A védikus kor története és szent szövegei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A védikus kor története és szent szövegei"

Átírás

1 A védikus kor története és szent szövegei A standard történelmi modell azt feltételezi, hogy egy fejlett, bennszülött kultúra létezett Indiában, melyet a primitív indo-európai hódítók az i.e környékén leromboltak és megváltoztattak. Mivel a Védák egy indo-európai nyelven, szanszkritul íródtak, a standard történelmi modell a nomád harcosok vallási műveinek tekinti ezeket a tanításokat, és a feltételezett indo-európai hódítás utánra datálja őket. Ennek háttere az a XIX. századi felfedezés, hogy Európa, India és Irán nyelvei egyazon gyökérből származnak, és ennek következtében indo-európai nyelveknek nevezték el őket. E nyelvek ősi formáiban görög, latin, germán, kelta, szláv, ősi perzsa és szanszkritnagyon sok megegyező nyelvtani forma és szó található. Minél korábbi időkre nyomozzuk vissza ezeket a nyelveket, annál jobban hasonlítanak egymásra és főleg, egyre jobban hasonlítanak a szanszkrit nyelvre, mely mindezek közül a legidősebbnek tűnik. Ezért merült fel az az elképzelés, hogy egy eredeti indo-európai kultúrából jött létre mind az európai, mind az indiai civilizáció. E teóriának megfelelően, az indo-európaiak az i.e. 2. évezredben vonultak be Indiába, kiszorítva az ott létező kultúrát, csakúgy, mint ahogy a görögök bevonultak Görögországba, kiszorítva onnan a sokkal fejlettebb mínoszi (krétai) kultúrát. Habár valódi bizonyék nincs az indo-európai (árja) hódítási teóriára, a legtöbb tankönyvben mégis tényként emlegetik. A XIX. századi európai tudósok átvették a szanszkrit nyelvből az árja kifejezést és az indo-európai emberek közös neveként kezdték használni. Ezért nevezték ezt a kivándorlást árja hódításnak. Ez azonban téves. Az árja kifejezést -ami szanszkritul annyit tesz: nemes, spirituális, művelt eredetileg India védikus kultúrájára használták, és sohasem egy etnikai- vagy faji csoport megjelölésére. Buddha a maga vallását Árjának (Arya Dharma) hívta, és az ősi perzsák is Árjának hívták a vallásukat. Az Indus-völgyi kultúra A XX. század korai szakaszában archeológusok egy hatalmas, városi civilizáció maradványait fedezték fel Indiában, amelynek eredete i.e közé datálható. Mivel az első leletek nagy részére az Indus folyó mellett találtak rá, Indus-völgyi civilizációnak, vagy indusi kultúrának nevezték el. Harappa és Mohenjodaro-nak is nevezték, az első két nagyváros után, amelyeket eme felfedezés részeként feltártak.

2 Később újabb adatok kerültek napvilágra, amelyek igazolják a védikus kultúrával való kapcsolat lehetőségét. Indus leleteket találtak északon, a közép-ázsiai Amu Darya folyó (Turkesztán) közelében; nyugaton az Arab tenger partján, Irán területén; keleten a Gangesz környékén; és messze délen, a modern Bombay közelében. Ez a hatalmas terület az antik világ korának legnagyobb civilizációját alkotta! Az Indus kultúra tradíciója legalább az i.e ra vezethető vissza. Ezekkel a felfedezésekkel egy civilizáció szerves és őshonos fejlődésének képe rajzolódott ki Indiában, a történelem előtti időktől a mai napig, a tradíció folytonosságának megszakadása nélkül. A csontvázmaradványok vizsgálata azt bizonyítja, hogy ugyanazok az etnikai csoportok éltek India ezen területein többezer évvel ezelőtt, mint ma. Nincs bizonyíték más populációk beáramlására a régióba, ahogy azt az árja hódítás teóriája megkívánná. Ezzel szemben az Indus-völgy kultúrája, a közép-ázsiai településeken keresztül hatással lehetett Irán és Kelet-Európa régióira. Ez magyarázhatja az indo-európai népcsoportok közötti nyelvi és kulturális hasonlóságokat. Vagy inkább Sarasvati-kultúra? A legújabb felfedezések azt mutatják, hogy az ún. Indus-völgyi civilizáció egyáltalán nem az Indus folyó köré szerveződött. A lelőhelyek többsége az Industól keletre, egy olyan folyó mentén található, mely az i.e környékén kiszáradt. Így az Indus-völgyi kultúrát sokkal precízebben hívhatnánk Sarasvati-kultúrának. Ez a felfedezés azért jelentős, mert a Védák a Sarasvatiról azt mondják, hogy ez egy nagy folyó, amely a tengerbe folyik. Úgy emlegetik, mint kultúrájuk szülőföldjét időtlen idők óta. A védákban úgy dicsőítik a Sarasvatit, mint a folyók legnagyobbikát, és a védikus emberek Istenanyját. Ezekkel az énekekkel a történészek nem tudnak mit kezdeni, mivel Sarasvati kb. 4 évszázaddal azelőtt száradt ki, mint amikorra ők az árja inváziót datálják (~i.e. 1500). De hogyan emlegethetik a védák a Sarasvati folyót, ha a védikus emberek azután érkeztek Indiába, hogy a folyó kiszáradt?! Ráadásul, a sanskrit irodalom különböző anyagaiban utalások találhatóak a Sarasvati folyó fokozatos kiszáradására. A Rig-védában (Ṛg-veda), amely a legősibb védikus írás, a Sarasvatit India legnagyobb folyójaként mutatják be, amely hatalmas termékeny területeken folyik keresztül. A későbbi védikus irodalomban (a Brahmaṇákban) úgy írják le, mint ami egy sivatagon folyik keresztül. A védákat követő Mahābhāratában pedig azt írják, hogy eltűnt a homokban...

3 A folyó létezésének tudományos bizonyítékai meggyőzőek. A műholdas képeken felismerhetőek kiszáradt partjai; ahogy elindul a Himalája lábától, majd Delhi modern városától nyugatra, és délnyugatra haladva, az Arab-tengerbe torkollik. A folyó helyenként több mint 5 mérföld széles volt. Létezését modern felszíni és földtani vizsgálatok is bizonyítják, sőt a folyó föld alatti áramlása még mindig megtalálható Radzsaszthán államban, Nyugat-Indiában. Gangesz-völgyi kultúra, de meddig?! Habár a Sarasvati kiszáradása úgy tűnik, hogy véget vetett az ún. Indus-völgyi civilizációnak, e kultúra összes fő hagyománya -módosult formában- fennmaradt. Az Indiai civilizáció központja keletre települt át, a Gangesz és a Yamuna folyók régiójába, ahol a védákat követő (post-védikus) irodalomban a Sarasvati dicsőítését felváltotta a Gangesz dicsőítése. A klímaváltozás és a folyók kiszipolyozása kapcsán ugyanakkor egyre többen aggódnak a Gangesz miatt: A hinduk szemében a Gangesz testesíti meg Gangát, a megtisztulás istennőjét. A zarándokok viszont lassan már alig találnak vizet, amiben megmártózhatnának, és amit találnak, az is rendkívüli mértékben szennyezett... Indiában az Indo-Gangeszi-síkság az ország szárazföldi területeinek egyharmadát teszi ki, és minden tizenkettedik ember a vízből, a halászatból és a mezőgazdaságból él. Ez a síkság a világ egyik legtermékenyebb földje. Ennek ellenére a folyó vizét alig védi törvény a szennyezések ellen. Nincs szabályozva az áramtermelésre felhasználható vízmennyiség sem. Ráadásul a Gangesz forrásául szolgáló Gangotri-gleccser évente több mint 30 méterrel húzódik vissza; olvadásának következménye az az instabilitás, amely felváltva okoz korábban egyáltalán nem tapasztalt szárazságot, illetve áradásokat. A WWF szerint a Gangesz mellékfolyói kiszáradás alatt állnak, mivel a duzzasztógátak eltérítik a vizet az öntözéshez. Sőt, mindezek következtében veszély fenyegeti a halmennyiséget is, ami a fehérjepótlás legfontosabb forrása és százezrek életét határozza meg. A Gangesz völgyében néhány év alatt mintegy száz parasztasszony lett öngyilkos a szent folyó pusztulása miatt. A zarándokok énekükben hosszú életet kívánnak a Gangesznek.

4 A védák Ezekkel a szent szövegekkel kapcsolatban nagyon nehéz bármilyen bizonyosságot kijelenteni: a hindu hagyomány és a modern kutatók állításai ritkán találkoznak. Szerzőik a hagyomány szerint az ősi ṛṣi-k (risik bölcsek, Látók), akik a samādhi állapotában felismerték, meghallották a kinyilatkoztatott Védát, a Tudást, és azután továbbadták ezeket a tanításokat. Az így keletkezett, rendkívül heterogén gyűjteményeket a tradíció śruti-nak, meghallott -nak tekinti, és szent szövegként tiszteli. Mivel maga a Tudás örök, a hinduk a védákat is öröknek tekintik, sőt úgy tartják, hogy eredetileg egyetlen Véda létezett, és csak később, a bronzkorban (Dvāpara-yuga) vált háromfelé. Ennek megfelelően a legrégebbi, ránk maradt szövegek három védáról beszélnek, a fiatalabbak viszont már négyről: az Atharva-vedát feltehetőleg i.e körül ismerték el teljes jogú védának. A négy véda a következő: Ṛg-veda (Rig-véda): a legősibb és legtekintélyesebb véda, mely 1028 himnuszból, versből áll. Ezek a himnuszok a védikus istenekhez szólnak, akik többnyire a természet erőit testesítik meg. Az istenek jóindulatúak, az istentől való félelem helyett egyfajta kölcsönös egymásra utaltság jelenik meg: míg az emberek áldozatokkal táplálják az isteneket, azok kegyelmükkel segítik híveik boldogulását. Az áldozatok bemutatásának célja tehát kettős: egyrészt az istenek jóindulatának, támogatásának elnyerése egy tervezett cselekvés előtt; másrészt a köszönet, a hála kifejezése az eredményes cselekvést követően. A gyűjtemény világszemlélete pozitív, a világi örömök élvezetére sarkalló. A Ṛg-veda ma ismert formáját i.e körül nyerhette el, de még ezt követően is sok-sok évszázadokon át szóbeli tanításként élt tovább. A legrégibb, fennmaradt kézirat a XI. szból, a muszlim hódítások idejéből való. Korábban a lejegyzés szentségtörés lett volna, hiszen ezeket a tanításokat csak a felső kasztbéli férfiak hallgathatták. Yajur-veda (Jadzsur-véda): az áldozati rítusok pontos menetének leírásai. Találhatunk benne a Ṛg-veda-ból származó verseket is, de a zöme prózában íródott, új anyag. Két változatban maradt fenn, a Kṛṣna (fekete) Yajurveda és a Śukla (tiszta)- Yajurveda. Előbbiben a védikus formulákat közvetlenül követik a prózai magyarázatok, utóbbi viszont azért tiszta, mert a magyarázatok csupán az áldozati formulák (jadzsuszok) után, különálló egységben következnek. Sāma-veda (Száma-véda): a himnuszok énekléséről, hangneméről szóló versek vers, melyek 75 kivételével a Ṛg-veda himnuszaiból származnak, ám a

5 liturgia céljainak megfelelően, teljesen átalakítva, összekeverve őket. A himnuszokat a sámánok dallamos énekek (sāman) formájában adták elő. A fő cél az odaadás, a hódolat kifejezése és a kontempláció segítése volt. Atharva-veda: némileg elkülönül az előző háromtól, és ahogy említettük, utolsóként került a védák közé. Kb versből áll, a tűzáldozatot végző papok, a legendás Atharván nemzetség himnuszai és varázsigéi alkotják. Nagyon népszerű az emberek körében, mert számos éneket is imát tartalmaz betegségek, szerencsétlenségek, fájdalmak eltávolítására, vagy éppen a szerelem kiváltására is. Az ayurveda is az Atharvaveda része. Ugyanakkor filozófiai szempontból is fontos, mert ez a véda az ősi védikus és tantrikus tradíciók esszenciája. A manapság elfogadott nézet szerint mindegyik védikus gyűjtemény szövege 4 fő részre osztható: a saṁhitā (szamhitá gyűjtemény), mely a himnuszokat tartalmazza, és a brāhmaṇa, ami a himnuszokban szereplő mantrákat magyarázza. Szűkebb értelemben véve kizárólag ezek jelentik a védákat! A másik két rész az āraṇyaka (erdőben született vagy vadonhoz tartozó, mások szerint az erdőben aranya- tanulmányozandó) szövegek, melyek keletkezése az i.e. VIII. sz-ra tehető, és egyfajta átmeneti irodalmat képeznek a ritualisztikus brāhmaṇák és a filozófikus, metafizikus upaniṣad-ok (upanishád) között, amiket a védák 4; utolsó részének tekintenek, és összefoglalóan vedānta-nak (a védák vége) hívnak. Sokan tekintik az āraṇyaka szövegeket a vanaprastha (erdőlakó) életszakaszban járó (vagyis éves) férfiaknak szóló szövegeknek, akik a zord körülmények között nem tudták végrehajtani a kifinomult védikus rituálékat, ezért kénytelenek voltak egyszerűsíteni, és belsővé tenni, internalizálni azokat. Ezt a nézetet támasztják alá az erdőlakó életmódjára, napirendjére vonatkozó, részletes leírások. Az upaniṣad-ok ugyanezt a lemondott, aszkéta szemléletet viszik tovább csak sokkal kifinomultabb, és szélsőségesebb módon, ahol a hangsúly a rituálékról teljesen áttevődik a végső valóság keresésére, Brahman megismerésére. Itt már nincs életkori megkötés: e szövegek szerzői valószínűleg jól képzett, tanult, sokszor gazdag családból származó kṣatriya férfiak (vagyis katonák, bírók, tanítók, stb.) voltak. Nehéz nem észrevenni a gyökeres ellentétet a saṁhitāk kifelé forduló, érzéki élvezetekre törekvő szemlélete és az upaniṣad-ok tanítóinak szélsőséges lemondása, sőt a megnyilvánult világ valóságának kétségbevonása között! A hihetetlen gazdagságban megjelenő, jól megragadható tulajdonságokkal bíró természet-istenek és a megnyilvánulatlan, tulajdonságok nélküli Brahman hódolata között!

6 Ráadásul még a legkorábbi upaniṣad-ok is az i.e. VII-VI. sz-ból származnak, a többiek még fiatalabbak. Le kell tehát vonnunk a következtetést: valószínűleg sem a később keletkezett āraṇyakák, sem az upaniṣad-ok nem voltak részei a védáknak! Hogy mi volt a szent szövegbe, a śrutiba illesztésük célja, arra később visszatérünk. Ami most fontos számunkra, hogy létezett egy rendkívül kifinomult, magasabb fejlett társadalom javarészt a mai India területén, előbb a Sarasvati, majd a Gangesz folyók mentén, melynek bölcsei, tanítói hihetetlen tudással rendelkeztek az élet minden területéről. Könyvek híján ismereteiknek két forrása lehetett csupán: a kortársak tanításai, amiket memorizálniuk kellett, hogy torzulás nélkül felidézhessék majd továbbadhassák azokat. A másik pedig az intuitív megismerés, amihez a megfelelő tudatállapot elérése szükséges. Mindkettő előfeltétele az elme képzése, fegyelmezése volt... Isteneikkel úgy tűnik, hogy nagy harmóniában éltek, ha bármiben hiányt láttak, vagy bármitől szenvedtek, ill. ha bármire készültek, áldozatokat mutattak be a megfelelő istenhez, így kérve támogatásukat a kívánt eredmény eléréséhez. Ez az un. védikus kor kb. az i.e ig tartott, kezdete az idő homályába vész. Papp József, 2015

Szalay Gábor 4363 ÉV KULTÚRKINCSE. irodalom, filozófia

Szalay Gábor 4363 ÉV KULTÚRKINCSE. irodalom, filozófia Szalay Gábor 4363 ÉV KULTÚRKINCSE irodalom, filozófia PROLÓGUS A tisztelt Olvasó egy név- és címjegyzéket tart a kezében. 4363 év legjelentősebb bölcsészeti és irodalmi alkotásainak jegyzékét, a szerzők

Részletesebben

Láma Csöpel A REJTETT ARC. A Belső Ösvény pecsétjei. Az ősi magyar Belső Ösvény szellemi tanításai. Buddhista Meditáció Központ Budapest Tar

Láma Csöpel A REJTETT ARC. A Belső Ösvény pecsétjei. Az ősi magyar Belső Ösvény szellemi tanításai. Buddhista Meditáció Központ Budapest Tar Láma Csöpel A REJTETT ARC A Belső Ösvény pecsétjei Az ősi magyar Belső Ösvény szellemi tanításai Buddhista Meditáció Központ Budapest Tar TARTALOM Előszó 7 A Belső Ösvény és a pecsétek 9 A rejtett arc

Részletesebben

Atlantisz: az elveszett paradicsom?

Atlantisz: az elveszett paradicsom? 2009 június 01. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Az első írásos említéseket Platónnál (i.e. 427-347) olvashatjuk, aki szerint "Atlantisz egy óriási sziget volt,

Részletesebben

a 2015-től fölvett hallgatóknak

a 2015-től fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Ókori és keleti filológia képzési ág Keleti nyelvek és kultúrák alapszak, indológia szakirány a 2015-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati

Részletesebben

reinkarnáció Apológia Kutatóközpont, Budapest, 2006

reinkarnáció Apológia Kutatóközpont, Budapest, 2006 A reinkarnáció Apológia Kutatóközpont, Budapest, 2006 Populáris lélekvándorláshit Nyugaton az ember lelke újra meg újra emberi testet ölt célja az ember továbbfejlődése a hinduizmusban mindig is megvolt

Részletesebben

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című

Részletesebben

A Selyemút kultúrái diszciplináris minor

A Selyemút kultúrái diszciplináris minor A Selyemút kultúrái diszciplináris minor A minorokat elsődlegesen az ELTE BTK hallgatói részére hirdetjük meg, az előírt bemeneti követelmények figyelembevételével. A fennmaradó oktatói kapacitás függvényében,

Részletesebben

a 2015-től fölvett hallgatóknak

a 2015-től fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Ókori és keleti filológia képzési ág Keleti nyelvek és kultúrák alapszak, iranisztika szakirány a 2015-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati

Részletesebben

Bestiarium Zircense könyvbemutató Veszprémben

Bestiarium Zircense könyvbemutató Veszprémben 2016/11/10 A zirci Bestiarium egy vaskos középkori könyv utolsó tizenhat oldalát alkotja. Kézzel írt és illusztrált lapjait oroszlánok, szirének, galambok, kígyók emlősök, madarak, hüllők valós és képzeletbeli

Részletesebben

Kérdéssor a III. rész fejezet történéseiből

Kérdéssor a III. rész fejezet történéseiből Beküldési határidő: 2017. május 12. Neved: Évfolyamod: Iskolád: A feladatok megoldásával elért pontjaidat megtekintheted az iskola honlapján (www.vakbottyangimnazium.hu). Választott titkos nevem: Összegyűjtött

Részletesebben

Első magyar kiadás, Készült a Kosaido Printing Co., Ltd.-nél, Tokyo, Japan

Első magyar kiadás, Készült a Kosaido Printing Co., Ltd.-nél, Tokyo, Japan BUDDHA TANÍTÁSA A TAN KEREKE A Tan Kereke a Dharmacsakra szanszkrit szó fordítása. Azt jelképezi, amint Buddha tanítása egy szekér forgó kerekéhez hasonlóan széles körben, vég nélkül terjed tovább. A kerék

Részletesebben

A 2016/2017. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP

A 2016/2017. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 50 pont ÚTMUTATÓ A 2016/2017. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP A munka megkezdése előtt

Részletesebben

a 2015-től fölvett hallgatóknak

a 2015-től fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Ókori és keleti filológia képzési ág Keleti nyelvek és kultúrák alapszak, török szakirány a 2015-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz

Részletesebben

Tanítási tervezet. Az óra típusa: Ismereteket elmélyítő és új ismereteket feldolgozó óra.

Tanítási tervezet. Az óra típusa: Ismereteket elmélyítő és új ismereteket feldolgozó óra. Tanítási tervezet I. Alapadatok Az óra időpontja: 2016. április 16. Az iskola megnevezése: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium Az iskola címe: 1088, Budapest Trefort utca 8. Osztály: 7. c Tanít: Visy

Részletesebben

Tanegységlista (BA) a 2015-től fölvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) a 2015-től fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Ókori és keleti filológia képzési ág Keleti nyelvek és kultúrák alapszak, hebraisztika szakirány a 201-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati

Részletesebben

Óravázlat. Az óra menete. 1. Előzetes kutatómunka alapján a lakóhelyük vallásainak áttekintése!

Óravázlat. Az óra menete. 1. Előzetes kutatómunka alapján a lakóhelyük vallásainak áttekintése! Óravázlat Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 4. Tematikai egység: A mindenség és én Születés és elmúlás Az óra témája: A vallásokról Az óra célja és feladata: Találkozás a vallásokkal, sokszínűségük, jellemzőik,

Részletesebben

Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése.

Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése. Erdély Erdély neve erdőn túli területre utal, a XII. századtól így emlegetik ezt a vidéket, mert hatalmas erdők választották el az Alföldtől. Területe már csak ezért is elkülönült, de meg a XVI. századtól

Részletesebben

A világ mint karmikus vízió Megjegyzések a Buddha-testek doktrínájáról Tantest Gyönyörtest Átváltozástest A Tiszta Földekről

A világ mint karmikus vízió Megjegyzések a Buddha-testek doktrínájáról Tantest Gyönyörtest Átváltozástest A Tiszta Földekről Németh Norbert eddigi előadásai 2011. január 28. Bevezetés a bardó tanításokba Nyugati és keleti hozzáállás Tibeti Halottaskönyv A helyes beállítódásról Bardókról általában Az élet utáni állapotválotzásokról

Részletesebben

Kelet-ázsiai kultúrák diszciplináris minor a 2017-től fölvett hallgatóknak

Kelet-ázsiai kultúrák diszciplináris minor a 2017-től fölvett hallgatóknak Kelet-ázsiai kultúrák diszciplináris minor a 2017-től fölvett hallgatóknak A minorokat elsődlegesen az ELTE BTK hallgatóinak hirdetjük meg, az előírt bemeneti követelmények figyelembevételével. A fennmaradó

Részletesebben

Cím: Óriás dinók jönnek Patagóniából Forrás: Népszabadság, Ötvös Zoltán, március 9.

Cím: Óriás dinók jönnek Patagóniából Forrás: Népszabadság, Ötvös Zoltán, március 9. Cím: Óriás dinók jönnek Patagóniából Forrás: Népszabadság, Ötvös Zoltán, 2007. március 9. Szövegtípus: magyarázó Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz, nehéz

Részletesebben

Vízszennyezésnek nevezünk minden olyan hatást, amely felszíni és felszín alatti vizeink minőségét úgy változtatja meg, hogy a víz alkalmassága emberi

Vízszennyezésnek nevezünk minden olyan hatást, amely felszíni és felszín alatti vizeink minőségét úgy változtatja meg, hogy a víz alkalmassága emberi VÍZSZENNYEZÉS Vízszennyezésnek nevezünk minden olyan hatást, amely felszíni és felszín alatti vizeink minőségét úgy változtatja meg, hogy a víz alkalmassága emberi használatra és a benne zajló természetes

Részletesebben

10 rémisztő tény a globális felmelegedésről

10 rémisztő tény a globális felmelegedésről 10 rémisztő tény a globális felmelegedésről A globális felmelegedés az egyik legégetőbb probléma, amivel a mai kor embere szembesül. Hatása az állat- és növényvilágra, a mezőgazdaságra egyaránt ijesztő,

Részletesebben

Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS. A szeretet mindenkié

Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS. A szeretet mindenkié Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS A szeretet mindenkié Előszó Szavakkal lefesteni a láthatatlant, megformálni az érinthetetlent A szó fogyatékos eszköz. Ahogy az öt emberi érzékszerv is. Kétséges, hogy

Részletesebben

INDIA MŰVÉSZETE. i.e. III. évezredtől

INDIA MŰVÉSZETE. i.e. III. évezredtől INDIA MŰVÉSZETE i.e. III. évezredtől ÁTHALAD RAJTA A GANGESZ ÉS AZ INDUS. NEVÉT AZ UTÓBBIRÓL KAPTA. ŐSLAKÓI A DRAVIDÁK VOLTAK. KR.E. 1500 KÖRÜL JELENT MEG AZ ÚJ HÓDÍTÓ NÉP AZ ÁRJÁK. India nagy vallásai

Részletesebben

A monszun szél és éghajlat

A monszun szél és éghajlat A monszun szél és éghajlat Kiegészítő prezentáció a 7. osztályos földrajz tananyaghoz Készítette : Cseresznyés Géza e-mail: csgeza@truenet.hu Éghajlatok szélrendszerek - ismétlés - Az éghajlati rendszer

Részletesebben

SZKA_207_02. Nemzetségek nemzete. Táltosok a magyar történelemben

SZKA_207_02. Nemzetségek nemzete. Táltosok a magyar történelemben SZKA_207_02 Nemzetségek nemzete Táltosok a magyar történelemben 16 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK DIÁKMELLÉKLET DIÁKMELLÉKLET A NEMZETSÉGEK NEMZETE 7. ÉVFOLYAM 17 JANKOVICS MARCELL: ÁLMOS

Részletesebben

TestLine - Ókori görögök öszefoglalás Minta feladatsor

TestLine - Ókori görögök öszefoglalás Minta feladatsor soport: 5/b átum: 2016.12.8 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy György gészitsd ki a mondatokat! 1. 3:33 Normál görögök városállamokban éltek amiket

Részletesebben

Sankarácsárja: Átma Bódha 1

Sankarácsárja: Átma Bódha 1 1 Sankarácsárja: Átma Bódha 1 1. Ezen Átma Bódha azért íródott, hogy kielégítse a megszabadulást keresők szükségleteit, akik állhatatos önmegtagadásuk révén már megtisztultak a szennyeződésektől, békéssé

Részletesebben

Vázlat. 1. Definíciók 2. Teológiai háttér 3. Tudománytörténeti háttér 4. Evolúciókritika 5. Értelmes tervezettség

Vázlat. 1. Definíciók 2. Teológiai háttér 3. Tudománytörténeti háttér 4. Evolúciókritika 5. Értelmes tervezettség Vázlat 1. Definíciók 2. Teológiai háttér 3. Tudománytörténeti háttér 4. Evolúciókritika 5. Értelmes tervezettség 6. Termodinamika 7. Informatika 8. Filozófiai következtetések 9. Szociológiai háttér 1.

Részletesebben

Klímaváltozás a kő magnószalag Földtudományok a társadalomért

Klímaváltozás a kő magnószalag Földtudományok a társadalomért Klímaváltozás a kő magnószalag Földtudományok a társadalomért Bevezető a kő magnószalag Földünk éghajlati rendszerében történt ősi változások kőbe vannak vésve. A por és jég felhalmozódásai, tavak és tengeri

Részletesebben

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor TestLine - z őskor és az ókori Kelet soport: 5/a 5/b átum: 2016.10.21 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy yörgy Válaszd ki az IZ állításokat! helyes

Részletesebben

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor TestLine - z őskor és az ókori Kelet soport: 5/a 5/b átum: 2016.10.21 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy yörgy z ember termelésre történő áttérése

Részletesebben

2. Téma. Az állam kialakulásának ázsiai, antik és germán újtai

2. Téma. Az állam kialakulásának ázsiai, antik és germán újtai 2. Téma Az állam kialakulásának ázsiai, antik és germán újtai 1. Ázsiai út 1.1. Az ázsiai út meghatározása 1.2. A kialakulás folyamata 2. Az antik út 2.1. Kialakulásának előzményei 2.2. Az antik út folyamata

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2018.03.10. szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2018.03.10. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 325 HUF oda vissza pedig 325; Összesen: 650

Részletesebben

A Vízöntő kora Egy ajtó kinyílik

A Vízöntő kora Egy ajtó kinyílik 30 március 2018 A Vízöntő kora Egy ajtó kinyílik.media Egy lépés a fejlődésünkben Text: Michel Cohen Image: Pixabay CC0 Egyre több és több újságcikk jelenik meg a tudományról és a spiritualitásról. Olyan

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK

Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Tartalomjegyzék Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Bevezetés 59 Ruth Prince előszava 63 Az Úrnak félelme 65 Megigazulás és szentség 71 Erő, egészség 85 Vezetés,

Részletesebben

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi

Részletesebben

Terror és öngyilkos merényletek: Az iszlám szemszögébõl

Terror és öngyilkos merényletek: Az iszlám szemszögébõl Terror és öngyilkos merényletek: Az iszlám szemszögébõl Az esszék írói M. FetHullah Gülen iszlámtudós, kiemelkedő egyéniség a vallásközti párbeszéd és az oktatás fejlesztésének területein. Dr Ibrahim Canan

Részletesebben

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2011/2012. tanév Filozófia - Első forduló Megoldások

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2011/2012. tanév Filozófia - Első forduló Megoldások Oktatási Hivatal Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2011/2012. tanév Filozófia - Első forduló Megoldások 1. A következő állítások három filozófusra vonatkoznak. Az állítások számát írja a megfelelő

Részletesebben

Kiegészítő ismeretek Az antik Róma I.: az etruszkoktól a Iulius Claudius dinasztia kihalásáig (i. sz. 86) című fejezethez

Kiegészítő ismeretek Az antik Róma I.: az etruszkoktól a Iulius Claudius dinasztia kihalásáig (i. sz. 86) című fejezethez Kiegészítő ismeretek Az antik Róma I.: az etruszkoktól a Iulius Claudius dinasztia kihalásáig (i. sz. 86) című fejezethez Az ókori római állam Itália nyugati partvidékének középső részén, a mai Róma város,

Részletesebben

TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől

TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Ajánlott félév Felvétel típusa Meghirdető tanszék/intézet TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől

Részletesebben

A házasság társadalom által elismert és jóváhagyott szexuális közösség két ember között. házaspárt házaspárt gyermekkel egy szülőt gyermekkel

A házasság társadalom által elismert és jóváhagyott szexuális közösség két ember között. házaspárt házaspárt gyermekkel egy szülőt gyermekkel CSALÁDTÖRTÉNELEM Családnak nevezzük a szociológiában az olyan együtt élő kiscsoportokat, amelynek tagjait vagy házassági kapcsolat, vagy leszármazás, más szóval rokoni, vérségi (kivételes esetben örökbefogadási)

Részletesebben

Matematika a középkorban ( )

Matematika a középkorban ( ) Matematika a középkorban (476-1492) 1) A középkori matematika fejlődésének területei a) Kína b) India c) Iszlám d) Európa e) Magyarország 2) A klasszikus indiai matematika a) Korát meghazudtoló eredményei

Részletesebben

A törzsszámok sorozatáról

A törzsszámok sorozatáról A törzsszámok sorozatáról 6 = 2 3. A 7 nem bontható fel hasonló módon két tényez őre, ezért a 7-et törzsszámnak nevezik. Törzsszámnak [1] nevezzük az olyan pozitív egész számot, amely nem bontható fel

Részletesebben

AZ ANTIKVITÁS IRODALMA 3 A GÖRÖG LÍRA

AZ ANTIKVITÁS IRODALMA 3 A GÖRÖG LÍRA AZ ANTIKVITÁS IRODALMA 3 A GÖRÖG LÍRA TARTALOM A líra jellemzői A lírai művek osztályozása A görög líra Szapphó Anakreón Összefoglalás 1 A líra jellemzői A líra, magyarul költészet, a legszubjektívebb

Részletesebben

Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/

Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap:    Telefon: +3620/ Történelem adattár A JELENKOR 11. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Európai integráció Globalizáció, globális világ...2

Részletesebben

A fűrészipar alapanyaga

A fűrészipar alapanyaga 1 A fűrészipar alapanyaga A fa Egyik legősibb és legmodernebb alapanyagunk Újratermelhető nyersanyag Ökológiai mérlege rendkívül kedvező 2 Nélküle nem tudtunk volna vízre szállni 3 Nem tudtunk volna utazni

Részletesebben

I. Közép- és Dél-Amerika ősi civilizációi, az aztékok és az inkák

I. Közép- és Dél-Amerika ősi civilizációi, az aztékok és az inkák Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2013 I. Közép- és Dél-Amerika ősi civilizációi, az aztékok és az inkák TESZT 60 perc Név:... Iskola neve:...... Javító tanár neve:... I. témakör

Részletesebben

TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ KFT ARCHEOSZTRÁDA KFT. 2004. JÚNIUS Taszár Kaposvár határától 5 km-re keletre, a 61.sz.Nagykanizsa-Dombóvár főút közvetlen közelében terül el.

Részletesebben

AZ ERDŐ SZEREPE AZ ERDÉLYI-MEZŐSÉG TÁJÖKOLÓGIAI EGYEN- SÚLYVESZTÉSÉBEN. Dr. Makkai Gergely Fazakas Csaba Kovrig Zoltán

AZ ERDŐ SZEREPE AZ ERDÉLYI-MEZŐSÉG TÁJÖKOLÓGIAI EGYEN- SÚLYVESZTÉSÉBEN. Dr. Makkai Gergely Fazakas Csaba Kovrig Zoltán AZ ERDŐ SZEREPE AZ ERDÉLYI-MEZŐSÉG TÁJÖKOLÓGIAI EGYEN- SÚLYVESZTÉSÉBEN Dr. Makkai Gergely Fazakas Csaba Kovrig Zoltán Az Erdélyi-medence szívében fekvő Mezőség, talán az egész Kárpát-medence egyik legkarakterisztikusabb

Részletesebben

Vajon azonos lehet-e a magyar mesevilág Tündér Ilonája a Nagy Babiloni Szajhával? december 29. csütörtök, 16:35

Vajon azonos lehet-e a magyar mesevilág Tündér Ilonája a Nagy Babiloni Szajhával? december 29. csütörtök, 16:35 Mit gondol a Tisztelt Olvasó: én ittam most szilveszter közeledtével túl sok jégbort avagy az Ön tisztelt arcára fog ráfagyni a mosoly mire ennek a végére ér? Orgiákat szervezö kurtizán robbantotta ki

Részletesebben

A szláv írásbeliség kialakulása. Lőrinczné dr. Bencze Edit

A szláv írásbeliség kialakulása. Lőrinczné dr. Bencze Edit A szláv írásbeliség kialakulása Lőrinczné dr. Bencze Edit A szláv írásbeliség kezdetei A szláv nyelv első írásos emlékei:? szláv rúnák (rovásírás)? óbolgár rúnák A szó és írás szakrális és mágikus jellege

Részletesebben

A Kárpát-medence a világ központja 3. Rész. A Régi Európa történelmének kulcskérdései

A Kárpát-medence a világ központja 3. Rész. A Régi Európa történelmének kulcskérdései A Kárpát-medence a világ központja 3. Rész. A Régi Európa történelmének kulcskérdései Megjelent: KAPU, 2012.04, 55-57. old. Részletek a hasonló című, készülő könyvből Európa önazonosságának kérdése Az

Részletesebben

Tartalomjegyzék 1. Az élet virága 2. Szakrális geometria 3. Az élet tojása

Tartalomjegyzék 1. Az élet virága 2. Szakrális geometria 3. Az élet tojása 5 Tartalomjegyzék 1. Az élet virága 7 A világon mindenütt 10 Az élet virágának titkai 13 Története 15 Thot 18 2. Szakrális geometria 23 A misztériumiskolák 24 Ehnaton 27 Szakrális geometria 30 Az ősok

Részletesebben

Oszlár Kálmán András. Jóga az ágyban. Tantrikus Kontinencia & Spirituális Intimitás I.

Oszlár Kálmán András. Jóga az ágyban. Tantrikus Kontinencia & Spirituális Intimitás I. Oszlár Kálmán András Jóga az ágyban Tantrikus Kontinencia & Spirituális Intimitás I. Mottó A tantra nem egy technika, hanem egy létforma, egy filozófia, ami szerint boldogan tudnak élni az emberek, és

Részletesebben

Géczi János és Csányi Vilmos. Őszi kék. két Homo sapiens beszélget

Géczi János és Csányi Vilmos. Őszi kék. két Homo sapiens beszélget Géczi János és Csányi Vilmos Őszi kék két Homo sapiens beszélget Géczi János és Csányi Vilmos Őszi kék két Homo sapiens beszélget ATHENAEUM Copyright Géczi János, Csányi Vilmos, 2018 A borító M. Nagy

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 25-i ülése 10. sz. napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 25-i ülése 10. sz. napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2015. szeptember 25-i ülése 10. sz. napirendi pontja Javaslat a Kapos folyó Tolna megyei szakaszának rendbetételére Előadó: Szabó Loránd, (Demokratikus

Részletesebben

Természeti gyümölcstermesztés hagyományai a paraszti gazdálkodásban. Szani Zsolt Témavezető Nagygörbő, augusztus 30.

Természeti gyümölcstermesztés hagyományai a paraszti gazdálkodásban. Szani Zsolt Témavezető Nagygörbő, augusztus 30. Természeti gyümölcstermesztés hagyományai a paraszti gazdálkodásban Szani Zsolt Témavezető szanizs@freemail.hu Nagygörbő, 2012. augusztus 30. Gyümölcstermesztés hagyományai a paraszti gazdálkodásban 1.

Részletesebben

TÉLETEK K S TEREOT O ÍPI P ÁK K iv an n a k é k pe p n?

TÉLETEK K S TEREOT O ÍPI P ÁK K iv an n a k é k pe p n? ELŐÍTÉLETEK SZTEREOTÍPIÁK Ki van a képen? Előzetes megállapítás Egyediségünkben rejlik erőnk egyik forrása: nincs két ember, aki tökéletesen egyforma lenne... Mivel nem pontosan egyformán szemléljük a

Részletesebben

AZ ÓKORI KELET. 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka

AZ ÓKORI KELET. 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka AZ ÓKORI KELET 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka A Nílus, mint közlekedési útvonal Az afrikai Nílus a Föld leghosszabb folyója. Hossza 6685 km. Neve az ókori Egyiptomban Hápi volt. A kőkor óta alapvető

Részletesebben

BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA

BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén, az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az

Részletesebben

1. Bevezetés* * Külön köszönettel tartozom Madácsy Istvánnak és Murányi Tibornak a szöveg előkészítésében nyújtott baráti segítségéért.

1. Bevezetés* * Külön köszönettel tartozom Madácsy Istvánnak és Murányi Tibornak a szöveg előkészítésében nyújtott baráti segítségéért. 1. Bevezetés* Ha nem is minden előzmény nélkül, de a tradicionális iskola magyar ágában jelent meg az a nézet, amely az európai filozófia egyik kifejezését, a szolipszizmust alkalmazta a tradicionális

Részletesebben

G L O B A L W A R M I N

G L O B A L W A R M I N G L O B A L W A R M I N Az üvegházhatás és a globális felmelegedés Az utóbbi kétszáz évben a légkör egyre többet szenved az emberi tevékenység okozta zavaró következményektől. Az utóbbi évtizedek fő változása

Részletesebben

Természet és társadalom: egy új viszony kezdete a klímaváltozás árnyékában

Természet és társadalom: egy új viszony kezdete a klímaváltozás árnyékában Természet és társadalom: egy új viszony kezdete a klímaváltozás árnyékában XI. Magyar Természetvédelmi Biológia Konferencia 2017. november 3. WWF Magyarország - Sipos Katalin Természet és társadalom A

Részletesebben

Grandpierre Atilla: A Kárpát-medence népességének embertani jellemzése és eredete Újabb részletek Az ősi Magyarország c.

Grandpierre Atilla: A Kárpát-medence népességének embertani jellemzése és eredete Újabb részletek Az ősi Magyarország c. Megjelent: KAPU 2015.04, 53-56. Grandpierre Atilla: A Kárpát-medence népességének embertani jellemzése és eredete Újabb részletek Az ősi Magyarország c. készülő könyvből Az embertani vizsgálatok helyzete

Részletesebben

Hogyan navigáljuk. századot?

Hogyan navigáljuk. századot? fejezet BEVEZETÉS Hogyan navigáljuk a 21. századot? Hogyan adhatunk ÉRTELMET az ÉLETÜNKNEK és a TUDATOSSÁGUNKNAK? Mi lenne, ha lenne egy átfogó térképünk önmagunkról és erről a szép új világról, amelyben

Részletesebben

Vučedoli leletek szláv forrásokban

Vučedoli leletek szláv forrásokban Vučedoli leletek szláv forrásokban Tóth Imre Vučedol,vagy Zók? című írása adta az ötletet,hogy utána keressek a vučedoli leleteknek szláv forrásokban. Először Gustav Weiß: Keramik - die Kunst der Erde:

Részletesebben

Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN

Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN , Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN Korábban már olvashattuk, hogy mit hány órában tanulhatunk nálunk, csakhogy az angol nyelv esetében nem elégszünk meg ennyivel és így kihagyhatatlan nálunk egy angliai utazás

Részletesebben

OROSZ JÖVEVÉNYSZAVAK. Készítette: Dobi Frida

OROSZ JÖVEVÉNYSZAVAK. Készítette: Dobi Frida OROSZ JÖVEVÉNYSZAVAK Készítette: Dobi Frida JÖVEVÉNYSZAVAK A jövevényszavak és az idegen szavak között a határt nem lehet megvonni. Jövevényszavaknak azokat az idegen nyelvből jött szavakat nevezzük, melyek

Részletesebben

LAKOS KATALIN. A korai buddhizmus szerepe az ókori India gazdaság- és társadalomtörténetében. PhD Disszertáció TÉZISEK

LAKOS KATALIN. A korai buddhizmus szerepe az ókori India gazdaság- és társadalomtörténetében. PhD Disszertáció TÉZISEK LAKOS KATALIN A korai buddhizmus szerepe az ókori India gazdaság- és társadalomtörténetében PhD Disszertáció TÉZISEK Szegedi Tudományegyetem 2016 A Buddhával és a buddhizmussal foglalkozó legkorábbi munkákban

Részletesebben

2011-től fölvett hallgatóknak

2011-től fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Ókori és keleti filológia képzési ág Keleti nyelvek és kultúrák alapszak, kínai szakirány 2011-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz =

Részletesebben

Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás. Brahmanizmus, buddhizmus, kínai univerzizmus, kereszténység, iszlám. Budapest, Gondolat, 1975.

Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás. Brahmanizmus, buddhizmus, kínai univerzizmus, kereszténység, iszlám. Budapest, Gondolat, 1975. [47] A new age szerzők a hinduizmusból különösen a szinkretizmust, a Minden-Egy tanát és a lélekvándorlás gondolatát veszik át. A hinduizmus vagy bráhmanizmus magába ölel szinte minden elképzelhető vallási

Részletesebben

AZ ÓKORI HELLÁSZ 1. A 2. A 3. 4. 5. A

AZ ÓKORI HELLÁSZ 1. A 2. A 3. 4. 5. A AZ ÓKORI HELLÁSZ Tematika: 1. A görög történelem hajnalán 2. A görög istenek a görög vallás az olümpia 3. Athén társadalma és állama 4. Spárta katonai állama 5. A görög perzsa háborúk A tehetségfejlesztő

Részletesebben

A KÁRPÁT-MEDENCE TÁJTÖRTÉNETE II.

A KÁRPÁT-MEDENCE TÁJTÖRTÉNETE II. A KÁRPÁT-MEDENCE TÁJTÖRTÉNETE II. TÁJRENDEZÉS A XIX. SZÁZADBAN Ipari forradalom hatásai Vasútépítés Vízrendezés Birokrendezés BIRTOKRENDEZÉS Célszerű méretű, nagyságú táblák kialakítása Utak építése Vízrendezés

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó

Részletesebben

lemeztektonika 1. ábra Alfred Wegener 2. ábra Harry Hess A Föld belső övei 3. ábra A Föld belső övei

lemeztektonika 1. ábra Alfred Wegener 2. ábra Harry Hess A Föld belső övei 3. ábra A Föld belső övei A lemeztektonika elmélet gyökerei Alfred Wegener (1880-1930) német meteorológushoz vezethetők vissza, aki megfogalmazta a kontinensvándorlás elméletét. (1. ábra) A lemezmozgások okait és folyamatát Harry

Részletesebben

A Berber makákó. Afrikában őshonos de a Gibraltáron élő populációja miatt Európa egyetlen majomfaja

A Berber makákó. Afrikában őshonos de a Gibraltáron élő populációja miatt Európa egyetlen majomfaja A Berber makákó Afrikában őshonos de a Gibraltáron élő populációja miatt Európa egyetlen majomfaja Afrika 30300 000 km²a Föld második legnagyobb kontinense Népessége több mint 1 milliárd fő Lakói: arabok,

Részletesebben

Az ókori világ hét csodája

Az ókori világ hét csodája Az ókori világ hét csodája 1. A gízai Nagy Piramis Kheopsz piramisa már az ókorban is a világ egyik nagy talányának számított, és ez az egyedüli fennmaradt épület az ókori világ hét csodája közül. Az egyiptológusok

Részletesebben

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása. 2014. Január 30.

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása. 2014. Január 30. Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása 2014. Január 30. Bemutatkozás A Stratégia alkotás előzményei Felmérés a lelkészek körében: - a kérdőívet 2012. december és 2013.

Részletesebben

Ókori Kelet. Az írás kialakulása Vallások Törvények. Szalayné KI

Ókori Kelet. Az írás kialakulása Vallások Törvények. Szalayné KI Ókori Kelet Az írás kialakulása Vallások Törvények Szalayné KI Az írás megjelenése Oka: államok kialakulása bonyolultabb élet nyilvántartások megjelenése Megjelenik az írás a folyam menti kultúrákban ie.

Részletesebben

Dél-Toszkána június

Dél-Toszkána június Dél-Toszkána 2020. június Toszkána neve fogalommá vált az utazók körében. Legtöbbjük azonban a nyüzsgő északot ismeri, mely azonban nem hasonlítható a valódi toszkán életérzéshez. Ahol az idő megáll és

Részletesebben

Mongol írások. BBN-KEL Távol-keleti nyelvek és írások ELTE Mongol és Belső-ázsiai Tanszék Rákos Attila Birtalan Ágnes, október 11.

Mongol írások. BBN-KEL Távol-keleti nyelvek és írások ELTE Mongol és Belső-ázsiai Tanszék Rákos Attila Birtalan Ágnes, október 11. Mongol írások BBN-KEL11-221 Távol-keleti nyelvek és írások ELTE Mongol és Belső-ázsiai Tanszék Rákos Attila Birtalan Ágnes, 2017. október 11. Az írás megjelenése Államszervezet, adminisztráció Gazdaság,

Részletesebben

Előzmény 1-4. osztályos nem rendszerezett történelmi ismeretek. Értékelés Folyamatos szóbeli feleltetés és rendszeres témazáró dolgozatok.

Előzmény 1-4. osztályos nem rendszerezett történelmi ismeretek. Értékelés Folyamatos szóbeli feleltetés és rendszeres témazáró dolgozatok. A történelem /mint múltismeret/ - az Ember és társadalom mûveltségi terület részeként - az egyik legfontosabb alapja a nemzeti és európai azonosságtudatnak. Ugyanakkor az is kitûnik belõle, hogy a népek

Részletesebben

Kalandozó hadjáratok a szláv népek ellen zsákmányszerző hadi vállalkozások: élelem,rabszolgák.

Kalandozó hadjáratok a szláv népek ellen zsákmányszerző hadi vállalkozások: élelem,rabszolgák. Levédia és Etelköz Levédia Kr.u.8.században magyarok többsége Magna Hungáriából délnyugati irányba vándorolt tovább. Szállásterület: Don folyótól az Azovi-tenger mellékéig - meótiszi terület Elnevezése:Levédiről

Részletesebben

A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI GLOBÁLIS ÉS KONTINENTÁLIS SZINTEN, A FÖLDRAJZTUDOMÁNY SZEMSZÖGÉBŐL A

A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI GLOBÁLIS ÉS KONTINENTÁLIS SZINTEN, A FÖLDRAJZTUDOMÁNY SZEMSZÖGÉBŐL A A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI GLOBÁLIS ÉS KONTINENTÁLIS SZINTEN, A FÖLDRAJZTUDOMÁNY SZEMSZÖGÉBŐL A társadalom és a földi rendszer kapcsolata Kerényi Attila 1 Az elmúlt 3,5 milliárd évben

Részletesebben

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Filozófia középszint 1511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 15. FILOZÓFIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A rész (30 pont) 1. feladat Írja

Részletesebben

Indiai titkaim 32 Két világ határán

Indiai titkaim 32 Két világ határán 2011 május 12. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Indiai értékelve titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Mérték Give Indiai titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Még 1/5 2/5 3/5 4/5

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -CÉLNYELVI CIVILIZÁCIÓ (4 ÉVES)-

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -CÉLNYELVI CIVILIZÁCIÓ (4 ÉVES)- OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -CÉLNYELVI CIVILIZÁCIÓ (4 ÉVES)- 9. ÉVFOLYAM/ 1. FÉLÉV TANKÖNYV: La spiga: English and American Civilization 1, Az angol nyelvű világ Az angol különféle változatai 2, Egyesült

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

Śrī Rudram. Készítette: Vojko Kercan (vojko@vedaunion.org) vidyāsu śrutirutkṛṣṭā rudraikādaśinī śrutau. tatra pañcākṣarī tasyaṁ śiva ityakṣaradvayam

Śrī Rudram. Készítette: Vojko Kercan (vojko@vedaunion.org) vidyāsu śrutirutkṛṣṭā rudraikādaśinī śrutau. tatra pañcākṣarī tasyaṁ śiva ityakṣaradvayam A Kṛṣṇa Yajurveda egyik legszebb védikus énekének rövid magyarázata Készítette: Vojko Kercan (vojko@vedaunion.org) 1) Bevezetés A Śrī Rudram, másnéven Śrī Rudrapraśnah, a mindent átható Brahmannak ajánlott

Részletesebben

a 2011-től fölvett hallgatóknak

a 2011-től fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Ókori és keleti filológia képzési ág Keleti nyelvek és kultúrák alapszak, mongol szakirány a 2011-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz

Részletesebben

Az emberiség bioszféra-átalakításának nagy ugrásai

Az emberiség bioszféra-átalakításának nagy ugrásai Az emberiség bioszféra-átalakításának nagy ugrásai A természet hatalmas, az ember parányi Szent-Györgyi Albert Rausch Péter kémia-környezettan tanár Miért épp az ember? Emberi létezés alapjai Elvont fogalmi,

Részletesebben

A betegséggel kapcsolatos nézetek, reprezentációk

A betegséggel kapcsolatos nézetek, reprezentációk A betegséggel kapcsolatos nézetek, reprezentációk Összeállította: dr. Pék Győző Forrás: Csabai-Molnár: Egészség, betegség, gyógyítás Medicina Laikus teóriák az egészségről és annak elvesztéséről A stressz,

Részletesebben

GOROG TÖRTÉNELEM a kezdetektől Kr. e. 30-ig

GOROG TÖRTÉNELEM a kezdetektől Kr. e. 30-ig GOROG TÖRTÉNELEM a kezdetektől Kr. e. 30-ig HEGYI DOLORES, KERTÉSZ ISTVÁN, NÉMETH GYÖRGY, SARKADY JÁNOS Harmadik, javított kiadás Osiris Kiadó Budapest, 2006 BEVEZETŐ 13 NÉM ETH G Y Ö R G Y A görög történelem

Részletesebben

É Ü ö Ü ú Ú ű Ó Ó ű ö Ó Ó ú ű Ü Ö Ó Ó ö Ó Ő ű Ó Ó ú Ü Ü Ó Ó Ó Ü Ó Í Í ö ö ö ö ö ú ú ö ű ú ö ö ö ú ö ú ű ö ö ű ö ö ö ű ö ö ö ú ö ö ú ö ö ö ö ö ú ö ö ö ö ú ö ú ö ö ö ö ö ö ú ö ö ö ö Í ö Ö ö ú ö ö ö ö Ó Í

Részletesebben

Í Ő É Ó É é Ö Á Á Á Ó é Ó é ö é Ö ű ö é ö ű ö é ö é é é é é é é é é é é é é é é é é é ü é é é Í é é é é ü é ö ü é ü é é ö ö é ú é é ü é é ü é é ü é ü é é é ú é Ó é é ú é ü é é ö é ö é Á Á Á Ó é Ó Í é ö

Részletesebben

ö í Ö Ó ü í ü ö Ö ö ü ü ö ö ö ö Ö ü ö ö Ö ü Ű Ö ö ü ú ű ö ö í ö ö í ü ö ö í í ö Á É ö Ö í ö Ö ü ö Ö ö ö ö ö ö ü í ü ö í ü ö ö ö Ö ü ö í ü í ö ö ö Ö ü ö Ö í í ö Ö ü ö Ö í ü ö Á É ö Ö í ü ö í ö ű ö ö ű ö

Részletesebben

ő ő ű í ó ú í ó í ó Á Á Á É ű ő ó ó ő ó ő Á É ó Á É ú Á É É Á ó Á Á Á Á Á É É ó Á É í É É í É ú ú ú ó ó Ö ú É ú ó ő ú ó í É É É É Ö Ö É Á É É É Ő Ó É ő ó ó í ő ú ő ő ű í ó ú Ő Ö ú É ú ú ő ő É É ő ő ő ő

Részletesebben