Áttekintés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Áttekintés 2005-2013"

Átírás

1 Budakeszi Kultúra Alapítvány Áttekintés

2 Budakeszi Kultúra Alapítvány Tevékenységünk Erdélyben Áttekintés Írta és szerkesztette: Koós Hutás Katalin TARTALOMJEGYZÉK Tevékenységünk Szlovéniában Országos jelentőségű tevékenységünk oldal oldal oldal Tevékenységünk Budakeszin és környékén oldal Első kiadás 2013 Készült a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) támogatásával Budakeszi Kultúra Alapítvány 2013 ISBN Budakeszi Kultúra Alapítvány létrehozását egymillió forint alaptőkével Koós Hutás Katalin, aki 1998 és A 2004 között a budakeszi városi lap főszerkesztője, 2004 óta pedig a Buda környéki Iránytű alapító főszerkesztője kezdeményezte 2005-ben. A közhasznúnak minősített alapítvány az eredeti elképzelés szerint a Budakeszit kulturálisan gazdagító törekvések támogatására jött létre. Működése során azonban tagjai a világ magyarsága szempontjából olyan szimbolikus feladatok megvalósítását is felvállalták, amelylyel az alapítvány nevét a világ minden országában, ahol magyarok élnek, ismertté tették. Az erdélyi Gyimesi-szorosban a történelmi Magyarország legkeletibb vasúti őrházának helyreállításával magyar közösségeknek olyan összefogása jött létre, amely a többségében még ma is magyarok lakta Gyimesbükköt és az ezeréves határt öt év alatt Csíksomlyó mellett a második leglátogatottabb nemzeti zarándokhellyé tette, ahová pünkösd vasárnapján a világ minden tájáról érkeznek magyarok. Az elfeledett katonasírok és az elesettek neveinek felkutatására tett erőfeszítéseik emlékhelyei nem csak a magyar történelemben véráztatta Gyimesi-szorosban sokasodnak, de tevékenységüket az első világháború és a napóleoni háborúk színhelyeire, így a mai Szlovénia területére is kiterjesztették Az alapítványi munkát kezdettől fogva ugyanaz a csapat végzi: Hidas Mátyás, a kuratórium elnöke, Bánkuti Ákos, Herein Gyula, Menczingerné dr. Bokor Andrea, Szász Károly a kuratórium tagjaiként, valamint Bechtold Gábor, Herein István, Nádas Anna, Patakiné Szlabóczky Krisztina és Koós Hutás Katalin. Az alapítványnak alkalmazottja nincs, irodát nem tart fenn, tagjai a munkájukat főállásuk mellett, saját költségükön, alapítványi támogatásként végzik. 2 3

3 Erdély, Gyimesi-szoros Fotó: Bánkuti Ákos Fotó: Bánkuti Ákos Nem hiszek az Elrendelésben, mert van szivemben akarat, s tán ha kezem máskép legyintem, a világ másfelé halad. (Babits Mihály) 4 5

4 VASÚTI ŐRHÁZ, GYIMESBÜKK Az alapítvány első nagy vállalkozása 2008-ban a Budapesttől mintegy ezer kilométerre, a történelmi Magyarország határán, az erdélyi Gyimesi-szorosban, a Rákóczi-vár lábánál álló 30-AS SZÁMÚ VASÚTI ŐRHÁZ, a Magyar Királyi Államvasutak legkeletibb őrházának felújítása volt. A több mint kétszáz adományozónk hozzájárulásának és a gyimesbükki néptanács és a polgármesteri hivatal együttműködésének köszönhetően a kora tavasszal kezdődött, a helyszínen Deáky András álta felügyelt munkák április végére be is fejeződtek, így lehetővé vált a csíksomlyói búcsú másnapján, május 11-én, pünkösd vasárnapján közel húszezres tömeg részvételével az őrház felavatása. Az ünnepségre napokkal korábban Budapestről ötszáz utassal először indult el a Székely gyors, élén az ipartörténeti érdekességként számon tartott és felújított 017-es számú magyar koronás címeres Nohab-mozdonnyal az Indóház vasúti magazin és a Kárpáteurópa utazási iroda szervezésében egy olyan vasútvonalon, ahol hatvannégy éve nem járt magyar mozdony. Az alapítvány az átadó ünnepség szervezésének fő KOORDINÁTORA, melyről a Duna TV fő műsoridőben, élő egyenes adásban számolt be. A felújított őrházat még az év októberében Sólyom László köztársasági elnök is meglátogatta, s nemzetközi sajtótájékoztatót tartott az épület előtt. Az alapítványt pedig köztársasági elnöki emlékéremmel tüntette ki. Herein Gyula, Bánkuti Ákos, Herein István, Sólyom László és Bilibók Ágoston a gyimesbükki vasúti őrházban 6 7

5 Az őrház átadására az alapítvány megjelentette SEBŐ ÖDÖN A HALÁLRA ÍTÉLT ZÁSZLÓALJ című könyvét, amely a Gyimesi-szorosban augusztus 28. és szeptember 20. között lezajlott hősies védekezés harcainak, majd a bekerítésből való bravúros kitörésnek állít emléket. A 32. határvadász zászlóaljhoz tartozó harccsoport a gyimesbükki helyőrség mindössze 24 esztendős parancsnoka, Sebő Ödön vezetése alatt a Gyimesi-szorosban az orosz frontot három hétig feltartóztatva védte az ősi határt. Az őrház múltjáról, a felújítás történetéről, az átadási ünnepség legfontosabb eseményeiről és a felújítók vallomásairól ötven perces dokumentumfilm készült Koós Hutás Katalin szerkesztésében Őrház az ezeréves határon címmel, több órányi amatőr felvétel és több mint ezer fotó felhasználásával. Az alapítvány felvállalta az adománygyűjtést a Gyimesek SZÉP-HAVAS csúcsán feltárt és újjáépülő középkori kőkápolna munkálataihoz, melynek gazdája az Erdélyben bejegyzett Szép-havas Egyesület. 8 9

6 Fotó: Bánkuti Ákos Fotó: Bánkuti Ákos 2009 tavaszán az alapítvány, adományozóinak köszönhetően, elősegítette Gyimesbükkön a kontumáci (vesztegzári) KÁPOLNA felújítását, áram- és telefonellátását egy webkamera működtetése érdekében. Közel másfélmillió forinttal járult hozzá a kápolna felújításához és 2009 pünkösdjére a RÁKÓCZI-VÁR állagmegóvásában is közreműködött. Az alapítvány adományokat gyűjt és továbbít a Gyimesek SZÉP-HAVAS csúcsán feltárt és újjáépülő középkori kőkápolna munkálataihoz. Az alapítvány a gyimesbükki pünkösdvasárnapi zarándoklat rendezvényszervezésének fő KOORDI- NÁTORA. A rendezvényeket a Duna TV fő műsoridőben, élő egyenes adásban közvetítette. Hidas Mátyás, Bánkuti Ákos, Szőcs László gyimesbükki alpolgármester, Görbe Vilmos, Gyimesbükk polgármestere, Koós Hutás Katalin, Herein Gyula és Herein István Fotó: Czifra Lajos Fotó: Koós Hutás Katalin

7 Széchenyi-mozdony Fotók: Bánkuti Ákos KATONAI EMLÉKHELY GYIMESBÜKKÖN 2010-ben a gyimesbükki magyarsággal összefogásban, az alapítvány adományozóinak és a Hadtörténeti Intézet támogatásával magyar katonai emlékművet alakítottak ki a Gyimesek legrégebbi katolikus temploma melletti romokon. A Gyimesbükk környéki harcokban elesett háborús hősökért és áldozatokért állított emlékhelyen több mint ötszáz elesett, eltűnt katona neve szerepel. E ma is magyarok lakta vidék mindig a hadak útja volt. Évszázadokon át török- és tatárbetörések pusztítottak itt. A XX. században az I. és a II. világháború harcai hagytak nyomot az ezeréves határ hegyvonulatain. A hegygerincek lövészárkokkal bordázottak, melyek révén az ezeréves határ vonala pontosan nyomon követhető. A Békás-szoros, a Gyimesi-szoros, az Úz-völgye, az Ojtozi-szoros határvidékén több ezer ember esett el a harcokban. A golyózáporban néha csak arra volt lehetőség és idő, hogy a lövészárokba fektessék a halottakat és egy kis földet terítsenek rájuk. Ezeken a helyeken sokszor még ma is csontokat mos ki az eső. A helybéliek még tudják, hol maradtak temetetlen holttestek, jelöletlen tömegsírok. Az utolsó pillanat ezeket a nyomokat felderíteni, hiszen még élnek olyanok, akik a harcokban maguk is részt vettek. A szovjet és román elesetteknek a szorosban már állítottak emléket a vasúti őrházzal szemben, a Tatros túloldalán, de a magyar áldozatoknak eddig nem volt helye, ahol egy fohász elhangozhatott volna értük Fotó: Herein Gyula

8 Az emlékhely kialakítását a Budakeszi Kultúra Alapítvány adományokból 1,8 millió forinttal támogatta. Az alapítvány a gyimesbükki pünkösdvasárnapi zarándoklat rendezvényszervezésének fő KOORDINÁTORA ben már két zarándokvonat érkezett a Gyimesekbe: a koronás címeres 017-es Nohab vontatta Székely gyors mellett a Széchenyi-mozdony húzta Csíksomlyó expressz is. A rendezvényt a Duna TV élőben közvetítette. Fotó: Bánkuti Ákos Fotó: Herein Gyula

9 TÉRKÉP: KATONASÍROK GYIMESBÜKKÖN ÉS KÖRNYÉKÉN A gyimesbükkiek és a Budakeszi Kultúra Alapítvány közös csapata a helybéliek emlékezetében és a levéltári térképeken fellelt katonai sírok közül 2010 tavaszán, első lépésként húszat, kereszttel jelölt meg. A fellelt sírok adatait, GPS-koordinátáit Bánkuti Ákos rendszerezte, s a Budakeszi Kultúra Alapítvány térképen is megjelentette Katonasírok Gyimesbükkön és környékén címmel. A bécsi levéltárból nyert adatok alapján további sírok megtalálása, a fejfák felállítása, a sírban nyugvó katonák neveinek feltüntetése és a már felállított keresztek karbantartása több évre munkát ad az alapítvány munkatársainak és gyimesbükki segítőiknek. Salamon József plébános megáldja a kereszteket Fotó: Bánkuti Ákos 16 17

10 Fotók: Bánkuti Ákos Fotók: Herein Gyula Gyimesbükk, Füstös utca Lókút Hegyes-havas 18 19

11 Az alapítvány a kontumáci katonai emlékhely mellett az eddig felkutatott katonai sírhelyeket bemutató térképet információs táblán tette közzé. Bilibók-tető Fotó: Koós Hutás Katalin Gyimesközéplok Fotók: Bánkuti Ákos 20 21

12 LEÉGETT A GYIMESBÜKKI MAGYAR ISKOLA Fotók: Koós Hutás Katalin Fotó: Salamon József A 2010 novemberében leégett, egy évvel korábban felújított gyimesbükki Dani Gergely Magyar Tannyelvű Általános Iskola és Óvoda helyreállítását az adományozóinknak köszönhetően közel négymillió forinttal támogattuk 2011-ben. A támogatást az iskola külső festésére, irodabútorok, könyves szekrények, négy komplett új számítógép és könyvnyilvántartási program beszerzésére fordították. A nagy összegű adománynak köszönhetően az iskola tornaterem kialakításába is belekezdett

13 A MAGYAR HONVÉDELMI MINISZTER GYIMESBÜKKRE LÁTOGAT 2011 pünkösdjén HENDE CSABA magyar honvédelmi miniszter, a felesége és kísérete magánlátogatásra Gyimesbükkre utazott, ahol két napot töltött el a Budakeszi Kultúra Alapítvány vendégeként. Pünkösd vasárnapján közel hetvenezer zarándok előtt beszédet mondott a katonai emlékhelynél és Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárral közösen megkoszorúzta azt. A honvédelmi miniszter felajánlotta közreműködését Budakeszi akkor már felújítás alatt álló I. világháborús emlékművének az újraavatásában. HÍDAVATÁS GYIMESBÜKK június 12. pünkösd vasárnap Határon átívelő összefogás keretében, gyimesbükkiek és magyarországiak, köztük Bánkuti Ákos, Herein Gyula és Herein István a Budakeszi Kultúra Alapítvány munkatársai, részt vettek az Erdélyt Moldvával összekötő, Tatroson átívelő, hajdan a határra vezető közúti híd felújításában. A festéket a magyarországiak szerezték be, a festést a gyimesbükkiek végezték, de megújult a közel száz éves vasszerkezet négy hídfője is. Fotók: Bánkuti Ákos Az alapítvány a gyimesbükki pünkösdvasárnapi zarándoklat rendezvényszervezésének fő KOORDINÁTORA ben a Székely gyors mellett érkező Csíksomlyó expresszt a Liszt-mozdony vontatta, amely a neves magyar zeneszerző magyar rapszódiáiból játszott az ezeréves határnál. A rendezvényeket a Duna TV élőben közvetítette

14 Herein István, Bánkuti Ákos, Herein Gyula, Hende Csaba, Maruzs Roland, Hischer Ágnes Fotó: Koós Hutás Katalin Fotók: Koch Bea Fotó: Bánkuti Ákos 26 27

15 A MAGYAR HADISÍR-GONDOZÁSÉRT A Magyar Honvédelem Napja alkalmából Bánkuti Ákos, kuratóriumunk tagja és hadtörténeti szakértőnk, valamint Herein Gyula munkatársunk ELSŐ OSZTÁLYÚ MA- GYAR HADISÍR-GONDOZÁSÉRT kitüntető címet vehetett át május 19-én a Hadtörténeti Múzeumban. A Magyar Hadisírgondozásért kitüntető címben évente osztályonként összesen öt fő részesülhet. A kitüntető cím mindhárom osztálya csak egyszer adományozható. I. osztályú Magyar Hadisírgondozásért címet 2011-ben dr. Havasi János, az MTV főszerkesztője a Sírjaik hol domborulnak? című hadisírgondozó műsor és a honlap szerkesztéséért kapott. Bánkuti Ákos és Herein Gyula a Budakeszi Kultúra Alapítványtól gyimesbükki tevékenységével érdemelte ki a díjat. Renato Tubarot, az Isonzó Baráti Kör első olasz alelnökét és Ciman Stefant, az Isonzó Baráti Kör szlovén elnökét a magyar hadisírok, hadi emlékművek és kegyeleti helyek ápolása, gondozása érdekében huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenységének elismeréséül szintén e díjjal tüntették ki. Fotók: Koós Hutás Katalin dr. Havasi János, Bánkuti Ákos és Herein Gyula 28 29

16 A LITZMANN-KÚP Az ezeréves határ vonalán, az Úz-völgye felett magasodó MAGYARÓS-TETŐT március 8-án egy új harcászati módszerrel, katonai bravúrral foglalta vissza a magyar haderő, köztük a magyar királyi 10. miskolci honvéd gyalogezred. A támadást segítették Litzmann német gyalogsági tábornok katonái is. A tábornok mindig elismerőleg nyilatkozott a magyar katonák helytállásáról és hazaszeretetéről, ezért még magyarul is megtanult valamennyire. A győzelem után a Magyarós-tető Névtelen kúpját a miskolci gyalogezred parancsnoka javaslatára Litzmann-kúpnak nevezték el és egyben a bravúros győzelemnek is emléket állítottak. Az emléktábla idővel eltűnt, de az alapítvány 2011 augusztusában emléktáblát állított az előző tábla szövegével a rendkívül nehezen megközelíthető hegycsúcson. Herein István, Herein Gyula, Koós Hutás Katalin, Herein Linda és Szabó Károly Fotó: Bánkuti Ákos Fotó: Herein István 30 31

17 KÖNNYEZŐ GOMBA KONTUMÁCON 2011 őszén kiderült, hogy a Gyimesek legrégebbi katolikus kápolnája, az alig két éve felújított kontumáci kápolna faszerkezeteit megtámadta az igen pusztító hatású könnyező gomba. A gyimesbükki katolikus magyar közösség a megfelelő szakmai irányítás igénybe vétele mellett önerőből végezte a helyreállítást. Az új padlóburkolat költségeihez a Budakeszi Kultúra Alapítvány Ft-tal, Herein Gyula munkatársunk szintén Ft-tal, az időközben testvértelepüléssé vált Telki önkormányzata további Ft-tal járult hozzá. Fotók: Salamon József Fotók: Bánkuti Ákos 32 33

18 CSÁNGÓ KERESZTÚT AVATÁSA GYIMESBÜKK Az alapítvány a gyimesbükki pünkösdvasárnapi zarándoklat rendezvényszervezésének fő KOORDINÁTORA ben már három zarándokvonat érkezett Gyimesbükkre: a Székely gyorsot kísérő Csíksomlyó expresszt az Aranycsapat-mozdony húzta, mellyel a gyimesbükki őrházhoz érkezett Buzányszky Jenő, az aranycsapat legendás labdarúgója is. Gyimesbükkre látogatott a czestochowai Mária-szobor másolatát a csíksomlyói búcsúra ajándékba szállító Boldogasszony-zarándokvonat is. A rendezvényeket a Duna TV felvételről közvetítette. A gyimesbükki pünkösdi zarándoklat és a Székely gyors érkezésének ötödik évfordulója emlékére a Budakeszi Kultúra Alapítvány, az Indóház Vasúti Magazin és a Kárpáteurópa Utazási iroda emléktáblát állított a 30-as számú vasúti őrház homlokzatán május Székely gyors A Csíksomlyó express az Aranycsapattal Fotók: Bánkuti Ákos

19 Fotók: Bánkuti Ákos. CSÁNGÓ KERESZTÚT 2012 pünkösdjén a gyimesbükki római katolikus plébánia mögötti hegyoldalon a Salamon József plébános irányításával újonnan elkészült csángó keresztút első ünnepélyes bejárására került sor. A keresztút különlegessége, hogy Jézus keresztútjának egyes állomásait a gyimesi csángó nép történelmének egyes fejezeteivel kötötték össze. A kálvária 8. stációját a Budakeszi Kultúra Alapítvány, 11. állomását munkatársunk, Herein Gyula és családja, a 13. stációt Telki, mint testvértelepülés közössége egyenként közel kétszázezer forinttal támogatta. A gyimesi keresztút egyes stációihoz egyegy helyi kapcsolódás is kötődik, így alapítványunké Antal Gyula Tibor, Antal Ince és Pál Péter tanácsnokok (Budáka), de ima és feladat is tartozik hozzá. A Budakeszi Kultúra Alapítványé, hogy vezető és vezetett közös értékre, kultúrára, javak felismerésére találjon. Herein Gyula családjáé új életet építeni a romokra, magot vetni, fát ültetni, sebeket gyógyítani. Telkié pedig a természeti rendre vigyázni, a lelkiismereti szabadságot biztosítani, a totalitárius gondolkodást és magatartást gyógyítani. A csángó keresztút első, ünnepélyes bejárásáról a Duna Tv is filmet készített

20 A SZÉCHENYI TÁRSASÁG DÍJA Szeptember 21-én, gróf Széchenyi István születésének 221. évfordulójára a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében rendezett emlékülésen a Budakeszi Kultúra Alapítvány a Széchenyi Társaság Díját vehette át a hazai és a határon túli történelmi és kulturális értékek megmentésére, ápolására irányuló, Széchenyi szellemi örökségének folytatásaként értékelt munkájáért a fóti gróf Károlyi László és felesége, Kocsi György, Zamárdi plébánosa és Körmendy Kinga, a Széchenyi-életmű feldolgozója társaságában. Az emlékülésen Rubovszky András, a társaság főtitkára köszöntőjében hangsúlyozta: ma már nem csak a magyar nyelv, de a magyar nemzet, sőt a keresztény Európa megmaradásáért is aggódnunk kell. Mivel az Európai Unió jelenlegi vezetőinek ez nem szívügye, a civil szervezetek erejére van szükség a nemzeti és az európai hagyományos értékek felmutatása és megerősítése érdekében. Az alapítványt a Széchenyi Társaság elnökségi tagja, a Budakeszi Széchenyi Baráti Kör elnöke, Kőrösiné dr. Merkl Hilda méltatta. Fotó: Herein Linda Az alapítvány ajándéka Hischer Ágnestől Fotó: Koós Hutás Katalin 38 39

21 A RÁKÓCZI-VÁR ÚJJÁÉPÍTÉSE Bíró Gábor látványképei Alapítványunk a legkeletibb magyar vasúti őrház 2008-as felújítása óta tervezi az őrház feletti magaslaton az ezeréves határ Rákóczi-várnak nevezett egykori erődítményének és vámszedőhelyének az újjáépítését. Ebben a törekvésünkben egyezségre találtunk Gyimesbükk vezetőivel és a magyar közösség képviselőivel egyaránt. A szükséges tervek elkészítése és az engedélyeztetési eljárás évek óta zajlik. A vár építését 1626-ban kezdeményezte az 1613-ban éppen négyszáz éve fejedelemmé választott Bethlen Gábor. A fejedelem 1629-ig tartó uralkodása alatt alapozta meg és élte fénykorát Erdély. Bethlen korának egyik legnagyobb politikusa volt. Távoli céljai közé tartozott a három részre szakadt Magyarország egyesítése. Uralkodása nyugalmat és jólétet teremtett Erdélyben, elsősorban merkantilista gazdaságpolitikája miatt, amely az exporttöbbletet tartotta szem előtt, s az importot igyekezett korlátozni. Ez a hazai termelés és a középosztály erősítését eredményezte. A nagyobb mennyiségben kivitelre kerülő árucikkekre monopóliumot vetett ki. A nemesfémet, a pénz akkoriban kizárólagos formáját az országba vonzották, kiáramlását akadályozták. Vámrendszert épített ki, ennek egyik megtestesült formája a gyimesbükki erődítmény, amely minden bizonnyal a Bethlen Gábor politikáját folytató, szintén kimagasló politikusról, I. Rákóczi Györgyről ( ) kaphatta a nevét Az alapítvány a befejezéséhez közeledő kápolnaépítést a Szép-havas tetején százezer forinttal támogatta. Fotó: Esztány Győző

22 AZ I. VILÁGHÁBORÚ ÉS A NAPÓLEONI HÁBORÚK CSATATEREI, SZLOVÉNIA Fotók: Bánkuti Ákos 42 43

23 ROSTÁS PÁL, A HŐS MAGYAR HUSZÁR Fotó: Koós Hutás Katalin Az alapítvány a szlovéniai magyar nagykövetség magyarországi partnereként adománygyűjtésbe kezdett Rostás Pál huszár szobrának felújítására a szlovéniai Budanjéban. Az október 3-i franciák elleni magyar hőstettnek, melynek során hatvan francia gyalogos és hét lovas ellen Rostás Pál, az 5. Radetzky-huszárezred közhuszára egymaga negyedórán át kitartott, mialatt harminc lövés érte, Wippach lakói szemtanúi voltak, és a franciák távoztával a halott vitézt díszes temetésben részesítették, sírja fölé pedig már ekkor emléket emeltek. Rostás Pál hősies tettének emlékezetét bajtársaik, az 5. Radetzky-huszárezred tagjai méltán őrizték és állítottak később életnagyságú szobrot is a jeles vitéznek. A szlovén fél által kezdeményezett helyreállítási munkák befejezéséhez a magyar fél másfélmillió forint hozzájárulásra tett ígéretet, melyről a megállapodás a résztvevő felek között november elején megszületett. A magyarországi adománygyűjtésre a Honvédelmi Minisztérium alapítványunkat javasolta. A szobor átadása 2013 őszén, a csata 200. évfordulóján várható. Fotó: Herein Gyula Hidas Mátyás (Budakeszi), Matej Zen (Budanje) mögött Bánkuti Ákos, Máté László nagykövet-helyettes, Hajnik László katonai attasé, Szent-Iványi István nagykövet és Jozko Clekovic (Budanje) Fotó: Herein Gyula

24 AZ ARANYKOCSI ÚJJÁÉPÍTÉSE 1938-ban az önmagában is hatalmas ívű nemzetközi eseményt, a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszust öszszekapcsolták egy nagy hazai ünnepségsorozattal, amely a 30-as években erőteljesen megnyilvánuló Szent István-kultusz betetőzéseként az államalapító magyar király halálának 900. évfordulója volt. A két ünnep közös csúcspontja a Szent Jobb országlátása volt, amely összekapcsolta a központi és a regionális ünnepségeket és a felekezetek fölé emelkedve a nemzeti egységre való törekvés jelképe lett. Fotó: Bánkuti Ákos 46 47

25 A Szent Jobb szállításához egy gazdagon díszített, különleges műszaki megoldásokat megvalósító vasúti kocsit épített mindössze a püspöki kar és a MÁV, amit ma aranykocsinak nevezünk. Bátran állíthatjuk, hogy az ereklyét szállító vagon a magyar tervező- és díszítőművészet, s a magyar ipar remeke volt. Az arany, ezüst, bíbor és zöld színekben pompázó, gazdagon díszített külső oldalait a magyar szentek: István, Gellért, Imre, Gizella, Margit, Mór, László és Erzsébet egészalakos képei díszítették, s mindkét oldalán az évszámok, a Bölcsesség Hatalom és Igazságosság felelősség feliratok hirdették a szent király jubileumát. A kocsi tetején négy imádkozó angyal között a Szent Korona este kivilágított, nagyított mását helyezték el. A kétoldalt üvegfalú, ún. díszteremben a kocsi közepén egy rezgéscsillapító-rugós állványon nyugodott a koronaőrök őrizte, megvilágított ereklye, hogy ott is jól lássák, ahol nem emelték le a vonatról, csak áthaladt a szerelvény és 1942 között összesen huszonkét magyar várost látogatott meg a Szent Jobb, ahol az aranykocsi nemcsak megállt, hanem az ereklyét a városban közszemlére téve tisztelegtek előtte. Az érintett helységek száma ennek a többszöröse volt. Ennek a vasúti kocsinak az eredetinek leginkább megfelelő újjáépítését és díszítő festését tervezi a Budakeszi Kultúra Alapítvány a mai vasúti közlekedési előírásoknak megfelelően a MÁV, mint vasútszakmai partner és a Magyar Nemzeti Múzeum bevonásával

26 1924 A BUDAKESZI KULTÚRA ALAPÍTVÁNY TEVÉKENYSÉGE BUDAKESZIN ÉS KÖRNYÉKÉN B U D A K E S Z I ALAPÍTVÁNY 50 51

27 BUDAKESZI ben ötféle KÉPESLAPOT jelentettünk meg Budakesziről. A Bu da ke szi Irány tû Szer kesz tõ sé ge a Bu da keszi Kul tú ra Ala pít vány tá mo ga tá sá val már cius ban ké pes la po kat je len tet meg az aláb bi ter vek sze rint. Kér jük, hogy mond ják el vé le mé nyü ket a lap fõ szer kesz tõ jé nek (Koós Hu tás Ka ta lin (30) ) vagy a 2092 Bu da ke szi, Pf pos ta cí men vagy a elekt ro ni kus pos ta cí men. Ugyan eze ken a cí me ken vár juk azok nak a je lent ke zé sét, akik se gítsé günk re len né nek a ké pes lap ok ter jesz té sé ben, áru sí tá sá ban márciusában PÁ- LYÁZATOT írtunk ki vers, próza vagy tanulmány írására és József Attila egy szabadon választott versére versillusztráció készítésére. Az eredményhirdetésre, a díjak kiosztására és a pályaművek bemutatására május végén a Budakeszi álmodik című, Budakeszi képzőművészeinek csoportos kiállítása keretében került sor. Hagyományt teremtettünk a BUDAKESZI HELYTÖRTÉ- NETI NAPTÁRSOROZATUNK megjelentetésével. A évi, Budakeszit század eleji képeslapokon bemutató naptár külön érdekessége, hogy feltünteti helyi rendezvényeink és ünnepeink időpontjait is. A budakeszi Dafke Alapítványnak forint TÁMO- GATÁST nyújtottunk erdélyi gyerekek táboroztatására. Kér jük, hoz zá já ru lá suk kal, ado má nyuk kal tá mo gas sák a BU DA KE SZI KUL TÚ RA ALA PÍT VÁNYT. Szám la szám: OTP Elekt ro ni kus pos ta cím: A VÁROSKARÁCSONYT a Budakeszi Kultúra Alapítvány szervezte, az Erkel Ferenc Művelődési Központ technikai támogatásával

28 BUDAKESZI márciusában PÁLYÁZATOT írtunk ki a Nándorfehérvári győzelem 550. évfordulója emlékére képzőművészet, irodalom és zene kategóriában. Az eredményhirdetésre, a díjak átadására és a pályamunkák bemutatására május 26- án a budakeszi Kálvin-teremben került sor. Budakeszi NAPTÁR Budakeszi nevezetességeiről, a hátlapokon a nevezetességek történetével. A VÁROSKARÁCSONYT a Budakeszi Kultúra Alapítvány szervezte, az Erkel Ferenc Művelődési Központ technikai támogatásával. KÉPESLAP a budakeszi Országzászlóról Budakeszi Országzászló Fotók: Bánkuti Ákos 54 55

29 A kategóriagyőztes Simon István festénye 2007 márciusában Lakóhelyünk értékei címmel fotó, fotómontázs és egyedi képzőművészeti alkotás kategóriában írtunk ki PÁLYÁZATOT. A nagy érdeklődést kiváltó pályázatra negyvenhárom, többségében felnőtt amatőr vagy professzionális művészek több mint száztíz pályaművet nyújtottak be Budakeszi, Páty, Budajenő, Telki, Perbál, Nagykovácsi és Remeteszőlős természeti szépségeit, földrajzi, növénytani, állattani érdekességeit, vagy az épített környezet jellemző alkotásait (lakóházak, templomok, kápolnák, köztéri kisépítmények, műalkotások, stb.) bemutató műveikből. A gazdag gyűjteményből vándorkiállítást készítettünk, melyet Budakeszi után Pátyon, Perbálon és Telkiben is bemutattunk. A legjobb pályaművek megtekinthetők a Budakeszi Kultúra Alapítvány honlapján a Pályázatok menüpont alatt. Harmincezer forint TÁMOGATÁS a budakeszi farsangi felvonulás megrendezéséhez. BUDAKESZI 2007 Budakeszi helytörténeti NAPTÁR 2008, mely század eleji Budakeszi képeslapokból készült. A hátlapokon a képeslapon látható épületek és tulajdonosaik története olvasható. A VÁROSKARÁCSONYT a Budakeszi Kultúra Alapítvány szervezte, az Erkel Ferenc Művelődési Központ technikai támogatásával

30 BUDAKESZI 2008 A korábbi évek nagy sikerére való tekintettel 2008 márciusában is meghirdettük a Lakóhelyünk értékei című FOTÓPÁLYÁZATOT a Budakeszin és környékén élő amatőr alkotók számára. A témák az évszakok és a Zsámbékimedence német ajkú lakosságának emlékei voltak. A határidőre beérkezett 85 pályaműből három 16 év alatti, három 16 év feletti pályázót díjazott az alapítvány. A zsűri kettő, az alapítvány további hat különdíjat osztott ki. A díjazott képeket bemutató kiállítás június 8-ig kapott helyet a budakeszi Erkel Mini Galériában. A díjazott képek a Buda környéki Iránytű címlapján és színes oldalain nyomtatásban is megjelentek. A díjazott fotósok minden pályaműve megtekinthető a Budakeszi Kultúra Alapítvány honlapján a Pályázatok menüpont alatt. Hagyományos helytörténeti NAPTÁR 2009, melyet budakeszi sváb családok archívumaiból válogatott, még sohasem publikált képekből állítottunk össze. Adományokat gyűjtöttünk a DIÓSDI ORSZÁGZÁSZLÓ megépítéséhez. Nyolcvanezer forint TÁMOGATÁS Simon István, budakeszi festő-keramikus műveiről készült albumának megjelentetéséhez. A VÁROSKARÁCSONYT a Budakeszi Kultúra Alapítvány szervezte, az Erkel Ferenc Művelődési Központ technikai támogatásával. A zsűri különdíját felnőtt kategóriában Salamon László (Budakeszi) a Zsámbéki-medence német ajkú lakosságának hagyományairól készített kép-sorozatai kapták Ötvenezer forint TÁMOGATÁS a Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény Baráti Köre Egyesület Emlékeink című kiadványának megjelentetéséhez Fotó: Bánkuti Ákos

31 BUDAKESZI márciusában Jegyezvén szalmaszállal címmel országos fotó- és képzőművészeti pályázatot hirdetett a Budakeszi Kultúra Alapítvány és a Nagy Gáspár Városi Könyvtár Nagy Gáspár, Kossuth-díjas költő, író születésének 60. évfordulója tiszteletére, amelyen nem csak amatőr alkotók pályáztak. A beérkezett 112 pályaművet bemutató kiállítás június 8-ig kapott helyet a budakeszi Erkel Mini Galériában. A legjobb pályaművek megtekinthetők a Budakeszi Kultúra Alapítvány honlapján, a Pályázatok menüpont alatt (www.budakeszikultura.hu). NAGY KÁLMÁN-emlékünnepet szerveztünk a Budakeszin élő, 100 éves ny. huszártiszt köszöntésére a Széchenyi Baráti Körrel közösen a budakeszi Prohászka gimnáziumban. A rendezvény vendége volt Győrffy-Villám András, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöke. 1. helyezett Neszmélyi Réka: Ott fenn Hagyományos helytörténeti NAPTÁR 2010, melyet budakeszi sváb családok archívumaiból válogatott, még sohasem publikált képekből állítottunk össze Nagy Kálmán 100. születésnapján Fotó: Bánkuti Ákos

32 Sárig Attila Deáky András Antal Tibor március 15-én a város rendezvényeivel összhangban KIÁLLÍTÁST szerveztünk a 2008-ban segítségünkkel felújított gyimesbükki 30-as számú vasúti őrház megújulási folyamatát bemutató fotókból, és az őrház pünkösdi felavatását megörökítő felvételekből a budakeszi Kálvin-teremben. A kiállítást Karátson Gábor, Kossuth-, Munkácsy- és József Attila-díjas festő, író nyitotta meg. A rendezvényen a Gyimesek üzenetét tolmácsolta Deáky András nyugdíjas iskolaigazgató és Antal Tibor csángó népdalénekes, közreműködött Konkoly Csenge népdalénekes Budapestről 2009 Karácsonyán a SZENTEGYHÁZI GYER- MEKFILHARMÓNIA adott koncertet a budakeszi katolikus templomban, melyet alapítványunk húszezer forinttal támogatott. A rendezvény háziasszonya Nádas Anna Fotók: Salamon László Fotók: Bánkuti Ákos Budakeszin a Széchenyi-év alkalmából SZÉCHENYI- SZOBOR felállítását kezdeményezte 2009-ben a Budakeszi Széchenyi Baráti Kör, Gábor Emese helyi művész alkotását. Az adományok gyűjtésében alapítványunk jelentős szerepet játszott, összesen Ft adománygyűjtéssel, saját erejéből ötvenezer forinttal támogatta a kezdeményezést.

33 BUDAKESZI ben megújult a 125 éves Ecce homo-kőszobor, más néven ÜLŐ KRISZTUS a budakeszi Gábor Áron u. 59. számmal szemben. Az egykori Weichselblöß területén álló, kizárólag közadakozásból restaurált szobor újbóli felszentelésére virágvasárnap került sor a Budakeszi Szépítő Egyesület és a Budakeszi Kultúra Alapítvány támogatásával. A szobrot a Bechtold-család állíttatta március 28-án annak emlékére, hogy mind a négy fiuk túlélte a pestisjárvány pusztítását. A szobrot utoljára 1990-ben az Országos Műemléki Felügyelőség költségén Varga Zoltán kőszobrász restaurálta, 2010-ben a budakeszi adományozók költségén Konkoly György restaurátor. A felújítást a Budakeszi Kultúra Alapítvány saját forrásból , adománygyűjtésből Ft-tal támogatta. A budakeszi helytörténeti NAPTÁR 2011 mint minden évben, idén is elkészült. Fotó: Szemereki Zoltán Az alapítvány követendő mintaként SVÁB NŐI NÉPVISELETET varratott Nádas Anna, az alapítvány kulturális referense közreműködésével egy harmincezer forintos keret felhasználásával, melyet a referens a helyi rendezvényeken rendre bemutat. A Bechtold család leszármazottjai Fotók: Bánkuti Ákos A budakeszi Csengő-bongó-gyermek koncertsorozatnak Ft TÁMOGATÁS. A Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájháznak az Ismerd meg Budakeszit című gyerekpályázathoz Ft TÁMOGATÁS

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

EMLÉKHELYEK ÉS EMLÉKMŰVEK PILISCSABA VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN

EMLÉKHELYEK ÉS EMLÉKMŰVEK PILISCSABA VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN EMLÉKHELYEK ÉS EMLÉKMŰVEK PILISCSABA VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN Készítette: Rozovics Ferenc Hornyák Ferenc Csaba Faragó Péter István 2015 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK Emlékhelyek és emlékművek felsorolása

Részletesebben

A háború és a béke kérdései ifj. gróf Andrássy Gyula gondolkodásában

A háború és a béke kérdései ifj. gróf Andrássy Gyula gondolkodásában A háború és a béke kérdései ifj. gróf Andrássy Gyula gondolkodásában Ifjabb gróf Andrássy Gyula Kép forrása: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye http://bpkep.fszek.hu/webpac_kep/corvinaweb?act

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

A K.u.K. 68. Jászkun gyalogezred emlékhelyei

A K.u.K. 68. Jászkun gyalogezred emlékhelyei A K.u.K. 68. Jászkun gyalogezred emlékhelyei Az 1866-os königgrätzi csatát követően a cs. és kir. 68. gyalogezred tisztjei elhatározták, hogy a hadjáratban elesett bajtársaik számára emlékművet állítanak.

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI 2 A MA GYAR TÖR TÉ NEL MI TÁR SU LAT KI AD VÁ NYAI A kö tet írá sai zöm mel a hu sza dik szá zad idõ sza ká ról szól nak, más részt pe dig át té te le sen ér vel

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

Múltunk tanúi - Az aranyvonat

Múltunk tanúi - Az aranyvonat 2012 július 07. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Összeállításunk nem a Magyar Nemzeti Bank aranykészletét 1945-ben nyugatra

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS I.

KUTATÁSI JELENTÉS I. Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

A limanowai csata emléknapja Sopronban

A limanowai csata emléknapja Sopronban A limanowai csata emléknapja Sopronban 2 A limanowai csata emléknapja Sopronban A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület nevében köszöntöm vendégeinket, tagjainkat, és a megjelenteket. Egyesületünk császári

Részletesebben

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter Ismertetem Magyarország köztársasági elnökének és honvédelmi miniszterének határozatait elismerésekről. A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

Részletesebben

IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului

IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi hangulat alakul ki. A

Részletesebben

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon:

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: Isaszeg Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: 06-20/550-0924 E-mail: isapaletta@freemail.hu

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület SZÁLKA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1707,6 ha Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású

Részletesebben

ORSZÁGOS HARRY POTTER-VETÉLKEDŐ

ORSZÁGOS HARRY POTTER-VETÉLKEDŐ ORSZÁGOS HARRY POTTER-VETÉLKEDŐ 2012 őszén került sor Papp Éva tanárnő szervezésével, a Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakközépiskola könyvtárában az országos Harry Potter műveltségi vetélkedő döntőjére.

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Nyt.szám: HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email htbk.szfvar@regiment.hu,

Részletesebben

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 TÁJÉKOZTATÓ 2015. augusztus 26-án Veszprémben, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán megrendezésre kerülő

Részletesebben

2008/1. Találkozások. A kiállítást dr. Schneider Márta kulturális szakállamtitkár nyitotta meg.

2008/1. Találkozások. A kiállítást dr. Schneider Márta kulturális szakállamtitkár nyitotta meg. Nápolytól délre 2008. január 21-én nyílt meg Nicola Giuseppe Smerilli fotókiállítása Nápolytól délre címmel. A fotókat Olaszország legdélibb részének tájai, illetve Dante Marianacci Odüsszeusz a szélben

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. június

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére 41. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város 2015. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2015.

Rendezvénynaptár 2015. Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési

Részletesebben

V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16.

V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16. V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi hangulat alakul ki. A trianoni

Részletesebben

KIEMELT JELENTŐSÉGŰ RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK 2002-2006-OS CIKLUSBAN.

KIEMELT JELENTŐSÉGŰ RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK 2002-2006-OS CIKLUSBAN. KIEMELT JELENTŐSÉGŰ RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK 2002-2006-OS CIKLUSBAN. 1.Lakóhelyi Környezet és településfejlesztés 2002. október - november. - Lakossági összefogással, gyalogos utak építése ill. felújítása

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

Indul a zarándokvonat Csíksomlyóra

Indul a zarándokvonat Csíksomlyóra Indul a zarándokvonat Csíksomlyóra Hamarosan útra kel a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz, hogy utasaival együtt megtegye immáron tradicionális útját Erdély gyönyörű tájain át. 2010. május 21-24.

Részletesebben

Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása: Más típusú tevékenység leírása: Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása:

Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása: Más típusú tevékenység leírása: Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása: 1. nap 14. Irodalom, történelem,biológia: a "Hajdúváros" megtekintése: az Arany János Emlékmúzeum a Csonka-toronyban, séta a szoborparkban, megemlékezés Arany János költőről és Lovassy Lászlóról az országgyűlési

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Szépítő Egyesület, Szombathely választmányi üléséről. 2010. szeptember 15 én 17.00 órakor

Jegyzőkönyv. a Szépítő Egyesület, Szombathely választmányi üléséről. 2010. szeptember 15 én 17.00 órakor Jegyzőkönyv a Szépítő Egyesület, Szombathely választmányi üléséről 2010. szeptember 15 én 17.00 órakor a Kisfaludy Sándor u.1.sz. II. emeleti helyiségében Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kobzai önkormányzat Képviselő-testület ulese

Budapest Főváros X. kerület Kobzai önkormányzat Képviselő-testület ulese Budapest Főváros X. kerület Kobzai önkormányzat Képviselő-testület ulese Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Kabinet Tárgy: Javaslat a Hagar országa" című

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu CSELEKVÉSI TERV 2014. /tervezet/

Részletesebben

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének

Részletesebben

150 éves a magyar tőzsde

150 éves a magyar tőzsde 150 éves a magyar tőzsde Jótékonysági árverés (2014. június 17.) Az összeállítás a Sándor Imre PR-díj 2014 zsűrije számára készült. Az eseménnyel kapcsolatos anyagok itt elérhetőek: www.frontpage.hu/bet150-sandorimre

Részletesebben

Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente

Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente A magyarországi lengyel emlékhelyeket bejárva 2014-ben hazánk egyik legszebb vidékére, a Dunakanyarba, valamint az Ipolymentére látogatunk el. Olyan

Részletesebben

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. július 26. FŐVÉDNÖK: DR. VERES ANDRÁS szombathelyi megyéspüspök A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. 2014. július 26.

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai 2009. január 12. Közreműködtünk a Don-kanyarban elesett katonák, hősök és áldozatok emlékére szervezett megemlékezés megszervezésében

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XIX. NYÁRI EGYETEME

A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XIX. NYÁRI EGYETEME A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XIX. NYÁRI EGYETEME 2012. július 15. július 21. FŐVÉDNÖK: P. DR. NÉMET LÁSZLÓ SVD NAGYBECSKEREKI MEGYÉSPÜSPÖK A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XIX. NYÁRI EGYETEME 2012. július 17. 2012.

Részletesebben

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/ 4 Ikt.szám: 18-204/4/2005. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Szent Erzsébet Út. Egy új európai kulturális út. Sárospataktól Wartburgig!?

Szent Erzsébet Út. Egy új európai kulturális út. Sárospataktól Wartburgig!? Szent Erzsébet Út Egy új európai kulturális út Sárospataktól Wartburgig!? Előzmények 1. 1. Erősségeink számbavétele: Sárospatak Szent Erzsébet szülőhelye 1990-es rendszerváltás után civil összefogás és

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk: ZOMBA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 5729 Ebből szántó 4393 gazdasági erdő 356 védett terület 0 ipari hasznosítású 0 terület egyéb 980 Polgármesteri Hivatal: 7173 Zomba

Részletesebben

Közhasznú jelentés 2010.

Közhasznú jelentés 2010. 7200 Dombóvár Szent István tér 1. Levelezési cím: 7200 Dombóvár, Szent István tér 1 Tel./Fax: 74/564-564 Számlaszám: 11746043-29900480 Adószám: 18864030-1-17 Közhasznú jelentés 2010. Hamulyák Közalapítvány

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2007/43. szám H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2883 A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2007. no vem ber 5 9. Meg je le nik minden héten. X. évfolyam, 2007/45. szám FELHÍVÁS! Fel hív juk tisz telt elõ

Részletesebben

A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában

A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában Magyar Vidékakadémia második sorozata Konferencia a helyi termékekről Mórahalom, 2011. február 24. A Magyar Kézműves Remek cím szerepe

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen

PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen Január 10-18. Kilenced Árpád-házi Szent Margit tiszteletére szent mise. Január 27. Kávé és gyógy gomba bemutató a Múzeum és Könyvtárban. JANUÁR FEBRUÁR Február 8. Hagyományőrző

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év A tevékenység meghatározása 2007 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Budapest, 2008 E számunk munkatársai Bu z á s Ge r g e ly régész-művészettörténész, MNM Mátyás király

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta)

1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta) Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. (Ady: A Tűz csiholója) Az 1956-os forradalom évfordulójára készített összeállításunkkal

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET Készítette: Molnár Krisztina 3 Az angyali üdvözlet Három festmény A KIADVÁNY KHF/4531-13/2008 ENGEDÉLYSZÁMON 2008. 12.

Részletesebben

Kulturális Javak Bizottsága 2013. június 10-i ülés

Kulturális Javak Bizottsága 2013. június 10-i ülés Kulturális Javak Bizottsága 2013. június 10-i ülés Az ülés napirendje 1. Bethlen Gábor (Marosillye, 1580 Gyulafehérvár, 1629) erdélyi fejedelem saját kezű aláírásával ellátott latin nyelvű oklevele. Kelt:

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2012. (III.07.) számú RENDELETE

Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2012. (III.07.) számú RENDELETE Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2012. (III.07.) számú RENDELETE a díszpolgári cím adományozásáról Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Beszámoló a Kernstok Károly Mővészeti Alapítvány (2801. Tatabánya, Fı tér 4. Pf. 1244.) 2007. évi tartalmi tevékenységérıl

Beszámoló a Kernstok Károly Mővészeti Alapítvány (2801. Tatabánya, Fı tér 4. Pf. 1244.) 2007. évi tartalmi tevékenységérıl Beszámoló a Kernstok Károly Mővészeti Alapítvány (2801. Tatabánya, Fı tér 4. Pf. 1244.) 2007. évi tartalmi tevékenységérıl A Kernstok Károly Mővészeti Alapítvány és kuratóriuma elsısorban pályázati támogatások

Részletesebben

Budapesti hétköznapok 1914 A Nagy Háború hátországának életképei

Budapesti hétköznapok 1914 A Nagy Háború hátországának életképei Budapesti hétköznapok 1914 A Nagy Háború hátországának életképei Az első világháború kirobbanásának 100. évfordulója alkalmából Budapest Főváros Levéltára, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi

Részletesebben

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és 26. Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország 2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának

Részletesebben

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Túra hossza: 39 km Nehézsége: Könnyű Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth úton a falut északi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és egyének

Részletesebben

HÍREK, ESEMÉNYEK Nagy volt az érdeklődés a VI. Gyermek Alkotótábor iránt Kaposszerdahelyen, 94 gyermek jelentkezett decemberben. Az egész napos rendezvényen 7 alkotóművész segítségével a gyermekek karácsonyi

Részletesebben

Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard)

Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2014. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja:

Részletesebben

A LOGISZTIKA A HARCI ERŐ ALAPJA, amelyet úgy lehet leírni mint egy híd, ami összeköti a nemzet hadra kelt erőit a nemzet gazdaságával

A LOGISZTIKA A HARCI ERŐ ALAPJA, amelyet úgy lehet leírni mint egy híd, ami összeköti a nemzet hadra kelt erőit a nemzet gazdaságával A LOGISZTIKA A HARCI ERŐ ALAPJA, amelyet úgy lehet leírni mint egy híd, ami összeköti a nemzet hadra kelt erőit a nemzet gazdaságával NATO kiadvány Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság Honvédelmi

Részletesebben

HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK

HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK 1 KALOCSA VÁROS ÉRTÉKVÉDELMI RENDELET FOTÓMELLÉKLET Az értékvédelmi rendelet alkalmazása során a fotók alatt lévő megjegyzések szerint kell eljárni!! HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK Alkony utca 8. Újvárosi óvoda

Részletesebben

Beadott pályázatok 2008. évben: NCA-Orsz-O8-0072 Működési költségre pályáztunk és nyertünk 300. 000 Ft- t.

Beadott pályázatok 2008. évben: NCA-Orsz-O8-0072 Működési költségre pályáztunk és nyertünk 300. 000 Ft- t. Zeneszalon Alapítvány 2008. évi szakmai beszámolója 2008-ban folytatódott a Chopin koncertsorozat az MTA-ban. A Zeneszalon Alapítvány közönségszervezésben segített biztosítani a koncertek látogatottságát.

Részletesebben

Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára

Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára Vetélkedő Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából 12 18 évesek számára A pályázó csapat neve: (egyéni pályázó esetén a pályázó neve) A csapattagok nevei: Elérhetőség (postacím, e mail):

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a

Részletesebben

12-13. ábra Az 1848-as honvédsíroknál Ünnepeltek a XVII. kerületi lengyelek is - cikk a POLONIA WĘGIERSKA számában

12-13. ábra Az 1848-as honvédsíroknál Ünnepeltek a XVII. kerületi lengyelek is - cikk a POLONIA WĘGIERSKA számában 2003. Január 18.: részvétel a Lengyel Bálon (Bal Polonii) Hűvösvölgyi Vigadóban. Január 29. Új tagok köszöntése a Magyar-Lengyel Baráti Körben. Február 15. Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat választása

Részletesebben

Képek a megemlékezésről

Képek a megemlékezésről 2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. május 21-i ülésére Tárgy: 2007. évi Díszpolgári cím és Pro Urbe Emlékérem kitüntetési javaslatokat véleményező előkészítő bizottság

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. A 2005. évről

Közhasznúsági jelentés. A 2005. évről Statisztikai számjel 1965480391993310 Adószám 19654803 2-42 Közhasznúsági jelentés A 2005. évről A Magyar Fotográfiai Alapítvány alapítói: FÉNYSZÖV Budapesti Fényképész Szövetkezet (1065 Budapest, Bajcsy

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ 33. szám Ára: 3887, Ft TARTALOMJEGYZÉK 62/2006. (III. 27.) Korm. r. Az egyes pénzbeli szociális ellátások elszámolásának szabályairól...

Részletesebben

Munkácsy emlékezete Csabán

Munkácsy emlékezete Csabán Munkácsy emlékezete Csabán 2014. március 4. Békéscsaba, Fő tér (Fiume szálloda) 1906-ban. Képeslap fekete-fehér fotója. Levéltári jelzet: XV.9./177. Őrzés helye: Munkácsy Mihály Múzeum, 17 849 Békéscsaba,

Részletesebben

CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/

CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/ HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/

Részletesebben

A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL. közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál

A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL. közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál Nemzeti Kulturális Alap célja A nemzeti és az egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének,

Részletesebben

C1J N Y. lit p---- Dr. Kovács Ferenc. rr ~\ ~ REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

C1J N Y. lit p---- Dr. Kovács Ferenc. rr ~\ ~ REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: KULT-50-1 /2015. Ügyintéző : Doka Diána ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez Képzőművészeti Ösztöndíjak meghirdetésére lit p---- Dr. Kovács Ferenc polgármester alpolgármester /" 2 ---:>~~_"L.~ ----~.>--

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL t zs ö K ta á B é g i Ön k o r m á ny za ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL 1. Évfolyam 2. Szám 2007. október Önkormányzati Híreink Tisztelt Bátaiak! A falunknak év végéig rendelkeznie kell településrendezési tervvel.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2007/43. szám H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 161 A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2008. január 7 11. Meg je le nik minden héten. XI. évfolyam, 2008/2. szám FELHÍVÁS! Fel hív juk tisz telt elõ fi

Részletesebben

LdU Aktuell. 2010. október. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

LdU Aktuell. 2010. október. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1. HIVATALI HÍREK - A 2010. évi helyi kisebbségi önkormányzati választások eredményei - Prevenciós csomagok átadása az MNOÖ Hivatalában 2. OKTATÁS - Ellenőrzés

Részletesebben