Grassalkovich Antal Általános Iskola 7. b és c osztályának diákjai A magyar nyelv és az irodalom útján Erdélyben a Grassalkovich Antal Általános Iskola 7. b és c osztályának diákjai 1. nap Tanulmányi kirándulás a Határtalanul!-pályázattal 2016. máj. 31-jún. 4. Nagyszalontára

Részletesebben

Erdély: 2014. május 23-25.

Erdély: 2014. május 23-25. Erdély: 2014. május 23-25. Tanulmányi kirándulás Május 23. Nagyon izgatottak voltunk reggel az utazás miatt. A csoportból sok gyerek még sohasem járt Romániában, ezért különösen nagy élmény volt számukra

Részletesebben

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum HAT-18-02-0074 2019. június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum Egy vérből valók vagyunk - Testvériskolák diákjai közötti kapcsolaterősítés Beszámoló az erdélyi diákok magyarországi újáról Hazafele úton

Részletesebben

Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás

Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás Tanulmányi kirándulásunk témája erdélyi születésű történelmi nagyságok és az erdélyi történelemben fontos helyszínek felkeresése. Az előkészítő szakaszban külső

Részletesebben