Sétálóutcák lakáspiaca

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Sétálóutcák lakáspiaca"

Átírás

1 Sétálóutcák lakáspiaca A belváros reneszánsza Pár évtizeddel ezelőtt a fejlett városok központjainak új kihívásokkal kellett szembenézniük. Az autós közlekedés általánossá vált, a városok körüli zöldövezetek népszerűsége nőtt, a városközpontban vásárlók fogytak, és így a belső városrészek kiürültek. Ez fokozatos leépüléshez vezetett, és az új építkezések elmaradtak. A 90-es években azonban felismerték, hogy az egyes funkcióknak a város különböző pontjaira helyezése lerombolja mindazt, ami a várost várossá teszi. 1 Új irányzat bontakozott ki, a városközpontok lehetőségeinek újszerű kihasználását a privát és az állami szektor is támogatta. A dán építész, Jan Gehl 2, az egyik legjelentősebb képviselője az emberközpontú városok kialakítását célul kitűző trendnek. Népszerű könyvében mely az Élhető városok (Cities for People) 3 címet kapta részletesen foglalkozik azzal, hogy milyen módon lehet városokat úgy átformálni, hogy azok minél kellemesebb életet biztosítsanak a benne élőknek. Véleménye szerint a városfejlesztések középpontjában az embereknek kell állniuk, az a jó város, ahol az utcákat és tereket emberek töltik meg. Az általa felállított új várostervezési paradigma pillérei az élhető, vonzó, élettel teli, fenntartható, biztonságos és egészséges város. Szerinte ezzel összefüggésben az építészeknek nagy figyelmet kell fordítaniuk a gyalogosokra és a biciklizőkre, a tömegközlekedésre, és a közösségi terekre. Ezzel összhangban, számos városban külön program indult, célul tűzve ki a belvárosok megtöltését élettel. A korábbi kiskereskedelmi központi funkcióval szemben a mostani belvárosok inkább a közösségi élethez kapcsolódnak, éttermek, kávézók, galériák, színházak és egyéb szórakoztató helyszínek kapnak helyet, azt tükrözve, hogy a városban lakók elsősorban közösségi élményre és kikapcsolódásra vágynak kulturált, kellemes környezetben. A privát fejlesztések iránya szintén ezt mutatja, előtérbe kerültek az úgynevezett mixed-use projektek, vagyis a vegyes fejlesztések, amelyeket együtt alkotnak a lakások, a kiskereskedelemi egységek és az irodák. A sétálóutcák a belvárosi terek közösségi birtokba kerülésének példái. Az első valódi sétálóutca 1961-ben nyílt meg Koppenhágában, és a es években még a világ számos városában alakítottak ki csak gyalogosoknak szánt területek. A 90-es években pedig, a városközpontok jelentőségének felismerésével párhuzamosan több városban indult program az egybefüggő gyalogos körzetek kialakítását megcélozva. Első ránézésre nem egyértelmű a sétálóutcákban fekvő lakások árára gyakorolt hatás, mert a lakók által preferált és a kevésbé preferált jellemzők együttesen vannak jelen. A kávézók és éttermek választéka gazdag, de a parkolási lehetőségek romlanak, és egyes lakókat még a látogatók sokasága is zavar. Elemzésünkben ennek a két hatásnak az eredőjét, azaz a sétálóutcák lakásárainak többletét vizsgáljuk. Külföldön árelőnyt mértek Egy átfogó nemzetközi kutatás azt állítja, hogy a gyalogos megközelíthetőség a lakásárakra is pozitív hatással van. Minél inkább gyalogos övezetben helyezkedik el egy ingatlan ahol bevásárlási és kikapcsolódásai lehetőségek is találhatóak annál nagyobb árprémiummal rendelkezik. Az Egyesült Államokbeli Joe Cortright tanulmányában 4 az adott lokáció gyalogosbarát jellemzésére egy pontszámot vezettek be, mely 0 és 100 közötti értéket vett fel. A 0 pontszám jelölte, ahol mindenképpen szükség van autóra, mert a tipikus fogyasztói célpontok (például élelmiszerbolt, kávézó, mozi, park, olt, drogéria, ruhabolt, étterem, bár, iskola, könyvtár, és fitneszterem) 1 mérföldnél távolabb találhatóak, míg maximum pontszámot azok a helyszínek kaptak, melyeknél a fenti lehetőségek 1 mérföldön belül megtalálhatóak, tehát gyalog is elérhetőek. 1 Forrás: Khashayar Kashani Jou: Pedestrian Areas and Sustainable Development Jan Gehl (2010) Cities for People, Island Press ( 4 Joe Cortright, How walkability raises home values in U.S. cities 2009

2 A kutatás során 90 ezer adásvételt vizsgáltak meg 15 különböző lakáspiacon, melyből 13 esetében pozitív korrelációt mutattak a gyalogosövezet pontszámok és a lakás árak. Az egyes piacokon egy pont emelkedés a sétálóbarát faktort illetően dollárral növelte meg az ingatlan értékét, a legnagyobb sétaprémium Chicagóhoz kapcsolható, ahol egy plusz pont 5260 dollárral magasabb lakásárat jelentett a kutatás eredményei alapján. A prémiumok nagyobbak voltak a népszerűbb városi területeken, illetve a tömegközlekedéssel jól ellátott környékeken. Itthoni tapasztalatok Magyarországon a belvárosok feléledése és rehabilitációja az Uniós támogatásoknak köszönhetően jelentős lendületet kapott 2004 után. Az Európai Unió által támogatott projektek és programok egyik kiemelt területe a regionális és városfejlesztés. Magyarországon az önkormányzatok által 2004 és 2012 között megvalósított város rehabilitációs célú - melyek közé tartoznak a köztér- és közpark felújítások, a burkolatcserék, valamint a városközpont-megújítások - EU-projektek összértéke millió forint volt 5 (1. ábra). Ezzel a terület az egyik legjelentősebb programnak számított a közlekedésfejlesztés, a szennyvízkezelés és a környezetvédelem mögött. 1. ábra. Az önkormányzati EU-projektek besorolása (millió Ft, 2004 és 2012 május 30 között) (Forrás: KSH Statisztikai Szemle: Vasvári Tamás: Önkormányzati beruházások finanszírozás az európai uniós támogatások tükrében) Példáinkban klasszikusabb és újabb sétálóutcák áralakulását mutatjuk be. Budapest, V. kerület Váci utca A sorból kihagyhatatlan lenne Budapest legrégebbi bevásárló- és sétáló utcája, a Váci utca, amely Pest belvárosában a Vámház körút és a Vörösmarty tér között fekszik. Az utcában számos étterem, több színház, ajándékboltok, és divatüzletek találhatóak. A lakáshirdetésekben a vevők érdeklődésének felkeltésére a pezsgő Budapest szívében, a patinás Váci utca és a Belváros közkedvelt sétálóutcája egyaránt szerepel

3 Bár nem közvetlenül a Váci utcát érintően, de az elmúlt években jelentős párhuzamos fejlesztések zajlottak le a pesti belvárosban, a Város Szíve Programban. Ennek egyes elemei a Március 15-e tér és környékének rendezését, a Károly körút felújítását, és a Belváros új főutcája beruházást tartalmazták. A Belvárosban növelték a gyalogosok rendelkezésére álló teret, míg az autóforgalmat csökkentették. A lakásárak alakulása a környéken 2. ábra. A Váci utcában illetve a szűkebb és a távolabbi környéken található lakások medián fajlagos árainak alakulása (3 éves mozgóátlag, Forrás: FHB) A Váci utcai lakások árait a közvetlen közelében található utcák illetve a környékbeli os irányítószám lakásaival vetettük össze, melyet a 2. ábrán mutatunk be. A Váci utca ingatlanjai sokáig jelentős árprémiummal rendelkeztek a környékhez képest. Azonban - vélhetően a beinduló fejlesztéseknek köszönhetően - az os irányítószámú területek jelentős dráguláson mentek keresztül, így tól kezdődően a medián fajlagos áraik meghaladják a Váci utca árait. A sétálóutca és az előbb említett terület ingatlanjai között az árkülönbség 2003-ban a csúcsponton 16,5 százalékos volt, a válság kezdetétől azonban már 5-10 százalékkal drágábbak voltak a távolabbi környék lakásai. A sétálóutca árprémiuma a közvetlen környezetében található utcákhoz képest kisebb mértékben csökkent, mint a távolabbi helyszíneké, vélhetően azért, mert ezeket az utcákat a fejlesztések kevésbé érintették ben a Váci utca lakásai 2,2 százalékkal voltak drágábbak a közvetlen környékének ingatlanjainál, de a fajlagos medián árak közel 7 százalékkal alacsonyabb szinten mozogtak a os irányítószámmal rendelkező lakásokénál. Budapest, II. kerület Lövőház utca A Keleti Károly utcát, a Mechwart ligetet és a Lövőház utcát 1 milliárd forintos EU-s támogatásból és 400 millió forintos önrészből újították fel. A beruházás során a Lövőház utcát a Fény és a Káplár utca között sétálóutcává alakították át 2010-ben. Az Integrált Városfejlesztési Stratégia keretében megvalósuló fejlesztés során több étterem, kávézó és kis üzlet nyitott, így teljesen átalakult az utca korábbi parkoló zóna jellege, és mostanra a II. kerület közkedvelt, éttermekkel, cukrászdákkal és kávézókkal teli sétálóutcája lett, ahogy erre a lakáshirdetők is igyekeznek felhívni a vásárlók figyelmét. 3

4 A lakásárak alakulása a környéken 3. ábra. A Lövőház utcában illetve a szűkebb és a távolabbi környéken található lakások medián fajlagos árainak alakulása (3 éves mozgóátlaggal; Forrás: FHB) A Lövőház utca árait a közvetlen környékén található utcák, illetve az 1024-es irányító számú lakások áraival hasonlítottuk össze. A 3. ábrán látható, hogy a Lövőház utcai ingatlanok jelentős árhátrányban voltak az utca sétálóutcává alakítása előtt ben a Lövőház utca 11%-kal volt olcsóbb a közvetlen közelében található utcákhoz képest. A felújítást követően azonban a válság ellenére az árak jelentős növekedésnek indultak a sétálóutcában, 2010 és 2015 között több mint 40 százalékkal drágultak az ingatlanok. A másik két helyszínen ugyanakkor az árak ennél jóval kisebb mértékben emelkedtek. Ennek köszönhetően 2012-ben a Lövőház utca ingatlanjai már drágábbak voltak a környező utcákban és a távolabbi környéken található lakásoknál re a sétálóutca a medián árak alapján számolt árprémiuma a szűkebb környezetével szemben 12,8 százalékos, míg a tágabb környékkel szemben 4,8 százalékos volt. Budapest, IX. kerület: Ráday utca A rendszerváltás utáni egyik első új sétálóutca a Ráday. A 90-es évek elején nagy változások zajlottak a ferencvárosi utcában: forgalomcsillapítást vezettek be, az autók csak egy irányba haladhatnak. A környék egyetemi élete ide is elért, az új sétálóutcában számos kávézó és étterem kapott helyet. Ugyanakkor az utóbbi években az utca a belvárosi egyéb fejlesztési projektek miatt és a VII. kerület felfutásával párhuzamosan sokat vesztett a népszerűségéből. Nem tett jót a karrierjének a 4-es metró építkezése sem, sokáig a feldúlt Kálvin tér felől nehezen lehetett megközelíteni. A viszontagságok ellenére azért még van vonzereje az utcának, amiből az itt található ingatlanok eladói is szeretnének profitálni, a leírásokban az ingatlan elhelyezkedésével kapcsolatban a Belső-Ferencváros legkedveltebb utcája, illetve a hangulatos éttermeiről és kávézóiról ismert jelző egyaránt szerepel. 4

5 A lakásárak alakulása a környéken 4. ábra. A Ráday utcában, a Lónyay utcában és a távolabbi környéken található lakások árainak alakulása (3 éves mozgóátlaggal; Forrás: FHB) A Ráday utca árait a vele párhuzamos Lónyay utca illetve a 1092-es irányítószámú lakások áraival hasonlítottuk össze. Ahogy a 4. ábrán látható a 2000-es évek elejét leszámítva a Ráday utcában található ingatlanok árai a környék árai felett alakulnak. A mellette haladó Lónyay utcai lakásokhoz képest árprémiuma nagyjából hasonló képet mutatott, többnyire százalék között mozgott után azonban a különbség csökkenésnek indult, 2015-ben már csak 5,5 százalékkal kellett többet fizetni a lakásokért a Ráday utcában, mint a Lónyayban. Szeged, Kárász utca A Kárász utca Szeged belvárosának legismertebb sétálóutcája, a Dugonics tértől egészen a Széchenyi térig húzódik, miközben keresztezi a Klauzál teret. A Kárász utcában műemlék épületek, teraszos kávézók, éttermek és üzletek egyaránt találhatók. Az utca teljes felújítása között történt, melynek során az épületek homlokzata és az utca burkolata újult meg ban a Kárász utca Klauzál tér városépítészeti együttesének felújítása Európa Nostra-díjat kapott. A hirdetések alapján úgy tűnik, hogy az eladók is igyekeznek előnyt kovácsolni az utca közelségéből. A mentén fekvő ingatlanokat a belváros szívében jelzővel próbálják hívogatóbbá tenni, de a kicsit távolabbi lakásoknál is szerepel a szövegen, hogy 10 percen belül gyalogosan is elérhető a Kárász utca. 5

6 Lakásárak a környéken 5. ábra. A szegedi Kárász utcában illetve annak közelebbi és távolabbi környékén található lakások árának alakulása (3 éves mozgóátlaggal- szaggatott vonallal jelöltük, ahol a kevés tranzakció miatt becsültük az árak alakulását; Forrás: FHB Index) A sétálóutcává alakított Kárász utca lakásainak árait a közvetlen közelében található utcák, illetve a 6720-as irányítószám lakásainak áraival hasonlítottuk össze. A Kárász utca lakásai sokat profitáltak a 2003-ban befejeződött felújításból (5. ábra). A korábbi években az árak jelentősen alatta maradtak mind a szűkebb, mind pedig az utca tágabb környezetére jellemző áraknak. A felújítás elkészülte után a környékhez képesti nagyobb mértékű drágulásnak köszönhetően az árak folyamatosan közelítettek a sétálóutca közvetlen környezetében megfigyelthez ben a közvetlen környékhez képest 16 százalékkal alacsonyabbak voltak a fajlagos medián árak a Kárász utcában, a távolabbi környékkel összehasonlítva pedig közel 29 százalékos volt a különbség, 2007-től kezdődően aztán a sétálóutcában jelentős áremelkedés kezdődött, míg a környezetében a válság hatására az árak inkább csökkentek re a Kárász utcában a szűkebb és tágabb környezettel összehasonlítva körülbelül 18 százalékkal kellett többet fizetni a lakásokért. A különbség 2015-re tovább nőtt, a Kárász utcában a szűkebb környéknél 20,6, míg a távolabbi környéknél közel 22 százalékkal voltak drágábbak az ingatlanok. A fentiekben részletezett hazai példák mutatják, hogy a sétálóutcákban található lakások korlátozásokból adódó hátrányait még a lakók számára is ellensúlyozza az egyedi városi környezet előnye. Az árelőny mértéke azonban erősen függ a közvetlen környék állapotától, valamint a város más részein megvalósított fejlesztésektől. A Ráday utca és a Váci utca példája azt mutatja, hogy a sétálóutca népszerűségvesztése illetve a hasonló jellegű fejlesztések szaporodása mérsékli az árprémiumot. Ugyanakkor egy utca sétálóvá alakítása az árak gyors növekedését indíthatja el, ahogy a szegedi Kárász utca és a II. kerületben található Lövőház utca példája is mutatja, melyekben a válság ellenére jelentősen drágultak a lakóingatlanok az elmúlt években, míg a környékükön a lakások veszítettek értékükből. 6 Sétálóutca prémium (szűkebb környezet) Sétálóutca prémium (tágabb környezet) Szeged, Kárász utca 21% 22% IX. Ráday utca 6% 5% II. Lövőház utca 13% 5% V. Váci utca 2% -7%

7 3. Táblázat. A sétálóutcák árprémiumai a különböző helyszíneken 2015-ben (Forrás: FHB) 7

8 Az FHB Indexhez kapcsolódó szolgáltatásaink Az FHB Lakásárindexet negyedéves gyakorisággal tesszük közzé. A hazai ingatlanpiaci gyakorlatban ezt megelőzően nem volt elérhető ilyen jellegű adat, a mutató mind időintervallumában, mind adatminőségében, mind módszertani megalapozottságában kiemelkedik a magyar lakáspiaci adatok közül. Az első, 2009-es publikálás óta az MNB (Magyar Nemzeti Bank), az RICS nemzetközi szervezete (The Royal Institution of Chartered Surveyors), az IMF, a European Mortgage Federation és az Európai Bizottság is kiemelt lakáspiaci mutatóként hivatkozott már az FHB Indexre. Rendszeresen publikáljuk a friss FHB Termőföldindexet és az FHB Lakásárprognózist. Lakáspiaci előrejelzésünk modellen alapuló módszertana az alábbi három pillérre támaszkodik: I. Nemzetközi és magyar tapasztalatok alapján azonosítunk összefüggéseket a kiválasztott magyar makrogazdasági indikátorok, pénzpiaci és hitelpiaci környezet mutatószámai, lakáspiac forgalmi adatai és a lakásárak között. (A makrogazdasági és pénzügyi környezet várható alakulásáról főként a Magyar Nemzeti Bank kiadványaiban szereplő előrejelzések alapján alakítjuk ki képünket.) II. Az FHB Bankcsoport több mint egy évtizede egyik meghatározó szereplője a magyar lakásfinanszírozási piacnak. Működésünk földrajzilag lefedi az országot, a meghatározó ingatlanértékelők széles körétől jutunk információkhoz, melyhez az FHB Ingatlan Zrt. saját szakértői tapasztalata is hozzájárul. Ezért előrejelzéseinkben felhasználjuk a feldolgozott és ellenőrzött lokális helyzetértékeléseket is. III. A válság során nem hagyhattuk figyelmen kívül azokat a megfigyeléseket, melyeket az ingatlanárakat érintő válságok elemzéséből nyerhetünk. Ezért a hasonló válságok nemzetközi tapasztalatait is beépítetjük előrejelzésünkbe. Az FHB Indexhez felhasznált teljes körű magyarországi adatbázis és az Index előállításához elvégzett módszertani fejlesztés lehetővé teszi, hogy az ingatlanérték monitoringjához teljes körű segítséget nyújtsunk. Az ingatlanértékek rendszeres felülvizsgálata az 575/2013/EU rendelet (CRR) szerint az egyik feltétele annak, hogy a hitelintézetek az ingatlanfedezeteket elismert biztosítékként vegyék figyelembe a hitelezési kockázat tőkekövetelményének számításakor. Büszkék vagyunk rá, hogy szolgáltatásunkat már több jelentős hazai pénzintézet is igénybe vette. A bankoknak a jövőben is meg kell felelniük a szigorú felügyeleti követelményeknek, ezért hasznos alkalmazni a nemzetközi standardoknak megfelelő, a hatóságok felé is megfelelően dokumentálható módszertanú eljárást. Számos egyedi igényre készülő elemzési megbízást teljesítünk. Ezekben lakás-, telek- és termőföldpiacról szóló helyi információkat, a prognózisunk mértékére, dinamikájára vonatkozó részletesebb magyarázatot, valamint a teljesülést övező kockázatok vizsgálatát is kínáljuk. Készséggel állunk rendelkezésükre részletes ajánlattal és további kérdésekkel kapcsolatban. Molnár Zsolt vezérigazgató-helyettes FHB Ingatlan Zrt. Ingatlan értékelési Igazgatóság Telefon: +36 (1) Fax: +36 (1) Mobil: +36 (30) molnar.zsolt@fhb.hu Az dr. Nagy Gyula FHB Index projektvezető FHB Jelzálogbank Nyrt. Telefon: +36 (1) Mobil: +36 (30) nagy.gyula@fhb.hu az FHB Index kizárólagos kutatási partnere. 8

FHB Lakásárindex III. negyedév

FHB Lakásárindex III. negyedév FHB Lakásárindex 2015. III. FHB Lakásárindex Folytatódott az áremelkedés 2015. III. ében tovább növekedett az FHB Lakásárindex, a korábbi 188,23-ról, 193,6-ra változott az index értéke, így a drágulás

Részletesebben

FHB Lakásárindex II. negyedév

FHB Lakásárindex II. negyedév FHB Lakásárindex 2016. II. FHB Lakásárindex Lassabban, de növekednek az árak 2016. II. ében az FHB Lakásárindex tovább növekedett, a korábbi 217,35-ről, 220,45-re változott az index értéke, a drágulás

Részletesebben

FHB Lakásárindex IV. negyedév

FHB Lakásárindex IV. negyedév FHB Lakásárindex 2015. IV. FHB Lakásárindex Mérséklődött az áremelkedés 2015. IV. ében tovább növekedett az FHB Lakásárindex, a korábbi 196,16-ról, 197,6-ra változott az index értéke, így a drágulás mértéke

Részletesebben

FHB Lakásárindex III. negyedév

FHB Lakásárindex III. negyedév FHB Lakásárindex 2017. III. A Takarék Csoporthoz tartozó FHB Bank legfrissebb elemzése szerint 2017 harmadik ében is folytatódott a lakások drágulása. Az FHB Lakásárindex értéke 247,5-ről 253-ra emelkedett.

Részletesebben

FHB Lakásárindex 2014. IV. negyedév

FHB Lakásárindex 2014. IV. negyedév FHB Lakásárindex 2014. IV. FHB Lakásárindex További áremelkedés Az FHB Lakásárindex 2014. IV. ében 165,83-ra növekedett (1. ábra). 2013. utolsó három hónapjához képest a lakásárak nominálisan 5,8 százalékkal,

Részletesebben

FHB Lakásárindex IV. negyedév

FHB Lakásárindex IV. negyedév FHB Lakásárindex 2016. IV. FHB Lakásárindex Nem csökkent a lendület a lakáspiacon Tovább növekedett az FHB Lakásárindex 2016. IV. ében, a korábbi 226,6-ról 234,61-re változott az index értéke. A drágulás

Részletesebben

FHB Lakásárindex II. negyedév

FHB Lakásárindex II. negyedév FHB Lakásárindex 2017. II. Összegfoglaló Az FHB a Takarék Csoport tagjaként egyedülálló részletességgel dolgozza fel a magyarországi lakásárak alakulását. A legfrissebb mérés szerint a lakásárak drágulása

Részletesebben

FHB Lakásárindex I. negyedév

FHB Lakásárindex I. negyedév FHB Lakásárindex 2016. I. FHB Lakásárindex Rekord árnövekedés 2016. I. ében az FHB Lakásárindex tovább növekedett, a korábbi 199,93-ról, 215,06-ra változott az index értéke, így a drágulás mértéke a tavalyi

Részletesebben

FHB Lakásárindex 2014. II. negyedév

FHB Lakásárindex 2014. II. negyedév FHB Lakásárindex 2014. II. FHB Lakásárindex Emelkedés országos szinten is Az FHB Lakásárindex 2014 II. ében 158,2-re nőtt (1. ábra). Az előző év azonos időszakával összehasonlítva a lakásárak szintén emelkedtek:

Részletesebben

FHB Lakásárindex - 2013 III. negyedév

FHB Lakásárindex - 2013 III. negyedév FHB Lakásárindex - 2013 III. negyedév Folytatódott az árcsökkenés Késedelmes adatszolgáltatása miatt megcsúsztak az FHB Lakásárindex 2013-as évi adatközlései. A legfrissebben elérhető adatok feldolgozása

Részletesebben

1998q1 45,6 1998q2 51,2 1998q3 54,8 1998q4 55,0 1999q1 59,3 1999q2 65,8 1999q3 71,0 1999q4 77,5 2000q1 91,7 2000q2 99,5 2000q3 102,9 2000q4 106,0

1998q1 45,6 1998q2 51,2 1998q3 54,8 1998q4 55,0 1999q1 59,3 1999q2 65,8 1999q3 71,0 1999q4 77,5 2000q1 91,7 2000q2 99,5 2000q3 102,9 2000q4 106,0 1998q1 45,6 1998q2 51,2 1998q3 54,8 1998q4 55,0 1999q1 59,3 1999q2 65,8 1999q3 71,0 1999q4 77,5 2000q1 91,7 2000q2 99,5 2000q3 102,9 2000q4 106,0 2001q1 114,0 2001q2 117,7 2001q3 117,6 2001q4 119,8 2002q1

Részletesebben

FHB Lakásárindex 2015. II. negyedév

FHB Lakásárindex 2015. II. negyedév FHB Lakásárindex 2015. II. FHB Lakásárindex Folytatódott az áremelkedés Az FHB Lakásárindex 2015. II. ében 184,2-re emelkedett az év eleji 179,36-ról, így 2015 I. éhez képest az árak nominálisan 2,7 százalékkal,

Részletesebben

FHB Index nemzetközi kitekintés

FHB Index nemzetközi kitekintés FHB Index nemzetközi kitekintés Emelkedő pályán az európai lakásárak Az FHB Index elemzéseiben rendszeresen értékeljük a nemzetközi lakáspiaci helyzetet, tavaly még erős polarizálódásról számoltunk be.

Részletesebben

FHB Lakásárindex 2014. III. negyedév

FHB Lakásárindex 2014. III. negyedév FHB Lakásárindex 2014. III. FHB Lakásárindex Folytatódott az áremelkedés Az FHB Lakásárindex 2014. III. ében 162,5-re növekedett (1. ábra). A 2013. július-szeptemberi időszakhoz képest a lakásárak nominálisan

Részletesebben

FHB Laka sa rindex III. negyede v

FHB Laka sa rindex III. negyede v FHB Laka sa rindex 2016. III. negyede v FHB Lakásárindex Tovább folytatódik a drágulás a lakáspiacon 2016. III. negyedévében az FHB Lakásárindex tovább növekedett, a korábbi 220,23-ról 227,21-re változott

Részletesebben

Kilőttek a lakótelepi lakásárak

Kilőttek a lakótelepi lakásárak Kilőttek a lakótelepi lakásárak Megszerették a fővárosi lakótelepeket a vásárlók A lakótelepek a kilencvenes években nem számítottak a vásárlók kedvenceinek: a kötött alaprajz, a nagy beépítettség, az

Részletesebben

FHB Lakásárindex 2010

FHB Lakásárindex 2010 FHB Lakásárindex 21 1 9 9 8 Q 1 4 5 1 9 9 8 Q 2 5 1 1 9 9 8 Q 3 5 4 1 9 9 8 Q 4 5 4 1 9 9 9 Q 1 5 9 1 9 9 9 Q 2 6 5 1 9 9 9 Q 3 7 1 9 9 9 Q 4 7 7 2 Q 1 9 1 2 Q 2 9 9 2 Q 3 1 2, 2 Q 4 1 5, 2 1 Q 1 1 1 4,

Részletesebben

A TAKARÉK Lakásárindex I. negyedévében, a korábbi 268,97-ről 282,75-re változott.

A TAKARÉK Lakásárindex I. negyedévében, a korábbi 268,97-ről 282,75-re változott. Takarék Lakásárindex 2018. I. negyedév Újra nagyobb sebességre kapcsolt a lakáspiac A TAKARÉK Lakásárindex 2018. I. negyedévében, a korábbi 268,97-ről 282,75-re változott. A drágulás így 5,1 százalékos

Részletesebben

FHB Lakásárindex 2013 I. negyedéve és nemzetközi helyzetkép

FHB Lakásárindex 2013 I. negyedéve és nemzetközi helyzetkép FHB Lakásárindex 2013 I. negyedéve és nemzetközi helyzetkép Az FHB Lakásárindex 2013 első negyedéve Még mindig nincs itt a fordulat Az FHB Lakásárindex adatai szerint több mint négy éve csökkennek mérsékelten,

Részletesebben

Laka sa rprogno zis. Hogyan alakultak a várakozásokhoz képest a lakásárak?

Laka sa rprogno zis. Hogyan alakultak a várakozásokhoz képest a lakásárak? Laka sa rprogno zis Összefoglalás 2017-ben a lakásárak növekedése tovább folytatódott Magyarországon, az év második negyedévének végén az FHB Lakásárindex 249,3 as értéken állt, ami az eddigi legmagasabb

Részletesebben

Nem az egyetemistákon kaszálnak nagyot a lakáskiadók

Nem az egyetemistákon kaszálnak nagyot a lakáskiadók Nem az egyetemistákon kaszálnak nagyot a lakáskiadók 2016. július 2. 12:55 portfolio.hu A XI. kerület nagyon változatos lakásállománya az árazásban is visszaköszön. A legdrágább környékeken több mint kétszer

Részletesebben

BUDAPEST HELYE EURÓPÁBAN

BUDAPEST HELYE EURÓPÁBAN BUDAPEST HELYE EURÓPÁBAN Közép- és Kelet-Európa az egyik leggyorsabban fejlődő régió, ahol számos ország éves GDP-növekedése meghaladja az EU átlagát. Magyarország a Kárpát-medence közepén, a Közép-európai

Részletesebben

FHB Lakásárindex 2014. I. negyedév és nemzetközi kitekintés

FHB Lakásárindex 2014. I. negyedév és nemzetközi kitekintés FHB Lakásárindex 2014. I. negyedév és nemzetközi kitekintés FHB lakásárindex 2014. I. negyedév Az országos Index csökkenése lassul Az FHB Lakásárindex 2014 I. negyedévében 154,9-re csökkent (1. ábra).

Részletesebben

Sokallod a pesti lakásárakat? - Ez még csak a kezdet!

Sokallod a pesti lakásárakat? - Ez még csak a kezdet! Sokallod a pesti lakásárakat? - Ez még csak a kezdet! 2016. június 1. 15:15 portfolio.hu A budapesti belváros élenjárt az elmúlt években a lakásárak drágulásában, amiben nagy szerepet játszott a pénzüknek

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ második negyedéve során gyorsult a hazai lakásárak növekedése

TÁJÉKOZTATÓ második negyedéve során gyorsult a hazai lakásárak növekedése TÁJÉKOZTATÓ 2017 második negyedéve során gyorsult a hazai lakásárak növekedése Budapest, 2017. november 3. 2017 második negyedéve során országos átlagban nominális alapon 5,1 százalékkal nőttek a lakásárak

Részletesebben

FHB Lakásárindex 2013 és Lakásárprognózis 2014

FHB Lakásárindex 2013 és Lakásárprognózis 2014 FHB Lakásárindex 2013 és Lakásárprognózis 2014 FHB Lakásárindex 2013 2013-ban folytatódott az ötödik éve tartó árcsökkenés Az FHB Lakásárindex 2013. évi adatai szerint a lakásárak 6,4%-kal (reál értelemben

Részletesebben

FHB Lakásárindex 2012 és Lakásárprognózis 2013

FHB Lakásárindex 2012 és Lakásárprognózis 2013 FHB Lakásárindex 2012 és Lakásárprognózis 2013 FHB Lakásárindex 2012 2012-ben folytatódott a negyedik éve tartó árcsökkenés Az FHB Lakásárindex 2012. évi adatai szerint a lakásárak ismét, 2,2%-kal (reál

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az MNB-lakásárindex alakulásáról a harmadik negyedéves adatok alapján

TÁJÉKOZTATÓ. az MNB-lakásárindex alakulásáról a harmadik negyedéves adatok alapján TÁJÉKOZTATÓ az MNB-lakásárindex alakulásáról a 2016. harmadik negyedéves adatok alapján Gyorsult a lakásárak növekedési üteme 2016 harmadik negyedévében Budapest, 2017. február 8. 2016 harmadik negyedéve

Részletesebben

A lakáspiac alakulása

A lakáspiac alakulása A lakáspiac alakulása 2010. november 10. szerda A magyarországi lakáspiacra vonatkozó helyzetértékelések 2008 és 2009 júliusa között felmérésről-felmérésre romlottak, azóta a megítélés hullámvasútra ült.

Részletesebben

FHB Lakásárindex 2012 harmadik negyedéves helyzetkép

FHB Lakásárindex 2012 harmadik negyedéves helyzetkép FHB Lakásárindex 2012 harmadik negyedéves helyzetkép FHB Lakásárindex Lefelé mozdult az Index Az FHB Lakásárindex legújabb, feldolgozott adatai szerint 2012 harmadik negyedévében csökkentek a lakásárak

Részletesebben

Laka sfelú jíta sok Magyarorsza gon

Laka sfelú jíta sok Magyarorsza gon Laka sfelú jíta sok Magyarorsza gon A lakóingatlan-állomány megújulási igénye A Takarék Csoport tagjaként az FHB Jelzálogbank rendszeresen elemzéseket publikál a lakáspiacot meghatározó trendekről és egyedülálló

Részletesebben

FHB Lakásárindex 2011 első féléves helyzetértékelés

FHB Lakásárindex 2011 első féléves helyzetértékelés FHB Lakásárindex 2011 első féléves helyzetértékelés 1. FHB Lakásárindex Tartósan stagnálnak a lakásárak Az FHB Index 2011 első negyedévi adatai szerint a lakásárak hozzávetőlegesen a 2009 második felében

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ második negyedévében Budapesten gyorsult, míg a községekben lassult a lakásárak éves dinamikája

TÁJÉKOZTATÓ második negyedévében Budapesten gyorsult, míg a községekben lassult a lakásárak éves dinamikája TÁJÉKOZTATÓ 2018 második negyedévében Budapesten gyorsult, míg a községekben lassult a lakásárak éves dinamikája Budapest, 2018. október 31. 2018 második negyedévében a lakásárak éves növekedési üteme

Részletesebben

FHB Lakásárindex 2012 első féléves helyzetkép

FHB Lakásárindex 2012 első féléves helyzetkép FHB Lakásárindex 2012 első féléves helyzetkép FHB Lakásárindex Kismértékű növekedés 2012 második negyedévében Az FHB Lakásárindex legújabb, feldolgozott adatai szerint 2012 második negyedévében kismértékben,

Részletesebben

Mennyivel növeli a lakásárakat a kötöttpályás-közlekedés?

Mennyivel növeli a lakásárakat a kötöttpályás-közlekedés? Mennyivel növeli a lakásárakat a kötöttpályás-közlekedés? Az elővárosi kötöttpályás közlekedés lakásárakra gyakorolt hatásait vizsgálta az FHB Lakásárindex. Az eredmények azt mutatják, hogy a kötöttpályás

Részletesebben

FHB Lakásárindex fókusz Első Lakásukat Vásárlók 2015

FHB Lakásárindex fókusz Első Lakásukat Vásárlók 2015 FHB Lakásárindex fókusz Első Lakásukat Vásárlók 2015 Továbbra is kedvező az első lakásukat vásárlók helyzete Az FHB 2011-ben indította útjára az Első Lakásukat Vásárlók elemzését, mely az FHB Lakásárindex

Részletesebben

FHB Index Európai Lakáspiacok

FHB Index Európai Lakáspiacok FHB Index Európai Lakáspiacok Lendületben az európai lakáspiacok Az FHB Index elemzéseiben minden év tavaszán foglalkozunk a nemzetközi lakáspiacokkal. Mint arra tavaly is rávilágítottunk, az európai lakáspiacok

Részletesebben

FHB Lakásárindex 1998-2009

FHB Lakásárindex 1998-2009 8 Q 5 8 Q 2 5 8 Q 5 8 Q 5 Q 5 Q 2 6 5 Q Q 2 Q 2 Q 2 2 Q 2, 2 Q 5, 2 Q, 2 Q 2, 2 Q, 2 Q, 2 2 Q 2 8, 2 2 Q 2, 2 2 Q 5, 2 2 Q, 2 Q 5, 2 Q 2 5, 2 Q 6, 2 Q 6, 2 Q 6 6, 2 Q 2, 2 Q 2, 2 Q, 2 5 Q 5, 2 5 Q 2, 2

Részletesebben

FHB Termőföldindex 2000 100,02014

FHB Termőföldindex 2000 100,02014 év Index értéke FHB Termőföldindex 2000 100,02014 2001 101,3 2002 121,0 2003 138,4 2004 140,8 2005 147,3 2006 153,2 2007 158,0 2008 176,6 2009 191,1 2010 192,1 2011 202,3 2012 229,0 2013 Q3 255,6 FHB Termőföldindex

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ végén lassult a lakásárak negyedéves dinamikája

TÁJÉKOZTATÓ végén lassult a lakásárak negyedéves dinamikája TÁJÉKOZTATÓ 2016 végén lassult a lakásárak negyedéves dinamikája Budapest, 2017. május 5. 2016 negyedik negyedévében nominális alapon egy százalékkal emelkedett az aggregált MNB lakásárindex, amely jelentősen

Részletesebben

FHB Lakásárindex Első Lakásukat Vásárlók 2017

FHB Lakásárindex Első Lakásukat Vásárlók 2017 FHB Lakásárindex Első Lakásukat Vásárlók 2017 Továbbra is kedvező az első lakást vásárlók helyzete Az FHB 2011-től foglalkozik éves elemzéseiben részletesen az Első Lakásukat Vásárlók helyzetével, melynek

Részletesebben

Még egy dolog, amiben Buda legyőzheti Pestet

Még egy dolog, amiben Buda legyőzheti Pestet Még egy dolog, amiben Buda legyőzheti Pestet 2016. június 28. 09:17 portfolio.hu A budapesti irodapiac, összterületét nézve egyik jelentős központja a kelet-közép európai régiónak. Az utóbbi időben a bérlők

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról. 2015. I. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról. 2015. I. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról NYILVÁNOS: 2015. június 24. 8:30-tól 2015. I. negyedév 2015 I. negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg

Részletesebben

TOVÁBB SZÁRNYAL A LAKÁS- ÉS AZ IRODAPIACI INDEX (A GKI 2015. ÁPRILISI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI)

TOVÁBB SZÁRNYAL A LAKÁS- ÉS AZ IRODAPIACI INDEX (A GKI 2015. ÁPRILISI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI) TOVÁBB SZÁRNYAL A LAKÁS- ÉS AZ IRODAPIACI INDEX (A GKI 2015. ÁPRILISI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI) A GKI évente kétszer szervez felmérést a vállalatok, az ingatlannal foglalkozó cégek (fejlesztők, forgalmazók,

Részletesebben

FHB Index Európai Lakáspiacok

FHB Index Európai Lakáspiacok FHB Index Európai Lakáspiacok Lendületben az európai lakáspiacok Az FHB Lakásárindex elemzésekben rendszeresen foglalkozunk a nemzetközi piaccal. A válságból való kilábalás elemzése után elmondhatjuk,

Részletesebben

INGATLANPIACI KILÁTÁSOK

INGATLANPIACI KILÁTÁSOK ORSZÁGOS ÁTLAGBAN VÁLTOZATLAN, BUDAPESTEN KISSÉ JAVULÓ INGATLANPIACI KILÁTÁSOK (A GKI 2013. OKTÓBERI FELMÉRÉSEI ALAPJÁN) A GKI évente kétszer szervez felmérést a vállalatok, az ingatlanokkal foglalkozó

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról szeptember

Havi elemzés az infláció alakulásáról szeptember Havi elemzés az infláció alakulásáról. szeptember A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló,. évi CXXXIX. tv.). () az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti Bank elsődleges

Részletesebben

Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján)

Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján) Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján) A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2000 tavasza óta szervez negyedévenkénti felméréseket a vállalatok, az ingatlanfejlesztők és forgalmazók,

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról május

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról május SAJTÓKÖZLEMÉNY A rezidensek által kibocsátott értékpapír-ok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról 2016. május Budapest, 2016. július 11. Az értékpapír-statisztika adatai alapján a rezidensek által

Részletesebben

EBI Építésaktivitási Jelentés 2017 Q1

EBI Építésaktivitási Jelentés 2017 Q1 EBI Építésaktivitási Jelentés 2017 Q1 Felpörögtek az építkezések de lesz ennyi kivitelező? Az utóbbi időben a válság éveihez képest bőven ellátták munkával a hazai építőipart a különböző szektorok megrendelői,

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról III. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról III. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról 2016. III. negyedév 2016 III. negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege)

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról III. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról III. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról 2018. III. negyedév 2018 III. negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege)

Részletesebben

Üdülők Összefoglaló. Hogyan változtak az árak a kiemelt üdülőövezetekben?

Üdülők Összefoglaló. Hogyan változtak az árak a kiemelt üdülőövezetekben? Üdülők 2018 Összefoglaló Az elmúlt években jelentős növekedés volt megfigyelhető a hazai turizmusban. Míg 2010- ben kevesebb, mint 23 millió vendégéjszakát töltöttek a turisták hazánkban a kereskedelmi

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása I. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása I. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. I. negyedév 1 Budapest, 2006. május 19. Az I. negyedévben az állampapírpiacon a legszembetűnőbb változás a biztosítók és nyugdíjpénztárak, valamint a

Részletesebben

Új építésű lakó ingatlanok piacának tendenciái, ezek hatása a fapiacra. Moskovits Pál Otthon Centrum Project Consulting Kft.

Új építésű lakó ingatlanok piacának tendenciái, ezek hatása a fapiacra. Moskovits Pál Otthon Centrum Project Consulting Kft. Új építésű lakó ingatlanok piacának tendenciái, ezek hatása a fapiacra Moskovits Pál Otthon Centrum Project Consulting Kft. Rövid piacfejlődési visszatekintés 1. 90-es évek első fele: - szuburbanizáció

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1 Budapest, 2006. november 21. 2006. szeptember végére a forintban denominált állampapírok piaci értékes állománya átlépte a 10 ezer milliárd

Részletesebben

Találja meg otthonát vagy befektetését nálunk!

Találja meg otthonát vagy befektetését nálunk! XIII. kerület Gömb utca 17-21. Velünk kerek a világ! Találja meg otthonát vagy befektetését nálunk! www.gombhaz.com Modern lakáselrendezés Miért a Gömb Ház legyen az otthona? Alacsony fenntartási költség

Részletesebben

1. ábra. A külföldi és a belföldi vendégéjszakák megoszlása a kiemelt üdülőövezetekben Magyarországon a 2014-es év adatai alapján (Forrás: KSH)

1. ábra. A külföldi és a belföldi vendégéjszakák megoszlása a kiemelt üdülőövezetekben Magyarországon a 2014-es év adatai alapján (Forrás: KSH) Nyaralópiac A szocializmus éveiben alig volt elérhető befektetési lehetőség a hazai lakosság számára, így sokaknak az egyik legkézenfekvőbb megoldásnak egy második ingatlan vásárlása számított. Egyre többen

Részletesebben

Egyetemi városok 2018

Egyetemi városok 2018 Egyetemi városok 2018 Összefoglaló A Takarék Index fontosnak tartja, hogy az egyetemisták lakhatási lehetőségeivel külön is foglalkozzon. Ugyan a felsőoktatási intézmények rendelkeznek bizonyos kollégiumi

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról március

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról március SAJTÓKÖZLEMÉNY A rezidensek által kibocsátott értékpapír-ok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról 2019. március Budapest, 2019. május 07. Az értékpapír-statisztika adatai alapján a rezidensek által

Részletesebben

VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN

VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2004. IV. negyedév 1 Budapest, 2004. február 21. A IV. negyedévben az állampapírpiacon folytatódott a biztosítók és nyugdíjpénztárak több éve tartó folyamatos

Részletesebben

Újbuda lehet a lakásvásárlók Kánaánja

Újbuda lehet a lakásvásárlók Kánaánja Újbuda lehet a lakásvásárlók Kánaánja 2016. június 30. 11:25 portfolio.hu A válság évei alatt drasztikusan lecsökkent a lakásépítési engedélyek száma, aminek következtében évszázados mélypontra zuhant

Részletesebben

1. táblázat: A hitelintézetek nemteljesítő hitelei (bruttó értéken)** Állomány (mrd Ft) Arány (%)

1. táblázat: A hitelintézetek nemteljesítő hitelei (bruttó értéken)** Állomány (mrd Ft) Arány (%) SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, augusztus 25. A hitelintézetek mérlegfőösszege II. negyedévben 581,8 milliárd Ft-tal, 1,7%-kal nőtt, így

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 1 Budapest, 2006. augusztus 21. A II. negyedévben az állampapírpiacon a legszembetűnőbb változás a hitelintézeteket magába foglaló egyéb monetáris intézmények

Részletesebben

Nemzetközi lakáspiac - Összefoglaló

Nemzetközi lakáspiac - Összefoglaló Nemzetközi lakáspiac - Összefoglaló Hogyan teljesítenek az európai lakáspiacok? A magyar lakáspiac szárnyalásával már többször foglalkoztunk, most a nemzetközi helyzetre nyújtunk egy kis kitekintőt. Összességében

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról III. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról III. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról 214. III. negyedév A fizetésimérleg-statisztikák elmúlt években megújított nemzetközi módszertani szabványainak (Balance of Payments and International Investment

Részletesebben

FHB Lakásárindex fókusz Első Lakásukat Vásárlók

FHB Lakásárindex fókusz Első Lakásukat Vásárlók FHB Lakásárindex fókusz Első Lakásukat Vásárlók Tovább javult az Első Lakásukat Vásárlók helyzete A 2008-ban kitört válság még mindig érezteti hatását, és a gazdaság szereplői lassú kilábalásra rendezkedtek

Részletesebben

Otthontérkép, segít a döntésben! 2012. április 25. 2012.04.25.

Otthontérkép, segít a döntésben! 2012. április 25. 2012.04.25. Otthontérkép, segít a döntésben! 2012. április 25. 1 Az FHB Otthontérkép már most további információkkal bővül! A 2012. április 16-án bemutatott Otthontérkép alkalmazás újabb statisztikai adatokkal került

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. IV. negyedév 1 Budapest, 2007. február 21. 2006. IV. negyedévében az állampapírpiacon a legszembetűnőbb változás a hosszú lejáratú kötvények részarányának

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról III. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról III. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról 2017. III. negyedév 2017 III. negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege)

Részletesebben

FHB Lakásárindex összefoglaló 2010-ről és Lakásárprognózis 2011-re

FHB Lakásárindex összefoglaló 2010-ről és Lakásárprognózis 2011-re FHB Lakásárindex összefoglaló 2010-ről és Lakásárprognózis 2011-re 1 FHB Lakásárindex összefoglaló 2010-ről és Lakásárprognózis 2011-re 1.FHB Lakásárindex Lassuló ütemben csökkentek a lakásárak Az FHB

Részletesebben

KICSATTANÓ OPTIMIZMUS A LAKÁSOK ÉS IRODÁK PIACÁN (A GKI 2014. OKTÓBERI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI)

KICSATTANÓ OPTIMIZMUS A LAKÁSOK ÉS IRODÁK PIACÁN (A GKI 2014. OKTÓBERI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI) 2006. I. KICSATTANÓ OPTIMIZMUS A LAKÁSOK ÉS IRODÁK PIACÁN (A GKI 2014. OKTÓBERI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI) A GKI évente kétszer szervez felmérést a vállalatok, az ingatlanokkal foglalkozó cégek (fejlesztők,

Részletesebben

A 4-es metró teljesen felforgatta a legnépszerűbb budai kerületet

A 4-es metró teljesen felforgatta a legnépszerűbb budai kerületet A 4-es metró teljesen felforgatta a legnépszerűbb budai kerületet 2016. június 27. 10:55 portfolio.hu Az elmúlt évtizedek egyik legmegosztóbb, legköltségesebb és leglátványosabb beruházása, a 4-es metró

Részletesebben

Ingatlanpiac és elemzése. 3-4. óra Az ingatlanok értékét meghatározó jellemzők általános vizsgálata

Ingatlanpiac és elemzése. 3-4. óra Az ingatlanok értékét meghatározó jellemzők általános vizsgálata Ingatlanpiac és elemzése 3-4. óra Az ingatlanok értékét meghatározó jellemzők általános vizsgálata Horváth Áron horvathar@eltinga.hu ELTEcon Ingatlanpiaci Kutatóközpont eltinga.hu Tartalom 1. A statisztikai

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. I. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. I. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. I. negyedév 1 2007. I. negyedévében az állampapírpiacon kismértékben megnőtt a forgalomban lévő államkötvények piaci értékes állománya. A megfigyelt időszakban

Részletesebben

Recesszió Magyarországon

Recesszió Magyarországon Recesszió Magyarországon Makrogazdasági helyzet 04Q1 04Q2 04Q3 04Q4 05Q1 05Q2 05Q3 05Q4 06Q1 06Q2 06Q3 06Q4 07Q1 07Q2 07Q3 07Q4 08Q1 08Q2 08Q3 08Q4 09Q1 09Q2 09Q3 09Q4 A bruttó hazai termék (GDP) növekedése

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról I. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról I. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról NYILVÁNOS: 2017. június 21. 8:30-tól 2017. I. negyedév 2017 I. negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról január

Havi elemzés az infláció alakulásáról január Havi elemzés az infláció alakulásáról 2015. január 1 A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 2013. évi CXXXIX. tv.) 3. (1) az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról. 2015. augusztus

Havi elemzés az infláció alakulásáról. 2015. augusztus Havi elemzés az infláció alakulásáról. augusztus A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló,. évi CXXXIX. tv.). () az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti Bank elsődleges

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról április

Havi elemzés az infláció alakulásáról április Havi elemzés az infláció alakulásáról 17. április 1 A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 13. évi CXXXIX. tv.) 3. (1) az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti Bank

Részletesebben

A lakáspiac jelene és jövője

A lakáspiac jelene és jövője A lakáspiac jelene és jövője Harmati László FHB Jelzálogbank Nyrt. üzleti vezérigazgató Fundamenta Lakásvásár Ingatlanszakmai Konferencia Budapest, 2011. szeptember 23. 2011.09.23 1 Tartalom Az FHB Lakásárindex

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól IV. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól IV. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól 18. IV. negyedév Budapest, 19. február 18. - A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a I. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a I. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2015. I. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2015. május 29. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2015. I. negyedévben 1,4%-kal csökkent, így 2015.

Részletesebben

Készítette a Főépítészi Iroda * 2008. november

Készítette a Főépítészi Iroda * 2008. november BELSŐ FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ 2008. ÉVI ÉRTÉKELÉS 2009. ÉVI PROGRAM Készítette a Főépítészi Iroda * 2008. november TARTALOMJEGYZÉK 2008. ÉVI ÉRTÉKELÉS Változások a városrészben Önkormányzati feladatok

Részletesebben

BUDAPESTI LAKÁSPIACI RIPORT. A Budapesti Lakáspiaci Riport tavaszi új lakás adatbázisa

BUDAPESTI LAKÁSPIACI RIPORT. A Budapesti Lakáspiaci Riport tavaszi új lakás adatbázisa A Budapesti Lakáspiaci Riport 2018. tavaszi új lakás adatbázisa Adatbázisunk azoknak a budapesti lakásprojekteknek a lakásait tartalmazza, amelyek legalább négylakásosak. Az adatokat publikus forrásokból

Részletesebben

BUDAPESTI LAKÁSPIACI RIPORT. A Budapesti Lakáspiaci Riport őszi új lakás adatbázisa

BUDAPESTI LAKÁSPIACI RIPORT. A Budapesti Lakáspiaci Riport őszi új lakás adatbázisa A Budapesti Lakáspiaci Riport 2018. őszi új lakás adatbázisa Adatbázisunk azoknak a budapesti lakásprojekteknek a lakásait tartalmazza, amelyek legalább négylakásosak. Az adatokat publikus forrásokból

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról július

Havi elemzés az infláció alakulásáról július Havi elemzés az infláció alakulásáról. július A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló,. évi CXXXIX. tv.). () az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti Bank elsődleges

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról február

Havi elemzés az infláció alakulásáról február Havi elemzés az infláció alakulásáról 2015. február 1 A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 2013. évi CXXXIX. tv.) 3. (1) az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról. 2013. december

Havi elemzés az infláció alakulásáról. 2013. december Havi elemzés az infláció alakulásáról. december A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló,. évi CXXXIX. tv.). () az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti Bank elsődleges

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2014. II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2014. augusztus 22. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2014. II. negyedévben 2,8%-kal csökkent, a félév

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2005. II. negyedév 1 Budapest, 2005. augusztus 19. A II. negyedévben az állampapírpiacon folytatódott a biztosítók és nyugdíjpénztárak több éve tartó folyamatos

Részletesebben

MUNDO Zugló Kerületközpont Kezdődhet az építkezés Sajtóközlemény

MUNDO Zugló Kerületközpont Kezdődhet az építkezés Sajtóközlemény MUNDO Zugló Kerületközpont Kezdődhet az építkezés Sajtóközlemény Budapest, 2008. október 15. A lengyel ingatlanberuházó- és fejlesztő Echo Investment a mai napon bemutatta a MUNDO Zugló Kerületközpont

Részletesebben

HAVI ELEMZÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL

HAVI ELEMZÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL HAVI ELEMZÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1 JÚL I U S A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 13. évi CXXXIX. tv.) 3. (1) az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti Bank

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM 4080 HAJDÚNÁNÁS MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 010 2011. július Rev.01 Page 1 of 6 Megye Régió Hajdú-Bihar Észak-Magyarország Lakosság száma Kb. 17.291 Autópálya csatlakozás M3 (5

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról június

Havi elemzés az infláció alakulásáról június Havi elemzés az infláció alakulásáról 17. június 1 A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 13. évi CXXXIX. tv.) 3. (1) az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti Bank

Részletesebben

FHB Lakásárindex 2011 és Lakásárprognózis 2012

FHB Lakásárindex 2011 és Lakásárprognózis 2012 FHB Lakásárindex 2011 és Lakásárprognózis 2012 FHB Lakásárindex 2011 További kismértékű lakásár-csökkenés zajlott le 2011-ben Az FHB Lakásárindex 2011. évi adatai szerint a lakásárak kis mértékben, 1,9%-kal

Részletesebben

2014/38 STATISZTIKAI TÜKÖR április 18.

2014/38 STATISZTIKAI TÜKÖR április 18. 14/38 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. április 18. Szolgáltatási kibocsátási árak, 13. IV. negyedév Tartalom Összegzés...1 H Szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág...1 J Információ, kommunikáció nemzetgazdasági

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól III. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól III. negyedév 5. I. 5. III.. I.. III. 7. I. 7. III. 8. I. 8. III. 9. I. 9. III. 1. I. 1. III. 11. I. 11. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 15. I. 15. III. 1. I. 1. III. 17. I. 17. III. 18. I. 18. III. SAJTÓKÖZLEMÉNY

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról június

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról június SAJTÓKÖZLEMÉNY A rezidensek által kibocsátott értékpapír-ok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról 2018. június Budapest, 2018. augusztus 10. Az értékpapír-statisztika adatai alapján a rezidensek által

Részletesebben