Biró Róbert. A múló tél is tán örül; rajtunk könnyezve könyörül. Csillog-ragyog tó és patak. - A tél nevet! A tél kacag!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Biró Róbert. A múló tél is tán örül; rajtunk könnyezve könyörül. Csillog-ragyog tó és patak. - A tél nevet! A tél kacag!"

Átírás

1 Kedves Györökiek! Az országos politikában nagy jelentőséggel bír, hogy a kormány az első 100 napját hogyan teljesíti. Ez egy kis település esetén sincs másként, és elmondhatom, hogy dolgos három hónapon vagyunk túl. Szem előtt tartva a balatongyöröki választók azon üzenetét, hogy a békétlenség és a viszálykodás évtizedének véget kell vetni, igyekeztünk zökkenőmentesen átvenni a hivatalt, ami többé-kevésbé sikerült is. Első munkaként elindult a Szépkilátó fogadóterületének a felújítása. Közel kétéves egyeztetés után aláírásra került a körforgalom pályázatának életbeléptetéséhez szükséges konzorciumi szerződés a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-vel. Hosszú, türelmes egyeztetéssel sikerült Balatongyörök és Vállus képviselőtestületének körjegyzőt választania, aki január elsejétől munkába állt. Felülvizsgálatra kerültek és kerülnek az elmúlt évek balul sikerült beruházásai: a böngyéri csapadékvíz-elvezető rendszer, a strandi lídósítás. Elkezdtük a településfejlesztési terv előkészítő munkálatait a helyzetfeltárással és az érintett közösségekkel való egyeztetésekkel. A munka során igyekszünk az elődök által létrehozott értékeket megtartva, de mégis új alapokra helyezni a település vezetését. A következő hetek legfontosabb feladatai közé tartozik egy átgondolt és tartható költségvetés elkészítése, ami megalapozhatja a jövő évi fejlesztéseket. Végül, de nem utolsósorban még egyszer köszönöm magam és a képviselőtestület nevében mindenkinek a biztatást és a támogatást, amellyel felhatalmaztak minket az új önkormányzat megalakítására. Ezen gondolatok jegyében kívánok jó munkát és jó egészséget a képviselőtársaimnak, a hivatal dolgozóinak és helyben boldogulást településünk minden lakójának! Biró Róbert Ajánló Bemutatkozik Balatongyörök új körjegyzője 3. oldal Beszámoló a közmeghallgatásról 5. oldal Összefoglaló az elmúlt időszak képviselő-testületi üléseiről 6. oldal Tourinform Balatongyörök - Szezonértékelő 8. oldal A Sóvár programjai 11. oldal Világjáró klub indult a művelődési házban 12. oldal Közérdekű információk 14. oldal Erdélyi József: Jégtörő Mátyás Megtörte Mátyás a jeget, széttépte a hófelleget. Apad, lohad a hórakás; fogyasztja már az olvadás. Patak, tó, csillog mindenütt, a nap sugara szinte süt. A múló tél is tán örül; rajtunk könnyezve könyörül. Csillog-ragyog tó és patak. - A tél nevet! A tél kacag! Földhöz veri jégcsapjait; úgy múlatja végnapjait... Vígan csirippol a veréb; örül a fagysanyarta nép. Fotó: Marton Tamás

2 Balatongyöröki Hírlevél Önkormányzati választás Balatongyörökön rendben zajlott a október 3-iki önkormányzati választás. Urnazáráskor a névjegyzékben szereplő választópolgárok száma 1021 volt, melyből négyen a szavazás napján, igazolás alapján kerültek fel a listára. A részvétel 51,42%-os volt, ami 525 szavazót jelent. A polgármester-jelöltjeinkre leadott szavazatokból 8 bizonyult érvénytelennek, a fennmaradó 517 érvényes szavazat alapján Balatongyörök polgármestere Bíró Róbert lett 266 szavazattal (51,45%), míg Kiss László Tibor, eddigi polgármester 251 szavazatot (48,55%) kapott. A hat fős testületbe 14 jelölt közül lehetett választani. Az egyéni listás választásra leadott szavazólapok közül 16 volt érvénytelen (3,05%). A szavazatok alapján tehát a képviselő-testület tagjai névsorban az alábbi személyek lettek:király Lászlóné, Kiss Sándor, Móricz Péter, Németh István, Németh László, Vajdáné Plótár Katalin. Németh László 269 Király Lászlóné 266 Móricz Péter 258 Vajdáné Plótár Katalin 229 Németh István 211 Kiss Sándor 207 Szőke György 196 Balogh Lászlóné 160 A képviselő-jelöltekre leadott szavazatok számának megoszlása Szabó Zsolt Kázmér 145 Piszter Péter Pál 140 Horváth Andrea 135 Mátrai Tibor 115 Hullay Ferenc 114 Illés Zoltán 113 Ismét a hölgyeket köszöntjük A Bertha Bulcsu Művelődési Ház és Könyvtár szeretettel vár mindenkit a NŐNAPI ÜNNEPSÉGRE, melyet március 7-én, hétfőn 17 órakor rendezünk a művelődési házban. A műsorban fellépnek a Balatongyöröki Hamutiprók zenés műsorukkal, valamint Csontos Csaba és partnernője operett-melódiákkal. A műsor után sütikóstoló! Klubok, foglalkozások a Bertha Bulcsu Művelődési Házban Hölgyklub Minden hétfőn óra között. Klubvezető: Király Lászlóné Gyógytorna Hétfő 18 óra. Foglalkozásvezető: Végh Gyöngyi Női torna Kedd óra. Foglalkozásvezető: Végh Gyöngyi Jóga-klub Szerda óra. Foglalkozásvezető: Végh Gyöngyi Pingpongozási lehetőség Előzetesen egyeztetett időpontban Zumba fitness balatongyörökön is! Pozitív életenergia és latin dallamok! Február 10-től minden csütörtökön óra között Zumba fitness óra Bauer Janet vezetésével információ: Villányi Éva (30/ ) Felnőtt foglalkozások régi könyvtár épületében Női torna Kedd és csütörtök óra között. Foglalkozásvezető: Tamásné Kiss Vanda Hastánc Szerda óra és péntek óra között Foglalkozásvezető: Horváth Andrea Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője. Balatongyöröki Hírlevél Balatongyörök község Önkormányzatánal ingyenes kiadványa Felelős kiadó: Bíró Róbert polgármester bgykonyv@t-online.hu Levélcím: Bertha Bulcsu Művelődési Ház, Kossuth L. u. 29. Megjelenik 500 példányban

3 Balatongyöröki Hírlevél Dr. Hernádi László Balatongyörök új körjegyzője Tisztelettel köszöntöm a Balatongyöröki Hírlevél olvasóit. Dr. Hernádi László vagyok, március 23-án születtem Pakson. Gyermekkoromat a szomszédságában fekvő kis faluban, Györkönyben töltöttem. Szüleim pedagógusok, édesanyám könyvtáros és óvónő, édesapám fizika-kémia szakos tanár volt, ma már mindketten nyugdíjasok. Két testvérem közül Rita nővérem Budapesten ügyvédkedik, Balázs öcsém a ferences rend tagja, jelenleg a szécsényi rendházban novícius. A középiskolát Pakson végeztem, majd előbb a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarán történelem szakra jártam, utóbb pedig vele párhuzamosan a jogi karra. Itt szereztem diplomát 2001-ben. Pályafutásomat a Veszprém Megyei Földhivatalban kezdtem 2002 januárjában, ahol az első félévemet az elsőfokú ügyintézői munka megismerésével töltöttem az Ajkai és Veszprémi Körzeti Földhivatalban. Majd 2002 júliusától a megyei földhivatalban láttam el másodfokú ügyintézői és egyéb jogi feladatokat. Ez alatt közigazgatási és jogi szakvizsgámat is letettem, osztályvezetői, illetve jogtanácsosi tevékenységet láttam el a megyei földhivatalnál, végül egy évet a Balatonfüredi Körzeti Földhivatal vezetőjeként töltöttem. Majd harmadmagammal volt földhivatalos kollégákkal ügyvédi irodát alapítottunk Veszprémben 2009 augusztusában. Szakmai előéletem során elsősorban az ingatlanjog területén kamatoztatható ismeretekre, tapasztalatokra tehettem szert. Ugyanakkor jelentős igazgatási, vezetői tapasztalatokat is szereztem megyei osztályvezetőként, illetve körzeti hivatalvezetőként, ahol 26 fő tartozott az irányításom alá, négy osztályba tagolódva. Nem ismeretlen tehát előttem sem az államigazgatás működése, sem a vezetői feladatok. Végig szoros együttműködésben álltunk az illetékességi területünkön fekvő önkormányzatokkal, legyenek azok a legkisebb falvak vagy akár a megyeszékhely. Így az önkormányzatok munkájába, problémáiba is betekintést nyerhettem. Az elmúlt több mint egy év során ügyvédként még több szakmai tapasztalatra tehettem szert, még több jogászi feladatot sajátíthattam el. Nem utolsósorban pedig megismerhettem az íróasztal másik oldalát, vagyis kívülről, ügyfeleim képviselőjeként találkozhattam a közigazgatással, szembesülve az addig belülről látott rendszer kifelé mutatott arcával. Szakmai elképzeléseim között elsősorban az szerepel, hogy a lehető legrövidebb időn belül tájékozódjam a helyi viszonyokat illetően, s elsajátítsam a körjegyzői munkakör végzéséhez szükséges azon ismereteket, amelyekben tapasztalatokkal eddig nem rendelkezem. Ezzel párhuzamosan az önkormányzat és a helyi közösségek, vagyis Balatongyörök és Vállus lakóinak, valamint a hosszabb-rövidebb időre ide látogatók érdekeit a legmesszebbmenőkig szem előtt tartó, ugyanakkor ügyfélbarát körjegyzőség működtetése a célom. Jelenleg Tapolcán élek párommal, akivel itt, ezen a párját ritkító szépségű Balaton-felvidéki tájon képzeljük el a családalapítást. Mikor iszunk már egy korty pálinkát? Kóstolóval egybekötött előadás a házi pálinkafőzésről március 4-én a művelődési házban Pálinkát mindenki tud főzni - tartja a mondás. Ezt úgy is pontosíthatnánk: valamilyen pálinkát mindenki tud főzni! Mivel ez a tevékenység az elmúlt évtizedekben nem csak tiltott, de üldözött is volt, ezért aki mégis megpróbálkozott vele, az nagy-nagy titokban tette, s az ismeretei is sokszor hiányosak voltak. Erre kínál most megoldást Komoróczy Lajos agrármérnök előadása, aki az interneten évek óta működtet egy közösségi oldalt, ahol a pálinkafőzés fortélyait és titkait osztják meg egymással a hozzászólók. Az ott megfogalmazott tapasztalatok és igények hatására írt egy könyvet is Házi pálinkafőzési kiskáté címmel, amely a kezdő házi pálinkafőzőknek készült. Ez a könyv képezi az alapját annak a diavetítéses ismeretterjesztő estnek, amelyre most invitálunk minden érdeklődőt március 4-én, pénteken 17 órára a Bertha Bulcsu Művelődési Ház és Könyvtár nagytermébe. Az előadás során szó lesz a törvényi szabályozástól a cefrekészítésen át a lepárlásig sok mindenről pl. alapanyagok, tárolás, érlelés, a pálinka kínálása, fogyasztása, a pálinka szeszfokának megváltoztatása, pihentetése stb. Szeretettel várunk minden érdeklődőt! Villányi Éva

4 Balatongyöröki Hírlevél A Képviselő-testület alakuló üléséről Balatongyörök Község Önkormányzata Képviselő-testülete a október 3-ai választásokat követően alakuló ülését október 12-én tartotta. Az alakuló ülésen a Himnusz elhangzása és Király Lászlóné korelnök köszöntőjét követően Rógán Tibor, a Helyi Választási Bizottság elnöke tartotta meg beszámolóját a helyi önkormányzati képviselők és polgármester megválasztásáról. Elmondta, hogy a választások zökkenőmentesen, a törvényi és jogszabályi előírások betartásával zajlottak le, majd részletesen ismertette a szavazati arányokat, az eredményeket. Ezt követően került sor a képviselő-testület, majd a polgármester ünnepélyes eskütételére. Az esküt követően a képviselő-testület Kiss Sándor képviselőt egyöntetű szavazással választotta meg társadalmi megbízatású alpolgármesternek, tiszteletdíját havi bruttó Ft-ban állapította meg. Végezetül a testület arról döntött, hogy a körjegyzői állás betöltéséig meghosszabbítja dr. Varga Andrea vonyarcvashegyi jegyző megbízatását a körjegyzői feladatok ellátására. Köszönet A balatongyöröki templom tornyába a galambok jártak be a zsalugáter mögé és piszkítottak. Az odajárók látták ugyan, de koruknál fogva nem tudták elvégezni a veszélyes munkát. Erről a problémáról szereztek tudomást a helyi önkéntes tűzoltók (Hamutipróink), és vezetőjük azonnal jelentkezett, felajánlva segítségüket, amit az idősebbek szeretettel és örömmel fogadtak. A munka már elkészült, az ablakokat befedték, így a galambok már nem járnak be. Köszönjük nekik a lelkes segítséget! Boldogok lennénk, és szeretnénk, ha a templomban is együtt ünnepelhetnénk velük és kedves családjukkal. Nagy öröm lenne ez kis falunk egyházközségének. Minden jót kívánunk Nekik, és nagy szeretettel várjuk őket a közös ünneplésre. Az egyházközség idősebb, aktív tagjai Helyi Választási bizottság elnöke mégegyszer gratulált a polgármesternek és a megválasztott képviselőknek, Balatongyörökért végzett munkájukhoz kitartást és sok sikert kívánt. Soron következő napirend a polgármester illetményének megállapítása volt. A polgármester illetményét jogszabályban megállapított Ft ún. illetményalap, valamint szintén törvényben megállapított szorzószám amely 8,5-től 11,0-ig lehet szorzataként kell megállapítani összegszerűen. A képviselő-testület a polgármesteri illetményhez a 9-es szorzót állapította meg, így illetménye havi bruttó Ft-ban került megállapításra. A polgármesternek külön kérésére a képviselő-testület költségátalányt nem állapított meg. Következő napirendként a képviselő-testület bizottságot hozott létre az alpolgármester választásának lebonyolítására, illetve a Szervezeti és Működési Szabályzat felülvizsgálatára. Ez utóbbi törvényi kötelezettség, amelyet 6 hónapon belül kell végrehajtani. A bizottság elnöke Király Lászlóné, tagjai Németh László és Vajdáné Plótár Katalin képviselők lettek. A testület ezt követően megválasztotta a Pénzügyi és Műszaki Bizottságot, amelynek elnöke Németh László, tagjai Móricz Péter és Németh István képviselők, valamint Tüske Tibor és Lázár István külsős tagok lettek. Soron következett az alpolgármester megválasztása. A Szól a harang hívó szóval A minap korán reggel kellett valahova mennem. A hársak színes lombjában gyönyörködve egyszerre csak szívemig hatolt egy régen nélkülözött kedves hang megszólalt a nagyharang! A napom ennél szebben, fülemnek kedvesebb hanggal nem is indulhatott volna. Boldog vagyok, hogy napjainkat teljesebbé teszi a harang zúgása, hívogató, kedves szava. Örülök csengésének, jelenlétének mindennapi életünkben. Kívánom, hogy többször hirdessen örömhírt, mint szomorúságot. Köszönet a segítségért mindazoknak, akik ezt az ünnepet megteremtették. Köszönet minden adakozónak, köszönet minden lebonyolítónak, aki ennek érdekében segédkezett. Kívánom, hogy kedves kis falunkban minden nehézségen ilyen összefogással, egyetértéssel legyünk úrrá, mint ahogyan az új harang megvalósításában tettük. Isten áldása szálljon mindenkire! Balla Vincéné

5 Balatongyöröki Hírlevél Beszámoló a közmeghallgatásról november 26-án került sor a képviselő-testület éves közmeghallgatására, ahol Biró Róbert polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd rövid ismertetőt tartott az önkormányzat költségvetésének helyzetéről. Bevételek tekintetében kiemelte, hogy 230 millió forint folyt be, vannak még kintlévőségek, amelyek folyamatosan kerülnek behajtásra. A kiadási oldal a tervezetthez képest arányosan alakult. A gazdálkodás stabilnak mondható. Rámutatott, hogy több fejlesztést örököltek az elődöktől, a Szépkilátó 2010-ben be fog fejeződni, nagyjából még másfél, két hétig tart a munka. Viszont lesznek előre nem látott plusz kiadások. A körforgalommal kapcsolatban elmondta, hogy december 18-ig van határidő a hatósági engedélyek beszerzésére. Annyi reménysugár van, hogy jövő hétre meghívták őket Budapestre, szerződéskötésre. Úgy gondolja, hogy örömre akkor lesz ok, ha már valóban alá is írták a szerződést. A harmadik fejlesztés az orvosi rendelő felújítása. Az Eresztényi és a Kápolna úti utak felújítását jövőre tudják megvalósítani a pályázati források igénybevételével. Tervezi a testület azt is, hogy a különböző vállalkozói érdekcsoportokkal külön fórumot fognak tartani, január 14-én lesz a strandi vállalkozókkal az első ilyen külön fórum. Elmondta, hogy az intézmények közműdíjai meghaladják a 20 millió forintot éves szinten. Kiemelte, hogy ha lesznek rá pályázati források, akkor szeretnék ezt az összeget a minimálisra szorítani. További terveik közt szerepelt az önkormányzat kommunikációjának javítása, a weboldal megújítása. Ezek után a lakossági hozzászólások és kérdések következtek. Több kérdés is érkezett a Szépkilátói kemping sorsával kapcsolatban. Polgármester úr elmondta, hogy a kemping területére egy befektetői csoport az elmúlt években vitorlás kikötőt és üdülőfalut tervezett megvalósítani, de még keresik a forrásokat és a pályázati lehetőségeket. Ráadásul a különböző hatóságok közti egyeztetések is meglassítják a folyamatot. A falu területén lévő utak állapotával kapcsolatban is több megjegyzés hangzott el. Biró Róbert válaszában elmondta, hogy az utakra szeretnének egységes tervet kialakítani, és a jövőben az alapján fejleszteni. Elhangzott még észrevételként, hogy a Balaton-parti rendezvényeknél mennyire balesetveszélyes a nagy parkoló sarkánál lévő kis ösvényen való átkelés a vasúton, illetve mennyire zavaró a Dísztéren az autók közlekedése egy-egy program során. Polgármester úr egyetértett a felvetésekkel, és elmondta, hogy már felvették a kapcsolatot a MÁV illetékeseivel, és keresik a vasúti átjáró áthelyezésének lehetőségét így sétálóutcává válna a Dísztér, valamint egy új átjáró kialakításának lehetőségét a szabadtéri színpad környékén. Lakossági igényként jelentkezett a Kossuth utcai ABC előtt egy zebra kialakítása, az ezzel kapcsolatos kérdésre a polgármester ismertette, hogy milyen elképzelése van a testületnek. A Csont Ferenc utca és a Kossuth utca sarkától a bolt irányába szeretnék kialakítani a zebrát, az ott lévő gyalogosforgalmat oly módon alakítva, hogy az semmiképpen ne legyen balesetveszélyes. A Szépkilátón lévő térburkolással kapcsolatban is tettek fel kérdést, hogy mikorra lesz kész, leburkolják-e a sétányt is, illetve kikerül-e információs tábla a főútra, hogy tudják, merre kell lekanyarodni a faluba. Biró Róbert válaszában elmondta, hogy ez egy megörökölt pályázat, amit csak le kell vezényelni, de változtatni már nem lehet érdemben rajta. Ezért most csak a parkoló lesz kialakítva. Viszont a közeljövőben a sétányt is szeretnék leburkolni. A testületnek vannak tervei a közúti csomópont kialakítására. Reméli, hogy ha elkészül a körforgalom jövőre, utána ennek a csomópontnak a megvalósítására is figyelmet tudnak fordítani. Megjegyzés érkezett azzal kapcsolatban is, hogy milyen jó lenne, ha Balatongyörökön szezonon kívül is lenne nyitva tartó szórakozóhely. Válaszában polgármester úr elmondta, hogy a BAHART-tal volt egy egyezsége az Önkormányzatnak a mólón lévő jegypénztár felújítására, ahol ezzel együtt egy vendéglátó-ipari egység is kialakításra kerülne. Hiszen sokan kijárnak Balatongyörökre kerékpározni a mólóhoz a szép kilátás miatt, de sajnos semmilyen szolgáltatást nem tudnak ott igénybe venni. Elmondta, hogy a korábbi pályázati kiírás sikertelen volt, s egyelőre új még nem került kiírásra. A közvilágítás problémáival kapcsolatban is érkezett hozzászólás, melyre Biró Róbert azt a tájékoztatást adta, hogy a szolgáltatóval már kapcsolatba léptek, és keresik a problémákra a megoldást. A költségekkel való takarékoskodás miatt arra gondolt, hogy közvélemény-kutatást végeznek annak érdekében, hogy megtudják, mi a véleménye a balatongyöröki lakosoknak arról, ha itt is kipróbálnák azt, amit tőlük nyugatabbra fekvő országokban már bizonyos helyeken bevezettek, hogy lekapcsolják a közvilágítást óra után. Nyaralótulajdonosok részéről érkezett a felvetés, hogy jó lenne még egy közmeghallgatás egy másik időpontban is. A polgármester válaszában említette, hogy már ők is gondoltak erre, és tavaszszal szeretnének ilyen fórumot szervezni, amikor már jó idő van, és többen is itt vannak. Kérdésként merült fel még, hogy tervezi-e az önkormányzat, hogy segíti a fiatalokat munkához jutni. Polgármester úr elmondta, hogy véleménye szerint nem az önkormányzat feladata munkahelyeket teremteni, hanem a vállalkozásokat kell úgy támogatniuk, hogy azok új munkahelyeket hozzanak létre. Strandi vállalkozók elmondták, hogy sajnálják, hogy györökieket nem tudnak felvenni nyáron munkára, mert nem jelentkeznek. Viszont említették, hogy a szezon meghosszabbítását el lehetne érni őszi fesztiválok szervezésével. Erre a polgármester elmondta, hogy van egy jó hír is ezzel a témával kapcsolatban. A Györöki Hamutipróknak sikerült ideszervezniük 2011 május végére egy országos versenysorozat részeként egy motorfecskendő versenyt, amelyen várhatóan több száz tűzoltó vesz majd részt, s keres szállást és ellátást falunkban.

6 Balatongyöröki Hírlevél Összefoglaló az elmúlt időszak képv október 19. A testületi ülésen megtartotta szokásos éves beszámolóját dr. Dudás Margit háziorvos, valamint dr. Takács Ágnes gyermekorvos. Ezek után dr. varga Andrea helyettesítő körjegyző beszámolója következett a évi adóztatásról és az ezzel kapcsolatos rendeletek felülvizsgálatáról, melyet a testület elfogadott, és arról határozott, hogy a költségvetés tárgyalásakor a évre vonatkozó adókat újra tárgyalják. Az adók teljesülésénél kiderült, hogy az idegenforgalmi adók nem teljesültek a vártnak megfelelően, rossz a fizetési morál. Viszont a strand bevétele növekedett. Másik probléma az ingatlanadók beszedése, ugyanis sok épület nem lakóingatlanként van nyilvántartva, hanem gazdasági épületként. Felmerült, hogy fel kellene mérni a györöki ingatlanok helyzetét, és ki kellene építeni egy pontos nyilvántartást. Vélhetően itt még jókora bevételi forrása lenne az önkormányzatnak. A testületi ülésen ezek után elfogadták a belső ellenőrzési tervet, így 2011-ben is a Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás munkaszervezetébe tartozó független belső ellenőr látja el a belső ellenőrzési feladatokat. A strandi vállalkozók és a Holló- Press Bt. által beadott kedvezményes területbérleti-díj kérelmével kapcsolatban az a határozat született, hogy kérelmüket a képviselő-testület nem támogatja, a bérleti díjukat nem mérsékli, de a területbérletekkel való egyeztetéseket november, december hónapban a vállalkozókkal megkezdi. Kósa Miklós beadványára, melyben a Felsőhegyi út egy szakaszának aszfaltozását szorgalmazta az a döntés született, hogy 2011-ben, amennyiben anyagi forrásai engedik, az önkormányzatnak szándékában áll leaszfaltozni a 1289 hrsz-ú útszakaszt. A testület határozatot hozott arról is, hogy a Csont Ferenc utca sarkától a szemben elhelyezkedő Georgikon-Coop ABC irányába csomópont és zebra kialakítása céljából tárgyalásokat kezdeményez a Georgikon-Coop Zrt-vel, valamint felveszi a kapcsolatot egy tervezővel, hogy a szükséges terveket készítse el. A devecseri vörösiszap tragédia hatása nem hagyta érintetlenül a képviselő-testületet sem, akik a költségvetés általános tartaléka terhére 200 e Ft-ot szavaztak meg kárelhárítás céljából. Továbbá a képviselők október havi tiszteletdíjukat, a polgármester pedig 25 e Ft-ot felajánlottak az iszapkárosultak mentésében segédkező Balatongyöröki Hamutipró Önkéntes Tűzoltó Egyesület részére, hogy a mentés során elhasználódott felszereléseiket pótolni tudják november 23. A testületi ülésen elfogadták Bán Ferenc elnök tájékoztatóját a Balatongyöröki Polgárőr Egyesület 2010-ben végzett tevékenységéről. A testület megköszönte az egyesület munkáját, és határozatban rögzítette, hogy a polgárőr egyesület készítsen éves munkatervet, melyet bemutat a képviselőknek, és ebben fogalmazza meg konkrétan is, hogy miben vár segítséget az önkormányzattól és milyen módon. Ezek után az önkormányzat évi költségvetésének I-III. negyedévi zárása került terítékre, ahol több kérdés tisztázása után e Ft bevétellel és e Ft kiadással elfogadták azt. A képviselő-testület támogatta a Tűzoltó Egyesület kérelmét, melyben kifejtették, hogy május végén Balatongyörök adna helyet egy országos versenysorozat keretében megrendezésre kerülő tűzoltóversenynek, mely várhatóan kb tűzoltó részvételével zajlana, s így alkalmas lenne az előszezon felpezsdítésére is. A strand és a Zsibagyöp lenne alkalmas helyszín a rendezvény megvalósítására, de ebben egyelőre döntést még nem hoztak. Novogradecz Arnold 3227 hrsz-ú közút útkavicsozására vonatkozó kérelmét 60 e Ft-tal támogatta a képviselő-testület, de úgy gondolják, hogy az egyéni kérelmek ad-hoc jellegű kielégítése helyett tervszerű beavatkozásokat kell végezni természetesen az azonnali beavatkozást igénylő eseteket nem számítva. Ezért a problémák hosszú távú megoldására azt a határozatot fogadták el, hogy szakemberek bevonásával felmérést készíttetnek az önkormányzati tulajdonú közterületekről, közvilágítási hálózatokról, s az állapotfelmérés után ütemezett fejlesztési javaslatokat határoznak meg. A közvilágítás fejlesztésével kapcsolatban szóba került a Szilváskerti utcában, a Zsölleháti dűlőnél, valamint a Temető utcában kandeláber állíttatása, és kompakt fénycsöves lámpatest felhelyezése, ennek érdekében részletes térképkivonatot és árajánlatokat szerez be az önkormányzat december 14. A testületi ülésen Biró Róbert polgármester tájékozatott mindenkit, hogy a körforgalommal kapcsolatos szerződést sikerült aláírniuk Budapesten, s ez azt jelenti, hogy révbe értek, január 18-án lép érvénybe a szerződés. Utána vár rájuk a nagyobb feladat, a körforgalom építéséhez szükséges részletek egyeztetése. Az ülés az önkormányzat évi költségvetési koncepciójának megtárgyalásával folytatódott. Mivel a koncepció csak elveket, irányvonalakat mutat, ezért itt csak pár dolgot sorolunk fel, amely szóba került: a évben megvalósuló pályázatok költségeinek tervezése, a telekadó esetében csak a településrendezési tervekben foglaltak szerint kialakított és az építési szabályok szerint beépíthető telkek után történjen adófizetés, ezzel is inspirálva a tulajdonost a beépítésre, vagy a telek értékesítésére. A jövő évi pontos és részletes költségvetésről a képviselők a központi költségvetés elfogadása és a normatívák pontos ismerete után döntenek majd.

7 Balatongyöröki Hírlevél iselő-testületi üléseiről A képviselő-testület évi munkatervének összeállításakor a testületi ülések időpontját kedd helyett csütörtökben határozták meg. Pár új témát is felvettek a szokásos pontok közé, valamint szóba került, hogy a jövőben szabályozni kellene a civil szervezetek anyagi támogatását. Csak írásbeli kérelemre lehetne adni támogatást, és az adott egyesületnek a beszámolójában kellene feltűntetnie, hogy mire kérte, és mire költötte a pénzt. A testület módosította a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi rendeletét, ennek értelmében a hulladékszállítási díjat 255 Ft + ÁFA/alkalom/hulladéktároló edényben fogadta el. Ez az állandó lakósoknál évi Ft + ÁFA, az üdülő tulajdonosok esetében pedig Ft + ÁFA összeget jelent. A képviselők 50 e Ft-tal támogatták a Takáts Gyula születésének 100. évfordulója alkalmából megjelenő A hasznos szép című verseskötet kiadását a Berzsenyi Irodalmi Társaság kérésére. Az ülésen ezek után szavaztak a helyi adókról, melyek mértéke ben nem változott. Egy kivétel akad, a telekadó esetében a településrendezési tervekben foglaltak szerint kialakított és az építési szabályok szerint beépíthető telkek után történik ezek után csak adófizetés, valamint 30 Ft/m 2 helyett az adó mértéke 20 Ft/m 2 -re mérséklődik december 20. A balatongyöröki és a vállusi képviselő-testület együttes ülésen döntött a körjegyzői állásra meghirdetett pályázatok ügyében. A kiírásra 23 db pályázat érkezett be, a testületek ebből 9 főt választottak ki, akiket behívtak meghallgatásra. Végül a 8 jelölt meghallgatása után egy fő visszalépett közösen úgy döntöttek, hogy Balatongyörök és Vállus községek körjegyzőjének január 1-jétől határozatlan időre 6 hónap próbaidő kikötésével Dr. Hernádi Lászlót nevezik ki. Meghívó képviselő-testületi ülésre Szeretettel várunk minden érdeklődőt a képviselő-testület soron következő ülésére, melyet február 10-én (csütörtökön) 16 órától tartunk a Körjegyzőség emeleti tárgyalójában. A főbb napirendi pontok: - Balatongyörök község Önkormányzatának évi költségvetésének megtárgyalása - beszámoló a Balatongyöröki Kábel TV évi munkájáról és pénzügyi helyzetéről - egyesületek beszámolója - beszámoló a Balatongyöröki Hamutiprók Hagyományőrző Önkéntes Tűzoltó Egyesületének évi tevékenységéről - a évre vonatkozó közfoglalkoztatási terv elfogadása - tájékoztatás a balatongyöröki weboldal működéséről A kultúrát nem csak fogyasztani, hanem teremteni is lehet Legyen Ön is a folyamat részese! Amikor 1999-ben elkezdtem művelődésszervezőként Balatongyörökön dolgozni, nagyon keveset tudtam a faluról és az itt lakókról egyaránt. Akkor támadt az az ötletem, hogy a Segíts magadon, Isten is megsegít! elv alapon összehívok egy ötletelős, ismerkedős beszélgetést azokkal, akik szívügyüknek érzik a kultúrát, a közművelődést, vagyis a KÖZ művelődését. Jó páran eljöttek, és elhangzott több jó ötlet és vélemény is, amelyekből számos megvalósításra is került. Az elmúlt években is sok ötletet merítettem baráti beszélgetésekből, és személyes segítséget is kaptam többektől, amit ezúton is köszönök. Viszont ahhoz, hogy folyamatosan pezsgő kulturális és közösségi életet teremthessünk, szükség van új eszmékre és tervekre, friss, más oldalról közelítő meglátásokra. Bármennyire is igyekszik az ember folytonosan képezni magát, tájékozódni a világban, egy idő után mégis a betokosodás és begyöpösödés veszélye fenyegeti, és ilyenkor muszáj új energiákat és gondolatokat bevonzani a folyamatba. Ezért szeretném meginvitálni azokat egy közös beszélgetésre, akik - a kultúrával, közművelődéssel kapcsolatos ötleteiket megosztanák velem és a közösséggel, - akik valamilyen attrakcióval, produkcióval vagy rejtett képességgel, tehetséggel rendelkeznek, és ezt szívesen be is mutatnák másoknak, - és nagy örömmel várom azok is, akik tevőlegesen szeretnének részt venni egy-egy program, esemény megtervezésében és lebonyolításában. A beszélgetés helyszíne és időpontja: Bertha Bulcsu Művelődési Ház, nagyterem február 24., csütörtök 17 óra Bízom benne, hogy minél többen eljönnek, és a pozitív együtt gondolkodás jegyében telik majd el az este! Villányi Éva Művelődési ház vezető

8 Balatongyöröki Hírlevél Tourinform Balatongyörök Szezonértékelő Az idei évben is a Balatongyöröki Tourinform Iroda, mint szezonális iroda, hivatalosan június 15 augusztus 31-ig volt nyitva, azonban már májustól megtalálhatóak voltunk az irodában, de akkor még nem tudtuk garantálni az állandó nyitva tartást. Június 1-től hétköznap 9-17-ig vártuk az érdeklődőket, míg június 15-től, hétfőtől vasárnapig, szünnap nélkül 9-19 óráig tartottunk nyitva. A hosszabbított nyitva tartás azt eredményezte, hogy az eddigieknél jóval több látogatója volt az irodának. Nyaraláskor a turista számára nincs hétvége és hétköznap, minden nap egyforma ilyenkor, és ha zárt ajtókat találnak a Tourinform Irodánál, csalódottak lesznek, még akkor is, ha vasárnapról van szó. Ugyanakkor többnyire hétvégeken van turistaváltás, és az újonnan érkezett vendégek minden információhoz az első napokban próbálnak meg hozzájutni, így mindenképpen indokolt volt a hétvégi 9-19-ig tartó nyitva tartás is. Az iroda forgalma a reggeli órákban egészen óráig, valamint a késő délutáni órákban, 16/17 órától 19 óráig vagy még akár tovább volt kiemelkedően magas, míg óra között szinte teljesen leállt. Augusztus 20. után, különösen a 23-i hétfői napon a forgalom annyira visszaesett, hogy úgy döntöttünk, szeptember 1-ig 9-17 óráig, szeptember 1. után pedig 9-15 óráig tart nyitva az iroda. A település nagyobb rendezvényein az iroda egy nagy információs asztallal képviseltette magát. Ilyen rendezvények voltak: Balatongyöröki Borfesztivál, Balatongyöröki Bor&Dal-Fesztivál és a Nemzeti Hét. Augusztus 20-án az iroda 9-15 óráig volt nyitva, a rendezvény helyszínén pedig este 22:00-ig üzemelt a Tourinform-pult. Mindemellett a strandot is elláttuk kiadványokkal, és több esetben az iroda munkatársai információs asztallal segítették a turisták információhoz jutását. Augusztus elején a Zalai Hírlap munkatársai kérdőíves elégedettségi felmérést végeztek Zala megye strandjain, mely feladatban a segítségükre voltunk. A kérdőíves felmérés során hasznos információkat kaptunk a strandolóktól, ugyanis míg a település tisztaságát, szálláshelyeit, éttermeit és kommunikációját teljesen megfelelőnek értékelték, kevésnek találták a település rendezvényeit, holott júniustól egészen szeptember elejéig heti 2-4 rendezvény biztosan volt a településen. Mindez arra sarkallt minket, hogy a strandpénztáraknál elhelyezett prospektusokat és a rendezvények szórólapjait az iroda munkatársai körbevigyék a strandon hetente több alkalommal, és információval segítsék az érdeklődőket. Az iroda nyitva tartási időszakában az 1 fő 8 órás állandó alkalmazott mellett 1 fő 4 órás és 1 fő 8 órában dolgozó munkatárs látta el az ügyfélszolgálatot. Idén is magas volt a szálláskeresők aránya, ám kizárólag egy rövid időintervallumra koncentrálódott. Július végétől augusztus 22-ig. Egy vasárnapi napon 41 szálláshely kereső volt, akik 2 turistán kívül, mindannyian kizárólag 1 éjszakára kerestek szálláshelyet. Más esetekben is nagyrészt az egynapos szálláshelykeresés volt jellemző. Telefonon és ben is csupán az utazást megelőző napon érdeklődtek, és igen sok volt az olyan telefon is, ahol a szálláshelykereső a telefonálás napján szerette volna elfoglalni a szálláshelyet. Bár közvetlenül az címünkre szinte egyáltalán nem érkeztek érdeklődések, június végétől az általunk létrehozott (Hévíz, Keszthely, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök) új térségi weboldalról rengeteg szálláskeresés érkezett a térségbe. Györökre pontosan 380 db leendő turista küldött ajánlatkérést szálláshelyeinknek. Júliusban már több telefonos és es megkeresés is érkezett, ám míg telefonon elsősorban szálláshelyek iránt érdeklődtek, ben rendezvényekről, környékbeli látnivalókról és strandi-, valamint más egyéb szolgáltatásokról. Az elmúlt évekhez képest nagy meglepetést okozott az, hogy a szálláshelyek után érdeklődő telefonálók másnapra vagy aznapra akartak szállást foglalni, több esetben az ország másik feléről. Az elmúlt években legalább egy héttel az utazás előtt érdeklődtek telefonon a turisták szabad szálláshely iránt. Az iroda látogatottsága a hosszabb nyitva tartásnak köszönhetően megnőtt az elmúlt évihez képest: június : 159 fő (2009-ben 131 fő) július: 843 fő (2009-ben 544 fő) augusztus: 856 fő (2009-ben 588 fő) A külföldi vendégek számaránya csupán július 3. hetétől érte el arányaiban a magyar vendégek számát. A külföldi vendégek közül is többségben voltak a csehek, franciák, olaszok, illetve angol vagy német nyelven beszélő, de más nemzetiségűek. Idén jóval kevesebb volt a Németországból és Ausztriából érkezők aránya. Az iroda által készített kiadványok 2010-ben: - A4-es prospektus szálláshelyekkel és invitatív résszel - InfoMap prospektus, ami a helyi és környékbeli attrakciós pontokat mutatja be rövid leírással, fotóval, nyitva tartási idővel, belépőjegy árakkal, térképpel - Túraplakát és prospektus, helyi túraajánló (vezetett túrák) - Öko-prospektus, Animációs foglalkoztatás szórólapja, plakátja - Balatongyörök kártyához kártyafüzet - A4-es letéphető településtérkép - Rendezvénynaptár - a térséggel közös West-Balaton kerékpáros térkép - térségi bakancsos túratérkép A4, illetve A2 - A4-es selfness&wellness - A4-es tájékoztató a Tourinform Iroda szolgáltatásairól - térségi Travel magazin Rendezvényeink voltak: - Római-kori Vígasságok (részben) - Jüngling Zoltán képeslap kiállítás - Paál Valéria Eszter festménykiállítása - Simon M. Veronika kiállítása - Halácsy Mária és Bottyán Marianna festménykiállítása - tárogató előadások a Szépkilátón

9 Balatongyöröki Hírlevél Legnépszerűbb kiadványaink voltak: A letéphető térkép gasztronómiai kalauzzal idén is a legnépszerűbb kiadványaink közé tartozott, csakúgy, mint az Info Map (múlt évben ÚtiTárs), kerékpáros térkép - mind a térségi, mind az MTZrt. által kiadott balatoni kerékpáros térkép, bár ez utóbbi hiánya miatt a borutakat tartalmazó Balatonos térképpel próbáltuk valamiképpen helyettesíteni - és a településkörnyéki kirándulásokat tartalmazó öko prospektus, továbbá természetesen a rendezvényeket tartalmazó kiadványok. Nagyon hiányzik egy olyan A2-es Balatonos térkép, ami a balatoni és környéki településeket kellő részletességgel ábrázolja, és mind az autós, mind bakancsos kirándulások megtételéhez kellő információval szolgál. Az eddigi évekhez képest idén nagy számban érdeklődtek a Káli-medencét bemutató kiadványok iránt. Az A4-es Balatongyörök prospektust szálláskatalógusa, valamint a vendéglátó-lista miatt keresték elsősorban, míg a térségi Travel magazint pedig a közepén lévő, információ gazdag domborzati térképe miatt. A Tourinform irodába betérők többsége idén is egy másik településre való eljutás lehetőségei iránt érdeklődött. Mivel a vasúti közlekedésnél legtöbbször át kell szállni, ezért előnyben részesítették az autóbusz közlekedést, bár sajnos a településtől keleti irányba mind a vasúti, mind a buszközlekedés igen nehézkes és hosszadalmas, ezért szívesebben választják a hajózást vagy az autóutat, sok esetben pedig a kerékpározást. Sokan Balatongyörök és a környék látnivalói felől kérdeztek. Az iroda továbbra is ellátja a település idegenforgalmi feladatait (kiadványszerkesztés, szakmai érdekképviselet, strandi animáció működtetése, kapcsolattartás helyi, térségi és régiós szakmai szervezetekkel, tanulmányok, felmérések készítése, internetes turisztikai adatbázisok töltése www. west-balaton.hu, NETA) Az iroda feladata nemcsak a település turisztikai portáljának karbantartása, hanem a település weboldalának, mely 80%-ban turisztikai információt tartalmaz, karbantartása, valamint a térségi turisztikai oldal balatongyöröki részének adatokkal való feltöltése és karbantartása. Feladatainkat megpróbáltuk úgy elvégezni, hogy a nálunk informálódó vendégek elégedettek legyenek az információszolgáltatással, és a jövőben is bizalommal forduljanak hozzánk, vagy kellemes tapasztalatokkal hazatérve településünkről másoknak is ajánlják, hogy nálunk töltsék szabadságukat. Szerencsére igen nagy számban akadtak az elmúlt évről visszatérő vendégeink az irodában, de volt köztük rengeteg új vendég is. Ami nagy büszkeséggel töltött el bennünket az egy olyan turista nyilatkozata volt egy újságírónak, aki arról számolt be, hogy bármilyen problémája volt (és nemcsak információról van szó), betér hozzánk a Tourinform Irodába, mert ezidáig mindig segítségére voltunk. Igyekszünk, hogy mások is hasonló véleménnyel legyenek irodánkról és szívesen térjenek vissza hozzánk. Baksa Veronika Beszélgetés a fejlesztési útvonalakról A 4 szomszédos település turisztikai egyesülete (Keszthely, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök) közös TDM pályázatának (NYDOP-2.4.1/B ) keretében több tanulmány, illetve kutatás készült, melyek prezentációjára, közös megvitatására került sor október 18-án 14 órától Balatongyörökön a Jüngling Zoltán Közösségi Házban. A bemutatott tanulmányok feltárják az egyesületek jelenlegi helyzetét, illetve a hosszútávú fenntarthatósághoz, versenyképességhez kívánnak utat mutatni. A prezentáció során ismertetett fejlesztési és cselekvési programok hozzáférhetőek a Tourinform irodában.

10 10 Balatongyöröki Hírlevél Ismét búcsúzunk Szomorú, de megint elvesztettünk Valakit. Fontosnak tartom, hogy megemlékezzünk Róla. Ahogy múlnak az évek, egyre több, lelkemnek oly kedves emberért gyújthatok gyertyát Sokuk arca kedves ismerősként mosolygott rám, - aztán vége, nem jön velem szembe többé. Hiányoznak. Vannak köztük nehezen pótolhatók,- megkísérlem: pótolhatatlanok. Akiről most írni fogok az egy osztrák hölgy, Dieta Reich. Dittának szólítottuk. A Porsche-jével, később VW cabriojával feltűnő jelenség volt a 30 évvel ezelőtti Györökön. Aztán megszoktuk. Mint ahogy a jó dolgokat. Soha nem fogjuk már látni. Elment Ő is. Legyőzte az a fránya kór. 70 éves volt. Nem látszott Rajta. Ami miatt úgy gondoltam, a Hírlevél nyilvánosságára hozom, az a hihetetlen adakozása, mely a halála kapcsán eszembe jutott. Volt szerencsém részt venni egy települési kiránduláson, melyet még Némethné Kriszti szervezett, 18 évvel ezelőtt. Ausztriába utaztunk Puchbergbe és Badenbe. Ditta volt olyan rendes, hogy a közel 50 fős busz utasait megvacsoráztassa, egy a lakóhelyén lévő, hangulatos kisvendéglőben, Bad Vörslau-ban. Azokban az években a Nőnapok nagyon felkapottak voltak. Ez a kedves hölgy az egyik ilyenre 50 db tombolatárgyat ajánlott fel. Aztán a többire is rengeteget, de ez kimagasló volt. Az egyik ilyen alkalommal két arany medált ajánlott fel, egyet a teremben lévő legidősebb, másikat a legfiatalabb édesanyának. Én kaptam az egyiket. Személyes emlékeim csak szűk keresztmetszete a nagylelkűségének, melyet környezete megtapasztalhatott. Az élet azonban szeszélyes, tapasztaljuk. Egyszer fent, máskor lent. Köszönjük azonban Dittának és férjének Harynak, hogy amikor módjukban állt, számtalanszor támogatták választott otthonukat, Balatongyörököt. Bánkiné Király Zsuzsanna A jelenlét Utolsó találkozás Tóth Évával Az elemi erő áradt belőle, ami a jelenlétet megfelelő szintre emeli, minden szó nélkül. Csak jelen lenni. Különleges érzés kerített hatalmába, amikor hírt kaptam a sóvári első gyertyagyújtáson, milyen drámai módon, hirtelen távozott közülünk. Nem tudtam a fejemből kiverni, hogy írnom kell róla. Olyan elemi erő volt ez is, mint az ő jelenléte. Sokszor találkoztunk rendezvényeken, a templomban a Szent Mihály-dombon. Köszöntünk egymásnak, nem beszélgettünk. A sors kegye, hogy most a karácsonyi készülődésben végre beszéltünk egymással, volt miről miközben előkészítettük a karácsonyi díszeket a falu karácsonyfájára, kirukkolt, hogy szalma kéne. Hogy mihez? Hát, a betlehem készítéséhez. Péntek délelőtt telefonon elintézte Péter fiammal, hogy legyen szalma a betlehemi jászolban. Most az égi országba hívták, nekünk kell elkészíteni a betlehemet, de ő is jelen lesz, ott lesz a szívünkben, lelkünkben is, mint ahogy sokaknak Keszthelyen is. Idrányi Zoltánné

11 Balatongyöröki Hírlevél 11 A Bundeswehr számára a németországi Evangélikus Tábori Lelkészség évente egy kalendáriumot jelentet meg, melyben az 52 képhez egy kis meditatív útravalót kapnak a Németországban, és a külmissziókon szolgáló német katonák. A negyvenezer példányban megjelenő kalendáriumban idén három balatongyöröki kép is szerepel Marton Tamás objektívén keresztül. A képek a györöki tájat és az itt élő embereket mutatják be. Tárogatósok A nyár csendjét, halk alapzaját gyakran megtörte a Szépkilátó környékén egy régi magyar hangszer hangja. Balatongyörök lakója, Nagy Tamás nevéhez fűződik ez a kezdeményezés, mely elsősorban érzékszerveink közül most a fület kényeztette. Nagy úr oly szerencsés, hogy a Szépkilátó szomszédságában lakik, naponta csodálhatja a kilátást, de teljesebb élvezetet keresve kitalálta, hogyan lehetne tökéletesíteni az élményt. Miután Kiss Lászlóval és a turisztikai egyesülettel egyeztetett, egy országos tárogatós találkozón meghirdette a lehetőséget, miszerint a művész fellépést prezentál a községünk legszebb pontján, ezért cserébe őt és párját ellátja a település. A nyár folyamán hét előadó élt a lehetőséggel, és itt tartózkodásuk idején, - mely két naptól egy hétig terjedt,- 1-1 órát szórakoztatták az arra járókat és a fél kilométeres körzetben tartózkodókat. A hangszer népszerűsítését lelkükön viselő emberek többnyire hobbiból művelik e tevékenységet, kikapcsolódásként, hiszen ügyvéd, pedagógus is akadt köztük, így Szíjjártó József, Szabó János, Pelényi Éva, Kovács Sándor, Kiss Ferenc. Vesztergam Miklós neve ismerősen csenghet, hiszen az ismert Kárpátia zenekar előtt gyakran fellépett már. Csajághy György személyében egy zenetanárt és népzenekutatót, diplomás történészt láthattunk vendégül. Az ismert fellépők köszönettel vitték jó hírünket, miközben mi viszonylag kevés ráfordítással élményekkel gazdagítottuk a közönséget. A nyár folyamán 36 nap este 17 és 18 óra között lehetett hallani ismert és kevésbé ismert dallamokat. Nem jöhetett volna azonban létre ez az újabb színfoltja környezetünknek, ha az önkormányzat nem biztosítja a szállást a panzióban, az ebédet a közétkeztetésből, valamint a többi étkezést a település vállalkozói. Köszönetképpen szeretném, ha nyilvánosságot kapnának: Hotel Panoráma Bangó László és Bangó Tamás, Fenyves Büfé Tóth Tamás, Balaton Büfé Rezsek Márton, Szépkilátó Borozó Csehné Lábady Judit, Nefelejcs büfé Németh Zsolt, Kilátó Büfé Pintér Balázs, Panoráma Csárda Pintér József, Peresztegi Roland, Hatod Vendéglő Piszter Péter, Varga Vendéglő Varga István, Király Vendéglő Ónya József. Köszönjük, amiért segítséget adtak a Balatongyöröki Turisztikai Egyesületnek, és így a kezdeményezést közös erővel meg tudtuk valósítani! A téli pihenő után átbeszéljük, folytatódik-e 2011-ben is ez a kedves produkció. Bánkiné Király Zsuzsanna a Balatongyöröki Turisztikai Egyesület elnöke Mindenkit szeretettel vár a Programjaink: Hitoktatás Szerdánként órai kezdettel tartunk evangélikus hitoktatást a Sóvárban. Az alkalomra nyitott szívvel, és minden elkötelezettség nélkül hívunk minden általános iskolás korosztályú gyermeket. Tappancs Harmadik éve szervezünk havi rendszerességgel a cserkészethez hasonló foglalkozásokat a 9-14 éves fiatalok számára. Az idén első alkalommal 6 éves kortól ugyanekkor tartunk foglalkozást a kisebbeknek, így bátran lehet hozni a kistesót is. Alkalmak: óráig Január 29. Február 26. Március 26. Április 30. Május 28. Játékdélután, kézműves foglalkozás Új programként havi rendszerességgel szervezünk kézműves foglalkozásokat, melyekre egyaránt várjuk a kisebbeket, nagyobbakat szülőkkel együtt. Minden alkalommal másmás technikát lehet kipróbálni. Alkalmak: óráig Február 5. - papírtechnika Hajdúné Pálffy Orsi Március 5. - filcállatkák Ábrahám Gabriella Április húsvéti dekoráció - Győriné Kiss Erikával Rendezvényeink, eseményeink nyitottak és ingyenesek, melyekre mindenkit sok szeretettel várunk! Sóvár Magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesület Balatongyörök, Petőfi u. 1. Munkánkról bővebb információt talál a és a oldalakon. Helyben Marton Tamás ad felvilágosítást a es telefonszámon.

12 12 Balatongyöröki Hírlevél Törökországban jártunk Világjáró klub indult a művelődési házban Nemes Mariann segítségével szinte Törökországban érezhettük magunkat január utolsó hétvégéjén, a Világjáró klub első összejövetelén. Mariann, aki Balatongyörök szülötte, és biztos többen is ismerik, jelenleg a Sun & Fun Holidays utazási iroda marketing menedzsere, és az elmúlt évtizedekben munkája miatt több országban is megfordult hosszabb-rövidebb időre, és betekintést nyert abba a hétköznapi életbe is, melyet mi turisták sokszor nem láthatunk. A vetítéssel tarkított, rendkívül lelkes és érdekfeszítő előadása során megtudhattuk, hogy készül a gözleme, mit csinálnak a török családok egy-egy forró nyári hétvégén, milyen a török esküvő és miben fürdenek a tengerparton a hithű muszlim asszonyok. Az első és sikeres előadást terveink szerint több is fogja követni Mariann időbeosztásához alkalmazkodva havi rendszerességgel. A következő összejövetel témája Egyiptom és Jordánia lesz március 12-én, szombaton 17 órakor, ahol az előadás során meg lehet majd kóstolni a tahinit pitával és a humuszt, ki lehet próbálni a vízipipát és hastáncbemutatót is tervezünk. Szeretettel várunk mindenkit, akit érdekelnek más országok szokásai és kultúrája kicsit alulnézetből is! Villányi Éva Különdíjat kapott Balatongyörök október 15-én délelőtt, Balatonfüreden, az Anna Grand Hotel dísztermében az Anna-bál helyszínén osztották ki a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny évi díjait. A díjkiosztó ünnepségre mintegy háromszázötven önkormányzat képviselője kapott meghívást, köztük Balatongyörök község önkormányzata is. A környezetszépítő versenyt öt minisztérium, az Országgyűlés két bizottsága, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt., több civil szervezet, közöttük a verseny szervezésében is tevékenyen részt vevő Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány írta ki. A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. közös fődíját város kategóriában Balatonfürednek, falu kategóriában Paloznaknak ítélték oda. Több település különdíjban részesült, a Balatoni Szövetség díját két másik Balaton-parti település mellett Balatongyörök polgármestere vehette át. Meghívó A Györöki Hamutiprók Önkéntes Tűzoltó Egyesület szeretettel meghívja Önt és Családját a Györöki Tűzoltóbálra Időpont: február 26. szombat Helyszín: Művelődési ház, Kossuth u. 29. Belépődíj: 3500 Ft/fő (vacsorával) Információ és asztalfoglalás február 16-ig Mikola Gyulánál. Telefon: 83/ ; 30/ Köszöntöttük a falu legidősebb lakóit Régóta hagyomány, hogy az Idősek-napi ünnepségen köszöntjük a falu legidősebb lakóit, valamint azokat a házaspárokat, akik az adott évben ünneplik az 50. házassági évfordulójukat. Nem volt ez másként 2010-ben sem. A balatongyöröki óvodások verses-zenés műsorát követően a keszthelyi Bethlen Gábor Nyugdíjasklub táncos lábú hölgytagjai adtak ízelítőt népek-korok táncaiból, s csináltak jó hangulatot olyannyira, hogy a györöki Hölgyklub tagjai közül többen is felvetették, hogy jó volna követni a példájukat. Ezt követően került sor a jelen lévő nyugdíjasok közül a legidősebbek köszöntésére. A hölgyek közül Burula Gyuláné és Szabó Józsefné vehetett át egy-egy virágcsokrot Biró Róbert polgármester úrtól, az urak közül pedig dr. Kövér Rafaelt és dr. Homola Lászlót köszöntötték. A házaspárok közül Pimmer József és felesége olyan szerencsés, hogy már 50 éve szeretetben és hűségben élnek egymás mellett kívánunk nekik további 50 évet hasonló békében! A köszöntők után egy kis kései uzsonnára, korai vacsorára láttuk vendégül a nyugdíjasokat, majd Herpay Bandi (Maca villa Eötvös utca) varázsolt igazi buli hangulatot a terembe, hosszú órákon keresztül énekelt és játszott régi nótákat, slágereket, operett-részleteket elektromos zongorán. Szeretném megköszönni a képviselőtestület tagjainak, az önkormányzat dolgozóinak, valamint Szabóné Demeter Annának és Bán Orsinak a tálalásban nyújtott segítségét! Villányi Éva

13 Balatongyöröki Hírlevél 13 Kolbásztöltésben is otthon vannak a györökiek Jóleső érzéssel nyugtázza az ember, ha olyan programon vehet részt, mely iránt nagy az érdeklődés. Így éreztünk mi is, akik minap Balatongyörököt képviseltük egy szlovákiai versenyen. Kezdjük azonban az elején! A Balatongyöröki Turisztikai Egyesület meghívást kapott Érsekújvárról (41 ezer fős város Szlovákiában) kolbásztöltő versenyre. Rögtön felkeltette az érdeklődésünket a téma, hiszen szívesen esszük és csináljuk is minden formájában a kolbászt. Erre az alkalomra összeverbuválódott csapatunk, mely Janov Mariannból és párjából, Tóthné Balázs Ildiből, Bánkiné Király Zsuzsából, Kajdi Imréből és jómagamból állt. Úgy éreztük, hogy tudásunk és tapasztalatunk alapján nyugodtan felvehetjük a versenyt a szlovák szomszédokkal. A kiírás szerint a következő feltételeknek kellett megfelelniük a csapatoknak: stand felállítása, 10 kg hús feldolgozása, a vendégek kínálása és a versenyzők öltözete. A felsorolt szempontoknak természetesen meg akartunk felelni, ezért november 6-án két megpakolt autóval indultunk útnak hajnali 5 órakor a tett színhelyére. Nyolc órakor értünk a helyszínre, a már nyüzsgő csapatok közé. Magyaros standot készítettünk a falusi élet jellemzőivel, és fateknőben kevertük a kolbászt a bevált recept szerint. A darálást, töltést nagy médiaérdeklődés kísérte. Több esetben is meginterjúvolt minket a szlovák tévé. A csapat tagjai stílszerűen magyaros ruhában kínálták a nézelődőknek a kiváló györöki borokat, pálinkát és a házi pogácsát. Standunknál egész nap nagy volt a látogatottság, végig osztogattuk a prospektusokat. Délben kellett leadni a zsűri részére egy 30 cmes kolbászt, melyet mi fatálban, gusztusosan díszítve adtunk át. Nem szóltam még a környezetről, a rendezvényről. A megnyitó reggel 9 órakor volt, a versenyen 38 csapat vett részt. A polgármester úr szlovákul és magyarul is üdvözölte a versenyzőket. Rajtunk kívül még 3 magyar csapat volt Békéscsabáról és Fonyód-Nagyberekről. Közvetlen szomszédaink nagyon kedves emberek voltak, örömmel, barátsággal köszöntöttek bennünket. Délben a kultúrházban nagy fogadás volt a versenyzők részére. A rendezvény a város főterén zajlott. Csak, hogy érzékeltessem a tömeget, háromszor annyian voltak, mint pl. a balatongyöröki borfesztivál legjobb napján. A versenyt végig színvonalas műsor kísérte a színpadon zene, néptánc és énekes produkciók. Ilyen kellemes légkörben vártuk az esti 6 órás eredményhirdetést. Az izgalom csak fokozódott, mivel hátulról kezdték az eredmények kihirdetését, és hál Istennek sokára jutottak hozzánk. Nagy ovációval fogadtuk az ezüst fokozatot, amellyel díjaztak bennünket, s velünk együtt örültek új barátaink is. Úgy érzem, megtettük a magunkét: amit vállaltunk, azt becsülettel elvégeztük. Jó érzéssel tértünk haza, hiszen ez a verseny nem öncélú volt, falunkat képviseltük, hírét elvittük a világnak erre a szegletére is. A Krónikás Király Hermin

14 14 Balatongyöröki Hírlevél Közérdekű információk A Keszthelyi Vízirendészeti Rendőrörs tájékoztatással fordult körjegyzőségünk felé a Balaton jegén történő sportolás és közlekedés tárgyában. A víziközlekedés rendőrhatósági igazgatásáról szóló 13/1996. (VI. 28.) BM rendelet értelmében a vízirendészet rendőri szervei ellenőrzik a szabad vizek jegén tartózkodás szabályainak megtartását. A jégen tartózkodás során bekövetkező balesetek megelőzése érdekében a rendőrség munkatársai jogsértések észlelése esetén enyhébb esetekben először Csak figyelmeztetnek, a komolyabb vagy visszatérő esetekben azonban súlyosabb szankciót alkalmaznak (helyszíni bítság, szabálysértési feljelentés). Az intézkedések során elsősorban a tájékoztató, figyelemfelhívó, figyelmeztető jelleg dominál. A Balaton befagyásának esetére a rendőri szervek kérésére az tájékoztatással fordulunk a balatongyöröki polgárokhoz és a községben vendégeskedőkhöz. A jégen tartózkodás szabályait a 46/2001. (XII. 27.) BM rendelet határozza meg. Ennek 5. és 6. -ai tartalmaznak rendelkezéseket a jégen tartózkodásról, illetve a jégkitermelésről, lékvágásról. 5. (1) A szabad vizek jegén tartózkodni azokon a helyeken szabad, amelyek nem esnek tiltó rendelkezés alá. (2) A szabad vizek jegén tartózkodni csak akkor szabad, ha a jég kellő szilárdságú, nem olvad, illetve nem mozog. (3) Tilos a szabad vizek jegén tartózkodni: a) éjszaka és korlátozott látási viszonyok között; b) járművel, a biztonságos munkavégzés kivételével; c) kikötők és veszteglőhelyek területén; d) folyóvizeken. (4) A (2) és (3) bekezdésben meghatározott feltételek és tilalmak nem vonatkoznak a folyókon kialakult jégtorlaszok megbontását - jégkár megelőzése vagy elhárítása céljából - végző szakszemélyzet tevékenységére. 6. (1) Aki jégen jégkitermelést folytat, vagy a halak oxigén ellátását biztosító, 1 négyzetméternél nagyobb léket vág, köteles a jégmentessé vált területet 1 méteres magasságban elhelyezett, legalább centiméter széles, piros-fehér csíkozású korláttal ellátni. A kihelyező a jégmentessé vált területet jelző eszközöket köteles eltávolítani a figyelmeztető jelzés elhelyezésére okot adó körülmény megszűnésekor. (2) Aki a jégen 1 négyzetméternél kisebb léket vág, köteles a jégmentessé vált területet legalább 50 méterről jól felismerhető módon megjelölni, amelyhez a vízparton található természetes anyagokat (pl. nád, sáskéve, száraz ágak) is fel lehet használni. (3) Jégkitermelés vagy más jégen történő munkavégzés esetén a munkáltató köteles figyelőszolgálatot szervezni és mentő eszközöket biztosítani. Az jogszabályi előírások mellett emlékeztetünk néhány íratlan szabályra, amelyeket a jégre lépéskor tanácsos szem előtt tartani: - ne menjünk mély vizű területek feletti jégre, mert fokozattan veszélyes, - a parttól ne távolodjunk el nagyon, mert drasztikusan csökken a belátható jégfelület, így nem látjuk csak a hozzánk közeli területeket és esetleg a szabad vízterületek, vagy vegyes jégterületek elzárnak minket a kijutási lehetőségtől. - soha nem tartózkodjunk egyedül a jégen, - legyen nálunk feltöltött mobiltelefon, hogy egy esetleges baleset vagy elesés során bekövetkezett egyéb súlyos sérülés esetén a segélyhívásra szolgáló 1817-es vízi segélyhívó, vagy a 112-es segélyhívó telefonszámon értesíteni tudjuk az illetékes szerveket, - jégbeszakadás esetén először mindig a tűzoltóságot értesítsük, mert ők rendelkeznek elsősorban a jégből mentéshez szükséges eszközökkel és megfelelően kiképzett szakemberekkel (105-ös segélyhívó szám), - soha ne aludjunk el a jégfelületen. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Balaton befagyása esetére községünk területén kijelölt jégpálya nincs, ezért a fenti szabályokat fokozottan tartsák szem előtt. Mindenkinek kellemes időtöltést és jó sportolást kívánunk a tó jegén. Dr. Hernádi László körjegyző Kerékpárosoknak Közeleg a tavasz és lassan előkerülnek a kerékpárok téli pihenőhelyükről. Mielőtt nyeregbe pattanunk érdemes ellenőrizni a járgányt műszakilag és felszereltségét tekintve is. Fontos, hogy kötelező felszereléseink rendben legyenek és talán ennél is fontosabb, hogy ittasan kerékpárral sem közlekedhetünk! Kötelező felszerelések: - Fehér színű első lámpa - Piros színű hátsó lámpa - Egy vagy két, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú, piros színű fényvisszaverő (prizma) - Két, egymástól független fék - Csengő - Borostyánsárga színű küllőprizma legalább az első keréken - Fényvisszaverő ruházat (csak lakott területen kívül, ha éjszaka van vagy rosszak látási viszonyok) - Ha a kerékpáros sisakot visel és utast nem szállít, lakott területen kívül max. 50 km/h sebességgel haladhat (ugyanitt sisak nélkül csak 40 km/h a megengedett maximális sebesség.) Ajánlott felszerelések: - A pedálon és a küllők között borostyánsárga színű prizmák - Karos szélességjelző prizma (előre fehér, hátra piros színű fényvisszaverővel) - Visszapillantótükör - Sárvédő

15 A Hamutiprók új tűzoltóautójának felszentelése szeptember 25-én Sütivásár. A bevétel ezúttal egy gyermekprogram megvalósulását segítette szeptember 26-án Megemlékezés október 23-án Szélfútta gyermekdélután a Szélúrfi társulattal - a sütivásár bevételéből és LNG Projekt Kft. támogatásával október 15. Kézműves foglalkozás a Sóvárban. A havi rendszerességű program ezúttal agyagozással, korongozással várta a kicsiket, nagyokat és a legnagyobbakat is október 16. Halloween-napi játszóház. A gyerekek különböző lámpásokat, denevéreket és a szellemeket barkácsolhattak az elmaradhatatlan tökfaragás mellett. Villányi Éva sütőtökös pogácsája pedig a gyerekek kezdeti gyanakvása ellenére mind elfogyott október 24-én

16 Györöki sportsikerek Monteiro Giovana és Jenei Táisz csapata a legeredményesebb gyermek versenyző címet és kupát nyerték el a a XIV. Lafuma Kupán. A petanque versenyt Sárváron rendezték szeptember 5-én. Gratulálunk és további nagyon sok sikert kívánunk! Csak így tovább lányok! Kedves gyerekek! Farsangi játszóházba várunk titeket február 20-án, vasárnap óra között. a Bertha Bulcsu Művelődési Ház és Könyvtár nagytermébe Mit készíthetsz, ha eljössz? Például farsangi álarcokat, és lesz még gyöngyfűzés is. Gyere el, és hozd magaddal a tesódat is! Villányi Éva A Vonyarcvashegy-Hévíz SC U6-U7 korcsoportos labdarúgói palántái közülük ketten balatongyörökiek a november 21-én Ausztirában, Hartbergben lebonyolított teremlabdarúgó tornán első helyezést értek el. Az egész csapatnak gratulálunk! A képen: Pálmai Marcell, Franek Vencel, Benák Ede, Lucz Máté, Salamon Tamás, Töttő Levente, Polgár István, Bresztovszky László, Hertel Dániel, Salamon Zsigmond, Bogdán Dániel. Edző: Sárközi István A Veszprém megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság december 8-án a veszprémi megyeházán ünnepélyes keretek között adta át az itt látható limitált szériás herendi tányérat a Györöki Hamutiprók -nak. A györöki tűzoltók sok más hivatásos, köztestületi és önkéntes tűzoltókkal egyetemben a Kolontár-Devecseri vörösiszap katasztrófa idején nyújtott önfeláldozó segítségükért kapták az említett emléktárgyat. Tisztelet és köszönet a györöki tűzoltóknak és azoknak az e m b e r e k n e k, akik bár nem tagjai az egyesületnek, mégis részt vettek az oldalunkon a katasztrófa elhárításában. Mikola Gyula TPK Fotó: Marton Tamás

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről.

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Szám: 1/1337-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 22-én 17.00 órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Ambrus Tibor polgármester, Balogh

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 4 példányban! /2013 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 16-án 17. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 MUNKATERV 2014. év Heréd község Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve 1. 2014. január 27. (hétfő) 17 óra Együttes ülés Nagykökényes

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 19. NAPIREND Ügyiratszám: 1/374/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. április 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: Tourinform Iroda

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15. napján de. 8.30 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A P I R E N D

J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A P I R E N D Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u.59. 10/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14-én 17. 00 órakor a Bezi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 8/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 8-án 9. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 29-6/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2012. április 23-án (hétfőn) 18 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. október 31-én megtartott alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.január 16.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.január 16.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.január 16.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: Csönge Község Önkormányzata hivatalos helyiségében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Képviselő-testületének 2015. február 18-án 18 óra 30 perckor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott közmeghallgatásáról Jelen vannak: Németh

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester Magyarszentmiklós község Polgármestere M E G H Í V Ó Tisztelettel értesítem, hogy a Települési Képviselők ülését 2009. július 29-én (szerdán) 18,00 órára összehívom. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 3695/2017/A. JEGYZŐKÖNYV

Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 3695/2017/A. JEGYZŐKÖNYV Ikt. sz.: 3695/2017/A. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendes ülésén 2017. október 19. napján, 16.00 órakor, Ászár Polgármesteri Hivatal (Ászár, Kossuth u. 16.) tanácstermében.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek:

Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek: Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv Készült: Hevesaranyos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 6- án megtartott rendkívüli testületi üléséről Határozatok: 67-től 70-ig Határozat száma

Részletesebben

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről.

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. 1 Jegyzőkönyv Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. Ülés helye: Jelen vannak: Városháza Tanácskozóterme Sásd, Dózsa

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 17-én, 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: Szabó László Békefi Edina Rolkó

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykutas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 21-én 18 órakor megtartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testülete ülésének helye: Faluház (Nagykutas,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 106/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 8. NAPIREND Ügyiratszám: 1/ 340 /2009. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2009. április 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: TOURINFORM Iroda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének. (közmeghallgatás)

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének. (közmeghallgatás) 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 15-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 20-án megtartott üléséről. (közmeghallgatás)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7838 VAJSZLÓ, SZÉCHENYI U. 13. 73/485-141. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vajszló Nagyközség Önkormányzata testületének 2013. március 14-én 17 00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

Jegyzőkönyv Önkormányzat Salköveskút Képviselőtestületének október 21-én tartott üléséről

Jegyzőkönyv Önkormányzat Salköveskút Képviselőtestületének október 21-én tartott üléséről Jegyzőkönyv Önkormányzat Salköveskút Képviselőtestületének 2014. október 21-én tartott üléséről 27./2014.számú képviselőtestületi határozat: a polgármester programjának elfogadása 28./2014.számú képviselőtestületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D- 20-2/2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 27 -én 16

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 20/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 12-én (kedd) 18 00 órakor tartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva, Petőfi u. 1.)

J e g y z ő k ö n y v. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva, Petőfi u. 1.) J e g y z ő k ö n y v Készült: Ligetfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 27- án 18 óra kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva,

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Község képviselő-testület Kamond Szám: 372-14/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről Ikt.szám: 946-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 16 30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről A testületi ülésen meghozott száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testületének 2010. augusztus 19-én 8,00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi üléséről. Az ülés helyszíne:

Részletesebben

1./ Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Eisenberger Nóra HVB elnök

1./ Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Eisenberger Nóra HVB elnök Jegyzőkönyv Készült: 2014. október 22-én megtartott alakuló ülésén. Az ülés helye: Művelődési Ház, Alattyán Jelen vannak: Koczkás Gábor Budai Gábor Bárkányi Adrienn Ferencsik Gyula Józsáné Kovács Mónika

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. október 21-én 14 30 órai kezdettel megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Móricgát Faluház

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 6-án (szerdán) 17 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ üléséről készült JEGYZŐKÖNYV

Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 6-án (szerdán) 17 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 6-án (szerdán) 17 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Hozott határozatok: 153-155/2010. (X. 6.) Perkáta,

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 29-én megtartott rendes, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 29-én megtartott rendes, nyilvános üléséről Psz/59/25/2014.ny. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 29-én megtartott rendes, nyilvános üléséről 111/2014. (XII.29.) sz. Képviselőtestületi Határozat

Részletesebben

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás MÁTÉTELKI HÍREK 25. szám Mátételke község Önkormányzatának friss hírei Képvisel -testületünk 2006. október 10-i ülésének anyagából 2006. október 17. Közérdek információk! A választási bizottság tájékoztatása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült február 17-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült február 17-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. február 17-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

MEZŐCSÁT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÉVI MUNKATERVE

MEZŐCSÁT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÉVI MUNKATERVE MEZŐCSÁT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. ÉVI MUNKATERVE Záradék: Mezőcsát Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Munkatervet a 246/2015. (XII. 14.) határozatával fogadta el. 2016. január

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV

Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzata Képviselő-testületének alakuló ülésén 2014. október 22. napján 16.00 órakor, a Közösségi Ház Dísztermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Humán Ügyek. Bizottsági elnökhelyettes. Peresztegi Lászlóné aljegyző. Farkasné Dunai Andrea Óvodavezető

JEGYZŐKÖNYV. Humán Ügyek. Bizottsági elnökhelyettes. Peresztegi Lászlóné aljegyző. Farkasné Dunai Andrea Óvodavezető JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Gazdasági Bizottságának, valamint Humán Ügyek Bizottságának, 2013. április 17.-én 16.00 órai kezdettel megtartott együttes üléséről. Jelen vannak: Humán

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. július 11-én megtartott rendkívüli üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek együttes üléséről készült 16/2012. számú Jegyzőkönyve

Részletesebben

TURISZTIKAI EGYESÜLET SZOLGÁLTATÁSAI 2014.

TURISZTIKAI EGYESÜLET SZOLGÁLTATÁSAI 2014. TURISZTIKAI EGYESÜLET AI 2014. Gyenesdiási Turisztikai Egyesület H-8315 Gyenesdiás, Hunyadi u. 2. Tel.: +36 83/511-790 gyenesdias@tourinform.hu www.gyenesdias.info.hu Tisztelt Partnerünk! Gyenesdiás mára

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én 16 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én 16 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 27-én 16 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Fésüs Sándor polgármester Baranyai Balázs képviselő

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 9-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően.

Jegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően. Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-én Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében tartott ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL. Jelen vannak:

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Másolat Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2006. október 6-án megtartott ünnepélyes alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 33-12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. november 26-án 9,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 399 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2014. október 21. napján megtartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Bodnár László polgármester Fotta Csaba Krausz Károly Csaba Sárközi

Részletesebben

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek...

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek... 530 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. július 21-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 11/2015.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselő-testülete H egyh á thod ász, H egyh á ts ál és N ád asd Hegyháthodász: 32-9/2011. szám Hegyhátsál: 31-12/2011. szám Nádasd: 28-22/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Zvaráné Béres Mária polgármester. Maruzs Tamásné képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Zvaráné Béres Mária polgármester. Maruzs Tamásné képviselő 1 Határozat száma Tárgy 114/2010.(10.12.) Polgármester programjának elfogadása 115/2010.(10.12.) Polgármester tiszteletdíjának és költségtérítésének megállapítása 116/2010.(10.12.) Bizottság választása

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV

Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. 6/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 14-én

Részletesebben

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE A képviselő-testület 2015. évben 9 ülést tart.

Részletesebben

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv 2008/2. Jegyzőkönyv Készült az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete 2008/2. Közgyűlésén 2008. június 9-én Helyszín: Érd, Kutyavári u. 11. A 17:30 órára meghirdetett kezdési időpontban nem jelent meg

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületének október 21-i üléséről órai kezdettel.

Jegyzőkönyv. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületének október 21-i üléséről órai kezdettel. Jegyzőkönyv Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. október 21-i üléséről 16.30 órai kezdettel. Jelen vannak: Pergő Margit Nyírő István Fülöp Attila Gerőfi Roland Héninger László

Részletesebben

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v ALSÓSZÖLNÖK Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 14-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának november 21. napján órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának november 21. napján órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2011. november 21. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal 8154 Polgárdi, Batthyány u. 132. Jelen

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Falugazdász tájékoztatója az agrár gazdaság helyzetéről és a támogatási lehetőségekről Írásos előterjesztés a

Részletesebben

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy:

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. december 16ai Képviselő testületi üléséről M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: 139/2014.(XII.16.) Napirendi pontok

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Határozatok: Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Határozatok: Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről Határozatok: 47/2014 ( VIII.28.) sz. határozat: Helyi Választási Bizottság

Részletesebben

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 30-i rendkívüli

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Hunyadfalva Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 54/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

2010. október 13. JEGYZİKÖNYV. Pilisszentlászló Község Önkormányzata Képviselı-testületének október 13-án megtartott alakuló ülésérıl

2010. október 13. JEGYZİKÖNYV. Pilisszentlászló Község Önkormányzata Képviselı-testületének október 13-án megtartott alakuló ülésérıl Pilisszentlászló Község Önkormányzat Képviselı-testülete Szám: 12/2010. Határozatok száma: 49-58 /2010. Rendeletek száma: 9 /2010. JEGYZİKÖNYV 2010. október 13-án megtartott alakuló ülésérıl Napirendi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 11-A/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. december 13-án a Mérges Községházban közmeghallgatással egybekötött testületi üléséről.

Részletesebben

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 1/2019. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2019. január 30-ai rendkívüli üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

Város Képviselő-testület

Város Képviselő-testület Város Képviselő-testület E g é s z s é g ü g y i é s S z o c i á l i s B i z o t t s á g 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: hivatal@biatorbagy.hu

Részletesebben

Gratulál a polgármesternek és a képviselő-testület tagjainak, részükre a megbízóleveleket átadja.

Gratulál a polgármesternek és a képviselő-testület tagjainak, részükre a megbízóleveleket átadja. 11. számú Jegyzőkönyv Készült a Balatonszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. október 19-én 14,00 órakor a Községháza dísztermében (Balatonszentgyörgy, Berzsenyi D. u. 91.) megtartott

Részletesebben

2013. évi 20. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2013. évi 20. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2013. évi 20. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 53-20/2013. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 557, 558, 559, 560/2013. (IX. 11.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

Szám: 94/2014. BAKONYSZÜCS. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 94/2014. BAKONYSZÜCS. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 94/2014. BAKONYSZÜCS Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8572 Bakonyszücs, Kossuth u. 1.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 30-i rendkívüli nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 30-i rendkívüli nyilvános ülésén. 1 ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi u. 13. Ikt.szám: 121-92/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. október 22-én 16,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy:

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. december 17ei testületi üléséről M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: 250/2013.(XII.17.) 251/2013.(XII.17.) Napirendi

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül:

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül: 1 Jegyzőkönyv Készült A Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. október 25-én 14:00 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u 59. 7/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 24-én a bezi Községházban megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. október 26-án 14 óra 30 perckor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó

Részletesebben

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. február 17. napján 16.30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Dozmat község Önkormányzata Dozmat Fiumei út 26. 4/2011. jkv.. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dozmat község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 26-án megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 12/2012. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. szeptember 25 -én megtartott testületi ülésről JEGYZŐKÖNYV Készült: 2012. szeptember 25-én, a

Részletesebben