2011-ben csak a Versünnep lett megrendezve, a Verstábor pénzhiány miatt elmaradt.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2011-ben csak a Versünnep lett megrendezve, a Verstábor pénzhiány miatt elmaradt."

Átírás

1 I. Székelyföldi Verstábor története A verstábor célja és küldetése: A hazaszeretet és nemzettudat erősítése. A rászoruló, tehetséges fiatalok támogatása. A székelyföldi fiatalok magyarországi fellépéseinek előkészítése. Egy később megrendezésre kerülő Kárpát medencei Fiatal Magyarok vers- és prózamondó versenyének előkészítése. A világi és keresztényélet kapcsolatainak erősítése. Az anyaországi középiskolás fiatalok táborának óta a Csíksomlyó melletti Csíkcsomortán ad otthont, ezzel is erősítve és hangsúlyozva a világi, az egyházi, a történelmi, a kulturális és a nemzeti összetartozás fontosságát. A verstábor, a résztvevők számára teljesen térítésmentes. A tábor a szakmai továbbképzés mellett biztosítja a személyiség jó irányú fejlődését és a történelmi Magyarország területén élők megismerését. A tábor további nem titkolt célja, hogy az erdélyi és az anyaországi fiatalok között szoros, a távolba mutató együttműködés alakulhasson ki. De a tábor egyben része a nyárnak is, tehát kikapcsolódás és szórakozás is. A Verstábort hagyományteremtő céllal hozták létre a szervezők. A Székelyföldi Verstábor szervesen kapcsolódik a Fehérvári Versünnephez. A Székelyföldi Verstábor - korábban a Fehérvári Verstábor nevet viselte - főtámogatója a Székesfehérvári Püspökség és a Székesfehérvári Polgármesteri hivatal volt, Sápnyi Antal megyéspüspök és Cser-Palkovics András polgármester. A diákokat a versmondó versenyeken nyújtott teljesítmény, a tanulmányi eredmény, a tehetség és a családjuk anyagi helyzete alapján kapnak, kaptak meghívást a táborba ben csak a Versünnep lett megrendezve, a Verstábor pénzhiány miatt elmaradt. A Székelyföldi Verstábort ebben az évben a székelyföldi Csomortányért Egyesület szervezi és rendezi meg. Az idén Székesfehérvár mellett veszprémi, ráckevei és szolnoki fiatalok vesznek részt a tábor munkájában. A Verstáborban képzett tanárok, ismert újságírók, magyarországi és csíkszeredai színészek, valamint egyházi szakemberek irányításával folyik a beszédtechnikai, önismereti és népismereti tréning, kiegészítve alapvető előadóművészi képzéssel. A tréning résztvevői a kirándulások során egy-egy irodalmi, történelmi és vallási emlékhelynél, rövid verses összeállítással tisztelegnek eleink, a történelmi események és a Kárpát-medencei magyarság összetartozása előtt. Esténként a táborlakók és a helyi fiatalok, közös programja (táncház, bemutatók, csángó és székely zenei est, megzenésített versek) tovább erősíti a tábor közösségépítő tevékenységét. Az anyaországi és erdélyi fiatalok - az eddigi tapasztalatok, és a munkában résztvevő szakemberek szerint- a későbbi időkre nézve is komoly kapcsolatokat építenek ki, igen rövid idő alatt.

2 A verstábor témái: Versünnep és Verstábor - Együtt, Hittel az Úton a Hazába!- a feldolgozott versek és történetek az együtt-egyedül, a hittel-hit nélkül, az útkeresés és a haza témaköréből lettek válogatva Versünnep -.a Hazáért! - témakörből merítettek a versmondó versenyen indulók Versünnep és Verstábor - Összetartozás.nem vagy egyedül az úton, amikor otthonról hazamész! határon túli és anyaországi költők a magyarságról. A verstábor eredményei: Meg tudjuk-e tölteni élettel, tartalommal a szóban oly sokat hangoztatott nemzeti egységet? Ki tudjuk-e nyújtani a kezünket az elszakított országrészek magyarjai felé? Látjuk is, nem csak nézzük, hogyan élnek a határon túlra szakadt magyarok? Ezekre a kérdésekre adja meg a választ a Verstábor! A megoldás kulcsa a mostani középiskolásoknál van, nem kell mást tenni, mint a fiatalok reakcióira fókuszálni, arra, hogy amivel találkoznak, hogyan csapódik le bennük. A tábor nem irányítja a középiskolás korosztályt, csak azt az utat mutatja meg, amely a nemzethez vezet. A Verstábor munkájában részt vett diákok a tábor után rendszeresen találkoznak. A megszerzett tudásuknak is köszönhető, hogy közülük sokan szerepelnek nyilvános rendezvényeken. Jó néhányan sikeres felvételit tettek színházművészeti iskolákba és felsőfokú tanintézményekbe. A Verstábor korábbi sajtómegjelenései is erősítették és igazolták a felvállalt küldetést. A Hargita megyei Csíki Hírlap, a Fehérvár című hetilap és a Fehérvár Televízió híradásaiból sokan értesültek az anyaországi és székelyföldi fiatalok találkozásáról (a Székesfehérvári versmondó versenyt szervező Fehérvár Tv jóvoltából). Az idei Verstábor munkájáról a tervek szerint több film is készül, és szeretnénk bevonni a tájékoztatásba a közszolgálati médiát is. A korábbi tábor pillanatai a és a oldalon illetve a You Tube videó megosztón is megtalálhatók.

3 II. Székelyföldi Verstábor helye és ideje, programja: A tábor most már hagyományosan óta a szakrális helynek számító, Csíksomlyó melletti településen kerül megrendezésre, ezzel is erősítve és hangsúlyozva a világi, az egyházi, a történelmi, a kulturális és a nemzeti összetartozás fontosságát. Így a fiatalok szakmai továbbképzése, olyan környezetben valósul meg, mely ma még ritka lehetőség a hazai fiatalságnak A Verstábor helye: Csíkszereda Csíksomlyó Csíkcsomortán A Verstábor ideje: július augusztus 1. A Verstábor szálláshelye: Szellő Szálló panzió. A kétcsillagos szálláshely ideális környezetet biztosít a tábor küldetésének beteljesítéséhez. Különálló épületeivel, ugyanakkor megfelelő méretű közösségi helyiségével a lehető legjobb feltételeket biztosítja a szakmai munkához. A Szellő Szálló elhelyezkedése falusi környezet, a város, Csíkszereda szélén is segíti azt a célt, hogy a fiatalok rövid idő alatt megismerjék a székelyföldi emberek életét. Program: A táborban a szekciók folyamatosan cserélődnek. A tanárok 45 percenként váltják egymást. A tréningek, előadások tematikája és a részletes forgatókönyv, a résztvevő diákok adatainak ismerete után (kora, neme, iskolája, stb.) lesz pontosítva, melyeket a tréningvezetőkkel egyeztetve a táborvezetőség alakít ki. A 30 diák Székesfehérvárról, Veszprémből, Ráckevéről és Szolnokról jön a táborba. A technikai forgatókönyv tartalmazza majd a filmes, sajtós és technikai stáb mozgását és feladatait.

4 III. Szakmai közreműködők: A Verstáborban képzett tanárok, ismert újságírók, magyarországi és csíkszeredai színészek, valamint egyházi szakemberek irányításával folyik a beszédtechnikai, önismereti és népismereti tréning, kiegészítve alapvető előadóművészi képzéssel. A szakmai munkát Kubik Anna és Ráckevei Anna színművész valamint Jónás Sándor televíziós műsorvezető irányítja. Az előadók és tréningvezetők tiszteletdíj nélkül vállalják a közreműködést. Előadók, tréningvezetők: Kubik Anna színművész Ráckevei Anna színművész Jónás Sándor televíziós műsorvezető Bertáné Pintér Katalin püspöki sajtóreferens Nagy Zoltán Péter újságíró Varga Sándor András rádiós szerkesztő Csíki Játékszín színészei versválasztás-előadásmód színész-mesterség beszédtechnika önismeret, személyiség-fejlesztés verselemzés helyzetgyakorlat a Székely Magyar nyelv

5 IV. Célcsoport: A célközönség az anyaországi középiskolás korosztály és az erdélyi hasonló korú fiatalság. A hét napos erdélyi tábor olyan középiskolás fiatalok számára biztosít továbbképzést, akik családjuk anyagi helyzete miatt alig vagy egyáltalán nem tudnak részt venni egy továbbképzéssel egybekötött erdélyi táborban. Akik tehetségének kibontakoztatása elé a pénzügyi lehetőségük áll. A verstábor költségvetése reményeink szerint támogatásokból, felajánlásokból áll össze. A résztvevők számára teljesen térítésmentes a részvétel. A diákok a versmondó versenyeken nyújtott teljesítmény, a tanulmányi eredmény, a tehetség és a családjuk anyagi helyzete alapján kapnak meghívást a táborba. A Verstáborban olyan magyarországi fiatalok vesznek részt, akik az anyaországban a költészet napjához kapcsolódó - egyik versmondó versenyen részt vettek. Eleddig Székesfehérvár fiataljai töltöttek el egy hetet, a tréninggel egybekötött, de kirándulásokkal is színesített tábor munkájában. Az idén Székesfehérvár mellett veszprémi, ráckevei és szolnoki fiatalok vesznek részt a tábor munkájában. Nem egyedi eset, hogy ha egy középiskolai osztályban felvetül a kérdés: Párizsba menjünk-e kirándulni vagy Erdélybe, a szülők hetven százaléka inkább Párizst szorgalmazza. A magyar parlament azzal, hogy megszavazta a határon túliak kettős állampolgárságát, nem tett mást, mint gesztust gyakorolt 15 millió magyar felé, lehetőséget adott a nemzet, mint fogalom újragondolására. Az igazi feladat most kezdődik: Meg tudjuk-e tölteni élettel, tartalommal a szóban oly sokat hangoztatott nemzeti egységet? Ki tudjuk-e nyújtani a kezünket az elszakított országrészek magyarjai felé? A megoldás kulcsa a mostani középiskolás korosztálynál van. A verstábor résztvevői gimnazisták, akik egy hetet töltenek a Csíksomlyó melletti Csíkcsomortán. A foglalkozások mellett megnézik Erdély, Székelyföld nevezetességeit, megismerik a székelyek életét, székely fiatalokkal kötnek barátságot.

Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről

Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről A verseny Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről Megrendezésének időpontja: 2017. február 24. Rendező intézményének neve: Iskola, Óvoda Szervezőjének neve, beosztása: Virágné

Részletesebben

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző

Részletesebben

ZRÍNYI IFJÚSÁGI KÖR. Kiművelt emberfők által tenni nagy nemzetté a magyart (Széchenyi István) Mi a Zrínyi Ifjúsági Kör (ZIK)?

ZRÍNYI IFJÚSÁGI KÖR. Kiművelt emberfők által tenni nagy nemzetté a magyart (Széchenyi István) Mi a Zrínyi Ifjúsági Kör (ZIK)? Benedek Zsuzsanna ZRÍNYI IFJÚSÁGI KÖR Kiművelt emberfők által tenni nagy nemzetté a magyart (Széchenyi István) Mi a Zrínyi Ifjúsági Kör (ZIK)? A ZIK a Buenos Airesben több mint 50 éve működő hétvégi magyar

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2015.

Közhasznúsági melléklet 2015. Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18179097-1-41 01 Fővárosi Törvényszék 7 PK 60729 /2002/ 01/01/0008743 II. RÁKÓCZI FERENC ALAPITVÁNY A KÁRPÁT-MEDENCEI FIATALOKÉRT 1052

Részletesebben

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden

Részletesebben

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő A tehetségsegítő programokban korábban vagy jelenleg részt vevő tehetséges fiatalok kortárs tehetségsegítővé

Részletesebben

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Iskolánk sajátos arculatának hosszú évtizedek óta meghatározó eleme a német nemzetiségi

Részletesebben

a fák táncra állanak.

a fák táncra állanak. 2015. április 10-én ismét a költészet parkjává alakul a KÖSZI előtti tér. A Költészet Napja Kőbányán ebben az évben is olyan különleges rendezvény lesz, amelyre érdemes jelentkezni gyerekeknek és felnőtteknek

Részletesebben

Versenykiírás. Készítsd el te is videódat Arany Jánosról!

Versenykiírás. Készítsd el te is videódat Arany Jánosról! Versenykiírás Szereted Arany János műveit? Érdekesnek találod az életét? Izgat a filmkészítés? Szeretsz történeket (mozgó)képben vagy rajzban elmesélni? Készítsd el te is videódat Arany Jánosról! Az ARANYFESZT

Részletesebben

Tövises az út a csillagokig

Tövises az út a csillagokig Tövises az út a csillagokig T á b o r i ú j s á g a z Ú r 2 0 1 5. e s z t e n d e j é b e n j ú l i u s h a v á n a k 2 8. n a p j á n C s í k c s o m o r t á n S z é k e l y f ö l d i Ve r s t á b o

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM Szeresd az egészséged, mert ez a jelen. Védd a kisgyermeket, mert ő a jövő. őrizd a szüleid egészségét! merta múlton épül föl a jelen és a jövő. Bárczy Gusztáv 2 Tartalom 1. Egészséges

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

2017 évi tevékenységi beszámoló

2017 évi tevékenységi beszámoló 2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Bodó Julianna 2016 Migráció és fejlődés napjaink székelyföldi társadalmában. In: Biró A. Zoltán Bodó Julianna (szerk.):

Részletesebben

A könyvpremier házigazdája: Nagy Attila olvasáskutató, az OSZK nyugalmazott munkatársa

A könyvpremier házigazdája: Nagy Attila olvasáskutató, az OSZK nyugalmazott munkatársa Lélekpendítés I. 2016/09/20 2016/09/07 A rendszerváltásig a hatvani olvasótáborok változatos témáikkal, újszerű módszereikkel, kritikus hangvételükkel kivívták a korabeli hatalom gyanakvó figyelmét. Érthető,

Részletesebben

Visszatérő kulturális események:

Visszatérő kulturális események: Visszatérő kulturális események: Magyar Kultúra Napja: Minden év januárjában a Magyar Kultúra napja (január 22.) alkalmából egész hetes programsorozat várja Mezőberény lakosságát és az idelátogatókat.

Részletesebben

Március. Jézus Szent Szíve templom Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 Jézus Szent Szíve templom

Március. Jézus Szent Szíve templom Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 Jézus Szent Szíve templom Március 15 Ünnepi szentmise Ünnepi megemlékezés, centenáriumi megnyitó Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 22 Jubileumi Missziós Keresztút 13,00 Útvonal: Plébánia,

Részletesebben

Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről

Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről A Magyar Nyelvtudományi Társaság az ELTE BTK szakmai támogatásával 2018. május 25. és 27. között rendezte meg a XXI. Simonyi

Részletesebben

Az Esze Tamás Tehetségpont NTP-MTTD pályázata ESZE-sek komplex természettudományos foglalkozások

Az Esze Tamás Tehetségpont NTP-MTTD pályázata ESZE-sek komplex természettudományos foglalkozások Az Esze Tamás Tehetségpont NTP-MTTD-18-0008 pályázata ESZE-sek komplex természettudományos foglalkozások Tehetségpontunk siketes pályázatot nyújtott be a Nemzeti Tehetség Programra erre a tanévre. A projekt

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2014

Közhasznúsági melléklet 2014 Adószám: 18195297-1-41 Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Bejegyző határozat száma: 12 PK 60614 /2007/11 Nyilvántartási szám: 01/03/10383 KÉPZETT FIATALOKKAL A JÖVŐÉRT! - MICE PROGRAM ALAPÍTVÁNY 1012

Részletesebben

A 2017/2018. tanév rendje

A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanévben a szorgalmi idő első tanítási napja 2017. szeptember 1. (péntek) és utolsó tanítási napja 2018. június 15. (péntek). A tanítási napok száma: 180 nap. A szorgalmi

Részletesebben

Családok Európai Éve 2014.

Családok Európai Éve 2014. A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT KÖRÖSÖK VIDÉKE EGYESÜLET BÉKÉSCSABA 48. MAGYAR NYELV HETE BÉKÉS MEGYÉBEN 2014. április 7-19. Családok Európai Éve 2014. Társadalmi felelősségvállalási pályázati kollégiuma

Részletesebben

Rendezvényszervezési forgatókönyv

Rendezvényszervezési forgatókönyv 5.sz. melléklet: Rendezvényszervezési forgatókönyv Tervezés Szakmai nap esetén: A rendezvény célja, témája A meghívottak köre: célcsoport, létszám Időpont kijelölése A helyszín kiválasztása Szervezők kiválasztása

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET

ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET 1991 óta 23 év Erdély kulturális és turisztikai kincseinek megismertetéséért ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓK, KÖNYVBEMUTATÓK Molnár H. Lajos (született Marosvásárhelyen,

Részletesebben

Havi összesítő. Január

Havi összesítő. Január Havi összesítő Január Január 17. (péntek) 18:00 Találkozások - A százhalombattai Kalendárium bemutatója Vendégünk: Jankovits Márta, a Faluvédő Egylet elnöke A Kalendáriumot bemutatja Sinka László, alpolgármester

Részletesebben

A K ÁRPÁTIKUM KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY MUNK ÁI A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

A K ÁRPÁTIKUM KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY MUNK ÁI A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN A K ÁRPÁTIKUM KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY MUNK ÁI A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN A KÁRPÁTIKUM ALAPÍTVÁNY FONTOSABB CÉLJAI: 1. A kárpát-medencei magyar kulturális és természeti örökségek népszerűsítése. 2. Globalizálódó

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS MODERÁTOR SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR

KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS MODERÁTOR SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS MODERÁTOR SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR 2015 A tételsor 1. Ön egy televíziós politikai vitaműsor vezetője. A meghívottak a legnagyobb hazai pártok vezetői.

Részletesebben

A Jancsó Benedek történelmi emlékverseny lebonyolítása és a döntő témakörei

A Jancsó Benedek történelmi emlékverseny lebonyolítása és a döntő témakörei There are no translations available. Jancsó Benedek történelmi emlékverseny A Jancsó Benedek történelmi emlékverseny lebonyolítása és a döntő témakörei A szóbeli versenyre történő felkészüléshez ajánlott

Részletesebben

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz 1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás

Részletesebben

Gyõr-Moson-Sopron Megye

Gyõr-Moson-Sopron Megye Közmûvelõdési Programok Tájoltatásának Programfüzete Gyõr-Moson-Sopron Megye Bartók Béla Megyei Mûvelõdési Központ Közhasznú Társaság 9022 Gyõr, Czuczor Gergely utca 17. Tisztelt Polgármester! Kedves Közönség!

Részletesebben

KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN

KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN GONDA ZSUZSA A kutatás-fejlesztés közvetlen céljai Szakmai-módszertani

Részletesebben

A / e s T A N É V R E T E R V E Z E T T S Z A K K Ö R E I N K

A / e s T A N É V R E T E R V E Z E T T S Z A K K Ö R E I N K A 2 0 1 8 / 1 9 - e s T A N É V R E T E R V E Z E T T S Z A K K Ö R E I N K É N E K - Z E N E BENCE GÁBOR SZAKKÖREI Zenekar leírás: Hangszeresek kis csapata, akik alkalmanként kísérik az énekkart, kiszenekari

Részletesebben

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program A nevelés egyet jelent azzal, hogy segítünk a gyermeknek valóra váltani lehetőségeit Kosztolányi Dezső 22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014 Differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás a A. Curriculáris

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

2017 évi tevékenységi beszámoló

2017 évi tevékenységi beszámoló 2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Biró A. Zoltán, Biró Z. Zoltán, Bogyor Izabella, Gergely Orsolya, Ozsváth-Berényi Hajnal, Székely Kinga Katalin 2016 Közösségi

Részletesebben

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2016 1 1. Számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Cél szerinti juttatások

Részletesebben

Diákönkormányzat. munkaterve

Diákönkormányzat. munkaterve Diákönkormányzat munkaterve 2014./2015. Doboz, 2014. szeptember 1. Kádár Ádámné DÖK segítő pedagógus Az iskolai diákönkormányzat jogait és az ezekkel összefüggésben álló feladatokat törvényi és rendeleti

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA VARGA ATTILA Nevelési-oktatási programok fejlesztése

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. EFOP Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten

SAJTÓKÖZLEMÉNY. EFOP Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten SAJTÓKÖZLEMÉNY EFOP-3.3.2-16-2016-00172 Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten Kedvezményezett neve: Soltvadkert Város Önkormányzata Támogatási összeg: 23.866.755 Ft Támogatás mértéke: 100 % Támogatási

Részletesebben

Máriapócsot Csíksomlyóval és Mariazellel összekötő zarándokút - A Mária Út menti településvezetők nemzetközi találkozója MÁRIAPÓCS 2011.04.27. - 29.

Máriapócsot Csíksomlyóval és Mariazellel összekötő zarándokút - A Mária Út menti településvezetők nemzetközi találkozója MÁRIAPÓCS 2011.04.27. - 29. Máriától - Máriáig Máriapócsot Csíksomlyóval és Mariazellel összekötő zarándokút - A Mária Út menti településvezetők nemzetközi találkozója MÁRIAPÓCS 2011.04.27. - 29. 2011.április 27.-én szerdán Bemutatkozik:

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. június

Részletesebben

Szakmai utazás a Vajdaságba

Szakmai utazás a Vajdaságba Szakmai utazás a Vajdaságba Az Apáczai Közalapítvány Határtalanul! címmel kiírt pályázatán a Türr István Gazdasági Szakközépiskola sikeresen vett részt és 2010. augusztus 28. augusztus 31. között majdnem

Részletesebben

Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata

Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Magunkról A Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Árpád fejedelem évének Fergeteg havában, 2007 januárjában alakult. Szándékunk az

Részletesebben

Tövises az út a csillagokig

Tövises az út a csillagokig Tövises az út a csillagokig T á b o r i ú j s á g a z Ú r 2 0 1 5. e s z t e n d e j é b e n j ú l i u s h a v á n a k 2 1. n a p j á n C s í k c s o m o r t á n S z é k e l y f ö l d i Ve r s t á b o

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 4. Tavaszi kirándulás megszervezése a Kaposvári Lengyel Iskola diákjai számára

Jegyzőkönyv. 4. Tavaszi kirándulás megszervezése a Kaposvári Lengyel Iskola diákjai számára Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2010. február 23.-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

A KOSSUTH KLUB TEHETSÉGGONDOZÓ TEVÉKENYSÉGE

A KOSSUTH KLUB TEHETSÉGGONDOZÓ TEVÉKENYSÉGE A KOSSUTH KLUB TEHETSÉGGONDOZÓ TEVÉKENYSÉGE 2018 A TIT Kossuth Klub Egyesület a nagy hagyományú TIT-mozgalom budapesti szervezetének örököse, amely alapítása óta megkülönböztetett figyelmet fordít a természet-

Részletesebben

A Projekt forrását az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította.

A Projekt forrását az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította. EMBERI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUMA EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ támogatásával valósult meg a Nemzetiségi kulturális kezdeményezések 2017. évi költségvetési támogatása elnevezésű pályázati felhívásra benyújtott

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei

Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei Az Új Nemzedék Központ (UNK) a Tehetségek Magyarországa című EFOP 3.2.1-15-2016-00001

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság november 11-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság november 11-i rendkívüli ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-539/2015. ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2015. november 11-i rendkívüli ülésére Tárgy: József Attila

Részletesebben

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság!

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság! Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság! Élve az Médiatanács által elfogadott és február 1-től 45 napon át érvényben lévő javaslattételi lehetőséggel, az alábbiakban összefoglaljuk a Közszolgálati

Részletesebben

magyart tanítók: Forján Krisztina Gajdos Éva Kocsmár Mária Marik Tamásné Török Katalin

magyart tanítók: Forján Krisztina Gajdos Éva Kocsmár Mária Marik Tamásné Török Katalin Munkaközösségünk három korábbi szakmai csoportból a felsős magyar, a történelem és a felsős ének-zene munkacsoportból jött létre. A mindennapi koordinációs munkát a csoportok képviselői egymással összhangban

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására

JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására Ózd, 2012. március 22. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) Szerteágazó és színes tevékenység a tanév során: - Diákok számára élményt jelentő, igényes tantárgyi programok - Versenyfelkészítések, örvendetes

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 SZEPTEMBER VIII. 31. - Tanévnyitó ünnepély (csütörtök 17 00 óra) 1. - Első tanítási nap (péntek) elején - Első évfolyamos szülői értekezlet 17 00 -órakor 8 10. - Halasi Szüret

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

ArtStart4U Mesterkurzus. Borospataka, Erdély augusztus

ArtStart4U Mesterkurzus. Borospataka, Erdély augusztus ArtStart4U Mesterkurzus Borospataka, Erdély 2017. augusztus 13-18. Az augusztusi mesterkurzus lehetőségét mind a zenei szakemberek, mind a résztvevők nagy örömmel üdvözölték, mivel 2016 decemberében már

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

Hagyományőrző programok 2008 T IKT. SZ SSZ. INTÉZMÉNY A PÁLYÁZAT CIME. L Szt. György. erények üzenete a mának július 7-13 Libán tető

Hagyományőrző programok 2008 T IKT. SZ SSZ. INTÉZMÉNY A PÁLYÁZAT CIME. L Szt. György. erények üzenete a mának július 7-13 Libán tető Hagyományőrző programok 2008 T IKT. SZ SSZ. INTÉZMÉNY A PÁLYÁZAT CIME A PÁLYÁZAT KÖTSÉGEK IGÉNYELT MEGITÉLT HELYE IDŐTARTAMA ÖSSZESEN E A lovagrendi értékek és L Szt. György erények üzenete a 2915 1 Lovagrend

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben 3. komponens Fiatalok prevenciós és tanácsadó programja Moravcsik-Kornyicki Ágota Szakmai

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

A MÉDIA HATÁSA GYERMEKEKRE ÉS FIATALOKRA KONFERENCIA Sapientia EMTE, Csíkszereda, 2014. május 12-13.

A MÉDIA HATÁSA GYERMEKEKRE ÉS FIATALOKRA KONFERENCIA Sapientia EMTE, Csíkszereda, 2014. május 12-13. A MÉDIA HATÁSA GYERMEKEKRE ÉS FIATALOKRA KONFERENCIA Sapientia EMTE, Csíkszereda, 2014. május 12-13. 2014. MÁJUS 12. HÉTFŐ 9.00 órától Regisztráció 10.00-13.30 óra Plenáris előadások / Helyszín: Nagy Aula

Részletesebben

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program 23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015 "A nyelv írja a szöveget, a beszéd szövi a szellemet" Kántor Zoltán A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán A. Curriculáris szempontok Analitikus program 1. Tanfolyam

Részletesebben

TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 Feladatterv. Megjegyzés. szeptember október. szeptember október. augusztus. augusztus. november. november.

TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 Feladatterv. Megjegyzés. szeptember október. szeptember október. augusztus. augusztus. november. november. 1. Projektszervezet kialakítása, működtetése 1. Projekt szervezet kialakítása, működtetése Feljegyzés (jelenléti ív) Havonkénti megbeszélés 2. alkalmazása 1 016 000 Ft Kinevezés módosítása 3. alkalmazása

Részletesebben

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában 2010. A Szent László Katolikus Általános Iskola Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását Sárvár város Intézményfenntartó Társulásának Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervének változása

Részletesebben

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása NTP-EFP-14 A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetés az

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával Sajtóközlemény Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával A Magyar Unitárius Egyház, partnerségben az Országgyűlés Hivatalával ünnepi konferenciát szervezett 2018. március 9-én,

Részletesebben

A KÖRNYEZETTUDATOSSÁG VIZSGÁLATA A HEVES MEGYEI TÉRSÉGBEN TALÁLHATÓ EGYETEMISTÁK KÖRÉBEN

A KÖRNYEZETTUDATOSSÁG VIZSGÁLATA A HEVES MEGYEI TÉRSÉGBEN TALÁLHATÓ EGYETEMISTÁK KÖRÉBEN A KÖRNYEZETTUDATOSSÁG VIZSGÁLATA A HEVES MEGYEI TÉRSÉGBEN TALÁLHATÓ EGYETEMISTÁK KÖRÉBEN Készítette: Szeberényi András PhD-hallgató Szent István Egyetem 2017. október 20., Mosonmagyaróvár BEVEZETÉS Környezet

Részletesebben

Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást?

Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást? Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást? Tehetséggondozás gyakorlata konferencia Szolnok, 2013. május 30. Az NTP 2011-2012. évi cselekvési programjában támogatta: - a köznevelési

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

Vezetőképzés tréning. Szakkollégiumi napok

Vezetőképzés tréning. Szakkollégiumi napok Vezetőképzés tréning 2015. 09. 01. Tagjaink 2015. szeptember elsején vezetőképzés tréningen vehettek részt. A programon érdekes feladatok segítségével tanulhattuk meg, hogyan válhat valakiből jó vezető,

Részletesebben

Médiafigyelés. Könyvadomány

Médiafigyelés. Könyvadomány Médiafigyelés Magyar Nyelvőr Alapítvány Könyvadomány Készítette: Glenwood Média Kft. 1027 Budapest, Fő utca 73. Email: dobos.imre@helyimedia.hu Tel/fax: 06/1/202-0836 Média: Udvarhelyi Híradó Dátum: 2016.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek MEGOLDÁSOK

IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek MEGOLDÁSOK IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek Rég elmúlt események emléke népesíti be a szív és virágok városát. Eredjünk néhányuk nyomába! MEGOLDÁSOK Név, osztály, iskola,

Részletesebben

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu

Részletesebben

2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10

2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10 HÍRLEVÉL 2014/I. 2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10 kiemelt projekt keretében az idén is indulnak térítésmentes, a továbbképzési kötelezettség

Részletesebben

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a 2013. évről A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltésen működő Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

NTP-KKI számú pályázat. Kép a mustragáláról

NTP-KKI számú pályázat. Kép a mustragáláról NTP-KKI-16-0282 számú pályázat A Kép-tett-szó négyéves múltra visszatekintő tehetséggondozó műhelymunkáját honosítottuk meg idén a szentesi HMG-ben KÉP-TETT-SZÓ-MÉDIA címmel és tartalommal a Nemzeti Tehetségpont

Részletesebben

Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében

Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében Köznevelési és Ifjúsági Feladatokat Koordináló Főosztály 2013-2014. Pölöskei Gáborné főosztályvezető Új szerepkör Új vállalások 1. Törvényben

Részletesebben

Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről

Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről Célok és megvalósításuk: 1. A kistérség tehetséges fiataljainak vagy tehetségígéreteinek felkutatása, adatbázis létrehozása,

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik Géniusz Országos Tehetségnap Budapest, 2010. március 27. Sarka Ferenc a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke A tehetségsegítés nemzeti

Részletesebben

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.)

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Program:

Részletesebben

(A Sárospataki Képtár és a Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény közös programja a múzeumok éjszakáján)

(A Sárospataki Képtár és a Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény közös programja a múzeumok éjszakáján) MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA A SÁROSPATAKI SZENT NEGYEDBEN (A Sárospataki Képtár és a Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény közös programja a múzeumok éjszakáján) RÉSZLETES PROGRAMTERV Pályázó: Sidinfó Nonprofit Kft

Részletesebben

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés)

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) 1/12 Kitöltői adatok statisztikái: 1. Kérjük, gondolja végig és értékelje azt, hogy a felsorolt állítások közül melyik mennyire igaz. A legördülő menü

Részletesebben

.comtárs. Program címe: Tanúsítvány száma: 10/2014 Tanúsítvány érvényességi ideje: 2016. november 18.

.comtárs. Program címe: Tanúsítvány száma: 10/2014 Tanúsítvány érvényességi ideje: 2016. november 18. Program címe:.comtárs Tanúsítvány száma: 10/2014 Tanúsítvány érvényességi ideje: 2016. november 18. Kérelmező neve: Tiszta Jövőért Közhasznú Alapítvány Program rövid leírása Célunk a segítésre motivált

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Az akkor rendhagyónak számító szakmai hétvégénket hagyományteremtő céllal 2011-ben újra megrendezzük!

Az akkor rendhagyónak számító szakmai hétvégénket hagyományteremtő céllal 2011-ben újra megrendezzük! Kedves Kuvaszos Barátunk! Két évvel ezelőtt, 2009 szeptemberében négy országból több mint 60 kuvaszos kerekedett fel és mutatta meg az országhatárokon átívelő összefogását és tettrekészségét a világnak

Részletesebben

Jáky 65 záró Meghívó. Jáky 65

Jáky 65 záró Meghívó. Jáky 65 Jáky 65 Jáky 65 záró Meghívó Tisztelt Érdeklődők! 2015. május 27-én 16 órától a Jáky Emlékév előadássorozat következő előadója Igari Antal Fejér megye főépítésze lesz. Előadásában a Baltikumot-Észtországot,

Részletesebben

A AS TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK

A AS TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK FELADATOK Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség Tankönyvosztás Tanévnyitó ünnepség Első tanítási nap Tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálata Szülői értekezlet a 11-12. évfolyamon

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság november 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság november 16-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-487/2016. ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2016. november 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM ÉS A DUE MÉDIAHÁLÓZAT FIATALOK PÉNZÜGYI TUDATOSSÁGÁNAK FEJLESZTÉSÉT CÉLZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE

A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM ÉS A DUE MÉDIAHÁLÓZAT FIATALOK PÉNZÜGYI TUDATOSSÁGÁNAK FEJLESZTÉSÉT CÉLZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM ÉS A DUE MÉDIAHÁLÓZAT FIATALOK PÉNZÜGYI TUDATOSSÁGÁNAK FEJLESZTÉSÉT CÉLZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE RÓLUNK o A DUE MÉDIAHÁLÓZAT TÖBB, MINT 20 ÉVE TEVÉKENYKEDIK AZ IFJÚSÁGI MÉDIAPIACON. o HÁLÓZATUNKBA

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben