Dél-dunántúli statisztikai tükör 2009/8

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dél-dunántúli statisztikai tükör 2009/8"

Átírás

1 2009/114 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal III. évfolyam 114. szám augusztus 31. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2009/8 A tartalomból 1 A lakásépítések i különbségei, 5 Föld, vetés május 31-én a Dél-dunántúli régióban A lakásépítések i különbségei, A lakásépítések száma az ezredforduló óta az országoshoz hasonlóan a Dél-Dunántúlon is hullámzóan alakult. Az idõszak elsõ részében évrõl évre rendre több lakás létesült, mint az elõzõ esztendõben, 2004-tõl azonban mérséklõdött az építési kedv. (Az ország egészéhez képest ez valamivel korábban következett be, országosan ugyanis egy évvel késõbb, 2005-ben kezdõdött a visszaesés.) Ebben a második szakaszban csupán 2007 jelentett kivételt, amikor ismét némi élénkülés mutatkozott. Ez azonban nem bizonyult tartósnak, 2008-ban megint csökkenésre került sor, mégpedig térségünkben olyan mértékûre (-19%), amilyenre a kétezres évek során addig nem volt példa. Az országos átlagtól e téren is kissé eltért a régió: a különbség abban jelölhetõ meg, hogy a évi felfutás országosan markánsabb volt (7%) mint a Dél-Dunántúlon, azt követõen pedig az ország egészében a régióval ellentétben inkább stagnálásról beszélhetünk, mintsem visszaesésrõl. Dél-Dunántúlon 2000 és 2008 között összesen mintegy új otthon létesült, azaz a térségben évente átlagosan közel lakást vettek használatba. Szám szerint a legtöbb (3 450, illetve 3 340) lakás 2003-ban és 2004-ben épült, a legkevesebb (1 851) pedig az új évezred elsõ esztendejében. Az épített lakások számának alakulása, Év Dél-Dunántúlon darab az előző évi %-ában darab Országosan 1. tábla az előző évi %- ában , , , , , , , , , , , , , , , , x x A lakásépítési hajlandóság változása kistérségek szerint heterogén képet mutat. Az építések a 25 településcsoport túlnyomó többségében évente, kétévente csaptak át (teljesen esetlegesen) növekedésbõl csökkenésbe, illetve megfordítva. Akadt olyan kistérség, nevezetesen a, ahol a régióban regisztrált 2003 helyett egészen év végéig folyamatos volt az emelkedés, de olyan is mégpedig a kaposvári, amelyben csupán 2002-ig gyarapodott az új otthonok állománya, esetükben tehát 2003-tól egy évrõl évre történõ visszaesésnek lehetünk tanúi. A kistérségek közül a megyeszékhelyeket is magukba foglaló településcsoportokban, valamint a Balaton partján fekvõ siófoki és fonyódi körzetben létesült szám szerint a legtöbb lakás, a legkevesebb pedig a régió leginkább elmaradott ein; Tab, Sásd és Sellye környékén. 1. ábra Az épített lakások száma a régió kistérségeiben Valamivel árnyaltabb képet kapunk az elmúlt közel egy évtized lakásépítési tevékenységérõl, ha az elkészült otthonok számát a népességhez viszonyítjuk. Ennek alapján megállapítható, hogy a Dél-Dunántúlon az országosnál kisebb intenzitású volt ez a fajta beruházási tevékenység, lakosra

2 2 Dél-dunántúli statisztikai tükör 2009/8 Statisztikai tükör 2009/114 ugyanis a régióban 2000 és 2008 között összesen 237 lakás jutott, miközben az ország egészében 304. A vizsgált idõszakban 2003 volt a leginkább kiugró esztendõ, akkor lakosonként átlagosan 35 felépült ingatlant adtak át (országosan 2004 számít a legjobb évnek 43 új lakás/ fõ értékkel). A mutató az ezredfordulón még csupán mintegy a felét tette ki a évinek, az építkezések folyamatosan fokozódó intenzitásának köszönhetõen ugyanis ekkor érte el a csúcspontját, azt követõen azonban a évi kismértékû emelkedéstõl eltekintve egyre csökkent, mígnem 2008-ban 21-re esett vissza a lakosra jutó új lakások száma. Az áttekintett 9 év mindegyikére igaz, hogy az építések népességre vetített száma elmaradt az országos átlagtól. A régió megyéi közül az áttekintett idõszakot együttesen nézve Somogyban mutatkozott a legerõteljesebb építési kedv, itt fõre 275 új otthon jutott, a második helyen Baranya állt 253, a harmadikon pedig Tolna 158 lakással. 2. tábla Az épített lakások lakosra jutó számának alakulása, Év Baranya Somogy Tolna megye Dél-Dunántúl Ország ,8 19,1 19,0 18,5 21, ,7 28,0 16,7 22,2 27, ,5 31,5 15,7 25,4 31, ,5 45,7 19,7 35,0 35, ,2 42,7 19,0 34,1 43, ,0 32,3 19,2 28,9 40, ,7 27,3 14,9 25,2 33, ,1 26,4 17,1 26,1 36, ,6 21,8 16,7 21,3 35,9 252,6 275,0 158,0 236,5 304,2 Az elmúlt 9 évet összességében tekintve kitûnik, hogy a régió kistérségei közül egyértelmûen a Balaton mellett fekvõk könyvelhetik el a lakásépítéseket illetõen a legnagyobb eredményt. Siófok, Fonyód és Balatonföldvár körzetében létesült ugyanis az utóbbi közel egy évtizedben a lélekszámhoz viszonyítva a legtöbb új otthon, sorrendben 789, 529, illetve 480. A jelentõs építkezés e térségek viszonylagosan kedvezõ gazdasági helyzetével, jelentõs idegenforgalmával függ össze, de szerepet játszhat benne az a körülmény is, hogy a kedvezõbb adózási feltételek miatt nyaralójukat sokan családi háznak minõsítve építik fel, így tulajdonképpen a nyaralóépítések egy része is lakásépítésként jelenik meg. A rangsor negyedik helyén a kistérség található, az elõnyös pozíció ez esetben a nagyváros, Pécs meghatározó szerepével magyarázható. Megjegyzendõ azonban, hogy a pécsi körzet az elsõ háromtól relatíve jelentõsen elmaradt, a lakosra jutó lakásépítések száma itt kevesebb, mint felét tette ki az élen álló siófoki körzetnek. A sereghajtók között a, a, a és a kistérség található, a népességarányos mutató ezek egyikében sem érte el a 100-at, sõt a legutolsó helyet elfoglaló sellyei térségben még az 50-et sem (a településcsoportban 9 év alatt összesen 40 új lakás jutott átlagosan fõre). A lanyha beruházási tevékenység e térségek hátrányos társadalmi-gazdasági körülményeivel, magas munkanélküliségével, gyenge gazdasági teljesítõképességével magyarázható. Említést érdemel még a régió másik két megyeszékhelyét magába foglaló kistérsége is. Ezek a körzetek nagyjából a középmezõnyben helyezkednek el, a kaposvári a 9., a szekszárdi a 14. helyet mondhatta magáénak 25 kistérség között. A lakásépítések lakosra jutó száma a régió kistérségeiben ábra Az építések i különbségeirõl más megközelítésben is képet kaphatunk, nevezetesen, ha azt vizsgáljuk, hogy hány olyan települése van a régió egyes kistérségeinek, ahol az elmúlt közel egy évtized alatt egyetlen lakás sem épült. A három megye összesen 655 települése között 101 ilyen akadt, ez a helységek 15%-át jelenti. Szám szerint és arányait illetõen is Baranyában található közülük a legtöbb, 68 darab, ami a megye településeinek a 23%-a. Somogyban 23 településrõl, azaz az összesnek a 9%-áról, Tolnában pedig 10 helységrõl, a településeknek ugyancsak 9%-áról mondható el, hogy egyetlen új lakással sem gyarapodott az áttekintett idõszakban. A kistérségek közül Sellye, Tab, Barcs, Szigetvár és Szentlõrinc körzete tartotta a "negatív csúcsot", Sellye környékén a települések több mint felében, Tab és Barcs térségében nagyjából egyharmadában, Szigetvár és Szentlõrinc körzetében pedig egynegyedében 2000 óta nem történt lakásberuházás. (A kistérségrõl megjegyzendõ, hogy az egyetlen a régióban, ahol 2008-ban nem építettek egyetlen lakást sem.) Velük szemben a 25 között mindössze 7 olyan kistérség volt, amelyben nem fordult elõ olyan település, ahol ne épült volna lakás az elmúlt 9 évben. A fonyódi, a kaposvári, a lengyeltóti, a siófoki, a balatonföldvári, a bonyhádi és a paksi körzet minden egyes városa, falva ha csak egy-két új lakással is, de gazdagodott az utóbbi közel egy évtized folyamán. A fentiekbõl kitûnik, hogy e vizsgálati szempontok alapján is nagyjából ugyanazok a kistérségek rajzolódtak ki a "pozitív", illetve "negatív" oldalon, mint a korábbiakban a lakásépítések intenzitásának áttekintésekor, a településcsoportok sorrendjét ez esetben is az ott említett tényezõk befolyásolták.

3 Statisztikai tükör 2009/114 Dél-dunántúli statisztikai tükör 2009/ ábra Azon települések aránya kistérségenként, ahol 2000 és 2008 között nem épült lakás, % Az épített lakások megoszlása építtetõk szerint, % 3. tábla Az új lakások építtetõk szerinti összetételét a 9 év egészét tekintve a magánerõ és a gazdasági szervezetek túlsúlya jellemezte. A 2000 és 2008 között átadott új otthonoknak az országoshoz hasonlóan mintegy hattizede természetes személyek, egyharmada (az ország egészében 37%-a) gazdasági szervezetek finanszírozásával létesült. A fennmaradó rész önkormányzatok, központi költségvetési szervek, illetve egyéb építtetõk megbízásából készült. A meghatározó jelentõsséggel bíró két fõ építtetõ szerepvállalása a vizsgált idõszak éveiben ellentétesen változott. A magánerõ jelenléte az ezredforduló tájékán domináns volt, ekkor az új lakások mintegy háromnegyede ilyen formában épült fel. Ez az arány aztán kisebb hullámzásokkal 2008-ra 59%-ra esett vissza. Ugyanakkor fokozódott a gazdasági szervezetek részvétele a lakásberuházásokban. Az évtized elsõ esztendeiben az új otthonoknak még csak 20% körüli része létesült e szervezetek megbízásából, 2008-ban viszont már 40%-ukat ezek építtették. A többi építtetõk esetében kis súlyuk miatt ilyen mértékû változás nem figyelhetõ meg, közülük csupán az önkormányzatok érdemelnek említést, amelyek az évek során általában 3 4%-os részvétellel voltak jelen az építésekben, két esztendõben, ban azonban ez az arány kivételesen magasra, 8 10%-ra emelkedett. A magánerõs építkezés a régió megyéi közül Somogyban, a gazdasági szervezetek által finanszírozott pedig Baranyában volt a legelterjedtebb, Tolnában mindkettõ a régiós átlag körül alakult. A magánerõs építkezés a kistérségek közül a ban, a ban és a ban szinte minden egyebet kiszorított, aránya sorrendben 97, 96, illetve 92%-ot ért el 2000 és 2008 között. További négy körzetben:, Sellye,, és Szigetvár környékén 80%-ot meghaladó volt. Ez utóbbi településkörben a magas arány azzal függ össze, hogy e Központi költségvetési szerv Helyi önkormányzat Gazdasági szervezet Természetes személy hátrányos körzetekbõl az erõs gazdasági szervezetek úgyszólván teljesen hiányoznak, így a természetes személyeken kívül nemigen marad más, aki lakást építtetne. Ellenpéldaként a,,, és kistérség említhetõ, ahol a magánerõforrás az építkezéseknek csak mintegy a felét finanszírozta. Ezen körzetekben a gazdasági szervezeteknek viszonylag széles köre található, amelyek különbözõ megfontolásokból az építkezésekben a fejletlenebb ekhez képest nagyobb mértékben vették ki részüket. A években átadott új otthonok- Az épített lakások megoszlása építtetõk szerint a régió kistérségeiben, % Összesen Baranya 3,7 0,3 34,9 57,2 3,8 100,0 Somogy 5,3 0,0 28,3 63,0 3,4 100,0 Tolna 3,5 0,1 34,3 59,9 2,2 100,0 Dél-Dunántúl 4,3 0,1 32,2 59,9 3,4 100,0 Ország 1,6 0,2 36,8 59,3 2,0 100,0 Helyi önkormányzat Gazdasági szervezet 0% 20% 40% 60% 80% 100% Központi költségvetési szerv Természetes személy 4. ábra

4 4 Dél-dunántúli statisztikai tükör 2009/8 Statisztikai tükör 2009/114 nak az említett térségekben a 40 50%-a gazdasági szervezetek megbízásából létesült. Kivételt jelent a felsorolt öt közül a kistérség, itt a lakások 27%-át építtették gazdasági szervezetek. Mellettük az önkormányzatoknak jutott az átlagosnál nagyobb szerep, a somogyi megyeszékhely körzetében a régiós 4%-kal szemben 14%-ot tett ki az önkormányzatok által épített lakások aránya. Az építtetõi kör markánsan tükrözõdik az építkezések céljában is. A magánerõ és a gazdasági szervezetek meghatározó jelenlétébõl egyenesen következik a célok közt a saját használat, illetve az értékesítés elsõdlegessége. A vizsgált idõszak alatt az új otthonoknak a régióban az országoshoz hasonló hányada, 53%-a készült saját használatra, értékesítésre pedig 34 (országosan 38) százalékukat szánták. A fennmaradó 13%-ot a bérbeadásra, valamint az "egyéb" célból létesített lakások tették ki. (Néhány lakást szolgálati használat céljából hoztak létre, ezek száma és aránya azonban elenyészõ volt.) Az építtetõi kör összetételének módosulása pontosan nyomon követhetõ az építési célok átalakulásában is. A két fõ cél akárcsak a két fõ építtetõ esetében ellentétes irányú változásnak lehetünk tanúi. A saját használatra szánt lakások részaránya a évi 71%-ról némi hullámzással ra 57%-ra zuhant vissza, miközben az eladási szándékkal építetteké a vizsgált idõszak során ugyancsak kisebb kilengésekkel 25-rõl 41%-ra ugrott. A lakásberuházást motiváló tényezõk között említést érdemel még a bérbeadás, ami többnyire igen kis szerepet játszott, két esztendõben azonban viszonylagos jelentõsségre tett szert és 2003 volt az a két kiugró év, amikor az egyébként jellemzõ egy két százalékkal szemben 8 10%-ra rúgott az ilyen célból létesített lakások hányada. Mivel az önkormányzatok részvétele az építtetõk között épp ugyanezen két évben volt a legaktívabb (emlékeztetõül: ezidõben az új lakásoknak 8-10%-át õk finanszírozták), ebbõl arra következtethetünk, hogy a bérbeadási céllal épített lakások építtetõi ezen önkormányzatok voltak. A saját használat céljából létrehozott otthonok aránya a régió egészén belül ez esetben is követve az építtetõi kört Somogyban, az értékesítésre szántaké pedig Baranyában volt a három megye közül a legszámottevõbb. Az épített lakások megoszlása építési cél szerint, % Szolgálati használat Saját használat 4. tábla Értékesítés Bérbeadás Megbízás Összesen Baranya 38,7 3,0 0,4 50,2 0,0 7,7 100,0 Somogy 29,4 5,6 0,2 56,0 0,0 8,9 100,0 Tolna 31,8 3,7 0,3 51,5 0,0 12,6 100,0 Dél-Dunántúl 33,9 4,1 0,3 52,7 0,0 9,0 100,0 Ország 37,5 1,9 0,4 52,4 0,1 7,7 100,0 A saját használatra létesített lakások aránya a kistérségek közül a ban, a ban, a ban, a ban és a ben volt a legmagasabb, 80%-on felüli, ezen belül is az elsõ kettõ emelhetõ ki, ahol megközelítette a 90%-ot. Egyidejûleg ugyanezen kistérségek (kiegészülve még a tabi, tamási és barcsi körzettel) voltak azok, ahol a legkevesebb (10%-ot el nem érõ arányú) eladásra szánt lakás készült. Az értékesítési megfontolás Siófok, Pécs és Dombóvár környékén volt a legerõteljesebb, itt az új lakások 40-50%-a várt vevõre. Ezzel párhuzamosan e eken valamint a szekszárdi és kaposvári településcsoportban épült a legkevesebb olyan lakás, amelyet tulajdonosaik saját maguk számára hoztak létre. Az épített lakások megoszlása építési cél szerint a régió kistérségeiben, % ábra 0% 20% 40% 60% 80% 100% A között épített lakások szobaszám szerinti összetételérõl elmondható, hogy a legelterjedtebbek a 4 és több szobás lakások voltak, az összesnek csakúgy, mint országosan, a régióban is a 37%-át ilyen otthonok tették ki. Nem sokkal maradt el ettõl a 3 szobás lakások hányada sem, ami az országos átlaggal szintén megegyezõen 31%-ra rúgott. Két szobával az otthonok közel egynegyede, eggyel pedig nem egészen egytizede létesült. A vizsgált idõszakot évenként tekintve kitûnik, hogy ezek az arányok esztendõrõl esztendõre haladva lényegében nemigen változtak, nagyjából az említett átlagok körül alakultak. Ugyanígy nem mutatkozott markáns különbség a szobaszám szerinti összetételben a régió megyéi között sem. Az épített lakások megoszlása szobaszám szerint,% Saját használat Értékesítés Bérbeadás Szolgálati használat x szobás 5. tábla Összesen Baranya 8,7 23,2 28,8 39,3 100,0 Somogy 8,2 25,4 32,0 34,4 100,0 Tolna 8,6 21,8 31,5 38,1 100,0 Dél-Dunántúl 8,5 23,8 30,5 37,2 100,0 Ország 8,5 23,8 30,5 37,2 100,0

5 Statisztikai tükör 2009/114 Dél-dunántúli statisztikai tükör 2009/8 5 A 4 és több szobás új lakások részaránya a 25 közül a,,, és kistérségben volt a legtetemesebb (50%, illetve afeletti). A legutóbbi cenzus adatai szerint e körzetekben találhatók a legnépesebb háztartások, a sok helyiség kialakítása e térségekben ezzel a ténnyel függhet össze. A magas szobaszám azonban nem minden esetben takar ténylegesen nagy méreteket, példa erre Sellye és környéke, ahol - bár az átlagosnál több otthon épült 4, vagy annál több szobával az átlagos alap (83 m 2 ) itt mégis a legalacsonyabbak közé tartozott. Az átlagos alap a régió egészében a 2000 és 2008 között létesített lakások esetében az országossal megegyezõen 92m 2 -t tett ki, ami jelentõs évenkénti ingadozást nem mutatott. A három megye közül Tolnában 100, Baranyában 92, Somogyban pedig 89m 2 -es volt átlagosan egyegy 2000 és 2008 közt épült lakás. Az egyes kistérségeket tekintve látható, hogy a legnagyobb alapû lakások többnyire ott létesültek, ahol az átlagos szobaszám is magasabb volt, nevezetesen Pécsvárad,, és Mohács környékén (sorrendben 127, 113, 110 és 101 m 2 ). Mellettük Bonyhád és körzete említhetõ még, elõbbiben 110, utóbbiban 103 m 2 -es volt átlagosan egy új lakás. A legkisebb alaptel a és kistérségben átadott ingatlanok rendelkeztek, az alap esetükben 80m 2 körül alakult. A régióban a vizsgált idõszak egésze során épített lakások felszereltsége valamivel kedvezõtlenebb volt, mint az ország egészében. Fürdõszobával 96, vezetékes gázzal 83, közüzemi vízzel 98, közcsatornával pedig 76%-uk rendelkezett, egy-két százalékponttal valamennyi elmaradt az országos átlagtól. Fürdõszobával minden évben a lakásoknak ugyanakkora hányada (96% körüli része) létesült, hasonlóképpen esztendõrõl esztendõre azonos (98% körüli) maradt a közmûves ivóvízzel ellátott új otthonok aránya is. A vezetékes gázzal és közcsatornával felszerelt új lakások részaránya ezzel szemben a 9 év során folyamatosan növekedett. Az épített lakásoknak az ezredforduló tájékán még csak háromnegyedét látták el gázvezetékkel, 2008-ban már 84%-uk rendelkezett vele. Még látványosabb volt a csatornázottság terjedése, a keletkezett szennyvizet 2000-ben a használatba vett új otthonoknak mindössze 64%-ából vezették el közmûves rendszeren keresztül, 8 évvel késõbb erre már 83%-ukban került sor. A fejlõdés mindkét esetben azzal függ össze, hogy egyre több, addig ellátatlan települést kapcsoltak be a szolgáltatásba, így ahol korábban a közmûhálózat kiépítetlensége miatt az építtetõk eleve nem részesülhettek bizonyos ellátásokban, az utóbbi években a kommunális fejlesztések eredményeként a csatlakozás ott is lehetõvé vált. A Dél-Dunántúl megyéi közül az új lakások felszereltségét illetõen Tolna emelhetõ ki, tekintve, hogy a gázzal és a közüzemi vízzel való ellátottság itt volt a legszélesebb körû, s a fürdõszobás lakások aránya is csak hajszállal maradt el a sorban elõtte álló baranyaitól. Az épített lakások felszereltsége, % Vezetékes gázzal Közüzemi vízhálózattal ellátott lakások aránya 6. tábla Baranya 97,8 82,6 95,8 75,3 Somogy 93,9 82,6 99,5 77,3 Tolna 97,7 84,4 99,6 76,1 Dél-Dunántúl 96,2 82,9 97,9 76,3 Ország 98,0 89,8 98,4 79,1 A kistérségeket tekintve látható, hogy a fürdõszobával épített lakásokat illetõen Sellye, Pécsvárad és Bonyhád környéke emelhetõ ki, ahol valamennyi új otthonban megtalálható volt ez a helyiség. Velük szemben Balatonföldvár és térsége említhetõ, itt ugyanez mindössze háromnegyedükrõl volt elmondható. Gázzal a és kistérség átadott lakásai rendelkeztek a legnagyobb (94, illetve 90%-os ) arányban, az elõbbiekben említett sellyei településcsoport épített lakóingatlanjainak ugyanakkor csupán 5%-ában volt megtalálható. Megállapítható, hogy az egyes kistérségek közötti különbség a csatornázottság mellett az ellátottság ezen elemét illetõen a legszámottevõbb, hisz a legjobb és legkedvezõtlenebb körzet közt 18-szoros differencia mutatkozik. A vezetékes vízzel való felszereltség Dombóvár, Tab, Nagyatád és Sellye vidékén teljeskörû volt, de még a legrosszabb helyzetû térségében is meghaladta a 90%-ot. i különbség tehát e téren alig érzékelhetõ. Mint szó volt róla, a legkirívóbb térségi differencia a csatornázottságot tekintve tapasztalható. A közcsatornával épített lakások aránya a legelõnyösebb fonyódi körzetben 84-szerese volt a legmostohábban ellátott kadarkútiénak. (A kistérségben az új otthonok nem egész 93, a ban valamivel több mint egy százaléka csatlakozott a csatornahálózathoz.) Föld, vetés május 31-én a Dél-dunántúli régióban május 31-én a dél-dunántúli gazdasági szervezetek és egyéni gazdálkodók által mûvelt összes mintegy ezer hektárt tett ki, ami az országosnak közel 15%-át jelentette. A régió mezõgazdasági termelõinek használatában lévõ földen belül a termõ aránya az idén is hasonlóan a korábbi évekhez meghaladta az országos átlagot, miközben a mezõgazdasági hányada annak valamivel alatta maradt. Ez utóbbi azzal függ össze, hogy bár a Dél-Dunántúlon a szántónak az összes földen belüli részesedése nagyobb az átlagosnál, azonban a konyhakert, a gyümölcsös, valamint a gyep aránya attól elmarad, miközben a régió erdõsültsége szintén magasabb az országosnál. Míg az elmúlt néhány évben a Dél-Dunántúlon a szántó és konyhakert e nem változott lényegesen, addig a gyümölcsös-, a szõlõ- és a gyep mérséklõdésével párhuzamosan kiterjedésében nõtt az erdõ és a halastó. 7. tábla A föld mûvelési ág szerinti megoszlása a régióban, % május 31. Megnevezés Baranya Somogy Tolna Fürdőszobával Közcsatornával Dél- Dunántúl Ország Szántó 52,1 44,7 62,9 51,7 48,4 Konyhakert 0,6 0,8 0,9 0,7 1,0 Gyümölcsös 0,3 0,5 0,5 0,4 1,1 Szőlő 1,0 0,6 1,4 1,0 0,9 Gyep 6,2 8,8 8,2 7,8 10,8 Mezőgazdasági 60,1 55,4 73,9 61,6 62,2 Erdő 24,2 30,0 17,7 25,0 20,4 Nádas 0,2 0,9 0,4 0,6 0,6 Halastó 0,4 0,5 0,7 0,5 0,4 Termő 84,9 86,8 92,6 87,7 83,6 Művelés alól kivett 15,1 13,2 7,4 12,3 16,4 Összes 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0

6 6 Dél-dunántúli statisztikai tükör 2009/8 Statisztikai tükör 2009/ májusában a dél-dunántúli mezõgazdasági hasznosítású 83,9%-át a szántó tette ki, ami a szántóföldi növénytermesztés nagy súlyára utal. Országosan ennél kisebb, 77,8%-os aránnyal kellett számolni. A régióban idén tavasszal a szántónek mindössze 1%-a maradt vetetlenül, amely hányaddal a körzet a régiók rangsorában az elsõ helyen szerepelt, miközben országosan a be nem vetett szántó hányada 3,6% volt. A régiók közül a vetetlen aránya nem számítva a Budapestet magába foglaló Közép-Magyarországot Észak-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon volt a legnagyobb (8,7, illetve 3,3%). A dél-dunántúli vetésszerkezetet a korábbi évekhez hasonlóan idén májusban is a gabonaféléknek az országosnál nagyobb súlya jellemezte. E növények a bevetett szántó mintegy háromnegyed részét foglalták el, míg súlyuk országos szinten kétharmados hányadot tett ki. A régióban a gabonafélék közül a két legmeghatározóbb növénynek az idén is a kukorica és a búza számított, és e kultúrák a Dél-Dunántúl növénytermesztéssel hasznosított szántóének a 42% ára, illetve közel egynegyedére terjedtek ki. Országosan a kukorica vetése arányában jóval kisebb (27,7%) volt a régiós értéknél, míg a búzáé azt valamivel meghaladta (26,7%). A gabonafélék mellett régiónkban és országosan is a legjelentõsebb szántóföldi kultúrát továbbra is a napraforgó jelentette, amely a Dél-Dunántúlon a bevetett szántó egytizedére, országosan pedig annak 12,9%- ára terjedt ki. A régióban az idén a napraforgó után attól nagyságrendben elmaradva a legjelentõsebb i súlya a repcének volt (5,9%), míg a takarmánynövényeknek és különösen a zöldségfélék aránya nagyon alacsony volt. A gabonafélék és ezen belül a kukorica Dél-Dunántúlon mért szántóföldi súlya más régiókhoz képest is szembetûnõen magas, különösen, ha e mutatókat a közép-magyarországi, vagy az alföldi körzetek adataihoz viszonyítjuk. Az elõbbi régióban ugyanis a termelés skálája jóval szélesebb mint nálunk, az utóbbi térségekben pedig kiemelkedõen magas az intenzívebb kultúrák aránya. 6. ábra A fontosabb kultúrák vetésének régiónkénti szántóföldi részaránya, % b) május % 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% Közép- Magyarország Közép-Dunántúl b) A bevetett szántón belül. Nyugat- Dunántúl Dél-Dunántúl Észak- Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Búza Kukorica Napraforgó Repce Zöldségféle ÖSSZESEN Visszatekintve a korábbi évekre a gabonaféléken belül a kukorica e a régióban 2007 óta, a triticaléé pedig 2006 óta arányában is folyamatosan csökkent, miközben a többi kalászosnál általában stagnálás volt tapasztalható. A többi kultúrát tekintve a napraforgó- és a repce erõteljes növekedésével párhuzamosan csökkent a cukorrépával, a burgonyával ás a zöldségfélékkel bevetett szántó. Ugyanakkor a szántóföldi növénytermesztésen belül tendenciájában csökkent a lucernatermelés súlya is. Országosan a búza és kukorica ét az elmúlt néhány évben lényegében szintentartás jellemezte, annak ellenére, hogy az elõbbi 2007, az utóbbi pedig 2008 óta valamelyest nõtt. A többi kalászosnál ezzel szemben az õszi árpát leszámítva, melynek e nõtt a ek csökkenése volt jellemzõ. Hasonló volt a helyzet a silókukoricánál, a lucernánál, a cukorrépánál, a burgonyánál és a zöldségféléknél is. Országosan is rohamosan nõtt a napraforgó és a repce e. A fontosabb növények dél-dunántúli e c) Megnevezés , hektár 8. tábla Búza Kukorica Őszi árpa Tavaszi árpa Rozs Zab Triticale Burgonya Cukorrépa Napraforgó Repce Lucerna Zöldségfélék Bevetett szántóból való részesedés,% Búza 24,6 22,7 21,8 23,8 24,9 23,4 Kukorica 43,8 44,8 46,6 44,8 43,2 42,0 Őszi árpa 5,0 4,4 4,5 4,8 4,9 4,6 Tavaszi árpa 1,4 1,5 1,8 1,8 1,7 1,8 Rozs 0,3 0,3 0,3 0,2 0,2 0,3 Zab 0,9 0,9 0,8 0,8 0,8 0,9 Triticale 3,3 3,4 2,8 2,4 2,4 2,0 Burgonya 0,3 0,3 0,2 0,2 0,2 0,2 Cukorrépa 0,8 0,9 0,6 0,7 0,3 0,5 Napraforgó 6,7 8,2 8,3 7,5 8,9 10,0 Repce 2,5 2,9 3,0 4,1 4,8 5,9 Lucerna 2,0 1,9 1,8 1,6 1,4 1,6 Zöldségfélék 0,6 0,5 0,6 0,6 0,5 0,4 c) A megelőző évekre a betakarított eket vettük figyelembe. A vetések gazdálkodási forma szerinti megoszlását vizsgálva ki kell emelni, hogy a vetések egy számottevõ hányadánál - kultúránként eltérõ mértékben a tényleges termelést végzõ gazdaságok nem

7 Statisztikai tükör 2009/114 Dél-dunántúli statisztikai tükör 2009/ tábla A fõbb növények vetésének gazdálkodási formánkénti megoszlása, % május 31. Megnevezés Dél-Dunántúl beazonosítható összesen gazdasági szervezetek egyéni gazdaságok nem azonosítható összesen Ország beazonosítható egyéni gazdaságok gazdasági szervezetek nem azonosítható beazonosíthatók. Azon ek alapján viszont, melyek használói azonosíthatók, májusában régiónkban a zab és a triticale kivételével a kalászosok zöménél a legjelentõsebb hányadát a gazdasági szervezetek mondhatták a magukénak. Hasonló volt a helyzet sõt még erõteljesebb volt ez a súly a cukorrépánál, a silókukoricánál, lucernánál és a zöldségféléknél. A kukoricánál, a burgonyánál, a repcénél, és a napraforgónál valamint a már említett kalászosoknál ezzel szemben a vetések legnagyobb része az egyéni gazdaságokban koncentrálódott. Országosan némileg más volt a helyzet: míg a gabonafélék, a burgonya, a zöldségfélék ének zöme az egyéni gazdaságok mûvelésében volt, addig a fontosabb ipari és takarmánynövényeknél a termelés fõként a gazdasági szervezetekben összpontosult. Régiónkban a gazdasági szervezeteknek az egyes kultúrák vetésébõl való részesedése általában nagyobb volt, mint országosan. Összes szántó 50,9 44,7 4,4 100,0 42,3 47,1 10,6 100,0 Ezen belül: búza 54,7 42,8 2,5 100,0 46,3 46,2 7,5 100,0 rozs 57,8 35,3 6,9 100,0 22,8 61,1 16,1 100,0 őszi árpa 55,3 39,2 5,5 100,0 46,7 49,4 3,9 100,0 tavaszi árpa 37,3 38,2 24,5 100,0 34,2 45,9 19,9 100,0 zab 36,4 51,5 12,1 100,0 18,2 59,3 22,5 100,0 triticale 28,5 62,7 8,8 100,0 19,4 65,5 15,1 100,0 kukorica 46,6 49,4 3,9 100,0 33,2 46,9 19,8 100,0 cukorrépa 84,4 12,0 3,6 100,0 83,8 9,4 6,8 100,0 napraforgó 44,9 53,7 1,4 100,0 64,2 29,9 5,9 100,0 repce 38,4 48,0 13,6 100,0 64,2 29,9 5,8 100,0 silókukorica 92,1 7,6 0,3 100,0 88,6 10,5 1,0 100,0 lucerna 57,9 37,2 4,9 100,0 52,5 44,3 3,2 100,0 burgonya 28,5 44,1 27,4 100,0 12,6 69,5 17,9 100,0 zöldségfélék 48,6 34,9 16,6 100,0 37,8 48,2 14,0 100,0 Elérhetõségek: Zsolt.Németh@ksh.hu Telefon: Információszolgálat Telefon: KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2009 A kiadvány kialakítása egyedi, annak tördelési, grafikai, elrendezési és megjelenési megoldásai a KSH tulajdonát képezik. Ezek átvétele, alkalmazása esetén a KSH engedélyét kell kérni.

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3 Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. december Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3 Tartalom Összefoglalás...2 Népmozgalom...2 Mezőgazdaság...3 Ipar...6 Építőipar...7

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága A BŰNÖZÉS ALAKULÁSA A DÉL-DUNÁNTÚL KISTÉRSÉGEIBEN Száma: 3 / 2007 Pécs, 2007. május Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága, 2007 ISBN 978-963-235-100-1

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 2014/5 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VIII. évfolyam 5. szám 2014. január 30. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 A tartalomból A dél-dunántúli régió megyéinek társadalmi,

Részletesebben

Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005

Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 Veszprém 2006. január Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA. Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA. Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006 Miskolc, 2007. február Igazgató: Dr. Kapros Tiborné Tájékoztatási osztályvezető:

Részletesebben

Ismertté vált közvádas bűncselekmények a Nyugat-Dunántúlon

Ismertté vált közvádas bűncselekmények a Nyugat-Dunántúlon 2010/77 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu IV. évfolyam 77. szám 2010. július 6. Ismertté vált közvádas bűncselekmények a Nyugat-Dunántúlon A tartalomból 1 Bevezető 1 Bűnügyi helyzetkép

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 Miskolc 2008, szeptember Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISBN 978-963-235-195-7

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága. A kalászos gabonák évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon. Veszprém 2005.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága. A kalászos gabonák évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon. Veszprém 2005. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága A kalászos gabonák 2005. évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon Veszprém 2005. október Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság,

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2008/9

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2008/9 2008/130 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu II. évfolyam 130. szám 2008. szeptember 29. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2008/9 A tartalomból 1 Pécs vendégforgalma 2008 I. félévében

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

Mezőgazdasági számla

Mezőgazdasági számla 3. előadás Mezőgazdasági számla Megnevezés Folyó alapáron 2009 2010 2011 +) Gabonafélék (vetőmaggal) 393 047 458 021 679 591 Ipari növények (hüvelyesekkel) 151 957 159 261 248 061 Takarmánynövények 42

Részletesebben

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 2009/99 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 99. szám 2009. július 06. A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 A tartalomból 1 Egy főre jutó GDP 2 Bruttó hozzáadott

Részletesebben

Magánszállásadás a Dél-Dunántúlon

Magánszállásadás a Dél-Dunántúlon Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága Magánszállásadás a Dél-Dunántúlon Száma: 5/ 2007 Pécs, 2008. január 1 Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatóság, 2008 ISBN 978-963-235-160-5 Igazgató:

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2012/3

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2012/3 Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2012/3 Központi Statisztikai Hivatal 2012. december Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban)

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban) 199 1992 1994 1996 1998 2 22 24 26 28 1 Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához Készítette: Erdős Katalin Közgazdaságtudományi Kar Közgazdasági és Regionális Tudományok Intézete

Részletesebben

A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN

A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN 2005 2300/9/2005. GYŐR 2005. november Készült a KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. MÁRCIUS 2013. március 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.507 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. NOVEMBER 2011. november 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 842 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS A magyarországi turisztikai régiók vendégforgalma 2002-ben 1 Kiss Kornélia Sulyok Judit kapacitása 2002-ben 2 Magyarországon 3377 kereskedelmi szálláshely mûködött, összesen 77 155 szobával és 335 163

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. OKTÓBER 2012. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.118 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. JANUÁR 2013. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.851 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Veszprém, 2007. június 10. Központi Statisztikai Hivatal Veszprém Igazgatóság, 2007 Igazgató:

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Nógrád megye, 2012/4

Statisztikai tájékoztató Nógrád megye, 2012/4 Statisztikai tájékoztató Nógrád megye, 2012/4 Központi Statisztikai Hivatal 2013. március Tartalom Összefoglaló... 2 Demográfia...... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6 Mezőgazdaság...

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2009/1

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2009/1 29/9 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 9. szám 29. január 3. Dél-dunántúli statisztikai tükör 29/1 A tartalomból 1 A háztartások jövedelme, kiadásai és fogyasztása

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások 2014. évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás...2. 2. Nemzetközi kitekintés...2

STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások 2014. évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás...2. 2. Nemzetközi kitekintés...2 215. április Jelentés a beruházások 214. évi alakulásáról STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom 1. Összefoglalás...2 2. Nemzetközi kitekintés...2 3. Gazdasági környezet...2 4. A beruházások főbb jellemzői...3 5.

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. ÁPRILIS 2013. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.842 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. DECEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4

Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4 Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4 Központi Statisztikai Hivatal 2013. március Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 2 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6

Részletesebben

Budapesti Mozaik 15. Budapest bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, Ország. Budapest. 100 ezer lakosra jutó regisztrált

Budapesti Mozaik 15. Budapest bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, Ország. Budapest. 100 ezer lakosra jutó regisztrált területi V. évfolyam 56. szám 2011. augusztus 19. 2011/56 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu i Mozaik 15. bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, 2005 2010 A tartalomból 1 Bevezető 1

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. SZEPTEMBER 2012. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.356 álláskereső

Részletesebben

Budapesti mozaik 6. A szolgáltatások szerepe Budapest gazdaságában

Budapesti mozaik 6. A szolgáltatások szerepe Budapest gazdaságában 2007/77 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal Tájékoztatási fõosztály Területi tájékoztatási osztály www.ksh.hu I. évfolyam 77. szám 2007. szeptember 27. i mozaik 6. A szolgáltatások szerepe gazdaságában

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. MÁJUS 2012. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.296 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. DECEMBER 2011. december 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 13.706 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

Munkaügyi Központja. álláskeresők száma álláskeresők aránya* júli. szept. jún. febr márc

Munkaügyi Központja. álláskeresők száma álláskeresők aránya* júli. szept. jún. febr márc Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. JÚLIUS 2012. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.186 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft 441,2 458,3 508,8 563,3 605,0 622,5 644,7 610,7 580,4 601,9 625,3 623,0 Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. IV. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

Lakásépítések az Észak-Alföldön,

Lakásépítések az Észak-Alföldön, 21/79 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu IV. évfolyam 79. szám 21. július 21. Lakásépítések az ön, 2 29 A tartalomból 1 Bevezető 1 A lakásépítés volumene, tendenciája 3 Lakásépítés

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november. okt. febr

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november. okt. febr Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. NOVEMBER 2012. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.503 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A munkaerő-piac fontosabb jelzőszámai a Közép-magyarországi régióban 2010. május

A munkaerő-piac fontosabb jelzőszámai a Közép-magyarországi régióban 2010. május Pályázathoz anyagok a TÁMOP 4.1.1/AKONV2010-2019 Munkaerőpiaci alkalmazkodás fejlesztése 1/b képzéskorszerűsítési alprojekt Munkaerőpiaci helyzetkép II. negyedév Negyed adatok régiókra bontva 2010. 1.

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás... 5 Mezőgazdaság... 7 Ipar...

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2009. április 6-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2009. április Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2012/3

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2012/3 212/22 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI. évfolyam 22. szám 212. április 2. Dél-dunántúli statisztikai tükör 212/3 A bűnözés alakulása a on A hazánkban regisztrált bűncselekmények

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XIX. évfolyam, 7. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. november 24-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 6 Beruházás... 7 Mezőgazdaság... 8 Ipar...

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I BUDAPEST 2009. október Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. ÁPRILIS Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. 2014. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi

Részletesebben

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010 Közzététel: 2011. január 12. Sorszám: 7 Következik: 2011. január 13. Mezőgazdasági termelői árak A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010 2010-ben közel 2,6 millió hektáron (az előző

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Betöltésre váró álláshelyek, I. negyedév július 11.

STATISZTIKAI TÜKÖR. Betöltésre váró álláshelyek, I. negyedév július 11. STATISZTIKAI TÜKÖR 2016. július 11. A gazdasági teljesítmény bővülésével párhuzamosan hazánkban nem csak a foglalkoztatottak létszáma, de a munkaerő iránti kereslet is folyamatosan növekszik, ami egyes

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. aug. szept. júni. máj. ápr. nov. dec.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. aug. szept. júni. máj. ápr. nov. dec. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ május Fıben %-ban Fıben %-ban

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ május Fıben %-ban Fıben %-ban DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Megnevezés Változás az elızı Változás az elızı 27. hónaphoz képest

Részletesebben

Állatállomány, 2012. június 1.

Állatállomány, 2012. június 1. 212/56 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI. évfolyam 56. szám 212. augusztus 3. Állatállomány, 212. június 1. A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány 2 állomány 3 Baromfiállomány

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. NOVEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában

Részletesebben

CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA Összeállította: Erős Péter Dr.

CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA Összeállította: Erős Péter Dr. CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA 1869-1949 Összeállította: Erős Péter Dr. Jankelovics János 2 Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Abaújszántó... 4 Erdőbénye... 5 Tállya...

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6 Mezőgazdaság...

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye Központi Statisztikai Hivatal 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye Pécs, 2013 Központi Statisztikai Hivatal, 2013 ISBN 978-963-235-347-0ö ISBN 978-963-235-999-9 Készült a Központi

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. aug. szept. júni. júli. máj. febr. márc.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. aug. szept. júni. júli. máj. febr. márc. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. FEBRUÁR Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. február 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. júni.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. júni. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. SZEPTEMBER 2014. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.685 álláskereső

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A GAZDASÁGSZERKEZETI ÖSSZEÍRÁS FŐBB EREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLON

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A GAZDASÁGSZERKEZETI ÖSSZEÍRÁS FŐBB EREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLON KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A GAZDASÁGSZERKEZETI ÖSSZEÍRÁS FŐBB EREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLON Győr 2006 Központi Statisztikai Hivatal Győri Igazgatósága, 2006 nyomdai ISBN-10: 963-235-065-0

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JANUÁR 2016. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.865 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXI. évfolyam 1. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2016. április 18-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. ÁPRILIS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága A MUNKANÉLKÜLIEK/ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN Száma: 12 / 2006 Pécs, 2006. szeptember Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatóság,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JANUÁR

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JANUÁR TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013. jan. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. okt. febr. márc. nov 2012.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. okt. febr. márc. nov 2012. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. DECEMBER 2012. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 14.647 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. júli. máj. febr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. júli. máj. febr. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. MÁRCIUS 215. március 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 11.345 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Állatállomány, december 1.

Állatállomány, december 1. 213/12 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 12. szám 213. február 22. Állatállomány, 212. december 1. A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány 2 állomány 3 Baromfiállomány

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. máj. ápr. febr. márc jan.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. máj. ápr. febr. márc jan. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. FEBRUÁR A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy egy éves távlatban tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. álláskeresők száma álláskeresők aránya* okt.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. álláskeresők száma álláskeresők aránya* okt. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2011/10

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2011/10 2011/72 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu V. évfolyam 72. szám 2011. november 4. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2011/10 A mentőellátás helyzete a Dél-Dunántúlon Az egészségügyi

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. júli. aug. márc. febr. dec.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. júli. aug. márc. febr. dec. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 214. DECEMBER 214. december 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.465 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON

LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON GYŐR 2006. július KÉSZÜLT A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN, 2006 ISBN 963 215 994 2 IGAZGATÓ: Nyitrai

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. SZEPTEMBER 2015. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.857 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. NOVEMBER 2015. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.743 álláskereső szerepelt, amely az

Részletesebben

Beruházás-statisztika

Beruházás-statisztika OSAP 1576 Beruházás-statisztika Egészségügyi ágazat Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók 2011 Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók beruházási és felújítási

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglaló...2 Demográfiai helyzet...2 Munkaerőpiac...3 Gazdasági szervezetek...4 Beruházás...5 Ipar...6

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

A földtulajdon és a földhasználat alakulása Tolna megyében

A földtulajdon és a földhasználat alakulása Tolna megyében A földtulajdon és a földhasználat alakulása Tolna megyében Tóth Orsolya V. évfolyam, gazdasági agrármérnök szak Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kar, Kaposvár Vállalatgazdasági és Szervezési Tanszék

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júli. márc. febr. júni. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júli. márc. febr. júni. ápr. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. ÁPRILIS 2015. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 10.137 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, III. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1118,6 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, III. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1118,6 milliárd Ft Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. III. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak (mezőgazdasági és élelmiszeripar összesen) 2018. III. negyedévének

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus. okt. nov. szept. júni. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus. okt. nov. szept. júni. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2010. augusztus 16-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2010. augusztus Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2015. március Tartalom A GAZDASÁGI FOLYAMATOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 VI. évfolyam 42. szám Bevezető...2 Összefoglalás...3 Gazdasági fejlettség, a gazdaság ágazati szerkezete...5

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. OKTÓBER 2015. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.727 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága A TERHESSÉGMEGSZAKÍTÁSOK JELLEMZŐI A DÉL-DUNÁNTÚLON 1990-TŐL NAPJAINKIG : 11 / 2006 Pécs, 2006. június Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatóság,

Részletesebben

A NYUGDÍJASOK ÉS JÁRADÉKOSOK HELYZETE 2007 ELEJÉN A DÉL-DUNÁNTÚLON

A NYUGDÍJASOK ÉS JÁRADÉKOSOK HELYZETE 2007 ELEJÉN A DÉL-DUNÁNTÚLON Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága A NYUGDÍJASOK ÉS JÁRADÉKOSOK HELYZETE 2007 ELEJÉN A DÉL-DUNÁNTÚLON Száma: 8 / 2007 Pécs, 2007. december Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatóság,

Részletesebben

Állatállomány, 2013. június 1., (előzetes adatok)

Állatállomány, 2013. június 1., (előzetes adatok) 213/85 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 85. szám 213. október 25. Állatállomány, 213. június 1., (előzetes adatok) A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/5

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/5 01/40 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 40. szám 01. június 5. dunántúli statisztikai tükör 01/5 A család-struktúra változásának területi jellemzői a on A háztartásokra

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI nevezés 2008. febr. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. nov.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. nov. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2009. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

Magyarország mezőgazdasága, 2010 Termelési típus, gazdálkodási cél, gazdaságméret (Általános Mezőgazdasági Összeírás) Előzetes adatok (2)

Magyarország mezőgazdasága, 2010 Termelési típus, gazdálkodási cél, gazdaságméret (Általános Mezőgazdasági Összeírás) Előzetes adatok (2) Magyarország mezőgazdasága, 2010 Termelési típus, gazdálkodási cél, gazdaságméret (Általános Mezőgazdasági Összeírás) Előzetes adatok (2) Központi Statisztikai Hivatal 2011. szeptember Tartalom Bevezető...2

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. nov. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. MÁJUS 215. május 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 9.454 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben