Megalakult a képviselő-testület

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Megalakult a képviselő-testület"

Átírás

1 27. évfolyam, 39. szám A város lapja november 7., péntek Megalakult a képviselő-testület A HÉT EMBERE SZIMEISZTER IMRÉNÉ Panni néni összesen tizenöt főzőverseny első helyezettje és kilenc süteménysütőverseny győztese, mellesleg még egy ezüstérme is van óta a Nosztalgia Nyugdíjasklub vezetőjeként is tevékenykedik. Nagyon hálás a remek közösségért, klubtársaira mindig számíthat. A klub rendszeresen szerepel például a devecseri idősek otthonában, Bódé parkjait szépíti, és különböző rendezvényekkel őrzi a régi hagyományokat. Szakácsművészetével legközelebb november 15-én lehet megismerkedni a bódéi közösségi házban, ahol kilenc órától ludaskása-főzés lesz. Az ételt hagyományos kukoricakásával tálalják, kóstolhatunk hozzá libatöpörtyűt, és kukoricaprószát is lehet majd enni. A libalakoma mellett sok vidámsággal, többek között a Ludas Matyiból vett jelentekkel, és természetesen élő libával is készülnek a vendéglátók. Halottainkra emlékeztünk Ajka város új képviselő-testülete Alakuló ülését tartotta október 28-án az új képviselőtestület. Az alakuló ülésen döntöttek az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának módosításáról, az állandó bizottságok megalakításáról, az alpolgármester megválasztásáról, valamint a polgármester és az alpolgármester illetményének és a képviselők tiszteletdíjának megállapításáról. A polgármester és az önkormányzati képviselők eskütétele után Schwartz Béla negyedszerre mondhatott köszöntőbeszédet az új testület előtt. - A többségnek tetszett a város, elfogadták a programunkat, amit két pillérre építettünk. Az egyik pillér lényegében annak a munkának a folytatása, amit eddig végeztünk. Új eleme a város identitásának növelése, hogy a fiataloktól az idősekig Ajkához kössük az itt élőket, és a város lakossága növekedjen mondta a polgármester, és arra kérte a képviselőket, támogassák ezt a programot. A törvényben foglaltaknak megfelelően tíz egyéni választókerületi és négy listás képviselő szerzett mandátumot, így a testület létszáma a polgármesterrel együtt tizenöt fő. A bizottsági struktúra a korábbiakhoz képest változott, négy állandó bizottság jött létre, amelyek feladat- és hatásköreit rendeletben rögzítették. A bizottságok létszáma megegyezik a korábbi bizottságok 28 fős összlétszámával, növekedés csak az állandó bizottságok számában van. A tanácsnokok létszámát a korábbi hét helyett négy főben állapították meg. A Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság tagjai Pákai Péter, Pad Ferenc, Pék Attila és Táncsics Tamás, kültagjai Kaibás Dezső, Béressy Sándor és Nagy Noémi. A bizottság elnöke Pákai Péter, a gazdasági és városfejlesztési tanácsnok Pad Ferenc lett. A Művelődési-, Oktatási- és Sportbizottság tagjai Utassy István, Gerencsér Hilda, Rieder András és Fenyvesi Zoltán, kültagjai Szele József, Marton Marianna és Holczingerné Gersei Katalin. A bizottság elnökének Utassy Istvánt, a civil kapcsolatok tanácsnokának Gerencsér Hildát választották. A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság tagjai Dorner László, Pék Attila, Fülöp Zoltán és dr. Pataricza György, kültagjai Simon István, Rácz Gyula és Dömötör Norbert. A bizottság elnöki posztját Dorner László, az ügyrendi tanácsnok tisztségét Pék Attila kapta. A Szociális és Környezetvédelmi Bizottság tagjai Johanidesz Sándor, Utassy István, Gerencsér Hilda és Puskás Károly, kültagjai Sikos Zoltánné, Hatlaczki László és Bajczik Ádám. A bizottság elnöke Johanidesz Sándor, a környezetvédelmi tanácsnok Utassy István lett. A bizottságok kültagjainak ünnepélyes eskütétele után titkos szavazással döntöttek az alpolgármester személyéről: dr. Horváth József kinevezését a testület egyhangúlag támogatta. A polgármesteri és alpolgármesteri illetmények megállapítását követően az újonnan megalakult testület a képviselők tiszteletdíjáról új rendeletet alkotott. zsge Apró gyertyák és mécsesek ezrei burkolták fénybe a temetőket, mellettük virágok és zöld koszorúk, az örök világosság, az emlékezés és az üdvözülésbe vetett remény szimbólumai hirdették szívbe markoló fájdalommal: halottainktól átmenetileg búcsúztunk csupán. Az anyaszentegyház szokásai szerint november 1-jén, mindenszentek ünnepén az üdvözültekről emlékeznek meg a földi halandók. A másnapi halottak napja sajátos jellegű emlékezési nap, amikor a tisztuló lelkekért égnek a gyertyák, valamint azokért, akikről nem tudni, hogy bűntelenül haltak-e meg, és eljutottak-e Isten országába. Ez a nap azért is fontos, mert vallástól függetlenül mindenki megemlékezik elhunyt szeretteiről. Új partnerrel indul Ramasz László Nemzetközi táncversenyen vesz részt Ramasz László november kilencedikén a szlovákiai Érsekújváron. A magasosztályos modern táncversenyre latin tánccal nevezett be az ajkai versenyző. Mint Lászlótól megtudtuk, ez lesz az első verseny, amelyen új táncpartnerével, Katona Boglárkával szerepel. A másik műfajban, a néptáncban, amelyben már elérte a legmagasabb fokozatot, az örökös aranysarkantyút, egy néptáncos, Tompos Szilvia partnere lesz december közepén Székesfehérvárott az országos szólótánc fesztiválon. A két versenyre való felkészülés mellett Ramasz László jelenleg szalagavatókra készíti fel a végzős középiskolás osztályokat. November elejéig nyolc felkérés érkezett hozzá. Egész évben oktat Zalaegerszegen, Sümegen és Ajkán. Sümegen a modern táncosok a Just Dance keretein belül gyakorolnak. A néptáncosoknál három csoport működik, alsó és felső tagozatos általános iskolásoknak valamint felnőttek számára. Ajkán társastáncot oktat. Egyre többen jelentkeznek, főként a társastánc a népszerű tudtuk meg. Nemrég egy jegyespár jelentkezett, esküvőjük előtt szeretnének táncolni tanulni. Annyira megtetszett nekik a légkör, a társaság, a foglalkozás, hogy ma már házaspárként járnak. Az oktató elmondta, annak, hogy ő készíti a koreográfiát, az az előnye, hogy minden táncosából kihozhatja a maximumot, ugyanis olyan koreográfiát ír számukra, amely megfelel a tudásuknak, és amelyet örömmel táncolnak. T. A.

2 2 Ajkai Szó Köszönöm, Csékút! Egyetlen órában szárnyaltunk, mint a Főnixmadár, és a hamvakból új csoda született: a csékúti emberek öszszefogása, tenni akarás a jövőre nézve a városrészért és egymásért. Biróné Bognár Ágnes Manóként a színpadon Kell, hogy újra éledjen a falu, észre kell venni egymást, az elrohanó éveket, a vissza nem hozhatót, a még megmenthetőt. Múltunkat a jelenben tartani, a jövőnek is megőrizve. Az előadásra, a kiállításra, a Randevúra fél évet készültünk. Fantasztikus kritikát kaptunk a közönségtől és a szakmától. Köszönjük! A darab rendezése alatt folyamatosan fejlődtünk: ki gyorsabban, ki lassabban érett be. Emberileg kitartani nehéz és csodás dolog volt. A töretlen bizalom, amely a szereplőktől felém áradt, szavakba sem foglalható. Nincs rendezői végzettségem, de bábszínházi múltam tíz évnyi. Jó mestereim voltak, akiktől sokat tanultam a színházi szakmáról. Alázatot, szeretet, jó szándékot, kitartást láttam ott, és ezt próbáltam megértetni Veletek is. Kemény ember vagyok, sokszor mondok nemet arra, ami nem fér bele az elképzeléseimbe, de hajlok minden jóra és szükséges változásra. Megküzdöttetek velem, én is Veletek a szó jó értelmében. Ha kellett ötször, tízszer mutattam meg a jelenetet, a mozdulat finomságát, és Ti újra és újra próbáltátok! Ti nem olvastátok a szövegeteket az előadáson. Ahogy a szakmai kritikus írta: kőkeményen bepróbált, kigyakorolt és már-már eufórikus átszellemültséggel előadott műsort mutattunk be. Hihetetlen volt látni a színészi fejlődéseteket, még akkor is, amikor 5-6 hónap után sem adtátok fel - és én sem. A bemutató előtti éjszakán mert mindnyájan, velem együtt, éjjel találtunk ki klassz dolgokat még farigcsáltam a Manó jelenetét, előadás előtt két órával még izgatottan kérdeztétek: jó lesz-e úgy, ahogyan elgondoltátok az éjjel. Őszinte volt a szeretet, amivel aggódva figyeltétek, amint szétfeszülök a gondolatok ezer szálán zene, fény, táncosok, zárójelenet még sehol, indítjuk a honlapot, a jelmezhez barna harisnya dukál-e de azért türelmesen válaszolok a kérdésekre: meg kellene tanulni már a szöveget, na az a fadarab éppen jó lesz zajkeltésre, a hordó 20 cm-rel feljebb legyen-e, nincs elég szőlőfürt, mitől porzik az összedőlő torony, beteg az egyik szereplőm, jobban lesz-e, nem veszem fel azt a ruhát -hiszti, és még sorolhatnám... A próbák kemények voltak, ám nagyon sok nevetésben, vidám és megható pillanatban volt részünk. Sokat tanultam Tőletek, higgyétek el! Viszszajelzésetek az elvégzett munkámról, köszönő szavaitok, őszinte mosolyotok, kézszorításotok és ölelésetek mindent megért! A rendezvénysorozat ideje alatt találkoztunk emberekkel, akik drukkoltak nekünk, és olyanokkal is, akikből az irigység, butaság és rosszindulat dagálya áradt. Ők maradtak alul. Az élményt senki, soha nem veheti el tőlünk, öszszekovácsolt és össze is tart bennünket! Tervezünk a jövőre nézve. Csak megköszönni tudom a csodát, aminek részese lehettem általatok, veletek! Biróné Bognár Ágnes rendező Barabás Gézáné született Szigeti Mária nyugdíjas óvódavezetőt köszöntötte az önkormányzat nevében dr. Horváth József alpolgármester és Bálint Attiláné, a szociális és igazgatási iroda vezetője kilencvenedik születésnapja alkalmából november 3-án. Mária néni Hajdúdorogon született november 1-jén, szegényparaszti családban. Hat testvére közül ő a legidősebb, öten még mindig élnek, szerte az országban. A hat elemit, majd a négyosztályos polgári iskolát is Hajdúdorogon végezte, szorgalmas, jó tanulóként magát taníttatta ki. Eleinte tanítónőnek készült Debrecenben, de kellett a pénz, és az óvónőképzőben hamarabb végezhetett, így óvónő lett belőle. (Testvérei is mindannyian diplomát szereztek.) A főiskola mellett gyerekekre vigyázott, órákat adott. Amikor levizsgázott, Ajkára helyezték, 1980-ban ment nyugdíjba a bódéi óvoda vezetőjeként. Férjével, aki szabómester november 7., péntek Kilencvenéves asszonyt köszöntöttek volt, 1952-ben ismerkedett meg Bódén. A faluban építkeztek. Két gyermekük közül már Valéria is nyugdíjas, Gyepesen él. Andrea szintén óvónő, a Zöldikék óvodában dolgozik. Mária néni három leány és két fiú unokával büszkélkedhet, dédunokái is vannak: két lány és egy fiú. Mária nénitől is megkérdeztük, mi a hosszú élet titka. Szerinte a hosszú életet a sok munkának köszönheti. Hobbija is az óvoda és a gyerekek voltak, nyitástól zárásig az óvodában tartózkodott. Emellett nagyon szeretett, és tudott is főzni. Mint mondta, talán a napi egy Dr. Horváth József és Mária néni a születésnapi tortával deci vörösbor elfogyasztása is hozzájárult az egészsége megőrzéséhez. Soha nem volt beteges, akár évet le is tagadhatna a korából. Férje 1987-ben halt meg, azóta egyedül lakott a bódéi házban, a Bartók Béla utcában, egészen a tavalyi évig, amikor beköltözött az Újélet utcai idősek otthonába. Születésnapját a lánya lakásában, családi körben ünnepelte. zsge VÁLASZTÁSI HIRDETMÉNY Tisztelt Választópolgárok! A október 12-én megtartott önkormányzati választáson a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek valamint nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán a Helyi Választási Bizottság a szavazókörökben a szavazatszámláló bizottságok által készített jegyzőkönyvek alapulvételével a következő választási eredményt állapította meg: A polgármesterválasztás eredménye: Ajka város polgármestere: Schwartz Béla MSZP A helyi önkormányzati képviselő-választás eredménye: 10 egyéni választókerületben képviselői mandátumot szerzett: 1. választókerület: Rieder András Fidesz-KDNP 2. választókerület: Dorner László MSZP 3. választókerület: Johanidesz Sándor MSZP 4. választókerület: Dr. Horváth József MSZP 5. választókerület: Utassy István MSZP 6. választókerület: Pad Ferenc MSZP 7. választókerület: Fülöp Zoltán Fidesz-KDNP 8. választókerület: Gerencsér Hilda MSZP 9. választókerület: Pék Attila MSZP 10. választókerület: Puskás Károly Fidesz-KDNP Kompenzációs listáról kiosztott mandátumok száma 4: 1. Pákai Péter MSZP 2. Fenyvesi Zoltán Fidesz-KDNP 3. Táncsics Tamás Fidesz-KDNP 4. Dr. Pataricza György Jobbik A helyi német nemzetiségi önkormányzati választás eredménye: Képviselői mandátumot szerzett a Veszprém Megyei Német Önkormányzatok és Elektorok Közössége jelölőszervezet három jelöltje: Tavaszi István Töltl Zoltán Szirmainé Vinkelmann Amália A helyi roma nemzetiségi önkormányzati választás eredménye: Képviselői mandátumot szerzett a Lungo Drom jelölőszervezet négy jelöltje Farkas Csaba Dömötör Norbert Farkas András Szalay Csaba Helyi Választási Bizottság Városi hetilap. A lapot alapította Ajka város önkormányzata. Főszerkesztő: Láng György Géza. Kiadja: Ajka Város Önkormányzata. Kiadásért felelős: Kerekes Bálint ügyvezető. Postacím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Tel./fax: 88/ Hirdetésfelvétel a kiadó címén. Hirdetési cím: A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Nyomtatás: Pannon Lapok Társasága. Megjelenik példányszámban. Terjeszti a Magyar Posta. A lap ingyenes. Lapzárta a megjelenés hetének hétfőjén 12 órakor. A lapzárta után beérkező cikkeket és hirdetéseket csak következő heti számunkban tudjuk közölni! ISSN:

3 2014. november 7., péntek Ajkai Szó 3 Mitől lehet otthonos a város? A közbiztonság, a megélhetés biztosítása, az oktatás, az egészségügy, a természeti és épített környezet minősége, a kulturális intézmények, a programkínálat, a szolgáltatások, a közlekedés mind meghatározója annak, hogy az adott település lakosai mennyire érzik jól magukat abban. A Panellakó Civilek programsorozat keretében Hornyák Attila főépítész tartott előadást Ajka város fejlesztéseiről október végén a Városi Múzeumban. Az előadó, aki tíz éve a város főépítésze, megfogalmazta, hogy a közbiztonság megléte mindenki számára fontos. A lakosok alapvető igénye, hogy biztonságban tudják javaikat, és félelem nélkül közlekedhessenek. A fiatalok akkor maradnak otthon, alapítanak családot, ha biztosítva látják a megélhetésüket, valamint képzettségüknek megfelelő munkalehetőséghez jutnak. Az oktatás minősége meghatározza, hogy a fiatalok mennyire felkészülten, mennyire piacképes tudás birtokában fejezik be tanulmányaikat, ami pedig hoszszú távon eldönti a munkaerőpiaci helyzetüket. Az egészségügyi ellátás megfelel a kor színvonalának. A belvárosban is megtalálhatók a nagy és gondozott zöld területek, parkok, játszóterek. A településrészek nagy része családi házas övezet. Ajkának több városrésze van, Bakonygyepes, Ajkarendek, Tósok, Berénd, Csékút, Padrag, Bódé, Csinger hangzott el az előadáson. A lakosokban erősíteni kell a településrészhez tartozást, azt, hogy legyenek büszkék rá, hogy ajkaiak, azon belül csingeriek, bódéiak stb. Felmerült a kérdés, mi a célszerűbb, ha központosítjuk az ellátást, és sok mindent a centrumba telepítünk, vagy ha minden településrészen kialakítunk egy központot, és a lakókhoz közel visszük a szolgáltatások nagy részét. Célszerű, hogy az alapellátást, például a háziorvosi rendelést, az alapfokú oktatást, a helyi közösségek működéséhez szükséges közösségi tereket mindenhol, ahol erre lehetőség van, a településrészen kapja meg a lakó. A megfelelő úthálózat és a tömegközlekedés pedig lehetővé teszi, hogy a helyben nem elérhető szolgáltatást mindenki igénybe tudja venni, mert el tud jutni oda, ahol azt biztosítják számára. Az előadáson szóba került a 8-as számú főút korszerűsítése is, amelynek elkészülte után mind a lakosok, mind az ipari üzemek éreznék annak jótékony hatását. Tisler Járhat-e még a csingeri vonat? 250 méter pályát és egy hidat kéne újjáépíteni a szeptemberi zivatar miatt, de csak a patakmeder rendezése után. Az iho.hu hírportál értesülése szerint nem biztos, hogy megcsinálják... A szeptember 14-i hatalmas esőzés komoly károkat okozott a felsőcsingeri vasútban is. Helyrehozásához 250 méter hosszon helyenként új töltés építésével is járó helyreállítási munkákat kellene végezni és egy 7,5 méter nyílású hidat is pótolni kellene. Az iho.hu szerint kétséges, hogy a már csak az úrkúti mangánbánya által használt iparvágányt egyáltalán megcsinálják-e, bár a rakodón a Rail Cargo Hungaria négy vagonja is ottrekedt. Az biztos, hogy mielőtt a pályát elkezdenék visszaépíteni, előbb a patakot kell rendezni, a medert újra kialakítani, a vadvizeket megszüntetni. Príma-díjat kapnak a fúvósok A Naplóban jelent meg a hír mert a megyei lap közreműködésével választotta ki a VOSZ megyei szervezete, hogy az Ajka Városi Bányász Fúvószenekar kapja idén a Megyei Príma Díj közönségdíját. A Veszprém megyei Príma Díjátadó Gálaest egyébként november 21-én 18 órakor kezdődik a Megyeháza Szent István-termében. A közönségdíjas az erkölcsi elismerésen túl háromszázezer forint tiszteletdíjban is részesül. Győztes mentalitást vár a csapattól Zoran Kuntic Az FC Ajka szereplése elmaradt a reményektől, így kilenc forduló után távozott a vezetőedző, Klement István. A gárda a tízedik fordulóban Jákli Péter irányításával szerepelt, majd érkezett egy tréner, akinek a neve a futballt kevésbé követők, szeretők számára is ismerősen cseng. Zoran Kuntic fontos tagja volt ugyanis az utolsó nagy Fradiként aposztrofált csapatnak, amely 1995-ben bejutott a Bajnokok Ligája főtáblájára, és ott csoportja harmadik helyén végzett a bomba erős Real Madrid és a címvédő, későbbi döntős Ajax mögött. Kuntic edzői pályafutását a Ferencvárosnál kezdte, és bajnoki címig vezette az ifjúsági gárdát. Később az MTK-nál és Bodajkon dolgozott, majd Diósgyőr és Pápa következett, ami után az akkor másodosztályú Ferencvároshoz tért vissza. Onnan Szerbiába vezetett az út, majd ismét Magyarországra a Dunakeszihez, ahonnan Boszniába szerződött. Az FC Ajka előtti utolsó állomása éppen a csapat Emlékoszlopot állítanának a megtorlás áldozatainak Jó pár megemlékezésen vettem részt az utóbbi napokban a Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet megbízásából. Így kerültem a veszprémi Alsóvárosi temetőbe is, ahol végigjártuk a forradalom áldozatainak sírjait. Évek óta kialakult rend szerint minden mártír sírjánál koszorút, virágot helyeznek el az önkormányzat, valamint az 56-os és más civil szervezetek képviselői. Így volt ez Varga Gusztáv sírjánál is. Kevesen tudják az öreg bányászokon kívül, hogy ki is volt ő és hogyan lett áldozat. Varga Gusztáv bányamérnök volt Ajkán. A forradalomban semmiféle szerepet nem töltött be, abban aktívan nem vett részt. Ezért is érthetetlen, hogy miért verték agyon a karhatalmisták. A Fehér József főhadnagy által vezetett sármelléki karhatalmi század katonái március 12-én jelentek meg Ajkán, ahol a pártmunkások által korábban összeállított lista alapján több tucat embert összegyűjtöttek a rendőrségre az úgynevezett ellenforradalomban való szerepükért. Iparosok, mesteremberek, hivatalnokok voltak, mint Végh bácsi, Pénzes bácsi és mások. Varga Gusztáv, amikor betörtek az irodájába, felhívta a figyelmet arra, hogy a bánya veszélyes üzem, itt nem lehet a dolgozókat csak úgy kiparancsolni a bányából, erre őt vitték el. Másik ok az volt, hogy Jóna József párttitkár azt állította róla, hogy a forradalom napjaiban azokat a kommunistákat, akik nem voltak bányászok, elküldte az irodákból. Az összegyűjtött embereket előbb az ajkai rendőrségen bántalmazták, majd Devecserben folytatták a kihallgatásokat. Útközben a Széki-erdőnél leszállították őket, az út két oldalán fel kellett sorakozniuk, majd a teherautók platójáról levizelték őket és a fejük fölött lövöldöztek a részeg karhatalmisták. Ezt követően folytatták útjukat. Ekkor verték halálra Varga Gusztávot is, aki a veszprémi kórházban halt meg. Néhány év múlva az egyik karhatalmista, aki Ajkára került, részegen megállította édesapámat mondván: Jól megvicceltük magukat, ugye, Feri bácsi? A közismert motorversenyző, Csicsics Péter, veszprémi nemzetőrként került deportálásra a Szovjetunióba, majd Ajkára jött dolgozni és itt halt meg. Sírja a Régi temető felső sorában található. Valószínűleg ekkor verték meg úgy a szomszédunkban lakó Futó Lacit, hogy négykézláb mászva alig tudott hazavánszorogni, pedig csak annyi volt a bűne, hogy megállt az Üveggyár kerítésére felírt MUK (márciusban újra kezdünk) feliratnál. Megemlítem még Magyari Sándort, aki több éves börtönbüntetést kapott a Munkástanácsokban betöltött szerepe miatt. Még hosszan lehetne sorolni azok neveit, akik 1956-ban, vagy utána üldözést szenvedtek. Ide kell sorolni azokat a padragi bányászokat is, akik tíz évvel egyik riválisa, a Szigetszentmiklós volt. Talán nem meglepő, hogy csatárként a helyzetbe kerülést és a gólszerzést szeretné erősíteni a mostani csapatánál is. Elmondta, nála minden játékosnak kötelező cselezni, hiszen anélkül nem lehet futballozni. A tanítványaitól elvárja, hogy edzésen és mérkőzésen is bizonyítsák be, hogy labdarúgók akarnak lenni. Kuntic emellett nagy hangsúlyt fektet a játékosok mentális állapotára is, ugyanis elmondása szerint a magyar focisták hajalmosak napokig bánkódni egy vereség miatt, ő viszont már a lefújás utáni pillanatokban a következő mérkőzés megnyerésére sarkallná játékosait. Csicsics Richárd később egy szovjet katonai szerelvény kisiklatásával akartak forradalmat kirobbantani. Hamusics Jánost halálra ítélték és kivégezték, társai súlyos börtönbüntetéseket kaptak. Szinte senki nem tudja, de Ajkán is volt munkatábor. Rabok dolgoztak a bányákban, építették a gyárat, néhány lakóépületet. Barakkjaik nyoma látható még Csatlós-telepen és a Videoton területén. Az egykori fegyőrlakások a néhai ÉDÁSZ mögött állnak. Azok emlékére, akik a kommunista diktatúra bányász áldozatai voltak, egy emlékoszlopot kíván állítani a Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet jövő év február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Ahhoz kérünk javaslatokat, hogy ez az emlékoszlop hol álljon méltó helyen városunkban, az önkormányzati hivatalt és a képviselő-testületet pedig, hogy támogassa a kezdeményezésünket. Egyúttal kérjük azok, vagy családtagjaik jelentkezését, akik 1956-ban szerepet vállaltak az ajkai forradalmi eseményekben, munkástanácsokban, vagy nemzetőrök voltak, hogy írják le, vagy mondják el történetüket! Az adatbázis létrejötte után az iskolák, remélem, élni fognak azzal a lehetőséggel, hogy megszólaltassák osztályfőnöki órák keretében a történelmi események még élő tanúit. Mayer Ferenc alelnök, Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet

4 4 Ajkai Szó Szeretet és művészet Karácsonyi hangulatot áraszt Járomi Kovács Éva nappalija. Mindenütt karácsonyfát, angyalokat, ünnepi hangulatot árasztó üveg és kő alkotások száradnak. Éva évek óta foglalkozik üvegfestéssel. Nagy méretű képeinek egyedi technológiáját ő maga kísérletezte ki. Az összefolyó festék alkotta színek, formák különleges hangulatot varázsolnak. A következő lépés az volt, hogy ő maga festett formákat a képre. Vörösen izzó napkorongot a piros alapú képre, a másikra hatalmas fákat, nyomasztó sötét színben. Vidámságot árasztó lila árnyalatokat, harsány sárgát, a világosból a sötétségbe hajló kéket. Alkotásait feltette az internetre, ahol nemcsak a művészetet kedvelő közönség talált rá, hanem kiállítóhelyek tulajdonosai, művelődési intézmények programszervezői is. Így jutottak el képei az ország számos pontjára, többek között Budapestre is. - A megnyitóra mindig elmegyek, hogy találkozzam azokkal, akik megtisztelnek engem azzal, hogy megtekintik a képeimet mondta az alkotó. Sok szeretetet és néhány jó ötletet is kapok tőlük. Az egyik tárlatlátogató, aki gyakran fogad cégénél külföldi vendégeket, elmondta, örömmel ajándékozná őket meg a munkáimmal, amelyek az első látásra elnyerték a tetszését, csakhogy a repülőgépen nehéz volna nagy méretű, törékeny alkotásokat szállítani. Azonnal megindult a fantáziám. Elkezdtem kisebb tárgyakkal kísérletezni. Köveket rendeltem, és azokra kezdtem festeni. Próbálgattam Járomi Kovács Éva legújabb műveivel a formákat, az arányokat, a színeket. Éva először kör alakra festett, majd megpróbálkozott a négyzettel, a téglalappal is. Mindegyik más tervezést, térrendezést, gondolkodást igényel. Festette a virágokat, növényeket, állatokat, névnapi és születésnapi jókívánságokat. Miközben egyre többször csengett a telefonja. Hívták galériákba kiállításra, csoportos bemutatkozásra, térségi és városi rendezvényekre. - Olyan képet is kérünk, amelyik a mi városunk valamely nevezetességét ábrázolja kérte az egyik kiállítóhely művészeti vezetője. Van olyan, ugye? Éva azt válaszolta, még nincs, de holnaputánra lesz. Majd letette a telefont, és ő maga is elcsodálkozott a könnyelműen tett ígéretén. Aztán leült az asztalhoz, gondolkodott, tervezett, rajzolt. Így tervezte meg órák alatt a tihanyi képeket, amelyekből hűtőmágnes is készült nagy sorozatban. - Mindegyik munkámat kézzel készítem, semmilyen sokszorosító technikát nem Látni és látszatni Az Országos Rendőr-főkapitányság és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén is útjára indítja a Látni és látszani elnevezésű országos közlekedésbiztonsági kampányát, amelynek keretében a személy-, illetve tehergépkocsik, a motorkerékpárok és kerékpárok vezetői október 2-től december 12-ig ingyenesen élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy az akcióhoz csatlakozott szervizekben járművüket szakemberek átvizsgálják. A kampányban optikusok is részt vesznek, akik ugyancsak térítésmentes látásellenőrzéssel, továbbá hasznos tanácsokkal várják a járművezetőket. Tavaly kétszáznál is több autós szakszerviz és közel száz optika állt a Látni és látszani szlogen mögé, míg a másik oldalon csaknem 15 ezer gépjárművezető csatlakozott a kampányhoz, és közel ezer ingyenes látásvizsgálatot végeztek el. Az adatok is bizonyítják, hogy az akció folytatásra érdemes. November 6-tól december 12-ig tart az országos fokozott közúti ellenőrzés, amelynek során a rendőrség teljes körűen és kiemelten vizsgálja a személy-, illetve használok tudatta Éva. Legújabban kis méretű, domború üvegfelületre festek. A méretek alaposan próbára teszik a látásomat, az ujjaimat. Amikor már estefelé fáradok, arra gondolok, másoknak örömet szerzek a munkámmal, és egyből úgy érzem, elszállt a fáradtság. Az alkotó nemcsak a galériák kérésének tsz eleget, hanem a városban működő civil szervezeteknek is gyakran ajánl fel munkáiból tombolatárgynak vagy ünnepek előtt ajándéknak. Máig gyakran olvassa azt a levelet, amelyet az a hölgy írt neki, aki az egyik rendezvényen megnyerte egy tűzpiros színekben pompázó festményét. A boldog nyertes azt tudatta az általa akkor még nem ismert alkotóval, hogy a hálószobájába tette a képet, felébredés után ránéz és már jól kezdődik a napja. - Igen, ezért festek, hogy a saját örömömet, amit az alkotás okoz, megosszam másokkal is, és szebbé tegyem a napjaikat szólt mosolyogva Éva. Tisler Anna haszongépjárművek, a motorkerékpárok és kerékpárok világítását, láthatóságát, továbbá a vezetői engedélyben szereplő szemüveg viselését, illetve a kiegészítő szemüveg meglétét. A Látni és látszani kampányhoz tartozó, folyamatosan frissülő információk a honlap mellett az esemény hivatalos Facebook-oldalán, a címen is megtalálhatóak. Ajka Városi Baleset-megelőzési Bizottság CIVIL TUDÓSÍTÓNKTÓL Tisztelt Szülők! Sok szeretettel meghívjuk az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium Bánki Donát Intézményegységének nyílt napjára. Ez alkalommal megismerkedhetnek az iskolánkban folyó szakmai munkával és képzéseinkkel. A rendezvényre várjuk továbbtanulni szándékozó gyermekeiket is, akik bepillantást nyerhetnek iskolánk életébe november 7., péntek Dupla programsorozat kezdődött a Bródyban Izgalmas és érdekes programokkal készült novemberre a Bródy magyar-történelem munkaközössége. Az intézmény diákjain kívül külsős érdeklődőket is várnak a színes projektekre. A szervezők nem kizárólag az iskola épületébe terveznek, friss levegőt is szívhatnak a jelentkezők. A két egymás mellett futó programsorozat történelem vonalának szervezői Kersner Ákos, Paksi Zoltán és Németh Ilona tanárok, a magyar vonal felelősei Zsigmondné Simon Klára és Szövérfiné Pad Anita tanárnők. November 5-e a humán irányt kedvelő általános iskolásoknak kedvez, interaktív foglalkozásokon, játékos nyelvi vetélkedőkön bizonyíthatják képességüket, tudásukat. Emellett szombaton a Balaton-felvidékre, Badacsonyba és Szigligetre látogathatnak el egy tanulmányi út keretében a Bródy hetedikes-nyolcadikos diákjai és meghívottjaik. A magyar nyelv napján, november 13-án, a hagyományosan minden évben ekkor megrendezett szépkiejtési verseny zajlik majd az iskola falai között. Ezen a napon fontos vendég érkezik városunkba, Torma Mária Radnóti- és Latinovits-díjas előadóművész személyében. A hölgy ismerős lehet a bródys tanulók nagy részének, hiszen nem először szaval majd a gimnázium könyvtárában, ahol most felújított, modern belső is várja a művelődni és szórakozni vágyókat. Bródy-emléknapot tart az iskola november 25-én. Ekkor a megemlékezés és az alternatív irodalomóra mellett Holokauszt-túlélőkkel is beszélgethetnek a diákok. A programtervben szerepel még drámapedagógiai foglalkozások lebonyolítása és filmvetítés is. Az épület aulájában fotókiállítást tekinthetnek meg az érdeklődő látogatók. Hanis Patrícia Nyílt nap a Szent-Györgyiben A Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium pályaválasztási tájékoztatót (nyílt napot) tart a 8. osztályos tanulók és szüleik részére november 12-én (szerdán). A tájékoztatón levetítik az iskola bemutató filmjét, az érdeklődők megtekinthetik eszközeiket és készséggel válaszolnak az egyéni kérdésekre is óráig demonstrációs foglalkozásokat (idegen nyelv, informatika, szakmák bemutatása) tartanak, órakor kezdődik az intézmény igazgatójának tájékoztatója. Keresik a város karácsonyfáit Ajka Város Önkormányzata 2014-ben is szeretne a város különböző területeire karácsonyfát állítani a karácsonyi ünnepek tiszteletére. Amennyiben az Önök tulajdonában van olyan fenyőfa, amelyet a város ünnepi hangulatához felajánlanának az Ajkai Közös Önkormányzati Hivatalnak, akkor ezt a szándékot kérjük írásban, vagy telefonon november 17-ig az Építési és Városgazdálkodási Irodán jelezzék (88/ Kalóz Tímea). A fa kivágásának költségét Ajka Város Önkormányzata magára vállalja. Építési és Városgazdálkodási Iroda Érdeklődsz az autók iránt? Jó kommunikációs készséggel rendelkezel? Szereted a változatos munkát? Akkor autó értékesítőnek várunk a Marsal ajka-bakonygyepesi csapatába! Fényképes jelentkezésed az címre várjuk. NYÍLT NAP A BÁNKIBAN Kedves 8.-as diákok! Ha egy jó közösséghez szeretnétek tartozni, ha nyugodt körülmények között, jól felszerelt iskolában szeretnétek tanulni, ha sikeresen fel akartok készülni az érettségi vagy a szakiskolai vizsgáitokra, akkor gyertek a Bánkiba! A nyílt napon megismerkedhettek diákokkal, leendő tanáraitokkal és érdekes foglalkozásokon, bemutatókon vehettek részt. Várunk Benneteket! (Hozd magaddal szüleidet is!) Az érdeklődőket várjuk szeretettel november 12-én ig a Bánki Donát Intézményegységben (Ajka, Bródy Imre u. 2.)

5 2014. november 7., péntek Ajkai Szó 5 Csillagász szakkör indulna A Babucsa Civil Házban csillagász szakkör elindítását tervezik. Az érdeklődés felmérésére egy csillagászati témájú előadásra invitálták az érdeklődőket október 30-án, amelyet Lőrincz Ernő váratlan megbetegedése miatt egyik amatőr csillagásztársa, Papp Zoltán tartott meg. A rendezvényre elsősorban gyermekeket vártak. Az előadó igyekezett a csillagászati témaköröket átfogóan bemutatni. Beszélt a csillagászat történetéről, a naprendszerről, a Földről is megfigyelhető csillagászati jelenségekről, az űrkutatásról, és útmutatást nyújtott az égbolton való tájékozódáshoz is. Mindezt érdekesen, röviden, közérthetően, képekkel illusztrálva, de nem törekedve a tudományos ismertetésre. Végül az udvaron, távcsövön keresztül is meggyőződhettek az előadás résztvevői arról, milyen csodálatos égitest a Hold. A Magyar Csillagászati Egyesületnek a nagyobb városokban már jól működő csillagász körei vannak. Az ajkai szerveződés, amely Lőrincz Ernő kezdeményezése, a Babucsa Dűlői Baráti Körben partnerére talált: a Babucsa Civil Ház díjmentesen helyszínt biztosít a szakkör számára. Júliusi átadása óta több rendezvény és klub is otthonra lelt már a Házban, a régi Százlépcsős kocsma épületében. Tartott márt itt előadásokat gombaszakértő, és itt találkoznak keddenként az Ajkai Futóklub tagjai, havonta egyszer pedig a Nők a Pozitív Változásért, azaz a NAP Műhely tagjai is. A Babucsa Dűlői Baráti Kör Egyesület elnöke, Rácz Gyula elmondta, szívesen rendelkezésére bocsátják az épületet a nem üzleti célú közösségépítő összejövetelek számára, hiszen az egyesület azon igyekszik, hogy minél több tartalommal töltse meg a Házat. A következő alkalommal, november 15-én, ifjúsági sakkverseny lesz a Babucsa Civil Házban Czingler Sándor szervezésében, decemberben pedig fenyőünnepre készülnek a környékbeliekkel. zsge Olvastak, sportoltak, utaztak az őszi szünetben A családok úgy szervezték a gyermekek napjait, hogy az őszi szünidőben minél több élményhez jussanak. A másfél hét alatt jutott idő rokonlátogatásra, utazásra, erdei kirándulásra, színházlátogatásra. A megkérdezett négy kisiskolás programjába a televíziónézés és a számítógépes játékok, a csetelés csak mértékkel volt jelen. Azt mindannyian elmondták, hogy a szünetben is elővették tankönyveiket, átismételték a tanultakat, elkészítették a házi feladatot, olvastak. A Forma Fitt SE sportolóit a pénteki edzés előtt kérdeztük. A tósoki iskola negyedik osztályosa, Németh Liliána, kiváló sportoló, mellette olvasni is szeret. Mint megtudtuk tőle, az őszi szünetben két könyvet olvas, a kötelező olvasmányt, a Kincskereső kisködmönt, valamint a Zizi naplóját. Lilinek tabletje is van, amelyiken szabad idejében játszik, de olyan anyagokat is keres, amelyeket tanulmányaiban is fel tud használni. A másfél hét alatt nagymamáját is meglátogatta, valamint találkozott barátnőivel is. Poscher Bálint a magyarpolányi iskolában tanul, edzésre szülei viszik Ajkára őt és másodikos húgát, Pannát. Bálintnak az iskolamentes napjai kemény edzéssel, az országos versenyre való felkészüléssel teltek. Azért lazítani is maradt ideje, családjával Budapestre utazott színházba. A Mamma mia című darabot tekintették meg. A fiútól megtudtuk, szép élménnyel gazdagodott, tetszett neki az előadás és az utazás. Húgával néha otthon is gyakorolják az edzésen tanultakat. Szlotta Dorottya harmadikos tósoki kislány a tankönyveit is elővette a szünidőben, elkészítette a házi feladatot, és amiről úgy érezte, át kell ismételnie, megtette. Mellette jutott idő a családi programokra, a játékra, a pihenésre is. Fonyó Lucia a Fekete-Vörösmarty iskolában tanul, jelenleg negyedikes. Három éve sportol, örült, hogy a szünidőben is megtartják az edzéseket, így találkozhatott társaival, edzőjével, és élvezhette a foglalkozások jó hangulatát. Krütznerné Vida Veronika edző kérdésünkre elmondta, a gyerekek örültek, hogy a szünetben sem kell kihagyniuk az edzéseket. A foglalkozásokat nem csak a vasárnapi budapesti versenyre készülők látogatták, hanem mindenki, aki nem utazott el. Tisler Anna Játékos délelőtt a kontyos, kendős őszanyóval A szabadidőközpont ifjúsági csoportja tartalmas időtöltést kínált az őszi szünet alatt a gyerekeknek Kontyos, kendős őszanyó címmel október 29-én, szerda délelőtt a Kaszinóban. A játéktér célja a kicsik és nagyok közös tevékenysége A szünidei játékdélelőtt programjai között szerepeltek kézműves foglalkozások és családi játékok a Ramazuri Bábszín-játszóház eszközeivel, miközben Németh Noémi gitáros-dalos közreműködése vidám hangulatot varázsolt a rendezvénynek otthont adó Kaszinó színháztermébe. Öt különböző színhelyen folyt a kézműves munka, Szalai Lászlóné pedagógus asztalánál filcből mókus asztaldíszt, Takács Endréné vállalkozó segítségével baglyot formázó, papír ajándéktasakot készíthettek a gyerekek. A szabadidőközpont állandó munkatársai is más-más ötletes, őszi dísz elkészítését mutatták meg: Angermayer Judittal dekoratív, papír alapú hűtőmágnest, Viaszné Meinczinger Katalinnal filcből készült, házikó alakú, baglyos ajtódíszt, Horváth Ritával pedig nyakba akasztható bőr baglyocskát alkottak a foglalkozás résztvevői. Közben a mozgásos játékok kedvelői a Ramazuri Bábszín-játszóház játékterén próbálhatták ki ügyességüket. A fajátékok nem kizárólag a gyerekeknek készültek. A játéktér célja a kicsik és nagyok közös tevékenysége, az egész család szórakoztatása. A játékok többsége rohanó világunk visszalassítására szolgál. Az eredményt nem lehet azonnal elérni, de a játékok alakja, színei és képi világa fenntartja a kicsik érdeklődését. Szűcs József, a Ramazuri Bábszín-játszóház vezetője azért tartja fontosnak, hogy a felnőttek is bekapcsolódjanak a játékba, hogy a családok tagjai jobban megismerjék egymást, és rácsodálkozhassanak egymás képességeire. Hasonló rendezvénnyel a szabadidőközpont ifjúsági csoportja legközelebb Márton nap alkalmából, november 9-én, vasárnap 15 órától várja a gyerekeket VMK aulájában. zsge Örömzene a Korai Örömtől Avatott kezekben a locsolócső is szépen szól Az Ajka.Ma oldalon a koncertajánlóban volt egy videóklip a Korai Öröm zenekartól, ami első hallásra nem lopta be magát a szívembe. A netről megtudtam még, hogy a zenekar műfaji besorolása nehéz: saját maguk szerint világzenét játszanak, de gyakran sorolják őket a pszichedelikus és a progresszív rock kategóriákba is. Idézet: ambient, városi népzene, pszichedelikus etno, a kilencvenes évek folyamatzenéje, akciózene. A Korai Öröm sok nép és sok galaxis hangjait (Fotó: Futó) ötvözi össze zenéjében. Ezek után az információk után kíváncsian vártam a koncertet. ami sajnos úgyan úgy kezdődött, mint általában: annak ellenére, hogy a Kaszinó megtelt emberekkel, a koncertre kevesen voltak kíváncsiak. Ez azonban nem szegte kedvét a zenészeknek és hatalmas örömzenélésbe kezdtek. A nézőtérrel ellentétben színpad zsúfolt volt, hiszen a zenekar tíz zenészből áll, akik a szokásos hangszereken kívűl számos ütős és egzotikus hangszert szólaltatnak meg. Valamint van a színpadon egy ember akinek a kezében mikrofon van. Nem, ő nem az énekes, de magam sem tudtam eldönteni, hogy akkor sámán, vagy csak egy bedrogozott táncos. Igazából mindegy is, hiszen a zenekar tulajdonképpen jól szól a színpadon és egy tábortűz mellett tűzzsonglőrökkel is biztos, hogy egy nagyon hangulatos estét tudnak varázsolni. És a fiúk még azt is megmutatták, hogy akár egy hagyományos locsólótömlővel is lehet zenélni.

6 6 Ajkai Szó november 7., péntek Kétszer adják elő a gálaműsort Nagy örömet jelentett számunkra az az érdeklődés és összefogás, amely Az első nyolcszáz év Ajka ünnepe című, mintegy két hónapon át tartó játékfolyamot kísérte. Felemelő érzés volt látni hétről hétre a szereplők népes táborát, az igazán színvonalas előadásokat, és a lelkes közönséget. Köszönet illet mindenkit, aki részese volt a történéseknek és munkájával, lelkesedésével hozzájárult a sikerhez és széppé varázsolta számunkra ezt nemes évfordulót. Hamar bizonyossá vált, hogy sokan szeretnék látni november 8-án a program zárójának gálaműsorát is, a belépőjegyek pillanatokon belül elfogytak, így a tervezett egy előadás és a térre történő kivetítés is kevésnek bizonyul, ezért két előadást tartunk. Örömmel tájékoztatom a kedves városlakókat, hogy a művelődési központ színháztermében november 8-án órakor is megtekinthető a gálaműsor, amely az aulában és a főtéren kivetítőn is követhető majd. Jó szórakozást kívánok mindenkinek! Tisztelettel: Schwartz Béla polgármester Néptáncos Visszatekintés Az Ajka-Padragkút Táncegyüttes szeretettel meghívja Önt november 14-én órakor kezdődő Visszatekintés című önálló estjére a művelődési központ színháztermébe. Közreműködik: a Zagyva Banda és Koncz Gergely. Az est folytatásában a sepsiszentgyörgyi Háromszék táncegyüttes A banda című előadása látható a Heveder zenekar közreműködésével. A műsort hajnalig tartó táncház zárja. A XX. Bakony Néptáncfesztivál Ajka Város Önkormányzata, az Ajka-Padragkút Táncegyesület és a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ szeretettel hívja Önt, családját és barátait a november 15-én órakor kezdődő XX. Bakony Néptáncfesztivál programjaira a művelődési központba és között: Versenyprogram a művelődési központ színháztermében. Fellépők: Szökős Táncegyüttes, Szombathely, Ispiláng Táncegyüttes, Gencsapáti, Forgórózsa Táncegyüttes, Debrecen, Sopron Táncegyüttes, Sopron, Rizgetős Táncegyüttes, Kishegyes (Vajdaság), Somogy Táncegyüttes, Kaposvár, Bartók Táncegyüttes, Budapest, Zalai Zörömbölő Táncegyüttes, Zalaegerszeg, Kertész Táncegyüttes, Budapest, Rába Táncegyüttes, Győr, Homokbödöge Táncegyüttes 19.00: Gálaműsor a díjazott együttesekkel és erdélyi hagyományőrző csoportokkal. A gálaműsor után Táncház a Zagyva Banda, a Heveder Zenekar és a Zerkula Emlékzenekar közreműködésével. A versenyprogram és az esti gálaműsor is ingyenesen látogatható! Márton napi gyermekdélután Márton napi mulatságra várják a gyerekeket a szabadidő központba november 9-én órától játszóház, órától lámpás menet a belvárosban, órától libazsíroskenyér-kóstoló. A programot a Ramazuri Bábszínjátszó és a Lufi bohóc színesíti. Sikeres péktanulók Országos sikereket értek el a Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola és Szakiskola tanulói a Pék Hagyományőrző Versenyen. A diákok az elméletei feladatok során beszámoltak négy termék elkészítéséről. A gyakorlati versenyen két hagyományos péksüteményt vittek a zsűri elé, kulcsos kalácsot és pacsnit készítettek. Az országos versenyen Rosta Erzsébet és Ligmand Kitti 12. osztályos tanulók harmadik helyezést értek el, Szíj Enikő készítette fel őket. A rendezvényhez kapcsolódva országos pozsonyikifli-készítő versenyt is szerveztek, amelyen Vastag Richárd, az iskola 12. osztályos tanulója szerepelt eredményesen. A felkészítő tanára Hoffmann Andrásné volt. Tanulók és tanárok egyaránt tapasztalatokkal gazdagodva tértek vissza a versenyről. pt PROGRAMAJÁNLÓ Moziműsor Az aktuális moziműsor filmismertetőkkel bővítve olvasható az Ajka.Ma honlapon! Bogyó és Babóca 3. - Játszótársak - színes, magyar családi animációs film, 70 perc - november 8. szombat és november 9. vasárnap (Fiestás jegyáron!) Villám és a varázsló 3D - színes, magyarul beszélő, belga animációs kalandfilm, 85 perc - november 16. vasárnap (Fiestás jegyáron!) Az útvesztő - színes, feliratos, amerikai sci-fi akciófilm, 113 perc - november 7. péntek 18.00, november 8. szombat 15.00, november 10. hétfő 15.00, november 11. kedd Ajkai Mozi Filmklub: St. Vincent - színes, feliratos, amerikai vígjáték - november 6. csütörtök 15.00, november 9. vasárnap 18.00, november 12. szerda Csillagok között - színes, magyarul beszélő, amerikai-angol sci-fi, 169 perc - november 6. csütörtök - november 12. szerda között naponta 20.00, valamint csütörtök, szombat és hétfő 17.00, illetve péntek, vasárnap, kedd és szerda november 13. csütörtök november 19. szerda között csütörtök, hétfő, szerda és vasárnap 15.30, kedd John Wick - színes, magyarul beszélő, amerikai akcióthriller, 96 perc - november 13. csütörtök november 19. szerda között csütörtök, hétfő, szerda 15.30, 20.30, péntek 15.30, vasárnap 20.15, kedd 16.30, november 20. csütörtök november 26. szerda között csütörtök, hétfő, szerda 18.15, szombat 18.45, péntek, vasárnap, kedd Annabelle - színes, feliratos, amerikai horror, 94 perc - november 14. péntek és november 16. vasárnap Az Ajkai Mozi november 15-én, szombaton a Bakony Néptáncfesztivál miatt nem lesz nyitva! TV Ajka, a város televíziója Hétfő 19h: adás (a város hírei, magazinműsor) Kedd 9h: a hétfői adás ismétlése Szerda 19h: adás (a város hírei, magazinműsor) Csütörtök 9h: a szerdai adás ismétlése Péntek 19h: adás (a város hírei, magazinműsor) KÉK HÍREK Jogsi nélkül, ittasan Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett egy devecseri lakos, akit a rendőrök pénteken hajnali 1 óra körül igazoltattak Ajkán. A rendelkezésre álló adatok alapján október 17-én a Fő utcán Orovecz István r. törzsőrmester körzeti megbízott és járőrtársa, Németh Zsolt r. törzsőrmester intézkedés alá vont egy személygépkocsit és annak vezetőjét. A sofőr a rendőröket észlelve jelentősen csökkentette sebességét, illetve túlságosan előzékeny volt a rendőrökkel szemben. Az ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy az igazoltatott devecseri lakos vezetői engedéllyel nem rendelkezik, soha nem is rendelkezett vele, továbbá az általa megfújt alkoholszonda erősen ittas értéket mutatott. A férfival szemben büntető- és szabálysértési eljárás indult az Ajkai Rendőrkapitányságon. Szombat 9h: a pénteki adás ismétlése A TV Ajka műsorai élőben és utólag is bármikor megtekinthetők a honlapon! Művelődési házak November 8-án órától Ruhabörzét tart a Civil Fórum Padragkútért Egyesület a Padragkúti Művelődési Házban. Ingyenesen elvihető női, férfi, gyermekruhák. November 8-án és órakor Az első 800 év-ajka ünnepe címmel díjkiosztó gálaműsor a művelődési központ színháztermében és kivetítéssel az Agórán. November 9-én órától Márton napi mulatság gyermekeknek a szabadidő központban. November 12-én órától Barátom az egészségem címmel egészségügyi vetélkedő 7. osztályos diákok részére a szabadidő központban. November 12-én órakor Catherine Gallagher ír sztepptánc bajnok és táncosai mutatják be Michael Jackson Alive című produkciójukat a művelődési központ színháztermében. November 13-án órakor Pályaválasztási vetélkedő 8. osztályos diákok részére a szabadidő központban. November 14-én Hagyományőrző Disznóvágás, majd 15-én órától Disznótoros Vigadalom a Padragkúti Művelődési Házban. November 14-én órakor Szent Márton tiszteletére az ajkarendeki iskolától és óvodától lampionos felvonulás indul. November én XX. Bakony Néptáncfesztivál a művelődési központban. 14-én órától a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes A banda című elődadása látható, majd az Ajka- Padragkút Táncegyüttes mutatja be műsorát. 15-én és órától a fesztivál vendég együttesei lépnek fel versenyprogramjukkal, a kezdődő gálaműsorban a díjazott tánccsoportok és erdélyi hagyományőrzők láthatók. Civil Ház November 10. hétfő Foltvarró Klub Rácz Mária Timföldgyári Nyugdíjas Klub Horváth Sándorné Álláskeresési tanácsadás Tanácsadó: Veres Annamária Civil Szövetség közgyűlése Flowers Aerobik A Határtalanul pályázatnak köszönhetően a Fekete Vörösmarty iskola negyven tanulója négy tanár kíséretében lehetőséget kapott, hogy három napot a Felvidéken töltsön, részint városlátogatással, részint különböző feladatok végrehajtásával. Körmöcbánya, Selmecbánya és Besztercebánya után Ótátrafüreden jártak, ahol közelebbről is megcsodálhatták a Magas-Tátra gyönyörű csúcsait. A szepesi vár bevétele után Lőcsére vezetett útjuk, ahol megnézték a városházát, a szégyenketrecet, valamint a Thurzó-házat. Bátkán vendégül látták oszt. versenycsoport Csonkáné Krützner Márta FIT-BALL Halászné Bognár Adrien Meridián torna Vajda Zsuzsanna BODYPUMP FIT-BOX CROSS FIT Halászné Bognár Adrien November 11. kedd Nyugdíjas Egészségmegőrző torna Kézimunka Klub Garainé Kisbej Ágnes Bányász Hagyományápoló Nyugdíjas Klub Marczona Ferenc Modellező Szakosztály Illési Oszkár Thai-boksz Szilágyi Arnold Flowers Aerobik kezdők, oszt. versenycsoport Flowers Aerobik Basic csoport Csonkáné Krützner Márta PRO-FIT TRX Halászné Bognár Adrien November 12. szerda Ingyenes vércukor-és vérnyomásmérés Mező Jánosné Otthon Segítünk Alapítvány Györgyné Kollár Gabriella Flowers Aerobik oszt. versenycsoport Flowers Aerobik Basic csoport Csonkáné Krützner Márta PRO-FIT FIT-BOKSZ CROSS FIT Halászné Bognár Adrien November 13. csütörtök Hatha Jóga Dr Szabó Istvánné Thai-boksz Szilágyi Arnold Flowers Aerobik kezdők, oszt. versenycsoport Csonkáné Krützner Márta BODYPUMP TRX Halászné Bognár Adrien November 14. péntek Modellező Szakosztály Illési Oszkár Szívvel-Lélekkel Mellrák Elleni Klub klubnapja Csorba Józsefné FIT-BOKSZ Halászné Bognár Adrien November 15. szombat Prevenciós nap - Mozgásé a főszerep! Edzésformák kipróbálása, kozmetikai és hajgyógyászati tanácsadás,masszázs. A rendezvényen való részvétel ingyenes! Sárkánytűz szerepjátszók Felvidéki bányavárosokkal ismerkedtek őket egy magyar tannyelvű iskolában, ahova könyveket és sportszereket vittek ajándékba. Kassán először a repülőmúzeumot járták végig, majd a Szent Erzsébet dómot nézték meg a lenyűgöző szárnyas oltárokkal és a Rákóczi-kriptával, a belvárosban pedig a zenélő szökőkutat és a Rodostói házat. A feladatok között a várfoglalás mellett gömöri néptáncok és a Bányászhimnusz megtanulása is szerepelt. A tanulmányi kirándulás résztvevői életre szóló élményekkel gazdagodtak számoltak be róla a honlapon, ahol további részletek is olvashatók útjukról.

7 2014. november 7., péntek Ajkai Szó 7 SPORTAJÁNLÓ Labdarúgás NB II. Az FC Ajka szombaton kor lép pályára Cegléden. Az U21-es csapat szombaton 10 órakor, az U17-es 12 órakor fogadja a Zalaegerszeg együttesét. Téli Terembajnokság november 9. (vasárnap): Roma SC Joker (12.00), Poppe & Potthoff AVÉP SC (13.00), Luftánia Bakony FC (14.00), Delta-Cat Mágnes SC (15.00), Teka-Szuperinfo ASE Tandem (16.00), Viva Tours Ajkarendek Mágusok (17.00), Tarantula FC Colo (18.00), Hungária KFC Euronics-Pulzus (19.00) Kézilabda NB II. A Le Belier szombaton 16 órakor fogadja a Hort együttesét, a juniorok 18 órakor kezdenek. SPORTEREDMÉNYEK Labdarúgás Magyar Kupa FC Ajka Újpest FC 1-1 (0-0) büntetőkkel 3-5 Ajka: Jánosa, Asztalos, Pákai, Mogyorósi, Varga, Köles, Csordás Sz., Németh (Horváth 46.), Szabó (Gunther 71.), Major, Mihalecz (Sowunmi 67.), vezetőedző: Zoran Kuntic gól: Asztalos (91.) NB II. FC Ajka Soroksár SC 2-0 (0-0) Ajka: Jánosa, Asztalos, Pákai, Mogyorósi, Köles, Csordás Sz., Weitner (Németh 46.), Gunther, Major (Lattenstein 73.), Szabó, Sowunmi (Mihalecz 87.), vezetőedző: Zoran Kuntic gól: Gunther (55., 92.) U 21 SC Sopron FC Ajka 7-0 edző: Domján László U 17 SC Sopron FC Ajka 3-0 edző: Polonkai Csaba, kiállítva: Vincze U 15 FC Ajka Pápai ELC 3-0 Teke NB I. Az Ajka Kristály a Csákánydoroszló együttesét fogadja szombaton 14 órakor. Természetjárás Vasárnap lesz Ajka és Veszprém természetjáróinak hagyományos találkozója. A résztvevők a Három-forrásnál találkoznak tól, ahol több játékos programon is részt vehetnek. Túrázási lehetőség Csurgó-kútra, onnan a veszprémieknek Farkasgyepűre, az ajkaiaknak Magyarpolányba. Sportmúzeum megnyitó Schwartz Béla polgármester megnyitójával tárul a közönség elé a sportmúzeum eddig elkészült része pénteken kor a Kaszinó nagytermében. A megnyitó után 14 órakor az Ajka 55 elnevezésű váltó futóversenyt rendezik meg a Kaszinó körül. edző: Svecz Edvárd, gól: Szabados 2, Kökényesy U 14 FC Ajka Pápai ELC 0-12 edző: Cserna Róbert Megye I. Ajka Kristály SE Várpalotai BSK 2-0 (2-0) Ajka: Kovács, Réfi, Feri, Kardos, Csertán (Horváth 70.), Székely (Üveges 46.), Móger, Falusi, Berkes (Adorján 70.), Szabó, Mong, megbízott edző: Geri Gyula gól: Mong (40.), Feri (45.) U 21 Ajka Kristály SE Várpalotai BSK 3-3 edző: Németh Zoltán, gól: Vajda 2, Boros, kiállítva: Vastag U 17 Tapolca VSE Ajka Kristály SE 3-4 edző: Németh Zoltán, gól: Sás 2, Varga, Molnár U 14 Tapolca VSE Ajka Kristály 3-0 edző: Kocsis Attila Jó formában a Forma Fitt A megszokott kiváló formájukat hozták a Forma Fitt SE versenyzői a Magyar Kupa Aerobik Bajnokság harmadik fordulóján, amelynek a BlueGym Sportegyesület adott otthont. A Szarvason nemrég lezajlott versenyen a Challenge UP IV-es kategóriában a hetedik helyen végzett csapat tagja volt Barbalics Léna, Katona Blanka, Králik Míra, Cosentino Miriam, Németh Nelli, Novák Lara. A Challenge UP III-as csapat szintén hetedik kett. Az egyesületet ebben a versenyszámban Lecsek Vanessza, Németh Liliána, Pál Boglárka, Poscher Bálint képviselte. A Challenge UP II-es csoport, Felber Bianka, Lajos Jázmin, Molnár Melitta, Schönher Lili tizedik lett. A Basic UP IV-es trió, Ignácz Lara, Poscher Panna, Szlotta Dorotytya negyedik heylezettként fejezte be a versenyt. A Basic UP II-es női egyéniben az erős és népes mezőnyben Jánosi Lili az ötödik helyezést szerezte meg. A Basic UP II-es trió az ugyancsak népes, és kemény mezőnyen az ötödik helyen végzett. A csapat tagja volt Kéthely Loretta, Kocsor Bori, Novák Lea. A Basic UP II-es csapat tagjai, Jánosi Lili, Kéthely Loretta, Kocsor Bori, Novák Lea a negyedik helyezésnek örülhettek. A Sportaerobik UP II-es trió tagjai, Kéthely Laura, Kocsor Nóra, Serfőző Liza a hetedik helyen végeztek. SPORTÖSSZEFOGLALÓ Több, mint két hónapja veretlen az Ajka Kristály Karatés érmek a világbajnokságról Az FC Ajka fontos győzelmet aratott hazai pályán. A karatésok számos éremmel tértek haza Lengyelországból. Az éremgyűjtő karatésok Az FC Ajka hétközben nagyszerű teljesítményt nyújtott az Újpest ellen a Magyar Kupában. A gárda kis szerencsével búcsúztathatta volna nagynevű ellenfelét a sorozattól, de a büntetőpárbaj végül a fővárosiak továbbjutását hozta. Zoran Kuntic együttese a Soroksár együttesét fogadta a labdarúgó NB II. legutóbbi játéknapján. A gól nélküli első félidőt követően a második játékrész elején egy szöglet után kipattanó labdát Gunther húsz méterről kapásból lőtt a hosszú sarokba, ezzel megszerezte a vezetést a hazaiaknak. A győzelmet a rendes játékidő letelte után biztosította be az Ajka, Lattenstein labdaszerzése után Gunther lépett ki jó ütemben, és tíz méterről a hálóba lőtt. A találkozó után Zoran Kuntic elmondta, az első félidőben a soroksári gól is benne volt levegőben, ezért a szünetben kissé átszervezték a csapatot, a második játékrész alapján pedig megérdemelt győzelmet arattak. Az Ajka Kristály a Várpalotát fogadta a megyei bajnokságban. A hazaiak az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát, Csertán jó labdát adott Mongnak, aki a hálóba lőtte a játékszert, majd ismét Csertán készített elő, a hosszú oldalra ívelt labdáját Feri fejelte a kapuba. Dalnoki László egészségügyi okokból nem tartott a csapattal. Őt átmenetileg Geri Gyula helyettesítette a kispadon, aki elmondta, hogy a Kristály magabiztos játékkal teljesen megérdemelten gyűjtötte be a három pontot, és könnyedén nyerhetett volna nagyobb különbséggel is. Az ajkai karatésok nagyszerű eredményeket értek el a magyar válogatott tagjaként a Lengyelországban rendezett gyermek, kadet, junior világbajnokságon. Harminchat ország 57 szövetsége, és 1300 versenyzője mérte össze a tudását ezen a nagyon magas színvonalú versenyen. A világbajnokságra 1800 nevezés érkezett, 126 kategóriában. Ajkát 14 versenyző képviselte a válogatottban, amely az eddigi legsikeresebb utánpótlás versenyét produkálta, ugyanis a nemzetek összesítésében Magyarország a hetedik helyen végzett. Czendrei Bence bronz- (ippon rotációs csapat küzdelem), Czendrei Luca arany- (ippon egyéni küzdelem) és bronz- (ippon csapat küzdelem), Darnai Sára ezüst- (ippon csapat küzdelem) és bronzérmet (ippon rotációs csapat) szerzett. Fábián Elisa három dobogós hellyel tért haza, két bronz- (ippon egyéni küzdelem és ippon rotációs küzdelem) mellett egy ezüstéremmel (ippon csapat küzdelem) gazdagodott. Még nála is több medált gyűjtött Kovács Marcell, aki első (ippon egyéni küzdelem), második (ippon csapat küzdelem) és harmadik helyezést (csapat kata és ippon rotációs küzdelem) is elért. Kálmán László aranyérmet szerzett (ippon egyéni küzdelem), míg Lóránd Attila két harmadik (kata csapat és ippon rotációs küzdelem) valamint egy második helyet (ippon csapat küzdelem) szerzett. Bronzéremnek örülhetett Pintér Éva (ippon csapat küzdelem) és Takács Dávid (ippon rotációs csapat küzdelem). Tóth Tamara arany- (ippon egyéni küzdelem) és bronzérmet (ippon csapat küzdelem) hozott haza. Takács Miklós edző gratulált a résztvevőknek és sajnálatát fejezte ki, hogy a kemény felkészülés ellenére nem mindenki tarthatott a csapattal, emellett köszönetet mondott a szülőknek a segítségért, és a meglepetésért, amellyel a gyerekeknek készültek. Orosházán rendezték meg az asztaliteniszezők ez évi utolsó országos ranglista versenyét, a Pintér Attila Emlékversenyt. A Gyepesi ASE színeiben négyen álltak asztalhoz, és remekül helytálltak a lányok. A legerősebb ajkai versenyző, Pad Franciska a döntőig menetelt, ahol Laskai Írisz várta az asztalnál. A két lány nagyon ismerte egymást, mindkettő mindent beleadott, és egy kiváló, nagyon élvezetes döntő mérkőzés kerekedett. Az első szettet elvesztette Franciska, de a másodikat ugyanolyan arányban hozta. A harmadik szettben 8-8-ig fej-fej mellett meneteltek, a végén azonban ellenfele koncentrált jobban, így Franciska ezüstéremmel gazdagodott. Négynapos, hétfordulós sakkversenyt rendeztek Székesfehérvárott, ahol a 49 fős A csoportban két nemzetközi nagymester, tíz nemzetközi mester és négy mester is indult. A rendkívül erős mezőnyben az ajkai Egresi Máté 4,5 ponttal veretlenül a 12. helyen végzett, ezzel pedig megszerezte az ifjúsági különdíjat. Csicsics Richárd

8 8 LAPSZÉL Ajkai Szó Véradás November 12-én (szerdán) 10-től 14 óráig intézeti véradásra várják a véradókat az ajkai kórház fertőző osztálya melletti vérvételi helyiségben. Gólyahír Köszöntjük városunk legifjabb polgárait: Németh Balázs és Nagy Tímea október 9-én született kisfiát, Benett Balázst, Németh Zoltán és Niederkirchner Linda október 18-án született kislányát, Hanga Zsófiát, Végler Béla és Földi Katalin október 21- én született kisfiát, Kornél Bélát, Tóth Krisztián Lajos és Csonka Andrea október 22-én született kislányát, Réka Hannát, Pintér Tamás és Herczeg Krisztina október 24-én született kislányát, Fruzsinát. Diabetes világnap Az ajkai Diabetes Klub november 15-én a Diabetes Világnap alkalmából megemlékezést tart a Kaszinó nagytermében 14 órai kezdettel. Minden érdeklődőt szeretettel várnak, nemcsak a klubtagokat! Klub a mellrák ellen A Szívvel, lélekkel Mellrákelleni Klub november 14-én 16 órakor tartja klubnapját a Civil Házban. Csorba Józsefné klubvezető mindenkit szeretettel vár! ÜGYELETES PATIKÁK,Közösségi óra Bruno Gröning Baráti Kör október 6-án 17 órakor tartja következő közösségi óráját Padragkúton a Művelődési Házban, Iparos u. 5. sz. alatt. Ajkán a Bányász Egyesület Közösségi Házában a Petőfi S. u. 33. sz. alatt november 8-án 17 órakor lesz közösségi óra. Álláskeresési tanácsadás A Munkanélküliek, Álláskeresők Veszprém Megyei Egyesülete november 10-én 15 órától álláskeresési tanácsadást tart a Civil Házban. (Ajka, Sport u. 25.) Tanácsadó Kósa József, az egyesület elnöke és Veres Annamária programvezető. Hívogató Jézus mondja: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. (M.t. ev. 11, 28). Szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt a Borsos Miklós Általános Iskola (Eötvös u. 9.) földszinti termébe november én (hétfő-kedd) kor kezdődő evangelizációs igehirdetéseinkre. Evangéliumi Szabad Eklézsia Egyesület, Budapest Ajka-bakonygyepesi Opel és Suzuki márkakereskedésünkbe keresünk szakirányú középfokú végzettséggel rendelkező kollegát pénztáros munkakörbe. A fényképes önéletrajzokat az címre várjuk. Ügyeleti időszakok: hétköznapokon: óra között, szombaton: 20 órától vasárnap reggel 8 óráig, vasárnap: 19-órától hétfő reggel 8-ig, hétközbeni ünnepnapokon: 8-tól 22-ig. Szombaton és vasárnap ügyeleti időn kívül a Tescóban működő Szivárvány gyógyszertár tart nyitva. november 7. péntek: Calix Patika, Semmelweis u 2. november 8. szombat: Hárs-Kőris Patika, Alkotmány u 20. november 9. vasárnap: Horizont Patika, Szabadság tér 10. november 10. hétfő: Kígyó Patika, Frankel Leó u 16. november 11. kedd: Kristály Patika, Kórház november 12. szerda: Szivárvány Patika, Tesco november 13. csütörtök: Calix Patika, Semmelweis u 2. november 14. péntek: Hárs-Kőris Patika, Alkotmány u 20. november 15. szombat: Horizont Patika, Szabadság tér 10. november 16. vasárnap: Kígyó Patika, Frankel Leó u 16. APRÓHIRDETÉSEK Tör? Nyom? Billeg? Leesik? Fogtechnikus Ajka, Kossuth u. 35/4.(Marci bolttal szembeni zsákutca) Bejelentkezés: 06/20/ , 88/ Múzeumpedagógiai foglalkozásokon vett részt október 6-án az Ajkai Szakképző Intézet Bánki Donát intézményegységének 9. b osztálya osztályfőnökével együtt az Ajkai Bányászati Kiállítóhelyen. A program az Új Széchenyi Terv keretein belül TÁ- MOP támogatással, a Városi Múzeum szervezésében jött létre. A nap első felében Horváth Károly nyugdíjas bányamérnök mesélt az ajkai bánya történetéről és Drogprevenciós előadások Veszprém megyében is megindult az Országos Rendőr-főkapitányság által támogatott új drogprevenciós program, amely a éves gyermeket nevelő szülők részére nyújthat segítséget. A kezdeményezés célja, hogy évente legalább egy alkalommal közvetlen, személyes és interaktív tájékoztatásban részesülhessenek a szülők, valamint pedagógusok a kábítószer-fogyasztás büntetőjogi következményeiről. Megyénkben minden rendőrkapitányságon teljesít szolgálatot speciálisan erre a feladatra felkészített drog-prevenciós tanácsadó, akiknek a személyes elérhetősége a police.hu oldalon található. Tájékoztató előadást (szülői értekezletet) az iskola, tankerület vezetője vagy képviselője kérhet az illetékes rendőrkapitányság vezetőjétől. A prevenciós összekötők kéthetente telefonos ügyeletet, havonta egy alkalommal fogadóórát tartanak az aktuális rendőrkapitányság épületében. HIRDESSEN AZ AJKAI SZÓBAN! Hirdetésfelvétel a Városháza 4. emeletén a 422-es irodában az Ajkai Média Nonprofit Kft-nél. Telefon: 06-88/ Hirdetési cím: Web: mutatott pillanatképeket a régi Ajkáról. Bemutatta a bányászat kezdetét Ajka területén: kik voltak, honnan jöttek, hogyan éltek és milyen nehézségekkel küzdöttek a bányászok. A diákok megismerhették az ajkai szénmedence földtani szelvényét, és előadást hallottak a jövő bányászati lehetőségeiről Magyarországon. Dukán József geológus irányításával megnézhették az Őslény- és Kőzettárat, az ajkai bányászat történetét TÁMOP / PA-CI Panellakó Civilek november 7., péntek Bányászatról bánkisoknak PA-CI Hírek: november 10. Nem tudja miért nem sikerül állást találnia? Tisztában van vele milyen hibákat nem szabad elkövetni? Ezekre a kérdésekre kaphat választ Álláskeresési tanácsadásunkon! Helyszín: Civil ház15 óra november 15. Prevenciós nap Ezen a napon a mozgásé a főszerep, több edzésformát is kipróbálhatnak, lesz masszázs, kozmetikai és hajgyógyászati tanácsadás Részletek a honlapon és a facebook oldalunkon! Helyszín: Civil ház 14 órától Minden rendezvényünk ingyenes! Kövessetek minket a Pa-Ci facebook oldalán és a oldalon! Ajka és Térsége Civil Szervezetek Szövetsége Cím: 8400 Ajka, Sport utca 25. Telefon: +36 (88) https://www.facebook.com/pages/pa-ci- Panellak%C3%B3-Civilek/ Honlap: bemutató állandó kiállítást, bemehettek az aknaházba, amelynek területén történt az ország második legnagyobb, 55 bányász életét követelő bányaszerencsétlensége 1909-ben. Megtekinthették a Schlick-féle gőzgépet, a különféle csilléket, és a bányában alkalmazott gépeket, biztosítékokat. A sok-sok új ismeret mellett a tanulók egy-egy saját készítésű, a Bányászati Múzeumot ábrázoló hűtőmágnessel térhettek haza. Hogyan készüljünk fel az őszi-téli közlekedésre? Az ősz beköszöntének természetes velejárója az út-, látási és időjárási viszonyok fokozatos, vagy ugrásszerű változása. Elsősorban a jármű fékberendezését, a gumiabroncsok és a lengéscsillapítók állapotát kell megvizsgálni a megváltozott útviszonyok miatt. 7 C alatt használjon téli gumit! E hőmérséklet alatt a nyári gumikeverék teljesítménye speciálisan csökken, a gumi felkeményedik és még száraz úton is gyengébb a teljesítménye. A gumiabroncsok kopott futófelülete növeli az ún. vízen futás jelenségének létrejöttét, a kopott ablaktörlő gumik és rosszul beállított fényszórók a látást, az üzemképtelen fényjelző berendezések a láthatóságot csökkentik. A kerékpárosoknak is célszerű járművük felszereltségét ellenőrizni, hiszen egyre hamarabb köszönt be a szürkület, ill. később kel fel a nap. Az első és hátsó lámpák, a prizma, a küllőprizmák, a láthatóság mellény mind a láthatóságukat segítik elő. Gyalogosoknak is célszerű világosabb öltözetet viselni, még fokozottabban szétnézni az úttestre lépés előtt, hiszen az esőtől, reggeli harmattól csúszóssá váló úton a járművek fékútja is megnövekedhet. Bűn- és balesetmentes életet kíván az Ajkai Rendőrkapitányság! DR. SCHVÖLLER MÓNIKA s z e m é s z s z a k o r v o s, gyermekszemész, kontaktológus Ajka, Szabadság tér 15. Telefon: Nyitva: H-P: , 13-17, Cs: , , Szo: Opticnet partner

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK

TANULMÁNYI VERSENYEK TANULMÁNYI VERSENYEK Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny megyei forduló Felkészítő: Cser Márta, Kornerné Kosztich Julianna, Tóth Zoltánné Kelemen Mária 1. kategória 2. hely: Tánczos Regina 2.a

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája 1999-től kezdődően 13. alkalommal rendeztük meg a Jedlik Ányos fizikaversenyt, nyíregyházi országos döntővel. A 13 év alatt kb. 21

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

Szakmai beszámoló. 2012/2013-as idény őszi szezon. TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat. Készítette: Szathmári Márton

Szakmai beszámoló. 2012/2013-as idény őszi szezon. TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat. Készítette: Szathmári Márton Szakmai beszámoló TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat 2012/2013-as idény őszi szezon Készítette: Szathmári Márton korosztályos edző Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Előzmény...

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XI. évfolyam 12. szám ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2010. OKTÓBER 22. TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ ZMJVK 213/2010. sz. hat. ZMJVK 214/2010. sz. hat. ZMJVK 215/2010. sz. hat. ZMJVK 217/2010.

Részletesebben

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni!

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni! Általános Iskolák Igazgatóinak Munkaközösségeinek L A N D O R N A P 2013. május 22. (szerda) Tárgy: versenykiírások Kedves Kollégák! A Landorhegyi Általános Iskola, Sportiskola az idei tanévben a következő

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Munkaterve a 2013/2014. tanévre Fehérgyarmat, 2013. szeptember 2. 1 Készült az emberi erőforrások minisztere 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelete

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

XIII. évfolyam - 9. szám 2012. Október (a Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház és Könyvtár előtti kopjafánál rossz idő esetén a nagyteremben) október 24. (szerda) 17:00 Könyvtár TOP lista - szeptember 1.

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014 június 6-án, a Bugaci Lőtéren tartotta meg a hagyományos Csontos István Lövész Emlékversenyt a KEFAG Zrt. és az Egyesület közös szervezésében.

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

Sporteredmények (március)

Sporteredmények (március) Tanács Levente 3.b Bak Péter 4.a Szeri Ádám 4.a 2. hely Városi Mezei Futóbajnokság (Diákolimpia) Tóth Gergely 4.a Kapic Amir 4.a Szabó Csenge 5.a Király Csenge 3.a Koltai Anna 3.b Lukács Noémi 4.a Mukus

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére 41. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város 2015. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

II. PSE Futball Fesztivál versenykiírása

II. PSE Futball Fesztivál versenykiírása II. PSE Futball Fesztivál versenykiírása 1. A torna rendezője: A PAKSI SE Labdarúgó Szakosztálya Levelezési cím: 7030 Paks, Fehérvári u. 29. 2. A torna helye: Paksi SE Sporttelepe Paks, Fehérvári u. 29.

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l.

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l. Kiemelkedő verseny eredmények az elmúlt fél évben Titok Arany János országos verseny 8.a. Papp Marcell 3.hely Nagyné Molnár Sarolta 5.a. Osváth Bálint 7.hely Guzslovánné B. Judit 5.b. Kovács Bertalan 7.hely

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és Veszprém, 2013. április 17. Gradvolt Szilveszter r. őrnagy Pécs VBB. Titkára I. Pécs Városi Baleset megelőzési Bizottság bemutatása Aközlekedésről szóló 1988. évi I. tv. a közlekedési propaganda tevékenységet

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE

A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE Ssz. Beosztása Végzettsége, szakképesítése 1. Tagintézményvezető 1. biológia-kémia szakos 2. szakvizsgázott ped., közokt. vezető 2. Tanító 1. 2. magyar

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás MÁTÉTELKI HÍREK 25. szám Mátételke község Önkormányzatának friss hírei Képvisel -testületünk 2006. október 10-i ülésének anyagából 2006. október 17. Közérdek információk! A választási bizottság tájékoztatása

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület

Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület a 10 évig sikeresen működő Mesterségek Bölcsője Alkotó napok elnevezésű rendezvény kapcsán jött létre 2008-ban, azokkal a segítőkkel, akik az évente egyszer megrendezésre

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve időpont program felelős Augusztus 24. Alakuló értekezlet 25. 8 00 Osztályozóvizsga Dr. Kapusiné Szigethi Emese 26. Szakalkalmazotti értekezlet 27.

Részletesebben

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk: ZOMBA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 5729 Ebből szántó 4393 gazdasági erdő 356 védett terület 0 ipari hasznosítású 0 terület egyéb 980 Polgármesteri Hivatal: 7173 Zomba

Részletesebben

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG ORSZÁGOS SERDÜLŐ ÉS IFJÚSÁGI FIÚ EGYÉNI, SPRINT ÉS ÖSSZETETT EGYÉNI BAJNOKSÁG 2014-2015. ÉVI V E R S E N Y K I Í R Á S A A bajnokság kiírása a Magyar Bowling és Tekeszövetség Teke Szakági Szövetsége /továbbiakban:

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 4. szám Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. Csapataink, játékosaink

Részletesebben

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26.

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26. TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks 2014. január 24-26. 1 2013/2014. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks, 2014. január

Részletesebben

2014/2015. tanév ütemterve

2014/2015. tanév ütemterve 2014/2015. tanév ütemterve Augusztus 21. 8,00 Alakuló értekezlet. Munkaközösség-vezetők megbeszélése 26. 8,00 Javítóvizsgák Szeptember 1. 8,00 Tanévnyitó ünnepély 3. Tanévnyitó értekezlet 5. 8,00 VENI

Részletesebben

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában 1. 1. Hétfő 2. 2. Kedd 3. 3. Szerda 4. 4. Csütörtök 5. 5. Péntek 6. Szombat 7. Vasárnap 6. 8. Hétfő 7. 9. Kedd 8. 10. Szerda 9. 11. Csütörtök 10. 12. Péntek 13. Szombat 14. Vasárnap 11. 15. Hétfő 12. 16.

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. március 14-i rendkívüli ülésén a következő határozatot hozta:

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. március 14-i rendkívüli ülésén a következő határozatot hozta: Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi G. u. 39. Tel.: (88) 592 660 Fax: (88) 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket:

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: Tisztelt Sporttársak! A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: 2007. július 1-től életbe lépett nevezési rend értelmében minden nemzeti szövetség jogosult versenyszámonként

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap Megkezdődött a második évünk a suliban, amit nagyon vártunk is, meg kicsit nem is. Jó volt a nyári szünet, a sok alvás, az élmény, de izgatottságunk az újév kapcsán mégiscsak erősebb volt. Már szeptemberben

Részletesebben

2015. év legjobb FÉRFI sportolói

2015. év legjobb FÉRFI sportolói AJ K A V ÁR O S ÖNKORMÁN YZ AT A P O L G Á R M E S T E R 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-101 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/83/2016. Tárgy: 2015. év legjobb sportolóinak elismerése Készítette:

Részletesebben

Találkozzunk a könyvtárban!

Találkozzunk a könyvtárban! Találkozzunk a könyvtárban! Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-19. A Berzsenyi Dániel Könyvtár megvalósult programjai Életkortól és lakóhelytől függetlenül, minden korcsoport számára állítottunk

Részletesebben

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév A humán munkaközösség félévi beszámolója 2014-15. tanév Készítette: Ipcsicsné Weinhoffer Csilla mkv. Zalaszentgrót, 2015. január 27. A munkaközösség tagjai magyar, történelem, valamint ének tantárgyakat

Részletesebben

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2007-2008. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Tanulóink

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

2015. október 24. Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (Bvuss) 2040 Budaörs, Hársfa u. 6.

2015. október 24. Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (Bvuss) 2040 Budaörs, Hársfa u. 6. A verseny megnevezése: Hungarian Open - Céghmester Kupa Ifjúsági, kadet, junior és U21 nemzetközi bajnokság Kvalifikációs verseny a 2016. évi korosztályos Európa Bajnokságra A verseny időpontja: 2015.

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. alatti székhelyén 2014. február 25-én 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben