Az új Btk évi C. törvény - módosulásai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az új Btk évi C. törvény - módosulásai"

Átírás

1 Az új Btk évi C. törvény - módosulásai a január 1. után kihirdetett jogszabályok alapján összeállította: dr. Vaskuti András kúriai bíró április 27

2 2 Az előző összeállítás a kihirdetés napja és a január 1. között kihirdetett jogszabályok alapján történt változásokat tartalmazta, ideértve a május 1. napjától hatályba lépő módosulásokat is. Mivel a Btk át érintő változás csupán egy napig lesz hatályban, majd e újabb jogszabály-változás következtében tovább módosul, szükséges a figyelemfelhívás céljából a korábbi összeállítás frissítése. Módosító jogszabályok: szám tárgy Btk évi CCXXIII. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról (1) 11. b) 157/2014. (IV. 18.) KE határozat évi VII. törvény az Országgyűlés alakuló ülésének összehívásáról a termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról Mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld jogellenes megszerzése 349. Módosította: évi CCXII. törvény 146. a), b) és c) pontjai közlönyállapot Termőföld jogellenes megszerzése a) termőföld tulajdonjogának megszerzése, b) termőföldre vonatkozó haszonélvezeti jog vagy használat jogának alapítása V. 1-től Mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld jogellenes megszerzése mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld tulajdonjogának megszerzése,

3 3 (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az (3) Korlátlanul enyhíthető az (1) bekezdés szerinti bűncselekmény elkövetőjének a büntetése, ha a bűncselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja. nincs külön indokolás mező- és erdőgazdasági hasznosítású földre vonatkozó haszonélvezeti jog vagy használat jogának alapítása (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az (3) Korlátlanul enyhíthető az (1) bekezdés szerinti bűncselekmény elkövetőjének a büntetése, ha a bűncselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja. Mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld jogellenes megszerzése 349. Megállapította: évi VII. törvény V. 1.-től V. 2-től Mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld jogellenes megszerzése Mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld jogellenes megszerzése mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld tulajdonjogának megszerzése, mező- és erdőgazdasági hasznosítású földre vonatkozó haszonélvezeti jog vagy használat jogának alapítása (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az föld tulajdonjogának megszerzése, földre vonatkozó haszonélvezeti jog vagy használat jogának alapítása (2) Aki föld tulajdonjogának megszerzésére, földre vonatkozó haszonélvezeti jog vagy használat jogának alapítására vonatkozó jogszabályi tilalom vagy

4 4 (3) Korlátlanul enyhíthető az (1) bekezdés szerinti bűncselekmény elkövetőjének a büntetése, ha a bűncselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja. korlátozás kijátszásával általa kötött semmis szerződés leplezésére létrehozott megállapodás alapján mező- és erdőgazdasági hasznosítású földet használ, illetve szedi annak hasznait, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (3) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az (4) Korlátlanul enyhíthető az (1) és (2) bekezdés szerinti bűncselekmény elkövetőjének a büntetése, ha a bűncselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti és az elkövetés körülményeit feltárja. Általános indokolás A termőföldek tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszását célzó jogügyletek, a köznyelv által zsebszerződésnek nevezett megállapodások köre a közel 20 év alatt kialakult jogszabály-kikerülési technikáknak köszönhetően jóval tágabb, mint a klasszikus forma, amelyről a jelenség a nevét kapta (a gazda dátum nélküli szerződésben értékesíti földjét, megtörténik a pénzmozgás, majd a külföldi vevő a nála vagy ügyvédi letétben őrzött szerződést a jogszabályi akadályok elhárulása után felhasználja jogszerű szerzésének tanúsítására). Az adásvételi típusú zsebszerződések mellett egyéb jogügyleti formák és szerződési kikötések is megjelentek, amelyek közvetett módon eredményezhetik hatályosulásuk esetén a szerződést megkötő felek tényleges akaratának megfelelő joghatás bekövetkezését (pl. haszonbérleti szerződést kötnek olyan kitétellel, hogy a jogszabályi környezet megfelelő alakulása esetén a haszonbérbe adó a már átadott vételár fejében köteles adásvételi szerződést kötni a haszonbérlő külföldivel). A zsebszerződések közé sorolható a külföldi magánszemély vagy a külföldi jogi személy javára egyébként jogszerűtlenül, az ingatlannyilvántartáson kívül alapított haszonélvezeti vagy jelzálogjog, illetve bármely mellékkötelem, amely a későbbi jogszerzést biztosítaná. Ezeknek a szerződéseknek ugyanakkor közös jellemzője, hogy direkt módon jogszabályba, illetve jó erkölcsbe ütköznek, jogszabály kikerülését szolgálják vagy leplezik a szerződő felek valódi szándékát, tehát. a magyar polgári jog szabályai szerint eleve semmisnek minősülnek. A termőföldről szóló, jelenleg hatályos évi LV. törvény (a továbbiakban: Tft.) 8/A. - a szűk körben lehetőséget biztosít az Európai Unió tagállamainak állampolgárai számára, hogy a törvényi feltételeket igazoló hatósági bizonyítvány birtokában termőföldet szerezzenek Magyarországon, hiszen ez az EU csatlakozás feltételét képezte, azonban ennél jóval nagyobb azon külföldiek száma, akik jogellenesen jutottak vagy remélnek jutni magyar termőföldhöz. Különféle becslések léteznek, azonban az bizonyosnak tekinthető, hogy több százezer hektárnyi terület érintett a problémával, különösen a nyugati megyékben. Magyarország Alaptörvényének szellemében és rendelkezései alapján elmondható, hogy a

5 5 termőföld a nemzeti vagyon részeként a nemzeti szuverenitás alapját képezi, ezért védelme a Magyar Állam elsőrendű kötelezettsége. Kiemelendő, hogy a jogsértő megállapodások rombolják a közbizalmat, gyakorlatilag egész kreatív iparág épült rájuk az elmúlt időszakban a hivatásuk eszmeiségét megcsúfoló jogászok közreműködésével. Éppen ezért az állam célja ennek a folyamatnak a megfékezése, a közbizalom és a jogszerű állapot helyreállítása kell, hogy legyen. Mindez egybecseng a 2020-ig szóló, a Kormány által szintén 2012 márciusában elfogadott Nemzeti Vidékstratégia birtokpolitikai célkitűzéseivel is. Egyáltalán nem elhanyagolandó szempont az sem, hogy a kérdésre május 1-ig kell megoldást találni, hiszen ekkor jár le az EU által a külföldiekkel szemben alkalmazható tulajdonszerzési korlátozások fenntartására biztosított moratórium, amely a magyar földpiac teljes megnyitásának kötelezettségével jár a tagállami állampolgárok vonatkozásában. A Kormány és az általa 2012 márciusában létrehozott tárcaközi bizottság eddig is szép eredményeket ért el a zsebszerződések feltárása és felszámolása, illetve az ezt segítő jogi, adminisztratív és gazdasági környezet kialakulása terén, aminek már valóban érezhető hatásai mutatkoznak a nyugati határszélen. A termőföldek tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszását célzó jogügyletek feltárása, és a jogügyletekhez kapcsolódó joghatás kiváltásának megelőzése, valamint a jogsértő állapot megszüntetése ugyanakkor olyan, a közbizalom védelmét szolgáló feladat, amelynek hatékony végrehajtása érdekében indokolt a megfelelő törvényi jogkövetkezmények statuálása, az eljáró szerv kijelölése és az eljárás technikai, valamint garanciális szabályainak rögzítése. Ez részben megvalósult a július 1-jén hatályba lépő új Büntető Törvénykönyv elfogadásával, a magánjogi és a feltárást, valamint a semmisség megállapítását könnyítő eljárásjogi rendelkezések azonban eddig hiányoztak. **** Az adatkezelésekre történő felhatalmazás mellett a módosítás a Btk át egészíti ki és újra megállapítja. Egyfelől a Btk hatályos (1) bekezdésébe bevezeti a mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld terminológiát, másfelől - új (2) bekezdés beiktatásával - új bűncselekményi alakzatot állapít meg. Az új tényállással a Btk. olyan magatartást büntet, amely az új Btk. hatálybalépése előtt kötött semmis szerződésekkel van összefüggésben. Így az alkotmányos büntetőjogi elvekkel és követelményekkel összhangban büntetni rendeli a jelenleg is fennálló földhasználatot (vagy a hasznok szedését) mint elkövetési magatartást, ha az olyan földhasználati szerződésen alapul, amely tulajdonszerzésre irányuló semmis szerződés leplezésére szolgál. E tényállás tehát a fennálló használat szankcionálására irányul, és megfelelő átmeneti időt állapít meg a Btk. módosításának május 2-i hatálybaléptetésével. értelmező rendelkezések 459. (1) 11. b) Megállapította: évi CCXXIII. törvény Hatályos: az országgyűlési képviselők következő általános választását követően megalakuló Országgyűlés alakuló ülésének napjától, V. 6-tól. Lásd: 157/2014. (IV. 18.) KE határozat. közlönyállapot Hatályos: VI. 6-tól

6 6 b) az országgyűlési képviselő és a Magyarországon megválasztott európai parlamenti képviselő, b) az országgyűlési képviselő, a nemzetiségi szószóló és a Magyarországon megválasztott európai parlamenti képviselő, Az Alaptörvény 2. cikk (2) bekezdése garantálja a nemzetiségek számára az országgyűlési munkában való részvételt, ennek érdekében szabályozza az Ogytv. a nemzetiségi szószólók jogállását. Ők nem képviselők, azonban a törvény által rájuk ruházott, a parlamenti munkában való részvételhez kapcsolódó feladataik, jogosítványaik miatt indokolt - az országgyűlési képviselőkhöz hasonlóan - hivatalos személlyé minősítésük. *** 157/2014. (IV. 18.) KE határozat az Országgyűlés alakuló ülésének összehívásáról Az Alaptörvény 3. cikk (1) bekezdése, valamint 9. cikk (3) bekezdés g) pontja alapján az Országgyűlés alakuló ülését május 6. napján 10 órára összehívom.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,

Részletesebben

Tájékoztató a kartellek feltárását segítő engedékenységi politika alkalmazásához kapcsolódó büntetőjogi kérdésekről

Tájékoztató a kartellek feltárását segítő engedékenységi politika alkalmazásához kapcsolódó büntetőjogi kérdésekről Tájékoztató a kartellek feltárását segítő engedékenységi politika alkalmazásához kapcsolódó büntetőjogi kérdésekről A jelen tájékoztatóban foglaltak nem minősülnek a büntetőügyekben eljáró hatóságok hivatalos

Részletesebben

T/ számú törvényjavaslat. az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi szankcionálásáról

T/ számú törvényjavaslat. az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi szankcionálásáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10592. számú törvényjavaslat az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi szankcionálásáról Előadó: Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Budapest, 2013.

Részletesebben

2012. évi... törvény

2012. évi... törvény 2012. évi... törvény Érkezett : 20'2 MARC Z e. a külföldiek term őföldön történő zálogjog alapításának megakadályozása érdekébe n szükséges törvények módosításáró l 1. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959.

Részletesebben

Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna

Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna Bűnpártolás 244. (1) Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna a) segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön, b) a büntetőeljárás

Részletesebben

A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei

A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A büntetőjog fogalma

Részletesebben

A TERMŐFÖLDSZERZÉS SZABÁLYAI

A TERMŐFÖLDSZERZÉS SZABÁLYAI A TERMŐFÖLDSZERZÉS SZABÁLYAI A Földforgalmi törvény Ki szerezhet földet? A földműves kritériumrendszere. Ki, illetve mely szervezet nem szerezhet földet? Kivételes szerzési lehetőségek. Mennyi föld szerezhető?

Részletesebben

Bányajog Blog. avagy a bányászat népszerűsítése a 21. században

Bányajog Blog. avagy a bányászat népszerűsítése a 21. században Bányajog Blog avagy a bányászat népszerűsítése a 21. században Hazai és nemzetközi környezet TRIANON RENDSZERVÁLTÁS UNIÓS CSATLAKOZÁS GAZDASÁGI VÁLSÁGTÓL NAPJAINKIG - Magyarország elvesztette ásványvagyonának

Részletesebben

Az új földügyi szabályozás gyakorlati tapasztalatai

Az új földügyi szabályozás gyakorlati tapasztalatai Az új földügyi szabályozás gyakorlati tapasztalatai Dr. Simon Attila István Közigazgatási Államtitkár Fiatal Gazda Konferencia 2015 Budapest, 2015. február 27. Hatósági jóváhagyás iránti eljárások 2014.

Részletesebben

2014. évi... törvény zwtt: 2014 W: ~ r 0 1,

2014. évi... törvény zwtt: 2014 W: ~ r 0 1, 2014. évi... törvény zwtt: 2014 W: ~ r 0 1, a Szent Korona fokozottabb védelme érdekében a Büntet ő Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáró l 1. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi

Részletesebben

A.3) A büntető törvény hatálya. Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

A.3) A büntető törvény hatálya. Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A.3) A büntető törvény hatálya Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A büntető törvény hatálya Fogalma: azon rendelkezések összessége, amelyek meghatározzák,

Részletesebben

2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról

2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 1. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása 1. A Büntető

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06.

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06. Országgy űlés Hivatala Irományszám : I(,o 39 01 Aj, Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 06. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

2012. évi.. törvény. a társadalmi szervezetek támogatása átláthatóságának megteremtése érdekébe n szükséges egyes törvények módosításáról

2012. évi.. törvény. a társadalmi szervezetek támogatása átláthatóságának megteremtése érdekébe n szükséges egyes törvények módosításáról Érk zo: 2012. V:2:.Ea. 2012. évi.. törvény a társadalmi szervezetek támogatása átláthatóságának megteremtése érdekébe n szükséges egyes törvények módosításáról 1. A pártok m űködéséről és gazdálkodásáról

Részletesebben

Tisztelt Lakosság, Földtulajdonosok, Földhasználók!

Tisztelt Lakosság, Földtulajdonosok, Földhasználók! Tisztelt Lakosság, Földtulajdonosok, Földhasználók! Szeretném felhívni figyelmüket a mező- és erdőgazdasági művelés alá eső területek forgalmára, valamint azzal összefüggésben az elővásárlási/haszonbérleti

Részletesebben

Záró rendelkezések. Záradék: A rendelet május 26. napján kihirdetésre került. Szekszárd, május 26. dr. Gábor Ferenc megyei főjegyző

Záró rendelkezések. Záradék: A rendelet május 26. napján kihirdetésre került. Szekszárd, május 26. dr. Gábor Ferenc megyei főjegyző A Közgyűlésének 5/2017. (V. 26.) önkormányzati rendelete a vagyonáról szóló 9/2012. (XI. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról A Közgyűlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. év CLXXXIX.

Részletesebben

Magyar joganyagok - 304/2009. (XII. 22.) Korm. rendelet - a közúti közlekedési nyilvá 2. oldal (5) Ha a magánokirat nem felel meg az e rendeletben meg

Magyar joganyagok - 304/2009. (XII. 22.) Korm. rendelet - a közúti közlekedési nyilvá 2. oldal (5) Ha a magánokirat nem felel meg az e rendeletben meg Magyar joganyagok - 304/2009. (XII. 22.) Korm. rendelet - a közúti közlekedési nyilvá 1. oldal 304/2009. (XII. 22.) Korm. rendelet a közúti közlekedési nyilvántartásba bejegyzett jármű tulajdonjogának,

Részletesebben

Adásvételi szerződés

Adásvételi szerződés 1 Ingatlan-adásvételi szerződés haszonélvezeti jog alapításával (több vevő) Adásvételi szerződés amely létrejött egyrészről adóazonosító jel:. mint eladó (a továbbiakban: Eladó), másrészről adóazonosító

Részletesebben

T/ számú. törvényjavaslat

T/ számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10749. számú törvényjavaslat a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénynek az Alaptörvény negyedik

Részletesebben

A.13. A bűncselekmény megvalósulási stádiumai. Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

A.13. A bűncselekmény megvalósulási stádiumai. Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A.13. A bűncselekmény megvalósulási stádiumai Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. akaratelhatározás előkészület kísérlet befejezett bcs. A cselekmény

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2936.) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2936.) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2936.) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.9.30. C(2015) 6466 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2015.9.30.) az (EU) 2015/288 felhatalmazáson alapuló rendeletnek az Európai Tengerügyi

Részletesebben

, , , , , , , ,

, , , , , , , , M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 41. szám 4267 56. 2004. 1,618 57. 2005. 1,469 58. 2006. 1,365 59. 2007. 1,326 60. 2008. 1,239 61. 2009. 1,217 62. 2010. 1,140 63. 2011. 1,071 64. 2012. 1,049 2. melléklet

Részletesebben

A Földforgalmi törvény és a kapcsolódó jogszabályok alkalmazásának tapasztalatai

A Földforgalmi törvény és a kapcsolódó jogszabályok alkalmazásának tapasztalatai A Földforgalmi törvény és a kapcsolódó jogszabályok alkalmazásának tapasztalatai Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatala Dr. Horváth Áron földügyi osztályvezető 2015. február 27. AGRYA Konferencia,

Részletesebben

Előterjesztés. a bicskei 0144 és 0146 hrsz-ú ingatlan haszonbérletéről

Előterjesztés. a bicskei 0144 és 0146 hrsz-ú ingatlan haszonbérletéről Előterjesztés a bicskei 0144 és 0146 hrsz-ú ingatlan haszonbérletéről 1. előterjesztés száma: 336/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Soós Attila 3. előterjesztés készítésében közreműködő személy

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3217/2015. (XI. 10.) AB VÉGZÉSE

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3217/2015. (XI. 10.) AB VÉGZÉSE 3217/2015. (XI. 10.) AB végzés 2825 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3217/2015. (XI. 10.) AB VÉGZÉSE bírói kezdeményezés visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására

Részletesebben

FÖLDHASZNÁLAT V.141028

FÖLDHASZNÁLAT V.141028 FÖLDHASZNÁLAT V.141028 Földtörvény(ek) 2013. évi CXXII. Törvény a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról - földekre vonatkozó haszonélvezeti jog alapítására, - mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld

Részletesebben

Iromány száma: T/3370. Benyújtás dátuma: :35. Parlex azonosító: N4BKLD730001

Iromány száma: T/3370. Benyújtás dátuma: :35. Parlex azonosító: N4BKLD730001 Iromány száma: T/3370. Benyújtás dátuma: 2018-11-06 18:35 Miniszterelnökség Parlex azonosító: N4BKLD730001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.

Részletesebben

2 szóló évi IV. törvény 226. (1) bekezdése szerint jogszabályban meghatározott árat -- a rendelet kihirdetésétől számított legfeljebb kilenc ~S

2 szóló évi IV. törvény 226. (1) bekezdése szerint jogszabályban meghatározott árat -- a rendelet kihirdetésétől számított legfeljebb kilenc ~S 'm O gnyaws W l pic95s2_/40, 8 ftzeft : 2004 JON 0 9 MAGYAR KÖZTÁ.R.SASÁG ORSZÁGGYŰLÉSE KÖLTSÉGVETÉSI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG Bizottsági módosító javaslat Dr. Szili Katalin az Országgyűlés Elnöke részére

Részletesebben

1. A közbeszerzési és koncessziós eljárásban kötött versenyt korlátozó megállapodások büntetőjogi szankcionálása

1. A közbeszerzési és koncessziós eljárásban kötött versenyt korlátozó megállapodások büntetőjogi szankcionálása Tájékoztató a kartellek feltárását segítő engedékenységi politika alkalmazásáról a GVH elnöke és a GVH Versenytanácsának elnöke által kiadott 3/2003. számú közleményhez kapcsolódó egyes kérdésekről 1.

Részletesebben

FÖLDHASZNÁLATI VÁLTOZÁS-BEJELENTÉSI ADATLAP

FÖLDHASZNÁLATI VÁLTOZÁS-BEJELENTÉSI ADATLAP Földhivatal neve: Érkezési idő:... Iktatószám:... Mellékelt okiratok, szerződések száma:... További földrészletek adatait tartalmazó 1v. számú pótlap csatolása: Az igen mező kitöltése esetén az 1. számú

Részletesebben

Iromány száma: T/708. Benyújtás dátuma: :58. Parlex azonosító: 1JHJJRAQ0001

Iromány száma: T/708. Benyújtás dátuma: :58. Parlex azonosító: 1JHJJRAQ0001 Iromány száma: T/708. Benyújtás dátuma: 2018-06-26 19:58 Miniszterelnökség Parlex azonosító: 1JHJJRAQ0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr. Semjén

Részletesebben

Magyar joganyagok évi CXIII. törvény - az Európai Parlament tagjainak válasz 2. oldal b)1 az Európai Unió más tagállamainak minden választópol

Magyar joganyagok évi CXIII. törvény - az Európai Parlament tagjainak válasz 2. oldal b)1 az Európai Unió más tagállamainak minden választópol Magyar joganyagok - 2003. évi CXIII. törvény - az Európai Parlament tagjainak válasz 1. oldal 2003. évi CXIII. törvény az Európai Parlament tagjainak választásáról 1 Magyarország csatlakozása az Európai

Részletesebben

Az új Büntető Törvénykönyv kábítószerekre és hasonlókra vonatkozó bekezdései ( )

Az új Büntető Törvénykönyv kábítószerekre és hasonlókra vonatkozó bekezdései ( ) Az új Büntető Törvénykönyv kábítószerekre és hasonlókra vonatkozó bekezdései ( 176-185) 1 kábítószer 2 kábítószernek nem minősülő kábító hatású anyag, illetve szer TÁRGY 3 kábítószer termesztése vagy előállítása

Részletesebben

A zsebszerződések ügyészi szemmel

A zsebszerződések ügyészi szemmel DR. BÁNYAI KRISZTINA FÔÜGYÉSZSÉGI ÜGYÉSZ BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI FÔÜGYÉSZSÉG A zsebszerződések ügyészi szemmel 62 Alapvetés Magyarország Alaptörvényének 2012. december 22. napjától hatályos harmadik

Részletesebben

Jogi alapismeretek nov. 9.

Jogi alapismeretek nov. 9. Jogi alapismeretek 2017. nov. 9. I. A jogi norma szerkezete I. A jogi normák fajtái II. Érvényesség és hatály I. A jogi norma szerkezete Jogi norma a jog legkisebb, még önmagában értelmes egysége magatartásszabály

Részletesebben

A termőföld használatára alapított haszonélvezeti jog esete a büntetőjoggal

A termőföld használatára alapított haszonélvezeti jog esete a büntetőjoggal BOBVOS PÁL * A termőföld használatára alapított haszonélvezeti jog esete a büntetőjoggal I. Bevezetés A cím pontosításra szorul: a dolgozatban nem termőföldről, mert nem az a büntetőjogi védelem tárgya,

Részletesebben

XXIX. TÉGLÁS NAPOK. A hazai külszíni (agyag) bányászat egyes aktuális kérdései a jogszabályi változások tükrében. Előadás:

XXIX. TÉGLÁS NAPOK. A hazai külszíni (agyag) bányászat egyes aktuális kérdései a jogszabályi változások tükrében. Előadás: a SZILIKÁTIPARI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET és a MAGYAR TÉGLÁS SZÖVETSÉG XXIX. TÉGLÁS NAPOK Előadás: A hazai külszíni (agyag) bányászat egyes aktuális kérdései a jogszabályi változások tükrében I. Külszíni bányászat

Részletesebben

A termőföld megszerzését és használatát érintő, hamarosan hatályba lépő változások Jogi hírlevél

A termőföld megszerzését és használatát érintő, hamarosan hatályba lépő változások Jogi hírlevél A termőföld megszerzését és használatát érintő, hamarosan hatályba lépő változások Jogi hírlevél 2013. december A termőföld megszerzését és használatát érintő, hamarosan hatályba lépő változások A havonta

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Képviselő-testületének 76/2013. (04.25.) Öh. sz. határozata A Biatorbágy, 04/26,

Részletesebben

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2017. március 16. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya

Részletesebben

T/9583/40. Az Országgyűlés. Környezetvédelmi bizottságának. a j á n l á s a

T/9583/40. Az Országgyűlés. Környezetvédelmi bizottságának. a j á n l á s a T/9583/40. Az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának Alkotmány- és igazságügyi bizottságának Európai Integrációs Ügyek bizottságának Gazdasági bizottságának Környezetvédelmi bizottságának a j á n l á

Részletesebben

TERVEZET MUNKAANYAG évi. törvény

TERVEZET MUNKAANYAG évi. törvény TERVEZET MUNKAANYAG 2011. évi. törvény a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról 1. (1) A fegyveres szervek hivatásos állományú

Részletesebben

2015. évi törvény a büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról

2015. évi törvény a büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 2015. évi törvény a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 1. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.)

Részletesebben

A.15. A társas bűnelkövetési alakzatok (bűnszövetség, bűnszervezet, csoportos elkövetés) és a bűnkapcsolatok

A.15. A társas bűnelkövetési alakzatok (bűnszövetség, bűnszervezet, csoportos elkövetés) és a bűnkapcsolatok A.15. A társas bűnelkövetési alakzatok (bűnszövetség, bűnszervezet, csoportos elkövetés) és a bűnkapcsolatok Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász Alapszak Miskolc, 2016.

Részletesebben

A nem EU-állampolgárok magyarországi ingatlanszerzéséről

A nem EU-állampolgárok magyarországi ingatlanszerzéséről A nem EU-állampolgárok magyarországi ingatlanszerzéséről Azok a külföldi természetes személyek, akik valamely Európai Unión kívüli állam polgárai, illetve azok a jogi személyek, amelyek valamely Európai

Részletesebben

HASZONBÉRLETI SZERZŐDÉS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT SZÖVEGE

HASZONBÉRLETI SZERZŐDÉS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT SZÖVEGE Oldal 1/3 HASZONBÉRLETI SZERZŐDÉS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT SZÖVEGE (a mező- és erdőgazdaságiföldekforgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 58. (2) bekezdése szerint) amely létrejött egyrészr ől név:

Részletesebben

Magyar joganyagok évi CXXV. törvény - a közigazgatási szabályszegések szank 2. oldal 3. (1) A közigazgatási szankciót alkalmazó hatóság a közi

Magyar joganyagok évi CXXV. törvény - a közigazgatási szabályszegések szank 2. oldal 3. (1) A közigazgatási szankciót alkalmazó hatóság a közi Magyar joganyagok - 2017. évi CXXV. törvény - a közigazgatási szabályszegések szank 1. oldal 2017. évi CXXV. törvény a közigazgatási szabályszegések szankcióiról 1 A közigazgatási hatósági eljárás során

Részletesebben

2010 1,IAJ 17, A Büntető Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény módosításáró l

2010 1,IAJ 17, A Büntető Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény módosításáró l Fidesz Magyar Polgári Szövetsé g Képviselőcsoportj a Kereszténydemokrata Néppárt Képviselőcsoportj a lwrkclt. í7 2010 1,IAJ 17, TI... számú törvényjavaslat A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV.

Részletesebben

2016. évi... törvény

2016. évi... törvény Országgy űlés Hivatala irományszám : -~ ^ OSA & Érkezett : 2016 MAJ 0 3. 1 2016. évi... törvény a mez őgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyé b intézkedésekhez kapcsolódó

Részletesebben

2 82/A. (1) A bíróság a 82. -ban foglaltakon kívül kivételesen, a társadalombavalóbeilleszkedés elősegítéseérdekében elrendelhetiapártfogó felügyeleté

2 82/A. (1) A bíróság a 82. -ban foglaltakon kívül kivételesen, a társadalombavalóbeilleszkedés elősegítéseérdekében elrendelhetiapártfogó felügyeleté om~iés Hivatala iwm nyszi rn :-q4 a+i. sti. Érkezett: 2005 JúN 13. i~üi4!~lpp?#?iepáa eeee..epbeóó Ebóbeel éi~i' ` :? ;srnrrrru mü~~prr,~iriiüüinsrsl ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ T/16127/ képviselői módosító

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/454-1/2015/I. Tárgy: Önkéntes földcsere Üi.: dr. Kurunczi Péter Melléklet: Földcsere szerződések, Vázrajz Makó Város Önkormányzat

Részletesebben

Ügytípus megnevezése. Haszonbérleti hirdetmények kifüggesztése. A hirdetmény kifüggesztésének menete

Ügytípus megnevezése. Haszonbérleti hirdetmények kifüggesztése. A hirdetmény kifüggesztésének menete Ügytípus megnevezése Az ügy leírása Haszonbérleti hirdetmények kifüggesztése A hirdetmény kifüggesztésének menete Haszonbérleti ajánlatot egységes okiratba foglalt szerződésbe kell foglalni, és azt a haszonbérbeadónak

Részletesebben

2015. évi... törvény Érkezett: 2015 NOV 2 4.

2015. évi... törvény Érkezett: 2015 NOV 2 4. Országgyűlés Hivatala,rnmányszárn : 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 NOV 2 4. a Büntet ő Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvénynek a terrorizmus elleni hatékonyabb fellépé s érdekében szükséges

Részletesebben

Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: :48. Parlex azonosító: W838KPW50003

Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: :48. Parlex azonosító: W838KPW50003 Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: 2018-05-29 20:48 Miniszterelnökség Parlex azonosító: W838KPW50003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr. Semjén

Részletesebben

Összbüntetés. A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében

Összbüntetés. A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében Összbüntetés A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében ÁROP-2-2-16-2012-2012-0005 Debrecen, 2013. április 9. dr. Ficsór Gabriella

Részletesebben

FÖLDHASZNÁLATI BEJELENTÉSI ADATLAP

FÖLDHASZNÁLATI BEJELENTÉSI ADATLAP Földhivatal neve: Érkezési idő:... Iktatószám:... Mellékelt okiratok, szerződések száma:... További földrészletek adatait tartalmazó számú pótlap csatolása: Az igen mező kitöltése esetén az számú pótlap

Részletesebben

A NEMZETI FÖLDALAP VÁLTOZÁSAI

A NEMZETI FÖLDALAP VÁLTOZÁSAI A NEMZETI FÖLDALAP VÁLTOZÁSAI Fiatal Gazda Konferencia Budapest, 2011.02.25. Dr. Sebestyén Róbert NFA NEMZETI FÖLADALAPLKEZELŐ SZERVEZET (NFA) A Nemzeti Földalap (visszatekintés) A Nemzeti Földalapkezelő

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 97. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 97. szám MAGYAR KÖZLÖNY 97. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. június 28., csütörtök Tartalomjegyzék Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása (2018. június 28.) 4714 2018. évi VI. törvény Egyes törvényeknek

Részletesebben

A földtörvényről Dr. Simon Attila István jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium

A földtörvényről Dr. Simon Attila István jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium A földtörvényről Dr. Simon Attila István jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium 2013. március 12. 1. Mit szabályozna az új törvény és mit nem? a) A mező-,

Részletesebben

Esély egy új vidékfejlesztési politikára az új földtörvény ismertetése

Esély egy új vidékfejlesztési politikára az új földtörvény ismertetése Esély egy új vidékfejlesztési politikára az új földtörvény ismertetése dr. Nagy Olga Földügyi és Térinformatikai Főosztály Az új földtörvény meghozásának okai A termőföld stratégiai vagyon, ezért a magyar

Részletesebben

Az új magyar földforgalmi szabályozás és hatása a földtulajdoni és használati viszonyokra hatósági jóváhagyás, mint a rendelkezési jog korlátozása

Az új magyar földforgalmi szabályozás és hatása a földtulajdoni és használati viszonyokra hatósági jóváhagyás, mint a rendelkezési jog korlátozása Dr. Csák Csilla Az új magyar földforgalmi szabályozás és hatása a földtulajdoni és használati viszonyokra hatósági jóváhagyás, mint a rendelkezési jog korlátozása Magyarország 2004. május 1. napján csatlakozott

Részletesebben

A szakmai követelménymodul tartalma:

A szakmai követelménymodul tartalma: Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM. r e n d e l e t e

A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM. r e n d e l e t e A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM r e n d e l e t e a katonai szolgálati viszony méltatlanság címén történő megszüntetésének eljárási szabályairól A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú

Részletesebben

A dologi jog fogalma A tulajdonviszony. Dr. Kenderes Andrea május 17.

A dologi jog fogalma A tulajdonviszony. Dr. Kenderes Andrea május 17. A dologi jog fogalma A tulajdonviszony Dr. Kenderes Andrea 2014. május 17. A dologi jog fogalma Történeti visszatekintés (Róma, Középkor, Polgárosodás) Dologi jog fogalma Dologi jog jelentőssége ( alkotmányos

Részletesebben

A TANÁCS 169/2009/EK RENDELETE

A TANÁCS 169/2009/EK RENDELETE 2009.3.5. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 61/1 I (Az EK-Szerződés/Euratom-Szerződés alapján elfogadott jogi aktusok, amelyek közzététele kötelező) RENDELETEK A TANÁCS 169/2009/EK RENDELETE (2009. február

Részletesebben

A KÖZNYUGALOM ÉS KÖZBIZALOM ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK VÁLTOZÁSAI

A KÖZNYUGALOM ÉS KÖZBIZALOM ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK VÁLTOZÁSAI A KÖZNYUGALOM ÉS KÖZBIZALOM ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK VÁLTOZÁSAI A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében ÁROP-2-2-16-2012-2012-0005

Részletesebben

2012. évi... törvény

2012. évi... törvény lroin4nyszám, Ofszággyűl és Hivatal a filcezett : 2011,x 1 14. ORSZÁGGYÜLÉSI KÉPVISEL Ő Képviselői önálló indítvány 2012. évi... törvény az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény, valamint a köztulajdonban

Részletesebben

1. A kormányablakokról szóló 515/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet módosítása

1. A kormányablakokról szóló 515/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet módosítása A Kormány 420/2016. (XII. 14.) Korm. rendelete a kormányablakokról szóló 515/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet és a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 436/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról

Részletesebben

FÖLDFORGALMI TÖRVÉNY VÉGREHAJTÁSA-KAMARAI FELADATOK

FÖLDFORGALMI TÖRVÉNY VÉGREHAJTÁSA-KAMARAI FELADATOK FÖLDFORGALMI TÖRVÉNY VÉGREHAJTÁSA-KAMARAI FELADATOK JAKAB TAMÁS NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA mb. HEVES MEGYEI IGAZGATÓ Eger, 2014 08. 26. Jogszabályi háttér áttekintése A mező- és erdőgazdasági földek

Részletesebben

1 Országgyűlés Hivatala - q. Irományszárn : -~ I

1 Országgyűlés Hivatala - q. Irományszárn : -~ I 1 Országgyűlés Hivatala - q Irományszárn : -~ I n o Érkezett : 2016 ÁPR 2 5. ~l 2016. évi.... törvény a mező- és erd őgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnye l összefüggő egyes rendelkezésekr

Részletesebben

időbeli hatály területi hatály személyi hatály hatály

időbeli hatály területi hatály személyi hatály hatály időbeli területi személyi 2 fogalma a fő szabály az elkövetési idő jelentősége az elkövetési időre vonatkozó elméletek magatartás (vagy tevékenység) elmélet cselekményegység elmélete ok-folyamat elmélet

Részletesebben

A.17. A büntetés jogalapja és célja; a büntetőjogi büntetés fogalma; a hatályos szankciórendszer jellemzői

A.17. A büntetés jogalapja és célja; a büntetőjogi büntetés fogalma; a hatályos szankciórendszer jellemzői A.17. A büntetés jogalapja és célja; a büntetőjogi büntetés fogalma; a hatályos szankciórendszer jellemzői Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

Részletesebben

1. A BÜNTETŐ TÖRVÉNY HATÁLYA,

1. A BÜNTETŐ TÖRVÉNY HATÁLYA, 1. A BÜNTETŐ TÖRVÉNY HATÁLYA, A BÜNTETŐ TÖRVÉNY VISSZAMENŐLEGES HATÁLYÁNAK SZABÁLYAI Btk. 2-4., 1/1999. Büntető jogegységi határozat A törvény hatálya arra a kérdésre ad választ, hogy mikor, hol és kivel

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM./2009. Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2009.......-án/én. ELŐTERJESZTÉS a 2001. évi C. törvény III. részének hatálya alá

Részletesebben

Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete

Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete A Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata

Részletesebben

Adásvételi szerződés

Adásvételi szerződés 1 Ingatlan-adásvételi szerződés haszonélvezeti jogról való ingyenes lemondással, foglaló kikötésével, tulajdonjog fenntartása mellett Adásvételi szerződés amely létrejött egyrészről eladó családi és utóneve:

Részletesebben

tt;2613 :rj.j1. 6. 2013. évi... törvény

tt;2613 :rj.j1. 6. 2013. évi... törvény [rcmány tt;2613 :rj.j1. 6. 2013. évi... törvény a termőföld tulajdonjoganak megszerzését vagy használatát korlátoz ó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról é s megakadályozásáról

Részletesebben

Javaslat ingatlanok értékesítésére

Javaslat ingatlanok értékesítésére Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ - TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat ingatlanok értékesítésére Előterjesztő: Az előterjesztést

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat

Részletesebben

T/11105/31. szám. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának. ajánlás a. záró vitájához

T/11105/31. szám. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának. ajánlás a. záró vitájához ORSZAGGYÜLÉS HIVATA L I', T/11105/31. szám Érkezett : 2013 JuN 0 3. Az Országgyűlé s Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának ajánlás a az egyes büntetőtárgyú törvények módosításáról szóló

Részletesebben

1. Az adás-vételi szerződés hirdetményi úton történő közlése

1. Az adás-vételi szerződés hirdetményi úton történő közlése M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 207. szám 84489 II. A kérelem benyújtására szolgáló nyomtatványon a földhivatal által feltüntetendő tartalmi elemek: 1. A földhivatal bélyegzője 2. A kérelem érkezési

Részletesebben

Javaslat a tényállás tisztázása érdekében szükséges eljárási cselekmények végrehajtására történő felhatalmazásra

Javaslat a tényállás tisztázása érdekében szükséges eljárási cselekmények végrehajtására történő felhatalmazásra Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának JEGYZŐJE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a tényállás tisztázása érdekében szükséges eljárási cselekmények

Részletesebben

PETRIVENTE KÖZSÉGI ÉS HORVÁT KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE 4/2002. (II.15.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

PETRIVENTE KÖZSÉGI ÉS HORVÁT KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE 4/2002. (II.15.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE PETRIVENTE KÖZSÉGI ÉS HORVÁT KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE 4/2002. (II.15.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN LÉVŐ KÜLTERÜLETI ÉS BELTERÜLETI INGATLANOK HASZONBÉRBE

Részletesebben

Iromány száma: T/628/5. Benyújtás dátuma: :38. Parlex azonosító: WLLQD8D00003

Iromány száma: T/628/5. Benyújtás dátuma: :38. Parlex azonosító: WLLQD8D00003 Iromány száma: T/628/5. Benyújtás dátuma: 2018-07-05 15:38 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: WLLQD8D00003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai István,

Részletesebben

HASZONBÉRLETI SZERZŐDÉS. A haszonbérlettel érintett főldrészlet:megjelölése (település, fekvés, helyrajzi szám;alrésztet jele):

HASZONBÉRLETI SZERZŐDÉS. A haszonbérlettel érintett főldrészlet:megjelölése (település, fekvés, helyrajzi szám;alrésztet jele): Haszonbérbe adó: neve: Szántai Ferencné HASZONBÉRLETI SZERZŐDÉS lakcíme: _l 170 Budapest Rovátka út 22. Haszonbérlő neve: Otvös Zoltán takcírne: 3360 Heves Erdőtelki út 22. A haszonbérlettel érintett főldrészlet:megjelölése

Részletesebben

A külföldiek ingatlanszerzése. Külföldiek, ingatlan, szerzés. Dr. Hernádi László

A külföldiek ingatlanszerzése. Külföldiek, ingatlan, szerzés. Dr. Hernádi László INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS Dr. Hernádi László A külföldiek ingatlanszerzése A rendszerváltást követően sorra születtek azok a törvények, amelyek alapján jelentős átrendeződés történt a termőföldek tulajdoni

Részletesebben

Szerkesztette: Sándor István. Polgári jog I. a polgári jog alapelvei, az ember mint jogalany, a személyiségi jogok, és a dologi jog

Szerkesztette: Sándor István. Polgári jog I. a polgári jog alapelvei, az ember mint jogalany, a személyiségi jogok, és a dologi jog Polgári jog I. Szerkesztette: Sándor István Polgári jog I. a polgári jog alapelvei, az ember mint jogalany, a személyiségi jogok, és a dologi jog Patrocinium Budapest, 2015 Tartalomjegyzék oldalszám ELŐSZÓ...7

Részletesebben

VI. Közszolgáltatás kizárólagos jog alapján

VI. Közszolgáltatás kizárólagos jog alapján 2009. július 17. 85-8/2009 VI. Közszolgáltatás kizárólagos jog alapján A közszolgáltatás fogalomkörének meghatározása a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 8. -a

Részletesebben

1992. évi XXIV. törvény

1992. évi XXIV. törvény 1992. évi XXIV. törvény a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában az 1939. május 1-jétől 1949. június 8-ig terjedő időben alkotott jogszabályok alkalmazásával

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3258/2015. (XII. 22.) AB HATÁROZATA

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3258/2015. (XII. 22.) AB HATÁROZATA 3258/2015. (XII. 22.) AB határozat 3061 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3258/2015. (XII. 22.) AB HATÁROZATA bírói kezdeményezés elutasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására

Részletesebben

T/6854. számú. törvényjavaslat. egyes törvényeknek az uzsoratevékenységgel szembeni fellépést elősegítő módosításáról

T/6854. számú. törvényjavaslat. egyes törvényeknek az uzsoratevékenységgel szembeni fellépést elősegítő módosításáról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/6854. számú törvényjavaslat Előadó: Dr. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter Budapest, 2008. november 2 2008. évi törvény 1. (1) A Polgári Törvénykönyvről

Részletesebben

A dologi jog fogalma A tulajdonviszony

A dologi jog fogalma A tulajdonviszony A dologi jog fogalma A tulajdonviszony Dr. Kenderes Andrea A dologi jog fogalma Történeti visszatekintés (Róma, Középkor, Polgárosodás) Dologi jog fogalma Dologi jog jelentőssége ( alkotmányos berendezkedés,

Részletesebben

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete..../2017. (...) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete..../2017. (...) önkormányzati rendelete Minősített szótöbbség Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete.../2017. (......) önkormányzati rendelete az építmény- és telekadóról szóló 41/2010./XII.20./ XI.ÖK rendelet

Részletesebben

1. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosítása

1. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosítása 2015. évi törvény a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításával összefüggő egyes törvények

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/13268) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/13268) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/13268) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

32004F0757. Official Journal L 335, 11/11/2004 P

32004F0757. Official Journal L 335, 11/11/2004 P 32004F0757 A Tanács 2004/757/IB kerethatározata (2004. október 25.) a tiltott kábítószerkereskedelem területén a bűncselekmények tényállási elemeire és a büntetésekre vonatkozó minimumszabályok megállapításáról

Részletesebben

T/706. számú törvényjavaslat. a magánélet védelméről

T/706. számú törvényjavaslat. a magánélet védelméről MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/706. számú törvényjavaslat a magánélet védelméről Előadó: Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter Budapest, 2018. június 2018. évi törvény a magánélet védelméről A magánélet,

Részletesebben

Nyíregyházi Egyetem SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE

Nyíregyházi Egyetem SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE Nyíregyházi Egyetem SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE A Szervezeti és működési szabályzat 32. sz. melléklete Elfogadva: 2005. május 10., hatályba lép: 2005. május 18-án Utolsó módosítás: 2016.

Részletesebben

oví Iés Hiv h'óozny tám:,i A,? 9 Éi1c tett: 2013 NCV évi... törvény

oví Iés Hiv h'óozny tám:,i A,? 9 Éi1c tett: 2013 NCV évi... törvény oví Iés Hiv h'óozny tám:,i A,? 9 ale Éi1c tett: 2013 NCV ORSZÁGGY ŰLÉSI KÉPVISEL Ő Képvisel ői önálló indítvány 2013. évi... törvény a devizahitelesek megsegítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáró

Részletesebben