SZENT LÁSZLÓ, A LOVAGKIRÁLY 2014.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZENT LÁSZLÓ, A LOVAGKIRÁLY 2014."

Átírás

1 SZENT LÁSZLÓ, A LOVAGKIRÁLY a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely, a nagyváradi Pro Liberta Partium Egyesület valamint a nagyváradi Tanoda Egyesület hadtörténelmi témájú, nemzetközi képzőművészeti gyermekrajz pályázata Az előző évben megrendezett Szent korona védelmében elnevezésű, nemzetközi gyermekrajzpályázat folytatásaként, annak sikerét újra megcélozva, a szervezők ismét hadtörténelmű témájú rajzpályázatot hirdetnek. A 8-15 éves fiataloknak szóló képzőművészeti pályázat kiírásával a szervezők szándéka, hogy olyan gyermek/ifjúsági programot szervezzenek, mely felkelti a történelmi érdeklődést és ismereteket közvetít nemzetük gazdag hadtörténelméről, és annak kiemelkedő személyeiről. A program kétfókuszú. Egyrészt Székesfehérvár, az ezeréves város, a hadtörténelmünk kiemelkedő helyszíne, egy igazi katonaváros, ahol Szent László emlékét szép köztéri szobor eleveníti meg, másrészt pedig a nagy királyunk által alapított Nagyvárad, ahol végső nyughelyet is kapott. A két város csak a szervezés és a pályázathoz kapcsolódó egyéb programok megrendezésében jelent központot, pályamunkákat a történelmi Magyarország teljes területéről várunk és köszönettel fogadunk. Az Árpád-házi Szent László király emlékét négy országban, 19 település neve őrzi. Ilyen például Veszprém megyében Bakonyszentlászló, Erdélyben Szászszentlászló vagy Homoródszentlászló, Horvátországban Szentlászló-Laslovo, Szlovéniában pedig Szécsiszentlászló. Székesfehérváron és Nagyváradon kívül számtalan településen szép köztéri szobrok jelenítik meg a Lovagkirályt, és alakja megjelenik képzőművészeti alkotásokon, falfestményeken, templomi freskókon és üvegtáblákon is. A közel ezer évvel ezelőtt élt királyunk történelmi alakját, igazságosságát, bátor harcosságát számtalan legenda, monda és mese őrzi, melyek egyszerre jelentenek érdekes és izgalmas olvasmányokat, irodalmi és hadtörténelmi ismereteket. Szent László király, a szárazföldi katonák védőszentje is, s ezáltal kapcsolódik napjaink honvédelméhez, katonai tevékenységéhez.

2 A Szent László, a lovagkirály elnevezésű programunk alapvetően egy diákoknak szóló, hadtörténelmi témájú, képzőművészeti pályázat, azonban a programot olyan tartalmi és formai elemek egészítik ki, melyek azt érdekessé, izgalmassá és élményszerűvé teszik. A diákok képzőművészeti alkotásainak ebben az esztendőben sincsenek szűk formai keretei, hiszen a szándékunk továbbra is az, hogy a fiatalok minél kreatívabb, ötletesebb és korosztályukhoz illeszkedő formában és módszerrel jelenítsenek meg és mutassanak be egy-egy történelmi személyiséget, eseményt vagy helyszínt. A pályázat megszervezésével a civil szervezetünk célja, hogy felületet biztosítsunk a hadtörténelem iránt érdeklődő fiatalok kapcsolatépítésének, s a Székesfehérváron és Nagyváradon megrendezésre kerülő eredményhirdetések, illetve a hozzájuk kapcsolódó egyéb programok pedig a Kárpát-medence téma iránt érdeklődő diákjai, pedagógusai találkozói is lesznek. A pályamunkák elkészítésére több hónap áll rendelkezésre, mely időszakban a HTBK Székesfehérvári Szervezet tagjai, a Katonai Emlékpark Pákozd Nemzeti Emlékhely, a nagyváradi Pro Liberta Partium Egyesület, valamint a Tanoda Egyesület munkatársai, önkéntesei segítséget nyújtanak az érdeklődőknek, a résztvevőknek a történelmi ismereteik bővítésére, melyet a távolságtól függően személyes vagy internetes formában teszünk meg, de lehetőséget biztosítunk a Katonai Emlékpark meglátogatására is, ahol erre az alkalomra egy digitális felületet alakítunk ki, mely bemutatja Szent László királyt. Sikeres felkészülést, eredményes alkotómunkát kívánunk! Szeretettel és tisztelettel várjuk a pályamunkákat, alkotásokat! Óh, Szent László hitünk védjed, S oltalmazd a magyar népet!

3 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A SZENT LÁSZLÓ, A LOVAGKIRÁLY a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete a Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely, a nagyváradi Pro Liberta Partium Egyesület valamint a nagyváradi Tanoda Egyesület hadtörténelmi témájú, képzőművészeti pályázata, diákok számára. A 2013-as esztendőben megrendezett rajzpályázatunk nagyon sikeres volt, arra három országból, 204 pályamunka érkezett. Az alkotásokból május 21-én az ünnepélyes eredményhirdetéshez kapcsolódóan egy erre az alkalomra felállított hatalmas koronamásolatban, kiállítást szerveztünk, valamint a pályamunkák felhasználásával egy 2014-év falinaptárt is megjelentettünk. A évi pályázatunkkal tovább szeretnénk erősíteni a fiatalok hadtörténelmi érdeklődését, bővíteni ismereteiket, valamint segíteni a különböző civil szervezetek közös tevékenységét. Ennek megfelelően hirdetjük meg a jelenlegi pályázatunkat, melynek: célja: - a történelmi-, hadtörténelmi érdeklődés felkeltése, célcsoportja: időpontja: - az általános iskolás korosztály és pedagógusaik aktivizálása nemzetünk gazdag történelme megismerésére és annak képzőművészeti megjelenítésére, éves diákok, vagy ebből a korosztályból szerveződő (max. 4 fős) alkotócsoportok, az ország bármely pontjáról és határon túli területekről. - a pályázat meghirdetése: január - pályázatok (alkotások) benyújtása: április 04-ig - értékelés, bírálat: május 1-ig - díjazottak értesítése és meghívása az ünnepélyes eredményhirdetésekre: május 1-ig eredményhirdetések Nagyváradon és Székesfehérváron: május - Nagyvárad június - Székesfehérvár Mindkét helyszínen kulturális programokkal és élményelemekkel bővített programokon.

4 A pályázat tartalma és benyújtásának formája: Az értékelt pályamunkákat a bírálatot követően több helyszínen fogjuk kiállítani, mely elsősorban függőleges falfelületeken történő kiállítást tesz lehetővé. Tekintettel arra, hogy felhívásunkra nem csak a városunkból, hanem más településekről és a határon túlról is várunk pályamunkákat, a postázási lehetőség, s így az egyenlő esélyek biztosítása érdekében csak maximum A/2 (420mmx594mm) méretű, vagy annál kisebb, papíralapú pályamunkákat várunk. A pályamunka elkészítésének módszerét, technikáját nem határozzuk meg, abban lehetőséget kívánunk biztosítani az egyedi, kreatív megoldásoknak, fiatalos ötleteknek. A pályamunkák beküldését azzal is segíteni kívánjuk, hogy Székesfehérváron és Nagyváradon is működtetünk egy-egy befogadó helyet, ahova eljuttathatják alkotásaikat. A két befogadó hely között az értékelés szempontjából nincs különbség, hiszen az értékelés összevontan fog történni. Benyújtás: postai úton, a HTBK Székesfehérvári Szervezete, H-8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. vagy a Asociatia Tanoda, ORADEA str. Academiei Nr. 17. jud Bihor ROMANIA postai címre. Postára adás határideje: április 04. Értékelési kategóriák: 8-11 évesek, egyéni alkotás 8-11 évesek, csoportos alkotás (max 4 fő) évesek, egyéni alkotás évesek, csoportos alkotás (max 4 fő) Értékelés, díjazás: Az alkotás, a közös alkotás, a történelmi kalandozás és felfedezés öröme mellett természetesen más díjazást is biztosítunk nyertes pályázóinknak, díjazottjainknak, melynek egyik formája az ünnepélyes eredményhirdetéseken, s az ahhoz szervezett programsorozatokon való részvétel.

5 Jogi kitétel: A pályázók illetve annak képviselői (szülő, pedagógus) a pályamunka benyújtásával egyben ahhoz is hozzájárulnak, hogy a pályamunkáikat a szervezők a jövőben kiállításokon, kiadványokban és közösségi felületeken szabadon felhasználhassák. A pályamunkákat nem adjuk vissza, azokat minimum 3 évig megőrizzük. Részletek, jelentkezési lap és aktualitások: További információ: Oláh László, pályázatszervező: olah.laszlo.62@gmail.com Örömteli és eredményes alkotást kívánunk! Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely Pro Liberta Partium Egyesület, Nagyvárad Tanoda Egyesület, Nagyvárad

6 RÉSZLETES KIÍRÁS Pályázatunk 8-15 éves diákoknak és alkotóközösségeiknek szól. Pályázatunk legfiatalabb résztvevői azok a gyermekek lehetnek, akik 2014-ben betöltik a 8. életévüket, a legidősebbek pedig azok a fiatalok, akik ebben az évben a 15. életévüket töltik be. Tekintettel arra, hogy pályázatunk max. 4 fős alkotócsoportoknak is szól, ezért a rájuk vonatkozó életkori szabályként azt határozzuk meg, hogy ha nem egy korosztályi csoportból (8-11 év, vagy év) áll össze az alkotóközösség, akkor azt vesszük figyelembe, hogy melyik korosztályból vannak többen. Ha azonos számban vannak a különböző korcsoportból (1-1 vagy 2-2), akkor a magasabb korosztályi csoportba soroljuk a csapatot. Az értékelés szempontjából nem teszünk különbséget a lányok és fiúk között. Az alkotóközösségek szerveződésének nem feltétele, hogy azonos tanintézménybe járjanak a diákok. Szeretettel várjuk testvérek, alkalmi közösségek jelentkezését is, de ebben az esetben kérjük, hogy egy pedagógus, vagy felnőtt segítse a nevezést, a pályázati anyag beküldését és esetleges helyezés elérésekor legyen a csapat kísérője a székesfehérvári vagy nagyváradi program során. Iskolai csoport esetén felkészítő/kísérőtanár közreműködését is kérjük. A székesfehérvári és nagyváradi programokon történő részvételhez szülői hozzájárulást is fogunk kérni. Egy tanintézményből több diák, diákcsoport is nevezhet. Előzetes nevezés: Előzetes nevezés lehetőségét annak érdekében ajánljuk fel, hogy a pályázók kapcsolatba léphessenek a szervezőkkel, segítséget kérjenek a felkészüléshez, egyeztessék a felmerülő kérdéseket, pontosítsák a részleteket. Az előzetes nevezés nem feltétele a pályázat benyújtásának, csak segítheti azt. Előzetes nevezés: olah.laszlo.62@gmail.com címen, a diák, diákok és a felkészítő tanár nevének, címének, tanintézményének és lakcímének megadásával. Pályamunka leadása: A pályázati anyag leadásakor kérjük az alábbi adatlap pontos kitöltését és a pályamunkához csatolását.

7 A pályázati adatlapot a következő linkre kattintva töltheti le: LINK

AZ ÉN VÁRAM AZ ÉN HAZÁM

AZ ÉN VÁRAM AZ ÉN HAZÁM AZ ÉN VÁRAM AZ ÉN HAZÁM a 20 éves Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete hadtörténelmi, honvédelmi témájú, nemzetközi gyermekrajzpályázata 2016. Az eredetileg másként hangzó szólás

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. június

Részletesebben

a Magyar Honvédség, Székesfehérvár Megyei Jogú Város és a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága támogatásával.

a Magyar Honvédség, Székesfehérvár Megyei Jogú Város és a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága támogatásával. címmel a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a HOHE Fejér Megyei Szervezete, hadtörténeti témájú vetélkedőt hirdet meg Fejér megye és Székesfehérvár katonai-, hadtörténeti- és honvédelmi hagyományokat ápoló

Részletesebben

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra 2015 Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 3 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának

Részletesebben

Egy hét a kedvencemmel

Egy hét a kedvencemmel PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tisztelt Igazgatók, Igazgatónők, Pedagógusok! A környezeti nevelés és a felelős kisállattartás fontosságának hangsúlyozására a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pályázatot hirdet

Részletesebben

Építs Robotot! - Pályázati felhívás óvodai csoportok és alsótagozatos- osztályok számára!

Építs Robotot! - Pályázati felhívás óvodai csoportok és alsótagozatos- osztályok számára! Építs Robotot! - Pályázati felhívás óvodai csoportok és alsótagozatos- osztályok számára! Scottie egy kis robot, aki azért járja az univerzumot, hogy a gyerekeket megtanítsa a robotika és a programozás

Részletesebben

AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA

AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2017. ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA 1 A pályázat kiírója: Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (továbbiakban:

Részletesebben

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS Fiatal képzőművészek számára Pályázati kategória kódja: REB-15-MŰV Meghirdetés dátuma: 2015. április 3. Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent,

Részletesebben

Kisbolygó-látogatások

Kisbolygó-látogatások Kisbolygó-látogatások A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata 1. A pályázat meghirdetői A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az Informatika a Látássérültekért Alapítvánnyal együttműködve,

Részletesebben

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra 2015. Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 3 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának

Részletesebben

CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/

CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/ HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/

Részletesebben

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint Felhívás A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata a Nyelvek Európai

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu CSELEKVÉSI TERV 2014. /tervezet/

Részletesebben

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny 2015. április 25. Budapest Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS Sportegyesület

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Debreceni Művelődési Központ, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza - együttműködve a Kézműves Alapítvánnyal - a népművészeti hagyományok továbbéltetése, a fiatalok

Részletesebben

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi

Részletesebben

Az ARANY TIGRIS HKSE bemutatja az

Az ARANY TIGRIS HKSE bemutatja az Az ARANY TIGRIS HKSE bemutatja az Taekwondo Bajnokságot Pécs, 2017. október 21. amely az idei évben hazai, 2018. évtől kezdődően Pécs Open néven nemzetközi versenyként kerül majd megrendezésre Kiíró: Rendező:

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Nyt.szám: HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email htbk.szfvar@regiment.hu,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A STOPLI Sportegyesület nyílt pályázatot hirdet az Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. A STOPLI Sportegyesület az Én megcsinálom 2018 ösztöndíjat azon 10-21 év közötti fiataloknak

Részletesebben

IFJÚSÁGI SZAKTESTÜLET

IFJÚSÁGI SZAKTESTÜLET Pályázati felhívás az ifjúság közéleti tevékenységének támogatására - 2017 Tavasz - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2017. évi alapjából, az ifjúság közéleti

Részletesebben

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi

Részletesebben

A HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezetének 2014. évi PÉNZÜGYI TERVE BEVÉTELEK

A HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezetének 2014. évi PÉNZÜGYI TERVE BEVÉTELEK számú melléklet a /2014/ számhoz. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email

Részletesebben

OBO VIDEÓPÁLYÁZAT. Pályázati kiírás és szabályzat

OBO VIDEÓPÁLYÁZAT. Pályázati kiírás és szabályzat OBO VIDEÓPÁLYÁZAT Pályázati kiírás és szabályzat Az OBO Bettermann Hungary Kft. videópályázatot hirdet A környezetvédelem menő! címmel a környező települések tanulói számára. A pályázat célja a fiatal

Részletesebben

XI. Nemzetközi GoldStars Kupa

XI. Nemzetközi GoldStars Kupa XI. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny 2014. május 3. Budapest Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS SE Kovács Miklós Benkő Norbert

Részletesebben

VERSENYSZABÁLYZAT. PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben!

VERSENYSZABÁLYZAT. PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben! VERSENYSZABÁLYZAT PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben! Papír- és Nyomdaipari Szövetség - elsősorban tagvállalatai bevonásával

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. KRESZ 8-próba

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. KRESZ 8-próba PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a 2015. évi Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram és Intézkedési Terv keretében pályázatot hirdet nevelési-oktatási intézmények 1-8. évfolyamai

Részletesebben

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint Felhívás A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata a Nyelvek Európai

Részletesebben

Pályázati kiírás. Rajzodat a kitöltött jelentkezési lappal együtt küldd el postán vagy juttasd el személyesen az Őrzők Alapítványnak!

Pályázati kiírás. Rajzodat a kitöltött jelentkezési lappal együtt küldd el postán vagy juttasd el személyesen az Őrzők Alapítványnak! Pályázati kiírás Egy kórterem is lehet MENŐ! Rajzold meg a legszuperebb kórházi szobát a Tűzoltó utcai Gyermekklinika kis betegeinek! Rajzpályázat 6-9 és 10-14 éveseknek (Beérkezési határidő: 2013. október

Részletesebben

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni!

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni! Általános Iskolák Igazgatóinak Munkaközösségeinek L A N D O R N A P 2013. május 22. (szerda) Tárgy: versenykiírások Kedves Kollégák! A Landorhegyi Általános Iskola, Sportiskola az idei tanévben a következő

Részletesebben

Az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. Ifjúsági Ház április között 9. alkalommal rendezi meg az Újpesti Diáknapokat.

Az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. Ifjúsági Ház április között 9. alkalommal rendezi meg az Újpesti Diáknapokat. Az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. Ifjúsági Ház április 11-15. között 9. alkalommal rendezi meg az Újpesti Diáknapokat. A következő programokat kínáljuk a hét folyamán: Diákpolgármester választás

Részletesebben

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS Kárpát-medencei fotópályázat Pályázati kategória kódja: REB-15-FOTO Meghirdetés dátuma: 2015. április 3. Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent,

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a 2013. május 9.-i Választmányi üléshez Az előző választmányi ülés óta eltelt időszak áttekintése 2013. február 14. 2013. május 9.

HÁTTÉRANYAG a 2013. május 9.-i Választmányi üléshez Az előző választmányi ülés óta eltelt időszak áttekintése 2013. február 14. 2013. május 9. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. május

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázatot hirdet Bács-Kiskunban itthon vagy! címmel, tanulmányi ösztöndíj pályázat hivatalos logójának elkészítésére.

Részletesebben

A Sport, Ifjúsági, Civil és Kisebbségi Bizottság március 24-ei ülésén tárgyalta az előterjesztést és az alábbi határozatokat hozta:

A Sport, Ifjúsági, Civil és Kisebbségi Bizottság március 24-ei ülésén tárgyalta az előterjesztést és az alábbi határozatokat hozta: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET gag j^v 5W 003, KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT ' ^OTDRU KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest, AMA...: Sport, Ifjúsági,

Részletesebben

Pályázati kiírás. Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére

Pályázati kiírás. Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére Pályázati kiírás Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére Szobor elhelyezése: Győrújbarát, Baráthegy, Barátság park (Pannónia Barátság park) 1. Kiíró: CIG Pannónia EMABIT

Részletesebben

3. Csak saját készítésű pályaművek küldhetők. A pályázat témája: Én és a média, az egyes pályaműveknek akár rajz, akár fotó címet kell adni.

3. Csak saját készítésű pályaművek küldhetők. A pályázat témája: Én és a média, az egyes pályaműveknek akár rajz, akár fotó címet kell adni. Az Én és a média rajz- és fotópályázat részvételi és játékszabályzata A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által létrehozott Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ (székhelye: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi

Részletesebben

ŰRTURIZMUS CIVILEK A VILÁGŰRBEN. A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata

ŰRTURIZMUS CIVILEK A VILÁGŰRBEN. A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata ŰRTURIZMUS CIVILEK A VILÁGŰRBEN A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata 1. A pályázat meghirdetői A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az Informatika a Látássérültekért Alapítvánnyal

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Nyt.szám: HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email htbk.szfvar@regiment.hu,

Részletesebben

Eger, május 21.

Eger, május 21. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S.u.137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Mesterek Tornája és Demó Kupa Eger, 2016. május 21. Időpont : 2016. május 21. Helyszín :

Részletesebben

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenyét

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenyét 1204 Budapest, Török Flóris u. 89. és fax: 283-0624 283-0858 www.eotvos-szki.sulinet.hu Versenykiírás 2015/2016. tanév Hagyományainknak megfelelően, ebben az évben is szeretnénk megrendezni a Budapest

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28.

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28. Időpont: 2015. november

Részletesebben

Keressük a világ legkedvesebb gyermekorvosát!

Keressük a világ legkedvesebb gyermekorvosát! Az Astellas Pharma, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete és a Magyar Gyermekorvosok Társasága együttműködésében Keressük a világ legkedvesebb gyermekorvosát! Astellas Gyermekrajz Pályázat a hazai

Részletesebben

Horgászegyesület Elnöke

Horgászegyesület Elnöke Horgászegyesületek Velencei-tavi és Dunamenti Szövetsége H V D SZ 8 0 0 0 S z é k e s f e h é r v á r S z é c h e n y i u. 4. Nyt. Szám: 15/2014 Horgászegyesület Elnöke SZÉKHELYÉN Tárgy: Versenykiírás

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE 1 1. A pályázat kiírója, lebonyolítója Ének a Nemzetekért Kulturális Alapítvány 1148 Budapest, Padlizsán utca 8. (Nem

Részletesebben

KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére

KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE 5-6. évfolyam részére A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete

Részletesebben

A pályázat témája: A pályázatok leadásának határideje: Pályázati feltételek:

A pályázat témája: A pályázatok leadásának határideje: Pályázati feltételek: MŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ A PÁLYÁZATI KIÍRÁSA Általános rendelkezések: 1. Pályázat célja támogatni azon kiemelkedő művészeti tevékenységet végző hallgatókat, akik munkájukkal öregbítik a Nyugat magyarországi

Részletesebben

Művészeti kreativitás verseny középiskolásoknak

Művészeti kreativitás verseny középiskolásoknak Művészeti kreativitás verseny középiskolásoknak A pályázat adatai A pályázat témája: Ritmus A pályázat célja: ösztönözni az erdélyi és határon túli középiskolás hallgatókat művészi (zenei és/vagy képzőművészeti)

Részletesebben

EGY NAP MŰHOLDAK NÉLKÜL. A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata

EGY NAP MŰHOLDAK NÉLKÜL. A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata EGY NAP MŰHOLDAK NÉLKÜL A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata 1. A pályázat meghirdetői A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az Űrvilág támogatásával az ENSZ Világűrhét alkalmából

Részletesebben

Pályázati felhívás. Jelentkezési lap letöltése. Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak

Pályázati felhívás. Jelentkezési lap letöltése. Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak Pályázati felhívás Jelentkezési lap letöltése Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak a hulladékká vált autóabroncsok alternatív hasznosítási lehetőségeinek

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TEHETSÉG azonosítószámú SZTE KIEMELKEDŐEN TEHETSÉGES HALLGATÓI SZÁMÁRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TEHETSÉG azonosítószámú SZTE KIEMELKEDŐEN TEHETSÉGES HALLGATÓI SZÁMÁRA A tehetség értékének kibontakoztatása a kiválósága érdekében című projekt terhére, mint külső forrásból támogatott SZTE TEHETSÉGPONT KIVÁLÓSÁGI tudományos ösztöndíj PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TEHETSÉG 02-2015-001

Részletesebben

Előterjesztés a HTBK Közgyűlésén évi költségvetési beszámolója, Közhasznúsági jelentés benyújtása. (szöveges változat) május 18.

Előterjesztés a HTBK Közgyűlésén évi költségvetési beszámolója, Közhasznúsági jelentés benyújtása. (szöveges változat) május 18. .számú melléklet / 2017 számhoz HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255 email htbkszfvar@htbkszfvar.hu, www.htbkszfvar.hu

Részletesebben

Pályázat Kiíró: Mediterrán Kerámia Kft. Téma: Art in Home

Pályázat Kiíró: Mediterrán Kerámia Kft. Téma: Art in Home Pályázat Kiíró: Mediterrán Kerámia Kft. Téma: Art in Home 1 1. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK 1.1. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA, LEBONYOLÍTÓJA A Mediterrán Kerámia Kft. és az Art in Home művészei nyílt pályázatot hirdetnek

Részletesebben

Előterjesztés a Közgyűlésre 2016.május 12 én. Beszámoló évi gazdálkodási év költségvetési teljesítéséről

Előterjesztés a Közgyűlésre 2016.május 12 én. Beszámoló évi gazdálkodási év költségvetési teljesítéséről sz. melléklet / 2016 számhoz HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE Közhasznú szervezet 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00 36 22 311 255 htbkszfvar@htbkszfvar.hu www.htbkszfvar.hu

Részletesebben

2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1. A pályázat kiírója Név: Zarnócz András Alapítvány Székhely: 6000 Kecskemét, Budai utca 29. Nyilvántartási szám: Pk. 60225/2006., Kecskeméti Törvényszék Adószám: 18369779103

Részletesebben

II. Országos Baptista Ki Mit Tud? április 6-7. Kisújszállás

II. Országos Baptista Ki Mit Tud? április 6-7. Kisújszállás II. Országos Baptista Ki Mit Tud? 2018. április 6-7. Kisújszállás Tisztelt Versenyzők, Kollégák és Diákok! Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó

Részletesebben

KIÍRÁS

KIÍRÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A S/ALON BUDAPEST LAKÁSTREND KIÁLLÍTÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A 2019. SZEPTEMBER 20-22. KÖZÖTT MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ KIÁLLÍTÁSON ÖNÁLLÓ TERVEZŐI ENTERIŐRBEN VALÓ MEGJELENÉSRE. 2 A PÁLYÁZAT

Részletesebben

A Sport, Ifjúsági, Civil és Kisebbségi Bizottság február 23-ai ülésén tárgyalta az előterjesztést és az alábbi határozatokat hozta:

A Sport, Ifjúsági, Civil és Kisebbségi Bizottság február 23-ai ülésén tárgyalta az előterjesztést és az alábbi határozatokat hozta: a BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Sport, Ifjúsági, Civil és Kisebbségi Bizottság Elnöke ::io í kőbányai. vk-í-t'ik'f ülése _*xl4hhkd lojto Tárgy: Javaslat ifjúsági

Részletesebben

Mi az, hogy Chachipe (Diák)?

Mi az, hogy Chachipe (Diák)? Mi az, hogy Chachipe (Diák)? Ha 12 25 év közötti fiatal vagy, akkor a Chachipe (Diák) Neked szól! A Chachipe szó roma nyelven azt jelenti, hogy igazság és valóság, de az utóbbi években jog értelemben is

Részletesebben

Magyar Taekwondo Szövetség Tornádó Harcművészeti Sportegyesület / /

Magyar Taekwondo Szövetség Tornádó Harcművészeti Sportegyesület / / Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Szervezőbizottság: Főbíró: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Tornádó Harcművészeti Sportegyesület Vágó Ferenc +3620/5440784 vagoferi69@gmail.com Jánosi Tibor

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ az első világháborút és a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző, a hősöknek és áldozatoknak emléket állító kulturális és tudományos programok, művészeti tevékenységek

Részletesebben

EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008

EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008 EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008 HAZAI ÉS NEMZETKÖZI FORDULÓVAL Európa gazda(g)ságot tanul! Részletes ismertető 2 / 5 oldal EBC*L GAZDASÁGI VERSENY Európa gazda(g)ságot tanul! Immár negyedik éve kerül megrendezésre

Részletesebben

IV. Országos Fogyasztóvédelmi Sulitábor - Zánka. Pályázati felhívás

IV. Országos Fogyasztóvédelmi Sulitábor - Zánka. Pályázati felhívás IV. Országos Fogyasztóvédelmi Sulitábor - Zánka Pályázati felhívás A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége, a Fogyasztóvédők Országos Egyesülete és a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság. Újvárosi DSE Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság. Újvárosi DSE Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Kötélugró Csapatbajnokság Időpont: 2016. december 10. Helyszín: Szolnoki Szent-Györgyi

Részletesebben

Tisztelt Intézményvezető! A gyenesdiási Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola meghirdeti XV. GERGELY-NAPI MŰVÉSZETI FESZTIVÁLJÁT

Tisztelt Intézményvezető! A gyenesdiási Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola meghirdeti XV. GERGELY-NAPI MŰVÉSZETI FESZTIVÁLJÁT Tisztelt Intézményvezető! A gyenesdiási meghirdeti XV. GERGELY-NAPI MŰVÉSZETI FESZTIVÁLJÁT az általános és művészeti iskolák tehetséges tanulói részére DRÁMAJÁTÉK, VERS- ÉS PRÓZAMONDÁS, IPAR- ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET,

Részletesebben

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 13. szám 2013. április 8. Hallgatók számára

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 13. szám 2013. április 8. Hallgatók számára Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 13. szám 2013. április 8. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban

Részletesebben

Pályázati felhívás a Sirha Budapest 2018 Innovációs termékversenyére

Pályázati felhívás a Sirha Budapest 2018 Innovációs termékversenyére Pályázati felhívás a Sirha Budapest 2018 Innovációs termékversenyére A Hungexpo Zrt. és a Trade magazin közös szervezésben, idén harmadik alkalommal rendezi meg a Sirha Budapest nemzetközi innovációs termékversenyt.

Részletesebben

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás)

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás) Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás) 2014. október 14. Tolnai József ügyvivő szakértő, országos versenyszervező A verseny meghirdetője Oktatáskutató és

Részletesebben

Kőbánya az én városom címmel.

Kőbánya az én városom címmel. Kőbánya az én városom P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat, a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ és a Szülőföld Könyvkiadó (továbbiakban: Kiíró)

Részletesebben

TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat 2016

TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat 2016 TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat 2016 A Magyar Közút Nonprofit Zrt. fotópályázatot hirdet a közutas élet képi megjelenítésének erősítésére. A pályázat célja ápolni azt a hagyományt, amelyben a közutas szakma

Részletesebben

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás 1. a verseny

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára

Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára ESTÖRI KREATÍV TÖRTÉNELMI VERSENY Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára 2016/2017-es tanév témakiírása: Az Esterházy család egy kivételes karrier a 17. században

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ 2016. november 8., kedd, 12 óra PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HELYE Országos Bírósági

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez A Magyar Villamos Művek Zrt. meghirdeti az MVM Edison Light Up! innovációs pályázat és startup versenyt. A pályázat

Részletesebben

Jelentkezés: RAJTAD ÁLL A JÖVŐD!

Jelentkezés: RAJTAD ÁLL A JÖVŐD! Jelentkezés: RAJTAD ÁLL A JÖVŐD! 2018. december 14-16-a között kerül sor Budapesten, az UNICEF "Egy generáció korlátok nélkül" új kezdeményezésének céljait megvalósító, "Rajtad áll a jövőd!" elnevezésű

Részletesebben

Előterjesztés Közgyűlésre május 12. én. Javaslat évi gazdálkodási év költségvetési terv kiadási és bevételi főszámairól

Előterjesztés Közgyűlésre május 12. én. Javaslat évi gazdálkodási év költségvetési terv kiadási és bevételi főszámairól sz. melléklet / 2015 számhoz HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00 36 22 311 255 email htbkszfvar@htbkszfvar.h u, www.htbkszfvar.hu

Részletesebben

FELHÍVÁS A GÁL FERENC KÖZÉPISKOLAI HITTANVERSENYRE (GFKH)

FELHÍVÁS A GÁL FERENC KÖZÉPISKOLAI HITTANVERSENYRE (GFKH) Menjetek békével, szolgáljátok Istent és embertársaitokat! FELHÍVÁS A GÁL FERENC KÖZÉPISKOLAI HITTANVERSENYRE (GFKH) A GFKH célja, hogy a 9-12. osztályosok egy háromfordulós, szellemet és lelket pezsdítő

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. február 26.-i ülésére Tárgy: Zirc arculati tervének és városi honlapjának elkészítése Előadó: dr. Benczik Ágnes Adrienn képviselő

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Ember az űrben - Gagarin öröksége

Ember az űrben - Gagarin öröksége A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata 1. A pályázat meghirdetői A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az Informatika a Látássérültekért Alapítvánnyal együttműködve, az Aero Magazin,

Részletesebben

Jelen lenni örömmel, megfigyelni nyitottsággal, tevékenykedni együtt! ISKOLAKERT-HÍRLEVÉL

Jelen lenni örömmel, megfigyelni nyitottsággal, tevékenykedni együtt! ISKOLAKERT-HÍRLEVÉL Jelen lenni örömmel, megfigyelni nyitottsággal, tevékenykedni együtt! ISKOLAKERT-HÍRLEVÉL 2015 szeptember/2 Megrendezésre került az I. Országos Iskolakert-hálózati Találkozó 2015. szeptember 18-án Budapesten,

Részletesebben

A környezet nagykövetei

A környezet nagykövetei A környezet nagykövetei Pályázati felhívás A Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás pályázatot hirdet általános- és középiskolai diákok részére A környezet nagykövetei címmel a Kaposmenti

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a június 5-i elnökségi üléshez. Az előző elnökségi ülés óta eltelt időszak áttekintése február 28. június 05.

HÁTTÉRANYAG a június 5-i elnökségi üléshez. Az előző elnökségi ülés óta eltelt időszak áttekintése február 28. június 05. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE - Közhasznú szervezet - 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255 www.htbkszfvar.hu HÁTTÉRANYAG a 2018. június 5-i elnökségi

Részletesebben

National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány. NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj

National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány. NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj Működési szabályzat és Pedagógusi pályázati felhívás a 2018/2019-es tanévre A National Instruments a virtuális

Részletesebben

A TÉMA RÖVID FELVEZETÉSE A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK

A TÉMA RÖVID FELVEZETÉSE A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK A z Infinety Online Kft. felsőoktatásban tanuló hallgatók számára pályázatot ír ki Adatvizualizációs technikák megvalósítása kvantitatív adatokon címmel. A TÉMA RÖVID FELVEZETÉSE A 21. században óriási

Részletesebben

1. Ruha készítése hulladékból

1. Ruha készítése hulladékból VI. Országos Öko Modellverseny 2019.április.17 Téma: VÍZ 1. Ruha készítése hulladékból Iskolánk az idei tanévben is ÖKO divatbemutatót és versenyt szervez, általános és középiskolai, valamint szakmai kategóriákban

Részletesebben

Magyar Tolkien Társaság Alapítva 2002-ben

Magyar Tolkien Társaság Alapítva 2002-ben Tündék Törpök Emberek A Magyar Tolkien Társaság 2014. január 4-én J. R. R. Tolkien, a XX. század egyik legnagyobb írója, az utolérhetetlen mítoszteremtő és nyelvész életműve előtt tisztelegve, 122. születésnapja

Részletesebben

PÁLYÁZAT. alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre

PÁLYÁZAT. alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre PÁLYÁZAT alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre A pályázat kiírója: A pályázat beadási határideje: A pályázat

Részletesebben

Mesterecset Pályázat játékszabályzata

Mesterecset Pályázat játékszabályzata Mesterecset Pályázat játékszabályzata 1. A PÁLYÁZAT SZERVEZŐJE A III. Mesterecset Pályázat (a továbbiakban: Pályázat) szervezője a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Szervező) 1054 Budapest, Hold u.

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete számú melléklet a /2014/ számhoz. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email

Részletesebben

Horgászegyesület Elnöke

Horgászegyesület Elnöke HORGÁSZEGYESÜLETEK VELENCEI-TAVI és DUNAMENTI SZÖVETSÉGE Pákozd, Budai út 72. Nyt. Szám: /2016 Horgászegyesület Elnöke SZÉKHELYÉN Tárgy: Versenykiírás Tisztelt Sporttársunk! A Horgászegyesületek Velencei-tavi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Történetírói pályázat kiírásáról szóló döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

Mintapályázat. A pályázat beadásának lépései:

Mintapályázat. A pályázat beadásának lépései: Mintapályázat Az alábbi minta segít Önnek a pályázat online kitöltésében. Kérjük, adja meg kötelező jelleggel az Online jelentkezési lapon szereplő adatokat, adatai különösen az e-mail címe megadásánál

Részletesebben

A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2014/2015.

A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2014/2015. A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium meghirdeti a 2014/2015. tanévben a "FÖLDTŐL AZ ASZTALIG" AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI PROJEKTVERSENYT

Részletesebben

Pályázati felhívás. Kizárás: Nem lehet pályázni Budapesten megvalósítani kívánt programmal.

Pályázati felhívás. Kizárás: Nem lehet pályázni Budapesten megvalósítani kívánt programmal. Pályázati felhívás A Magyar Kardiológusok Társasága által létrehozott Magyar Nemzeti Szívalapítvány a Szívünk Napja Szív Világnapja 2010. évi országos megrendezésére az alábbi pályázatot hirdeti meg. 1.

Részletesebben

Szeretem, mert Vasból van

Szeretem, mert Vasból van VAS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 9700 Szombathely, Berzsenyi D. tér 1. Vas megyei Általános Iskolák részére Tárgy: Versenykiírás Iktatószám: 2-45/2013 Székhelyén Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Tisztelt Pedagógusok!

Részletesebben

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016)

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) Szakmai program a megyei kulturális stratégia gyakorlatba ültetésére TARTALOM MUNKACSOPORT HÍREK-TÁR 2 Rendezvénysorozat a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2 Készülünk

Részletesebben

IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY

IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY A verseny döntőjének időpontja: 2017. 04. 01. (szombat), TISZAVASVÁRI 9:30-10:30 Regisztráció 10:45 Megnyitó 11:00 Döntő: I-II korcsoport 13:00 óráig

Részletesebben

A Fütyülős és az ARC tárgytervező pályázatot hirdet

A Fütyülős és az ARC tárgytervező pályázatot hirdet Hagyatkozz a múltra, alkoss a jelennek, alapozd meg a jövőt! A magyaros motívumkincs aktualizálásával a Fütyülős új divatot teremt. Most te is részese lehetsz a trend-brand építésének! A Fütyülős és az

Részletesebben