Biblia-kör 1. alkalom

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Biblia-kör 1. alkalom"

Átírás

1 Biblia-kör 1. alkalom Téma: János evangéliuma 1,1-18 (szöveget lásd a MELLÉKLETBEN!) 1. János evangélista személye a. A 12 apostol egyike, a legfiatalabb és szeretett tanítvány. A hagyomány szerint ő írta a három levelet és a Jelenések könyvét. Ő az egyetlen az apostolok között, aki nem lett vértanú, bár a hagyomány szerint megpróbálták olajban megölni. b. Meghívásának története két verzió van: I. Mt 4,18-22: 18Amint elhaladt a Galileai tenger mellett, látott két testvért: Simont, akit Péternek hívtak, és Andrást, a testvérét, amint körhálót vetettek a tengerbe; halászok voltak ugyanis. 19Azt mondta nekik:»jöjjetek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket!«20azok pedig azonnal elhagyták hálóikat és követték őt. 21Amikor onnan továbbment, látott másik két testvért: Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost a hajóban Zebedeussal, az apjukkal, amint javították hálóikat. És őket is hívta. 22Azok pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt. 1. Hal, hajó az ókeresztény egyház nagyon fontos jelképei: HAL görögül Ichthüsz (ΙΧΘΥΣ) = Jézus (I) Krisztus (X) Isten (TH) Fia (HÜ) Megváltó (SZ). A hajó pedig az egyházat jelképezi, ami az élet tengerén próbál eljutni a mennyei kikötőbe. A halászat pedig már evangéliumban is az emberhalászatot jelenti. 2. Rögtön otthagyták apjukat és a munkájukat. a. Hogyan voltak képesek első szóra követni egy idegent? Esetleg már ismerhették Jézust? b. Jézus feltétlen követést vár, és nem vár ránk örökké. Példák: Lk 9,59-62; Elizeus 1Kir 19,19-21 II. Jn 1,35-40: 35Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt. 36Mikor meglátta Jézust, amint arra haladt, azt mondta:»íme, az Isten Báránya.«37A két tanítvány hallotta szavait, és követték Jézust. 38Jézus pedig megfordult, és amikor látta, hogy követik, megkérdezte tőlük:»mit kerestek?«azt felelték neki:»rabbi ami Mestert jelent, hol laksz?«39ő azt mondta nekik:»gyertek és meglátjátok.«elmentek tehát, és meglátták, hogy hol lakik. Aznap nála maradtak. Körülbelül tíz óra volt. 40A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól, és követték őt, az egyik András volt, Simon Péter testvére. 1. János: Keresztelő János. János evangélista először Keresztelő János tanítványa volt. 1

2 2. A két tanítvány: kik ők? Az egyik András, a másik pedig az apostolevangélista János. Honnan tudjuk, hogy őróla van szó? János evangélista mindig ehhez hasonlóan fogalmaz önmagával kapcsolatban: a. Jn 19,26: Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához:»aszszony, íme, a te fiad!«b. Jn 13,23: Tanítványai közül az egyik, akit Jézus szeretett, Jézushoz egészen közel foglalt helyet. c. Jn 20,2: Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik:»elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!«d. Jn 21,7: Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez:»Az Úr az!«amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert neki volt vetkőzve, és a tengerbe vetette magát. e. Jn 21,20: Amint Péter hátrafordult, látta, hogy jön utána az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán közel hajolt Jézushoz, és megkérdezte:»uram, ki az, aki téged elárul?«2. Evangélium, mint fogalom magyarázata a. Előfordulása: János evangéliumában egyszer sem fordul elő ez a szó. A Jelenések könyvében is csak egyszer. Vajon miért nem használja János ezt a szót? I. Pál apostol sokszor használja. II. Márk evangélium: keret: 1. Mk 1,1: Jézus Krisztus, Isten Fia evangéliumának kezdete. 2. Mk 1,14-15: Miután János átadatott, Jézus Galileába ment, hogy hirdesse Isten evangéliumát. Azt mondta:»betelt az idő, és elközelgett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.«3. Mk 16, 15-16:»Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. 16Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik. 4. Mit is jelent az evangélium, mint fogalom? Jó hír / örömhír. Minek a jó híre? Mt 11,5: A vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot. Ezek elhangzottak a múlt vasárnapi evangéliumban is (Mk 9, ). Mert örül a vakságból kigyógyuló ember, vagy aki újra tud járni. Boldog az aki, egészséges lesz a lepra után, és újra hall. A feltámadás után pedig az örök boldogság vár ránk, aminek a lényege, hogy a mennyben csak öröm lesz, semmi nyoma ott a bánatnak, sírásnak. És ezek a fogalmak, hogy vakság, 2

3 bénaság stb. nemcsak a szó szoros értelmében értendők, mint fizikális betegségek, hanem lelki értelemben. Vak, aki nem látja be, hogy hibázik. Béna, aki képtelen cselekedni. Leprás, akit a szenvedélyek megfertőztek. Süket, aki nem hallja meg az igazságot. Halott, akit eltipornak az erősek. Szegény, aki önhibáján kívül hátrányos helyzetű. A legnagyobb örömhír, amit Jézus a nyolc boldogágban is hirdet például a szegényeknek, hogy bármi is érjen szenvedésként minket itt a földön, a mennyben Isten mindenért kárpótolni fog bennünket, s ez örömteli. És ha belegondolunk ma is ezt kellene hirdetnünk. Hiszen sokak bűnös cselekedeteit az idézi elő, hogy nem hisznek a halál utáni életben, számonkérésben, örömben, és ezért csak azt tartják fontosnak, amit itt a földön meg tudnak szerezni. 3. Keletkezési ideje: Kr.u. 90 körül 4. Szerkezeti érdekessége: különbözik a másik három evangéliumtól. A Jn 1,1-18 szakasz magyarázata a. Kezdetben o Melyik könyv kezdődik így? A teremtés könyve a teremtéssel (LÁSD A MEL- LÉKLETBEN!) o Először is vegyük észre, hogy a Bibliában nem egy, hanem két teremtéstörténet van. Általában a kettőt összemosva csak egy teremtéstörténetről tudunk, a hatnaposról, amiben Ádám és Éva szerepel. De a hat napos történetben nincs szó Ádámról és Éváról, mert ők a második teremtéstörténetben szerepelnek. o Az is érdekesség, hogy a második teremtéstörténet a régebbi. Kr.e. X. században keletkezik, míg az első a hat napos Kr.e. VI. századi. o A kezdetben szó, ha a mondat tartalmát nézzük, akkor valóban azt az időt jelenti, amikor még ez a világ nem létezett. Az idő szót ugye idézőjelbe tettük, hiszen a teremtés előtt nincs tér és idő, de ezzel nehezen tudunk mit kezdeni éppen úgy, mint az író is. o Nagyon szép kép, hogy Isten lelke lebegett a vizek felett. Szinte elképzelni sem tudjuk ezt. Fontos megjegyezni, hogy az ókori ember még nem tudott a Szentháromságról. Azaz Isten lelke itt, magát a teremtő Istent jelenti, nem pedig az Atyától különböző Szentlelket. o Legyen világosság! Isten szavának akkora ereje van, hogy képes létrehozni valamit a semmiből. Kimond valamit, és az lesz. Ez a teremtő szó jelenik meg a Jn 1,1-5-ben, ami tulajdonképpen a teremtés történetének újszövetségi leírása. A teremtő szó Istennél volt, hiszen Istenből lép ki ez a szó. Istent nem lehet elválasztani a teremtő szótól. És kezdetben volt, hiszen a kezdet az idő és tér előtti állapotot jelöli, amikor még semmi sem létezett csak az Isten s benne a teremtő szava. Minden Isten teremtő szava által lett. Nélküle semmi sem létezhet, azaz minden, ami van, az azért van, mert Isten teremtette. Hozzá kell rögtön tennünk, hogy a rosszat nem Isten teremtette. Isten a tökéletesség nem teremthet rosszat, rögtön önmagával hasonlana meg. A világban levő rossz az ember, és a szellemi lények (angyalok) szabad akaratából következnek. Hogy miként romolhattak el az angyalok? Miért akarhatunk rosszat? Ez titok, nem érthetjük. Pál ekként fogalmaz a Róm 7. fejezetben (LÁSD MELLÉKLET!). Maradva a Jn 1,1-5-nél, azt olvassuk, hogy benne élet volt. Elgondolkodtató, hogy a világban létező dolgok egy része élő, és nem élettelen. Az is érdekes, hogy ellentétben sok gondolkodóval és szektával, Isten nem élettelen fény, vagy energia, hanem élő valóság. És valljuk be 3

4 őszintén, hogy a Földünk az élettől szép. S az egyik legtitokzatosabb esemény az univerzum életében pontosan az életnek a létrejötte. Hogyan, s mikor keletkezett a Földön az első élőlény? Az első teremtéstörténetben kerül említésre az, hogy Isten az embert a maga képére teremtette. A legnagyobb hasonlóság köztünk és Isten között az, hogy élünk. Az örök Élet megosztja velünk önmagát, az életet. S érdekes, hogy a hatalmas nagy univerzumban még nem találtuk életet a Földön kívül. o A Jn 1,5-ben megjeleni a világosság és a sötétség, mint az első teremtéstörténetben is legelsőkként. A vallási élet két legalapvetőbb szimbóluma a világosság és a sötétség. Ellentétben állnak egymással, mint a jó-rossz, csúnya-szép stb. Ősidőktől fogva a sötétség mindig a negatívumot, az ördögöt jelképezi ellentétben a fénnyel, mely mindig s jóra, Istenre utal. Kezdetben nem tudjuk mikor a fő ördög is fényes angyal volt, olyannyira fényes, hogy maga a fény hordozója volt. Ő volt Lucifer. S egyszer csak megtagadta az örök Világosságot, és sötétségbe száműzte önmagát. S mindmáig harc van a fény és a sötétség közt, azaz Isten és az ördög közt. Az Egyház legnagyobb ünnepei (karácsony, húsvét), pontosan a fény és sötétség szimbolikáját hordozzák magukban. A sötétség nem fogta fel a világosságot. Valóban hány ember nem képes felfogni Istent. Hányan nem tudunk nemet mondani a bűneinkre, holott Ismerjük Istent. Az ördög, aki látta, szolgálta az Istent, hogyan tudott elszakadni tőle? Felfoghatatlan. Jézus mennyit küzdött a farizeusokkal, hogy értsék már meg Őt, de sötétek voltak. o Folytatva a teremtés történetének magyarázatát, azt mondja az író, hogy amit Isten alkotott, az jó. Isten nem tud nem jót alkotni. Továbbá voltak, vannak irányzatok, amik a földi anyagot, a világot, a testet rossznak tartják. Ez helytelen következtetés, hiszen a világot Isten alkotta és azért, hogy legyen. Ebből adódóan nem szabad kimondanunk Isten alkotására hogy rossz, megvetendő. o Érdekesség, hogy a teremtés legelején az ég és föld teremtésekor nem olvasunk a víz teremtéséről, ugyanakkor a föld megjelenésével már a vizek is adottak. A víz is nagyon fontos szimbólum, hiszen az életet jelképezi. A tudósuk is azt vallják, hogy víz nélkül nincs élet, s hogy az első élet a vizekben keletkezett. A vallásokban is gyakori szereplő a víz, és a kereszténységben, a húsvéti ünnepkörben első számú szimbólum. A víz, mely tisztít, éltet, s mely által a keresztségben újjászületünk az isteni életre. o Másik érdekesség az égboltozat, mely elválasztja az alsó vizeket a felsőktől. Az ókori ember felfogását tükrözni, aki úgy gondolta, hogy a kék ég lévén, hogy a lenti kék víztömegre hasonlít nem más, mint a felső víztömeg. És amikor esik az eső, akkor abból a fenti vizekből hullik alá valamennyi víz a lyukacsos égboltozaton keresztül a földre. o S amiről még szót kell ejtenünk, az a hat napos teremtés beosztás. Miért is így íródott, hiszen már tudjuk, hogy ez lehetetlen? Bár tegyük hozzá, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. Egy összetett problémával állunk szemben. Egyrészt, amit majd mg látni fogunk, hogy a Bibliában sok minden van, ami nem zsidó találmány, hanem csak átvették a környező népek szokásaiból, kultúrájából, gondolkodásmódjukból. Érvényes ez a naptárra is, amit nem a zsidók fejlesztettek ki, hanem a mezopotámiai népek. Tőlük származik a hét napos hét. Továbbá a kutatások kimutatták, hogy kezdetben ez az első teremtéstörténet nem volt napokra 4

5 osztva, hanem csak később bontották e részekre, s érzékelhetjük is ennek itt-ott a szövegben az erőltetettségét. No, de miért bontották szét a korábbi egységet napokra? Ennek a magyarázata a zsidó nép későbbi történetében található. Elöljáróban meg kell jegyeznünk, hogy például Mózes könyvei leginkább azok az írások, melyeket csúnya szóval a későbbi korokban bizonyos részeiben manipuláltak. Mit is akar ezt jelenteni? Azt, hogy Mózes idején sok minden nem létezett még azokból a zsidó törvényekből és szokásokból, amik aztán később kötelező érvénnyel bírtak. De ahhoz, hogy a mai kor embere elfogadja a papság, a farizeusok és egyéb tekintélyes emberek parancsait, meg kellett ideologizálni, azaz valaki nagy tekintély nevéhez kellet kapcsolni. Mózes a legnagyobb tekintély a zsidók számára. Amit Mózes mond, az úgy van. Tehát ha a későbbi korok papsága el akart fogadtatni valamit a néppel, Mózesre hivatkozva tették. Visszatérve a teremtés történethez, vajon mit akartak elfogadtatni a papok a hat napos teremtéstörténet napokra osztásával? A válasz: a hetedik napot, a szombatot. Miért? Nem volt egyértelmű a szombat parancsának megtartása? Nem. És ehhez elég megnéznünk az Ószövetség bizonyos részeit. Mózes idején, a pusztai vándorlás során adja Isten parancsba a hetedik nap megszentelését. De az ígéret földjének elfoglalása után, a történeti könyvekben már szinte nem is hallunk sem a szombatról, sem áldozatbemutatásokról, még papságról sem. Próféták azok vannak, létezik a szövetség ládája és a szent sátor, de semmi más. Dávid király sem beszél a szombatról. Salamon felépíti az első kőtemplomot, de rituálékat, törvényeket, alig-alig tartanak meg. Majd a királyság későbbi időszakában egyszer csak megtalálják a mózesi törvényeket egy felújítási munkálat során, s mint valami újdonságot, bevezettetik a megtartását. S a babiloni fogság időszakában (Kr.e. VI. szd) jelenik meg a szombat elfogadtatása is. Ebbe az időszakban dolgozik az akkori Szentíráson egy papi szerző, aki betold bizonyos papi szövegeket a már meglévő szövegekbe azzal a céllal, hogy elfogadtassa azokat a korabeli és későbbi társadalommal. S ilyen papi betoldás a hat-hét nap említése a teremtés történetben. El akarták fogadtatni a kötelező hetedik napot, tehát átírták a történelmet. Tekintélyt szereztek a céljuknak. A mai kor hittudósai pedig alaposan átvizsgálták a szövegeket és meg tudták állapítani, hogy mely szövegrészek mikor keletkeztek. S így tudhatjuk azt, hogy Mózes öt könyvének bizonyos részletei bizony nem Mózes idejében keletkeztek, hanem sokkal később. De ne ütközzünk meg ezen bár nem mindig volt ez tisztességes hiszen a történelemben még nagyon sokáig alkalmaztak ezt a hamisítási eljárást. S mivel nem voltak olyan technikai eszközök a dokumentumok vizsgálatára, mint manapság, így az adott kor embere könnyedén elhitte, amit mondtak nekik. Manapság már nehezen oldanánk meg ilyen utólagos szövegbetoldásokat. Ugyanakkor most is előfordul, hogy csak úgy tudunk eladni termékeket, programokat, hogy meghamisítjuk a nehezen bizonyítható történelmi igazságokat. Öszszefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy az első teremtés történetet egy papi szerző, a törvény elfogadása céljából meghamisította, kiegészítette. S mivel Isten megpihent a hetedik napon, így minden embernek is kötelező lett a hetedik nap megtartása. o A 26. verstől kezdődik az ember teremtése. Ezen a ponton is nagyon eltér a két teremtés történet. Ebben az elsőben nem derül ki, hogy miből készült az ember, csak megalkotta Isten. Bár az alkossunk szó a kézzel való cselekvésre utal, tehát mintegy kézművesként jelenik meg Isten, és ez már azonos a föld porából gyúrt ember megalkotásával. 5

6 Az istenképmásiságot részben már érintettük. Még kiegészítjük annyival, hogy minden jó, ami bennünk van, az Istentől származik. Tehát annyira vagyunk Isten képmásai, amennyire jók vagyunk. Isten uralkodással bízza meg az embert. De az uralkodás nem kizsákmányolást és önkényességet engedélyez, hanem felelősség vállalást a világban található dolgokért, élőlényekért. Ezt mára sajnos elfelejtette az ember. Ebben a történetben nincs részletezve, hogy ki lett előbb, a férfi-e vagy a nő. Egyszerre jönnek létre, és nevük sincs. Ez megfelel a természet rendjének, hiszen akár a növényeket, akár az állatokat nézzük, egyszerre jön létre e két nem, és nem egyik a másik után. Isten megáldja az ember, mely áldásnak a jele a szaporodás. Ez is visszatér többször a Bibliában. Akinek nem lehet gyermeke, az átkozottnak tűnt. Ilyen volt például Erzsébet és Zakariás, Keresztelő János szülei. De utólagosa tudjuk, hogy nem csak átok lehet a nem szülés, hanem Isten megdicsőülésének eszköze is. o A Teremtés könyve 2. fejezetének első versei befejezik az első fejezetbeli teremtés történetet a hetedik nap említésével. Mint korábban már kifejtettük, ezeknek a soroknak a célja a szombat legalizálása. Meg kell okolni, hogy miért is kell a szombatot megtartania minden embernek. Továbbá az itt megjelenő megnyugodni, pihenni szó azért többet jelent puszta láblógatásnál. Az eredeti héber szó ünneplést jelent. Isten ünnepelte, amit alkotott. Ünnepelte, azaz gyönyörködött az alkotásában, mint az ember, amikor elkészült az alkotásával és csak nézi. Hányszor gyönyörködünk mi is a kezünk alkotásaiban, a gyermekeinkben, tanítványainkban, a világ szépségeiben. A mi életünkben is a hetedik nap a vasárnap erről kellene, hogy szóljon, kiegészítve azzal, hogy a feltámadásban is gyönyörködnünk kellene. De sajnos rohanunk és dolgozunk szüntelen, és elmarad a gyönyörködés. Ezért kiégünk, unott, megfáradt és szürke emberekké válunk, s a világ ugyanilyenné számunkra. o A Ter 2,4-ben pedig egy érdekességre hívnám fel a figyelmünket. S azért érdekes ez a 4. vers, mert itt találkozik össze a két teremtés történet. Ez a vers 2 mondatból áll. Az első mondat még az első teremtés történethez tartozik, azt összefoglalja, míg a második mondat bevezeti a második teremtéstörténetet. Ebben a mondatban jól látszik, hogy réges-régen valaki összeillesztette, egybe dolgozta a már meglévő szövegeket. Ha Mózes könyveit olvassuk, sok ilyen összedolgozásnak lehetünk észrevételezői. A történetek ismétlődnek, vagy kicsit összevissza módon forrnak egybe. o A második teremtés történet számomra izgalmasabb, mert új, érdekesebb részekkel bír, mint az első. Egyrészt érdekes módon a földből feltörő víz hozza létre az életet, ami megegyezik a korábban mondottakkal, miszerint az élet a víz által keletkezik. Ne felejtsük el azt, hogy a teremtés történetek a mai Közel-Keleten születtek, ahol a víz nagy kincs, magát az életet jelenti. Tehát a sivatagi nép felfogásában az élet a vízzel kezdődik. Ha megöntözik a sivatagot, akkor az ki fog zöldülni. S ebben a történetben jelenik meg az Éden név, a folyók neveivel. Az éden nem más, mint olyan terület, ahol sok-sok víz van, s burjánzik az élet. A sivatagi ember mindig is ilyenre vágyik. o S rögtön a megöntözött földből összegyúrja Isten az első embert. A föld porából gyúrt ember sem zsidó találmány, mivel megtalálható a mezopotámiai teremtéstörténetekben is. sőt, azok előbb keletkeztek. A Biblia írója ismerhette a pogány teremtéstörténeteket és 6

7 Isten segítségével beépíthette azokat ilyen formában a Bibliába. Hiszen az embert ősidőktől fogva érdekelte önmaga léte. Vajon a mai kor emberét érdekli, hogy miért is létezik? A katekizmus a következő kérdéssel kezdődik: Miért létezünk? Ki az, aki manapság babrál ezzel a kérdéssel? Ha a világ ember boncolgatná önmaga létének okait, akkor nem pusztítaná anynyira ezt a világot, amit ráadásul nem is ő teremtett, hanem Isten. Azt is meg kell, jegyezzük, hogy az akkori író nem bírt olyan tudományos eszközökkel és információkkal a világ és önmaga keletkezéséről, mint a mai kor embere. Így csak ötletelni tudott, és figyelte a környezetét. És összességében nem is feltétlen a hogyan érdekelte az akkori embert, hanem csak az, hogy ki által is lett ő. Hogy az életének az eredet nem a véletlen, hanem Isten, aki szándékosan, teremtette őt. Miért is ilyennek képzelte az ember önmaga teremtését? Miért földből? Talán mert utalva megint a sivatagra azt tapasztalta, hogy a meghalt ember elporlad, olyan lesz mint a föld. Orrába lehelte Isten az életet. Miért is így? Régen a halált úgy állapították meg otthon a házaknál, hogy egy tükröt tartottak a halottnak vélt személy orra elé. Ha bepárásodott, akkor még élt az illető. De ha a magyar szavainkat nézzük, a lehelet, lélegzet, lélek szinte egy tőről fakadnak. Aki lélegzik, az él. o Majd az általánosságban megteremtett ember után rögtön egy figyelemfelkeltő teremtés következik, mégpedig két fának az élet fájának és a jó és rossz tudás fájának megteremtése. Ezekkel a fákkal is ugyanaz a probléma, mint a két teremtés történettel. Összemossuk őket. Hol élet fájának, hol jó és rossz tudás fájának mondjuk azt az egy fát, ami valójában két fa. A szöveg a 2,9 alapján az élet fája van a kert közepén. De ha a 3,3-5-öt nézzük, ott már a jó és rossz tudás fája van a kert közepén. Nos, aki mi az igazság? Az igazság ugyanaz, mint a teremtés történetekkel. Először csak egy történet volt, majd később színesedett. Először csak az élet fája létezett, s csak később hozták létre a jó és rossz tudás fáját. Az élet fája más kultúrkörökben is létezik. S előbb létezik, mint a tudás fája, hiszen élet nélkül nincs tudás. A hittudósok szerint ez a fa biztosította volna a meg nem halás lehetőségét addig, míg Isten át nem emeli az embert az ő világába. A jó és rossz tudás fája átvitt értelemben használatos itt. Annyit jelent, mint tudni mindent. Viszont onnantól kezdve, hogy az első emberpár evett e fa gyümölcséből, már szó szerinti beteljesedést nyert. Rögtön megtudták mi volt az a jó, amit elveszítettek, és a mi rossz, ami elkövettek, és ami ezután rájuk vár. A fák gyümölcsfajtái nem ismertek, azaz nem alma vagy más gyümölcs volt. De akkor miért almával szimbolizáljuk a bűnbeesést? Erre a latin nyelv ad nekünk választ. A jó és rossz tudás fája latinul így hangzik: lignum scientiae boni et mali. A rossz latinul malus. Az alma, mint gyümölcs pedig malum. Egy betű az eltérés. S mindkét szó birtokos esete mali. Ezért keveredett össze a rossz az almával, s mondjuk azt, hogy alma volt az a bizonyos gyümölcs. 7

8 Jn 1,1-18 MELLÉKLETEK 1Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. 2Ő volt kezdetben Istennél. 3Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. 4Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. 5A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt nem fogta föl. 6Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. 7Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. 8Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. 9Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. 10A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. 11A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. 12Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, 13akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek. 14Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal. 15János tanúságot tesz róla, és hirdeti:»ő az, akiről ezt mondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.«16mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva. 17Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg. 18Istent soha senki nem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki. Teremtés könyve 1. fejezet 1Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. 2A föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység felett, és Isten Lelke a vizek felett lebegett. 3És Isten szólt:»legyen világosság!«és lett világosság. 4Látta Isten, hogy a világosság jó. Elválasztotta a világosságot a sötétségtől, 5és elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Akkor este és reggel lett: egy nap. 6Azután újra szólt Isten:»Legyen boltozat a vizek között, s válassza el a vizeket a vizektől!«7meg is alkotta Isten a boltozatot, s elválasztotta azokat a vizeket, amelyek a boltozat alatt voltak, azoktól, amelyek a boltozat felett voltak. Úgy is lett. 8Isten elnevezte a boltozatot égnek. Akkor este és reggel lett: a második nap. 9Azt mondta ezután Isten:»Gyűljenek egy helyre a vizek, amelyek az 8

9 ég alatt vannak, és tűnjék elő a száraz!«úgy is lett. 10Isten elnevezte a szárazat földnek, az egybegyűlt vizeket pedig elnevezte tengernek. És látta Isten, hogy jó. 11Majd azt mondta Isten:»Hajtson a föld füvet, amely zöldül és magot hoz, és gyümölcstermő fát, amely a földön faja szerint meghozza gyümölcsét, a belsejében maggal!«úgy is lett. 12A föld füvet hajtott, amely zöldül, és faja szerint magot hoz, és fát, amely faja szerint gyümölcsöt hoz, a belsejében maggal. És látta Isten, hogy jó. 13És lett este és reggel: a harmadik nap. 14Azt mondta ezután Isten:»Legyenek világítók az ég boltozatán! Válasszák el a nappalt az éjszakától, jelezzék az időket, a napokat és az esztendőket, 15ragyogjanak az ég boltozatán, és világítsanak a földre!«úgy is lett. 16Megalkotta tehát Isten a két nagy világítót a nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon, meg a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán és a csillagokat. 17Az ég boltozatára helyezte őket, hogy világítsanak a földre, 18s uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és válasszák el a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy jó. 19És lett este és reggel: a negyedik nap. 20Azt mondta ezután Isten:»Hozzanak elő a vizek csúszó-mászó élőlényeket, és szárnyaljon szárnyas a föld felett, az ég boltozata alatt!«21megteremtette tehát Isten a nagy tengeri szörnyetegeket, és mindazt az élő és nyüzsgő lényt, amelyet a vizek előhoztak, faja szerint, és minden szárnyast, faja szerint. És látta Isten, hogy jó. 22És megáldotta őket Isten:»Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a tenger vizeit, és sokasodjék a szárnyas a földön!«23és lett este és reggel: az ötödik nap. 24Azt mondta ezután Isten:»Hozzon elő a föld élőlényt, faja szerint: lábasjószágot, csúszómászót és szárazföldi vadat, faja szerint.«úgy is lett. 25Megalkotta tehát Isten a szárazföld vadjait, fajuk szerint, a lábasjószágokat, fajuk szerint, és a föld minden csúszómászóját, faja szerint. És látta Isten, hogy jó. 26Majd azt mondta Isten:»Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszómászón, amely mozog a földön!«27megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. 28Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten:»Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön!«29majd azt mondta Isten:»Íme, nektek adtam minden füvet, amely magot hoz a földön, s minden fát, amelynek a gyümölcsében benne van a magva, 9

10 hogy legyen ennivalótok, 30a zöld növényzetet pedig a föld minden állatának, az ég minden madarának és mindannak, ami mozog a földön, s amiben élő pára van, hogy eledelük legyen!«úgy is lett. 31És látta Isten, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó volt. És lett este és reggel: a hatodik nap. Teremtés könyve 2. fejezet 1Elkészült tehát az ég és a föld, s azok minden ékessége. 2A hetedik napra befejezte Isten a munkáját, amelyet végzett, és a hetedik napon megnyugodott minden munkától, amelyet végzett. 3Megáldotta Isten és megszentelte a hetedik napot, mert azon nyugodott el minden munkájától, amelyet végezve teremtett Isten. 4Ez volt az ég és föld története a teremtésükben. Azon a napon, amelyen az Úr Isten megalkotta az eget és a földet, 5még semmiféle mezei bokor nem hajtott a földön, és semmilyen fű nem sarjadt, ugyanis még nem hullatott az Úr Isten esőt a földre, és ember sem volt, aki művelje a földet. 6Akkor forrás fakadt a földből, és megöntözte a föld egész színét. 7Megalkotta tehát az Úr Isten az embert a föld agyagából, az orrába lehelte az élet leheletét, és az ember élőlénnyé lett. 8Ültetett az Úr Isten egy kertet Édenben, keleten, és elhelyezte benne az embert, akit alkotott. 9S növesztett az Úr Isten a földből mindenféle fát, amelyet látni szép és melyről enni jó az élet fáját is a kert közepén, s a jó és a rossz tudásának fáját. 10Folyóvíz jött ki Édenből, hogy öntözze a kertet, utána pedig négy ágra szakadt. 11Az egyiknek a neve Píson: ez az, amelyik körüljárja Hevilának egész földjét, ahol az arany terem 12annak a földnek az aranya igen jó, s ott található a bdellium és az ónixkő. 13A második folyó neve Gihon: ez az, amelyik körüljárja Etiópia egész földjét. 14A harmadik folyó neve Tigris: ez folyik az asszírok felé; a negyedik folyó pedig az Eufrátesz. 15Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg. 16Azt parancsolta az Úr Isten az embernek:»a kert minden fájáról ehetsz, 17de a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod!«18azt mondta továbbá az Úr Isten:»Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!«19az Úr Isten ugyanis megalkotta a földből a föld minden állatát és az ég összes madarát, és odavezette őket az emberhez, hogy lássa, minek nevezi el őket mert minden élőlénynek az lett a neve, aminek az ember elnevezte. 20Meg is adta az ember a maga nevét minden állatnak és az ég összes madarának és a föld 10

11 minden vadjának, de az embernek nem akadt magához illő segítője. 21Ezért az Úr Isten mély álmot bocsátott az emberre, s amikor elaludt, kivette egyik bordáját, és hússal töltötte ki a helyét. 22Azután az Úr Isten asszonnyá formálta a bordát, amelyet az emberből kivett, és odavezette az emberhez. 23Az ember ekkor azt mondta:»ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból! Legyen a neve feleség, mert a férfiből vétetett!«24ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek. 25Az ember és a felesége mezítelenek voltak mindketten, de nem szégyellték magukat. Róm 7, Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én azonban testi vagyok, rabszolgája a bűnnek. 15Magam sem értem, hogy mit teszek. Mert nem azt teszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. 16De ha azt teszem, amit nem akarok, helyeslem a törvényt, hogy jó. 17Így már nem is én cselekszem azt, hanem a bennem lakó bűn. 18Tudom ugyanis, hogy a jó nem lakik bennem, azaz a testemben; mert megvan bennem az akarat a jóra, de a jót megtenni nem tudom. 19Hisz nem teszem a jót, amelyet akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok, a rosszat. 20Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, már nem én teszem azt, hanem a bűn, amely bennem lakik. 21Így tehát én, aki a jót akarom tenni, azt a törvényt találom, hogy a rossz áll hozzám közel; 22mert belső emberi voltom szerint gyönyörűségemet találom Isten törvényében, 23de más törvényt érzek tagjaimban, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének foglyává tesz, amely tagjaimban van. 24Ó, én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálnak testétől? 25Hála legyen Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által! Így tehát én magam az értelmem által Isten törvényének szolgálok, a test által azonban a bűn törvényének. 11

BIBLIAI TEREMTÉSTÖRTÉNET

BIBLIAI TEREMTÉSTÖRTÉNET A világ teremtése BIBLIAI TEREMTÉSTÖRTÉNET MÓZES ELSŐ KÖNYVE A teremtésről 1. Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. 2. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és

Részletesebben

CHARLES DARWIN, »IS T E N megteremtette az embert, saját képmására «

CHARLES DARWIN, »IS T E N megteremtette az embert, saját képmására « 146 I S M E RE T LEN F É N Y K É P É S Z CHARLES DARWIN, 1875»IS T E N megteremtette az embert, saját képmására « MÓZES ELSÔ KÖNYVE Genezis 1 [T E RE M T É S KÖNY VE] KEZDETKOR teremtette Isten az eget

Részletesebben

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied

Részletesebben

SZKA_210_01. Tudomány csecsemôkorban

SZKA_210_01. Tudomány csecsemôkorban SZKA_210_01 Tudomány csecsemôkorban TANULÓI TUDOMÁNY CSECSEMÔKORBAN 10. ÉVFOLYAM 5 1/1 KÖZJÓ ÉS KÖZBIRTOKOSSÁG SZÖVEGKÁRTYÁK Régi közbirtokosság Mü, Árkosfalvának mostani lakosai fontolóra vévén azt,

Részletesebben

Jézus az ég és a föld Teremtője

Jézus az ég és a föld Teremtője 1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

Az Istentől származó élet

Az Istentől származó élet Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ

Részletesebben

JÚLIUS 1. hétfı. Téma: HŐSÉG

JÚLIUS 1. hétfı. Téma: HŐSÉG JÚLIUS 1. hétfı Téma: HŐSÉG SZENTLECKE Szt. Pál apostolnak a galatákhoz írt levelébıl (Gal 5,22 6,2) Testvéreim! A Lélek gyümölcsei pedig: a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hőség,

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

A gyülekezet másodlagos létszükségletei

A gyülekezet másodlagos létszükségletei A gyülekezet másodlagos létszükségletei Másodlagos létszükségletek Nyílt kommunikáció Egészséges munkahelyi-gyülekezeti dinamika Stigmatizált bűnök igei kezelése Szabadság (Gyülekezeti elnyomás felszámolása)

Részletesebben

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség

Részletesebben

Az 1 Krón 1,1-ben is említik valamint a: Jób 31,33; Lk 3,38; Róm 5,14; 1 Kor 15,22, 45; 1 Tim 2,13, 14.

Az 1 Krón 1,1-ben is említik valamint a: Jób 31,33; Lk 3,38; Róm 5,14; 1 Kor 15,22, 45; 1 Tim 2,13, 14. Alig tudjuk elképzelni, hogy milyen lehetett az, amikor Ádám volt az első és egyetlen ember a Földön. Biztosan magányos volt egyedül. Ádám számára ez természetes volt, még soha nem ismert egy másik embert.

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

Isten Nagy Terve. 4 rész: A FÖLDBŐL FELTÖRŐ ÉLET

Isten Nagy Terve. 4 rész: A FÖLDBŐL FELTÖRŐ ÉLET Isten Nagy Terve 4 rész: A FÖLDBŐL FELTÖRŐ ÉLET Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Én vagyok az Alfa és az Omega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.

Részletesebben

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,

Részletesebben

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Jézus tizenkét tanítványt választ

Jézus tizenkét tanítványt választ A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus tizenkét tanítványt választ Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN

HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN Rózsa Huba HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN Elhangzott Budapesten, a Szent István Társulat régi székházának dísztermében 2011. május 30-án, a Társulati Esték a Család Évében című rendezvénysorozat

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,

Részletesebben

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát

Részletesebben

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

Elöljáróban. 13. hitelv

Elöljáróban. 13. hitelv hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2015. december Gyurkó József: KARÁCSONYVÁRÓ ÜZENETEK Kedves Testvérek, a 2015 év vége felé haladva

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Általános iskola Református hittan Évfolyam: 1. _ Heti óraszámú csoport Vizsga típusa: írásbeli Követelmények, témakörök: a szóbeli vizsga tananyaga

Részletesebben

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév Messiási próféciák IV. évfolyam I. félév Tematika: 1. Bevezetés: A messiási jövendölések fogalma, jellegzetességeik, tanulmányozásuk, haszna, jelentősége. Két alapvető messiási jövendölés: Az ősevangélium

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

A megváltás története, I. rész

A megváltás története, I. rész A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9

18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9 Biblia-kor 2011-2012 1 BB 18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) A feltámadás eseményének ideje: Mikor elmúlt a szombat (16,1) Korán reggel (16,2) A hét első napján (16,2)

Részletesebben

Hittanverseny egyházmegyei megyei/kerületi forduló 2015. március 21. Megoldások 1-2. osztály

Hittanverseny egyházmegyei megyei/kerületi forduló 2015. március 21. Megoldások 1-2. osztály Hittanverseny egyházmegyei megyei/kerületi forduló 2015. március 21. Megoldások 1-2. osztály 1. Szöveg kiegészítés. 18 pont (Vízszintes irányban írtuk a hiányzó szavakat, minden jó válasz 0,5 pont) földet

Részletesebben

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren 1. Tégy engem békeköveteddé, Hogy hinthessem az igemagvakat. Ó, Szentlelked

Részletesebben

Az Úr az! Hol van a kutya? Az Úr az!

Az Úr az! Hol van a kutya? Az Úr az! Nézzétek el nekem ezt a képet, de valahogy a ma emberét úgy látom, hogy kezében tart egy okos eszközt, és az a mese kel életre, amikor a fiatalember vagy az a fiatal hölgy találkozik a békával. Ugye megvan

Részletesebben

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában Európa egy földrész, ahol 50 ország vagy független állam található, amelynek a területe 10,2 millió km2, népessége 740 millió fő, több, mint

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten."

tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten. Szüless újjá! Az Isten Igéje mondja: Jn 3:1 Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. Jn 3:2 Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: "Mester, tudjuk, hogy

Részletesebben

Hit és erkölcstan 1-4. osztály

Hit és erkölcstan 1-4. osztály Hit és erkölcstan 1-4. osztály 1. évfolyam Tankönyv: Lacknerné Puskás Sára: Isten hozott 1. félév Tudja, hogy Isten, teremtő ereje által, minden, ami a világ része, Isten munkája során jött létre. A Teremtéstörténet

Részletesebben

Gondolkozz szabadon! copyright jozsef.vegh@nyolclepes.hu

Gondolkozz szabadon! copyright jozsef.vegh@nyolclepes.hu Gondolkozz szabadon! Az özönvíz története mítosz vagy valóság A Biblia első mondata: Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet Mózes első könyve, 1:1. A teremtéstörténet egyedülálló ismertetőjegyei

Részletesebben

Hét este, hét reggel. Kiscsoport. Sötét van, semmit sem látok! Teremtek világosságot! És lett este, és lett reggel,

Hét este, hét reggel. Kiscsoport. Sötét van, semmit sem látok! Teremtek világosságot! És lett este, és lett reggel, Kiscsoport Hét este, hét reggel 1. Sötét van, semmit sem látok! Teremtek világosságot! az első nap ezzel telt el. 5. Égben madár, vízben halak, röpködjenek, pancsoljanak! ötödik nap ezzel telt el. 2. Hát

Részletesebben

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE 1. feladat Olvassátok el a lábmosásról és az utolsó vacsoráról szóló részletet az Evangéliumból A lábmosás 1 Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta,

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK A VILÁG TEREMTÉSE 2 RÉSZ

Bata Mária BIBLIAÓRÁK A VILÁG TEREMTÉSE 2 RÉSZ Bata Mária BIBLIAÓRÁK A VILÁG TEREMTÉSE 2 RÉSZ 2. www.ujteremtes.hu A világ teremtése 2. rész És mondta Isten: Pezsdüljenek a vizek élõ állatok nyüzsgésétõl, és madarak repdessenek a föld felett, az ég

Részletesebben

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Drága Gyülekezet! április 26. Nyíregyháza Családi Istentisztelet. 1 Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.

Drága Gyülekezet! április 26. Nyíregyháza Családi Istentisztelet. 1 Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. 2015. április 26. Nyíregyháza Családi Istentisztelet 1 Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. 2 A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek

Részletesebben

Jézus, a misszió Mestere

Jézus, a misszió Mestere 7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

RENDKÍVÜL FONTOS Nem is szoktunk gondolni arra, hogy ez komoly mulasztás, azaz bűn

RENDKÍVÜL FONTOS Nem is szoktunk gondolni arra, hogy ez komoly mulasztás, azaz bűn Mindennél fontosabb Istenre hallgatni! => Napi szentírásolvasás! - Miért? - Isten szava megvilágítja szívünket, lelkünket. o Isten szava => Szentírás. o RENDKÍVÜL FONTOS! Nem véletlenül támadja a gonosz.

Részletesebben

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Máté evangéliuma 1-4,11

Máté evangéliuma 1-4,11 Máté evangéliuma 1-4,11 Máté evangéliuma - Bevezetéstani ismeretek Felépítéséről három fő elmélet van: az események földrajzi helye alapján a krisztológiai váz alapján a beszédgyűjteményekre épülő váz:

Részletesebben

Az emberi élet értelme

Az emberi élet értelme Az emberi élet értelme Valószínü már mindegyikünk egyszer elgondolkozott azon, hogy miért élünk ezen a világon, s mi az életünk értelme. Röviden, hat ponton keresztül szeretnénk Isten tervét életünkre

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma

Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma Tóth-Simon Károly Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma Bevezetés Különböző hivatalos nyomtatványokon rendszeresen rákérdeznek a családi állapotunkra. Az önéletrajzunkban is hivatkozunk

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15.

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Csütörtök óta, amikoris az Agora című filmet megtekintettem a moziban, le nem lohadó nyugtalanság

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban

Részletesebben

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. 1 Öltözzük fel Krisztust, de hogyan? Textus: Róm. 13,14 Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. Bevezetés Sok olyan kifejezést olvasunk a Bibliában, amiket

Részletesebben

BIBLIA ÉS TUDOMÁNY. 1

BIBLIA ÉS TUDOMÁNY.  1 BIBLIA ÉS TUDOMÁNY 1 Valóban elavult lenne a Biblia? Össze lehet-e egyezetni a mai tudományos eredményeket a Bibliával vagy feloldhatatlan ellentét van a kettő között? Esetleg a Biblia jóval megelőzte

Részletesebben

bibliai felfedező 1 történet: Isten megteremti a világot Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet, 1 Mózes 1:1 Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező 1 történet: Isten megteremti a világot Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet, 1 Mózes 1:1 Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1 történet: Isten megteremti a világot Szeretsz különféle

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK

ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK Alapige: Róma 1,1-7 Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit az Isten

Részletesebben

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! A Biblia A LEGISMERTEBB IRODALMI MŰ Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! kifejezés, szállóige

Részletesebben

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt

Részletesebben

Szószék - Úrasztala - Szertartások

Szószék - Úrasztala - Szertartások Szószék - Úrasztala - Szertartások SIMÉN DOMOKOS MILYEN JÓ AZ AJÁNDÉKOZÓ ISTEN! Mt 20, 1-16 Joachim Jeremiás Jézus példázatai" című könyve szerint Jézus valódi példázatai - a szinoptikusoknál 40, Tamás

Részletesebben

Bereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma

Bereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma Bereczki Sándor Igehirdetések 6. Isten Fia Mária fia Mindenki Temploma Isten Fia Mária fia De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az

Részletesebben

Utánzás, engedmények és válság

Utánzás, engedmények és válság 8. tanulmány augusztus 13 19. Utánzás, engedmények és válság SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 6:5; 5Mózes 12:8; 13:18; 1Királyok 11:1-13; 18; Jeremiás 17:5; Malakiás 3:16 4:6 Az érettkorúaknak

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

ÁDÁM ÉS ÉVA TEREMTÉSE Dr. Arnold Fruchtenbaum

ÁDÁM ÉS ÉVA TEREMTÉSE Dr. Arnold Fruchtenbaum ÁDÁM ÉS ÉVA TEREMTÉSE Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL HUNGARY bibliatanitasok.hu bibliatanitasok@gmail.com Tartalomjegyzék BEVEZETÉS I. Mózes 2:4 I. AZ EMBER TEREMTÉSE I. MÓZES 2:5-7 A. A háttér I. Mózes

Részletesebben

6 Tiszták, hősök, szentek. Apostolok és evangélisták

6 Tiszták, hősök, szentek. Apostolok és evangélisták 6 Tiszták, hősök, szentek Apostolok és evangélisták 2013 Jézus a Péter nevet adta neki, ami kősziklát jelent ( 2 ) Szent Péter apostol Főünnepe: június 29. Simon néven született a Genezáreti-tó partján

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet. A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS SZEVERÉNYI JÁNOS Isten halott? Azokra való tekintettel adtam előadásomnak ezt a címet, akik mernek kérdezni, akik fenntartják maguk és embertársaik számára a kételkedés jogát, kockázatát, gyötrelmét és

Részletesebben

A Szent Szellem keresztség

A Szent Szellem keresztség Nochta Pál Attila A Szent Szellem keresztség Rengeteg könyv jelent már meg a Szent Szellem keresztséggel kapcsolatosan, s ezekben a könyvekben teológusok és laikusok egyaránt közzétették véleményüket e

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben