Unokáink fogják látni?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Unokáink fogják látni?"

Átírás

1 Hajdú-bihari [ II. évfolyam 4. szám február 6. ] Fotó: Nagy Gábor Unokáink fogják látni? Azsúros libatojás, gyapjúszőttes, mézeskalács, karikás ostor, derecskei verbunk és csigatészta. Csak néhány kiragadott példa megyénk értékeiből, azokból, amelyeket szüleink, nagyszüleink még őriznek. A hagyományok élnek, még készül húsleves valódi tésztából, még van, aki járja őseink táncát, még lehet kapni az olcsó kínai vacak helyett igazi, időtálló fonott kosarakat. De ha nem vigyázunk, gyermekeinknek, unokáinknak már semmi nem marad ezekből. A csak ránk jellemző értékeket, az úgynevezett hungarikumokat bedarálja az Unió, többek között azért, mert a legfelsőbb szinten alig történik valami ennek megakadályoztására. Na persze nincs ez így mindenütt: a franciáknak például már csaknem másfél ezer védett termékük van, nekünk alig több, mint tíz. Jellemző, hogy a kormányzatban még csak a puszta felismerésnél tart a gondolkodás, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a napokban nyilakozta: érdemes lenne a hungarikumokról jogi szabályozást készíteni. Ez pedig édeskevés. A jogi keret megalkotása elemi kötelesség lenne. Már régóta. Szerencsére helyben zajlik az élet. Hajdú Bihar minőségi termékdíját tizenhárman viselhetik frissen, a megyei könyvtárban egy most kezdődő sorozat vonultatja fel a régiónk értékeit, a Lakitelki Népfőiskola küldöttsége pedig Derecskén járt a minap országos gyűjtőkörútja egyik állomásaként. Mert akik végzik a mentést, tudják: az értékeikre senki nem vigyáz helyettünk. Magunknak kell ezt megtennünk. Gurbán György

2 2 Az ország [ Hajdú bihari Hét február 6. ] Nem csak Debrecenben népszerű A közvélemény-kutatásban ritka, s legfeljebb valami rendkívüli eseményhez kapcsolódik, ha egy politikus néhány hónap alatt 10 százalékpontot javít népszerűségi mutatóján. A Medián szerint Kósa Lajos az októberi 50 százalék után januárra 60-on áll, s ezzel Debrecen polgármestere az ország legnépszerűbb politikusa. Folytatódott a 2006 nyarán, tehát már az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt (de elhangzása után!) kezdődött tendencia: a kormánykoalíció politikusainak csökken, az ellenzékieknek, s főként a fideszeseknek pedig nő a népszerűségi mutatójuk. Ez olyannyira így van, hogy 2008 januárjában az első öt helyen a köztársasági elnök mellett csak ellenzéki politikus található, s a kormánypártokból is azok zárkózhatnak fel az élmezőnyhöz, akik pártjukon belül sokszor ellenzékbe szorulnak: Szili Katalin (MSZP) és Fodor Gábor (SZDSZ). (Előbbieket nem számolva a kilencedik helyen álló Göncz Kinga 38 százalékkal a legnépszerűbb kormánytag.) A Medián által most közölt listát tulajdonképpen a Századvég és a Forsence júliusi közös felmérése előre vetítette. Akkor óvatosabban fogalmazhattunk, hiszen a bejáratottabb közvélemény kutatók még nem kérdeztek rá Debrecen polgármesterének népszerűségi mutatóira. Azóta azonban változott a helyzet, s a Fidesz közeliséggel egyáltalán nem vádolható Medián mostani listáján egészen magabiztos Kósa Lajos előnye. 60 százalékpontja után 56 tal Sólyom László köztársasági elnök és 54 gyel az MDF es Dávid Ibolya következik. Az eredmény hitelességét erősíti, hogy a szokásosnál nagyobb, 2400 fős mintán végezték a kutatást. A Medián elemzése szerint Kósa elsősorban annak köszönheti első helyét, hogy azon kevés politikus Akár sütkérezhetnének is közé tartozik, akire az ellentáborból is voksolnak. Debrecen polgármesterét a szocialista szavazók 45 (!) százaléka látná szívesen fontos politikai szerepben. A Fidesz további politikusai közül a szocialista szavazók Varga Mihályt méltányolják még (25 százalék), de már az egyébként 51 százalékkal negyedik Pokorni Zoltán csak 17 százalékot kap az ellenlábastól (Navracsics Tibor pedig mindössze 8 at!). A másik oldalon is hasonló a helyzet: a már emlegetett Szili Katalin és Fodor Gábor előkelő helyében benne van, hogy remélhetnek ellenzéki szavazatokat, szemben szinte valamennyi további kormánypárti politikussal. A lista érdekessége, hogy az ötödik helyezett Orbán Viktor 48 százalékon áll, Gyurcsány Ferenc pedig 23 on. De még nála is van lejjebb: Hiller István (21), Kóka János (20), Veres János (18) és a negatív csúcstartó: Horváth Ágnes (15). (Ez utóbbi százalékban alig több, mint amennyivel Kósa Lajos három hónap alatt növelte népszerűségét. Persze, sokan még ezt a 15 százalékot is sokallják, és csodálkozásuknak adnak hangot, hogy ennyi százaléka is összejött ) A Medián felmérése alapján a Fidesz szinte minden társadalmidemográfiai csoportban erősödött. Gyakorlatilag Budapesten is kiegyensúlyozottá vált a helyzet azzal, hogy ott mérsékeltebben csökkent a kormánypártok népszerűsége. A koalíció a fővárosnak (mondjuk pontosabban: Pestnek) köszönhette 2006 os választási győzelmét. Itt érdekes módon szemben az országos tendenciával a jobboldal a diplomások és a magas jövedelműek körében erős, akik döntő többségében a budai kerületekben laknak. Jellemző, hogy a nagy bizalomvesztés közepette Demszky Gábor főpolgármester a kormánytagok átlagánál jóval jobban, 26 százalékon áll. Folyamatosan figyelemmel kísérjük Hajdú-Bihar országgyűlési képviselőinek felszólalásait, szerepléseit a Parlamentben. Jelen összeállításunk a es ciklust vizsgálja. A Fidesz 141 tagú frakciójában Pósán László a 14., Pálinkás József a 29., Halász János a 37., Márton Attila a 47., Vitányi István az 58., Örvendi László József az 65., Tasó László a 71., Kiss Attila a 111., Kósa Lajos a 107., Rácz Róbert a 126. és Püski András a 132. legaktívabb. Az MSZP 189 tagú frakciójában Juhászné Lévai Katalin a 92., Csontos János a 121., Gyula Ferencné a 138., Hajdu Attila a 139., Tóth József a 152. és Oláh Lajos holtversenyben a 177. legaktívabb. Ami a szavazásokon való részvételt illeti: a kormánypárti képviselők kötelessége volt a többség megteremtése, így a betegeket nem számítva szinte alig hiányoztak a voksolások alkalmával. Az ellenzék a leszavazások reménytelenségét látva már korántsem volt ennyire fegyelmezett. Kósa Lajos például mindössze a szavazások tíz százalékán volt jelen. Az oldalt összeállította: Dombrovszky Ádám Képviselőink aktivitása (hozzászólások ideje, száma, önálló indítványok, nem önálló indítványok) Pósán László (Fidesz) Pálinkás József (Fidesz) Halász János (Fidesz) Márton Attila (Fidesz) Vitányi István (Fidesz) Örvendi László József (Fidesz) Tasó László (Fidesz) Juhászné Lévai Katalin (MSZP) Kósa Lajos (Fidesz) Kiss Attila (Fidesz) Csontos János (MSZP) Gyula Ferencné (MSZP) Hajdu Attila (MSZP) Tóth József (MSZP) Rácz Róbert (Fidesz) Püski András (Fidesz) Oláh Lajos (MSZP)

3 [ Hajdú bihari Hét február 6. ] A megye 3 Egy volt iskola szolgálati lakásából alakított ki kisebbségi közösségi helyiségeket Vámospércs önkormányzata. Ünnepélyes keretek közt adta át ezeket Kozáp Tibornak, a helyi kisebbségi CKÖ-elnöknek. Megújult a bárándi rendelő Néhány hónappal ezelőtt még bezárás fenyegette a bárándi orvosi rendelőt, most viszont már a 21. századnak megfelelő, európai körülmények fogadják a betegeket. Nagy szükség is volt erre, mert a felügyelő hatóság kilátásba helyezte: amennyiben nem újítják fel a leromlott állapotú épületet, nagy összegű büntetésre számíthat az ott dolgozó két háziorvos és fogszakorvos. Egészségügyi szempontból a körülmények évek óta nem feleltek meg az előírásoknak mondta el dr. Imre Gábor háziorvos. Az éves ÁNTSZ vizsgálaton mindig szóvá tették ezt. Tavaly meg is határozták, hogy amennyiben egy éven belül nem lesz felújítva a rendelő, rendszeresen büntetni fognak bennünket, háziorvosokat, ráadásul emiatt minden évben újra felül kellett vizsgáltatnunk a működési engedélyünket. A közös létért Ménes Andrea polgármester beszédében kijelentette: a város kiemelten kezeli a kisebbségi ügyet, hiszen egy település akkor lehet sikeres, ha lakói közösségben tudnak élni és dolgozni. A romáknak speciális hagyományuk, kultúrájuk van, ám nem elég a beilleszkedési esélyeikről beszélni, tenni is kell azért. A polgármester véleménye szerint, ha szegregálunk, nem adjuk meg a lehetőséget a beilleszkedésre, mert nem látnak a romák pozitív példákat. Az együttéléshez olyan közösségi terek szükségesek, amelyek hozzájárulnak a kisebbségi önkormányzat működéséhez. A most átadott helyiségek ezt a célt szolgálják. A mindennapos problémák, ügyek intézésében nyújt majd segítséget a közösségi ház vezetője, Vadászné Jónás Ilona, aki maga is roma származású, tehát jól ismeri az adott közösség gondjait Az ünnepélyes szalagátvágás után Aba Horváth István, a megyei önkormányzat tanácsnoka hangsúlyozta: a magyar cigányság egyharmada Észak Magyarországon él, ám a források elosztása során a térségbe százalék érkezik. Elgondolkodtató, miközben a magyar kormány 640 ezer forintot nyújt a hajdú bihari kisebbségeknek évente, addig a megyei önkormányzat 18 millió forinttal egészíti azt ki. Ki törődik tehát a kisebbségekkel? tette fel a kérdést. Válaszában pedig nevesítette a megyei önkormányzat fideszes elnökét, illetve Debrecen polgármesterét. Ny. G. A bárándi orvosi rendelő az 50 es években épült, s mivel nagyobb belső felújtást azóta nem végeztek rajta, igencsak korszerűtlenné vált. Rendbetételre az elmúlt évek során több elgondolás is megfogalmazódott. Az ott praktizáló orvosok szerették volna önerőből felújtani, amiért cserébe tulajdonjogot kértek volna, ezt azonban az önkormányzat nem támogatta, így meg kellett várni a pályázati lehetőséget, hogy a forrást előteremtsék. Nem 2007 ben pályáztunk először. Figyeltük, mikor tudunk ilyen tárgykörben várhatóan győztes pályázatot benyújtani, és végül 2007 tavaszán fogalmazódott meg, hogy a leghátrányosabb kistérségeket érintő, illetve azokat támogató alapnak nyújtjuk be az igényt. A kistérségben több település fogott össze, és egy projektcsomag készül. Ez 5 százalékos önerőt igényelt volna, ha a Regionális Fejlesztési Tanács elfogadja, azonban sajnos ez nem történt meg. Így 10 százaléknyi önerőt kellett minden településnek a pályázatban elnyert összeg mellé tennie mondja dr. Györgyi Zoltán jegyző. Az igényelt 12 vel szemben 6 millió forintot kapott a település, ezért a beruházás műszaki tartalmát csökkenteni kellett. Így a nyílászárók cseréje sem történhetett meg, de megújult a három rendelő, a váróterem, a vizesblokkok, mozgáskorlátozottak számára mellékhelyiséget, illetve kartonozót alakítottak ki, új padlóburkolat is készült, és a fogorvosi rendelőbe két új szék érkezett. A felújítás ellenére az önkormányzat nem módosított határozatán: az orvosok változatlan feltételekkel használhatják az épületet. Az marad továbbra is a település tulajdona, ám fizetni nem kell az ott praktizálóknak. D. S. A. Latinul (is) vizsgáztak Parkgondozókat képeztek a Derecske Létavértes kistérség önkormányzatai által közhasznú munkásokként foglalkoztatottakból. A dolgozókra a tervek szerint szükség is lesz majd a tavaszi munkálatok folyamán. A január 7 én kezdődött és február 1 jén szóbeli és gyakorlati vizsgával zárult tanfolyamot tizenöten végezték el. A Bagamérból, Hosszúpályiból, Monostorpályiból, Mi ke pércsről, Létavértesről, Álmosdról érkezett dolgozók az elméleti képzést Sárándon kapták, a gyakorlati ismereteket Derecskén sajátították el. A vizsga a derecskei polgármesteri hivatalban zajlott Tegdes László tanfolyamvezető és Miklós Géza előtt ők a Debreceni Regionális Munkaerőfejlesztő képző Köz pontból érkeztek, hogy beszámoltassák a résztvevőket a tanultakról. A sikeres vizsgát tett felnőttek továbbra is közhasznú dolgozók maradnak. Mindannyian remélik, hogy az alkalmazásukban előnyt jelent majd a most megszerzett elméleti és gyakorlati ismeret, illetve tapasztalat. Az érintett önkormányzatok pedig abban bíznak, hogy a közmunkások keze nyomán megújulnak a parkjaik. Kép és szöveg: Nyírő Gizella Megjelenik: Hajdú Bihar megyében 128 ezer példányban Főszerkesztő: Szénási Miklós Szerkesztő: Gurbán György Lektor: Arany Lajos Fotó: Nagy Gábor Szerkesztőség: 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A., tel.: (52) Kiadja: a Hajdú Bihar Megyei Önkormányzat megbízásából a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. (a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalata), 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A., tel.: (52) hbmhet@deol.hu Felelős kiadó: Angi János Hirdetési vezető: Bodnár Gabriella Lapterv: Petromán László Tördelés: Kaméleon Dizájn Kft., tel.: (52) Nyomtatás: Alföldi Nyomda Zrt., 4027 Debrecen, Böszörményi út 6., tel.: (52) Terjesztés: Magyar Posta Zrt. ISSN X Terjesztési reklamáció: (52) A hirdetésben közölt adatokért a hirdető vállalja a felelősséget. A Kaméleon Dizájn Kft. által tervezett egyedi grafikai megoldások utánközlése engedélyünk nélkül tilos.

4 4 A megye [ Hajdú bihari Hét február 6. ] Elismerés a kórháznak Segítség vállalkozóknak Összesen félmilliárd forintos hitelt nyújt a legfeljebb 9 személyt foglalkoztató Hajdú-Bihar megyei vállalkozásoknak a megyei vállalkozásfejlesztési alapítvány a következő öt évben. Az Új Magyarország Mikrohitel-programban akár 6 millió forintos körüli kölcsönt is igényelhet egy-egy cég. A Házipatika.com internetes portálra leadott szavazatok alapján a berettyóújfalui területi kórház az országban ötödik, Hajdú-Biharban első helyezést ért el. Az örömteli hírről a kórház vezetői számoltak be. Szalmabálák sorakoznak a magyarhomorogi általános iskola udvarán. A kép megtévesztő, ám a helyiek szeme már hozzászokott a látványhoz. Néhány hónapja ugyanis az önkormányzat szalmával fűti a falu általános iskoláját és annak ebédlőjét. E fűtési formát persze a kényszer szülte. Az önkormányzat ugyanis havonta körülbelül 500 ezer forint gázszámlát fizetett az iskola fűtéséért. Most pedig mindez havi ezer forintba kerül. A szalmát a helyi vállalkozók ajánlották fel, és a kazán megvásárlásában is segítséget nyújtottak. Az önkormányzatnak mindössze a bebálázás költségét kellett állnia. Önkormányzatunk forráshiányos. Egyre inkább aggasztó gond a pénzhiány. Az iskolaigazgatóval sokat beszélgettünk arról, miként lehetne a költségeket csökkenteni. Végül e megoldást választottuk mondta el Nagy Barna polgármester. A település mindig erején felül támogatta az iskolát, ugyanígy a település lakói is. A vállalkozók nagyon szívesen, első szóra vállalták, hogy adják a szalmát tette hozzá örömmel Kóti Balázs iskolaigazgató. Az eredmény megtisztelő Az internetes oldal látogatói öt kategóriában szavazhattak: orvos szakmai, ápolási szakszemélyzeti, ellátási, infrastrukturális és tisztaság környezet területeken. A mintegy ötvenezer szavazó nem reprezentatív, nem a szakma értékelését tükrözi, hanem bárki kattinthatott mondta el Kincsesné Szónya Katalin, az intézmény ápolási igazgatója. Az eredmény megtisztelő, hiszen az elmúlt évek beruházásai abba az irányba hatottak, hogy megfeleljen a kórház az alapfeltételeknek, amelyek működési engedélyükhöz kellenek tette hozzá Bulyovszky István főigazgató. A kellően magas színvonalú betegellátási munkát az ÁNTSZ számos alkalommal ellenőrizte, s így minden esélye megvan a kórháznak arra, hogy 2008 március végére a minimumfeltételek teljesüljenek. Ekkor pedig megkapja végleges működési engedélyét a kórház mondta a főigazgató. Szalmával fűtik az iskolát Ny. G. A szalmabálák búzát, repceszalmát, illetve gyepet tartalmaznak. A tapasztalatok szerint legjobban a gyepszéna ég, így az ad leginkább meleget. A többinek csak közepes a fűtőértéke, de a búzát és a szalmát sem tudják nélkülözni. A 7000 bála kitart ezen a télen, sőt a számítások szerint még a következőre is marad belőle. Egyetlen problémánk volt, de megtanultuk rá a választ, hisz mindig tanul az ember emlékezett vissza az első lépésekre az igazgató. Rá kellett jönnünk, hogy a megfelelő tároláshoz távol kell tartani a patkányokat. A rágcsálók ugyanis lerágják a bálák kötözőzsinegét, és eleinte sok kibomlott belőlük. A magyarhomorogi önkormányzat a sikeren felbuzdulva úgy tervezi, hogy még ebben az évben az óvoda és a gondozási központ fűtését is átalakítja szalmatüzelésűre. Az igyekezet persze önmagában nem lenne elég, a helyi vállalkozók további segítsége is szükséges. De erre van remény, mert már többen ígéretet tettek arra, hogy ősszel további szalmamennyiséget ajánlanak fel az intézmények fűtésére. Ez a megtakarítás segítheti az önkormányzat gazdálkodását. D. S. A. A hazai kis és középvállalkozások jelentős lemaradásban vannak nyugat európai társaikhoz képest. A magyar kis cégek 75 százaléka semmilyen külső finanszírozással nem él, míg az EU ban ez az átlag csak 25 százalék. A teljes hazai vállalati hitelállomány a GDP hez viszonyítva 25 százalék. Ez fele az EU s átlagnak. Ráadásul a felvett vállalati hitelek egyharmada a cégek 1 százalékához kerül. Ez óriási aránytalanság a kis szervezetek kárára. Mindezt a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. vezérigazgató helyettese ismertette szerdán Debrecenben. Bátora László hozzátette: a hazai kis és középvállalkozások megsegítésére már eddig is több hitelkonstrukciót kínáltak, februártól, pedig tovább bővül a kör. Megkezdődik az Új Magyarország Mikrohitel program, amely azoknak a cégeknek nyújt anyagi segítséget, akiknek van használható üzleti tervük, elképzelésük és gazdasági modelljük is, csak épp pénzük nincs a megvalósításra. Hajdú Bihar megyében összesen félmilliárd forintot oszthat szét a programban a megyei vállalkozásfejlesztési alapítvány a legfeljebb 9 személyt foglalkoztató cégek között. Az egyösszegű hitel összege 500 ezertől 6 millió forintig terjedhet, és akár 90 százalékos vagyoni biztosíték kérhető hozzá a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. garanciavállalása mellett. A beruházási hitelhez 20 százalékos önerő szükséges, a futamidő öt év is lehet, ha szükséges akár két év türelmi idővel. A forgóeszközhitelhez nem kell önerő, a futamidő legfeljebb két év, a türelmi idő pedig két hónap lehet. A hitelek kamata 8 százalék körüli ismertette a részleteket Vántus Viktor. A megyei vállalkozásfejlesztési alapítvány ügyvezető igazgatója hozzátette: a megyében több mint 30 ezer vállalkozás lehet jogosult a hitel felvételére. (A részletes hiteltájékoztatót a www. hbmvk.hu weblapon lehet megtekinteni.) Kenyeres Attila

5 [ Hajdú bihari Hét február 6. ] A megye 5 Új tagok a közgyűlésben Mindössze öt napirendi pontot tárgyalt február 1-jén a megyei közgyűlés. A tanácskozás kezdetén egyperces néma felállással emlékeztek meg a január elején elhunyt Csige József képviselőről. Új tagok tettek esküt: Suták Miklós a gazdasági és vagyongazdálkodási, Totyik Tamás az idegenforgalmi bizottság tagja lett. Kunkliné Hüse Erzsébet a pénzügyi bizottság külső tagjaként. A közgyűlés a Munkácsy trilógiáért Közalapítvány kuratóriumának tagjává választotta Barkó Józsefet, Halász Jánost és Kocsis Róbertet. Döntött a közgyűlés arról, hogy az elmúlt évben megszavazott kötvénykibocsátással kapcsolatos teendőket a CIB bankkal kötendő szerződés értelmében végzik el. Ezt megelőzően Bodó Sándor ismertette a gazdasági és vagyongazdálkodási bizottság véleményét, mely szerint egyhangúlag támogatták a CIB bank Zrt. t. Forgács Barna, a pénzügyi bizottság elnökeként pedig elmondta: sem a CIB bank, sem az OTP, sem a Raiffeisen Bank ajánlatát nem támogatták a bizottsági tagok. A megyei közgyűlés utólag hagyta jóvá a megyei önkormányzat fenntartásában működő közoktatási intézmények közül ötnek a felújításra, eszközbeszerzésre benyújtott pályázatát. Így jóvá A közgyűlés döntött a kötvénykibocsátás mikéntjéről hagyták az Éltes Mátyás Általános és Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon, a Kós Károly Művészeti Szakképző Iskola, Diákotthon, Kézműves Udvarház, a Bocskai István Gimnázium, Szakképző Iskola és Diákotthon, a Dr. Molnár István Óvoda, Általános és Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon beruházásainak célirányos támogatását. Támogatták továbbá a Turisztikai csomagok kifejlesztése és támogatása Bihar megye és Hajdú Bihar Eurórégióban címet viselő pályázatot. Ugyancsak zöld utat kapott a benyújtott pályázat a közgyűléstől a Regionális környezetvédelmi és vízügyi informatikai rendszer fejlesztése a Tikövizig működési területére, valamint a Foglalkoztatási együttműködések fejlesztése az Észak Alföld régióban nedvű pályázat. Megszavazták a képviselők a Debreceni és Nyírségi Lakásotthonok három lakásotthonának eszközbeszerzési igényét is. S még egy döntés: pályázatot írt ki a megyei közgyűlés a Hajdú Bihar Megyei Levéltár és a Györffy István Középiskolai Kollégium igazgatói posztjára. Nyírő Gizella Hasznosítják az APEH-házat A megyei közgyűlés arról is döntött, hogy átadja a volt APEH székházban megszerzett tulajdonát hasznosításra a Megyegazda Kht. nek. A döntéssel a szocialista frakció nem értett egyet. Ötödik napirendi pontként tárgyalta a közgyűlés a megyei önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok hasznosítását. Ismeretes: az adóhatóság már több mint három esztendeje nem a Piac utcai épületben dolgozik, mégis a mai napig mindenki APEH székháznak hívja az ingatlant. Az épületben 43 százalékos tulajdonrésze van a megyei önkormányzatnak, ám jelenleg a hivatal ennek csak elenyésző részét használja saját szervezetei elhelyezésé Megtakarít a közgyűlés re. Ezen az állapoton változtat majd a mostani döntés, melynek értelmében a közgyűlés hasznosításra átadja a tulajdonjogot Megyegazda Kht. nak. A testület szocialista frakciója látszatintézkedésnek nevezte a határozatot. A megyei önkormányzat vezetői szerint azonban indokolt az átszervezés, leginkább azért, mert a megyei önkormányzattal ellentétben a Megyegazda Kht. a hasznosítás során befolyó áfát vissza tudja igényelni. Így csökkenteni tudják az önkormányzat kiadásait. A volt APEH székházban jelenleg is dolgozó szervezetek új helyet kapnak. A megyei önkormányzat pedig az évi 21 millió forintos fenntartási költséget is megtakarítja. Terjed a járvány Megyénkben még mindig mérsékelt az influenzajárvány, igaz, az utóbbi háromnégy hétben tízszeresére nőtt a figyelőorvosok által jelentett influenzaszerű megbetegedésben szenvedők száma. A szakemberek szerint az előttünk álló hetekben további emelkedés várható, így aztán továbbra is fokozott óvatosságra van szükség. Országszerte mintegy 55 ezer beteget regisztráltak az év első négy hetének összesített adatai alapján. Közép Magyarországon és a Dunántúlon a járvány erősen terjed, ám a keleti területeken, így megyénkben is jelenleg még csak mérsékelt járványról beszélnek a szakemberek. Hajdú Biharban január első hetében 66 influenzás beteget regisztráltak, addig most már 600 at, tehát tízszeresére nőtt az elmúlt hetekben a betegek száma tájékoztatott dr. Kohut Zsuzsa. Az ÁNTSZ regionális tisztiorvosa hozzátette, hogy van még elegendő védőoltás, és még most is javasolják ennek igénybevételét a betegség megelőzésére, hiszen megyénkben további emelkedés várható. Az idei influenzajárvány december végén kezdődött, és az előrejelzések szerint akár tíz hétig is eltarthat, hiszen a megbetegedések száma folyamatosan nő. Az orvosok természetesen nem minden esetben tartják elkerülhetetlennek az oltást, de a különösen veszélyeztetettek például a súlyos idült betegségekben szenvedők, cukorbetegek, immunkárosodottak, illetve a hatvan év felettiek számára ajánlatosnak tartják a megelőzés érdekében. Jelenleg a Kenézy kórház szülészeti, gyermek és intenzív osztályán, illetve a berettyóújfalui kórház szülészeti és gyermekosztályán van látogatási tilalom. Dr. Kohut Zsuzsa úgy véli, a látogatás előtt célszerű az adott intézményben érdeklődni.

6 11 6 Háttér [ Hajdú bihari Hét február 6. ] Segítséget kérnek Csak millió forint térült meg négy esztendő alatt a Hajdú Bét károsultjainak mintegy 6 milliárd forintos kárából. Ezért a libatenyésztők újabb kormányzati segítséget kérnek. Ezt egy budapesti sajtótájékoztatón jelentették be a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, valamint az érintettek megbízottai. Amint arról már többször is beszámoltunk, a Hajdú Bét felszámolása négy éve tart. Ezalatt alig térült meg valami a libatenyésztőket ért kárból, a érintettek közül sokan tönkrementek. Ezért újabb kormányzati segítségre várnak a károsultak. Egy uniós rendelet ugyanis már lehetővé teszi, hogy az úgynevezett deminimis, azaz csekély összegű támogatás a korábbi 3000 euró helyett 7500 euró legyen. Ennek alapján szeretnék a károsultak, hogy a nagyobb támogatásban részesüljenek. Újabb összefogás Hajdú Bihar megye 22 települése csatlakozik Debrecenhez annak érdekében, hogy a régióban hatékonyabb legyen a hulladékgazdálkodás. Így további 33 település lakosságának hulladékát is ártalmatlanítani lehetne. Múlt év júliusában készült el a Berettyóújfalui Szilárdhulladék lerakó és hasznosító Telep. Az Európai Unió ISPA pályázatán elnyert pénzből ez volt a harmadik ilyen jellegű beruházás. Korábban Debrecenben és Hajdúböszörményben épült új hulladéklerakó. Most egy másik európai uniós, az úgynevezett KEOP pályázaton fejleszthetők tovább a hulladéklerakók. Debrecen ezt kihasználva agglomerációs hulladékgazdálkodási társulás létrehozására törekszik 22 hajdú bihari településsel együtt. Így lehetőség nyílik a környezeti és operatív programban pályázat benyújtására. Szakképzetlenek A felmérések szerint az álláskeresők csaknem 60 százaléka szakképzetlen az Észak Alföld régióban. A szakemberek szerint az idei év egyik kiemelt feladata, hogy szakmához, valamint álláshoz juttassák képzetlen munkanélkülieket. A regionális munkaügyi központ évértékelésén elhangzott: 2008 ban 8,5 milliárd forint jut a hátrányos helyzetű álláskeresők felzárkóztatására. Szülőföldünk térképei címmel kiállítás nyílt Nádudvaron, az Ady Endre Általános Művelődési Központban a magyar kultúra napja alkalmán. A tárlat rendezője Kovács Zsolt nádudvari térképész. A bemutatót segítve a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszéke készített térképmásolatokat, míg a püspökladányi Karacs Ferenc Múzeum a névadó eredeti, 200 éves térképeit, réz nyomólemezeit adta kölcsön. A kiállítás célja, hogy megismertesse az érdeklődőkkel a szülőföld, Nádudvar, a szűkebb táj, a megye és az ország térképeit az utóbbi öt évszázadban megjelenő magyar térképészek munkái által, különös tekintettel a tájhoz köthető alkotókra. A tárlat február 8-ig várja látogatóit. Hagyományőrzés Ismét megszervezik Hajdúhadházon a Téli könyvtári esték elnevezésű sorozatot. A hagyományteremtő célú rendezvényen egy egy meghívott előadó beszél a város múltjáról, jelenéről, s az elbeszélésbe bekapcsolódhatnak a résztvevő érdeklődők is. Csütörtökönként délután 5 órától várják az érdeklődőket a helyi könyvtár emeleti termébe. Segély érkezett Mintegy félezer rászoruló családnak és 320 gyereknek osztottak jelentős mennyiségű tartós élelmiszert és játékokat december végén a Hajdúhadházi Szegényekért Alapítvány és a Kisebbségi Közösségi Ház Közhasznú Egyesülete, valamint az Ökumenikus Szegélyszervezet és mások segítségével. Ugyancsak ebben a hónapban meleg ételt és süteményt, valamint 830 liter tejet is kaptak Hajdúhadház szegényei. Népszerű galéria Sikeres évet zárt a hajdúhadházi Földi János Emlékház és Galéria. Az elmúlt esztendőben kilenc időszaki kiállítást rendeztek. Ezeket öszszesen 5360 érdeklődő nézte meg. (Tavalyelőtt 2789.) A legtöbb látogatót a Holló László emlékkiállítás és a torzsásnapokhoz kapcsolódó, a káposztatermesztés hagyományait bemutató kiállítás vonzotta, mintegy embert. A legnépszerűbb a mackókiállítás és a numizmatikai gyűjtemény bemutatása volt. Lebukott Embercsempészt fogtak el január 25 én a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség ártándi közúti határátkelőhelyén. Ott személygépkocsival belépésre jelentkezett Orvostechnikai készülékek, gépek és berendezések javítása, karbantartása, felülvizsgálata. Lakosság részére is. Összefogunk az Önök egészségéért! MEDICAL SERVICE 95 Bt. Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Tel.: 52/ , 30/ egy magyar állampolgár, valamint a gépkocsiban ülő két utasa. Ellenőrzéskor mindhárman magyar személyazonossági igazolványt nyúj tottak át az útlevélkezelőnek. A magyar román közös ellenőrzés során kiderült, hogy a magyar férfi által szállított két utas (egy férfi és egy nő) moldáv állampolgár. Ezt a csomagjukban talált részükre kiállított moldáv magánútlevelek igazolták. A moldávok által határátlépésre felmutatott magyar személyi igazolványok körözés alatt álló magyar okmányok voltak. A 42 éves férfi embercsempészettel gyanúsítható, míg a moldáv állampolgárok közokirat hamisítást követtek el. Cserélje többre, olcsóbbra! Magas kamatozású lakásvásárlási és építési hitelét váltsa át alacsony törleszt részlet szabadfelhasználású hitelre. Kamat 4%, törleszt részlet 1 M Ft-onként 5123 Ft. AKCIÓS MINIHITEL! Ft személyi kölcsön havi törleszt részlete 7999 Ft/hó 4 éves futamid re. LAKÁSFELÚJÍTÁSI HITEL 25 évre 1 M Ft törleszt részlete 6504 Ft/hó LAKÁSVÁSÁRLÁSI ÉS JELZÁLOGHITEL kedvez kamatozással akár jövedelemigazolás nélkül is! mobilbankár-hálózat Ha pénzre van szüksége, hívjon, segítek! Szöllôsi Sándorné mobilbankár 30/

7 [ Hajdú bihari Hét február 6. ] Háttér 7 Gyógyhelyi álmok Szoboszlón Tavaly nyáron kiemelt projektként nevesítették a Hajdúszoboszló gyógyhelyi fejlesztése Aqua- Palace Élményfürdő nevű projektet, melyben a HungaroSpa Zrt. 2,25 milliárdos támogatással felépítheti az egyébként 4,5 milliárd forint értékű beruházást. A tősgyökeres szoboszlói Czeglédi Gyula, a komplexum vezérigazgatója miközben közbeszerzési eljárásokat készít elő, a támogatási szerződés megkötését sürgeti az irányító hatóságnál szívesen (konstruktív nosztalgiával) emlékezik vissza a fürdőhely őskorára. Sokan figyelték egykor kétkedő kíváncsisággal azt a kutatómunkát, amelyet Pávai Vajna Ferenc irányításával végeztek itt, a bánomkerti szőlősben. Nemcsak a közemberek, de a városvezetők részéről is mutatkozott bizalmatlanság: ugyan, mit fognak eredményezni ezek a fúrások? Ám, amint feltört, s a környékbeli árkokba szétfolyt a forró arany, használatba vették, és rögtön meglett a becsülete. Előbb arra jöttek rá, jól lehet mosni vele, aztán, hogy hoszszan ácsorogtak benne az asszonyok, megtapasztalták: esténként sokkal kellemesebb a közérzetük, nem fáj úgy a lábuk, mint azelőtt. Hamar megérlelődött a fürdő létesítésének gondolata a város vezetőségében. Ezzel párhuzamosan megkezdődtek a Debreceni Egyetemen a vegyelemzések. Ezek végül is a gyógyhatás kimutatásához, majd 1946 ban, a hivatalos minősítéshez vezettek. Már az első évben huszonhétezer látogatója volt a fürdőnek, pedig az csak fél szezonnak számított, hiszen július 26 ára tesszük a születésnapot: múlt évben emlékeztünk meg a megnyitás 80. évfordulójáról. Akkor kevés gyógyfürdő működött a trianoni Magyarországon: a gyógyhelyek sokasága a határon kívülre került: a megmaradt kis ország területén, a fővároson kívül tulajdonképpen alig alig voltak ilyen létesítmények. Talán, Harkány és Hévíz említhető. A fürdőéletnek vannak helyi sajátosságai? Sokadmagammal itt nőttünk fel a fürdő környékén. A víz közelsége meghatározta a fiatalságunkat. Nagyon egészségesen éltünk: fociztunk, zuhanyoztunk egyet, aztán úsztunk, napoztunk, pihentünk valamennyit, majd kezdtük elölről Néha azért a lányokra is ránéztünk! A maradandó emlékeim közé tartoznak a nyáresti rendezvények is. Ezeknek óriási vonzerejük volt, több ezer embert hoztak be a fürdőbe. Akkor, még itt a tradicionális részben, az 1 es nagymedencében tartották a hagyományos fürdőbálokat. Ezeken a kor sztárjai léptek fel: humoristák, énekesek élő zenekarral, és kiváló hangulatban szórakozott a tömeg. Azokból az időkből, az igazgatóságom kezdetétől igyekszem visszahozni minden átörökíthető elemet a mai fürdő szolgáltatásai közé. Tapasztalhatóak e változások manapság a vendégkör összetételé ben? A es években, a fiatalok és a szélesebb közönség számára elérhető és vonzó szolgáltatásokat nyújtott a fürdő. A rendszerváltozás után mélyreható módosulások történtek a turisztikában. A 88/89 től, a 93/94 ig terjedő időszak, a vendégek számát illetően, hatalmas mélyrepülés volt. 95 től bizonyos stagnálás után elkezdtünk ráállni a növekedési pályára. Az elmúlt évben kisebb törésekkel időnként már trendjében folyamatosnak tekinthető a vendégforgalom növekedése mind a fürdőzői, mind a gyógyászati ágazatban. Új alapokon. Ez mit jelent? A gyógyhely-projekt válóra válásához nagy reményeket fűznek A régi, szakszervezeti bázisú üdültetés rendszere összeomlott. Az igazi, nagy lendületet a belföldi turizmusban az üdülési csekk bevezetése hozta. A 90 es évek második felétől kezdődően, amikor a gazdaság valamelyest stabilizálódott, az embereknek talán több pénzük és idejük jutott magukra is. A külföldiek esetében, a korábban gyógykezelésre érkező, elsősorban német vendégkör a 90 es évek közepétől kezdve egyre dinamikusabban kiegészült a lengyel turistákkal. Ők jellemzően nyaranként jönnek, családos üdülésre. A keleti szomszédaink uniós csatlakozásából következő határnyitás újabb fordulatot hozott: erőteljesen növekszik a Romániából érkező nem csak magyar ajkú vendégeink száma. A határnyitásig állandó hátrányt szenvedtünk a nyugat dunántúli fürdőkkel szemben: a fordulatnak közép, de hosszú távon is óriási piaci hozama lehet. Ezzel párhuzamosan, viszont kevesebben jönnek Németországból. Ma már nincs meg a romantikája a húszórás utazgatásnak: vagy kialakul a térségben az a repülős turizmus, amely révén eljuthatnak hozzánk Németországból a gyógykezelésre vágyó vendégek, vagy tovább fog tartani a csökkenő tendencia. És a hazaiak? Érzékeljük, hogy számunkra még mindig a Dunán inneni rész a küldőterület, érdekes módon Budapest is csak visszafogottan van jelen. Dolgozunk rajta, hogy az ország más területein élőket is meggyőzzük: utazzanak Kelet Magyarországra, van itt olyan szolgáltatás, olyan látnivaló, amiért érdemes a szabadságot nálunk tölteni. A gyógyhely projektünk válóra válásához nagy reményeket fűzünk. A gyógyhely magja az a szolgáltatási kör, amely közvetlenül segíti a beteg emberek felépülését, tehát gyógyászati tevékenységet végez. Tágabb értelemben magában foglalja a környezeti adottságok egészét, onnan kezdve, hogy a 4 es út már nem szeli keresztül a várost, hogy a szállodasor környezetében nagyon szép park létesült, virágosak az utcák, rendezettek, tiszták a közterületek. S lehetne hosszan sorolni azokat a feltételeket, amelyek részei egy város vagy városrész gyógyhellyé nyilvánításának. Az elfáradt ember megújulása is gyógyulás: ez pedig a wellness fogalmához tartozik. Balogh Tibor

8 8 Háttér [ Hajdú bihari Hét február 6. ] Környezetvédelem vagy politika? Az üzleti szféra parancsolná a földre a repülőgépeket? Betilthatják az uniós országokban a repülőgépes permetezést erről szóltak nemrégiben a híradások. Vannak, akik a környezetvédelem szempontjából hasznos lépésnek ítélték a jogszabálytervezetet, mások rögtön a hazai mezőgazdaság ellehetetlenüléséről kezdtek beszélni, sokan pedig már szúnyoginváziót emlegetve, az idegenforgalom fölött is kongatni kezdték a vészharangot. De mi az igazság? Milyen következményekkel járhat, ha az Európai Parlamentben elfogadják az úgynevezett peszticidek felhasználásának szigorítását, ehhez kapcsolódva pedig a légi permetezések betiltásának törvényjavaslatát? Szilágyi Dénes, a Nyíregyházi Főiskola Közlekedésmérnöki Tanszékének docense már több fórumon is megpróbált szót emelni a légi permetezés érdekében. Ma is kitartok amellett, hogy ez nem szakmai, technikai vagy környezetvédelmi kérdés, hanem igenis, politikai! állítja. A politikát pedig az befolyásolja, hogy a légi növényvédelem betiltása esetén sokkal több szántóföldi és egyéb speciális permetezőgép eladása válik lehetővé. Pedig a szakma kiváló eredményeket ért el, és ezeket bármikor prezentálni is tudja. Természetesen a színvonal cégenként változhat, de ennek kezeléséről, az egységesen magas szakmai színvonal fenntartásáról a Mezőgazdasági Repülők Érdekvédelmi Szövetsége (MERÉSZ) gondoskodik fogalmazza meg álláspontját. A kilátásba helyezett törvénymódosítás következményeiről szólva Szilágyi Dénes azt mondja, hogy amennyiben korlátozások lépnek érvénybe, akkor természetesen hátrányosan érintené az országot, mivel egy rendkívül termelékeny és hatékony megoldási lehetőségtől fosztaná meg az agráriumot. Elegendő számú megrendelés híján ugyanis a légi permetezéssel foglalkozó kisvállalkozások el fognak pusztulni. Ez aztán az első súlyosabb, rossz talajviszonyokkal együtt járó kártevő invázió során (amikor például esős időszakban nem tudnak a földeken közlekedni a gépek) megbosszulhatja magát vélekedik a tanár. Amikor a légi permetezés nem váltható ki mással, a jogszabály jelenlegi tervezete is engedélyezné a repülőgépes vegyszerszórást vetem közbe. Erre az a válaszom, hogy például az erdőgazdaságokban kiválthatatlan a légi növényvédelem reagál Szi lágyi Dénes. Ha így nézzük, semmi probléma, igazából csak ott van rá szükség, no és a rossz talajviszonyok esetén. Csakhogy addig, amíg ezek a további korlátozások miatt megcsappanó megrendelések befutnak, miből fog megélni egy ilyen profilú vállalkozás? Én nem korlátoznám a légi kijuttatást. Ha valahol környezetvédelmi okokat hangoztatunk, akkor semmiféle kijuttatást nem szabad ott megengedni, és kész. A növényvédelem jövőjét így egységes szabályozással, az elvégzett munka minőségi és gazdasági mutatói határoznák meg, ellentétben egy politikai döntéssel. Maradjon meg tehát az egységes feltételek melletti, egészséges konkurenciaharc! javasolja. Szilágyi Dénes úgy tudja, hogy az esetleges betiltás érinteni fogja például a szúnyogirtást is. Úgy véli, ezen a területen is érvényes az, hogy egységes szabályokat kell alkotni. Mert, az megint nem működik, hogy a jóval szennyezőbb földi füstöléses módszerek, illetve egyéb más piretroidalapú megoldás megmaradjon. Ez megint diszkrimináció lenne. Véleményem szerint az egyik leghatásosabb és leginkább környezetkímélő módszer a szúnyoglárva irtása, a jelenleg is használatos környezetbarát szerekkel veti fel. Megkérdeztük a témával kapcsolatban a Mezőgazdasági Repülők Érdekvédelmi Szövetségének (MERÉSZ) elnökét, Megyery Miklóst is. Ő leszögezi: az Európai Parlament és a Tanács 2006/0132 (COD) tervezete a növényvédő szerek környezetkímélő felhasználását lehetővé tevő közösségi fellépés kereteinek megteremtése érdekében született. A tervezet IV. fejezetének 9. cikke foglalkozik a légi permetezéssel. (Itt szerepel az a pont, hogy bizonyos kivételektől eltekintve a tagállamoknak meg kell tiltaniuk a légi permetezést.) Látva és érezve a 9. cikk betarthatóságának várható következményeit, az FVM, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal és a MERÉSZ az EU Tanács Mezőgazdasági Munkacsoportjának tagjait a közelmúltban tanácskozással egybekötött légibemutatóra hívta meg tudatja Megyery Miklós. A konferencián részt vett az EU 15 országának szakértője. Örömmel tapasztaltuk, hogy ezekben a tagországokban is megfelelő nemzeti szinten szabályozott mezőgazdasági légi tevékenység folyik. Ráadásul hazánkkal együtt tíz ország tovább kívánja folytatni a nemzeti hatáskörben szabályozott mezőgazdasági repülését. A konferenciát követő bemutatón a magyar fél prezentálta a hazai mezőgazdasági repülés közel 50 éves tapasztalatait, amelyek a növényvédő szerek biztonságos kijuttatását szolgálják. A találkozót követő közös zárónyilatkozatban a résztvevők egyebek mellett kiemelték, hogy több tagországban a légi kijuttatás fontos eszköz, a növényvédő szerek légi permetezése beilleszthető a növényvédő szerek fenntartható használatáról szóló irányelvek közé, vagyis a légi permetezés szigorú szabályozásával a környezet veszélyeztetése a minimumra csökkenthető. A legfontosabb azonban az az állásfoglalás, hogy a növényvédő szerek használatához szükséges a specifikus kockázatelemzés tekintettel a speciális körülményekre. Ezek a feltételek teljesíthetők, vagyis a légi permetezés igenis létező alternatíva magyarázza az elnök. A feltett kérdésekre tehát a jövő ad majd választ. Mint ahogy arra is, sikerül e valaha az egészségesebb környezet iránti igényt és a hatásos növényvédelem érdekeit összeegyeztetni. Pásti Csaba

9 [ Hajdú bihari Hét február 6. ] Szerintem 9 Nyugi? Januártól romlottak a nyugdíjba vonulás feltételei. Ezt talán mindennél egyértelműbbé teszi, ha azt észleljük, hogy a környezetünkben tavaly év végén egy kormánypárti képviselőnő idejekorán nyugdíjba igyekezett. Elképesztő, hogy még tudtak rontani a feltételeken! Miközben a rendszerváltozás fejleményeként minimálbéren tartották a lakosság jelentős részét. Hírneves, jól fizetett közgazdászok sokallták e minimálbér összegét, mindig kétségbe esve, ha az valamelyest követte az inflációt. Tudják-e, hogy a minimálbér után nyugdíjjárulékot fizetők 40 évi szolgálati viszony után, 2006-os áron számolva 22 ezer forintos nyugdíjra számíthatnak? S vajon mi lesz azokkal, akik nem dolgoztak 40 évet? Alternatívaként a nyugdíjkorhatár emeléséről beszél a kormányzat. Kit érdekel, hogy közben Magyarországon a férfiaknál 68 év az átlagéletkor (a nőknél 76), s ehhez még vegyük hozzá, hogy az egészségben eltöltött várható élettartam az európai uniós átlagtól messze elmaradva nálunk még ennél is minimum tíz évvel alacsonyabb. Megfejelve mindez fizetős egészségüggyel. Nyugi! (domdám) Két tábla az egyiket Japánban, a másikat itt, nálunk fotózta munkatársunk (Fejes Márton felvételei) Tiszta Amerika Amerikában beütött a krach: a börzén falfehér alkuszok szaladgáltak a plazmaképernyők között, s a tőzsdeindex grafikonjai úgy néztek ki, mint a magyar kormány népszerűségi görbéi az őszödi beszéd kiszivárogtatása után. Az elemzők drámai hangú közleményeket adtak ki, Soros György pedig a II. világháború óta nem látott gazdasági válságról beszélt. Márpedig, ha Soros ilyet mond, az önmagában is elegendő egy gazdasági válság előidézésére, úgyhogy a helyzet nem volt túl rózsás. De mit tett erre a kormány? Nekilátott új kormányzati negyedet építeni? Adóellenőröket küldött a farmerekre? Megduplázta az államtitkárok számát és fizetését? Esetleg drasztikus adóemelésbe kezdett? Nos, nem, ezek a triviális megoldások eszükbe sem jutottak bár titkosszolgálati jelentések szerint volt olyan vészforgatókönyv, hogy a magyar Veres Jánost ledobják ejtőernyővel egy vizibivalybőr táskával a válsággóc fölött, aztán várnak, de végül úgy döntöttek, a csodafegyvert még nem vetik be. Összeültek hát a demokraták és a republikánusok, és megszavaztak egy válságkezelő programot, amelynek három fő eleme az adócsökkentés, az adókedvezmény-rendszer és az adóhitel lett. Hogy több pénz maradjon a népeknél, hogy élénküljön a piac, erősödjön a középosztály mert odaát tudják, hogy a szakadékot nem gúzsba kötve, meg zsákban futva lehet átugrani, hanem csakis lendületből. És azt is tudták, hogy a csődbement vállalkozás nem fizet adót se sokat, se keveset, és hogy jobb, ha az emberek kicsit kevesebbet adóznak, mint ha tönkremennek és segélyért állnak sorba. De az amerikaiak hülyék, csirke helyett marhából sütik a hamburgert, bukósisakban játsszák a focit ráadásul nem is lábbal, hanem kézzel, és az autókban még kuplung meg sebességváltó sincs, Mint a kámfor Már négy évtizede azt hallgatom, hogy nincs pénz semmire. Valahogy mindig ez volt a vége, a rosszindulatot már-már legyőzte a jó, a tespedést a tenniakarás, a Balkánt az Óperenciás-tengeren, vagyis az Ennsen (ober Enns), vagy már mindjárt a Lajtán túli civil kurázsi, de nem, mert kiderült, hogy a létező szocializmusban nem létezett a pénz, amelyből javítani, fejleszteni, a kátyúból kikerülni lehetett volna, a kapitalizmusban viszont létezik, mert lehet hallani, hogy mindig van valakinél, de azok mind a saját szerencséjüknek a kovácsai. Ezért van az, hogy hiába is fizetted, jóember, egész életedben az adót meg a járulékokat, most újabban az a határozott korszerű elképzelés alakult ki, hogy amit befizetsz a közösbe, az mint a kámfor, elillan, az nem gilt, azt felejtsd el, s szépen külön-külön vegyél meg magadnak mindent: a vizitet, a kórházi napot, a gyógyszert és dobozát. Fizess a gyermeked tanításáért, s mindenért, még egyszer, külön. S hallgassad még pár évig, hogy nincs pénz semmire: kisemmizetten, a politikai szirének unt hangját. (Tosóky) mert nem tudnának mit kezdeni a sok karral meg pedállal. Vártam, hogy az állami díjakkal jól kibélelt politológusok és operettszínész megmondóemberek, a helyi kérylászlók, hernádijuditok és gálvölgyijánosok kiálljanak, és mint nálunk, elmondják, micsoda ostobaság ez, hogy még a kisiskolás is tudja, hogy kettő meg kettő az négy, és hogy válság idején nem lehet adót csökkenteni. De nem. Amerikában nem bajorimrék osztják az észt az államháztartásról és a makrogazdasági mutatókról. Ott gazdasági elemzők álltak ki, és azt mondták: az elgondolás jó, csak talán már későn jött. Persze, én is tudom, hogy almát a létrával nem lehet összehasonlítani. Amerikában az ingatlanbefektetések megborulása miatt jutott válsághelyzetbe a gazdaság, míg nálunk az átgondolatlan kormányzati gazdaságpolitika miatt az államháztartás dőlt be, majd a korrekciós lépések következtében a gazdaság is. Mégis tanulságos, hogy a tengerentúlon nem a gazdaság szereplőinek megnyomorításában és a középosztály kizsigerelésében keresik a megoldást. Mert bár az angoloknál ez egyszer már bejött, ott a megszorítások eredményeképpen sikerült stabilizálni a megborult gazdaságot, ott a restrikció mellé nem társult pazarló, koncepciótlan, fűhöz-fához kapkodó, minden héten új reformcsomagot hirdető kormány. A vaslady kormánya az államon kezdte a fogyókúrát, és valódi reformokat hajtott végre. Nálunk viszont hiába von el többet az állam az emberektől és a magángazdaságtól, ha a pénz közben öles réseken folyik el a rendszerből. Koncepció nélkül, valódi reformelképzelések híján a megszorítás nem terápia, csak sanyargatás. Ez nem Amerika. Vagy mégis csak épp a kontinens másik, banánköztársaságokkal szegélyezett fele. Petromán László

10 10 A megye [ Hajdú bihari Hét február 6. ] A drogok ellen küzdenek határok nélkül Magyar-román együttműködés körvonalazódott egy nyertes uniós pályázat alkalmán a drogprobléma kezelésére. A két ország ellátórendszere ugyan különbözik egymástól, hiszen a román jól szervezett, hierarchikus, míg a magyarban több ellátási típus létezik, ezért színesebb, de a megelőzés hasonló, ahogyan az ellátórendszer küldetése is. Így aztán sikerrel kecsegtet a közös gondolkodás. A drogfogyasztás mind Magyarországon, mind Romániában jelen lévő probléma, azonban az uniós országokat tekintve inkább a sor végén helyezkednek el. Ennek ellenére területi egyenlőtlenség jellemzi mindkét országot, hiszen a nagyvárosokban többen nyúlnak kábítószerhez, így a heroinhoz, mégpedig intravénásan vázolta dr. Pénzes Mariann, a nyíregyházi székhelyű Északkelet magyarországi Szenvedélybetegségeket Megelőző Egyesület elnöke. Ez a szervezet pályázóként, a debreceni Függő Híd Egyesület, illetve a román Bethany Szociális Szolgáltatások Alapítvány pedig partnerként vesz részt a Harc a problémák szabad mozgása ellen határ menti partnerség a drogprobléma kezeléséért című tükörprojektben. A magyar pályázatot mind az állam, mind az Unió támogatta, azonban a román fél nem nyert hozzá forrást. Ez nehezíti, de nem akadályozza a közös munkát. A tavaly májusban kezdődött és áprilisig tartó program átfogó célja a drogfogyasztás okozta egészségi, társadalmi, gazdasági hatások mérséklése. Ennek eszközei: az intézményi struktúra fejlesztése, az átláthatóság növelése, a határon átnyúló interregionális hálózat kiépítése és a szakmai együttműködés gyakorlatának megteremtése. A projektben résztvevő szakemberek január 28 án és 29 én Debrecen tartottak tanácskozást: egyeztették a vizsgálati eredményeket és a jövőbeni célokat. Az ülés küldetése volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a drogprobléma határokon átnyúló voltára. Dr. Pénzes Mariann úgy látja, a korábbi kutatásokkal az a baj, hogy alig összehasonlíthatók, mert eltérő módszerrel készültek, ezért is nem lehet pontosan megmondani a kábítószer használók számát. Ez a pályázat több kutatást is tartalmaz. Része például a szükségletfelmérés, amely arra keresi a választ, hogy mennyire veszélyeztetettek az iskolások, illetve, hogy a fogyasztók miért nem kerülnek be az ellátórendszerbe. A csoportos megbeszélések alkalmával például az is megfogalmazódott, hogy ha az iskolai prevenciós órát tartó személy nem hiteles, az többet árthat, hiszen felkeltheti a diákok érdeklődését a szer iránt magyarázta a pályázó egyesület elnöke. Emellett az ellátórendszer működésének vizsgálata, a rendszerek összehasonlítása, a jó gyakorlatok átvétele is szükséges a sikerhez. Az eredmények pedig a további kutatások, információcserék alapjául szolgálnak. A tervek Megyénkben a rendőrség iskolai felvilágosítással is igyekszik tájékoztatni a fiatalokat a drogok veszélyeiről (Fotó: Fejes Márton) szerint áprilisban egy interregionális egyeztető fórumot is összehívnak, s azon a szakemberek még jobban megismerhetik egymás munkáját, illetve összehangolhatják a törvényi hátteret és a szervezeti működést. A tapasztalatokat pedig záró tanulmánykötetben összegzik. Mihaela Tomita, a román delegáció vezetője a találkozón hangsúlyozta: számára példaértékűnek bizonyult, ahogyan Magyarországon a civil társadalom bekapcsolódik a drogprobléma kezelésébe. Szerinte a magyar és román szervezetek, amelyek a drogprobléma megoldásán fáradoznak, hasonlóan kezelik a gondokat, ám az intézményi struktúra különbözik. Romániában például a kábítószer probléma a belügyminisztérium hatásköre. Vagyis ott inkább büntetőjogi kérdésként tekintenek a drogfogyasztásra, míg nálunk a Szociális és Munkaügyi Minisztérium felel a koordinációért. Ez utal arra, hogy itt inkább társadalmi, míg korábban egészségügyi problémaként tekintettek a drogfogyasztásra. A román szakember emellett arról is szólt, hogy az uniós követelményeknek ők is igyekeznek megfelelni, ezért vegyes szervezeti formákat vezetnek be, amelyek a megelőzést, a fogyasztók kezelését gyógyítását szolgálják, így orvos, pszichológus és szociális munkás is együtt dolgozik. Közös probléma, hogy a dílerek egyre agresszívabbak, és jellemzően az iskolák mellett, bárokban, diszkókban jelennek meg. Úgy gondolom, hogy a kábítószer fogyasztást nem lehet megállítani, azonban cél minél több fiatalt a fogyasztáson kívülre helyezni. Az is fontos, hogy aki függővé vált, a leszokáshoz kaphasson valós segítséget az intézményektől. A szemléletben igyekszünk azt erősíteni, hogy a kábítószerfogyasztó nem bűnöző, hanem inkább áldozat fejtette ki Mihaela Tomita. A hazai egyesületi elnök érdeklődésünkre elmondta, hogy a kábítószer probléma kezelését ellátó rendszer hazánkban jobb, mert hatékonyabban tud illeszkedni a fogyasztók igényeihez, de azt nem mondhatjuk, hogy jó. Ráadásul nagy különbség van az egyes régiók vagy megyék között: Hajdú Biharban például sokkal eredményesebb az együttműködés, mint a szomszédos Szabolcsban. Ezért dr. Pénzes Mariann szerint nem elég a két ország gyakorlatát rendszer szinten összehasonlítani, hanem elemeire bontva kell vizsgálni. Hiszen a rosszabb struktúrában is lehetnek jól működő részfolyamatok. Ezen alapul az egyik alkalmazott kutatási módszer is, melynek hozadékaként a jobb még jobbá válik, a másik pedig sokat tud fejlődni. Ugyan a projekt áprilisban véget ér, azonban a résztvevők remélik, hogy újabb pályázati forrás révén folytathatják majd a megkezdett munkát. A program részeként létrejött egy honlap is, a amelynek folyamatosan bővülő adatbázisa három nyelven (magyar, angol, román) nyújt segítséget az ellátórendszert keresőknek. Dávid Orsolya

11 6 [ Hajdú bihari Hét február 6. ] Debreceni krónika 11 Agrártámogatás A Fidesz elnöksége és európai parlamenti képviselői felszólítják a Gyurcsány kormányt, valamint az EP kormánypárti képviselőit, hogy az uniós agrártámogatásokban a magyar nemzeti érdekeket képviseljék közölte Szájer József, a Fidesz EP képviselője Debrecenben, a párt kihelyezett elnökségi ülése alkalmán tartott sajtótájékoztatón. Az Európai Néppárt frakcióvezetőhelyettese kijelentette: a Fidesz sem 2013 ig, sem utána nem támogatja az európai agrárpolitika olyan változását, amelynek eredményeként a magyar gazdák kevesebb támogatást kapnának, mint eddig. Szájer József bírálta a miniszterelnök ezzel kapcsolatos davosi kijelentését, mondván, ellentétes a magyar gazdák érdekeivel. Lakbéráfa Az önkormányzati lakások lakbérét terhelő áfa visszavonását, a gyermekélelmezés ügyének fordított áfából történő kivételét kezdeményezi a Fidesz elnöksége közölte Kósa Lajos alelnök, Debrecen polgármestere, sajtótájékoztatón beszámolva a Fidesz elnökségi ülésén elhangzottakról. Mint mondta, az önkormányzati lakások lakbérének áfával növelése lehetetlen helyzetbe hozza a bérlőket, akik egyébként is minden településen a legnehezebb helyzetben lévő emberek; nem lehet rájuk terhelni az áfát, de azt az önkormányzatok sem nyelhetik le. A Fidesz elnöksége felkéri országgyűlési frakcióját, nyújtson be módosító javaslatot a lakbért terhelő áfa visszavonására, ami szerintük nem veszélyezteti a központi költségvetés pozícióját. A Fidesz vezetői kifogásolták a gyermekélelmezésnek a fordított áfa körébe sorolását is, és javasolták eltörlését. Továbbtanulni szándékozó középiskolai érettségi bizonyítvánnyal rendelkező fiatalokat várunk iskolarendszerű OKJ-képzésre. Képzés során iskolánkban nyelvvizsgát is tehetsz. n IDEGENVEZETŐ n PROTOKOLL- ÉS UTAZÁSÜGYINTÉZŐ n IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER (szállodaszak) n INTÉZMÉNYI KOMMUNIKÁTOR n GAZDÁLKODÁSI MENEDZSERASSZISZTENS (EU turizmus szak Informatikaszak) n WEB- PROGRAMOZÓ Jelentkezés: az iskolában beszerezhető Jelentkezési lap kitöltésével. Kodolányi János Középiskola Debreceni Szakközépiskolai Tagintézménye 4024 Debrecen, Szent Anna u. 19. Tel.: 52/ titkarsag@kodolanyi-debrecen.hu Mikrohitel A megyei vállalkozásfejlesztési alapítványok közül elsőként a hajdú bihari indíthatja a februártól elérhető Új Magyarországi Mikrohitelt. Bátora László, a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. vezérigazgató helyettese Debrecenben elmondta: Budapest és Hajdú Bihar után további pályázatok elbírálása is folyamatban van, hogy más megyékben is folyósíthassák az új hitelformát. A zrt. nek 200 milliárd forint forrása van az elkövetkező öt évre erre a célra, de miután ezek visszatérülő, újra felhasználható források, a teljes 200 milliárdos csomag 2 ezer milliárdos kihelyezést generál. Vántus Viktor megyei ügyvezető közölte: alapítványuk az elmúlt 15 évben több mint 2300 vállalkozásnak, körülbelül 5,1 milliárd forint mikrohitelt helyezett ki. Ennek során 1100 új munkahely keletkezett a térségben és 1,7 milliárd forint vállalkozói saját tőkét sikerült bevonni a fejlesztésekbe. Direktor nélkül Eredménytelennek nyilvánította a Csokonai Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatot a városi közgyűlés. A megadott határidőig egyetlen jelentkező akadt, Balogh Tibor személyében. Pályázatát nem támogatta egy előzetesen felállított bizottság, és az önkormányzat kulturális bizottsága sem; a közgyűlés végül 4 igen, 12 nem és 23 tartózkodás mellett szintén nem támogatta Balogh Tibor igazgatói megbízását. Emiatt három hónapon belül új pályázatot kell kiírnia az önkormányzatnak. Sztrájk AJTÓ-ABLAK VÁSÁR! Fa és műanyag nyílászárók engedményes vására. Január 30-tól február 15-ig műanyag borovi fenyő 60/60 ony Ft Ft 90/150 bny Ft Ft 120/150 bny Ft Ft Műanyag bejárati ajtó B Ft Borovi bejárati ajtó K Ft Acél biztonsági bejárati ajtó, 12 pontos zárral Ft Beltéri ajtók széles választékban kaphatók. Az árak 20% áfát tartalmaznak. Felmérés, beépítés. Ingyenes árajánlat-készítés. Redőny-, reluxa-, szúnyoghálóértékesítés. Óriási raktárkészletből vásárolhat. AJTÓ-ABLAK PROFIL Kft. Db. Szabó Kálmán u. 54. Tel./fax: 52/ , 30/ Hallgatói szolgáltató központot adott át az egyetem január 30-án az ügyintézés gyorsítása és a tanulmányi osztályok tehermentesítése érdekében A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete felhívására Debrecenben is sztrájkoltak a vasutasok. A Nagyállomásról egyetlen vonat sem indult, és nem is érkezett. Barna István, a VDSZSZ területi képviselet vezetője elmondta: folyamatosan tájékoztatják dolgozóikat, s azt kérik, hogy déltől mindenütt vegyék fel a munkát. Mivel a vasúttársaság és a szakszervezetek közötti tárgyalások a hét végén sem vezetnek eredményre, a munkabeszüntetés hétfőn folytatódott. Víziturizmus A Magyar Turizmus Zrt at a vizek évének nyilvánította. Katona Ilona, a Magyar Turizmus Zrt. észak alföldi marketingigazgatója Hajdúszoboszlón elmondta: régiónkban 28 szálloda és a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő csatlakozott az akcióhoz, s az úgynevezett 3=4 ajánlattal csábítja ide a belföldi turistákat. Az észak alföldi térségben 44 fürdő van (köztük 9 minősített gyógyfürdő), 28 településen pedig minősített gyógyvíz. Református bál Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a református jótékonysági bált. A február 15 én 19 órától a Kölcsey Központban tartott est célja, a Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi programjának támogatása a Kárpát medencében élő hátrányos helyzetű gyermekekért. A nyitótáncot a Kollégium és a Dóczy gimnazistái adják elő. Az est folyamán ifj. Berkesi Sándor és zenekara szolgáltatja a szalonzenét, fellép Pál István Szalonna és zenekara, éjfélkor pedig a Debrece ni Népi Együttes járja a Legényest. (Jegyrendelés: Magyar Református Szeretetszolgálat debreceni központjában, a Kálvin tér 17. szám alatt. Telefon: 06/ ) Nyelvi nap A Debreceni Nyelviskola Kft., a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Információs Központ, valamint a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete szervezésében február 8 án, pénteken rendezik meg az első Debreceni nyelvi napot. A rendezvénynek a nemrég épült, közkedvelt Méliusz Könyvtár ad otthont. A rendezvény célja kettős. A szervezők a nyelvvizsgarendszer összetett világában szeretnék kalauzolni az érdeklődőket, másrészt az élethosszig tartó tanulás népszerűsítése a céljuk főleg a nyelvi képzettséget illetően hátrányban lévő 45 és 62 év közti korosztály körében. A nyelvvizsgákban való tájékozódást színvonalas és elismert nyelvvizsgaközpontok segítik. A szakképzési járulék terhére történő nyelvtanulás lehetőségéről az Észak alföldi Regionális Munkaügyi Központ tart előadást, melyre a kisés középvállalkozásokat várják. A szakmai programok iránt érdeklődőkön kívül gondoltak Harry Potter gyerek és felnőttrajongóira is. Ők délelőtt a Harry Potter könyvek fordítójával, Tóth Tamás Boldizsárral találkozhatnak, este a Roxfort Könyvtár életébe pillanthatnak be egy nyílt napon, éjféltől pedig a Harry Potter sorozat VII., azaz záró kötetét vehetik meg a szemfüles vásárlók. A rendezvény mindenki számára ingyenes. További információ a hu oldalon található.

12 12 Közelkép [ Hajdú bihari Hét február 6. ] Verbunk, csárdás és szűrrátét Megyénkben közelebbről Derecskén járt a minap a Lakitelki Népfőiskola delegációja. Az intézmény Csengey Dénes Vándoregyetemének Karácsony Sándor Kollégiuma és a Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete ugyanis közösen elhatározta: szerbe-számba veszik a különböző térségek hagyományait, jellegzetességeit. Nos, Derecskén volt mit megmutatni nekik. A verbung szó német eredetű, fogadást, szerzést, toborzást jelent. A verbunk táncnak a története elválaszthatatlan a tánckultúra megújulásától: fontos szerepet tölt be a XIX. századi új, nemzeti táncstílus kialakulásában. A verbuválás korai formája a spontán táncos mulatozás volt. Zenével, tánccal, szóval, illetve pénzzel csábították a fiatal legényeket, olykor az erőszaktól sem rettentek vissza. Az új típusú verbunkos zene és tánc kialakulásának egyik legfontosabb mozzanata a tempóbeli változás. Két altípusa terjedt el: a szabályozott formájú, zárt szerkezetű körverbunk és az improvizatív szólóverbunk. A körverbunk jegyei Derecskén is fellelhetők, ám ez a táncfajta egyébként kötetlen szerkezetű, gazdag motívumkincsű. A derecskei verbunk felfedezése, kiteljesedése elválaszthatatlan a Gyöngyösbokréta mozgalomtól, melyben mintegy száz község parasztsága vett részt. Ezek a csoportok elsősorban a helyi paraszti hagyományok ápolására, színpadi bemutatására alakultak. Az Országos Gyöngyösbokréta szövetségnek volt tagja a Derecskei Bokréta is, amely 1932 ben alakult a helyi Polgári Delegyletből. A híres verbunkot mintegy férfi táncolta, motívumait az akkor idős emberektől gyűjtötték össze. A Derecskei Bokréta több alkalommal képviselte hazánk néptánckultúráját külföldi fesztiválokon, így vitték el a verbunkot Bulgáriába, Ausztriába, és az 1936 os berlini nyári olimpiai játékok idején Hamburgba is. A derecskei verbunk március 15 én talált újra haza a derecskei Szivárvány Táncegyüttes révén. Az együttes művészeti vezetője, Békési András többéves kutatómunkája teljesedett ki egy ma is látható koreográfiává. Értékmentő munkáját több szakmai fórum is elismerte már, s a megye több együttesének repertoárjára is felkerült. Porkoláb Ferenc szűrjét Lezsák Sándor és Jantyik Zsolt is megcsodálta Hungarikumokat gyűjtenek A tavaly szeptemberben elkezdett, két-háromhetenként megrendezett konferenciasorozat résztvevői idei első országjárásának helyszíne Derecske volt: érkeztek Sopronból éppúgy, mint Békéscsabáról, Kötegyánból és Hajdúnánásról meg Túristvándiból polgármesterek, művelődési szakemberek Jantyik Zsolt alpolgármester fogadta őket. Lezsák Sándor, a népfőiskola atyja elmondta: napjaink fontos feladata a helyi értékek őrzése, továbbörökítése. A hungarikum, a helyi védett termék, közösségszervező erőt képvisel. Példaként említette az ország különböző részein megrendezett eper-, szilva-, tök-, kolbászfesztivált. Magyarországon múlik, hogy mennyire tudja felmutatni értékeit húzta alá a politikus, hozzátéve: nem elég kivinni különleges termékeinket Brüsszelbe, menedzselni kell azokat. Mielőbbi törvényi szabályozásra van szükség a hungarikumokat illetően, ugyanis más országok ebben is megelőznek bennünket. A politikus hungarikum-munkacsoport létrehozását javasolja a Parlamentben ben Békési András egy másik úton elindulva is igyekezett halhatatlanná tenni a verbunkot: elindított egy nemzetközi néptáncfesztivált, Derecskei Verbunktalálkozó néven. Évente Ma már egyre kevesebben végeznek kézi munkát tíz tizenöt baráti néptáncegyüttes csaknem ötszáz táncosa látogat el a városba, nemcsak hazai, hanem távolabbi településekről, sőt, Felvidékről, Erdélyből és Székelyföldről is. A rendezvény egyik fénypontja szokott lenni a lovas huszárokkal, gyalogos bandériummal kiegészített korabeli toborzás a város főterén. A megyejáráson a derecskei Szivárvány és a debreceni Főnix Táncegyüttes előadásában láthatták a derecskei verbunkot. Mikepércsi csárdás A lakodalom meghittebb közösségében és felszabadultabb légkörében járt csárdást idézi a koreográfia, mégpedig abban a táncstílusban, amit a kelet magyarországi hagyományok őriztek meg az utókor számára. A tánc 1951 ben készült a Debreceni Népi Együttes táncosai számára. A koreográfiát a világ minden földrészén bemutatták. Szerkesztési módját meghatározta a kor stílusirányzata, azaz az orosz együttesek Mojszejevstílusa. A Népi Együttes nagy műsorainak rendszerint kezdő koreográfiájaként mutatták be ben Tunéziában világverseny nyitótánca volt a mikepércsi csárdás. A Főnix Néptáncegyüttes Tímár Zoltán mikepércsi polgármester kutatómunkájának köszönhetően tűzte újból műsorára. Legutóbb a méltán híres együttes ifjúsági csoportjának előadásában láthatta a közönség a mikepércsi csárdást. A derecskei szűrrátét A bihari szűrök hímzéssel és rátéttel készültek, a varrógép elterjedése után. Elsősorban a bihari részre jellemzők. Derecskén Erdei Lajos szűrszabó, majd fia, Erdei Lajos, a népművészet mestere 1955 ben fogott hozzá az atyai örökség továbbformálásához. A szűrrátéthez kétrétegű filcet használnak, általában fekete piros, fekete fehér, fehér piros, zöld drapp színösszeállításban. A középpontban három hagyományos motívum áll: szív, kör, dohánylevél. A derecskei szűrrátét készítésének két leghíresebb népi iparművésze napjainkban: Sárközi Béláné és Porkoláb Ferenc. A vándoregyetem résztvevői alkotás közben tekinthették meg a helyi élő népművészet követeit. (-ella)

13 [ Hajdú bihari Hét február 6. ] Közelkép 13 Hagyományok modern háza Kulturális értékeiket mutathatják be Hajdú-Bihar megye települései a Megyejárás című rendezvénysorozaton. A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Információs Központ nemcsak külsejében XXI. századi, belső terei kitűnő helyszínül szolgálnak az olvasás mellett a legkülönbözőbb közösségi programok számára. Az ország egyik legmodernebb közösségi intézményének adottságait kihasználva hozta létre a Hajdú Bihar Megyei Önkormányzat és a könyvtár a rendezvénysorozatot, amelyen a települések művészeti csoportjai és szólistái mutathatják meg tehetségüket. Az első vendég az idén 400. születésnapját ünneplő Berettyóújfalu volt. A nyitóünnepségen Szólláth Tibor köszöntötte a vendégeket. A megyei közgyűlés alelnöke kifejtette: a rendezvénysorozat igen jó példa arra, hogy a vidéki kultúra él és élni akar. Muraközy István, Berettyóújfalu alpolgármestere rövid bepillantást nyújtott a 400 éves település történetébe, történelmi eseményeibe, beszélt a város nevezetes épületeiről, kulturális hagyományairól, művészeti csoportjairól. A bemutatkozás a városi zeneiskola (új nevén: Bihari Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Városi Zeneiskola Berettyóújfalu) tanárainak és növendékeinek műsorával indult. Klasszikus és modern zenékből kaphattak egy csokorra valót a vendégek, megszólalt többek között a trombita, a klarinét, a zongora, a fuvola, a hegedű. Ahogy azt Szilágyi Péter, az iskola Az alkotóház nagy sikert aratott Játék a hagyományokkal igazgatója elmondta, Berettyóújfaluban évtizedekre tekint vissza a tanárok és diákok együtt zenélésének hagyománya. Sőt, évről évre megmérettetik magukat különböző versenyeken, amelyeken rendre megválasztják az év legjobb hangszeresét, az oktatók pedig bemutatják legfrissebb közös zenei produkcióikat. Az előadást a Bihari Nép táncegyüttes zárta, de ezzel még nem ért véget a város művészetének bemutatása. Londonba, Velencébe, vagy éppen a párizsi Moulin Rouge ba kalauzolta el Tóth Sándor festőművész azokat, akik a zenehallgatás közben vizuális élményre is vágytak. A Bihari Népművészeti Egyesület játszóházában mesteremberek segítségével rongybábot, agyagedényt és ugrálókötelet készíthetnek a gyerekek. Az egyesület alkotóházában egyébként szakkörök, tanfolyamok és minden nyáron kézművestábor várják azokat a tanulókat és felnőtteket, akik szeretnének megismerkedni a csuhé, gyékény, vagy kosárfonással, a fazekas, a bőrös, a szövő, vagy a citerakészítő mesterséggel. Akik ellátogattak a Megyejárás nyitó rendezvényére, végigkóstolhatták a település hagyományos ételeit is, a kapros dübbencset, a káposztás, tepertős és burgonyás pogácsát és a csőröge fánkot. A gasztronómiai bemutató után Kocsis Csaba író, szerkesztő Berettyóújfalu történetéről szóló előadása zárta a tartalmas programokkal teli napot. R. Markovics Zita A legfürgébbek már jelentkeztek Ragyogó bemutatkozási lehetőség ez a Hajdú Bihar megyei települések számára mondta el Szilágyi Irén, a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Információs Központ megbízott igazgatója. A megyei önkormányzat felhívással fordult a települések polgármestereihez, mi pedig körlevelet küldtünk a közösségi intézményeknek. Ez év júniusáig azok mutatkozhatnak be intézményünkben, akik a legfürgébbek voltak, és jelezték részvételi szándékukat. Természetesen a többiek számára is adott a lehetőség, hiszen folyamatosan fogadjuk a jelentkezéseket. A rendezvénysorozat programjai jó alkalmat teremtenek arra, hogy nemcsak a Debrecenben élők, hanem a környező falvak, városok lakói is ellátogassanak hozzánk. A minden korosztálynak szórakozást ígérő programok pedig reményeink Jó lehetőség ez a bemutatkozásra szerint a felnőtteket, a gyerekeket, sőt a családokat is vonzzák. Akik pedig eljönnek egy ilyen eseményre, lehet, hogy felkeresik az olvasótermeket, a gyermekkönyvtárunkat, a játékszobánkat, és a későbbiekben is visszatérnek hozzánk, könyvtárba járók lesznek, részt vesznek egyéb kulturális programjainkon. Az igazgatónő végül hozzátette: a könyvtár nemcsak szép, hanem minden adottsága megvan ahhoz is, hogy nagyszabású közösségi rendezvényeknek adjon otthont. Legközelebb, február 21 től Derecske vendégeskedik náluk, majd Hajdúdorog, Hajdúhadház, Nádudvar, Kőrösszegapáti, Hajdúnánás, Nyíradony és Nyíracsád hagyományait ismerhetik meg az érdeklődők. R. M. Z.

14 14 14 Háttér [ Hajdú bihari Hét február 6. ] Úri huncutságok Móricz Zsigmond regényét porolja le és teszi maivá a Csokonai Színház új bemutatója, az Úri muri antihősei a köznapokból próbálnak kitörni. A kisváros tivornyái duhaj mulatozással kergetik a vágyakat, a föld törvénye s a józan ész ellen haladva. Csörgheő Csuli, a darabbéli vadember sem híve az élve eltemettetésnek, inkább sefteléssel, ügyeskedéssel fog hozzá az Ugar felszámolásához. Új szerepéről, s a csuliság mikéntjéről Cserhalmi György Kossuth-díjas színművészt kérdeztük. A darabban Csörgheő Csulit játssza, aki karakán megtestesítője a magyar virtusnak jó és rossz értelemben egyaránt. Ellentmond a móriczi csuliság saját vágyainak, személyiségének? Nemcsak az jöhet számításba, hogy eljátszszuk az összes klasszikus jófiút, olykor ez is benne van az arzenálban. Én nagyon bírom ezeket a fickókat, ismerem is néhányukat elég közelről Már ami maradt belőlük, hiszen én megcsíptem azt a részét a világnak, amikor az emberek vastagon éltek. Persze nem éppen ezzel a háttérrel, de a csuliságot sokan próbálták erőltetni, ők egy fajta nosztalgia Csulik voltak. Ma elfogadom az embereket az összes puhányságukkal, hetykeségükkel együtt. A jó emberek annyi bajt csináltak már. Talán többet is, mint a rosszak... Ezek szerint nem nehéz beszokni egy ilyen kemény, duhaj szerepbe. Vannak e kuliszszatitkai, amelyek segítik a karakter megformálásában? Tanult az elődöktől? Kállai Ferenc játszotta egykor ezt a szerepet, és úgy emlékszem, az egy nagyon könynyített szerep volt akkoriban. Joób Dániel, aki megrendelte ezt a szerepet az újraindított Vígszínháznak, egy terézvárosi, finom úri közönségnek szánta a darabot. Tudni kell, hogy az Úri muri nagyon karcsú kis színdarab, mindezt rémesen le lehetett egyszerűsíteni egy szerelmiháromszög históriává. Tehát azzá, amit a pesti közönség még meg tudott emészteni a magyar vidékből... Ezúttal másról szól a fáma? Mit kell tükrözni a mostani cívis közönségnek? A mai színházi világban különböző, nem mindig jó ízlések osztják meg a színészeket, ezt megérzi a néző. Létre kell hozni egy olyan társulatot, amely mellé odaáll az egész város, ez mégiscsak jár nekik. A színház cserébe a teljesítményével bizonyíthatja a létjogosultságot. Zalaegerszegen nemrég láttam, hogy egy kicsi, hetvenezres lélekszámú város igenis magáénak tudja a színházát, ez élteti azt ottani maroknyi színészt és az egyre kevesebb rendezőt. Persze, Cserhalmi György: A jó emberek annyi bajt csináltak már... a színháznak is van egy fajta szoktató ereje, hiszen felnőtt egy generáció, amelyik szerencsére fogékonyabb más dolgokra is, mint a nagy csinnadratta. Korábbi nyilatkozatai alapján úgy sejlik, régebben nem hajlott a kompromisszumra, egy fajta fenegyerek, örök replikázó lett a színházi érában. A lázadó évek után sok minden személyes életében is megváltozott. Elégedett e a mostani adottságokkal? Keresi e helyét a szakmában? Nem keresem a helyem, hiszen az már rég megvan, a szakma belső értékrendjében egészen jó helyet foglalok el. Tudom, hogy olyan világban élünk, amikor az embernek jókat kell mondania magáról, így én se vagyok túl szemérmes, netán álszent. Sokan úgy tartják, azok akarják megreformálni a színjátszást, akiket el kellene távolítani mellőle. Egyetért ezzel? Inkább arról van szó, hogy itt él egy levitézlett nemzedék történetesen az enyém, akiknek mindig adódott egy egy lehetőség, akár a hatalmasság vagy a kultúrpolitika részéről. Nem feltétlenül a jobb vagy baloldaliságról van szó ilyenkor, a mi színházi társadalmunkban mégis van egy fajta tudathasadás. Pedig csak egy kicsit kellene fölébe kerekedni a dolgoknak, és azt mondani, Gyerekek, ez marhaság! Nem egymással kell harcolni!. Én mindig független ember voltam, és ezt a szabadságot úgy értem el, hogy sehova nem tettem le a voksomat. El kell dönteni, hogy az ember idővel a tehetségére legyen büszke vagy az elvégzett munkára. Én ma már munkapárti vagyok. A darabban Szakhmáry Zoltán nemesi attitűdje az elegáns példa, hiszen elfordulva a csürhétől, inkább egy mintagazdaság felépítésén ügyködik. Ezzel ellentétben fogalmazódik meg az általános nézet társai közt; Akarjuk a jót, de nem tudjuk csinálni. Mert magyarok vagyunk. Ez fogós téma, de mégis, meg tudjuk mi csinálni. Bár sokat forgatok külföldön főként a cseheknél, így azt kell mondjam, a Balkán most jobban áll hozzánk képest. Amit a cseheknél, lengyeleknél vagy szlovákoknál látok, nem csak az országok méretében különbözik. A lengyeleknél amúgy is érezhető egy romantikus, váteszi nemzettudat, másrészt az erős klérus miatt az egy katolikus világ. A csehek polgáribbak, a szlovákok pedig hol sikeresen, hol kevésbé megpróbálják feltalálni magukat az adódó élethelyzetekben. Sok városban játszott már. Mi hajtja egyik helyről, helyzetből a másikba? A fővárosban néhány napot töltök csak egyhuzamban, az időm nagy részében vidéken vagyok. Pesten rengeteg por és kosz van, az ott felhalmozódott ingerültség ennél is több. Mindez olyan felhígulása annak, amit egy polgári miliő még el tudna viselni, hogy a város inkább gigantomán vállalkozásokkal kompenzálja. Mindez beszűrődik az egyszeri emberek életébe, akik még ha megpróbálnának is segíteni lakókörnyezetükön, kerületükön, még csak nem is befolyásolhatják a helyi politikát. Debrecenbe az ember valamelyest még mindig hazajön, én főként az itt élő édesanyám miatt. Úgy látom, jobb a helyzet, mint évekkel ezelőtt, a városban sok mindent fejlesztettek. Furcsa módon, éppen a benne lakók nem tesznek meg annyit, mint kellene; egyetlen boltost sem láttam, aki felseperné maga előtt a díszburkolatot...

15 [ Hajdú bihari Hét február 6. ] Arcélek 15 Hinni kell Úton Pekingbe Ígéretes fiatal tehetség Szabó Anna Eszter. A pályakezdő színésznő az Ady Endre Gimnázium drámatagozatán tanult, s a Debreceni Egyetem szabad bölcsész szakának érintésével került a Csokonai Színház stúdiójába. Hamar kapott bizonyítási lehetőséget, Osztrovszkij A vihar című darabjának főszereplőjeként ismerhette meg a debreceni közönség, jelenleg pedig az Úri muriban próbál. Gyermekkoromban balerina akartam lenni, 11 évesen felvételiztem a balettintézetbe, de nem sikerült. Ez sokáig szívfájdalmam volt. A tánc hozott közel a színpadhoz, kicsi koromban itt, a színházban táncoltam Poroszlay Éva tanárnőnél, a Bűn és bűnhődésben és az Anyeginben pedig szerepeltem is, akkor kapott el ez a láz. A tánc és a táncszínház érdekelt, de a prózában is megtaláltam a helyem. Mindig úgy éreztem, hogy leginkább a mozgással tudom kifejezni magam, abban sokkal kevésbé vagyok gátlásos. Az első nagy szerepe az Osztrovszkij darabban volt, abban ráadásul rögtön egy orosz rendezővel dolgozott együtt. Milyen volt ez a találkozás? Mit tanult meg belőle? Azt hiszem, abban a pillanatban lettem felnőtt, amikor megtudtam, hogy ezt a szerepet fogom játszani. Rengeteget köszönhetek Viktor Rizsakovnak, s mindenkinek, aki ebben a darabban dolgozott. Nagyon nehéz feladat volt, hiszen nemcsak azzal kellett megküzdenem, hogyan kell egy ilyen szerepet felépíteni, hanem azzal is, hogy még rutintalan vagyok. Szerencsére a rendező ezt a hátrányt előnyre akarta fordítani, a tapasztalatlanságomat párhuzamba állította a szereplő történetével. Személy szerint engem megérintett az úgynevezett orosz színházi iskola, mert emberközeli. Ennek ellenére, persze máig tele vagyok félelmekkel, meg kell küzdenem egy egy előadással. Milyennek látja a Csokonai Színház mostani társulatát? Hosszú évek óta ez az első olyan társulat, amely sokszínű. Rendkívüli színészek dolgoznak most itt, érdekes és jó emberek. Ez nagyon fontos. Sok az értékes előadás, igaz, néha nehezen értelmezhető. Mindenesetre nagy szerencséje van ennek a városnak, hogy ilyen tehetséges és értékes Szabó Anna Eszter úgy érzi, megtalálta a helyét a társulatban társulat jött itt össze. Úgy gondolom, az emberek előbb utóbb belátják majd, hogy jóllehet kevesebb a csillogás és a szórakoztató darab, de átgondolt, sok munkával előállított és igényes produkciók születnek itt. Milyen célokat fogalmazott meg magának? A rövid távú célom természetesen az, hogy bejussak a Színművészeti Egyetemre. Nagyon szeretném megtalálni magam ezen a pályán, hogy boldogan tudjak játszani. Úgy gondolom, fontos az is, hogy a magánéletben nyugalmat leljen az ember, mert különben nem ér semmit a munka sem. Nem tudnék mindent feláldozni a karrierért, én elsősorban otthonról táplálkozom. Örülni kell annak is, ami a színházon kívül van, egyensúlyban kell lenni a környezetemmel. Hinni szeretnék magamban is, az emberekben is, mert akkor van igazán értelme ennek a pályának. Ungvári Judit Amennyiben márciusig megrendeznék az olimpiát, a DSC tri atlonistája, Szabó Zita egészen biztos ott lenne a nők mezőnyében. A pekingi ötkarikás játékokig azonban még legalább öt nagyon kemény verseny vár rá. A feltételes módot az a kvalifikációs rendszer indokolja, amely a triatlonisták (úszás, biciklizés, futás) olimpiára jutását szabályozza. A sportág képviselőinek kemény próbatétellel jár a kvalifikációjuk, a nőknél két év alatt világversenyen kell elindulni, s az ezeken szerzett pontok alapján alakul ki a legjobb 53 mezőnye, amelyhez még két versenyző csatlakozhat. Ráadásul az indulási jogot szerző sportoló esetleges sérülése esetén másik honfitársa indulhat a helyén. Tizenkét versennyel a háta mögött Zitának még mindig jók az esélyei, hogy Pekingben ő képviselje a magyar színeket. Az 1975 ben született sportolónő Karcagon látta meg a napvilágot, és hatéves korától Szolnokon élt, de ma már debreceninek vallhatja magát. Öt esztendeje költözött férjével a városunkba. Igazi sportos családban születtem; édesapám kerékpározott, édesanyám pedig atletizált és kosárlabdázott, én pedig tíz évig úsztam nyúl vissza a gyökerekhez Zita. Mint mondja, az úszásban nem sokra vitte, de jó alapot jelentett a triatlonhoz, amely a nyolcvanas években kezdett hódítani Magyarországon. A szolnoki lány a diákolimpiai sikerek után középiskolásként már igazolt versenyző volt. A debreceni Oxigén SE az elsők között karolta fel a sportágat, így Zita is itt kötött ki, s ha már itteni színekben sportolt, a KLTE matematika szakára jelentkezett, de egy pont hiányzott a sikeres felvételijéhez. Így került Szegedre, ahol előbb a Juhász Gyula tanárképzőt, majd a József Attila Tudományegyetem programozó matematikus szakát végezte el. Utóbbit már levelezőn, miközben Szolnokra visszaköltözve kemény edzésbe kezdett. Szerencsére a szüleim biztosítani tudták, hogy a szabadidőmet ne munkával, hanem sportolással töltsem ki. Egy idő után azonban rájöttünk, hogy egyedül nem tudok felkészülni a komoly versenyekre, márpedig közelgett az athéni olimpia. Ekkor jelentkeztem újra Debrecenben. A Sportcentrumnál örömmel fogadták Zitát, hiszen még jó eséllyel pályázott az athéni kiküldetésre. A sors azonban közbeszólt. A korábban már ismertetett kvalifikációs versenysorozat akkori egyik állomásán, Dél Afrikában biciklizés közben egy falnak csapódott, és megsérült a combja. A súlyos baleset visszavetette a további felkészülésben, még akkor is, ha szokatlanul gyorsan gyógyult meg. Ehhez persze azt is vállalnia kellett, hogy a műtét után bő egy héttel óriási kínok között már szobakerékpározott, mert különben hegesedtek volna az izmai, s akkor lőttek a további karrierjének. Zita az athéni versenyt csak a tévéből nézte, Pekingben viszont ott lehet, de ahhoz az ausztráliai, az új zélandi, a japán, a dél koreai és a dél afrikai világkupán, valamint a lisszaboni Európa bajnokságon újabb pontokat kell szereznie, s akkor a júniusi vancouveri vb t ki is hagyhatja. Égerházi Péter Szabó Zitának jók az esélyei, hogy az olimpián ő képviselje a magyar színeket

16 16 Tájoló [ Hajdú bihari Hét február 6. ] Élni és túlélni A rock történetének sok főszereplője ég ki korán, vagy lép ki túl hamar a földi létből. Vannak azonban túlélők, akik átlépve bohó ifjúkorukon, folyamatos jelenléttel vívják ki helyüket a médiában. Az egykori Nirvana dobos Dave Grohl ez utóbbi csoportba tartozik, Foo Fighters nevű zenekar élén a közelmúltban jelentette meg Echoes, Silence, Patience and Grace című sorlemezét. A Foo Fighters amolyan egyszemélyes projektnek indult, később lett belőle igazi, működő banda. Dave ről időközben kiderült, hogy nincs híján a frontemberséghez nélkülözhetetlen karizmának, képes eladhatóvá varázsolni ezt a produkciót. Ő és harcosai sikerrel alkalmazzák a dicső amerikai rock kliséit, úgy pakolgatva, szerkesztgetve új anyagukat, hogy hozzák a megszokott színvonalat, de azért ne terheljék meg túlságosan a hallgatókat. Az old school vonal egyik jellemző darabja a Bruce Springsteeni hagyományokat továbbvivő Ballad of the Beaconsfield Miners. A Beatles kései munkáira emlékeztető Közszolgálati csatornáink váltakozó sikerrel ugyan de próbálkoznak valamiféle értékmentéssel a klasszikus televíziózás hagyományait illetően. Ebből a meggondolásból kerülhetett műsorba az m1 en a József Attila Színház 50 éves működését ünneplő gálaest, ami nyilván sok kellemes pillanatot idézett fel azokban, akiknek személyes élményei is vannak e sajátos múltú intézményről. Mert ma sok szó esik a színházak nehéz helyzetéről, útkeresésükről, aminek lényege: hogy kellene menedzselni, mit kellene játszani bennük, hogy megteljen a nézőtér és a kassza is. Fél évszázada Angyalföldön erre ráéreztek: készült egy teátrum olyan lakókörnyezetben, ahol azelőtt sosem volt. Az ott élők mi tagadás nem a drámairodalom klasszikusait szívták magukba az CD-AJÁNLó TV-SZEM dallammal induló The Pretender vagy az Erase/Replace a kemény rocker imázst erősítő szerzemények, dübörögnek, ahogy illik. Az anyag végén egy vonósokkal megtámogatott zongorás ballada, a Home nyugtatja meg azokat, akiket megragadott és feldobott a lemez. Nézettségi szint (bigtom) anyatejjel és nem színházművészet remekein nőttek fel. Ezért a csapat úgy döntött, hogy lejjebb szállva a magas lóról, zenés vígjátékokat mutat be. Azok ízlésére és igénye szerint, akiket elvár a nézőtérre. Angyalföldnek játszottak. Nem ritkán használt bútorokkal a színpadon, saját ruhákban. Viszont rövid idő után telt házas esték jelezték az elgondolás helyességét. Majd elindult a belváros is a tizenharmadik kerület felé, mert a társulatban megjelent a politikailag száműzött, illetve nem kívánatos Darvas Iván és Sinkovits Imre, és lassan a darabválasztás néha már komolyabbra is fordult. De megvolt a közönség! Visszatekintve egyszerű a képlet: tudjuk, hogy hol élünk, hogy kikkel kellene jót tennünk és hogyan? Azt pedig tegyük meg! (e r j e l) DVD-TÁr Hamis a kártyás Igazi örömjáték minden színész számára Richard Donner (Halálos fegyver) western vígjátéka, a Maverick: halálos póker, mely könnyed szellemességével és agyafúrt forgatókönyvével csemege a DVD kiadások között. A film a vadnyugati hamiskártyás, Bret Maverick (Mel Gibson) kalandos vándorútját követi a nagy pókerbajnokságra, mely álmai netovábbja. Ahhoz azonban, hogy részt tudjon venni a megmérettetésen még ugyancsak gyűjtögetnie kell a nevezési díjra, ami nem kevesebb mint 25 ezer dollár. A nyeremény is hasonlóan fajsúlyos a bajnokság nyertese ugyanis az összes résztvevő nevezési díját magával viheti, s így fél millióval lehet gazdagabb. A hiányzó summát természetesen többnyire pókerasztal mellett próbálja összegyűjteni Maverick, s eközben látszólagos POLCrA VALó jóakarói és frissen szerzett ellenségei számtalanszor meglovasítják a pénzét. Egyik legkedvesebb és legveszélyesebb ellenfelét egy elbűvölő ifjú hölgy (Jodie Foster) személyében találja meg, aki legalább ak kora szélhámos, mint ő maga, így a látszó lagos ellentét mögött egy bizalmatlanságra alapozott, de mély és szenvedélyes vonza lom alakul ki. A film DVD kiadása kizárólag a kötelező extrákat vonultatja fel (nyelv és jelenetválasztás), a film készítésének körülményeiről tehát semmi nem derül ki a vadnyugat vérpezsdítő és Donner szórakoztató világában azonban érdemes elmerülni. A szellem hírnökei (lara) Ha elfogadjuk, hogy a polgárosodás óta egy egy településünk primer krónikái az időszaki sajtótermékek, úgy az ezek históriájával foglalkozó kutató a krónikák krónikása. Debrecenben ez a személy: Bényei Miklós. Városunk sajtótörténésze aki könyvtárosként és helytörténeti kutatóként több mint negyven esztendeje foglalkozik a helyi lap és könyvkiadás múltjával most kötetbe rendezte az e tárgyban közreadott félszáz írását. Ugyan nálunk működik az ország legrégebben, 1561 óta fönnálló nyomtató üzeme, az Alföldi Nyomda, a polgárosodás megkésettsége okán az első újság, a Debreczen nagyváradi Értesítő csupán szeptember 4 én jelent meg hirdetési hetilapként... Ám akadt időszak ebben a városban, midőn öt napilap közül választhatott a nagyérdemű olvasóközönség. Mai ésszel szinte felfoghatatlan, ho gyan tudott ennnyi újság megélni egymás mellett ál lapította meg a szerző egy 2004 es keltezésű folyóirat cikkében, melyet a következőképpen zárt: a debrece ni sajtóstruktúra átalakulása még korántsem fejeződött be, teljesedett ki. Kiváncsian várjuk: mit hoz a jövő? Hát erre mi, mai krónikagyártó sajtómunkások is kiváncsiak lennénk. (td) (Bényei Miklós: A cívis szellem nyomtatott hírnökei. Írások a debreceni könyv- és lapkiadás történetéről. Debrecen, 2007)

17 [ Hajdú bihari Hét február 6. ] A megye 17 Gyógyultan távozott a rétisas Mérgezésből felgyógyult rétisast engedtek szabadon január 29-én Hortobágyon. A madarat méregtől legyengült állapotban találta meg egy gépkocsival közlekedő hajdúnánási lakos, Kecskés Zoltán, a nemzeti park közelében. Az eset részleteiről Déri János állatorvos, a madárparkot és a madárkórházat működtető alapítvány vezetője adott tájékoztatást a Hajdú-bihari Hétnek. Déri János többek közt elmondta, hogy 24 én húsz perccel a bejelentés után érkeztek a helyszínre az alapítvány madármentő gépkocsijával. Megérkezésükig Kecskés Zoltán vigyázott a mozgásképtelen madárra, hogy azt más autók el ne üssék. A helyszínen azonnal megállapították, hogy a sas nem közúti baleset, hanem mérgezés áldozata, és egy atropin hatóanyagú injekció formájában be is adták a feltételezett méreg, a karbofurán ellenszerét. Hatott az ellenszer Ilyen állapotban találta meg a rétisast Kecskés Zoltán hajdúnánási lakos Szintén tőle hallottuk, hogy az elmúlt tíz évben ez volt a hatvanharmadik olyan mérgezett sas, amit megtaláltak. Az utolsó bő egy esztendőben különösen is megszaporodtak a mérgezések óta a szóban forgó eset már a negyvennegyedik volt a sorban, miközben e megmérgezett 44 sas közül csupán hetet sikerült megmenteni! A tényleges kár ennél is nagyobb lehet, hisz bekövetkezhettek olyan mérgezések is, amelyekről nincs tudomásuk a szakembereknek. Az ezután bekövetkező és sajnos várható mérgezések hatékony kezelése érdekében az alapítvány felhívást tett közzé terepen rendszeresen járó madárbarátok körében, mert szükségesnek tartja a mérgezésgyanús ragadozóknak az ellenszerrel való helyszíni ellátását. Hasonlóan fontos a mérgezett madarat további kezelésre azonnal a legközelebbi állatorvoshoz szállítani, hisz mérgezés esetén perceken múlhat az élete. Hogy a tüneteket bárki felismerhesse és képes legyen az ellenszer injekciós beadására is, az alapítvány gyors képzést ajánlott fel az érdeklődőknek tű, fecskendő és gyógyszer ingyenesen történő rendelkezésre bocsátásával. Szerencséje volt A bejelentéskor már sejtettük, hogy mérgezésről van szó, hisz a rétisas életmódja és viselkedése szinte kizárja azt, hogy országúton autók üssék el. Repülésekor az utakat több száz méter magasan keresztezi, és csak akkor kerül ilyen helyzetbe, ha valami egyéb súlyos baja, sérülése van. A feltételezésünket támasztotta alá az is, hogy néhány nappal előbb, január 16 án Hortobágyon már találtak három, ugyancsak karbofuránnal mérgezett rétisast, amelyek közül csupán egyet sikerült megmenteni idézhetjük az állatorvost. Az ellenszer gyorsan hatott, és a ragadozó állapota már aznap, néhány óra alatt stabilizálódott. Közben beszállították a madárkórházba, ott megkapta a szükséges kezelést, és két nap alatt teljesen meggyógyult. Lábadozását a madárparki látványkórház látogatói is megfigyelhették, mégpedig anélkül, hogy jelenlétükkel a madarat vagy a munkát zavarták volna. A méreg kiderítésére vérmintát, gyomorés begytartalmat küldtünk Budapestre a volt Országos Állategészségügyi Intézet laboratóriumába; a vizsgálat még folyamatban van. A jellegzetes tünetek és a speciális ellenszer hatására bekövetkezett látványos javulás azonban a laborleletek nélküli is igazolják a mérgezést, amelynek forrását azóta is keresik a Hortobágyi Nemzeti Park és a Madárkórház Alapítvány munkatársai, önkéntes segítői. A forrás valószínűleg egy szándékosan bemérgezett őztetem, mert a sas karmai között őzszőröket találtunk. Sárkányrepülős felderítő Fontos tehát a méregforrás felderítése, hiszen más ragadozók is ehetnek belőle, sőt elengedése után a gyógyult sas is biztosan visszarepül oda. Kértük sárkányrepülős önkéntesünk segítségét is, mert abban bízunk, hogy a légi felderítés során majd előkerül az őztetem tájékoztatott az állatorvos. A felgyógyult madár nyugodt szárnycsapásokkal repült el Déri János kezéből (Fotók: Madárkórház Alapítvány) A felgyógyult rétisast a legcsekélyebb bonyodalom nélkül sikerült szabadon engedni. Mielőtt elengedték, a nemzeti park munkatársai meggyűrűzték, a farkát pedig pirosra festették, hogy messziről is azonosítható legyen. (A megjelölt, ivarérett tojó rétisas méretei: szárnyainak fesztávolsága 226 centiméter, testének hossza 94 centiméter, súlya 6,5 kilogramm. Mindehhez tudni kell, hogy a rétisasnak négy és fél öt éves korára lesz fehér a farka és sárga a csőre, és amikor már a szeme is sárga, az azt jelenti, hogy teljesen ivarérett.) A madár végül is kézből indítva, pár másodperces készülődés után nyugodt szárnycsapásokkal repült el a Hortobágyi Madárparkból a malomházi halastavak irányába. Ennek a sasnak háromszor is szerencséje volt. Először azért, mert kevés mérget vett fel, és nem pusztult el azonnal. Másodszor azért, mert olyan helyen forgalmas közúton zuhant le, ahol megtalálták. Végül pedig azért, mert olyan ember találta meg, aki bejelentette, és vigyázott rá a segítség megérkezéséig. Reméljük, hogy a rétisas ezután is szerencsés lesz, és nem eszik mérgezett csalétket. Valahogy meg kell állítani azokat, akik szándékosan vagy gondatlanságból pusztítják e fenséges madarakat. A rendőrség nyomoz, és civil eszközeinkkel mi is igyekszünk kivenni részünket a megelőzésből mondta el Déri János. Gulyás Imre

18 18 A megye [ Hajdú bihari Hét február 6. ] Ha nem társulnak, csődbe megy a falu ajánló Üres a bakonszegi általános iskolában az ötödik osztályosok tanterme. A téli szünidő előtt még hat gyermek tanult ott, az új esztendőben viszont már Berettyóújfaluban ülnek padba, miután a két település oktatási társulást kötött. A társulási szerződés értelmében Bakonszegről a 10 kilométerre lévő Berettyóújfaluba iskolabusz szállítja, egyelőre csak az ötödikes tanulókat. A bakonszegi általános iskola ötödik osztályának tanulói év közben átiratkoztak Berettyóújfalu iskolájába. Az ötödik kivételével a többi évfolyamot Bakonszegen oktatjuk tájékoztatott az új helyzetről Cság Boglárka megbízott jegyző. A bakonszegi önkormányzat kényszerhelyzetbe került a múlt esztendő végén, amikor kiderült, hogy a évre megítélt önhiki ből 12 millió forintot vissza kell fizetniük, mert nem kötöttek társulási együttműködési megállapodást. A évi költségvetési törvény értelmében ugyanis azok az 1500 léleknél kevesebbet számláló települések, amelyek önállóan tartják fenn általános iskolájukat, szeptember elsejétől elesnek az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű települési önkormányzatok támogatásának időarányos részéről. Idén újabb 8 millió forinttól esett volna el Bakonszeg emiatt, ezért inkább társultak, ami Cság Boglárka szerint kényszerű, de elkerülhetetlen döntés volt, mivel ha nem teszik meg, előbb utóbb csődbe jutott volna a település. A határozatot hosszú vita előzte meg. Az önkormányzat ugyanis a társulást már tavaly szeptemberben szerette volna létrehozni, ám nem sikerült, mivel a képviselők többsége azt nem szavazta meg. Ragaszkodtunk az iskolához. Attól tartottunk, ha ez a folyamat elindul, végleg megszűnik a helyi oktatás. De önhiki okozta kényszer miatt mégis megszavazta a testület a társulást mondta el Balogh János képviselő. A bakonszegi általános iskola hét évfolyamába jelenleg 93 tanuló jár. Egyelőre csak az ötödikesek utaznak Berettyóújfaluba. A szülők és a pedagógusok nehezen fogadták el az új helyzetet, mely úgy vélik inkább hátrányokkal jár, mint előnyökkel. Azok gyerekek, akik vidéken élnek, vidéken cseperedtek fel, hirtelen bekerülve a városi környezetbe, nehezen dolgozzák fel a helyzetet. Jobb lenne, ha mindenki maradhatna a saját miliőjében fogalmazza meg véleményét Fenyvesiné Tóth Zsuzsanna bakonszegi pedagógus. A bakonszegiek 2007 tavaszától több alkalommal folytattak egyeztetéseket a társulás létrehozására, ám az akkori képviselő testület megakadályozta azt. Emiatt a polgármester és az alpolgármester lemondásra kényszerült. Az októberi időközi polgármester választás győztese, Ott Jenő újraindította a tárgyalásokat Berettyóújfaluval. Ennek eredményeképpen ugyanazokkal a feltételekkel megszületett a megállapodás. A társulással Bakonszeg elkerülte, hogy a következő évre tervezett az oktatási intézmény fenntartására igényelhető nyolcmillió forint támogatástól elessen. Ám azt még nem tudja az 1300 lelkes falu önkormányzata, hogy a társulási késedelem miatt visszafizetendő 12 millió forintot honnan teremtik elő. Bíznak benne, hogy az időközben munkába állt új polgármester irányításával képesek lesznek kigazdálkodni a tavalyról áthozott veszteséget. A társulásról a berettyóújfalui testület a december 20 i ülésén döntött. Az előzményekhez annyit érdemes elmondani mondta el Muraközi István alpolgármester, hogy a szocialista szabaddemokrata kormány olyan lehetetlen helyzetbe hozta az 1500 fő alatti településeket, hogy önálló intézményfenntartóként a továbbiakban iskoláikat nem működtethetik, hanem más településekkel úgynevezett közoktatási intézményfenntartó társulást kell létrehozni. Tehát: bár az 1 4. osztály helyben maradhat, a felső tagozatosoknak iskolabusszal más településekre kell járniuk. Ez, ha hozzávesszük a kormány egyéb intézkedéseit postahivatalok, vasúti szárnyvonalak, hatósági jogkörök megszüntetése egyértelműen abba az irányba hatnak, hogy a kis települések hazánkban egyre inkább életképtelenekké válnak. D. S. A. Ny. G. Fényírók Nagy Gábor fényképész (lapunk munkatársa) és barátai munkáiból nyílott kiállítás az Újkerti Általános Művelődési Központban. A tárlaton látható Lieszkovszky Veronika fotósorozata is a napokban elhunyt hajdúszoboszlói képzőművészről, Rácz Györgyről n február 8-án a Finn Nemzeti Opera sztárjai lépnek színre a Kölcsey Központban. Az Északi fények, ragyogó hangok című operagála keretein belül a finn zenés társadalom három kiváló hangja Päivi Nisula, Jyrki Anttila és Hannu Niemelä a Debreceni Filharmonikus Zenekar közreműködésével nyújt maradandó élményt. Az operairodalom legszebb áriái csendülnek föl: hallhatják Rossini Tell Vilmosának Nyitányát, vagy Wagner Tannhäuserjének Csarnokáriáját, de megszólal Puccini Tosca című operájának keresztmetszete is. A gálán Bogányi Tibor vezényel. Belépőjegy: 1900 Ft, 2400 Ft. n Folytatódik A zongora mesterei című rendezvénysorozat február 28-án Jandó Jenő, a magyar zongoristageneráció nagy virtuóza kelti életre Joseph Haydn, Ludwig van Beethoven és Muszorgszkij egy-egy művének részletét a Bösendorfer Imperial hangversenyzongorán. A rendkívül sokoldalú, kamaramuzsikusként is gyakran koncertező pianista hatalmas diszkográfiát mondhat magáénak: Kossuth- és Liszt-díjas, Érdemes művész, a Bartók Pásztorydíj kitüntetettje. A művész, a műsorszámok és a zongora hármasa kellemes és feledhetetlen szórakozást ígér. Belépőjegy: 1200 Ft. n A Debreceni Tavaszi Fesztivál különleges kulturális csemegéket kínál ebben az évben is március 25-én a flamenco nagymestere, Antonio Marquez táncának szenvedélyes ritmusa tölti be a debreceni Főnix Csarnok arénáját. Marquez a Spanyol Nemzeti Balett iskolájában, majd neves spanyol mestereknél sajátította el táncművészetének alapjait. Hazájában balettfőszerepekkel szerzett hírnevet, s egyedi, szárnyaló táncstílusa hamarosan megnyitotta előtte a nemzetközi karrier kapuját. Kirobbanó erejű tánc, különleges koreográfiák jellemzik fellépéseit. A művész három remekművel Fiesta Flamenca, Manuel de Falla Egy rövid élet című operája, Ravel: Bolero kápráztatja el a közönséget. ( 52/

19 [ Hajdú bihari Hét február 6. ] Tájoló 19 Megyei programsoroló Mit ajánl? BALMAZÚJVÁROS A Veres Péter Általános Művelődési Központ programjaiból: Február 8. (péntek) 10 óra, művelődési ház: gyermekszínházi előadás: Vojtina Bábszínház: Paprikajancsi szerenádja BERETTYÓÚJFALU A Nadányi Zoltán Művelődési Központ programjaiból: Február 9. (szombat) 19 óra, Kabos Endre Városi Sportcsarnok: Táncvigalom, a Bihar Néptáncegyüttes bálja Február (szombat, vasárnap), művelődési központ: Kisállat-kiállítás Február 12. (kedd) 10 óra, művelődési központ: Ifjúsági hangverseny: Donizetti: Szerelmi bájital opera-keresztmetszet, a népszerű opera rövidített változata kosztümös előadásban zenei magyarázattal Február 12. (kedd) 18 óra, művelődési központ: MAG előadássorozat: Síppal-dobbal, nádi hegedűvel, népi gyógymódjaink használata mindennapjainkban, előadó: Géczy Gábor Február 14. (csütörtök) 14.30, művelődési ház: az Együtt egymásért klub foglalkozása Április 17-ig, Bihari Múzeum: Vándorkiállítás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum Bánffi István gyűjteményéből Szódavíz, egy magyar kultuszital címmel (megtekinthető: keddtől szombatig óráig) Újra indul a Pávakör. Várják a második, harmadik osztályos (8 10 éves) népdalokat kedvelő, énekelni szerető gyermekek jelentkezését az es telefonon vagy személyesen a művelődési központban. (Berettyóújfalu, Bajcsy-Zs. u. 27.) HAJDÚHADHÁZ Február 29-ig, Földi János Könyvtár: Hézső Ferenc hódmezővásárhelyi festő kiállítása (a kiállítás megtekinthető, hétfőn, kedden, szerdán, pénteken 8 17 óráig, szombaton 8 12-ig) HAJDÚNÁNÁS Február 7. (csütörtök) 17.30, művelődési ház: Premier Színjátszó-találkozó: Maszk Egyesület (Mezőkövesd) Robert Thomas: Szegény Dániel (két részes bűnügyi komédia), 20.30: Móka Színjátszó Csoport (Érmihályfalva) Szigligeti Ede: A cigány (népszínmű) Február 8. (péntek) 18 óra, művelődési ház: Premier Színjátszó találkozó: Kuckó Művésztanya (Debrecen) Népi komédiák (kamara előadás), 19 óra: NaNá Színház Hajdúnánás: Zengőerdő (mesemusical felnőtteknek és gyerekeknek) Február 14. (csütörtök) 17 óra, művelődési központ galériája: a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep (Hajdúböszörmény) kiállítása, megtekinthető február 29-ig HAJDÚSÁMSON A közművelődési intézmény programjaiból: Az intézményben várják a jelentkezőket a Természetjáró és múzeumlátogató baráti körbe, angol, német nyelvtanfolyamra, kezdő és haladó csoportba és az Öltögetők Klubjába. A kezdő gobelin- és keresztszemescsoportba jelentkezni lehet Dobosné Hajdu Anikónál a könyvtárban. Újra indul a kerámia-korongozó szakkör középiskolások és felnőttek részére, jelentkezés Herczeg Csaba szakkörvezetőnél az iskolában, foglalkozások péntek délután az általános iskolában. Állandó kiállítás: Bardi János öntöttvaskályha-gyűjteménye és Vitéz Bakó István ny. ejtőernyős adományai. Időszaki kiállítás: a helyi alkotók kiállítássorozat aktuális tárlata Molnár Ferenc fanyűvő fafaragó alkotásaiból. Nyitva hétköznapokon 8 16 óráig, egyéb időpontban előzetes bejelentkezés alapján (Szabadság tér 7. érd.: 52/ ). HAJDÚSZOBOSZLÓ A Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár programjaiból: Február 7. (csütörtök) 15 óra, Bocskai István Múzeum, galéria: a Múltunk a kutak tükrében című kiállítást megnyitja: Hajdu Zsigmond (megtekinthető: május 5-ig hétfő kivételével naponta óráig) Február 8. (péntek) 17 óra: a Méhészegyesület gyűlése Február 12. (kedd) 17.30: Reiki humánszolgáltatás, vezeti: Makláry Zoltán Február 13. (szerda) 17 óra: Gazdaköri esték szervező: Hajdúszoboszlói Gazdakör Február 13. (szerda) 17 óra: Anorexia, a kóros soványság oka, terápiája, A helyes fogyókúra alapszabályai, előadó: Szalayné Kónya Zsuzsa, klinikai dietetikus, szervező: Magyar Rákellenes Liga Hajdúszoboszlói Szervezete Kiállítások: Szoboszlói Galéria: D. Kovács Éva emlékkiállítása és Medgyessy-Kovács Gyula kamarakiállítása (megtekinthető: hétfőtől péntekig ig és ig, szombaton óráig) HOSSZÚPÁLYI A Bem József Művelődési Ház, Községi Könyvtár és Tájház programjaiból: Február 9. (szombat) 18 óra: Fidesz-Bál KABA A Mácsai Sándor Művelődési Ház programjaiból: Február 8. (péntek) 14 óra: civilszervezetek térségi tanácsadó programja az Észak-alföldi Regionális Civil Tanácsadó Szolgálat rendezésében, téma: Nonprofit szervezetek gazdálkodása, könyvelése, Mérleg és közhasznúsági jelentés elkészítése, tanácsadó: Karsai Rozália; Projekttervezés és menedzsment, az EU Regionális támogatási alapelvei, forrásszervezés és teremtés, az NCA évi működési pályázata, tanácsadó: Asztalos Sándor KOMÁDI Zonda-ház: Komádi Helytörténeti Kiállítás NAGYRÁBÉ A Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár programjaiból: Március 15-ig, művelődési ház: Világszép örökségünk: Az alföldi falvak rejtőzködő építészete Pataky Emőke fényképein, Pásztorfaragások régen és ma válogatás a Bihari Múzeum tárgyaiból, valamint Rácz Endre és Kiss János munkáiból NYÍRADONY A Móricz Zsigmond Művelődési Ház programjaiból: Február 9. (szombat) 18 óra: a Nyíradonyi Pávakör hagyományos batyubálja Február 29-ig: Csata Jenő festőművész (Csíkszereda) és Csata Beáta keramikus (Gyergyócsomafalva) kiállítása, megtekinthető: naponta 8 18 óra között POLGÁR Az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár programjaiból: Február 9. (szombat) 17 óra, mozi: Bűbáj PÜSPÖKLADÁNY Február 7. (csütörtök) 17 óra, Karacs Ferenc Múzeum: időszaki kiállítás Déri Frigyes néprajzi grafikáiból, Ethnographi(c) címmel, megnyitja: Lovas Kis Antal néprajzkutató (megtekinthető: március 30-ig, hétfő kivételével óráig) Február 9. (szombat) 10 óra, Karacs Ferenc Múzeum: Alkoss a Múzeumban! foglakozás a farsang jegyében Február 9. (szombat) 16 óra, művelődési ház: kvíz és logikai vetélkedő Karacs Ferenc Múzeum: Állandó kiállítás A Nagy-Sárrét története a lecsapolástól 1914-ig, (érd: 06/ , Kossuth u. 28.) TISZACSEGE Február 9. (szombat): Boszorkányos városi farsang és bál Február 15-ig: Kiállítás File István, Kiss András és Német József gyűjteményéből Régiségek címmel A Megyei programsoroló rovatba folyamatosan várjuk a megye települései kulturális rendezvényeinek időpontját, programját a david.orsolya@deol.hu címre. Vrancsik István, a nyírábrányi Ábrányi Kornél Művelődési Ház vezetője: A farsangi időszakra két programot ajánlok a nyírábrányi és a környékbeli településeken élők számára. A Nagyváradi Matyi Műhely Bábszínház Veress Zoltán Tóbiás és Kelemen című zenés bábjátékát mutatja be február 14 én, 3 10 éves gyerekek részvételére számítva. Farsangi bált rendezünk felnőtteknek február 16 án. A vacsorás, műsoros rendezvény különlegessége, hogy a legendás nyírábrányi Bermuda együttes szolgáltatja a talpalávalót. A név hallatán, remélem, a településen élő negyvenes korosztály nagy része felkapja a fejét, és sokan eljönnek felidézni ifjúságuk hajnalát. Lesz jelmezverseny és tombolasorsolás is. Asztalfoglalás és vacsorarendelés miatt az elővételi jegyek február 11 ig válthatók meg a művelődési ház irodájában. A továbbiakban minden érdeklődőt várunk a művelődési ház egész évre tervezett programjaira, kiemelten az önkormányzat és intézményei, valamint a helyi civilszervezetek szabadtéri eseményeire, egyebek mellett a kistérségi majálisra, a motoros találkozóra, az Ábrányi napokra. A rendezvényeinkről folyamatosan és bővebben a www. nyirabrany.hu önkormányzati honlapon olvashatnak. A teljes és részletes munkaterv február 12 e után ugyanott tekinthető meg. A művelődési ház székhelyén működő Infokuckó egyre bővülő szolgáltatásaival várja az információra éhes, a községi könyvtár pedig, frissülő könyvállományával az olvasás örömére szomjas látogatókat.

20 20 20 Hirdetés [ Hajdú bihari Hét február 6. ] Vegyes átlagfogyasztás: 4,3 9,3 l/100 km, Co2 kibocsátás: g/km. A játék feltételeit és szabályzatát megtekintheti a weboldalon. Érdeklôdjön márkakereskedésünkben. Az autó illusztráció. &,$" ) &!1,$ 1$,&#. " * '! # " " "! # " % "!! " #!$ 2*0+- -'#& # # - 0%2&/ -!0* 3" 4$ " ' #! &! "! &!! " ' %!'! " 3,1% ) $ )* ($7( "& ' '00 )1+'+ 2* # (*0 # - 0%2&/+ '00 )1+'+ 2* # (*0 # - 0%2&/+ + & 3" 4$ 3,1% ) $ )* ($7( "& ' "6/6** /1% 2( $ ) &( $1(" " ( )" 2) " "6/6** /1% 2( $ ) &( $1(" " ( )" 2) " %2/% 6!!6% # $(! 2) '(4 1#! %2/% 6!!6% # $(! 2) '(4 1#! " )/ $2#. ) % / + "! )) % " )/ $2#. ) % / + "! )) % )/ % (1 1)+# $! '! )/ % (1 1)+# $! '! % ' $ %) ) % $, # $ #. "2* % ' $ %) ) % $, # $ #. "2* Autó-Eskort Kft Debrecen, Balmazújvárosi út 3. Tel.: (52) Debrecen, Szoboszlói út 9. Tel.: (52) Új lehet ségek a gyógyításban Ha már semmi sem segített, keressen bennünket A Debrecen, a Kossuth utca 43. sz. alatti Preventív Rendelő és Alternatív Onkológia orvosai Kelet-Magyarországon egyedülálló technikai felszereltséggel, rendkívül magas, 90%-os eredményességgel gyógyítják a hozzájuk forduló betegeket. Ez a kiváló eredmény elsősorban a NASA által kifejlesztett (űrhajókba is beépített), csúcstechnológiájú biorezonanciás készülékeknek köszönhető, melyekkel gyógyszerszedés nélkül lehet eredményesen kezelni azokat a betegségeket, amelyekről eddig csak azt hallották, hogy együtt kell vele élni. Mindenfajta allergia, idült bőrbetegségek, szenvedélybetegségek (alkohol, nikotin) immungyengeség, mozgásszervi és izületi betegségek, fájdalomcsillapítás, krónikus, illetve funkcionális nőgyógyászati betegségek (menstruációs zavarok stb.) krónikus légúti betegségek, szív- és érrendszeri megbetegedések, magas-alacsony vérnyomás, anyagcserebetegségek cukorbetegség és még nagyon sok panasz már néhány kezeléssel orvosolható. Több mint negyvenféle ráktípussal szemben tudják nagyon hatékonyan, célzottan kezelni a daganatos betegeket, döntő mértékben kikapcsolva a kemoterápia, a sugárkezelés kellemetlen mellékhatásait, és jelentősen csökkentik az áttétek kialakulásának a lehetőségét. A szolgáltatás díja a hasonló jellegű kezelések díjához viszonyítva 33 75%kal olcsóbb, így egy-egy kezelés a problémától függően Ft-ba kerül! A mozgáskorlátozott betegeket saját otthonukban kezelik! A dohányzásról leszoktató 100%-os hatékonyságú egyszeri kezelés is csak 4000 Ft! Cím: Preventív Rendel Debrecen, Kossuth u. 43. Telefon: 52/ , 70/ , 30/ ) &!, $ %!$ ) & '),... '),

J e g y zőkönyv ÖKB-3/2010. ÖKB-3/

J e g y zőkönyv ÖKB-3/2010. ÖKB-3/ ÖKB-3/2010. ÖKB-3/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2010. május 26-án, szerdán, 8 órakor az Országház delegációs termében megtartott üléséről

Részletesebben

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

Mélyponton a teljes politikai elit

Mélyponton a teljes politikai elit Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2012. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.04.04. szerda A civil társadalmat erősítené az EU a keleti partnerországokban Komoly előrelépések az EU keletei partnersége terén Túllőhet a célon az EU szigorú termékcímkézése Nemzeti Eszközkezelő

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának. Turisztikai, Kulturális, Sport Bizottsága

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának. Turisztikai, Kulturális, Sport Bizottsága Ügyiratszám: 985-8/2018. Jóváhagyta: Varga Imre humán-közszolgáltatási irodavezető-helyettes J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Turisztikai, Kulturális, Sport Bizottsága 2018.

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete október 14-én tartott. r e n d k í v ü l i n y í l t ülésének jegyzőkönyve

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete október 14-én tartott. r e n d k í v ü l i n y í l t ülésének jegyzőkönyve 2013. október 14-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott rendelet száma Tárgya Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 100/2013. (X. 14.) Vámospércsi Mikrotérségi

Részletesebben

Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost

Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost Megtörtént, amire már rég várt a város: a Debrecenben ülésező Hungarikum Bizottság meghozta döntését, és a debreceni páros hungarikum lett. Régen várt esemény

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének január 7-én megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének január 7-én megtartott rendkívüli üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2009. január 7-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Balogh Tibor Bodnár János Cseh Béla Dargó

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának án tartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának án tartott ülésén. Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2012. 09. 13-án tartott ülésén. Jelen vannak: Pocsai Blanka, a bizottság elnöke, Dr. Révész Mihály, a bizottság alelnöke,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása.

Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása. Jegyzőkönyv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 2-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Takács Attila alpolgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/2/2008. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008. január 17-én megtartott

Részletesebben

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 75/2015 Kedves Kolléga! Hírlevelünk következő számában tisztelettel tájékoztatjuk Önt arról, hogy SALGÓTARJÁN az országban tizenötödikként

Részletesebben

12/2013. sz. jegyzőkönyv

12/2013. sz. jegyzőkönyv 12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületei Szám: 989/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületeinek 2013. április 29-én 17 óra 30

Részletesebben

A legkisebb falutól Brüsszelig képviselni a magyar érdekeket

A legkisebb falutól Brüsszelig képviselni a magyar érdekeket 1. oldal (összes: 6) A részvételi arányok azt jelzik, hogy az eredmény, a Magosz listájának győzelme, legitim - tette hozzá Jakab István a szervezet és együttműködő partnerei választási eredményeket értékelő

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 30-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 99 101 / 2011. (VI. 15.) számú határozatok d. rendeletek:

Részletesebben

KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket

KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket Megjelent: www.veszpremkukac.hu Korszerű és környezetbarát villamosenergia napelem rendszer kerül a megyei Csolnoky Ferenc Kórház A, D és E épületének

Részletesebben

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések 1. http://www.beol.hu/bekes/gazdasag/elindult-a-bekesi-szuperhalozat-epitese-485861 Elindult a békési szuperhálózat építése 2013. február 26. 14:02 p. g. A nyitórendezvénnyel indították útjára kedden a

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

Iktatószám: 542-4/2007

Iktatószám: 542-4/2007 JEGYZŐKÖNYV A Pénzügyi Bizottság 2007. március 21.-én megtartott üléséről Iktatószám: 542-4/2007 Jelen vannak: Nagy István Elnök Orosz Lászlóné Képviselő tag Jékli Sándor Képviselő tag Kiss Barnabás Szakértő

Részletesebben

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Hiller István: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Képviselő-testületének 2015. február 18-án 18 óra 30 perckor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott közmeghallgatásáról Jelen vannak: Németh

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2005. május 5-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

Munkanélküliség Magyarországon

Munkanélküliség Magyarországon 2010 február 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Give Give Give Mérték Give Give Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Évek óta nem volt olyan magas a munkanélküliségi ráta Magyarországon, mint most. Ezzel

Részletesebben

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / 06-27-370-890 / borzsony.duna@gmail.com / www.borzsonyleader.

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / 06-27-370-890 / borzsony.duna@gmail.com / www.borzsonyleader. Emlékeztető Tárgy: Projektlátogatások ECOSYAL program 2. Időpont: 2014. augusztus 28. Helyszín: Szokolya, IKSZT 2014. áprilisától a Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület bekapcsolódott egy már

Részletesebben

Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján

Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján Stefánia, 2012. október 5. Tisztelt Nagykövet Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Tanácskozás! Ünnepelni és emlékezni jöttünk ma össze. Ünnepelni a

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2006. június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA

A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A közhangulat 016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A Republikon Intézet idén hatodik alkalommal végezte el havi közvélemény-kutatását. A nem, életkor, végzettség és településtípus

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2013 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az előző

Részletesebben

Az EU gazdasági és politikai unió

Az EU gazdasági és politikai unió Brüsszel 1 Az EU gazdasági és politikai unió Egységes piacot hozott létre egy egységesített jogrendszer révén, így biztosítva a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását. Közös politikát

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2017. október 09. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Ikt.szám: /2014.

Ikt.szám: /2014. Ikt.szám: 1126-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én 15 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról Készült: Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/22-1/2012. OKB-16/2012. sz. ülés (OKB-81/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/22-1/2012. OKB-16/2012. sz. ülés (OKB-81/2010-2014. sz. ülés) Ikt.sz.: OKB/22-1/2012. OKB-16/2012. sz. ülés (OKB-81/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2012. május 29-én, kedden 10 óra 33 perckor

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám 2 Tisztelt Olvasó! KÖSZÖNTŐ Ön Magyarország első befektetési tőkegarancia termékeket kínáló pénzügyi szolgáltatójának, a Start Tőkegarancia Zrt-nek havi

Részletesebben

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék FEBRUÁR 26... 2 FÜGGETLEN HÍRÜGYNÖKSÉG... 2... 2 SZEGED SZERVER... 2... 2 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM... 3... 3 HÍREXTRA... 3 Sikeres a deszegregációs program... 3 WEBRÁDIO.HU...

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének március 17-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének március 17-i rendkívüli ülésére Új napirend Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. március 17-i rendkívüli ülésére Tárgy: Hosszabb időtartamú értékteremtő közfoglalkoztatási program támogatása

Részletesebben

HATÁROZAT KIVONAT május 10 ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből

HATÁROZAT KIVONAT május 10 ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből Iktatószám: T-128/2007. 06/2007. I. a HATÁROZAT KIVONAT 2007. május 10 ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 256/2007. (V.10.) B-L.Ö.h. 22 igen szavazattal, egyhangúlag tárgyalásra elfogadta

Részletesebben

Egészségügyben Dolgozó Szociális Munkások Országos Egyesülete

Egészségügyben Dolgozó Szociális Munkások Országos Egyesülete E Ü D SZ M Egészségügyben Dolgozó Szociális Munkások Országos Egyesülete II. Közgyűlés Budapest, 2010. 12. 10. "Ha többek életét és munkáját összekapcsoljuk, együttesen mindnyájan sokkal messzebbre jutunk,

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. JÚNIUS 18-I ÜLÉSÉRE. Dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. JÚNIUS 18-I ÜLÉSÉRE. Dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. JÚNIUS 18-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 590-2/2009. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése tevékenységének félidős

Részletesebben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012. 12.A területfejlesztés és területrendezés jogintézményei és szervei /A területfejlesztés és területrendezés célja és feladata/ Szabályozás: 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről

Részletesebben

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 30-án megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. július 04-én megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pályaválasztási Nyílt Napok Hajdú-Bihar Megyében Abigél Alapfokú Művészeti Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium Berettyóújfalui SzC Arany János Gimnáziuma, Egészségügyi és Közgazdasági

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal félemeleti tárgyalóterme Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2007. március 22-én 14.00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester, Dr.

Részletesebben

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006.

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006. KD-TEÚT-133-2006 Sikeres pályázatok 2006 2010. években a.) Berhida Városi Önkormányzat 4. számú melléklet Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása 35.959.000,- Települési hulladék közszolgáltatásfejlesztési

Részletesebben

14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.), AZ 55/2008. (X. 31.) ÉS A 42/2009. (IX. 30.) RENDELETTEL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 18-án megtartott rendkívüli ülésről

Jegyzőkönyv. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 18-án megtartott rendkívüli ülésről Jegyzőkönyv Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 18-án megtartott rendkívüli ülésről Határozat száma: Tárgya: 84/2013 (VII.18.) Települési szilárdhulladék-gazdálkodási

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. január 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 2/2018. (I. 29.) NKt 3/2018. (I. 29.) NKt 4/2018. (I. 29.) NKt 5/2018. (I. 29.) NKt 6/2018.

Részletesebben

Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági tagok: Tóth Sándor, Bobál Imréné, Varga Józsefné, Bárczi László

Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági tagok: Tóth Sándor, Bobál Imréné, Varga Józsefné, Bárczi László Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2 0 1 6. j a n u á r 2 7. Készült:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: a Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop és Csesznek községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek 2013. február 18-án (hétfőn) 17 órai kezdettel megtartott együttes üléséről Az

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az

Részletesebben

Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését

Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését A fővárosiak többsége nem ért egyet a Fidesz szimbolikus intézkedéseivel. Az ingatlanadó több kerületben történt bevezetése a legnépszerűtlenebb, a dohányzási

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Testvértelepülések találkozója Szentpéterszeg, október

Szakmai beszámoló. Testvértelepülések találkozója Szentpéterszeg, október Szakmai beszámoló Testvértelepülések találkozója Szentpéterszeg, 2016. október 7-8-9. Az Európa a polgárokért program támogatásával 2016. október 7-8-9-én az Európa jövője Az euroszkepticizmus és az aktív

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottság 2012. január 26-i nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs Száma: 271-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 9-én (hétfőn) 18 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai

A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai 1. 2010. év január 6-án, az Európai Bizottság Szociális, Foglalkoztatási és Antidiszkriminációs Bizottságának megkeresésére kérdőívet töltött ki és küldött

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzése a jobboldal, illetve

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 9-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 9-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 9-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 122/2013. (X.09.) Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete

Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete Sajtóközlemény azonnal közölhető! Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete Budapest, 2017. június 27. Minden ötödik 200 millió és 15 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező kis- és középvállalkozás

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476-28/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Debreceni Tankerülete

FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Debreceni Tankerülete FIT-jelentés :: 2013 KLIK Debreceni Tankerülete 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. Fenntartói azonosító: 39011654-082000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. JANUÁR 2013. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.851 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2010.(II.16.) h a t á r o z a t a

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2010.(II.16.) h a t á r o z a t a 1/2010.(II.16.) h a t á r o z a t a a Balassagyarmat, Ipolyszög, Patvarc és Hugyag Közoktatási Intézményi Társulás által fenntartott intézmények 2009. évi költségvetésének módosításával való egyetértéséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk az Államreform Operatív Program keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy

Részletesebben

A jövő útja az önkéntes ág PÉNZTÁRI. Rendkívüli és rendes közgyűlés történelmi döntések. XIII. évfolyam, 1. szám 2012.

A jövő útja az önkéntes ág PÉNZTÁRI. Rendkívüli és rendes közgyűlés történelmi döntések. XIII. évfolyam, 1. szám 2012. PÉNZTÁRI XIII. évfolyam, 1. szám 2012. január A TULAJDONOSOK HÍRMAGAZINJA Rendkívüli és rendes közgyűlés történelmi döntések A jövő útja az önkéntes ág AZ ELMÚLT ÉV SZEPTEMBERÉBEN RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSRE

Részletesebben

1. Javaslat a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének V. számú módosítására Előterjesztő: Jónás Gábor (1969), elnök

1. Javaslat a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének V. számú módosítására Előterjesztő: Jónás Gábor (1969), elnök Ikt.sz.: 33-11/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. február 10-én, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében

Részletesebben

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket"

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket AKTUÁLIS Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket" A város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrõl, valamint

Részletesebben

Frakcióvezetők a Parlamentben

Frakcióvezetők a Parlamentben Frakcióvezetők a Parlamentben A Képviselőfigyelő elemzése alapján az LMP-s Schiffer András számít messze a legaktívabb frakcióvezetőnek az Országgyűlésben. Mind a hozzászólások, mind a nem önálló kategóriájában

Részletesebben

14/2012. JEGYZŐKÖNYVE

14/2012. JEGYZŐKÖNYVE 14/2012. Üllés Községi Képviselőtestület 2012. június 27-i soros, nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE Napirendek: 1) Beszámoló a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 2011. évi tevékenységéről előadó: A Homokháti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. február 16-án megtartott nyilvános testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. május 26. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.

Részletesebben

2010. februári hírek

2010. februári hírek 2010. februári hírek Újra itt a sztárpályázat Újra jönnek a telephelypénzek Kkv-k: a források egyharmadát már kiosztották Ismét elérhetőek a GOP február 20-al felfüggesztett pályázatai Százmilliárd a közép-magyarországi

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 6/2012. (IV. 13.) A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások

Részletesebben

A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032)

A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032) A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032) Kedvezményezett: Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium A projekt

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben