A Belügyi Továbbképzési Kollégium évi munkaterve 1. FÉLÉV

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Belügyi Továbbképzési Kollégium évi munkaterve 1. FÉLÉV"

Átírás

1 KÖZSZOLGÁLATI SZEMÉLYZETFEJLESZTÉSI FŐIGAZGATÓSÁG TOVÁBBKÉPZÉSI IGAZGATÓSÁG 159/2016. (III. 02.) Kollégiumi határozat Az 1/KM/2016 kóddal benyújtott munkatervet a Kollégium elfogadta. A évi munkaterve FÉLÉV A KSZF továbbképzési programjainak, illetve a képző intézmények által benyújtott minősített továbbképzési programok elfogadása, törlése elektronikus levélszavazás útján folyamatos H-2094 Nagykovácsi, Nagykovácsi út 3. Tel.:+36 (1) BM Fax.:+36 (1) BM tovabbkepzes@bmkszf.hu Intézmény nyilvántartási szám: E /2014

2 2. A 2/2013. (I. 30.) BM rendelet módosítása alapján a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek hivatásos állományú tagjai továbbképzésének minőségirányítási szabályzatáról szóló 25/2013. (VIII. 30.) BM utasítás módosításának előkészítése, valamint a díjtáblázat felülvizsgálata, aktualizálása, elfogadása elektronikus levélszavazás útján február Beszámoló a végrehajtott továbbképzések tapasztalatairól, valamint a Rendészeti Vezetőképzési, Továbbképzési és Vizsgaportál (RVTV) működéséről, illetve a további tervezett fejlesztésekről, rendes ülésen március 2

3 4. A KSZF által előkészített, a továbbképzések és a továbbképzési tervek végrehajtása és értékelése alapján a belügyi szervek által megvalósított továbbképzésekről szóló, március 1-jéig elkészített éves összefoglaló jelentés véleményezése, majd felterjesztése a miniszternek Véleményezés: április 20. Miniszternek történő felterjesztés: április Beszámoló a évre tervezett központi továbbképzési programok és e-tananyagok fejlesztéséről május 3

4 6. 2. FÉLÉV A KSZF továbbképzési programjainak, illetve a képző intézmények által benyújtott minősített továbbképzési programok elfogadása, törlése elektronikus levélszavazás útján folyamatos 7. Beszámoló a évben végrehajtott minősített továbbképzési programok tapasztalatairól szeptember 4

5 8. Beszámoló a évben végrehajtott központi továbbképzési programok tapasztalatairól november 9. A évi Munkatervének és Ellenőrzési tervének elfogadása (BM rendelet 21. (2) alapján), elektronikus levélszavazás útján december 5

6 10. Beszámoló a rendészeti továbbképzési rendszer időarányosan végrehajtott feladatairól, illetve a RVTV működéséről, évi tapasztalatairól, különös tekintettel a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Programban, valamint az Államreform 2 programban foglaltakra, rendes ülésen december Budapest, Dr. Dános Valér ny. r. vezérőrnagy s.k. Kollégium titkára

A Belügyi Továbbképzési Kollégium minőségirányítási rendszeréhez kapcsolódó évi ellenőrzési terve 1. FÉLÉV

A Belügyi Továbbképzési Kollégium minőségirányítási rendszeréhez kapcsolódó évi ellenőrzési terve 1. FÉLÉV KÖZSZOLGÁLATI SZEMÉLYZETFEJLESZTÉSI FŐIGAZGATÓSÁG TOVÁBBKÉPZÉSI IGAZGATÓSÁG 162/2016. (III. 02.) Kollégiumi határozat Az 1/KE/2016 kóddal benyújtott éves ellenőrzési tervet a Kollégium elfogadta A Belügyi

Részletesebben

19/2017. (I. 25.) Kollégiumi határozat A(z) 1/KE/2017 kóddal benyújtott éves ellenőrzési tervet a Kollégium elfogadta.

19/2017. (I. 25.) Kollégiumi határozat A(z) 1/KE/2017 kóddal benyújtott éves ellenőrzési tervet a Kollégium elfogadta. BELÜGYMINISZTÉRIUM VEZETŐKÉPZÉSI, TOVÁBBKÉPZÉSI ÉS TUDOMÁNYSZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY 19/2017. (I. 25.) Kollégiumi határozat A(z) 1/KE/2017 kóddal benyújtott éves ellenőrzési tervet a Kollégium elfogadta. A

Részletesebben

H-2094 Nagykovácsi, Nagykovácsi u. 3. Tel.: +36 (1) BM Fax.: +36 (1) BM

H-2094 Nagykovácsi, Nagykovácsi u. 3. Tel.: +36 (1) BM Fax.: +36 (1) BM 1. számú melléklet BELÜGYMINISZTÉRIUM OKTATÁSI, KÉPZÉSI ÉS TUDOMÁNYSZERVEZÉSI FŐIGAZGATÓSÁG VEZETŐKÉPZÉSI IGAZGATÓSÁG Ikt. sz.: FELVÉTELI LAP a Rendészeti Utánpótlási és Vezetői Adatbank utánpótlási részébe

Részletesebben

A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai

A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai 1. Feladat- és hatáskörök A Kormányhivatal SzMSz-ében a Főosztály részére megállapított, jelen Ügyrendben részletezett feladat- és hatáskörök elosztása

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 13. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 13. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 13. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2018. március 26., hétfő Tartalomjegyzék I. Utasítások 5/2018. (III. 26.) BM utasítás egyes belügyi tárgyú miniszteri utasításoknak a büntetőeljárásról

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 25974 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 185. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A belügyminiszter 76/2014. (XII. 29.) BM rendelete egyes személyügyi tárgyú BM rendeletek módosításáról A fegyveres

Részletesebben

KOORDINÁCIÓS, HUMÁNPOLITIKAI és SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY. 1. A Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály koordinációs feladatai tekintetében:

KOORDINÁCIÓS, HUMÁNPOLITIKAI és SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY. 1. A Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály koordinációs feladatai tekintetében: 1. A Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály koordinációs feladatai tekintetében: a) Ellátja a Megyei Államigazgatási Kollégium működésével kapcsolatos koordinációs és adminisztrációs feladatokat;

Részletesebben

a BM OKF Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács évi munkaterve

a BM OKF Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács évi munkaterve BELÜGYMINISZTÉRIUM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG KATASZTRÓFAVÉDELMI TUDOMÁNYOS TANÁCS Jóváhagyom! Dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy tűzoltósági főtanácsos főigazgató a BM OKF Katasztrófavédelmi

Részletesebben

JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A közszolgálati tisztviselők továbbképzéséről

JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A közszolgálati tisztviselők továbbképzéséről JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A közszolgálati tisztviselők továbbképzéséről Jelen dokumentum az ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0012 azonosító számú Szervezetfejlesztési program az Országos Egészségbiztosítási

Részletesebben

A Főosztály dolgozói:

A Főosztály dolgozói: NÓGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KOORDINÁCIÓS ÉS SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY Cím: 3100 Salgótarján, Zemlinszky R. út 9 Levelezési cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36 3100 Salgótarján, Pf: 265. Telefon: 06 (32) 620-756

Részletesebben

Előterjesztés. Dorog Város Képviselő-testületének június 26-i ülésére. Tárgy: Dorog város képviselő-testületének II.

Előterjesztés. Dorog Város Képviselő-testületének június 26-i ülésére. Tárgy: Dorog város képviselő-testületének II. DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Előterjesztés Dorog Város Képviselő-testületének 2009. június 26-i

Részletesebben

Zsinka András úrnak Belügyminisztérium személyügyi helyettes államtitkár. Budapest. Tisztelt Államtitkár Úr!

Zsinka András úrnak Belügyminisztérium személyügyi helyettes államtitkár. Budapest. Tisztelt Államtitkár Úr! BELÜGYMINISZTÉRIUM VEZETŐKÉPZÉSI, TOVÁBBKÉPZÉSI ÉS TUDOMÁNYSZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY Tárgy: Szám: Hiv. szám: Ügyintéző: RASZB ügyrend BMVTTF/ 964-1 /2018. - Krauzer Ernő c. r. ezredes Tel.,fax: 24-638 E-mail:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 14-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2017. december 14-i ülésére Iktató szám: 276/2017. Tárgy: Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály

FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály Cím: 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. Telefon: (22) 514-761 Fax: (22) 526-942, 526-905 E-mail: szervezes@fejer.gov.hu

Részletesebben

TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT A RENDÉSZETI TOVÁBBKÉPZÉS FELADATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRA

TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT A RENDÉSZETI TOVÁBBKÉPZÉS FELADATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRA BELÜGYMINISZTÉRIUM RENDÉSZETI VEZETŐKIVÁLASZTÁSI, VEZETŐKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI FŐOSZTÁLY J ó v á h a g y o m: Dr. Pintér Sándor belügyminiszter Budapest, 2019. hó.nap E g y e t é r t e k: Zsinka András

Részletesebben

A Vas Megyei Közgyűlés évi munkaterve. A Vas Megyei Közgyűlés évben is változatlanul kiemelt figyelmet fordít:

A Vas Megyei Közgyűlés évi munkaterve. A Vas Megyei Közgyűlés évben is változatlanul kiemelt figyelmet fordít: A Vas Megyei Közgyűlés 2019. évi munkaterve I. A Vas Megyei Közgyűlés 2019. évben is változatlanul kiemelt figyelmet fordít: az Integrált Területfejlesztési Program aktualizálására; a Területi Operatív

Részletesebben

Javaslat. a Pénzügyi, Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság I. féléves. Munkatervére

Javaslat. a Pénzügyi, Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság I. féléves. Munkatervére Javaslat a Pénzügyi, Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság 2017. I. féléves Munkatervére Készítette: Dobák István bizottsági elnök Dobák István bizottsági elnök Törvényességi szempontból ellenőrizte: dr. Vincze

Részletesebben

A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓ. 76/2012. számú INTÉZKEDÉSE. a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról. Budapest, július 6.

A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓ. 76/2012. számú INTÉZKEDÉSE. a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról. Budapest, július 6. BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓ 76/2012. számú INTÉZKEDÉSE a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról Budapest, 2012. július 6. A fejezeti

Részletesebben

Előterjesztés. A Képviselő-testület évi munkatervéről

Előterjesztés. A Képviselő-testület évi munkatervéről Előterjesztés A Képviselő-testület 2019. évi munkatervéről 1. előterjesztés száma: 410 /2018. 2. előterjesztést készítő személy neve: Fritz Gábor 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 10-i ülésére. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselőtestületének

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 10-i ülésére. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselőtestületének Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 236/2015. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. december 10-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Budapest

Részletesebben

hatályos:

hatályos: 39/2016. (VIII. 25.) EMMI utasítás az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 31/2015. (VII. 21.) EMMI utasítás módosításáról 1 hatályos: 2016.08.26-2016.08.27

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. első félévi munkaterve

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. első félévi munkaterve Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. első félévi munkaterve A Képviselő-testület elfogadta 438/2012. (XII. 20.) Kt. számú határozatával. JANUÁR 2013. január 12-én 10.00 órakor

Részletesebben

BELÜGYMINISZTER PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA RENDÉSZETI SZAKVIZSGA VIZSGABIZOTTSÁGI NÉVJEGYZÉKÉBE

BELÜGYMINISZTER PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA RENDÉSZETI SZAKVIZSGA VIZSGABIZOTTSÁGI NÉVJEGYZÉKÉBE BELÜGYMINISZTER PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA RENDÉSZETI SZAKVIZSGA VIZSGABIZOTTSÁGI NÉVJEGYZÉKÉBE Belügyminiszter a rendészeti alapvizsgáról és a rendészeti szakvizsgáról, a Rendészeti Alap- és Szakvizsga Bizottságról,

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Népjóléti Bizottsága évi MUNKATERVE. Elfogadta a 3/2016.(I.20.) Népjóléti Bizottsági határozat.

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Népjóléti Bizottsága évi MUNKATERVE. Elfogadta a 3/2016.(I.20.) Népjóléti Bizottsági határozat. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága 2016. évi MUNKATERVE Elfogadta a 3/2016.(I.20.) Népjóléti Bizottsági határozat. Január 20. 1./ Előterjesztés Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 42/2018. (IX.25.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2018/2019. tanév I.

Részletesebben

ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék

ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék 2011/3. szám Budapest, 2011. április 13. Szám: 11529/2011. ált. AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA ORFK TÁJÉKOZTATÓ Utasítások: Tartalomjegyzék 1. 5/2011. (IV. 08.) ORFK utasítás a Rendőrség

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 62. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 62. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 62. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2017. december 20., szerda Tartalomjegyzék I. Utasítások 53/2017. (XII. 20.) MvM utasítás a Miniszterelnökséget vezető államtitkár Széchenyi Programiroda

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - a Képviselő-testület 2015. I. félévi

Részletesebben

A BELÜGYMINISZTÉRIUM II. FÉLÉVI JOGALKOTÁSI MUNKATERVE

A BELÜGYMINISZTÉRIUM II. FÉLÉVI JOGALKOTÁSI MUNKATERVE A BELÜGYMINISZTÉRIUM 2019. II. FÉLÉVI JOGALKOTÁSI MUNKATERVE Jogszabály 1. törvény Cím A jogszabálytervezet várható közzétételének időpontja Egyes eljárások egyszerűsítéséről és elektronizálásáról 2019.

Részletesebben

BUGAC NAGYKÖZSÉGI ÉS BUGACPUSZTAHÁZA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TÁRSULT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi MUNKATERVE

BUGAC NAGYKÖZSÉGI ÉS BUGACPUSZTAHÁZA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TÁRSULT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi MUNKATERVE BUGAC NAGYKÖZSÉGI ÉS BUGACPUSZTAHÁZA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TÁRSULT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. évi MUNKATERVE Elfogadta: a Társult Képviselő-testület 97/2015. (XII. 16.) TKt. számú határozatával. Bugac,

Részletesebben

3./ Tájékoztatás a Civil Fórum működéséről Előadó: Trencsényi Imre intézményvezető

3./ Tájékoztatás a Civil Fórum működéséről Előadó: Trencsényi Imre intézményvezető IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 203/2009. (XII.01.) KT.sz. H a t á r o z a t a A19 A KÉPVISELŐ TESTÜLET 2010. évi Munkatervét az alábbiakban határozza meg és fogadja el: Az ülés tervezett időpontja:

Részletesebben

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete 1 1. melléklet a BM/9751/2011. számú munkaanyaghoz A Belügyminiszter./2011. (....) BM rendelete a rendészeti szakvizsgáról és a rendészeti vezetőképzésről szóló 21/2011. (VII. 13.) BM rendelet módosításáról

Részletesebben

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének évre vonatkozó MUNKATERVE

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének évre vonatkozó MUNKATERVE Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évre vonatkozó MUNKATERVE Képviselőtestületi Február 9. Pénzügyi Osztály/ 2016. évi költségvetési rendeletének módosítására Pénzügyi Osztály

Részletesebben

Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsának 4/2016. (II.15.) határozata

Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsának 4/2016. (II.15.) határozata Kivonat! Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa 2016. február 15-i ülésén készült jegyzőkönyvéből: Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsának 4/2016. (II.15.) határozata

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK.. számú melléklete A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK KÖZPONTJÁNAK ÜGYRENDJE

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK.. számú melléklete A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK KÖZPONTJÁNAK ÜGYRENDJE A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK. számú melléklete A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK KÖZPONTJÁNAK ÜGYRENDJE BUDAPEST 2017 (2018. december 8. napjától hatályos változat) TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: KOZP/4657-12/2013. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. december 18-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat

Részletesebben

3./ Tájékoztatás az Egészségházban dolgozó közalkalmazottak és vállalkozó orvosok évi szakmai feladatállásáról, működéséről.

3./ Tájékoztatás az Egészségházban dolgozó közalkalmazottak és vállalkozó orvosok évi szakmai feladatállásáról, működéséről. HATÁROZATOK amely készült, a Szociális és Egészségügyi Bizottság 2015. január 21-én (szerda) 17 óra 00 perctől kezdődően, a Pilisi Polgármesteri Hivatal (2721 Pilis, Kossuth Lajos út 47.) tanácstermében

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Jegyző Tárgy: Teljesítménykövetelmények alapját képező 2012. évi célok meghatározása a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői részére Tisztelt Képviselő-testület! A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992.

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK. Az Igazgatótanács és az Audit Bizottság határozatai

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK. Az Igazgatótanács és az Audit Bizottság határozatai 1047 Budapest, Baross utca 91-95. telefon: 399-5500 fax: 399-5599 press@synergon.hu www.synergon.hu SORONKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK Az Igazgatótanács és az Audit Bizottság határozatai A

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság Mfv.II.10.034/2007/2. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróság P.T. I. rendű, H. Sz. II. rendű és

Részletesebben

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének évi ülésterve. Általános rendelkezések

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének évi ülésterve. Általános rendelkezések Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi ülésterve I. Általános rendelkezések A képviselő-testületi ülések általában a Községháza épületében kerülnek megtartásra. Más helyszín esetén

Részletesebben

A belügyminiszter. 11/2018. (VI.12.) BM utasítása. a Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról

A belügyminiszter. 11/2018. (VI.12.) BM utasítása. a Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról A belügyminiszter 11/2018. (VI.12.) BM utasítása a Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról

Részletesebben

6. A 3. -ban meghatározott állománykategóriák természetbeni ellátása a termékek rendszeresítését és normásítását követően a következő cikkekből áll

6. A 3. -ban meghatározott állománykategóriák természetbeni ellátása a termékek rendszeresítését és normásítását követően a következő cikkekből áll 1 Tervezet! A belügyminiszter../2012. ( ) BM rendelete a belügyminiszter irányítása alá tartozó költségvetési szervek hivatásos állományú tagjainak 2012. évi ruházati utánpótlási ellátmánya felhasználási

Részletesebben

Előterjesztés. a Képviselő-testület évi munkatervéről

Előterjesztés. a Képviselő-testület évi munkatervéről Előterjesztés a Képviselő-testület 2018. évi munkatervéről 1. előterjesztés száma: 355/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Fritz Gábor 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve:

Részletesebben

Vas Megye Önkormányzata Közgyűlésének évi munkaterve

Vas Megye Önkormányzata Közgyűlésének évi munkaterve Vas Megye Önkormányzata Közgyűlésének 2016. évi munkaterve (Tervezet) I. A Vas Megyei Közgyűlés 2016. évben kiemelt figyelmet fordít: az Integrált Területfejlesztési Program felülvizsgálatára a Területi

Részletesebben

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE (Egységes szerkezetben a ZMNE ának módosító határozataival)1-2007 -

Részletesebben

Előterjesztés. Képviselő-testület évi munkatervéről

Előterjesztés. Képviselő-testület évi munkatervéről Előterjesztés Képviselő-testület 2017. évi munkatervéről 1. előterjesztés száma: 363/2016 2. előterjesztést készítő személy neve: Fritz Gábor 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve: Bajtekné

Részletesebben

KISKUNHALAS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

KISKUNHALAS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE KISKUNHALAS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE JANUÁR 30. - A Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalban igazgatási szünet elrendelése - A Polgármester beszámolója átruházott hatáskörben

Részletesebben

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi m u n k a t e r v e

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi m u n k a t e r v e JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. évi m u n k a t e r v e A Képviselő-testület a munkatervet a 299/2014. (XI. 27.) sz. határozatával elfogadta. - 2-2015. JANUÁR 29. (CSÜTÖRTÖK)

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 40. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 40. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 40. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2016. augusztus 31., szerda Tartalomjegyzék I. Utasítások 21/2016. (VIII. 31.) BM utasítás egyes belügyi tárgyú miniszteri utasítások módosításáról

Részletesebben

A belügyminiszter. BM rendelete. a rendfokozati vizsgáról. 1. Általános rendelkezések

A belügyminiszter. BM rendelete. a rendfokozati vizsgáról. 1. Általános rendelkezések A belügyminiszter./2016. ( ) BM rendelete a rendfokozati vizsgáról A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 341. (1) bekezdés

Részletesebben

A Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága évi munkaterve

A Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága évi munkaterve Ikt.szám: 12313/11. Hiv.szám: 6139-0/2011-MIN A Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága 2011. évi munkaterve Általános elemek: A Bizottság szükség szerint, de legalább évente 6 alkalommal ülésezik. Az üléseket

Részletesebben

ZRÍNYI MIKLÓS 14. sz. melléklet az 1164/115 ZMNE számhoz A STRATÉGIAI VÉDELMI KUTATÓ INTÉZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE

ZRÍNYI MIKLÓS 14. sz. melléklet az 1164/115 ZMNE számhoz A STRATÉGIAI VÉDELMI KUTATÓ INTÉZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE ZRÍNYI MIKLÓS 14. sz. melléklet az 1164/115 ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM 1. sz. példány A STRATÉGIAI VÉDELMI KUTATÓ INTÉZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE (Egységes szerkezetben a ZMNE Szenátusának

Részletesebben

Előterjesztés. Dorog Város Képviselő-testületének 2014. december 12-i ülésére. Tárgy: Dorog város képviselő-testületének 2015. I.

Előterjesztés. Dorog Város Képviselő-testületének 2014. december 12-i ülésére. Tárgy: Dorog város képviselő-testületének 2015. I. DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Előterjesztés Dorog Város Képviselő-testületének 2014. december 12-i

Részletesebben

Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek

Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Január 27. péntek 16,00 óra (SZB. ülés időpontja: január 24. kedd 15.00 óra (PVB. ülés időpontja: január 24. kedd 16.00 óra Előterjesztések

Részletesebben

A Munkaanyag nem tekinthető a Minisztérium álláspontjának. A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete

A Munkaanyag nem tekinthető a Minisztérium álláspontjának. A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete 1 TERVEZET! A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv gazdasági rendszerének átalakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról

Részletesebben

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének évi ülésterve. Általános rendelkezések

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének évi ülésterve. Általános rendelkezések Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. évi ülésterve I. Általános rendelkezések A képviselő-testületi ülések általában a Községháza épületében kerülnek megtartásra. Más helyszín esetén

Részletesebben

BUGAC NAGYKÖZSÉGI ÉS BUGACPUSZTAHÁZA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TÁRSULT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi MUNKATERVE

BUGAC NAGYKÖZSÉGI ÉS BUGACPUSZTAHÁZA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TÁRSULT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi MUNKATERVE 1731/1/2014. BUGAC NAGYKÖZSÉGI ÉS BUGACPUSZTAHÁZA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TÁRSULT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. évi MUNKATERVE Elfogadta: a Társult Képviselő-testület 77/2014. TKt. számú határozatával. Bugac,

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztal-beszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete március 29-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete március 29-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 2018. március 29-i ülésére Tárgy: A Kiskőrösi Tankerületi Központ és a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum fenntartásában lévő kiskunhalasi

Részletesebben

Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének évi ülésterve. Általános rendelkezések

Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének évi ülésterve. Általános rendelkezések Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. évi ülésterve I. Általános rendelkezések A képviselő-testületi ülések általában a közös önkormányzati hivatal épületében kerülnek megtartásra. Más

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervének elfogadására

TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervének elfogadására AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 381. MELLÉKLET: 4 db TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2017. évi belső ellenőrzési tervének elfogadására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ

Részletesebben

Tudásalapú közszolgálati előmenetel

Tudásalapú közszolgálati előmenetel Tudásalapú közszolgálati előmenetel 980 millió Ft támogatás 7 fejlesztett terület 3 bevont egyetemi kar 2 új doktori iskola 3000 fő képzésbe bevont személy A projekt tevékenységei A közszolgálat közös

Részletesebben

LAKITELEK POLGÁRMESTERE

LAKITELEK POLGÁRMESTERE LAKITELEK POLGÁRMESTERE 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. Telefon: 06-(76) - 449-011, 449-003 Fax.: 06-(76) - 449-055 12. E L Ő T E R J E S Z T É S 2016. december 8-i rendes, nyílt ülésére Iktatószám:

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. I. félévi munkaterve 2017. január 26. 1./ Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának 2017. évi költségvetési

Részletesebben

ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék. 1. 9/2019. (II. 27.) ORFK utasítás a évi választható béren kívüli juttatás szabályozásáról

ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék. 1. 9/2019. (II. 27.) ORFK utasítás a évi választható béren kívüli juttatás szabályozásáról 2019/7. szám Budapest, 2019. február 28. AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA ORFK TÁJÉKOZTATÓ Tartalomjegyzék Utasítások: 1. 9/2019. (II. 27.) ORFK utasítás a 2019. évi választható béren kívüli

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 7-i ülésére. dr. Bácskai János polgármester. Koór Henrietta csoportvezető

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 7-i ülésére. dr. Bácskai János polgármester. Koór Henrietta csoportvezető Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 147/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. június 7-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Budapest

Részletesebben

4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS évi belső ellenőrzési terv

4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS évi belső ellenőrzési terv 4. Napirend 2019. évi belső ellenőrzési terv 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS 2019. évi belső ellenőrzési terv Tisztelt Képviselő-testület! A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről

Részletesebben

Védelmi Bizottság Titkársága. I. A szervezeti egység adatai

Védelmi Bizottság Titkársága. I. A szervezeti egység adatai 3. sz. melléklet Védelmi Bizottság Titkársága I. A szervezeti egység adatai 1. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Védelmi Bizottság Titkársága (jelen mellékletben a továbbiakban: Titkárság) alapadatai

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2014. június 24-i ülésén megtárgyalta a második félévi munkatervre vonatkozó előterjesztést,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2014.november 27-én tartandó ülésének 9. számú A 2015. évre vonatkozó munkatervének jóváhagyása tárgyú - napirendi pontjához. Előadó: Gömze Sándor polgármester

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 0 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Magyar joganyagok - 5/2016. (III. 23.) BM utasítás - az európai uniós és nemzetközi f 2. oldal b) ellátja a 4. és 5. szerinti monitoring feladatokat a

Magyar joganyagok - 5/2016. (III. 23.) BM utasítás - az európai uniós és nemzetközi f 2. oldal b) ellátja a 4. és 5. szerinti monitoring feladatokat a Magyar joganyagok - 5/2016. (III. 23.) BM utasítás - az európai uniós és nemzetközi f 1. oldal 5/2016. (III. 23.) BM utasítás az európai uniós és nemzetközi forrásból megvalósított projektek monitoringjáról

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK JANUÁR 27-I ÜLÉSÉRE DR. PÁVA ZSOLT POLGÁRMESTER DR. PÁVA ZSOLT POLGÁRMESTER

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK JANUÁR 27-I ÜLÉSÉRE DR. PÁVA ZSOLT POLGÁRMESTER DR. PÁVA ZSOLT POLGÁRMESTER IKTATÓSZÁM: 03-3/38-2/2011. TÁRGY: PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS HIVATÁSOS ÖNKORMÁNYZATI TŰZOLTÓSÁGA TŰZOLTÓ- PARANCSNOKA PARANCSNOKI KINEVEZÉSÉNEK VISSZAVONÁ- SA ÉS PÁLYÁZAT KIÍRÁSA A TŰZOLTÓPARANCSNOKI BEOSZTÁS

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 19-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 19-i nyilvános ülésére 3. napirendi pont Nyirád Község Önkormányzata Polgármesterétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: hivatal@nyirad.hu Ügyszám: 87-7/2015. Előterjesztő: Sarkadi-Nagy András

Részletesebben

VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE

VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE 2014. Január 23. 2.) Tájékoztató a jelentősebb beruházásokról - Operatív program Február 20. 1.) Rendelet az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 12-ei ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 12-ei ülésére Tárgy: Békés Város Képviselő-testületének 2013. I. félévi munkaterve Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Véleményező bizottság: Valamennyi bizottság Sorszám: III/9. Döntéshozatal módja: Egyszerű szótöbbség

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE K A N C E L L Á R I A

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE K A N C E L L Á R I A 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 9. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE K A N C E L L Á R I A BUDAPEST,

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE 80/2016. (XII. 15.) MÖK határozat melléklete A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2017. ÉVI MUNKATERVE 2017. február (csütörtök) 1. Döntés a Dr. Komjáthy László Díj 2017. évi adományozásáról (zárt

Részletesebben

Fényképalbum. Adyvárosi Főigazgatóság Fekete István Általános Iskolája. 9023, Győr Kodály Z. u. 31. Projektmenedzser: Németh Péter

Fényképalbum. Adyvárosi Főigazgatóság Fekete István Általános Iskolája. 9023, Győr Kodály Z. u. 31. Projektmenedzser: Németh Péter TÁMOP-3.1.7.-11/2-2011-0524 Fényképalbum Adyvárosi Főigazgatóság Fekete István Általános Iskolája 9023, Győr Kodály Z. u. 31. Projektmenedzser: Németh Péter Időszaka: 2012. 08.01-2013. 03.31. SWOT analizis

Részletesebben

Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz

Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 1. oldal Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 01-i rendkívüli nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 01-i rendkívüli nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/4-20/2016 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 01-i rendkívüli nyílt üléséről

Részletesebben

ÁROP Fenntarthatósági vállalás. Jogszabályi keretek összefoglalása

ÁROP Fenntarthatósági vállalás. Jogszabályi keretek összefoglalása ÁROP-2.2.17 Fenntarthatósági vállalás Jogszabályi keretek összefoglalása Munkakör alapú rendszer; Jogszabály: a közszolgálati életpályák összehangolásáról szóló 1207/2011. (VI. 28.) Korm. határozat a közszolgálati

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/1006-1/2014/I. Üi.: Dr. Bálint-Hankóczy Beatrix Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Makó Város Önkormányzat

Részletesebben

Szolnok, szeptember

Szolnok, szeptember A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzat Szolnok, 2016. szeptember A 326/2013. (VIII. 30.)

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. második félévi munkaterve

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. második félévi munkaterve Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. második félévi munkaterve A Képviselő-testület elfogadta 305/2015. (VI. 24.) Kt. számú határozatával. AUGUSZTUS 2015. augusztus 20-án 9.00

Részletesebben

Szenátus október 2.

Szenátus október 2. 2014. október 2. Az anyagok leadásának határideje: 2014. szeptember 10. Rektori Tanács: 2014. szeptember 22. 1. Személyi ügyek Rektor, dékánok, főigazgató 2. A szervezetátvilágítás eredménye és az Egyetem

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2011. I. félévi M U N K A T E R V E 2 2011. február 11. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/20-17/2017 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 30-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

Határidő: április Mány Község Önkormányzata évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosítása Előkészíti: Pénzügy, jegyz

Határidő: április Mány Község Önkormányzata évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosítása Előkészíti: Pénzügy, jegyz MÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. ÉVI MUNKATERVE A képviselő-testület tervezett üléseinek időpontja: A képviselő testületi ülések időpontja lehetőség szerint a hónap utolsó hetének szerdai

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. ÉVI MUNKATERVE. 2014. FEBRUÁR 27. (csütörtök) 15:00

BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. ÉVI MUNKATERVE. 2014. FEBRUÁR 27. (csütörtök) 15:00 BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. ÉVI MUNKATERVE 2014. FEBRUÁR 27. (csütörtök) 15:00 1. Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat és intézményei 2013. évi

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Kedves Kollégák! Az iskolai dokumentumok (SzMSz, házirend, pedagógiai program, továbbképzési program, továbbképzési program, éves munkaterv, tantárgyfelosztás stb.) ellenőrzése során előfordult, hogy a

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Karacs Zoltán E L Ő T E R J E S Z T É S az önkormányzat 2019. I. félévi üléstervének jóváhagyásáról Püspökladány Város Önkormányzatának

Részletesebben

/2013. (..) Korm. rendelet. egyes közszolgálati tárgyú kormányrendeletek módosításáról

/2013. (..) Korm. rendelet. egyes közszolgálati tárgyú kormányrendeletek módosításáról 1 /2013. (..) Korm. rendelet egyes közszolgálati tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány az 1., valamint a 6. és 8. tekintetében a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény

Részletesebben

K I V O N A T. A19 IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 178/2011. (XII. 06)KT. sz. H a t á r o z a t a

K I V O N A T. A19 IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 178/2011. (XII. 06)KT. sz. H a t á r o z a t a K I V O N A T Ibrány Város Képviselő Testületének 2011. december 6-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből A19 IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 178/2011. (XII. 06)KT. sz. H a t á r o z a t a A Képviselő-testület

Részletesebben

II. FEJEZET A FENNTARTÓI TESTÜLET ÉS HIVATALA MÛKÖDÉSÉNEK SZABÁLYAI

II. FEJEZET A FENNTARTÓI TESTÜLET ÉS HIVATALA MÛKÖDÉSÉNEK SZABÁLYAI 41268 MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám A Kormány 363/2011. (XII. 30.) Korm. rendelete a Nemzeti Közszolgálati Egyetemrõl, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsõoktatásról szóló 2011. évi

Részletesebben

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete 1 A Belügyminiszter./2011. (....) BM rendelete a belügyminiszter irányítása alatt álló egyes fegyveres szervek hivatásos állományú tagjaira vonatkozó munkáltatói jogkörökről és azok gyakorlására feljogosított

Részletesebben

K I V O N A T. A Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 27-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. A Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 27-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. elektronikus példány K I V O N A T A Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület TISZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: A-195/1/2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE A 253/2011. (XII. 29.) MÖK határozat melléklete A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2012. ÉVI MUNKATERVE 2012. február 16. (csütörtök) 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési

Részletesebben