» Mohács, 1526.«A magyarországi oszmán-török agresszió, ill. hódítás háttere és következményei.

Átírás

1 » Mohács, 1526.«A magyarországi oszmán-török agresszió, ill. hódítás háttere és következményei. Az európai közép-hatalom Magyarországot - egyúttal a térségi rinascimento/renaissance kultúrát - munkatársaival együtt megteremtő~megszervező Hunyadi/Corvin Mátyás királyt a magyar trónon követő Jagelló-házi II. Ulászló = Dobrze ( Dobzse ) László koncepciótlan, gyenge akaratú, tekintély nélküli, az országot anarchiába züllesztő királynak ( 1490~1516 ) egyetlen fia volt Jagelló-házi Lajos ( sz.: ), akit 1508-tól - már 2 éves korától (!) - Magyarország ifjabb királyá -nak neveztek. Lajos koraszülöttségéből is eredően beteges gyermek volt, ám másfelől fölöttébb értelmes: 10 éves kora körül 6 nyelven beszélt folyékonyan ( magyarul, latinul, csehül, lengyelül, németül és franciául ), és értett olaszul is; majd ifjúkora előrehaladtával kiválóan vívott, szerette a vadászatokat, a mulatozást, és jó táncos is lett. Lajost már megszületése előtt eljegyezték Habsburg Máriával, így 1515-ben az ún. bécsi Jagelló~Habsburg házassági (elő)szerződésben rögzítették az akkor 9 éves Lajos házasságát az akkor 10 éves arával, Máriával, aki Habsburg Miksa német-római császár unokája volt. Luther október 31.-i wittenbergi 95 tételének megismerése után több rokonához hasonlóan az ifjú Habsburg Mária is rokonszenvezni kezdett a reformáció eszmeiségével. Mária 1521 nyár elején ékezett Magyarországra, [ jövendő ] magyar királynévá december 11.-én - II. Lajos koronázási eskütételekor - koronázták meg: ám csak január 13.-án tartották meg az esküvőjüket. [ Lajos mintegy 16 éves, Mária pedig 17 volt a házasságkötésükkor. Frigyüket nem kísérte gyermekáldás ]. Apja, II. Ulászló/Dobzse László halálakor Lajos tehát mindössze 10 éves volt, a hatalmi/belpolitikai harcokat jelző hosszú viták után a magyar országgyűlés nagykorúsította: II. Lajos a koronázási esküt valamivel kevesebb, mint 16 éves korában tette le. Az országot de facto egy testület kormányozta, intézve az ügyeket: a királyi tanács, amelynek instabilitására jellemző, hogy 28 tagját évente újraválasztották, ( az országnagyok/főrendiek közül a 6 főpap és 6 világi főnemes tagot évente választották be, mellettük 16 köznemes tartózkodott a királyi udvarban --- két csoportban, félévente egymást váltva ). Habsburg Mária királyné döntéseit Budára hívott, és ott azonnal magas tisztségeket/magas jövedelmeket elérő német tanácsosai is segítették. Mind II. Lajos király német udvarnokainak egy része, mind a királyné német tanácsosai, mind a budai gazdag német polgárság egyre inkább a lutheri reformáció elkötelezettje lett, noha a királyi pár soha nem tért át. A királyné udvartartásának költségeit is a kincstárnak kellett állnia. Politikai téren a királyné legfőbb bizalmasa a már II. Ulászló mellett föltűnt élvhajhász, majd lutheránussá lett ( Jámbor ) német Brandenburg-Ansbach-Kulmbach-i György őrgróf - II. Lajos egyik nevelője - volt 1525-ig, pénzügyi téren pedig a zsidó származású Sneáor/Szerencsés Imre lett. [ Sneáor/Szerencsés az Ibériaifélszigetről / Hispániából / menekült szefárd-zsidó család sarja volt, aki áttért a római katholikus vallásra, és az őt megkeresztelő Szalkai László bíboros, egri püspök, 1524-től esztergomi érsek pénzügyeit intézte, a királyi udvari feladatai mellett. ( Szalkai érsek a mohácsi síkon halt hősi halált. )]. A korabeli magyarországi gazdasági életben a legfőbb érdekellentét egyfelől a szefárd-zsidó gyökerű Sneáor/Szerencsés Imre, a de facto lutheránus Habsburg Mária királyné és németjei, továbbá a római katholikus egri püspök/esztergomi érsek szövetsége, másfelől a vatikáni, a német-római birodalmi és az askenázi-zsidó kereskedelmi és banki kapcsolatokkal rendelkező dél-németországi Fuggerek* - Európa ekkorra már legerősebb bankháza -, illetve a Fuggerek magyarországi képviselője, Thurzó Elek* érdekcsoportja között húzódott. A tét Magyarország nemesfém- és réz-bányászata, a kitermelt ércek külpiaci értékesítése

2 hasznának megszerzése volt. [ Amerika ekkor még nem ontotta a luxus-jövedelmeket biztosító fém-kincseket ]. * A Fuggerek magyarországi közvetlen jelenléte 1495~1546 közé esett. A Thurzók gazdasági fölemelkedésüket a Fuggerekkel közös vállalkozásuk kb. fél évszázadában kezdték meg: ez a Mátyás király halála és Habsburg I. Ferdinánd ( 1526~1564 ) uralkodásának a kellős közepe ( 1546 ) közé eső bő fél évszázad. E gazdasági fölemelkedés folytatása már egybeesett a Thurzók Fugger-mentes időszakával, ekkori politikai szerepvállalásuk pedig az ország-lakosok felvidéki része, egy időben - Thurzó György nádor tisztség-betöltése, majd fia, Thurzó Imre idején - pedig a Magyar Királyság egésze, továbbá diplomáciai okokból az Erdélyi Fejedelemség, sőt, az oszmán-török megszállta középső országrész ország-lakosainak az életére is nagy hatással volt. Miközben a Thurzók közül mindazok, akik a haza, ezen belül a magyar nemzet szempontjából maradandót alkottak, a reformáció elkötelezettjei, ezen belül hívő lutheránusok/evangélikusok voltak. A déli magyar határvédelem ellen I. Szulejmán szultán vezette 1521-es hadjárat során az oszmán-törökök - közel 10 : 1 (!) létszám-túlerővel - 66 napnyi ostrom után bevették a magyar és szerb katonaság védte legfontosabb dél-magyarországi végvárat, Magyarország kulcsát : Nándorfehérvárt ( délszláv nevén Belgrádot ) évvel Hunyadi Jánosnak és vitézeinek a déli harangszóhoz kapcsolódó világraszóló győzelme után Tomori Pál ( 1520 előtt kiváló katona, 1520 közepétől ferences szerzetes, 1523 elejétől kalocsai érsek, ez év tavaszától a magyarországi honvédelem legfőbb szervezője ) 1523 nyarán jelentős győzelmet aratott az oszmán-törökök felett, ám mivel a királyi kincstárban nem volt pénz a hadi kiadásokra, a déli határok tartós védelmét nem lehetett hatékonyan megszervezni. A kortárs Európa nyugati fele - többségükben római katholikus, az őszi 95 tétel, más Luther-művek, majd az áprilisi Worms-i birodalmi gyűlés hatására kisebb számban lutheránus államok tarka mozaikja - csakis a saját belviszályaival volt elfoglalva, és a világ akkori legnagyobb haderejű, imperialista [ = gyarmatosítással birodalom-építő ] programját iszlám vallási fanatizmussal is erősítő államával, az Oszmán-török Birodalommal szemben Magyarországot lényegében magára hagyta. ( Egyetlen érdemi kivétel az Egyházi Állam/ Patrimonium Petri volt: a pápák többsége - a többnyire kevés sikerrel járó egyházfői felszólításaik mellett - gyakran a saját korábbi családjuk vagyonából és/vagy személyi jövedelmeikből is támogatták Magyarországot, mint a kereszténység védőbástyáját ). Az május 27.-i országgyűlésen a magyar rendek - elsősorban a magyar köznemesek - a Fuggerek kiűzését követelték II. Lajos királytól, mert azok az ország kincseit kimerítik és kiviszik, egyúttal Sneáor/Szerencsés Imre alkincstárnok leváltását is, összességében tehát az ércforgalom és jövedelme nem jövevény kézbe kerülését. Habsburg Mária királyné közbelépése okán azonban e törekvések felemás módon valósultak meg: a júliusi országgyűlés rehabilitálta Sneáor/Szerencsés Imrét, viszont a király visszavette saját kezelésébe ( mintegy államosította ) a Fuggerek által korábban bérelt réz- és nemesfémbányákat, ( ám sem a bányaművelés szakembereit nem tudta megtartani, sem a kitermelt rézércnek és/vagy a kiolvasztott fémnek biztos piacot nem tudott szervezni: az ércbányászat szinte leállt ). A Fuggerek bosszúja nem késlekedett, és drasztikus eszközhöz folyamodtak: gyakorlatilag összeurópai pénzügyi blokádot vezettek be Magyarország ellen. [ Az általuk pénzelt Habsburg Ferdinánd [( II. Lajos testvére ) Jagelló Anna férje ] - kasztíliai és aragóniai királyi herceg ( infáns ) és 1521/ 22-től Ausztria uralkodó főhercege - is el volt adósodva a Fuggereknek, így még ő sem tudott megfelelő segítséget nyújtani sógorának, a magyar

3 királynak ]. A Fugger-család [ hamarosan Dél-Amerikában is terjeszkedő, tehát globális ] bankrendszere éppen akkor - a mohácsi csata előestéjén - tette lehetetlenné/tagadta meg Magyarország pénzügyi katonai folyó finanszírozását, amikor arra a honvédelemnek - tágabb értelemben pedig a keresztény világ védelmének - a legnagyobb szüksége lett volna. Tomori Pál már 1525 őszén értesült arról, hogy I. Szulejmán szultán a seregeivel hadjáratot készít elő Magyarország ellen, [ pl. az oszmán-törökök jelentős hadtápot szállítottak át a Boszporusz európai oldalára ]. Magyarország déli határainak védelme megerősítésére mégsem történt semmi érdemi --- hathatós anyagi források híján*, és belpolitikai széthúzások okán. *noha Tomori még a kalocsai érsekség teljes jövedelmét is honvédelmi célokra fordította; Így 1526 tavaszán, amikor az oszmán-törökök csakugyan megindultak a Magyar Szent Korona - Nándorfehérvár és még néhány határerőd kivételével lényegében sértetlen - felségterületei ellen, kapkodva kellett a magyarországi honvédelem alkotórészeit, hadseregtesteit mozgósítani, összehívni. Tomori azt javasolta, hogy a magyar honvédelmi erők a Száva, e védvonal elvesztése, oszmán-török általi átlépése után pedig a Dráva mocsaras árterénél állítsák meg az ellenséget, ám ennek megszervezésével is elkéstek. korabeli török miniatúra a mohácsi csatáról II. Lajos király - mindössze 20 évesen, tehát komolyabb élettapasztalatok nélküli uralkodóként - nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor személyesen is felvállalta a csatát Mohácsnál a létszámban több mint másfélszeres, haditechnikában sokszoros túlerőben lévő oszmán-törökökkel szemben. A mohácsi síkon augusztus 29.-én mintegy muszlim oszmán-török ( ebből kb a reguláris katona, a többi pl. a rajtaütő portyázásokban és fosztogatásokban rutinos akindzsi, és más martalóc egység tagja volt ) állt szemben mintegy kereszténnyel, akiknek 49 %-a volt magyar: a sereg fele a hazáját védte. A csatamező mintegy fős magyar seregéből a történészek szerint körüli volt a hősi halált haltak száma --- minden 5-ből közel 3 lélek, közülük 4~5.000-re tehető a lovasok száma. Mohács csatamezején a haza védelmében 2 érsek és 5 püspök is hősi halált halt, köztük Paksy Balázs győri főpap is. A keresztény haderő másik fele cseh, lengyel, német birodalmi, és közvetlenül a pápaság szervezte harcosokból - közülük is sok-sok áldozatból -

4 állt. Kettő kivételével odaveszett az összes keresztény seregvezér is. I. Szulejmán szultán megkerestette Tomori holttestét: levágott fejét karóra tűzték a szultán sátra előtt. Közel keresztény esett a fanatikus muszlim oszmán-törökök fogságába, akiket a győztesek a szultán parancsára a csata után a helyszínen azonnal módszeresen lemészároltak, ( tömegsírjaikat a régészet feltárta ) A csatavesztés után menekülés közben egy ingoványos részen sérült lováról lezuhant a király, és nehéz vértezete okozta korlátozott mozgása okán a Csele-patakba fulladt. [ Wikipédia és pl. ] Székely Bertalan ( 1860 ) --- II. Lajos holttestének megtalálása Magyar Nemzeti Galéria, Budapest A mohácsi csatában odaveszett Jagelló-házi II. Lajos király trónjának örököseként ketten is felléptek: Szapolyai János erdélyi vajda és Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg, cseh király: néhány hónapon belül mindkettőjüket magyar királlyá koronázták. A mohácsi csatát követő másfél évtizedben a két király az osztatlan egyeduralomért harcolt: Magyarország de facto 2 részre szakadt. Habsburg I. Ferdinánd királyt a bátyja, Habsburg V. Károly ( 1530-tól ) németrómai császár támogatta, míg Szapolyai I. János királyt ( 1526~1540 között rex electus = Magyarország választott királya ) I. Szulejmán szultán, aki szerint I. János király Magyarországa az Oszmán-török Birodalom nagyhatalmi védnöksége körébe tartozott, és a szultán az 1528-as hivatalos kapcsolatfelvételkor ekként ismerte el I. János királyi mivoltát. Az 1529-ben I. Szulejmán vezette bécsi sikertelen oszmán-török ostrom rémtetteit hallván a Tábori beszéd a török ellen c. iratában is, ez időben írt egyik levelében is kijelenti Luther Márton: Mindhalálig küzdök a törökök és a törökök istene ellen". Bécs 1532-es ( in: Kőszeg hősi ellenállása ) újabb sikertelen ostroma után I. Szulejmán 1533-ban békét ajánlott Habsburg I. Ferdinándnak.

5 Szapolyai János király halála ( 1540 ) után 1541-ben I. Szulejmán szultán csellel elfoglalta Buda várát, és megkezdődött Magyarország 3 részre szakítása: a nyugati részén a németrómai birodalomhoz tartozó Habsburgok kezdtek berendezkedni, keleti területein pedig a reintegráció/az egész ország újraegyesítésére tett kísérletek kudarcai után [ és az időszakosan változó súlyú/erélyű oszmán-török (fél-)függés/hűbéresség terhe alatt ] az Erdélyi Fejedelemséget kezdték megszervezni. Magyarország középső részein 1541 és 1562 között háború folyt, amelyet időnként fegyverszünetek szakítottak meg; az oszmán-törökök pl. elfoglalták a Temesközt és Temesvárt, ugyanakkor pl. Eger váránál vereséget szenvedtek; majd néhány évvel később teljesen megszállták az ország közepét, és az Oszmán-török Birodalom tartományává tették ( = budai vilajet, az alábbi térképen tévesen ez a Hungary feliratú országrész ). [ A de facto viszonyokat jelző alábbi térképábrázolás nagyvonalúságával szemben azonban a Habsburg Impériumon belül a Magyar Királyság de jure/államjogi különállósága mindenkor fennmaradt!, amelynek Buda elvesztése után a térképen Presburg feliratú Pozsony lett a fővárosa, az Esztergomból kényszerű távozás után pedig 1543-tól Nagyszombat/( latinul ) Tyrnaviae* lett a magyarországi római katholikus egyház érseki központja ]. *A település a Kis-Kárpátokban eredő, a Dudvág folyóba siető Kökényes-/Trnava-( ma szlovákul Trnávka-)patak alsó szakasza mellett alakult ki már az őskorban ban Árpád-házi IV. Béla Észak- Magyarország 1. szabad királyi városává emelte, szombatonkénti hetivásározási joggal felruházva Zumbot el. Mivel a közép- és későavar kortól ( 670~680-as évek ) kezdve a középkor végéig az enyhén hullámzó szláv~ nem szláv [ utóbbi legkésőbb a Hét-magyar honfoglalást követően: magyar, ld. pl. az 1972-ben Nagyszombattal összevont (Vág-)Magyarád a Kökényes-patak torkolata fölött )] nyelvhatár közelében volt, így környékét is jellemezte a földrajzi nevek párhuzamos névadása: pl. [ a Kárpát-medence szegélyein több felé is ] a Prunus spinosa ős-török és magyar kökény/kökély ( tövisfa ) neve, ill. a szláv tŕň ( tövis ) trnka ( kökény ), vagy a germán Schlehe[-Dorn ]/Dornschlehe növénynévből származó földrajzi nevek is egymás tükörfordításai; a település 1211-es latin írásos említése: Tyrnaviae. Nagyszombat természetföldrajzilag a Kisalföld Nagy-Duna bal parti feléhez tartozó kistáj: a Mátyusföld északi részén található. Nagyszombatban született 1573-ban a legismertebb magyar római katholikus Biblia fordítója: a jezsuita Káldi György is. Az 1635-ben Pázmány Péter ( 1616-tól ) érsek alapította nagyszombati egyetem ( mellette: könyvtár, nyomda ) az oszmán-török idők elmúltával: 1777-ben költözött Budára, ( mai jogutódjai az ELTE és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem/PPKE ). Nagyszombat/Trnava 1978-tól a szlovákiai római katholikus nagyszombat~pozsonyi főegyházmegye [ egyik ] székhely-városa ben Habsburg I. Ferdinánd követei aláírtak Isztambulban egy békeszerződést, amelyben a felek kölcsönösen elismerték a magyarországi status quo-t: a Habsburg Birodalom és az Oszmán-török Birodalom ország-felosztó jelenlétének jogosságát ; [ a Felső-Tisza vidék, a Partium és Erdély joghelyzetéről ( ekkor még ) diplomatikusan hallgatva ]. [ Oszmán-házi ] I. Szulejmán ( sz.: *Trapez unt/trebizond/trabzon, ) szultán - uralkodási ideje: tól haláláig - tehát 12 évvel volt idősebb, mint Jagelló-házi II. Lajos, 4 évvel később kezdte meg uralkodását, ám 26 éves korában. Fiatalon apja, I. Szelim szultán egyik szandzsák-bégje ( = régió-kormányzója ) volt. Szultánként hódításai révén Európában utóbb a Nagy Szulejmán jelzős nevet kapta, birodalom-kiterjesztő és jelentősen átszervező tettei okán a muszlim világban pedig Süleyman Muhteşem ( a Nagyszerű --- a latin/nyugati magnificus értelemben ) vagy al-kánuni ( a Törvényhozó ) melléknevet. A mohácsi csata idején I. Szulejmán 32 éves volt, Jagelló-házi II. Lajos még csak 20.

6 A szigetvári hős hadvezér Zrínyi ( IV. ) Miklós Mohács után Habsburg I. Ferdinánd király oldalára állt; 1529-ben rész vett Bécs oszmán-török elleni védelmében is től Horvátország bánja lett, [ 1557-ben lemondott e tisztségéről ], 1546-tól Zala vármegyei birtokosként egyúttal a tulajdonképpeni Magyarországon is főúr től, majd 61-től Szigetvár várkapitánya, 1561-től egyúttal királyi kincstárnok is elejétől nyíltan ellenezte a sarcfizetést a törököknek. [ A 8 évre szóló 1562-es isztambuli békeszerződésben Habsburg I. Ferdinánd továbbra is vállalta 30 ezer arany dukát ajándék évi adóként fizetését ] ban az öreg életévét betöltött, már 46 éve uralkodó - I. Szulejmán szultán személyesen vezetett hadat Habsburg I. Miksa magyar és cseh király [ II. Miksa néven németrómai császár ( 1564~1576 )] ellen, az Oszmán-török Birodalom nagyhatalmi védnöksége körébe tartozó János Zsigmond [ 1540-től 1570-ig II. János néven választott magyar király ( rex electus ), Erdély első fejedelme ( princeps Transylvaniae, 1565~1571 )] érdekében. Ennek során I. Szulejmán a sarcfizetést megtagadó Zrínyin is bosszút akart állni, elrettentő példát statuálni. A hadművelet alatt 70~80 ezres hadával vette ostrom alá a szigetvári várat, amelyet Zrínyi kezdetben mintegy emberrel védett. Augusztus 9.-étől szakadatlanul tartott az ostrom, a 600 főre olvadt védősereg fokozatosan a belső várba szorult. A Zrínyi Miklós és katonái által páratlan hősiességgel védelmezett vár bevételét azonban I. Szulejmán már nem élte meg: az ostromlott vár falai alatt halt meg ára virradó éjjel; halálát az oszmán-török hadvezetés a katonák elől eltitkolta, ( természetesen a várvédő Zrínyi sem tudhatott róla; így a művészi szabadság körébe tartozik, hogy dédunokája, a költő, hadvezér és politikus Zrínyi Miklós az 1651-ben kiadott Szigeti veszedelem -ben sorsdöntő

7 párviadalukról ír ). Mértékadó vélemények szerint a szultán vagy a táborban kitört járvány okán hunyt el, vagy az izgalmak miatti agyvérzésben, de meglehet, hogy egyszerűen csak öregkori végelgyengülésben. Miután a Bécs védelmére Győrnél felsorakozott császári seregtől a Szigetvárt védők hiába vártak felmentést, és a hosszan tartó szárazság kiszárította a várat védő mocsarakat és vizesárkokat, szeptember 8.-án Zrínyi Miklós a 300 lélekre fogyatkozott védősereggel kitört a lángokban álló belső várból. A törökök sorfalának rohant és lelőtték. Vértanú halálát az ostromló oszmán-törökök nem tisztelték, tetemét lefejezték, fejét lándzsára tűzve küldték el a Magyar Királyságban Győr térségében táborozó seregeknek, megfélemlítésül... [ Az oszmán-török vezérkar ezt követően intézkedett a már 2~3 napja halott szultánjuk földi maradványairól ]. * * * * * * * * * * * * A Boszporusz partján Kr. e. 667-ben ó-görög apoikia/gyarmatváros jelleggel alapított *Büza nti(on)/βυζάντιον, azaz Bizánc területén Kr. sz. u. 330-ban I. ( Nagy ) Kónsztantinosz/Constantinus római császár új birodalmi fővárost avatott fel Νέα Ῥώμη ( Nea Rómé/Új Róma ) néven, amely a közbeszédben a császárról a Κωνσταντινούπολις / Kónsztantinopolisz, magyarosan: Konstantinápoly / Konstantin városa elnevezést kapta. A Császárváros a szintén 330-tól önálló konstantinápolyi görög-orthodox keresztény egyház - és vezetője: ( későbbi és mai nevén ) a pátriárka - székhelye. A Boszporusz és tágabb térsége - Hellász nagy része, továbbá a Fekete-tenger partvidékén ( a partközeli vizek áruforgalmi kishajózása révén ) pl. a Duna-delta vidéki Μικρά Σκυθία/Mikrá Szküthia/Scythia Minor - 1. keresztény hittérítőjeként és 1. püspökeként András apostol emlékét őrizte meg a görög-orthodox szenthagyomány, [ ma is András apostollal kezdődik a bizánci/konstantinápolyi ( pátriárka-előd ) püspökök névsora; Szt. András vértanúsága és sírjának színhelye: a Peloponnészosz-i Πάτραι/Patrai, ma: Patra(sz)]; természetesen a Kis-Ázsiában és a szomszédos tájakon térítő Fülöp apostolét is, ( vértanúsága és sírja színhelye: Ιεραπολις/Hierapolisz/ma: Pamukkale ); a Kis-Ázsia nyugatidélnyugati részein térítő János apostol~evangélistáét is, [ a 12 tanítvány közül a legfiatalabb, és közülük az egyetlen, aki az Urat a Golgotáig követve a kereszthalál szemtanúja volt; a szenthagyomány szerint a Jézus Krisztus által rábízott idősödő Szűz Mária halála után vállalt a Szentföldhöz képest távolabbi helyeken is missziót, pl. Epheszoszban is, amelynek térségében a hozzá kötődő szentírási iratok írója lett, és a 2. apostol-nemzedék egy részének tanítója~nevelője. A város az őslakóktól a hódító deutero-hettiták által átvett nevű *Apaša š ( az -š hangot kiejteni/leírni nem tudó ) ó-görögben: Έφεσος/Epheszosz/ma: Efes. A IV. sz. eleji szentföldi egyháztörténész Παράλιος Καισάρεια/Paráliosz Kaiszareiai/Caesarea Maritima-i Euszebiosz szerint agg korában itt halt meg János apostol, ( a 12 tanítvány közül az egyetlen, akinek természetes halála volt ); az itteni síremléket egyes kutatók ma inkább a János evangéliuma végleges formáját a II. sz. elején szerkesztő azonos keresztnevű tanítványához kötik ]. Természetesen a Kis-Ázsiában és Hellászban ( is ) térítő Pál apostol ( vértanúsága és sírja színhelye: Róma ) emlékét szintén kiemelten ápolja a görög liturgiai nyelvű orthodox kereszténység ( is ). A Jézus Krisztus halálát és feltámadását követő ¾ évszázadban - a [ Szíriával együtt, tehát tágabb értelemben vett ] Szentföldet kivéve - sehol annyi szemtanú tanítvány, apostol nem hirdette az evangéliumot/a megváltás

8 örömhírét, mint Kis-Ázsiában és a Dél-Balkánon ( = a mai Törökországnak a Felső-Eufrátesz völgyétől nyugatra eső részein és a mai Görögországban ), keresztény egyház-szervezetileg tehát Bizánc - későbbi nevén: Konstantinápoly - szűkebb-tágabb térségében. Az Egyetlenegy Isten Szentháromságosságáról, az Atyával egylényegű [ ὁμοούσιον ( homouszion )] Fiú Úr Istenről: az idők teljességében megtestesült Jézus Krisztusról - aki egyenlő mértékben valóságos Istenként és valóságos emberként Megváltó/Szabadító - hitet valló I. Nikaia-i/niceai egyetemes zsinati ( 325 ) Apostoli Hitvallást ( a Hiszek egy -et, latinul a Credo-t ) az I. konstantinápolyi egyetemes zsinaton ( 381 ) bővítették ki az ősi hit részletesebb kifejtésével [ = Nikaia~konstantinápolyi hitvallás ]. És pl. Aranyszájú Szt. János is konstantinápolyi püspök volt, 398~404 között. [ Νίκαια ( latin: Nicaea, ma: İznik ) a Márványtenger kis-ázsiai partja közelében fekszik, Προύσσα/Prusza/ma: Bursza mellett ]. A pátriárka [ a πάτερ ( pater: apa ) és άρχων ( arkhón: főnök, vezető, uralkodó ) görög szavak összetétele "atyai hatalmú" ] az ó-keresztény kor óta az egyházi szóhasználatban a /fő/egyházmegyei székvárosban ( a metropolisz-ban ) székelő püspököt jelenti, aki fokozatosan püspöktársai fölé emelkedvén a metropolita [ érsek ] egyházjogi hatóságot nyerte el, majd egy-egy egész ország/állam orthodox keresztény legfőbb főpapjaként a pátriárka lett adott ország/állam püspökei között a legnagyobb méltóságot jelentő tisztség/cím. 541-től használják hivatalosan is a mai értelemben vett pátriárka rangot, 692- ben pedig rögzítették a Római Birodalom 5 patriarkhátusának hivatalos rangsorát: Róma Konstantinápoly Alexandria Antiokheia Jeruzsálem. A[z eredetileg és/vagy mindmáig ] görög liturgiai nyelvű orthodox egyházak körében a patriarkhátusok: autonóm közösségek, egyenrangúak egymással. A konstantinápolyi egyházat az 1054-es nyugat-keleti nagy egyházszakadás ( a szkizma ) óta mindmáig(!) Keleten [ = Rómán, a pápa, mint a Nyugat pátriárkája fennhatósági körén kívül ] az orthodox egyházak között a tiszteletbeli elsőség illeti meg: egyenlőbb az egyenlőknél / első az egyenlők között, így pl. ezen egyházak egyetemes/ökumenikus közös összejövetelein mindig a konstantinápolyi egyetemes / ökumenikus / pátriárka elnököl. [ E keleti orthodox egyházaknál az eredeti/fenti 4 méltóság 9 orthodox patriarkhátusra bővült, a későbbi 5: Grúzia, Moszkva, Bulgária, Szerbia, Románia. Ám pl. bolgár~macedón~szerb~ oláh/román viszonylatban: II. ( Bolgárölő ) Baszileiosz bizánci császár ( ur.: 976~1025 ) még a macedóniai Monasztír-/Bitola-beli püspökséget is a balkáni összes vlakh/ oláh/arumun/rumuñ, szerb, macedón-szláv és a bolgár-szlávok egy része közös egyházszervezeteként tevékenykedő Lükhnidosz-i/Okhrida-i patriarkhátus hatáskörébe rendelte, amely viszont 1019~1767 között közvetlenül a konstantinápolyi egyetemes ( ökumenikus ) pátriárka fősége alá tartozott ] óta őszentsége I. Bartolomaiosz/Bertalan [ sz.: Dimitriosz Arkhontonisz ] a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka. A Πόλις/Polisz/ Város görög kifejezés képzett alakja: εις την Πόλιν ( eisz tén Polin ), vagy a szóhasználatban egyszerűsödve στην Πόλη ( sztén Polé ) azt jelenti, hogy a Városban, vagy pedig a Városba, ezt a görög névhasználatot vették át a várost sikertelenül ostromló kalifák szír és arab nyelvű, muszlim vallású hadseregeinek katonái is, ( a város első mecsetjét is az arabok emelték még 717-ben ), majd a honfoglaló ogúz-török nyelvű népek is. Eredetileg az arabok szövetségese volt a Közép-Ázsia felől érkezett, a Boszporusz-közeli északnyugat-anatóliai hegyvidéket az első ezredforduló után, a XIII. sz.-ig elhúzódóan megszálló, túlnyomó többségében az iszlám szunnita ágára áttérő azon ogúz-török nyelvű törzs népe is, amely az elő-ázsiai ( tatár-)mongol-járásban megroppan kelet- és közép-

9 anatóliai szeldzsuk-törökség vezető szerepét fokozatosan átvéve a saját dinasztia-alapító Oszmán nevű hadvezéréről ( 1282~1326 ) utóbb önmagát is oszmán-töröknek nevezte. Maga Oszmán az utolsó szeldzsuk szultántól bej rangot kapott. I. Oszmánt ma a születőben lévő Oszmán-török Állam 1. szultánjának tekintik, bár utóda, Orhán hivatalos titulusa is még bej volt. Majd I. Murád/( újabban zöngétlen alakban: Murat ) titulusa egész Bulgária annektálása ( 1388 ) után, így halálakor is ( már ) szultán volt. [ A bej - korai magyar átvételben: bő - cím eredetileg török nemzetség- és/vagy törzsfői, ill. fejedelmi méltóságnév volt; a szeldzsuk-török hegemónia szultanátusai idején az egyes peremterületi törzsek fél-független/független urai nevezték így magukat. A XIV. sz. vége előtt az oszmán-török uralkodók is még bejek voltak. Utóbb az Oszmán-török Birodalomban a szandzsák [ = (al)kormányzóság, nagyobb kerület/régió, amely a vilajet = tartomány része ] elöljárójának volt a megtisztelő címe bej - magyar kiejtésben ekkor: bég - volt. A szultán arab eredetű uralkodói méltóságnév. Az eredetileg hatalom jelentéssel bíró szót az első ezredforduló táján kezdték uralkodói címként használni az iszlámra áttért törökök dinasztiáinak azon tagjai, akiknek e méltóságnevet a kalifa* adta, ill. erősítette meg ]. *{ a kalifa = helyettes eredetileg az elgyengülő, majd haldokló Mohamed próféta helyettese volt a mekkai, ill. a medinai ima vezetésében; utódai az iszlám legfelső vallási vezetőiként viselték e címet, amely eleinte világi főhatalommal is párosult; [ arábiai kalifátus: 632~661, Omajjád ( damaszkuszi ) kalifák: 661~750, Abbászida kalifák: Bagdadban ( 750~1258 ) mongol invázió, átmenekülés Kairóban ( 1261~1517 )] ben I. ( Vitéz, vagy Vad/Rettenetes ) Szelim szultán - a mohácsi I. Szulejmán apja - elfoglalta Egyiptomot, az utolsó kairói kalifát Isztambulba vitte, és lemondatta jogairól a saját és utódai javára. Az oszmán szultán-kalifák különféle ereklyék és hatalmi jelvények ( például Konstantinápoly/Isztambul Topkapı/ Ágyúkapu palotája Szent Palást-pavilonjában Mohamed próféta köpenye: a Burda, és a kardja, továbbá egyik foga ) birtokosaiként, illetve az iszlám szent városok ( Mekka, Medina, Jeruzsálem ) őrzőiként gyakorolták hatalmukat. Konstantinápoly/Isztambul lett az iszlám kalifátus székhelye 1517~1924 között. Az Oszmán-török Birodalomban a szultán, mint kalifa nevezte ki a sejk ül-iszlám = az iszlám vénje című főpapot/főmuftit, hogy a kalifa utáni legfőbb vallási méltóságként a kalifa vallási hatalmát képviselje a teljes szunnita-iszlám világban. A sejk ül-iszlám vallási főjogász is volt - az ulémák ( = jogtudósok ) feje - a vitás kérdések a Koránnak megfelelő értelmezésében. Rangban a nagyvezír után következett: a szultán/kalifa balján volt a kijelölt helye. } Az oszmán-török törzs és szövetségesei már a XIV. sz. közepén területeket hódítottak el a Bizánci Birodalomtól a Dardanellák európai oldalán is. I. Murád ( 1359~1389 ) a délkeletbalkáni Drinápoly/török: Edirne fővárossá kijelölésével biztos bázist épített ki az európai térfélen. [ A Rila-hegységben eredő mai Марица-/Marica-folyó menti ős- és ókori * o drüš ( turuša ) törzs szállásterületén a ( Hún Birodalom államgépezetének összeomlása után, az V. sz. 2. felétől megkezdődő szláv beszivárgás, majd beáramlás előtti ) kelet-balkáni őslakó thrák népek nyelvén, ám az -š hangot kiejteni/leírni nem tudó, azt általában -sz -szel helyettesítő ó-görögök feljegyzésében * Uszku- dama nevű település maradványain a Hadrianus császár ( 117~138 ) által újjáalapított város az ő tiszteletére a(z) Ἁδριανούπολις/Hadrianopolisz/ Hadrianus városa nevet kapta. Az oszmán-törökök ( a polisz = város jelzőt elhagyva ) Edirne néven foglalták el, és 1365-től 1563-ig ( Konstantinápoly meghódításáig ) - 2 évszázadon át - ez volt az Oszmán-török Birodalom fővárosa ]. Anjou-házi I. ( Nagy ) Lajos magyar király kiűzte az Erdélybe betörő oszmán-török portyázókat, és a pápával, több észak-itáliai állammal és a franciákkal szövetségben eredményes hadjáratot vezetett ellenük Bulgária területén ben; ( pl. az 1. nikápolyi csata ). I. Murád a macedóniai Monasztír ( ma Bitola, 1382 ), a bulgáriai Szófia ( 1385 ), és az észak-

10 kelet szerbiai Niš ( 1386 ) elfoglalása után 1389-ben Rigómezőnél ( Koszovo Polje ) megsemmisítő csapást mért az egyesült szerb~albán~bosnyák~magyar~havasalföldi seregekre. Utóda, I. Bajazid ( 1389~1402 ) bej, majd 1396/ 97-től szultán a hadjáratok során zsákmányolt hadifoglyok közül az uralkodói udvart megillető ötödrészből új elit gyalogos sereget ( jeni cseri = új sereg = janicsárság ) hozott létre. Az oszmán-török hadsereg másik oszlopa a szpáhik = a hagyományos lovas egységek voltak. A kis területre zsugorodott maradék Bizánci Birodalom megsegítésére küldött, kb. fele-fele arányban magyar lovagokból és gyalogosokból, ill. nyugat- és más közép-európai keresztesekből álló hadseregre ( a magyarokat Luxemburgi Zsigmond király vezette ) Bajazid közel 2-szeres túlerőben lévő oszmán-törökjei és szerb szövetségesei az Al-Duna jobb parti ( az Olt torokkal szemközti ) Nikapolisz/Nikopol/Nikápoly térségében ( 2. nikápolyi csata ) szeptember 25.-én megsemmisítő vereséget mértek. ( A vereséget főképp a keresztény sereg magvának, a nagyobbrészt francia lovagokból álló hadtestnek fegyelmezetlen, katasztrófába torkollott támadása okozta ). A nikápolyi csatavesztés megpecsételte Bulgária sorsát, amely több évszázadra oszmán-török fennhatóság alá került. Luxemburgi Zsigmond Magyarország déli határain honvédelmi végvár-rendszer kiépítését kezdte meg, ám közismerten felelőtlen és kudarcos gazdaságpolitikája, a kincstár állandó pénzzavarai okán felemás eredményekkel. A nikápolyi győzelem hatására a kalifa szultáni címet ajándékozott Bajazidnak. Ezt követően a szultán Szíria elfoglalására indult. II. Murád szultán ( 1421~1451 ) idején - bár uralkodása kezdetén 5 éves békét kötött Luxemburgi Zsigmonddal - kiélezték a viszonyt a határvillongások és a törökök janicsárutánpótlás szerző gyermekrablásai, majd a szerbek - az oszmán-törökök szempontjából: adófizetők - tömeges átmenekülése Magyarországra ben II. Murád Szerbia és Magyarország ellen indult, a fős oszmán-török nyomásnak csak a Hunyadi János által védett Nándorfehérvár es serege tudott ellenállni, sőt, Hunyadi ellentámadásba ment át, és a Kelet-Balkánon / Havasalföldön és Bulgárián / keresztül vonulva csapataival már az akkori oszmán-török fővárost, Edirnét ( Drinápolyt ) fenyegette. A pápaság szorgalmazására 1443-ban, majd 1444-ben indított oszmán-török ellenes keresztes hadjárat előkészítésekor a hadak egyik vezére Hunyadi János magyar kormányzó volt, aki pl ben felszólította a törökségi kun-kipčaq/tatár eredetű, római katholikussá lett Baszaraba*-dinasztiából származó II. Vlad, vagy más néven Sárkány Vlad [ oláh ( mai román ) nevén Vlad Dracul ] havasalföldi/valachiai vajdát, hogy - mint Magyarország vazallusa és a Sárkány Lovagrend tagja - csatlakozzék hadaival. Vlad Darcul azonban elutasította a felkérést, önmaga helyett legidősebb fiát: II. Mircea, más néven Vlad Mircea időszaki társuralkodót és mintegy havasalföldi ( kun és oláh/vlach ) harcost küldve el, [ Vlad Mircea az apja neve után Drǎculea-nak - manapság a horror-műfajban Drakula grófnak - is hívott Karóba- vagy nyársba-húzó Vlad / oláh ( mai román ) Vlad Țepeș/törökül Kazıklı bey = karóba-húzó herceg testvérbátyja volt ], a havasalföldiek ( a kunok és az oláhok/vlachok ) azonban elszabotálták a csatában való érdemi részvételt, és még az oszmán-törökök javára történő kémkedésük sem zárható ki. *a XIV. sz. elején a mongol Batu kán dédunokája a Fekete-tenger észak-északnyugati partvidékén élt törökös nevű Tokomér ( vagy latinosan Tochomerius ) volt; Tokomér fia, az ugyancsak törökös nevű *Vəszər-aba/Baszaraba [ török értelme: az atya, aki vezér(ként uralkodik ) ] a XIV. sz. első felében székhelyét, udvarát az Árgyas- vagy Argyas-/Argeș-folyó mellett alakította ki ( = Argyasudvarhely/Curtea de Argeş ), hódításokkal és szövetségkötésekkel valamennyi korábbi tulajdonképpeni havasalföldi ( = az Olt alsó szakasza bal partjától keletre eső ) kun~vlach/ oláh kenézségnek az urává = nagyvajdává lett I. Baszarab(a) János néven: ez a vlach/ oláh/rumuñ/ román ( ekkorra itt már többségi létszámú ) népcsoport államszerveződésének

11 kezdete a Havasalföldön. Anjou I. ( Nagy ) Lajos magyar király vazallusa lett Moldovával együtt a Havasalföld is: a korabeli megnevezésben ( így a király címei között is ) Kunország. A Havasalföldön I. Baszarab(a) János fia I. Miklós Sándor vajda ( november~1364 ) - hűbéresként - közreműködött abban, hogy 1359-től az esztergomi érsekséghez tartozó Mitropolia Ungro-Valachiei római katholikus püspökség működhessen Argyasudvarhelyen; [ I. Miklós Sándort követően alig másfél évtized múlva e püspökség megszűnt; ( közel másfél évszázaddal korábban a szintén esztergomi szervezésű dél-moldovai Milkov-/Milkó-i püspökség is csak 1228-tól a tatárjárásig tudott tevékenykedni ); a Kárpátoktól keletre és délre a római katholikus misszió leginkább a török anyanyelvű kunok között ért el eredményeket, míg a *vlaĥ/ oláĥ-nyelvű és öntudatú moldovai, ill. aldunai népeknek csak a töredéke lett latin szertartású kereszténnyé, messze túlnyomó többségük megmaradt a dél-balkáni őshazájukból érkezett őseik orthodoxiája mellett ]; utóbb Argyasudvarhelyen is az oláh/rumuñ/ román népélethez igazodva az okhridai patriarkhátushoz tartozó orthodox egyházkerületi székhely jött létre. A várnai csatában Jagelló-házi I. Ulászló magyar és cseh király is hősi halált halt, a katasztrofális vereség után Hunyadi János is menekülni kényszerült. ( A havasalföldi vajda és fia nyíltan Hunyadi Jánost hibáztatták a vereségért, az amúgy sem felhőtlen kapcsolatukat így mélypontra juttatva ). II. Murád a várnai győzelemmel megerősítette hatalmát, és fennhatósága alá vonta Görögország nagy részét, Makedóniát ( = déli rész ), ill. Macedóniát ( = északi rész ), egész Thrákiát, és ( ismét ) Bulgária többi részét is. A nándorfehérvári diadal a magyar oszmán-török háborúk egyik igen jelentős eseménye, amelynek során ~21. között a keresztények ( túlnyomó többségükben magyarok, továbbá jelentős arányban szerbek is ) Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték Nándorfehérvár várát II. Mehmed szultán több mint tízszeres túlerőben levő ostromló seregével szemben, majd július 22.-én - a Kapisztrán János és hívei által az ostromlók között okozott zavarodottságot kihasználva - Hunyadi János vezetésével a vár melletti csatában legyőzték az oszmán-törököket. A katalán Alfonso de Borja/Borgia bíborosból lett III. Callixtus pápa - a későbbi VI. Sándor pápa nagybátyja - Konstantinápoly 1453-as eleste össz-keresztény döbbenetéből még alig felocsúdva, pápai és saját családi jövedelméből is támogatta Magyarország déli~délkeleti határvédelmét; június 29.-én rendelte el az oszmán-török elleni keresztény önvédelmi háború diadaláért mondandó napi 3-szori imára figyelmeztető napi 3-szori harangozást. Ám a korabeli hírvivés lehetőségei okán Magyarországon vagy ( Bécs kivételével ) bárhol Európában a nándorfehérvári csata július 2.-i megkezdésekor, sőt, a 3 hetes ostrom során erről még nem tudhattak. A nándorfehérvári diadal örömhíre is a pápai ima-bulla megérkezése előtt, július 28.-án jutott el Budára: a kor szokása szerint ott is, mint mindenütt: harangzúgással ünnepelték meg. E hír vétele után is - hálaadásképpen, Isten további segítségét kérve - a napi 3 egyikeként a mindennapos déli harangozás először Magyarországon lett szokássá --- a bulla csak valamikor augusztus első hetében ért Budára. A pápa a keresztények július 22.-i nándorfehérvári győzelme hírét augusztus 6.-án kapta meg, [ hálás megemlékezésképpen e dátumra tette az Úr színeváltozásának, azaz a valóságos ember Jézus Krisztus valóságos isteni méltósága, dicsősége megmutatkozásának ünnepét ], és így rendelkezett: Minthogy Isten győzelemre segítette a keresztények fegyvereit, a déli harangszó alatt elmondott imák egyben a hálaadás imái legyenek, e mondatával maga III. Callixtus teremtett szentesített kapcsolatot a déli harangszó és a nándorfehérvári diadal között, és a déli harangszó a magyarországi minta és e pápai nyilatkozat hírül vétele alapján terjedt el Európa többi keresztény országában. * * * * * * * * * * * *

12 A konstantinápolyi Szent Bölcsesség ( Ἁγία Σοφία/Hagia Szophia, új-görögül Ajía Szofía ) görögorthodox székesegyház: 360-tól 1453-ig bő évezrednyi időn át a konstantinápolyi patriarkhátus központja, egyúttal a kelet-római/bizánci császárok koronázó temploma; az előcsarnokaival együtt a m² alapterületű épület [ a sevillai székesegyház megépítéséig ( 1196 )] a világ legnagyobb keresztény egyházi építménye volt; [ a Szent Bölcsesség alatt Isten bölcsességét érti az orthodoxia ( is ); a fenti képek a bazilika iszlám dzsámivá átalakítása előtti állapotúra szerkesztettek ].» Χριστὲ, ἐλέησον! ( Khriszte, eléiszon!/krisztus könyörülj rajtunk! ) «. A mennyei deészisz-t ( = a kérő/az irgalomért~kegyelemért könyörgő imádságot ) ábrázoló XII. sz.-i aranymozaik a Szent Bölcsesség/Hagia Szophia székesegyház karzatán: a kezében az Imádságos Könyvet ( = az Evangéliumot ) tartó trónoló Pantokrator/Világbíró Főpap-Krisztus jobbján a Theotokosz [ Isten(t)szülő ] Mária, balján Keresztelő Szt. János fohászkodik az Úrhoz --- utóbbiak megkülönböztetett helyének az az orthodox theológiai magyarázata, hogy ők ismerték fel elsőként Jézus Krisztusban az Atya Úr Isten Egyszülött Fiát. Az orthodox ikonográfia szabályai szerint: ha nyitva van az Imádságos Könyv, akkor az Úr kinyilatkoztatja a megváltás örömhírét és a szeretetre tanít, ha viszont már becsukva/bezárva van, ( mint itt is ), akkor ( orthodox szóhasználattal ) Krisztus-Isten az ítéletre készül; [ e felvételt és az alábbiakat májusában készítettem, B. S. ]

13 A Theotokosz [ Isten(t)szülő ] Mária balján / tehát szemből a jobb szélen / Szent Eiréné császárné, azaz Árpád-házi Piroska ( 1132 ), Szt. László királyunk lánya; [ / a bal szélen / férje: Komnénosz II. Ióannész/János császár ]; Szent Eiréné/Piroska alapította Konstantinápoly egyik legfőbb kolostorát: a Pantokrator-/Világbíró Krisztuskolostort, és a vele egybeépített 50 ágyas kórházat; [ aranymozaik a Szent Bölcsesség/Hagia Szophia székesegyház karzatán ].

14 Amikor II. Mehmed szultán - a "Hódító" ( "Fatih" ) május 29.-én elfoglalta Konstantinápolyt, már aznap elrendelte a Hagia Szophia iszlám imaházzá való átalakítását, és június 1-jén már részt is vett az itt tartott iszlám istentiszteleten; [ dzsámi = a pénteki ima mecsetje ]. Görögből törökösített neve: Ayasofya. Az azonnal létesített, a rituális tisztálkodáshoz elengedhetetlen kutat leszámítva: a 4 karcsú minaret, az iszlám-iskolák ( medreszék ), és más, az iszlám vallásgyakorlathoz kötelező építmények építése 1573-ban kezdődött el; [ ezért nem mutatták pl. e minareteket az I. Szulejmánról szóló filmsorozatban ]. A hódító hadjáratok során Konstantinápoly tehát 1453-ban került oszmán-török kézre, azonnal az Oszmán-török Birodalom fővárosává nyilvánították, ( arabból átvett ) Konstantiniyye nevét a törökök éppúgy használták, mint a görögös eiszténpoli(n)/isztimbolin törökös İstanbul/Isztambul formát. { Névhasználat és a XX. sz. eleji török politika. Az örmény» nem, nem, soha! «[ *Atarepata ( görög átírásban Ατροπατης/Atropatesz ) észak-perzsiai szatrapa/kormányzó visszakapta a regionális hatalmát világhódító Makedón III. ( Nagy ) Sándortól, ekkortól a tartományt róla nevezték Media Atropatené-nek / = iráni Azerbajdzsán /, amelyből a *Wurmia-/ Urmia-tó vízgyűjtőterülete a természetföldrajzi Örmény-felvidék (dél)keleti része, és ez - az Urmia-környéki Szkíta Királyság Kr.e. 609-es legyőzése után - a Méd, majd a Perzsa Birodalom és utódállamai fennhatósági területe lett ]. A természetföldrajzi Örményfelvidék [ iráni Azerbajdzsánon kívüli ] részének határai, az Örmény-felvidékhez számítva az Eufrátesznek az Arszlan-tepe, ill. *[mə-]ləty a(n) [ örmény: Malatia török: Malatya ] közeli Taurosz-kapu feletti teljes vízgyűjtőterületét is: északnyugaton a Pontus-Kolkhiszi hegység ( a mediterrán orográfiai esőerdők okán is növényföldrajzi egység az ős- és ókori *Parya(n) dré(sz)-hegység/mai Pontusi Alpok + a *Moszḫi ḫə-i/meszkhétiai hegység/mescit Mountains ), északkeleten a ( mediterrán~szubmediterrán, kontinentálisabb

15 ) Kis-Kaukázus térsége, délen az Örmény-Taurosz~Hakkári-hegység térsége. E természeti határok közötti terület egyik - etnogenetikailag alapvető - része a mai Feketevíz folyó/kara-szu Çayı ( = az Eufráteszt alkotó egyik fő ág ) és az Oltu Çayı - amely a *[ šə- ] u ruḫ/örmény Tcsorokh, ó-görög Άκαμψις/ A kampszi(sz), grúz Csorokhi, török Çoruh Nehri, a XIX. sz.-i magyar földrajzban Csorok vagy Csuruk délkeleti mellékvize - vízgyűjtőterületén az itteni bronzkor közepe óta létező, az írott történelem koravaskori kezdetén már megnevezett entitássá szerveződött *dyabe ḫə ( urartui és asszír átírásban: Diaueḫi ) nevű északnyugati örmény törzsszövetség és fejedelemsége. Tőlük keletre a *ḫay ḫə ḫay k(ə) törzsnevű keleti örmények éltek. Az Araksze(sz)-folyó felső szakasza mentétől és forrásvidékétől az örmény * A raca ni [ urartui/új-hurri * A rca š(kə)/ A rza š(kə), ó-görög A rsza nia(sz), török Murat Nehri = az Eufráteszt alkotó másik fő ág ] alsó szakaszáig és a *[mə-]ləty a(n) közeli Taurosz-kapuig a *micər/bicər ( későbbi urartui, ill. asszír átírásban uiceru ) őslakók szállásterülete volt. Az Örmény-felvidéki és mezopotámiai ( kerekítve ) Kr.e ~2.050 közötti *guty/guteus hegemóniát követő midyán~hükszosz elvándorlás-kezdet ( Kr.e. 2. ée. legeleje ) után az őshazájukban maradó guty csoportokkal az örmények összeolvadtak, sajátos örmény nyelvüket is átadva, ( ma még fel nem dolgozott guty nyelvi ad- és szubsztrátumokat pedig átvéve/megtartva ). Nyugat-északnyugati szomszédjaik a ( máig megfejtetlen nyelvű ) kaška törzsszövetség tagjai voltak, utóbbiak - Kr.e után fríg/muški szövetségeseikkel együtt - kemény csatákat vívtak az egy-egy rövid időtartamra expanzív célból az Eufrátesz mentén a Fekete-víz folyó/kara-szu Çayı torkolatvidékéig északra hatoló [ ezt megelőzően gyakran már Urartu Királyságot végig dúló ] Közép-Asszír Birodalommal a Kr.e. 12./11. szf.-n, majd a 8. sz. 2. felében és a 8./7. szf.-n, így az Urmiatérségi Szkíta Királyság idején is, esetenként tehát a szkíta~asszír szövetség ellen, amely néha kimmer zsoldosokat is szerződtetett. ( Kerekítve ) Kr.e. 750-től az Észak-Pontus térségéből a korai szkíták elől menekülő kimmerek Pontusi-Kolkhiszi hegység térségi inváziója és óriási pusztítása ( itt is, mert lásd pl. Kr.e. 8. sz. vége: Urartu Királyság megroppantása ; Kr. e. 7. sz. 1. negyede: a nyugat és közép kis-ázsiai középhatalom Φρυγία/Phrügia/Frígia Királyság elfoglalása és önálló állami létének elsorvasztása ) szétzilálta és/vagy kisebb csoportokban elmenekülésre késztette a területet korábban évezredekig (!) - még a Hettita Birodalom terjeszkedési törekvéseit is kivédő, sőt, időnként eredményesen visszaszorító - kaška törzsszövetség igen fejlett - benne: transzhumansz/vertikális legelőváltó - állattartó gazdaságon, ércbányász és fém-( ekkorra már főként vas-)feldolgozó, és távkereskedelmen alapuló államszervezetét. A Pontusi Alpok térségének kiváló természeti adottságú, ekkor nagy részt elnéptelenedett területeire elsősorban Diaueḫi északnyugati örményeinek népszaporulata vándorolt be, az újhurri nyelvű, Kr.e. 9. sz. eleje óta létező, a 9./8. szf.-tól már hódításokhoz is eléggé erős - az északi és északnyugati meghódított területeken jelentős örmény lakossággal bíró - *Byain ili/* U rartu Királysággal laza kapcsolati modus vivendi-t is ápolva. A Fekete-tenger partjáig és a tulajdonképpeni Kolkhisz egy részére is utóbb kiterjedő fennhatóságú északnyugati örmény Diaueḫi állam új ( északi-északkeleti ) részein a kartveli/grúz nyelvcsaládhoz tartozó láz/csán, klardzs, stb. népek is éltek. A keleti örmények délkeleti ága pedig az Urmia-medence nyugati peremén és itteni határhegyeiben még a Kr.e. 6. sz. közepén is guty/guteus őslakókkal találkozott, akik az Óperzsa Birodalmat alapító Akhaimenida-házi II. ( Nagy ) *Kūruš [ héber Koreš, ó-görög Κύρος/Kürosz, latin Cyrus ] nyugat-médiai szatrapiájában ( kormányzóságában ) éltek a maguk Guti(um) nevű vidékén. Az örmény~guty együttélés és etnogenézis itt is egyfelől az örmény nyelv és kultúra, másfelől a guty bio-antropológiai küllemjellegek győzelmével végződött, [ amiként korábban a Van-tótól északnyugatra és nyugatra is ], ám e keleti guty-k bizonyára közvetítették az Urmia-vidéken ( kerekítve ) Kr.e. 750~600 között virágzó Szkíta

16 Királyság népei kultúrájának túlélő részeit is az örmények felé. A Pontusi Alpok térségének nagy részén, és a későbbi örmény honfoglalásokhoz igazodva pl. északkelet Kis-Ázsiában az őskori *[ ḫə ]-luḫa t folyó { pre-hellén kori örmény áthallással Farkas-(folyó) / Kayl-(ked), majd a farkas ó-görög tükörfordítása: Λύκος/Lük(osz), szintén az örményből átvett név a török Kelkit ( Irmağı ) } vízgyűjtőterületén és tágabb térségében szervezték meg a VII. sz. közepén - Hérakleiosz bizánci császár idején - az északnyugati örmény népesség-tömb számára a Bizánci Birodalom Θέμα Άρμενιάκων/Armeniakón themá-ját ( = tartományát ); [ ezt a IX. sz.-ban a közigazgatás, majd a határvédelem szervezése céljából kisebb themákra bontották, az Armeniakón nevet a Farkas-folyó alsó szakszának vízgyűjtőterülete tartotta meg ]. Az [ iráni Azerbajdzsánon kívüli ] természetföldrajzi Örmény-felvidék és Kis-Ázsia északkeleti sávja ( az örményeket az I. VH előtt, alatt és után sújtó népirtást/genocídiumot megelőzően ) többségében örmény lakosságú területeit ( a középkorban ) az 1. ezredfordulótól kezdve a ( tatár-)mongol-járásig tartó 3 évszázadban a honfoglaló szeldzsuk-, majd oszmán-törökök szállták meg, ill. ( az újkorban ) keleten imperialista cári orosz fennhatóság alá vonták. Az így kettészakított örmény szállásterületen/örmény hazában án az Örmény Nemzeti Kongresszus - a fent körvonalazott határokon belüli össz-arméniára értve - kikiáltotta a független polgári Örmény Köztársaságot. Az önálló Örmény Köztársaságot ( is ) elismerő i sèvres-i békeszerződést az I. VH végén a vesztesek közé tartozó oszmán-török szultán tárgyalódelegációja aláírta. A fegyverletételre kész szultán székvárosának hivatalos Konstantinápoly névalakjával szemben az İstanbul/Isztambul névalak az áprilisában Ankarában megalakult török Nagy Nemzetgyűlés és végrehajtó-szervezete - eredetileg regionális hatalom a török nemzeti szállásterületek erkölcsös és jogos honvédelmére, amely a sèvres-i békeszerződést ideiglenesen sem volt hajlandó aláírni, majd őszétől ( már a Szovjet-Oroszországgal összehangolt, Örményországot megszálló és ismét kettéosztó hadműveletek, 1921 tavaszától barátsági szerződés, szovjet gesztusként területátadás, sőt Moszkva igen jelentős anyagi támogatása mellett ), ill őszétől ( a sèvres-i szíriai határ drasztikus módosítása Szíria - és a szíriai kereszténység - rovására, azért, hogy a franciák - a török terület-növelő törekvések támogatásáért - előjogokat kapjanak Ankarától a Kis-Ázsiát átszelő bagdadi vasút használatára ) expanziós célok érdekében egyre agresszívabb, egyre diktatórikusabb vezetésű kormányzat - irányította háborúkban, propagandában és külkapcsolatokban lett általánosan használt, ( mai hivatalos magyar kiejtésben: Isztanbul ), 1930-ban pedig törvénybe is iktatták ]}. Mélyen muszlim vallásos törökök azonban az m -es Isztambul formát helyeslik, a t -t pedig a hitetetlen/gyaur külföldiek félrehallásának mondják, mivel szerintük az eredeti név Islambol = Iszlám város volt Konstantinápolyt/Isztambult, mint 1453-tól az Oszmán-török Birodalom fővárosát - évszázadokig a szultán lakhelyét - az egykori politikai nyelv feldíszítette a Fényességes Porta névvel is. A város mai területén az oszmán-törökök a kis-ázsiai oldali Kadıköy-ben építették fel első mecsetjüket, amely területet már 1353-ban, egy évszázaddal a korabeli Konstantinápoly bevétele előtt elfoglalták. Az európai oldal első mecsetjét a Rumeli-hisarı erőd falain belül a hódító II. Mehmed emeltette 1452-ben, tehát már a sorsdöntő ostrom idején. * * * * * * * * * * * *

17 A Szent Korona felségterületére ország-dúló rablóként betörő akindzsi oszmán-törököket és havasalföldi vlah/ oláh vazallusaikat Dél-Erdélyből a győztes kenyérmezei csata ( ) során verték ki. A Hunyadi/Corvin Mátyás király által kinevezett fővezérek: 1) Ecsedi Báthori István országbíró, asztalnokmester, tárnokmester, a székelyek ispánja, és erdélyi vajda, { a távolságok okán, a hatékony helyi igazgatás és határvédelem szervezése céljából a keresztény magyar királyság által kialakított magyarországi ún. külön-kormányzat egyik példája az Árpád-kori - Könyves Kálmán király óta okmányokból is ismert -» erdélyi vajda/princeps «köztisztviselői intézménye: joghatósága - a király helyetteseként - az erdélyi királyi vármegyék [ kezdetben csakis a dél-erdélyi vármegyék ] lakosaira terjedt ki, vagyis sem a székelyekre, sem a jövevény/telepes erdélyi szászokra nem;» a székelyek ispánja «köztisztviselői tisztség egy ezzel egyenértékű(!) rang, amelyet szintén a király adományozhatott, ( akár az erdélyi vajdának is ); bármelyik tisztség bármikor visszavonható volt, és egyik tisztség sem öröklődött automatikusan; [ az erdélyi vajdának csakis a szláv eredetű rang-neve azonos bármely más nép vagy népcsoport vajdájáéval, maga tisztség alapvetően különbözik pl. a moldovai, vagy a balkáni vajdákétól ]; az erdélyi vajda tehát a Szent Korona felségterületén lévő más országrészekben használt bán rangnak megfelelő: a közhatalmat/főhatalmat a Szent Korona nevében gyakorló király által kinevezett tartománykormányzó; [ Európa nyugatabbi részein az őrgróf tiszte volt hasonló, I. Szulejmán szultán korától pedig az oszmán-törököknél hasonló lesz a vilajet syn. pasalik beglerbégjének/pasájának tiszte ]}; 2) Kinizsi Pál temesi ispán, dél-magyarországi főkapitány, Mátyás király hadvezére; 3) Vuk Grgurević Branković, a Mátyás király által uralt szerbiai területek vajdája; [ Kenyérmező a Királyföld nyugati oldalán, Hunyad vármegye határánál van: a Maros bal partján található síkság ]. Az 1520-as években a haderő ( létszám, technika ) tekintetében sokszoros túlerőben lévő oszmán-törökök - élükön I. Szulejmán ( törökösen Szülejmán ) szultán ( 1520~1566 ) - nagy lendülettel támadtak a déli magyar határok végvárrendszerére, és azt át is törték, behatolva Dél-Magyarországra. A mohácsi csatát követően rabló-hadjárat keretében Budáig hatoltak, majd elhagyták a magyar fővárost. Mohács után másfél évtizeddel azonban Buda elfoglalásával és közvetlenül az Oszmán-török Birodalomhoz csatolt budai vilajet megszervezésével Közép-Európa nyugati felére vonatkozó nagyhatalmi terveikhez is biztos hátteret igyekeztek kialakítani. [ Az imperialista hódításokkal óriási területűvé nőtt Oszmántörök Birodalom közigazgatási reformja, így első tartományi felosztása I. Szulejmán szultán idejében történt. További magyarországi vilajetek ( a térség meghódítására is utaló szervezés évével ): Temesvár 1552.; Eger 1596.; Nagykanizsa 1600.; Várad ; Érsekújvár 1663 ]. Az oszmán-török állam részét képező vilajetek mellett a Birodalom európai peremterületein adófizetésre kötelezett hűbéres országok: Krími Tatár Kánság, 1455/ 56-tól Moldova és Havasalföld, ( a Fekete-tenger már II. Mehmed idejétől oszmán-török beltengerré lett ); végül sajátos/egyedi státussal az Erdélyi Fejedelemség. A horvát származású katona, majd pálos szerzetes [ utóbb poli kusként is Fráter ] Martinuzzi/Utješenović György 1528-tól Szapolyai I. János király egyik legfőbb bizalmasa lett, 1534-től váradi püspök. Martinuzzi hathatós szervezésével és közreműködésével Habsburg I. Ferdinánd és Szapolyai I. János képviselői február 24.-én megkötötték a váradi békét. E titkos szerződés 2 közigazgatási részre osztotta a továbbra is jogi egységnek tekintett Magyarországot: a keleti rész I. Jánosé, a nyugati rész I. Ferdinándé lett. Ezen kívül kimondta, hogy [ az akkor még gyermektelen ] I. János magyar király halála után az egész

18 országban Habsburg I. Ferdinánd magyar király gyakorolja a Szent Korona nevében a főhatalmat ben I. Szulejmán szultán a 11 hónapos János Zsigmondot fiává fogadta, és neki ajándékozta Erdélyt; 3 hónap múlva az oszmán-törökök csellel elfoglalták Budát, így a királyi udvar Kelet-Magyarországra költözött. Martinuzzi - II. János/János Zsigmond gyámjaként 1542-től Magyarország kormányzója - az január 20.-i marosvásárhelyi gyűlésen elérte, hogy a jelen lévő észak- és kelet-magyarországi ( benne: erdélyi ) vármegyei magyar, székely-magyar és szász nemesség megszavazza a szultán védhatalmi státusát, amely az ország területére vezetett oszmán-török hadjáratokat megelőző/elkerülő célú évi adó ( ajándék ) fizetésével járt. Az oszmán-törökök hallgatólagos tudomásul vétele mellett előfordult, hogy Martinuzzi ( pro forma: II. János/János Zsigmond ) seregei Észak-Magyarországon a Vág völgyébe, ill. a folyó jobb partjától nyugatra szorították vissza Habsburg I. Ferdinánd fennhatóságát. Újabb politikai manőverként Martinuzzi lemondatta a 2 és fél hónapos életkorától (!) Magyarország választott, ám meg nem koronázott királya ( rex electus non coronatus ) címmel felruházott, ám 1551-ben is még mindig kiskorú II. Jánost/János Zsigmondot, egyúttal ( Észak- és Kelet-)Magyarország török által ( még ) meg nem szállt részeit, ill. Erdélyt átadta Habsburg I. Ferdinánd képviselőinek. A Habsburg király hűségjutalomként esztergomi érsekké és erdélyi vajdává nevezte ki Martinuzzit. Ám a vajda törökökkel folytatott különtárgyalásai és a törököknek tett gesztusai, engedményei okán Habsburg I. Ferdinánd utóbb árulót látott Martinuzziban, és még 1551-ben meggyilkoltatta. Abban az időben Erdély lakosságának megközelítően a ¾-e magyar - királyi vármegyei magyar és székely-magyar - volt, Habsburg I. Ferdinánd azonban igyekezett kicserélni a teljes erdélyi állami adminisztrációt, kiszorítva a magyarokat minden funkcióból. Helyettük elsősorban még csak nem is erdélyi szászokat, hanem a Német-római Birodalomból hozott németeket állított a különböző intézmények élére. Hamarosan kiderült, hogy a Habsburgkirálynak nincs elég ereje ahhoz, hogy Magyarország még megmaradt integritását megvédje: az oszmán-török csapatok sorra foglalták el az ország fontos városait/várait: ekkor, tehát Habsburg I. Ferdinánd rövid uralma alatt került török kézre Becse, Becskerek, Csanád, Lippa, Veszprém, Drégely, Szolnok, Temesvár, Karánsebes és Lugos. A Habsburg-uralommal elégedetlen székelyek tüntetően meg sem jelentek az március 1-jére Pozsonyba összehívott országgyűlésen. E korban a székely-magyar nemzetrész életében nagyon fontos esemény az 1555-ben megtartott székely nemzetgyűlés Székelyudvarhelyen: az addigi jogszokásokat egységes törvénybe foglalták --- a latin mellett természetesen magyarul (!). Az elégedetlenkedő erdélyi és magyarországi rendek március 8.-án országgyűlést tartottak és döntöttek arról, hogy visszahívják régensként Jagelló Izabella királynét ( Szapolyai I. János király özvegyét ), ill. az ország trónjára II. János/János Zsigmond magyar királyt. A Kolozsvárra, majd Gyulafehérvárra visszatért II. János magyar királyt az Oszmántörök Birodalom mellett Európa akkoriban jelentős nagyhatalmai: Lengyelország és Franciaország is elismerték. A Magyarország területi/jogi egységének visszaállítására vonatkozó országos közakarat kapcsán tehát Martinuzzi Erdélyt Habsburg I. Ferdinánd fősége alá igyekezett szervezni, átgondolatlan hintapolitikájának megbukása, 1551-es meggyilkoltatása, ill. Ferdinánd es halála után - és Habsburg I. Miksa Magyarországról az oszmán-török kiűzése céljából első lépésként a Felső-Tisza vidékén át Erdélyt megközelítő azonnali ( 1565-ös ) katonai agressziója okán - I. Szulejmán szultán védnöksége mellett 1565-től János Zsigmond

19 felvette a princeps Transylvaniae = Erdély fejedelme címet. Az Erdélyi Fejedelemség továbbra is évi adót fizetett az oszmán-törököknek, cserében Erdély ( és a fél évtized múlva létrejött, vele kezdettől egyesült Partium ) belpolitikájába Isztambul nem vagy alig szólt bele. Magyarország ím már 3 részre szakadt ban I. Szulejmán szultán ún. szövetség-levelet ( atnáme ) adott ki, amely tartalmazta Erdély számára a szabad fejedelemválasztás jogát, ám ez érvényét vesztette az 1570-es Speyer-i szerződéssel. Ugyanis annyira természetes és erős volt Magyarország területi/jogi újraegyesítésének országos közakarata, hogy János Zsigmond az augusztusában megkötött Speyer-i egyezményben lemondott a rex electus non coronatus címről, [ így a II. János király névhasználatról is ], az ország egésze királyának Habsburg I. Miksát ismerte el, és hűségesküt fogadott neki. E szerződés alapján alakult ki a Partium/Részek is: a történelmi Erdélyen kívül az Erdélyi Fejedelemséghez tartoztak Magyarország olyan Tiszán túli területei, mint Szatmár, Nagyvárad, Debrecen, és tágabb környékük. János Zsigmond emellett vállalta, hogy amennyiben fiú örökös nélkül hal meg, Erdélyt is a Habsburgok öröklik. 4 nappal azután, hogy az erdélyi országgyűlés jóváhagyta e szerződést, váratlanul elhunyt János Zsigmond, akinek az a történelmi jelentősége, hogy Erdély ( és a Partium ) számára kijelölte az utódai által is járható reál-külpolitikai irányt: amíg az oszmántörök Magyarország egy részét megszállva tartja, Erdély és a Részek akkor élhet békességben, ha elsősorban az oszmán-törökökkel, másodsorban a Habsburgokkal mindenkor kialakítja a modus vivendi-t. Az erdélyi~partiumi rendek a János Zsigmond-i hagyatékból Speyer Habsburgörökösödési kitételét félretéve, mert megvalósítási kísérlete esetén reálisan tartottak egy Kelet-Magyarország, benne Erdély elleni oszmán-török támadástól májusában új fejedelmet választottak Somlyai Báthory István személyében. A két országrész, későbbi kifejezéssel: a» két magyar haza «egyesítése - utóbb pl. Bocskai István fejedelem végrendeletében, vagy pl. az március 15.-i 12 pontban az össznemzeti célt parázsként is fenntartva ig váratott magára. A trianoni, majd a párizsi békediktátum hatályba lépése óta újra és mindenkor - a reintegráció keretében - ez ( is ) az óhajunk és nemzeti törekvésünk.

20 A konstantinápolyi/isztambuli Ayasofya dzsámiban az egykori főoltár helyén kialakított mihráb ( a mekkai Kába-szentély felé mutató, az imádkozás irányát jelző fali-fülke ), 2 oldalán az I. Szulejmán szultán által már 1526-ban a budavári Nagyboldogasszony templomból hadizsákmányként ide hozott óriási - bronz alapú márványoszlop - gyertyatartók, amelyekre a szultán törökül ráíratta: I. A világ uralkodója Szulejmán kán, Akinek támadását sem Giv, sem Bizsen nem bírja kivédeni, Annyira megverte Magyarország seregét, Hogy a mező nem látszott a holttetemektől, Miután a gyáva királyt is megölte, Országát felégette. Vedd igaz tudomásul: Felégette templomait, szétrombolta Budát. Kihozott onnan két remekművű gyertyatartót, Elhozta azokat az Aja Szófiába, S olaj gyanánt az ellenség testét és lelkét égeti bennük. Hátif mondott emlékére tárihot: Örökké világítson a hit lámpása. 933 év [[ iszlám időszámítás a hidzsrától, keresztény időszámítás szerint 1526/27 ]] II. Szultáni pecséttel felruházott Szulejmán sah, Aki Jeruzsálemnek, Egyiptomnak, Hidzsáznak és Damaszkusznak szultánja, Elfoglalta Magyarország egész területét, az Isten őszinte barátja. A templomokat lerombolva, leigázta a bálványok egész népét. Elhozta a hatalmas győzelemből a világítót, óh szív. Mondd a dátumát: örökké tartson az Iszlám gyertyafénye. 933 év 1934-ben - a Török Köztársaság idején, Musztafa Kemal Atatürk köztársasági elnöki sugallatára - a Szent Bölcsesség/Hagia Szophia székesegyház, majd iszlám dzsámi épületét szekularizálták, és Ayasofya Múzeumként nyitották meg 1935-ben. Az épületegyüttes 1985 óta az UNESCO Világörökség része. I. Szulejmán földi maradványait [ a lágy részeket kivéve, amelyeket Szigetváron temettek el ] az akkor még csak 112 éve oszmán-török fennhatóságú Konstantiniyye/İstanbul egyik