TARTALOM. Muravidéki szlovén irodalom Szíjártó Imre összeállítása

Átírás

1 Világirodalmi folyóirat Alapítva: október LII. évfolyam, 10. szám október TARTALOM Muravidéki szlovén irodalom Szíjártó Imre összeállítása SZÍJÁRTÓ IMRE Muravidéki szlovén irodalom SZILÁGYI IMRE A Muravidék történelmi útja FRANCI JUST A muravidéki líra a XX. század első felében (Szíjártó Imre fordítása) FERI LAINŠČEK Elválasztom a habot a hullámoktól (Szíjártó Imre fordítása) MILAN VINCETIČ A kút (Gállos Orsolya fordítása) MILIVOJ M. ROŠ Vissza az örökkévalóságból (Szíjártó Imre fordítása) SUZANA TRATNIK Érettségi tétel Szilveszteri csók (Szíjártó Imre fordításai) MILAN VINCETIČ versei (Zágorec-Csuka Judit fordításai) ROBERT TITAN FELIX A kortárs (szlovén) irodalom két problémája (Szíjártó Imre fordítása) inkább muravidéki, mint szlovén jelleg Gállos Orsolya beszélgetése Evald Flisarral

2 TÁJÉKOZÓDÁS ANDRZEJ WALICKI A katolicizmus és a századvég orosz vallási gondolkodói (Pálfalvi Lajos fordítása) LACKFI JÁNOS Feltekeredni a celluloidra STANISŁAV LEM Elmélkedések silva reruma XXXII (Mihályi Zsuzsa fordítása) Nem szégyellem, hogy piszkos dolgokról írok Szöllősi Adrienne beszélgetése Linn Ullmann norvég írónővel FÖLDVÁRY KINGA Mit ér az ember, ha értelmiségi? (Körmendy Zsuzsanna: Arthur Koestler: Harcban a diktatúrákkal) LŐRINSZKY ILDIKÓ Uránia létezik (Le Clézio: Ourania) KÜLFÖLDI SZERZŐINK Látogasson el weblapunkra: A Nagyvilág támogatója: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti Kulturális Alap

3 Muravidéki szlovén irodalom Az összeállítás a szlovén szellemi élet egyik rendkívül érdekes vonulatából, a muravidéki térség irodalmából válogat. A Muravidék többnyelvű terület: a szlovén kultúrát erős magyar hatások érték, az itt élőket szoros kapcsolatok fűzik a szomszédos horvát és osztrák régiókhoz. A szlovén művelődéstörténetben a Prekmurje külön fejezetet képvisel, az ország és a nyelvterület fejlődésében sajátos utat jelenít meg: egy ideig saját írásrendszert használtak itt, a térségben ma is önálló nyelvjárást beszélnek. A kortárs muravidéki szlovén irodalom a peremhelyzetben levő és a kultúrák találkozásából táplálkozó irodalom példája, különleges az európai irodalmi regionalitás jelenségei között. A muravidékhez kötődő írók közül többen országos jelentőségűek. Néhányuknak magyarul is megjelent kötetük (Miško Kranjec, Feri Lainšček), mások munkái folyóiratokban olvashatók. Jelen összeállítás előzménye a Jelenkor A független Szlovénia és a kortárs szlovén irodalom című száma (2002/2.), valamint a Tiszatáj 2002/8-as számában olvasható muravidéki magyar irodalmi blokk ban jelent meg Szentgotthárdon Székely András Bertalan szerkesztésében A muravidéki és rábavidéki kortárs szlovén irodalom című antológia, amely Zágorec-Csuka Judit muravidéki magyar költőnő fordításait tartalmazza. Zágorec-Csuka Judit közreműködése ebben a számban ugyanakkor azt példázza, hogy a muravidéki magyarok a térség szlovén szellemi életében is szerepet vállalnak. Itt köszönöm meg a költőnőnek a szerkesztésben nyújtott segítségét. Néhány szó a válogatás szempontjairól. Az összeállításban muravidéki (ma is ott élő, illetve onnan elszármazott) szerzők szerepelnek. Igyekeztük megmutatni a régió irodalmának sokszínűségét, ennek megfelelően többféle műfajból válogattunk: regényrészlet, novella, versek és esszé olvasható az alábbiakban. Szlovénia északkeleti régiójának irodalmából két generáció mutatkozik be. Az egyiket a negyvenesek alkotják, a másikat a harmincas korosztály, illetve a fiatalabbak. Az írások forrása egyrészt az országos lapok (Literatura, Sodobnost, Dialogi), másrészt a muravidéki kiadványok, elsősorban a szerzők önálló kötetei, a Stolpnica na brazdah (Mezei toronyház) című, Muraszombatban megjelent antológia és a Separatio című folyóirat. Ezzel is jelezni kívántuk, hogy a muravidéki irodalmárok jelen vannak a szlovén szellemi életben, ugyanakkor a térségben pezsgő könyvkiadásról és fejlett folyóirat-kultúráról beszélhetünk. SZÍJÁRTÓ IMRE 777

4 SZILÁGYI IMRE A Muravidék történelmi útja A ma Szlovéniához tartozó Muravidék ezen megnevezése 1918 októberében jelent meg az öntudatosodó magyarországi szlovénok körében, korábban ezt a kifejezést nem használták. Az egykori Vas vármegye muraszombati járását, Zala vármegye alsólendvai járását, valamint a szentgotthárdi járás néhány települését az elvesztett háború, az 1918 decemberétől időnként kiújuló harcok, illetve a párizsi béketárgyalásokon kiharcolt pozíciók eredményeképpen csatolta a trianoni békeszerződés az 1918-ban létrejött délszláv állam szlovénok által lakott részéhez. Az említett 940 négyzetkilométer területen ebben az időben lakos élt. Közülük vend, magyar, 2093 német anyanyelvűnek vallotta magát. A lakosság mintegy kétharmada katolikus, egyharmada protestáns (többnyire evangélikus) volt. A Muravidék etnikai jellegéről, a vend népmegnevezésről 1918 óta a mai napig éles viták zajlanak a szlovén és magyar értelmiségiek és történészek egy része között előtt a magyarok többnyire vendnek, vagy tótnak nevezték az említett területen lakó szlávokat. Ennek következtében a mai Muravidék korábban Vendvidék, vagy Tótság néven volt ismert. Az említett szláv lakosság magát anyanyelvén szlovénnak, magyarul pedig vendnek nevezte. Az osztrák örökös tartományokban élő, a XIX. században öntudatosodó szlovén értelmiségiek elutasították a német nyelvűek által használt, és általuk sértőnek érzett vend megnevezést. Szlovén oldalról a magyarországi szlovénok egyik neves képviselője Miklóš Küzmič/Küzmics Miklós ( ) használt első ízben szlovén kifejezést a terület megnevezésekor, a Slovenska okroglina (Szlovén vidék) nevet adván neki. A XIX. század második felében a nem muravidéki Božidar Raič ( ), a szlovén nemzetébresztők egyike használta először a Pomurje (Muramente, Muravidék) megnevezést. A szlovénok körében már az I. világháború előtt megjelent a Slovenska Krajina (Szlovén vidék) kifejezés, azután pedig a Prekmurje (Murántúl) elnevezés, ami jól mutatja, hogy a név alkalmazói a Murától jobbra élő szlovénok köréből kerültek ki. Ma a Muravidék, Pomurje, Prekmurje kifejezést kissé szélesebb értelemben használják, ideértik ugyanis a Mura jobb partja mentén elterülő vidék egy részét (Gornja Radgona, Ljutomer környéke) is. Az első világháború előtt a magyarok mindenekelőtt Muraszombathoz, Lendvához és a mai határ mente falvaihoz kötődtek. Muraszombat, egy jellegzetesen pannon település, abban az időben csekély népessége ellenére kisebb regionális központ volt, ahol a Szapáry családnak állt a kastélya, s itt volt a járási szolgabírói hivatal, a járásbíróság, a királyi közjegyzőség és adóhivatal székhelye. Lendva igen komoly múltra tekinthet vissza. Laktak itt kelták, erre vezetett a Borostyánút, nyugat felé menet itt haladt át hadával Attila. A XIII. századtól kezd- 778

5 ve a Bánffy család birtokában volt. A család egyik tagja az 1547-ben született Bánffy Miklós a reformáció buzgó terjesztője volt. Ennek köszönhető, hogy Lendvára hívta a híres nyomdász, Hoffhalter Raffael fiát, Hoffhalter Rudolfot, aki körül Erdélyben éppen elfogyott a levegő, s aki 1573-ban hozta létre a lendvai nyomdát. Lendva a XVII. században az Eszterházyak tulajdonába került. Ez utóbbiak építtették fel a ma is látható várat. A város 1867 után rendkívül komoly fejlődésnek indult, a polgárosodás az élet minden területén éreztette hatását. Számos hivatalt, valamint szállodát, polgári iskolát kapott, gyárakat hoztak létre, s 1890-ben megérkezett a vasút is. A magyarok bejövetele előtt a Balaton nyugati csücskéig húzódó területen szláv törzsek éltek. A történészek azonban még ma sem alakítottak ki egységes véleményt azt illetően, hogy azok a szlávok, akik a honfoglalás utáni időszakban a Muravidéken éltek, a honfoglalás előttiek egyenes leszármazottai-e, vagy pedig a későbbiekben betelepülőktől származtak-e. Az osztrák tartományokban, illetve a Magyarországon élő szlovénok egymástól némileg elszigetelve éltek ugyan, mégis úgy tűnik, gazdagabb volt a köztük lévő kapcsolat, mint ahogy egyesek feltételezik. Annyi azonban kétségtelenül igaz, hogy a nemzetté válás útján ig külön utakon jártak. A szlovén nemzeti tudat első írásos emlékei a XVI. századhoz, a protestantizmus által megteremetett irodalmi nyelvhez kötődnek. Ezt a fejlődést az osztrák területen erővel megakadályozták, és a szlovén nyelvű írásbeliség csak a XVIII. század második felében lendült fel ismét. Magyarországon s így a Muravidéken a protestantizmus különböző okokból tovább tartotta magát, s a Muravidéken csak a XVII. század vége felé számolták fel többé-kevésbé. Így az 1781-ben kiadott türelmi rendelet eredményeképpen a muravidéki szlovénok körében a nem oly régi élmények alapján ismét erőre kapott. A magyarországi szlovénok 1919-ig sajátos fejlődésen mentek keresztül, amit erősen befolyásolt a nyelv, az erre alapozott regionális irodalom, s az a tény, hogy a protestánsok erősen kötődtek a magyar egyházi kultúrához és hierarchiához. Bár (az egyébként szlovén származású, nem nyelvész, evangélikus) Mikola Sándor az 1920-as években azt kívánta bizonyítani, hogy a vendek nem szlovénok, a nyelvészek körében nincs vita azt illetően, hogy a magyarországi szlovénok nyelve a szlovén nyelv egyik nyelvjárása. A magyarországi szlovénok a XVI. századtól kezdve ápoltak egy saját(os) és számos változáson átesett irodalmi nyelvet. Az első időszakban, nagyjából a XVII. század végéig e nyelv alapja az úgynevezett kaj horvát nyelvjárás volt. A XVII. és a XVIII. században a kéziratokban megjelentek a helyi nyelvjárási sajátosságok. A XVIII. század elejétől különböző nyomtatványokat adtak ki ezen a (horvát, magyar és német hatásokat is tükröző) három helyi dialektusból építkező irodalmi tájnyelven, amit csak igen kevéssé befolyásolt a központi szlovén területen alakuló irodalmi nyelv és 1919 között több mint háromszáz nyomtatott anyagot jelentettek meg ezen a tájnyelven. Ezek közül külön kiemelendő Štefan Küzmič 1771-ben kiadott Újszövetség-fordítása, mert Küzmič az előszóban megállapította, hogy a magyarországi szlovénok a Krajnában és Stájerországban élő szlovénok rokonai. A magyarországi szlovénok nemzeti tudatának elemei azonban e megállapítás ellenére is eltértek mind az osztrák tartományokban élő szlovénok fejlődé- 779

6 sétől, mind a magyar nemzeti mozgalom törekvéseitől. Kezdetben, a XVIII. század második felében, egyesek a vandálok között keresték elődeiket. Ezt a nézetet már Rát Mátyás is cáfolta 1780-ban, a szombathelyi Bitnitz Lajos pedig ben leszögezte, hogy a muravidéki szláv lakosság önmagát saját nyelvén szlovénnek nevezi. A magyarországi szlovénok nagyjából ettől az időtől kezdve úgy próbálták megőrizni és fejleszteni saját, Magyarországhoz kötődő, de szlovén regionális tudatukat, hogy közben a szlovén és a magyar nacionalizmus törekvései között őrlődtek. A magyar igények kezdetben még lágyabb formát öltöttek: az 1830-as években a gyerekeknek már magyarul is kellett tanulniuk, de ezt ekkor még nem erőltették nagyon. A magyarosítási törekvéseket mindenekelőtt az 1879-ben és 1907-ben elfogadott iskolatörvények szolgálták, de ezt segítette az 1884-től megjelenő Muraszombat és vidéke című magyar és vend nyelvű hetilap, valamint az 1893-ban létrehozott Vendvidéki Magyar Közművelődési Egyesület is. Az iskolatörvények alapján egyes buzgó tanítók már meglehetősen erőszakos módszerekkel igyekeztek a tanulók füléből és fejéből kiverni az anyanyelv gyakorlását. Közben az osztrák tartományokban élő szlovénok is felfedezték, hogy a magyarországi szlovénok nekik nyelvrokonaik. Először Jernej Kopitar ( ) jeles nyelvész vélekedett úgy (összeszámolván, hogy mely nyelvjárások tartoznak a szlovén nyelv körébe, illetve Küzmič említett Újszövetség-fordításának ismeretében), hogy ezek bizonyosan hozzánk tartoznak. Így azután, amikor a szlovén nemzeti mozgalom tagjai 1848-ban azt követelték az uralkodótól, hogy az egymástól tartományi határok által elszakított szlovénokat egyesítse egyetlen (alapvetően a szlovénokat összefogó) tartományba, akkor a mozgalom egyik kiemelkedő tagja, Matija Majar ( ) az egyesítendők körébe besorolta a magyarországi szlovénokat is, akiknek a számát ő akkor re becsülte. Bár a nyelvi/etnikai rokonságot ilyen módon megállapították, a magyarországi szlovénok körében fennmaradt a különállás tudata. A nyelvjárásbeli különbségek miatt még a rokonságot felfedező Küzmič sem volt hajlandó átvenni a központi szlovén nyelvterület könyveit. Amikor viszont egy magyarországi szlovén, Imre Augustič szerette volna az itteniek nyelvét az ausztriai szlovén irodalmi nyelvhez közelíteni, az ottaniak ezt kevésnek találták (mivel Augustič megőrizte a magyar ábécét és egyéb sajátosságokat), és teljes azonosulást követeltek volna. A magyarosítási törekvések sajátos kettősséget eredményeztek. A katolikus papságban ellenállást váltottak ki, s ezek az ausztriai szlovénok segítségével igyekeztek ottani könyveket terjeszteni a muravidéki szlovénok között. A protestáns értelmiségiek egy része azonban elfogadta, sőt részben maga dolgozta ki azt az elméletet, hogy a muravidéki szlávok nem szlovénok hanem vendek. Ilyen módon tudatosan vagy akaratlanul, de előkészítette az utat a magyarosítás/magyarosodás felé. De nem csupán a protestánsok érdemelnek említést, hanem egy velük szembeszálló és furán kisiklott katolikus törekvés is. Jožef Klekl katolikus pap arra törekedett, hogy olyan helyi nyelvjárásban írja meg Novine című hetilapjának cikkeit, amelyben a szlovén és a horvát irodalmi nyelvből átvett kifejezések is vannak. Mint majd látni fogjuk ő volt a muravidéki szlovén regionális tudat legkiemelkedőbb alakja. A magyar hatóságok Kleklt eltá- 780

7 volították állásából, de ötletét sajátos módon kifordították. Terjeszteni kezdték az általuk ős vend nyelvű egyházi irodalom -nak nevezett kiadványokat, mondván, hogy az ehhez szokott népünk különös gyakorlat nélkül nem érti meg a szlovén nyelvet, s így [ez] válaszfalat képez köztük és az ős vend nyelv fenntartása tőlük a mieinket elszigeteli s hozzánk szorosabban csatolja. Ez az idézet két szempontból is fontos dologra mutat rá. Egyrészt arra, hogy a magyarok (ebben az esetben István Vilmos szombathelyi püspök) a muravidéki nyelvjárást a magyarosítás eszközeként kívánta felhasználni. Másrészt azonban arra a figyelmen kívül nem hagyható tényre, hogy a magyarországi szlovén és a központi szlovén nyelv az idők során erőteljesen szétfejlődött, olyannyira, hogy valóban nehezen értették meg egymást. Ennek alapján a már említett Klekl (mindenekelőtt a rendkívül zavaros ben, de később is) arra törekedett, hogy a muravidéki szlovénok akár Magyarország állampolgárai maradnak, akár az újonnan létrejött délszláv államhoz kerülnek, rendelkezhessenek valamiféle nyelvi-kulturális autonómiával. Ez a jó szándékú és teljesen indokolt törekvése azonban kudarcot vallott. A magyarországi autonómiára irányuló törekvéseket, akár magyar részről, akár szlovén részről fogalmazták meg azokat, elmosta az, hogy a Muravidéket augusztus 12-én megszállta a délszláv hadsereg, majd 1920-ban Magyarország aláírta a trianoni békeszerződést. Csakhogy az új délszláv államban nemcsak a magyaroknak jutott keserves sors, de a muravidéki szlovénok sem örülhettek. Azt, hogy az új állam fölosztotta a nagybirtokokat, s ezek között a magyar urak birtokait is, az adott történelmi körülmények között természetesnek vehetjük. Az új állam azonban arra törekedett, hogy a földosztásnál előnybe kerüljenek a tudatos jugoszláv nemzeti elemek. Sőt amikor a muravidéki szlovénok már rendelkeztek földdel, akkor a szabadon maradt földekre az olasz fennhatóság alá került Tengermellékről elmenekült, elűzött szláv lakosokat telepítettek be. A földosztás körüli visszásságok arra kényszerítették az addigra már a belgrádi parlament képviselőjévé vált Kleklt, hogy levélben tiltakozzon a földreformért felelős minisztériumban. De nemcsak a földosztás okozott mind a magyarok, mind a szlovénok körében felzúdulást, hanem az is, hogy a központi kormányzat nem törekedett arra, hogy megértse a térség történelmi, kulturális, nemzeti és vallási sajtosságait. Klekl hiába törekedett arra, hogy valamiféle közigazgatási autonómiát harcoljon ki a Muravidék számára, a központosító jugoszláv államberendezkedés elve kudarcra ítélte törekvését. A muravidéki szlovénok szempontjából különösen az volt a fájó, hogy sokáig megőrzött nyelvjárásuk az új államban leértékelődött, s a hatóságok erőszakoskodásokkal próbálták őket rávenni arra, hogy a központi beszélt nyelvet használják. Ez az erőszakoskodás odáig ment, hogy a maribori püspök betiltotta a muravidéki nyelvjárásban írott katolikus katekizmust. Így azután nem csoda, hogy nemcsak a magyarok és a protestánsok elégedetlenkedtek, de még a katolikus papok egy része is azt vetette Klekl szemére, hogy önfejűen átvitte őket a szlávokhoz (értsd a többi szlovénhoz), akik a nyelvjáráshoz szokott muravidékieket az irodalmi szlovén nyelvvel kínozzák. Az új állam ráadásul arra törekedett, hogy a lehető leginkább elszakítsa a Magyarországhoz fűződő szálakat, s ennek jegyében még a Magyarország felé 781

8 vezető vasúti összeköttetést is megszüntették. Ez annál nagyobb paradoxon, mert így a Magyarországon (a Rábavidéken) maradt szlovénokat elszakították muravidéki rokonaiktól. Bár a szlovénosítás az említettek ellenére viszonylag jól haladt, a sérelmek miatt nemcsak a magyarok, de a szlovénok egy része is örömmel fogadta a területet 1941-ben megszálló magyar csapatokat. A magyar megszállás időszaka meglehetősen ellentmondásosan maradt meg a muravidékiek emlékezetében. Tény, hogy 1944-ig a vidéken a magyarosítás (magyar nyelvtanfolyamok, a településnevek és az útjelző táblák magyarra cserélése stb.) ellenére ez a vidék a háborús Európában 1944-ig a béke szigetének számított. Ugyanakkor azonban számos szlovén van, aki számon tartja a magyar hatóságok különböző típusú erőszakoskodását, és mind a magyarok, mind a szlovénok egy része körében visszatetszést keltett, hogy a deportálások következtében a vidék zsidó lakossága szinte teljes egészében elpusztult. A háború után ismét csak vegyesen értékelhető fejlődésen ment keresztül a Muravidék. A jugoszláv szocializmus sajátosságai kétségtelenül kedvezőbb helyzetet teremtettek, mint amilyen a többi szocialista országban uralkodott, s a lakosság ennek a tudatában is volt. Ugyanakkor ezen országrész határsáv jellege és egyéb okok oda vezettek, hogy a Muravidék erőteljesen lemaradt a többi szlovén lakta terület fejlődésétől. A Muravidéknek egyfajta Szibéria jellege lett, ahová szinte csak száműzetésből kerültek máshonnan valók. A muravidéki magyaroknak részben nemzetiségi okokból, részben a Jugoszlávia és a szovjet fennhatóság alá került Magyarország közötti feszültségek következtében kezdetben komoly nehézségeik voltak. E feszültségek az 1950-es évek vége felé enyhülni kezdtek, majd az ezután kidolgozott és nagyrészt a gyakorlatba is átültetett elvek eredményeképpen a magyarok, Jugoszláviában általában is, de talán Szlovéniában különösen, viszonylag kedvező helyzetbe kerültek. A magyarok által is lakott területet (ez lényegében egy változó kiterjedésű sáv a magyar határ mentén) nemzetiségileg vegyes területnek nyilvánították, ahol a kétnyelvűség elve érvényesült. Ennek értelmében nem csak az iskolai oktatás vált kétnyelvűvé (az egy osztályban ülő szlovén és a magyar diákok elvileg minden órán szlovénül és magyarul is meghallgatták az előadást, bár a gyakorlatban ez az elv erősen torzult), de a hivatalokban és a nyilvános feliratokban is megnyilvánult a kétnyelvűség. Igaz, hogy az iskolákban azért kellett bevezetni a kétnyelvűséget, mert a magyar diákok különböző okokból egyre nagyobb számban iratkoztak be a szlovén tannyelvű iskolákba, s a kétnyelvű iskolák nélkül a magyar nyelvűség igen hamar eltűnhetett volna. Az is igaz, hogy a szlovén hatóságok ezt részben azért is szorgalmazták, mert ezzel a példával kívántak nyomást gyakorolni az olasz és az osztrák hatságokra az ott élő szlovénok érdekében, a szlovénok ezen törekvését azonban mindenképpen pozitívan kell értékelni. Annál is inkább, mert bár voltak ellentétes törekvések is, az idők során a magyarok különjogai nem csökkentek, hanem csak megerősödtek. Az önállóvá vált Szlovénia 1991-ben elfogadott alkotmánya még a korábbiaknál is szélesebb jogokat biztosít a magyarok számára: a magyarokat automatikusan megillet egy hely a szlovén parlamentben, használhatják nemzeti szimbólumaikat, a szlovén állam támogatja a legszélesebb értelemben vett kulturális tevékenységüket. 782

9 Az említettek ellenére a terület lakossága (szlovénok és magyarok egyaránt) nem elégedett maradéktalanul. Egyrészt a Muravidék továbbra is Szlovénia egyik legfejletlenebb területe. A muravidéki szlovén értelmiségiek egy része, mindenekelőtt az, amelyik őrzi a korábban már említett regionális tudat emlékét, úgy érzi, hogy a Muravidék, amelyik 1918 előtt élénk fejlődést élt meg, manapság szinte zárvány létre kényszerül. E hátránynak egyébként van egy igen különös, méghozzá egész Szlovéniát érintő előnye. Az EU-hoz 2004-ben csatlakozó országok közül ugyanis Szlovénia az egyik legfejlettebb ország, olyan, amely magát, gazdaságát nem a vele együtt belépő új tagállamokhoz, hanem a régi EUtagállamokhoz méri. Attól, hogy rendkívül gyorsan ne váljon nettó befizető tagállammá, csak az mentheti meg, ha az országon belül régiókat alakít ki (kettőt vagy hármat), s így a fejletlen muravidéki/kelet-szlovéniai régió léte következtében továbbra is kaphat a fejlődést szolgáló pénzt az EU-tól. Ez a speciális helyzet pedig éppenséggel felerősítheti a még mai napig is meglévő történelminyelvi-kulturális regionális tudatot. Az utóbbi időben pedig magyarok és szlovénok között sajnálatos feszültségek ütötték fel a fejüket. A demokrácia ugyanis, egyesek naiv várakozásával ellentétben, önmagában nem oldotta fel a nemzeti ellentéteket, sőt a szabadság lehetőségei éppenséggel felszínre hoztak bizonyos ellentétes érdekeket. A magyar nemzetiségűek az új helyzet adta lehetőségekkel élve Szent István-szobrot állítottak Lendván, és nem kis mértékben a szlovén állam pénzén, egy nagyszabású, Makovecz Imre által tervezett közművelődési házat építettek. Mindez és számos itt nem részletezhető más dolog érdekes módon kettős hatással volt a magyarokra. Egyfelől bizonyos körökben megerősödött a magyarságtudat, s ennek következtében határozottabban léptek fel a magyar érdekek védelmében. Ezzel párhuzamosan azonban erősen csökkent a népszámláláson magukat magyaroknak vallók száma, s ezért a muravidéki magyar érdekképviseletek egyre hathatósabb segítséget igényelnek a központi kormányzattól identitásuk védelme érdekében, hiszen a szlovén alkotmány 64. szakasza kimondja, hogy az állam anyagilag és erkölcsileg támogatja a kisebbséget jogai megvalósításában. Szlovénok és magyarok érdekvédelmi és identitásbeli vitájának tárházából ezúttal csak néhány dolgot emelek ki. A lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet 1996-ban megjelentette egy magyarországi történész (Zsiga Tibor) könyvét, amelynek címe Muravidéktől Trianonig. A szlovénok érzékenységét nem csupán az sértette, hogy a könyv újravizsgálta a történelem egy lezártnak tekintett szakaszát, a Muravidék Jugoszláviához csatolását, de az is, hogy a szerző a szlovénok nagy része által elutasított vend teória képviselője. Egyes szlovénok azt is kifogásolták, hogy a szlovén parlamentben ülő magyar képviselő nem csupán a kisebbséget érintő, hanem valamennyi a parlamentben tárgyalt ügyben teljes jogú szavazattal bír. Az alkotmánybírósághoz ez ügyben benyújtott panaszukat a szlovén taláros testület a kisebbségeket védő pozitív diszkrimináció elvét hangoztatva elutasította ben komoly nézeteltérések forrása volt, hogy Szlovénia megünnepelte a Muravidék Szlovéniához csatolását, s a magyar közösség képviselői elutasították, hogy részt vegyenek ezen az ünnepségen. A legújabb nézeteltérést pedig 783

10 az okozza, hogy a szlovén politikai elit nemzeti ünneppé kívánja emelni ezt az eseményt. Az európai uniós csatlakozás Szlovéniában is azt bizonyította, hogy a nemzetállami megfontolások az új közösségben egyáltalán nem csökkennek. A muravidéki magyarok egyrészt sérelmezik, hogy ez a számukra nem örömteli esemény nemzeti ünneppé válhat. Másrészt úgy vélik, hogy az új európai régiópolitika kialakításának idején anakronisztikus cselekedet lenne a Trianon jelentette sebek felszaggatásával feláldozni a Muravidéken nagy nehezen kiharcolt eurokonform multikulturalizmust a politika oltárán. Abban, hogy ez ne így történjen meg, vagy ha már az ünneplés az adott körülmények között elkerülhetetlen, akkor az a magyar kisebbséget minél kevésbé sértő módon valósuljon meg, alapvető szerepet játszhatnak a regionális identitástudatot még mindig őrző muravidéki szlovén értelmiségiek, közöttük A költők, művészek és más Kapa-kaszakerülők. Alsólendva vára (Ismeretlen szerző rézkarca a XVII. századból)

11 FRANCI JUST A muravidéki líra a XX. század első felében A szlovén etnikai terület északkeleti peremén különleges, a többi szlovén térséghez viszonyítva kevésbé kedvező politikai, gazdasági, szociális és kulturális feltételek mellett nem csupán a népköltészet fejlődött, hanem az irodalmi élet is. Utóbbi fogalmat itt szélesebben kell értelmezni: a közösség számára fontos, irodalmi, valamint nem esztétikai jellegű és egyéb szövegek együtteséről van szó. Ez az irodalmi élet az iskolával és az egyházzal szoros együttműködésben őrizte a Muravidék nemzeti identitását annak az országnak a közösségén belül, amelyben a térség lakói az első világháború végéig együtt éltek a magyarokkal és más népek képviselőivel. A Muravidék nyelvjárások feletti irodalmi nyelvet alakított ki, amelyet a szlovén nyelvtörténet keletszlovén vagy muravidéki irodalmi nyelvnek nevez. Erről az irodalmi életről a szlovén kulturális emlékezetben és a szakmai nyilvánosságban hosszú ideig az a vélemény uralkodott, hogy kizárólag vallásos jellegű, és nem lép túl a hitéleti-didaktikus igények kielégítésén. Vilko Novak a régi muravidéki irodalom ismerőinek legnagyobbika, Štefan Barbarič, Jože Ftičar, Franc Šebjanič és Ivan Škafar kutatásai fokozatosan tudták csak megváltoztatni ezt a képet. Számos tanulmány, szövegkiadás és Vilko Novak két antológiája (Novak 1936, 1976) mutatta meg a muravidéki világi irodalom műfaji sokszínűségét. A későbbiekben több nyelvész fedezte fel a muravidéki nyelvváltozatok gazdagságát, és ugyanerre mutattak rá az irodalomtörténészek is. A kutatások többsége azonban az 1919-ig keletkezett világi szövegekre irányult. A muravidéki világi irodalom iránti szakmai érdeklődés nem lépett túl ezen a korszakhatáron, bár vannak ellenpéldák is: Franc Šebjanič, Ivan (Vanek) Šiftar, Ivan Škafar és Franc Zadravec munkái a két világháború közötti Muravidék nemzeti és kulturális viszonyainak legáltalánosabb bemutatását adják. Mihael Kuzmič a muravidéki emigránsok irodalmi tevékenységét vizsgálta az USA-ban, jelen sorok írója pedig a két világháború közötti irodalmi anyag motivikus-tematikai és stilisztikai értékelésével foglalkozott. A kutatásokat nyilvánvalóan befolyásolta Novak megállapítása: az 1919-es évvel a muravidéki irodalom szerves fejlődése véget ért. Ennek megfelelően az elemzők a muravidéki alkotóknak az össz-szlovén irodalmi életben játszott szerepére összpontosítottak elsősorban Miško Kranjec 1 és Karpo Godina 2 munkásságáról van szó. 1 Miško Kranjec ( ): A muravidéki szlovén irodalom kiemelkedő prózaírója, szerkesztő, irodalomszervező. Magyar nyelven olvasható művei: Az élet tengelye (1969), Mese a jó emberekről (1974), A Mura hullámain (1978). A fordító. 2 Ferdo Godina ( ): Kranjec mellett a muravidéki szlovén irodalom másik, az össz-szlovén irodalomban is számon tartott képviselője. A fordító. 785

12 Kettejük irodalomtörténeti súlyának ismeretében ez egyáltalában nem meglepő és nem indokolatlan. A nyelvjárások feletti muravidéki nyelven született irodalom azonban mégsem szűnt meg 1919-ben. A Muravidék multikulturális, sokvallású és soknemzetiségű jellegének köszönhetően a középponthoz közelítő nemzeti erőket a centrifugálisak még sokáig keresztezték, a nyelvi-kulturális integráció, illetve a nemzeti konszolidáció folyamata pedig nem nélkülözte a politikai, kulturális és nyelvi konfliktusokat. A kulturális és politikai viszonyok lehetővé tették a muravidéki nyelv további használatát a közösség nyilvánosságában, elsősorban a hitéleti és világi lapokban, illetve más periodikákban. A szlovén hatalom azonban az egész szlovén etnikai területen egységes nyelvi politikát igyekezett megvalósítani. Ezért a Muravidéken is az irodalmi szlovén minél gyorsabb bevezetésére törekedett az iskolákban, a templomokban, a hivatalokban és a tömegtájékoztatási eszközökben. Ugyanakkor hamarosan világosan megértette azt is, hogy az ottani népesség mentalitását meghatározott mértékig tolerálni kell, az iskolákban viszont kizárólag az írott szlovént vezetjük be ahogy azt jelentésében Prepeluh, a népi kormány megbízottja megfogalmazta. A hatalom tehát figyelembe vette a Muravidék nyelvi és kulturális különlegességét, és a közélet néhány területén engedélyezte a muravidéki nyelv használatát. A prekmurščina így afféle félhivatalos nyelvvé vált, amelyet mindkét egyház használt (a katolikus ugyan csak rövid ideig, mert Karlin püspök 1927-ben megtiltotta a régi Katoličanski katekizmuš használatát). Ez vonatkozott a nyilvános összejövetelekre és a rendszeres sajtótermékek egy részére is. A ritkán megjelenő önálló könyvek mellett éppen ezek a sajtótermékek váltak a muravidéki nyelven keletkező szépirodalom irodalmi infrastruktúrájává. A XX. század húszas és harmincas éveiben a muravidéki szlovén kulturális közegben így két nyelvi-irodalmi rendszer alakult ki: az egyik irodalmi önkifejezését a prekmurščinához kapcsolta, a másik pedig az irodalmi szlovén nyelvet használta. Az alkalmi vagy a kitartóbb szerzők mindkét nyelvi-irodalmi rendszeren belül műfajilag és minőségében sokszínű irodalmat hoztak létre. * Az évszázad kezdete óta kialakuló kulturális állapotokat tekintve nem lehetett elvárni, hogy az irodalmi infrastruktúra és az irodalmi élet egyik napról a másikra lendületet vesz. Az igényes szépirodalomnak nem voltak kiadói, ezért a komolyabb irodalmi vállalkozásokat a régió határain kívül kellett megvalósítani. A csupán irodalom- és kultúraszervezési gyakorlatnak tekinthető kéziratos diáklapok után (Naše ognjišče, 1924 és Kremen, ) egészen a Mladi Prekmurec ( ) megjelenéséig nem létezett irodalmi vagy művelődési lap, így a kulturális és irodalmi információk cseréje a napilapokra korlátozódott, vagy az érdeklődők személyes találékonyságát igényelte. Az egyes folyóirat-szerkesztőségek körül, valamint a diákkörökben és -klubokban azonban gyülekeztek a saját irodalmárok. Ezeket a csoportokat az irodalmiaknál erősebben formálták a világnézeti és ideológiai hatások. A Mladi Prekmurec világ- 786

13 nézetileg ugyancsak differenciált irodalmi csoportja aztán egységes nemzedéki fellépést valósított meg. Az irodalmi életet időről időre irodalmi estek élénkítették fel, amelyeken szlovén irodalmárok, a harmincas évek második felétől pedig helybeli szerzők is bemutatkoztak a muravidéki publikumnak. A két világháború közötti Muravidék irodalmi életébe a legtöbb dinamikát a Sokol irodalmi rendezvényei, felolvasóestjei és színházi előadásai hoztak. A falusi fiatalok szervezeteiben és a katolikus népszínjátszás területén azonban inkább műkedvelő tevékenységről beszélhetünk, mint eredeti irodalmi vagy kulturális alkotómunkáról. A XX. század első felének Muravidékén a szépirodalom számára a gyéren megjelenő könyvek mellett tehát a periodikák nyújtottak többé-kevésbé kellemes befogadó otthont. A periodikákban kialakuló két nyelvi-irodalmi rendszer vitában állt egymással, ami a nyelvre és az irodalomra vonatkozó nézeteket illeti, az alkotók pedig különböző véleményeket képviseltek a régió jelenét és jövőjét illetően. * A szlovén irodalmi nyelvnek szellemi és kulturális fejlődésünk szempontjából nagy jelentősége van. Így összegezték álláspontjukat azok a fiatal muravidéki értelmiségiek, akik a Zavednost 3 Szlovén katolikus diákszervezetbe tömörültek. Ezek a fiatalok a harmincas évek elején felhívást intéztek a muravidéki lapok, elsősorban a Novine, mint a régió meghatározó lapja szerkesztőségéhez arról, hogy azok kezdjenek el irodalmi szlovén nyelven publikálni. Ez a kezdeményezés azoknak az integrációs folyamatoknak volt a bizonyítéka, amelyeket a húszas években még mindenekelőtt az ideköltözők tanárok, hivatalnokok, alkalmazottak és mások kezdeményeztek. Később aztán a vezető szerepet átvette a Ljubljanában és Mariborban tanuló helyi fiatalság. Az integráció folyamatai a sajtóban a húszas évek elején mutatkoznak meg, amikor a Prekmurski glasnik és a Murske novine néhány szépirodalmi szöveget irodalmi szlovén nyelven is megjelentet. Mindez a nevelésnek és a művelődésnek szentelt Slovenska krajina című lapban folytatódott, amely 1926 decemberétől 1927 novemberéig jelent meg. A havilap irodalmi szlovén nyelven közölt prózát és lírát, de gyerek- és ifjúsági irodalmat is. A lapban az ifjúsági irodalom úgynevezett nevelő szándékú típusát művelték. A fiataloknak a fentiekben idézett követelése az irodalmi szlovénnek a helyi periodikákban betöltött szerepével kapcsolatban felgyorsította az integrációs folyamatokat, és hatással volt a gazdaság, a művelődés és a politika kérdéseinek szentelt Murska krajina nyelvi-kulturális politikájára is. A Murska krajina jelentősen meghatározta a harmincas évek Muravidékének nyilvánosságát. A hetilap irodalmi szlovén nyelven közölt szépirodalmat, és ezzel gyorsította az integrációt a kultúra szűkebben értelmezett területén. A Murska krajina eredeti szépirodalmat és fordításokat is közölt. A muravidéki olvasóknak ez a lap mutatott be például olyan neves szerzőket, mint Kosovel, Župančič, Peterlin és 3 Zavednost: öntudat a fordító. 787

14 Petruška, a külföldiek közül pedig a leggyakrabban Kiplinget, Twaint, Richard Vosst és Ilja Ehrenburgot fordítottak. A Murska krajina mindemellett kialakította a helyi alkotók körét is, akik vagy irodalmi szlovén, vagy pedig muravidéki nyelven írtak. Prózában a leggyakoribb munkatársak Milan Ferjan, Frida Kovačeva és Berta Kološvari voltak (utóbbi muravidéki nyelven írt), a harmincas évek második felében csatlakozott hozzájuk Franc Šebjanič; a lírát France/ Franjo Klopčič képviselte. Ezek az integrációs törekvések ösztönözték egy második nyelvi-irodalmi rendszer megjelenését, amelynek keretei között az alkotások szlovén irodalmi nyelven születnek. Olyan nyelvről van szó, amelyet rendszerint bizonyos pannon vonások színeznek át, és amelynek két irányultsága van: érvényesülni akar a helyi pannon kulturális régióban, és be kíván kapcsolódni az össz-szlovén irodalmi életbe. A rendszer jegyében születő irodalom a korábbi nyelvi eszmény vallásos-moralizáló, valamint utilitáris jellegének meghaladására törekszik, többfajta irodalmi gyakorlatot tesz lehetővé, illetve kapcsolódik az aktuális irodalmi és eszmeáramlatokhoz. Ez a nyelvi-irodalmi rendszer az integrációs folyamatok szélesedésével és intenzívebbé válásával egyre erősödött, irodalmi termése pedig egyre gazdagabbá vált, Kranjec és Godina elbeszélő prózája pedig elismert márka lett a szlovén irodalmi piacon. A nyelvi-irodalmi rendszer Kranjec munkássága által ösztönzött képviselői a harmincas évek közepére megerősítették irodalmi tevékenységüket, így a Muraszombaton az es iskolai évben megjelenő Mladi Prekmurec elnevezésű kulturális és irodalmi lap az új nemzedék erejének és érettségének kifejeződése volt. Bár a fiatal muravidéki alkotók már megjelentek a vezető szlovén újságokban és folyóiratokban, ez az irodalmi lap megnövelte a muravidéki kulturális és irodalmi törekvések terét. A Mladi Prekmurec az évtizedes vendégeskedés után korszerű otthont kínált a muravidéki irodalomnak, hiszen céljai egyike az volt, hogy a régió kulturális és irodalmi központjává váljon. Ferdo Dodina ezt így fogalmazta meg a lap szeptember októberi számában: a lap maga köré gyűjti a szépirodalom és a kulturális élet tehetségeit, és munkáikat kizárólag azok minősége alapján értékeli. A lapban megjelenhettek a Kranjec és Godina mellé felsorakozott fiatal alkotói csoport tagjai. Nace Kranjec-Pajlin, Franc Šebjanič, Ali Kardoš, Marika Kardoš és Ivan Šiftar költészetét a szélesebb közönség is megismerhette. Mindezek mellett a Mladi Prekmurec a Muravidék társadalmi problémái iránt is nyitott akart maradni: Kulturális és egyéb kérdéseket is tárgyal majd, elsősorban muravidékieket. Szempontja a minőség és az általános szükségletek. Elutasít mindenféle szűklátókörűséget. (Ferdo Godina: Embert keresünk. Mladi Prekmurec, szeptember október.) A lap mindezt nagyrészt sikeresen teljesítette. Nemcsak bemutatta a régiót és gyermekei szellemi gyümölcseit a Mura túlpartján élő testvéreknek, hanem azt is lehetővé tette, hogy a muravidéki olvasók meghallják a szlovén alkotók hangját megjelent itt egyebek mellett France Vodnik, Anton Ingolič, K. D. Kajuh, 788

15 Branko Rudolf, Franc Albreht és Erna Muser. A helyi alkotók munkáit pedig egész Szlovénia megismerhette. Bár a Mladi Prekmurec irodalmi termése stilisztikai szempontból meglehetősen gazdag, és legtöbbször már ismert poétikákat teremt újjá (például a neoromantikáét vagy az expresszionizmusét), a lapban kialakult az a meghatározó vonal, amely világszemléletében a társadalmi és szociális viszonyok kritikus bemutatására törekedett, stílusában pedig a szociális realizmushoz 4 állt közel. Ez az irányzat adja meg a Mladi Prekmurec arculatát a szlovén irodalom egészének összefüggésében. Történeti, néprajzi, nyelvészeti, földrajzi és szociológiai tanulmányaival a lap egyik oldalról mélyítette a Muravidék önismeretét, a másik oldalon pedig hozzásegített ahhoz, hogy Szlovénia többi része közelebbről megismerkedjen az északkeleti régióval és annak problémáival. A lap számos vitacikkével, felhívásával és állásfoglalásával vett részt a régió kulturális és társadalmi életében, illetve annak alakításában. A Muravidéket a XX. század első felében néhány további sajátos, a történettudomány és más területek érdeklődési körébe tartozó folyamat mellett (Tkalec Murai Köztársaságának kikiáltása, az idénymunkások, az emigráció, a vallási sokszínűség, horvát igények a régióra stb.) a kultúra területén az itt már elemzett két nyelvi-irodalmi rendszer határozta meg. Ezek a sajátos történelmi helyzet következményeinek tekinthetők, és értelmezésük is abból indulhat ki. Ahogy már volt róla szó, az elsőt a Muravidék évezredes története határozza meg a magyar államalakulaton belül. A muravidéki irodalmi tradíció egy szélesebb kulturális hagyomány része, amelyet a muravidéki nép megőrzött. Ezt a hagyományt a prekmurščina további használata élteti a közösség nyilvánosságában, mindenekelőtt a korabeli hitéleti és világi sajtóban, illetve más periodikákban. A másik nyelvi-kulturális rendszer az új helyzetből nő ki: a Muravidéknek a szlovénség felé vezető, az eddigiekben lezárt ajtajai szélesre tárulnak, és a legkülönbözőbb területeken, így az oktatásban, a katolikus egyházban, a kultúrában, a gazdaságban és a politikában erőre kapnak az integrációs folyamatok. A szépirodalom hátterét képező publicisztikában ezek az integrációs folyamatok a fentiekben elemzett időszaki sajtóban érhetők tetten, amelyek vagy irodalmi nyelven, vagy pedig részben muravidéki, részben pedig szlovén irodalmi nyelven jelennek meg. Az első nyelvi-irodalmi rendszer 1919 után regionális szintre süllyed, a második pedig a szlovén centrum irányában tájékozódik. Miközben az utóbbi képviselői többször szólítanak fel az új helyzethez való nyelvi igazodásra és az irodalmi eszmény korszerűsítésére, az előbbiek kitartanak a saját elképzeléseik mellett, és igazodási pontként egyedül a muravidéki kultúrát és szellemiséget fogadják el. A történelmi folyamatok azonban a saját útjukon haladtak, és az első nyelvi-irodalmi rendszertől egyre inkább elvitatták a Muravidék egyedüli rep- 4 Szociális realizmus: szlovén irodalmi irányzat a harmincas évek elejétől. Elsősorban baloldali képviselői köztük Kranjec és Godina a paraszti társadalom kritikus bemutatására törekedtek. A fordító. 789

16 rezentánsának szerepét. Amikor a második nyelvi-irodalmi rendszer képviselői ezt felismerve a nyelvi-kulturális integráció és egy másfajta irodalmi eszmény mellett foglaltak állást, törvényszerűen összeütközésre került sor. Az irodalom területén ez az összeütközés legszembetűnőbben Kranjec életművének elutasításában öltött testet után az első nyelvi-irodalmi rendszer képviselői, mindenekelőtt Klekl 5 követői és a Novine folyóirat ideológiai szempontú kritika alá vették, és semmisnek igyekeztek tekinteni Kranjec helyét, amelyet a nemzeti irodalomban elfoglalt. Ez az elutasítás azon az utilitárius irodalmi eszményen alapult, amely szerint az irodalomnak nevelő szerepe van. Ez az eszmény meghatározott keresztény értékrendszert erősített meg, amelyben a két egyház, a katolikus és az evangélikus egyetértett. Kranjec többször elutasította ezt az irodalomeszményt, és ebben követték irodalmi harcostársai is a Mladi Prekmurecnél. Irodalomképük közös nevezője a nevelő szándék és az utilitarizmus meghaladása volt, alkotásaikat nyitottá akarták tenni az aktuális eszmei és irodalmi irányzatok iránt. Kranjec alkotóereje és az irodalom hogyanjának megválaszolásában elfoglalt vezető szerepe kulturális szempontból szélesebb körű, esztétikailag pedig érzékenyebb volt, ezt a nevelő-moralizáló irodalomeszmény képviselői is elismerték. Ezt erősítik meg a munkásságáról szóló elemzések, amelyeket a prekmurisztika képviselői tettek közzé. A két irodalomeszmény szembetalálkozott továbbá a tematika kérdésével, amely a Muravidék valódi képére mutat rá. A nevelő-moralizáló irodalomeszmény képviselői a végtelenségig egyszerű, csendes, békés ember képét kínálták, akinek az élete a szántóföld, a szerény otthon és a templom között zajlik, és akit eltölt a keresztény gondolat és érzés. Az esztétikailag igényesebb irodalmi eszmény pártolói elutasították ezt a képet, és felhívták a figyelmet azokra a társadalmi anomáliákra és arra a lélektani bezártságra, amelyek szociális és lelki szempontból szorongatták a Muravidéket. Miško Kranjec ezt így fogalmazta meg: A paraszt szenved. Az agrárreform elhúzódik, anélkül, hogy bármerre is vezetne. A felsőbbség emberei a bizottságokból, a revíziókból és az ördög tudja, miből élnek. A föld ára nem emelkedik. A parasztot szorongatják a kölcsönök, a paraszt szenved, miközben valamennyit azért megkeres Franciaországban, legalább az adóravalót. Százezer ember törekszik valahova, kenyeret, ruhát akar. Erre a százezer emberre középkori árnyak vetülnek. Gazdáink Franciaországban, Magyarországon, Bécsben, Belgrádban, Ljubljanában, Lendván, Muraszombaton, Črensovciban és a plébániákon élnek. Asszonyaink Franciaországból azt írják, hogy az egyház törődik velük. Eljárhatnak a misére, gyónhatnak, kívülről fújják a francia imádságokat. Hogy közben mi zajlik bennük, azt elhallgatják. Ahogy Kranjec egyre távolabb került a katolicizmustól és a muravidéki idilltől, eltávolodott a föld mint a muravidéki idénymunkás utolsó támasza idealizmusától is. Műveiben éppen arról kezdett beszélni, amit addig elhallgattak, ami a muravidéki kisemberben végbement. Hősei a túlélésért folytatott küzde- 5 Jožef Klekl: szerkesztő, lapkiadó. Hitéleti szervezőmunkája, politikai tevékenysége és szerkesztői munkája mellett szépirodalmat is művelt. A fordító. 790

17 lemben többé nem deréknek, hanem gyengének mutatkoznak ezzel az író megrengette a Muravidék valódi képe idilljét. Műveire helyi ellenfelei oldaláról a szemrehányások özöne zúdult. Erkölcstelenségről, ferdítésekről, egyoldalú ábrázolásról, a muravidéki ember képének eltorzításáról beszéltek. Nem maradtak el az ideológiai szempontok sem, bár a kritizálók nem vettek róla tudomást, hogy azt kifogásolják, amiből maguk is kiindultak. Azok a Muravidéken kívüli írók is elutasításban részesültek, akik a Muravidék másik, idilltől mentes arcát mutatták be. A két irodalomeszmény vitája akkor érte el a tetőpontját, mikor Kranjec és fiatal eszmetársai a Mladi Prekmurec köréből csatlakoztak a szociális forradalomhoz és a radikális társadalmi átalakulás eszméihez. * Az ezután következő események háttérbe szorították ezt a polémiát, mint ahogy háttérbe szorult a szépirodalom is: elnyomta a fegyverek ropogása. A költészetbe beleszólt a történelem, amely néhány évtizedet adott annak a fiatal nemzedéknek, amely a két háború között nevelkedett. Ez a nemzedék azt a feladatot kapta, hogy hozzáfogjon a társadalom úgynevezett forradalmi átalakításához. Hogy a muravidéki ember forradalmi módon megteremtett arculatán miként kezdtek el megjelenni az első mély ráncok, hogy a korábbi fekete uralmat a közigazgatási bürokraták, a szövetkezeti funkcionáriusok, és társadalmipolitikai gyámkodók alakjában miként váltotta fel a vörös uralom, amelyet a proletarializálódott muravidéki paraszt addig szolgált, ameddig bele nem szakadt, majd ezután ez a paraszt miként eredt újra útnak az idegenbe, az már más történethez tartozik, nem tárgya ennek a tanulmánynak. Az a mód, ahogy az alkotók később sötét színekkel festették meg a Muravidék új képét, arra a megállapításra vezet bennünket, hogy mindkét, a fentiekben leírt irodalmi konceptus bizonyos mértékben ideológiai színezetű. (Például Godina Az ember él és meghal, A lelakatolt ház, a Nada, gyere vissza és A magányos madár hangja című regényeiről van szó, amelyekben a társadalmi anomáliák csupán mint elhajlások szerepelnek az elvileg megfelelő rendszertől, amelyet az egyének torzítanak el saját, helytelen viselkedésükkel.) Másképpen fogalmazva: ahogy az esztétikai szempontból igényesebb irodalom képviselői képtelenek voltak teljesen kivonni magukat a túlzott ideológiai elkötelezettség alól, és nem tudták megakadályozni a tendenciózus vonások megjelenését, úgy a nevelő-moralizáló irodalom pártolói helyenként esztétikai szempontból igényes és meggyőző műveket alkottak. Éppen az egyoldalúságokat mindkét eszmény keretei között elkerülő művekben pillanthatjuk meg a Muravidék ama képét, amelyet a programok nem képesek megalkotni. Arról a képről van szó, amelyre a XX. század vége az ábrázolás valódiságába és a nagy történetbe vetett kételkedéssel tekint. Arról a képről van szó, amelyet az igazi irodalom ugyan változó eszközökkel, de megalkot. A Muravidék valódi képéért folytatott harchoz a harmincas években egy másik járult: a nyelvi vita. Az új társadalmi-politikai viszonyok ugyanis mások mellett előtérbe állították a nyelv kérdését is után változáson ment keresztül a prekmurščina státusa: az új körülmények között irodalmi nyelvből a szlovén 791

18 nyelvjárások egyikévé vált, amely más régiókhoz hasonlóan, ahol ugyanez mintegy száz évvel azelőtt lezajlott a hitélet, az oktatás, a közigazgatás és az irodalom területén átadta a szerepet a szlovén irodalmi nyelvnek. Ezek mögött a státusbeli változások mögött mintegy kétszáz éves irodalmi tradíció húzódott meg. A változások viharos reakciókat váltottak ki, amelyeket nyelven kívüli (szimbolikus) és nyelven belüli okok egyaránt befolyásoltak. Az egyes emberek és a különböző társadalmi csoportok mindezt emocionális, egzisztenciális, politikai és kulturális földrengésként élték meg. Az eseményekben mindkét nyelviirodalmi rendszer képviselői meghatározó szerepet vállaltak. * A fentiekben leírt irodalmi-stilisztikai újítások, amelyekre a XX. század első felének muravidéki lírája visszhangzott, azok az általános kulturális és társadalmi eszmék, amelyeket magába olvasztott, az általa kialakított motivikus-tematikus összefüggésrendszer, Kranjec és Godina prózája, az irodalmi kapcsolatok helyreállítása a szomszédos kulturális régiókkal, lírai és epikai alkotások megjelentetése a központi szlovén lapokban, a régió bekapcsolódása a Mladi Prekmureccel a nemzeti folyóirat-hálózatba nos, mindez jelentős fejlődésre utal az irodalmi életben. A régión keresztül amelynek az első világháború utáni válságos években kialakuló szellemi és társadalmi helyzetét Feri Lainšček Repedés (1986) című regényében így jellemezte: Közép-Európa lábtörlője, amelyet ráadásul senki sem használt olyan szelek áramlottak végig, amelyek addigi elszigeteltségét nagyban átértelmezték. Ezek a szelek nem voltak éppen jótékonyak, de haszontalanok sem. Azok a kulturális és szellemi áramlatok, amelyekkel az alkotók találkoztak, aktiválták az alkotóerejüket: azokat, amelyek lelkileg közel álltak hozzájuk, magukba olvasztották, belső világuk, érzéseik, egzisztenciális helyzetük, vagy a muravidéki közösség társadalmi és emberi tartalmainak kifejezése érdekében. Ha a muravidéki nyelvi-irodalmi rendszer teljesítményében a régi muravidéki irodalom folytatását látjuk, akkor ez az úgynevezett muravidéki irodalom ebben az időszakban érte el a csúcspontját. A szlovén nyelvi-irodalmi rendszer pedig nemcsak bekapcsolódott a szlovén nemzeti irodalom folyamatába, hanem a harmincas évek második felétől tevékenyen részt vett annak alakításában, értékes muravidéki vonásokkal gazdagítva arculatát. Itt ér véget a XX. század első felének muravidéki irodalma. Azok után az évek után, amikor a fegyverek újra elhallgattatták a lírát, a muravidéki szlovén alkotók több nemzedéke elkezdte írni a XX. század második felének muravidéki irodalmát. Ennek a korszaknak folyamatai és szereplői remélhetőleg ismertebbek lesznek amazoknál. SZÍJÁRTÓ IMRE fordítása IRODALOM Kokolj, Miroslav: Prekmurski Slovenci Pomurska založba Murska Sobota, Ljubljana. 792

19 Kozak, Juš: Za prekmurskimi kolniki. Zbirka Slovenske poti XV. Tiskovna zadruga v Ljubljani, Ljubljana Novak, Vilko: Izbor Prekmurske književnosti. Družba sv. Mohorja v celju, Celje. Novak, Vilko: Izbor prekmurskega slovstva. Zadruga katoliških duhovnikov, Ljubljana. Novak, Vilko: Značaj in pomen prekmurskega slovstva. In: Ivan Škafar, Bibliografija prekmurskih tiskov od 1725 do SAZU, Ljubljana. Zadravec, Franc: Nekateri prekmurski problemi tridesetih let med vojnama. Svet ob Muri I. Zagorski, Cvetko: Po Prekmurju. In: Sodobnost, 1937/55. Sodobnost 2002/ A lendvai vár a XVIII. század elején kapta mai alakját

20 FERI LAINŠČˇEK Elválasztom a habot a hullámoktól Az ég a Mura csendje fölött vörössé vált az est pírjában, a hatalmas lángoló felhők sejtelmesen meghosszabbították a nappalt. Az emberek kiültek az ablakok alá, lopva, kérdően meredtek az égre mióta a távolban dühöngött a háború, ez a teljesen természetes sík vidéki jelenség is különösnek tűnt fel nekik. Titokban meg voltak róla győződve, hogy jelet kaptak, mely baljós eseményeket jövendöl. Az asszonyok fiaik kiöntött vérének színét vették benne észre, a férfiak a tüzérségi tűz kérlelhetetlen lángját értették ki belőle, mely Tannenbergtől Verdunig pusztított, és puskaporszaggal árasztotta el egész Európát. A remény, hogy valaki is élve tér vissza, egyre hibavalóbb volt, de egyre görcsösebb. Az első magokat azzal a kegyes kéréssel vetették el az ébredező földbe, hogy ne halotti koszorúba való virágok fakadjanak belőlük. Elica egy fatönkre ült a kizöldült körtefa alá, és kibontotta hajfonatát. A pihenés pillanatai voltak ezek, amikor a test megnyugodhatott, és lassanként elsimult mindaz, ami összegyűlt benne a nap folyamán. Erős hajszálai szinte szomjazták a szabadságot, és érezte, remegnek a gyönyörűségtől. Szétrázta és az arca elé eresztette a haját, elzárta a kilátást a skarlátszínű tájra. A mindennapokat beárnyékoló különös események őt sem hagyták érzéketlenül, nem voltak közömbösek a számára, de az is igaz, hogy sem apja, sem fivére, sem férje vagy szerelme nem volt a fronton nem volt a környezetében olyan férfi, aki császári levelet kapott. Az apja halála óta csaknem egy évtizede egyedül élt az anyjával, és egy férfi sem került hozzá olyan közelségbe, akiért most szívfájdalommal aggódhatna. Az anyja egy facsöbörből megetette egyetlen malacukat, aztán a tyúkok után nézett. Kislányosan törékeny és vékony volt, de az agyonmosott ruha úgy állt rajta, mint egy madárijesztőn, sápadt arca furcsán nagynak tűnt. A pitypang bojtjára emlékeztetett még az arckifejezése is. Volt benne valami szellemszerű, áttetsző volt, mint a harmat, aki nézte, úgy látta, nem ezen a világon él. Apró szürke szemei azonban élénkek voltak, most is figyelmesen követték a lányát, aki összefogta a szoknyáját, és batyuként ringatta a térdén. Világos volt, hogy az asszony akar valamit. A lány megérezte a jelenlétét, de nem fordult meg. Néha napok is elmúltak és nem szólaltak meg, bár szerették egymást. Szokásukká vált, hogy némán tették, amit kellett, és nem szidták meg egymást, ha valamelyikük elfelejtett vagy elrontott valamit. Kapcsolatuk a jóindulatra épült, és a legkeserűbb nélkülözés sem rendíthette meg. A jelentésüket vesztett szavak néha ellentétet szítottak köztük, viszonyuk csak miattuk lazulhatott. A gróf kertésze járt a faluban, lányokat keresett a menethez bökte ki végül az asszony. 794