Az alapítás éve: 1928 Közéleti lap Ingyenes

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az alapítás éve: 1928 Közéleti lap Ingyenes"

Átírás

1 XXIV. évfolyam 6. szám június Az alapítás éve: 1928 Közéleti lap Ingyenes Egy héttel később zajlott a tavaszi vásár Jó döntés volt A május re tervezett tavaszi vásár szervezői úgy döntöttek, hogy az előre jelzett szélsőséges időjárás miatt a rendezvényt átteszik egy héttel későbbre, május ára. Ez a változtatás bizonyára nem kevés munkát rótt az illetékesekre. Megérte a fáradságot? kérdeztük Sármány Ervintől, a városi hivatal vezetőjétől. Az agyagtáblák nagy sikert arattak Az eredetileg május 17-ére tervezett kézműves-foglalkozást a kellemetlenül hideg, szeles idő miatt egy héttel később, május 24-én tartották meg a Fő téren. Mekkora volt a sikere az agyagfestésnek? kérdeztük Veres Gábortól, a rendezvény megálmodójától, az önkormányzat oktatási bizottságának elnökétől. Az új időpont meghatározása egy kis fejtörést okozott, mivel a gyerekek kézműves-foglalkozását a vásár keretében szerettük volna megrendezni. Végül a szombat délelőtt mellett döntöttünk a péntek délután (május 23.) helyett. Igaz, hogy reggel a szemerkélő eső egy kicsit ránk ijesztett, de végül a visszajelzések alapján sikeresnek mondhatjuk a rendezvényt. A gyerekek fél tízkor kezdtek gyülekezni a téren, ahol 100 darab agyagtábla várta a díszítést különböző motívumokkal, és dél körül a kis művészek már az utolsó simításokat végezték a táblákon. Remélem, hogy a hazavitt alkotásokon kívül egy szép élménnyel is gazdagodtak a gyerekek. Bennünket pedig az tölthet el jó érzéssel, hogy a város a táblák megvásárlásával a fogyatékkal élő embereken segített (az agyagtáblákat egy védett alkotói műhely készítette a szerk. megj.). Legközelebb június 14-én találkozunk, amikor színes kövekből és huzalokból készülnek majd szebbnél szebb szerencsefák. Szeretettel várunk minden kedves alkotni vágyó résztvevőt! (ti) Mindenképpen megérte. Minden egyes árust telefonon értesítettünk, és kettő kivételével mindenki jelezte, hogy egy héttel később is részt vesz a vásáron. Tehát az időpont-változtatással nem volt gond, sőt az árusok meg is köszönték, hogy léptünk, mivel ők is tartottak a kellemetlen időjárástól, ami be is következett, hiszen viharos széllel, hideggel és esővel érkezett az eredetileg kijelölt hétvége. Tehát mindenképpen jó döntést hoztunk. Nem okozott gondot az előre megtervezett kultúrműsor módosítása sem? De igen, itt már voltak problémák. Ez érthető is, hiszen a szereplőknek előre lekötött fellépéseik vannak. Ennek ellenére a tervezett fellépések nagy része megvalósult. Arra gondolni se akarok, mi lett volna, ha nem változtatunk az eredeti időponton. Szerintem a vásár teljes fiaskóval végződött volna. (ti) Tóth Ilona felvétele Ezt az újságot a D. A. CZVEDLER Kft. ingyenesen terjeszti. Tóth László felvétele

2 június Az anyák napja világszerte ünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezik meg a világ. Az egyes országokban más és más napokon ünneplik. Nálunk május 11-én köszöntötték szívet melengető kultúrműsorral a művelődési házban az édesanyákat és nagymamákat a Corvin Mátyás Alapiskola tanulói (fenti kép). A tejfalui kisiskola tanulói május 21-én az intézmény udvarán tartottak nagyszabású anyák napi ünnepséget (lenti kép). Bárdos Gábor polgármester május 22-én köszöntötte azokat a polgártársainkat, akik májusban töltötték be 70., 75., 80., 85. és több életévüket, köztük a 90. életévét betöltő Hegedűs Jankát és a 95 éves Végh Izabellát, akik optimizmussal telve megjegyezték, hogy még csak ennyi idősek. Az ünnepelteknek további hosszú, boldog életet kívánva jókívánságait fejezte ki Pogány Tibor alpolgármester is. Anyák napi műsorral lepte meg a somorjai idősek otthonának lakóit a nagyszarvai alapiskola Harangok gyermekkórusa. A szabadban, az intézmény udvarán, az éppen virágzó bodzafák illatától átitatott friss levegőn előadott verseszenés összeállítással a tanulók kellemes perceket szereztek az időseknek, egy kis vidámságot vittek megszokott hétköznapjaikba. Fakülönlegesség került a somorjai gimnázium udvarára. A páfrányfenyő, vagy közismertebb nevén Ginkgo biloba élő kövületnek számít. Kb. 200 millió éve, a dinoszauruszok virágkorában a rokon növényekkel együtt benépesítette az egész Földet. Mára régi dicsősége megkopott, csak ez az egy faj maradt meg hírmondónak a nyugodtnak cseppet sem mondható világtörténelmi események után. Jellegzetes, legyezőszerű leveleiről könnyen felismerhetjük, melynek főzete memóriajavító hatású. Reméljük, hogy az iskolaudvarra került példány nem fog szemet szúrni tudásra éhes diákoknak, sem pedig az újonnan megválasztott EU-s képviselőknek, mint legújabban az akác, mivel a ginkgo sem őshonos Európában. Mint napjainkban sok minden más, ez a fa is Kínából származik. (mig) A Corvin Mátyás Alapiskola elsősegélynyújtó csapatának tagjai balról: Hölgye Dominika, Varga Zoltán, Stehlík Viktória, Újhelyi Rozália felkészítő tanár, Lelkes Lúcia, Képesi Vanessa. Háttérben a gödöllői Királyi Kastély. Írásunk az 5. oldalon Újhelyi Milán felvétele

3 2014. június 3 Ismét sikeres volt a Pomlé-majális Május 1-jén rengeteg család látogatott ki a Pomléba, ahol a programok tekintetében idén is a gyerekeké volt a főszerep. A játszórét már délután egy órakor megnyitotta kapuit. A gyerekeket kézműves-foglalkozásokkal és ügyességi vetélkedőkkel, arcfestéssel várták a somorjai és tejfalui alapiskola, valamint a szabadidőközpont dolgozói. Délután fél háromra már több száz gyerektorok énekelt együtt Erikával és Tibivel, akik gyerekdalokkal szórakoztatták az aprónépet. Fellépett a tejfalui alapiskola Party Dancers tánccsoportja (a felvételen), valamint a kis tűzoltók tartottak bemutatót. A szabadtéri színpadon délután háromkor kezdődött a kultúrműsor, melynek keretében fellépett a somorjai tűzoltózenekar, a Bél Mátyás Alapiskola mazsorettcsoportja, a dunaszerdahelyi Red One tánccsoport, a nagymagyari Mini Tini tánccsoport, valamint bemutatkoztak a Lelkünkben a zene tehetségkutató verseny döntősei. Az est folyamán színpadra lépett a magyarországi Voice tehetségkutató döntőse, Weisz Viktor, valamint a szlovák Bocellinek is nevezett Marian Bangó. Bár a majálist záró Deep Voice Group somorjai zenekar koncertjére már erősen megfogyatkozott a közönség, mégis, akik maradtak, nem EP-képviselőket választottunk Május 24-én az urnákhoz járultunk, hogy megválasszuk az Európai Parlament képviselőit. Somorján a választójegyzékben szereplő választópolgárból 1590 járult az urnákhoz, ebből az érvényes szavazatok száma A legtöbben a Most-Híd és a Magyar Közösség Pártjára szavaztak. Az említett pártokra leadott szavazatok száma körzetek szerint: bánták meg, hiszen fergeteges hangulatot sikerült teremteniük a Pomléban. A szervezők szerint annyian, mint idén, még soha nem látogattak ki a Pomlémajálisra. Ehhez az is hozzásegített, hogy az időjárás kegyes volt a közönséghez. A szervezők nem sokat pihenhetnek ezután sem, hiszen már javában szervezik az augusztus végi Pomlé Fesztivált. (kovács) F o t ó v e r s e n y Kiíró: Somorja Város Önkormányzata Téma: Arckép (portré) Versenyszabályzat A versenyben csak amatőr fotósok vehetnek részt. A versenyzők három kategóriában versenyezhetnek: A. kategória éves korosztály B. kategória éves korosztály C. kategória 18 év feletti versenyzők Körzet Most-Híd MKP Összesen: A SMER Sociálna demokracia pártra városunkban 99-en szavaztak, a Szabadság és Szolidaritás képviselőit 86-an választották, a NOVA, a Szlovákia Konzervatív Demokratái és a Polgári Konzervatív Pártra (Konzervatívni demokrati Slovenska, Občianska konzervatívna strana) 68-an voksoltak. A maradék 241 szavazat a választáson induló többi párt (24) között oszlott meg. Feldolgozta: Tóth Ilona Fotókra vonatkozó szabályok A fotókat JPG formátumban, CD-n kell beküldeni az alábbi címre: Mestský úrad, Hlavná 37, Šamorín Személyesen is leadhatók a városházán az iktatóban (földszinti ajtó jobbra). Egy versenyző legfeljebb 6 fotóval nevezhet be a versenybe, a fotók terjedelme 5 MB/fotó lehet. A CD-n külön fájlban a következő adatokat kell feltüntetni: A versenyző vezeték- és keresztneve, születésének dátuma, pontos postacím és -cím, a fotók témája, a képek címe, a fényképezőgép típusa. Csak olyan számítógépes korrekciót fogadunk el, ami a kép információtartalmát nem változtatja meg. Tilos a montírozás, több kép egymásra másolása, a fotón szereplő elemek retusálása vagy bemásolása, a fotó bármilyen egyéb hamisítása. Megengedett a kép megvágása, a színek korrekciója, a fotó fekete-fehér és monokróm konverziója. A képek tartalmáért az alkotó felel. A közerkölcsöt sértő vagy gyűlöletkeltésre alkalmas fotókat kizárjuk a versenyből. A versenyző tudomásul veszi, hogy a verseny kiírója a beküldött képeket ellenszolgáltatás nélkül felhasználhatja weboldalán és egyéb megjelenési felületen. A fotókat nemzetközi szakmai zsűri értékeli és díjazza. A legjobbnak ítélt fotókat kiállítjuk. Beküldési határidő: szeptember 30.

4 4 Ezen a télen Holle anyó ugyan nem rázta meg kellően a párnáját, így nem gyönyörködhettünk a hópelyhek táncában, a szikrázóan fehér hótakaróban, mégis nagy lelkesedéssel fogadtuk az ébredő természet minden apró jelét. A néphagyomány szerinti télbúcsúztatót Morena, a szalmabábu tóba hajítását ovisaink a Galántához közeli Ezüst-tó Ranchon láthatták, ahová április elején kirándultunk. Az ottani szervezők sokféle színes programmal vártak bennünket: mesejáték segítségével egy varázsiskolába csöppentünk, a húsvétot megidéző játékos vetélkedőkön gyerkőceink kipróbálhatták ügyességüket. A térkép szerinti kincskeresés igazi Szépítettek és tanultak A Speciális Alapiskola tanulói április 30-án otthon hagyták a tollukat, ceruzájukat, füzeteiket és könyveiket. Ezen a napon kapát, gereblyét, zsákot és kesztyűt készítettek elő, és kis csoportokban megkezdték az iskola udvarának és környékének takarítását. Az első percekben azt hittük, gyorsan befejezzük a munkát. Nem egészen ez történt a rengeteg szeméttel teli zsák megmutatta, mennyi volt a takarítanivaló. Köszönjük a tanulóknak és a pedagógusoknak, hogy a szorgos Vidám tavaszköszöntő kihívás volt, főleg a nagycsoportosok számára. Volt nagy öröm, amikor felfedeztük a kincsesládát és a csupa csoki csomagokat! Idén a szokásoknak fittyet méheket megszégyenítve fáradhatatlanul dolgoztak, noha eleinte akadtak olyanok is, akiknek nem nagyon akaródzott! Ők május 9-én kaptak még egy esélyt, hogy bizonyítsák szorgalmukat. Köszönjük az AREA cég munkatársainak, hogy készségesen elszállították a szeméttel, levágott faágakkal és fűvel teli zsákokat. A legkisebbeknek pedig azt, hogy megajándékoztak bennünket egy szép tulipánnal, amelyet műanyag palackok kupakjaiból raktak ki. Köszönjük! Ivančík Diana hányva nem farsangkor, hanem a tavasz megérkezését illően megünnepelve, április végén szerveztük a maszkabált. Hogy miért döntöttünk így? Elsősorban a helyszűke miatt óvodánk nem elég tágas az ilyen nagyobb lélegzetű bulikhoz. Ez kényszerített bennünket arra, hogy hagyományteremtés céljából az udvaron tartsuk meg a gyerekek tavaszköszöntő álarcosbálját. Kissé tartottunk ugyan a szeszélyes áprilisi időjárástól, de mintha az égiek megsejtették volna, hogy a gyerekek menynyire várják a maszkabált, az esős napok után szinte nyárias meleget küldtek ránk. Csupán este eredt el az eső, az is csak azért, hogy eltakarítsa az udvarunk betonjára kilötyögött üdítőfoltokat, június Húsvéti tojásvadászat sütimorzsákat. Frissítőkről a szülők gondoskodtak, a zenéhez pedig a kultúrház hangosító berendezése és annak szakértője állt a rendelkezésünkre (ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek). Udvarunkon szebbnél szebb maszkok pompáztak, a hangulat fergeteges volt. A táncot kevésbé kedvelő ovisaink, de főleg kistestvérkéik sem unatkoztak. Ők a mászókákat, csúszdát és hintákat vették birtokukba, nem számított, hogy ruhájuk szerint éppen királykisasszonyok vagy pókemberek voltak. Később megérkezett a zumba táncot bemutató Katka néni, aki együtt táncolt a gyerekekkel. A siker nem maradt el, a végén a kacsatáncot már kicsik és nagyok együtt ropták. Az iskolaévből már csak egykét hét van hátra, de még ezt a kevés időt is szeretnénk vidám hangulatú programokkal színesebbé, élményekben gazdaggá tenni. Boráros Ágnes, Szél utcai óvoda A húsvéti nyulat is megszégyenítő ugrásoknak lehettek tanúi azok, akik április 16-án a tejfalui alapiskola kertje körül sétáltak. A rajzórákon készített nyuszis fejpántot viselő diákok figyelő szemekkel fürkészték a füvet, rejtőzik-e valahol egy-két csokitojás. A nagy csapatban volt fürge nyuszi, sánta nyuszi, tarka nyuszi, felnőtt nyuszi csak lusta nyuszi nem. Mindenki igyekezett minél több csokoládétojást szerezni. A zsákmányt a nagyszünetben szorgalmasan el is fogyasztották. Az egészséges sárgarépa sem maradhatott le az étlapról, amit a gyerekek nagy örömmel fogadtak. A folyosó hosszú ideig sárgarépa ropogtatásától volt hangos. ( )

5 2014. június 5 Elsősegélynyújtásból vizsgáztak A Szlovák Vöröskereszt somorjai alapszervezete 2012-től minden év májusában megszervezi a fiatal elsősegélynyújtó csapatok versenyét. Idén erre május 16-án került sor. A versenybe a városunk iskoláit képviselő csapatok neveztek be. Hogy a környező települések iskolái ezúttal nem indítottak csapatot, annak talán a kedvezőtlen időjárás az oka. A nyolc induló csapatból, amelyek mindegyike hat-hat tagból állt, öt a Corvin Mátyás Alapiskolából, kettő a Bél Mátyás Alapiskolából és egy a Milan Rastislav Štefánik Gimnáziumból érkezett. A csapatok tagjai gyakorlati és elméleti elsősegélynyújtó tudásukról adtak számot. A szervezők nyolc állomást hoztak létre a város területén: a kultúrházban, az áruházban, az orvosi rendelőintézetben, a Fő utcán, a szolgáltatóháznál, a Piac téren, a tűzoltószertár udvarán és az Aréna üzletközpontban. A versenynek ugyanis az a célja, hogy az elsősegélynyújtást, szerepének fontosságát kivigyék az utcára, az emberek közé, mert sajnálatos módon még mindig nagyon kevesen tudatosítjuk, hogy szükség esetén a gyors és szakszerű beavatkozás emberi életet menthet meg. A csapatok tagjai jelesre vizsgáztak de vajon az utca embere képes lenne-e szakszerű segítségnyújtásra, ha hirtelen szükség lenne rá? Pedig az elsősegélynyújtás egyes technikái egy kis odafigyeléssel nagyon könnyen és egyszerűen elsajátíthatók. A verseny győztese a Corvin Mátyás Alapiskola hasonló versenyeken már évek óta részt vevő csapata lett. Tagjai: Képesi Vanessa, Abubakar Aischa, Lelkes Lúcia, Sárosfai Rebeka, Stehlík Viktória és Berger Márkus Ferenc élethűen jelenítette meg a hirtelen rosszulléttől szenvedő járókelő szerepét Karin. Felkészítőjük: Újhelyi Rozália. Fürdős József, a Vöröskereszt helyi alapszervezetének elnöke ezúton is köszönetét tolmácsolja azoknak, akik helyet biztosítottak az egyes állomásoknak, melyeket a rossz időjárás végett a szabad ég alól fedett helyre kényszerültek áthelyezni. Köszönet illeti Tomáš Zamec mérnököt, Ján Vargait, Szeiler Zoltánt, továbbá a városi hivatal és a kultúrház vezetőségét, valamint a Pecos céget és a Városi Lakáskezelő Vállalatot. (ti) Nemzetközi szinten is megállják a helyüket A Corvin Mátyás Alapiskolában megkülönböztetett figyelmet szentelnek az elsősegélynyújtásnak. A Vöröskereszt által szervezett versenyeken az iskola több csapata is részt vesz. Tavaly a járási versenyen első helyezést értek el, idén pedig a kilencedikesek csapata egy nemzetközi versenyen is részt vehetett Budapesten. Újhelyi Rozáliától, a csapat felkészítő tanárától megtudtuk, hogy a 43. Pest Megyei Felmenő Rendszerű Elsősegélynyújtó Verseny döntőjén vettek részt, melynek szervezője a Magyar Vöröskereszt Pest megyei szervezete volt. A versenyt a gödöllői Királyi Kastély parkjában tartották meg április 26-án. A tizenegy Pest megyei csapat (a helyi versenyek győztesei) mellett öt határon túli vendégcsapat is versenyzett. A külföldiek között a somorjai csapaton kívül ott volt a versenygyőztes Zenta (Szerbia) csapata, a második helyen a dunaszerdahelyi Egészségügyi Szakközépiskola csapata végzett, a negyedik az erdélyi Nagyvárad csapata lett, az ötödik helyet pedig az ekecsi Kisegítő Iskola csapata foglalta el. Ha pontosak az értesüléseink, akkor a külföldi csapatokat külön értékelték. A Corvin Mátyás Alapiskola csapata sem vallott szégyent, az előkelő harmadik helyet szerezte meg... Igen, csapatunkat a középiskolásokkal egy kategóriában értékelték. Az elért eredményre azért is büszkék vagyunk, mert a zentaiak már 18 éves fiatalok voltak, nagyon profik, kiváló felszereléssel. A versenyről szükségesnek tartom elmondani, hogy nagyon jól szervezett volt, élethű baleseti helyszínekkel, imitált ejtőernyős és közúti balesetekkel. Spriccelt a művér, a csapatok tagjainak újraélesztést kellett végezniük, ellátniuk kábítószeres betegeket, egyszóval profik módjára kellett helytállniuk. A rendezvényen 110 versenyző vett részt, s a sikeres lebonyolításról közel 100 fős szervezői, imitátori stáb gondoskodott. Minket, külföldieket a Gödöllői Testvérvárosi Egyesület elnöke, Pálfalvy Beáta hívott meg, ugyanis Zenta, Nagyvárad és Dunaszerdahely Gödöllő testvérvárosai. Ő látott bennünket vendégül, városnézési programot szervezett, megnéztük a kastélyt, igazán kivételes élményben volt részünk. Nagyon hálásak vagyunk neki érte! A csapat nevében is köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik segítettek a szép eredmények elérésében, elsősorban a Szlovák Vöröskereszt somorjai alapszervezetének és a szervezet elnökének, Fürdős Józsefnek, aki gyakorlataink során mindig a rendelkezésünkre bocsátotta a szükséges segédeszközöket. Főként az újraélesztés begyakorlására szolgáló próbababa nyújtott számunkra nagy segítséget. Elsősegélynyúj tás. Nem kö te lező tantárgy, és mégis... Igen, nagy dolog, ha valaki megtanulja az elsősegélynyújtás alapszabályait, hiszen életet menthet. Statisztikák bizonyítják, hogy nálunk 10 emberből esetleg egy ha tud részleges, azaz legalább valamilyen elsősegélyt nyújtani, ami nagyon kevés. Ezek a tanulók szabad idejükben, lelkesen és önzetlenül tanulják az életmentést, pedig aki egy kicsit is jobban ismeri a mai gyerekeket, tudja, milyen nehéz számítógépes világunkban motiválni őket bármire is. Már ezért elismerést érdemelnek, nem beszélve arról, hogy elviszik iskolánk és városunk jó hírét az országhatáron túlra is. Tóth Ilona

6 6 Helena Hudeková zenetanár, iskolaigazgató ( ) Somorja város 1959-ben megnyílt zeneiskolájának igazgatónője, akinek elévülhetetlen érdemei vannak az intézmény létre hozásában ban ke rült Somorjára, ahol felmérve a szülők igényét, elkezdte a zenei oktatás szervezését. A tanítást 70 diákkal kezdték ban a Fő utcán lévő épület nyújtotta lehetőségek révén az iskola további hangszerek oktatásával gazdagodott, valamint képzőművészeti tagozaton is képzéseket indított. Kitartásának köszönhetően 1984-ben megépült a kifejezetten művészeti oktatást szolgáló teljes művészeti alapiskola Somorján, ami máig az első és egyetlen Szlovákiában. Ennek köszönhetően tánc tagozat is szerveződött az intézményben. A város hírnevét sokoldalú nemzetközi kapcsolatok építésével is öregbítette, aminek köszönhetően máig magas színvonalú zenei élet van Somorján. Halászversenyt rendezett május 10-én a testi sérültek Fehér Ferenc által vezetett 769-es számú somorjai alapszervezete. A versenybe tizenhárman kapcsolódtak be, a helyieken kívül magyarországi vendégek is, köztük a győri mozgáskorlátozottak Pintér Ferenc által vezetett alapszervezetének néhány tagja, de a parton láthattuk pecabotjával a balatonalmádi Három Grácia halfőző verseny főszervezőjét, Herczeg Lászlót is. Az értékelés két kategóriában zajlott, a helyiek közül Naszádos László volt a legsikeresebb, a második Farkas Gábor lett, a harmadik legeredményesebbnek pedig Czucz Zoltán bizonyult. A vendégek sorrendje: Vanhall Róbert, Herczeg László, Néveri Árpád. A verseny után a résztvevőkre Nagyjaink díszpadjai (Folytatás a múltkori számból) Zalabai Zsigmond kritikus, irodalomtörténész, szerkesztő, egyetemi oktató, a Bibliotheca Hungarica egyik alapítója ( ) Ipolypásztón született (ma Zalabai-emlékház őrzi itt az emlékét). Ipolyságon érettségizett 1966-ban, majd a pozsonyi Comenius Egyetemen szerzett angol magyar szakos tanári oklevelet 1972-ben ban ugyanitt kandidátusi fokozatot nyert. A Magyar Tudományos Akadémia ben fogadta doktorává és 1975 között az Irodalmi Szemle szerkesztője, 1975 és 1989 között a Madách Könyvés Lapkiadó eredeti irodalmi részlegének vezetője, 1988-tól a kiadó főszerkesztő-helyettese tól a Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének adjunktusa, majd docense, között tanszékvezető. Az 1960-as évek második felében indult írónemzedék hangadó kritikusa. Irodalomelmélettel, stilisztikai kérdésekkel és Főzésből jeles ízletes gulyás várt a nyugdíjasok és rokkantnyugdíjasok klubjában. Az alapszervezet vezetősége ezúton is köszöni a Kormorán szállónak a frissítőket, a Horgászszövetség alapszervezetének pedig azt, hogy rendelkezésükre bocsátották a revírjüket. A testi sérültek alapszervezetének Fehér Ferenc, Czucz Zoltán, Farkas Gábor, Czucz Mária, Csöllei Katalin, Sipos Ferenc és Sipos Mária összetételű csapata május 17-én Nagypakán vett részt a már nagy népszerűségnek örvendő Fischperkelt halfőző versenyen. A csapat elnyerte a fesztivál igazgatójának díját. Reméljük, hasonló jó eredménnyel térnek majd haza a Balatonalmádiban augusztusban tartandó Három Grácia nemzetközi halfőző versenyről is. (ti) június helytörténettel is foglalkozott, több irodalmi, publicisztikai antológiát, válogatást szerkesztett. Kezdeményezője volt az Új Mindenes Gyűjtemény című sorozat elindításának. Több kötetet állított össze Szenczi Molnár Albertről. Verses magyar Bohémia címmel magyar költők csehországi vonatkozású verseiből állított össze olvasókönyvet ben. Munkássága révén nívós szakmai díjak tulajdonosa: Madách-díj (1981, 1990), a Szlovákiai Írószervezetek Társulásának Díja (1996); Márton Áron Emlékérem (1999). Főbb művei: A vers túloldalán című tankönyv 1974-ben; Mérlegpróba című tankönyv ben; Tűnődés a trópusokon című monográfia 1981-ben; Mindenekről számot adok, ipolypásztói monográfia 1984-ben; Hazahív a harangszó, ipolypásztói monográfia 1985-ben; Verstörténés című tankönyv 1995-ben; Irodalom és iroda-lom című tankönyv 2001-ben. Életműve előtt tiszteleg a somorjai városi könyvtár, amely az ő nevét viseli. Presinszky Lajos író, helytörténész, tanár, a Somorjai Honismereti Ház vezetője, a Bibliotheca Hungarica egyik alapítója ( ) Nagycétényben született, Párkányban érettségizett 1957-ben, majd 1960-ban Pozsonyban, a Felsőfokú Pedagógiai Iskola magyar tagozatán szerzett földrajz történelem szakos tanítói oklevelet. Előbb Nagycétényben, majd Nagylégen és Nagyszarván tanított, az utóbbi helyen iskolaigazgatóként is között a Szlovák Kommunista Párt Dunaszerdahelyi Járási Bizottságában dolgozott, majd mint függetlenített pártelnök tevékenykedett között a Dunaszerdahelyi Járási Nemzeti Bizottság művelődési osztályának vezetője tól a Somorjai Honismereti Ház vezetője ig a dunaszerdahelyi Marxista-leninista Egyetem igazgatója. A somorjai Csemadok-alapszervezet egyik szervező tagja. Elsősorban helytörténettel és a paraszti-népi hagyományokkal foglalkozott. Számos krónika és helytörténeti mű kötődik a nevéhez: Árvízi krónika, Múltunk és jelenünk, Hamisabb a Duna a szép menyecskénél, Bilincsbe vert somorjaiak, Somorja és Tejfalu művelődéstörténete, Múltról a jelennek, Víz, víz, víz, stb. Több kis csallóközi falu történetét feldolgozta, így hagyta az utókorra Nagyszarva, Dercsika, Nagypaka, Kispaka, Csukár paka, Vásárút, Nagyabony, Csallóközkürt, Éber hard, Szentmihályfa, Alistál, Felistál, Tőnye, Fél, Nagybodak és Úszor történetét bemutató tanulmányait. (Folytatás a következő számban) Somorjáért Polgári Társulás

7 2014. június 7 Módszertani nap a Corvinban Május 5-én módszertani találkozóra került sor az alapiskolában a Terra Könyvkiadó igazgatónőjének, Tóth Erzsébetnek (a felvételen) a közreműködésével. A találkozón a környező alapiskolák közel negyven pedagógusa vett részt. Témája a szlovák nyelv hatékonyabb oktatása volt a magyar alapiskolák alsó tagozatán. A szlovák nyelv a magyar anyanyelvű gyerekek számára idegen nyelv. Ezért úgy kellene tanítani, mint az idegen nyelveket, ugyanazzal a módszerrel, mint az angol és a német nyelv esetében. A szlovák nyelv oktatását alapjaiban kellene megreformálni változtatni kellene a tanítás módszerén, a tananyag összetételén és a követelményrendszeren is. Nem hanyagolható el a gyermekek motiválása sem. Fel kell kelteni az érdeklődést a nyelv iránt, és legelőször a mindennapi élethez szükséges fogalmakat kellene megtanítani. A nyelvtanulás leghatékonyabb módja a szóbeli kommunikáció. Elsősorban a szükséges szókincset kell elsajátíttatni a gyerekekkel, de szövegösszefüggésekben elhelyezve a szavakat, majd fokozatosan rátérni a mondatalkotásra, és ennek függvényében ismertetni a Beltéri bútorok mindenkinek Mikor alakult a Bartal Imre BEU cég, és mivel foglalkozik? A céget 2006-ban alapítottam. Kezdetben a beépített szekrényekre specializálódtunk. Kezdettől fogva az volt a célunk, hogy a lehető legalacsonyabb árakat tudjuk kínálni a vásárlóknak. Szolgáltatásaink a későbbiekben természetesen bővültek jelenleg A-tól Z-ig biztosítani tudjuk a beltéri bútorzatot. Miben különbözik a BEU a többi hasonló profillal rendelkező üzlettől? Cégünk nemcsak a háztartásokra koncentrál, a cégek részére is tudjuk biztosítani a bútorokat. Nálunk a parkettától az ülőgarnitúráig, a beépített szekrényektől a konyha- vagy fürdőszobabútorokig minden legyártható és kapható től páncélozott biztonsági ajtókkal is foglalkozunk, 2013-tól pedig a méretre szabott konyhabútorokat is gyártunk. Hogy miben különbözünk más cégektől? Abban, hogy nálunk a vásárló mindent megtalál egy fedél alatt. Milyen kedvezményes akcióik vannak jelenleg? Minden hónapban készítünk akciókat a vásárlók számára. Júniusban és júliusban fut az egészséges alvás akciónk, amelynek keretében az ágyakra és matracokra vannak árengedményeink. A beépített szekrényekre és a beltéri ajtókra talán nálunk vannak a legjobb árak. Mik a cég jövőbeli tervei? Legfontosabb célkitűzésünk az, hogy a lehető legtöbb elégedett vásárlónk legyen. Igyekezni fogunk a jövőben is, hogy minden igényt kielégítsünk. (PR) nyelvtani szabályokat. Az sem mindegy, hogy milyen tankönyvekből, milyen módszerrel, milyen tansegédeszközökkel teszszük mindezt. Legfőbb célunk az, hogy tanulóink a magyar iskolákban kapott alapokra építve tudják megszerezni a gyakorlati nyelvtudást. Ilyen és hasonló kérdésekre kerestük a választ a találkozón, amelyet az első osztályos diákok nyelvtudásának bemutatásával kezdtünk. A gyerekek a Terra Könyvkiadó tankönyveit használva játékos, interaktív formában sajátítják el a szlovák nyelv első osztályra tervezett tananyagát. Ebből láthattunk ízelítőt. Ezután következett Tóth Erzsébet tankönyvbemutatója és interaktív csomagjának ismertetése, amely nagy segítségünkre lehet a szlovák nyelv hatékonyabb oktatásában. Az interaktív tananyag és tankönyv alkalmazása során felmerülő kérdéseket a pedagógusok Halász Anitával, a módszertani központ munkatársával vitatták meg. Mezzei Elza Kétszeresen segítettek Nagy sikere volt a Vöröskereszt somorjai alapszervezete által másodszor rendezett ruhabörzének. Városunk lakosai ismét sok szép, további használatra alkalmas gyermek-, női, férfiruhát és használati tárgyat (gyermekjátékot, cipőt, táskát, lakáskiegészítőt, stb.) vittek a gyűjtőhelyre, vagyis a szervezet székházába, ahol az adományokat a Vöröskereszt tagjai szortírozták, s május 23-án és 24-én a művelődési ház előcsarnokában tartott börze keretében pár centért árusították. Az első napon szép számban jöttek az érdeklődők, szombaton már kevesebben voltak, de a második börzének így is nagyobb sikere volt, mint az elsőnek tájékoztatott Fürdős József, az alapszervezet elnöke, akitől megtudtuk, hogy a fennmaradt holmik nagy részét az A.S.A. cég szállította el további értékesítésre és felhasználásra. A gyermekholmik jelentős részét egy, a szerbiai árvízkárosultaknak gyűjtő pozsonyi vállalkozó vitte el. Így azokat, akik a számukra szükségtelenné vált holmikat pusztán azért vitték el a Vöröskereszt alkalmi gyűjtőhelyére, hogy megszabaduljanak tőlük, jó érzés töltheti el, hiszen kétszeresen is jótékonykodtak, a Vöröskereszt alapszervezetén kívül az árvízkárosultakat is segítették. A ruhagyűjtésből és -árusításból a Vöröskereszt alapszervezete hagyományt szeretne teremteni, ezért az ősz folyamán újabb ruhabörzét szervez. (ti)

8 június Strieženec Sándor Zenei élet Somorján és környékén (26) A Rómeó Vérzik manapság legjobb időszakát éli. A trió tagjait egy kis időutazásra hívom. Hátra is, előre is, nem figyelmen kívül hagyva a mai, bizonyára kellemes lelkiállapotukat. Milyen tervekkel indultak annak idején, mi valósult meg belőlük? S nem utolsósorban: merre vezet a banda útja, hogy lehet még fokozni a jelenlegi állapotot? Először az alapító Koppányt faggatom a kezdetekről. Úgy indultunk, mint bármelyik hasonló garázszenekar. A különbség talán annyi volt, hogy mi a kezdettől a saját dalokra koncentráltunk. Mások dalait addig játszottuk, míg össze nem jöttek a saját nóták. Távolabbi céljaink akkoriban nem voltak, egyszerűen minél többet szerettünk volna koncertezni. Ehhez képest a mai helyzet... Majdnem azt mondtam, hogy elértük karrierünk csúcsát... Ez persze nem igaz, még van hová nyomulni. Tény, hogy szalad a szekér, az utolsó albumunk aranylemez lett. Igaz, hogy 19 évig kellett rá várni, de megcsináltuk. Ma a Rómeó Vérzik úgy működik, mint egy professzionális gépezet. Van egy profi kiszolgáló stábunk, technikusok, hangmérnök, stb., Nyilas Kriszta személyében hozzáértő sajtóreferensünk is. Ő annak idején Demjén Ferenc, Charlie sajtóügyeit is igazgatta. Igaz, Magyarországon sokkal nagyobb hírnévnek örvendünk, nem meglepő ma már, hogy a pesti forgalmi dugóban odalép a rendőr, bekopog az autónk ablakán, és autogramot kér. De ez így van jól, szeretjük azt, hogy Somorján a megszokott hétköznapjainkat élhetjük. A jövő? Egyelőre rohadtul élvezzük, hogy péntekenként beülünk az autóba, és végigturnézzuk a Kárpát-medencét, s ez még soká így marad. Inkább a kö zeljövőről beszélnék: jövőre húszévesek leszünk. Ezt méltóan szeretnénk megünnepelni, megaturnéval (beleértve a felvidéki színhelyeket), esetleg új albummal. S néhány év kihagyás után jövőre megint lesz Rómeó Vérzik Tábor... Természetesen itt, Somorján! A dobos Sancho ott volt szinte a kezdeteknél. Viszsza tudsz emlékezni, milyen elvárással kezdtél játszani a Rómeóban? Előtte kaptam egy nagy pofont, épp kirúgtak az előző zenekaromból. Nem hitték el, hogy képes leszek megfelelni az ő színvonaluknak. Erre én úgy reagáltam, hogy őrült gyakorlásba fogtam. A véletlen úgy hozta, hogy egyszer nem jött el az alakulóban lévő Rómeó Vérzik dobosa, s ott voltam kéznél. Aztán ott is ragadtam. Amennyire viszsza tudok emlékezni, mindig elérhető célokat tűztünk ki magunk elé, lépésről lépésre haladtunk. S a közönség szeretete volt az, ami tartotta bennünk a lelket. Ma, úgy látom, jól érzed magad a bőrödben... Ríkó, Koppány és Sancho. A Rómeó Vérzik 2014-ben Több okból is. Egyrészt jól megy a banda szekere. A másik dolog, hogy stabilizálódott a tagság, trióban játszunk, s még sohasem volt ilyen egyetértés, jó hangulat a zenekarban. Ez a harmónia lejön a színpadról, s a közönségtől hatványozottan visszakapjuk. Meddig lehet ezt csinálni? Imádok zenélni, amíg bírom, nem hagyom abba. A Rómeó? Még csak jelei sincsenek annak, hogy fogyna a közönségünk. Sőt, fiatal rajongók jönnek, tetszik nekik a zenénk, hitelesnek tartják, amit csinálunk. Sokan felróják, hogy 19 év után nem tudunk a zenéből megélni. Nem ez a lényeg, a körülmények adottak. Mi rendesen odatesszük magunkat... Addig biztosan fogunk zenélni, amíg lesz kinek, s amíg a tűz ott lobog bennünk a koncertek előtt. Csiba Ríkó a már robogó vonatra szállt fel. Úgy volt, ahogy azt elképzelted? Mikor megtudtad, hogy lehetőséget kapsz, azonnal őrült gyakorlásba kezdtél, hogy megfelelj a feladatnak? Természetesen örömmel vettem a felkérést, ekkor már nagyjából ismertem a Rómeó Vérzik zenéjét. Ez 2002-ben történt. Talán egy hónap gyakorlás után álltam ki velük a színpadra. Végig élveztem, de mostanság újult erővel dolgozunk. Trióra fogyatkoztunk. Kissé féltünk meghozni ezt a döntést, de ma már biztos, hogy jó döntés volt. A változás elsősorban az élő koncerteket érinti, kevesebb lett az ugrálás, több az odafigyelés. De megérte, ilyen felszabadult brigád még nem játszott a Rómeóban... Vastaps a Harmonia Classica tavaszi hangversenyén Május 3-án újra megtelt a Németh-Šamorínsky István Művészeti Alapiskola koncertterme, hiszen a Harmonia Classica kamarazenekar immár hagyományossá vált tavaszi hangversenyére került sor az intézmény koncerttermében. A somorjai kamarazenekar zenészei különböző korok különböző stílusú tánczenéin kalauzolták végig a lelkes publikumot. Strauss polkája, Brahms V. magyar tánca, Faust és Kókai verbunkja frissességével és temperamentumával, Kocsár Miklós Pozsonyi táncai könnyedségükkel és méltóságteljességükkel, Pasqual de Gulla és Sosztakovics keringői pedig emelkedett hangulatukkal és táncba hívó dallamaikkal alkottak kerek egészt ezen a kellemes májusi estén és lopták be magukat a hallgatóközönség szívébe. A koncert címe találóan Táncról táncra volt és valóban, ezen a koncerten kizárólag táncdallamokat játszott a kedvelt kamarazenekar. A Hegyi Brigitta által gondosan összeállított műsorban fellépett Vera Hlaváčková és Boráros György, akik harmonikán játszották el José Pa dilla: El relicarióját. Gaál Jenő Sztevanovity Zorán Volt egy tánc című jól ismert slágerét énekelte Szádoczky Gyula gitárkíséretében, Domsitz Erika Pedig Léo Delibes Mazurka című szerzeményét játszotta el a Coppélia című belettből. Ráadásként James Red McLeod: Fiddle and Stomp című darabja hangzott el, amely szemmel láthatóan szintén elnyerte a közönség tetszését. A koncertet a Csallóköz több pontjáról érkezett közönség percekig tartó vastapssal jutalmazta, ami, ugye, a legnagyobb elismerés egy zenész számára. Ezért ezúton szeretnék köszönetet mondani a Harmonia Classica kamarazenekar nevében hűséges és hálás közönségünknek, s egyúttal szeretettel meghívunk mindenkit a június 14-i bacsfai Vadásznapokra szombaton délben zenekarunk nyitja meg az országos jelentőségű rendezvényt. Méry János

9 2014. június 9 Schrantz György festőművész kiállítása május 16-tól május 30-ig volt látható a városi művelődési központ Tallós-Prohászka István Kiállítótermében. A tárlatnyitón Végh László önkormányzati képviselő ismertette a művész életútját. Schrantz György 1942-ben született Somorján, 1960-ban érettségizett, majd 1962-ben A Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár ajánlja új könyveiből Fejős Éva: Száz éjjel vártam Andi élete egy csapásra megváltozik, amikor a titokzatos fiú, akivel évek óta együtt él, váratlanul félrelép, és ezért a lány szakít vele. Azt tervezi, hogy önsajnálata jeléül egész nyáron egy g u m i m a t r a c o n lebeg majd a délegyházi tavon, és mogyorókrémet majszol, de ezt a tervét is keresztülhúzzák. Andi szeme előtt fényképek kelnek életre, dühkitörései áramkimaradást okoznak, rejtélyes jeleket kap egy másik világból, miközben egy igencsak e világi meglepetés is várja új otthonában kincset talál az egyik ruhásdobozban. Hová tűnt Alex szinte nyomtalanul a szakításukat követően, miért nem tudja vele tisztázni a múltat? Mi köze a lánynak egy, a világ túlsó felén kitört forradalomhoz? Leszállhatunk-e szabad akaratunkból az érzelmi hullámvasútról? Fejős Éva új regényének hősei ezekre a kérdésekre keresik a választ. A Száz éjjel vártam rengeteg kalandot tartogat, emellett fordulatokban gazdag utazásra hívja a romantikus történetek rajongóit, sok humorral, érzelemmel és izgalommal. Szegedi-Maszák Marianne: Csókolom a kezét Szegedy-Maszák Marianne szülei, Hanna és Aladár Budapesten szerettek egymásba 1940-ben. Apja pályája felfelé ívelt a külügyminisztériumban, amikor letartóztatták és Dachauba deportálták. Édesanyja Weiss Manfréd, a híres csepeli gyáralapító unokája. Egy Heinrich Himmlerrel kötött titkos alkunak köszönhetően a Weiss család minden vagyonukért cserébe szabadon távozhatott a semleges Portugáliába. Hanna és Aladár két évig semmit nem tudtak egymásról, szerelmük mégis A Csallóköz bűvöletében Losoncon a Felsőfokú Építészeti Ipariskolában szakérettségizett. Később felvételt nyert a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolára, ahol Dezider Milly, Ján Mudroch és Orest Dubay voltak a tanárai óta szabadfoglalkozású képzőművész, festői, illusztrátori tevékenysége mellett több murális munkát is tervezett és kivitelezett. Az ő keze munkáját dicséri a somorjai ravatalozó mozaikfala is, melyet a művész idén tavaszszal újított fel ben bekapcsolódott az 1998-ban alakult Pozsonyi Műtermek szabad művészeti társaság tevékenységébe, melynek tagjai több társadalmi szervezettel karöltve 2006-ban megalakították a Pozsonyi Magyar Galériát. A Galéria szervezésében számos tárlat került megrendezésre, így Schrantz György képei is láthatóak vol- kiállta az idő és a történelem próbáját. A háború befejezése után, 1945-ben házasodtak össze Budapesten, ahonnan rögtön tovább is indultak Wa s h i n g t o n - ba, ahol Aladár megbízott követként tevékenykedett. Ám amikor itthon valósággá vált a kommunista hatalomátvétel rémképe, Aladár lemondott tisztségéről, és emigránsként az államokban maradt a feleségével. Leányuk a szülei által írt levelek, memoárok és családi emlékek segítségével meséli el történetüket, mely összefonódott Magyarország történelmével. tak Pozsonyon és a felvidéki helyszíneken kívül több alkalommal Budapesten, Nagybányán, Lendván, Sopronban, Tatabányán, Esztergomban és másutt. A somorjai tárlat válogatás volt a művész csallóközi témájú képeiből. A kiállított művek között láthattuk az 1962-ben született Kimondatlan szavak -at is, ugyanis a szerző ekkortól tartja magát alkotó festőnek. A kép jól dokumentálja, hogy a Csallóköz, az otthon varázsa beleszólt a kezdetekbe, majd a festő sikeres pályájának további alakulásába is. (ti) Nem csalódtak azok az olvasók, akik május 22-én a Zalabai Zsigmond Városi Könyvtárban meghallgatták Ásványi László zarándokútjáról szóló, fényképekkel tarkított élménybeszámolóját. Az El Camino az út, az élet. Ha hív, menni kell, még ha néha fáj is... Hogy mi veszi rá az embert, hogy több száz kilométert gyalogoljon? Ezt és még sok más érdekes kérdésre tudhatta meg a választ a nagyszámú közönség Ásványi Lászlótól, aki már hét alkalommal tette meg a Santiago de Compostelába vezető gyalogos zarándokutat. (vk)

10 10 Május 26-án a megszokottnál kissé kevesebben vettek részt a Vöröskereszt alapszervezete által szervezett véradáson. Ez annak tulajdonítható, hogy ezen a napon kezdődtek a szóbeli érettségik a Madách Imre Gimnáziumban, ahonnan Veres Gábor tanár úr kíséretében 8-10 diák rendszeresen eljár vért adni. Tény, hogy a megjelentek esetében az előzetes vérvizsgálatot követően az orvos úgy döntött, nem adhatnak vért. A véradók: Csenkey Lajos, Vodnyánszky Egyre több a fiatal véradó József, Fürdős Katalin, Zsigmond Olivér, Maczala László (Úszor), Csuba Milos, Tóth József, Czvedler Tibor, Tóthová Angela, Csölle Renáta, Csiba Csaba, Bogárová Mária, Tóthová Sabina (Illésháza), Bokorová Renáta, Mgr. Kubincová Denisa, Mészáros Gabriella, Mészáros Mónika, Kulcsár Károly (Csenke), Meleg Annamária, Lázár Márta, Ďurišková Martina, Sanislo Peter, Herberger Tamás, Jura Ján (Pozsony), Jura Martin (Pozsony), Shifferová Simona (Hegysúr), Múčka Csaba (Egyházfa), Cséfalvay András, Pussová Jarmila, Baloghová Eva (Gomba), Nagy Ingrid, Szijjártó Anna, Mgr. Gábor Vladimír, Kondelová Zdenka, Kiss Imre. A véradásnak volt egy különlegessége is. A művelődési ház első emeleti helyiségében, abban a teremben, június amely évek óta átmenetileg transzfúziós állomássá alakul át, folyamatosan vetítették a Nemzeti Transzfúziós Állomás által készített kisfilmet, amely a véradásról és a vér, illetve a vérplazma további sorsáról tájékoztat. A legközelebbi véradás szeptember 22-én lesz. Kép és szöveg: Tóth Ilona Az utóbbi időben egyre többen vesznek részt a mind népszerűbbé váló futóversenyeken. Az idén 67. alkalommal megrendezett Devín Maraton résztvevőinek száma is évről évre emelkedik. Hlivák Erzsébet, Orosz Jana és Sárosfai Péter már ötödször vett részt a versenyen. Idén Tokovics Miklós (baloldalt) is csatlakozott hozzájuk. A kis csoport mindenese, sofőrje, fotósa egy személyben kezdettől fogva Nagy Roland (a felvételen jobboldalt). ( ) Május 3-án a hajnali órákban a járőrök két erősen ittas személyre lettek figyelmesek a Pozsonyi úton. Az egyik erőszakkal letépte a közeli szemetesládát, és a bokrok közé dobta. Az elkövető a 372/90 számú törvény 47. paragrafusának 1/d pontja értelmében kihágást követett el, ezért a helyszínen pénzbírságot kellett fizetnie. Május 7-én órakor az AREA Somorja Kft. dolgozói 9 elpusztult galambot találtak a temetőben, körülöttük a földön ismeretlen eredetű, piros színű anyaggal bevont kukorica volt szétszórva. A kukoricát a rendőrök elemzés céljából továbbküldték, az esetet pedig jelentették a városi hivatal környezetvédelmi osztályán. Ugyanezen a napon járőrözés közben jelentés érkezett a A városi rendőrség hírei rendőrökhöz, hogy a Pozsonyi úti öreg áruház épületében lopás történt. Az elkövetőt elfogták és előállították, aki beismerte, hogy ellopott egy radiátort, amelyet azon nyomban el is adott. A vevő készségesen visszaadta a radiátort a tulajdonosának. Május 9-én 8.30 órakor a járőrök a Halász utcában egy magyarországi rendszámú tehergépkocsit ellenőriztek. Megállapították, hogy a járműben ülők a városi hivatal engedélye nélkül tűzifát árusítanak. Az 1/2006 számú városi rendelet 9/1 paragrafusában foglaltak megsértéséért pénzbírsággal büntették őket. Május 14-én az éjjeli órákban a járőrök az Iskola utcában egy közúti jelzőtáblát vivő személyre figyeltek fel. Ezt követően megállapították, hogy a Derby vendéglő előtt hiányzik az Adj előnyt jelzőtábla. A városi rendőrök értesítették az állami rendőrséget, akik a tettest előállították, a táblát pedig lefoglalták. Május 16-án órakor egy bejelentés valódiságát ellenőrizték a rendőrök. A bucsuházai illetőségű sértett nő személyi szabadság korlátozása címén tett bejelentést. A rendőröknek úgy nyilatkozott, hogy feljelentést kíván tenni élettársa ellen, aki veszélyezteti az egészségét és ismételten kínozza. A megvádolt személyt további vizsgálódás céljából az állami rendőrőrsre szállították. Május 22-én órakor szokatlan közúti baleset történt a Kőrisfa utcában. Egy Škoda Fabia a villanyoszlopnak ütközött, amely kifordult a földből, és megsérültek a benne levő vezetékek is. Személyi sérülés nem történt. A helyszínre hívott dunaszerdahelyi közlekedés-rendészet megérkezéséig a városi rendőrök biztosították a helyszínt, miközben az AREA Somorja Kft. dolgozója megjavította a sérült vezetéket. Május 23-án órakor bejelentés érkezett a városi rendőrségre, hogy fiatalok hangoskodnak és valószínűleg szeszes italokat fogyasztanak a Gazda sori garázsoknál. Az elkövetők, egy pozsonyi hölgy és egy somorjai fiatalember tettével megszegte a 10/2009 számú városi rendelet 10. paragrafusában foglaltakat, s mivel közterületen tilos szeszes italokat fogyasztani, pénzbírságot róttak ki rájuk.

11 2014. június 11 Orosz Szabina nagy sikere a tengerentúlon Somorjai kosárlabdás a legjobb európai játékos Az Amerikai Egyesült Államokban a kosárlabda a legnépszerűbb sportok közé tartozik. Orosz Szabinának köszönhetően nemsokára a tengeren túl is megismerik Somorja nevét. Városunk kosárlabdaklubjának neveltje remekel az amerikai főiskolás bajnokságban. Ez a bajnokság a WNBA, a világ legjobb női ligájának előszobája. Május 8-án idén is sikeresen lezajlott a CZ Slovakia Rt. szervezésében a PomléRun futóverseny. Miben különbözött az idei verseny a tavalyitól? kérdeztük az egyik szervezőtől, Czucz Krisztinától. Az idei verseny több vonatkozásban is különbözött a tavalyitól. Először is jóval többen vettek részt rajta, több mint ezren tavaly alig hétszáz volt a futók száma. Másodszor: némileg változtattunk az útvonalon, hogy elkerüljük a pomléi szakaszon levő éles kanyart. Igyekeztünk színesebbé tenni a kultúrműsort is. Ezt azért tartottuk fontosnak, hogy ne unatkozzanak a résztvevők az eredményhirdetésig. Idén Miért választottad a kosárlabdát? Hát ez érdekes kérdés, a szüleim ugyanis kajakoztak. Valószínűleg az döntött a kosárlabda mellett, hogy magas vagyok és hiperaktív. Somorja neveltje vagy. Mikor kerültél az Egyesült Államokba? 2011 őszén. Az Eastern Illinois egyetem hallgatója lettem. Menedzsmentet tanulok. Ezenkívül tagja vagy a helyi kosárlabdacsapatnak. Milyen bajnokságban szerepeltek? A legmagasabb főiskolás bajnokságban játszunk. A csapatok konferenciákra vannak felosztva. A legjobbak aztán tornákon találkoznak. Mi volt a legnagyobb sikeretek? Megnyertük a konferenciánkat. Ezért, ahogy a tengerentúlon ez ilyenkor szokás, mindenki kapott egy gyűrűt, amelybe bele volt vésve a neve. Legnagyobb egyéni sikered? Bekerültem a bajnokság legjobb tíz játékosa közé. Közülük hányan vagytok európaiak? Egyedül én. Iszonyú boldog vagyok, hogy bekerültem a legjobbak közé, mert ez fantasztikus siker. Európai játékos ugyanis csak nagyon ritkán kerül be a legjobbak közé. Hogyhogy neked sikerült? A válasz nagyon egyszerű: kemény munkával. Az eddigi három szezon közül éppen az utolsó volt számodra a legeredményesebb. Erről a statisztikák beszélnek, melyek szerint a legjobb voltál a csapatban. Mi a siker receptje? Sikeres volt a PomléRun alaposabban felkészültünk a rendezvényre, mert tanultunk a tavalyi hibákból. Reméljük, hogy az igyekezetünk nem volt hiábavaló, és színvonalasabbá tudtuk tenni a futóversenyt. A benevezési díjból tavaly alig ezer euró gyűlt össze, Az amerikai kezdetkor főleg a védelemben játszottam, most pedig én lettem a csapat éljátékosa. Mi vár rád a jövőben? Nagyon örülök, hogy tagja lettem a szlovák válogatottnak. Számomra ez óriási megtiszteltetés. Melyik csapatban fogod folytatni a pályafutásodat? Visszatérek a Eastern Illinoisba. Utolsó éves hallgató leszek az egyetemen. Szeretném sikeresen befejezni tanulmányaimat és jó hírnevet szerezni a palánkok alatt. És aztán? Jön a WNBA, minden kosárlabdázó álma? Majd meglátjuk. Jelenleg csak a következő szezonra koncentrálok. Mi a különbség a kosárlabdázók felkészülésében az Egyesült Államokban és Szlovákiában? A legnagyobb különbség a pénzösszeg nagysága, amelyet az ifjúsági sportra fordítanak. Amerikában rengeteg a lehetőség, például a tornatermek, a sportfelszereltség, a rehabilitáció terén. A mi csapatunknak négy edzője és három menedzsere van. A tengerentúlról is figyeled a somorjai kosárlabdacsapat eredményeit? Természetesen. Érdekel, hogyan szerepel az anyaegyesületem. Duducz Tibor idén viszont már 3402 eurót tudtak adományozni a somorjai öregotthonnak. Ennyivel több felnőtt jelentkezett a versenyre? Ha jól tudom, a gyerekek nem fizettek nevezési díjat. Igen, így volt. Idén egyrészt több volt a felnőtt futó, másrészt egy kevéssel emeltük a nevezési díj összegét is. Továbbá, amint azt a pénzösszeg szimbolikus átadásakor is hangsúlyoztuk, az összeg egy részét Juhász Tibor festőművész, csodaszép logónk megalkotójának ajándéka tette ki, aki lemondott a honoráriumról az idősek otthonának javára. Az összeget növelte weboldalunk készítője, a Liči Advertising cég is. Lesz folytatása a versenynek? Őszintén reméljük, hogy a PomléRun-ból hagyományt teremtünk. Már hozzá is láttunk a jövő évi rendezvény szervezéséhez. (ti) Ján Čikovský felvétele

12 12 SZÜLETETT május 5-én Danisová Anna és Podkonický Marko, május 7-én Pál Krisztián, május 9-én Steranková Viktória, május 11-én Gabajová Michaela, május 14-én Beneš Richard, május 15-én Bokros Benett látta meg a napvilágot. Sok sikert, újszülöttek! ELHUNYT április 25-én Wágner Izabella 68 éves korában, május 1-jén Nagy Géza 71 éves korában, május 4-én Kovács Ilona 83 éves korában, május 8-án Fekete Árpád 64 éves korában és Mezey János 86 éves korában, május 12-én Konrád Sándor 89 éves korában, május 15-én Fiedler László 73 éves korában, május 22-én Mayer Erzsébet 79 éves korában, május 23-án Pollák Ida 84 éves korában és Hőgye László 60 éves korában, május 25-én Kollár Rozália 85 éves korában távozott az élők sorából. Béke poraikra! KÖSZÖNTŐ Jó egészséget, erőt, boldogságot kívánunk azon polgártársainknak, akik júniusban töltik be 70., 75., 80., 85. és több életévüket: Slama Ilona, Kováč Sándor, Forgó Imre, Darázs Marianna, Cséfalvay Julianna, Nagy Mária, Deák Margit, Fazekas Terézia, Pék Imre, Horváth Ilona, Valocsa Ferenc, Lengyel Péter, Adamcsek Pál, Usačovová Irena, Ďurišová Zuzana, Golis Štefan, Armai Ferenc, Pörsök József, Varga Ferenc, Vais Ágoston, Németh Éva. Házasságot kötött Május 3-án Jakli Tamás és Csáno Adél, Krivosudský Branislav és Pethő Erika, május 17-én Árva Csaba és Jákliová Adela esküdött örök hűséget egymásnak. Gratulálunk! városi művelődési központ Június 6-tól június 30-ig látogatható a vágselyei TERRA WAG művészeti csoport válogatott műveinek kiállítása a Tallós- Prohászka István kiállítóteremben. A tárlat megtekinthető munkanapokon 9.00 órától óráig, vasárnap órától óráig. Lemezbemutató egy néma éjjel Érdekes zenés műsor, Németh Imre Néma éj című, megzenésített verseket tartalmazó lemezének koncertbemutatója lesz július 24-én este 8 órakor a zsinagógában ben, amikor a lemez megjelent, Strieženec Sándor ekképpen méltatta: A kiválasztott versek mindegyike vallomás a hangulati aláfestést a hozzájuk írt zene adja. S hogy az előadásmódról is szóljak, azt hiszem, Németh Imrének ezzel volt a legkisebb gondja. Énekhangját évek óta csodálom, ez az énekhang ő maga. Ajándék a Teremtőtől, s ő kitűnően bánik vele... A lemezen összesen 12 megzenésített vers van, köztük Kulcsár Ferenc, Bettes István, Simkó Tibor, Mihályi Molnár László, Weöres Sándor versei, amelyekhez a zenét Németh Imre szerezte, illetve Szabó Mátyás egyik versét Németh Imre fia, Mátyás zenésítette meg. A dalok előadásához Németh Imre olyan zenészkollégákat talált, mint Erich Boboš Procházka, Kósa Ferenc, Mezei Ernő, Falusi János, Varsányi György, valamint a fia, Mátyás. Az est folyamán vendégként színpadra lép Méry Rebeka, Juraj Turtev és Valenszky Miriam. SULITÁBOR A somorjai Corvin Mátyás Alapiskola nevelői a szünidő első hetére ezen a nyáron is sulitábort szerveznek (2014. június 30-tól július 5-ig). Minden reggel 7.00-től 8.00-ig várják a gyerekeket. A hét programja Hétfőn Ausztria legnagyobb szabadidőparkjába utazunk. Egész napos játék várja a gyerekeket a meseerdőben, a kalandvárban, a kalandszigeten és a tanyán. Kedden kézműves-foglalkozás és kutyabemutató szórakoztatja a gyerekeket az iskola udvarán. Szerdán a mosonmagyaróvári Futura Interaktív Természettudományi Élményközpontban szerezhetnek a gyermekek új ismereteket. Csütörtöktől szombat reggelig sátorozás lesz az iskola udvarán. Ezen a két napon is gazdag program várja a táborozókat: lesz íjászbemutató Domsitz Márton tanár úrral, a tárgyak bemutatása és aranymosás a Honismereti Ház udvarán a Fórum Intézet munkatársának közreműködésével, hallhatunk indiántörténeteket, továbbá lesz könyvbemutató és tábortűz is. A sulitábor szombaton délelőtt táborbontással ér véget. Jelentkezni lehet iskolánkban a napközis tanító néniknél. A jelentkezőlapot is ők osztják szét. megemlékezés június Pályázati felhívás a magyar nyelvhasználat minél szélesebb körű előmozdítására A Rákóczi Szövetség alapítványa, a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány pályázatot hirdet a Szlovákia területén működő civil szervezetek részére a magyar nyelvhasználat minél szélesebb körű előmozdítása és a magyar nemzeti identitás megerősítése érdekében. A pályázat célja, hogy anyagi támogatás révén járuljon hozzá a szlovákiai magyar nyelvhasználat minél szélesebb körű előmozdításához a helyi civil szervezetek közreműködésével. A Rákóczi Szövetség alapítványa euró összeget oszt szét vissza nem térítendő támogatás formájában. Bővebb információk és a pályázat elektronikus adatlapja a Rákóczi Szövetség honlapján érhető el: palyazati_adatlap_felvideki_civil_szervezetek Berki Tamás és Marian Greksa a IV. Deja vu Party-n június 14-én (szombaton) a Pomléban ismét megrendezik A barátság és a békés együttélés fesztiválját. Fellép: Berki Tamás és Marian Greksa, valamint a Vermilion, a Good Feeling, a Royko Passage és a Johnny & Rebeka. A műsort a Steps együttes Rock and roll party-ja zárja. Házigazda: a Deja vu együttes. A kezdés: óra. A belépés díjtalan. Rossz idő esetén a rendezvény áthelyeződik a somorjai kultúrházba. A pozsonyi Zene-, Dráma- és Filmművészeti Főiskola növendékeinek orgonahangversenye lesz június 15-én (vasárnap) órától a somorjai Nagyboldogasszonytemplomban apróhirdetés Munkát keresek mint bérelszámoló Somorja, Szenc és Pozsony környékén. Tel.: Fájó szívvel emlékezünk május 26-án, halálának első évfordulóján drága halottunkra, NAGY GYÖRGYRE. Emlékét örökké őrizzük. Szerető családja Somorja és Vidéke Somorja város önkormányzatának havilapja. Kiadja a város önkormányzata. A kiadásért felel: Bárdos Gábor polgármester (tel.: ). Szerkesztő: Tóth Ilona. Lapmenedzser és tördelőszerkesztés: SMITH AGENCY kft. Nyelvi szerkesztő: K. Cséfalvay Eszter. A kiadó és a szerkesztőség címe: Városi Hivatal, Somorja, Fő utca 37. IČO: Telefon: Fax: redakcia@samorin.sk, noviny@samorin.sk. Nyomdai előkészítés: Wanted Design, Somorja. Terjeszti: D. A. CZVEDLER Kft., Somorja. A kiadó és a szerkesztőség álláspontja nem minden esetben azonos az újságban közöltekkel. Nyilvántartási szám: EV 3096/09 ISSN

13 Redakcia nezodpovedá za obsah a jazykovú úpravu inzerátov. A hirdetések tartalmi és nyelvtani helyességéért szerkesztőségünk nem vállal felelősséget.

14 VEZÉRIGAZGATÓI KÖZKEGYELEM a Nyugat-szlovákiai Vízügyi Társaság Rt-nél A Nyugat-szlovákiai Vízügyi Társaság Rt. vezérigazgatói közkegyelmet hirdet a kártérítés és bírságolás ügyében azon ingatlantulajdonosokkal szemben, akik jogtalanul vételeznek ivóvizet, továbbá illegálisan engednek ki szennyvizet a közcsatorna hálózatba, vagy nincsenek szerződéses viszonyban a Nyugat-szlovákiai Vízügyi Társasággal. Az érintett jogi vagy természetes személyek június 1-től augusztus 31-ig jelentkezhetnek a Nyugat-szlovákiai Vízügyi Társaság kihelyezett üzemeinek ügyfélfogadási központjaiban és a Nyitrai Városi Hivatalban a szerződéskötés céljából. A lehetőséget kihasználó ingatlantulajdonosokkal szemben a Nyugat-szlovákiai Vízügyi Társaság nem érvényesíti azokat a károkat, amelyek a Társaság által üzemeltetett ivóvízhálózatból való jogtalan ivóvíz-vételezés, valamint a szennyvíznek a közcsatornába illegális engedése miatt keletkezett. A vezérigazgatói közkegyelem határidejének lejárta után a Nyugat-szlovákiai Vízügyi Társaság Rt. a megállapított illegális ivóvíz-vételezés és illegális csatornahasználat miatt az érvényes törvényi rendelkezések értelmében érvényesíteni fogja kártérítési és költségvisszatérítési igényét. Az ún. illegális rácsatlakozások felkutatására a társaság jelenleg több hatékony kereső berendezést, köztük kamerarendszert is alkalmaz. Ing. Ján Podmanický vezérigazgató A Nyugat-szlovákiai Vízügyi Társaság Rt. felszólítja azon ingatlantulajdonosokat, akik jogtalanul vételeznek ivóvizet, vagy jogtalanul engedik a szennyvizet a közcsatorna hálózatba, vagy nincs érvényes szerződésük a Nyugat-szlovákiai Vízügyi Társasággal, hogy éljenek a szerződéskötés lehetőségével a regionális ügyfélközpontokban. II. CSEMADOK KALANDTÁBOR Somorján augusztus ig (1 éjszaka ottalvós) Minden nap óráig Várunk minden 7-12 év közötti gyereket, aki igazi kalandokra vágyik. Garantáljuk, hogy nem fogsz unatkozni! Redakcia nezodpovedá za obsah a jazykovú úpravu inzerátov. A tábor költsége személyenként 50, (magába foglalja a napi háromszori étkezést is), melyet június végéig lehet be zetni a Városi Könyvtárban Pirk Ilonánál. Táborparancsnokok: Kovács Koppány és Pirk Ilona A hirdetések tartalmi és nyelvtani helyességéért szerkesztőségünk nem vállal felelősséget.

15 30 % na výrobky zn. Maybelline len za 15 bodov! Od do Platí pri kúpe 2 a viac kusov. za 35 bodov 25 % na dezodoranty, antiperspiranty a deo natural spreje Od do Kupón na zľavu platí do Predaj je obmedzený na 10 ks z každého druhu výrobku. Redakcia nezodpovedá za obsah a jazykovú úpravu inzerátov. A hirdetések tartalmi és nyelvtani helyességéért szerkesztőségünk nem vállal felelősséget.

16 Západoslovenská vodárenská spoločnosť, a.s., vyhlasuje generálny pardon na neuplatňovanie si náhrady škody a sankcií voči vlastníkom nehnuteľností, ktorí neoprávnene odoberajú pitnú vodu alebo neoprávnene vypúšťajú odpadové vody do verejnej kanalizácie alebo nemajú so Západoslovenskou vodárenskou spoločnosťou, a.s., doposiaľ uzatvorený zmluvný vzťah. V období od do majú fyzické osoby ako aj právnické osoby, možnosť prihlásiť sa a požiadať o uzatvorenie zmluvy v zákazníckych centrách nachádzajúcich sa v sídlach jednotlivých odštepných závodov Západoslovenskej vodárenskej spoločnosti, a.s., a na Mestskom úrade v Nitre. Voči vlastníkom nehnuteľností, ktorí využijú túto možnosť, si Západoslovenská vodárenská spoločnosť, a.s., nebude uplatňovať náhradu škody, ktorá Západoslovenskej vodárenskej spoločnosti, a.s. vznikla ich neoprávneným odberom pitnej vody z verejného vodovodu alebo neoprávneným vypúšťaním odpadových vôd do verejnej kanalizácie, ktoré sú prevádzkované ZsVS, a.s. V prípade zistenia neoprávneného odoberania pitnej vody alebo neoprávneného vypúšťania odpadových vôd do verejnej kanalizácie po uvedenom termíne ukončenia generálneho pardonu, si bude Západoslovenská vodárenská spoločnosť, a.s., v súlade s platnými právnymi predpismi uplatňovať náhradu škody a úhradu nákladov. Na odhaľovanie čiernych napojení spoločnosť v súčasnosti využíva viaceré účinné vyhľadávacie zariadenia, vrátane kamerových systémov. Ing. Ján Podmanický generálny riaditeľ Západoslovenská vodárenská spoločnosť, a.s., vyzýva všetkých vlastníkov nehnuteľností, ktorí neoprávnene odoberajú pitnú vodu alebo neoprávnene vypúšťajú odpadové vody do verejnej kanalizácie alebo nemajú so Západoslovenskou vodárenskou spoločnosťou, a.s., doposiaľ uzatvorený zmluvný vzťah, na využitie príležitosti a uzatvorenie zmluvy v zákazníckych centrách podľa regionálnej príslušnosti: Dunajská Streda Dunajská Streda, Kračanská cesta 1233 Galanta so sídlom v Šali, P. Pázmanya 4 Komárno Komárno, Thalyho 2 Levice Levice, Ludanská 4 Nitra Nitra, Nábrežie za hydrocentrálou 4 Zákaznícka kancelária na MsÚ Nitra Nové Zámky Nové Zámky, Ľanová 17 Topoľčany Topoľčany, Tovarnícka 2208 Redakcia nezodpovedá za obsah a jazykovú úpravu inzerátov. A hirdetések tartalmi és nyelvtani helyességéért szerkesztőségünk nem vállal felelősséget.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmail.com Telefon: - Myletos Art Ságiné Őze Rita élelmiszer boltja Gyógynövény és Reformélelmiszer Üzlet (Szentes) Rongybika (Szentes) Erasmus + Dr. Brusznyai

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

FONTOS INFORMÁCIOK ÉS RÉSZLETEK

FONTOS INFORMÁCIOK ÉS RÉSZLETEK A tavalyi sikeres bemutatkozásunk után idén is sok szeretettel hívunk május 8-án Somorjára, futóversenyünk második évadjára, a Pomlé parkerdőbe. Gyerekek, nők, férfiak, kicsik és nagyok, amatőrök és profik,

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Emlékezzünk az elődökre!

Emlékezzünk az elődökre! Emlékezzünk az elődökre! Pályázók: Nagy Ottó (16 éves) Tamaskó Marcell (16 éves) Iskola neve: SZOI Vörösmarty Mihály Gimnáziuma A pályamunka befejezésének időpontja: 2012. március 29. Dolgozatunk a hagyományteremtés

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Falukarácsony. Újévi koncert

Falukarácsony. Újévi koncert Ikladi Hírek XX. évfolyam 12. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2013. december Falukarácsony Hagyományos falukarácsonyi ünnepségünket december 20-án, pénteken, 18 órai kezdettel tartjuk az

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

Márkói Tükör. Márkói Nyugdíjasok Egyesülete. Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta HÍREK

Márkói Tükör. Márkói Nyugdíjasok Egyesülete. Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta HÍREK Márkói Tükör Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta XXII. évfolyam 11. szám HÍREK A KEOP 5.7.0 energetikai pályázat munkálatai a műszaki terület átadását követően még ezen a héten megkezdődnek.

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

VIII. DUDIK Fesztivál

VIII. DUDIK Fesztivál VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

2014. február. Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T

2014. február. Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T 2014. február Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T Beled Város Önkormányzata pályázatot ír ki 2014. június 6-7-8-án megrendezésre kerülő Pünkösdi Fesztivál és Vásár szórakoztató és vendéglátó

Részletesebben

A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE

A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE Szóló- és kiscsoportos éneklés 2014. nov. 14. péntek Igazi ünnep volt ez a nap, amikor a dísztermünkben 113 jelentkezőt hallgathattunk meg, hála nekik, tanítóiknak, tanáraiknak,

Részletesebben

T. Ágoston László 70. születésnapjára

T. Ágoston László 70. születésnapjára T. Ágoston László 70. születésnapjára A Magyar Írószövetség és a Hungarovox Kiadó és a jelenlévő vendégek T. Ágoston László író 70. születésnapját köszöntötte 2012. október 11. (csütörtök) 18 órakor a

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) Szerteágazó és színes tevékenység a tanév során: - Diákok számára élményt jelentő, igényes tantárgyi programok - Versenyfelkészítések, örvendetes

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

B Ú C S Ú Z U N K. iskolai híradó június 5. évf. 7. szám

B Ú C S Ú Z U N K. iskolai híradó június 5. évf. 7. szám iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola,Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 www.szelloegymi.hu 2012. június 5. évf. 7. szám B Ú

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László 10», Varga Timea, 2007 Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László Az együttes tagjai: Erős Attila - szólógitár Pohl Mihály - ének Gidófalvy Attila - billentyűs hangszerek Gyurik

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 2006-2007 2005-2006 2004-2005 2003-2004 2002-2003 2001-2002 2000-2001 A tanulók száma 300 250 200 150 100 50 0 257 267 267 243 225 213 199 Osztályok

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot

Részletesebben

Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak

Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak 2013-2014-es tanév munkájáról Összeállította: Kovácsné Jószai Irén, tagozatvezető Ebben a tanévben 28 tanulóval két csoportban indult meg a tanszakon a munka. A kezdő

Részletesebben

2017/2018 tanév. Beszámoló

2017/2018 tanév. Beszámoló 2017/2018 tanév Beszámoló A művészeti oktatásra az általános iskolai kötelező órákon kívül lehetett jelentkezni, ugyanúgy, mint az eddigi évekhez hasonlóan. Általában délutáni órakeretben történt a képzés.

Részletesebben

Dr`avni izpitni center MAD@AR[^INA KOT DRUGI JEZIK NA NARODNO ME[ANEM OBMO^JU V PREKMURJU NAVODILA ZA OCENJEVANJE. Torek, 13.

Dr`avni izpitni center MAD@AR[^INA KOT DRUGI JEZIK NA NARODNO ME[ANEM OBMO^JU V PREKMURJU NAVODILA ZA OCENJEVANJE. Torek, 13. Dr`avni izpitni center *M06123114* NAVODILA ZA OCENJEVANJE SPOMLADANSKI ROK MAD@AR[^INA KOT DRUGI JEZIK NA NARODNO ME[ANEM OBMO^JU V PREKMURJU Torek, 13. junij 2006 SPLO[NA MATURA C RIC 2006 2 M061-231-1-4

Részletesebben

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről Előterjesztés Arany János emléknap megszervezéséről 1. előterjesztés száma: 301/2017 2. Előterjesztést készítő személy neve: Ádámné Bacsó Erika 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve:

Részletesebben

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról I. 2013. március 14-17. között a Balaton mellett fekvő Zánkán, az Új Nemzedék Központban került sor

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Baján csobbant a csapat Megyedöntőn jártak 2009.01.15. A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Január 8-án a vizek városában

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

100 éve született Radnóti Miklós

100 éve született Radnóti Miklós 100 éve Miklós született Radnóti 100 éve született Radnóti Miklós április 15-én emlékeztünk könyvtárunkban Radnóti Miklós (1909-1944) születésének 100. évfordulójára a Radnóti-év keretén belül. A rendezvényen

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja

A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja Mély levegő címmel irodalmi találkozót tartottunk iskolánkban A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja november 9. és 11. között került megrendezésre. A rendezvényt,

Részletesebben

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2007-2008. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Tanulóink

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot

Részletesebben

WIKIMÉDIA MAGYARORSZÁG EGYESÜLET. 2014. április - november

WIKIMÉDIA MAGYARORSZÁG EGYESÜLET. 2014. április - november WIKIMÉDIA MAGYARORSZÁG EGYESÜLET 2014. április - november Wikimedia Chapter Conference Berlin Vince, Andi részvételével A Wikimédia közösség idén is megtartotta nagyszabású konferenciáját. Ezúttal Berlinben,

Részletesebben

Versenyek, pályázatok középiskoláknak

Versenyek, pályázatok középiskoláknak Versenyek, pályázatok középiskoláknak Pályázat neve: A hónap fotója. Pályázat kiírója: Turista Magazin Téma: A pályázatra havonta bárki beküldheti a saját maga által készített, témánként maximum 2-2 fotóját,

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Iskolai zenei életünk története

Iskolai zenei életünk története Iskolai zenei életünk története Az iskolai kórus Iskolánk első kórusa, az Ifjúsági Dalkör 1879-ben jött létre Harrach József tanár vezetésével. Nemcsak az ifjúság éneklését tette lehetővé, hanem gyűjtéseket

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné HONISMERETI SZAKKÖR Készítette: Rémai Lászlóné Foglalkozás száma: 1-2 A foglalkozás anyaga: Alakuló foglalkozás. A szakkör célja, feladata, kapcsolódás a történelem tantárgyhoz. Anyag és eszközhasználat

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

Húsvét a Bruderhofban

Húsvét a Bruderhofban Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló A Népmese napjához kötődő programunkat azzal a céllal terveztük, hogy hozzásegítsük a kisiskolás korosztály képviselőit a mesékben való elmélyüléshez,

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016 PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 Tanulmányi kirándulás tervezete, szervezése, lebonyolítása Tartalom: Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 1. A tanulmányi kirándulás útvonala 2. A tanulmányi kirándulás

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

EGERÁG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ EGERÁG KULTURÁLIS KÖZPONT EGYESÜLET KIADVÁNYA

EGERÁG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ EGERÁG KULTURÁLIS KÖZPONT EGYESÜLET KIADVÁNYA XX. évfolyam 1 (170.) 2015. január ALap EGERÁG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ EGERÁG KULTURÁLIS KÖZPONT EGYESÜLET KIADVÁNYA Polgármester Úrtól tudjuk Boldog, egészségben és szerencsében gazdag új esztendőt

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. december 14-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2018. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni!

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni! Általános Iskolák Igazgatóinak Munkaközösségeinek L A N D O R N A P 2013. május 22. (szerda) Tárgy: versenykiírások Kedves Kollégák! A Landorhegyi Általános Iskola, Sportiskola az idei tanévben a következő

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016.

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. 1. sz. melléklet JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek Nemzeti Ünnep: 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc

Részletesebben

Monor város évi programtervezete

Monor város évi programtervezete Monor város 2019. évi programtervezete Rendezvény időpontja: 2019. január 7. 2019. január 11. 18:00 Rendezvény megnevezése: Újévi koncert Mocsári Károly és meglepetés vendégének előadása 2019. január 12.

Részletesebben