1.fejezet. Az ötlet és a valóság közt Az akarat és a cselekedett közt Meglapul a Sötétség (T.S.Eliot)

Átírás

1

2 Az ötlet és a valóság közt Az akarat és a cselekedett közt Meglapul a Sötétség (T.S.Eliot) Érzem mélyen legbelül Érzem a bőröm alatt Be kell vallanom Érzem a gonoszt magamban (Skillet: Monster) Szeretnél megismerni? Képzeld magad az egyik kaleidoszkópod központjának, ragadd meg az időt, amikor kirobban belőled a színekkel teli világok sokasága, amelyek folytonosan terjednek, kiszélesednek, és lásd, hogy minden egyes választásod hatására hogyan lesznek egyre nagyobbak. A végtelenség exponenciálisan fokozódik. Értsd meg, hogy nincs olyan: valóság, az csak egy hamis isten, amit a fajtád, annyira vakon imád. A valóság csak egyetlen lehetőséget sugall Még te vádolsz engem illúziókeltéssel? Te, a te egysíkú időd kitalációjával? Te, aki bebörtönzöd magad időkbe, órákba és naptárakba? Aki korlátolja magát órákkal és napokkal, jelennel, múlttal és jövővel? Az apró elmének apró börtönre van szüksége. Nem vagy képes megcsodálni az idő igazi arcát, mint ahogy nem vagy képes befogadni az enyémet sem. Mindennek a központja lenni, egyidejűleg megérteni minden egyes kombinációt, megszabni az irányt ami a te esetedben nagyon kevés lehetőséget nyújt ez vagyok én. - Beszélgetések a Sinsar Dubhal - 1.fejezet

3 Fordította: Sky A remény megerősít. A félelem megöl. Egy igazán okos valaki mondta ezt nekem egyszer. Minden egyes alkalommal mikor azt hiszem, hogy okosabb és bölcsebb lettem, belepottyanok egy olyan helyzetbe, ami fájdalmasan ráébreszt, hogy mindaz, amit eddig elértem, csupán önámítás volt ez vagyok én: az Önámítás királynője. Most utálom magam. Jobban, mint ahogy valaha is gondoltam volna, hogy lehetséges. Egy szírt szélén guggolok, miközben visítva átkozom azt a napot, amikor megszülettem, és azt kívánom, bárcsak vízbe fojtott volna a biológiai anyám. Az élet túl nehéz, kezelhetetlen. Senki nem mondta, hogy lesznek majd ilyen napok. Hogy lehet, hogy soha senki nem világosított fel, hogy lesznek ilyen napok is? Hogyan engedhették, hogy így nőjek fel boldogan, rózsaszínbe burkolózva, és teljesen idiótán? Ez a fájdalom, amit most érzek, rosszabb bárminél, amit csak a Sinsar Dubh valaha is tett velem. Legalább amikor a könyv majd összezúz, tudni fogom, hogy az nem a saját hibám. Ez a pillanat? Mea culpa. Az én bűnöm. Az elejétől a végéig, egészen az én hibám, és ezt a tényt semmi sem fedheti el. Azt hittem már mindent elvesztettem. Hogy én milyen tudatlan voltam. Pedig, figyelmeztetett engem. Annyi veszteni valóm volt még. Meg akarok halni. Ez az egyetlen mód arra, hogy megállítsam a fájdalmat. Hónapokkal ezelőtt egy pokolian hosszú éjszakán egy barlangban a Burren alatt, szintén meg akartam halni, de az nem ilyen volt. Maluce halálomig akart kínozni, és a halál volt az egyetlen lehetőségem arra, hogy megfosszam a kínzás örömétől. A halálom elkerülhetetlen volt. Kevés más kiutat láttam. Tévedtem. Feladtam a reményt, és emiatt majdnem meghaltam. Meghaltam volna, ha nincs - Jericho Barrons. Ö tanította nekem ezeket a szavakat. Ez az egyszerű mondóka, minden helyzet, minden választás mestere. Minden egyes reggel, amikor felébredünk, választhatunk a remény és a félelem között és ehhez az érzelemhez rendelünk mindent, amit csak teszünk. Örömmel fogadjuk az utunkba kerülő dolgokat, vagy gyanakvással?

4 A remény megerősít. Soha, egyetlen alkalommal sem engedtem meg magamnak, hogy reményeket fűzzek az előttem, vérben fekvő személyhez. Sohasem használtam arra, hogy megerősítsem a köztünk lévő kapcsolatot, hanem hogy határt szabjak neki. Félelem. Gyanú. A bizalmatlanság hajtotta minden tettemet. És most túl késő visszavonni bármit is. Abbahagyom a sikítást és nevetni kezdek. Hallom a sikításomban az őrületet. Nem érdekel. A hátából kiálló lándzsám, gúnyolódik rajtam. Még emlékszem rá, amikor elloptam. Egy pillanatra, újra ott vagyok a sötétben, az esőtől síkos Dublini utcákon miközben Barrons-szal ereszkedem le a szennyvízcsatorna rendszerébe, ahonnan betörni készülünk Rocky O'Bannion's titkos rejtekhelyére. Barrons kopott farmerben és egy fekete pólóban van. Az izmok táncolnak a testén, ahogy félre tolja a szennyvíz csatornafedelét, egy olyan könnyedén, mintha csak egy frízbit dobálna a parkban. Felkavaróan szexis a kisugárzása, ami egyaránt hat nőkre és férfiakra is. Barrons esetében sohasem tudhatod, hogy mire számíts, vagy megdug, vagy pedig úgy kiforgat magadból, hogy olyan leszel, mint egy feneketlen tenger. Sosem voltam immúnis rá. Csupán tagadtam. A pihenőm túl rövid. Az emlékek hirtelen eltűnnek, és újra szembesülök a kegyetlen valósággal, ami az önuralmam összeomlásával és épelméjűségem elvesztésével fenyeget. A félelem megöl Szó szerint. Nem tudom kimondani. Nem tudok belegondolni. Nem tudom feldolgozni. Átölelem a térdem, és hintázni kezdek. Jericho Barrons halott. Hason fekszik, mozdulatlanul. Nem mozgott és nem is lélegzett az alatt a rövid, mégis végtelen időszak alatt, amíg én magamon kívül visítottam. Nem érzem őt a testében. Mindig, mindenhol, képes voltam megérezni őt a közelemben: energikusnak, erősebbnek az életnél. Mint egy palackba zárt szellem. Ez Barrons: egy halálos erőforrás, aki képes lezárva tartani a palackot. De csak alig. Előre hátra ringatom magam. Eszembe jut a millió dolláros kérdés: Mi maga, Barrons?

5 A válasza, azon ritka alkalmak egyikén, mikor úgy döntött, hogy válaszol, mindig ugyanaz volt. Az, aki soha nem fogja hagyni, hogy meghaljon. Hittem neki. Az átkozott. - Nos, nagyon elcseszted Barrons. Egyedül maradtam, és komoly bajban vagyok, szóval, kelj fel! Meg sem moccan. Túl sok a vér. Sidhe-látó érzékeimmel felé nyúlok, de magamon kívűl senki mást nem érzékelek ezen a sziklán. Sikítok. Nem csoda, hogy azt mondta, soha nem hívjam az előre beprogramozott IYD csak ha ténylegesen haldoklok. Egy idő után megint elkezdek nevetni. Nem ő cseszte el. Én csesztem el. Kijátszottak vagy magam idéztem elő ezt a fiaskót? Azt hittem Barrons legyőzhetetlen. Folyamatosan arra várok, hogy megmozduljon. Megforduljon. Felüljön. Valami csoda folytán, meggyógyuljon. Vessen rám egy kemény pillantást, és mondja azt, hogy : Szedje össze magát Ms Lane. Én vagyok az Unseelie király. Én nem hallhatok meg. Mert mindig is ez volt a legnagyobb félelmem, hogy ő teremtette a Könyvet, aminek átadta minden gonoszságát, és most, valami okból kifolyólag vissza akarja kapni. Egy időben, mindent számításba vettem: Tündér, fél tündér, vérfarkas, vámpír, elátkozott ősi lény, talán pont az a valami, amit Christiannal próbáltak megidézni Hallowenkor, a Keltar Kastélyban de a hangsúly mindig a halhatatlanon, a legyőzhetetlenen volt. - Gyerünk Barrons, kelj fel visítom Mozdulj már, az Isten verje meg! Félek megérinteni. Félek, hogyha megteszem, akkor érezni fogom a teste hidegét. Érezni fogom húsa törékenységét, Barrons halandóságát. Törékenység, halandóság és Barrons ugyanabba a mondatba csomagolva, legalább akkora Isten káromlásnak tűnik, mint végigsétálni a Vatikánon egy hatalmas fordított kereszttel a nyakadban. Tíz lépésnyire guggolok a testétől. Távol tartom magam tőle, mert ha közelebb megyek, meg kell fordítanom és szembe néznem vele, és mi van, ha ugyanolyan üres a tekintete, mint amilyen Alináé volt? Akkor tudni fogom, hogy elment, mint ahogy tudtam azt is, hogy Alina elment, túlságosan is távol ahhoz, hogy elérhessem, és újra halljam a hangját, amikor meghallja, amint azt mondom Sajnálom, Alina, bárcsak gyakrabban hívtalak volna. Bárcsak meghallottam volna az igazságot a rövid beszélgetéseink mögött. Bárcsak hamarabb jöttem volna Dublinba és egymás mellett harcoltunk volna, vagy megszidtalak volna, amiért

6 félelemből cselekedtél. Bárcsak bíztál volna bennem, tudtad volna, hogy a segítségedre lehetek. Vagy talán csak bocsánatot kérnhetnék Barronstól, amiért túl fiatal voltam, ahhoz, hogy kialakulhasson az a fontossági sorrendem, ami neki már megvolt, mert én még nem éltem át azt a poklot amit ő, és aztán a falhoz szorítva addig csókoljam amíg levegő után kapkod, hogy azt tegyem, amit az első percben szerettem volna, amikor megláttam abban az átkozott könyvesboltban. Összezavarni, ahogy ő is összezavart engem, elérni, hogy engem lásson, engem akarjon a rózsaszin énemet összetörni az önuralmát, térdre kényszeríteni, noha azt próbáltam bemesélni magamnak, hogy soha nem akarnék egy olyan embert, mint ő, mert túl öreg, túl férfias, inkább állati, mint emberi, - mikor az igazság az, hogy csak megijesztett mindaz, amit iránta éreztem. Nem olyen érzéseket keltett bennem, mint amilyeneket általában a fiúk szoktak a lányokban, álmokat fehér kerítéses házakról és gyerekekről - hanem nyers vágyat, olyat, mintha nem tudnál tovább élni, ha nem éreznéd állandóan magadban, melletted azt a bizonyos embert, és csak az a fontos, ő mit gondol rólad, a világ pedig elmehet a fenébe, - és én már akkor is tudtam, hogy meg fogsz változtatni. Ki akarna olyan valaki közelébe lenni, akiről tudja, hogy megváltoztathat? Ez túl nagy hatalmat jelent. Könnyebb volt harcolni veled, mint elismerni, hogy felfedeztem magamban olyan részeket, amik éheztek azon dolgok után, amik nem elfogadottak abban a világban ahol élünk, és a legrosszabb az, hogy felébresztettél a Barbi-baba világomból, és most itt vagyok, teljesen éberen, ennél éberebb már nem is lehetnék, te mocskos fattyú, - erre elhagysz engem! Ö volt az, aki azt mondta, hogy addig ne higgyem el valamiról hogy halott, amíg el nem égetem, utána átkotorászom a hamvait, majd miután vártam egy-két napot ellenőrzöm hogy nem támadt-e fel. Biztos nem kell őt elégetnem, igaz? Azt hiszem ezt semmilyen körülmények között sem tudnám megtenni. Sikítani fogok. Ö meg felkel. Utálja, amikor melodramatikus vagyok. Amíg arra várok, hogy felébredjen, a hangokat figyelem a szírt szélén. Félig- meddig arra számítok, hogy meglátom Ryodant felmászni a sziklán. Lehet, hogy Álomvilágban vagyok, és ez a borzalom csak rémálom, és mindjárt felébredek a Barrons Könyvek és Apróságokban, a kanapén összekucorodva, és bosszantóan illusztris tulajdonosa szemöldökét felhúzva, gúnyorosan tekint majd rám, mire én mondok valami velőset,

7 és az élet újra szép lesz, tele szörnyekkel, és esővel, pont úgy ahogy szeretem. Leguggolok. Semmi kaparászás. Az előttem fekvő ember, a lándzsámmal a hátában, nem mozdul. A szívem tele van lyukakkal. Az életét adta értem. Barrons az életét adta értem. Az önző, arrogáns, szinte mindig seggfej, ugyanakkor az egyedüli biztos pont az életemben, hajlandó volt meghalni, hogy én tovább élhessek. Mi a fenéért tette? Hogyan éljek így tovább? Szörnyű gondolat nyilall belém, annyira borzalmas hogy egy pillanatig még a gyászomról is megfeledkezem: Soha nem öltem volna meg, ha Ryodan nem lép színre. Vajon Ryodan átvert? Azért jött, hogy megölje Barronst, aki soha nem volt legyőzhetetlen, csupán nehezebb volt megölni? Lehet, hogy Barronst csak állati formájában lehet megölni, és Ryodan biztosan tudta, ahhoz hogy engem megvédjen, fel kellett vennie állati formáját. Mindez csak egy kidolgozott terv volt, amihez nekem semmi közöm sincs? Ryodan vajon összejátszott a LM-el, hogy félre állíthassák Barronst az útból, és ezáltal könnyebben elbánjanak velem? Lássuk csak, hogyan lehet megölni azt az embert, aki mindannyiunkat megfenyegetett. Vagy talán Barrons-t, megátkozták, hogy egy olyan keze által haljon meg, akiben megbízik? És bennem megbízott. Hideg arroganciája mögött, állandó gúnyolódása és rámenőssége ellenére, sokkal többet adott nekem, mint amennyit megérdemeltem volna a bizalmát, amit sohasem érdemeltem ki, és amit csak úgy tudtam volna kiérdemelni, ha nem szúrom hátba. Ó várjunk csak, hisz pont azt tettem! Elég volt Ryodan szava, és én ellene fordultam. A szörny szeméből sütő néma vád nem csak illúzió volt. Jericho Barrons bámult vissza rám ősi, természetellenes szemein keresztül, tekintetében szemrehányás és gyűlölet lobogott. Megszegtem a ki nem mondott megállapodásunkat. Ő volt az én őrző démonom, és én megöltem őt. Megvetett, amiért nem voltam képes meglátni az embert a szörnyben? Láss engem. Hányszor, de hányszor mondta ezt nekem. Láss engem, mikor rám nézel! És mégis, amikor igazán számított, én vak voltam. Minden lépésemet követte, ugyan azzal a Barronsra jellemző agresszióval és birtoklási vággyal telve, óvott és vigyázott rám, és én mégsem ismertem fel. Cserbenhagytam őt.

8 Barbár, embertelen alakot öltött magára, csakhogy megvédhessen. Annak ellenére, hogy tudta mibe fog kerülni majd neki, ha felhívom a IYD-t, tudta hogy eszetlen vadállattá válik, aki csak arra képes, hogy meggyilkoljon mindenkit, aki csak a közelébe kerül, kivéve egyvalakit: Engem. Mindezek ellenére felajánlotta magát nekem. Nekem. Istenem, az a pillantás, amit rám vetett. Eltakarom a szememet a kezemmel, de a képek csak nem akarnak eltűnni: a szörny és Barrons, sötét egzotikus, vad arca. Azok az ősi szemek, amelyek annyi mindent láttak már, és cserében csak annyit kértek, hogy meglássam őket, egy kimondatlan kérdéssel néztek rám: - Nem tudott volna csak most egyszer megbízni bennem? Csak most az egyszer, nem tudott volna reménykedni? Miért választotta Ryodant helyettem? Én voltam az, aki életben tartotta. Volt egy tervem. Cserben hagytam valaha is? - Nem tudtam, hogy maga volt az! körmömet a tenyerembe mélyesztem. Egy picit vérzik, majd begyógyul a seb. De a fejemben levő szörny/barrons még nem végzett a kínzásommal. - De tudnia kellett volna. Elvettem a pulóverét. Megszaglásztam és szabad utat adtam. Gyilkoltam, gondoskodtam ételről magának. Körbe pisiltem. Megmutattam ebben és minden más formámban is hogy az enyém és én vigyázok arra, ami az enyém. A könnyek elvakítanak. Annyira fáj, hogy nem tudok megmozdulni, nem tudok levegőt sem venni. Előre hátra hintázom, szorosan átölelve önmagam. A fájdalmon túl ha létezik egyáltalán olyasmi tudok dolgokat. Például : Ryodan szerint (akár áruló, akár nem, és ha még életben van, akkor megölöm, mint ahogy Barronst is megöltük ) van egy tetoválás a nyakamon Barronsé mellett, amit LM csinált, aki nagy valószínűség szerint még mindig fogva tartja a szüleimet, és mivel Barrons itt van, nyilvánvalóan nem jutott el Ashfordba. Hacsak az idő másként telik a tükrökben, és volt ideje eljutni Ashfordba megmenteni a szüleimet, mielőtt felhívtam a IYD, és magamhoz rendeltem. Fogalmam sincs mennyi idő telt el, meddig voltam a Minden Idők Halljában, és mennyi időt töltöttem Christiannal a tónál. Egyszer, V lanenek hála, egyetlen délutánt egy Fae tengerparton töltöttem, Alina-val, egy illúzióval, és ez, a való világban egy hónapot vett el az életemből. Mikor visszatértem, Barrons magán kívül volt. Egy csőhöz láncolt a garázsban. Csak egy apró pink bikini volt rajtam. Becsukom a szemem, és magamhoz ölelem az emlékeket. Csak állt ott, dühösen, tintával és tűkkel körülvéve, készen arra, hogy tetováljon vagyis csak úgy tett mintha, mert már korábban tetovált

9 hogy megtaláljon, ha legközelebb is leszek olyan idióta, és úgy döntök, hogy egy kicsit elidőzök tündérországban. Akkor azt mondtam neki, ha tetovál, befejeztük. Megvádoltam hogy érzéstelen, kapzsi, és gúnyoros, és hogy nem képes a szeretetre. Zsoldosnak neveztem, hibáztattam, amiért nem tudott magán uralkodni és miután eltűntem, szétverte a helyet. Azt mondtam neki, hogy nem áll fel a farka, csak ha autóról, műkincsről vagy a könyvről van szó de soha, egy nő miatt. Minden egyes szavára emlékszem. - Igen, szerettem Ms Lane, és habár semmi köze hozzá, vesztettem is. Sok mindent. És nem, nem olyan vagyok, mint a többi játékos, és sosem leszek olyan, mint V lane, és a kelleténél többször is feláll a farkam. Néha pont egy elkényeztetett kislány miatt, aki messze áll még attól, hogy igazi nő legyen. És igen, szétvertem a könyvesboltot, amikor nem találtam. Sőt, kénytelen lesz új hálószobát is választani. Sajnálom, ha a kicsinyes világa a feje tetejére állt, de ez mással is megtörténik, és nem tehet mást, mint tovább lép. Hogy hogyan lép tovább, az határozza majd meg. Visszagondolva, eléggé szánalmas lehettem. Ott állok egy csőhöz bilincselve, majdnem meztelenül, egyedül Jericho Barronsal, egy emberrel akit nem értek meg, de ennek ellenére, Istenem, mennyire felizgat. Azt tervezi, hogy órákon át lassan és óvatosan fog majd dolgozni a meztelen testemen. Kemény, tetoválásokkal teli teste, kimondatlan ígéret, egy olyan világba, ahol olyasmit érezhetek, amiről soha nem is álmodtam, és azt kívánom, hogy bárcsak órákig dolgozna rajtam. De nem azért, hogy tetováljon. Azt akarom, hogy elvegye mindazt, amit nincs merszem felajánlani neki. Micsoda bonyolult, nevetséges önpusztító érzés. Félek azt kérni tőle, amit szeretnék. Félek beleveszni a saját vágyaimba. A belém sulykolt nevelés hajtott, nem pedig a vágyaim. Amikor Dublinba érkeztem, béklyókkal voltam tele. Jól nevelt voltam. Ő pedig a vadság aki megpróbált rávenni, hogy megváltozzak. Mint mondtam, a tagadás különböző fokozatai. Ott, abban a garázsban felém hajolt, szex és rövid pórázon tartott szenvedéllyel, és amikor megéreztem a keménységét, életre keltem odabent. Később, a fürdőszobában, egy teljesen más végkifejletről ábrándozva magamhoz nyúltam és újra meg újra elélveztem. Azt meséltem be magamnak, hogy mindez azért történt, mert egy halált hozó szextündérrel töltöttem a napomat. Újabb hazugság.

10 Eloldozott és elengedett. Ha most állnék ott megkötözve, semmi gondom nem akadna azzal, hogy megmondjam neki pontosan mit is szeretnék. És abban nem szerepelne eloldozás. Legalábbis nem az elején. Ránézek. Fű. Fák. Ő. Arccal lefelé fekszik. Oda kell mennem hozzá. A föld nedves, és sáros a tegnap esti eső és a vére miatt. Le kell mosnom. Nem lenne szabad sárosnak lennie. Barrons nem szereti, ha piszkos. Ő nagyon aprólékos, kifinomult. Habár lesimítottam egy párszor a gallérját, de csak azért, hogy hozzá érhessek. Hogy behatoljak a személyes terébe. Családias légkört keltettem, mintha minden jogom meglett volna rá. Olyan kiszámíthatatlan volt, mint egy éhes oroszlán, akitől mindenki félt, ennek ellenére engem sosem bántott, csak végignyalta testemet, és ha a nyelve durva is volt néha, megérte ott sétálni, a dzsungel királyának oldalán. A szívem meg fog hasadni. Nem tudom ezt végigcsinálni. Hisz épp most éltem át mindezt a nővérem miatt. Megbánás, megbánás hátán. Elszalasztott lehetőségek. Rossz döntések sorozata. Gyász. - Hány embernek kell még meghalnia mielőtt megtanulok élni? Igaza volt. Egy két lábon járó katasztrófa vagyok. Zsebembe nyúlok a telefonomért. Először Barronst hívom. Nem cseng ki. IYCGM a következő. Nem cseng ki. Beütöm a IYD és lélegzet visszafojtva nézem Barronst. Nem cseng ki. Akárcsak az előttem fekvő ember, a vonalak is némák. Remegni kezdek. Nem tudom miért, de a tény hogy a telefonvonal nem működik, minden másnál jobban meggyőz arról, hogy ő már elérhetetlen. Lehajtom a fejem, előre söpröm a hajam, és néhány próbálkozás után, hogy megtaláljam a megfelelő szöget, sikerül lefotóznom a tarkómat. Egész biztos, hogy két tetoválásom van. Barrons sárkánya egy Z-vel a közepén. Tőle balra egy fekete kör, fura jelekkel, amiket nem ismerek fel. Úgy tűnik Ryodan igazat mondott. Ha LM csinálta azokat a tetkókat, az sok mindent megmagyaráz: Hogy miért védelmezte olyan keményen Barrons azt az alagsort, ahol visszahozott a pri-ya létből. LM hogyan talált meg az apátságban minden védőige ellenére, majd hogyan talált ránk a házban, ahol Danival meghúztuk magunkat, és hogyan sikerült a szüleim nyomára akadnia Ashfordban. Felemelem a kicsi kést, amit még a könyvesboltból hoztam el. Kezeim remegnek. Véget vethetnék a szenvedéseimnek. Összekucorodhatnék, és elvérezhetnék mellette. Olyan gyorsan vége lehetne. Talán kapok egy újabb lehetőséget egy másik helyen, másik időben. Talán mindketten újraszületnénk, mint abban a filmben What Dreams

11 May Come -ban, amit annyira utáltunk Alina-val, mert miután a férj és gyerek meghal, a feleség öngyilkos lesz. Most már szeretem azt a filmet. Megértem, a valaki miatt önszántából pokolra szállni dolgot. Ott élni, bedilizve, mert inkább légy őrült mellette, mint hogy nélküle élj. Némán bámulok a késre. Ö meghalt, hogy én élhessek. - Átkozott légy! Én nem akarok nélküled élni. Ahogy tovább lépsz, az határoz meg. - Oh, fogd már be, megtennéd? Te halott vagy. Fogd be! Fogd be! De a kegyetlen valóság összetöri a szívem. Én vagyok a lány, aki farkast kiáltott! Én vagyok az, aki felhívta IYD-z! Én vagyok, aki azt hittem, hogy egyedül nem élem túl a vadkant. És mi történt? Túléltem. Mire Barrons felbukkant, már elkergettem és biztonságban voltam. Végül mégsem haldokoltam. Meghalt értem, teljesen fölöslegesen. Túlreagáltam a dolgokat. És most ő halott. A késre pillantok. Ha megölném magam, az ajándék lenne. Csak büntetést érdemlek. A tarkómon lévő tetoválásra gondolok. Ha LM most megtalálna, nem biztos, hogy felvenném vele a harcot. Elgondolkodom, lehet, hogy talán ki kellene operálnom magamból azt a tetoválást, de aztán rájövök, nem vagyok igazán a legjobb lelkiállapotban. Ha elkezdek vágni, talán meg sem állok. Annyira közel van a hátgerincemhez. Könnyű kiút. Ledobom a kést, mielőtt még magam ellen fordítanám. Mi lennék akkor? Megölettem őt, aztán meg öngyilkos leszek? Egy gyáva. De nem az bánt, hogy én mivé lennék. Hanem az, hogy akkor a halála jelentéktelenné válna. Egy olyan valakinek a halála mint ő, annál többet érdemel. Visszafojtom az újabb sikolyt. Bennem ragadt, égeti a torkom, fájdalmassá teszi a nyelést. Hallom a fülemben, annak ellenére, hogy meg sem mukkanok. Egy néma sikoly. A rosszabb fajta. Egyszer már átéltem ugyanzet, amikor próbáltam anyát és apát megkímélni attól, hogy rájöjjenek, Alina halála engem is felemészt. Tudom már, hogy mi jön ezután, és azt is tudom, hogy ezúttal rosszabb lesz. Hogy én rosszabb leszek ezután. Sokkal de sokkal rosszabb. Emlékszem a mészárlásra, amit Barrons az elméjében mutatott. Most már megértem. Megértem, hogy mi vehet rá olyasmire egy embert.

12 Térdre hullok, csupasz, véres teste mellé. Amikor emberből szörnnyé vált, biztos leszakadtak róla a ruhái. Teste majdnem háromnegyed részét tetoválások borítják. - Jericho mondom Jericho. Jericho. Miért sajnáltam tőle a nevét, vajon? A Barrons egy fal volt amit én emeltem magunk közé, és ahogy csak egy hajszál repedés keletkezett rajta, azonnal betapasztottam a félelmemmel. Becsukom a szemem és megacélozom magam. Mikor kinyitom, mind a két kezemmel megragadom a lándzsát, és megpróbálom kihúzni a hátából. Nem akar kijönni. Beszorult a csontok közé. Meg kell majd küzdenem érte. Megállok. Majd újra próbálom. Sírni kezdek. Meg sem moccan. Meg tudom tenni. Meg tudom. Kihúzom a lándzsát. Egy végtelennek tűnő perc után megfordítom a testét. Ha voltak is kétségeim a halálát illetően, az most szertefoszlott. A szemei nyitva vannak. Üresek. Jericho Barrons már nem létezik. Behunyom a szemem, és megpróbálom érzékelni a körülvevő világot. Őt nem érzem benne. Egyedül maradtam ezen a sziklán. Sosem voltam még ennyire egyedül. Mindent megpróbálok, hogy visszahozzam az életbe. Eszembe jut az Unseelie hús, amit még akkor tömtem a hátizsákomba amikor arra készültem, hogy szembe nézzek LM-el. Mintha még évekkel ezelőtt történt volna. Java része még mindig ott van. Bárcsak tudtam volna mindazt, amit most tudok. Hogy, amikor legközelebb látni fogom Jericho Barronst, akkor ő halott lesz. Hogy az utolsó, amit tőle hallok az lesz - És a Lamborghinit is. mondta arcán azzal a félmosollyal, és az ígérettel, hogy mindig ott lesz mögöttem, a nyakamba lihegve, fedezve hátulról. A hátizsákomban még mindig van egy üvegcse földarabolt rino fiú. Feldagadt és véres ajkai közé kényszerítem, és összeszorítom a száját. Mikor kimászik a nyakán lévő seben át, a saját sikolyom majdnem megsüketít. Eluralkodik fölöttem a gyász és a pánik. Barrons azt felelné erre, hogy Hasztalan érzelmek, Ms Lane. Uralkodjon fölöttük. Ne csak tervezzen, cselekedjen. Tessék, már megint beszél hozzám. Mit meg nem tennék érte? Semmi sem elégé undorító. Hisz Barronsról van szó. Egészben szeretném őt visszakapni. Ryodan felhasította a mellkasát, mielőtt elvágta volna a nyakát. Óvatosan visszatömködöm a beleit, tetoválással teli hasába, egy kis

13 unseelie hússal együtt. Megint kimászik. Megpróbálom visszadugni a beleket és elrendezni őket, miközben homályosan tudatában vagyok, hogy ez nem igazán normális viselkedés. Egyszer azt mondta nekem: Nézz belém, lássuk mennyire mélyre tudsz behatolni. Veséjével a kezemben arra gondolok Íme itt vagyok. Kissé túl mélyen. Kissé túl későn. Eszembe jut frissen kialakult tehetségem, és megpróbálom a Hang használatával megparancsolni neki, hogy keljen fel. Egyszer azt mesélte nekem, hogy tanár és diák immúnis lesz egymással szemben. Szinte megkönnyebbültem. Attól féltem, hogy a Hang hatására valami zombi féleséget fogok feltámasztani. Kitámasztom a száját egy pálcikával, és a csuklómat felvágva vért csepegtetek a szájába. Mélyen bele kell vágnom a kezembe, hogy egy csepp vér kiserkenjen, mert valamiért azonnal összeforr a sebem. De csak véresebb lesz tőle. A rejtélyes sidhe látó tehetségemet használva megpróbálok valami megoldást keresni. Semmi olyan nincs bennem, amivel segíthetnék rajta. Hirtelen dühös leszek. Hogy lehet halandó? Hogy merészel halandó lenni? Sosem mondta nekem, hogy meghalhat! Ha mondta volna, akkor talán másképp bánok vele. - Kelj fel! Kelj fel! Kelj fel! sikoltom Szemei még mindig nyitva vannak. Gyűlölöm, hogy nyitva vannak, hogy annyira üresek, feketék, de ha lecsuknám őket, az az elfogadást jelentené, és azt nem tudom megtenni. Soha nem fogom lecsukni Jericho Barrons szemeit. Mindig nyitott szemmel járt a világban. Biztos vagyok benne, hogy holtan sem szeretné őket lecsukni. Kár volna bármiféle rituálét csinálnom. Bárhol is volt Barrons, ha olyan marhasággal próbálkoznék mint a temetés, biztos kinevetne. Túl kicsinyes volna egy akkora embernek. Egy dobozba zárni? Soha Eltemetni? Kizárt dolog. Elégetni? Az is az elfogadás egy formája lenne. Elismerném hogy halott. Az sosem fog megtörténni. Holtan is hatalmasnak tűnik, fekete és vörösre tetovált teste elesett óriásnak tűnik. Leülök a földre, óvatosan megemelem a fejét, és az ölembe fektetem. Pólómmal és könnyeimmel, amik folyamatosan hullanak, megtisztítom az arcát. Azt a kemény, gyönyörű, számomra tiltott arcát. Megérintem. Végig húzom rajta az újjaimat, újra meg újra, amíg szinte kívülről tudom minden egyes jellegzetes vonását. Annyira vak voltam. Megcsókolom.

14 Lefekszem, szorosan mellé bújva. Testemet az övéhez szorítom. Úgy szorítom magamhoz, mint ahogy soha sem tettem, amíg életben volt. Elmondom neki mindazt, amit addig sohasem mondtam el. Egy idő után, már azt sem tudom hol végződik az ő teste és hol kezdődik az enyém. Dani Daily Napilap 91 nappal AFLU SZEREZZ ÁRNY-BOMBÁT!!! OLVASD EL!!! Ja, jól hallottátok! A seggfejeket meg LEHET ölni! Csak a Dani Dailyben, az EGYETLEN hírforrásban AFLU (A Falak Leomlása Után, idióták. Nem fogok mindent a szátokba rágni). A Dani Mega O'Malley ÁRNY-BOMBA - Egy nagy adag Unseelie. - Gyutacs. - Puskapor. Csak gyári keverékkel próbáljátok. NE használjatok vegyszert, vagy ként. NAGYON instabil. Higgyétek el, tudom, miről beszélek! Készítsetek belőle cseresznye bombákat. Tegyétek a hús közepébe. Csatlakoztassátok a gyutacsot. Gyúrjátok az Unseelie húst gömb alakúra, hogy könnyebben guruljon. Szorítsd sarokba az Árnyat, gurítsd oda az ÁRNY-BOMBÁT, és fogd be a füled! Kannibálok a mocskok!!! Figyeld, ahogy a seggfejek felfalják a harapnivalót, és eltűnnek, ahogy a bomba felrobban bennük. Ha FÉNYT eszik, meghal! FIGYELMEZTETÉSEK! - 14 év alatt: NE csináld segítség nélkül. Senkinek sem lesz semmi haszna belőle, ha lerobbantod a kezedet. Szükségünk van rád ebben a harcban. Légy király. Az okos az új király. - Gyorsnak kell lenned! Ha találsz egy különösen nagy fészket, írd le a címét a Dani Dailyre, tedd ki az O'Connell utca 1. alatti épület belső falára, és én elintézem. (Nem hiába hívnak MEGÁnak!) - NE használj KÉNT! NAGYON instabillá teszi a keveréket. Még mindig nem nőtt vissza a szemöldököm. - Néha a bomba előbb robban fel, mint hogy az Árny megenné. Néhányuk elég hülye ahhoz, hogy megegye a következőt, amit bedobsz. JOGI FELLELŐSSÉGVÁLLALÁS A Dani Daily NEM vállal felelősséget a bomba által okozott károkért, és sérülésekért!

15 2 FEJEZET Forditotta: Tilji Az emberek olyan furcsa dolgokat mondanak, amikor meghal valaki. Ő most már egy jobb helyen van. Mégis honnan tudják? Az élet megy tovább. És azt hiszik, hogy ez megnyugtat engem? Én sajnos pontosan tudom, hogy az élet megy tovább. Minden egyes pillanatban érzem a fájdalmát és milyen jó tudni, hogy ez így is lesz. Köszi, hogy emlékeztetnek rá. Az idő majd begyógyítja a sebeket. Nem, nem fogja. Legjobb esetben is az idő csak egy mérő eszköz, amely előbb utóbb mindenkit a sírba tesz. Az emberek csak el akarják űzni maguktól valahogy a fájdalmat, de az idő se nem szike, se nem kötés. Az idő egyszerűen közömbös ebből a szempontból. A begyógyuló seb is csak seb, csak más formában. Alina szellemével élek minden nap, és most már Barrons szelleme is kísért majd. Kettőjük között sétálok, egyik oldalamon a testvérem, a másikon Barrons. És megállás nélkül beszélnek hozzám. Soha nem menekülhetek el a két legnagyobb kudarcom elől. Az idő már kezd lehűlni, mire ráveszem magam, hogy megmozduljak. Tudom, hogy mit jelent ez. Azt jelenti, hogy az éjszaka, egy acélredőny véglegességével készül lecsapni rám, összezúzva, mint egy szomszédos üzlet üvegkirakatát. Megpróbálom elszakítani magam tőle. De nem akarok elszakadni. Legalább fél tucat próbálkozásomba kerül, mire sikerül felülnöm. A fejem fáj a sírástól, a torkom ég a sok kiabálástól. Amikor felülök, akkor csak a testem mozdul, a szívem továbbra is Jericho Barrons mellett fekszik a földön, ver még egyet, aztán megáll. De legalább békesség van. Magam alá húzom a lábam és mereven felnyomom magam. Úgy állok ott, mint egy száz éves vénség, akinek minden csontja eltörött. Ha a Lord Master üldöz engem, akkor már veszélyesen sokáig ültem ennek a sziklának a szélén. A Lord Master, Darroc a sötét tündérek vezetője. A szemétláda, aki ledöntötte a falakat Halloween éjszakáján és a világomra szabadította az unseelie hordákat. A mocsok kezdte az egészet, elcsábította és megölte vagy legalábbis hagyta hogy megöljék a testvéremet Alinát, hagyta, hogy az Unseeli hercegek megerőszakoljanak és egy agy-mosott, tehetetlen

16 rabszolgává változtatott engem. Elrabolta a szüleimet és bekényszerített az Ezüstökbe és ennek a sziklának a szélére vezetett, ahol aztán meggyilkoltam Barronst. Ha nincs ez az ex-tündér, aki az elveszített tekintélyét akarja visszaszerezni és bosszút akar állni, ezek közül egyik sem történt volna meg. A bosszú soha nem lesz elég, és nem jöhet elég gyorsan. Nem fogja kielégíteni annak a lénynek az igényeit, akivé akkor váltam, amikor itt feküdtem, miközben tartottam őt. Mindent vissza akarom kapni. Mindenem, amim volt elvették tőlem. A düh gejzírként tört fel bennem, és beszivárgott minden zugba és repedésbe, amit a gyászom foglalt el. Örömmel fogadtam, bátorítottam és térdet hajtva fogadtam új istenemet. Megmerítkeztem az áradó, és mindent elborító őrjöngésben. Teljesen átadtam magam neki. Fogadj el, vigyél el, tégy a magadévá. A tiéd vagyok! A shide látó csak egy pár betűvel tér el a Ban-shide-től, Írország misztikus halál hírnökétől, ettől a sikoltozó, dühtől őrjöngő alaktól. Megkerestem, azt a sötét, üvegszerű tavat az elmémben, megálltam annak fekete kaviccsal borított partján. Rúnák lebegtek a víz fényes fekete felszínén, erőtől fénylettek. Lehajoltam és belemerítettem az ujjaimat a fekete vízbe, kimarkoltam belőlük két maréknyit és mély hálám jeléül meghajoltam a feneketlen tó előtt. Mert ő az én barátom, most már tudom. Mindig is az volt. A dühöm túl hatalmas, hogy a repedések és a zugok felfogják. És már nem is próbálom visszatartani. Engedem, hogy sötét és veszélyes dallammá váljon. Hátravetem a fejem, hogy legyen helye, ahogy emelkedni kezd. Felszárnyalt, előtört a torkomból, felfújta az arcomat, és amikor előtört a számból, már nem egy emberi kiáltás volt, amely a fák fölé emelkedett, belehasított a levegőbe és megtörte az erdő nyugalmát. A farkasok felébredtek az odújukban és ők is csatlakoztak a gyászoló kórushoz, a vaddisznók felvisítottak, és azok a teremtmények, amelyeknek a nevét sem tudtam felsikoltottak. A hangzavar fülsüketítő volt. A levegő hőmérséklete lecsökkent és hirtelen az erdőt körülöttem vékony jégréteg borította, a legkisebb fűszáltól kezdve, a legmagasabb lombokig. A madarak jéggé fagytak, nyitott csőrrel, miközben a fiókájukat etették és meghaltak. A mókusok ugrás közben váltak jéggé és kődarabokként zuhantak a földre, ahol összetörtek. A kezeimre néztem, amelyek feketék voltak és a tenyeremben ott voltak az ezüstös rúnák. És most már tudtam, hol végződik Barrons és hol kezdődök én.

17 Ahol vége lett Barronsnak, ott kezdődtem el. Én. Mac O Connor. A shide- látó, akiről egy bizonyos Seeli herceg azt mondta, a világnak félnie kéne töle. Letérdeltem és még egyszer utoljára megcsókoltam Barronst. Nem takartam be, nem mutattam be semmiféle rituálét. Mert ez csak nekem szólt volna, nem neki. És már csak egyetlen dolog maradt, amit megtehetek magamért. Hamarosan, már semmi sem fog számítani a mostani dolgok közül. Félbe kéne, hogy szakítsanak, hogy abbamaradjon ez az érzés, amely kettétépett. Megosztott, soha nem tudhattam kiben bízzak. Most olyan nő vagyok, akinek már csak egyetlen becsvágya van. Pontosan tudom, hogy mit fogok csinálni. És azt is, hogy hogyan. 3 fejezet Fordította: Sky Mikor végül otthagytam Barrons testét, abba az irányba fordultam, amerre még a védelmező szörnyem próbált terelni. Gondolom volt valami oka annak, amiért azt akarta, hogy mindenképpen arra menjek. Jobban bíztam benne holtan, mint amikor még élt. Micsoda egy seggfej vagyok. Több kilométeren keresztül követtem a folyó irányát. Ahogy lassan eltűnt a hátam mögött, úgy kezdtem én is eltűnni. Minden egyes lépésemmel levetkőztem egy részt magamból. A gyenge részemet. Azokat a részeket, amik nem segíthetnének a céljaim elérésében. És ha ezek pont azok a bizonyos emberi részek, nos, ez van. Nem lehet egyszerre érezni és túlélni mindent, ami még rám vár. Mikor biztos lettem benne, hogy kész vagyok, megálltam és bevártam az ellenségem. Nem okozott csalódást. - Azt hittem sosem érsz már ide szólaltam meg, rekedtes hangon a sok sikítástól. Fájt megszólalni. De én üdvözöltem a fájdalmat. Ezt érdemlem. A Lord Master még jó párlépésnyi távolságra volt tőlem, elrejtőzve az erdőben, de én láttam a sunyin mozgó árnyakat.

18 - Gyere elő egy fához dőltem, egyik kezem a zsebemben, a másik a derekamon Hisz engem, akarsz, nem? Miattam jöttél idáig. Mi értelme most a rejtőzködésnek? Miért tétovázol? A lándzsám a fegyvertartóban, az italom a derekamra kötve. A fekete zacskó, ami a köveket rejtette és amit a LM akar, mert meg van győződve, hogy a segítségükkel valami módon becserkészheti a könyvet biztonságban, a hátizsákomban, ami a vállamon lógott. Árnyak váltak ki a sötétségből. A LM és az utolsó két Unseelie Herceg. Jack és Rainey Lane, nem voltak velük. Normál körülmények közt ez zavart volna, csakhogy az a Mac, aki szerette a szüleit, elveszett mindenével, amit otthagytam Barrons teste mellett. Mindez az én hibám. Nincs szülő. Nincs szeretet. Nincs gyenge pont sem. A lelkemben már nem maradt egyetlen napsütötte részecske sem. Megmagyarázhatatlanul könnyűnek éreztem magam, erősnek. Darroc soha többé nem fogom LM-nek hívni, hisz ez a rövidítés, fölényre utal Unseelie hússal tömte tele magát. Érződött a hatalom hulláma közöttünk. Nem tudtam biztosan mennyi áramlik belőle és mennyi belőlem. Azon töprengtem, vajon a szolgái miként érezhetnek azzal kapcsolatban, hogy a fajtájukat zabálta. Lehet, hogy ami rendellenes a Világos Udvarnak, az megszokott a Sötét Udvarban. Ahogy közelebb ért az ezüstösen ragyogó körhöz, amiben álltam, szemei nagyra nyíltak meglepetésében. Felnevettem, torokhangon dorombolva. Tudtam, hogyan nézek ki. Miután elhagytam Barronst, megmosakodtam és felkészültem a fogadására. A melltartóm a hátizsákomban volt. A hajam enyhén lágy hullámokban lógott az arcomba. Időbe telt, amíg sikerült lemosnom a fekete foltot a tenyeremről. Semmi olyan nem volt rajtam, amit ne vethetnék be fegyverként, egy eszköz, amit arra használhatnék, hogy elérjem, amit akarok, beleértve a testemet is. Megtanultam egy-két dolgot Barronstól: a hatalom szexi. Átjárja a testemet, formálja a gerincem. Nem pusztított el Barrons halála. A gyász új fémet kovácsolt. Átalakultam. Csak egyetlen dolog lehet, amivel a halálát elfogadhatóvá tehetem. Ha visszacsinálom. És ha már ott tartok, akkor Alina halálát is. Mindenki, akivel csak találkoztam, és aki tudott a Sinsar Dubhról, rejtélyes volt. Senki nem volt hajlandó elárulni mi is az pontosan. Mindenki azt hajtogatta, hogy elengedhetetlenül fontos, hogy megtaláljam, és lehetőleg gyorsan, mert a segítségével lehet fenn tartani a két világot elválasztó falakat. Nos, a falak leomoltak. Már túl késő. Figyelembe véve, hogy hónapokon keresztül milyen eszelősen vadásztam a könyvre, és mégis milyen keveset tudtam meg róla, eléggé

19 kiábrándító. Bevettem mindent, amit csak meséltek róla, és szófogadóan vadásztam rá. Most már gyanítom, csak azért mesélték be a falakról szóló mondákat, hogy csak arra koncentráljak, és nehogy eltöprengjek, vajon mi másra lehetne használni a Könyvet? Itt vagyok én, teljes erőmből üldözve egy könyvet, amit mindenki saját céljának elérése érdekében szeretne, én pedig soha, egyetlen pillanatra sem gondoltam arra - várjunk, csak, mire tudnám én használni? Darroc azt mondta, a Sinsar Dubh vissza tudná hozni Alina-t. Neki meg azért kell, mert a segítségével újra visszakaphatná tündér létét. V lane azt mondta, a könyv őrzi az Unseelie király minden tudását. Ö a Seelie Királynőnek akarja megszerezni, aki vissza tudná állítani a világunkat elválasztó falakat, segítségével a Teremtés Dala. Nem tudom pontosan mi a Teremtés Dala, vagy pontosan mire is képes, de úgy tűnik az a legnagyobb Fae hatalom, erő. Barrons mondott a legtöbbet róla. Szerinte a Sinsar Dubh tartalmazza azokat a varázsigéket, amivel csinálni-, vagy visszacsinálni lehet egy világot, és hogy ennek valami köze van a Dalhoz. Azt sosem mondta el, hogy neki mire kell. Csak annyit, hogy ő egy könyvgyűjtő. Na persze. Én meg Az Unseelie Király vagyok!! Amint ott feküdtem, magamhoz ölelve Barrons testét, elgondolkodtam, - most először, - hogyan használhatnám a Könyvet a saját céljaim érdekében. Föleg a csinálni-, és a visszacsinálni része érdekelt. Egyszerre minden világos lett. A Sinsar Dubh, segítségével, teremthetnék egy teljesen más múltat és egy teljesen más jövőt! Lényegében, visszafordíthatnám az időt. Eltörölhetném mindazt, amit nem szeretek. Helyettesíteném azokat a dolgokat, amiknek elvesztésével nem tudok megbirkózni, beleértve az embereket is, akik nélkül nem tudnék élni. Egyetlen cél lebegett a szemem előtt, amikor elszakítottam magam Barrons teste mellől. Megszerezni a Könyvet, és ha megvan, nem adom oda senkinek. Az enyém lesz. Tanulmányozni fogom. A gyász megtanított lézer pontossággal összpontosítani. Mindent megtanulhatok. Semmi sem állhat az utamba. Visszaépítem a világot olyanná, amilyenné én akarom. - Gyere mosolyogtam rá Csatlakozz hozzám. Az arcom csak melegséget, és békét sugárzott. Ez volt az utolsó dolog, amire számított. Azt hitte, hogy egy terrorizált, hisztérikás libát fog találni. Nem vagyok, és nem is leszek soha többé az. Visszaintette a hercegeket és tett egy lépést felém, de a lépéseiben láttam a kitervelt megfontoltságot. Óvatos volt velem szemben. És jól is tette.

20 Rezzenéstelen tekintettel nézett rám. Hogy nem vette Alina észre, azokban a szemekben, hogy nem emberi lény, bármennyire is annak tűnt? A válasz egyszerű: Tudta. Mindig is tudta. Ezért hazudott neki, mondta, azt hogy árva, és nincs családja. Első perctől kezdve védeni próbált minket. Látta, hogy van benne valami veszélyes, de mindenképpen akarta. Nem hibáztattam érte. Mindketten hibásak voltunk. Mindenki másnak az érdekében, ki kellett volna bennünket tiltani Írországból. Figyelmesen szemügyre vett. Tudtam, hogy elhaladt Barrons teste mellett. Próbált rájönni mi történhetett, de nem akart rákérdezni. Gondolom semmi sem tudta volna jobban meggyőzni, hogy az a MacKayla akit ő ismert, nincs többé, mint az, hogy látta Barronst holtan. Lenézett a földre, a rúnákra, amik hűvös hátborzongató fénnyel vettek körül. Tágra nyílt szemmel nézett rájuk, és láttam, hogy próbál rájönni, mik is azok. - Szép munka. szemei hol rám, hol a rúnákra siklottak - Mik azok? - Nem ismered meg őket? Figyelmesen néztem rá. Éreztem, amint megpróbál átverni. Tudja, hogy mik azok. Én nem, de nagyon szeretném tudni. Hirtelen, rám pillantott és kékesfekete fény lobbant fel összeszorított ökléből. Nem is láttam mikor nyúlt a zsebébe. - Azonnal lépj ki a körből parancsolt rám. Nem a Hangot használta. A négy Unseelie szent tárgyak egyikét, egy amulettet tartott a kezében. Ezt a király készítette az ágyasának, hogy az, kénye kedve szerint meghajlíthassa és formálhassa a valóságot. Az amulett felerősíti az ember akaratát. Egy pár hónappal ezelőtt, részt vettem egy nagyon exkluziv aukción, a földalatti bunkerben, és figyeltem, ahogy az öregember kifizet érte egy nevetségesen magas, ötszámjegyből álló összeget. Kemény ellenfelei voltak. Később Malluce megölette az öregembert, és ellopta tőle az amulettet, mielőtt Barrons és én odaértünk volna. De a vámpírimádó nem tudta használni. Darroc viszont, igen. Azt hiszem én is tudnám, ha sikerülne megszereznem. Egyszer már tartottam a kezemben és reagált rám. De mint minden más Fae dolgot, az idő ezt is megváltoztatta, az viszont valami olyasmit keresett bennem - meghajlást, vagy alázatot amit akkor még nem értettem meg, vagy nem voltam hajlandó megtenni, attól félve, vajon akkor mibe kerül majd ez nekem. Elvesztettem a szent tárgyat, amikor Darroc rajtam használva a Hangot arra kényszerített, hogy odaadjam neki. Most viszont már semmi kifogásom sem lett volna a használata ellen. Semmi sem volna túl drága.