23. GEROTS ZOLTÁN: ROCKO, ROCKO, ROCKO

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "23. GEROTS ZOLTÁN: ROCKO, ROCKO, ROCKO"

Átírás

1 XXV. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán JÚNIUS 23. GEROTS ZOLTÁN: ROCKO, ROCKO, ROCKO Június 6-án, a győri Amstel Hattyú Fogadó kártyatermében példátlan bravúrt ért el a székesfehérvári Rocko együttese: Kovács Tamás és Rózsavölgyi Attila megnyervén a VIII. Győri Nagydíjat egymás után harmadszor diadalmaskodott Grand Prix versenyen! Nagy sorozatuk Budakeszin kezdődött, Hatvanban folytatódott, majd Győrben érett mesterhármassá. Mindenhol biztos győzelmet arattak, Győrben egyenesen fölényeset teljes 5 (!) bajnoki pontot vertek a mezőnyre Arra a mezőnyre, amelyben hemzsegtek a nagy nevek, a sokszoros győztesek de akik egyúttal érző sportemberek is, s akik a verseny kezdetekor fájó szívvel, egyperces néma felállással adóztak nemrégiben elhunyt játékostársunk, Nagy Márta emlékének. Tarokkélet 61

2 (Csendben jegyzem meg: az előző győri grand prix győztese épp Nagy Márti volt, Rák Mari partnerjátékával.) A versenyen rendkívül szoros csata után a fiatal tehetség, Kardos Péter Nagy Gabi értő klasszisával egyetemben megszerezte első ezüstjét. Bombameglepetésként a nagy visszatérő Tóth Lilla (Győr), élete első royal-érmét szerezte meg, azzal a Vladár Ferenccel párban, aki szintén élete első GP-serlegét vihette haza. Lilla ezzel feliratkozott az Éremtáblázatra, ahol immár 85-re bővült a royal tarokkban dobogós helyezést elért játékosok száma. (Lilláék annyira nem hittek az érmes helyezésben, hogy Lilla hazaautózott az eredményhirdetés előtt kétgyermekes anyukáról van szó úgy kellett utánaeredni, hogy átadhassuk a kis kupát (Képünkön Gyulai Árpi adja át a díjat. )) Szintén bronzserleget nyert holtversenyben a Sikora István, dr.székely Géza duó, akik igen sportszerűen átengedték azokat Lilláéknak, mivel a zsűri tarsolyában (legalábbis a helyszínen) csak 1-1 bronzserleg volt (A népszerű Siki ezzel egyébként immár a tizedik (!!) GP-dobogós helyezését érte el!) A verseny végén a szerencsés kiválasztottak megkóstolhatták Németh Baba legendás mézes-sütijét, a többiek pedig nevethettek a nap mondásán: Ez nem a mi napunk, szomorodik el a sorozatban bukó játékos mire a partnere lemondóan legyint: olyan, mint a többi *** *** *** A VIII. royal tarokk Győr páros Grand Prix végeredménye: 1. Kovács Tamás, Rózsavölgyi Attila (Székesfehérvár) 287, 2. Nagy Gábor (Hatvan), Kardos Péter (Bp.) 282, 3. Tóth Lilla (Győr), Vladár Ferenc (Zagyvaszántó) és Sikora István (Bp.), dr.székely Géza (Alsógöd) , 5. Sprecher Károly, Kardos László (Bp.) 272, 6. Hargitai Zoltán (Pécel), dr.wersényi Fújó György (Győr) 269, 7. dr.németh Kálmán, Németh Baba (Székesfehérvár) 264, 8. Károly Márton (Szombathely), Gyulai Árpád Márton (Bp.) 259. Tarokkélet 62

3 A csapatbajnokság júniusi eredményei: 118. Arrabona Stars Máltai Sólyom 85:80 Internet, június 1. Arra: dr.ádám János (Manille), Mózer Sándor m.v. Máltai: Redl Tibor, Gerots Zoltán m.v. A meccset még fitten elkezdő Redl Tibi hirtelen belázasodott, a 3. leosztásban 38,5-et, a félidőben 39,1-et mutatott a hőmérő mire az ügyeletre eljutott 40 fokos láza lett. Fantasztikus bravúr, hogy így is le tudta játszani a meccset más kérdés, hogy a remekül belicitált Szfinx-ének lejátszására már nem tudott koncentrálni Zagyvakeszi Playing Kard s 96:94 Internet, június 1. Zagyva: Hermann Péter, Vladár Ferenc. Play: Kardos Péter, Gerots Zoltán m.v. Hermann Petinek balszerencséje volt: 100 consolátiós támadó-kiosztásnál volt Vannakja, ami így 0 pontot ért 120. Palotai Matadorok Örök Malom 96:94 Bp.Belváros, június 2. Palota: Sprecher Károly, Kardos László. Örök: Varga Péter, dr.füsthy Zsolt Örök Malom Szintézis 96:92 Bp.Belváros, június 2. Örök: Varga Péter, dr.füsthy Zsolt. Szint: Gerots Zoltán, G.Szabó Attila. A rangadó a 4. leosztásban dőlt el, ahol skízzel, XX-al, XIX-el, XVIII-al, két szingli királlyal, treff hiánnyal és pikk K, D-val Gémet (!) buktunk úgy, hogy az ellenfél Négy királyt (!!) csinált A folyosóra kirohanó partneremet úgy kellett lefognom: Nem igaz, hogy mindig mi kapjuk ezeket az extrém szélsőséges kiosztásokat 122. Rocko BudaRózsa 98:97 Budakeszi, június 4. Rocko: Kovács Tamás (Manille, Spadille), Rózsavölgyi Attila. BRózsa: Hadházy Ágnes, Karcag Attila Rocko BudaRózsa 93:91 Budakeszi, június 4. Rocko: Kovács Tamás, Rózsavölgyi Attila. BRózsa: Hadházy Ágnes, Karcag Attila Palotai Matadorok Zagyvakeszi 95:86 Győr, június 6. Palota: Sprecher Károly (XXI-fogás), Kardos László. Zagyva: Hermann Péter, Vladár Ferenc, Kardos Péter m.v. A Győrben befejezett meccs egy korábbi, függőben maradt mérkőzés lezárása volt. Tarokkélet 63

4 125. Győr HaWer Palotai Matadorok 95:91 Győr, június 6. Győr: Hargitai Zoltán, dr.wersényi Fújó György. Palota: Sprecher Károly, Kardos László Rocko Óbuda 96:95 Győr, június 6. Rocko: Kovács Tamás, Rózsavölgyi Attila. Óbuda: Tóth Lilla, Vladár Ferenc m.v. (Spadille). Átlag feletti eredménnyel, bravúros 95%-al tért vissza sok-sok éves kihagyás után a tarokk-elitbe Tóth Lilla. Vendégpartnere remek játékkal és szép trófeával segítette ehhez Luzitán Sasok Pikoló HP 93:86 Győr, június 6. Luzitán: Sikora István, dr.székely Géza. Pikoló: dr.németh Kálmán, Németh Baba (Spadille). Baba ezzel a Spadillal nem kevesebbet, mint 10 (!) helyet lépett előre a trófealistán! 128. Atl.Hatvan Szombathely Belváros 94:90 Győr, június 6. AHat: Nagy Gábor, Kardos Péter m.v. Szhely: Károly Márton (Spadille), Gyulai Árpád Márton. Árpiék az utolsó leosztásban kaptak egy 70-es lapot, köpffel, XVI-ossal és más semmivel értsd: teljes színfitük volt. Reménytelen helyzetüket bukó Gémmel súlyosbították Cityvel és kispontokkal legalább 92% elérhető lett volna (Nem mintha az valami nagyon sok lenne ) 129. Győr HaWer Pikoló HP 96:90 Győr, június 6. Győr: Hargitai Zoltán, dr.wersényi Fújó György. Pikoló: dr.németh Kálmán, Németh Baba. Akár döntetlen (!) is lehetett volna: a 3. támadásukban 60-as cons-ban Fácánra és Kasszára vállalkoztak Némethék. Amennyiben sikerül a reptetés, +40 pontjuk van és 762 = 95%-on végeznek. Mivel a HaWeroknak a Fácán kontrája hozta a pluszt, így ha jó az elosztás 95:95% lett volna a végeredmény 130. Atl.Hatvan Palotai Matadorok 96:87 Győr, június 6. AHat: Nagy Gábor, Kardos Péter m.v. Palota: Sprecher Károly, Kardos László. Spadille, majd Gém bukás után Quarttal próbált javítani a fővárosi együttes, ám az ellenfél 7/3-ban ült, úgyhogy még kaptak rá egy kontrát is 131. Szombathely Belváros Óbuda 96:90 Győr, június 6. Szhely: Károly Márton, Gyulai Árpád Márton. Óbuda: Tóth Lilla, Vladár Ferenc m.v. Két Bandát és egy Gémet bukott a félig-meddig újonc Óbuda. Tarokkélet 64

5 132. Luzitán Sasok Rocko 93:93 Győr, június 6. Luzitán: Sikora István, dr.székely Géza. Rocko: Kovács Tamás, Rózsavölgyi Attila Palotai Matadorok Szombathely 94:73 Győr, június 6. Palota: Sprecher Károly, Kardos László. Szhely: Károly Márton, Gyulai Árpád Márton. Kasszát, Dzsinnt, Spadillt, Gémet, Bandákat buktak a progisok 134. Óbuda Pikoló HP 95:88 Győr, június 6. Óbuda: Tóth Lilla, Vladár Ferenc m.v. (Spadille). Pikoló: dr.németh Kálmán, Németh Baba. Egész napos nagyszerű játékára ezzel a védő (!) Spadillal tette fel a koronát a Tóth, Vladár páros: Pikoló HP Óbuda dr.németh Kálmán Németh Baba Tóth Lilla Vladár Ferenc m.v. XIX, XVIII, XX, XVII, XV, XII, skíz, XXI, IX, VIII, XIV, X, XI, VII, XVI, XIII, pagát, K, D, B, V, kanári, VI, D, D, 10, D, L, cacadu, sas, K, 10, B, L. B, L. K, L. B, K. Passz Passz Passz Matador Angelo (1) Passz Köpf (2) L amour (-1) kőr Banda (-5) kontra 8 tarokk Gém (10) L amour (1) 2 kőr Spadille (30) pagát Fácán (20) Passz Passz Passz pagát + B (indul) K D D L sas + B IX X cacadu skíz + VIII XIV kanári XXI + XVIII + XVII V XVI B D VII + K XIX XX + XV XIII L D XI + K 10 L XII + VI K B L + 10 Tarokkélet 65

6 135. Rocko Atletrico Hatvan 98:92 Győr, június 6. Rocko: Kovács Tamás, Rózsavölgyi Attila (XXI-fogás). AHat: Nagy Gábor, Kardos Péter m.v Luzitán Sasok Győr HaWer 94:78 Győr, június 6. Luzitán: Sikora István, dr.székely Géza. Győr: Hargitai Zoltán, dr.wersényi Fújó György. XXI-fogást, majd Manillt bukott a hazai csapat Szintézis Örök Malom 96:95 Bp.Belváros, június 9. Szint: Gerots Zoltán, Oravecz László m.v. Örök: Varga Péter, dr.füsthy Zsolt. A majd egy éves kihagyás után asztalhoz ülő Oravecz Laci az e bajnokit megelőző pontszerző partiban mindjárt trófeával tért vissza 138. Imperial Szombathely Belváros 91:79 Internet, június 11. Imp: Csathó Áron, Mózer Sándor. Szhely: Gyulai Árpád Márton, Gerots Zoltán m.v. (Spadille). 7/3-as brekket kaptunk a Couleur-ünkre 139. Rocko Luzitán Sasok 99:94 Székesfehérvár, június 16. Rocko: Kovács Tamás (Spadille), Rózsavölgyi Attila (Spadille). Luzitán: Sikora István (Spadille), dr.székely Géza Palotai Matadorok Rocko 91:86 Budakeszi, június 18. Palota: Sprecher Károly, Kardos László. Rocko: Kovács Tamás, Rózsavölgyi Attila (Spadille). Kasszát, majd Fácánt bukott a listavezető Attila a meccs végén elmondta, nem is érti, hogy nyúlhatott mellé, a Kassza-bukás pillanatnyi rövidzárlat volt Palotai Matadorok Rocko 97:94 Budakeszi, június 18. Palota: Sprecher Károly (Manille), Kardos László (Spadille). Rocko: Kovács Tamás (XXI-fogás), Rózsavölgyi Attila. Parádés meccsen még szorosabb lehetett volna az eredmény, ha a végén nem bukik Fácánt a Rocko Luzitán Sasok Örök Malom 96:93 Bp.Belváros, június 23. Luzitán: Sikora István, dr.székely Géza. Örök: Varga Péter, dr.füsthy Zsolt. Varga Péter: az idén hallgatunk Gerots Zolira: bukni nem szabad Tarokkélet 66

7 143. Örök Malom Luzitán Sasok 97:95 Bp.Belváros, június 23. Örök: Varga Péter, dr.füsthy Zsolt. Luzitán: Sikora István, dr.székely Géza (XXI-fogás). az a két pont, ami az előző Malom-eredményből hiányzott, az most visszajött Szintézis Playing Kard s 98:90 Bp.Belváros, június 23. Szint: Gerots Zoltán (Spadille), G.Szabó Attila. Play: Vladár Ferenc m.v., Kardos Péter Albertfalva Szombathely Belváros 94:93 Bp.Józsefváros, június 25. Afalva: Berczelly Tibor, Gerots Zoltán m.v. Szhely: Károly Márton (Mariage), Vladár Ferenc m.v. Marci ezzel a Mariázzsal nem kisebb személyiséget, mint a magyar bajnok és kupagyőztes Nagy Gergelyt előzte meg a trófealistán Playing Kard s Szintézis 95:81 Internet, június 29. Play: Kardos Péter, Mózer Sándor m.v. Szint: Gerots Zoltán, Vladár Ferenc m.v. Kassza bukásunkat Manillal szerettem volna visszahozni (12 tarokk, első 6 ütésig Volát, majd válogathatok a treff és pikk közül, mert bármelyik jó, hacsak nem ül az ellenfél 7/3-ban ), noná, hogy abban ültek Nemcsak a Manille, hanem az ehhez kötelező Kassza is elbukott. ( Fiatalabb koromban ezt símán bemondom Quartnak, és akkor bezöldülünk : még a dicsőséges 80 százalék sincs meg.) 147. Máltai Sólyom Örök Malom 95:94 Bp.Józsefváros, június 30. Máltai: Hermann Péter m.v., Farkas Péter (Manille). Örök: Varga Péter (Spadille), dr.füsthy Zsolt. Zsolték abszolút biztosra mentek, 3 támadásukban is megálltak 94, 94 ill. 92- őn. Peti: csak a tutit játsszuk = tanultunk a Szintézis pechjeiből 148. Zagyvakeszi BudaRózsa 92:90 Budakeszi, június 30. Zagyva: Vladár Ferenc, Gerots Zoltán m.v. BRózsa: Hadházy Ágnes, Karcag Attila Székelyfonó Szombathely Belv. 94:90 Internet, június 30. Szfonó: V.Szűcs Imola, Stocker Éva. Szhely: Gyulai Árpád Márton, Gerots Zoltán m.v. Egyre jobban össze fonódik a hölgypáros: jól licitálnak, szépen játszanak és türelmesek a még esetlegesen becsúszók kisebb hibák esetén is. Csak így tovább! Tarokkélet 67

8 A XXV. royal tarokk Piatnik Magyar Csapatbajnokság állása június 30-án, 149 mérkőzés után: 1. Palotai Matadorok ,0 Sprecher Károly, Kardos László 2. Zagyvakeszi ,0 Vladár Ferenc, Hermann Péter 3. Rocko ,8 Kovács Tamás, Rózsavölgyi Attila 4. Playing Kard's ,5 Kardos Péter, (Kardos Krisztina) 5. Luzitán Sasok ,1 Sikora István, dr.székely Géza 6. Szintézis ,1 Gerots Zoltán, G.Szabó Attila 7. Máltai Sólyom ,2 Farkas Péter, Redl Tibor 8. Örök Malom ,2 Varga Péter, dr.füsthy Zsolt 9. Atletrico Hatvan ,8 Podonyi Mihály, Nagy Gábor 10. Szombathely Belváros ,9 Károly Márton, Gyulai Árpád Márton 11. Kőbányai Sárkány ,1 Pándorfalvi Zoltán, dr.dózsa Mariann 12. Székelyfonó ,9 V.Szűcs Imola, Stocker Éva, Jakab Géza 13. BudaRózsa ,8 Hadházy Ágnes, Karcag Attila 14. Pikoló HP ,3 dr.németh Kálmán, Németh Baba 15. Imperial ,7 Csathó Áron, Mózer Sándor, dr.büki Tamás 16. Győr HaWer ,7 Hargitai Zoltán, dr.wersényi Fújó György 17. BudHa ,3 Janóczki Mihály, Patkós Zoltán 18. Óbuda ,8 Tóth Lilla, Juhász Péter, Nagy Márta 19. Albertfalva ,8 Berczelly Tibor 20. Hatvani Amazonok ,5 Szüle Mária 21. Arrabona Stars ,0 dr.ádám János Tarokkélet 68

9 A XI. royal tarokk Piatnik Magyar Pontszerző Bajnokság állása június 30-án: 1. Gerots Zoltán (Bp.) Vladár Ferenc (Zagyvaszántó) dr.wersényi Fújó György (Győr) Redl Tibor (Mór) Kardos Péter (Bp.) dr.ádám János (Győr) dr.paál Sándor (Győr) Szokoly Gábor (Abda) Sámson Géza (Abda) Kardos László (Bp.) Sprecher Károly (Bp.) Mózer Sándor (Nyíregyháza) dr.eőri Gyula (Győrújbarát) Hermann Péter (Dunakeszi) 3543 (Összesen: 56 játékos.) Trófealista június Gerots Zoltán (Bp.) 1933 Triumf 2. dr.wersényi Fújó György (Győr) 1157 Triumf 3. Hargitai Zoltán (Pécel) 742 Triumf 4. Sipos Zoltán (Székesfehérvár) 669 Triumf 5. Mózer Sándor (Nyíregyháza) 593 Gloria 6. dr.ádám János (Győr) 584 Triumf 7. Vladár Ferenc (Zagyvaszántó) 561 Gloria 8. Redl Tibor (Mór) 545 Triumf 9. Nagy Márta (Bp.) 543 Triumf 10. Csathó Áron (Bp.) 509 Triumf 11. Nagy Gábor (Hatvan) 439 Gloria 12. Garami Gábor (Hatvan) 436 Triumf 13. Kádár György (Székesfehérvár) 414 Royal (Összesen: 183 játékos.) Dr.Eőri Gyula (Győrújbarát) élete első Piramisát teljesítette egyben ez pályafutása legnagyobb trófeája. Hadházy Ágnes 9 lapos játékban (!) élete első Grandját teljesítette. Redl Tibor mesterhetest (!) elérve megelőzte Nagy Mártát a Trófealistán. Tarokkélet 69

10 *** *** *** Barangollás az Archíívumban *** *** *** 24. KÁDÁR GINÓ GYÖRGY: AMAZONOK CSATÁJA Szerény kis cikkemben, mint az a címből is kiderült, az Amazon használatáról szeretnék pár szót szólni, illetve szeretném bemutatni az Amazon fontosságát. Annak idején, kezdő koromban elég nehezen fogtam fel az Amazon licitelem létezését, és kicsit el is hanyagoltam a használatát gondolván, hogy sok mindenre úgysem használható. De! Azóta megvilágosodtam, s rájöttem, hogy mekkorát tévedni emberi dolog. Tehát, fogjuk rá, hogy az Amazon használható licitfenntartásra. Alkalmazható, ha pl. mondottam egy Kasszát, s számos licitfenntartó elem elhasználása után partnerem makacsságát semmibe véve lökök neki még egy Amazont is, hátha észreveszi, hogy szeretnék még valamit tőle hallani, és végre bemondja a hőn áhított Bridge-t. Csak akkor használjuk, ha lapunk közelében sincs semmilyen trófeának, mert nagy félreértésekhez vezethet!!! Aztán itten vala ama fránya pontgyűjtésre szolgáló Amazon. Nehéz eset. Általában fekete dámára vállalhatunk ilyet, s ha már elvállaltuk, nem árt, ha bukhatatlan. Már látom szegény partnerem sajnálatra méltó arcát, amikor megpróbálja eldönteni, hogy ez az állat (én) mire mondta aztata Amazont. Kaszáljunk vele 5 pontocskát, vagy mondjak neki valami nagyobbat gondolhatja! Ismervén partnerem jó logikáját, bízom benne, hogy el tudja dönteni. Elég ritka vállalás és szerintem maradjon is így. A következő eset, amikor szűk licitterünk (s tág fantáziánk) miatt egy fontosnak vélt lapot az Amazon licitbe való beépítésével próbálunk közölni a partnerrel. Na, bumm! Már megint bonyolítom. Ez esetben az Amazon önmagában semmit nem jelent, csak a segítségével próbáljuk közölni a lapunkat. Elég fontos lapról lehet szó, ha egy 5 pontos licitelemet használunk, ráadásul úgy, hogy valószínűleg nem is fog teljesülni. Végül a rövid bevezető után elérkeztünk ez ügyben a legnagyobb témakörhöz, amikor is abból indulunk ki, hogy az Amazon trófeára való biztatást jelent. Hát, kellett ez nekünk? Naná!! Mivel ez egy elég tág téma, és minden nekem sem juthat az eszembe, ezért pár darab példán keresztül szeretném bemutatni, hogy miről is tépem a tollam. Példa 1. Indító: 8 tarokk, K, L. Elfogó: 5 tarokk, D. Tarokkvolát esetén az elfogó D-ra Amazont mondhat, amelyet az indító Manille-re emelhet, ha összes kötöttet is tudnak produkálni, akkor pedig Scala-ra. Nem véletlenül használtam az emelhet szót! Exemple 2. Indító: skíz, XXI, XX, XV, V, sas, pagát, K, 10, B. Elfogó: XIX, XVII, XVI, IX, VIII, kanári, K, D, D, 10. A Couleur ránézésre terített, de ha az elfogó a D-ra Amazont vállal, akkor az indító Szfinxet mondhat. Tarokkélet 70

11 3 megjegyzés: a) a sokktól, mely a nagy öröm miatt ért minket, hogy végre ilyen gyönyörű lapunk van, elhamarkodottan Couleur-t mondunk (50 pont kampec). Ne tegyük, ráérünk akár az ötödik licitkörben is bemondani egy trófeát. Ne siessük el! b) Az elfogónál 2 dáma van, de az indítónak tudnia kell, hogy az Amazon a D-t jelenti, ugyanis teljesen mindegy, hogy a K mellett melyik kőr van még kézben. c) Már az elfogó is bemondhatná a Szfinxet, de az Amazon és a Szfinx 3 kis színes ütés, ami nem teljesül, a jelen szabályzat szerint pedig ha 1 játékos mondja be mindkettőt, akkor külön kell teljesülnie. Ha viszont az Amazonra a partner vállal Szfinxet, akkor csak a Szfinxnek kell teljesülni, mert az 1 kis színes ütést 2 kis színes ütésre emeli. Ha 1 játékos mondja be mindkettőt, akkor az a szlem teljesül, amelyiket előbb mondta, tehát Amazon- Szfinx sorrend esetében az Amazon, Szfinx-Amazon esetén a Szfinx, de ebben az esetben is kontrázott Amazonnal 5 pontot adunk ajándékba az ellenpárnak. Példa 3. Indító: 7 tarokk, K, L, D. Elfogó: 7 tarokk, D, B, 10. Tarokkvolát van, az elfogó D-ra Amazont monda, indító Spadille-t rege. Lejátszás: kitarokkozás után (max. 5 kör) elfogónak kell kijátszani, mégpedig a B-t, így az indítóhoz képest hosszabbodik tarokkban. Ezután az indító lehívja az utolsó tarokkját (az elfogónál 2 van), melyet az elfogónak el kell tudnia ütni, lehívja az utolsó tarokkját, amelybe az indító K-a repül (reptetés ), aztán D hívással kész a Spadi. Nem egyszerű eset (azonos színekkel megjátszhatatlan, mert nem lehet eldobni a K-t!). Nézzük, mi történt eddig: Királyos színhez jelzett dámára trófeát mondtunk. Példa 4. Indító: 6 tarokk, L. Elfogó: 7 tarokk, K, B. Tarokkvolát esetén ha az indító tudja vinni a 6. ütést, a L-ra Amazont vállalva az elfogó Manille-t mondhat. A 6. ütés után L-val indulva ha a D üt, akkor K üt és a B teljesíti a Manille-t. Ha a D nem üt, akkor a L hívásra a B-t téve teljesül a vállalás. Az lesz a vége, hogy belebonyolódom. Mostan meg a lovasra hangzott el az Amazon! Ez is mutatja az Amazon bonyolultsági szintjét. Példából ennyi elég, pedig még Összegezzünk! Véleményem szerint az Amazon bemondást életveszélyes felelőtlenül használni! Nagyon meg kell gondolni, hogy mikor, mire és miért mondjuk. (Az sem mellékes, hogy kinek mondjuk és hogy ki mondja nekünk!) Végül egy kicsit a pontokról: 1. példa: Amazon nélkül maximum 100 Amazonnal 110 vagy példa: Amazon nélkül 125 Amazonnal 175 pont. 3. példa: Amazon nélkül maximum 100 Amazonnal példa: 100, contra 110 pont. Amint azt a pontok is mutatják, az Amazonok csatát nyertek, de ha megtanulom helyesen használni az Amazon bemondást, akkor az Amazonokkal folytatott csatát én nyerem. Pá! Tarokkélet 71

12 25. FARKAS PÉTER: KISORSOLTUK A MAGYAR KUPÁT A hónap utolsó napján a Horánszky utcai royal centerben Sprecher Károly, mint húzó játékos közreműködésével elkészítettük a VIII. Piatnik Magyar Kupa táblasorsolását. 15 csapat nevezett, ők mind egy-egy tarokkszámot kaptak pagáttól XV-ig, az erőnyerést a skíz jelentette. Nagy izgalmak közepette végül is Hermann Péter húzta ki a skízt máris boldogan emelte a telefonját, hogy elmondja csapattársának az azonnali továbbjutás hírét Íme, a párosítás: felső-ág BudaRózsa Palotai Matadorok BudHa Szombathely Belváros Atl.Hatvan Luzitán Sasok Szintézis Örök Malom alsó-ág Székelyfonó Rocko Zagyvakeszi erőnyerő Pikoló HP Győr HaWer Máltai Sólyom Playing Kard s Eddigi győztesek: 2 Dunai Darazsak (dr.büki Tamás, Gyöngyösi Dávid), 1 Alba Royal (Kádár Ginó, Sipos Zoltán), Imperial (Csathó Áron, Rák Mari), GyőrHawer (Hargitai Zoltán, dr.wersényi Fújó György), Negyvenkettő (Korinek, Nagy Gergely), Örök Malom (Varga, dr.füsthy). TAROKKÉLET Alapítva: Főszerkesztő: Gerots Zoltán. Főmunkatárs: Koncz Balázs. Munkatárs: Nagy Márta, Farkas Péter. A kiadó címe: 1085 Budapest, Horánszky u. 4. ISSN Tarokkélet 72

14. GEROTS ZOLTÁN: MÁR ELSŐ JÁTÉKÉVÉBEN BAJNOK A CLUB FEHÉRVÁR!

14. GEROTS ZOLTÁN: MÁR ELSŐ JÁTÉKÉVÉBEN BAJNOK A CLUB FEHÉRVÁR! XXIX. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2013. DECEMBER 14. GEROTS ZOLTÁN: MÁR ELSŐ JÁTÉKÉVÉBEN BAJNOK A CLUB FEHÉRVÁR! Ez évben immár másodszor kerül címlapra Rózsavölgyi Attila és Kádár György

Részletesebben

17. GEROTS ZOLTÁN: KÁDÁR GYÖRGY ÉS SIPOS ZOLTÁN NYERTE A SUZUKI HÁZ GRAND PRIX-T

17. GEROTS ZOLTÁN: KÁDÁR GYÖRGY ÉS SIPOS ZOLTÁN NYERTE A SUZUKI HÁZ GRAND PRIX-T XXIII. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. JÚNIUS 17. GEROTS ZOLTÁN: KÁDÁR GYÖRGY ÉS SIPOS ZOLTÁN NYERTE A SUZUKI HÁZ GRAND PRIX-T A II. Suzuki Ház Grand Prix végeredménye: 1. Sipos Zoltán,

Részletesebben

12. GEROTS ZOLTÁN: A FEHÉRVÁRI CLUBBA KERÜLT A HATVANI SERLEG

12. GEROTS ZOLTÁN: A FEHÉRVÁRI CLUBBA KERÜLT A HATVANI SERLEG XXIX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2013. OKTÓBER 12. GEROTS ZOLTÁN: A FEHÉRVÁRI CLUBBA KERÜLT A HATVANI SERLEG A II. Hatvani Mesterverseny végeredménye: 1. Kádár György, Rózsavölgyi Attila

Részletesebben

31. GEROTS ZOLTÁN: ÚJABB GYŐRI SIKER

31. GEROTS ZOLTÁN: ÚJABB GYŐRI SIKER XXV. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2009. SZEPTEMBER 31. GEROTS ZOLTÁN: ÚJABB GYŐRI SIKER Úton a győri klub felé dr.eőri Gyula 100. trófeájának díjátadásának apropóján azon morfondíroztam,

Részletesebben

9. GEROTS ZOLTÁN: SIKORA ISTVÁN NYERTE AZ ELSŐ HÁRMAS ROYAL VERSENYT

9. GEROTS ZOLTÁN: SIKORA ISTVÁN NYERTE AZ ELSŐ HÁRMAS ROYAL VERSENYT XXVI. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2010. MÁRCIUS 9. GEROTS ZOLTÁN: SIKORA ISTVÁN NYERTE AZ ELSŐ HÁRMAS ROYAL VERSENYT A két korábbi, Kontra Grand Prix-n lezajlott próba egyéni verseny után

Részletesebben

3. GEROTS ZOLTÁN: TANÁCSOK KEZDŐKNEK

3. GEROTS ZOLTÁN: TANÁCSOK KEZDŐKNEK XXVI. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2010. FEBRUÁR 3. GEROTS ZOLTÁN: TANÁCSOK KEZDŐKNEK Mostanában hál istennek újra akad jónéhány érdeklődő kedvenc játékunk iránt. Nekik küldöm az alábbi

Részletesebben

15. GEROTS ZOLTÁN: 2002, MAJD UTÁN MEGSZÜLETETT A 3. ROYAL!

15. GEROTS ZOLTÁN: 2002, MAJD UTÁN MEGSZÜLETETT A 3. ROYAL! XXVI. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2010. MÁJUS 15. GEROTS ZOLTÁN: 2002, MAJD 2005. UTÁN MEGSZÜLETETT A 3. ROYAL! Bizony, bizony, ennyit öt évet (!) kellett várni arra, hogy az egyetemes

Részletesebben

45. GEROTS ZOLTÁN: A GYŐR HAWER RAJT-CÉL GYŐZELEMMEL NYERTE A CSAPATBAJNOKSÁGOT

45. GEROTS ZOLTÁN: A GYŐR HAWER RAJT-CÉL GYŐZELEMMEL NYERTE A CSAPATBAJNOKSÁGOT XXIII. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. DECEMBER 45. GEROTS ZOLTÁN: A GYŐR HAWER RAJT-CÉL GYŐZELEMMEL NYERTE A CSAPATBAJNOKSÁGOT A múlt évben ezüstig jutó Győr HaWer csapata az idén káprázatos,

Részletesebben

30. GEROTS ZOLTÁN: A ROYAL MESTEREI

30. GEROTS ZOLTÁN: A ROYAL MESTEREI XXIV. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2008. JÚLIUS 30. GEROTS ZOLTÁN: A ROYAL MESTEREI Fantasztikus heteknek lehetnek szemtanúi a royal-kedvelők! Játékosaink egész sora jubilált: nagymesterünk,

Részletesebben

54. GEROTS ZOLTÁN: A GYŐR HAWER MEGVÉDTE BAJNOKI CÍMÉT

54. GEROTS ZOLTÁN: A GYŐR HAWER MEGVÉDTE BAJNOKI CÍMÉT XXIV. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2008. DECEMBER 54. GEROTS ZOLTÁN: A GYŐR HAWER MEGVÉDTE BAJNOKI CÍMÉT A Győr HaWer csapata bajnokhoz méltó játékkal imponáló fölénnyel védte meg csapatbajnoki

Részletesebben

45. GEROTS ZOLTÁN: GYŐRI KIRÁLYOK

45. GEROTS ZOLTÁN: GYŐRI KIRÁLYOK XXIV. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2008. OKTÓBER 45. GEROTS ZOLTÁN: GYŐRI KIRÁLYOK Győr legerősebb tarokk-köre, a Törökverő étteremben játszó hetesfogat (fotónkon: dr.paál Sándor, dr.wersényi

Részletesebben

1. GEROTS ZOLTÁN: A DARAZSAK MEGVÉDTÉK KUPAGYŐZTESI CÍMÜKET

1. GEROTS ZOLTÁN: A DARAZSAK MEGVÉDTÉK KUPAGYŐZTESI CÍMÜKET XXIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. JANUÁR 1. GEROTS ZOLTÁN: A DARAZSAK MEGVÉDTÉK KUPAGYŐZTESI CÍMÜKET Hibátlan játékkal, megérdemelten nyerték a januárra áthúzódott 2006-os Piatnik

Részletesebben

8. GEROTS ZOLTÁN: PARKOLHATUNK ITT?

8. GEROTS ZOLTÁN: PARKOLHATUNK ITT? XXVIII. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2012. ÁPRILIS 8. GEROTS ZOLTÁN: PARKOLHATUNK ITT? Hosszas egyeztetés után végre találtunk egy időpontot, hogy mi, pesti royalisták meglátogathassuk szombathelyi

Részletesebben

34. GEROTS ZOLTÁN: REDL TIBOR MESTERHÁRMASA

34. GEROTS ZOLTÁN: REDL TIBOR MESTERHÁRMASA XXIII. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. OKTÓBER 34. GEROTS ZOLTÁN: REDL TIBOR MESTERHÁRMASA Október utolsó napjaiban, egy interneten játszott csapatbajnoki mérkőzésen nagy bravúrt ért

Részletesebben

24. GEROTS ZOLTÁN: NÉMETVÖLGYI TRÓFEÁK

24. GEROTS ZOLTÁN: NÉMETVÖLGYI TRÓFEÁK XXVI. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2010. AUGUSZTUS 24. GEROTS ZOLTÁN: NÉMETVÖLGYI TRÓFEÁK Egy kellemes augusztusi koraestén míg a fiatalság egy része szabályszerű közelharcot vívott, hogy

Részletesebben

24. GEROTS ZOLTÁN: ÉV VÉGI ESEMÉNYEK

24. GEROTS ZOLTÁN: ÉV VÉGI ESEMÉNYEK XXVII. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2011. OKTÓBER 24. GEROTS ZOLTÁN: ÉV VÉGI ESEMÉNYEK Befejezéséhez közeledik a XXVII. Piatnik Magyar Csapatbajnokság. Noha évtizedek óta első ízben leszállítottuk

Részletesebben

28. BERCZELLY TIBOR: CSODÁLATOS HELYSZÍN, CSODÁLATOS ÉLMÉNY VLADÁR FERENC GYŐZELEM A II. EUROLEASING GP-N

28. BERCZELLY TIBOR: CSODÁLATOS HELYSZÍN, CSODÁLATOS ÉLMÉNY VLADÁR FERENC GYŐZELEM A II. EUROLEASING GP-N XXVII. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2011. NOVEMBER 28. BERCZELLY TIBOR: CSODÁLATOS HELYSZÍN, CSODÁLATOS ÉLMÉNY VLADÁR FERENC GYŐZELEM A II. EUROLEASING GP-N Kicsit fintorogtam magamban,

Részletesebben

51. GEROTS ZOLTÁN: RÉGI, NAGY JÁTÉKOSOK AZ I. KONTRA GRAND PRIX DOBOGÓJÁN

51. GEROTS ZOLTÁN: RÉGI, NAGY JÁTÉKOSOK AZ I. KONTRA GRAND PRIX DOBOGÓJÁN XXIV. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2008. NOVEMBER 51. GEROTS ZOLTÁN: RÉGI, NAGY JÁTÉKOSOK AZ I. KONTRA GRAND PRIX DOBOGÓJÁN A verseny előtt az országra leszakadó óriási hóesés és a jéggé

Részletesebben

15. VLADÁR FERENC: MEGVAN A HÚSZEZREDIK TRÓFEA!!

15. VLADÁR FERENC: MEGVAN A HÚSZEZREDIK TRÓFEA!! XXVII. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2011. JÚLIUS 15. VLADÁR FERENC: MEGVAN A HÚSZEZREDIK TRÓFEA!! A Tarokkélet májusi számában Farkas Péter sporttársunk hívta fel a figyelmet: Nemsokára

Részletesebben

23. GEROTS ZOLTÁN: AZ ÉLET ÁTÍRJA A CÍMLAPOT

23. GEROTS ZOLTÁN: AZ ÉLET ÁTÍRJA A CÍMLAPOT XXIV. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2008. JÚNIUS 23. GEROTS ZOLTÁN: AZ ÉLET ÁTÍRJA A CÍMLAPOT Itt a nyár, lassan megérkezik a kánikula is. Irány a strand, a vízpart esténként meg a tévé:

Részletesebben

1. GEROTS ZOLTÁN: EZ AZ ÉV IS JÓL KEZDŐDÖTT

1. GEROTS ZOLTÁN: EZ AZ ÉV IS JÓL KEZDŐDÖTT XXV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2009. JANUÁR 1. GEROTS ZOLTÁN: EZ AZ ÉV IS JÓL KEZDŐDÖTT Nem elég, hogy a karácsonyi ünnepeket végigtarokkoztuk, mivel kezdhettük volna az új évet, mint

Részletesebben

1. GEROTS ZOLTÁN: ZÖLD ÚT A JÁTÉKNAK

1. GEROTS ZOLTÁN: ZÖLD ÚT A JÁTÉKNAK XXIV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2008. JANUÁR 1. GEROTS ZOLTÁN: ZÖLD ÚT A JÁTÉKNAK Az évadnyitó közgyűlés eltörölte a csapatbajnoki meccskorlátot, így az 52 mérkőzést mindenki azokkal

Részletesebben

4. KARDOS PÉTER: ROYAL TAROKK (írás az Óbudai Egyetem Béta-verzió című újsága számára)

4. KARDOS PÉTER: ROYAL TAROKK (írás az Óbudai Egyetem Béta-verzió című újsága számára) XXVII. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2011. MÁRCIUS 4. KARDOS PÉTER: ROYAL TAROKK (írás az Óbudai Egyetem Béta-verzió című újsága számára) Van-e élet a zsírozáson, a snapszlin és a pókeren

Részletesebben

4. GEROTS ZOLTÁN: INTERJÚ GYÖNGYÖSI GÁBORRAL

4. GEROTS ZOLTÁN: INTERJÚ GYÖNGYÖSI GÁBORRAL XXIII. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. FEBRUÁR 4. GEROTS ZOLTÁN: INTERJÚ GYÖNGYÖSI GÁBORRAL A tarokkjátékosok számára a Piatnik név fogalom. Nem csoda, hogy a hazai tarokkozók legnagyobb

Részletesebben

47. GEROTS ZOLTÁN: FÚJÓ 100. TRÓFEÁJA - HÁRMASBAN

47. GEROTS ZOLTÁN: FÚJÓ 100. TRÓFEÁJA - HÁRMASBAN 00. XIX. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán OKTÓBER 47. GEROTS ZOLTÁN: FÚJÓ 100. TRÓFEÁJA - HÁRMASBAN Pezseg a tarokkélet gyõri szakosztályunkban! A Törökverõ vendéglõben egymást érik a royal,

Részletesebben

29. GEROTS ZOLTÁN: ISMÉT ÚJ HELYEN

29. GEROTS ZOLTÁN: ISMÉT ÚJ HELYEN XXVI. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2010. OKTÓBER 29. GEROTS ZOLTÁN: ISMÉT ÚJ HELYEN A royal mozgalom azaz a tarokk versenyszerű lehetőségének kidolgozása, fejlesztése és játszása e sorok

Részletesebben

47. SPRECHER KÁROLY: GRAND PRIX A SUZUKI HÁZBAN

47. SPRECHER KÁROLY: GRAND PRIX A SUZUKI HÁZBAN 2002. XVIII. ÉVFOLYAM,. SZÁM. 47. SPRECHER KÁROLY: GRAND PRIX A SUZUKI HÁZBAN Seres Gábor elnök-vezérigazgató úr meghívására november 24-én a royal tarokk krémje gyûlt össze a Suzuki Ház autószalonban,

Részletesebben

10. GEROTS ZOLTÁN: ÚJ FŐSZÖVEG A WWW.ROYALTAROKK.HU-N

10. GEROTS ZOLTÁN: ÚJ FŐSZÖVEG A WWW.ROYALTAROKK.HU-N XXVII. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2011. MÁJUS 10. GEROTS ZOLTÁN: ÚJ FŐSZÖVEG A WWW.ROYALTAROKK.HU-N (A royalisták honlapja folyamatosan frissül nemcsak az eredményközlésekben, hanem egyéb

Részletesebben

26. GEROTS ZOLTÁN: NÉGYEN A BAJNOKI CÍMÉRT

26. GEROTS ZOLTÁN: NÉGYEN A BAJNOKI CÍMÉRT XXV. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2009. AUGUSZTUS 26. GEROTS ZOLTÁN: NÉGYEN A BAJNOKI CÍMÉRT Az idén megtörhet a tavaly, tavalyelőtt zsinórban csapatbajnokságot nyert Győr HaWer sorozata

Részletesebben

Alapította: Gerots Zoltán

Alapította: Gerots Zoltán 00. XIX. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM. 8. BERCZELLY TIBOR: SOPRON, TE DRÁGA! Zolika unszolására (nagyon nem kellett unszolnia) ismét repül velem az Ikva- Isis IC Sopronba. Kedves - korombéli - bridzs partnereim érdeklõdtek:

Részletesebben

17. BERCZELLY TIBOR: GYŐRBEN JÁRTUNK, VERSENYEN

17. BERCZELLY TIBOR: GYŐRBEN JÁRTUNK, VERSENYEN XXIV. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2008. MÁJUS 17. BERCZELLY TIBOR: GYŐRBEN JÁRTUNK, VERSENYEN Azt hittem, engem már semmivel sem lehet meglepni. Amikor a Liszt Ferenc expressz vonatról

Részletesebben

19. BERCZELLY TIBOR: KELLEMES NAP GÖDÖN

19. BERCZELLY TIBOR: KELLEMES NAP GÖDÖN XXVII. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2011. SZEPTEMBER 19. BERCZELLY TIBOR: KELLEMES NAP GÖDÖN Gyönyörű, ideális kártya időben indulok a kies Gödre. A Nyugati pályaudvaron rendszeresen rossz

Részletesebben

10. GEROTS ZOLTÁN: DR.ÁDÁM JÁNOS EZREDIK TRÓFEÁJA

10. GEROTS ZOLTÁN: DR.ÁDÁM JÁNOS EZREDIK TRÓFEÁJA XXIX. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2013. AUGUSZTUS 10. GEROTS ZOLTÁN: DR.ÁDÁM JÁNOS EZREDIK TRÓFEÁJA A royal tarokk nagy ünnepére készülvén autóztunk Budapestről egy kis küldöttséggel Győrbe,

Részletesebben

19. GEROTS ZOLTÁN: HOGY BÍROM KI EZT A HOSSZÚ IDŐT??

19. GEROTS ZOLTÁN: HOGY BÍROM KI EZT A HOSSZÚ IDŐT?? XXVIII. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2012. SZEPTEMBER 19. GEROTS ZOLTÁN: HOGY BÍROM KI EZT A HOSSZÚ IDŐT?? Mikor e sorokat papírra vetem, kedd reggel van, este klubnap, szombaton meg verseny.

Részletesebben

29. GEROTS ZOLTÁN: PULAI TRÓFEÁK

29. GEROTS ZOLTÁN: PULAI TRÓFEÁK XXIII. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. SZEPTEMBER 29. GEROTS ZOLTÁN: PULAI TRÓFEÁK Lassan több éves hagyománnyá válik jónéhány tarokk-klasszisunk szeptember eleji horvátországi nyaralása,

Részletesebben

1. BERCZELLY TIBOR: FEHÉRVÁRON JÁRTUNK

1. BERCZELLY TIBOR: FEHÉRVÁRON JÁRTUNK XXVI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2010. JANUÁR 1. BERCZELLY TIBOR: FEHÉRVÁRON JÁRTUNK Ismét elrepült egy játékos esztendő. Megszokhattuk már, hogy január a közgyűlés, no meg a kupaszüret

Részletesebben

39. GEROTS ZOLTÁN: FÚJÓ HARMADSZOR, HARES ELŐSZÖR

39. GEROTS ZOLTÁN: FÚJÓ HARMADSZOR, HARES ELŐSZÖR XXIII. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. NOVEMBER 39. GEROTS ZOLTÁN: FÚJÓ HARMADSZOR, HARES ELŐSZÖR A kitűnő konyhájú Spagetti-Ház emeletén tartott IV. fehérvári GP-n rajt-cél győzelmet

Részletesebben

14. GEROTS ZOLTÁN: A PODONYI MIHÁLY, NAGY GÁBOR PÁROS MEGVÉDTE GP-GYŐZTESI CÍMÉT GYŐRBEN!

14. GEROTS ZOLTÁN: A PODONYI MIHÁLY, NAGY GÁBOR PÁROS MEGVÉDTE GP-GYŐZTESI CÍMÉT GYŐRBEN! XXIII. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. MÁJUS 14. GEROTS ZOLTÁN: A PODONYI MIHÁLY, NAGY GÁBOR PÁROS MEGVÉDTE GP-GYŐZTESI CÍMÉT GYŐRBEN! A VI. Richter János emlékverseny Győr Nagydíjának

Részletesebben

12. GEROTS ZOLTÁN: A SIKORA, SZÉKELY PÁROS NYERTE A HATVANI NAGYDÍJAT

12. GEROTS ZOLTÁN: A SIKORA, SZÉKELY PÁROS NYERTE A HATVANI NAGYDÍJAT XXIV. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2008. ÁPRILIS 12. GEROTS ZOLTÁN: A SIKORA, SZÉKELY PÁROS NYERTE A HATVANI NAGYDÍJAT A verseny második harmadában élre álló, majd a finisben a bajnokcsapatot

Részletesebben

31. GEROTS ZOLTÁN: XXVII. PIATNIK CSAPATBAJNOKSÁG

31. GEROTS ZOLTÁN: XXVII. PIATNIK CSAPATBAJNOKSÁG XXVII. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2011. DECEMBER 31. GEROTS ZOLTÁN: XXVII. PIATNIK CSAPATBAJNOKSÁG A tarokkjátékok királykategóriájában, a royalban 2011-ben veretes mezőny gyűlt össze

Részletesebben

8. GEROTS ZOLTÁN: DÍJKIOSZTÁS - KUPAÖZÖNNEL

8. GEROTS ZOLTÁN: DÍJKIOSZTÁS - KUPAÖZÖNNEL 2004. XX. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán FEBRUÁR 8. GEROTS ZOLTÁN: DÍJKIOSZTÁS - KUPAÖZÖNNEL Harmadszor is bajnokok a Darazsak Nagy Márti és Surányi Ági nagyszerû évet zárt Sikora István

Részletesebben

16. GEROTS ZOLTÁN: ELŐSZÖR DOBOGÓN A NÉMETH HÁZASPÁR!

16. GEROTS ZOLTÁN: ELŐSZÖR DOBOGÓN A NÉMETH HÁZASPÁR! XXVIII. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2012. AUGUSZTUS 16. GEROTS ZOLTÁN: ELŐSZÖR DOBOGÓN A NÉMETH HÁZASPÁR! Egyesületünk jeles tagja, Kovács Tamás, a fehérvári szakosztály-elnök újabb remek

Részletesebben

Alapította: Gerots Zoltán

Alapította: Gerots Zoltán 2002. XVIII. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán JÚLIUS 25. DR.WERSÉNYI II. GYÖRGY: AZ ELSÕ ROYAL XVIII. Piatnik Magyar Csapatbajnokság, 326/8. 2002. július 30. Bp.Belváros. Gyõri Geszt és Ostyagyár

Részletesebben

10. GEROTS ZOLTÁN: HA MÁJUS, AKKOR GYŐR!

10. GEROTS ZOLTÁN: HA MÁJUS, AKKOR GYŐR! XXVIII. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2012. MÁJUS 10. GEROTS ZOLTÁN: HA MÁJUS, AKKOR GYŐR! Ezzel a jelszóval vágtunk neki május második hétvégéjének, hogy jól bejáratott helyünkön, a győri

Részletesebben

GEROTS ZOLTÁN: ÁDÁM JÁNOS 200. TRÓFEÁJA

GEROTS ZOLTÁN: ÁDÁM JÁNOS 200. TRÓFEÁJA 200. XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán MÁJUS 22. GEROTS ZOLTÁN: ÁDÁM JÁNOS 200. TRÓFEÁJA Gyõri szakosztályunk kitûnõsége, az Arrabona Stars csapatkapitánya, dr.ádám János - Szokoly Adrien

Részletesebben

51. GEROTS ZOLTÁN: ÚJABB ROSTA, WERSÉNYI SIKER!

51. GEROTS ZOLTÁN: ÚJABB ROSTA, WERSÉNYI SIKER! 00. XIX. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM. Alapította: NOVEMBER 51. GEROTS ZOLTÁN: ÚJABB ROSTA, WERSÉNYI SIKER! Lassan már hozzászokhatunk, ha párosverseny= Rosta, Wersényi gyõzelem! A nagyszerû páros nem csak kitûnõ

Részletesebben

2. GEROTS ZOLTÁN: EGY ÚJ JÁTÉK, AZ ALTIANSZ

2. GEROTS ZOLTÁN: EGY ÚJ JÁTÉK, AZ ALTIANSZ 1996. XII. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán DECEMBER 2. GEROTS ZOLTÁN: EGY ÚJ JÁTÉK, AZ ALTIANSZ Miután royal bajnoki meccsek kezdésére várva - negyedik játékos híján - hol ultizunk, hol alsózunk

Részletesebben

27. GEROTS ZOLTÁN: MEGVAN AZ ELSÕ QUART IS!

27. GEROTS ZOLTÁN: MEGVAN AZ ELSÕ QUART IS! XVII. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM. A szép tavasz (Rák Mari: Triumf) után jól kezdõdik a nyár: megvan az elsõ Quart is! Nemcsak mennyiségileg, hanem sportág-történetileg is hullanak a trófeák köszönhetõen annak,

Részletesebben

1. GEROTS ZOLTÁN: A HARVARG EGYETEM NYERTE A XII. ROYAL TAROKK PIATNIK MAGYAR KUPÁT

1. GEROTS ZOLTÁN: A HARVARG EGYETEM NYERTE A XII. ROYAL TAROKK PIATNIK MAGYAR KUPÁT XXX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2014. MÁRCIUS 1. GEROTS ZOLTÁN: A HARVARG EGYETEM NYERTE A XII. ROYAL TAROKK PIATNIK MAGYAR KUPÁT Szokás szerint az évadzáró / évadnyitó közgyűlésen ültek

Részletesebben

21. GEROTS ZOLTÁN: NAGY MÁRTA POSTHUMUS TRÓFEÁI

21. GEROTS ZOLTÁN: NAGY MÁRTA POSTHUMUS TRÓFEÁI XXVI. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2010. JÚLIUS 21. GEROTS ZOLTÁN: NAGY MÁRTA POSTHUMUS TRÓFEÁI A sokak által szeretett, kiváló klasszisjátékosunk, Nagy Márti betegsége utolsó időszakában

Részletesebben

12. GEROTS ZOLTÁN: VILÁGREKORD ÉS NAGYSIKERÛ GP GYÕRBEN

12. GEROTS ZOLTÁN: VILÁGREKORD ÉS NAGYSIKERÛ GP GYÕRBEN . XVIII. ÉVFOLYAM,. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán ÁPRILIS. GEROTS ZOLTÁN: VILÁGREKORD ÉS NAGYSIKERÛ GP GYÕRBEN TAROKKÉLET Az 998-ban bajnokságot nyert Varga Péter, dr. Füsthy Zsolt páros gyõzelmével

Részletesebben

25. HARGITAI ZOLTÁN: SZENZÁCIÓS VILÁGCSÚCS PÁZMÁNDON!

25. HARGITAI ZOLTÁN: SZENZÁCIÓS VILÁGCSÚCS PÁZMÁNDON! XXIII. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. AUGUSZTUS 25. HARGITAI ZOLTÁN: SZENZÁCIÓS VILÁGCSÚCS PÁZMÁNDON! Pázmánd, 2007. augusztus 3. Amikor Márti néhány nappal előtte rám csörgött, tudok-e

Részletesebben

7. BERCZELLY TIBOR: RENDHAGYÓ DICSÉRET EGY ILLUSZTRÁLT TAROKK VERSENYRŐL

7. BERCZELLY TIBOR: RENDHAGYÓ DICSÉRET EGY ILLUSZTRÁLT TAROKK VERSENYRŐL XXIII. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. MÁRCIUS 7. BERCZELLY TIBOR: RENDHAGYÓ DICSÉRET EGY ILLUSZTRÁLT TAROKK VERSENYRŐL Évek óta próbálom meggyőzni magam (nem könnyű dolog), hogy lehet-e,

Részletesebben

34. GEROTS ZOLTÁN: A FEHÉRVÁR ELSÕ SIKERE

34. GEROTS ZOLTÁN: A FEHÉRVÁR ELSÕ SIKERE 2004. XX. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán AUGUSZTUS 34. GEROTS ZOLTÁN: A FEHÉRVÁR ELSÕ SIKERE A tarokk élvonalába, a royalba az idén bekapcsolódott székesfehérvári együttes: Kádár György (a

Részletesebben

1. GEROTS ZOLTÁN: PONTOSÍTÁSOK A ROYAL TAROKK ÉRTÉKELÉSÉBEN

1. GEROTS ZOLTÁN: PONTOSÍTÁSOK A ROYAL TAROKK ÉRTÉKELÉSÉBEN 00. XIX. ÉVFOLYAM,. SZÁM.. GEROTS ZOLTÁN: PONTOSÍTÁSOK A ROYAL TAROKK ÉRTÉKELÉSÉBEN A tavalyi évadban meglehetõsen "laza" consolatiós értékekkel kezdtünk, mondván majd meglátjuk a szezon alatt, hol kell

Részletesebben

Alapította: Gerots Zoltán

Alapította: Gerots Zoltán XXI. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM. 17. GEROTS ZOLTÁN: KEZDÕDIK A GP-SZEZON A napokban meghívó érkezett gyõri szakosztály-elnökünktõl, dr.wersényi Fújó Györgytõl, melyben a május 14-i, idénynyitó gyõri párosversenyre

Részletesebben

25. GEROTS ZOLTÁN: A KÁDÁR, SIPOS PÁROS NYERTE A IV. GYŐRI RICHTER JÁNOS EMLÉKVERSENYT

25. GEROTS ZOLTÁN: A KÁDÁR, SIPOS PÁROS NYERTE A IV. GYŐRI RICHTER JÁNOS EMLÉKVERSENYT XXI. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2005. MÁJUS 25. GEROTS ZOLTÁN: A KÁDÁR, SIPOS PÁROS NYERTE A IV. GYŐRI RICHTER JÁNOS EMLÉKVERSENYT Már Győr felé jó hangulatban teltek az autóban a percek:

Részletesebben

35. GEROTS ZOLTÁN: NEHÉZ AZ ISKOLATÁSKA

35. GEROTS ZOLTÁN: NEHÉZ AZ ISKOLATÁSKA 2002. XVIII. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán SZEPTEMBER 35. GEROTS ZOLTÁN: NEHÉZ AZ ISKOLATÁSKA A minap az élete elsõ néhányadik royal meccsén sírva borult az asztalra az egyébként más tarokkjátékokban

Részletesebben

GEROTS ZOLTÁN: 52 MECCS

GEROTS ZOLTÁN: 52 MECCS 1995. XI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán JÚNIUS 1. GEROTS ZOLTÁN: 52 MECCS Szinte hihetetlen: kedvenc játékunk, a royal tarokk immár évtizedes (!) múltra tekint vissza... Ennyi ideje kezdtem

Részletesebben

38. GEROTS ZOLTÁN: JOHN MCLEOD BUDAPESTEN

38. GEROTS ZOLTÁN: JOHN MCLEOD BUDAPESTEN 00. XX. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM. Szeptember utolsó hétvégéjén barátaival ismét Magyarországra látogatott John McLeod, a világ legismertebb kártyaszakértõje. Csathó Áron szervezésében neki is ültünk mindjárt

Részletesebben

Alapította: Gerots Zoltán

Alapította: Gerots Zoltán 1987. III. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán DECEMBER 10. GEROTS ZOLTÁN: ÚJ BAJNOK, A SZINTÉZIS Két újlaki gyõzelem után új név került a bajnokok serlegére: a Szintézis csapatának a neve. Miután

Részletesebben

7. FARKAS PÉTER: BALATONALMÁDI KÉRDÉSEK

7. FARKAS PÉTER: BALATONALMÁDI KÉRDÉSEK XXVII. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2011. ÁPRILIS 7. FARKAS PÉTER: BALATONALMÁDI KÉRDÉSEK Április nyitányaként csapatommal, a Máltai Sólymokkal Balatonalmádiba utaztunk, remek rangadókat

Részletesebben

12. GEROTS ZOLTÁN: A KÁROLY, GYULAI PÁROS NAGY SIKERE GYÕRBEN

12. GEROTS ZOLTÁN: A KÁROLY, GYULAI PÁROS NAGY SIKERE GYÕRBEN 2004. XX. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán MÁRCIUS 12. GEROTS ZOLTÁN: A KÁROLY, GYULAI PÁROS NAGY SIKERE GYÕRBEN TAROKKÉLET 33. A szenzációs teljesítményt nyújtó, Golgotát, Courtot teljesítõ

Részletesebben

41. BERCZELLY TIBOR: ISMÉT SOPRON!

41. BERCZELLY TIBOR: ISMÉT SOPRON! XXI. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2005. AUGUSZTUS 41. BERCZELLY TIBOR: ISMÉT SOPRON! Lapozgatom a Tarokkélet korábbi számait. Meglepett csodálkozással konstatálom, hogy immár ötödik alkalommal

Részletesebben

51. GEROTS ZOLTÁN: ÚJ ASZTALREKORD = 5 TRÓFEA!

51. GEROTS ZOLTÁN: ÚJ ASZTALREKORD = 5 TRÓFEA! . XVII. ÉVFOLYAM,. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán NOVEMBER 5. GEROTS ZOLTÁN: ÚJ ASZTALREKORD = 5 TRÓFEA! Szenzációs új csúcsot sikerült felállítani a józsefvárosi új klubunkban: hatos asztalon négyünk

Részletesebben

53. FARKAS PÉTER: MI A JÁTÉK?

53. FARKAS PÉTER: MI A JÁTÉK? XXI. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2005. NOVEMBER 53. FARKAS PÉTER: MI A JÁTÉK? Nyáron csehországi körúton vettem részt egyik kollegámmal, feleségével, valamint az öcsémmel. Már előre örültem,

Részletesebben

8. GEROTS ZOLTÁN: GYERTEK GYÕRBE!

8. GEROTS ZOLTÁN: GYERTEK GYÕRBE! . XVIII. ÉVFOLYAM,. SZÁM. Április --én kerül megrendezésre a gyõri royal-hétvége, benne -án, szombaton a Richter János emlékverseny (Grand Prix). Igen sokan jelezték, hogy már a pénteki szabadjátékra is

Részletesebben

35. GEROTS ZOLTÁN: ÖSSZETETT BAJNOKSÁG, JÖVÕRE!

35. GEROTS ZOLTÁN: ÖSSZETETT BAJNOKSÁG, JÖVÕRE! 2000. XVI. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán OKTÓBER 35. GEROTS ZOLTÁN: ÖSSZETETT BAJNOKSÁG, JÖVÕRE! Csak magam alatt vágom a fát, hiszen tudom, hogy ez (is) egy újabb pluszmunka, amit csinálni

Részletesebben

Alapította: Gerots Zoltán

Alapította: Gerots Zoltán 00. XIX. ÉVFOLYAM,. SZÁM. 9. GEROTS ZOLTÁN: TRÓFEAKUPA Az elnökség döntése értelmében ezentúl minden századik trófeát elérõ játékostársunkat Trófeakupával jutalmazzuk. Remélhetõleg ez az intézkedés tovább

Részletesebben

40. GEROTS ZOLTÁN: MEGJELENT A ROYAL TAROKK KÖNYV!

40. GEROTS ZOLTÁN: MEGJELENT A ROYAL TAROKK KÖNYV! 2002. XVIII. ÉVFOLYAM, 0. SZÁM. 40. GEROTS ZOLTÁN: MEGJELENT A ROYAL TAROKK KÖNYV! 8 év elteltével megjelent a royal tarokk elsõ önálló könyve: e sorok szerzõjének egyszerûen "Royal tarokk" címet viselõ

Részletesebben

45. BERCZELLY TIBOR: HA SZEPTEMBER, AKKOR ALBA REGIA

45. BERCZELLY TIBOR: HA SZEPTEMBER, AKKOR ALBA REGIA XXI. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2005. SZEPTEMBER 45. BERCZELLY TIBOR: HA SZEPTEMBER, AKKOR ALBA REGIA Még alig hevertem ki Sopron megpróbáltatásait, máris indulni kell az ősi királyi városba.

Részletesebben

1. GEROTS ZOLTÁN: FEDÁK SÁRI

1. GEROTS ZOLTÁN: FEDÁK SÁRI XXVIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2012. JANUÁR 1. GEROTS ZOLTÁN: FEDÁK SÁRI Nemrégiben meghívó érkezett a szerkesztőségbe: X városkában Paskievics Országos Versenyt rendeznek. Nézegetem

Részletesebben

42. GEROTS ZOLTÁN: ÚJ NEVEK A BAJNOKOK SERLEGÉN

42. GEROTS ZOLTÁN: ÚJ NEVEK A BAJNOKOK SERLEGÉN 2000. XVI. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán DECEMBER 42. GEROTS ZOLTÁN: ÚJ NEVEK A BAJNOKOK SERLEGÉN Szinte példátlan izgalmak után dõlt el az idén a bajnoki cím sorsa! A tavasszal nagy lendülettel

Részletesebben

1. GEROTS ZOLTÁN: AZ ÖRÖK MALOM NYERTE A KUPADÖNTÕT

1. GEROTS ZOLTÁN: AZ ÖRÖK MALOM NYERTE A KUPADÖNTÕT 2004. XX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán JANUÁR 1. GEROTS ZOLTÁN: AZ ÖRÖK MALOM NYERTE A KUPADÖNTÕT dr. Füsthy Zsolt Trojkájával és Golgotájával - Oravecz Spadille-ja ellenében - biztosan

Részletesebben

50. GEROTS ZOLTÁN: A HÚSZASHÍVÁSOS TAROKKTÓL A MEGBORSOZOTT" SKÍZHÍVÁSIG

50. GEROTS ZOLTÁN: A HÚSZASHÍVÁSOS TAROKKTÓL A MEGBORSOZOTT SKÍZHÍVÁSIG XXI. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2005. OKTÓBER 50. GEROTS ZOLTÁN: A HÚSZASHÍVÁSOS TAROKKTÓL A MEGBORSOZOTT" SKÍZHÍVÁSIG Sok új játékos kérésére az alábbiakban egy kis áttekintést nyújtok

Részletesebben

3. GEROTS ZOLTÁN: A ROYAL FÕBB ELTÉRÉSEI A PÁROS TAROKKTÓL

3. GEROTS ZOLTÁN: A ROYAL FÕBB ELTÉRÉSEI A PÁROS TAROKKTÓL 1991. VII. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán DECEMBER 3. GEROTS ZOLTÁN: A ROYAL FÕBB ELTÉRÉSEI A PÁROS TAROKKTÓL A tarokk történetében az elsõ nagy váltás akkor volt, amikor a hívásos játékmód

Részletesebben

BERCZELLY TIBOR: NÉHÁNY MONDAT KÖZGYÛLÉS ÜRÜGYÉN

BERCZELLY TIBOR: NÉHÁNY MONDAT KÖZGYÛLÉS ÜRÜGYÉN 2000. XVI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán JANUÁR 1. BERCZELLY TIBOR: NÉHÁNY MONDAT KÖZGYÛLÉS ÜRÜGYÉN 53 díjat: 19 kupát, 19 dísztálat, 2 plakettet, 10 Tarokk-kódexet és 3 Kártya Codexet osztottunk

Részletesebben

41. GEROTS ZOLTÁN: TESZTELÉSEK

41. GEROTS ZOLTÁN: TESZTELÉSEK XVII. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán 4. GEROTS ZOLTÁN: TESZTELÉSEK SZEPTEMBER 2. Megkezdõdtek a consolatios rendszer a jövõ versenyévadban bevezetendõ utolsó simításainak tesztelései. A tesztmeccseket

Részletesebben

egy-egy Trófeakupa (dr.füsthy 94, dr.büki 91), megállapíthatjuk, már itt is az újabb trófeaszerzési

egy-egy Trófeakupa (dr.füsthy 94, dr.büki 91), megállapíthatjuk, már itt is az újabb trófeaszerzési 2004. XX. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM. Két kitûnõ játékosunk is jubilál a trófealistán: Csathó Áron a 300., míg Károly Márton a 100. szuperkombinációját teljesítette. Tekintve, hogy nemrég ünnepeltük Ádám Jancsi

Részletesebben

34. GEROTS ZOLTÁN: SOPRONI SZFINX

34. GEROTS ZOLTÁN: SOPRONI SZFINX XVII. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM. Az eddig megrendezett két nagydíj sikere után a játékosok szinte állandóan kérdezték: mikor lesz folytatás? Nos, mivel nyáron mindenképpen szerettünk volna egy kirándulással egybekötött

Részletesebben

DR. BÜKI TAMÁS: 2001 A VERSENYASZTAL MELLÕL

DR. BÜKI TAMÁS: 2001 A VERSENYASZTAL MELLÕL 00. XVIII. ÉVFOLYAM,. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán JANUÁR. DR. BÜKI TAMÁS: 00 A VERSENYASZTAL MELLÕL Újabb bajnokság fejezõdött be a royal versenytarokk immár 7 éves történetében - reméljük, hogy 00

Részletesebben

A magas tarokkra való áttérés - Gróf András (Zsiráf)

A magas tarokkra való áttérés - Gróf András (Zsiráf) A magas tarokkra való áttérés - Gróf András (Zsiráf) - 2017.12.31. 1. BEVEZETŐ GONDOLATOK XXI fogás: Az alapvető eltérés a jelenlegi illusztrált szabályzathoz képest, hogy a XXI fogás pontszáma Dr. KE

Részletesebben

Alapította: Gerots Zoltán

Alapította: Gerots Zoltán 2002. XVIII. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM. 29. GEROTS ZOLTÁN: A BÜKI, GYÖNGYÖSI PÁROS ELSÕ GP GYÕZELME Egyre népszerûbbek a - nemritkán nyaralással összekötött - vidéken megrendezett nyári versenyek. Az idén ezekbõl

Részletesebben

39. GEROTS ZOLTÁN: A DUNAI DARAZSAK ÁTVETTÉK A VEZETÉST!

39. GEROTS ZOLTÁN: A DUNAI DARAZSAK ÁTVETTÉK A VEZETÉST! 2000. XVI. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán NOVEMBER 39. GEROTS ZOLTÁN: A DUNAI DARAZSAK ÁTVETTÉK A VEZETÉST! A néhány évvel ezelõtti mérhetetlen izgalmakat, és elképesztõ végjátékot hozó

Részletesebben

Alapította: Gerots Zoltán

Alapította: Gerots Zoltán 1988. IV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán MÁJUS 1. GEROTS ZOLTÁN: MEGKEZDÕDÖTT A 4. BAJNOKSÁG Egy játék felnõtté válásának egyik legfontosabb mércéje - a felügyelõ szerv, az ÁISH szerint -

Részletesebben

GEROTS ZOLTÁN: MEGKEZDÕDÖTT A 9. ROYAL VERSENYIDÉNY

GEROTS ZOLTÁN: MEGKEZDÕDÖTT A 9. ROYAL VERSENYIDÉNY 1993. IX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán JÚLIUS 1. GEROTS ZOLTÁN: MEGKEZDÕDÖTT A 9. ROYAL VERSENYIDÉNY Továbbra is létrarendszerben kezdõdött meg az idei, immár 9. magyar royal tarokk csapatbajnokság,

Részletesebben

4. GEROTS ZOLTÁN: GYÕR BEMUTATKOZOTT

4. GEROTS ZOLTÁN: GYÕR BEMUTATKOZOTT . XVIII. ÉVFOLYAM,. SZÁM. Fiatal sportágunknak bár már régóta vannak vidéki játékosai, vidéki royaléletrõl nem beszélhettünk eddig. Február 7-én azonban - Wersényi Gyurinak hála - megváltozott a helyzet:

Részletesebben

21. FARKAS PÉTER: BALATON + TAROKK = ALIGA

21. FARKAS PÉTER: BALATON + TAROKK = ALIGA XXIII. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. JÚLIUS 21. FARKAS PÉTER: BALATON + TAROKK = ALIGA A fenti képlet jegyében hagytam el munkahelyemet és Budapestet július 20-án délután, ezúttal kedvesemmel,

Részletesebben

Bridzstanfolyam 1. foglalkozás Kártyajátékok: Színek: Lapok erősorrendje Ütés: Adu: A bridzs története:

Bridzstanfolyam 1. foglalkozás Kártyajátékok: Színek: Lapok erősorrendje Ütés: Adu: A bridzs története: Bridzstanfolyam 1. foglalkozás Kártyajátékok: kirakós (kanaszta, römi, kaszinó, stb.), ütésre menő (snapszer, ulti, bridzs, preferansz, tarokk, stb.) Ütésben lévő lapok pontértéke számít (snapszer, ulti,

Részletesebben

GEROTS ZOLTÁN: ÚJ TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS: A KRITÉRIUMOS RENDSZER

GEROTS ZOLTÁN: ÚJ TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS: A KRITÉRIUMOS RENDSZER 1990. VI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán MÁJUS 1. GEROTS ZOLTÁN: ÚJ TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS: A KRITÉRIUMOS RENDSZER Január elsején megkezdõdött az immár 6. tízlapos tarokk magyar csapatbajnokság.

Részletesebben

Alapította: Gerots Zoltán

Alapította: Gerots Zoltán 1986. II. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán DECEMBER 10. GEROTS ZOLTÁN: AZ ÚJLAK MEGVÉDTE BAJNOKI CÍMÉT 1984 telén néhányan úgy gondoltuk, hogy fel kellene ébreszteni 1985 folyamán már ébresztettük

Részletesebben

GEROTS ZOLTÁN: ELNÖKVÁLASZTÁS UTÁN, ÚJ KORSZAK ELÕTT

GEROTS ZOLTÁN: ELNÖKVÁLASZTÁS UTÁN, ÚJ KORSZAK ELÕTT XVII. ÉVFOLYAM,. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán JANUÁR. GEROTS ZOLTÁN: ELNÖKVÁLASZTÁS UTÁN, ÚJ KORSZAK ELÕTT Az elsõ elnöki ciklus befejeztével úgy érzem, lezárult egy korszak a royal tarokk történetében.

Részletesebben

A magas tarokkra való áttérés Verzió:

A magas tarokkra való áttérés Verzió: A magas tarokkra való áttérés Verzió: 2018.09.09. 1. BEVEZETŐ GONDOLATOK (pirossal az újdonságok) XXI fogás: Az alapvető eltérés a jelenlegi illusztrált szabályzathoz képest, hogy a XXI fogás pontszáma

Részletesebben

28. BERCZELLY TIBOR: NÉHÁNY MONDAT A MÚLÓ IDÕRÕL ÉS A FEJLÕDÉSRÕL

28. BERCZELLY TIBOR: NÉHÁNY MONDAT A MÚLÓ IDÕRÕL ÉS A FEJLÕDÉSRÕL 2000. XVI. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán AUGUSZTUS 28. BERCZELLY TIBOR: NÉHÁNY MONDAT A MÚLÓ IDÕRÕL ÉS A FEJLÕDÉSRÕL Gatyaszaggató meleg van. Tombol a nyár. Ülök a ventillátor elõtt, lábam

Részletesebben

GEROTS ZOLTÁN: MEGALAKULT A MAGYAR ROYAL TAROKK EGYESÜLET

GEROTS ZOLTÁN: MEGALAKULT A MAGYAR ROYAL TAROKK EGYESÜLET 1998. XIV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán ÁPRILIS 1. GEROTS ZOLTÁN: MEGALAKULT A MAGYAR ROYAL TAROKK EGYESÜLET hátsó sor: Varga Péter, dr.szegedi Róbert, dr.domoszlai Béla, dr. Székely Géza,

Részletesebben

Kedves Tarokkos társaim!

Kedves Tarokkos társaim! Szőrös sorok Kedves Tarokkos társaim! Az Első Magyar Tarokk Egylet ( EMTE, alapították a Szegedi Biológiai Kutató munkában megfáradt kutatói és dolgozói 1975-ben ) tagjai rendszeresen játsszák az Illusztrált

Részletesebben

Alapította: Gerots Zoltán

Alapította: Gerots Zoltán 2000. XVI. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán JÚNIUS 19. DR: SZÉKELY GÉZA: NYÁRI FÉL(HOLT) IDÉNY Tombol a nyár, sokan szabadságukat töltik, de azért az Árpádház étteremben így is minden kedden

Részletesebben

3. GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ: A MÉRHETÕ SZÉPSÉG

3. GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ: A MÉRHETÕ SZÉPSÉG 1993. IX. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán DECEMBER 3. GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ: A MÉRHETÕ SZÉPSÉG (Kurír, augusztus 10.) Gerots Zoltán, a magyar progresszív dzsesszrock kiváló együttese, a Szintézis

Részletesebben

30. DR.SZÉKELY GÉZA: ÚJ VILÁGCSÚCS A ZÖLD ASZTAL MELLETT

30. DR.SZÉKELY GÉZA: ÚJ VILÁGCSÚCS A ZÖLD ASZTAL MELLETT 2000. XVI. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán SZEPTEMBER 30. DR.SZÉKELY GÉZA: ÚJ VILÁGCSÚCS A ZÖLD ASZTAL MELLETT Bár mindössze 14 mérkõzést vívtak royal csapataink szeptemberben, rögtön az elején

Részletesebben

5. GEROTS ZOLTÁN: RIPP ÁGNES HARMADIK SPECTRUMA

5. GEROTS ZOLTÁN: RIPP ÁGNES HARMADIK SPECTRUMA 1998. XIV. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán AUGUSZTUS 5. GEROTS ZOLTÁN: RIPP ÁGNES HARMADIK SPECTRUMA Ripp Ági nem tud lekerülni a címoldalról! Ezúttal azért, mert olyan bravúrt ért el, melyhez

Részletesebben