BÓLY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE. Megállapította a /2013. (III..) számú Képviselő-testületi Határozat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BÓLY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE. Megállapította a /2013. (III..) számú Képviselő-testületi Határozat"

Átírás

1 BÓLY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE Megállapította a /2013. (III..) számú Képviselő-testületi Határozat

2 Bóly Város Önkormányzata a közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény (a továbbiakban Kbt.) 33. -ban foglaltak szerint a költségvetési év elején március 31. napjáig éves összesített közbeszerzési tervet köteles készíteni az adott évre tervezett közbeszerzéseiről. A közbeszerzési tervet legalább öt évig meg kell őriznie. A közbeszerzési terv nyilvános. A közbeszerzési terv nem vonja maga után az abban megadott közbeszerzésre vonatkozó eljárás lefolytatásának kötelezettségét. Bóly Város Önkormányzatának a Kbt.-ben meghatározott három eljárásrend szerint az alábbi eljárásokat tervezi a évben: 1. A közösségi értékhatárokat elérő értékű közbeszerzések: A nemzeti értékhatárokat elérő értékű közbeszerzések: a. Napelemes rendszer kiépítése az Önkormányzat által meghatározott épületeken KEOP /A pályázat keretében b. Ipari csarnok építése a Bólyi Ipari Parkban B ó l y, március.... Hárs József dr. Kosztolányi Zsolt polgármester jegyző h

3 I. AZ AJÁNLATKÉRŐ I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐ HIVATALOS MEGNEVEZÉSE ÉS CÍME Szervezet Bóly Város Önkormányzata Címzett Hárs József - polgármester Cím 7754 Bóly, Rákóczi utca 3. Postai irányítószám 7754 Város/Község Bóly Ország Magyarország Telefon 69/ Telefax 69/ hivatal@boly.hu Internetcím (URL) II. AZ ELJÁRÁS TÍPUSA tárgyalásos III. A SZERZŐDÉS TÁRGYA ÁRUBESZERZÉS - ÉPÍTÉSI BERUHÁZÁS X SZOLGÁLTATÁS - III.1) A BESZERZÉS (BERUHÁZÁS) TÁRGYA ÉS MENNYISÉGE (SZOLGÁLTATÁSOK ESETÉN AZ EGYES SZOLGÁLTATÁSI KATEGÓRIÁKBAN) 1. rész: Vállalkozási szerződés napelemes rendszer kiépítésére a Járási Hivatal, az Egészségügyi Centrum és az Önkormányzati Hivatal épületén a KEOP /A pályázat keretében Járási Hivatal épülete, Cím: 7754 Bóly, Rákóczi Ferenc u. 5., hrsz. 9 Kiépítendő napelemes rendszer csúcsteljesítménye: 13 x 240 Wp = 3,12 kwp Inverter: 1 db Fronius IG Plus 30 V-1 ( AC output: 3000 W 13,0 A/fázis ) STRING-ek száma: 1 db Napelemek száma STRING-enként: 13 db Napelemek száma összesen: 13 db Egészségügyi Centrum, Cím: 7754 Bóly, Szabadság utca 1/A., hrsz. 960 Kiépítendő napelemes rendszer csúcsteljesítménye: 36 x 240 Wp = 8,64 kwp Inverter: 1 db Fronius IG Plus 100 V-3 ( AC output: 8000 W 11,6 A/fázis ) STRING-ek száma: 3 db Napelemek száma STRING-enként: 12 db Napelemek száma összesen: 36 db Önkormányzati Hivatal, Cím: 7754 Bóly, Rákóczi Ferenc u. 3., hrsz. 8 Kiépítendő napelemes rendszer csúcsteljesítménye: 69 x 240 Wp = 16,56 kwp Inverter: 2 db Fronius IG Plus 100 V-3 ( AC output: 8000 W 11,6 A/fázis ) STRING-ek száma: 3 db Napelemek száma STRING-enként: 11 vagy 12 db Napelemek száma összesen: = 69 db 2. rész: Vállalkozási szerződés napelemes rendszer kiépítésére a Malom és a Rendőrség épületén a KEOP /A pályázat keretében Malom, Cím: 7754 Bóly, Nyárádi u.2., hrsz. 428 Kiépítendő napelemes rendszer csúcsteljesítménye: 88 x 240 Wp = 21,12 kwp Inverter: 2 db Fronius IG PLUS 120 V-3 ( AC output: W 14,5 A/fázis ) STRING-ek száma inverterenként: 4 db Napelemek száma STRING-enként: 11 db Napelemek száma összesen: db = 88 db Rendőrség épülete, Cím: 7754 Bóly, Borjádi u. 17., hrsz

4 Kiépítendő napelemes rendszer csúcsteljesítménye: 18 x 240 Wp = 4,32 kwp Inverter: 1 db Fronius IG TL 4.0 ( AC output: 4000 W 14,5 A STRING-ek száma: 1 db Napelemek száma STRING-enként: 18 db Napelemek száma összesen: 18 db 3.rész: Vállalkozási szerződés napelemes rendszer kiépítésére a Montenuovo Nándor Szakközépiskola épületén a KEOP /A pályázat keretében Montenuovo Nándor Szakközépiskola, Cím: 7754 Bóly, Rákóczi Ferenc u. 2/A., hrsz. 595 Kiépítendő napelemes rendszer csúcsteljesítménye: 88 x 240 Wp = 21,12 kwp Inverter:2 db Fronius IG Plus 120 V-3 ( AC output: W 14,5 A/fázis ) STRING-ek száma inverterenként: 4 db Napelemek száma STRING-enként: 11 db Napelemek száma összesen: = 88 db III.2) A BESZERZÉS (BERUHÁZÁS) BECSÜLT ÉRTÉKE, ÁFA NÉLKÜL (ha ismert) HUF pénznemben III.3) A TELJESÍTÉS HELYE 1. rész : Járási Hivatal épülete, Cím: 7754 Bóly, Rákóczi Ferenc u. 5., hrsz. 9 Egészségügyi Centrum, Cím: 7754 Bóly, Szabadság utca 1/A., hrsz. 960 Önkormányzati Hivatal, Cím: 7754 Bóly, Rákóczi Ferenc u. 3., hrsz rész: Malom, Cím: 7754 Bóly, Nyárádi u.2., hrsz. 428 Rendőrség épülete, Cím: 7754 Bóly, Borjádi u. 17., hrsz rész: Montenuovo Nándor Szakközépiskola, Cím: 7754 Bóly, Rákóczi Ferenc u. 2/A., hrsz. 595 III.4) AZ ALÁBBIAK TERVEZETT KEZDŐNAPJA (ha ismert): Közbeszerzési eljárás 2013/02 (év/hó) Építési beruházás kivitelezése 2013/08 (év/hó) III.5) A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS TERVEZETT DÁTUMA (ha ismert) 2014/02 (év/hó) III.6) FŐ FINANSZÍROZÁSI ÉS FIZETÉSI FELTÉTELEK (ha ismert) Európai Uniós forrás, hazai társfinanszírozás illetőleg önkormányzati saját forrás IV. EGYÉB INFORMÁCIÓK IV.1) A TERVEZETT ELJÁRÁS FAJTÁJA ÉRTÉKHATÁR SZERINT (ha ismert) nemzeti értékhatárt meghaladó értékű, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos (Kbt. III. rész) IV.2) A SZERZŐDÉS EU-ALAPOKBÓL (EU ELŐCSATLAKOZÁSI PROGRAMOKBÓL) FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL/PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? NEM - IGEN X Feltételes közbeszerzési eljárás - KEOP /A pályázat keretében - 3 -

5 I. AZ AJÁNLATKÉRŐ I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐ HIVATALOS MEGNEVEZÉSE ÉS CÍME Szervezet Bóly Város Önkormányzata Címzett Hárs József - polgármester Cím 7754 Bóly, Rákóczi utca 3. Postai irányítószám 7754 Város/Község Bóly Ország Magyarország Telefon 69/ Telefax 69/ hivatal@boly.hu Internetcím (URL) II. AZ ELJÁRÁS TÍPUSA tárgyalásos III. A SZERZŐDÉS TÁRGYA ÁRUBESZERZÉS - ÉPÍTÉSI BERUHÁZÁS X SZOLGÁLTATÁS - III.1) A BESZERZÉS (BERUHÁZÁS) TÁRGYA ÉS MENNYISÉGE (SZOLGÁLTATÁSOK ESETÉN AZ EGYES SZOLGÁLTATÁSI KATEGÓRIÁKBAN) Ipari csarnok építése a Bólyi Ipari Parkban Mohács Város Jegyzője évi jogerős építési engedélye alapján. III.2) A BESZERZÉS (BERUHÁZÁS) BECSÜLT ÉRTÉKE, ÁFA NÉLKÜL (ha ismert) HUF pénznemben III.3) A TELJESÍTÉS HELYE Bólyi Ipari Park 1203 hrsz. III.4) AZ ALÁBBIAK TERVEZETT KEZDŐNAPJA (ha ismert): Közbeszerzési eljárás 2013/04 (év/hó) Építési beruházás kivitelezése 2013/07 (év/hó) III.5) A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS TERVEZETT DÁTUMA (ha ismert) 2013/12 (év/hó) III.6) FŐ FINANSZÍROZÁSI ÉS FIZETÉSI FELTÉTELEK (ha ismert) Európai Uniós forrás, hazai társfinanszírozás illetőleg önkormányzati saját forrás IV. EGYÉB INFORMÁCIÓK IV.1) A TERVEZETT ELJÁRÁS FAJTÁJA ÉRTÉKHATÁR SZERINT (ha ismert) nemzeti értékhatárt meghaladó értékű, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos (Kbt. III. rész) IV.2) A SZERZŐDÉS EU-ALAPOKBÓL (EU ELŐCSATLAKOZÁSI PROGRAMOKBÓL) FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL/PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? NEM - IGEN X LEADER azonosító számú Helyi vállalkozók létesítmény támogatás célterület benyújtott azonosító számú pályázat támogatói döntés iratazonosító:

Balassagyarmat Város Önkormányzata tájékoztatója az eljárás eredményéről (4405/2007)

Balassagyarmat Város Önkormányzata tájékoztatója az eljárás eredményéről (4405/2007) ####33-C1A.rtf#### Tájékoztató az eljárás eredményéről Balassagyarmat Város Önkormányzata tájékoztatója az eljárás eredményéről (4405/2007) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK)

Részletesebben

Nagyhalász Önkormányzati intézményei energiaellátásának fejlesztése napelemes rendszer kiépítésével

Nagyhalász Önkormányzati intézményei energiaellátásának fejlesztése napelemes rendszer kiépítésével Nagyhalász Önkormányzati intézményei energiaellátásának fejlesztése napelemes rendszer kiépítésével Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/17 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa:

Részletesebben

Napelemes rendszer telepítése Sárospatak Város Önkormányzatának épületeire

Napelemes rendszer telepítése Sárospatak Város Önkormányzatának épületeire Napelemes rendszer telepítése Sárospatak Város Önkormányzatának épületeire Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/141 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés

Részletesebben

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI 6. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) Az ajánlatkérő neve és címe Hivatalos név: Isaszeg

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/228. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 18338/2017 CPV Kód:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/228. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 18338/2017 CPV Kód: 1. sz. szerződés módosítása - Fotovoltaikus rendszerek kialakítása a KEHOP-5.2.11 azonosító jelű pályázati konstrukció keretében a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet részére Közbeszerzési

Részletesebben

Napelemes rendszer telepítése Törökszentmiklós Város Önkormányzatának épületeire

Napelemes rendszer telepítése Törökszentmiklós Város Önkormányzatának épületeire Napelemes rendszer telepítése Törökszentmiklós Város Önkormányzatának épületeire Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/146 KEOP-2014-4.10.0/N számú pályázat keretében 62 kwp csúcsteljesítményű napelemes rendszer

Részletesebben

Terménytároló építése

Terménytároló építése Terménytároló építése Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/131 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2017.07.31.

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név:békés

Részletesebben

Szerződés-módosítás - Tiszalök - Komplex energetikai rendszerek kiépítése

Szerződés-módosítás - Tiszalök - Komplex energetikai rendszerek kiépítése Szerződés-módosítás - Tiszalök - Komplex energetikai rendszerek kiépítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/121 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

Napelemes rendszer telepítése

Napelemes rendszer telepítése Napelemes rendszer telepítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/33 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es Hirdetmény típusa: minta)/ké/2011.12.30

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/15

Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/15 KEHOP-5.2.2-16-2016-00078 azonosító számú projekt keretében a Kisvárdai Szakképzési Centrum II. Rákóczi Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája épületének energetikai korszerűsítésére. Közbeszerzési

Részletesebben

2011. évi CVIII. törvény a közbeszerzésekről Az eljárásra vonatkozóan joghatályos: től

2011. évi CVIII. törvény a közbeszerzésekről Az eljárásra vonatkozóan joghatályos: től 1 2011. évi CVIII. törvény a közbeszerzésekről Az eljárásra vonatkozóan joghatályos: 2013. 07. 01.-től A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK A Kbt. 31. e) pontja szerint I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 1 Az éves statisztikai összegezés 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

Nyíregyházi Egyházmegye épületeinek energetikai felújítása (Projekt azonosító száma: KEHOP )

Nyíregyházi Egyházmegye épületeinek energetikai felújítása (Projekt azonosító száma: KEHOP ) Nyíregyházi Egyházmegye épületeinek energetikai felújítása (Projekt azonosító száma: KEHOP-5.2.3-16-2016-00025) Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/195 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Részletesebben

Napelemes rendszer telepítése Tiszaszalka településen - vállalkozási szerződés 3. sz. módosítása

Napelemes rendszer telepítése Tiszaszalka településen - vállalkozási szerződés 3. sz. módosítása Napelemes rendszer telepítése Tiszaszalka településen - vállalkozási szerződés 3. sz. módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/14 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa:

Részletesebben

Fotovoltaikus rendszerek kialakítása központi költségvetési szervek részére

Fotovoltaikus rendszerek kialakítása központi költségvetési szervek részére Fotovoltaikus rendszerek kialakítása központi költségvetési szervek részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/205 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME

Részletesebben

Napelemes rendszer telepítése Váncsod Községi Önkormányzat épületeire

Napelemes rendszer telepítése Váncsod Községi Önkormányzat épületeire Napelemes rendszer telepítése Váncsod Községi Önkormányzat épületeire Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/142 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Vállalkozási szerződés a KEOP /N számú Fotovoltaikus rendszerek kialakítása elnevezésű projekt kivitelezésére Abaújszántón - tájékoztató

Vállalkozási szerződés a KEOP /N számú Fotovoltaikus rendszerek kialakítása elnevezésű projekt kivitelezésére Abaújszántón - tájékoztató Vállalkozási szerződés a KEOP-2014-4.10.0/N számú Fotovoltaikus rendszerek kialakítása elnevezésű projekt kivitelezésére Abaújszántón - tájékoztató Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/128 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Tata Város Önkormányzata tájékoztatója az eljárás eredményéről (26890/2006)

Tata Város Önkormányzata tájékoztatója az eljárás eredményéről (26890/2006) Tata Város Önkormányzata tájékoztatója az eljárás eredményéről (26890/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Tata Város Önkormányzata Postai cím: Város/Község:

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/62 Építési beruházás Kivitelezés, bármilyen Beszerzés tárgya:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/62 Építési beruházás Kivitelezés, bármilyen Beszerzés tárgya: Bőcs Község Önkormányzata KEOP-2014-4.10.0/N kódjelű Fotovoltaikus rendszerek kialakítása című pályázati konstrukcióra vonatkozóan benyújtott pályázat keretében építés-kivitelezési munkák elvégzése. Közbeszerzési

Részletesebben

Napelemes rendszer telepítése A Tan Kapuja Buddhista Egyház Csengettyű és Börzsöny utcai épületére - tájékoztató a szerződés módosításáról

Napelemes rendszer telepítése A Tan Kapuja Buddhista Egyház Csengettyű és Börzsöny utcai épületére - tájékoztató a szerződés módosításáról Napelemes rendszer telepítése A Tan Kapuja Buddhista Egyház Csengettyű és Börzsöny utcai épületére - tájékoztató a szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/20 Beszerzés tárgya: Építési

Részletesebben

2012 évi éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

2012 évi éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez 2012 évi éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/40

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/40 KEOP-2015-5.7.0 jelű pályázati konstrukció alapján Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése, Zagyvarékas középületeinek energetikai fejlesztése 1. szerződésmódosítása Közbeszerzési

Részletesebben

Napelemes rendszer telepítése Tiszaszalka településén - vállalkozási szerződés 2. sz. módosítása

Napelemes rendszer telepítése Tiszaszalka településén - vállalkozási szerződés 2. sz. módosítása Napelemes rendszer telepítése Tiszaszalka településén - vállalkozási szerződés 2. sz. módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/96 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Ország: Kapcsolattartási pont(ok): Címzett:

Az éves statisztikai összegezés. Ország: Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/114 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/114 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Emőd Város Önkormányzatának tulajdonát képező épületeire hálózatra csatlakozó napelemes rendszer tervezése és telepítése - tájékoztató a szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/114 Beszerzés

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés 9. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN A 4/2014. (V. 27.) PÜB határozat melléklete Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

Szerződés módosítása - Fotovoltaikus rendszerek kialakítása a KEHOP azonosító jelű pályázati konstrukció keretében a

Szerződés módosítása - Fotovoltaikus rendszerek kialakítása a KEHOP azonosító jelű pályázati konstrukció keretében a Szerződés módosítása - Fotovoltaikus rendszerek kialakítása a KEHOP-5.2.11 azonosító jelű pályázati konstrukció keretében a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet épületein Közbeszerzési Értesítő száma:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez 1 Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK 8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: ENVIRODUNA

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) Az ajánlatkérő neve és címe: Hivatalos név: DERECSKE

Részletesebben

Közjogi szervezet Regionális/helyi szintű Támogatott szervezet [Kbt. 22. (2) bek., 241. b) c) pont] Egyéb

Közjogi szervezet Regionális/helyi szintű Támogatott szervezet [Kbt. 22. (2) bek., 241. b) c) pont] Egyéb 9. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Részletesebben

Szigetcsépi Általános Iskola energetikai felújítása ás napelemes rendszer kiépítése, szerződésmódosítás

Szigetcsépi Általános Iskola energetikai felújítása ás napelemes rendszer kiépítése, szerződésmódosítás Szigetcsépi Általános Iskola energetikai felújítása ás napelemes rendszer kiépítése, szerződésmódosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/232 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez. Az éves statisztikai összegezés

11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez. Az éves statisztikai összegezés 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.)

Részletesebben

Legfőbb Ügyészség évi Éves statisztikai összegzése július 01. után indult eljárások

Legfőbb Ügyészség évi Éves statisztikai összegzése július 01. után indult eljárások Legfőbb Ügyészség 2013. évi Éves statisztikai összegzése 2013. július 01. után indult eljárások STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat épületének energetikai korszerűsítése - tájékoztató szerződés módosításáról.2.rész

Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat épületének energetikai korszerűsítése - tájékoztató szerződés módosításáról.2.rész Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat épületének energetikai korszerűsítése - tájékoztató szerződés módosításáról.2.rész Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/120 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény

Részletesebben

Törökbálint - napelemek szállítása és telepítése

Törökbálint - napelemek szállítása és telepítése Törökbálint - napelemek szállítása és telepítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/108 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés 9. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Részletesebben

Biztonságtechnikai rendszerfelügyelet és recepciós feladatok ellátása

Biztonságtechnikai rendszerfelügyelet és recepciós feladatok ellátása Biztonságtechnikai rendszerfelügyelet és recepciós feladatok ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2008/90 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (8-as minta)

Részletesebben

Vállalkozási szerződésmódosítás a KEOP /N számú Fotovoltaikus rendszerek kialakítása elnevezésű projekt kivitelezésére Somogyfajszon

Vállalkozási szerződésmódosítás a KEOP /N számú Fotovoltaikus rendszerek kialakítása elnevezésű projekt kivitelezésére Somogyfajszon Vállalkozási szerződésmódosítás a KEOP-2014-4.10.0/N számú Fotovoltaikus rendszerek kialakítása elnevezésű projekt kivitelezésére Somogyfajszon Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/135 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

Tájékoztató szerződés módosításáról - Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda (általános iskola) 2

Tájékoztató szerződés módosításáról - Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda (általános iskola) 2 Tájékoztató szerződés módosításáról - Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda (általános iskola) 2 Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/135 Beszerzés tárgya: Építési

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Óbudai

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról- Többcélú ipai csarnok tervezése és generál kivitelezése

Tájékoztató a szerződés módosításáról- Többcélú ipai csarnok tervezése és generál kivitelezése Tájékoztató a szerződés módosításáról- Többcélú ipai csarnok tervezése és generál kivitelezése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/106 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

Kérem, az előterjesztés megtárgyalását és az alábbi határozati javaslat elfogadását:

Kérem, az előterjesztés megtárgyalását és az alábbi határozati javaslat elfogadását: Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Előterjesztés elkészítésében részt vett: Településfejlesztési osztály Kár-Mentor Bt. Az előterjesztést megtárgyalja:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Részletesebben

Képviseleti jogosultság megléte [x] Egyéb közlemény: 2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez

Képviseleti jogosultság megléte [x] Egyéb közlemény: 2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő közzétételt kezdeményezi; c) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Részletesebben

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK 1 8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Enviroduna

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 24770/2015 CPV Kód:

Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 24770/2015 CPV Kód: 1SZM KEOP-5.5.0/A/12-2013-0172 "Épületenergetikai fejlesztés Kalocsán" című pályázat keretében:szent István Gimnázium (6300 Kalocsa, Hunyadi János u. 23-25., hrsz: 353) épületenergetikai felújítási munkáira

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/121. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/121. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa: 2. számú szerződésmódosítása a "KEOP-2014-4.10.0/N számú Fotovoltaikus rendszerek kialakítása című konstrukció keretén belül Napelemes rendszer telepítése Nyergesújfalun" tárgyban kötött vállalkozási szerződésnek

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 1 6/2016. (V/17.) PÜB határozat melléklete Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) Az ajánlatkérő neve és címe Hivatalos név: Nemzeti Környezetügyi Intézet (NeKI) Postai

Részletesebben

Postai. Telefon: Fax: Postai irányítószám: 7100 és Telefon: és

Postai. Telefon: Fax: Postai irányítószám: 7100 és Telefon: és 1 8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Tolna

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/121 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/121 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Tájékoztató a szerződés 2. számú módosításáról - Szennyvíztisztító telep napelemes korszerűsítése kivitelezéssel és tervezéssel Királyegyháza községben Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/121 Beszerzés

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez 1 Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)

Részletesebben

11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez. Az éves statisztikai összegezés

11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez. Az éves statisztikai összegezés 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.)

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/35. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2011.12.30 KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/35. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2011.12.30 KÉ. Hirdetmény típusa: Tájékoztató a "KEOP-2012-4.10.0/A, Napelemes rendszer kiépítése a balatonfűzfői Irinyi János Általános Iskolában tárgyú közbeszerzési eljárás eredményéről. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/35 Beszerzés

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

Központi szintű X Közjogi szervezet. pont] II. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ADATOK

Központi szintű X Közjogi szervezet. pont] II. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ADATOK Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME

Részletesebben

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Gyógyszerek és infúziós oldatok szállítása

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Gyógyszerek és infúziós oldatok szállítása Tájékoztató az eljárás eredményéről - Gyógyszerek és infúziós oldatok szállítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/22 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: tájékoztató az eljárás

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés 9. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Részletesebben

Előterjesztés. Dévaványa Város Önkormányzat március 27 - én tartandó Képviselőtestületi

Előterjesztés. Dévaványa Város Önkormányzat március 27 - én tartandó Képviselőtestületi Előterjesztés Dévaványa Város Önkormányzat 2014. március 27 - én tartandó Képviselőtestületi ülésére Tárgy: Dévaványa Város Önkormányzat 2014. évi közbeszerzési tervének tárgyalása, elfogadása Tisztelt

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez 1 Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

Ajánlatkérő fő tevékenységi köre: folyószámla-hitelkeret szerződés 300 millió forintra Tartalom letöltése PDF-ben

Ajánlatkérő fő tevékenységi köre: folyószámla-hitelkeret szerződés 300 millió forintra Tartalom letöltése PDF-ben Hirdetmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2009 / 67 Ajánlatkérő: Kiskunmajsa Város Önkormányzata Nyertes ajánlattevő: OTP Bank Nyrt. Képviseletében eljáró Dél-Alföldi Régió Kecskeméti Fiók Teljesítés helye:

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/1. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/1. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa: KEOP 2011-4-2.0-A pályázat keretében napelemes rendszer telepítése, villamos szerelése és üzembe helyezése Bogyiszló Község Önkormányzatának Intézményeire Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/1 Beszerzés

Részletesebben

2SZM KEOP-5.5.0/A/

2SZM KEOP-5.5.0/A/ 2SZM KEOP-5.5.0/A/12-2013-0172 azonosító számú, Épületenergetikai fejlesztés Kalocsán című pályázat keretében a Szociális Alapszolgáltatási és Szakellátási Központ Bem apó utcai Időskorúak otthona épületének

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Város/Község: Mágocs Postai irányítószám: 7342 Ország: Magyarország. Fax:

Város/Község: Mágocs Postai irányítószám: 7342 Ország: Magyarország.   Fax: 8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Mágocs

Részletesebben

az ajánlatkérő strandjának homokkotrása és a kotrási terület egy részének visszahomokozása

az ajánlatkérő strandjának homokkotrása és a kotrási terület egy részének visszahomokozása az ajánlatkérő strandjának homokkotrása és a kotrási terület egy részének visszahomokozása Közbeszerzési Értesítő száma: 2005/17 Gyermek- és Ifjúsági Centrum Kht. egyszerű eljárás Beszerzés tárgya: ajánlattételi

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés 9. melléklet az 5/2009. (III. 31.) IRM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/39 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/39 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés 2.sz.szerződésmódosítás - Kunbaja község önkormányzatának megújuló energia alapú villamos energia, kapcsolt hő és villamos energia, valamint bioetán termelése című projekt keretében kivitelezési és tervezési

Részletesebben

8. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

8. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 8. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Részletesebben

NYÚL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI TERVE 2015

NYÚL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI TERVE 2015 NYÚL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI TERVE 2015 A 2015. január 1-től hatályba lépő közbeszerzési eljárásokra vonatkozó szabályrendszert a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény és annak