* harukat Szolláth György emlékére. *

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "* harukat Szolláth György emlékére. *"

Átírás

1

2 2 - (Budapest - A szerk.) * harukat Szolláth György emlékére. *

3 3 Könyvismertetés: Tóth Sándor Éremkönyv. Szeged (Szerkesztette: Tóth Attila) enzíven dolgozó amilyen Tóth Sándor is nagyonis megérte türelemmel lenni, azt remélem az alábbi sorok is igazolják. - tanulmányában számos példával illusztrálva elemezte olvasmányos stílusban megfogalmazott gondolatai lényeglátó módon hántják le a különféle maradjon a mag, ami nem más, mint a mindent átható humánum. - de persze éppen ezért mégis igaz az a megállapítás, hogy az a jelen kötet is, hiszen a közreadott több mint ezer érem nagyon sok minde teljes személyiség elevenedik meg az érmeken keresztül. Alkotásian keresztül megjelenik játékossága is. készült alkotások amelyek az eddigi termés túlnyomó többségét jelentik nem válnak sablonossá, nem üresednek ki, mert mint ahogyan Tóth Sándor vallja (szabadon idézve): a szobrászat mesterség (is). Ez a fajta felfogás pedig nem engedi meg, hogy kezei közül silány, értéktelen alkotások kerüljenek ki. Még a legnehezebben megfogható témák esetében is törekedett az emberi alapértékekhez közel álló megfogalmazásra, ami természetessé teszi plasztika mögé olyan gondolatiságot illeszteni, amely messze túlmutat a szorosan vett Az érmeken át jól kirajzolódik Tóth Sándor pályaképe is. Megjelenik alkotásain a -sóstói élmények, önportré érmek, amelyek esetenként egy- Ezt a hatalmas és sokféle, de mégis egységes anyagot átböngészve valami önkéntelenül is mot -e, hogy Szegeden egyedülálló éremalkotói gárda bontott szárnyat az 1970-es évek elején? Bizonyosan nem, hiszen ezen Márton, Lapis András és az újabban alkotni kezdett Balogh Sándor) mindannyian mesterüknek tekintik Tóth Sándort. ellátott érmek jó és használható áttekintést adnak, s adattárként is kiválóan alkalmazható ez a fejezet. S kinagyított képeken kaphatunk válogatást. Így a katalógus ezen is, amely nagyban megkönnyíti a keresést.

4 4 szívvel ajánlom. Ujszászi Róbert * A kötet a Múzeumi Tudományért Alapítvány ítvány elnöke elmondta: - oga - - A kötet kiadását a, mint fontos kiadványt. Akik a városházi könyvbemutatóra nem megvehették klubunkban is, és Tóth Sándor aki gyakran ellátogat hozzánk többször éremk pontjáról is, hogy szeretné a könyvet legtöbbször dedikálással együtt megkapni, készségesen eleget is tett, fáradhatatlanul ajánlotta a könyvet. Tóth Sándor a kötet egy példányát dedikálva Szervezetünk könyvtárának adta, és a Magyar Numizmatikai Társulat könyvtára is. A jeles ünnep szegedi programsorozata egyébként már január 20-án 13 órakor a Dóm téren, a koszorúzásával majd átadták A szobor és az érem alkotása). A további programok között ter László emlékkiállítás képkiállítás nyílt meg. klass programot. *

5

6 6 Domoki Ferenc Szervezetünk jubileumi rendezvényén a Mó mint évtizedeken át legfontosabb szakmai partnerünk vendégszeretetét élvezhettük. A ház dísztermében megyei múzeumigazgató köszöntötte a vendégeket, dr. Torbágyi Melindát a Magyar Numiz- elnökét, valamint Megtisztelte továbbá rendez- gazgatója is. ef Géza elnök emlékezett meg a Szegedi Nagyárvíz tragédiájáról. A Szegedi Serlegvacso eseményre emlékezve rendeztük meg, kihangsúlyozva az újjászületés ren és tényét. Mindezt annak a híres festménynek a közvetlen közelében, amelynek a király törté- M -49- forradalmi tette- Pilwax kávéházban álmodtak a szabad magyar hazáról. tagja mondta el, emlékezve a nagy történelmi eseményre. A Szegedi Tudományegyetem könyvtára 2011-ben mint arról Prohászka László lapunk számban megjelent cikkében is említést tesz alkalomból Szervezetünk a évben kiadott emlékérem párral köszöntötte a könyvtárt és A nemes válasz nem váratott sokáig. litikus pályájáról Magyarország területe 2/3-ával, népessége 3/5-ével csökkent. Az ország területe km2-re, lakosainak száma , de drámaian csökken ez - -a marad - - -a marad, de kevés például a papíripar. Az utak, vasutak kb. fele marad, a honvédelem állapota katonailag jelentéktelen országgá teszi hazánkat. Majdnem ember -a menekültté válik. Szerkezetváltás szükséges, új versenyhelyzet teremt ismerte igazolhatja a nagy veszteségek ellen -medencében A kiváló államférfi szavai szerint: Életrajza adatai jogász diploma) ismertetése után elmondt anácsos, közigazgatási bíró, miniszterelnökségi államtitkár, belügyminiszter, majd és és több -át tudta kulturális és oktatási célokra fordítani. otta, hogy: *

7 7 után nem közvetlen a jelennek, hanem a átfogó oktatás- - és tudománypolitikai programot vitt véghez. Népiskolai programjában eddig elhanyagolt területek (pl. a Dél-Alföld) felzárkóztatása, az analfabétizmus csökkentése szerepel. Népiskolai programjában 3475 tanterem, 1525 tanítói lakás létesítése szerepel. modernizációja, mert ezé az államot fenntartó szerep. A középiskolákban fontos a praktikusabb tananyagú, polgári irányultságú középiskola kialakítása, természetismereti tantárgyak, idegen nyelvek tanítása. Tudós utánpótlás, külföldi magyar intézetek. A budapesti egyetemen kívül csak a szegedinek van matematikai és természettudományi kara, 1926-ban 1 millió koronát ad a természettudományi kutatómunkára. Szeged fontos feladata a magyar föld, a magyar mondja: Szegeden egyetemet alapítunk újjá, hirdeti, majd a fogadalmi templom építése és a Dóm tér körbezárása is megtörténik, s megfogalmazódik benne a Nemzeti Emlékcsarnok gondolata. nyarán Cambridge-ben tolmácsolják Szent- majd október 1-én kinevezi a Szegedi Egyetem Orvos ban

8 Szent-Györgyi befejezi a cambridge-i kutatómunkáját és Szeged azonban érintett a népiskolai programban is. A rókusi iskola az létesít október én a keretében a Dóm, a Dóm téri épületek, a püspöki palota és a Rókusi iskola avatására Szegedre jön A város még életében megbecsüli, 1926-ban az egyetem díszdoktorává avatja és tól október 12-én meghal, temetésén Somogyi 1937-ben, Szent-Györgyi Nobel-díjakor -díjas tudós munkássága évtizedeken át hozta gyümölcsét, személyét a legnagyobbak közé emelte. * A Szegedi Serlegvacsora 25 éves története dióhéjban Hajdu Béla - A - - di - - -ben -

9

10

11

12

A finom vacsora elfogyasztása után a további programban a már hagyományos hangu-

A finom vacsora elfogyasztása után a további programban a már hagyományos hangu- A finom vacsora elfogyasztása után a további programban a már hagyományos hangu- solták ki az este érem és könyvnyereményeit. A sorsolás i: Szabó Géza ötvös mester felajánlásában a teremben is látott Szegedi

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990.

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Major Zoltán László BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Balogh István: Pusztai pásztorélet és szállások a XVIII. század végén. (Egy debreceni emlékirat 1794-ből) = Történeti-néprajzi

Részletesebben

1 FESTUM VARADINUM XII. RENDEZVÉNYSOROZAT NAGYVÁRAD, 2003. MÁJUS 11. MÁJUS 18.

1 FESTUM VARADINUM XII. RENDEZVÉNYSOROZAT NAGYVÁRAD, 2003. MÁJUS 11. MÁJUS 18. 1 FESTUM VARADINUM XII. RENDEZVÉNYSOROZAT NAGYVÁRAD, 2003. MÁJUS 11. MÁJUS 18. Május 11. 10.00 órától: Református ünnepi istentiszteletek Helyszínek: Nagyvárad református templomai (a rogériuszi templomban

Részletesebben

MAGYAR ENERGIA SZIMPÓZIUM KLEBELSBERG KASTÉLY KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYAR ENERGETIKUSOK XXI. TALÁLKOZÓJA. Budapest-Pesthidegkút, szeptember 28.

MAGYAR ENERGIA SZIMPÓZIUM KLEBELSBERG KASTÉLY KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYAR ENERGETIKUSOK XXI. TALÁLKOZÓJA. Budapest-Pesthidegkút, szeptember 28. MAGYAR ENERGIA SZIMPÓZIUM- 2017 KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYAR ENERGETIKUSOK XXI. TALÁLKOZÓJA. Budapest-Pesthidegkút, 2017. szeptember 28. KLEBELSBERG KASTÉLY 1 TARTALOM TÉMA: a Klebelsberg kastély meglátogatása

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

VÁRADY RÓBERT. SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben

VÁRADY RÓBERT. SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben VÁRADY RÓBERT SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben Szoba kilátással, 2016. / olaj, vászon / 150 x 190 cm Virtuális II., 2016. / olaj, vászon / 160 x 190 cm Egyensúlykeresés ambivalens térben, 2016. / olaj,

Részletesebben

mből l kitelik. Batthyány Emlékév Vas megye 2007. Kovács Ferenc országgyűlési képviselő A Vas Megyei Közgyűlés elnöke

mből l kitelik. Batthyány Emlékév Vas megye 2007. Kovács Ferenc országgyűlési képviselő A Vas Megyei Közgyűlés elnöke Batthyány Emlékév Vas megye 2007. Kovács Ferenc országgyűlési képviselő A Vas Megyei Közgyűlés elnöke Vas Megyei Közgyűlés a Batthyány Év 2007 Vas megyei tervezett rendezvényei méltó megvalósításának érdekében

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.)

MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.) Móra Ferenc Múzeum Kongresszusi kitűzővel ingyenesen látogatható (április 19-22. között, hivatalos látogatási időben): MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.) A Városi Múzeumot és a Somogyi-könyvtárat

Részletesebben

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták H e l y t ö r t é n e t i n a p 2 0 1 9 a I X. k e r ü l e t b e n 2019. június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Részletesebben

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2018. ÁPRILIS 12 13. Keresd Bethlen-kastély ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR 8.30 9.00 Regisztráció PROGRAM 2018. április 12., csütörtök

Részletesebben

Határtalanul a Felvidéken

Határtalanul a Felvidéken Határtalanul a Felvidéken A nyitrai piarista gimnázium 1698-tól 1919-ig működött. Bottyán János ezredestől misealapítványt szereztek. Végül 1701-ben Mattyasovszky László püspök tett számukra nagyobb alapítványt.

Részletesebben

Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Gyüjtőköri szabályzat. Érvényes: 2009. november 31-től.

Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Gyüjtőköri szabályzat. Érvényes: 2009. november 31-től. Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Gyüjtőköri szabályzat Érvényes: 2009. november 31-től. Jóváhagyta: Fischerné Szilasi Gabriella igazgató 1. Az iskolai

Részletesebben

Átadták a évi Nemzeti Minőségi Díjakat és európai elismeréseket

Átadták a évi Nemzeti Minőségi Díjakat és európai elismeréseket Átadták a 2009. évi Nemzeti Minőségi Díjakat és európai elismeréseket A 2009. évi Nemzeti Minőségi Díjakat, az oklevelet és a kisplasztikát, Dr. Molnár Csaba Minisztere Az NFGM megbízásából 16 a Szövetség

Részletesebben

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és

Részletesebben

Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása

Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása 1. sz. melléklet Melykóné Tőzsér Judit iskolai könyvtári szakértő véleménye alapján módosítva 2005. jan. 5-én. Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása Az iskolai könyvtár gyűjtőkörének alapelvei A Könyvtár

Részletesebben

IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek MEGOLDÁSOK

IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek MEGOLDÁSOK IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek Rég elmúlt események emléke népesíti be a szív és virágok városát. Eredjünk néhányuk nyomába! MEGOLDÁSOK Név, osztály, iskola,

Részletesebben

Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére. Szakmai beszámoló

Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére. Szakmai beszámoló Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére Szakmai beszámoló A Magyar Könyvtárosok Egyesülete, amely az 1935-ben alapított Magyar Könyvtárosok és

Részletesebben

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.)

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) MEGYEI Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtár http://www.vfmk.hu/vfek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei

Részletesebben

Csopak épített környezetének értékkatasztere

Csopak épített környezetének értékkatasztere HE ép 1 Csákányhegyi kilátó 050/2 Leírás: A Csopak települését északról határoló Csákány-hegy, valamint a parkerdő mindig is kedvelt kirándulóhely volt az itt élők és az üdülő vendégek körében, a Balaton

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról Támogatás témája: Múzeumi gyűjtemények tárgyi és szellemi kulturális örökségünk című magyar-román

Részletesebben

1.) Petőfi-emléktábla

1.) Petőfi-emléktábla 5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása 1.) Petőfi-emléktábla A Városháza falában emléktábla van elhelyezve, amely Petőfinek állít emléket. Az emléktáblát

Részletesebben

BIOLÓGIATANÁRI MSc. mesterképzés

BIOLÓGIATANÁRI MSc. mesterképzés BIOLÓGIATANÁRI MSc mesterképzés Tájékoztató a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karáról A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara 1921-ben kezdte meg működését,

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

Strandkézilabda Magyar Egyetemi-Főiskolás Bajnokság 2013 Országos Döntő, FÉRFIAK június Zánka

Strandkézilabda Magyar Egyetemi-Főiskolás Bajnokság 2013 Országos Döntő, FÉRFIAK június Zánka Strandkézilabda Magyar Egyetemi-Főiskolás Bajnokság 2013 Országos Döntő, FÉRFIAK 2013. június 25-26. Zánka Benevezett A csoport Benevezett B csoport KGRE Budapest 0,0 SE Budapest TS 0,0,1 BCE Budapest

Részletesebben

Semmelweis szobor avatása az Állami Szívkórházban

Semmelweis szobor avatása az Állami Szívkórházban Semmelweis szobor avatása az Állami Szívkórházban 2016.06.30 2016. június 30-án szobrot avattak Semmelweis Ignác tiszteletére a balatonfüredi Állami Szívkórházban. A rendezvényen Prof. Dr. Veress Gábor

Részletesebben

ORSZÁGOS HARRY POTTER-VETÉLKEDŐ

ORSZÁGOS HARRY POTTER-VETÉLKEDŐ ORSZÁGOS HARRY POTTER-VETÉLKEDŐ 2012 őszén került sor Papp Éva tanárnő szervezésével, a Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakközépiskola könyvtárában az országos Harry Potter műveltségi vetélkedő döntőjére.

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Január 19. Vasúti emlékmű A németek kiűzésének napja, megemlékezés Német Nemzetiségi Január

Részletesebben

Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS

Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS Dobrovitz József 2009 NÉGYESFOGATHAJTÁS LEGEREDMÉNYESEBB HAJTÓINK A Magyar Lovassport kétségkívül legeredményesebb szakága évtizedek óta a fogathajtóké, hisz sikert sikerre halmoztak az egykori szövetségi

Részletesebben

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/ 4 Ikt.szám: 18-204/4/2005. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

EFOP Dr. Péter Zsolt, egyetemi docens, Orosz Dániel, PhD-hallgató,

EFOP Dr. Péter Zsolt, egyetemi docens, Orosz Dániel, PhD-hallgató, OKOS VÁROSOK, OKOS EGYETEMEK - A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK HELYE SZEREPE AZ OKOS VÁROSSÁ VÁLÁS FOLYAMATA SORÁN KÜLÖNÖS TEKINTETTEL HAZÁNK MEGYEI JOGÚ VÁROSAIBAN Dr. Péter Zsolt, egyetemi docens, regpzs@uni-miskolc.hu

Részletesebben

Dr. Kassai Miklós ( ) emlékére

Dr. Kassai Miklós ( ) emlékére Dr. Kassai Miklós (1934-2018) emlékére Mély fájdalommal vettük tudomásul a szomorú hírt, hogy Dr. Kassai Miklós főorvos életének 84. évében elhunyt. Búcsúztatásán 2018. január 13-án vettünk részt a hódmezővásárhelyi

Részletesebben

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár és a Hogy az idegen nyelv ne legyen idegen Alapítvány I. Jótékonysági Árverése KATALÓGUS

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár és a Hogy az idegen nyelv ne legyen idegen Alapítvány I. Jótékonysági Árverése KATALÓGUS SENKI TÖBBET? Az Országos Idegennyelvű Könyvtár és a Hogy az idegen nyelv ne legyen idegen Alapítvány I. Jótékonysági Árverése KATALÓGUS 2011. december 2. (péntek), 18 óra Amennyiben nem tud részt venni

Részletesebben

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.

Részletesebben

Elment a múzeumigazgató, elment egy díszpolgár...

Elment a múzeumigazgató, elment egy díszpolgár... Elment a múzeumigazgató, elment egy díszpolgár... 2015-05-29 10:28:03 Így emlékezik a Móra Ferenc Múzeum Trogmayer Ottóra. Kürti Béla írását változtatás nélkül közöljük. 2015. május 27-ről 28-ra virradó

Részletesebben

Elnökségi ülés vendégekkel

Elnökségi ülés vendégekkel Elnökségi ülés vendégekkel Nem volt hétköznapi esemény a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugdíjasainak Országos Szövetsége elnökségének novemberi értekezlete. Jeles vendégek érkeztek a Mátyás utcába Czikora

Részletesebben

Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint

Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint Kaposi József Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint egyházi, állami hivatalnokok képzése új hitvilág és erkölcsi felfogás terjesztése mindennapok élete

Részletesebben

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016)

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) Szakmai program a megyei kulturális stratégia gyakorlatba ültetésére TARTALOM MUNKACSOPORT HÍREK-TÁR 2 Rendezvénysorozat a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2 Készülünk

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja. Téltemetés és Kiszebáb égetés

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja. Téltemetés és Kiszebáb égetés HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Február 17. 15.00 Nagyiskola Kisiskola Petőfi S. utca Téltemetés és Kiszebáb égetés

Részletesebben

MATEMATIKA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

MATEMATIKA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR MATEMATIKA Matematika alapszak (BSc) Matematika szakos tanár Matematikus mesterszak (MSc) Alkalmazott matematikus mesterszak (MSc) Matematika-

Részletesebben

SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA

SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA Sic itur ad astra. SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA LegyEN ÖN is támogató FOUNDATION FOR THE FUTURE OF BIOMEDICAL SCIENCES IN SZEGED ISKOLATEREMTÉS TÖBBGENERÁCIÓS TUDÓSKÉPZÉS Ez a Szegedi Tudós Akadémia (SZTA)!

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány 2007. évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 2001. január 2- án jött létre, és eddig 4 millió forint

Részletesebben

FOTOHÓNAP. MKKI, Pozsony. A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre, kiemelkedő művész meghívására) Sor - szá m

FOTOHÓNAP. MKKI, Pozsony. A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre, kiemelkedő művész meghívására) Sor - szá m MKKI, Pozsony Sor - szá m Dátum A program megnevezése A program jellege /típusa (pl. tudomány, képzőmű-vészet, zene, film) A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre,

Részletesebben

Tanácsadási módszerek és technikák I. (tematika)

Tanácsadási módszerek és technikák I. (tematika) Tanácsadási módszerek és technikák I. (tematika) 1. Tárgy azonosítói 1.1. Képző intézmény: SZIE GTK TTI 1.2. Képzési forma: levelező 1.3. Szaknév: Vezetés és szervezés (MSc) mesterszak 1.4. Tárgynév: Tanácsadási

Részletesebben

Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenységének ismertetése Kocsis Károly elnök

Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenységének ismertetése Kocsis Károly elnök Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenységének ismertetése Kocsis Károly elnök Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság Elnök: Kocsis Károly, 2011 Románia: Benedek József

Részletesebben

ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés

ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés ELŐADÁSOK Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés 1. Szabó Dezső Trianonról. Konferencia-előadás, Evangélikus iskolák kutató tanárainak I. konferenciája Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, 2013.

Részletesebben

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban 2 Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban konferencia Időpont: 2016. október 14-16. Helyszín: MTA Szegedi Területi Bizottság (6723 Szeged, Somogyi u. 7.)

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

Díjazzák a kiváló diákokat

Díjazzák a kiváló diákokat VI. évf. 21. szám 2016. november 14. R á k o s p a l o t a P e s t ú j h e l y Ú j p a l o t a k ö z é l e t i l a p j a Fotó: xv média, Nagy botond Díjazzák a kiváló diákokat Átadták a kínai iskolát hajléktalanellátás

Részletesebben

Državni izpitni center *N * osztály MAGYAR NYELV május 7., csütörtök ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. 9. osztályos ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS RIC 2015

Državni izpitni center *N * osztály MAGYAR NYELV május 7., csütörtök ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. 9. osztályos ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS RIC 2015 Državni izpitni center *N5332* 9. osztály MAGYAR NYELV 205. május 7., csütörtök ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 9. osztályos ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS RIC 205 2 N5-3-3-2 a a tanuló a feleletválasztós feladatokban a kért

Részletesebben

A szellemi munka technikájának tanítása Zenei gyűjtemény felhasználásával

A szellemi munka technikájának tanítása Zenei gyűjtemény felhasználásával A szellemi munka technikájának tanítása Zenei gyűjtemény felhasználásával Alternatív cím Egy szellemi termék előállításának technikája és annak tanítása A könyvtárhasználati ismeretek témakörei Dokumentumismeret

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító) (Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de

Részletesebben

Communitas beszámoló

Communitas beszámoló Communitas beszámoló Az ösztöndíj legnagyobb részét nyersanyagokba fektettem, így születtek az új festményeim. Az összeg másik részét pedig arra használtam, hogy néhány utazást finanszírozzak a környező

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE Szeged, 2013. október 28. Intézményi ünnepek és megemlékezések rendje a Szegedi Tudományegyetemen 1 A Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban:

Részletesebben

30. hullám. II. Gyorsjelentés. Adományozási szokások január 2.

30. hullám. II. Gyorsjelentés. Adományozási szokások január 2. 30. hullám II. Gyorsjelentés Adományozási szokások 2017. január 2. 1 A KUTATÁS HÁTTERE ÉS MÓDSZERTANA A Magyar Városkutató Intézet havi rendszerességgel vizsgálja a települések, különös tekintettel a városok

Részletesebben

Tanyasi iskolák Hajdúszoboszlón

Tanyasi iskolák Hajdúszoboszlón Tanyasi iskolák Hajdúszoboszlón Hajdúszoboszló területét tekintve az ország 17. legnagyobb városa: 238,7 km 2 (41505 kat. hold). Lakosok száma szerint az ország 52. legnagyobb városa: 23 220 fő. Népsűrűség:

Részletesebben

Színvonalas előadásokkal lezajlottak az MTA Területi Akadémiai Bizottságok éves közgyűlései

Színvonalas előadásokkal lezajlottak az MTA Területi Akadémiai Bizottságok éves közgyűlései Színvonalas előadásokkal lezajlottak az MTA Területi Akadémiai Bizottságok éves közgyűlései Az elmúlt hét rendkívül mozgalmas volt az MTA Területi Akadémiai Bizottságok számára, mert ezekben a napokban

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

Feladat, tevékenység Módszer Eszköz Idő

Feladat, tevékenység Módszer Eszköz Idő Felszerelések előkészítése szünetben. (Csoportok megszervezése; keresztrejtvények kiosztása; számítógép és projektor bekapcsolása, beállítása.) Óra eleji szervezési feladatok Képek, keresztrejtvény, számítógép,

Részletesebben

Emlékezzünk az elődökre!

Emlékezzünk az elődökre! Emlékezzünk az elődökre! Pályázók: Nagy Ottó (16 éves) Tamaskó Marcell (16 éves) Iskola neve: SZOI Vörösmarty Mihály Gimnáziuma A pályamunka befejezésének időpontja: 2012. március 29. Dolgozatunk a hagyományteremtés

Részletesebben

Egyetemi hallgatók, munkatársak

Egyetemi hallgatók, munkatársak Egyetemi hallgatók, munkatársak Elsõ évfolyamos és leendõ hallgatók körében Médiumok: Univ Pécs + Kari lapok Az Univ Pécs a Pécsi Tudományegyetem szorgalmi idõszakokban (február-május, szeptember-december)

Részletesebben

101 éves az FPI november Fővárosi Pedagógiai Napok Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

101 éves az FPI november Fővárosi Pedagógiai Napok Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 101 éves az FPI A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet ez évben 2013. november 26-28. között rendezi meg a Fővárosi Pedagógiai Napok több évtizedes múltú programsorozatát, melyre tisztelettel meghívja

Részletesebben

ÚJBUDAI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1117 Budapest, Erőmű u. 4. sz. Kerületi Informatika Alkalmazói Tanulmányiverseny 2012-2013

ÚJBUDAI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1117 Budapest, Erőmű u. 4. sz. Kerületi Informatika Alkalmazói Tanulmányiverseny 2012-2013 2013. március 18. hétfő Komplex I. 1. 511 Némethy Panna 6. Hauth Antal Teleki Blanka Általános Iskola - Teleki Blanka Grundschule 23 17 49 89 2. 507 Borsi Flóra 6.a Némethy Beáta Őrmezei Általános Iskola

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Bordás Géza elnök köszönti a meghívott vendégeket, a megyei önkormányzat munkatársait és a képviselőket.

Jegyzőkönyv. Bordás Géza elnök köszönti a meghívott vendégeket, a megyei önkormányzat munkatársait és a képviselőket. Jegyzőkönyv Készült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Cigány Kisebbség Területi Kisebbségi Önkormányzat 2008. július 3-i ülésén, melyre a Megyeháza Rákóczi termében került sor. Jelen vannak: A testület tagjai

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 328B-12/1-2012-0001 Családi Nap 5 tematikája; Sárospatak, 2013 június 29 szombat Cím: Sárospatakon Nemzetközi út Ajánlott korosztály: óvodástól idős korig mindenkinek

Részletesebben

ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK

ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK ID. SZINNYEI JÓZSEF (1830 1913): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK A HAZAI FOLYÓIRATOKBAN (1778 1873) A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai, Gazda István

Részletesebben

Egyéni pontverseny végeredmény

Egyéni pontverseny végeredmény Egyéni verseny végeredmény Leány mini 11 év Diákranglista esítő Diákranglista 500 méter Csepel K. Tata Öböl K. 1 22 Magyar Testgyakorlók Köre Lukácsovics Enikő (2006.06.09) Bocskai-István Ált. Isk. 12

Részletesebben

Hajrá, magyarok! Négy világbajnokság 2019-ben kiállítás

Hajrá, magyarok! Négy világbajnokság 2019-ben kiállítás Hajrá, magyarok! Négy világbajnokság 2019-ben kiállítás 2019/04/15-2019/10/31 A sport elsősorban szellemi fogalom. Egy sportcsapat a társadalomnak kicsinyített képe, a mérkőzés az életért való nemes küzdelem

Részletesebben

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI

Részletesebben

Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából

Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából Muhi Béla összefoglalója A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a GENIUS tehetséggondozó mozgalom keretében tizedik alkalommal rendezte meg a Ribár Béla

Részletesebben

Emerson. (Halálának 50 éves és hires úrvacsorai beszédének 100-ik évfordulójára).

Emerson. (Halálának 50 éves és hires úrvacsorai beszédének 100-ik évfordulójára). (Halálának 50 éves és hires úrvacsorai beszédének 100-ik évfordulójára). Április 27-ikén volt 50 esztendeje, hogy Ralph Waldo Emerson, Amerika legkiválóbb gondolkodója 79 éves korában örökre lehunyta szemeit.

Részletesebben

SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK

SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete SZHB Elsősegélynyújtó Csoportja Péter: 06/70-949-2215 és a Csatári Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara közösen bemutatja: PROGRAMFÜZET Szervező:

Részletesebben

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata, Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Rákoshegyi Bartók Zeneház (1174

Részletesebben

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén.

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. Pannon Kultúra Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2012 Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. A Pannon Kultúra Alapítvány 2012. évi tevékenysége: Általános célok, tevékenységi formák: A Pannon

Részletesebben

ÚJ TÍPUSÚ SZAKKÉPZÉS BEVEZETÉSE A SOPRONI FÁYBAN TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0045

ÚJ TÍPUSÚ SZAKKÉPZÉS BEVEZETÉSE A SOPRONI FÁYBAN TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0045 ÚJ TÍPUSÚ SZAKKÉPZÉS BEVEZETÉSE A SOPRONI FÁYBAN TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0045 Elnyert támogatás mértéke: 12 431 400 Ft Projekt időtartama: 18 hónap A kivitelezés befejezésének időpontja: 2014. augusztus

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 848 Somlóvásárhely, Szabadság tér Szám: 386-10/201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 201 november

Részletesebben

JANUÁR. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 52. hét. 1. hét. 2. hét. 3. hét. 4. hét. 5. hét

JANUÁR. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 52. hét. 1. hét. 2. hét. 3. hét. 4. hét. 5. hét Életképek A Szegedi Tudományegyetem Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékén található a Koch Sándor nevével fémjelzett több, mint 3000 db ásványt tartalmazó gyűjtemény. A gyűjtemény szerves részét

Részletesebben

H Í R E K Szegedről. A résztvevők egy csoportja

H Í R E K Szegedről. A résztvevők egy csoportja H Í R E K Szegedről - a Nyugdíjas Csoport 2017. május 29 31.-e között kirándulást szervezett az Őrség be. - Nagy sikerű szakmai előadásra került sor 2017. június 15.-én a Nemzeti Közművek jelene és jövője

Részletesebben

XXVII. HERMAN OTTÓ KÁRPÁT-MEDENCEI BIOLÓGIA VERSENY DÖNTŐ JÚNIUS (péntek szombat vasárnap) KISÚJSZÁLLÁS

XXVII. HERMAN OTTÓ KÁRPÁT-MEDENCEI BIOLÓGIA VERSENY DÖNTŐ JÚNIUS (péntek szombat vasárnap) KISÚJSZÁLLÁS XXVII. HERMAN OTTÓ KÁRPÁT-MEDENCEI BIOLÓGIA VERSENY DÖNTŐ 2017. JÚNIUS 2-3-4. (péntek szombat vasárnap) KISÚJSZÁLLÁS A legbámulatosabb alkotó maga a természet, de észrevenni varázsát, becsét csak kitartó

Részletesebben

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként

Részletesebben

KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS. Tudást adunk a munkához!

KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS. Tudást adunk a munkához! KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Tudást adunk a munkához! Edutus Főiskola 2014 Kulturális szakembereknek kínálunk olyan kultúra-gazdaságtani, vállalkozási, marketing, vezetési és szervezési

Részletesebben

2014-2015-ös egyetemi év felvételi követelményei

2014-2015-ös egyetemi év felvételi követelményei 2014-2015-ös egyetemi év felvételi követelményei Alapképzés : ÓVODAI ÉS ELEMI OKTATÁS PEDAGÓGIÁJA SZAKIRÁNY Felvételi kritériumok: 50 %- az érettségi átlag 50 %- nyelvi és alapvető matematikai kompetenciákat

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENY. Emlékeztek? 2. évfolyam

TANULMÁNYI VERSENY. Emlékeztek? 2. évfolyam TANULMÁNYI VERSENY Tisztelt Kollégák, Szülők! Iskolánk ez évben először, március 11-én rendezte meg a NAPRAKÉSZ elnevezésű, tanulmányi versenyt. Nagy szeretettel és örömmel fogadtuk iskolánkban a versenyen

Részletesebben

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet!

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! A köznevelés átalakuló rendszerében a nagyobb állami szerepvállalás célja az, hogy az ország minden iskolájában egyformán magas színvonalú

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA TÖRTÉNETI IRODALOM 249 csak elismeri Bangha emberi nagyságát, hanem abbéli meggyõzõdésének is hangot ad, hogy Bangha nagyobb volt legtöbb bírálójánál is. A kötet használatát számos függelék segíti. Ezek

Részletesebben

KERESÉS Szerzõ: MÉRNÖK ÚJSÁG 2004 / ÁPRILIS. Kulcsszó: Az épületek energia auditálásáról FÓRUM. Jogszabályok

KERESÉS Szerzõ: MÉRNÖK ÚJSÁG 2004 / ÁPRILIS. Kulcsszó: Az épületek energia auditálásáról FÓRUM. Jogszabályok 1 of 6 2005.03.26. 8:36 KERESÉS Szerzõ: MÉRNÖK ÚJSÁG 2004 / ÁPRILIS Feliratkozás hírlevelünkre: Kulcsszó: ok Az épületek energia auditálásáról FÓRUM Jogszabályok A LEGUTÓBBI SZÁMOK március február január

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország 2013. július 12-14. Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország egyik legnagyobb nyári szabadtéri történelmi fesztiválját, a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat. A 3

Részletesebben

Tisza Corner Hotel, Szeged - 2=3 Akció. Csomagárak:

Tisza Corner Hotel, Szeged - 2=3 Akció. Csomagárak: Tisza Corner Hotel, Szeged - 2=3 Akció szállás 3 éjre fürdőszobás szobában Svédasztalos reggeli Wifi internet parkolás hotel zárt parkolójában a 3. éjszakát grátisz biztosítjuk! Csomagárak: 6.500.-Ft helyett

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap helye és ideje: Sárospatak, 2012. november 16. Címe: Résztvevők: Szakirodalom: Segédanyag: Oktatási, nevelési célok: Ép testben ép lélek A túrkevei Kaszap Nagy István

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ ALKOTÓI FILOZÓFIA

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ ALKOTÓI FILOZÓFIA SOMOGYI PÁL építész, belsőépítész, bútortervező, designer Budapest, 1946. április 24. Lakás: 1112 Budapest, Botfalu u. 40/b. Tel/Fax: 319 5738 Mobil: 06/20 265 0233 E-mail: kesodesign.kft@upcmail.hu SZAKMAI

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Statisztikai számjel 18762756-9133-529-14 HONISMERETI ÉS TERMÉSZETVÉDŐ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 8716 MESZTEGNYŐ LADI JÁNOS U. 55. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉV MESZTEGNYŐ, 2012-02-18 TÁRSADALMI SZERVEZET

Részletesebben

Dr. André László m. kir. csendőr százados

Dr. André László m. kir. csendőr százados Dr. André László m. kir. csendőr százados Budapesten született 1915. január 16-án köztisztiviselői családban. Nagyapja a Belügyminisztériumban dolgozott a Csendőrgazdászati Osztály irányításában, így már

Részletesebben