TIBOR FISCHER A béka segge alatt

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TIBOR FISCHER A béka segge alatt"

Átírás

1

2 TIBOR FISCHER A béka segge alatt EURÓPA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 1994 FORDÍTOTTA BART ISTVÁN TIBOR FISCHER: UNDER THE FROG POLYGON, EDINBURGH, 1992 TIBOR FISCHER, 1992 HUNGARIAN TRANSLATION BART ISTVÁN, 1994 A regény szereplői képzeletbeli személyek; minden hasonlóság a valósággal merőben a véletlen műve. Mindazoknak, akik harcoltak. (Nemcsak 56-ban, nemcsak Magyarországon.) NOVEMBER Igaz, hogy huszonöt éves létére még sose volt külföldön, sőt soha háromnapi járóföldnél messzebb nem került el még attól a hely tol, ahol megszületett, ami szekéren is legfeljebb másfél napi távolság lehet csak, vonaton pedig aligha több egy hosszú délutáni utazásnál; másrészt viszont, mélázott Gyuri, vajon hányan mondhatják el magukról, hogy keresztül-kasul beutazták Magyarországot meztelenül? Mindig meztelenül utaztak. Már nem is tudta, hogyan kezdődött a dolog, mindenesetre a Lokomotív csapatánál áthághatatlan szabály volt, hogy meztelenül utaztak a vidéki meccseikre. Mindig a saját luxusvagonjukban (melyet a MÁVAG épített a Waffen SS megrendelésére eredetileg, az egész Európára kiterjedő műkincsvadászat megkönnyítésére, és mely gördülőállományi szakkörökben köz- és elismerten a vasutakon egyébként páratlan kényelmet nyújtott utasainak), és mindig meztelenül. Róka, Gyurkovics, Demeter, Bánhegyi és Pataki a blattot verte a mahagóni ebédlőasztalon, mely valaha antik darab lehetett (legalábbis Bánhegyi szerint, aki azelőtt az apja bútorszállító cégénél volt alkalmazásban), ám az évek során megsokasodó pohárkarikáktól, a szándékos és szándéktalan rongálástól, valamint az égő dohányrudacskák által hagyott kis árkoktól immáron sokat veszített az értékéből. A nagy futás idején elemelésre alkalmatlan tárgyként hátrahagyott asztalt azonban a Lokomotív csapata büszkén vallotta magáénak hajdani (bár rohamosan csökkenő) műbecse ellenére is, ami valamikor tulajdonosai méltóságát volt hivatva hirdetni. Ki lehet köztük a spicli? Ki a besúgó? A Róka például nagyon fészkelődött a székén, mint aki kényelmetlenül ül: részint mert vesztésben volt, részint viszont nyilván azért, mert eközben valósággal pezsgett a vére. A kosárlabda Róka számára tulajdonképpen csak ürügy volt arra, hogy a kromoszómáit széthintse az országban. A kosárlabda, akárcsak bármi egyéb tevékenység, mely azzal járt, hogy kimozdult hazulról, csupáncsak híd volt közte és az ellenkező nem tagjai között. Ha huszonnégy óránál hosszabb ideig volt kénytelen megtartóztatni magát a nemi kapcsolatoktól, Rókán olyan izgatottság vett erőt, hogy kis nyolcasokat leírva futkározott fel-alá, és közben üvöltött, mint a sakál. Egyébként Róka

3 előszeretete a végtagoknak sportteljesítményül is beillő kicsavarásával járó páros mutatványok iránt még az olyan közegben is feltűnést keltett, mint amilyen a Lokomotív luxuskocsija volt, ahol pedig a nők eleve az átlagosnál nagyobb gyakorisággal szerepeltek a társalgásban. Róka azonban sokkal rendesebb volt, semhogy tégla legyen. Vagyis jószívű fiú volt, Gyuri pedig, akárcsak mindenki más, szerette Rókát. Vagyis nehéz lett volna elképzelni róla, hogy spicli, aki kémkedik a többiek után. De ugyanígy nehéz lett volna elképzelni a többiekről is. Az egy Péter kivételével. Ő viszont, mint az egyetlen párttag a csapatban, túlságosan is nyilvánvaló választás lett volna a spicli szerepére. Patakit meg azóta ismerte, amióta csak az eszét tudta. Gyuri a csapat egyetlen tagjáról se tudta elképzelni, hogy besúgja a többieket. Demeter túlságosan is úriember volt hozzá. Bánhegyi túl jópofa. Gyurkovics túl rendetlen. A többiek meg nem volt bennük semmi spicliszerű. No de mi van akkor, morfondírozott tovább Gyuri, a feje tetejére állítva az előbbi érveit, ha éppen a rendességénél fogták meg Rókát? Ha nem vállalod el, akkor kikészítjük az anyádapádhúgodöcséd. Mint mindig, ha nem épp kefélt, Róka azzal vigasztalta magát, hogy legalább beszélt a dologról: Erre én elmagyaráztam a spinének, hogy nálam az ilyesmi egyáltalában nem számít. Róka már csak ilyen volt. Semmi arisztokratizmus. Nagyvonalú volt és demokratikus ízlésű. Az olyan kispolgári képzeteket, mint a szépség, a szexepil meg a fiatalság, mélyen megvetette. Éppen egy olyan esetet mesélt, amely az egyik újabb keletű hódítása során történt vele; külön kiemelte, hogy az illető hölgy vonzerejét a legcsekélyebb mértékben sem csökkentette az a tény, hogy műkarja volt. A történet poénje az volt, hogy a művégtag véletlenül lecsatolódott, a meglepett Róka meg egyszer csak azon vette észre magát, hogy valami tekintélyes toldalékot kapott a hímtagja. A hölgyet ez a fejlemény igen elkeserítette, pedig a lovagias Róka igyekezett megnyugtatni, hogy igazán bárkivel megeshet az ilyesmi, ha egyszer művégtagja van. Gyuri érezte, hogy a történet igazi csattanója hátravan még, ám az elbeszélés végét sose tudták meg, mivel Róka éktelen haragra gerjedt, amiért Pataki rátromfolt, holott ezúttal remek lapjai voltak. Gyuri nem szállt be a játékba, mert egyrészt untatta a kártya, másrészt pedig azért, mert úgyis mindig Pataki nyert. Filléres alapon játszottak csak, mivel azonban Gyurinak amúgy is csak fillérjei voltak, nem látta okát, miért kellene neki azt a kis pénzecskéjét odaajándékozni Patakinak. Rejtélyes folyamat volt, de egyszersmind óhatatlan és törvényszerű, mint ahogy az esőcseppek lecsurognak az ablaküvegen; a pénz, mintegy a nehézkedési erő hatására, mindig Patakihoz vándorolt. Egyszer-másszor Pataki is elveszített egy-egy partit, de inkább csak a többiek iránti udvariasságból, és úgy tűnt, ezzel is csak csapdát állít nekik. Gyuri belefáradt a töprengésbe, hogy vajon ki lehet közülük a besúgó, és inkább az utcaseprőségen kezdett gondolkodni az ablakon kifelé bámészkodva és a tájat nézegetve, mely meglehetősen lustán vonult el a szeme előtt, habár a menetrend szerint gyorsvonaton utaztak. Az utcaseprőség afféle szellemi rágógumi volt Gyuri számára, amit hosszú utazások idejére tartogatott magának. Milyen lenne utcaseprőnek lenni? No de hol? Mondjuk, Londonban. Vagy New Yorkban. Esetleg Clevelandben; Gyuri nem volt nagyon finnyás. Egy szerény kis utcaseprői állás bárhol. Bárhol, csak Nyugaton legyen. Kinn. Bármi munka jöhet. Lehet akármilyen aljamunka; ablakpucoló, szemetes, melós: amit az ember egyszerűen csak elvégez, aztán békén hagyják, és nem kell hozzá még vizsgát tennie marxizmus-leninizmusból is, meg ráadásul a Rákosi képét bámulni, vagy esetleg valamelyik másik főbrigantiét, akinek épp sikerült feltolnia magát az előző gazember helyébe. Nem kellene folyton diadalmas termelési adatokat hallgatni, melyek túlszárnyalják még a Terv számait is, mivel azok alábecsülték a Szocialista Termelés lehetőségeit. Nem is lenne rossz dolog utcaseprőnek lenni, mélázott magában Gyuri. Az ember sok időt töltene a szabad levegőn, egészséges testmozgást végezne, és még látna is mindenféle érdekes dolgot. A legnagyobb élvezetet Gyuri számára e vágyfantáziában éppen szerény volta jelentette, az igénytelensége, mivel ez azt a reményt ébresztette benne, hogy következésképp akár valóra is válhat a dolog. Ez nem olyasmi volt, mint amikor valaki azzal nyaggatja a gondviselést, hogy tegye milliomossá vagy esetleg az Egyesült Államok elnökévé. De lehet-e visszautasítani egy olyan szerény kis kérést, mint hogy valaki utcaseprő szeretne lenni? Csak innen szabaduljak ki. Csak innen szabaduljak ki egyszer az életben. A mindent elöntő könyörtelen politikától meg az élet általános szarságától eltekintve Gyurinak az az abszurdum fájt a legjobban, hogy még soha életében kétszáz kilométernél messzebb nem távolodott el attól a helytől, ahol kibújt az anyaméhből. A vonat lassúról még lassabbra váltott, ami azt jelentette, hogy megérkeztek Szegedre. Mint kutatásai során kiderítette, ez a város pontosan százhetvenegy kilométerre fekszik Budapesttől. Közvetlenül a pályaudvar mellett magas, vakolatlan téglaépület állt, mely újabban szállodaként hirdette magát. Mindenki tudta azonban, hogy az ország egyik leghíresebb bordélyháza működött falai közt, amíg a hatalom be nem záratta a kapitalista erkölcsi fertő efféle melegágyait. Annak idején megfordult itt egyaránt polgár, diák meg vasárnapiasan kiöltözött paraszt (abban a ruhában, amit máskülönben csak a templomban, a koporsóban meg a zálogházi látogatáskor szokás viselni), valamint kereskedelmi utazó és királyi herceg is (habár csak amolyan balkáni fajta). Semmi kétség nem lehetett felőle, hogy az épület immár kizárólag szálloda céljait szolgálja. A lányokat bizonyára szerteszéjjel szórták, s azóta már valami becsületes munkát végeznek. Gyurinak eszébe jutott a Ganz-gyári párttitkár, aki valóságos ceremóniát rendezett, amikor fölvettek a gyárba négy volt éjszakai pillangót. Lakatos elvtárs üdvözölte az új szaktársnőket, és lánglelkű szónoklatban ostorozta a gyűlöletes kapitalista rendszert, mely a képmutató burzsoá dekadencia züllött kéjtanyáira kényszerítette ezeket a szerencsétlen teremtéseket. Elmennydörögte, hogy a kapitalizmus korántsem törölte el a jus primae noctis-t, hanem míg a proletár ifjakat a piacok birtoklásáért vívott rablóháborúk vágóhídjára hurcolta, húgukat és nővérüket arra kényszerítette, hogy az utcasarkon keressék meg keserves kenyerüket. Remek produkció volt, főleg Lakatostól. Nyilvánvalóan olvasta valahol; alkalmasint a volt kurvák üdvözlése az üzemben című részt idézte a Pártmunkás Kézikönyvéből. Az overallba öltözött lányok engedelmesen hallgatták Lakatos fulmináns szavait. A szónoklat azzal végződött, hogy Lakatos letörölte homlokáról az elméleti úton előidézett verejtéket, majd visszament az irodájába, a lányokat pedig elvezették, hogy megmutassák nekik új munkájukat. Nem telt bele két hét, a lányok már ismét a régi ipart űzték azokba a hatalmas dobokba bújva, amelyekre a gyárban előállított rézhuzalt tekercselték fel. Ez a kommunizmus lényege, állapította meg Gyuri: mindenkinek csak megnehezíti, hogy azt csinálja, amit egyébként csinálni szokott. Róka utálkozva csapta oda a lapjait, mivel Pataki megint megnyert egy partit. Tudod, mit mondott a kalocsai prépost, amikor a vonat levágta neki mind a két lábát? Hát a faszom nem kéne? Nézd, ha gondolod, beszélhetünk arról a bizonyos dzsesszlemezről is, ami neked van felelte Pataki, türelmesen keverve a kártyát. Róka, aki egy neves református püspök fia volt, szaktekintélynek számított a csapatban minden egyházi dologban, továbbá Horatius ódái tekintetében is. Az apja ugyanis mindig egy-egy Horatius-sorral köszöntötte a gyermekeit, a három csemetének pedig a következő sorral kellett felelnie a köszöntésre, mégpedig azonnali nyaklevesek terhe mellett. Mindazonáltal jó ember volt a püspök. Mindig készenlétben tartott egy csokiszeletet is annak a számára, aki meg tudta ót fogni Horatiusból; Róka azt állította, hogy ő tizenhat éves koráig nem is evett csokoládét. Akárcsak Gyuri, Róka is X-es volt. Ez a politikai hátrány azonban, úgy tetszett, Rókát a legkevésbé sem zavarja, legalábbis élethivatása teljesítésében. Módszeresen végigpásztázta a szegedi pályaudvar peronját, nem akad-e valami olyan nőnemű lényre, akinek az arcáról leolvasható volna, hogy gondolatban esetleg éppen azzal foglalkozik, milyenje is volna egy félreeső falnak dőlve függélyes viszonyra lépni egy Makó felé utazó kosarassal. Kimeríthetetlenül buzogó hormonjain kívül Róka rendelkezett még néhány kitűnő (értsd: nyugati) dzsesszlemezzel is, melyek azonban immáron szinte az utolsó darabig Pataki tulajdonába mentek át, s most ezért is nézelődött olyan élénken kifelé az ablakon, a megváltás reményében, miáltal elkerülhető volna, hogy további lemezek is átvándoroljanak Pataki gyűjteményébe. Róka komoran s tévedhetetlen biztonsággal állapította meg, hogy pillanatnyilag egyetlen nő sem tartózkodik a szegedi pályaudvaron hatvan alatt. Szegedet még nem áldottuk meg, igaz, fiúk? tette fel a kérdést Bánhegyi. Gyerekes szórakozás volt, olcsó tréfa, olykor azonban szórakoztató. Katona odaállt az egyik távolabbi ablakba, és kihajolt, hogy lefényképezhesse a látványt, amint a pályaudvarról kifelé húzó vonaton Róka, Gyurkovics, Demeter és Pataki nekinyomja az alfelét a peron felé néző ablak üvegének. A vagon falait szerte egész Magyarország pályaudvarain lekapott utasok döbbent vagy felháborodott portréi díszítették. Szeged némi csalódást okozott. A négyfenekű áldást egy koros kalauznő kapta éppen telibe, de a szeme se rebbent tőle. Rövidlátó lehetett, vagy talán a háború

4 ártott meg neki egy kicsit; mindenesetre nagyon úgy festett, mint akiből minden szuflát kiszorított a balsors. De az is lehet, hogy a szegediek immúnisak voltak a kosárlabdacsapatokkal szemben. A hídon áthaladva Gyuri kinézett a folyóra, miközben még mindig az utcaseprőség előnyeiről morfondírozott magában. Innen kicsit messze még a határ gyalogosan jegyezte meg Pataki, s tovább elnökölt játékostársai végső elnyomorodása fölött. Makón kell majd megpróbálni. Gyuri titkos terve, bár tulajdonképpen soha nem avatott be senkit, lassan kiszivárgott az idők során, és mindenki sejtette már az igazságot. Nagyon nehéz titkot tartani olyanok előtt, akikkel anyaszült meztelenül utazik az ember föl s alá az országban. Hidd el, Gyuri, kinn se fenékig tejfel az élet. Gyurkovics folyton csak ezt hajtogatta. Csakhogy Gyurkovics hazudós volt korántsem olyan nagymester, mint Pataki, de azért szintén igen tehetséges. Míg viszont Pataki főleg passzióból hazudott, önvédelemből pedig csak végső esetben, Gyurkovicsnál mindjárt tudta az ember, ahogy kinyitotta a száját, hogy azért hazudik, mert el akarja rejteni az igazságot. Gyurkovicsnak egyszer már sikerült a disszidálás. 47-ben történt, azelőtt még, hogy lezárták a határt, olyan szorosan, mint a tetű segge. Gyurkovicsnak sikerült kijutnia Bécsbe. Ez körülbelül ugyanakkor történt, amikor Gyuri is fogta magát, és azzal állított be Patakihoz, hogy lépjenek le. Akkoriban Gyuri újságpapírt viselt alsónemű gyanánt, és az ideje nagy részét azzal töltötte, hogy azon izgult, vajon mikor kerül megint valami ennivaló. A lépcsőházban felfelé tartva is titkon abban reménykedett, hogy talán épp ebédidőben érkezik Patakiakhoz, ámde ekkor Patakiba ütközött, aki épp lefelé jött a lépcsőn. Pataki az US Army napszemüvegében volt (amire titokban tett szert, s amiből mindössze tizenkét darab volt az egész országban). Pataki annyival volt jobb helyzetben Gyurinál, hogy nem volt kénytelen újságpapírba burkolni a szemérmét, valamint volt egy anyja meg egy állásban lévő apja, akik a segítségére voltak a napi étkezések megszervezésében. Gyuri azonban egy pillanatig se hitte, hogy ez volna a fő ok. Lépjünk le. Gyere, menjünk el noszogatta Gyuri a barátját. Pataki viszont csak hallgatott, mintegy gondolatban fogdosgatva a javaslatot. Nem felelte. Menjünk inkább evezni. Ezzel a kérdés le volt zárva. Gyuri meg volt róla győződve, hogy ha akkor Pataki igent mond, mindjárt ki is mennek a pályaudvarra, minden további cécó nélkül. De a válasz tagadó volt, s így inkább kiballagtak a csónakházhoz. Gyurkovics ellenben elmetszette a köldökzsinórt, amely a hazájához fűzte, ám érthetetlen mód hat hónappal később mégis hazajött, holott hazatérni még annyi oka sem volt, mint elmenni. Volt egy nagybátyja Bécsben, aki Pestről nézvést legalábbis mérhetetlenül gazdagnak tűnt föl, mivel megcsinálta a szerencséjét a cipőszakmában. Nem egy estét töltöttek a féktelen irigykedés görcsei közepette, amikor egyszer csak Gyurkovics újra felbukkant, kedvetlenül és valami igen kevéssé tetszetős öltönyben. Eleinte azt beszélték róla a városban, hogy csakis pillanatnyi elmezavar hatására jöhetett haza, vagy mert valami gyilkossági ügybe keveredett; mígnem az öccse el nem árulta az igazságot. Gyurkovics tönkretette a cipőbirodalmat. Nagybátyja így írt a búcsúlevelében: Te páratlan adottságokkal bírsz, fiam mert rendkívüli tehetség kell ahhoz, hogy valaki alig néhány hét leforgása alatt tönkre juttasson egy üzletet, amelyet én negyven esztendei áldozatos munkával, lankadatlan szorgalommal, hajnali keléssel és a vevők iránti példátlan odaadással építettem fel. Bízom benne, hogy egy szép napon majd megzabolázod s az egész emberiség javára fogod hasznosítani a képességeidet. Gyurkovics, aki addig is, amíg majd sort kerít az emberiség üdvözítésére, egyelőre még egy kis kosárlabdázgatással ütötte agyon az időt, fitymálva beszélt a Nyugatról. Meglehet, egyéb kínos ügyek is maradtak mögötte Bécsben, melyekről nem szerette volna, ha a pesti ismerősei tudomást szereznek. Egyébként ez a makói határszakasz aligha érte volna meg a rajta való átszökéssel járó fáradságot. Ki a fene akart volna Jugoszláviába menni, vagy Romániába? Hiszen ott is csak vörös a csillag. Jugoszláviába késelő vadrácok közé? Vagy Romániába, ahol Gyuri nagyon meg volt sértve, amiért nem vitték el a román túrára. Az kétségtelen persze, hogy Románia nem az igazi, de mégiscsak külföld; az pedig egyenesen felháborította, hogy csupáncsak a polgári származása miatt őt megfosztották az utazás lehetőségétől, míg az olyan rohadt, dekadens figurák és kriptofasiszták, mint a Róka meg a Pataki, elutazhattak a csapattal. Persze, győzni akartak, és ezért a Patakit nem hagyhatták ki, azt viszont már nyilván nem akarták, hogy még nála is X- esebb alakoktól kapja a labdákat. Valamely kifürkészhetetlen minisztériumi döntés ugyanis Róka X-es származását elfogadhatóbbnak minősítette, mint az övét. Mellesleg szólván, Romániának egyáltalában nem volt jó a sajtója. Néhány évvel korábban a Józsi, aki a földszinten lakott, egy nyarat Erdélyben töltött a rokonainál, aztán borzadva mesélte, hogy: Te, ezek tényleg megkefélik a kacsát. Nem tréfálok, a saját szememmel láttam. Ne röhögtesd ki magad vágott vissza rögtön Pataki, nyilván liba lehetett. Józsi azonban csakugyan őszintén meg volt döbbenve, és ha az ember arra gondolt, hogy minden híres magyar hadvezér meg a magyar történelem minden igazi, nagy hőse Erdélyből származott, tulajdonképpen hihető is volt, hogy nagyon megedződik az, aki reggelente arra ébred, hogy a szomszédja leeresztett nadrággal áll az udvaron, és valami rikácsoló szárnyast buzerál. Gyuri kifaggatta Romániáról Istvánt is, aki a háborúban az utolsó magyar katonaként vonult vissza Kolozsvárról, de mint a szélvész. István azonban csak nevetett rajta, aztán megint csak nevetett. Elek, aki a háború előtt többször is járt Bukarestben üzleti ügyben, amikor meghallotta, hogy Gyuri szeretné beügyeskedni magát a Romániába utazó csapatba, csak ennyit szólt: A fiam gyengeelméjű. Ez eddig a legsúlyosabb csapás, ami ért. Gyuri azonban kénytelen volt végignézni, amint a többiek jóleső izgalommal, derűsen készülődtek a romániai utazásra. Róka felszedett valahol egy román kifejezést, amely hite szerint azt jelentette, hogy ülj bele a dákómba, és azt mondogatta maga elé egész nap. Pataki nagy adag vécépapírt csomagolt magának, és magával vitt egy avítt kis útikönyvet is, amely a román konyha válogatott ínyencségeit ismertette. Mentek, láttak és vesztettek, viszont legalább hazajöttek. Gyuri kiment eléjük a Keleti pályaudvarra. Róka szállt le elsőnek a vonatról. Mindig is cingár fiú volt, de ahhoz képest is szemlátomást fogyott, és olyan volt, mint egy falfehérre meszelt csontváz, pedig a naptár augusztust mutatott. Mindent egybevetve mondta Róka összefoglalólag, ha választanom kellene, hogy a Keleti várótermében töltsek-e két hetet étlen-szomjan, vagy inkább egyetlen éjszakát a legjobb bukaresti szállodában, én nem sokat haboznék. Mind a két meccsüket elvesztették. Főleg azért, mert Pataki egyik meccsen sem játszott. Pataki, aki egyetlen napig se volt még beteg soha életében (és legföljebb csak szimulálni szokott, hogy kibújjon valami kötelesség alól), aki soha nem látott orvost, csak a minden játékos számára kötelező, rendszeres sportorvosi vizsgálatokon, most Bukarestben az egész időt négykézláb töltötte, szakadatlan okádva s egyben záróizmaitól is rútul cserbenhagyatva, a Nagy Rókaistennek áldozva, miközben a szállodai fürdőszoba különféle berendezési tárgyaiba kapaszkodott, és mennyei közbenjárásért fohászkodott. A többiek is kínos, táplálkozási eredetű zavarokon estek át, de azért nekik legalább annyira sikerült összeszedni magukat, hogy kimenjenek a pályára; ám a Lokomotív játékosai valamennyien úgy érezték, mintha ólomcipőben járnának, és keservesen megbánták, valahányszor megszerezték a labdát, mivel ilyenkor kénytelenek voltak futásnak eredni, vagy legalábbis megkísérelni, hogy kezdjenek vele valamit. A maguk részéről boldogan feladták volna a meccset már félidőben, ha Hepp tüzes szónoklatot nem intéz hozzájuk, egyrészt a haza becsületét is felemlegetve, másrészt pedig mindaddig példátlanul cirkalmas fenyegetésekkel is megtűzdelve a szavait. Bár az első perctől fogva menthetetlenül vesztésre álltak (vagy talán éppen azért), a közönség szüntelen pfujolta a Lokomotívot, és egy kis dárda, amit az egyik néző dobott be a pályára, el is találta Szabolcsot, és átfúrta az egyik fülcimpáját. Amikor a meccs végén Demeter, a csapatkapitány (az indiszponált Pataki helyett) a nemzetközi találkozók szokása szerint felajánlotta a mezcserét, a román kapitány ragaszkodott hozzá, hogy alkudjanak, aminek az lett a vége, hogy Demeter három román trikóval vonult le a pályáról (pedig egy is sok volt neki), a románok pedig elégedetten dörzsölték a markukat, hogy jól átejtették a hülye magyarokat. Nem hittem volna, hogy élve hazaérünk mondta Róka és megcsókolta a peron földjét. A visszavágón azonban revánsot vettek maguknak, és megverték a Román Vasúti Dolgozók Szakszervezetének csapatát, bár csak két ponttal, ami mindenképpen elég halvány eredmény volt, de egyenesen csüggesztő, ha az ember azt is számításba vette, hogy Róka bátyja, aki történetesen éppen abban a szállodában volt konyhafőnök, ahol a román csapat megszállt, marékszám szórta a patkánymérget a románok gulyásába.

5 A vonat begördült Makóra, a végállomásra. A Makói Húsfeldolgozókkal volt meccsük aznap délután. Makón egy kisebbfajta vágóhíd működött, amely a szegedi szalámigyárnak szállított nyersanyagot. Az ellenfél minden játékosa a vágóhíd aprócsonttisztító részlegéből került ki. Senki se várta őket az állomáson, Makó azonban nem volt akkora, hogy gondot okozott volna megtalálni benne valamit. Amikor odaértek abba az iskolai tornaterembe, ahol a mérkőzést rendezték, a Húsosok már ott ugrándoztak a pályán, és olybá tetszett, hogy kétségbeesett igyekezettel próbálják elsajátítani a kosárlabdajáték alapelemeit legalább a meccs kezdete előtti utolsó félórában. Mialatt átöltöztek, Hepp előadta nekik a szokásos, meccsek előtti buzdító szónoklatát, csak épp ezúttal rövidített kiadásban. Nagy szükség erre sem volt, mivel látatlanban is tudták, hogy a Húsosok aligha lehet erős csapat. Ismeretlen, vidéki csapat eleve nem lehetett jó, mivel ha valahol felbukkant egy tehetséges játékos, azonnal elszipkázták és átcsábították valamelyik nagy csapathoz, amely óriási előnyökkel kecsegtette. Egyébként is csak barátságos mérkőzés volt, afféle erőfelmérő a Húsosok számára, akik valószínűleg valami politikai összeköttetés révén tudták elemi, hogy az első osztályban játszó Lokomotív kiálljon ellenük. Alkalmasint a makói párttitkár felhívott telefonon egy másik párttitkárt, akinek nyilván küldött egy láda téliszalámit, aki aztán szintén felhívott egy párttitkárt, aki nyilván szintén büszke tulajdonosa lett szintén egy láda téliszaláminak, és így tovább, amíg a láncolat végén a Lokomotív csapata szépen lezötyögött Makóra. Teljesen fölösleges volt tehát, hogy Hepp a buzdítással fáradjon, Hepp azonban, s ez olykor meglehetősen idegesítő tudott lenni, profi volt, ami azt jelentette, hogy komolyan vette a dolgát, tekintet nélkül arra, hogy Magyarországon tízmillió ember éppen ellenkezőleg viselkedett. Egyaránt jó volt edzőnek, szervezőnek és a csapat mentorának, és nem is volt más hibája, csak éppen egy: mindig hajnali fél ötkor kelt, és ötvenesztendei földi lét után sem volt képes felfogni, hogy más emberek viszont nem kelnek fél ötkor. A legsúlyosabb fenyegetése mindig az volt, hogy futóedzést fog tartani hajnali ötkor. Nem sokkal azután, hogy a Lokomotívban kezdett játszani, és alig valamivel azután, hogy fölgyújtotta az ágyát, Gyuri egy reggel azzal a rettenetes bizonyossággal riadt, hogy fél hatkor Hepp futóedzésre várja a feneketlen, fekete, októberi zimankóban. Miközben azon elmélkedett, vajha miért is van az, hogy a létezés annyi korai felkeléssel jár, hideg és sötét hajnalokon, egyszer csak eldöntötte magában, hogy elég volt. Máskülönben Gyuri példás szorgalommal látogatta az edzéseket, és tulajdonképpen az ágyát is azért gyújtotta fel, hogy porrá égesse eredendő lustaságát. Az ágy korántsem volt kiválónak mondható, de tulajdonképpen jól szolgált, és reggelenként elheverészve benne, Gyuri mindig inkább engedett a belőle áradó kísértésnek, semhogy föl s alá rohangáljon téli hajnalokon. Ott feküdt kényelmesen az ágy vigasztaló melegében, és az edzésre gondolt, ahelyett hogy csinálta volna. Gyuri tudta, hogy edzenie kellene, méghozzá sokkal többet, mint másoknak, mivel ő merő akaraterőből lett élsportoló, nem úgy, mint például Pataki, aki született tehetség volt. Gyurinak meg kellett dolgoznia azokért az előnyökért, melyek a kosárlabdázással jártak. Ezért is cipelte ki az ágyát az udvarba, hogy némi benzinnel meglocsolva felgyújtsa, nehogy ezentúl kísértésbe essen. A szomszédoknak a szemük se rebbent, mivel akinek közülük nem metszette el a torkát álmában se Gyuri, se Pataki, annak addigra éppen elege volt a két fiúból, és már régen egyszerűen őrültnek tartotta őket, ezért ügyet se vetett rájuk. Gyurinak abban volt minden reménye, hogy majd a padló korai kelésre serkenti, és akkor edzhet egypár órát, mielőtt még a mindennapi teendői után lát. Ámde néha még a padlón is édes az álom. Aznap reggel Gyuri azt gondolta magában, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni, és azzal a Hepp által javasolt téli futóedzés helyett visszazuhant az álomba. Hat órakor (mint utóbb kiderült) csöngettek. Heppnek Elek nyitott ajtót, mert ő bezzeg fenn volt már, noha erre nem volt semmi oka. Hepp átnyújtotta Eleknek a névjegyét, mert mindig volt nála névjegy, amin az állt, hogy Hepp Ferenc, a sporttudományok doktora, és megkérte Eleket, vezetné be őt Gyuri szobájába. Gyuri még fekve és félálomban ösztönösen azt hazudta, hogy beteg, mire Elek meglepetését fejezte ki, amiért lefekvés előtt nem is említette neki, hogy rosszul érezné magát. Ezzel pedig szétszaggatta Gyuri szavai hitelének amúgy is csak lenge hálóját. Nos mondta Hepp jóindulatúan, ha most legyőzöd ezt a kis rosszullétet, és szépen összeszeded magadat, mivel mint tudjuk, erős lélek edzi erőssé a testet, aztán pedig húsz perc múlva jelentkezel nálam a pályán, és húsz körrel többet teljesítesz, mint a többiek, hadd lássa az a betegség, hogy nem adod meg magadat könnyen, akkor, azt hiszem, viszonzásul én is hajlandó leszek megtenni neked egy szívességet: aláírom a kérvényt, hogy mentsenek fel a katonaság alól. Az eset jellemző volt Heppre. Más edző üzent volna, Hepp viszont ragaszkodott hozzá, hogy mindent maga csináljon. Magától értetődik, hogy a meccset ti fogjátok nyerni mondta Hepp, ezért erre kár is szót vesztegetni. Ezek a póklábú Húsosok csak azért vannak kosaras szerelésben, mert az édes jó anyukájuk rájuk adta. Nem szeretném, ha valaki telhetetlenséggel vádolna, és nem vagyok kíváncsi az ellenvetésekre sem, de elvárom az uraktól, hogy legalább húsz ponttal győzzön a csapat. Azt mondják, sose szabad egy könyvet a bontójáról megítélni, szerintem viszont éppen erre való; ezek a bunkó gyerekek a labdát se találják meg a pályán. Ezért, ha mégoly lusták vagytok is, ragaszkodnom kell a húszpontos, sőt harmincpontos győzelemhez. Máskülönben hasizomgyakorlat a Városligetben, reggel ötkor és lehetőleg zuhogó esőben. Ezután feltámasztotta a palatáblát, amit mindig magával hordott, és krétával fölvázolt rá néhány játékelemet a jegyzetfüzetéből, amely olyan vastag volt, akár egy kalapácsvető combja (amikor egyszer belepillantott, Gyuri 602-es sorszámot is látott benne). Rendszerint ez volt a mérkőzések legnehezebb része: figyelmesen végighallgatni Hepp taktikai elképzeléseit, holott az aprócsonttisztítók csapata ellen nyilván az lenne a legmegfelelőbb taktika, hogy miután valaki megszerzi a labdát, egyszerűen lepasszolja a Patakinak, aztán pedig mindenki csak nézi, ahogy a Pataki lefut vele, és beperdíti a kosárba. Ez a taktika mindig bevált, legfeljebb csak az NB I. fölső három-négy csapata ellen nem, akiknek volt annyi eszük meg tehetségük, hogy átlássák ezt az egyszerű játékot, meg elég gyorsak és előrelátók is voltak ahhoz, hogy megakadályozzák az alkalmazását. Itt, Makón azonban mindenkinek nagyon nehezére esett odafigyelni Hepp fenomenálisan bonyodalmas taktikai elképzeléseire. Egyet-kettőt közülük mindig muszáj volt végrehajtani, tekintet nélkül arra, hogy volt-e rá szükség, vagy lett-e valami haszna a dolognak, például néhány kosár formájában. Végtére is Hepp volt az edző, kosárlabdázni pedig mégiscsak kellemesebb elfoglaltság, mint elmenni valami igazi állásba, ahol dolgozni kell a pénzért, akármilyen keveset fizetnek is. Némi kis kimagyarázkodásra mindig volt lehetőség: Tudja, doki bácsi, annyira fogták a Patakit, hogy nem lehetett megcsinálni a kaszinótojás-figurát ám, ha legalább a jóindulatot nem látta, hogy végrehajtsák a taktikai utasításait, Hepp többnyire azzal torolta meg bőrkötéses jegyzetfüzetének semmibevételét, hogy fél óra hosszat fel-le futtatta őket a stadion lépcsőin, amitől akármilyen erőnlétben volt is az ember, a végén úgy érezte, sajgó fából van a lába. És persze volt is rá eset, hogy tényleg Hepp ravaszkodása révén nyertek meccset; ilyen eset volt például a Nagy Műegyetemi Mészárlás, amikor azért nem tudott győzni a jobbik csapat, mert Hepp kifogott rajtuk a trükkjeivel. Amikor a bíró lefújta a mérkőzést, a Műegyetem csapata nem akart lemenni a pályáról, hanem csak álltak sóbálvánnyá dermedten, mert egyszerűen nem ment a fejükbe, hogy vesztettek, hogy a bajnoki tabellán öt hellyel mögöttük tanyázó csapat ilyen csúnyán elkalapálta őket. A lényeg azonban tulajdonképpen nem is a győzelem volt, hanem a hatalom. Gyuri a saját gimnáziumi edzősködése során tanulta meg, hogy az igazi élvezet abban van, amikor az ember azt látja, hogyan mozognak a játékosok a láthatatlan szálak végén, melyeket mind ő tart a kezében, és közben úgy érzi magát, mint egy színpadi rendező vagy hadvezér. Az ember szereti elnézni a keze munkáját. Szokás szerint most is Róka jött ki elsőnek a pályára, hóna alatt a lemezjátszóval. Mindannyian tudták, hogy itt, Makón fölösleges strapálni magukat, de hát éppen erről ismerszik meg az igazi amatőr profizmusa az ember nem a közönségnek játszik, és akkor is bemutatja a produkciót, ha a nézők olyan hülyék, hogy egy kukkot sem értenek az egészből. A lemezjátszó egyébként Istváné volt. Istvánon és a lemezjátszóján kívül más nem is igen maradt meg a Második Magyar Hadseregből. István akkor kapta ajándékba Elektől, amikor 41-ben kivitték a frontra. Gyurinak sejtelme sem volt róla, hogy annak idején mennyibe kerülhetett, de nyilván egy kisebbfajta vagyon lehetett az ára; német tábornok is akadt nem egy, akinek soha nem volt része olyan zenei élvezetekben, mint eme magyar tüzér hadnagynak. Fájdalom, a Második Magyar Hadsereg is beleesett minden magyar hadsereg rossz szokásába, és megsemmisült. István azonban, jóllehet repeszektől megtépázva, de hazatért a frontról, kétszázezer más magyar katona viszont nem. És szinte csodával határos mód, hónapokkal később egy bajtársa a lemezjátszóját is hazahozta utána. Istvánnak

6 pedig nem volt kifogása ellene, hogy Gyuri tartósan kölcsönvegye tőle. Róka föltett egy dzsesszlemezt, ennek hangjaira kivonult a Lokomotív csapata, és elkezdte a melegítést; ugráltak, szökdécseltek, és kosarakat dobáltak. A műsor zenekíséretét kizárólag amerikai eredetű lemezek szolgáltatták, ami csiklandós dolog lett volna, de egy szovjet vasutascsapattól kaptak ajándékba egy nagy rakás hanglemezt, amiket persze kidobáltak, csak előbb leáztatták róluk a címkéket, amiket fölragasztottak a dzsesszlemezekre álcázásul. Ekképpen a dekadens nyugati kultúrszemét olyan címek mögé rejtőzött, mint például a Lenin mindig köztünk van, meg A mi szovjet gőzmozdonyunk, a legnagyobb sláger pedig Az erdei arcvonalon volt, a Vörös Hadsereg Ének- és Tánckarának előadásában (míg a lemezről hallható dzsesszszámok előadóinak neve réges-rég feledésbe merült). Fürkész szemek tehát nem láthattak egyebet, mint tisztes, vörös cirill betűket, bármit hallott légyen is a fül. A aprócsonttisztítókat szemlátomást meghökkentette a Lokomotív műsora. Gyuri mindjárt látta is rajtuk, hogy ezek a legények bizony aligha fogják feltornázni magukat a nagycsonttisztítók közé. Akkor az egyik odaszaladt hozzájuk, és bejelentette, hogy sajnos csak egy bírót tudtak szerezni. A másik nagybátyám nem ér rá. A Húsosok nem is nagyon titkos fegyvere, egy toronymagas, legalább kétméteres játékos állt föl Pataki mellé a kezdéshez, és magabiztos, szánakozó mosollyal nézett le a legalább tíz centivel alacsonyabb Patakira. Mulatságos helyzet volt a Húsosok abban a hiszemben voltak, hogy nyerni fognak. Rettenetesen meglepődtek, amikor Pataki egyszer csak eltűnt a labdával, de ahelyett, hogy szokása szerint lefutott volna vele, és szépen belehelyezi a kosárba, inkább hátrapasszolta Gyurinak. Gyuri pedig, csupáncsak heccből, megpróbálta, hogy a tulajdon kosara alól megcélozza az ellenfél kosarát. Rendes körülmények között ilyesmivel csak kétségbeesett helyzetekben szokás megpróbálkozni, és amikor már csak másodpercek vannak hátra a mérkőzésből. Gyakorlatilag semmi esélye sem volt rá, hogy sikerüljön a dobás, mivel azonban tudta, hogy a meccs így is, úgy is a Lokomotívé lesz, még akkor is, ha csak ketten játszanának az egész csapatból, Gyuri gondolt egyet és megpróbálta. A labda átrepült a pályán, és csont nélkül belepottyant a hálóba. Minden tapasztalt játékos tudta volna, hogy ilyen pimasz szerencséje mindenkinek egyszer van csak a pályafutása során, a Húsosok azonban megzavarodtak tőle, és a fölényes, bukolikus lötyögés helyett pánikszerű futkosásba kezdtek. Ahelyett, hogy Patakira vetették volna magukat (nem mintha ezzel bármiben is meg tudták volna akadályozni), mindnyájan Gyuri köré sereglettek. Miután Pataki olyan könnyedén dobott nekik egy tízest, mintha csak üres pályán gyakorolta volna a kosárra dobást, a Húsosoknak lassan felderengett, hogy talán Patakit is szemmel kellene tartaniuk, de ezzel se mentek sokra. A Titkos Fegyver folyton ott tette-vette magát körülötte, hogy megpróbálja elcsípni a Patakinak küldött passzokat, de mindig alulmaradt a gravitációval szemben, Pataki pedig mindig gyorsabb volt, és mindig magasabbra nyúlt nála, vagy épp mélyebbre, és elkapta előle a labdát. A bírói részrehajlás ellenére, mely olyan elképesztő volt, hogy hozzá foghatót a Lokomotív játékosai még sohasem tapasztaltak, és odáig ment, hogy a Húsosok kedvükre gáncsolták és öklözték őket, ráadásul pedig még teljesen alaptalan büntetőket is kaptak ajándékba, a meccset végül is 68:32-re nyerte a Lokomotív. A napnál is világosabb volt, hogy a magyar szalámiipar teljes exportkapacitása se lenne elég ahhoz, hogy a makói Húsosok följussanak az első osztályba. A megérdemelt győzelem által kiváltott kellemes közérzetet azonban, melynek Hepp oly nagy várakozással tekintett elébe, jórészt elrontotta a bíró, aki mindig azonnal a sípjához kapott, valahányszor a Lokomotív valamelyik játékosa akár csak a közelébe ért a labdának. Utána Hepp oda is ment hozzá, hogy jegyzetei alapján megvitassa vele azt a pontosan száznyolc esetet, melyekben a bíró tévesen ítélt a meccs során. Gyuri látta a bíró arcán, hogy az még nem is sejti, hogy most bizony kénytelen lesz pontról pontra végigvenni vele mind a száznyolc esetet, mégpedig oly kínos aprólékossággal, mely az atomi részecskékig hatol. A Lokomotív előkelő helyezésének egyik legfőbb titka Hepp csüggedetlen kitartása volt, ámde minden furfangja, szakértelme és akaratereje ellenére azt az egyet nem tudta elérni, hogy a Honvédot is megverjék, akik oda is csavaroztatták a bajnoki kupát a klubjukban, mivel az föl sem merült, hogy valaha is el kellene mozdítani a helyéről. A Honvéd sikere magától értetődött: sportolói a legkülönfélébb kedvezmények végtelen sorát élvezték, számtalan sportlétesítmény állt a rendelkezésükre, ha pedig szükségük volt valakire, azt egyszerűen csak behívatták katonának, arról a legfőbb csáberőről nem is szólva, hogy aki a Honvédben játszott, az megúszta a katonaságot (ahol viszont nemigen adtak enni az embernek, ellenben a szabad ég alatt kellett áttelelni és közben lövészárkot ásni). Az az igazság, hogy a legkellemesebb módja a honvédség elkerülésének ami a kefélésen kívül a legjobban foglalkoztatott minden ivarérett magyar ifjút az volt, ha az ember beállt a Honvédba. A Honvéd kosarasainak, akárcsak a honvédség minden más sportilag foglalkoztatott tagjának, arany élete volt. A bevonulás első napján talán még mutattak nekik egy puskát, csupáncsak azért, hogy lássák, hogyan néz ki az ilyesmi, ezzel azonban sportolók számára be is fejeződtek a hadászati ismeretek. Általában véve az volt a szokás, hogy aki a bajnokság első osztályában játszott, kapott valami névleges állást az egyesületétől, ami azonban legföljebb annyi kötelezettséggel járt, hogy be kellett menni a fizetésért (ráadásul meg még azért a kis barna borítékért az egyesület irodájára, amiben a kalóriapénz volt). Gyurinak azonban például olyan állása volt, hogy számos alkalommal fel kellett keresnie a munkahelyét, és vasutasi pályafutása sorári még a morzeábécét is elsajátította. A honvédségnél viszont valósággal tort ült a profi amatőrizmus; a Honvéd sportolóinak az az egyetlen kötelezettsége volt csupán, hogy egyszer-egyszer egyenruhát öltsenek. Aki pedig közülük nemzetközileg is szerepelt, még valami magas rangot is kapott, és persze szép fizetést ráadásul. A futballzseni Puskásnak nemcsak kocsija volt, hanem még sofőrje is. Az öltözőben látogatást tett a Lokomotívnál a legyőzött ellenfél. A találkozás hangulatát nem épp a derűs sporttársi kedély jellemezte; a fiúk belátták, hogy némi kis jó kisüsti iránti reményeik ezúttal megalapozatlanok, noha vidéki utakon máskor gyakran megesett, hogy ilyenkor megkínálták őket. Az aprócsontosok kifejezetten bunkón viselkedtek; az ember azt hitte volna, legalább annyi jó modor kitelik tőlük, hogy csak a saját öltözőjükben bugriskodnak, ámde nem tudtak ellenállni a budapesti csapat vonzásának: úgy tetszett, azon a hétvégén nem kínálkozott jobb szórakozás Makón, mint a Lokomotív cukkolása. A Húsosok főleg Demetert pécézték ki maguknak. Demeter magas és arisztokratikus tartású fiú volt, aminthogy az ősei is mind magas termetű arisztokraták voltak. Akár a hét évszázad alatt családilag begyakorolt önfegyelem tette, akár egyszerűen csak a természetéből fakadt, Demeter minden helyzetben higgadt nyugalmat árasztott magából: az ember úgy képzelte, hogy bombatámadás után, a romok alól is úgy mászna elő, mint akit skatulyából húztak ki. Ha szmokingot viselt volna az ember, Demeter meg anyaszült meztelen, akkor is az lett volna az érzése, hogy ő van jobban öltözve. Demeternek továbbá az igazságérzete is igen fejlett volt; ezért is nem reagált a Húsosok képzeletszegény mocskolódására. Ha Patakit vagy Katonát vagy akár a csapat bármely másik tagját szúrták volna ki maguknak, már régen lepkehálóval kergethették volna a fogukat. Vajon miért van az, hogy mindig épp a barátságos mérkőzések végződnek barátságtalanul? tette fel magának a kérdést Gyuri, s közben körülnézett az öltözőben, valami jól kézre álló, tompa tárgyat keresve, amilyen például egy vascső lehetne. A tömegverekedés azonban, amire Gyuri számított, végül is elmaradt. A Húsosok vezéregyénisége kacskaringós mondatokban adta tudtukra reájuk vonatkozó megállapításait, példának okáért olyasféle megjegyzéseket téve, hogy Mit vagytok olyan nagyra magatokkal, mi?, vagy Azt hiszitek, hogy a ti szarotoknak ibolyaszaga van?. Ezenközben Demeter a nyakkendőjét igazgatta, majd olyan precízen, hogy ettől mintha lassított filmen történt volna a dolog, csattanós pofont helyezett el a hangadó arcán. Nem ököllel ütött, hanem nyitott tenyérrel, és csak egyetlenegyet. Aztán nyugodtan folytatta a csomagolást. A Húsosok pedig szótlanul elkotródtak akár egy harcművész, aki állítólag képes gyilkos erőt összpontosítani egyetlen ujja hegyébe, Demeter is annyi fölényes megvetést sűrített ebbe az egyetlen pofonba, hogy a Húsosok azonnal megértették belőle a maguk negyedosztályúságát, amely egyszerre kétségtelenné vált számukra is az élet minden területén. Megjegyzendő még, hogy utóbb Demeter volt az, aki ragaszkodott hozzá, hogy illő udvariassággal vegyenek búcsút a vendéglátóktól. Elutazás előtt azonban még meg kellett keresniük Heppet, aki kissé lihegett, amikor végül is rátaláltak egy kilométeren át kergette a bírót, aki a negyvennyolcadik pontnál menekülőre fogta a dolgot, és biciklire kapott. Korához képest Hepp remek kondícióban volt, sőt akár a nála húsz évvel fiatalabbakkal is felvehette a versenyt, és bírta is volna még a futást, de belátta, hogy a bíró rosszul viszonyul az építő kritikához. Miután éjszakára visszamentek Szegedre, a csapat többsége úgy döntött, hogy szemrevételezik a város főterét, akad-e ott vajon oly vendéglő, mely hajlandó volna kiszolgálni őket. Még egyáltalában nem merült feledésbe, hogy egy ízben fizetés nélkül távoztak valamelyik belvárosi étteremből, mégpedig rohanvást, vagyis mint Zrínyi, ahogy a Lokomotív köreiben emlegetni volt szokás az esetet a nagy magyar hadvezér, Zrínyi Miklós emlékezetére, aki szintén kirohant, jóllehet ő az általa védett

7 várból, hogy megküzdjön a tízszeres török túlerővel (és elessen minden katonájával egyetemben). A zrínyizésre emlékeztek csak azonban, de mivel addigra már testileg és szellemileg egyaránt igen esendők voltak, arra sajnos nem, hogy pontosan melyik vendéglőben is történt az eset (azaz olyan italosak voltak, hogy csak a csapat fele volt még járóképes, és végül is úgy sikerült meglépniük, hogy a személyzetre rázárták a konyhaajtót). No de mi értelme elutazni otthonról, ha az ember még csak nem is viselkedik botrányosan? Választásuk a tér bal oldalán lévő vendéglőre esett, ahol kaptak is asztalt, bár előbb meg kellett nyugtatniuk az üzletvezetőt, hogy ők nem vízipólósok. Ha azt a szót hallom, hogy vízipóló mondta a főpincér, én már tudom a menüt új berendezés, kórházi ápolás, rendőri intézkedés, műfogsor évekig tartó, kínos és lassú lábadozás. Hepp a szállodában maradt, és leveleket írt a száznyolc bírói tévedésről mindenkinek, akinek bármi köze is volt a kosárlabdasport szakvezetéséhez, valamint néhány olyan személynek is, akinek semmi köze sem volt az egészhez. Szerintem meg kellene írnia a minisztériumba is tanácsolta neki Pataki, tudván, hogy ha Heppet elragadja a levélírás szenvedélye, ezzel a csapat legalább megússza a lejátszott meccs órákig tartó elemzését, ami miatt korábbi alkalmakkor némelyek oly kétségbeesett cselekedetekre ragadtatták magukat, hogy egyenesen az ablakon másztak ki az edző elől. Gyuri a főposta felé vette az útját, hogy elintézzen egy budapesti telefont. Három nappal azelőtt egy lélegzetelállító svéd lány szólította meg az utcán, és az iránt érdeklődött tőle, hogy merre van a Szépművészeti Múzeum. Az a csoda, hogy egy lány, aki nemcsak hogy nyugati, de még csinos is, egyszerűen csak odalépjen hozzá az utcán, mégpedig anélkül, hogy valami égi előjel figyelmeztette volna az eseményre, Gyurit annyira megdöbbentette, hogy kis híján továbbengedte a lányt. Aztán azonban mégiscsak megtudta tőle, hogy valami ifjúsági fesztivál alkalmából érkezett Budapestre, amit a számtalan békeharcos bizottság valamelyike szervezett, ez azonban merőben lényegtelen körülmény volt. Az ő szemében ez a lány egy két lábon járó stockholmi vonatjegy volt, és Gyurinak igazán megérte, hogy akár négy órát is várjon a budapesti kapcsolásra. Nyugalom, biztatta magát Gyuri, csak nyugalom, egy-két napig kivárunk még, és ha addigra se esett még őrült szerelembe velem, még mindig odavethetem magam a lába elé, könyörögve, hogy kössön velem házasságot, felajánlva neki a fele fizetésemet az életem végéig, vagy bármi mást, akár azt is, hogy megölöm, akire csak ujjal rámutat, egyszóval esdekelni, kétségbeesetten és szégyentelenül, ráérünk akkor is még. Le van szarva a telefonlehallgató, döntötte el magában Gyuri a dilemmát, ahogy belépett a postahivatalba; átmegyünk támadásba. Beállt a telefonra várakozók sorába, és ekkor egy ismerős alakot fedezett fel maga előtt. Mnemotechnikai eszközökkel sikerült felidéznie, hogy az illető nem más, mint Sólyom-Nagy, a Mintaiskola világbajnok bolti szarkája. Sólyom-Nagy olyan sikerrel űzte a boltok fosztogatását, főként csokoládészeletekre összpontosítva a figyelmét, hogy a Sólyom-Nagynál mélyen leszállított áron kapható és következésképp mindenki által gargantuai tömegben fogyasztott csokoládé miatt egyetlen tanuló sem akadt az egész harmadik osztályban, akit azóta is ne fogott volna el a hányinger akár csak egyetlen csokiszelet láttán is. Az évek során elvesztették egymással a kapcsolatot, annak idején azonban Gyuri nagyon jóban volt Sólyom-Naggyal, akinek különösen hálás volt, amiért egy ízben külön neki ellopott egy gyönyörű, sokpengéjű zsebkést, bár sajnos nem sokáig birtokolhatta, ugyanis egyszer kölcsönkérte tőle a Keresztes azzal, hogy egy perc múlva hozza is vissza, de aztán ott felejtette valami cigányban, akivel összeszólalkozott a Vidám Parkban. Kiderült, hogy Sólyom-Nagy magyar szakos hallgató a szegedi egyetemen. Engedd meg, hogy bemutassam Jadwigát mondta a mellette álló karcsú lányra mutatva, aki nem is titkolta, hogy mennyire unja már a várakozást. A lánynak valami lengyeles hangzású vezetékneve volt, és Gyuri kísérletet sem tett rá, hogy megjegyezze, viszont határozottan megbántva érezte magát, amiért Jadwiga nem mutatott nagyobb lelkesedést, hogy ismeretséget köthet vele. Gyuri ugyanis tudta, hogy sosem szabad félvállról venni, ha az embert bemutatják egy nőnek, habár a tudata mélyén szüntelen szorgoskodó, kis bizalmas munkatársak habozás nélkül s azonnal csupán a tartalékok közé sorolták be Jadwigát, és Gyurinak különben is épp sürgős telefonálnivalója volt, mégpedig egy svéd nővel. Három súlyos órába telt, mire végre kapcsolták neki Budapestet, ámde a svéd nő, aki egy kollégiumban szállt meg, éppen nem tartózkodott otthon. Nem lesz könnyű kiharcolni, hogy utcaseprő lehessen Stockholmban DECEMBER A német katona kissé lemaradva botorkált a többiek után, bal kezével a máskülönben tiszta és rendes egyenruhájából kibuggyanó zsigereit tartva. Gyuri úgy látta rajta, nincs is nagyon oda mintha a szétömlő belek oly teutoniatlan rendetlensége sokkal jobban zavarta volna, mint holmi fizikai fájdalom. Az már természetesen nem volt elvárható, hogy bárki is különösebb hűhót csapjon a dolog miatt vagy épp együttérzést, netán némi figyelmet tanúsítson iránta hiszen akárcsak minden egyéb, addigra az együttérzés és az emberi figyelem is fogytán volt már. A németek, akik még mindig úgy tettek, mintha a háború nem ért volna véget, ki gyalogszerrel, ki pedig négy keréken, a folyópart felé tartottak, hogy a hídon átkelve bevegyék magukat a Várba, ahol majd megállítják a sebesen közeledő oroszokat. Néhány hónappal korábban, amikor zsebre vágták Magyarországot, Gyuri végignézte a németek bevonulását is. Valósággal özönlöttek befelé az országba hősi motorkerékpárjaikon meg mindenféle egyéb csillogó-villogó járműveiken, és peckesen járkáltak a szépséges bőrkabátjukban. Most már korántsem látszottak olyan magabiztosnak: nyilván nem tetszett nekik az a kilátás, hogy szecskává aprítják őket az oroszok. Nem utolsó élvezet lett volna végignézni a dolgot, csak épp az volt a gond, hogy az aprításra Budapesten fog sor kerülni. Gyuri jól hallotta már a Városliget felől a tüzérség távoli moraját, a közelgő Vörös Hadsereg döngő lépteit. A magyar főparancsnokság nagy eréllyel szorgalmazta még a tizennégy éves korosztály, a Gyuri évjárata katonai kiképzését is; az előző hadseregüket elveszítvén, most megpróbálták pótolni, hogy ne maradjanak játékszer nélkül. Gyuri kiképzői szinte kizárólag a gázálarcban való minél több futkosásra, illetve a tehénlepényekben való csúszás-mászásra helyezték a hangsúlyt. Néznek majd nagyot az oroszok, ha tehénszarral akarnák megnyerni a háborút! jegyezte meg Gyuri egyik bajtársa. Megmutatták nekik az oly sokat magasztalt Panzerfaust -ot is, a vállról indítható tankelhárító rakétát, a német tudósok által kifejlesztett legfrissebb csodafegyvert, meg a hozzá való felszerelést, amit mindenki szeretett volna megérinteni legalább. Az oktató kiemelte ládájából a Panzerfaustot, és fölmutatta nekik, mint valami bűvös talizmánt. Íme, édes fiaim, a Panzerfaust mondta, majd visszahelyezte a dolgot rekeszébe, hogy vihessék tovább a következő bemutatóra, azután áttért bizonyos cipőtisztítási eljárások részletes ismertetésére, melyeknek segítségével páratlan csúcsfényt lehetett adni a bakancsnak. Voltak azonban más kötelességek is, melyek több élvezettel jártak. Nagy évadja volt akkoriban például a rekvirálásnak, hiszen nyilván mindenkinek az járt a fejében, hogy addig lopjunk, amíg lehet. A legendásan ostoba Hankóczy, aki azért lett parancsnok, mert sikerült immár betöltenie a tizenötöt, a zsidó negyedbe vezényelte őket egy kis fosztogató körútra. Annak orvén, hogy hadianyagot keresnek, ami majd elősegíti az ország háborús erőfeszítését, Gyuri és Dózsa kivételesen jól sikerült fosztogatást rendezett egy gyógyszertárban, temérdek szappant zsákmányolva. Bár Dózsa részvétele a hadműveletben némileg különös színben tűnt fel, mivel az ő apja zsidó volt, akinek sárga csillagot kellett viselnie, és akit egy este el is vittek. Gyuri a saját szemével látta, amint mindössze egy kis bőrönddel a kezében, két fegyveres között ment az utcán. Egykét nap elteltével azonban Dózsa apja hazatért, és bár nem volt épp virágos jókedve, mindenesetre békén hagyták. A patikából kifelé jövet Gyuri és Dózsa rémséges rikácsolást hallott az utca túloldaláról. Egy sarkig tárt második emeleti ablakból apró, de hangilag igen tehetős idős hölgy szidta őket ádázul átkozódva a tisztálkodási szerek eltulajdonítása miatt: Ti mocskok, tetvek, vérszopók! Nem szégyellitek magatokat? Világos nappal rabolni járni? Az asszony úgy festett, mint akinek alkalmasint mások gyötrése lehet a főfoglalkozása, és Gyurit tulajdonképpen csak a szenvedélyessége hökkentette meg: végtére is, miközben nagyban szállították kifelé az országból a zsidó családokat, egy gyógyszertár kirámolása igazán nem volt említésre méltó esemény. Továbbá Gyurinak ahhoz sem igen volt kedve, hogy magára vegye a nácik minden garázdálkodásának a gyalázatát. Mi baja van az öregasszonynak? Ez nem tudja, hol él? Vagy talán az övé a patika? Az idős hölgy azonban igen hangos volt és egyúttal igen kitartó is. A járókelők megálltak az utcán, hogy megnézzék maguknak a jelenetet. És az egészben az volt a legkínosabb, mint azt Gyuri már nagyon jól sejtette, hogy még igaza is volt. Ekkor egyszerre csak ott termett Hankóczy a semmiből, és fölmérte a helyzetet: Jól van,

8 Fischer, vénasszonyt lelőni. Gyurinak csakugyan volt egy igazi revolvere, amit mintegy hivatali jelvényként kapott és viselt is bizonyos büszkeséggel. Na, mi lesz már? parancsolt rá Hankóczy mint fölöttese, roppant katonás hangon. Gyuri előhúzta a tokjából a revolvert. Na, lőjél csak! Lőjél! Lőjél már! kiabálta az idős hölgy életuntan, Gyuri azonban, miután megállapította, hogy ebből a távolságból valószínűleg amúgy is elhibázná a célt, úgy döntött, inkább könyörületes lesz. A kurva anyját a néninek! kiáltott fel a második emeletre igen harciasan. Ez az otromba és aránytalannak mondható durvaság még annál is nagyobb elégtételt jelentett Hankóczy számára, mintha Gyuri lepuffantotta volna az öreglányt. Szó, ami szó, ettől eltűnt az ablakból, s nyilván egyszersmind az az egész csipkefüggönyös világ is foszlányokká feslett, amiben addig élt. Hankóczy dicsérőleg hátba veregette Gyurit, őt azonban hamarosan valami bizonytalan szégyenérzet kerítette hatalmába. Végtére is az embert másra se tanítják egész gyerekkorában, mint hogy udvariasnak kell lenni az ilyen öreg nénikkel, morfondírozott magában Gyuri, közben pedig a legszívesebben keresztüllőné őket. Beleunva a visszavonuló németek látványába, Gyuri fogta magát, és elindult hazafelé. Kíváncsian várta, hogy milyen lesz a háború közelről. Tegnap már kapott belőle egy kis kóstolót: Patakiék erkélyéről nézelődtek lefelé, ami alig volt egyéb egy kis betonlapnál, ami kiállt a ház falából. Pataki mamája behívta őket, hogy kapjanak be egy-két képviselőfánkot, amit éppen akkor vett ki a sütőből. Egy perc sem telt belé, és tompa puffanást hallottak, s vissza is mentek az erkélyre, hogy megnézzék, mi volt az, bár jobban mondva csak szerettek volna, de nem tudtak, mivel az erkélynek egyszerűen nyoma veszett: elvitte egy orosz messzehordó lövedék, amelynek valami kifürkészhetetlen okból nem volt kedve felrobbanni. Gyuri ehhez hasonló történetet hallott Gergelytől is. Egy légitámadás elől az egész család lement a légópincébe, aztán amikor lefújták a légiriadót, és vissza akartak menni a lakásukba, amely a legfölső emeleten volt, az ajtót kinyitva azt látták, hogy az egész lakásuk eltűnt a semmiben. Csak a bejárati ajtó maradt meg belőle, mögötte pedig ott hevertek a romok négyemeletnyi mélységben. De legalább nem kellett takarítani jegyezte meg Gergely. Gyuri Istvánt is alaposan kifaggatta a háborúról. István három évet töltött különböző frontokon, és valahányszor hazajött, ahogy az az idősebb testvértől elvárható, mindig hozott Gyurinak valami emléktárgyat: puskagolyót, szuronyt, sisakot s egyszer még egy orosz revolvert is, melyhez azonban sajnálatos mód nem volt lőszer. Mondd, milyen a front? érdeklődött Gyuri. István, rá igen kevéssé jellemzően, kissé habozott a válasszal, majd így felelt: Az ember igyekszik elsőnek lőni de máskülönben nincs benne semmi különös. Van, aki szereti, más meg utálja. Elek viszont, aki pedig a legutóbbi alkalommal számos szép kitüntetéssel tért haza, soha nem mesélt neki a háborúról, de persze egyébként sem volt szokása Gyurival társalogni. Olyan viszonyban volt körülbelül a gyerekeivel, mintha tüskés ananászokkal kellett volna zsonglőrködnie. Amikor egyszer a kitüntetései felöl érdeklődött nála, a következő felvilágosítást kapta Elektől: Háborúban a katona vagy kitüntetést kap, vagy a fűbe harap, bár az is előfordul, hogy valakinek mind a kettő összejön. Utóbb az oroszok várhatólag közelgő megérkezése még a következő katonai jellegű, de egyszersmind atyai jóindulatról is tanúskodó közlésre késztette Eleket: Ide hallgass, kisfiam, ha arra kerülne a sor, hogy valami hülye azt akarja, hogy harcoljál, te azonnal tűnj el, és elő se gyere, amíg véget nem ér ez az egész. A Damjanich utcába érve Gyuri egy katonai rendszámú személyautót pillantott meg a tízes számú ház előtt. Éppen azon töprengett, hogy vajon lehet-e ennek valami köze az ő családjához, amikor észrevette Kálmánt, István legjobb barátját, aki az utóbbi időben nagykutya lett a vezérkarnál, és valami cifra uniformist viselt. Kálmánt kissé meghökkentette Gyuri felbukkanása, és látszott rajta, hogy több eshetőséget is számba vesz, miként szólíthatná meg, mígnem végül is a legrövidebb változat mellett döntött: Itt van István. Súlyosan megsebesült. Gyuri egy pillanatra látta is Istvánt, aki az ebédlőasztalon feküdt, és úgy festett, mint egy százkilós, véres marhaszelet. Elek állt mellette s Eleknek egy régi katonatársa, Krúdy doktor, aki épp különféle műszereket szedegetett elő fekete táskájából. Gyuri tudta, bár azt is tudta, hogy nem volna szabad tudnia, hogy Krúdy bácsi vagyonokat keresett angyalcsinálással és visszaszüzesítéssel, azaz a legjobb budapesti családok leányai elszakadt szűzhártyáinak visszavarrásával. Mielőtt még Elek becsukta volna az orra előtt az ajtót, István valahogy észrevette az előszobában ácsorgó Gyurit, és odakiáltotta neki: Ne haragudj, de most sajnos nem tudtam hozni semmit. Amikor Kálmán visszajött egy másik tiszt kíséretében, Gyuri még mindig ott lődörgött az előszobában. Nem sikerült érzéstelenítőt szerezni mondta, miközben kigombolta az egyenruháját. Sokáig el fog tartani a dolog. Annyi rajta a luk, mint a szitán. Az operáció szüneteiben Gyuri megtudta, hogy Kálmán aznap reggel hírét vette: orosz repülők Budapesttől nem messze, Gödöllő mellett meggéppuskázták István egységét. Kálmán azonnal felhívta Eleket, aztán együtt kimentek, hogy megkeressék Istvánt. Nagy szerencse, ötlött fel Gyuriban, hogy az anyja épp nincs otthon, mert vidékre utazott ennivalóért, máskülönben most Elekre zúdulna a teljes felelősség az egész második világháborúért. Aztán nagy sokára kilépett az ajtón Krúdy: Na, most már kezdhetünk idegeskedni az oroszok miatt. István tulajdonképpen nagyon szerencsés volt. Sikerült még felrakni az utolsó vonatra, amely percekkel azelőtt hagyta el Budapestet, hogy az oroszok teljesen körülzárták a várost. Nem kellett valami pincében töltenie hat hetet, amíg az oroszok meg a németek a város miatt civódtak egymással. Megvoltak persze a jó oldalai is a pinceéletnek. Például Noémi az első emeletről, aki immár huzamosabb ideje gőgösen viszonzatlanul hagyta Gyuri vonzalmát; most mégis kénytelen volt az ő közvetlen közelében tölteni a napjait. Másrészt csakugyan nehéz volt elviselni a pinceéletet, mely másból sem állt, csak unalomból, mosdatlanságból meg néha egy kis lóhúsból, ha hozzájutottak. Továbbá az sem könnyű, hogy az ember megőrizze a jóindulatát bárki iránt is, akivel hat hétig össze van zárva egy pincében. Az egyetlen személy, aki megnövekedett ázsióval jött elő a pincéből, Molnárné volt, akit békeidőben megátalkodottan gonosz asszonynak ismertek, most ellenben, hogy a háború mintegy semmivé tette a társadalom iránt táplált általános és mindenkire kiterjedő haragjának valamennyi főbb okát amik lényegileg abban álltak, hogy a Molnárnénál szinte mindenki fiatalabb, mindenkinek több jut az élet kínálta élvezetekből, például a drágább fajta cukrászsüteményekből, valósággal sugározta a derűt, és ő tartotta a lelket mindenkiben. Pataki rengeteg könyvet halmozott fel magának, és láthatólag egyáltalában nem volt ellenére, hogy végre van ideje olvasni. Elek viszont csak ült sztoikusan és cigarettázott, amíg ki nem fogyott a cigarettából. Aztán meg már csak üldögélt. Sztoikusan. Nem sokkal azután, hogy Noémi az elsőről panaszkodni kezdett, hogy emberemlékezet óta nem tud már megmosakodni, és az öreg Fitostól, a pesszimizmusban ugyancsak jeleskedő pincelakók legborúlátóbbjától azt a választ kapta, hogy: Fel a fejjel, kislányom, mert amikor az ember azt hiszi, hogy már nem bírja tovább, akkor mindig egy kicsit még rosszabbra szokott fordulni a helyzet, csakugyan valóra is vált a jóslata. Bejöttek az oroszok, és a pincét is felkeresték. Attól függően, hogy mennyire voltak részegek, vagy átterelték a nőket valami más helyiségbe, vagy legott elintézték a dolgot. Egyébként sportszerűen viselkedtek. Nemcsak a fiatal és vonzó nőket erőszakolták meg, hanem mindenkinek egyformán juttattak belőle. Aznap Gyuri nagyon örült, hogy neki nincsen vaginája. Az oroszok mindent elvittek, ami valami értéket képviselt, s ami mozdítható volt; Gyuri megfigyelte, hogy az egyik még egy óriási bojleren is rajtafelejtette a szemét. Elek németül tárgyalt velük, már amennyire ezt a körülmények és a tárgyalások résztvevőinek nyelvészeti ismeretei lehetővé tették. A dolog lényege tulajdonképpen kimerült abban, hogy Elek tolmácsolta a ruszkik zsákmányszerzésre vonatkozó óhajait. Beigazolódott a szóbeszéd, mely szerint a Vörös Hadsereg különös előszeretettel viseltetik a karórák iránt: a pince lakói, Eleket sem kivéve, mindnyájan kénytelenek voltak búcsút venni kronométerüktől. Az oroszok jókedvűen távoztak; nyilván úgy érezték, nem hiába látogattak le a Damjanich utca 10-es számú ház pincéjébe. Gyurit nem nagyon dúlta fel sem az anyja ékszereinek, sem pedig Elek karórájának az elvesztése; majd vesznek helyette másikat a háború után. Annak azonban nagyon örült, hogy a saját karóráját viszont sikerült elrejtenie a ruszkik elől; Gyurinak szép, nagy, svájci órája volt, annyi számlappal és mutatóval, hogy maga se tudta, melyik mire való. A jobb lába bokájára csatolta fel, és fölébe húzta a vastag sízoknit. Az én órámat nem találták meg jelentette Eleknek, és megmutatta, hogy hová dugta el. Elek hitetlenkedve nézett rá, aztán lekevert neki egy nyaklevest, elvette tőle az órát, és kirohant vele az oroszok után. Az utca olyan volt, mintha halott ruszkik potyogtak volna az égből. Gyuri és Pataki kiment egy kicsit körülnézni, és német halottat egyáltalán nem is láttak; bár meglehet, azért csupán, mert annyira borzadtak minden rendetlenségtől, hogy visszavonulás előtt még gyorsan kitakarítottak maguk után. A hullák jéggé voltak fagyva, s

9 többen bizony a lehető legnevetségesebb pozitúrában távoztak az életből. Gyurit a pompeji tetemekre emlékeztették, amelyeket a Vezúv kiömlő lávája őrzött meg az időbe belefagyasztva, s amelyeket azokon a képeslapokon látott, amiket István vásárolt egy iskolai kiránduláson. Gyuri nagyon szeretett volna elmenni Pompejibe, főleg némely művészi falfestmények kedvéért, ahogy István szerint az idegenvezető titulálta ezeket a bizonyos képeket, melyek közül az egyiken állítólag egy pasas látható, akinek akkora farka van, mint az evezőlapát nyele. Teherautó állt meg mellettük, és még mielőtt bármelyikükben is megfogamzott volna a futás gondolata, szovjet katona ugrott le róla egy kövér ukrán paraszt. (Ha esetleg mégsem az volt, akkor is helyesen tette volna, ha megfontolja, nem inkább ezt az életpályát kellene-e választania, mivel küllemre tökéletesen megfelelt a fent említett típusnak.) A ruszkiktól immár megszokott megnyerő egyszerűséggel rájuk fogta géppisztolyát, a davajgitárt, és a maga tömör modorában kifejezésre juttatta abbéli óhaját, hogy szíveskedjenek felrakodni a teherautóra elesett bajtársai közül néhányat. Miután ekképpen világossá tette előttük a feladatot, a katona otthagyta őket, és elment, hogy zsákmány után nézzen. Hetekkel a harcok vége után is megszokott dolog volt még, hogy orosz katonák állítottak be a lakásba, és felszabadítottak maguknak egyet-mást, ami éppen megtetszett nekik, lett légyen az akár Elek valamelyik öltönye vagy akár a mama egyik kölnije, amit azonban, ha ráleltek, rendszerint nyomban el is fogyasztottak. Az egyik látogató az átlagnál tovább időzött, azt a talányt igyekezve megfejteni, hogy vajon hogyan is kellhet inni a vécécsészéből. Józsi is beállt Gyuri és Pataki mellé, hogy segítsen nekik fölrakodni a néhai katonákat. A teherautó platója csupa jég volt és ha meglökték a hullát, könnyedén végigcsusszant rajta. Némelyik azonban csakugyan nagyon nevetséges tartásban fagyott meg az egyik például kezét a füléhez tartva és mintegy tölcsért formálva a tenyeréből, hogy jobban halljon: Mit mondasz, Szergej? Pataki felelt neki: Szerintem a szomszéd házban vannak a karórák. Egy másik hullát sikerült felállítaniuk, és egy házfalnak támasztva szinte életre varázsolták. Pataki még az utolsó szál cigarettáját is hajlandó volt föláldozni, hogy életszerűbb legyen a jelenet. Parancsolj, kérlek, rágyújtani mondta Pataki, és odatartotta az égő gyufát a hulla ajkai közé dugott cigaretta végéhez. A távolból valóban úgy tetszhetett, hogy egy orosz katona cigarettázik a falnak dőlve. Az egyik hullát a másikra rakva vonszolták a következőhöz, amikor sűrű káromkodások közepette visszatért a katona, és nagy haragra gerjedt, látva, hogy még egyáltalában nincsen megrakva a teherautó, sőt Gyuri, Pataki meg Józsi éppenséggel lassú, ünnepélyes mozdulatokkal, tiszteletteljesen s szinte már gyöngéden rakosgatja a platóra egy hősi halott földi maradványainak különböző darabjait. Málenki robot, málenki robot hajtogatta dühödten (s addigra már mindenki megtanulta, hogy ez azt jelenti: egy kis munka ), majd pedig azt, hogy Bisztró! Bisztró! és közben a fegyverével hadonászva mutatta is, hogy azt akarja, gyorsabban dolgozzanak; nyilván sürgős fosztogatnivalója volt, s oda sietett. A környék maradék hulláit már olyan sebesen dobálták fel, mintha csak krumpliszsákok lennének. Miután ekképpen megrakták a teherautót, épp búcsúzkodni akartak, amikor a katona a tudtukra adta, mégpedig úgy, hogy újfent ékesszólón rájuk szegezte a géppisztolyát, miszerint most már a hullák után ők is szíveskedjenek felmászni a teherautó platójára. Eleinte tiltakozni akartak, de aztán hamar elvetették ezt a gondolatot. Fölmásztak hát a teherautóra, és a platóról nézték, hogyan halad velük a kocsi a Városliget felé. Bevitték őket valami hatósági épületbe, lekísérték őket az alagsorba, és rájuk zárták az ajtót. A légkör némileg nyomasztóan hatott rájuk, de, nem utolsósorban azért is, mert Patakira otthon bableves várt, elhatározták, hogy meglépnek. Volt egy kicsiny kis ablaka az alagsornak, melyen óriási kínszenvedések közepette éppen sikerült kibújniuk (hacsak egy vagy két adag lóhússal többet esznek az előző héten, már benn ragadtak volna). Az épület hátsó falánál bukkantak ki a szabadba, ahol orosz katonának nem volt se híre, se hamva. Mindazonáltal hazáig futottak, és azután néhány napig a lábukat se húzták ki otthonról. Aznap tűnt el az első emeleti Pártos úr, aki bemerészkedett a városba, mert azt hallotta, hogy valahol tejet osztanak. Aztán egy hét múlva mégis csak sikerült üzennie egy jóindulatú vasutassal Záhonyból, a szovjet határról, ahol egy marhavagonban tartózkodott, mivel egy orosz katona elszólította málenki robot-ra, ez azonban szerinte nyilvánvalóan csak valami fatális félreértés lehet, amit bizonyára hamar sikerül majd tisztáznia. Gyurinak sok osztálytársa meghalt az ostrom alatt, s így az újrainduló iskolában az első névsorolvasás meglehetősen komor hangulatú volt. Bosszantó mód, a tanárok közül bezzeg senki se nyiffant ki. Gyuri különösen abban reménykedett, hogy legalább az egy Vágvölgyi kapott esetleg egy telitalálatot az orosz tüzérségtől vagy az amerikaiaktól egy bombát a fejére, ámde megvolt ő is, és ott várta Gyurit a folyosón, mosolytalanul és kopaszon, akár a tök, hogy számon kérje rajta azt a Kossuthdolgozatot, amellyel már akkor is több mint egy hetet késett, amikor bejöttek az oroszok, és némi kis haladékhoz juttatták. Ha bárki más azzal szólította volna meg, hogy: Bízom benne, fiam, hogy ezt a kis haladékot jól kihasználtad, és igyekeztél elmélyíteni háttérismereteidet; nemdebár? nyilván tréfának szánja. Vágvölgyinek azonban nem volt szokása tréfálkozni. Mialatt Gyuri hebegve-habogva mentegetőzött, hogy csupáncsak azért nem tudta még egészen befejezni a házi dolgozatát, mert feltétlen el akart olvasni hozzá még egy könyvet Kossuth amerikai útjáról, Vágvölgyi csak a fejét ingatta, és sebzetten nézett rá. Fischer, Fischer, ez megbocsáthatatlan. Megengedhetetlen, hogy egy kis háború megakassza a komoly tudományos munkát. Hiszen ismered nemzetünk történelmét, nemdebár? Egy igaz magyar ifjút sosem érhetnek készületlenül holmi kataklizmák OKTÓBER Pataki már időtlen idők óta trónolt a vécén bezárkózva, amikor eljöttek érte, hogy letartóztassák. Kényelmesen elhelyezkedett a deszkán, és nekikezdett, hogy átrágja magát egy első kiadású Tompa Mihályon; gyönyörű, 1849-es dátumú, aranyozott könyv volt, és egy kibombázott zsidólakásból származott. Tompa épp a kedvére való költő volt Patakinak: nehézkes és földhözragadt. Pataki éppen ezért választotta ki rímelésének tanulmányozása céljából. Tompa középszerűsége megnyugtatólag hatott rá. Tompa mindenhol ott volt, mint Petőfi haverja, részt vett a 48-as forradalomban, ami a század csúcspontja volt, együtt kavargott a többiekkel a fortyogó történelem korszakalkotó üstjében, tálcán kapta a lét valamennyi nagy pillanatát, aztán végül mégis elszúrta az egészet. Nem futotta neki többre, mint emlékkönyvi versikékre, a tam-ta-tam zötyögő ritmusában. Tompánál azonban kívánni se lehetett volna jobbat, ha például irodalmi előfutárt keresett magának az ember, mivel Tompa szolid, megbízható és fantáziátlan fickó volt, akinek a munkájára építeni lehetett, aki melegen tartott az utódok számára néhány ígéretes versképletet, hogy továbbadja nekik a stafétabotot, mellyel ők majd kivívják a dicső győzelmet. Olyan volt, mint egy fegyverhordozó. Vagy díszlettologató. Nem úgy, mint az a csirkefogó Petőfi, aki fogta magát, és egyszerűen elkerítette a maga számára a fél magyar nyelvet, aki kisajátította magának a költői tárgyak túlnyomó részét, és miközben főleg forradalmárkodással volt elfoglalva, szinte csak az ebédszünetekben s mintegy mellékesen megteremtette a magyar irodalmat; aki ünnepélyesen megnyitotta az 1848-as forradalmat (legalábbis bizonyos források szerint), és nem elég, hogy lefoglalt minden jobbfajta versformát, de ráadásul a napi munkája után még egész iskolai meg egyetemi szöveggyűjteményekre való költeményt is összeírt, sőt még a forradalmi seregben is harcolt, mely ízzé-porrá zúzta a Habsburgokat, s mely szinte már rácáfolt a vészmadarakra is, amikor egyszer csak bumm, szokás szerint megsemmisült. És Petőfinek még ahhoz is volt képe, hogy ott haljon meg a csatamezőn; fehér ingben, vagányul, egy szál magában s gyalogosan szállva szembe a lovas kozákokkal huszonhat éves korában. Verssorai pedig ott izzanak minden magyar szűben. No, éppen csak ez hiányozna az embernek! egy nyavalyás zseni, aki folyton beleköp a levesébe, és minden irodalmi babért lelegel előle. Két visszatérő álma volt Patakinak. Az egyik valóságos rémálom: szívfacsaró görcsökben vergődött, mert nem jutott az eszébe se a neve, se a címe, se a telefonszáma annak a két vagy három lélegzetelállítóan jó nőnek, akivel addigi élete során megismerkedett. Minden alkalommal majdnem sikerült felidéznie az adatokat, szinte ágaskodott a memóriája, mégse érte fel azt a polcot, ahol tartotta őket, s így egyszerűen nem tudott utánamenni a nőknek. Pedig tudta, hogy őrá várnak csak, ám a memóriája cserbenhagyta. Mindig verejtékben úszva ébredt. A másik álomban egy könyvespolc volt a főszereplő. Az a fajta álom volt, amelyben az ember kezdettől fogva tudja, hogy álmodik. A legszembeötlőbb könyv a polcon egy vastag verseskötet volt. A könyvnek már az alakja is azt sugallta, hogy csakis remekmű lehet, és csakugyan telis-tele volt csupa világbajnok verssel, amelynek ott a helye minden házikönyvtárban, még ha egyébként nem szeret is olvasni az illető. Pataki tehát végigolvasta a könyvet, és közben az járt a fejében, hogy

10 bizony, ez valóban csodálatos költészet, amely kacagva beférne akármilyen versantológiába, és amely utcahosszal veri még Petőfit is csak épp nincsen. Vagyis nekem nincs is más dolgom, gondolta Pataki álmában, mint az, hogy bevágjam a verseket, aztán pedig, amikor felébredek, szépen leírjam őket, és hipp-hopp, máris halhatatlan leszek. Ámde hiába álmodta végig újra meg újra az álmot, képtelen volt akár csak egy szakaszt is megjegyezni a költeményekből. Egyetlenegy ízben végre egy verssorral a fejében merült fel az álomból: A kutya a kutyaólban kuksol, ez azonban hosszas fontolgatás után sem állt meg a lábán önmagában, folytatni pedig Pataki nem tudta. Volt egy másik változata is ugyanennek az álomnak, amelyben nagy kupac aranypénzre bukkant, de akármilyen dühödten igyekezett is erre összpontosítani, végül is mindig úgy ébredt, hogy csak a semmit szorongatta a markában. Pataki megpróbálkozott a költészet kacskaringósabb útjaival is, ámde hiába fogta el mindig a lelkesedés írás közben, mire a tinta megszáradt a papíron, az ő elégedettsége is elpárolgott. Az eszmék s a költői látomások, melyektől begerjedt, valóban izgalmasak voltak, de mindig úgy járt velük, mint amikor kivesz az ember egy csillogó kavicsot a patak vizéből, aztán a szeme láttára fakul szürkévé és unalmassá. Pataki megpróbálta tintával befröcskölni a láthatatlan alakokat, melyek csak az ő számára léteztek, hogy mások is megpillanthassák a körvonalaikat, de mindig elhibázta, és csak tintapacák maradtak az egészből. Semmi olyat nem sikerült írnia, amit másoknak is meg akart volna mutatni. Rettenetesen csüggesztő volt, hogy látott valamit a lelki szemei előtt, ami olyan volt, mint egy szép lány, aztán a végén csak valami pálcikaemberke lett belőle, gyerekes falfirka. Tompa Mihály gépiesen zötyögő költészetéből merített tehát vigaszt magának épp, amikor a legnagyobb meglepetésére egyszer csak zörgettek a vécéajtón (melyet egyáltalában nem arra szánt a készítője, hogy erős ökölcsapásoknak is ellenálljon), és egy ismeretlen férfihang a nevét kiáltotta. Meglepődött, de korántsem annyira, mint amikor megtudta, hogy odakinn az ÁVO vár rá. Ahhoz képest, hogy titkosrendőrség volt, az ÁVO nem nagyon titkolta, hogy mivel foglalkozik végtére is a titkosrendőri pálya legalább felerészt abból áll, hogy tudják vagy beszélik az emberről, hogy ő titkosrendőr. Szerencsére Pataki mamája még a Patakinál is jobban meg volt lepve; olyannyira, hogy el is némult tőle, s így nem volt semmiféle jelenet, amikor távoztak. Még ennél is nagyobb szerencse volt azonban, hogy olyankor jöttek érte, amikor Pataki papája még nem ért haza a munkából. Pataki ugyanis tisztában volt vele, hogy csak akkor fogja kidumálni magát ebből a kutyaszorítóból, ha senki sem ártja bele magát a dolgába. Csak az volt a probléma, hogy nem tudta, mi a probléma. A két ávós kényesen ügyelt rá, hogy egy szóval se árulja el neki, milyen ügyben akarják kihallgatni; Pataki látta rajtuk, hogy nagyon élvezik a bennfentességüket. Márpedig, amíg ki nem deríti, hogy mi a baj, azt se igen fogja tudni, hogy mivel etesse őket; azért mindenesetre két-három, bármely helyzetre alkalmazható választ kigondolt magának, hogy mégiscsak legyen kéznél valami mese, amit előadhat nekik. A Vajda néni meg a Csörgő néni éppen azon lamentált a lépcsőházban, hogy lebontották a templomot, amely a Damjanich utca végében állt. Én azt hiszem, hogy ez már nem mehet így sokáig mondta épp a Vajda néni, amikor elhaladtak mellette. Az ÁVO hosszú, fekete autóval jött érte, és Pataki kísérletet is tett rá, hogy valamelyes élvezetet merítsen a rövid autózásból. Volt abban valami hízelgő, hogy letartóztatják az embert, a kíséret pedig mintegy a fontosságát bizonyította, Patakinak azonban szinte már kezdett szokásává válni, hogy őrizetbe véteti magát; belátta, hogy ideje volna kissé fékeznie ezt a káros szenvedélyt. Itt volt például az a hullaeltakarítási eset kizárólag az alagsori ablaknak volt köszönhető, hogy megúszták. Aztán meg Józsival együtt elkísérték Gyurit a mamája erdővárosi házába. Mindjárt az első nap, amikor sétálni mentek az erdőbe, egyenesen egy orosz táborba ütköztek. Pataki haladéktalanul heves fájdalmakat színlelt, melyek heveny vakbélgyulladás tüneteire utaltak, a többieket meg rávette, hogy esdekelve orvosért meg gyógyszerért könyörögjenek a ruszkiknak. Ennek meg is volt a kívánt hatása; a katonák közölték velük, hogy menjenek a fenébe, és azzal elkergették őket. Másnap, az oroszok hiszékenységen röhögésélve, élvezettel idézték fel egymásnak megmenekülésük részleteit, közben pedig revolverrel palackokra lőttek célba egy környékbeli kirándulóhelyen. Abban az időben újságokban, házfalakon és vasúti kocsikban mindenfelé közlemények voltak olvashatók, miszerint akinél lőfegyvert találnak, az bűnözőnek és fasisztának minősül, és a helyszínen főbe lövetik. Alkalmasint a fegyverropogástól meg a röhögéstől nem hallották meg az orosz patruj közele dését, amíg közvetlenül mögéjük nem ért. A négy katona egyike, kis porbafingó legényke, aki legföljebb ha tizenkét évesnek látszott, éppen széles jókedvében volt. A Vörös Hadsereg Magyarországon állomásozó csapatai számára kibocsátott kézikönyvben nyilvánvalóan az a mondat is szerepelt (félreértések elkerülése végett), hogy Agyon fogunk lőni, a kis lilliputi ugyanis egyre csak ezt hajtogatta fülhasogató akcentussal, különféle hangutánzó szavakkal festve alá a közlendőjét, mint például az, hogy ratatatata. Így évődött velük, közben olykor-olykor derűs kacajra is fakadva, amíg be nem értek a parancsnokságukra, amely bizonyos Zsidó nevű községben feküdt. Zsidó lakosai egyáltalában nem látszottak zsidónak, aminthogy nem is voltak azok, máskülönben már régen alulról szagolják az ibolyát. Pataki már nemegyszer eltöprengett azon, milyen hülye neve tud lenni némelyik magyar falunak, most pedig ezenkívül még az is felötlött benne, micsoda hülye helyzet lenne, ha éppen Zsidóban kellene meghalnia. Egy apró kis szobába zárták be őket, amelynek olyan kicsi ablaka volt csak, hogy legföljebb a karjukat tudták volna kidugni rajta, azonkívül épp szúnyogtermetű kísérőjüket állították oda az ajtó elé őrnek, aki azóta is a kivégzést gyakorolta buzgón. Innen nem lesz könnyű kidumálni magukat, gondolta Pataki, különös tekintettel arra, hogy egyikük orosz nyelvtudása sem terjedt túl azon a kifejezésen, hogy baszd meg az anyád. Józsi felől már kellemetlen illatok terjengtek, Gyurinak pedig guvadt a szeme a félelemtől. Csigavér mondta Pataki, hogy megpróbáljon egy kis lelket önteni beléjük, úgyse fognak kinyírni. Én nem is attól vagyok beszarva felelte Gyuri, hanem attól, hogy mindenki látta, amikor bekísértek bennünket. És ha az anyám megtudja, engem megnyúz. Erről Patakinak eszébe jutott, hogy amikor eljöttek otthonról, Gyurinak az volt az utolsó szava, hogy Nem, amivel a mamájának válaszolt, aki azt kérdezte tőle dühösen, hogy Megvan még az a rohadt revolveretek?. Pataki két lehetséges választ forgatott a fejében: az első az volt, hogy a revolvert akkor találták, és éppen be akarták szolgáltatni, mivel tudják, hogy az ilyesmi birtoklása tilos és egyben veszélyes is, hiszen könnyen rossz kezekbe kerülhet. A másik úgy szólt volna, hogy ők csak egy náci katonát akartak elfogni, aki a helyi lakosság szerint az erdőben tanyázik, és gaz, szovjetellenes eszméket vall, majd azzal a poénnal végződött volna, hogy mi magunk akartuk elfogni a Vörös Hadsereg iránti hálánk jeléül, amiért oly önzetlenül felszabadította hazánkat az ilyen ádáz, fasiszta fenevadaktól ; a kettő közül ez az utóbbi volt a tetszetősebb történet, ámde fájdalom, egyszersmind a kevésbé hihető is. Aztán bejött a parancsnok. A törpe elfancsalodott képéből Pataki arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg mégse fognak ólmot kapni vacsorára. Egyik meséjét sem volt alkalma előadni, viszont a lópokróc modorú tiszttől olyan goromba kioktatást kaptak (tolmács útján), hogy a bőrüket lenyúzta, aztán Gyuri legnagyobb csalódására elengedték őket, és mehettek haza. Ez a rabság éppen csak hogy valamivel tovább tartott egy kerek óránál; vajon az ÁVO meddig fogja benntartani? Méltóságteljes, szinte díszszemlei lassúsággal végighajtottak a párizsias hangulatú Andrássy úton, aztán a 60-as számnál, ahol a központjuk volt, elkanyarodtak jobbra. Pataki ekkor elmetszette emlékeinek fonalát, mivel a 60-as számú ház bejárata ismerősnek tűnt; eszébe jutott, hogy egy híradófilmben látta, amint az elfogott nyilasvezéreket meg a nácik mindenféle egyéb, válogatott bűnsegédeit kísérték be rajta megbilincselve, amiből az is mindjárt sejthető volt, mi lesz a bírósági eljárás kimenetele: mindenkinek kötél. A kocsi az oldalbejáratnál állt meg, a művészbejárónál mintegy, Patakinak pedig egyszerre elszállt a lelki nyugalma, és a helyébe a rettegés fészkelte be magát. Süppedősen vastag szőnyeggel borított, hosszú, díszes lépcsőn kísérték föl az emeletre. Ez a pompa annál is meghökkentőbb volt, mert Pataki akkor már évek óta nem látott nemhogy frissen kifestett falat, de még olyat sem, ami ne lett volna golyóktól lyuggatva, avagy más mód ne viselte volna a háború nyomait. Belökték egy nagy szobába, melynek alig látszott a mennyezete, viszont akkora csillár lógott alá róla, mint egy kristály csatahajó. Álljon oda a sarokba utasította az egyik kísérője. Pataki ekkor vette észre, hogy a másik sarokban már áll valaki, az orrát szorosan a két fal találkozásának derékszögébe nyomva. Bár hátulról látta csak, az égnek meredő vörös tüskehajáról azonnal ráismert Fuchsra. Ez a felismerés, meg a tanítóbácsis parancs, amellyel sarokba állították, röhögőgörcsöt váltott ki

11 belőle, jóllehet nevetésének hisztérikus felhangjai is voltak. Ennek egyenes következménye egy fültövön vágás lett, melynek helye még akkor is sajgott, amikor odakinn már régen besötétedett, ám Pataki még mindig ott állt a sarokban, mint egy rossz tanuló, immár megnyugodva azonban, mivel tudta már, hogy miről van szó, és tudta azt is, hogy a bűnbánat, a sértett erény s a félreértések emlegetésének mely elegyével fogja kivágni magát; mi több, most az egyszer csakugyan nem is csinált semmit. Az egész úgy kezdődött, hogy kimentek Gyurival evezni a Dunára. Csepel-szigeten kikötöttek, hogy egyenek egy-két falatot ebédre, aztán ahogy ott heverésztek a zöldellő folyóparton, Gyuri egyszer csak észrevett egy kis faládikát, affélét, amilyenben a kézigránátot volt szokás kiszerelni. Legnagyobb örömükre csakugyan tele is volt kézigránáttal. Mindjárt nekiálltak a halászatnak mivel kézigránáttal köztudomásúlag páratlan eredmények érhetők el, és persze nem bajlódtak kukaccal, zsineggel, horoggal meg ólmokkal, s főleg nem pazarolták az idejüket azzal, hogy a kapásra várjanak. Remekül ment a dolog, csak épp az első nagyobb adag kótyagos hal összeszedegetése után az ember rendszerint ráun a mulatságra. Remek gránátok voltak, német gyártmányú kézigránátok, Pataki mindjárt el is határozta, hogy miután kihívta Gyurit egy csónakszámlálási versenyre, és ennek során az ő részét is megszerezte magának beviszi az iskolába, és eladogatja vagy elcsereberéli őket valami másra. Már a háború végén is pompásan jövedelmező fegyverkereskedelmet folytatott az iskolatársai körében, ekképpen téve szert egy kis zsebpénzre. Pataki egy fizikaórán kezdte meg üzleti tevékenységét. Hidassy tanár úr olyan ember volt, hogy akárhányadszor tanított is valamely anyagot, mindig megújuló szenvedéllyel adta elő, s olyan izgatottság fogta el a saját szavaitól, hogy ha egyszer belefogott az anyag sűrűségének magyarázásába vagy az atommag szerkezetének taglalásába, azt se vette észre, hogy az első padban mi folyik, a leghátsó pad pedig, ahol Pataki ült a gránátjaival, akárha a földteke túlfelén lett volna felőle. Egyszer még egy kis teremfocimeccset is sikerült lebonyolítaniuk az óráján papírból gyúrt lasztival, anélkül, hogy a Hidassy közbeavatkozott volna. Hidassy kellemes változatosságot jelentett a többi tanárhoz képest, akik a legnagyobb élvezettel igyekeztek felügyelni a tanulók létezésének minden egyes mozzanatát, mint például a Horváth tanár úr, akiről egyébként azt beszélték, azért fokozták le közlegénnyé a háború alatt, mert már kezdett kínossá válni, hogy mennyi újonc esik el a keze alatt. Horváth képes volt elővenni a nádpálcát vagy akár kicsapással is fenyegetni valakit, ha úgy találta, hogy a gerincoszlopa némileg elhajlik a megkívánt függélyestől. Hidassyt ellenben csöppet sem zavarta még az sem, ha ott horkoltak a padra dőlve, hanem rendíthetetlenül folytatta az előadását, miközben rendszerint gumicsövekkel hadonászott meg mindenfélét bedugdosott a Bunsen-égő lángjába. Amikor például Pataki meggyújtotta a padját a kémiai laborban, kísérletképpen, hogy lássa, éghető-e vajon, Hidassy csak szó nélkül kinyitotta az ablakot, hogy kimenjen a füst. Egyszer állítólag az is előfordult, hogy már egy órája véget ért a tanítás, már senki sem volt az osztályban, de Hidassy még egyre magyarázta az elektromagnetizmust: imádta a fizikát. Egyébként Hidassyt szerették a diákjai, és nem is csak azért, mert békén hagyta őket, hanem azért is, mert amikor elkövetkezett a felelés ideje, amikor mindenki csak tátogott, mint a partra vetett hal, Hidassy annak is hajlandó volt valami jobb jegyet adni, aki elvileg értette az anyagot. Igazság szerint a felelés rendszerint úgy zajlott le, hogy Hidassy feltette a kérdést, aztán annyi időt se hagyott az embernek, hogy egyáltalában megpróbáljon felelni rá (már amennyiben történetesen tudta a választ), ha mégoly gyatrán is vagy esetleg épp ellenkezőleg, hanem már fújta is derűs örömmel, és a felelőtől legföljebb azt várta el, hogy egyetértőn bólogasson neki. Teller egyszer azt mondta nekem, hogy ha széthasítjuk az atommagot, az egész világot fel lehet vele robbantani: de legalább bocsánatot kért volna érte mesélte Hidassy, miközben Pataki a gránátjait árusította. Fuchsszal együtt a Keresztes is odajött, hogy megszemlélje az árut, bár Pataki jobban szerette volna, ha nem jönnek. Keresztes nemkívánatos ügyfél volt, mivel veszedelmesen kiszámíthatatlan pasas hírében állott. Az ostrom alatt előfordult, hogy szovjet géppuskások egyszer csak arra lettek figyelmesek, ott kucorog mellettük a Keresztes, és kunyerál nekik, hadd lőhessen ő is egy kicsit. Egyszer Pataki meg Gyuri a játszótéren voltak, és a Keresztes odacsapódott hozzájuk. Arra jött egy cigánygyerek, aki minden szándékosság vagy rosszindulat nélkül, merőben csak a természetes mozgásigénye kielégítése során, véletlenül nekiment a Keresztesnek. Erre a Keresztes udvariasan kölcsönkérte Gyuritól a nevezetes zsebkést, aztán sorra kinyitogatva rajta a különféle szerszámokat és pengéket, kiválasztotta a leghosszabb pengét, és beleeresztette a cigány fiúba. Kösz mondta egyébként udvariasan, amikor Gyuri odaadta neki a kést. Mindazonáltal Pataki ezen egyetlen alkalommal tapasztalta csak, hogy Keresztes némi jó modorról tett volna tanúbizonyságot. Fuchs se számított valami jó vevőnek, mivel hírhedten pénztelen volt. Ha valahol összejön harminc fiú, óhatatlanul mindig van közöttük egyvalaki, akire ráülnek a többiek. Valaki, bárki egyszer csak elkiáltja magát, hogy: Fiúk! Fuchsoljunk! és nyomban ott terem legalább nyolc ember, hogy ráüljön a Fuchsra; szívesen jönnének többen is, de a Fuchs nem nagyon nagy fiú, és ha akár csak tízen volnának, egyen-ketten bizonyosan kiszorulnának már az ujjaira, a kezére, az orrára vagy valamely egyéb periférikus testrészére. Egyszerű, ámde egyszerűségében is megunhatatlan mulatság volt. De Fuchs szekrényekbe való bezárásra is igen alkalmas volt, s mivel köztudomású volt róla, hogy a mamája azonnal a rendőrségre telefonál, ha csak két percet is késik hazulról a fiacskája, egy alkalommal odabilincselték a 46-os villamos peronrácsához, és hiába könyörgött nekik bármily szívhez szólón, mindenki csak a hasát fogta a röhögéstől, ő meg kénytelen volt ott maradni, amíg a végállomáson a vezető ki nem szabadította. Még a szó szoros értelmében vett fuchsolásnál is nagyobb élvezet volt azonban mindenféle mulatságos dolgokat művelni a Fuchs táskájával. Fuchsnak nagyon felnőttes és drága, valódi bőr iskolatáskája volt, mivel a szülei úgy vélték, hogy egy ilyen komoly felszerelési tárgy bizonyára elősegíti majd a fiuk iskolai előmenetelét. Ámde éppen mert ez a bizonyos iskolatáska oly előkelő darab volt s oly drága, főleg azonban azért, mert a Fuchs tulajdona volt, a fiúk különösen sok figyelmet szenteltek neki. Fuchs különös lelki összeforrottságban élt a táskájával, ami korántsem abból állt csupán, hogy oltalmazni próbálta. Minthogy mindenki, ha csupáncsak meglátta is, azon nyomban belerúgott, Fuchs kénytelen volt folyton táskáját a keblére szorítva közlekedni, mivel azonban képtelenség volt naphosszat fenntartania a szükséges biztonsági intézkedéseket, a táskának természetszerűleg lába kelt. Ámde valahányszor ellenség kezébe került, Fuchs ha mégoly elfoglalt volt is azonnal megérezte a vészt, mintegy telepatikus úton, ezért muszáj volt rá is ülni, amíg a többiek megtöltötték a táskát valami folyadékkal, vagy ugráltak rajta egy kicsit, esetleg felszögezték a falra, illetve egy bizonyos emlékezetes alkalommal, 1944 elején, amikor Sólyom-Nagy elárasztotta a piacot olcsó csokoládéval, folyékony csokoládét öntöttek bele, amit a Bunsen-égő lángján olvasztottak meg, miközben Hidassy a színképről tartott előadást. Az ablakpárkányon üldögéltek az osztályterem végében, és épp a Keresztes tapenolta a gránátokat, amit Pataki növekvő nyugtalansággal szemlélt. A labor a második emeleten volt, mintegy hat-hét méterrel a járda szintje fölött. Akkoriban söpört végig az iskolán az a divat, hogy a zeneterem tetejéről, körülbelül három, három és fél méterről ugráltak le az udvar füvére, amit a Gombóc indított el, akinek ejtőernyős volt a bátyja, és ami a bokaficamok és -törések szinte járványos elharapózásával járt. Keresztes tűnődve labdázott egy kézigránáttal: Tudod, mit? Fogadjunk ebbe a gránátba, hogy le lehet ugrani ebből az ablakból anélkül, hogy az ember kitörné a lábát. Azt elmulasztotta közölni, hogy vajon ő mit tenne fel a kézigránát ellenében, bár Pataki egyébként sem akart belemenni a dologba, mivel akár kitöri a nyakát Keresztes, akár sikerül neki az ugrás, őrá nézve egy ilyen balhé csakis azzal a következménnyel járhat, hogy még hosszabb időre bezárják iskola után, holott máris súlyosan korlátozva volt az az idő, amit a Dunán tölthetett evezéssel. Pataki már háromszor megmondta, hogy nem, amikor Keresztes, akinek minimum hatszor kellett nemet mondani, hogy megértse, fogta magát, és kidobta az ablakon a Fuchsot. Fuchs arcán némi meglepetés tükröződött, hogy ilyen hirtelen vége lett a fizikaórának, de gyorsan felkelt a földről, és leporolta magát. Na látod mondta Keresztes, enyém a gránát. Aztán kihúzta a gyújtószöget. Ahogy terjedt az osztályban a kibiztosított gránát híre, az egyik pad a másik után bukott alá fedezékbe. Legalább három perc eltelt már, mire Pataki elő mert mászni az egyik szomszédos pad alól. Keresztes a világosság felé tartva nézegette a gránátot. Mondd, honnan tudtad, hogy döglött? Nem tudtam felelte Keresztes. Ekkor lépett be Fuchs az osztályterembe. Hidassy, aki a gránátjelenet során egyetlen pillanatra se hagyta abba az elektronról szóló dicshimnuszát, most dühödten förmedt rá Fuchsra: Hogyan merészeled az engedélyem nélkül elhagyni az osztálytermet? Iskola után itt maradsz; be leszel zárva! Azon az órán látták Keresztest utoljára. Két szóbeszéd járta róla. Az egyik szerint az igazgató lefizette volna, hogy többé be ne tegye a lábát az iskolába; a másik szerint viszont Keresztes azért tűnt el, mert fogadott valakivel a kőbányai vasútállomáson, hogy puszta kézzel föltartóztatja a vonatot, amely 4.15-kor indul a Keletiből,

12 és Kőbányán amúgy nem áll meg. Pataki a második verzióval rokonszenvezett, és nagyon is hihetőnek találta. Fuchsot nagyon letörte a bezárás: egyrészt mert egyáltalában sohasem volt még bezárva, másrészt pedig mert senkinek nem volt róla tudomása, hogy Hidassy valaha is bezárt volna valakit. Ahogy hazafelé ballagtak a bezárásból, és szegény Fuchs iskolatáskáját magához szorítva kétrét görnyedt a keserűségtől, Patakinak, mivel végtére is egyedül voltak, és így nem lehetett tanúja az esetnek, megesett a szíve a kis Fuchson, és megpróbálta egy kicsit felvidítani. Hagyd csak sóhajtott Fuchs, én úgyse fogok soha olyan nagy balhékat csinálni, mint te, hogy kézigránátot áruljak. Veled nem merik megcsinálni, hogy rád üljenek. Fuchs kedvéért Pataki eleinte igyekezett még némileg kisebbíteni a fegyverkereskedelemből fakadó dicsőséget, de aztán amíg a villamosra várakoztak, humorérzéke fölülkerekedett benne a szánakozáson, és amikor a kis Fuchs azzal fordult hozzá, hogy: Te, mi lenne, ha én is segítenék neked eladni egypárat? Pataki roppant meggyőző színészi alakítást nyújtva egy percig úgy tett, mintha az ajánlatot mérlegelné, majd rábólintott. Rendben van felelte. Pataki előadta, hogy rábukkant egy titkos, föld alatti német fegyverraktárra, amely zsúfolásig van első osztályú, az SS-ek számára tartalékolt hadfelszereléssel, lőszerrel, fegyverekkel, gránátokkal satöbbivel, amiből meg fognak gazdagodni mind a ketten. Neked az a dolgod, hogy szerezzél kötelet sok kötelet, legalább ötven métert. Meg egy bányászsisakot, vagy ha azt nem tudsz, akkor egy erős elemlámpát. Meg egy csomó sóskát. Sóskát? Persze. Tudod, amiből főzeléket csinálnak. Robbanóanyag csomagolására nincs jobb a sóskánál; csökkenti a robbanásveszélyt magyarázta Pataki halálosan komoly képpel. Miután elbúcsúzott Fuchstól, hazafelé menet Pataki többször is hangos kacagásban tört ki, ahogy elképzelte, amint Fuchs azon töri magát, hogy mindent beszerezzen, amit előírt neki. Amikor aztán a megjelölt csütörtöki napon megpillantotta Fuchsot, aki hatalmas kötéltekercsek alatt roskadozva jelent meg az iskolában, a fején hetykén félrecsapott bányászsisakban és a két kezében sóskával színültig tömött óriás kosarakkal, Pataki majd megszakadt a röhögéstől. Az egész osztály be volt avatva a tervezett fegyverszerző expedícióba, s így Fuchsot általános derültség fogadta, de Pataki a bányászsisaktól készült ki végképp, melynek megszerzése ugyancsak próbára tehette Fuchs leleményességét. Egyszerűen képtelen volt uralkodni magán, és látszólag oktalan röhögőgörcseivel aznap három napi bezárást szedett össze magának. Csak másnap délutánra csillapodott le kissé, Tompa Mihály olvasgatása közben. Az Andrássy út 60-ban uralkodó iskolai légkört csak fokozta, hogy miután órákig állatták a sarokban, felszólították, hogy írja le két oldalon az életrajzát. Pataki most már nyugodt volt, ha abban még nem is bízott egészen, hogy otthon fogja tölteni az éjszakát. Azoknak a gránátoknak, melyeket sikerült eladnia, azóta nyilván réges-régen nyomuk veszett már, következésképp bízvást letagadhatók. Ezekre vonatkozólag az lesz a legjobb taktika, ha egyszerűen semmit sem hajlandó beismerni, ami viszont a föld alatti német fegyverraktárt illeti, minthogy a valóságban nem létezik, töredelmesen bevallja majd sűrű bocsánatkérések közepette, hogy iskolás csíny volt csupán az egész, aztán szépen hazamegy. Kár, hogy nem volt alkalmuk összeegyeztetni Fuchsszal a meséjüket, mindazonáltal Pataki igyekezett begyakorolni néhány hatásosnak ígérkező lelkiállapotot, mint amilyen például a rettegés, a nemakarhinniafülének, a megbánás, és mindenesetre készenlétben tartott egy-két bármikor bevethető tartalék hazugságot is. Gondolatban kikeverte magának a tagadás hangszínét, és beállította a megrettent ártatlanság hangerejét is, mivel a megfelelő pillanatokban ezeket is elő akarta kapni. Külön-külön hallgatták ki őket. Patakinak megengedték, hogy leüljön, amit ő meg is tett, mégpedig az emberileg egyáltalában lehetséges legtiszteletteljesebb és legkészségesebb testtartásban. A kihallgató tiszt az ÁVO új, kék parolis egyenruháját viselte, és azzal kezdte, hogy: Mi természetesen mindent tudunk magáról, Pataki. Pataki elengedte a füle mellett az ávós szavainak megvető hangsúlyát, és csak mosolygott állhatatosan, abból az elméletből kiindulva, hogy a mosolygás valószínűleg csökkenti a tettlegesség eshetőségét. A kihallgatótiszt gyanakvással elegy undorral nézegette Pataki életének történetét. Aztán olyan mozdulattal tette le, amiben Pataki, mint gyakorlott szimuláns, azonnal felfedezte az alakítás folytonossági hiányait; Patakinak az az érzése támadt, hogy az ávós szeretne hazamenni. Végtére is este kilenc volt már. Fuchs mindent bevallott. Elmondta, hogy maga a segítségére lett volna neki fegyveres felkelés szervezésében Nem igaz felelte Pataki, a lehető legkevésbé ellentmondó hangsúllyal, nincsenek is semmiféle fegyverek, az egész csak Hát akkor ez meg micsoda maga szerint? kérdezte a kihallgatótiszt, és kicsapott az asztalra egy német géppisztolyt. Kivárt néhány ütemet, majd a megfelelő pillanatban így szólt: Fogpiszkáló, netán? Vagy esetleg valami fűnyírógép alkatrésze? Pataki azon vette észre magát, hogy életében először semmivel sem tud előrukkolni. Lehetséges volna, hogy ezek rá akarnak varrni valamit? Megértette, hogy bármi folyjék is itt, ebben a színdarabban nem ő fogja mondani a poénokat. Mint már mondottam folytatta a kihallgatótiszt, a Fuchs köpött. Azt is elmondta, hogy maga nem tudott semmit, és hogy magának különben is csak az lett volna a szerepe, hogy segít neki az elosztásban. Én mondom, nagy szerencséje magának, hogy még bimbójában lesújtottunk az összeesküvésre. Na lám, gondolta Pataki, mivel immár sejtette, hogy mi következik; a pasas haza akar menni. Mi mindent tudunk magáról. Mert ez a feladatunk. De maga még nagyon fiatal. Hajlandók vagyunk elnézni magának ezt a ballépést, habár nagyon súlyos vétséget követett el. Adunk magának még egy esélyt. Mondj, amit akarsz, gondolta Pataki. Maga cserkész, nem igaz? Bár ez egyáltalában nem kérdés volt. Hazafelé nem kapott kocsit. De Pataki most hihetetlenül szépnek látta a sötét, kopár Andrássy utat. Mélyeket szippantott az esti levegőből. Erezte, hogy költemény fogalmazódik benne, mely a szabadságról fog szólni, különös tekintettel új keletű tapasztalataira. Az a trükk a géppisztollyal kissé olcsó volt, állapította meg magában, viszont tényleg nagyon megijedt, hogy esetleg be akarják csukni. Bár végtére is ők voltak a szakemberek, és ha úgy ítélték meg, hogy a géppisztoly nélkül nem fog kötélnek állni, bizonyára nekik volt igazuk. Akkoriban Ladányi volt a cserkészcsapat parancsnoka. A többi jezsuita is részt vett a cserkészetben, Ladányinak azonban az volt a fő kötelessége, hogy a csapattal foglalkozzék, ami igazán testhezálló feladat volt neki, mivel azelőtt maga is cserkész volt. Máskülönben olyan jezsuita volt, ahogy az a nagykönyvben meg van írva; magas volt, és olyan szúrósan józan szemmel nézett az emberre, amivel a gondolatai mélyére tudott hatolni. Pataki szinte el is feledte, hogy bár feketét visel, Ladányi egyelőre még a próbaidejét tölti; a jezsuiták nevetségesen hosszú ideig inaskodtak, amíg minden vizsgát letettek oltár előtti csúszás-mászásból haladó fokon meg a többi istenharagjáből. Lehet, hogy a Ladányi atyának el se tetszik majd hinni kezdte Pataki. Hadd találgassak; az ÁVO azt akarja, hogy kémkedj a csapatra mondta Ladányi egyből. Öööö hát, őszintén szólva, igen. Honnan tudja az atya? Előbb-utóbb kellett, hogy találjanak valakit maguknak. Te meg olyan előszeretettel keveredsz bele folyton mindenfélébe, hogy szinte magától értetődőleg esett terád a választás. Én azt javasolnám, hogy másold le nekik szépen a csapathíradót. Ezzel rengeteg időt fogsz megtakarítani. Csak arra ügyelj, hogy az átlagnál érdekesebb csomóknak meg a talányosabb tábortüzeknek mindig szentelj kissé nagyobb terjedelmet. Ezek semmit se szeretnek úgy, mint a papírt. Van még valami? Egy héttel később Pataki iskolába menet összetalálkozott a kis Fuchsszal; akkor látta először a közös rabság óta. Fuchs láthatólag rettenetesen megijedt a találkozástól, és szörnyű zavarban volt. Ne haragudj, de én azt hittem, hogy csak vicceltél, amikor a fegyvereket emlegetted: csak ezért vezettem el őket a barlangba; de azt hiszem, sikerült meggyőznöm őket, hogy én találtam meg a fegyverraktárt. Ne haragudjál. Pataki és Fuchs között többet nem esett szó a dologról. Tulajdonképpen egyáltalában nem beszéltek többet egymással. Pataki pedig mással se beszélt többet az esetről. De azért az feltűnt neki, hogy attól fogva senkinek se jutott az eszébe, hogy ráüljön a kis Fuchsra SZEPTEMBER A hangyaidomítás nagyon jellemző dolog volt. Gyuri tudta, hogy sokkal többet kellene tanulnia. Minden korábbi vizsgával ellentétben, melyek eredményének

13 fontossága sohasem hatott rá meggyőző erővel, ez a mostani csakugyan rettenetesen, torokszorítóan fontos volt, és Gyuri tökéletesen tisztában volt vele, hogy sokkal, de sokkal szorgalmasabban kellene készülnie rá. A jó szándékkal nem is lett volna baj, hiszen jobb már nem is lehetett volna, csak épp ugyanaz lett a sorsa, mint annak a színésznőnek, aki csak a második szereposztásban alakítja a főszerepet: sose nyílott rá kellő alkalom, hogy kibontakozhassék. Senkinek se mondta meg, hová megy; telerakta a csónakot tankönyvekkel, és kievezett a Margitsziget egy néptelen partszakaszara. Itt kettesben voltak: csak ő meg a matematika. Elheveredett a késő nyári hőségben, és kinyitotta a könyvet, hogy átadja pőre testét a differenciál- és integrálszámításnak, és egyenletek sugaraiban sütkérezzen, de míg bőrének barnasága szépen mélyült, a tudásáról ugyanez nem volt elmondható. Gyuri becsapva érezte magát. Mintha magas kőszikláról vetné magát alá, úgy ugrott fejest a mélyen alant elterülő algebrába, ám ahelyett, hogy nagy loccsanással elmerült volna benne, valami titkos antigravitációs erő mintegy visszalökte és eltaszította a matematikától, ekképp csak lebegett fölötte, de megérinteni képtelen volt. Annyira élvezte a napfényt, amit ritka kivételképpen nem jegyre adtak, hogy nem is tudott ellenállni, hanem belemerült egy csapat hangya terelgetésébe, ami hirtelen igen csábítólag hatott rá. Olykori eltaposásukon kívül azelőtt más dolga nemigen volt hangyákkal; erre vagy véletlen folytán került sor, vagy szándékosan, olyan esetekben, amikor elárasztották Gyuri valamely tulajdonát, netán épp bizonyos ehető dolgokat. Történetesen olyan helyen telepedett le, ahol a hangyák több karavánútja is keresztezte egymást, aminek következményeképp legalább három órája ráment, hogy mint egy olimposzi isten, ágakból és falevelekből, valamint az ebédre magával hozott szendvicsekből lecsípett morzsákból különféle akadályokat szerkesszen, és intelligenciateszteket konstruáljon a hangyák számára. Közben eljátszott a gondolattal, hogy esetleg rovartanász lesz és nagy tudós, világhírű zoológus. Amennyire tudta, a biológiát nem köpte be Marx, bár némelyik tanítványa, mint például Liszenko, nagyon iparkodott, hogy pótolja, amit a mester elmulasztott megtenni. A hangyák lenyűgözve tartották, legalábbis amíg nem adódott valami egyéb, ami szintén elvonta a figyelmét a matematikától. Ha másra nem is, erre az egyre jó volt a matematika: egyszeriben csábossá varázsolt szinte akármit a hangyákat, az angolt, a fekvőtámaszt, a vasalást, de még a mosogatást is. S ahogy mindjobban közeledett a matematikavizsga, Gyuri előtt egész új galaxisok tárultak fel; ellenállhatatlan vonzerővel hatott rá bármi, aminek nem volt köze a matematikához. Aztán csak bámulta a folyó nyugodt folyását. Ahogy elnézte a vizet, az jutott az eszébe, vajon az a pisztoly, amit ezen a helyen dobott a Dunába tavaly, ott van-e még a fenekén, s hogy mennyi iszap rakódhatott rá. Felkavaró érzés volt, amikor a belga automatát átadta a mélységnek, mert valóban pompás darab volt, Gyuri mégis úgy határozott, hogy mivel az élet kezdi mindinkább felölteni szokott formáit, személyes biztonsága érdekében alighanem jobb lesz, ha a pisztoly az íróasztala fiókja helyett inkább egy jelentős európai vízi út fenekén nyugszik ezentúl. Megbízható ismerősei közül senki sem óhajtotta megvásárolni tőle, ismeretlennek meg nem akarta volna eladni. A hatóság nem sok megértést tanúsított a nem állami tulajdonú lőfegyverek iránt; neki pedig amúgy sem volt sok szerencséje a pisztolyokkal. Az íróasztala középső fiókjában őrizte. Aztán egy szép napon dédelgetés, dajkálás közben egyszer csak elsült; a golyó kilukasztotta a fiókot, végighasította a combján a nadrágja jobb szárának belső oldalát, átfúrta magát a széken, míg végül bele nem állt a parkettába, mindörökre mozdíthatatlanul. Gyuri kábultan ült a terjengő lőporfüstben, és arra gondolt, hogy lám, milyen az élet: kis híján maga végezte el azt, méghozzá a békés otthon kényelmében, amire az egész második világháború nem volt képes. Elek rontott be. Mi volt az? kérdezte a lőporfüsttől bűzlő szobában. Mi-micsoda? Te nem hallottad? Mit nem hallottam? Ennél többel Gyuri nem volt képes bekapcsolódni a társalgásba, hiszen a pisztoly ott hevert előtte a kihúzott fiókban, de meg a rémület is gátolta abban, hogy kieszeljen valamit Elek számára. Úgy látszik, hallucináltam mondta Elek, s távozott. Napokba telt, mire végre sikerült kivájnia a golyót a padlóból. Visszaevezett a csónakházhoz, ahol megtudta, hogy Pataki fel s alá lapátolt a Dunán őt keresve, hogy a saját szemével lássa, mint készül Gyuri a pótvizsgára, és kárörvendjen rajta egy kicsit. Gyuri újra hazacipelte tehát a matematikakönyveket. Hozzászokott már a súlyhoz, melyet mintegy a szellem s egyúttal a test edzéseképpen mindenhová magával hordozott, főleg az állóképessége növelése végett, de egyszersmind abban a reménységben is, hogy a könyvekben felhalmozott tudás állandó közelsége folytán valami talán átragad rá belőle. Számos kutya volt Budapesten, melyet korántsem sétáltatott annyit a gazdája, mint Gyuri a matematikakönyveit. A lakásba lépve mindjárt megállapította, hogy Pataki nincs náluk, ugyanis Elek egyedül volt. Pataki azért szokott oda Gyuriékhoz, mert Eleket igen élvezetes társaságnak találta, mivel ő ellentétben a papájával nem emelt kifogást az ellen, hogy Pataki cigarettázott; sőt készleteiből mindig félre is tette az utolsó mohikánokat Pataki látogatásaira. Az utóbbi időben mind gyakrabban fordult elő, hogy a tréningről vagy a futóedzésről hazatérő Gyuri Eleket és Patakit a nikotin meghitt testvériségébe merülve találta, amint azon igyekeztek, hogy lehetőleg semmi se vesszen kárba a gyér dohányneműből; Elek pedig ezenközben rendszerint valamely szépemlékezetű női far dicsét zengte, mellyel négy évtizeddel annak előtte volt találkozása. Gyuri nem dohányzott. Az esélyei, hogy bekerüljön egy első osztályú csapatba amúgy is oly csekélyek voltak, hogy semmi olyasmit nem engedhetett meg magának, amivel tovább apasztotta volna őket, így aztán nem vette zokon a családi kötelékeket semmibe vevő közös cigarettázást. Elek közönye sokkal inkább bosszantotta Gyurit. Elek mostanában egy hatalmas karosszékben teljesített rendszeres szolgálatot, mely a lakás háború előtti bútorzatának szinte utolsó darabja volt, s egyben egész háború előtti vagyonuk utolsó maradványa is voltaképp. Karosszékében ülve, kezében a bűnre csábító cigarettával, ha épp volt cigarettája, Elek bámulatosan jól nézett ki ahhoz képest, hogy tökéletesen tönkre volt menve. Haja és bajusza olyan fegyelmezetten állt, mintha szobrász alkotta volna; bár a szürke pulóveren, mely az utóbbi időben nélkülözhetetlen darabjává vált ruhatárának, ott éktelenkedett két lyuk, melyet nem kerülhetett el a tekintet. Más ember, ha a szeme láttára válik semmivé mindene, kivált ha egy egész vagyont veszít az egyik napról a másikra, bizonyára keserűn átkozza ama láthatatlan hatalmakat, melyek hajdani gazdagságából csak a nadrágzsebében csörgő aprópénzt hagyják meg neki. Elvárható lett volna némi átkozódás és jajpanasz az olyan embertől, aki hatvanévesen lett nincstelenné, még ha a világháború közös nevezőre hozott is mindenkit, ipari méretekben termelve kínt és nyomort. De legalább egy kis fogcsikorgatás mindenképp elvárható lett volna. Vagy fölső hatalmak ököllel való megfenyegetése. Elek azonban megtartóztatta magát, és az illendőséget egyetlen panaszszó hallátásával sem szegte meg. Csak üldögélt a karosszékében, kényelmesen elhelyezkedve, mint akinek szabadnapja van, amit igyekszik kihasználni. A háború után még megpróbálta feltámasztani hamvaiból a vagyonát, sőt még az infláció után is, mely a gazdaságtörténet legsebesebben vágtató és legmagasabbra szökő inflációja volt, amint arra a magyarok mindig is büszkén felhívták minden külföldi figyelmét. Amikor véget ért, Elek bement a bankba, ahol a millióit elhelyezte, kiürítette a számláját, és vett a pénzen egy vekni kenyeret. Alig kapott vissza belőle. A budapesti csatornalefolyókat eldobált bankjegyek tömték el, egy régi világ lehullott falevelei. Gyurit azonban még Elek egykedvűségénél is jobban gyötörte éjjel és nappal, hogy milyen ostoba semmiségen múlt minden. És hogy éppígy történhetett volna másképpen is, lehetne egy csinos kis bankszámla Svájcban, lehetne egy kisebbfajta aranytömb elásva valahol, vagy némi ékszer jól elrejtve, és akkor most minden másképp lenne, akkor lenne mit enniük, sőt még jól is lakhatnának. Nekik azonban elúszott mindenük annak során, ami majd legföljebb ha egy homlokráncoltató lábjegyzet lesz mindenféle mélyértelmű közgazdasági folyóiratok lapjain. Némileg meglepő mód egy bukmékertől, aki azelőtt abból élt, mégpedig jól, hogy mások elveszítették a pénzüket a lovakon, Elek eleinte a lóversenypályán tett néhány szárnyaszegett kísérletet az elvesztett pénz morzsáinak visszaszerzésére. Gyuri tisztán emlékezett rá, hogy a háború előtt Elek mindig úgy tért haza a versenyről az aznapi bevétellel (kis barna bőröndben hozva az összekeveredett bankjegyeket, melyeket aztán az alkalmazottaknak kellett szétválogatniuk), hogy így kiáltott fel:

14 Az emberi butaságnál nincs jobb üzlet a világon! Ebben sose csalódik az ember. A bukmékerséggel szerzett vagyon nem annyira Elek agyafúrt ságának volt köszönhető, mint inkább annak, hogy a sportfogadás gyakorlatilag állami monopólium volt, és a hivatalos működési engedélyeket Elek egyik régi katonacimborája adta ki. Mindazonáltal, alkalmasint épp a színfalak mögött szerzett tudományától sarkallva, Elek meg volt győződve róla, hogy ha rendszeres jövedelmet talán nem is biztosítanak a pacik, de indulótőkét, azt igen, amit pedig be fog fektetni valamely egyelőre ismeretlen vállalkozásba, és ezzel megoldja gondjait. A lóversenypályára tett kiruccanásai azonban egészében véve gatyaveszejtő kalandnak bizonyultak, habár egyszer-kétszer alighanem nyerhetett is, mivel olykor az is előfordult, hogy volt otthon vacsora. Máskor a pénzszerzés közvetlenebb módozataihoz folyamodott. Egy nap Gyuri arra ment haza, hogy a könyveinek, minden könyvének, lába kelt; csak a tapéta volt világosabb ott, ahol azelőtt a könyvek voltak. Kénytelen voltam eladni felelte Elek Gyuri érdeklődésére. Tudod, enni kell. Gyurinak nem is lett volna kifogása, ha Elek legalább előre szól neki, és nem is az volt a legdühítőbb, hogy oda lettek a könyvek, hanem hogy bármi lett légyen is Gyuri könyvtárának piaci értéke, Eleket bizonyosan átejtették, és nyilván a valódi ár tizedéért kótyavetyélte el az egészet. Elek üzleti érzéke, ha ugyan valaha is volt neki, valahol elkallódott a háború során. A legszebb példa erre az a fűszerüzlet volt, amit körülbelül egy hónapig vezetett; kis híján tönkretette vele az egész családot, mert hajnalban kellett kelniük, hogy beszerezzék az árut, de nemcsak hogy nem kerestek a bolton, hanem rá is ment minden pénzük. Rengeteget vesztettek rajta, annál is többet, mintha egyszerűen csak a Dunába szórták volna a pénzt. A fűszeresek általában nem szokták kitörő örömmel fogadni, ha más is fűszerkereskedést akar nyitni. Elek azóta már túl volt minden fűszerkereskedésen és más efféle nagyratörő terveken; beérte a karosszékkel. Amióta a mama meghalt, Elek kevésbé tartotta szükségesnek, hogy kifejtsen valamely szemmel látható tevékenységet. Olykor-olykor voltak ugyan titokzatos útjai, melyekről élelmiszeres csomagokkal tért meg, egészében véve azonban Elek nézőnek tekintette magát az élet stadionjában. Nemcsak lelkiismeret-furdalása nem volt, de a sors ellen sem zúgolódott, amit némelyek bizonyára bámulatra méltónak találhattak, Gyuri azonban igen kevéssé értékelte. Mondd, milyen érzés, hogy tiéd a világ legkiültebb valaga? kérdezte tőle egy kiváltképp haszontalan nap végén. Elek vállat vont. Az én apám is mindent elveszített felelte, mint aki világos magyarázattal szolgál, majd mintegy konklúzióképpen hozzátette még: A tíz körmöddel fogsz kikaparni, ha már majd nem leszek. Gyuri ritkán találkozott a nagyapjával. Legkorábbi gyermekkori emlékeiben nagyapjának olykori látogatásai két nyomot hagytak: egyrészt ínycsiklandó cukrászsüteményekre emlékezett, melyekhez azonban ujjal sem volt szabad hozzáérnie, másrészt pedig egy félelmetes, kerek fejű öregemberre, aki folyton azt kérdezgette, hogy ő, mármint Gyuri, kicsoda. Elek szerint a nagyapja kezességet vállalt egy barátja kártyaadósságáért. Az illető jó barát nem tudott fizetni, ám ahelyett, hogy az illem és a szokás megkívánta módon golyót röpített volna a fejébe, fogta magát, és kiment Berlinbe, ahol nyitott egy magyar éttermet, a nagypapa meg itt maradt, és állta a cehhet. De Elek meg a nagypapa legalább azt elmondhatta magáról, hogy vagyonok mentek át a kezükön. Gyuri viszont élt a gyanúperrel, neki nem fog megadatni, hogy vagyonokat veszítsen. Elek hirtelen elszegényedésének azonban voltak bizonyos előnyei is, legalábbis Gyuri számára. Minthogy apja immár semmiféle szerepre sem tartott igényt az élet színpadán, a vizsgák miatt sem került sor közöttük súrlódásokra. Elek azelőtt sem aggasztotta magát túlságosan Gyuri tanulmányi előmenetele miatt; Gyuriban olykor még az a kérdés is felmerült, vajon tudja-e Elek egyáltalában, hogy ő melyik iskolába jár. A szorgalom egy ritka és szalmalángszerű fellobbanása alkalmával Gyuri egy ízben azzal a kéréssel fordult Elekhez, hogy kérdezze ki őt bizonyos latin igék ragozásából. Tudod azt a ragozást vagy nem tudod? tudakolta Elek, és amikor erre azt a választ kapta Gyuritól, hogy azt hiszi, tudja, Elek azzal torkolta le: Akkor meg minek kérdezzelek ki? Borotválkozás közben, ami az esti kiruccanásra való előkészületek legfontosabbika volt, Gyuri azzal nyugtatta magát, hogy legalább csak egy tárgyból kell pótvizsgáznia, és máris a kezében lesz az érettségi bizonyítvány. Miközben a sörtéit nyeste, a szomszédból Galántai urat hallgatta, aki folyton az üzemek államosítása miatt háborgott, ami csakugyan nagyon megviselhette, mivel azóta immár hónapok teltek el. Ez már igazán túlzás ez már nem mehet így sokáig. Gyuri azonban nem kétlette, hogy a dolgok még egy jó darabig így fognak menni. Addig legalábbis biztosan kitart még a rendszer, amíg őt be nem hívják katonának. Kizárólag ez a körülmény buzdította tanulásra ez azonban valóban hathatós ösztöke volt. Ha nem megy át a vizsgán, nincs egyetem. Ha nincs egyetem, mehet katonának. Vár rá a nem evés, az ácsorgás az esőben, a gyalogsági ásó, a sok ismeretlen ember, a távollét szeretteitől, a börtöni állapotok, ahol ráadásul még szalutálni is kell, és ahol pocsékok az ágyak. Sokan öngyilkosságot követtek el inkább, semhogy bevonuljanak, mert mégiscsak kellemesebb volt otthon meghalni kényelmes körülmények között, mint hogy valami sivár laktanyában metélje el az ember az ereit. Nagy szerencse volt, hogy már csak a matematika fenyegetett azzal, hogy ólomsúlyként aláhúzza a mélybe, ahol az imént említett borzalmak várnak az emberre; hiszen eredetileg számos más tárgyból is lesett rá a bukás. A magyar érettségijét például a szó szoros értelmében a sírból hozta vissza. Szerencséjére a Botond szóbeliztette, noha más tanárok is jelen voltak, akik korántsem kedvelték Gyurit annyira, mint a Botond, sőt meglehet, egyáltalában nem szenvedhették. Arany Toldi-ja volt a tétel. Vagy soha nem is volt meg neki a könyv, vagy csak nem találta, mindenesetre a vizsga előtti utolsó este, amikor végre rászánta magát, hogy beleolvasson egy kicsit, Arany János iránti hirtelen támadt vágya leküzdhetetlen akadályokba ütközött, Gyuri pedig abban a tudatban jelent meg a vizsgán, hogy ebből bukás lesz. Botond tanár úr lábát az asztalra rakva ült a teremben. A többi tanár arcáról világosan leolvasható volt, hogy szerintük ez korántsem illik a pillanat magasztosságához, ámde Botond volt a magyarosok főnöke, s mi több, megfellebbezhetetlen tekintélynek számított. A Botond mindent kétszer olvasott, ami pedig a költészetet illeti, fejből tudott szinte minden verset, mely valaha is megjelent nyomtatásban. Szerencsés esetben, ha valamitől beindult, szinte a Hidassyéhoz fogható transzba esett, s ilyenkor képes volt akár húsz percig is verseket szavalni hibátlanul, ami alatt az osztály kissé kifújhatta magát. Miként ez illett is olyan emberhez, aki a művészetek szolgálatának szentelte magát, Botondnak hosszú haja volt, méghozzá oly megzabolázhatatlan, hogy diákok s tanerők egyaránt azt gyanították, reggelenként maga igazgatja szénaboglyaszerűre. Nos, Fischer fiam mondta Botond kedélyesen a mennyezetre bámulva és szemüvege szárával az egyik metszőfogát kocogtatva. Míg testi valójában az érettségiztetés unalmas feladatát végezte, a lelke alkalmasint ínycsiklandó költeményekkel játszódott. Szerfelett örvendek a találkozásnak, mint mindig, ám fájdalom, ezúttal arra kell kérjelek, hogy mondj fel nekünk néhány részletet a Toldi-ból, mielőtt utadra bocsátanánk. Az az igazság, tanár úr, kérem, hogy nem tudok mondta Gyuri őszintén. Ne tessék haragudni, de nem megy. Hahaha! Mindig az a szerénység! A túlzott szerénység! Nos, fiam, bármely részlet megteszi, csak halljuk már. Nem megy, tanár úr, kérem. Nem szeretném, ha a tanár úr hiába vesztegetné az idejét felelte Gyuri, kitartva az előbbi kijelentése mellett. Vizsgaláz? Na, jól van, akkor mondj el egyet a kedvenc költeményeid közül. A kívánság nem volt túlzottnak mondható, Gyurit azonban meglepetésként érte. Gyorsan átkutatta irodalmi ismereteit, de a fiók üres volt. Ne tessék haragudni, tanár úr, de én egy verset se tudok. Haha, Fischer! Meglásd, egyszer még nagy bajba jutsz a tréfás kedved miatt. De azért átengedlek. Küldd be a következő delikvenst. Botond mindenkivel nagyon atyai volt (csupáncsak azokat kivéve, akik mély és őszinte ellenszenvet mutattak a költészet iránt). Azon kevés számú tanár közé tartozott, akit kedveltek a gyerekek; szeretetüket pedig nem utolsósorban az az évfolyamról évfolyamra továbbhagyományozott életrajzi adalék táplálta, hogy Botond a magyar költészet minden jelesebbjével leitta magát, aki csak a századforduló óta alkotott. Együtt koplalt Adyval Párizsban ( azon vitatkoztunk Bandival, hogy melyikünk hámozza meg a krumplit vacsorára ), és nyolc másik mosdatlan, ám az utókor által kevesebbre értékelt magyarral osztozott az egyetlen ágyon, melyben felváltva aludtak egy fűtetlen padlásszobában, újfent berúgott minden híres irodalmi alakkal, prozódiai vitába keveredett és összeverekedett Picassóval, és vezető tanári állása ellenére is tudvalevőleg bármikor kész volt egy kis poharazgatásra minden fontos (vagy épp nem oly fontos) irodalmi szereplővel, aki két háború s annyi emigráns távozása után még fellelhető volt a hazában. Az irodalomtörténet pedig sokkal lenyűgözőbb volt, ha az ember tudta, hogy a tanára személyesen húzta haza a kocsmából lábánál fogva a költőt. Nem, Botond nem az a fajta volt, aki könnyű kézzel buktatott volna, főleg, hogy még mindig adósa volt Eleknek egy öt számjegyű összeggel.

15 Már csak kinn a folyosón, a vizsga után merült fel Gyuriban, hogy egy verset mégiscsak el tudott volna mondani, mégpedig épp a Botond régi cimborájától, Adytól, amely arról szól, micsoda öröm a költő számára, hogy ismét látja a párizsi Gare de l Est-t; lévén Adynak egyik legvonzóbb témája, hogy magyar ember számára nem lehet szebb kilátás annál, mely Magyarországról kifelé viszi. Jó, bár részeges költő volt Ady Endre. István egyébként a háború alatt járt Érmindszenten, Ady szülőhelyén, és meglepetéssel tapasztalta, hogy még egy emléktábla se hirdette az emlékét, míg olyasféle feliratokból, mint az, hogy Itt járt Petőfi meg Majdnem itt járt Petőfi, Magyarországon annyi volt, mint a szemét. Amikor István szóvá tette a mulasztást egy helybélinek, az illető azzal vágott vissza, hogy: Miért kellene emléktáblát állítanunk egy részeges fráternek, akinek már az apja is elitta az eszét? Másnap, mindjárt kora reggel, ott komorlott a matematikavizsga, de nem volt ereje otthon maradni, habár a délutáni hangyaidomítással elfecsérelte a tanulásra szánt időt. Elek most is a karosszékében üldögélt, noha némi nehézségek közepette, mivel nem volt cigarettája. Gyuri már kifelé tartott, de Elek még épp telibe találta: Ne búsulj, nagyon jól fogod érezni magad a katonaságnál. Amikor először írásbelizett matematikából, Gyuri bölcs elővigyázatosságból becsempészte magával a tankönyvet. Főleg azért bukott meg, mert annyit se tudott, hogy tudja, mit nem tud. Belebújt a könyvbe megváltást remélve, de csalatkoznia kellett, mert egyetlen szót sem értett az egészből. Bosszúsan állapította meg, hogy ha csak egy kicsit is többet tanult volna, bizonyára ki tudta volna puskázni a helyes megfejtést. Most másodjára annyira azért felkészült már, hogy legalább megértse a példákat, ha a megoldásuk nem is ment úgy, mint a karikacsapás. De legalább megpróbálhatta megoldani őket, jóllehet olyan vállalkozás volt ez, mint ha gyűszűnyi vízzel akarná eloltani a tomboló erdőtüzet. Gyurinak azonban egész lényét áthatotta a bevonulástól való mindent elsöprő irtózat. Csak az előző héten is látott az utcán egy csapat kiskatonát, akik olyanok voltak, akár a láncra fűzött gályarabok, szinte zörgött a csontjuk a bőrükben, és mindegyik egy vekni kenyeret tartott a hóna alatt, mely a civil életben már réges-rég nem minősült volna élelmiszernek, s megszegéséhez is inkább jégcsákány kívántatott, semmint kés. Gyuri szívesen alakította maga előtt is a kemény legényt, de igazából tisztában volt vele, hogy a katonaság által kifejlesztett tervszerű és szakadatlan megpróbáltatások elviseléséhez nincs benne kellő szívósság. Mert amíg nincs egyenruhában, akármilyen rosszul mennek is a dolgok, mindig reménykedhet az ember, hogy előbb-utóbb jobbra fordul a sora, légyen bármily távoli is ez az esély. A katonaságnál azonban eleve ki van zárva minden kényelem s kedély vagy bármi egyéb, ami a kellemes kategóriájába lenne sorolható; a honvédet messze elkerülik az élvezetek. A többiek, akikkel együtt ült a vizsgateremben, úgy tetszett, magabiztosan farigcsálják a példákat. Gyuri eltűnődött, hogy vajon róla is ezt hiszik-e, akik két paddal mögötte ülnek. Az első feladat még kínált némi fogódzót, ezért gyorsan papírra is vetett valamit, mielőtt még kisiklana kezéből a mélységes mély sötétségből kihalászott kicsike kis tudomány, miközben némileg abban is reménykedett, hogy ha valami kataklizma következtében most, az első tíz perc után vége szakadna a vizsgának, akkor talán már ennyivel is átengednék. Miután tőle telhető kimerítőlegességgel válaszolt az első kérdésre, balra pillantva megállapította, hogy egyenes vonalban haladva, a tekintete éppen egy lány bal keblébe ütközik; vagy elfelejtette begombolni a blúzát, vagy a gombok mondták fel a szolgálatot, Gyuri szembogarába mindenesetre textiltől fedetlen bőrfelületről verődtek vissza a fénysugarak. Mintha az ágyékába tapostak volna, azonnal semmivé enyészett minden erőnek erejével felidézett matematikai tudománya. Más körülmények közt órákba telt volna és temérdek fáradságába, amíg sikerül kialakítania ilyen kedvező látószöget, melynek révén mintegy vizuálisan megkerülhetővé válik a ruházat által alkotott akadály, most viszont s épp ily kényes pillanatban, magától létrejött a kapcsolat Gyuri testtartása és a lány emlője között. Azonnal elkapta a szemét róla, de akkor már késő volt akkor már útnak indultak a molekuláris hírnökök, hogy felszítsák a zendülés parazsát. Az illetéktelen beavatkozástól némileg megrendülve bár az összpontosításban, Gyuri visszatért a példákhoz, de azt kellett megállapítania, hogy ki van rekesztve. A második feladat jószerével még a köszönését se fogadta. Jobb felé fordulva, most az arra elterülő száznyolcvan fokos teret pásztázta, és egy csapat szakérettségizőn akadt meg a tekintete; elmélázva nézte őket. A szakérettségizőket különleges tanintézetekben oktatták, ahol főleg a nagy népi bogrács legaljáról összekapart egyének fejébe gyömöszölték a tudományt, hogy aztán majd a Párt katonái és katonanői legyenek. Többnyire parasztfiúk voltak, akiknek kravátlit kötöttek a nyakába meg egy könyvet nyomtak a kezébe A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának rövid történeté-t, és még egy szabadjegyet is ráadásul Budapestre, a világmindenség közepébe, ahol előkészített szállás várta őket, rendszerint valamely kisajátított burzsoá épületben. Ők pedig fennhangon szavalták a marxizmust, mint tette volna mindenki, aki velük egy (új) cipőben jár. Ahhoz, hogy átmenjen a vizsgán, Gyurinak legkevesebb három feladat megoldásába kellett legalább belekezdenie, neki viszont egyelőre egyetlenegy példája volt úgy-ahogy készen, s ezenkívül még egy tétova kísérletet tudott legfeljebb felmutatni, míg a hátralevő többi kifürkészhetetlen rejtélyként nézett vissza rá. Közben az egyik tőle jobbra ülő lány a szakérettségizők csapatából egyre csak az ő papírját bámulta, amit Gyuri fölöttébb mulatságosnak talált. Miből gondolja ez a lány, hogy bármi néznivaló is akadhat az ő kacagtatón üres papírján? Végül is arra a következtetésre jutott, hogy csak az idejét vesztegeti, ha tovább mered a példákra, mert megfejteni úgysem fogja őket, csak kínlódik, mint kukac a horgon, és akkor már inkább fölveszi a fapofát, abban legalább van valami élvezet, és egyszerűen kisétál a teremből, hadd higgye az a pár szerencsétlen, hogy bezzeg ő kacagva megoldott minden feladatot. A népi leányzó meg egyre csak az ő papírját bámulta, s mi több, úgy bámulta, mint aki les. Gyurinak édes mindegy lett volna az is, ha puskázásért érvénytelenítik a vizsgáját, de a lánynak talán mégiscsak számított volna. Nem tudok segíteni szólt oda neki Gyuri némán tátogatva. Ne bámulj ide, mert még mind a ketten S azzal elhúzta a mutatóujját a torka előtt. A lány elvörösödött, és gyorsan a saját papírjaiba merült. Most, hogy a matekmeccset feladta, Gyuri átengedte magát az élvezetnek, hogy a balra ülő lány kebelén legeltesse lopva a szemét, de bosszúságára immár úgy estek a blúz redői, hogy illetéktelen tekintetek elől elzárták a vizuális behatolás útját. Miután úgy döntött, hogy nem üldögél tovább a padban, mint egy rakás szerencsétlenség, már épp a töltőtollára csavarta vissza a kupakját, mintegy a távozás előjátékaképpen, amikor a felügyelő éber tekintetének sugara egy pillanatra másfelé terelődvén, fehér papírlap indult meg feléje a padon jobbról. Széthajtogatva, Gyuri azt látta, hogy a megoldást tartja a kezében, szépen, takarosan levezetve, amit ugyan nem egészen tudott követni, mégis oly meggyőző erővel hatott rá, hogy eszébe se jutott kételkedni a helyességében. Lemásolta hát, majd abban a biztos tudatban, hogy vette az akadályt, kislattyogott a teremből, bár utólag átgondolva a dolgot kénytelen volt elismerni, hogy a hangyaidomítás meg a többi, amivel az idejét töltötte tanulás helyett, némileg elvette a váratlan szerencse ízét. A vizsga után számos kis gyülekezet alakult. Többen úgy ültek magukba roskadva s gyűrött ábrázattal, mintha a kétségbeesés címszavának illusztrációjához akarnának modellül szolgálni. Életében először Gyuri úgy érezte, el kellene mennie a templomba hálát mondani. Közvetlen megváltójának persze azonnal köszönetet mondott. Jó formát futott vele, mivel a lány oly kevéssé volt vonzó, hogy Gyurinak eszébe se jutott kezdeményezőleg fellépni, s így semmi sem feszélyezte. Ekkor tűnt fel Pataki, s rosszallóan nézte, hogy Gyuri mennyi verbális energiát pazarol egy olyan leányzóra, aki messze hátul kullogott csak, amikor a szépséget osztották. Pataki persze, mindenből elsőre átment. Hanyagul elsétált a vizsgákra, útközben belekukkantott egyik-másik könyvbe, és mint a hörcsög, betömött a pofazacskójába egy-két falatka tudást, aztán kiköpködte a vizsgabizottság elé. Már amikor kilépett az ajtón, nem tudta a felét se annak, ami még a fejében volt, amikor bement vizsgázni. Kosárlabdanyelven szólva, olyan volt, mint amikor a félkarú vak dob kosárra, a labda pedig körbegurul a gyűrűn, billegve és tétovázva, míg végül is bele nem pottyan lomhán. Mázli, mázli, óriási mázli, csodával határos mázli, de mégiscsak két pontot ér. Gyuri jól látta Patakin, hogy készül valamire, tudta, hogy egész délután hallgathatja majd a szellemességeket arról, milyen gyatra az ízlése hölgytársaság tekintetében, de nem hagyta magát zavartatni tőle. Köszönöm szépen még egyszer a segítségedet mondta Gyuri búcsúzóul a lánynak -; te biztosan fantasztikusan jó vagy matekból. Á, dehogy felelte a lány szerényen és megnyerőn, még a múlt héten megkaptuk az összes megoldásokat. Volt elég időnk bemagolni.

16 Fogták az órát, és elmentek vele a bordélyházba. Gyuri mamájának karórája, amely szinte hihetetlen szerencsével nem a Vörös Hadsereg karján végezte pályafutását, s amely valószínűleg egész Magyarország egyetlen, felszabadulás előttről megmaradt kronométere volt, és amely valamikor rettenetesen sokat ért, aznap este éppen két numerára volt elég egy neki, egy a Patakinak. Gyuri nagyon el volt szánva, hogy megünnepli a napot, és nagyot mulat, de mire befejeződtek a tárgyalások az aranyóra cédákban mért becséről, különösképp olyan közöny fogta el, mintha otthon felejtette volna a farkát. Sose hitte volna, hogy valaha is képes lesz ilyen tudományos elfogulatlansággal mérlegelni a közszemlére bocsátott női szubsztanciát. A kurvákról csúfság, szomorúság és megalázottság szokott az embernek az eszébe jutni, az a lány ellenben, aki Tímeaként mutatkozott be nekik, éppenséggel fiatal s jókedvű volt, s ha nem is intelligens, volt benne valami élénkség, ami elment akár intelligenciának is. Milyen szép vagy mondta neki Gyuri, csupáncsak leszögezve azt, amit a szeme látott. Á, túl kicsi a mellem felelte a lány, és tovább vetkőzött munkához készülődve. De a lánynak nem volt igaza. Igenis szép volt, és szépsége minden akadályt legyőzött volna; amit csak akar, bármit megkaphatott volna az alázatos férfiak hódoló seregeitől. Furcsa is volt, hogy bordélyban dolgozott, hiszen az ember azt hitte volna, könnyűszerrel foghatna magának egypár milliomost, akik alkalmasint kevésbé fáradságos életet biztosítanának a számára. Tekintve, hogy milyen szertelenül sok időt töltött a dologról való elmélkedéssel, Gyuri maga se igen tudta mire vélni ágaskodó vágyának hirtelen lelohadását. Tímeát elnézni merő gyönyörűség volt, s már önmagában is megérte a pénzt, de különösképp mintegy elvont élményként élvezte csak, akárha valami múzeumi tárgyat csodálna. Azt javasolta, legyen Pataki az első. Rettenetes érzés volt. Egyszerre utolérte a lelkiismeret-furdalás, hogy milyen érzéketlen; teljesen kikészült tőle. Haragudott magára, amiért akarta a dolgot, de közben azt is tudta, hogy amint kívül kerül a kupi hatósugarán, már azért fog haragudni magára, amiért nem tette meg. Mire Pataki végzett, már csak annyit mondott neki, hogy menjenek. Neked elment az eszed? fakadt ki Pataki. Csak nem fogsz kihagyni egy ilyen pinát! Azzal visszament, hogy igénybe vegye a fel nem használt numerát. Az esetből Gyuri megtanulta, hogy vannak emberek, akik képesek rá, hogy elhalt édesanyjuk karóráját bordélyházba vigyék, és vannak, akik nem képesek rá. Ha pedig az ember az a fajta, aki nem képes rá, akkor ebbe bele kell törődni. Drága lecke volt, s ráadásul nem is volt valószínű, hogy a jövőben sok hasznát fogja venni a tapasztalatnak, mivel se elhunyt édesanyja nem lesz több, se pedig tőle örökölt karórája. Szerette volna, ha Pataki kicsit jobban igyekszik. Haza akart menni, mert úgy érezte, mindjárt elsírja magát JANUÁR Az utolsó órát teveviccek mesélésével töltötték. Új tiszt érkezik az idegenlégió szaharai erődjébe kezdte Ladányi. Az őrmester körülvezeti, mindent megmutogat neki, a tiszt figyelmesen hallgatja a magyarázatot, aztán a végén megkérdezi: Mindez nagyon érdekes, őrmester, én azonban szeretnék feltenni magának még egy kényes kérdést. Mi ugyebár éveket fogunk eltölteni itt, a sivatagban. Nos, mondja, mi itt a szokás olyankor, amikor az ember már kissé elunja a magányt? Erre az őrmester egy tevére mutat, mely ott áll kipányvázva az erőd udvarán, és így felel: Arra az esetre, ha a tiszt urak hölgytársaságra vágynának, itt van Daisy, az ezred tevéje. Az új tiszt kissé meghökken ennek hallatán, de nem szól egy szót sem. Telnek a hónapok, egyik a másik után, mígnem egy év után a tiszt egyszer csak begerjed, felüvölt, kirohan az udvarba és ráveti magát a tevére. Épp nagyban gyömöszöli a tevét, amikor arra jön az őrmester, odalép hozzá és diszkréten köhent egyet: Nekem ugyan ehhez semmi közöm, de szeretném felhívni rá a figyelmét, uram, hogy a többi tiszt urak inkább fel szoktak ülni a Daisyre, és átmennek a szomszéd oázisba, ahol van egy jó kis bordélyház. Ahhoz képest, hogy jezsuita volt, Ladányi atya nagyon is kedvelte a tevevicceket. Gyuri és Neumann alig jutott szóhoz tőle. Ladányi atya disznó mód kisajátította magának a tevevicceket, de Hálás messze volt, Gyurinak pedig különben sem volt akkora készlete teveviccekből, hogy kitartson akár csak az út feléig is. Ladányi eleinte kissé ködös magyarázatokat adott csak, hogy mi dolga van neki Hálás községben, amely a szülőfaluja volt, ahol felnevelkedett. Lehet, hogy testőrre lesz szükségem mondta Gyurinak. Gyuri egyébként is boldogan megtett volna bármi szívességet Ladányinak, azt azonban, hogy lám, az atya nagy erejű és félelmet keltő embernek tartja, még hízelgőnek is találta (mindazonáltal Gyuri a Neumannt is magával hozta arra az esetre, ha netán csakugyan szükség volna testőrre. Mint vízipólósnak és egyébként is nagy melák fiúnak, bizonyára Neumanné lesz az utolsó ütés, bármi légyen is a vita tárgya. Gyuri egyszer a saját szemével látta, hogy amikor két részeg, nagydarab tűzoltó közölte vele, hogy most haladéktalanul kiveri belőle a szart, Neumann felkapta őket, és egyetlen lendülettel átdobta mind a kettőt a Rákóczi út túloldalára, ahol a törő csontok fülsértőn reccsenő hangjai közepette kenődtek szét egy házfalon. Neumann teljesítménye egészen biztosan rekord volt, de sajnálatosképp a tűzoltódobás nem szerepelt az elismert sportágak között.) Újonc érkezik az idegenlégió egyik szaharai erődjébe folytatta Ladányi a viccmesélést. Egy öreg veterán hosszan elmagyarázza neki, hogy mennek a dolgok a sivatagban, mígnem az újonc összeszedi a bátorságát, és felteszi azt a kérdést, ami a legjobban foglalkoztatja: Mi itt, ugye, éveket fogunk eltölteni az erődben; de mondd csak, mi van akkor, ha az embert elfogja a vágy? Mire az öregtől azt a felvilágosítást kapja, hogy: Olyankor az a szokás, hogy kimegyünk a sivatagba, keresünk egy csapat beduint, lerohanjuk őket, aztán kedvünket töltjük a tevéiken. Telik-múlik az idő, és egy szép napon a légiósok csakugyan ki is vonulnak a sivatagba, lesbe állnak egy homokdomb mögött, és lerohanják az első arra haladó beduin karavánt. Az öreg harcos azonnal futásnak ered a tevék felé, az újonc meg utánaszól: Hová sietsz olyan nagyon? Jut itt teve mindenkinek! Mire az öreg: Igen, de a csinosakat hamar elkapkodják. A békéscsabai vasútállomáson egy ösztövér parasztember várta őket; kalapban volt, és üdvözlésképpen kezet csókolt Ladányinak. Lovas kocsira szálltak, mely a helyi viszonyokhoz képest fényűző járműnek számított, bár nyilván szétrázta az ember ülepét, ha csak egy órát is utazott rajta, márpedig mint a tiszteletteljes parasztembertől értesültek, Hálásig éppen egy óra lesz az út. Ladányit nem nagyon izgatta fel, hogy visszatér az ősök földjére, Gyuri pedig, ahogy szemrevételezte a vidéket, ahol a cipő viselete is merész, új divathóbortnak számított még, és ahol a fű növésén kívül más hang nemigen zavarta meg a csöndet, mindjárt megértette a lelkesedés hiányát. Azon kívül, hogy ott kezdődött, ahol az ég véget ért, más egyebet nemigen lehetett elmondani a tájról. Ladányinak Faragó elvtárs miatt kellett hazalátogatnia. Ez a Faragó régtől fogva hírhedett figura volt Hálás községben. Ladányi élénken emlékezett rá, pedig már tizennégy éves korában eljött hazulról, hogy Budapesten folytassa tanulmányait. Faragó maga volt egy személyben a falu bolondja és egyszersmind a falu tolvaja is. Ilyen kis helyen, mint Hálás, nem lehet mindenre külön ember mesélte Ladányi. A kis falu mindenesetre nagy türelemmel viselte a saját termésű istencsapását. A háború meg a nyilaskeresztes mozgalom azonban egy csapásra megváltoztatott mindent. Amikor eljött 1944 októbere, Hálás község lakói igazán mindenre el voltak készülve már, csak épp arra nem, hogy Faragó fog felbukkanni. Faragó azonban karriert csinált, és a szokásos napraforgó-lopkodás, baracktolvajlás, malacszöktetés és egyéb kenyérkereseti jellegű helytelenségek helyett ő lett a járási náci lerakat vezetője. Ladányi nem részletezte, hogy ebbéli minőségében miket művelt. Nem a ti dolgotok. Aztán elmúlt 1944 októbere, és Hálás község lakói azt hitték, soha többé nem látják a színét se Faragónak, hat golyót kapott ugyanis a mellébe, és beszállították szekéren a békéscsabai hullaházba, ahol a rendőrség a felderítetlen halálesetekből származó és hozzátartozók által nem keresett tetemeket tárolta. Akkoriban még olyan idők jártak, hogy a hatóság foglalkozott a kósza hullákkal; kicsivel később már a kutya se törődött volna vele. Már fölrakták a boncasztalra, amikor hullához képest nagyon is hangos szóval méltatlankodni kezdett, hogy szomjas, és bort kért. A falusiak nagyon meglepődtek, amikor újra felbukkant közöttük. Talán én tehetek róla, hogy csak hatlövetű volt a revolver? Hát nem tőled kaptam? hallatszott egy szemrehányó hang a csárdában. Nem ez volt az első merénylet, amit Faragó ellen elkövettek. Egy hónappal korábban, amint Faragó épp egy vendégszerető árok partján szendergett, mely mellesleg sokkal közelebb esett ahhoz a helyhez, ahol rogyásig leitta magát, mint az otthonához, valaki odavágott neki egy kézigránátot, hogy ne érezze magát olyan egyedül a nagy, hideg éjszakában. Faragót nem sikerült elintézni, csak a bal lábát vitte le a gránát, de ez mit sem gátolta német gazdái iránti

17 kötelességeinek buzgó teljesítésében; ezért is került sor utóbb arra a bizonyos lőgyakorlatra. Végül maga a falu papja javasolta, hogy rendezzenek hát autodafét. S amikor legközelebb ismét híre ment, hogy temérdek szeszektől lebíratván, orrát a párnájába nyomva aluszik Faragó, ismeretlen kezek az éj közepén csóvát vetettek a házára. Faragó azonban ezúttal oly kiváltképp mély álom karjaiban heverhetett, hogy zavartalanul áthorkolta, míg szénné égett házának ajtaja, majd porig égett mind a két szomszéd. És ezt tényleg maga a pap javasolta? jegyezte meg ámulva Gyuri. Ki tudja? felelte Ladányi. Talán, ha a kezünkben lenne a tízparancsolat eredeti szövege, találnánk benne egy lábjegyzetet, amely Faragó tekintetében bizonyos kivételeket tesz. Amikor Hálás község lakosainak a tudomására jutott, hogy a politikai széljárás megfordultával Faragó a Kommunista Párt helyi titkára lett, elhatároztatott, hogy ideje véget vetni a teketóriának. Éjnek éjjelén kirángatták a házából a holtrészeg Faragót. Hátrakötözték a kezét, egy faágra kötelet vetettek, neki meg hurkot kötöttek a nyakába. Föl is húzták, de az ág letörött, Faragó ordítozása meg odacsalt egy arra járó orosz patrujt. Az estéli fölfüggesztetés azzal a következménnyel járt, hogy Faragó egy darabig nyakláncot viselt horzsolásból, és szerzett magának egy revolvert, mert megsejtette, hogy a személye nem örvend osztatlan közszeretetnek a faluban. Én előbb lövök jelentette ki Faragó a csárdában, de még aztán se kérdezek. Fenti nyilatkozatát azután tette, hogy holtan találtak egy falubélit; neki volt köszönhető az a hat kis szellőzőlyuk a Faragó bőrén. Ladányi hazatérésének egy kis kéthektáros szőlőskert volt az oka, amely Hálás határában feküdt, és amely olyan karcos bort termett, hogy szinte csak egyedül Faragó volt képes meginni. Ezt a kis szőlőt tulajdonosa az egyházra hagyta örökül (valószínűleg nem minden malícia nélkül), de annyi hasznot se hajtott, amiből az oltárt leporoltathatták volna. Faragó, mint a Hálás-Mezőmegyer-Murony-i járás párttitkára és tanácselnöke azt a határozatot hozta, hogy ezt a bizonyos szőlőskertet ki kell venni a nép ópiumszállítóinak kezeléséből, és a proletárhatalom gondjaira kell bízni. A falu azért fordult Ladányihoz, mert ő ismerős volt Budapesten, mert látott már könyvet belülről, mert Hálás községben nyílt ki a csipája, továbbá a Jézus Társaság tagkönyvét hordta a zsebében, főleg azonban azért, mert Ladányiról köztudott volt, hogy legyőzte az ötventojásos álomhatárt. Bár tizenöt éve eljött már a faluból, és azóta csak egyetlen víkendre látogatott vissza, Ladányi még mindig híres embernek számított, és mérhetetlen büszkeség forrásának az egész falu számára. Hány község mondhatja el magáról, hogy jezsuita lett a falu zsidaja? Meg aztán míg Ladányi a jogot gyúrta Budapesten, Hálásra a vad rántottapárbajok híre is eljutott tekervényes vargabetűkkel, sőt arról is tudtak, minő haditetteket vitt végbe Ladányi ama gulyásháborúban, mely a harmincas évek végén dúlt a budapesti vendéglők között. Ladányi kétméteres óriás volt, s termete, a diákétvággyal párosulva, hatalmas tárolóhelyet biztosított minden ehető dolgok számára. Utóbb már abból fizette a tanulmányi költségeit és tartotta el édesanyját is, hogy evőversenyeken indult, ahol a legtöbbet falónak különdíj is járt. Eleinte csak egyetemi körökben versenyzett, ahol legfeljebb az elfogyasztott étel (rendszerint egy megkettőzött háromfogásos ebéd) ára volt a tét, ám lankadatlan gyomra révén mihamar meghívást kapott a New York kávéházi nagy versenyekre is, ahol vezető újságírók ostromolták az emberi teljesítőképesség végső határait a rántottaevésben. Amikor egy ízben Ladányi negyven tojásból készült rántottát takarított el könnyűszerrel, egy-két kiló hagymával és sonkával is tetézve a teljesítményt, miáltal megsemmisítő vereséget mért a Pester Lloyd színikritikusára, aki harmincnyolcnál bedobta az szalvétát, egész Hálás tudott a diadalról. És amikor meghívást kapott, hogy megrendelésre készült étkészletével kóstolja meg a Gundel új, méregerős gulyását, melyet aztán utóbb azzal hirdettek, hogy ebből Ladányi is csak három tállal bírt megenni, és amely a Műegyetem laboratóriumának hiteles mérési eredményei szerint tálanként harmincezer kalóriát tartalmazott, Hálás szintén értesült a legapróbb részletekről is (ha csak egy hónappal később is). Amikor pedig Sándor, a Vadember, a híres cirkuszi erőművész azt képzelte magáról, hogy meg tudja verni Ladányit dobostortában, mindenki előre kacagott már az eseten, amiként utólag meg azon mulattak nagyokat, hogy Ladányi egy Stradivarit nyert a viadalban. De Ladányi szögre akasztotta kését és villáját, holott másodszor is legyőzte az ötventojásos álomhatárt, a Pesti Hírlap szerkesztője azonban, aki szemközt ült vele az asztal túloldalán, holtan fordult le a székről, mert megállt a szíve, nem is épp függetlenül attól a negyvenhat tojásos rántottától, amit elköltött. E hirtelen éthalál és váratlan megvilágosodása, miszerint be kíván lépni a rendbe, véget vetett Ladányi gasztronómiai karrierjének, hálási hírnevének azonban ez mit sem ártott. Így aztán amikor Faragónak a fülébe jutott, hogy Ladányi jön hozzá a szóló ügyében, ekképpen dobott kesztyűt neki: Győzzön a jobb gyomor. Hálás lakossága Ladányi szerint alig volt több négyszáz leieknél, de dacára fagynak s csapadéknak, szinte mindnyájan az utcán várták a jezsuitás szekeret. Gyuri felfogta, hogy ez a legnagyobb kitüntetés, ami embert érhet. Most már tudom, milyen volt a tizenkilencedik század, gondolta. A Hálás-féle helyek felkeresésében az volt a legjobb, hogy utána hálás volt az ember, amiért Budapesten lakik. Még hét óra sem telt el azóta, hogy Gyuri elhagyta Budapestet, de a villanyáram és az aszfalt bűvereje, valamint a genetikai állomány változatossága máris ellenállhatatlan vonzerőt gyakorolt rá. Hazaérve Budapestre legalább egy álló napig boldog lesz. Úgy érezte, legalábbis nábobi vagy filmcsillagi magaslatokban lebeg, ahogy lelépett a szekérről, egyenest bele a sárba, mely nyomban el is nyelte Gyuri legjobb cipőjét (dicsekedni ugyan nem nagyon lehetett vele, de azért a maga nemében mégiscsak a legátütőbb hatású darab volt, mely ruhatárában rendelkezésére állt). Bevezették őket a csárdába, mely faépület volt, s a közepén kemence állt, némi meleget sugározva a helyiségbe, melyet azonban tulajdonképpen majd csak az egyesével befelé szivárgó tömeg fog befűteni. Ladányi suttogva meghitt eszmecserét folytatott a helyi pappal, mintegy a gyónás szentségében részesítve ünnepélyesen. A helybéliek vendégszeretetének rohamát főleg Gyurinak és Neumann-nak kellett felfognia, mint Ladányi csatlósainak. Gyuri előtt persze eleve ez lebegett, amikor belement, hogy lekíséri Ladányit Hálásra: az ennivalók végtelen tömegei. Esemény talán nem sok akad faluhelyen, a zaba viszont sose fogy ki. Gyuri szilárdan eltökélte magát, hogy együtt fal Ladányival, amíg csak bírja, ha pedig búcsúzáskor nagyon erőltetik majd, hajlandó lesz elfogadni néhány élelmiszercsomagot is ajándékba. Ám ha valaki nincs edzésben, könnyen leteperik a falusi konyha mértékei s ádáz ízei. Gyuri tisztában volt vele, hogy gyatra városlakók már csak egyedül a reggelitől is kórházba kerülhetnek. Amikor tizenhárom éves korában Erdővároson töltötte a nyarat egy helybéli családnál, reggelire pálinkát kapott vizespohárban és hozzá egy téglányi zsírdarabot, amit csipetnyi paprika díszített. A háziak bőkezűségétől megilletődve, Gyuri meg is itta a pálinkát, aztán kilépett az ajtón és elterült. Órákba telt, amíg a lába újra megtanult járni, de percekbe csupán, hogy a gyomra kiutasítsa magából a reggeli szilárd halmazállapotú elemeit. Az efféle reggeli töltekezés csak akkor volt kibírható, ha az ember gyermekkorától szoktatta magát, s estig tartó mezei munkának nézett elébe. Bármily izmos volt is tizenhárom évesnek, egyetlen órányi aratástól is annyira sajgott megannyi tagja, hogy már lefeküdni tudott csak és mentőért imádkozni, az a nagy hasú, állapotos asszony viszont, aki mellette dolgozott, mindjárt felajánlotta kedvesen, hogy hoz neki egy kis pálinkát, ha netán rosszul érezné magát. Haladéktalanul kezdetét is vette a vendégszeretet. Gyuri azóta se látott ennyi ennivalót, főleg ennyi finom ennivalót, amióta a háború félreismerhetetlenül háborúszerűvé fajult, de az is lehet, hogy ilyen szűk helyen ennyi ennivalót azelőtt se látott még sohasem. Csak az volt benne az elszontyolító, hogy bármennyire igyekezzék is, ötesztendei koplalást nem fog tudni bepótolni egyetlen nap alatt. Még a tágulékony Neumannon is látszott, hogy lassacskán lebírja a mennyiség, mivel a vendéglátók csalhatatlan fortélyokkal mind újabb s újabb adagoknak vetették őket alá. Gyuri olykor megpróbálta lassítani a fogyasztást, ám a falusiakból alakult önkéntes pincércsapat folyvást ott kerengett körötte, s ha vigyázatlanságból megevett valamit, sürgősen pótolták az elfogyasztottakat. Alig félórával a táplálkozási aktus kezdete után Gyurit már komolyan aggasztotta az eszméletvesztés lehetősége: széles tányérján tornyos cseppkőalakzatokban állt a kolbász, a füstölt sonka meg a disznósajt, bokszkesztyű méretű kenyérdaraboktól körítve, a tányér mellett pedig két pohár bor, egy vörös meg egy fehér, valamint két pohár pálinka, barack meg körte, továbbá két pohár sör is, arra az esetre odakészítve, ha netán megszomjaznék. Közben pedig hallotta, amint a háta mögött mérges falusiak dulakodnak, hogy melléje férkőzzenek, és újfent teletöltsék poharát a szőlőjük levével avagy kertjük gyümölcsének párlatával. Ladányit szintén megkínálták némi frissítőkkel s néhány válogatott jó falattal is, de korántsem nagy lelkesedéssel. Senki sem szerette volna, ha időnek előtte elrenyhülnek az emésztőizmai. Így aztán főleg azzal volt elfoglalva, hogy csókra nyújtogatta kezét a tiszteletadáshoz sorban álló embereknek. Gyuri látta rajta, hogy

18 Ladányi ebben egyáltalában nem leli örömét, a falusiak hódolata azonban nagyon is érthető volt, főleg ha arra gondolunk, hogy Ladányitól rettegett nem egy egyetemi tanár is, és kapualjakba húzódva rejtőztek el kíméletlen kérdései elől, melyek leleplezték volna a tudatlanságukat. Egy adoma szerint, amikor Ladányi bement az egyetemre a diplomájáért, a tanári kar időtakarékosságból mindjárt a doktorátust is megszavazta neki. A mérkőzés délután ötre volt kitűzve, Faragó és kísérete azonban csak fél hatkor jelent meg. Ladányi nem azért kérte Gyurit, hogy kísérje el Hálásra, és szerelje le az esetleg előforduló durvább megnyilvánulásokat, mert a saját biztonságáért aggódott. Engem biztosan megvédenének az emberek, csakhogy én éppen ezt szeretném elkerülni. Ha netán komolyra fordul a dolog, olyan emberre lesz szükség, aki nem idevalósi, hanem utána egyszerűen eltűnhet a faluból. A fenyegető csetepaté bizonyos rossz előérzettel töltötte el Gyurit, de csak amíg fel nem tűnt Faragó, aki olyan elképesztő látványt nyújtott, hogy az ámulat mintegy elnyelte minden aggodalmát. Egy szavunkat se fogják elhinni otthon súgta oda Neumann Gyurinak, aki szótlanul biccentett. Amikor megpillantotta Faragót, ő is tudta mindjárt, hogy hiába fognak akár megesküdni mindenre, ami szent, hogy csak a színtiszta igazat mondják, Pesten egy árva szót se fognak elhinni nekik az egészből. Két hórihorgas lakája gurította be Faragót, aki pisztolyt viselt a nadrágja derekába dugva. Olyan kísérteties színe volt, hogy némelyik hulla a medikusok boncasztalán is egészségesebbnek látszik. Faragó részeg volt. És bűzlött. Vékony csíkos sötét öltönye olyan volt, mintha körülbelül 1932-ben eltemették s csak az előző nap exhumálták volna; azonkívül pedig nem is illett az alatta viselt kötött mellényhez. Nyakkendője volt azonban öltözékének csúcspontja; szembeötlő darab volt, mondhatni. Faragó beléptekor olyan sűrű, szinte tömör gyűlölet lepte el a helyiséget, hogy Gyuri azon csodálkozott, hogyan képes Faragó egyáltalában járni benne. Akkor fogta csak föl, hogy rendkívüli események tanúja lesz aznap este. Gyűlölet első látásra Gyuriból is ezt váltotta ki Faragó, s ebből mindjárt azt is megértette, hogy az évek során Faragó alkalmasint a düh és harag emberi érzelmeinek azelőtt elképzelhetetlen tájaira vezette a falusiakat. Ő volt az emberi aljasság abszolút nullfoka. Mutogatni kellett volna, jóllehet az emberiség mégiscsak sok mindentől megmenekült, hogy Faragó Háláshoz láncolva élte az életét. Én eddig azt hittem, goromba volt hozzánk a sors jegyezte meg Neumann Faragót méregetve, de most már látom, hogy az ország népe köszönőlevelet írhatna Hálásnak, amiért itt tartotta ezt az embert. Lefelé jövet, a vonaton, Gyuri azzal ugratta Ladányit, hogy ideje volna az egyháznak is alkalmazkodnia az új világhoz, és egyrészt kiterjeszteni a bűnbocsánatot Faragóra, másrészt pedig az üdvözültek örömével lemondani minden világi tulajdonáról. Csöndesen mosolyogva magában, Ladányi, akit egyáltalában nem volt nehéz jezsuitákhoz kevéssé illő érzelmeken kapni, így válaszolt neki: Bizony, az nagyon jó kérdés, hogy vajon bírjon-e tulajdonnal az egyház, avagy sem, illetve, hogy mi történjék az egyházi vagyonnal, de az biztos, hogy rablók kezére nem szabad adni. S bár az Úr csakugyan arra buzdított bennünket, hogy tartsuk oda a másik orcánkat is, azért arról se feledkezzünk el, hogy ő viszont sose találkozott Faragóval. Szóval eljött a klerikális reakció, hogy eltapostassa magát a néphatalom által? bömbölte Faragó, majd mivel eltévesztette a széket, melyet kinézett magának, hirtelen el is tűnt a szem elől. Aztán szekundánsai segítségével végül mégiscsak helyet foglalván, folytatta üdvözlőbeszédét: Én, mint a Kommunista Párt azaz akarom mondani a Magyar Dolgozók Pártja Hálás-Mezómegyer-Murony-i járási titkára és tanácselnök, továbbá mint a Diadalittas téeszcsé elnöke, Sztálin elvtárs szavaival szólva, aki a Központi Bizottság tevékenységéről szóló beszámolójában az SZK(b)P Tizennyolcadik Kongresszusán azt mondta Idáig érve Faragó ideológiailag kifulladt és szünetet tartott, majd mivel egyéb mondanivalója nem akadt, előhúzta a pisztolyát, és érveit alátámasztandó belelőtt a lábába. Általános csalódást keltett, hogy csak a falábába. Valamint folytatta Faragó, valamint tudományos megalapozottsággal és igazi bolsevik lendülettel le foglak enni benneteket a sárga földig. Csettintett az ujjával, mire a csárda tulajdonosa egy hatalmas mérleget állított oda az asztalra. A Békés megyei sültcsirke-bajnokságon is ezt használták jegyezte meg valaki Gyuri füle mellett, miközben a tulaj két hatalmas tálba gőzölgő bablevest mért ki az első menethez. Azon kívül, hogy, jó estét, Ladányi semmit se szólt még, Faragó ellenben szakadatlanul jártatta a száját, minden gondolatát megosztva a közzel. Meg akartok félemlíteni bennünket, mi? Azt hiszed, te csuhás pióca, hogy tovább szívhatod a nép vérét? Itt elakadt, mivel tekintete a falu cigányára tévedt, aki ott állt az első sorban, ahonnan remekül figyelemmel kísérhette az eseményeket. Faragó rémisztő torokköszörülő krákogást hallatva, oly hatalmas tömegű és erejű váladékgolyóbist lövellt ki rá, hogy az a gyanútlan cigányt szinte hanyatt taszította. Tűnés, cigány! fűzte hozzá magyarázatképpen. Amit Gyuri annál is furcsábbnak talált, mivel Faragó voltaképpen sokkal cigányosabb volt, mint maga a cigány. Potrohának méreteiből szinte azt gondolhatta volna az ember, mellénye alatt óriás görögdinnyét rejteget; nemkülönben mértéktelenül nagyra nőtt az orra is, mely túlérett eperként csüngött alá. Bendő és ormány egyaránt kétségbevonhatatlan tanúsította, hogy Faragó a szűk esztendőkben sem szenvedett szükséget; nemcsak mindenevőnek, de egyszersmind mindenkinél többet evőnek is tartotta magát az evés számára a férfiasság mértéke volt. Faragó szilárdan meg volt róla győződve, hogy ellenfele már az első menetben ki fog dőlni mellőle. Ladányi asztali áldást mondott, amire Faragó azzal vágott vissza, hogy ő meg a kommunista köszöntést mormogta el ökölbe szorított kézzel: Szabadság! Ezúttal tökéletesen nyilvánvaló, hogy kinek szurkol a közönség, gondolta Gyuri, miközben a két versenyző hozzálátott, hogy magába lapátolja a bablevest. Más alkalmakkor azonban korántsem volt ilyen egyszerűen eldönthető, hogy kinek is drukkoljon az ember a Róma-Moszkva meccsben. Az már kétségtelen volt, hogy a magyar katolikus egyházat meg fogják ruházni. Mindszenty bíboros dutyiban ült valahol Budapesten, az ÁVO pedig azon szorgoskodott, hogy testhezálló vádakat szabjanak rá (az ÁVO főnöke, Péter Gábor azelőtt szabó volt): kémkedés az amerikaiak javára, összeesküvés a Habsburgok visszahozására, kolorádóbogarak tenyésztése, szocialista-realista regények lefitymálása. Bizonyára néhány filmgyári forgatókönyvírót is alkalmaztak, akik véletlenül túlélték a háborút, és alkalmasint ők kotyvaszthatták a bizonyítékokat, mivel rendőröknek ehhez aligha lehetett elég élénk a fantáziájuk. A bíboros nem épp rokonszenves ember, meditált Gyuri, hanem egy pojáca, ha mégannyira is igazságtalanul bánnak vele. Nem mondhatni, hogy a magyar katolikus anyaszentegyház fejnehéz volna a zsenialitástól. Milyen szép is lenne, ha az ember egyszer igazán választhatna, füstölgött magában Gyuri. De mindig csak úgy van vele, mint Magyarország, mely Németország és a Szovjetunió között terül el. Hát miféle választás az ilyen? Milyen nyelvű kivégzőosztagot óhajt uraságod? És persze ilyen körülmények között egy zseniális bíborossal se mennénk sokra. Meg különben sem mindig nagyon előnyös az, ha az ember túlságosan okos meg túlságosan előrelátó. Mert például mi jó van abban, hogyha valaki a legokosabb disznó a vágóhídi transzportban? Az ostobaság ellenben olykor sok haszonnal jár. Mellesleg szólván, Mindszentyn az ostobaság se sokat segített, pedig bőven rendelkezett vele. Ha az ember egy magas szikláról zuhan lefelé, nem sokat számít, hogy az agyvelő, mely rövidesen szétloccsan, első avagy csak másodosztályú-e. Valahányszor az egyház helyzetéről beszélgettek, Ladányi mindig igen elkomolyodott, de azért aggodalom nem látszott rajta, aminthogy persze nehéz is lett volna elképzelni, hogy Ladányit bármi is különösképpen aggassza. A máglyára is úgy menne, ahogy az ember a napi dolgait végzi, jóllehet némely más egyházi férfiak visszahőköltek volna, ha efféle kilátások várják őket. Jenik atyát például, habár Gyuri máskülönben igazán kedvelte, nagyon nehéz lett volna elképzelni, amint épp a vértanúságra készülődik. Jenik szilárdan tartotta magát ahhoz a filozófiai alapelvéhez, hogy mindenből a lehető legtöbbet kell kihozni: miért teremtett volna Isten luxusszállókat, ha nem akarná, hogy megszálljunk bennük? Közvetlenül azután, hogy az oroszok ostrom alá vették Budapestet, Jenik az egész cserkészcsapatot levitte vidékre. A száz kilométeres utat két nap alatt tette meg a vonat, mely olyan lassan zötyögött, hogy amikor az egyik kisebb fiú kiesett a tehervagon nyitott ajtaján, bőven volt ideje valakinek lemászni a vagon tetejéről, összeszedni a földről, és aztán visszadobni a gyereket a kocsiba. Jeniknek valami távoli rokonai éltek a faluban, ahová a csapatot vitte. Hosszú mesét adott elő nekik, melynek során bőven élt a kihagyás költői eszközével, részletesen taglalva a háború borzalmait s a vele járó nyomorúságot, mely lám, ezen zsenge ifjakon is rajta hagyta szomorú keze nyomát. Jenik nem hazudott, csak éppen semmit sem tett a félreértések elkerülése érdekében. Jenik atya, aki az egész utat végignevetgélte a vonaton, és aki Gyuri alapos gyanúja szerint az ősforrása volt a Ladányi-féle tevevicceknek, ezúttal ünnepélyesen fájdalmas ábrázatot öltött. Az atya már hosszabb ideje ecsetelte a háború okozta megpróbáltatásokat, amikor Gyurinak felderengett, hogy alkalmasint a csapatról beszélhet. Míg az éhség

19 és nyomor kínjait idézte hallgatósága elé, a kezét a Papp vállán nyugtatta. Papp pedig csakugyan úgy festett, mintha kötőtűkből ragasztották volna össze; borzongtatón sovány s nyeszlett volt, pedig az apja hentes volt, és a Pappék több húst ettek otthon, mint a budapesti állatkert összes ragadozója együttvéve. Könnyek gördültek alá a paraszti szemekből, Gyuri pedig annyit evett, mint legközelebb csak Háláson. Aznap éjjel úgy érezte, soha többé nem kell ennie, bármeddig éljen is; föl s alá menetelt a sötétben, kétségbeesett igyekezettel rakosgatva a lábait, egyiket a másik után, az emésztését serkentendő s a rókázásnak elejét veendő, míg csak le nem dolgozta a gyomrában hordozott üllőt. Egyébként Jenik atya szinte megtestesítője volt a mesebeli jóságos pap bácsinak, aki folyton feltűrte az ember inge ujját, hogy megtapogassa a lelki pulzusát és egyben sorra vegye, hogy betartja-e a klub szabályzatát: rendszeres misehallgatás, gyónás, egyházi ünnepek megülése. Ladányi viszont soha nem beszélt a vallásról, hacsak az ember maga nem hozta fel vagy véletlenül elől nem jött a téma beszélgetés közben. Nem zaklatta az embert, nem erőszakoskodott, mint egy közönségszervező, és nem is vezetett listát az ember kötelességeiről. Úgy tetszett, nem izgatja, hogy valaki jár-e templomba vagy sem, csakhogy éppen ez volt benne a legveszedelmesebb. Ahogy egy bizonyos életkorban egyszer csak nem hitt már a Jézuskában, nagyjából ugyanúgy a templom is egyszer csak kimaradt Gyuri életéből; többé már nem tudta komolyan venni. Ezért is volt Ladányi olyan idegesítő. Ladányi olyan okos volt, annyira felülről látott mindenkit vele még Pataki se merte megpróbálni, hogy átigazítsa az igazságot, mert Ladányi már akkor tudta, hogy kinek mi áll a naplójában, amikor az ember még meg sem írta. Ha valami egészen köznapi dologgal volt is csak elfoglalva, mint például a fürdőkád kisúrolásával vagy bevásárolni ment a fűszereshez, Gyurinak mindig az volt az érzése, hogy ez is valami nagy tervbe illeszkedik bele, hogy a fürdőkád kisúrolása meg a bevásárlás is csak a Ladányi machinációja (amibe ő a tudtán kívül van bevonva), és hogy aztán végül is egy szép napon majd arra ébred, hogy reverendát visel. Lehet, hogy rendi jellegzetesség volt, lehet, hogy csak a ladányiságából fakadt, Ladányi mindenesetre csöndben dolgozott. Az előző nyáron, egy jólneveltségi rohamában, Gyuri felajánlotta Takács Katalinnak, hogy elmegy neki a varrónőhöz az új ruhájáért. Katalinról azt terjesztették a lányok, akikkel együtt zuhanyozott az öltözőben, hogy nincs fanszőrzete. Gyuri tehát kivillamosozott a varrónőhöz a ruháért, amibe majd Katalin felöltözik, holott igazából levetkőztetni szerette volna, hogy lássa, igaz-e a kacsa a cicamicájáról. Ez a jó cselekedet egyébként duplán számított, mivel a varrónő Angyalföldön lakott, a Váci út egyik mellékutcájában. Amikor 1944 végén az amerikai Liberátorok tévedésből a csepeli gyárak helyett Angyalföldre szórták le a bombáikat, végül is állítólag mindenki csak legyintett, mert nemigen tudta senki, mi volna a különbség a kettő között. Beszélték továbbá azt is, hogy mind a Waffen SS, mind pedig a Vörös Hadsereg óvakodott tőle, hogy behatoljon Angyalföldre, mivel kerülni akarták a kellemetlenségeket. Gyuri eléggé jól ismerte Budapestet, Angyalföldre azonban eddig még nem merészkedett ki, és most elképedve állapította meg, hogy a történetek igazak. A villamosról leszállva járdaszélen heverő emberek mellett vitt el az útja, akiket a pia immár oly messzire sodort az ismert világ határaitól, hogy mint előkelőbb negyedekben az őszi levelek, már csak kis kupacokban az útszélre söpörve horkoltak. Közben érezte, hogy a körötte nyüzsgő bennszülöttek leplezetlen gyűlölettel méregetik; ösztönös utálatban és ellenségességben azelőtt is volt már része, de ilyen kannibáli szenvedélyt még sosem érzett a bőrén. Mielőtt nekivágott volna az útnak, Gyuri meggondolta, ne vigyen-e bicskát magával, tekintettel Angyalföld vad hírére, ámde ahogy most befordult a Jász utca sarkán, azonnal két verekedőt pillantott meg, akik valami jatagánnal vívtak, mely leginkább hollywoodi kalózok kedvenc fegyverére emlékeztetett. Félkörben mezítlábas közönség figyelte a mérkőzést, de nem nagyon jött lázba a kaszabolástól. Zsebkésnek itt nem sok hasznát látta volna, legföljebb nemcsak leszúrják, de még a bicskáját is elveszik, márpedig abban az időben nem volt könnyű dolog hozzájutni egy jó kis zsebkéshez, aminthogy bármi egyébhez sem. Gyurinak rengeteg ideje volt, hogy elelmélkedjen fölötte, miként lészen oka az angyalföldi utcákon elszenvedendő korai s céltalan halálának az a sóvárgás, hogy végigsimítson pillantásával Katalin lágyan sima testhajlatain; meghalt, mert kíváncsi volt, hogy milyen egy kopasz pina. Hosszan eltöprengett továbbá azon is miközben fölbaktatott az ötödikre, miért van az, hogy akit neki kell felkeresnie, az kivétel nélkül mindig az ötödik emeleten lakik, mégpedig olyan házban, ahol nincs lift. A varrónő, aki fürge kis nyolcvanéves öregasszony volt, szemlátomást abból a fajtából, aki látástól vakulásig dolgozik, amíg csak holtan nem esik össze, s aki nyájas tudatlanságban volt afelől, mi folyik Angyalföld utcáin, gratulált Gyurinak a nadrágja szabásához. Elek utolsó londoni nadrágját viselte, mely egyszersmind Elek utolsó, minden tekintetben nadrágszerű nadrágja volt, s csak azért adta kölcsön Gyurinak, mert úgy határozott, aznap nem kel fel az ágyból, vagy ha mégis, a karosszékénél távolabbi kirándulásra semmiképp sem fog vállalkozni. Míg a varrónő azon szorgoskodott, hogy előkészítse Katalin új ruháját a hosszú útra, Gyuri azon tűnődött, milyen szomorú is az, hogy bezzeg az ő érdekében nem mozgósíthatja a szakértelmét. A villamosmegálló felé tartott szapora léptekkel, amikor Ladányiba ütközött; néhány angyalföldi honpolgárral beszélgetett, akik türelmesen hallgatták. Úgy néztek Ladányira, mint aki a Holdról csöppent ide. Ladányinak némileg kínos volt, hogy rajtakapják, amint éppen jót cselekszik, de azért elkísérte Gyurit a villamosmegállóig, és vonakodva, de megvallotta, hogy mielőtt elmondja az első miséjét, mindig ki szokott menni Angyalföldre. Csakis az eszelős hitének köszönheti, gondolta Gyuri, hogy testi sértetlenségben tér haza nap mint nap. Megkönnyebbülve, hogy minden ízükben ép tagokkal s szervekkel maga mögött hagyta Angyalföldet, Gyuri a Nyugati pályaudvar előtt álldogálva várakozott a villamosmegállóban, amikor öt fiatalember lépett oda hozzá, és se szó, se beszéd, egy ollóval lenyisszantotta a nyakkendőjét, amely nemcsak Elek utolsónak megmaradt selyem nyakkendője volt, hanem egyenesen Elek legutolsó nyakkendője is, sőt egyszersmind a Fischer-lakásban még fellelhető legeslegutolsó nyakkendő. Az ollós fiatalember ezután udvariasan átnyújtotta neki a nyakkendőből lenyisszantott darabot, s így szólt: Hupikék. Ekkor ébredt csak rá Gyuri, hogy most az a legújabb pesti divat kiváltképp azok körében, akik ötösével-hatosával szoktak közlekedni, hogy ollóval a kézben járják a körutakat, és nyakkendőket amputálnak, majd azt rikkantják, hupikék. A megcsonkított nyakkendő korántsem volt pompás darab, mintája egyáltalában nem Gyuri ízlése szerint való s az utóbbi időben pedig még egy kínosan szembeötlő levesfolt is került rá, mindazonáltal a vágy, mely Gyurit a hatalmába kerítette, hogy képen törölje az ollócsattogtatót, mindent elsöprő hevességgel tört rá, főleg mivel az illető szemlátomást még azt is elvárta volna tőle, hogy velük kacagjon a nyakkendője elmetéltetésén. Az első gondolata az volt, minő élvezet volna szájon vágni, ám rögvest ezután az ötlött fel benne, mily kevéssé élvezné ellenben, ha minimum ötszörösen kapná vissza a kölcsönt. Beérte hát azzal, hogy tőle telhetőleg megvetőn végigmérte őket. Aztán a fiatalemberek felszálltak az első villamosra, némileg méltatlankodva még, hogy mennyire nincs humorérzékük egyeseknek. Amikor Faragó javaslatára áttértek a csokoládéfagylaltra, Gyuri tudta már, hogy bevégeztetett. Ladányi és Faragó előbb bemelegítésképpen elfogyasztott néhány liter bablevest, s a fő fogás a sült csirke csak ezután következett; az adagokat ezúttal is aprólékos pontossággal lemérték a mérlegen. Mi, halasiak mindig is híresek voltunk a sült csirkénkről mondta szüntelen motyogva Faragó, most pedig, hogy szocializmus van, most még sokkal jobban meg van sülve a sült csirke. Maga elé húzott egy tányért, melyen karcsú, zöld csövecskék hevertek. A paprika nem kötelező jelentette ki, miközben magába tömött néhányat. Három kiló csirke volt mögöttük, amikor Faragón kiütött a verejték, bár nehéz lett volna megmondani, hogy vajon gasztronómiai erőfeszítései avagy a paprika hőfejlesztó hatásának következtében. Azonkívül pedig némi aggodalom is kiült az arcára, talán mert sejtette immár, hogy a jezsuita páter istentelen nagy zabálásairól szóló híresztelések aligha voltak alaptalanok. Látszott, hogy Faragó minden erejét összeszedve küzd, míg Ladányi nyugodt módszerességgel marcangolja a combokat, oly könnyed harapásokkal dolgozva magát előre, hogy az akaraterejét láthatólag nem is kellett még segítségül hívnia. Megyek és kidobom a taccsot tudatta Gyuri Neumann-nal. Egyre jobban aggasztotta, hogy úgy érezte, mindinkább elveszíti az uralmat a kissé távolabb eső végtagjai fölött. Felhajtott kettőt a figyelmébe ajánlkozó négy pohár pálinkából, majd kibotorkált a csárdából az oltalmazó homályba, és szinte aeroszolos köddé porlasztva, egyetlen fröccsenéssel kibocsátotta magából az égető folyadékot, hogy csökkentse némileg a hálási vendégszeretet reá nehezedő hatalmas súlyát. Egy átlagos magyar paraszt jelent meg ekkor, hogy Gyurival együtt öntözze a földgolyót; idősebb szivar volt, a kötelező fekete kalapban, melyet parasztemberek a fejükre

20 szögezve viselnek, s bajsza akkora volt, akár a biciklikormány. Jó estét kívánok az úrnak szólt a paraszt, Gyuri pedig megállapította magában, hogy csakis falusiak tudnak ilyen udvariasak lenni a farkuk levegőztetése közben is. Faragóra fordult a beszélgetés sora, és mivel Gyuri nem sietett vissza újfent föláldozni magát a vendégszeretet oltárán, Faragó esettörténete iránt tudakolódott. Azt hallom, rémes dolgokat művelt a háború alatt, ugye? Ne tudja meg az úr. Vannak dolgok, amiket nem szabad felemlegetni, hanem jobb elfelejteni. Ennek maga a Sátán a tanítómestere. Gyuri addig időzött odakinn, amíg csak tehette anélkül, hogy megkockáztassa, különítményt küldenek ki a felkutatására. Amikor belépett a kocsmába, Ladányi és Faragó épp átlépte a tízkilós határt; Faragó kínnal és keservvel, míg Ladányi továbbra is fürgén s ruganyosan falatozott. Ekkor egy hordónyi kocsonyát rakott oda valaki Gyuri elé, aki arra gondolt, hogy ebből már egy falatot sem lesz képes lenyelni. Nem ízlett a füstölt liba, ugye? kérdezte egy asszony vádlón és megbántva, bár Gyuri úgy emlékezett, hogy legalább hat adagot elfogyasztott belőle, s nem is csekély adagokat. A mellette ülő Neumann nem sokat szólt, de az se igen látszott rajta, hogy szenvedne (neki azonban egy százkilós testről kellett gondoskodnia). Valószínűleg tíz kilométeres körzetben minden ennivalót összegyűjtött a falu, Gyuri pedig bánhatta, hogy a gyomra nem bírt megbirkózni a feladattal, hanem becsukta a boltot, az ajtóra kiakasztotta az Ebédidő feliratú táblát, és nem volt hajlandó több kuncsaftot kiszolgálni. Számos visszataszító vonásának mintegy megkoronázásaképpen, Faragó még náthás is volt, és amikor a szennyes zsebkendőjét odanyújtotta a párttitkárhelyettesnek, hogy terítse ki a kályhára száradni, Gyurit a falusiak iránti rokonszenv újabb hulláma öntötte el. Ezek az emberek egyszerű, földszagú életet éltek, ami tulajdonképpen nem is kellemetlen módja a létezésnek, ha az ember kedveli az ilyesmit. Nem csoda hát, hogy telve voltak gyűlölettel Faragó iránt, és egyszerűen értetlenül álltak balsorsuk előtt, mert Faragó olyan volt, mint a sáskajárás, vagy mintha egy gonosz sárkány szállásolta volna be magát az ember házába. Miért épp minálunk? kérdezte esdeklőn az idős paraszt. Az egész világ valagába elmehetett volna nagy büdös lófasznak, de ez soha ki se húzta a lábát Hálásról. Könyörögve kérdem: miért? Időközben az evés aktusa már réges-rég túl volt azon a ponton, hogy élvezetet okozzon. Már régen nem étvágy kérdése volt, hanem az akaraterő próbája, amit s ebben Gyuri egészen biztos volt Ladányi fog megnyerni, sőt Ladányit ismerve azt sem kétlette, hogy a végén még arra is rá fogja venni Faragót, hogy ministráljon neki. És megtérjen. Furcsa, hogy az emberek, miközben merőben megváltoznak, mégis meg tudnak maradni ugyanannak. Az iskolatársát például, a Fodort, aki számára a balhé nem tevékenységének mellékterméke volt, hanem létforma, aki legalább olyan kellemetlen fráter volt, mint a Keresztes, egyszer csak megszállta a Szentlélek. Eleinte mindenki arra gyanakodott, hogy csak valami újabb, ízetlen tréfáról van szó, Fodor azonban olyan rendíthetetlenül osztogatta a röplapokat, melyek arra figyelmeztették az embert, hogy Jézus Krisztus hozzá is szólni kíván, hogy végül is mindenki belátta, Fodor csakugyan hittérítőnek állt: most prédikálással gyötörte halálra az embert. Egyszer Gyurit is elkapta a folyosón. Jézus Krisztus azért jött le a földre, hogy a megváltód legyen. A te bűneidért halt meg a keresztfán. Dicsérjed hát, és hallgasd meg a tanítását buzdította Fodor, majd látható élvezettel, immár halkabban, így folytatta: Megkaptad az intést. Hallottad a mennyei üzenetet, most már nincs kifogás. Ha nem figyelmezel rá, te is ott fogsz égni a pokol tüzében. Mindörökkön örökké. Azzal elégedetten távozott. Fodor számára nyilván ez volt az egészben a legnagyobb élvezet: míg ő a Szentírás lefűrészelt csövű változatával grasszálva ijesztgetheti az embereket, közben még az a kellemes előérzete is megvan, hogy a hitetlenek viszont lánggal égnek majd az örökkévalóságban. Gyuri egyszer a Nagykörúton is látta Fodort, amint egy szappanosládán állva prédikált a járókelőknek, akik rá se hederítettek, neki azonban csillogott a szeme a gyönyörűségtől, mert nyilván már az eljövendő nagy emberhússütést látta maga előtt. Fodor nem akarta, hogy bárki is a büntetése leszállítását kérelmezhesse majd a mennyei törvényszék előtt, arra való hivatkozással, hogy ő nem is tudott a Názáreti viselt dolgairól. Mert akkor majd Fodor vádlón felkiált, hogy Hazudik! Hazudik! Én elmondtam neki, én elmondtam. Tűűűűűűzbe vele! Mi lett végül is Fodorral, ráunt-e végtére a szadista prédikációira, Gyuri nem tudta. Utoljára egy iskolai mozilátogatáson látta, amikor rájuk zárták a mozit. Ebből mindjárt lehetett tudni, hogy szovjet filmet fognak játszani. Az iskola a mozi hatalmas erkélyén ült, amely több széksornyi széles sávokban, lépcsőzetesen ereszkedett a vászon felé. Fodor abban a hiszemben, hogy nem az erkély végéhez, hanem csupáncsak a következő lépcsőfokhoz ért, átvetette magát a korláton. Mielőtt még eltűnt volna a szem elől, egy nanoszekundumnyi időre végtelen csodálkozás ült ki az arcára: hogyhogy itt nincsen erkély? Néhányadmagával egyetemben Gyuri is mindjárt ajánlkozott merő önzetlenségből, hogy Fodort meg a törött lábát kórházba viszi, miáltal persze egyúttal azt is megúszta, hogy végig kelljen néznie Szergej hőstetteit, aki nemcsak egymaga kiverte a megszálló németeket, de közben még a traktorát is megjavította, hogy rekordtermést érjen el vele a földeken. Vagy azért, mert félt, hogy kinevetik, vagy mert újabb megtérítendő lelkeket keresett magának, Fodor mindenesetre sose tért vissza az osztályba. Maga nem nagyon jártatja a száját, mi? szólt oda Faragó Ladányinak, mintegy arra célozva, hogy Ladányi álnokul minden energiáját az evésre összpontosítja. De ha lett is volna még szufla Faragóban, azzal, hogy áttértek a csokoládéfagylaltra, megpecsételődött a sorsa. Ladányi már eleve egy jó nagy csirkével vezetett, Faragó pedig balszerencséjére épp azt az édességet választotta, mely mindig is a legkedvesebb volt Ladányi számára: a cserkészcsapatban egyenesen Fagylaltos volt a gúnyneve, mely azokból a legendás időkből származott, amikor mesebeli fagylaltadagokat tüntetett el, mielőtt még aláírta volna a belépési nyilatkozatot Jézusnál. Gyuriban fel is merült a kérdés, hogy vajon Ladányi megemlítette-e valakinek otthon, a jezsuita főparancsnokságon, hogy leugrik egy napra vidékre, mert le kell ennie egy kommunista párttitkárt. Hiszen légyen bár mégoly dicséretes a cél, a mértékletességnek abban a légkörében, melyben röpködtek az olyasféle csípős megjegyzések, mint az, hogy Ha jól látom, atyám immáron másodszor étkezik a héten, nemdebár? ildomtalan ínyenckedésével Ladányi alkalmasint sokórányi keserves rózsafüzérolvasást kockáztatott, még ha ezúttal az anyaszentegyház oltárán evett is mintegy. Maga szerint mit kellene mondanom? érdeklődött Ladányi udvariasan s fagylalttal teli kanalát megakasztva egy pillanatra közvetlenül a végcélja előtt. Az egész falu az izgalomtól előrehajolva leste a fejleményeket, mivel Faragó szemlátomást megrendült, és már nagyon mogorván nézegette a levesestálban elébe rakott fagylaltot. Azt szokták mondani folytatta Faragó zihálva, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában. Mi, a munkásosztály mi, a nemzetközi proletariátus élcsapata mi igenis meg fogjuk védeni a nép vívmányait Itt elakadt a lemez, Faragó pedig lefordult a székről, mintha a torkán akadt volna a saját propagandája, és gyomra tartalmát a padlóra ürítette. Gyuri úgy látta, hogy már csak az utolsó kenet lehet hátra neki. Ladányi nem jött zavarba. Azt hiszem, van itt Orsó atyánál néhány hivatalos irat, amit alá kellene írnia mondta. A falu papja meg odakuporodott a padlóra, és tollat nyomott Faragó kezébe, aki úgy hevert, kezét-lábát széjjelvetve, mint aki azon töpreng, folytassa-e a fekvőtámaszokat. Komoran odakaparta kézjegyét a papírra, aztán hagyta, hogy az alapszerv tagjai felnyalábolják elernyedt testét, és igen csekély szakértelmet tanúsítva kivonszolják a helyiségből, miközben tagjai jobbra-balra kalimpáltak. A vizeléssel végezvén s beszélgetésbe elegyedve, az idős parasztember azt is mondta egyebek közt Gyurinak, hogy: Nincs a földön olyan rohadt alak, hogy ne akadjon mindig valaki, rendszerint valami nagyon buta ember, de nem is kell okvetlenül butának lennie, aki a védelmébe vegye, mondván, hogy nem, nem, szó sincs róla, csak félreértik szegényt. Félremagyarázzák. Ha az ember az újságokat olvassa, a gyilkosokról is ki szokott derülni, hogy nekik is van feleségük meg édesanyjuk, aki szerint nem is olyan rossz fiú az illető, sőt mondhatni, egyenesen szeretetreméltó, ha az ember kissé közelebbről is megismeri. De próbálja csak megkérdezni az ittenieket, hogy fel tudnak-e hozni valamit a Faragó mentségére; kérdezze csak meg az embereket, akik egész életükben ismerték, hogy tudnának-e akár csak egyetlen jó szót is szólni az érdekében, tett-e valaha is bármit, amiért köszönet járna meglátja, úgy fog hallgatni az egész falu, mint dinnye a fűben. A tulajdon édesanyja, ha azt látná, hogy akasztani viszik, maga is csak azt kérdezné, hogy Nem lehet-e szorosabbra húzni a hurkot?, vagy hogy Illik-e borravalót adni a hóhérnak?. Ladányi megtörölte a száját egy hímzett asztalkendőben, aztán felállt az asztaltól, de olyan fürgén, mint aki éppen csak bekapott gyorsan egy-két falatot két fontos elintéznivalója közt. Hát, akkor nekünk most már mennünk kell. Isten áldja mindnyájukat. Körülbelül egy óra elment még kézcsókolgatással és az ajándékoknak a szekérre való felrakodásával, Ladányi azonban hajthatatlan volt, és ragaszkodott az induláshoz, mivel így elkaphattak még egy vonatot, amellyel reggelre Budapesten

TIBOR FISCHER A béka segge alatt

TIBOR FISCHER A béka segge alatt TIBOR FISCHER A béka segge alatt EURÓPA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 1994 FORDÍTOTTA BART ISTVÁN TIBOR FISCHER: UNDER THE FROG POLYGON, EDINBURGH, 1992 TIBOR FISCHER, 1992 HUNGARIAN TRANSLATION BART ISTVÁN, 1994

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

SZKB104_15. Fordulópontok a barátságban

SZKB104_15. Fordulópontok a barátságban SZKB104_15 Fordulópontok a barátságban TANULÓI FORDULÓPONTOK A BARÁTSÁGBAN 4. ÉVFOLYAM 145 D1 Gyurkovics Tibor: Rád nem lehet számítani Jenő nem tud futballozni. De mindig odajön. Beveszem a hármas csapatba,

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT 1. fejezet Jack Reacher egy dupla feketét rendelt, csokireszelék és cukor nélkül, nem porceláncsészében, hanem mûanyag pohárban, és még mielõtt kihozták volna a kávét az asztalához, végignézte, ahogy egy

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig

Részletesebben

Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte

Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte Miért nem hív?! 10/2. Képzeld el ezt a szituációt: Megismerkedtél egy nagyon vonzó pasival. Úgy érezted magad vele, mintha már ezer éve ismernétek egymást.

Részletesebben

B. Kiss Andrea S.O.S. ELVÁLTAM!

B. Kiss Andrea S.O.S. ELVÁLTAM! B. Kiss Andrea S.O.S. ELVÁLTAM! Első levél 1999. január 21. Kedves Barátném! Nagyon szégyellem, hogy ilyen régen írtam már neked, pedig annyi minden történt velem az utóbbi másfél évben. Gondoltam, éppen

Részletesebben

Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján)

Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján) Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján) http://centropastudent.org/?typ=sprache&flang=hu&movid=6&nid=43&q=m Óravázlat Korcsoport: 11-12. évfolyam

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Channának.

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Channának. Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Channának. 1 2 Nagyon régen, mielőtt megszülettél, 'Abdu'lBahá ellátogatott Amerikába. Az utazás alatt Amerikában

Részletesebben

Verzár Éva Kelj fel és járj!

Verzár Éva Kelj fel és járj! Verzár Éva Kelj fel és járj! A Tatárdombot megkerülte a viharos szél, ott fenn még egyszer jól összerázta a méltóságos, nehéz fellegeket, lehúzta őket egészen a földig, s mire Terike 1911 pityergő őszén

Részletesebben

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Mi az, hogy reméled? Nem t om, nincs túl nagy praxisom, még sohasem fogyasztottak el erdei manók. Pedig anyám sokszor mondta, hogy vigyen el a manó,

Mi az, hogy reméled? Nem t om, nincs túl nagy praxisom, még sohasem fogyasztottak el erdei manók. Pedig anyám sokszor mondta, hogy vigyen el a manó, Manó úr Hát, ha éppen tudni akarod, arról a magas hegyről származom mondta, mielőtt bármit is kérdezhettem volna. Hogy miért jöttem le erre az alacsonyabb hegyre? folytatta, még mindig kérdés nélkül nos,

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután

Részletesebben

HOLLY WEBB MASZAT, AZ ELRABOLT. Sophy Williams rajzaival

HOLLY WEBB MASZAT, AZ ELRABOLT. Sophy Williams rajzaival HOLLY WEBB MASZAT, AZ ELRABOLT kiscica Sophy Williams rajzaival Könyvmolyképző Kiadó Szeged, 2013 3 Robinnak 5 Elso fejezet Füttyszó hasított a levegőbe. Ben Williams és Rob Ford! Most azonnal gyertek

Részletesebben

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA.

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. BALLAI LÁSZLÓ Szentendrei emlék COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. MEGJELENT AZ EZREDVÉG IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALOMKRITIKAI FOLYÓIRAT XIV ÉVFOLYAM, 6-7. (2004. JÚNIUS-JÚLIUSI)

Részletesebben

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a

Részletesebben

Claire Kenneth. Randevú Rómában

Claire Kenneth. Randevú Rómában Claire Kenneth Randevú Rómában CLAIRE KENNETH Randevú Rómában Regény 2010 Fapadoskonyv.hu Kft. honlap: www.fapadoskonyv.hu e-mail: info@fapadoskonyv.hu A könyv az alábbi kiadás alapján készült: Claire

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Kelecsényi László: Lovagiatlan ügyek

Kelecsényi László: Lovagiatlan ügyek Kelecsényi László: Lovagiatlan ügyek Kelecsényi László Lovagiatlan ügyek (Részlet) (Részlet) 2 0 1 0 Kelecsényi László A kézirat szerkesztésében Székely Sz. Magdolna működött közre. Borító: Kelecsényi

Részletesebben

TÁRSAS KAPCSOLATOK, BARÁTOK

TÁRSAS KAPCSOLATOK, BARÁTOK SZKB_207_05 FELKÉSZÍTÉS A FELNÔTT SZEREPEKRE TÁRSAS KAPCSOLATOK, BARÁTOK KIBÔL LESZ A JÓ BARÁT? A modul szerzôi: Simon Gabriella Nagy Ilona SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 7. ÉVFOLYAM

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

oral history Változatok az identitásra SÁRAI SZABÓ KATALIN

oral history Változatok az identitásra SÁRAI SZABÓ KATALIN oral history 186 [ ] SÁRAI SZABÓ KATALIN Változatok az identitásra Az utóbbi években Magyarországon is egyre több kutató fordul a nôtörténet (gender) felé, és szaporodik az egyes nôi csoportok vizsgálatával

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi I. A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi értelme ennek az unalmas hímzésnek! A mamának már

Részletesebben

jor ge bucay Caminò a könnyek útja

jor ge bucay Caminò a könnyek útja jor ge bucay Caminò a könnyek útja A Z ÚT RÉTEGEI Biztosan van egy út, mely bizonyára sok mindenben személyes és különleges. Bizonyára van egy út, mely biztosan sok mindenben közös mindenki számára. Van

Részletesebben

Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG?

Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG? Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG? I. könyv Még meddig tart a dackorszak? PROLÓGUS Géza és Lina egymás mellett ültek a folyosói padon, a főorvosi szoba előtt. Várták, hogy beszólíttassanak. Nem beszéltek, mindegyikük

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

Z G I A T K Ö E R É E T T N

Z G I A T K Ö E R É E T T N Z G I A K Ö E R É E N B. D. Dezső (szül. 1930-) (B.D.-el nem sikerült kapcsolatba lépnünk, ezért az ő történetét, amelyet a Holokauszt Dokumentációs Központ irattárában őriznek, álnéven tudjuk csak közzétenni.)

Részletesebben

Az üstökös BENEDEK SZABOLCS. 1973-ban született Buda - pesten. Egyetemi tanulmá - nyait a Budapesti Közgazdaságtudományi

Az üstökös BENEDEK SZABOLCS. 1973-ban született Buda - pesten. Egyetemi tanulmá - nyait a Budapesti Közgazdaságtudományi BENEDEK SZABOLCS 1973-ban született Buda - pesten. Egyetemi tanulmá - nyait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egye tem Társadalomtudományi Ka - rán, politikatudomány szakirányon végezte. Legutóbbi írását

Részletesebben

Kocsis György. Családi hétvége gyermekotthonban nevelkedő gyerekek és családtagjaik részére

Kocsis György. Családi hétvége gyermekotthonban nevelkedő gyerekek és családtagjaik részére Kocsis György Családi hétvége gyermekotthonban nevelkedő gyerekek és családtagjaik részére Az oroszlányi gyermekotthon 1967 óta áll a fővárosi gyermekvédelem szolgálatában. Kezdetben csak lány növendékei

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Az indigótól a tintaceruzáig

Az indigótól a tintaceruzáig Tooth Gábor Andor Az indigótól a tintaceruzáig Látogatás Böröcz Andrásnál E cikk apropója néhány New Yorkban eltöl - tött nap, mely során meglátogattam Böröcz András képzômûvészt. Valójában San Franciscóba

Részletesebben

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem.

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. XIV Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. Az ősz, a szív: véres két árny. Sokat jártam az emberek között, ifjú vagyok, csendes

Részletesebben

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák SIKER CLUB SIKER CLUB 2009, No. 23 Siker tippek és stratégiák James Vágyi vagyok a Siker Club huszonharmadik számával, ahol sikeres gondolatokat, ötleteket és információkat ajánlunk arról, hogy hogyan

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

6. o. FELADATLAP Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest!

6. o. FELADATLAP Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! 6. o. FELADATLAP Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! 1. forduló Az egész szottyos dili hat napja kezdődött, mikor a családom átment sivatagi tevekaravánba. Tényleg pont úgy néztünk ki, mint azok

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

Jeremej Ajpin. Kihunyó tűzhely mellett. A Földet hallgatom

Jeremej Ajpin. Kihunyó tűzhely mellett. A Földet hallgatom Jeremej Ajpin Kihunyó tűzhely mellett A Földet hallgatom Este, amidőn a Nap ott függött a fenyőfák csúcsán, Anyám lehalkított hangon szólt rám: Ne zajongj. Miért nem szabad zajongani? Mindjárt elül a Nap.

Részletesebben

Gárdonyi Géza. Az ablak

Gárdonyi Géza. Az ablak Gárdonyi Géza Az ablak Egy tizenöt éves fiú is járt az iskolába. Daninak hívták. Leány is volt három olyan nagyocska. De azok mind vidámak voltak és kedvesek. Csak ez a Dani! Ült fakó arccal az első helyen,

Részletesebben

Villás Lajos: Ali baba egy nagyvárosban 2009. September 17.

Villás Lajos: Ali baba egy nagyvárosban 2009. September 17. Villás Lajos: Ali baba egy nagyvárosban 2009. September 17. C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán! Valami csoda folytán az "Ezeregy éjszaka" birodalmából néhány mesehõs átlépi egy szellem

Részletesebben

CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2016. február 21.

CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2016. február 21. III. FELADATLAP CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: 1. 2. 3. 4. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2016. február 21. I. FELADATSOR Az öreg Gyerkó Anti bá fekszik itt, de az övé a kisebb eset, mert a tánc miatt

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának,

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

A HECSEDLI MEG A POSTÁS

A HECSEDLI MEG A POSTÁS SZEMLE 13 T. Ágoston László A HECSEDLI MEG A POSTÁS Hecsedli. Várjuk a postást mondta Bányai, az író, és letette a kagylót. Régi, jól bevált, mondhatni egyezményes szövegük volt ez Zsengellérrel, a költővel

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

Wass Albert - Kicsi Anna sírkeresztje

Wass Albert - Kicsi Anna sírkeresztje Wass Albert - Kicsi Anna sírkeresztje Elmondom, hadd tudja meg végre a világ kicsi Anna igaz történetét. A falu neve, ahol mindez történt, Mezőbölkény, és a falu szélén van egy ócska, düledező gabonás,

Részletesebben

Isten hozta őrnagy úr!

Isten hozta őrnagy úr! Isten hozta őrnagy úr! Filmrészlet szöveges átirat Napsütéses idő van, a házak előtt egy négytagú tűzoltózenekar vidám indulót játszik. A zenészek barna egyenruhában vannak, fejükön tűzoltósisak. A zenekart

Részletesebben

Michael Ben-Menachem. Miki

Michael Ben-Menachem. Miki Michael Ben-Menachem Miki Michael Ben-Menachem Miki Orosházától az Északi-tengerig Regényélet Háttér Kiadó Budapest Alapítva 1987-ben Michael Ben-Menachem, 2010 Háttér Kiadó, 2010 Szerkesztette Benedek

Részletesebben

Miklya Luzsányi Mónika

Miklya Luzsányi Mónika Miklya Luzsányi Mónika Farkasidő Nem kell ma a húsokat jégverembe tenni. Csikorog a hó, foga van a szélnek, süt át a hideg a falakon. Akkor is egész éjjel vonított a szél, mint a csikaszok a nádasban.

Részletesebben

Szép dolog a család! Hogyan legyen jó? Hasznos tanácsok mindennapi életünkhöz

Szép dolog a család! Hogyan legyen jó? Hasznos tanácsok mindennapi életünkhöz Szép dolog a család! Hogyan legyen jó? Hasznos tanácsok mindennapi életünkhöz 1 Ha bizonytalannak látom gyermekem fejlődését, kihez fordulhatok? Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány H-8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

Az evangélium ereje Efézusban

Az evangélium ereje Efézusban Az Ige növekedése Lekció: Lk. 10.1-20 2009. okt. 18. Textus: ApCsel. 19.8-40 Gazdagrét Az evangélium ereje Efézusban Az Ige növekedése útján Pál apostol három olyan városban hirdette az evangéliumot, amelyek

Részletesebben

KÉT ASSZONY TOLDI ÉVA

KÉT ASSZONY TOLDI ÉVA KÉT ASSZONY TOLDI ÉVA A Hídban az 1960-as években Déry Tibornak több novellája és esszéje jelent meg, s új regényéből, a G A. úrx-ben címűből is küldött részleteket folyóiratunknak. Ezek a szövegek azonban

Részletesebben

Kisslaki László Kipper Róza temetése

Kisslaki László Kipper Róza temetése Kisslaki László Kipper Róza temetése Mikor megkondult a lélekharang, a galambok riadtan szétrebbentek a toronyból, ahol eddig teli hassal hűsöltek a vastag falak között. Mostanság nehezen kaptak szárnyra

Részletesebben

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Ady Endre Utálok hajnalban kikelni az ágyamból. Nagy bögre kávé nélkül

Részletesebben

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának

Részletesebben

Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl

Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl Zsolt Péter Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl Láthattunk az elmúlt 20 évben olyan Soros pénzből fizetett választási részvételre felszólító plakátot, ahol csak magyar liberális megmondóemberek

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Volt egyszer a világon egy király, akit a népe nagyon szeretett. Csak egy búsította az ország népét. A király hallani sem akarta, amikor arról beszéltek neki, hogy ültessen

Részletesebben

HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY Olvasás-szövegértés III.

HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY Olvasás-szövegértés III. A versenyző neve: HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY Olvasás-szövegértés Forduló: III. Osztály: 3. Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Az iskola kódja: H- Elérhető pontszám: 39 p. Ellenőrizte:

Részletesebben

KIHALT, CSENDES UTCA

KIHALT, CSENDES UTCA KIHALT, CSENDES UTCA Göb megállt egy hosszú kőkerítés mellett. Nem messze innen, rézsút egy valamivel szélesebb utca nyílt, s vége felé, a házak falára már bevilágítottak az állomás fényei. Utazótáskáját

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

ALEA, az eszkimó lány. Regény

ALEA, az eszkimó lány. Regény ANAUTA ALEA, az eszkimó lány Regény 2011 Előszó Amit ebben a könyvben elmondok, az nem kitalálás. Nagy részét apámtól, Jorgkétől hallottam gyerekkoromban. Viharos téli estéken sokszor kértem, hogy meséljen

Részletesebben

Krajsovszky Gábor: A kommunizmus áldozatainak emléknapjára 1

Krajsovszky Gábor: A kommunizmus áldozatainak emléknapjára 1 Krajsovszky Gábor: A kommunizmus áldozatainak emléknapjára 1 Az egyének talán megtérhetnek, de a kommunista rendszer lényegileg Isten gyűlölete és a kereszténység lerombolását célozza, tehát sohasem térhet

Részletesebben

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY

Részletesebben

A Bélyegzési Ceremónia

A Bélyegzési Ceremónia xx. fejezet A Bélyegzési Ceremónia ár mindenki a Szentélyben várakozott. A kör alakú, kupolás, középkori terem teteje a magasba nyúlt, ezért úgy tűnt, mintha a hatalmas, kovácsoltvas, méteres fehér gyertyákkal

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell.

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell. Tantárgy: szövegértés,- szövegalkotás Időkeret:2x45 perc Korosztály: 1. évfolyam Az óra célja: testtudat fejlesztése, térérzékelés tudatosítása, sajátmozgásérzék ápolása, figyelem tartósságának megteremtése,

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

Jelentés a női csörgőlabda válogatott 10 hetes nyári EB felkészüléséről és. az Eb-n nyújtott teljesítményéről

Jelentés a női csörgőlabda válogatott 10 hetes nyári EB felkészüléséről és. az Eb-n nyújtott teljesítményéről Jelentés a női csörgőlabda válogatott 10 hetes nyári EB felkészüléséről és az Eb-n nyújtott teljesítményéről A csapat a június 27. pénteki utolsó edzése után két hét pihenőre vonult. A két hét alatt meg

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben