Egy kis visszatekintés. ami eddig történt. Karácsonyi műsor

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Egy kis visszatekintés. ami eddig történt. Karácsonyi műsor"

Átírás

1 Arany Lap

2 Karácsonyi műsor Egy kis visszatekintés ami eddig történt Idén mi, a 10.-esek adtuk a karácsonyi műsort. Jó volt az osztállyal együtt készülni az ünnepekre. A szeretetet állítottuk a középpontba. Néhányan verset mondtunk, páran híres írók idézeteit olvasták fel. A műsor közben egy videót vetítettünk, melyben minden osztályról gyűjtöttünk össze képeket, aláfestő zeneként a Szeretethimnusz szólt Ágnes Vanilla előadásában, a refrént közösen énekeltük. A műsor végén osztálytársunk egy tündéri angyalként vonult végig köztünk, és szaloncukrot osztogatott. Ez mindenkinek mosolyt csalt az arcára. Ezután tanáraink meglepetése, egy kis csapatverseny következett. A folyosót lufikkal díszítették, amelyben konfetti, és cukor volt. A lufikat ki kellett lyukasztani, és összeszedni a cukrokat, amit mindenki élvezettel tett. Ezt követte a karácsonyi ajándékozás, amikor minden osztály a saját termébe vonult. Véleményem szerint jól sikerült az ünnepség, és remélem, mindenkinek elnyerte tetszését. Mészáros Petra

3 Szalagtűző -így élte meg egy végzős- Ebben a tanévben iskolánk indulása óta immáron a harmadik szalagtűző ünnepségre került sor. A 10. és 11. osztálynak már megszokott esemény volt, a 9.-nek újdonság, nekünk, végzősöknek pedig egy várva várt nap, mely három és fél évnyi kitartást, munkát és fáradozást tükröz. A műsor a már sokak által ismert menetrend szerint zajlott. Osztályunk névsor szerint, egyesével vonult fel a színpadra, miközben a kivetítőn kisgyerekkori fényképeink voltak láthatók. Ahogy ott álltunk, sokunkban valószínűleg csak akkor tudatosult a tény, hogy valóban végzősök vagyunk, ami szomorúságot és boldogságot is okozott egyaránt. Miután mind felértünk, megkezdődött a tűzés, ezután pedig osztályfőnökünket, Klaudia nénit leptük meg egy csokor virággal, ezzel köszönve meg segítségét, támogatását és szeretetét, amit az elmúlt években adott nekünk. Mindez Gyenge Viki néni konferálásával lett teljes. A levonulásunk után következett a Ki mit tud?, amit a 9. osztály kezdett, legelső műsorukat zoknibábok és poharak segítségével adták elő. Őket követte a 11. osztály, akik minket, 12.-eseket figuráztak ki, miközben fáradhatatlanul küzdöttek a kettes matek érettségiért. A 10.-esek táncoltak, de nem akárhogy, a közönség csak a kezükben tartott, neonkéken világító botokat láthatta, ahogy újra meg újra feltűnnek és eltűnnek. Végül, de nem utolsósorban következett osztályunk műsora, melyre rengeteget készültünk. Hatalmas báli ruhákban és elegáns öltönyökben adtuk elő az angolkeringőt összesen kétszer, a színpad után az emeleti bálteremben ezzel nyitottuk meg az est hátralévő táncolós és szórakozós részét, ahol az idegesség levezetéseként szinte egész este táncoltunk. A szalag, amit aznap este a ruhánkra tűztek az alsóbb évesek, nemcsak a végzős létet jelképezi, hanem az időt is, amit eddig együtt töltöttünk, barátságokat, emlékeket, jó és rossz pillanatokat egyaránt. Őszintén reméljük, hogy ez a szalag az érettségünket, komolyságunkat is jelképezi, és a tanév végén mind sikeres érettségi bizonyítványt kapunk majd a kezünkbe. Régi Zita

4 Szalagtűző -így élte meg egy 9. es január 16-án gimnáziumunk megrendezte harmadik szalagtűzőjét. A műsor három részből állt. Az elsőben a diákok idézeteket és verseket olvastak fel, és feltűzték a szalagot a 12. osztályosoknak. Miután ez megtörtént, a 12. évfolyam néhány tanulója feltűzte a szalagot azoknak a tanároknak, akik 4 éven keresztül segítették őket. A második részben az alsóbb évfolyamok mutatták meg tehetségüket a KI MIT TUD?-on. Mi, 9.-esek két produkcióval álltunk elő. Egy vicces német bábműsorral és egy ismert poharas dallal. Majd a 11. osztály mutatott be egy igen vicces előadást, ahol a 12. osztály egyik matekproblémáját játszották el. A harmadik részben a 10. osztály mutatta meg, hogy milyen profi éjszakai táncosok. Ezek után a 12. osztály eltáncolta az angolkeringőt, amit már oly régóta gyakoroltak. Miután vége lett a műsornak, fenn a táncteremben elkezdődött a buli. A végzős évfolyam diákjai táncolhattak szeretteikkel és barátaikkal. A DJ nagyon sok közkedvelt számot rakott be. Sokan egy körben, míg mások külön-külön táncoltak. Amikor a résztvevők megéheztek, elmehettek a büfébe, ahol sok finom sütemény és szendvics várt arra, hogy megvegyék. A bulinak pontosan kor lett vége, amikor a DJ lejátszotta a búcsúszámot. Jól éreztük magunkat, reméljük, 3 év múlva a mi szalagtűzőnk is ilyen szép lesz. Vál Gergő

5 Interjú Hegedűs Attila tanár úrral Mivel Attila bá új tanár az iskolánkban, szerettük volna jobban megismerni, kíváncsiak voltunk az életének néhány részletére. Bizonyára örültök, hogy veletek is megosztjuk, amiket kiderítettünk. 1. Mindig is tesitanár szeretett volna lenni? - Nem, korábban tengerbiológusnak készültem. 2. Hol végezte tanulmányait? - Budapesten a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi karán. 3. Miért ezt a szakmát választotta? - Mert érdekel a sport és szeretek gyerekekkel foglalkozni Mióta tanít? - 6 éve. 5. Eddig hol tanított? - Budapesten a Leövey Klára Közgazdasági Szakközépiskolában, Győrben a Hild József Építőipari Szakiskolában, Dombóváron a József Attila Általános Iskolában és most itt, Bonyhádon. 6. Szereti a munkáját? Mik a pozitívumok és a negatívumok? - Igen, szeretem a munkámat. Pozitívum, hogy vannak olyan diákok, akikkel érdemes foglalkozni, negatívum, hogy a diákok nem tisztelik annyira a tanárokat, mint régen. Na meg a fizetés 7. Odafigyel az étrendjére? - Igen, egészségesen táplálkozom, sok gyümölcsöt és zöldséget fogyasztok. 9. Meccsek előtt szokott izgulni? - Nem igazán. Csak izgatott vagyok. Izguljon az, aki ellenem játszik. 10. Hány érme van? - Eddig db gyűlt össze. 11. A kosárlabdán kívül mit sportol még? - Pécsen járok konditerembe. Szívesen úszom és túrázok szabadidőmben. 12. Gyerekkorában mit sportolt? - Úsztam, bokszoltam, karatéztam. 13. Hol született? - Tatabányán, de Oroszlányon nőttem fel. 14. Miért jött át hozzánk Dombóvárról? - Mivel Pécsen élek, Bonyhádon kosarazom, és nem akartam, hogy az életem 3 felé szakadjon, így ide jöttem. 15. Mi a párja foglalkozása? - Ő is kosarazik, élsportoló. 16. Milyen Ön számára egy tökéletes nap? - Próbálom olyanná tenni a napjaimat, hogy legyen értelmük. 17. Van kedvenc diákja? - Nem teszek különbséget a diákjaim közt. 18. Mi a véleménye a mai fiatalságról? - Sokuknak sajnos semmi céljuk az életben, tiszteletlenek, ügyetlenebbek, persze szerencsére azért van kivétel. Az interjút készítette: Kiefáber Vivien, Király Eszter és Stríz Dorina 8. Mióta kosarazik és eddig hol játszott? - 13 éves korom óta, több csapatban, jelenleg Bonyhádon.

6 Szépségápolási tippek Talán kevesen tudják, hogy a legtöbb zöldségünk és gyümölcsünk nemcsak finom és egészséges, hanem bőrünkre is kiváló hatással van. Íme, néhány példa: Paradicsom: tisztító hatású, megszünteti a gyulladásokat, meglágyítja a bőrt. Két érett paradicsom levét három evőkanál joghurttal és kétkanálnyi, vízben duzzasztott zabpehellyel keverj össze, kend fel az arcodra, majd 20 percig hagyd az arcon. Banán: a száraz, érdes bőrre simító hatással bír. Két tojássárgájával, három evőkanálnyi növényi olajjal keverd. 25 perc a hatóideje. Citrom: frissítő hatású, feszessé teszi a bőrt. Egy teáskanálnyi citromlevet keverj el egy tojássárgájával, 20 perc után meleg vízzel távolítsd el, majd hideg vízzel mosd le az arcodat. A reggeli frissességhez semmi sem járul hozzá annyira szépítően, mint a citromos arcpakolás. Uborka: világos, egyenletes arcszínt kölcsönöz, összehúzza a pórusokat, feszessé teszi a bőrt. Akár szeletekben is felpakolhatod az arcodra, de keverheted maszkba is. Alma: nyugtat, táplál, minden bőrtípusra kiválóan alkalmas. A meghámozott gyümölcs húsát reszeld le, főtt burgonyával vagy búzacsírával sűrítsd, hígítani tejszínnel ajánlatos. Burgonya: gyulladáscsökkentő, nyugtató hatású. 2 db megfőzött, hámozott burgonyát törj össze, 2 kanál tejszínnel vagy tejföllel hígítsd. Mindegyik arcpakolás hatásosabb, ha hagyod pihenni egy kicsit. Mézes arcpakolás A méz nemcsak belülről fejti ki tápláló, immunerősítő hatását, de kívülről, pakolás formájában is csodákat művel bőrünkkel. 2-3 evőkanál mézet kicsit melegítsünk meg, majd mikor már testmeleg, akkor adjunk hozzá ugyanennyi evőkanál natúr joghurtot vagy túrót. Vékony rétegben vigyük fel az arcunkra, a nyakunk bőrére és a dekoltázsunkra. Ha túl vastagon kentük fel, akkor egy kis fapálcikával szedjünk le belőle. Ha szárazabb az arcunk, akkor a pakolás alá permetezzünk bőrünkre egy kis ásványvizet, ami a maszk alatt beszívódik a bőrbe perc után töröljük le, majd langyos vízzel öblítsük le és egy száraz törölközővel finom, nyomkodó mozdulatokkal szárítsuk meg a bőrünket. Próbáld ki őket bátran!

7 Egyperces-feldobós 3 napig ható arcpakolás Házi készítésű szájfény Hozzávalók 1 tojássárga 1 ek repceméz 3 csepp olíva olaj 3 csepp búzacsíraolaj 5 csepp szőlőmagolaj 2 csepp propolisz tinktúra (sk készített) 2g élesztő 1 ek natúr joghurt Elkészítés Hozzávalók: zsírkréta Elkészítése: kókuszolaj (a nagyobb boltokban általában lehet kapni) 1 darab zsírkrétát egy teáskanál kókuszolajjal elkeverve felmelegítünk. Ha sima állagú lett, egy kisebb tégelybe öntjük. (Gyógyszertárakban lehet kapni üres gyógyszeres tégelyeket, én ilyenekbe raktam) Ezeket az összetevőket alaposan elkevertem, majd az előzőleg meleg vízzel megtisztított arcbőrömre vittem föl, ahol 10 percet hagytam "tanyázni" ezt a mennyei kotyvalékot :) mely rövid idő elteltével egybefüggő burkot képzett a pofimon. 10 perc után langyos, majd hideg tiszta vízzel öblítettem le az akkorra már megszilárdult maszkot. Vrana Patrícia Mészáros Petra

8 Filmajánlók Az Útvesztő Úgy tűnik, ez az évezred arról szól, hogy fiatal írók vélik felfedezni magukban a tehetséget, és írnak többkötetes regényeket. Mivel ezek a próbálkozások ritkán végződnek Gyűrűk Ura, Harry Potter, Csillagok Háborúja léptékű végeredménnyel, így személy szerint ugyanolyan szkeptikusan szemlélem ezeket az újhullámos könyvtrilógiákat, mint ennek a tendenciának a hollywoodi megfelelőjét. És most itt az Útvesztő, James Dashner elődeihez hasonlóan ambiciózus regénysorozatának az első része a mozikban. A történet egy Tisztáson indul, ahova frissen dobták be, illetve lifttel hozták fel az emlékezetét vesztett Thomast. A kommun egy rakás fiatal srácból áll, akik hasonló körülmények között érkeztek az elmúlt évek során. A helyzet pikantériája, hogy ezt a Tisztást egy több tíz méter magas labirintus veszi körül, ami azon kívül, hogy mindennap változtatja a formáját, esténként még ráadásul valami szörnyűséges dögök is kóricálnak benne, szóval nagy ívben tanácsos elkerülni az Útvesztőt. Thomas persze nem tud veszteg maradni, mivel láthatóan ő az egyetlen, akit foglalkoztatnak olyan alapvető kérdések, mint hogy mi a frászt keresnek itt? Ki építette a labirintust? Mi célból? Van-e kijárat, és egyáltalán mi van a falakon túl? A lényeg az, hogy van egy jó meg egy rossz hírem. A rossz az, hogy a történet borzasztóan bóvli, körülbelül kétpercenként bele lehet kötni úgy általában a történet állásába, hogy ez miért van, az miért van? Amikor a film végi nagy megfejtés beköszön az ablakon, akkor meg aztán tényleg a fejünket fogjuk, az események annyira nincsenek megmagyarázva. Minden cselekményelem elnagyolt és hiteltelen. A végeredményben kibontakozó történetet pedig 14 éves kor fölött senki sem fogja elhinni. Az Útvesztő egyébként egy hígított változata a 97-es Kockának, és elég nehézkesen egyensúlyozik a tinédzser célközönség, a misztikum és a társadalmi dráma között. Főleg ez utóbbi szál harmatgyenge az Útvesztőben. Valószínűleg nem akarták szükségtelenül terhelni a tisztelt néző szürkeállományát. A jó hír viszont az, hogy a film ezzel együtt valahogyan MÉGIS MŰKÖDIK. SŐT, meg merem kockáztatni, hogy egyes pillanataiban szabályosan izgalmas és látványos is. A misztikum szál ugyanis kellően erős ahhoz, hogy folyamatosan fenn tudja tartani a néző érdeklődését. A film során felmerülő megannyi kérdés kellő hajtóanyagot biztosít ahhoz, hogy a nézőt könnyedén átrepítse a közel kétórás játékidőn. Valahogy légiesen kiemel minket a félkész karakterek, az erősen botcsinálta párbeszédek és a súlytalan mellékkonfliktusok aljnövényzetéből. Az Útvesztő sem fog díjat nyerni a sorok közé rejtett magvas gondolatok versenyen, még okvetlenül eredetinek sem nevezném, VISZONT, ha a mostanában érkező tini filmek legalább az Útvesztő szintjét el tudnák érni, akkor lényegesen kevesebb film után állnánk fel úgy, hogy megint meglopott Hollywood több ezer forinttal. László Balázs X-Men Az eljövendő múlt napjai Én, amikor kiadták a filmet, 3D-ben láttam a moziban. El kell mondanom, hogy egy fantasztikus élmény volt. Először is: A speciális effekteket olyan profi módon oldották meg, hogy már majdnem elhittem, hogy ez az egész megtörténhet. Másodszor: Hugh Jackman elképesztően játssza el szerepét, és bámulatosan tudja megmutatni, hogy akármilyen nagy baj van, ő mindig nyugodt, kiegyensúlyozott és leleményes. Ez a szereplőgárda olyannyira összeszokott, hogy már szinte egymás gondolatát is kitalálhatják. Történetünk egy csatával kezdődik, amelyben egy,,majdnem megtörtént háborút mutat be. Ugyanis az egyik lánynak az a képessége, hogy vissza tudja vinni a múltba az embereket. Ám ehhez egy fekvőhely kell, ahol az alany nyugodtan el tud lazulni. Amikor felébred az illető, ő tudja, hogy ez megtörtént, de a társai nem, csak akik ott voltak a háborúban, így szinte a háború meg sem történt. Ez a lány visszaviszi X-Ment a múltba(1973-ba), hogy megtalálja az ifjú Charles professzort, hogy ölje meg a fegyvergyártót, aki egy robotzsarut tervezett. A terv félresikerült, a tervező nem halt meg, és kitört egy nagy háború. Eközben a jelenben megtalálják Charles professzorékat és megtámadja őket a kormány hadserege. Vál Gergő

9 A 12.-esek bölcs tanácsai az alsóbb évfolyamok számára Ez a négy év nem múlt el olyan gyorsan, ahogy vártuk. Néha egy örökkévalóságnak tűnt. Közeledve az érettségihez, kezdtük belátni, hogy mit kellett volna jobban vagy másképp tenni. Segítségül adunk nektek néhány tippet, amivel könnyebben vészelhetitek át a felnőtté válást. 1. Tiszteljétek az idősebbeket! (Vagyis minket.) Tanári megjegyzés: A tanárok is idősebbek, tisztelj minket is! 2. A legjobb barátaid között legyen az Atlaszod és a Függvénytáblázatod! 3. Nem muszáj tanulnotok, de puskázzatok okosan! (Szerintetek mi hogy jutottunk el idáig?) Tanári megjegyzés: DE, muszáj tanulnod! Anélkül nem jutsz el odáig! De ha megírsz egy puskát, legalább már egyszer átolvastad. Ez is tanulás. 4. Minden ember szereti a csokit. (A tanárok is emberek!) 11. Ha megvan a ruha, vigyázz az alakodra! (Nem jó az utolsó két hétben fogyózni.) 12. Nem kell szépnek lenned a tablófényképezésen! (A képeket úgyis retusálják.) 13. Időben kezdjetek el barátkozni az osztály legokosabbikával, hogy megkapjátok a tételeket! (Mi ugyanis nem adunk!) 14. Arra a kérdésre, hogy Zavarok? nincs jó válasz. 15. A média és a művészettörténet is ugyanolyan tantárgy, mint a matek! (majdnem) 16. Ha alszol a tanórán, ne horkolj! 17. Osztálykirándulásra szeszes italt ne vigyetek! (Vagyis rejtsétek el jól!) Tanári megjegyzés: NE VIGYETEK, PONT!!! 18. A tanárok viccein mindig nevessetek! 5. Ne lopjátok el Klaudia néni vonalzóját! 6. Szilveszter közeledtével se megengedett a tűzijáték az iskolában! 7. A nem tudom, fogalmam sincs és testvérei tilalomszavak! 8. Ne hagyjátok ki a szalagavatón az osztálytáncot! Egy örök emlék, és meglepő, mennyire összekovácsolja az osztályt. 9. A szalagtűzős ruha kiválasztásánál törekedjetek a kényelmességre is, ne csak a szépségre! 10. Jól nézzétek meg, hogy kitől rendelitek a ballagási ruhát! (Ezt mi benéztük.) Lehet, hogy azt hiszitek, az első évek lassan telnek, de ez addig tart, míg el nem kezdődik az utolsó! Akkor rájöttök, hogy azok száguldottak ehhez képest! Reméljük használható tanácsokat adtunk, és ha betartjátok, talán a négy év könnyebbnek fog tűnni. Kitartás, egyszer eljön a ti időtök is. Előbb vagy utóbb... Német Enikő és Szőts Dzsenifer

10 HUMOR Vizsgakérdések szőkéknek Akkor is megpróbálhatod, ha nem tanultál túl sokat MATEK: Mértékváltás: hány milliméter 0 méter? Mennyi az idő, ha a nagymutató 12-n, a kismutató 4-en áll? Ha három almád van, akkor hány almával rendelkezel? TÖRTÉNELEM: Mondjon pár szót az ókori Babilóniáról, különös tekintettel az építészetre, az irodalomra, a törvényekre és a társadalmi viszonyokra, VAGY határozza meg Hunyadi János keresztnevét! Angliának hat György nevű királya volt. Az utolsót VI. (hatodik) Györgynek hívták. Hogy hívták az előzőket? Milyen vallású a Pápa? (a) zsidó. (b) katolikus. (c) buddhista. (d) ateista. (e) vudu. IRODALOM: Mit csinált William Shakespeare? (a) hidat épített. (b) világutazó volt. (c) hadvezér volt. (d) színdarabokat írt. (e) metrót tervezett. Egy barna hajú nő 12 naranccsal rendelkezik. Valakitől kap még 10 darabot. Akkor most: (a) a hölgy örül. (b) a hölgy ügyes. (c) nincs egyetlen narancsa sem, mert mindet megette. (d) nem tudom pontosan, valahol 15 és 99 között. (e) a narancsokat nem lehet összeadni. Megközelítőleg hány parancsolatot hozott az embereknek Mózes, ha tudjuk, hogy az egyik táblán 5, míg a másikon szintén 5 parancsolat állt? FIZIKA: El tudja magyarázni Einstein relativitás elméletét? (a) igen. (b) nem. KÉMIA: Magyarázza el Chatelier dinamikus egyensúlyi törvényét VAGY írja le a nevét nagybetűkkel. FÖLDRAJZ: Melyik földrészen található az Amerikai Egyesült Államok?

11 Hol található az USA legnagyobb narancstermő vidéke? (a) Medellin, Kolumbia. (b) Florida, USA. (c) Montreal, Kanada. (d) Róma, Olaszország. (e) Mexikóváros, Mexikó. Mi Franciaország hivatalos nyelve? Melyik városban található a Budapesti Műszaki Egyetem? Mikor alapították a Budapesti Műszaki Egyetemet (körülbelül)? (a) időszámítás előtt. (b) időszámítás után. Az alábbiak szó szerinti idézetek bírósági jegyzőkönyvekből: - Mikor van a születésnapja? - Július tizenöt. - Melyik évben? - Minden évben. - Maga a helyszínen volt, amikor ezt a képet csinálták magáról? - Szóval van három gyermeke, igaz? - Igaz. - Hány fiú? - Egy sem. - Hány lány? - Hogy végződött az első házassága? - Halállal. - Kinek a halálával? - Tudna egy személyleírást adni az alanyról? - Közepes magasságú, szakállas. - Nő vagy férfi? - Tehát azt mondja, hogy a lépcső lefelé vezetett a pincébe? - Igen. - Lehetséges, hogy ugyanez a lépcső felfelé is vezetett? - Doktor úr, hány boncolást végzett hullákon? - Minden boncolást hullákon végzek. - Emlékszik, hogy mikor vizsgálta meg a holttestet? - A boncolás kb. este 8:30-kor kezdődött. - És Kovács úr halott volt ebben az időpontban? - Nem, ott ült az asztalon, és csodálkozott, hogy miért boncolom. - Doktor úr, mielőtt elkezdte a boncolást, ellenőrizte az egyén pulzusát? - Nem. - Ellenőrizte a vérnyomását? - Nem. - Ellenőrizte a légzését? - Nem. - Tehát lehetséges, hogy az egyén életben volt, amikor elkezdte a boncolást? - Nem. - Miért olyan biztos ebben, doktor úr? - Mert az egyén agya az asztalomon volt, egy üvegtartályban. - Mindennek ellenére, mégis, lehetséges az, hogy az egyén életben volt? - Igen, lehetséges, hogy az egyén életben volt, és ügyvédként praktizált valahol.

12 Receptötletek Valentin-napra Mézes szívek Almarózsa Hozzávalók / 4 adag/: 1 csomag leveles tészta 3 db alma 3 ek cukor 2 tk fahéj (őrölt) 0.5 db citrom 5 dkg vaj 5 ek lekvár/ dzsem Hozzávalók a tésztához: 20 dkg méz, 15 dkg porcukor, 10 dkg puha Rama sütőmargarin, 1 db tojás, 1 csapott mokkáskanál őrölt fahéj, 50 dkg liszt, 1 csomag sütőpor A töltéshez: Elkészítés 1. Az almákat félbevágjuk, kimagozzuk, majd felszeleteljük. Fél citrommal meglocsoljuk a szeleteket, majd annyi vízben feltesszük főni, amennyi ellepi. 3 ek cukorral és 2 tk fahéjjal ízesítjük a vizet. Kb. 2 percig főzzük, vigyázva, hogy ne törjenek szét, de meg is puhuljanak kissé. Lecsöpögtetjük, ha kész van. 2. Közben a tésztalapot kinyújtjuk, megkenjük olvasztott vajjal, megszórjuk cukor és fahéj keverékével, és pizzaszeletelővel kb. 3 centis csíkokra vágjuk. Az almaszeleteket ráfektetjük a tésztára, majd feltekerjük kicsit szorosan. 180 fokos sütőben kb percig sütjük. 3. Lekvárral forrón vékonyan megkenjük, majd tálaláskor egy kis porcukorral megszórjuk. 40 dkg málnalekvár vagy dzsem A bevonáshoz: 15 dkg étbevonó massza, 3 evőkanál étolaj Elkészítés: 1. A tésztához a mézet gőz felett vagy mikrohullámú sütőben langyosra melegítjük. A többi hozzávalót egy tálban előkészítjük, majd a mézzel összegyúrjuk. A tésztát folpackba csomagolva minimum 3-4 órán át pihentetjük a hűtőben. 2. Lisztezett gyúrótáblán 3-4 mm vastagra nyújtjuk, és kis szíveket szaggatunk belőle. Tepsibe téve előmelegített sütőben 210 C-on 8-10 percig sütjük. Vigyázzunk, mert könnyen megég! 3. Miután kihűltek, a szíveket összeragasztjuk a lekvárral, és félig az olvasztott olajos csokiba mártjuk.

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag

Részletesebben

Törtcsokoládés muffin

Törtcsokoládés muffin Törtcsokoládés muffin 300 g fi nomliszt, 3 és fél kk sütôporral elkeverve 55 g porcukor 190 g fehércsokoládé, darabokra vágva 100 g tört grillázsos csokoládé 1 tojás, könnyedén felverve 60 g olvasztott

Részletesebben

Szavazz a 11 /A - ra

Szavazz a 11 /A - ra Szavazz a 11/A-ra Bemutatkozik jelöltünk Réka vagyok és én lennék a 11.A osztály jelöltje. Azoknak, akik nem ismernek, bemutatkoznék néhány mondatban, azok, akik ismernek pedig igen szerencsés emberek

Részletesebben

Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal

Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Hozzávalók Sorbet krém 6 dl homoktövis velő 1 dl homoktövis lekvár 0,6 dl prosorbet Karamell 6 ek. cukor 2 dl Homoktövis velő Ropogós

Részletesebben

Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák

Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák I70 Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák ÍZÔRZÔK Hozzávalók: másfél kg tisztított amur 10 dkg füstölt kenyérszalonna 10 dkg fôtt császárszalonna szeletben 2 nagyobb,

Részletesebben

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y Díjnyertes Muffin receptek A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken kezelt gyerekek kedvencei Leukémiás Gyermekekért A l a p í t v á n y Tudjuk, mi kell egy mosolyhoz. Kedves Sütögető Barátunk!

Részletesebben

MUNKAANYAG. Erdélyiné Kiss Rita. Szeletek készítése I. A követelménymodul megnevezése: Cukrászati termékkészítés

MUNKAANYAG. Erdélyiné Kiss Rita. Szeletek készítése I. A követelménymodul megnevezése: Cukrászati termékkészítés Erdélyiné Kiss Rita Szeletek készítése I. A követelménymodul megnevezése: Cukrászati termékkészítés A követelménymodul száma: 0536-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-032-30 SZELETEK

Részletesebben

Boróka konyhája. Saláták. Citromfüves aromás vitaminos saláta. Kapros cukkíni saláta

Boróka konyhája. Saláták. Citromfüves aromás vitaminos saláta. Kapros cukkíni saláta Boróka konyhája Saláták... 1 Citromfüves aromás vitaminos saláta... 1 Kapros cukkíni saláta... 1 Joghurtos, zelleres, kapros káposzta saláta... 2 Bazsalikomos tofu saláta... 2 Áfonyasaláta... 3 Tárkonyos

Részletesebben

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip Karácsonyi italok Likőrös-kávés forró csoki 1 dl tej (60 kcal) 3 kocka meggylikőrrel töltött csokoládé (kb. 2 dkg = 100 kcal) 1 csomag csokis cappucinopor (4 g = kb. 20 kcal) tejszínhab (1 evőkanál = kb.

Részletesebben

Receptkönyv DEÁK 2011/2012

Receptkönyv DEÁK 2011/2012 Receptkönyv DEÁK 2011/2012 E l ő s z ó A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 2012. június 12-én Egészségnapot tartott. Ennek keretében minden osztály bemutatta az általa

Részletesebben

2. A minőség mindenek felett

2. A minőség mindenek felett Minden családban nagy fejtörést okoz az ünnepi menü. A főzés és az előkészítés meghitt hangulata csak a reklámokban köszön vissza, a valóságban a háziasszonyok sokszor túlvásárolják magukat, nem hagynak

Részletesebben

Stahl videó-konyhája Csokoládés édességek

Stahl videó-konyhája Csokoládés édességek Stahl videó-konyhája Csokoládés édességek TARTALOMJEGYZÉK KARAMELLÁS FORRÓ CSOKOLÁDÉ... 3 CSOKOLÁDÉS CSIGÁK... 3 SZICILIAI CITROMHAB FEHÉRCSOKOLÁDÉVAL... 4 CSOKOLÁDÉS KALÁCSFELFÚJT... 4 CSOKOLÁDÉS PALACSINTA

Részletesebben

7 recept az egészségért

7 recept az egészségért 7 recept az egészségért Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Rólad Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője, egy 3 éves és egy 6

Részletesebben

Curry Grillkolbász 210 g (tekert):

Curry Grillkolbász 210 g (tekert): Curry Grillkolbász 210 g (tekert): India csodás íz világát rejti a termék. A curry, mint fűszerkeverék alap-íz Indiában. Összetevői: gyömbér, római kömény, koriander, sáfrány, fahéj. Tájegységenként az

Részletesebben

Hozzávalók: Elkészítés: Hozzávalók:

Hozzávalók: Elkészítés: Hozzávalók: Európa édes oldala Az alábbi szöveg a Sweet Europe Let yourself be seduced című kiadványnak (kiadta: Institut der Regionen Europas, Salzburg) nemhivatalos magyar fordítása. Amióta világ a világ, azóta

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

Többször felhasználható sütőlap piskótatekercshez

Többször felhasználható sütőlap piskótatekercshez hu Termékismertető és recept Többször felhasználható sütőlap piskótatekercshez Kedves Vásárlónk! Még soha nem volt ilyen egyszerű tökéletes piskótatekercset készíteni: A tésztát egyszerűen süsse meg a

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

Háztartási praktikák, receptek

Háztartási praktikák, receptek Háztartási praktikák, receptek 1. Fertőtlenítő felülettisztító spray 100 ml desztilláltvíz 100 ml alcohol vagy vodka 50 ml ecet 30 csepp illóolaj (levendula, citrom, narancs, oregano, fenyő, rozmaring)

Részletesebben

Gomba- és salátavariációk. a ajánlásával

Gomba- és salátavariációk. a ajánlásával Gomba- és salátavariációk a ajánlásával Garnélás gombasaláta 1000 g Bio-Fungi 500 g tisztított garnélarák 1 db közepes méretű ananász 1 csokor koriander 2-3 db citrom leve 2-3 gerezd fokhagyma olívaolaj,

Részletesebben

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Az egészséges táplálkozás nem jelent éhezést! És azt sem jelenti, hogy le kell mondania a hagyományos ételekről és édességekről.

Részletesebben

Menüjavaslatok. Vacsorára

Menüjavaslatok. Vacsorára Menüjavaslatok Vacsorára Főtt tojás Főtt tojás 4 db tojás 1000 g friss spenót 300 ml 10%-os tejszín 60 g liszt 30 ml napraforgó olaj 4 gerezd fokhagyma 5 g petrezselyemzöld 2 g őrölt bors 1 l víz 1 db

Részletesebben

Készülj teis az ünnepekre! Finomságok karácsonyra, húsvétra és anyák napjára

Készülj teis az ünnepekre! Finomságok karácsonyra, húsvétra és anyák napjára Készülj teis az ünnepekre! Finomságok karácsonyra, húsvétra és anyák napjára Karácsony Mézeskalács Hozzávalók 40 darabhoz 34 dkg liszt + a deszka lisztezéséhez 12 dkg vaj 20 dkg méz 2 tojássárgája 1 teáskanál

Részletesebben

Sütőforma fedéllel. Termékismertető és receptek

Sütőforma fedéllel. Termékismertető és receptek hu Sütőforma fedéllel Termékismertető és receptek Tchibo GmbH D-22290 Hamburg 93708AS1X2VIII 2017-09 353 686 Tapadásgátló bevonat A sütőforma és az aljak tapadásgátló bevonattal vannak ellátva, aminek

Részletesebben

2015 tavasz, édes RECEPTEK. Fény éve torta (Várhelyi Panni) I. helyezett

2015 tavasz, édes RECEPTEK. Fény éve torta (Várhelyi Panni) I. helyezett 2015 tavasz, édes RECEPTEK Fény éve torta (Várhelyi Panni) I. helyezett Hozzávalók a tésztához: 1 egész tojás, 2 evőkanál méz 3 evőkanál tej 1 kávéskanál szódabikarbóna 5 dkg zsír 18 dkg. cukor 50 dkg

Részletesebben

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Reggeli Nutellás kenyér tejjel Szalámis kenyér Péksütemény kakaóval Lekváros kenyér Pirítós kenyér teával Ebéd Palóc gulyás Szilvás gombóc Tejleves tésztával Sült csirkecomb

Részletesebben

Mini kuglófformák. Termékismertető és receptek

Mini kuglófformák. Termékismertető és receptek Mini kuglófformák hu Termékismertető és receptek Kedves Vásárlónk! A szilikonból készült mini kuglófformák nagyon rugalmasak és tapadásgátló hatásúak. Így a süteményeket különösen könnyű kivenni belőlük

Részletesebben

Szakmai beszámoló Mediterrán Nyíltnap

Szakmai beszámoló Mediterrán Nyíltnap Szakmai beszámoló Mediterrán Nyíltnap 2018. november 05. Eger, Vallon u. 2. Egri Balassi Bálint Általános Iskola Tinódi Sebestyén Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolája. Rendezvény célja: - egészséges

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó)

Részletesebben

1500 Kcal ás mintaétrend

1500 Kcal ás mintaétrend 1500 Kcal ás mintaétrend 1. R: 2dl tej 1,5%-os 1db zsemle margarin 10g (light: 35% zsírtartalmú, vagy még alacsonyabb) csirkemell felvágott 1 vékony szelet paradicsom, paprika, vagy más az idénynek megfelelő

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu)

Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) 2010 december 07. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A karácsony és az utána következő napok okot adnak a bulizásra. A jeges bólék a hangulatot

Részletesebben

A három narancs spanyol népmese

A három narancs spanyol népmese BOLDOG KARÁCSONYT! Veronika meséi A három narancs spanyol népmese Sok-sok évvel ezel tt élt egy faluban egy öregasszony, akinek három feln tt fia volt. Éppen házasulandó korban, de sajnos nem találtak

Részletesebben

Vaníliás kifli sütőlapok

Vaníliás kifli sütőlapok hu Termékismertető és recept Vaníliás kifli sütőlapok Kedves Vásárlónk! Még sosem volt ennyire egyszerű a tökéletes formájú vaníliás kiflik sütése! A szilikon sütőlapok nagyon rugalmasak és felületük tapadásmentes.

Részletesebben

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV ...... HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV 2 www.electrolux.com AUTOMATIKUS PROGRAMOK Program száma Program neve 1 MARHA HÁTSZÍN 2 SERTÉS ROSTON 3 CSIRKE EGÉSZBEN 4 PIZZA 5 MUFFIN 6 QUICHE LORRAINE 7 FEHÉR KENYÉR 8 BURGONYAFELFÚJT

Részletesebben

Brokkolis sajtkrém. Sonkával sajttal töltött hústekercs. Erdei gyümölcslé. Elkészítése:

Brokkolis sajtkrém. Sonkával sajttal töltött hústekercs. Erdei gyümölcslé. Elkészítése: Bambi bölcsőde Brokkolis sajtkrém Hozzávalók: 25 dkg brokkoli (mirelit vagy friss) 15 dkg reszelt trappista sajt 1 dl forralt tej őrölt szerecsendió, esetleg fokhagyma Elkészítése: A brokkolit megpároljuk,

Részletesebben

Köszöntő. 2013. február 11. II. évfolyam 1. szám

Köszöntő. 2013. február 11. II. évfolyam 1. szám 2013. február 11. II. évfolyam 1. szám Köszöntő Szeretettel köszöntök minden kedves olvasót az idei év első kiadványának megjelenése alkalmából. A témák a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódnak, így minden

Részletesebben

Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS

Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS Simeon várakozása (LK 2,21-40) 21Amikor elérkezett a nyolcadik nap, hogy körülmetéljék a gyermeket, a Jézus nevet adták neki, úgy, amint az angyal nevezte,

Részletesebben

Egyből többfélét: Bagett egyszerűen

Egyből többfélét: Bagett egyszerűen 2009 szeptember 14. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Egyből többfélét. A jelen gazdasági helyzetben a háztartás és az étkezés terén is szükség van az átgondolt

Részletesebben

Érvényes: 2014. 11. 17. - 2014. 12. 12.

Érvényes: 2014. 11. 17. - 2014. 12. 12. SeM-KER Kereskedelmi Kft. 3526 Miskolc, Mechatronikai park 10. Rendelésfelvétel: Tel: 46/505-769 Fax: 46/411-106 30/248-2726 20/280-5874 www.semker.hu semker@t-online.hu Mézeskalács Elkészítése: Hozzávalók:

Részletesebben

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad.

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad. Receptötletek a friss, sütésre kész tésztákhoz. Friss gondolat. Finomat ad. Friss tészták - friss ötletekkel töltve! Friss és sokoldalú Minden évben elérkezik az idő, amikor újra megsüthetjük kedvenc karácsonyi

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett.

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Az alábbi receptjeinknek megvan a saját történetük Leves Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Csirkegulyás - ½ csirkemell-filé - 1 kisfej

Részletesebben

Használati utasítás HU FONTOS BIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEK Elektromos készülékek használatakor mindig be kell tartani többek között a következő alapvető óvintézkedéseket: 1. Olvassa végig a

Részletesebben

Fahéjas csillag sütőkészlet

Fahéjas csillag sütőkészlet hu Termékismertető és recept Fahéjas csillag sütőkészlet Kedves Vásárlónk! Még sosem volt ennyire egyszerű a tökéletes formájú fahéjas csillagok sütése: A fahéjas csillag szilikon sütőlap nagyon rugalmas

Részletesebben

Világimanap 2010. Kamerun Receptek

Világimanap 2010. Kamerun Receptek Világimanap 2010. Kamerun Receptek Banánkenyér 1-3/4 csésze liszt 1 csésze cukor 1 tk. szódabikarbóna 2 felvert tojás 1 tk. sütıpor 3 közepesen érett banán pürévé nyomva 2 evıkanál margarin csipet só Elkészítés:

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának

Részletesebben

ÉLETMÓD KÉRDŐÍV 5. A és B OSZTÁLY 2015.

ÉLETMÓD KÉRDŐÍV 5. A és B OSZTÁLY 2015. ÉLETMÓD KÉRDŐÍV 5. A és B OSZTÁLY 2015. 1. Nemed: Fiú 19 fő Lány 17 fő Összesen:36 fő 2. Véleményed szerint mennyire vagy egészséges? a) Teljesen egészséges vagyok 9 fő 25% b) Eléggé egészséges vagyok

Részletesebben

SÓS-BORSOS TINTAHAL VACSORA A TÉVÉ ELÔTT

SÓS-BORSOS TINTAHAL VACSORA A TÉVÉ ELÔTT SÓS-BORSOS TINTAHAL Pusztán az a tény, hogy valamit nem ismerünk, még nem jelenti azt, hogy nehéz is elkészíteni. Rendben van, elismerem, ha tévés vacsoráról beszélünk, nem épp a tintahal jut elõször az

Részletesebben

Emese süteménypor. Meggyes pite: Almás pite: 1 csg Emese süteménypor, 5 dkg margarin, 3 tojás sárgája, 3 evőkanál tejföl, 1 kávés kanál szódabikarbóna

Emese süteménypor. Meggyes pite: Almás pite: 1 csg Emese süteménypor, 5 dkg margarin, 3 tojás sárgája, 3 evőkanál tejföl, 1 kávés kanál szódabikarbóna Emese süteménypor Meggyes pite: Almás pite: 1 csg Emese süteménypor, 5 dkg margarin, 3 tojás sárgája, 3 evőkanál tejföl, 1 kávés kanál szódabikarbóna Az alapanyagokból tésztát gyúrunk, kettéosztjuk. Ki

Részletesebben

Muffinformák hu. Termékismertető és receptek

Muffinformák hu. Termékismertető és receptek Muffinformák hu Termékismertető és receptek Kedves Vásárlónk! A szilikonból készült muffinformák nagyon rugalmasak és tapadásgátló hatásúak. Ezáltal a süteményeket különösen könnyű kivenni belőlük általában

Részletesebben

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt.

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt. RECEPTEK Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban Összetevõk 4 db csirkemell 4 szelet Ahidai sonka 8 szelet sajt 5 dkg vaj 2 ek liszt 3 dl tej só bors 10 dkg reszelt sajt 1-1,5 dl tejszín Elkészítés A csirkemell

Részletesebben

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Műtétet követő 1. nap: TEA ÉS VÍZ Igyon lassan, kis kortyokban Várjon 1-2 percet a kortyok között; Egyszerre soha ne igyon többet 1 dlnél Csakis szénsavmentes

Részletesebben

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki válaszolt: Mika Ági néni 1. Mikor járt a sulinkba? 1976-tól 1984-ig. 2. Melyik teremben volt az osztálya? Az info. 3.

Részletesebben

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT!

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT! 10 2010. December 34. Tunéziai es japán autójelzések. 35. Saját kezűleg.37. Tinédzserek tévéműsora. 38. Kennel része!40.ittrium,kén. 41. Zavart Ede. 43. Írógéppel kimásol. 45. Paul (1879-1940) svájci festőművész.

Részletesebben

101 PIZZARECEPT ALAPRECEPTEK

101 PIZZARECEPT ALAPRECEPTEK 101 PIZZARECEPT ALAPRECEPTEK www.recept.zug.hu Recept Klub Pizzatészta A pizza lelke a tészta, ügyeljünk rá, hogy az alja jó ropogós legyen, a belseje viszont könnyő és puha! 10 dkg sima és 20 dkg grízes

Részletesebben

S ü t i k s ü t é s n é l k ü l

S ü t i k s ü t é s n é l k ü l 1. Kekszes krémes 1 cs. kocka alakú háztartási keksz, 1,5 cs. vaniliás pudingpor, 2 db tojás, 7 evıkanál cukor, 1 evıkanál liszt, 12.5 dkg margarine, 7,5 dl tej, fél csomag zselatin S ü t i k s ü t é s

Részletesebben

Muffin sütőforma. Termékismertető és recept

Muffin sütőforma. Termékismertető és recept Muffin sütőforma Termékismertető és recept Kedves Vásárlónk! Új muffin sütőformájában a legfinomabb muffinokat sütheti. Utána lezárhatja a muffin sütőformát a különösen magas hordozófedéllel. Így a muffin

Részletesebben

Muffinformák. Termékismertető és recept

Muffinformák. Termékismertető és recept Muffinformák hu Kedves Vásárlónk! Termékismertető és recept A szilikon muffinformák nagyon rugalmasak és tapadásgátló hatásúak. Így a muffinok különösen könnyen kivehetők belőlük általában nincs szükség

Részletesebben

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre.

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre. AamsddmFrafa Mama minden évben készített ilyen mézeskalácsot, több száz darabot, tojásfehérjébe kevert porcukorral kicirkalmazva, mákkal, kókusszal, több színű cukorgyönggyel díszítve. (...) A lényeg viszont

Részletesebben

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó

Részletesebben

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

Ballagók és kitüntetéseik 2017. Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május

Részletesebben

DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS ÉRETT, IGÉNYES, IDŐSÖDŐ BŐRRE

DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS ÉRETT, IGÉNYES, IDŐSÖDŐ BŐRRE DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS ÉRETT, IGÉNYES, IDŐSÖDŐ BŐRRE A kezelési idő: 90 perc Lépések: 1 Make-up eltávolítása 2 Letisztítás 3 Tonizálás 4 Peeling 5 Tonizálás 6 Vérbőség fokozás 7 Tonizálás 8 Iontoforézis

Részletesebben

SÉFKÉnt. abban, hogy a. burgonyapüré. íze. a legfontosabb... viszont a sokoldalú felhasználásra is szükség van

SÉFKÉnt. abban, hogy a. burgonyapüré. íze. a legfontosabb... viszont a sokoldalú felhasználásra is szükség van SÉFKÉnt egyetértünk abban, hogy a burgonyapüré íze a legfontosabb... viszont a sokoldalú felhasználásra is szükség van nagyszerű íz és nagyfokú hatékonyság 65 adag* *1 adag: 30 g pehely = 215 g kész burgonyapüré

Részletesebben

Rakott padlizsán - Mussaka. Hozzávalók: 4 padlizsán, só, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma,

Rakott padlizsán - Mussaka. Hozzávalók: 4 padlizsán, só, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma, Rakott padlizsán - Mussaka 4 padlizsán, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma, 3 evőkanál aprított petrezselyem, 1/2 dl olívaolaj, 3 gerezd fokhagyma, bors, 2 evőkanál

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Mennyei datolyavajas praliné mogyorós csokival

Mennyei datolyavajas praliné mogyorós csokival Tartalomjegyzék Mennyei datolyavajas praliné mogyorós csokival Csokis-málnás nyers muffin Nyers csoki bon-bon Narancsos brownie szaloncukor Fahéjas-szilvás zselés szaloncukor Mézeskalács szaloncukor Mennyei

Részletesebben

HÁROMNAPOS TÁPLÁLKOZÁSI NAPLÓ

HÁROMNAPOS TÁPLÁLKOZÁSI NAPLÓ SORSZÁM ORSZÁGOS TÁPLÁLKOZÁS ÉS TÁPLÁLTSÁGI ÁLLAPOT VIZSGÁLAT (OTÁP2014) HÁROMNAPOS TÁPLÁLKOZÁSI NAPLÓ Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet 1097 Budapest, Albert Flórián út 3/A : (36-1)

Részletesebben

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Idei karácsonyi ínycsiklandozó menünket Bede Róbert mesterszakács készítette el. A hozzávalókat megtaláljátok áruházunkban és aktuális gasztronómiai katalógusunkban:

Részletesebben

Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal

Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal Nálunk a családban egy jó ideje már szinte hagyomány lett a gnocchi (és egyéb olasz tésztaételek) készítése. Sajnos én csak havonta egyszer, egy hétvége erejéig tudom

Részletesebben

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só.

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Hájas tészta Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Elkészítése: 50 dkg lisztből a tojásokkal, ecettel, élesztővel rétestésztát

Részletesebben

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad.

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad. Receptötletek a friss, sütésre kész tésztákhoz. Friss gondolat. Finomat ad. Friss tészták - friss ötletekkel töltve! Friss karácsonyi tésztáinkkal garantált a siker. Minden évben elérkezik az idő, amikor

Részletesebben

Gyümölcsvarázs. 2015. augusztus 10. szeptember 6. (33-36. hetek)

Gyümölcsvarázs. 2015. augusztus 10. szeptember 6. (33-36. hetek) Gyümölcsvarázs 2015. augusztus 10. szeptember 6. (33-36. hetek) Vendéglátóknak, 33-36. hetek 60 000 Ft-os Parti Allegra Desszertes Kehely 275 ml + Allegra Desszertes Pohár 2 x 450 ml + Friss Hölgy Kancsó

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna Pancake Day vagy palacsintanap a böjt előtti utolsó nap, nálunk húshagyó keddnek hívják. Ezzel zárjuk le a farsangi időszakot. Az angol nyelvű országokban ezen a napon palacsintát esznek, mert olyan hozzávalókat

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 12. szám, 2006. december

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 12. szám, 2006. december Tisztelt Olvasó! A Táplálkozás és Tudomány címő hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb tudományos kutatási

Részletesebben

DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS NAGYON SZÁRAZ, DEHIDRATÁLT BŐRRE

DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS NAGYON SZÁRAZ, DEHIDRATÁLT BŐRRE DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS NAGYON SZÁRAZ, DEHIDRATÁLT BŐRRE A kezelési idő: 90 perc Lépések: 1 Make-up eltávolítása 2 Letisztítás 3 Tonizálás 4 Peeling 5 Tonizálás 6 Vérbőség fokozás 7 Tonizálás 8 Iontoforézis

Részletesebben

Szülői útmutató az első 10 napra

Szülői útmutató az első 10 napra Szülői útmutató az első 10 napra 1. Hogyan tartsuk a babát? Bármennyire is törékenynek és sebezhetőnek érezzük újszülöttünket, ne féljünk hozzáérni! Kutatások bizonyítják, hogy azok a babák, akiket naponta

Részletesebben

Schéner Mihály Nevelési és Oktatási Központ

Schéner Mihály Nevelési és Oktatási Központ Schéner Mihály Nevelési és Oktatási Központ -Diákönkormányzata és a közös lapja az iskola Új tanulói az 1.a osztályosok, szeretettel köszöntjük ŐKET IS AZ ISKOLÁBAN! Emlékül az 1956-os hősöknek szabad

Részletesebben

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók: ½ sárgarépa, ¼ petrezselyemgyökér, ¼ zellergumó, 1 kisebb burgonya, 1.5 dkg zöldborsó, 1 kiskanál olaj, ¼ csokor petrezselyemzöld, 3 dl zöldséglé, só, bors. A zöldségeket,

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 4. Hét

Menü - 1800 kcal. 4. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

Mini tortaformák hu. Termékismertető és receptek

Mini tortaformák hu. Termékismertető és receptek Mini tortaformák hu Termékismertető és receptek Kedves Vásárlónk! A szilikon tortaformák nagyon rugalmasak és tapadás - mentes felületűek. Így az elkészült süteményeket különösen könnyű kivenni belőlük

Részletesebben

s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t

s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t A l e g f o n t o s a b b s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t Borbás Marcsi Asűrűje A könyv alkotói: Borbás Marcsi Antal Csilla Borbás Dorottya Krisztics

Részletesebben

Kritika Közellenségek (Public Enemies)

Kritika Közellenségek (Public Enemies) 2009 július 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Kritika értékelve Közellenségek Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A héten ismét moziztunk egyet, Johnny Depp, Christian Bale és Michael Mann adták át

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Borsófőzelék főtt tojással (4 adag) 600g mirelit zöldborsó 1ek olívaolaj

Részletesebben

Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com

Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com HOT DRINKS Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com Hazavinni & kipróbálni Aromás teák Narancs-menta-tea Hozzávalók 1 teáspohárhoz: V narancs 3-4 friss mentalevél 250 ml víz 1 ek mentaszirup

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

A 19-20.században terjedt el az adventi koszorú és kalendárium készítése, melyekkel szintén a várakozást fejezték ki.

A 19-20.században terjedt el az adventi koszorú és kalendárium készítése, melyekkel szintén a várakozást fejezték ki. DECEMBER- KARÁCSONY HAVA-ÁLOM HAVA JELES NAPOK December 25. Karácsony December 26. Karácsony NÉPSZOKÁSOK, NÉPI HIEDELMEK ADVENT Advent a kereszténység egyik legfontosabb időszaka: a négy hét alatt a hívek

Részletesebben

Recept ajánlataink Aszalt szilvás rétes Böjtös zsidó rétes Burgonyás túrós rétes Debreceni gesztenyés béles

Recept ajánlataink Aszalt szilvás rétes Böjtös zsidó rétes Burgonyás túrós rétes Debreceni gesztenyés béles Aszalt szilvás rétes Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 15 dkg zabpehely, 20 dkg aszalt szilva, 3 dl rostos szilvalé, 25 dkg tehéntúró, 2 tojás, 4 evőkanál olaj, ízlés szerint méz (ne legyen nagyon édes),

Részletesebben

13 megdönthetetlen tény a magyarokról

13 megdönthetetlen tény a magyarokról 13 megdönthetetlen tény a magyarokról Egy olyan írásra akadtunk, ami nagyon megdobogtatta szívünket, és ráadásul pont olyan szándék vezérli íróját, mint minket. Ugyanezért dolgozunk mi is, hogy végre elhiggyük:

Részletesebben

Muffin tészta. Tepertős pogi

Muffin tészta. Tepertős pogi OLD MILLERS LISZTKEVERÉK Piskótatekercs 6 tojás 120g Old Millers liszt 5g 15g kakaópor (ha kakaósra szeretnénk) A fehérjét felverjük, a sárgáját a ral elkeverjük. A habhoz hozzáadjuk a cukros sárgáját

Részletesebben

REGGELI A GERBEAUD HÁZBAN

REGGELI A GERBEAUD HÁZBAN REGGELI A GERBEAUD HÁZBAN A Gerbeaud Ház pékjei, cukrászai hajnalban kezdik készíteni a reggeli kínálatunkat, hogy amikor vendégeink azt akár büféasztalon felkészítve, akár tányéron felszolgálva maguk

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben

desszertek Karácsonyi Gesztenyemézes gombóc almasorbet-val, sütőtökcoulis-val Frideczky András séf receptjei Gellért Söröző & Brasserie

desszertek Karácsonyi Gesztenyemézes gombóc almasorbet-val, sütőtökcoulis-val Frideczky András séf receptjei Gellért Söröző & Brasserie Karácsonyi desszertek Frideczky András séf receptjei Gellért Söröző & Brasserie 1 Gesztenyemézes gombóc almasorbet-val, sütőtökcoulis-val és tökmaggal Gombóc 250 g burgonya 75 g finomliszt 15 g zsír 1

Részletesebben

Mini kuglófformák. hu Termékismertető és recept

Mini kuglófformák. hu Termékismertető és recept Mini kuglófformák hu Termékismertető és recept Kedves Vásárlónk! A szilikonból készült mini kuglófformák nagyon rugalmasak és tapadásmentes felületűek. Így a kuglófokat különösen könnyen kiveheti belőlük

Részletesebben

MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM?

MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM? Kizárólag ingatlan eladóknak szóló tanulmány! MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM? - avagy honnan tudjuk, mikor adjuk túl olcsón és mikor túl drágán? - Ismerje meg azt a módszert, mellyel lézer pontossággal

Részletesebben